Joru (Hazukage) Hikari
2 posters
1 / 1 oldal
Joru (Hazukage) Hikari
Joru (Hazukage) Hikari Hétf. Júl. 04 2011, 14:13
Név: Joru (Hazukage) Hikari
Kor: 18
Rang: Genin / Vándor ninja
Ország: Tűz országa / Konohagakure no Sato
Nem: Lány
Kinézet: Karcsú testalkata van, az ember nem is képzelné róla, hogy ninja. Sokszor piszkálják a magassága miatt, mert szegényem nem éri el még a 160 centit sem, egészen pontosan 157 cm. Kinézetében a magasságán kívül a hajszínét kifogásolja, ami eredetileg fekete, ám mostanra a szeméhez hasonlóan zöldes árnyalatú. Nincs deszkakomplexusa. Fejpántját régebben a nyakában hordta, de amióta útra kelt, csak az övtáskájában van. Nagyanyjától örökölt egy nyakláncot, amin egy nagy H betű van, a bal szárának tetejében egy gravírozott sárkánnyal. Öltözéke, nos, az éppen milyen, de általában egy vörös topot, hozzá egy hasonló színű szoknyanadrágot visel. Van nála egy fehér mellény, valamint a jobb karján dísznek 3 bőrövet visel.
Jellem: Borzasztó. Bővebben? A megtestesült szadizmus maga. Meg jobban kifejtve? Ördög. Hikari ugyan szende kislánynak néz ki első ránézésre, de ha megismeri az ember, akkor rájön, hogy a szöges ellentéte. Ha egyszer belekezd a beszédbe, akkor aztán nincs megállás, mert beszél és beszél és még annál is többet beszél. Vicces lány, szeret mindenkit megviccelni, de ha a tréfa ellene irányul, azt kegyetlen módon megtorolja. Miért szadista? Aki nála kihúzza a gyufát az arra készülhet, hogy a szende kislány megmutatja neki, hogy merre hány lépés. Ha egyszer belejön, akkor nincs megállás, megfékezhetetlen leányzó, aki kínosan ügyel rá, hogy minden lehetséges szabályt áthágjon. Temperamentumos lány, így a legkisebb semmiségen is képes bedühödni.
A kezdetek, avagy Hikari rászabadul Konohára!
Az én történetem ugyanúgy kezdődött, mint bárki másé a világon, de még mielőtt kiakadnátok, nem kezdem el a méhecskék és a gólyák történetét mesélni. Szóval, egy kellemes tavaszi napon születtem a már éppen elég sok lakost számláló Konohába, azon belül is, hol máshol, mint a kórházban. A Joru család legnagyobb örömére és Konoha későbbi bánatára. Édes szüleim, megjegyzem, hogy mindketten ninják, örültek, hogy egy szem gyerekük lány lett, bár ezt a későbbiekben meg is kérdőjelezték nemegyszer, amikor ártatlan csemetéjük elpáholta a környékbeli srácokat. Na! Ne nézzetek így rám, ők kezdték! Szemük fénye végül egyke maradt Konoha nagy megkönnyebbülésére, hiszen ha két Hikari szabadul rá a világra, akkor meglett volna annak a veszélye, hogy a falu a földdel egyenlővé válik. Egy szóval maga voltam a megtestesült jóság. Sok barátosom és barátosném volt akadémista éveim előtt, bár ez utóbbiból jóval kevesebb, mert elég kevesen bírták a stílusomat. A sok fiúnak hála a szende kislány elég hamar megtanulta a ninja lét alapjait képező verekedést és olyannyira tehetséges lett benne, hogy barátosai is megirigyelhették a teljesítményét. Igen, már akkor is képes voltam egy kis apróság miatt az emberek torkának ugrani és ez valahogy a későbbiekben sem akaródzott változni, vagy csak én nem akartam rajta változtatni. Lényegtelen a történetem szempontjából. Kiskoromban a barátokkal sok csínyt követtünk el, ezek közé tartozott a folyó mellett ülő halászok ijesztgetése, hátha a vízbe borulnak és az esetek túlnyomó részében meg is tették. Vicces volt látni a sok öreget, amint nagyot ordít és már csak egy PLACCS! Szokásommá vált ilyenkor egy saját különbejáratú sátáni vihogást kifejleszteni, ami még most is a védjegyem. Ez van, én soha nem fogok tudni megjavulni. Ezen kívül a falu legtöbb kőrözési plakátja is kapott hol egy bajuszt, hol pedig egy szép kecskeszakállat, ami véleményem szerint csak javított egyes fickók összképén, mások viszont azon a véleményen voltak, hogy rakjuk ki megint ugyanazt a pofát. Erre mi válaszképpen csak újra összefirkáltuk. Megátalkodott kis kölykök voltunk, illetve voltam. Család szempontjából szerencsés voltam, hiszen kedvességből nem volt hiány. Anya, apa én és az apai ági nagyszüleim éltek velünk egy szép darab házban, ahol kifejezetten jól el lehetett bújni, amikor édesanyucikám éppen valami miatt csak úgy kedvesen el akart távolítani az élők sorából, mert valami aranyos dolgot műveltem jobb esetben itthon, rosszabb esetben a szomszéd néninél, aki egy gonosz boszorkához volt hasonlatos. Értsd úgy, hogy nála gonoszabb szomszéd… lehet, hogy van, de reményeim szerint nem én akadok vele össze. Anyám a haját tépte tőlem, apám és a nagyapám meg adták alám a lovat a vicceimhez, a nagyanyám pedig mesélt. Mesélt ninjákról, számomra ismeretlen világokról és különféle kalandokról. 6 éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy márpedig ninja lesz belőlem, ha addig élek is! Mindezt ugyanezzel a hévvel elszántsággal közöltem anyámékkal és közben pusztán véletlenül is, kisebb pusztítást vittem végbe az étkezőben. Heves kislány úgy magyaráz, hogy ott kő kövön nem maradt. Bár, ez normál állapotában is előfordul, de semmi probléma, ezt elnézzük neki. A vége az lett, hogy édesanyám megígérte, hogy tanít, ha veszek néhány önfegyelem órát és nem húzom tovább főleg a szomszéd néni idegeit. Jó sok gondolkodás után végül belementem a dologba, mert ebben az esetben nem akartam kilógni a sorból. A felmenőim nagy része ninja, ha nem is akkora durranások, de ninják. Szerettem volna olyan helyeken járni, amit a nagyanyám emlegetett, hihetetlen kalandokba csöppenni, amiből majd csak kiverekszem magam valahogyan. Egyszóval engedtem az ismeretlen csábításának és belevágtam a dolgokba. Tanulás közben rá kellett jönnöm, hogy a ninják élete nem olyan egyszerű és én még valószínűleg semmit nem tapasztaltam meg belőle. Kunai dobálással kezdődött, azután egy kis magyarázat a chakráról, de ezeken kívül semmi komolyabb dolog. Ígéretemet betartván 2 hosszú évig nem gyötörtem idegesítő szomszédunkat, de miután elkezdődött az akadémia, már nem ígérhettem semmit.
Reszkess Akadémia! Jön Hikari!
Én, mint az angyalok mintaképe és a rengeteg lehetőséget kínáló Ninja Akadémia, ahol volt bőven tanár kevés őszhajszállal, még. Úgy gondoltam, hogy csínytevői pályafutásomat nem kezdem meg rögtön az első napon, sőt… Még az első héten is viszonylag jó kislány voltam, de ezek után elszabadítottam a poklot. Cinkosokra is találtam, akik nem féltek egy két őrült mutatványt véghezvinni, így rendszerint nem egyedül vittem el a balhét, ha meg mégis, akkor tisztelt tettestársaim részesültek a kegyetlen bosszúmból. Verekedős hajlamomat eddigre sem sikerült kinőnöm, de ahogyan teltek az évek, kénytelen voltam rájönni, hogy a fiúk csak egyre erősebbek lesznek és nekem lassan semmi esélyem sincs. Alapjában véve az eredményeim nem voltak rosszak, de a magatartásomra több panasz érkezett, mint az osztály többi részére együttvéve. Ezekért otthon rendszerint egy hajzatleordítást kaptam a szülőimtől, akik fel sem bírták fogni, hogy hogyan tud valaki a rengeteg tanulnivaló mellett ennyi ökörséget véghezvinni. Arra visszagondolva már én magam sem tudom… Kész ki energiabomba voltam. Vagyok. Leszek. A tanárok kikészítésének végtelen skálájából kedvenceim közé volt sorolható az olyan ősrégi trükk, mint a szivacsot a félig nyitott ajtóra illetve ennek a továbbfejlesztett változata a vizes szivacsot az ajtóra. A hatás rendszerint nem maradt el és akkora ordítást kaptam, hogy azt még a következő falu is hallotta. Bosszantó eszközeim közé volt sorolható az órán való alvás, minő meglepő, állandóan lebuktam… Horkoltam volna? Valószínű. A későbbiekben ott volt még a lógás, amire máig sem vagyok túl büszke, de erről végülis sikeresen leszoktam. Ha már a többiről nem sikerült, legalább erről. A szüleimnek csak egy dolog volt nagyon furcsa, mégpedig az, hogy a genin vizsga közeledtével valahogy még rám is rám jött a tanulhatnék és szépen magoltam arra a fránya megmérettetésre. A genin vizsga előtti napon még én is a fene nagy önbizalmammal lapítottam és reméltem a legjobbakat.
Genin vizsga, genin élet
Igen, eljött ez a nap is és nem, nem aludtam szinte semmit az azt megelőző éjjel. Ennek oka az volt, hogy tartottam, szinte rettegtem attól, hogy esetleg megvágnak. Ez, minő meglepetés, azért annyira talán nem, nem következett be, mert a két feladat a Bunshin no Jutsu és a Henge no Jutsu voltak. Miután kijöttem a vizsgáról a gyomrom örömódákat zengedezett, ami mint kiderült, az éhségtől van. Hazamenvén mindenki körbeugrálta a kis genin énemet és ettünk egy jót, bár amit én műveltem azt inkább lehetett pusztításnak, mint evésnek nevezni. Másnap annak rendje és módja szerint bekerültem egy csoportba és megkezdtem ninja pályafutásomat. Az első időkben elég hajtépős feladatokat sóztak a nyakunkba, hogy párat említsek közülük: macskahajkurászás, kutyasétáltatás, gyerekpesztrálás, kertészkedés. Egyik idegesítőbb volt, mint a másik és az ember 13 évesen szinte képtelen felfogni ezt. Nem sokkal nagyanyám halála előtt kivételesen egy C szintű küldetésben volt részünk, ahol egy embert kellett átkísérni Kumogakureba. Innen visszatérvén fogadott az egyik legrosszabb hír, ami csak jöhetett, a nagyim meghalt. Nagyon szerettem és sajnáltam, hogy nem lehettem vele az utolsó óráiban. Üzenetként azonban hátrahagyott egy levelet és agy nagy H betűs medállal ellátott nyakláncot. Megírta, hogy ő a Hazukage nevű klán volt tagja és megkért, hogy legalább én keressem fel őket, hátha élnek még. Új keletű elhatározásom az lett, hogy valóban megtalálom őket, ámbár fogalmam sem volt róla, hogy hol is kellene keresnem őket, mert az valami miatt kimaradt az életemből. Sebaj, egy hét múlva összepakoltam, elbúcsúztam és elhagytam a falumat. Most éppen vándorninjaként élek és kisebb, főleg kísérési munkákból tartom fent magam és közben rendületlenül keresem a klánt.
Feladjam? Ne adjam?
Négy év sok idő egy ember életében és már kezdtem elveszíteni a reményt, amikor az nem sokkal Kumogakure határában az ölembe pottyant szó szerint. A Selyem úton sétáltam és egy öreg nénike éppen azon volt, hogy hátra essen, én meg azon, hogy megmentsem. Ennek az lett a vége, hogy én a földön, ő maga pediglen rajtam kötött ki. Nagyszerű, miután felsegítettem és én magam is felálltam, gépiesen rákérdeztem, nem ismeri-e véletlenül a Hazukagekat. És láss csodát! Ismerte. Elárulta nekem, hogy Kumogakureben élnek és egy bizonyos Hazukage Shuka a vezetőjük. Megörültem és cókmókot fogva elindultam feléjük. Legalábbis merem remélni, hogy feléjük, mert ha eltévedek az már gáz.
// Hazukage Inu adott olyan engedélyféleséget, hogy csinálhatok a klánjába.
//
Kor: 18
Rang: Genin / Vándor ninja
Ország: Tűz országa / Konohagakure no Sato
Nem: Lány
Kinézet: Karcsú testalkata van, az ember nem is képzelné róla, hogy ninja. Sokszor piszkálják a magassága miatt, mert szegényem nem éri el még a 160 centit sem, egészen pontosan 157 cm. Kinézetében a magasságán kívül a hajszínét kifogásolja, ami eredetileg fekete, ám mostanra a szeméhez hasonlóan zöldes árnyalatú. Nincs deszkakomplexusa. Fejpántját régebben a nyakában hordta, de amióta útra kelt, csak az övtáskájában van. Nagyanyjától örökölt egy nyakláncot, amin egy nagy H betű van, a bal szárának tetejében egy gravírozott sárkánnyal. Öltözéke, nos, az éppen milyen, de általában egy vörös topot, hozzá egy hasonló színű szoknyanadrágot visel. Van nála egy fehér mellény, valamint a jobb karján dísznek 3 bőrövet visel.
Jellem: Borzasztó. Bővebben? A megtestesült szadizmus maga. Meg jobban kifejtve? Ördög. Hikari ugyan szende kislánynak néz ki első ránézésre, de ha megismeri az ember, akkor rájön, hogy a szöges ellentéte. Ha egyszer belekezd a beszédbe, akkor aztán nincs megállás, mert beszél és beszél és még annál is többet beszél. Vicces lány, szeret mindenkit megviccelni, de ha a tréfa ellene irányul, azt kegyetlen módon megtorolja. Miért szadista? Aki nála kihúzza a gyufát az arra készülhet, hogy a szende kislány megmutatja neki, hogy merre hány lépés. Ha egyszer belejön, akkor nincs megállás, megfékezhetetlen leányzó, aki kínosan ügyel rá, hogy minden lehetséges szabályt áthágjon. Temperamentumos lány, így a legkisebb semmiségen is képes bedühödni.
A kezdetek, avagy Hikari rászabadul Konohára!
Az én történetem ugyanúgy kezdődött, mint bárki másé a világon, de még mielőtt kiakadnátok, nem kezdem el a méhecskék és a gólyák történetét mesélni. Szóval, egy kellemes tavaszi napon születtem a már éppen elég sok lakost számláló Konohába, azon belül is, hol máshol, mint a kórházban. A Joru család legnagyobb örömére és Konoha későbbi bánatára. Édes szüleim, megjegyzem, hogy mindketten ninják, örültek, hogy egy szem gyerekük lány lett, bár ezt a későbbiekben meg is kérdőjelezték nemegyszer, amikor ártatlan csemetéjük elpáholta a környékbeli srácokat. Na! Ne nézzetek így rám, ők kezdték! Szemük fénye végül egyke maradt Konoha nagy megkönnyebbülésére, hiszen ha két Hikari szabadul rá a világra, akkor meglett volna annak a veszélye, hogy a falu a földdel egyenlővé válik. Egy szóval maga voltam a megtestesült jóság. Sok barátosom és barátosném volt akadémista éveim előtt, bár ez utóbbiból jóval kevesebb, mert elég kevesen bírták a stílusomat. A sok fiúnak hála a szende kislány elég hamar megtanulta a ninja lét alapjait képező verekedést és olyannyira tehetséges lett benne, hogy barátosai is megirigyelhették a teljesítményét. Igen, már akkor is képes voltam egy kis apróság miatt az emberek torkának ugrani és ez valahogy a későbbiekben sem akaródzott változni, vagy csak én nem akartam rajta változtatni. Lényegtelen a történetem szempontjából. Kiskoromban a barátokkal sok csínyt követtünk el, ezek közé tartozott a folyó mellett ülő halászok ijesztgetése, hátha a vízbe borulnak és az esetek túlnyomó részében meg is tették. Vicces volt látni a sok öreget, amint nagyot ordít és már csak egy PLACCS! Szokásommá vált ilyenkor egy saját különbejáratú sátáni vihogást kifejleszteni, ami még most is a védjegyem. Ez van, én soha nem fogok tudni megjavulni. Ezen kívül a falu legtöbb kőrözési plakátja is kapott hol egy bajuszt, hol pedig egy szép kecskeszakállat, ami véleményem szerint csak javított egyes fickók összképén, mások viszont azon a véleményen voltak, hogy rakjuk ki megint ugyanazt a pofát. Erre mi válaszképpen csak újra összefirkáltuk. Megátalkodott kis kölykök voltunk, illetve voltam. Család szempontjából szerencsés voltam, hiszen kedvességből nem volt hiány. Anya, apa én és az apai ági nagyszüleim éltek velünk egy szép darab házban, ahol kifejezetten jól el lehetett bújni, amikor édesanyucikám éppen valami miatt csak úgy kedvesen el akart távolítani az élők sorából, mert valami aranyos dolgot műveltem jobb esetben itthon, rosszabb esetben a szomszéd néninél, aki egy gonosz boszorkához volt hasonlatos. Értsd úgy, hogy nála gonoszabb szomszéd… lehet, hogy van, de reményeim szerint nem én akadok vele össze. Anyám a haját tépte tőlem, apám és a nagyapám meg adták alám a lovat a vicceimhez, a nagyanyám pedig mesélt. Mesélt ninjákról, számomra ismeretlen világokról és különféle kalandokról. 6 éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy márpedig ninja lesz belőlem, ha addig élek is! Mindezt ugyanezzel a hévvel elszántsággal közöltem anyámékkal és közben pusztán véletlenül is, kisebb pusztítást vittem végbe az étkezőben. Heves kislány úgy magyaráz, hogy ott kő kövön nem maradt. Bár, ez normál állapotában is előfordul, de semmi probléma, ezt elnézzük neki. A vége az lett, hogy édesanyám megígérte, hogy tanít, ha veszek néhány önfegyelem órát és nem húzom tovább főleg a szomszéd néni idegeit. Jó sok gondolkodás után végül belementem a dologba, mert ebben az esetben nem akartam kilógni a sorból. A felmenőim nagy része ninja, ha nem is akkora durranások, de ninják. Szerettem volna olyan helyeken járni, amit a nagyanyám emlegetett, hihetetlen kalandokba csöppenni, amiből majd csak kiverekszem magam valahogyan. Egyszóval engedtem az ismeretlen csábításának és belevágtam a dolgokba. Tanulás közben rá kellett jönnöm, hogy a ninják élete nem olyan egyszerű és én még valószínűleg semmit nem tapasztaltam meg belőle. Kunai dobálással kezdődött, azután egy kis magyarázat a chakráról, de ezeken kívül semmi komolyabb dolog. Ígéretemet betartván 2 hosszú évig nem gyötörtem idegesítő szomszédunkat, de miután elkezdődött az akadémia, már nem ígérhettem semmit.
Reszkess Akadémia! Jön Hikari!
Én, mint az angyalok mintaképe és a rengeteg lehetőséget kínáló Ninja Akadémia, ahol volt bőven tanár kevés őszhajszállal, még. Úgy gondoltam, hogy csínytevői pályafutásomat nem kezdem meg rögtön az első napon, sőt… Még az első héten is viszonylag jó kislány voltam, de ezek után elszabadítottam a poklot. Cinkosokra is találtam, akik nem féltek egy két őrült mutatványt véghezvinni, így rendszerint nem egyedül vittem el a balhét, ha meg mégis, akkor tisztelt tettestársaim részesültek a kegyetlen bosszúmból. Verekedős hajlamomat eddigre sem sikerült kinőnöm, de ahogyan teltek az évek, kénytelen voltam rájönni, hogy a fiúk csak egyre erősebbek lesznek és nekem lassan semmi esélyem sincs. Alapjában véve az eredményeim nem voltak rosszak, de a magatartásomra több panasz érkezett, mint az osztály többi részére együttvéve. Ezekért otthon rendszerint egy hajzatleordítást kaptam a szülőimtől, akik fel sem bírták fogni, hogy hogyan tud valaki a rengeteg tanulnivaló mellett ennyi ökörséget véghezvinni. Arra visszagondolva már én magam sem tudom… Kész ki energiabomba voltam. Vagyok. Leszek. A tanárok kikészítésének végtelen skálájából kedvenceim közé volt sorolható az olyan ősrégi trükk, mint a szivacsot a félig nyitott ajtóra illetve ennek a továbbfejlesztett változata a vizes szivacsot az ajtóra. A hatás rendszerint nem maradt el és akkora ordítást kaptam, hogy azt még a következő falu is hallotta. Bosszantó eszközeim közé volt sorolható az órán való alvás, minő meglepő, állandóan lebuktam… Horkoltam volna? Valószínű. A későbbiekben ott volt még a lógás, amire máig sem vagyok túl büszke, de erről végülis sikeresen leszoktam. Ha már a többiről nem sikerült, legalább erről. A szüleimnek csak egy dolog volt nagyon furcsa, mégpedig az, hogy a genin vizsga közeledtével valahogy még rám is rám jött a tanulhatnék és szépen magoltam arra a fránya megmérettetésre. A genin vizsga előtti napon még én is a fene nagy önbizalmammal lapítottam és reméltem a legjobbakat.
Genin vizsga, genin élet
Igen, eljött ez a nap is és nem, nem aludtam szinte semmit az azt megelőző éjjel. Ennek oka az volt, hogy tartottam, szinte rettegtem attól, hogy esetleg megvágnak. Ez, minő meglepetés, azért annyira talán nem, nem következett be, mert a két feladat a Bunshin no Jutsu és a Henge no Jutsu voltak. Miután kijöttem a vizsgáról a gyomrom örömódákat zengedezett, ami mint kiderült, az éhségtől van. Hazamenvén mindenki körbeugrálta a kis genin énemet és ettünk egy jót, bár amit én műveltem azt inkább lehetett pusztításnak, mint evésnek nevezni. Másnap annak rendje és módja szerint bekerültem egy csoportba és megkezdtem ninja pályafutásomat. Az első időkben elég hajtépős feladatokat sóztak a nyakunkba, hogy párat említsek közülük: macskahajkurászás, kutyasétáltatás, gyerekpesztrálás, kertészkedés. Egyik idegesítőbb volt, mint a másik és az ember 13 évesen szinte képtelen felfogni ezt. Nem sokkal nagyanyám halála előtt kivételesen egy C szintű küldetésben volt részünk, ahol egy embert kellett átkísérni Kumogakureba. Innen visszatérvén fogadott az egyik legrosszabb hír, ami csak jöhetett, a nagyim meghalt. Nagyon szerettem és sajnáltam, hogy nem lehettem vele az utolsó óráiban. Üzenetként azonban hátrahagyott egy levelet és agy nagy H betűs medállal ellátott nyakláncot. Megírta, hogy ő a Hazukage nevű klán volt tagja és megkért, hogy legalább én keressem fel őket, hátha élnek még. Új keletű elhatározásom az lett, hogy valóban megtalálom őket, ámbár fogalmam sem volt róla, hogy hol is kellene keresnem őket, mert az valami miatt kimaradt az életemből. Sebaj, egy hét múlva összepakoltam, elbúcsúztam és elhagytam a falumat. Most éppen vándorninjaként élek és kisebb, főleg kísérési munkákból tartom fent magam és közben rendületlenül keresem a klánt.
Feladjam? Ne adjam?
Négy év sok idő egy ember életében és már kezdtem elveszíteni a reményt, amikor az nem sokkal Kumogakure határában az ölembe pottyant szó szerint. A Selyem úton sétáltam és egy öreg nénike éppen azon volt, hogy hátra essen, én meg azon, hogy megmentsem. Ennek az lett a vége, hogy én a földön, ő maga pediglen rajtam kötött ki. Nagyszerű, miután felsegítettem és én magam is felálltam, gépiesen rákérdeztem, nem ismeri-e véletlenül a Hazukagekat. És láss csodát! Ismerte. Elárulta nekem, hogy Kumogakureben élnek és egy bizonyos Hazukage Shuka a vezetőjük. Megörültem és cókmókot fogva elindultam feléjük. Legalábbis merem remélni, hogy feléjük, mert ha eltévedek az már gáz.
// Hazukage Inu adott olyan engedélyféleséget, hogy csinálhatok a klánjába.
//
Joru (Hazukage) Hikari- Játékos
- Tartózkodási hely : Hjaaj... ha én azt tudnám
Adatlap
Szint: D
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 120
Re: Joru (Hazukage) Hikari
Konan1 Szer. Júl. 06 2011, 01:26
Szia.
Mi mást mondhatnék, mint hogy Elfogadom! az előtörténetedet. Élvezetes kis olvasmány volt(bár ilyen lenne a többi is x) ) Megtetszett nekem ez a kis karakterecske, fél szememet biztos h rajtad tartom!
Kezdő chakraszinted: 100
Pénzösszeg: 4500 Ryou
Alap E stintű jutsukon kívül még választhatsz magadnak 1 darab akármilyen Jutsut ami nem kerül többe mint 100 chakra! Bármilyen lehet (kivéve az elemi vagy genjutsukat és Kenjutsukat)
Ez az én ajándékom neked. Sipirc adatlapot készíteni és játékra fel!
Üdv: Konan
Mi mást mondhatnék, mint hogy Elfogadom! az előtörténetedet. Élvezetes kis olvasmány volt
Kezdő chakraszinted: 100
Pénzösszeg: 4500 Ryou
Alap E stintű jutsukon kívül még választhatsz magadnak 1 darab akármilyen Jutsut ami nem kerül többe mint 100 chakra! Bármilyen lehet (kivéve az elemi vagy genjutsukat és Kenjutsukat)
Ez az én ajándékom neked. Sipirc adatlapot készíteni és játékra fel!
Üdv: Konan
Konan1- Inaktív
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.