Selyem Út

Namikaze Minato(Inaktív) Szer. Márc. 31 2010, 20:12

Egy szinte végtelen út, mely összeköti az összes falut Kumogakure no Sato-val. Mivel forgalmas útvonal, a kereskedők ezen szoktak utazgatni faluról-falura.

**Hazukage Inu** Hétf. Jan. 17 2011, 19:27

Szépen süt a nap, csiripelnek a madarak és egy ninja megy az úton. Elég szokványos kép, úgyhogy nincs is mit tovább magyarázni rajta. Ninjánknak ki tudja milyen indíttatásból, de megállni támadt kedve az út kellős közepén a tűző napon. Egy pillanatra szabad szemmel nézelődött, azután lassan az említett szerve elé húzva a kezét, elkezdett távolba nézni.
- Mit meg nem adnék most legalább egy felhőért... akkor talán látnám az út végét. - Inu barátunk úgy morgott, mint egy jól nevelt bolhás eb. - Egyáltalán... Minek kellett ide kijönnöm?Lassan de biztosan elátkozta az a napot, amikor feltalálták a térképet és neki nem adtak és azt is, hogy utálja a meleget.
- Egyáltalán... Hol a manóban vagyok?! - az utolsó kérdést már szinte kiabálta, aztán rájött, hogy nincs egyedül, mert két kereskedő úgy húzódott el mellőle, mint aki most szabadult... a diliházból. - Na tessék, még őrültnek is néznek szép lassan... Bár ha tovább folytatom a magammmal való társalgást, még én is elhiszem magamról...

// Gome, csak a kezdőpostok a gyengéim... //

Konan1 Hétf. Jan. 17 2011, 20:07

Igaza volt még az ifjú és még fejlődésben lévő shinobinak. A nap csak úgy ragyogott az égbolton, egy kusza felhőcske sem zavarva meg őt az ékeskedésében ami láthatóan a fiúnak nem igazán tetszett. Ordibálása, vagyis inkább a hangos véleménykifejtése közben több arra közeledő és távolodó kereskedő is ijedten meredt a shinobira, akiből még azt is képesek voltak kinézni, hogy a napot is fel tudja robbantani pusztán azért mert dühös.
- Édes drága egyetlen szép öcsém... Szólította meg egy aprócska ráncos öregasszony az út közepén bosszankodót az ő rekedtes vékony hangján. - Az az út amin állsz nem más mint a Selyemút és sokkal idősebb mint azt te gondolnád. Mondta, majd sóhajtott egyet és folytatta a beszédet. - Kérlek ne kívánj ide egyetlen felhőt sem, mert a sötétség ezen a helyen hatalmas balszerencsével bír. Egy kósza felhő is romba döntheti eme pompás helyet. Ekkor hirtelen az öregasszony felkapta a kezét és az erdő felé mutatott.
- Tudod az emberek régen azért jártak erre, hogy megcsodálják a jó és a gonosz harcának emlékét, annak a harcnak az emlékét, amikor a jó végleg kiűzte erről a helyről a gonoszat. Ennek a csatának maradt egy hatalmas krátere, melyben egy soha nem látott keménységű anyag fekszik tisztán és sértetlenül. De manapság az emberek már fittyet hánynak a csatára, mert nem tudják milyen pusztítás is volt akkoron. Mára már ez a hely pusztán egy kereskedelmi útvonallá vált, nem többé és nem kevesebbé. Mondta el az öregasszony a kis népmeséjét és lassan szó nélkül tovább állt.
Hogy mi jelentősége mindezen dolgoknak? Hát nem sok, az égbolt továbbra is felhőtlen és a nap is pontosan ugyan olyan erősséggel süt mint eddig, bár az ilyen jelenség ritkán jellemző a téli évszakra amiben most is jár a világ.

**Hazukage Inu** Hétf. Jan. 17 2011, 20:32

~ Jesszus! A frászt hozta rám... - sóhajtott egyet Inu és ránézett az öregasszonyra, aki belekezdett egy kisebbfajta mesébe a Selyemútról, a sötétségről és valami harcről. ~ Érdekesnek ígérkezik...Shinobink frissen, üdén és továbbra is a nap miatt morogva körülnézett és mintha újkeletű eltökéltségét palástolná ismételten a nála alacsonyabb öregasszonyhoz fordult, bár valami okból csukott szemmel.
- És mond csak Baa-chan... - kezdett bele a mondandójába, de időközben szemét kinyitva felfigyelt egy aprócska hiányosságra. A probléma pedig az öregasszony hűlt helye volt, mert mint utóbb Inu rájött, a nénike otthagyta őt a morgásával együtt. - Ööö... okké, akkor inkább hagyjuk... Inkább kitalálom, hogy mit is kellene tenni... Menni, vagy maradni? Ááááá... túúl csábító... muszály utánnanéznem a dolgoknak... ha nem teszem itt helyben van végem...
Az ismételt nagy társalgásban elfelejtkezett a körülötte lévő emberekről, akik úgy pislogtak rá, mintha egy szép nagy kupac bűzölgő hulladék lenne. Inu ezen egy kissé felkapta a vizet és küldött egy két sötét pillantást a kereskedők felé, egyesek vállat vontak, mások tovább néztek.
- Na, mi van? Nem láttak még ninját hangosan gondolkodni? - morogta a foga között és hatalmas léptekkel elindult az erdő irányába, amit lehet, hogy megbán majd egyszer a távoli jövőben, de egyenlőre még nem.

Konan1 Hétf. Jan. 17 2011, 22:09

Míg a fiú azon gondolkozott, hogy megbánja-e majd azt ha elmegy az erdőbe, addig a lábai akaratlanul is a kalandvágy felé húzták őt. Az öregasszony megmutatta az irányt, így tudtad, hogy merre keresd azt a bizonyos helyzet ahol van az a bizonyos emlékhely. Nem kellett sokáig utat törnie magának a nagy erdőben és meg is lelte azt a helyzet melyre az öreg utalt. A hely cseppet sem volt olyan mint ahogyan azt az le lett írva, a kráter sem volt nagyobb egy pár méteres földsülyedésnél és az a törhetetlen anyag is pusztán egy tenyérnyi éj fekete valami volt. Azonban amikor a fiú közelebb ment a helyhez, érezhette, hogy valami nem stimmel. A levegő hidegebb volt sokkal mint az úton, valamint egy kis rossz érzés is kerülgethette őt, de más extra nemigen volt a helyen.
- halál... Halál... HALÁL. Jött a hang pontosan Inu háta mögül ami igencsak rémisztő lehetett az emberek számára, de amikor a fiú megfordult, pár kuncogó kölyköt látott elfutni akik jót szórakoztak ezen a dolgon.
Mire Inu észbe kaphatott volna, arra figyelt fel, hogy a nap már igencsak nyugovóra hajlik ami azt jelentette, hogy neki is hamar le kell táboroznia valahol, hogy az esti hideget átvészelje. Mivel a közelben nem volt egyetlen épület, vagy kisebb falu sem, így egy saját kis tábort kellett állítania magának valahol, akárhol ahol csak szeretné.

**Hazukage Inu** Kedd Jan. 18 2011, 21:04

A shinobi lábait nem is kellett mozgatni, mert mentek saját maguktól, mígnem a kiszemelt helyre ért, ahol elvekben egy kráternek kellett volna lenni.
- Szóval ez lenne az a híres kráter, ami több méter mély? - belenézett a gödörbe és egy furcsa fintorfélét mutatott az alján lévő fekete valaminek. - Ebbe ha beleesnék sem fájna úgy igazán... attól függetlenül ezt most nem fogjuk kipróbálni.
Tovább nézte azt a fekete anyagot, amit az öregasszony törhetetlennek titulált. Már éppen ment volna lefelé a kráter aljába, amikor a háta mögül egyetlen szót hallott visszhangozni: Halál. Egy pillanat alatt több lehetőséget pörgetett át az agyában, végül a dolgok kiderítése mellett döntött. Iszonyatos lendülettel fordult meg, ami majdnem egy hasraesést eredményezett. Baljós visszhangjai csupán csak humoros kedvükben lévő gyerekek voltak, akik nem féltek megviccelni egy állig felfegyverzett shinobit.
- Humoros... - morogta a foga között, de amikor felnézett egy naplemente látványa fogadta. - Így elment volna az idő? Akkor ideje valami táborfélét összehozni
Szavait tettek is követték, eltávolodott egy pár métert a gödörtől és egy fa alatt rakott tüzet és úgy döntött, hogy egy darabig figyeli a környéket, hátha az a titok nem is varázslat, hanem valami ember által létrehozott dolog.

Konan1 Szer. Jan. 19 2011, 22:53

Amit megnézted alaposan azt a bizonyos helyet, melyet az öregasszony emlegetett és ahol a fiatal gyerekek gondtalanul szórakoztak, úgy döntöttél, hogy letáborozol hisz a nap már jócskán csak eltűnt és helyette a sötétség került előtérbe. Ahogyan egyre sötétebb lett, úgy lett egyre csendesebb a környék. Már nem lehetett hallani a kereskedők utazásának hangjait, a beszélgetést, viháncolást. Teljes csönd volt, még az éjszakai állatok sem mertek hangot kiadni, egyetlen hang terjengett a levegőben, méghozzá a fák ropogása, amit Inu dobált a tűzre, hogy némi fény és meleg legyen körülötte miközben ő egy fának dűlve "élvezte" az életet. A fiú szemei már éppen lecsukódtak, amikor hirtelen egy hatalmas morajlásra kapta fel a fejét. Amikor kinyitotta a szemeit, látta, hogy az erdő tűzben áll és nem, nem az ő tüze okozta azt. Még fel sem tudott kelni a fa kényelmes támaszából és máris egy meglepő fordulat történt. Egy hatalmas, aranyszínű fénylő páncélt viselő személy repült a levegőbe és a hátán jól kivehető hófehér, toll borította szárnyak voltak. Abban a pillanatban megértetted, hogy mi is okozhatta a tüzet, hisz ez a páncélos alak a kezében egy lángoló kardot tartott és jól kivehetően harcolt egy sötét egyén ellen. Pontosan úgy nézett ki, mint egy angyal és egy démon harca.
Inu meg sem tudta törölni a szemeit és máris a földön landolt az aranyozott páncélos "angyal" és jól láthatóan nem ő állt nyerésre. Fejéről leesett aranyozott sisakja és egyenesen a fiú szemébe nézett. Egy nő volt az, egy nő akinek arany páncélja és szárnyai vannak. - >>Katt< - Annak az arca nem volt kivehető akivel a nő harcolt, de azt lehetett látni, hogy neki is voltak szárnyai, de nem éppen fehérek és nem éppen angyaliak. Ő csak elégedetten nézett a földre hullott ellenfelére, majd eltűnt mindenki szeme elől egy pillanat alatt.

**Hazukage Inu** Hétf. Jún. 06 2011, 21:02

A nap lassan alábukott a horizonton és ezzel aranyba vonta a tájat, ninjánk pedig úgy döntött, hogy marad egy éjszakára, hátha. Persze azt ekkor még nem tudhatta, hogy a hátha nem is olyan sokkal hát igenre vált, de ne ugorjunk ennyire előre. Éjszaka, mint az tudvalevő, nincs a legmelegebb, ezért Inu első dologként egy kis gyújtós után nézett. Már javában ropogott a tűz és a kumogakurei shinobi ott ült mellette, amikor a dolgok egy váratlan és meglehetősen furcsa fordulatot vettek. Inu hallgatta a tűz ropogását és az erdő zajait, miközben a kezében egy tűzre szánt fadarabbal játszadozott, szemei pedig lassan lecsukódtak. Már félálomban lehetett, amikor valami megzavarta az álmodozását. Az a valami nem volt más, mint egy hatalmas morajlás és erre Inu olyan erővel kapta fel a fejét, hogy a lendülettől kicsit elszámította a fa és a feje közötti távolságot, aminek egy hatalmas koppanás lett az eredménye. Dühösen megvakarta az érintett testrészét és ekkor már volt ideje körülnézni. Az erdő körülötte lángokban állt.
~ Ezt én okoztam volna? - nézett körül a forrást keresve, de nem talált semmi érdemlegeset. ~ Nem, az nem lehet.
Tekintete ezek után egy levegőbe röppenő arny páncélzatra ugrott és a mellvért tulajdonosának fehér szárnyaira. Egy pillanatra kikerekedtek a szemei, amikor meglátta a tüzesen izzó kardot.
- Ilyen nincs. - állapította meg és valahol legbelül azon kezdett agyalni, hogy már megint mibe sikerült belemásznia. Lassan rá is jött, hogy egy harcba, de nem is akármilyenbe. Ez az egész... mintha csak egy mese elevenedett volna meg a szemeielőtt és ha nem ő maga látja, akkor valószínűleg nem is hiszi el. Az események viszont érdekes fordulatot vettek, amikoris afehér szárnyú harcos egyszeriben majdhogynem Inu lábai elé zuhant. Ekkor ismételten kikerekedtek a szemei, mivel a maszk leesett a fejéről és egy elég csinos nővel kezdett el szemezni. Az ellenfelét azonban már nem tudta ilyen jól megfigyelni, hiszen az egy elégedett tekintet után el is tünt a csata helyszínéről. Inunak még kellett egy pár másodperc mire feleszmélt az imént látottaktól, de azután felpattant ülőhelyéről és a kezét kinyújtva segítség céljából a földön fekvő nőhöz lépett.
- Jól vagy?

Konan1 Vas. Jún. 12 2011, 19:39

Az erdő Inu körül lángokban állt, a vadak, a madarak és minden állat ami az erdőben élt, hirtelen megindultak, hogy minél távolabb kerülhessenek a tűz forrásától, volt amelyik közvetlenül a férfiú mellett rohant el, mit sem törődve vele, hogy ember. A tűz egyre közelebb és közelebb ért, szinte már a bőrön is lehetett érezni, hogy egyre melegebb, egyre égetőbb a levegő Az arany páncélba burkolózott nő földet ért közvetlen közel Inuhoz. Amikor felemelte fejét a földről a vele szemben lévő szemébe nézett mélyen, majd fejét félrefordítva Chümm-ögött egyet és hirtelen a körvonalai elhomályosodtak és szépen lassacskán eltűnt.
A fiú pislogott vagy kettőt ezen a dolgon, majd mire kinyitotta a szemét, annak a fának volt nekidűlve ahol eddig is pihent, lábától pedig nemmessze lobogott az a tűz melyet saját kezűleg gyújtott meg. Körülötte az erdő nem égett, nem látott se állatokat, se aranyozott páncélt viselő nőt sem, ami egyet jelentett azzal, hogy csak álmodta a dolgot. Az, hogy miért pont itt és miért pont ilyet álmodott, talán magának a helynek köszönhető, elvégre réges-régen itt küzdött meg egymással mindaz ami a jót képviselte és mindaz ami a gonoszt, legalábbis a Baachan szerint.
Az éjszaka még túlságosan is fiatal volt ahhoz, hogy a fiú tova álljon, talán csak egy röpke óra volt az amit alvással tölthetett. Még pár percig gondolkozott Inu azon, hogy mit is álmodott pontosan, de az a pár perc tényleg nem volt sok, mert a szemei ismét kezdtek letapadni, kezdtek engedni az álom édes csábításának.

**Hazukage Inu** Hétf. Jún. 13 2011, 22:12

Inu mellett nem egy állat rohant el ijedtében, de ő szinte rájuk sem hederített, hanem az előtte elfekvő alakot figyelte, aki egy pillanat alatt a semmibe veszett.
- Ez meg... - a ninja pislogott még egyet és az egész erdőtűz az aranypáncélos nővel együtt eltünt.
Inu a saját tüzébe bámult bele, erdőtűznek nyoma sem volt, körülötte mindent az éjszakai csend lepett be. Egy ideig még forgatta ide-oda a fejét, de miután nem talált semmi érdemlegeset, visszafordult a tűzhöz.
- Álmodtam volna? - kérdezte magától, azután rögtön el is fintorodott. - Ember... Ennyire élénk lenne a fantáziám, vagy mi a szösz. Ha az a Baa-chan csak riogatni akart, akkor jelentem, sikerült neki. Felkeltette az érdeklődésem, idejöttem, oda, ahol nem történik semmi. Nagyszerű... Ezer köszi...
Még egy darabig morgolódott magában, azután dühét kitöltendő egy ágat dobott a tűzre, nehogy kialudjon. Lassan felnézett az égre, azután ásított egyet. Szemei folyamatosan lentebb csukódtak, míg végül újra visszaaludt.

// Gome, hogy máris visszavonulót fújok, de mint ahogyan azt a Hiányzásokban is írtam, nem leszek egészen 17.-ig, de aznap már valószínűleg postképes leszek. Hiányzásom oka a szóbeli. //

Konan1 Pént. Jún. 17 2011, 23:40

//Remélem jól sikerült a szóbelid ^^ //

A tűz csendesen és gyengéden ropogott Inu előtt, nem úgy ahogyan azt az álmában is látta, mert azt mindennek el lehetett mondani, csak csendesnek és gyengédnek nem. A fiú kicsit morgolódott azon, hogy nem talált semmi érdekfeszítőt a hellyel kapcsolatban, de nem is tudom mit várt, elvégre ez csak egy szóbeszéd, melynek már csak a fele sem lehet igaz. A tűz tovább égett és adta a meleget, melytől a fiú kellemesen töltötte az éjszaka továbbeső részét. Lassan hatalmába kerítette őt az álom édes csábítása és ismét lecsukta a szemét, hogy kipihenje a túlzottan keménynek nem mondható nap fáradalmait. Amint kicsit jobban elszundított, egy hang szólt felé.
- Látom csak visszatértél... Nem hittem volna, azt gondoltam füled farkad behúzva fogsz elrohanni mint a legtöbb ember. Mondta egy női hang amire Inu felkapta a fejét és maga mellett találta az egyik fának nekidűlve lévő kényelmesen elhelyezkedett, aranyozott páncélú nőt. - Ne tartsd vissza, ha van kérdésed szívesen válaszolok, persze olyanokat nem tudok megmondani, hogy mibe fogsz meghalni vagy hol, bla bla blát... Remélem ezt érted. Mondta a nő miután egy nagyot mosolygott és egy követ a kezei közé kaparintva élezni kezdte fegyverét, mellyel nemrég harcolt azellen a furcsa nő ellen. - De még mielőtt bármivel is próbálkoznál, egy rossz mozdulat és mindennek vége szakadhat... jelentette ki, majd a fejéről lerepült sisakját kezdte el nézegetni a kezében.

**Hazukage Inu** Hétf. Jún. 20 2011, 21:28

Inu végül engedett a szemeire nehezedő fáradtságnak és újra visszaaludt. Mondják sokszor, hogy az álmok kifürkészhetetlenek, de hogy ennyire? Azt eddig nem gondolta volna. Álmában ugyanoda tért vissza, ahonnan nemrégiben elindult csak azzal a különbséggel, hogy most csend honolt körülötte. Nem volt erdőtűz, nem volt harc, csak az éjszaka csendje. Ekkor vette észre a mellette nyugodtan üldögélő páncélos nőt, akit talán néhány perccel ezelőtt látott a földön fekve. Meg is lepődött rendesen.
- Tisztelet a kivételnek. Soha nem voltam az a gyáva alak, aki csak úgy elfut minden elől.
~ Kérdésem? Heh, jó vicc, az van bőven, már csak azt nem tudom, hogy hogyan és melyiket tegyem fel belőlük. - csóválta meg alig láthatóan a fejét.
Gondosan körülnézett, nehogy véletlenül egy apró részlet is elkerülje a figyelmét, végül visszafordult a nőhöz.
- Jól van, most tulajdonképpen én álmodom és annál a kráternél vagyok, amiről előző nap egy öregasszony mesélt nekem. - ezt inkább kijelentette, sem mint kérdezte, ezután újra körülnézett. Még mindig nyugodt volt minden. - Hová tűnt innen az a hatalmas tűzvész? Jobb kérdésem van, mi volt az a harc és ki ellen? Az a már említett nénike nekem valami jó-rossz harcról mesélt nekem, meg valami katasztrófáról, ha felhő lesz az égen. Bár ez utóbbit lehet, hogy félre értelmeztem és inkább a sötétségre utalhatott, abban nem vagyok biztos. Lényeg az, mi volt itt, hogy ilyen legenda van körülötte?

// Sikerült, köszi! Very Happy

//

Konan1 Hétf. Jún. 27 2011, 19:14

A nő kicsit elnevette magát mindazon amit Inu tett, jobban mondva kérdezett. Tudta, hogy fog kapni egy pár kérdést, de ennyit? Ezt még talán ő maga is túlzásnak találta, azonban ígéretéhez híven válaszolt is mindegyikre.
- Attól, hogy neked álomnak tűnik, az én szemszögemből nagyon is valóságos mindaz ami itt történik, sőt biztos vagyok abban is, ha te most megsérülnél, annak nyoma maradna. Ez a hely különlegesebb, mint a világon másutt és ez annak köszönhető, hogy a világok harca, melybe épp belecsöppentél, ezen a helyen zajlik már évmilliók óta. Itt vett egy nagyobb levegőt, majd maga mellől előhúzott egy kis vizes szütyőt, majd azt meghúzva oltotta szomját.
- Három világ létezik, ahogyan azt az emberek mondája is tartja, van a ti világotok és azon kívül létezik mely a jót testesíti meg és van a másik ami a rosszat. Minden emberben megvan eme két világ, jó és rossz, jing és jang. Aki ellen harcoltam és éppen harcoltam, az az a személy aki a rosszat testesíti meg. Te vagy az aki az emberi világot testesíti meg és ebből következik, hogy én meg... A mondatot már nem fejezte be, innentől már magad is kitalálhattad a mondat végét.
- Hogy mi lett a hatalmas erdőtűzzel? Mind a három világnak megvan a maga ereje és határai. Az emberek a chakrájukkal tudnak olyan dolgokat csinálni aminek csak a képzeletük szab határt. Én minden élőlény és természet ura vagyok, hatalmamban áll az elemek korlátlan irányítása... így nem volt nehéz eltüntetni a tüzet. A testvérem, aki maga a rossz megtestesülése, ítélkezik a holtak és minden misztikus erő felett. Ha valamelyik világ erősebbé válna a másiknál, felborulna az érzékeny egyensúly mely egyben tartja az életet. Ezért harcolunk mi naphosszat egymással és mindég van, hogy betéved ebbe a világba egy emberi tényező, jelen esetben te, bár különös jelentősége nincs az egyensúlyra tekintve. Mondta miközben kezével játszadozott a kis tüzecskével melyet még Inu rakott.

**Hazukage Inu** Szomb. Júl. 02 2011, 19:21

- Egyszóval, hogyha valaki itt megajándékoz egy szép darab balegyenessel, azt ha felébredek, minden bizonnyal megérzem majd. - elmélkedett Inu, azután a nő felé fordulva felemeli mindkét kezét és vigyorogva megszólal. -De ezt, ha lehet, ne próbáljuk ki.
A shinobi türelmesen végighallgatta beszélgetőpartnere szavait és elgondolkodott rajta. Ilyeneket utoljára gyerekkorában hallott, amikor kicsi volt és az anyja mesélt neki. A jó és a rossz harca nem volt számára ismeretlen, hiszen elég gyekran találkozott vele, de így ebben a formában az egész olyan volt, mint egy könyvrészlet. Minden bizonnyal, ha nem látta volna, nem hinné el az egészet, de ő az a fajta ember volt, hogyha a fülébe jutott valami érdekes, azt rohant kideríteni. Ez is egyértelműen azok közé a dolgok közé tartozott. Türelmesen végighallgatta a nő mondanivalóját és csak azután szólalt meg.
- Tehát, ha jól vettem ki, akkor három világ létezik és én itt tulajdonképpen semleges vagyok. Gondolom azért ha bármelyik oldalra állnék, az egy kissé belerondítana a dolgokba. - itt fújtatott egyet és végül csettintett is hozzá. -Hm... És én még azt hittem, hogy az az öregasszony csak be akart zavarni az erdőbe, hogy ne az út közepén álljak.
Néhány másodpercig csendben maradt és elgondolkodott az eddigieken.
- Szóval már bepróbálkozott más is a kérdezősködéssel? Úgy értem ez a mikor patkolok el szerű szöveg. Gondolom akkor sok emberrel volt már dolgod, bár ahogy hallom, volt aki menekült innen. Bocs, hogy sokat beszélek, de elég kíváncsi természet vagyok és ilyenkor alig lehet lelőni. - mosolyodott el, majd eszébe jutott egy komolyabb dolog is. - Szóval akkor a rossz vissza fog jönni?

**Akihito Aoki** Csüt. Nov. 29 2012, 13:38

/Gai/

Akihito mar egy ideje vart Kumogakure kapujanak, amikor vegre egy fust felho kisereteben feltunt Teppei-sensei. A fiu egy darabig ertetlenul nezte ahogy O lelkesen tancol meg mindenfelet csinal. Kozben meg a fiura is athatott ez a fajta lelkesedes. Ezutan a mester ranezett a fiura, hogy egy kicsit tul pakolt a kelletenel.
-Ember, miert mit vart? Azt sem mondta hogy hova megyunk, vagy hogy meddig nem leszunk a faluban. - mondta es itt mar hallatszott az unotsag jelei a hangjan. Ekkor aztan elhagytak a falut. Akihito, amint kb szaz meterre ertek a kaputol hatra nezett, es a falut bamulta.
-Tudja meg sose voltam a falun kivul. Vagyis de egyszer ketszer, de az nem ugyanaz. Na jolvan. Elmondana vegre hogy pontosan hova megyunk? Es mit fogunk csinalni? - kerdezte Teppeitol nagy mosolyal a szajan. Talan eleteben meg nem volt enyire lelkes mint most.
~Jaj de jo! Kuldetesre megyunk, kuldetesre megyun! ~ gondolta aztan ujra a mesterehez fordult.
-Tenyleg es akkor most mar hosszu tavon magaval leszek? - kerdezte. Kicsit hianyozna neki ez a bizzar ember. Lehet hogy meg csak egy napja ismeri, de ezekkel a piruettekel, meg kulonlegesnek szant belepokkel eloszor meglepodik rajtuk, de kesobb meg mar nevet rajta.

Kakuzu (Inaktív) Pént. Nov. 30 2012, 10:15

Teppei elvan a maga stílusában. Dalolászik, vagy dúdol, olykor meg úgy tűnik, mintha nagyon akarna mondani valamit, de aztán mégse szólal meg. Jobban leköti a táj és a saját hangja, mint bármi más. Na persze az utóbbi nem egy nagy szám és természetesen rólad se feledkezik meg.
- Nem is tudom, miért nem avattalak be a küldetésbe. Biztos meglepetést akartam szerezni. Igen, ez lehet az oka. Hát akkor, most se avatlak be.
A percek vagy talán az órák múlásával, na és persze azért, mert egy pár madáron és a senseien kívül más hangforrás nem volt, a saját lépteitek zaját leszámítva, ismét egy kérdés tolakodott az elmédbe.
- Elméletileg igen. A raikage melléd és két másik lurkó mellé osztott be, akiknek épp nincs csapatuk, és többnyire másokkal teljesítenek küldetést. Elég furcsa, de jól összeválogatott kis csapat. Őket majd később ismered meg, kivéve, ha a vezetőség másképp nem dönt.
A Nap, ahogy az lenni szokott, egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett a horizonton, amikor is a jounin úgy döntött, hogy itt letáboroztok. Legalábbis először ezt mondta.
- Az úti célunk, így egy, legfeljebb kétnapnyi járóföldre van. Ezt számításba is vették a küldetés kiosztásánál, tehát nyugodtan letáborozhatunk, pihenhetünk. Viszont, csak azért, mert én vagyok a rangidős, ne én döntsek ilyen apró dolgokban. Ha úgy érzed, hogy bírod az iramot, futhatunk egész éjszaka, reggel alszunk egy keveset, és tovább futunk. Holnap estére akár el is érhetjük a várost, na meg marad némi szabadidőnk. A másik tervem, hogy ma pihenünk, eszünk, alszunk szépen nyugodtan és még az is lehet, hogy tanítok neked egy technikát. Hogy még mit azt nem tudom. Jelenleg olyan vagy, mint egy fehér vászon. Szinte bármelyik irányba fejlődhetsz. A genjutsuban nem vagyok biztos, de a ninjutsu terén nagy jövő állhat előtted. Ellenben szívesen meggyőződnék a fizikai képességeidről is, elvégre azok se elhanyagolhatók. Nézz csak meg ezt a hasat… Igen, rólad van szó te kis…
És már megint kezdi. Így megy ez vagy jó pár percen át, míg le nem esik neki, hogy hol is hagytátok abba az egyoldalú beszélgetést.
- Ha úgy döntenél, hogy maradjunk, arra felé biztos találsz pár ágat – bök tőletek balra egy kisebb facsoport irányába - és esetleg a fákat is megszabadíthatod egy-két águktól. A tűzgyújtást bízd csak rám. Ellenkező esetben bekapunk egy energiatablettát és rohanunk az éjszakába. Végül is, az is egyfajta edzés.

// A döntésedtől függően írd meg a postot. Ha a maradás mellett döntesz, menjél fát gyűjteni, illetve persze előtte közöld mind két esetben a döntésedet a férfival. Ha a haladás mellett döntesz, kérnék egy harminc soros postot. Úgy írd, ahogy a jounin mondta. Kapsz egy energiatablettát, reggelig futás, alszotok egy-két órát és futás tovább, amíg el nem éritek Kanasabit. //

**Akihito Aoki** Pént. Nov. 30 2012, 18:35

Ahogy haladtak az uton Teppei dalolaszott, dudolt meg minden felet csinalt. Akihito mar azon se lepodne meg ha megalna es elkezdene tancolni. Veglis ezt is kinezi a mesterebol. Amikor megkerdezte hogy pontosan milyen kuldetesre mennek, csak anyit mondodtt hogy ha eddig nem mondta ell, akkor most sem fogja.
~ Ennek az embernek tuti van valami elme baja. ~ gondolta menet kozben. Ideokozben arra is valaszolt hogy, valoszinuleg hosszu tavra tervezi a vezetoseg hogy Teppei lesz a mestere a fiunak. Ahogy kezdett esteledni a mester elmondta Akihitonak hogy Kanasabi meg ket napi jarasra van. Felajanlotta hogy most itt toltik az ejszakat, es a fiu majd szed tuzi fat, akkor edzenek egy kicsit. Ennel a pontnal megint elkezdte becezgetni meg simogatni a hasat. Vagy egesz ejszaka haladnak, es reggel alszanak egy keveset. Itt Akihitora bizta a dontest.
-Ohmm... Szerintem inkabb haladjunk tovabb. Es majd a varosnal raerunk edzeni. - mondta a fiu a valaszatt. Ekkor Teppei adott neki egy energia tabletat, hogy majd ettol jobban birja az ejszakai iramot. A fiu bevette a tabletatt, es nehany masodperc mulva mar kezdte is erezni a hatasat. Teljesen felporgott tolle.
-Oke akkor gyerunk! - kiabalta es mar ell is kezdett futni. Azonban ahogy teltek-multak az orak egyre jobban kezdte erezni a tabletta hatasat. Mire fel kelt a nap mar szinte teljesen ell is mult. Mar alig varta hogy megaljanak pihenni. Amikor vegre lefekudtek aludni, a fiu egesz vegig forgolodott. lehet hogy a fold miatt, lehet hogy a sok baromsag miatt amit almodott. Ketto ora mulva arra kelt hogy Teppei ebreszgeti.
-Ideje tovabb idnulni. - mondta neki a mestere, mikozben a hasat a fiu arcaba nyomta. Akihito gyorsan ossze szedte magat, megigazitotta a rasztajat, aztan felkelt, es elindultak tovabb Kanasabi fele.
~ Azt a rohadt. Meg mindig tiszta almos vagyok. Nem szoktam en meg ezt az agy nelkuli alvas uzemmodot. ~ gondolta mikozben asitott egyet. Ahogy haladtak elore, a fiu egyre gyakrabban elbambult kicsit, es ez azt eredmenyezte hogy majdnem megbotlot a sajat lababan. Vagyis csak szimplan bele rugott, de nem eset ell, csak kicsit kozelebb kerult a foldhoz.
-Jol vagyok, jol vagyok! Milyen messze van meg az a varos? Mar kezdem kicsit unni a folytonos rohanast.- kerdezte Teppei-senseitol. Amikor valaszolt, utana egy jo ot-tiz percig meg sem szolalt a fiu, utana mar szinte be sem lehetett volna fogni a szajat. Eleinte csak Teppei-hez hasonloan dudoraszott, utana meg mar enekelgettet, aztan meg mindenfelet kezdett meselni. Valoszinuleg a sok por mar kezdett az agyara menni es az ezt eredmenyezte. Nehany ora mulva a horizonton kezdett feltunni valaminek a korvonalai. Ahogy tovabb haladtak egyre tobb korvonal kezdett csatlakozni az elsokhoz, aztan mar lehetett latni egy varosnak a jellegzetes emeletes epuleteit. Lehet hogy az mar Kanasabi?

Kakuzu (Inaktív) Hétf. Dec. 03 2012, 13:46

Fárasztó, kimerítő és még sorolhatnánk tovább, amivel le lehet írni a döntésed eredményét. Noha bár több energiát igényelt az egész művelet, mint amire számítottál, már ha számítottál valamire, de végső soron akadt egy lényeges pont az egész helyzetben. Előbb odaértetek a városhoz, mint ahogy a tervek közt szerepelt. A Nap már éppen lemenőben volt, amikor átléptétek a város határát.
- Nos, megérkeztünk Akihito-kun. Ugyan egy nappal korábban, de itt vagyunk. Ha tudtam volna, hogy ilyen jól bírod, már a kezdetektől fogva futottunk volna. Viszont jobba, ha keresünk szállást magunknak, hisz a küldetés csak holnap hajnalban kezdődik. Javaslom, menj és egyél valamit, szükséged lesz az energiádra. Egy óra múlva érted megyek, szóval igyekezz a főtérhez közeli éttermet találni.
Drágalátos senseied már megint faképnél hagyott ám ezúttal egy lépéssel közelebb kerültetek a küldetéshez és egy igen csak hosszú, de szép teljesítménnyel megtett utat tudhatsz magad mögött.

// Másnap hajnalban keltek, és elindultok célotok felé, egy ütött, kopott kis üzlethez a város mélyén. //

**Kyrena** Csüt. Jún. 06 2013, 20:15

Út közben rengetegen köszönnek Katsuminak. Nagyon sokan ismerik, én pedig csak csodálkorom, mikor egyes emberek oda is mennek hozzá, hogy üdvözöljék. A bulik, melyeken részt vesz, számomra ismeretlenek, azonban van rá esély, hogy mikor visszatértem… egy efféle esemény után találtam rá. Elvégre az ital arra szolgáltat jeleket. Eddig azonban el sem mertem képzelni, hogy ő ilyesmiken részt vesz. Ahhoz néha túlságosan… nem, inkább hagyjuk. Igazából sosem tudom, hogy mit gondoljak róla, így… Ez kicsit zavaró. A kapuig némán haladok, ott azonban megáll. Én is megtorpanok és kíváncsian figyelem. Eddig elvoltam gondolataimmal, de most…
Kérdése hatására arcom azonnal elvörösödik. Kezeim mentegetőzve magam elé emelem és nemet intek mindkettővel.
- Én… N-nem, vagyis… egy kicsit… talán. De… szerintem Rinn jobban, mint én – hadarom utána gyorsan.
Nem, igazából tudom, hogy ez nem így van. A bundáson ritkán láttam eddig az efféle érzelmek jeleit. Lehet, hogy nem is tud izgulni. Vagy az állatok képesek rá? Végülis, biztosan, csak az én négylábúm valahogy… Más. Ő örül annak, ha velünk van és segíthet, neki… Mintha mindez elég is lenne. Tekintetem nem tudom sokáig mesteremen tartani, hamar a föld felé téved, azt szemlélve. Mégis miért nem tudtam az előző mondatokat is normálisan elmondani? Miért van az, hogy néha gond nélkül megy az ilyesmi, néha pedig… Ez őrjítő… De még ahhoz is túlságosan zavarban vagyok, hogy őrjöngjek. Nem, olyasmit sosem tudnék csinálni… szerintem.
Az idő egész szép. A távolban baljóslatú természeti jelenségek úsznak a távolban, de valahogy ez sem zavar most. Elvégre nem szabad, hogy zavarjon. És miért is zavarna, mikor Katsumival vagyok, edzésen. Egy hosszan tartó edzésen, ha jól sejtem. Ennél jobb nem is lehet. Vagyis de, de az már… túl sok lenne a jóból, amit nem érdemlek meg. Siralmas teljesítményemből kiindulva, határozottan nem. Hamarosan egy kisebb tájékoztatást kapok kiképzésem mibenlétéből, vagyis másságából. Mikor meghallom, hogy ha mesterem lát esélyt egyedüli győzelmemre, rám hagyja a küzdelmet, meglepődöm. Nem is kicsit. Mégis miért tenne ilyet? Biztosan jó ötlet ez? Egyedül mégis hogy lennék képes legyőzni az útonállókat? A vadállatokkal még csak elboldogulnék valahogy, de az emberek mások. És… Akkor Rinn sem segíthet? De miért akarok megint segítségért kiáltani? Ez… szánalmas. Rá kell jönnöm, hogy ismételten kezdek egyre jobban süllyedni a mocsokban, mely céljaimmal teljesen ellentétes dolog. Nem, meg kell tennem, ha erősebb akarok lenni. Ha rám bízza, nyernem kell. Nem okozhatok neki csalódást, az nem lehet! Meg… magamnak sem és nekik sem…
- Mégis… milyen meglepetés? – kérdem magam elé suttogva, mikor megemlíti.
A válasz szinte azonnal érkezik. Ez aztán tényleg nagy meglepetés, bár az eddigiek sem voltak túlságosan egyértelműek és kiszámíthatóak. Legalábbis számomra. De rá vadászni… Ez túlságosan… Mégis hogyan tehetném?
- De… sensei… te… túl gyors vagy, sosem… sosem akadnék a nyomodra… mégis… hogyan… hogyan vadászhatnék r-rád? De… r-rendben, ha… ha azt mondod, azt kell tennem… rendben. H-ha viszont nem bánod… a miértjére csak akkor szeretnék választ kapni – teszem hozzá.
Azt hiszem, ez érdekes képzés lesz. Igazából, még én is érzem magamban, hogy annak ellenére milyen hihetetlennek tűnik mindez, meg akarom tenni. Le akarok győzni minden akadályt, amit elém gördít. Nem érdekel hogyan, vagy meddig tart, de meg akarom tenni. Már alig várom, hogy komolyabban tapasztaljam az edzés mibenlétét, nem csak szavakat hallgatva, de magamon tapasztalva mindezt.

Hinata Csüt. Jún. 06 2013, 22:59

- Hát végül is érthető, ha mind ketten izgultok. Én is izgulok egy kicsit ami azt illeti. Tudod senki nem lát a jövőbe és izgulok, hogy mi fog velünk történni.
Meg álltam és nagyot nyújtóztam itt az ideje, hogy hozz kezdjünk a dolgokhoz. Végig nézek a lányon látszik eddigi rövid séta még nem tette meg a hatását.
- Rendben a miértjét csak akkor kapod meg addig is. Nyújts egy kicsit, a bokád és a vádlid. Most futni fogunk és egészen addig amíg én azt jónak látom. Vagy addig amíg bírod, nyugi melletted maradok. A légzésedre ügyelj, bármennyire is érzed azt kevés a levegő ne kapkod.
Tovább nyújtom a lábaim majd ki egyenesedek.
- Akkor ha kész vagy egy....kettő..... Három....
Lassan egy kényelmes tempóban futni kezdek.

**Kyrena** Pént. Jún. 07 2013, 14:49

Ő, izgul? Ezt nem hiszem el… Ő mégis hogyan? Egyáltalán nem látszik rajta ilyesmi. Ha viszont tényleg izgul, akkor nagyon jól képes elrejteni az érzéseit. Ismételten hitetlenkedve figyelem. De mégis miért mondta ezt az egészet? Ha viszont igaz, akkor annyira nem is gond, hogy én is izgulok, nem? Az pedig engem is nagyon érdekel, hogy mi fog ránk várni. Alig várom, hogy tényleg elinduljunk és történjen velünk valami.
Mikor arra kér, elkezdek nyújtani. Futni kell? Az azt hiszem nem okoz majd gondot. Bár ezekkel a súlyokkal… Bírni fogom elég ideig? Elvégre nem túl könnyűek. Az azért megnyugtat, hogy nem áll szándékában előre menni és várni, hogy egyszer majd utolérem. A figyelmeztetés hallatán bólintok egyet, hogy értettem. A légzésre figyelni! Bizonyára nehezebb lesz ez, mint amilyen nehéz kimondani, de megbirkózom vele. Vagy nem? Talán korai lenne ezt még így kijelenteni. Nem, vagyis… Meg kell tennem, nincs más választásom. Ki kell bírnom! Közben elkezdek nyújtani kicsit. Bemelegítem izmaim, ezúttal hagyományos, chakrakímélő módon. Mikor kiegyenesedik mesterem, én is így teszek. Azt hiszem, ennyi időm volt a nyújtásra, se több, se kevesebb. Szavai ezt bizonyítják is. Kész vagyok? Ő, azt hiszem, de biztos ez? Minden esetre, már nincs visszaút. Sőt, még kicsit kapkodnom is kell lábaim.
Gondolkodásom annyira lekötött és az a dilemma, hogy vajon sikerül-e majd rendesen teljesítenem a rám kiszabott feladatokat, hogy lemaradtam a rajtról. Katsumi már néhány lépéssel előttem jár. Én is gyorsan megindulok, eleinte gyorsabban, hogy beérjem, majd igyekszem felvenni az általa diktált tempót. Talán egy kicsit gyors ez nekem ilyen súlyok mellett, de nem panaszkodom. Még bírom, egyenlőre. És ha mindenért csak panaszkodnék, akkor nem is fejlődnék, nemde? Legalábbis nehezebben. És ő is megmondta, hogy most szigorúbb lesz. De vajon mennyivel? És mikor fog először valami váratlan történni? És nem, itt most nem arra gondolok, hogy mesterem mikor fog valami váratlant csinálni, mert az gyakran megesik.
Rinn közben vidáman rohangál. Hol előre rohan, hol pedig vissza mellénk. Neki kényelmes ez a tempó, velem ellentétben. Jó, nem annyira vészes számomra sem, de azért idővel biztos megerőltető lesz. A súlyok legalábbis már most is eléggé húzzák végtagjaim és a kelleténél hamarabb kezdem el érezni a fáradtság jeleit. Sokkal hamarabb. De miért van ez? Ennyire nehezek lennének számomra a súlyok? De hisz összességében nálam könnyebbek. Ennyit még ki kellene bírnom.

Hinata Pént. Jún. 14 2013, 17:27

Még az idő is nekünk a két futkározó egyének kedvez. A nap sugarai remek időt varázsoltak, és a szél ami lassan felénk sodorja az eső illatát. Nos az pedig hűvös enyhülést hoz magával. Lábaink ütemesen tapossák az út porát amit fel is kavarunk alaposan.

Fél szemmel Kyrenára pillantok aki most nehéz terhet cipel. Igen talán lehet túlzásba estem még is csak olyan nehéz. Majd nem mintha saját magát kellene cipelnie.

- Akkor nehezítsünk rajta még egy kicsit. Ha eddig nem tetted meg a chakrád folyamatosan áramoltasd futásközben. Még valami nem lassíthatsz a tempón. Mozgás közben nem vagy erre képes miközben nagy terhet cipelsz. Az egy társad életébe kerülhet. Csapatban egymás életért feleltek. Te véded az én hátam és én a tiédet. Ha megsérülsz a társad kimentene amint lehetősége van.

A tempón nem csökkentetem, ugyan úgy haladtam tovább. Miközben halkan dúdolni kezdek, két lélegzet vétel közt ez alig halható. A kiszűrődő dallam még is olyan fura. Egy ember érzéseit hordozza magában. Persze szinte az összes dal szinte ilyen, de ez most valahogy más.

A tampon egy kicsit lassítok mit észre sem vesznek. Az irányt lassan észak felé vesszük, ezt észre is veheted egy sziklán vagy egy fa törzsén ha szemfüles vagy.

A mestered vagy is én teljesen gépiesen haladok. Közben csak azt a dalt dúdolom magamban, a dal jelege egészen szomorú. Most már lassítok újra immár másodszor lépteink zaja nem nyomja el. Még ha mindig is vidám vagyok most valami, hogy elindultunk és észak felé vettük az irányt lassan eltörli ezt a vidámságot. Nagyot sóhajtók és egy pillanatra lehunyom szemeimet. Majd újra az eredeti tempóra gyorsítok. Először halkan, majd egyre hangosabban kezdek el énekelni miközben Kyrenára mosolygok.

Ha repülni tudnál,
Többé le sem szállnál.
Te csak a kék eget látnád.
Még nem tudod mi vonz,
Most kezdtél szárnyalni.

Tárd ki a szárnyad, és szállj!
Ha repülni tudnál,
Többé le sem szállnál.
Te csak a kék eget látod.
Tudod, ha végigcsinálod

Megtalálnád, amit keresel.
Ezért próbálj szabadnak lenni.

Pár rövid sorocska semmi több. Talán egy idegen szemében nem is dal, hanem valami vers szerű kezdemény. Még is futásközben teljesen felszabadít. Lerázom magamról lelkemet béklyózó láncokat.
- Mit szolnál hozzá, ha megállnánk vizet inni és pihenni öt percre?
Kérdezem meg végül tőled mikor előrébb futok és meg fordulok veled szemben futva csak hátra felé.

**Kyrena** Pént. Jún. 14 2013, 18:20

Látom, hogy mesterem fél szemmel olykor rám pillant. Ez kissé feszéjez is. A tudat, hogy figyelnie kell rám, zavar. Az, hogy miattam kell ilyen tempóban mennie, pedig biztos vagyok benne, hogy visszafogom. Az pedig, hogy úgy érzem, én viszont nem lennék képes még nagyobb tempóra hosszú távon, még jobban aggaszt. De ez azt hiszem, természetes, hogy így van. Vagy nem? Igaz, jobban kellene bírnom, de… A súlyok egyre nehezebbnek tűnnek, minden egyes futólépés után. Minden másodperc elteltével, minden méter megtételével. Szörnyű ez az érzés. Mintha mázsás súlyokat kellene cipelnem egyik percről a másikra. Na jó, tudom, a mázsás súlyokat soha nem fogom elbírni. Elég lenne magamra néznem, hogy tudjam mindezt. De ez akkor is szörnyű. Miért? Miért vagyok én ennyire gyenge? Miért kell mindig rám vigyázni? Miért vagyok ennyire szánalmas?
Lassacskán minden bizalmam veszni látszik. A tény, hogy a súlyok nehezebbek, mint hittem és az, hogy gyorsabban fáradok, mint azt képzeltem volna, vagyis pontosabban az a tény, hogy én úgy érzem, bármelyik pillanatban összeeshetek, Katsumira nézve viszont nem látom semmi jelét a fáradtságnak. A tudat, hogy ennyire semmi vagyok hozzá képest… Tényleg ennyire szánalmas lennék? De hisz miért akarom én magam hozzá hasonlítani? Elvégre ő a tanár, én pedig a tanítvány, természetes, hogy ő az erősebb nem? Különben… Nem, ilyesmi elő sem fordulhatna… Az ő esetében biztosan nem.
Mikor meghallom utasításait, elgondolkodom. Keringetni a chakrát futás közben. Konkrétan ez volt az utasítása, ha jól vettem ki szavaiból. És az is biztos, hogy ezt mindenkinek tudnia kell, különben nagy baj lehet. De mire jó? Futás és chakra irányítás egyszerre. Alighanem azért, hogy aktív mozgás közben végre tudjunk hajtani jutsukat. Vagy nem? Mi van, ha rosszul gondolom? Mindegy, a lényeg most az, hogy tennem kell, amit mond. Csakhogy nem olyan egyszerű. Egyszerre figyelni a tempóra és a bennem rejlő energia mozgatására. Először is a tempó tartása elsődleges. Az már megvan, kisebb-nagyobb erőfeszítések árán. Aztán… Lassan elkezdek a chakrahálózatom tartalmára összpontosítani, futás közben. Az a mozgás szinte már belém idegződött, hála a változatlan tempónak. Lényeg az, hogy mesteremet mindig magam mellett láthassam, azzal nem lehet gond. A chakrámat közben áramoltatni kezdem. A szakadatlan áramlás fenntartása valamivel nehezebb. A kettőt idővel összehangolom, de kérdéses, hogy meddig bírom fenntartani ezt az állapotot.
Idővel érzékelhetően irányt váltunk, bár erre csak akkor jövök rá, mikor pillanatnyi botladozásom alkalmával a környezetemre terelődik figyelmem. A tempót igyekszem ismét felvenni és menni tovább, ügyelve arra, hogy tegyem, amit eddig. Mármint nem a botladozást, hanem… Ekkor hallom meg. A dallamot, melyet tanárom dúdol. Tekintetem egy pillanatra rá emelem, a dallamot hallgatva. Ez jó, eltereli kicsit a figyelmem a tagjaimból áramló fájdalomból. Fáradt vagyok és mintha mindenem csak magától mozogna már. A dallamot azonban szavak követik. Vidám, lelkesítő szöveg, mely egész kellemes összhatást kelt dallamával és Katsumi hangjával. Ez ismételten ad egy löketet. Kicsit felráz. Ha ő ennyire bírja, akkor nekem is ki kell tartanom. Egyébként sem szokásom idő előtt felhagyni az edzéssel. Vagy igen? Lehet, hogy túl korán szoktam abbahagyni? Ugye nem? Mármint… Igen, biztos bírtam volna tovább is, de… Lehet, hogy emiatt tartott eddig elsajátítani a legutóbbi technikát is?
A szinte már gépiessé vált mozgásom és cselekménysorozatom valami megzavarja. Pontosabban valaki, aki nem más, mint azon személy, kinek utasításait követtem. Szavaira igyekszem figyelni. Mikor azonban kimondja a pihenést jelző szavakat, mintha varázsszót mondott volna, lábaim azonnal megadják magukat. Térdre esem, kezeimmel megtámaszkodom magam előtt és gyors levegővételekre késztetem tüdőmet. Pontosabban az engem. Arcomon azonnal vörös pír jelenik meg. Ennek nem így kellett volna lennie. Miért estem össze? Egyszerűen csak válaszolnom kellett volna, aztán meg ha mondja, megállni. Nem, ez így nem jó… Lassan igyekszem úrrá lenni magamon. A levegővételek számát csökkentem, felkelek a földről, majd bocsánatkérően nézek mesteremre.
- S-sajnálom, én… M-mehetünk tovább, nincs semmi gond… Vagyis… H-ha úgy gondolod, sensei…

Hinata Pént. Jún. 14 2013, 19:05

- Nem nem pihenjünk egy kicsit.

Holmimból előveszek egy vizes tömlőt és kortyolok egy keveset. Szigorúan beosztással, ki tudja mikor kerülünk olyan helyre hol feltölthetem. Rögtön ezután le is huppanok az útszéli növényzetbe. Hanyatt fekve az eget kémlelem pár percig. Talán két perc telt el mikor felülök és Kyrenára nézek.

- Nem kell sajnálnod, igazából elégé nagy súlyt cipelsz. Ezért nem kell szégyenkezned, sőt becsülendő a dolog. Akadnak olyan emberek akik képtelenek egy ilyen gyakorlatra. Lehet geninek, de néhány genin sőt pár chuunin is kidőlt volna.

Majd felállok és elpakolom a vizet mit előszedtem. Táskát hátamra veszem ismét, de amikor az útra lépek egy nagyobb sziklában megbotlok. Hasra esek az útra nyújtott kezekkel. Arcom a porban és nagyot fújok majd kapálódzni kezdek és visongani. Érthető az idegesség vagy is a hiszti. Mert ez pontosan egy hiszti akar lenni ami talán fura. Főleg azért mert jounin vagyok és a külsőm se épp szokványos.

- Nyaaaaaahhh te kő!

Kiáltok a köre amikor megfordulok és felülök. Mit még mutogatok is és oda ugorva felkapom, de mielőtt messzire hajítanám megállok.

OHh fenébe túlságosan megfeledkeztem magamról. Poros arccal kővel a kezemben lassan vörösödve pillantok Kyrenára. Követ gyorsan földre dobom és arcom kezdem tisztogatni mint valami macska.

- Öhmm szóval bocsánat.

A kis jelenet után lassú kocogás következik. Talán még az öt perc sem telt el.

- Kyrena, lassabban haladunk. Próbáld chakrád ugyan úgy keringetni.

**Kyrena** Pént. Jún. 14 2013, 19:46

Az ő szavaival nem ellenkezem, legalábbis most. Néha azért előfordul, de… Az csak egyszerűen előtör belőlem, nem tehetek róla. Vagy igen? Lehet, hogy nem tudom rendesen uralni indulataimat? Az baj, vagyis… az is lehet… A pihenőt viszont én is megtartom. Legalább annyira, hogy igyak és Rinn is. Táskámból előveszem az ehhez szükséges vizeket. Először iszok én néhány kortyot, majd a bundás szájába is öntök egy keveset. Eközben hallgatom mesterem vigasztaló szavait. Legalábbis azt hiszem, ennek szánta. Nálam viszont nemigen segített. Sőt, csak még tovább mélyítette bennem az érzést, hogy képtelen vagyok erre az egészre. Elvégre én is csak egy genin vagyok. Ha még a chuuninoknak sem sikerülne végigcsinálni, akkor nekem hogyan? Miért lennék én más, mint a többség?
- De… S-sensei, én… én sem bírtam… túl sokáig, mielőtt…
Mikor ő felkel, én is, bár kissé nehézkesen. A vizet elpakolom. Nem ittam sokat, de annyira elég, hogy ne csak a port érezzem a számban. Izmaim nemigen akarnak nekem engedelmeskedni. Vagy ha meg is teszik, azt fájdalom árán, ami kellemetlen. Most, hogy pihentem egy kicsit, érzem, hogy mivel jár ez az egész. Lábaim kissé remegnek még néhány pillanatig, ekkor azonban puffanásra leszek figyelmes. Mikor irányába kapom fejem, mesteremet pillantom meg, a földön. Azonnal odasietek hozzá, letérdelek mellé, de nem tudom, hogy mit kellene tennem.
- S-sensei, j-jól vagy? – kérdem kissé ijedten.
Lehet, hogy megütötte magát? Mégis miféle kérdés ez, biztos, hogy megütötte magát, de vajon mennyire? Aztán egy egész furcsa jelenet keletkezik ebből az egészből. Szemeim elkerekednek a meglepettségtől és kicsit hátrébb is húzódom, nehogy eltaláljon egy kapálódzó kar. Arcomon kiül a vörös pír. Még soha nem láttam őt ilyennek. Nem is tudnám mihez hasonlítani. Annyira más most, mint szokott. Egész nap annyira más volt. Dúdolni már máskor is hallottam, de az éneklés… Még sosem. És most ez. Mi történt vele? Én csak néma pislogásra vagyok képes, teljesen elvörösödve. Még akkor is, mikor láthatóan Katsumi is kissé zavarban van. Legalábbis erre tudok következtetni az arcára kiülő pírtól, amit én már olyannyira ismerek, csak éppen saját testem által létrehozva. Vagy lehet, hogy beteg? Tényleg kezdek miatta aggódni. Aztán mikor felkel, mintha ismét önmaga lenne. Én is ismét felkelek, leporolom magam, majd folytatjuk utunk. Nem teszek fel kérdéseket, nemigen tudom, hogy mit is kérdezhetnék. Aztán mikor meghallom szavait, mégis.
- De… De miért? Hiszen… Azt… Azt mondtad, hogy… hogy minél messzebb akarsz érni ma, akkor… m-mégis miért lassítunk? H-ha miattam, én… én bírni fogom! – hadarom, próbálva győzködni őt, hogy maradjunk az előző tempónál.
Közben nem állok meg. A chakrámat utasításának híven továbbra is keringetem testemben, mi most azért mégiscsak nehezebben mozog, mint korábban. Ennek ellenére, tényleg tartani akarom az előző tempót. Nem akarok lassítani.

Ajánlott tartalom

Selyem Út

Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út

Re: Selyem Út