Selyem Út

+11
Akira
Deidara
Gawakatsu Hikuro
Kira
Hinata
Kyrena
Kakuzu (Inaktív)
Akihito Aoki
Konan1
Hazukage Inu
Namikaze Minato(Inaktív)
15 posters

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Szer. Ápr. 02 2014, 18:00

Miközben várta ellenfele felbukkanását a füsttől, különös és egyben még sose tapasztalt érzés kerítette őt hatalmába. A szekéren guggolva, ugrásra készen várt, azonban ahogy a füstöt figyelte, feje fájni kezdett és kissé a világ is forgott körülötte. Egyensúly érzékelése ahogy megpróbált felegyenesedni behalt, a kunait is alig érezte szorítása közben.
- Mi a nyavalya ez?! Az ő műve?! Nem is mutatott semmi támadás félét. - miközben inogva állt és próbált talpon maradni, valami felbukkant a füstből, a következő pillanatban már le is repült a szekérről, a talajnak csapódott, végül a bokrokig csúszott hanyatt.
- Az Isteneim ellenem vannak ezen a küldetésen! Elárultak! - morogta, miközben lassan felült és a még mindig forgó világot figyelte maga körül, gyors megdörzsölte szabad kezével szemeit, mérgében keringetni kezdte chakráját, egyre gyorsabban és gyorsabban.
- Letépem a mocsokról azt a maszkot, ha addig élek is. Megetetem vele  a saját támadását! Megmutatom mekkora különbség is van köztünk! Én nyerek! - lassan felpillantott a szekerekre, pont akkor történt egy robbanás a második szekérnél, eltakarta szemeit karjával, mivel valami felé szóródott, majd elhalkult minden és felkelt. Most már sokkal jobban érezte magát, szívott egy jó nagyot a friss levegőből, majd ridegen figyelte a második kocsit, eléggé csapzott állapotban volt az. Kicsivel odébb a lány harcolt kunaijal, méghozzá Kira ellenfelével, akit gorillának nevezett el, valószínűleg a méret különbségek miatt.
- Segítsek neki? Megérdemelné, hogy egy kicsit megtépázza az a tag azok után hogy csak úgy levakarcsozott. De azt én magam akarom kivégezni a piszkos kis játéka miatt. - felemelte maga elé öklét, amiben lefele volt a kunai pengéje, majd a másik kezét is felemelte és tenyerébe csapta öklét. Visszanézett az első szekérre, Kaito arra felé kolbászolt, de eltűnt a szemei elől, a törpe shinobinak pedig a kíváncsisága sosem szabott határt, talpa tenketsu pontjaiba chakrát irányított gyorsaság miatt és az első szekér felé lódult Kaito után.
- Bocs kisegér, majd később.  - Hikuro-hoz is a kíváncsisága és a nagy szája vezette, nem tud se csapatban dolgozni másokkal, legfőképp a védelmet nem tudja értelmezni, mégis olyan célt választott magának, ahol ez a  definíciója mindenek. Még egy fél pillantást vetett Natsumi-ra és a "gorillára" , a célpontja az első szekér volt és Kaitó, visszaugrott az első szekér legtetejére, hátha onnan többet látna a helyzetükből és a keresett gyereket is látná.
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Deidara Hétf. Ápr. 07 2014, 10:17

Kira noha elsőre korábbi ellenfelén szándékozott bosszút állni, végül úgy döntött, hogy otthagyja a megrongálódott, védtelen szekerüket és a veszélyben lévő Natsumit. Helyette előre száguldott, és az első kocsi tetejéről próbálta felmérni a terepet. Ez annyiból jól jött, hogy így legalább tudta, ki hol van és mit csinál éppen.
Két jouninuk láthatóan végzett a klónáradattal, jelenleg pedig egy általa még nem látott alakkal néztek farkasszemet, egy hosszú hajú, kapzsiképű fickóval, ki nem lehetett a klónok eredetije, se a hátul lévő klónja, tehát ő a harmadik biztos ellenfelük volt. Kira azonban úgy emlékezett, hogy négy támadóval számoltak, és igaza is lett, arrébb a szekerektől meglátta a negyedik, legkisebb alakot, ki egy csomaggal a hóna alatt rohant, egyre messzebb a kocsiktól. Kaito az ő nyomába eredt, bár kérdéses volt, hogy utol tudja-e érni. Hikuro szintén ott volt a nyomukban, egyre gyorsulva. Várjunk csak! Kira oldalra pillantott, Hikuro ott is ott volt, éppen jutsuba kezdett Takumi oldalán új ellenfelükkel szemben. Akkor az biztosan az egyik klónja. Vagy pont az eredeti, és a másik a klón. Micsoda káosz! Ilyen hát egy éles, vagy ahhoz közeli helyzet. A háború valószínűleg ennek sokkal durvább verziója.
Kirának ismét csak gyorsan kellett döntenie. Takumiéknak bizonyosan nem volt szüksége a segítségére, ha mégis, akkor valószínűleg mindannyiuknak annyi, de ezek azért nem voltak olyan erős ellenfelek, az egyik füstöt és mérget használt védelemre, a másik pedig már menekült. De vajon milyen csomagot visz magával? És hol van a bebugyolált arcú klónok eredetije? Natsumi vajon elbír hátul a nagydarabbal? Mi ilyenkor a legjobb döntés?
Deidara
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Hétf. Ápr. 07 2014, 19:42

A szekérre ugrás remek ötlet volt, így ez a törpe shinobi azt is látta, amit az ő szintjén nem látna. Az ellenség megfogyatkozott, a jouninok már csak egy taggal voltak elfoglalva, egy hosszabb hajúval. Kicsit ridegebben figyelte azt a csávót, végignézett rajta.
- Nem tetszik a helyzet, sem az a fószer. Amúgy azt még nem láttam. Azok a klónok nem tőle származhattak, hacsak nem más milyen technikát is bevetettek mellé. - eszébe jutott Kaito, így gyors szemével keresni kezdte, meg is találta, egy alacsonyabb ellenfelet üldözött, aki valamit cipelt a hóna alatt.
- Hát akkor elvileg tényleg négyen vannak. - hirtelen Hikuro is bekerült a képbe, így a mini shinobi visszapillantott a másik jouninokra.
- Megint kezdi. Birom mikor nem szól a... várjunk... és ha az ellenfelünk vette fel az alakját, hogy megtévesszen minket. A mai világban már minden megtörténhet. - figyelte Hikurot, aki vagy az igazi volt vagy a klón, de kézjelekbe kezdett, a fiatal shinobi kiváncsi volt a végkifejletre, de volt fontosabb dolga is a mozizásnál.
- Most már tényleg részt akarok venni egy S szintű küldetésen. Ha ez ennyire izgalomba tud hozni, akkor hát az milyen lenne. De háború van, ahová nem mehetek el, még.  - visszanézett az egyre távolodó Kaitora és a menekülő egyénre, majd Natsumiék felé is vetett egy pillantást.
- Méreg füst. A másik három képessége rejtély, de a legfontosabb az most, hogy megvédjük egymást. Csak ez számít, a részleteket útközben megtapasztalom. - azzal vetett egy hátraszaltót, érkezése guggolásban történt, amikor felállt megforgatta ujjai közt a kunait, majd megindult Natsuminak segíteni. Tekintetét azért félig a szekereken és a másik ellenfeleken is tartotta, majd mikor Natsumiékhoz ért, az ellenfélnek csak ennyit mondott, miközben élesen a szemébe nézett.
- Én vagyok az ellenfeled!
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Deidara Pént. Ápr. 11 2014, 21:47

Kira önmagához képest hideg fejjel mérlegelte a helyzetet, majd egy gyors szaltóval visszatért a hátsó szekérhez, hogy Natsuminak segítsen, illetve visszaadja a fickónak az ütést, amivel az nemrég elrepítette őt.
- Én vagyok az ellenfeled! -szólt hozzá, kunait forgatva az ujjai között. Amaz különösebben nem tűnt ijedtnek, de valljuk be, Kira méretei nem is okozhattak mély rémületet.
- Ne légy bolond, jó ha ketten elbírunk vele! - szólt rá Natsumi, majd megindult, hogy egy másik irányból támadja a férfit. Kirához hasonlóan szintén kunait tartott a kezében.
A termetes férfi könnyedén védte az első támadásokat. Elég volt hatalmas karját, melyre a bombavetőt szerelték, a kunai útjába állítani, hogy az ártalmatlanul lepattanjon. De a másik kezét is használta, melyben egy furcsa, görbített pengét tartott. Lényegesen kisebb súlyú ellenfeleit könnyedén arrébb tudta küldeni egy-egy jól irányzott csapással, így a védekezés helyett a kitérésre kellett összpontosítaniuk Kiráéknak. A két genin még sosem küzdött együtt, semmiféle taktikájuk vagy közös tapasztalatuk sem volt, így nem igazán tudtak kombinációkat időzíteni, vagy bármi hasonló dolgot elkövetni, mely a harcot kedvezőbbé tette volna számukra.
Néhány suhintás után aztán Natsuminak sikerült elég időre lefoglalni a támadót, esélyt adva Kirának egy támadáshoz. A lány a férfinek ugrott, de lábaival saját magát rúgta el a monstrumtól, majd három kunait hajított visszafelé sorban, melyet a férfi vaskos karjával volt kénytelen védeni. Nagy teste ugyan előny is volt, hátrány is egyben, kitérni ugyanis ő egyáltalán nem tudott a támadások elől, csak védekezni. A bombavetős karját pedig igen csak lefoglalta Natsumi, ahogy a figyelme jó részét is, így Kira megpróbálkozhatott valamivel a férfi másik oldaláról, vigyázva annak görbe pengéjére, és esetleges trükkjeire.
Deidara
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Szomb. Ápr. 12 2014, 17:30

Natsumi szavai Kira fülein be, aztán ki távoztak, farkasszemet nézett az ellenséggel, egyik se félt a másiktól, ez látszott a "gorillán'' is,  jóformán ügyet se vetett rá, a lány támadásait hárította. Kira pedig így végig elemezte a helyzetet, nem sok ideje volt rá, de elmélkedett.
- A támadások leperegnek arról a karjáról, de arra is figyelni kell, nehogy újra bevesse. Abban nem lesz gond. - megindult a tag másik oldalára, azt gondolván, ott könnyebb támadási felüleltet talál. Talált is, csak nem azt amit keresett, hanem egy fegyvert.
- Hát ez nem lesz egy sétagalopp. - azzal vissza is tért a férfi elé és szemből indított támadást, de ellenfele könnyedén lökte el a kölyköket a közeléből, méghozzá a bombavetővel felszerelt karjával. Így a közelharcot egy kis időre ejtenie kellett. Amint Natsumi támadni akart, Kira 2 lépéssel előtte járt már és mindig megakadályozta a lányt, hogy támadhasson.
A férfi újra elcsapta Kirát, aki ezúttal azon a helyen maradt és figyelte Natsumit, ahogy próbál fölényhez jutni.
- Amikor a levegő magával ragad, a tűz pedig az ereidben tombol, a föld megmozdul a lábad alatt, a víz pedig hirtelen rád zúdul a semmiből. - ezek a szavak pörögtek az agyában, miközben végignézett az ellenfelén, minden lehetséges opción végigment, hogy rájöjjön a megoldásra, hogy megmeneküljenek. A gondolatait nem volt ideje befejezni, Natsumi ismét támadásba lendült, így neki is cselekednie kellett, minél hamarabb.
- Kisegér. Táncoltassuk meg! - felelte a lánynak, ez nem parancs volt, ez amolyan Kira féle "segíts nekem" mondat. 
Natsumi elterelte a fickó figyelmét, miközben támadásokkal bombázta, Kira eközben a tag mögé lépkedett komótosan. Amint beért helyére, elteszi fegyverét, mivel nincs rá szüksége a következő percekben.
Abban a pillanatban chakrát összpontosítana talpába, a sebbeségre próbál építeni. Egy nagy ugrással a levegőben teremne, egy szintbe ellenfele magasságával, páros lábbal a lehető legerősebben a tarkójára 2 lábbal érkezne, ezt követően úgy ugrana le róla, hogy egy dupla rúgással hátba rúgná, hogy amaz elvesszítse egyensúlyát, vagy kallódna el a figyelme , hiszen ez a tag nem a gyorsaságáról lehet híres. Minél nagyobb, annál nagyobbat puffan.
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Deidara Hétf. Ápr. 14 2014, 13:38

Kirának a chakráját használva sikerült a megfelelő magasságba emelnie magát, majd jól tarkón rúgnia az idegent. Amaz meg is szédült a támadástól, Kira lábai ugyanakkor már nem voltak elég hosszúak, hogy utolérjék a dülöngélő férfi hátát, ahogy azt eredetileg tervezte. Natsumi kapott az alkalmon és bevetett egy gáncsot, mellyel sikerült a térérzéket veszített fickót a földre küldeni. Egy fekvő ellenfél már nem oly veszélyes, legalábbis így gondolhatták. Az alak ugyanakkor gyorsan egy füstbombát lövellt közéjük, valószínűleg az utolsót, ami a bombavető tárában volt. A geninek már jól ismerték ennek a füstnek hatásait, Kira elsősorban. Ha belélegzik, egy darabig igen csak harcképtelenné válnak, ugyanakkor ha nem támadnak most, amíg lehetőségük van, a férfi hamar két lábra áll és bekészít egy újabb támadást, vagy esetleg meglóg a bozótos irányába.
Deidara
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Hétf. Ápr. 14 2014, 20:31

Kira talpasa remekül betalált és a megfelelő reakciót váltotta ki a nagydarab ellenféltől, Natsumi közreműködése nagyszerű segítség volt, így a tag a földön köthetett ki.
- A jól ismert mondás szerint minden kezdet nehéz, de ha kitartóan próbálkozunk és nem adjuk fel, egyszer biztosan megtérül a szorgalom. - felelte kissé lenéző pillantást vetve ellenfelére, hisz az "megsértette" azzal, hogy hozzáért, illetve elcsapta őt és ez megtorlást követel maga után.
Előkapta a kunait a zsebéből, abban a pillanatban a tag is újra támadásba lendült, ismét füstbombát bevetve. Kira, amíg nem ér el hozzá a füst, Natsumihoz szól pár szót.
- Innen már elintézem. Tartsd magad távol a füsttől. - majd vett egy nagy levegőt és visszatartotta. Egy teljes perce van, hogy legyőzze őt, ismét felerősítette hallását, majd megindult és a férfi elé lépett.
Ha az még nem állt két lábra, akkor a következőképp támadna. Egy emelt bal láb, lesújtana sarkával az ellenfele tarkójára, majd folyamatos erőteljes rúgásokkal támadná, aminek a célpontja a fej, vagy legalábbis bármi, amit ezzel így eltalál. Igaz, ami igaz ki kell jutnia a füstből, vagy egyedül vagy amazzal együtt, de ha a tagot nem tudná kirugdosni onnan, ő maga ugranna ki onnan.
Ha az már felállt, akkor kénytelen újból közelharcba bonyolódni a "gorillával", egy újabb maratoni rohamnak kell megindulnia, visszatartott levegővel. Mivel alacsony, így sokkal fürgébb, mint ez a jól megtermett csóka, ki csak védekezni képes ezáltal. Felugrana a férfi elé, úgy közép magasságába, majd néhány pörgőrúgással és ökölel való támadásokkal bombázná, mindaddig míg ki nem rúgdalja a füstből.
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Deidara Csüt. Ápr. 17 2014, 17:26

Kira végiggondolta, pontosan hol és milyen támadásokat fog bevetni az idegen ellen, ám a füstben igen nehéz volt megtalálni az áhított célfelületet. Hallását felerősítette ugyan, így a férfit még érzékelni tudta valamennyire, de hogy annak a tarkóját így megtalálja, az tapogatózva is nehéz feladat lett volna, hát még sietős támadásokkal. Annyit mindenesetre elért, hogy néhány pillanat alatt sikerült kitáncolniuk a füstből, így újra szabad levegőn lehettek. A füst amúgy sem tarthatott sokáig, ám visszatartott lélegzettel nem lehet túl sok erős ütést leadni, rövid időn belül ismét levegőt kel venni. A férfi gurulásból emelkedett kissé fel, de nem állt fel teljesen, egyből elrúgta magát, Kirát célozva. Láthatóan igen dühös volt, egész testsúlyát a törpe irányába lendítette, kezében görbe kés, tekintetében állatias tűz. Kirát a háta mögött mérgező füst várta, valahol azon túl pedig Natsumi, kit arra utasított, hogy tartsa magát távol, így valószínűleg semmi segítsége sem lesz a törvényenkívülivel szemben.
Deidara
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Csüt. Ápr. 17 2014, 20:03

A Kumogakurei fiatal fiúnak a tervének egy része szépen felsűlt, egyéb okok miatt, mint például a füst sűrűsége, ami miatt nem látta jól a célpontot. De ami a legfontosabb, kijutottak a füstből. Így aztán kifújhatta a levegőt, végül a guruló ellenfelére nézett, aki aztán megállt abban és farkas szemet nézhetett a kölyökkel. Kira egy chh-t nyögött ki.
- Hogy is volt?! Élj azért, hogy ölhess, vagy élj azért, hogy meghalj. Akkor úgy tűník, itt az idő! 
Ellenfele forrt a dühtől, hogy nem képes levakarni magáról egy bolhát, pontosabban egy ninját, akit Kirának hívnak, így ismét akcióba lépett, illetve... ugrott? Kira előkapott még egy kunait, imáron 2 kunait tartott kezeiben, védekezésbe állt be. Mögötte füst, az mögött valószínűleg Natsumi várakozik, így nem kerülhet be a füstbe, illetve nem engedheti át az ellenfelet. Kezeit a kunaiokkal + alakzatba tette, védte a fejét, illetve védte oldalát a tag kampós fegyverétől. De amint a tag a közelébe ér, talán az az egész súllyát akarja a fiúra nehezíteni, földre teríteni, így gyorsan kell cselekednie a szél elemű "titánnak''. Talán lesz annyi ereje, hogy megállítsa a nagy darab testet, ami egyenesen felé tart. Chakrát összpontosított talpába, megtapasztotta magát a talajnak, hogy ne csússzon hátra a veszélybe, nem engedheti át a tagot se. Három felé kellett, hogy figyeljen, illetve négy. A "gorilla" vastagabb karjára, kampós fegyverére, magára az egész testre. Na meg talán a füstből érkező esetleges támadókra, illetve magára a füstre. 
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy legyőzhetsz!!! 
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Deidara Kedd Ápr. 22 2014, 14:56

A fickó dühösen rontott Kirának, az ifjú shinobi azonban kitartott, és chakrát összpontosítva talpaiba állta a sarat. Mikor egymásnak csapódtak, egész teste hátrébb csúszott, földet tolva maga mögé, de egy méter elegendő volt, hogy teljesen leadja a támadó energiáját. Amaz ekkor kicsivel hátrébb lépett, valószínűleg egy új támadás indításának céljával, ám ekkor hirtelen szellő csapott Kira arcába, olyan élesen, hogy összébb kellett húznia szemeit. Az idegent telibe kapta a "fuvallat", és méterekkel arrébb repült. Takumi jelent meg, ki ezután egy Kira számára ismeretlen technikát használva, gúzsba kötötte az idegent. A füst ekkorra már eloszlott, így az egész csatatér megfigyelhetővé vált. A hátsó szekér ott állt, ahol hagyták, megrongálódva a korábbi robbanástól. Az első kocsinál a csapat többi tagja és elfogott támadóik sora kapott helyet. Úgy tűnt, a menekülő alakot és az általa cipelt kis csomagot is megszerezték, bármi is legyen az. Natsumi tőlük néhány lépésnyire volt csak. Rövid időn belül az egész csapat egy helyre verbuválódott, kifújva magukból a harc hevét, ellátva sérüléseik. Kirát Takumi vizsgálta meg, hogy biztosak lehessenek benne, hogy a méreg nem rendelkezett semmiféle hosszútávú hatással.
Ezután megbeszélték a továbbiakat, és Kira számára meglepő fordulat következett. A jouninok úgy vélték, hogy az előre nem látott támadás, valamint az egyik szekér megrongálása nem várt következményekkel járt, nem beszélve új foglyaikról. Így végül arra jutottak, hogy valakiknek tovább kell vinnie a szállítmányt, hiszen a menedéknek szüksége van rá, míg egy másik csapat visszatér a rejtett faluba, hogy az elkövetőket börtönbe zárják, illetve kifaggassák. A szekerekben tett rongálás és hogy néhányuk igen gyorsan menekülni próbált arra engedett következtetni, hogy nem is rablásról, inkább akadályozásról volt szó. Akárhogy is, ez már nem az ő dolguk lesz. Kira és Gawakatsu visszatér a foglyokkal a faluba, a nagyobb létszámú, összeszokott csapat pedig elviszi a szállítmányt, ahogy eredetileg is tervezték. Takumi ígéretét pedig, hogy megtanítja Kirának a szél elemű jutsuk alapjait, otthon egyszerűbb lesz teljesítenie, miután visszaérnek.

Egy poszt ide a harc végéről és a hazaútról, majd egy poszt a Kumo kiképzőterepre, ahol egy kis időugrás múlva (néhány nap) Takumival fogtok tanulni.
Deidara
Deidara
Inaktív

Tartózkodási hely : felhők felett


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 1000 megatonna

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Kira Kedd Ápr. 22 2014, 18:48

A fickó nagy erőkkel rontott a fiatal shinobira, aki egy chh- t nyögött ki és próbálta visszatartani az idegent és annak hatalmas testsúlyát.
- Nem hiszem el. Ennek zabszem nőtt a seggébe! Csak nem akarja feladni!! Nem igaz... - a fiú felfigyelt arra, hogy csúszik hátrafelé, a füst felé, ridegen figyelte a talajt és a megtett kerek 1 métert, majd a tag megállt, Kira ránézett, de az csak hátra lépett, Kira pedig gyors felegyenesedve védekező pozíciót vett fel, de ekkor egy nem várt támadás lépett közbe, ami pont az ellenfelet kapta el és reptette meg, kicsit. Kira is megérezte eme lágy szellőnek nem mondható támadást, lehunyta szemét, majd karját feje elé emelte. Mikor elült a vihar, leeresztette karját, Takumi tűnt fel előtte, majd egy érdekes technikával lekötötte a gorillát.
- Wáo! - lepődött meg a jounin közbeavatkozásán, de inkább annak támadásán, majd kicsit körül nézett, mivel semmi se akadályozta már látását, a többieket kereste szemével, mikor észrevette Natsumit, kicsit megkönnyebbült. Életben volt. A szekerek a helyükön voltak, a támadók pedig elkapva, úgy tűnt a menekülő bohóc se jutott messzire. Majd ejtett egy halk kuncogást és egy olyan kijelentést tett, mintha az elmúlt pár percben nem történt volna semmi említésre méltó.
- A hazai csapat nyert! Ki a következő???
Kicsivel később a Kumogakurei csapat összegyűlt és sebeiket ápolták, már akinek volt. Takumi Kirát nézte át, szemeit vizsgálva, hallását és egyebet, de minden rendben volt, nem okozott semmi gebaszt a méreg.
A következő dolog Kirát meglepte, keserűség és düh tombolt benne. Takumi- sensei és a 2 genin a Menedék felé folytatták útjukat a megbeszéltek alapján, Kira és Hikuro pedig visszaindultak a faluba az elkapott útonállókkal.
- A következő küldetésen nem vallok kudarcot. - jelentette be a szőke fiúnak, miközben haraggal szemeiben, ellenségét figyelte, a gorillát. A faluba visszatérve, a rabokat elszállították, Hikuro szerint kivallatják majd őket, de itt véget is ért a beszélgetésük, a jounin elment jelentést tenni, így a fiú magára maradt, de feltalálta magát és elsétált a rámeneshez, hogy telitömje bendőjét és energiát szerezzen.

// Akkor plusz 1 a Kiképzőterepre megy!! //
Kira
Kira
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 25

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 368

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Akira Pént. Aug. 12 2016, 22:20

//Arakashi Asami- Gyógyfüvek//

Villámok országa mostanában eléggé hadviselt állapotban van, Kirigakure elfoglalta a nyugati részét az országnak, de a belső területek is eléggé lesújtóan rossz állapotban van. Ennek a hadi állapotnak a legnagyobb elszenvedői az emberek. A szegények ételét ellopják a falu vezetői és Kumo is elveszi tőlük, mert kell a ninjáknak, akik a fronton vannak. Elég szörnyű életük van, de már megszokták, sosem volt jobb. Határvidék mindig a falu figyelő szemének perifériáján volt. Sok az éhes száj, hiszen a legtöbb bűnöző itt húzza meg magát. Ritka eset, hogy kereskedők vagy bármilyen karaván erre járna. Most viszont ez történik. Egy vándor színészekből álló karaván járja a világot különböző színészekből. Egyetlen egy ember, egy nő, aki nem tartozik a csapathoz, mégis velük tart, Arakashi Asame. A társulat ingyen ad elő, mindössze némi élelmet fogad el, hogy etetni tudják a társaság tagjait. A nő, aki egyik este sem lép fel, az előadások előtt és után a hozzájövő gyerekeknek mesél történetet. A társaság egy hetet tervez itt maradni, de a nőnek már a harmadik napon kialakul a társasága, azokból a gyerekekből, akik a faluban vannak. Aztán a negyedik nap azt veszi észre, hogy 2 gyerek nem jött, aztán a következő napon megint kettő. Vajon levon belőle valamit vagy észre sem veszi?
Akira
Akira
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2192
Elosztható Taijutsu Pontok : 60

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 646 (A)
Gyorsaság : 800 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 646 (A)

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 0 (1055)

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Arakashi Asami Vas. Aug. 21 2016, 09:39

//Arakashi Asami- Gyógyfüvek//

Az az átkozott háború! Ostoba, önző shinobik és falvak! Asami minden egyes lépéssel, amit a határvidék e nyomorúságos szegletében tett meg, egyre több dühöt táplált mindazok iránt, akik e szörnyűségekről tehettek. Elnéptelenedett falvak.. vad betegségek. A lány torkában érezte az epe keserű ízét, mikor arra gondolt, egyszer ő maga volt egy szörnyű járvány hordozója, ami egy falu pusztulását okozta... de most..ahogy annyiszor az utóbbi időben már, törleszthetett. Épp azért volt itt..
Voltak falvak, melyek marasztalták.. falvak melyek még a háború dúlásában is, az utolsó erejükből is biztosították volna számáraa megélhetést, mégis távozott. Hogyan is maradhatott volna  bárhol, mikor olysok adóssága van? Nem.. az ő útja végtelenre nyúlik mindaddig, míg adósságát meg nem fizeti, vagy története végleg véget nem ér...
Bár vége lenne már a háborúnak. Miközben csontos, viharvert teste, a botra támaszkodva az út mentén haladt, ezaz egy kívánság fogalmazódott meg benne. Nem kívánt több erőt, nem kíánta, hogy teste ép legyen, s ne bottal vánszorogva keljen járnia a határvidéket, hisz azt már megszokta. Ahogyan a hegeket is... Másokért áldozta volna hát azt az utolsó kívánságot, amit talán a Sors hajlandó teljesíteni. Ha hajlandó....
Csendbe burkolózva haladt a karavánnal. Nem kívánt szekérre ülni. A küzdelem saját testével épp úgy a vezeklés része volt, mint a gyógyítás. De igyezett nem lemaradni, nem lassítani a csapatot, hiszen tisztában volt vele, hogy veszedelmes vidéken járnak. Ebben az országban különösen. Aztán újabb megálló következett, újabb faluval. Szerette ezeket a megállókat. A társulat is azért dolgozott, hogy élhetőbbek legyenek a napok a háborúban, és enyhítség a károkat, amiket okoz.. Olyanok voltak, mint ő. Választott életük mások szolgálata.. s volt-e rá okuk? Asami nem firtatta. Ő sem mesélt sötét múltjáról. Csak élvezte a társaságot és azt, hogy hasznos lehet.
S most itt voltak. Egy faluban. A gyermekek köré gyűltek ismét. Asami sok mesét tudott, és jónéhány éneket. Gyermekeket vizsgálni, gyógyítani könnyebb volt, ha ezekkel bájolta őket előzőleg. S ahogyan ő, úgy a gyermekek is szerették őt. Azok a romlatlan, tisztalelkek... Sosem lett volna szabad megtapasztalniuk a háború rémét...
Míg velük volt, a bűntudat is alábbhagyott. Mellettük a tiszta boldogság érintette meg a szívét..
Napok teltek el itt. Hasznos, vidám napok..
De észrevette, hogy a gyermekek el -elmaradoznak. A háborúban ez nem meglepő, de itt és most, nem a front főszele zúgott. Hová lehettek? Elmaradásuk nem volt jó előjel, hiszen vagy nekik, vayg a családban eshetett baja valakinek. Többletmunka miatt nem maradhattak el, mikor a többi falusi gyermek itt volt...
Elsőként hát őket kérdezte arról, hol maradnak az apróságok, s ha tőlük választ nem kapna, úgy a falu belseje feléé indul, hogy maga keresse megőket.
Arakashi Asami
Arakashi Asami
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 68

Tartózkodási hely : Úton


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Akira Kedd Aug. 30 2016, 19:11

Attól, hogy az úton gyalog sétálsz lehet, hogy magadnak vezeklés, de a karavánt lassítod. Ők nem sietnek, így nem szólnak. Nem hagynak senkit hátra, így te sem maradsz le. Ugyan veszélyes a környék, de talán egy társulat nem elég vonzó célpont, ami így is van. Senki nem firtatja a másik múltját és céljait. Aztán megérkeztek a faluba és Asami mesélni kezd a gyerekeknek, majd pár napon belül fura dolgokat kezd észrevenni. Néhány gyerek eltünedezik és másnap sem jelenik meg. Asami a gyerekektől érdeklődik, hogy mi van az eltűnt gyerekekkel. A gyerekek nem nagyon tudnak semmit, csak annyi információjuk van, hogy a két gyerek a földön dolgoznak, de néhány hete találtak valami furcsát találtak és valami nem teljesen stimmel körülötte. A falu vezetősége elzárta a nyilvánosság elől, de néhányan furcsa dolgokat kezdtek el érezni magukban, viszont csak néhányan. Asami vajon mit tesz?
Akira
Akira
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2192
Elosztható Taijutsu Pontok : 60

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 646 (A)
Gyorsaság : 800 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 646 (A)

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 0 (1055)

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Arakashi Asami Hétf. Szept. 05 2016, 22:51

//Arakashi Asami- Gyógyfüvek//

Nincs olyan karaván, ami ha terhelve van, olyan gyorsan haladna, hogy a lány komolyan lassítsa őket. Az igavonókat erejük, nem gyorsaságuk teszi hasznossá.. de ha mégis lassította volna  haladást, most, mikor az óvatosság az élet a sietség a halál záloga lehet, nos, nem tette szóvá senki... Épp olyan meglepő a csend ekörül, mint a faluban történt különös események körül.
Asami összevonta szemöldökét, s pillantását súlyosan, kutatón hordozta végig a falu házi között. Ez a titkolózás nem jelentett jót. Minden érzéke azt súgta, hogy a baj nagy. Átélt már pusztító járványt, ami semmivé tett egy tehetősebb falvat. Háborúban pedig a járvány kísérője az életnek… Mindegy hogy nem kezelt sebek, zsúfoltan elhelyezett betegek, temetetlen holtak, gonosz csapda, vagy valami más indítja el, könnyen kicsúszhat a kezei közül, s ha a járvány, az álnok kígyó egyszer utat tör, megállíthatatlanná gerjesztődhet..
Félt attól, hogy megint megtörténik? Hát persze hogy félt.. de ez csak arra sarkallta, hogy megpróbáljon helyt állni. Ugyan mi más ez, ha nem lehetőség, hogy törlesszen? S ha megteszi, vajon a holtak végre békében nyugodhatnak?
Asami remélte, hogy a válasz igen. És remélte azt is, hogy félelmei nem igazolódnak be, s nem egy kitörőben lévő járvány előtt áll.
Mosolyogva, biztatva kérdezte a gyerekeket, hogy merre dolgoztak az eltűntek, s mit sem törődve azzal, hogy a falu miként igyekezett távol tartani az embereket a helytől. Ha valahol, ott kellett hogy legyen magyarázat arra, miért tűntek el a gyerkőcök. Persze ha a félelmei laptalanok, nem kíván nagyobb figyelmet szentelni a dolognak annál, minthogy tesz egy sétát.
Elsőként visszatért a karavánhoz, és néhány utazó társát óvatosságra intette a faluban való kóborlással kapcsolatban, majd ha sikerült némi iránymutatáshoz jutnia, megindult a határ felé, oda ahol körülbelül keresnie kellett a forrást. Látszólag nem aggódott. Szándéka látszólag pusztán a szokásos gyógynövénygyűjtő körút volt…
Figyelme mégis azt fürkészte, betegség jelei megülik-e a tájat…
S ha nem kapott megfelelő útmutatást, a karavánt akkor is figyelmezteti, majd a hiányzók otthona felé indul.
Arakashi Asami
Arakashi Asami
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 68

Tartózkodási hely : Úton


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Akira Szomb. Okt. 01 2016, 10:19

Akár lassította a csapatot Asami, akár nem, senki nem szólt, hogy nem érünk rá egész nap, hiszen ráértek. Egész nap ráértek, mert mindenki vagy a gyakorlatát csinálta, hogy minél jobb legyen, a falusiakkal vagy egymással társalogtak. Asami sem járt el másként, csak neki nemesebb feladat adatott, vagyis ő adta agának. Eltűnt néhány gyerek, akiket meg kell találni. Asami, mint a jó orvos, szólt a társainak, hogy óvatosak legyenek a faluban, ha sétálnak. Asami el is indult a faluba, hogy a gyerekek útmutatása alapján kitalálja, hogy mi is történt. Ahogy közeledett a helyszínhez, egyre több egyszerű fegyverrel ellátott falusi állta az útját, akik szóltak, hogy nem mehet erre. Volt, akit női bájjal, volt akit némi rábeszéléssel kellett rávenni, hogy tovább engedje a nőt, de akadt olyan is, akit elég volt kikerülni. Az utolsó őr már a részben művelt föld szélén állt és ránézésre meg lehetett mondani, hogy nem egyszerű falusi, mert nem innen való, a páncélzata profi munka volt és az oldalán a szamurájok jellegzetes fegyvere volt egy katana és egy wakizashi. Rajta látszott, hogy nem igazán fogja tudni meggyőzni arról, hogy tovább enged. Ha megpróbáltad kikerülni ő is arra indult, amerre te és teljesen lekövette a mozgásodat. Akár mit csinálsz az őr a föld szélén utolér, ha esetleg ninja trükkel próbálkozol arra is lesz válasza, mert ugyan nem képzett shinobi, de néhány alap ninjutsun kívül még ismer ninja technikákat. Ha ott van melletted, akkor megszólalt elég érdes, de egyáltalán nem durva hangján, ami egész illedelmesnek is hangzik. Talán Asaminak tetszhet is a férfi, hiszen a sebeitől eltekintve az arcán egész jóképű.
- Mit akar a hölgy ezen a földön? Nem mondták, hogy nem lehet ide jönni, mert a föld átkozott?
Nem mutatkozott be, de mivel nem kérdezték, így nem udvariatlan, ő csak a feladatát végzi.
Akira
Akira
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2192
Elosztható Taijutsu Pontok : 60

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 646 (A)
Gyorsaság : 800 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 646 (A)

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 0 (1055)

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Arakashi Asami Pént. Nov. 04 2016, 18:44

Asami figyelmét nem kerülte el,  milyen sok őrt mozgósítottak. Háborús körülmények közt inkább arra számított volna, hogy aki még fegyverképes, azt inkább a falu külső védelmére rendelik..  megaztán egy ilyen falu ugyan honnan toborzott össze elég embert ehhez a feladathoz? Több felfegyverezhető férfi maradhatott a faluban, mint eddig gondolta.
A lány ezt egy halk sóhajjal nyugtázta. Talán ha nem a gyerkőcökkel foglalatoskodik, hanem alaposabban körülnéz, feltűnt volna, hogy ez egy olyan falu, ami viszonylag jól megúszta eleddig a háborús problémákat... Asami ennek örült, annak ellenére, hogy most némi kényelmetlenéget okoztak, örült, hiszen az, ami a világot égeti, a shinobik háborúja, s minél kevesebb ártatlan esik áldozatául, annál jobb. A falunak épp elég baja van így is a jelek szerint…
Ha ennyi az őr- Asami ezen gondolkozott- olyan titok lehet a kicsik eltűnése mögött, ami veszedelmes. Figyelte az őrök viselkedését, azt hogy mennyire elszántak, ijedtek, vagy aggodalmaskodók, de mivel viszonylag könnyen meg tudta győzni őket arról, hogy tovább engedjék, úgy gondolta, az a titok nem olyasmi, ami komoly problémát okozhat… De azért gyanúja egyre erősödött, hogy a szakértelmére lehet szükség.
Aztán meglátta az utolsó őrt, és megtorpant. Az az őr valódi harcosnak tűnt. Kissé valószerűtlen látványt nyújtott a szántóföld szélén, a páncélban, ami nem olyasminak tűnt, amit egy falusi megörökölt, majd a fontos feladat miatt tiszteletből felöltött. Nem.. az a páncél az őrhöz tartozott. Asami sápadt arcán fellegként jelent meg a rosszallás.. Igaz hogy nem shinobi volt az az alak, de kenyere az emberek gyilkolása lehetett… Aztán elhessegette a gondolatot. A célja nem olyasmi volt, amitől elrettenthetné ez a páncélos figura. Az ő célja a gyermekek  sorsának felderítése, s ha lehet, a segítése. Persze megpróbálta elkerülni, de csakhamar kiderült, hogy erre nem lesz módja, hiszen a férfi nemcsak észrevette, de követni is kezdte. A lány csak megvonta a vállát, és botjára támaszkodva végül szándékosan ment oda  a férfihoz.
A szamuráj harcedzett volt és jó formában. Még csak nem is valami csúf béka valamely patak partjáról. A hegek arról árulkodtak, hogy harcban edződött… Milyen mások is voltak az ő hegei… Az otthona pusztulása során szerzett hegek. Az áldozat hegei…
Ahogy valaha volt otthonára gondolt, ismét megízlelte a keserűséget, ami útján végig követi. Hiszen ő hozta a pusztulást, ő hozta a járványt… egészen biztos, hogy miatta pusztultak el a falusiak, s ezt, ezt kell a világ számára törlesztenie.
A lány persze nincs tisztában saját történetének  emlékezetéből kiesett részeivel, s a falu sorsáról sem beszéltek neki soha, így aztán nem tudhatja hogy az, amit saját bűnének vél, sosem történt meg.
Nem rettentette a férfi, már csak azért sem, mert modora s megjelenése a páncél s a fegyverek dacára is kellemes volt.
- Ha átkozott, akkor végre hazaértem. Szükségtelen, hogy egy átkozottat visszatartson valamitől, ami már úgysem árthat neki, kiváltképp, ha talán még segíteni is képes. – mondta, majd folytatta azzal, ami általában meg szokta nyitni az utat előtte.
- Gyógyító Amaya vagyok. A gyermekek miatt jöttem.
Arakashi Asami
Arakashi Asami
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 68

Tartózkodási hely : Úton


Adatlap
Szint: C
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Akihiro Jaken

Témanyitás  Ishikura Haruki Hétf. Nov. 19 2018, 16:13

Ezen a reggelen korán keltem, talán a nap sugarai még nem is árasztották el színnel a vidéket, de én már talpon voltam. Talpon kellett lennem, ugyanis Yoka sensei, már egy nappal ezelőtt tájékoztatott, hogy a kapuhoz kell mennem hajnalban. Bevallom kissé elaludtam, így nincs idő nyugalmas reggelizésre. A házban mindenki más felhőkbe temetett arccal élvezi a képzelet kellemes, illetve kevésbé kellemes képeit. A házból kilépve, még felmarkolok egy kevés rizsgolyót, amit még múlt este készített anyám. Lassan majszolom el a hideg, s kemény golyókat, miközben lépteim egyre sietősebbé válnak, minek több oka is van. Előszőr is az idő miatt, ami igencsak kezd sürgetni, amint elkezdem látni, hogy az ég alja kezd vörösből narancssárgássá majd egyre világosabbá változni. Valamint a hajnali hideg szellők egészen hűvösek, így a gyors menetelés kissé átmelenget. Végig csak a csapatom jár a fejemben, hiszen kételkedem bennük és magamban. Nem tudom, hogy valaha sikerülhet-e igazi csapatként működnünk. Persze tudom, hogy nem helyes dolog ilyeneken gondolkodni, de én így érzem, s ennek talán az az oka, hogy túlságosan különbözünk. Mindig is igyekeztem a legjobb tervekkel előállni, de sohasem jöttek össze a dolgok és ez nem csak a társaim hiába, hanem főként az enyém. Ennyi idő elteltével már kijelenthetem, hogy csapnivalóan tudok vezetni másokat, s elveszve érzem magam, mert fogalmam sincs, hogy miként tudnék ezen változtatni. Ráadásul nem is ismerem eléggé a többieket, hiszen fogalmam sincs a múltjukról és sohasem tudom, hogy éppen mire gondolhatnak vagy, hogy mire számíthatok tőlük. Ilyenkor mindig kívülállónak érzem magam, mint aki egy új világba érkezett. Talán a mester tudna segíteni, de nem szeretném a többiek orrára kötni ezt a dolgot, mert még gyengének hinnének, így találnom kell egy megfelelő alkalmat, amikor négyszemközt beszélhetek a mesteremmel. Eközben lassan kirajzolódik a társaim alakja és két másik ember alakja is, akik számomra teljesen ismeretlenek. Egy nő és egy férfi, akik talán egy pár lehetnek, s ránézésre igencsak tehetősnek is tűnnek, talán nem is meglepő, hogy az első gondolat, ami a küldetéssel kapcsolatban eszembe jut, az az, hogy bizonyára el kell kísérnünk őket valahova. A látszólagos korkülönbség nem zavar igazából, hiszen hallottam már történeteket efféle szerelmekről, bár jórészük csak a pénzről szólt. Amint odaérek, köszöntöm is a két idegent.
- Üdvözletem!
Ezután meg is hajolok előttük köszöntés képpen. Majd a többiek felé fordulok, hogy ismertessék velem a feladatot vagy, ha van más dolog, akkor azt is. Viszont, ha semmit sem mondanak, akkor rákérdezek a küldetésre.
Ishikura Haruki
Ishikura Haruki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 14

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 138

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Akihiro Jaken Csüt. Nov. 29 2018, 16:30

//Haruki//

A Nap egy ideje már készülődött, hogy elkezdje szelni az útját az égen, s ezzel ragyogja be Kumogakure utcáit, mire felébredtél. A kelleténél tovább tartó kellemes alvás miatt ezúttal kissé sietős reggeli rutinodat követően kiléptél házatokból, majd sietős léptekkel indultál meg a Felhőrejtek kapujához, ahová Yoka Sensei rendelt még előző nap. Út közben megejted a nap legfontosabb étkezését, s közben rengeteg gondolat kavarog a fejedben. Vívódsz, s kételkedsz abban, hogy valaha is igazi csapattá fogtok kovácsolódni a többiekkel. Az idő bizonyára választ ad majd a kérdésedre.
Akárhogy is, nincs időd tovább elmélkedni, ugyanis megérkeztél a többiekhez. Csapattársaidon, s mestereden kívül egy nőn és egy férfin ragadt meg tekinteted. A férfi idős, hosszúbajszú, s őszülő fekete hajú volt. Arca komor, s sok ránc barázdálta – bizonyára sokszor volt már gondterhelt élete során.
A nő kifejezetten csinos volt. Hosszú, vörös haja a vállára omlott, keretet adva szép fehér arcának, amelyet a rúzs, s arcán a pír színezett. Éppen kezében lévő, viszonylag kicsi termetű, lógónyelvű kutyával játszadozott amikor megérkeztél.
Rajtuk, s háromfős kíséretükön is jó minőségű utazóruha volt, ami tehetősségről árulkodott.
 - Hadd mutassam be Masayagi Isato Urat, s szépséges lányát, Masayagi Kirát – lépett oda hozzád Yoka Sensei köszönésed után, majd mutatta be neked őket – Most pedig, hogy te is itt vagy, azt hiszem lassan indulhatunk is. Ha nem tudnátok – Miért is tudnátok? Mondtam már, hogy mi a küldetésünk? Nem mondtam? Mindegy! -, küldetésünk nem más, mint hogy elkísérjük Masayagi Urat és lányát egy közeli kereskedővárosba. Épségben természetesen! Ezért vagyunk itt mi. Bármi kérdés? – fordul feléd és társaid felé. Amennyiben nincs kérdésed Hasegawa és Hatsu is jelzi, hogy nincs, s erre a Sensei Masayagiék felé fordul.
 - Ebben az esetben induljunk is, ne vesztegessük az időnket – mondta mestered, majd kiindult a kapun a két megrendelővel, a három civil testőr után.
 - Uhh… egy csomó felesleges gyaloglás… király…
- morogta maga elé Hasegawa, majd keresztbe tett kezekkel a Sensei után battyogott, ki a kapun.
Hatsu is tett egy lépést előre, majd megtorpant pontosan a kapu alatt.
 - Huhh… - sóhajtott egy nagyot – Az első küldetés a Falun kívül. Menni fog ez – bátorította halkan magát, majd egy újabb lassú lépéssel átlépte a határt, s felzárkózott Hasegawához.


Az első nap teljes nyugalomban telt. Masayagi Úron kívül – aki leginkább a saját gondolataiban volt elmélyedve - mindenki kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult. Estére letáboroztatok egy nagyobb sziklafal tövében, Yoka Sensei tüzet rakott, majd akörül melegedve ücsöröghettetek. A Sensei még éneklésre is vetemedett.
Másnap reggel haladtatok tovább. Kis időn belül egy néhány fával és bokorral tarkított részéhez értetek a sziklás területnek. Egyszerre csak az egyik bokor megrezdülésére lettél figyelmes. A többiek láthatóan nem vették észre, kizárólag te. Vajon mit tesz most Kumogakure ifjú shinobija?
Akihiro Jaken
Akihiro Jaken
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Ishikura Haruki Vas. Jún. 02 2019, 20:38

//Akihiro Jaken//
 
Túl sok a kétely bennem, s ez nem jó. Tudom, hogy ha nem bízom a többiekben, akkor sohasem kovácsolódhatunk igazi csapattá. Habár tisztában vagyok azzal is, hogy tehetséges ninják mind a ketten, valahogy a csapatmunkában nem tudnak teljesen érvényesülni Hatsuék. Persze ezért is egyedül én vagyok a felelős. Úgy tűnik, nem dolgozom elég keményen a csapat érdekében, valahogy fel kéne térképeznem részletesebben az erősségüket és gyengeségüket, hogy testhezálló feladatokat tudjak kiosztani nekik. Sok időm valójában nincs ezen gondolkodni, hisz a sensei hamar be is mutat a megbízóknak, hogy el tudjuk kezdeni a küldetést. Meghajlok az úr és a lánya felé is, hisz egyértelműen jómódúak, így bizonyára el is várják a tiszteletet, illetve reménykedem abban, hogy ezzel kissé javítok a helyzetemen, ha már ilyen szépen bemutatkoztam, hogy elkéstem. Bizonyítani fogok, de nem csak a férfinak és a nőnek, hanem magamnak és a csapatomnak. Ha nem ma, majd holnap, de addig csinálom, amíg nem sikerül, hisz nem adhatom fel. A sensei ismerteti a feladatot, ami egészen egyszerűen hangzik, de tisztában vagyok való, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolog. Ugyanis minden sarkon banditák és gyilkosok leselkedhetnek a tehetős apára és lányára, s ezeknek a gazfickóknak csakis a pénz számít. Azonban egyéb veszélyek is leselkedhetnek ránk, így ez kimondottan egy izgalmas és magas szintű küldetésnek ígérkezik. Hasegawa most biztosan örül a maga módján, hogy egy „rendes” küldetéssel bíztak meg minket. Nem mintha a többi küldetés nem jelentene elég kihívást a kifogásolható csapatmunkánk végett. Egy fejrázással jelzem a mesternek, hogy egyelőre nincs kérdésem, tehát készen állok az indulásra. A kapun kiérve szinte minden porcikám zsibong az izgalomtól, legszívesebben egy hangos kiálltással és egy légibukfenccel mutatnám ki boldogságom, de akkor bizonyára mindenki azt hinné, hogy megőrültem. Azonban mindenképpen le kell vezetnem ezt az izgalmat, így megropogtatom az ujjaimat, illetve csinálok néhány nyújtott lépést. Ámde, ha meghallom társaim megjegyzését, ami kissé lehangoló, akkor megpróbálom kissé jobb belátásra bírni őket. Közelebb lépek Hatsuhoz.
- Ne aggódj! Nem lesz baj, hisz mi vagyunk a világ legjobb csapata. Bízz magadban kicsit, én hiszem, hogy valamennyiünkkel el tudnál bánni.
Lehet kissé röhejesen hangzik, de szeretném azt hinni, hogy valóban így van. Szerintem Hatsuban is rejtőzik valami igazán nagyszerű, csak nem engedi felszínre törni, ahogy talán egyikünk sem.
- Hasegawa! Te meg ne nyavalyogj, úgyis mindig panaszkodsz, hogy unalmas feladatokat kapunk. Most végre kaptunk izgalmasat, hát élvezd ki!
Pár lépést hátrálok, hiszen lehetséges, hogy kissé erősen fogalmaztam Hasegawanak és nem szeretném, hogy rajtam töltse ki az esetleges dühét.
Végül is ez a nap egészen gyorsan és eseménymentesen telik, amilyen gyorsan felkelt a nap olyan gyorsan megy le, legalábbis én így érzem. A mester tüzet csihol estére, hogy a tűz körül megmelegedhessünk és pihenhessünk, hiszen másnapra is szükség lesz az erőnkre. A mester énekelgetésén én jól szórakozom.
Reggel haladunk is tovább a terepen, hisz még az út egy része mindig előttünk áll. Ahogy haladunk, egy fákkal tűzdelt részen furcsa neszre leszek figyelmes, s ez a nesz egy bokor irányából jön. A többiekre pillantok, de láthatóan nem vették észre. Én azonban lemaradok kicsit, hogy egy kunait előbányászva, elhajítsam azt a bokor elé. Közben előkészítek még egyet, ugyanis ha állat adta ki a hangokat, akkor bizonyosan elijesztettem, de ha nem, akkor a következő kunait már a bokorba megy, hacsak nem akarja megadni magát az illető, aki ott van.
Ishikura Haruki
Ishikura Haruki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 14

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 138

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Senju Tobirama Pént. Aug. 30 2019, 02:37

/Haruki/


// A megbeszéltek alapján a kalandot átvettem, a folytatást levezénylem. Amennyiben a poszt tartalma kicsit furcsának hat emiatt, elnézést, azonban nem tudok az előző mesélő fejével gondolkodni. //

 Kunai találatod egy nagyobb nyulat zavart fel. Mi több, talán akkorát még nem is láttál azelőtt. Mindenesetre folytattátok utatokat, s ha megtetted, mert időd az volt rá, s megfigyelted kicsit védenceitek, kissé furcsának hatott az apa-lánya páros. A lány apjához szinte csak csodálattal szemében beszélt, míg az pár szóval lerendezte, s folytatta a beszélgetést kísérőivel. Látszólag azonban a férfi elég konkrét dolgokat vitatott meg háromfős kíséretével. Feltehetőleg nem testőrök voltak, hanem munkatársak, hisz előző esetben mire is kellettetek volna ti, igaz? Akárhogy is, az este nagyjából így telt, míg utatok folytatása is hasonlóképpen. Azzal a különbséggel, hogy a lány némán menetelt. Szemei, arca búskomorak voltak, látszott rajta, hogy valami bántja. Hamar azonban ismét esteledett. A lány szeme ahogy a nap eltűnni kezdett felcsillant, s odarohant apjához. Ismét csak hallótávon kívül esett a beszélgetés, ám senseietek hamar tájékoztatott titeket miről is volt szó.
-Rendben srácok-lányok. Ezt az estét egy fogadóban fogjuk tölteni.- Adta ki az információt. -Ez azonban nem jelenti azt, hogy lazíthattok. Mi több, egy épületben sokkal több veszély leselkedhet, mint a szabadban.- Egészítette ki magáéval.
Egy hegyre kellett felmenetelnetek, melynek oldalába egy egész falucska épült, a tetején pedig, annak központjában egy szálló volt, meleg vizes fürdővel. Noha elég érdekesnek hatott a tény, hogy miként is jutnak hozzá egy efféle magas ponton a termálvízhez, talán pont ezért volt látszólag elég elhagyatott a hely. Minőségre, küllemre nagyon jónak látszott, öt csillagot is kaphatott volna, nem beszélve a dolgozók kedvességéről, ami egyből arcon csapott ahogy beléptetek. A baj csupán az volt, hogy rajtatok kívül két vendég volt jelen összesen.

Egyszerű, de szép épület volt. Hagyományos papírfalak nagyrészt, japán fa padló, egy szintes, körudvarral, mely közrefogott egy szép kertet, illetve a fürdőhelyiség egy látszólag utólagosan hozzáépített részen volt, mely fa kerítéssel volt körbevéve, s az öltözőépületei is ebből voltak.
Hamar kikértétek a szállást, s három egymás melletti szobát kaptatok. Mivel nincs emelet ugye, elég nehéz lett volna megoldani, hogyha tele lenne vendéggel... mégis, egy ilyen jó hely hogy-hogy önmagában nem vonzza ide az embereket? Csak kell lennie valami buktatónak... Ezt társaid is megjegyezték, s talán igazuk is van. Akárhogy is, az este remekül telt, finom vacsora, egy kis kikapcsolódás az onsenben, majd lefekvés.. már akinek ugye. Először Hasegawa állt őrt, mivel mesteretek megparancsolta, hogy váltva éjjel őrködjetek. Nem sokára azonban letelt az ideje, s felkeltett téged, eljött a te időd a tornácon ülve...


//Természetesen a következő posztban az események lereagálását kérném egészen addig míg ki nem ül az őrhelyre. Elnézést a milyenségért, hamarosan megpróbálom kicsit felpörgetni a játékot, de kellett egy kis belerázódós "alig történik valami" poszt a részemről is, hogy lássam miként reagál a karakter bizonyos dolgokra. Jó írást! ^^ // 

_________________
Selyem Út - Page 4 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Ishikura Haruki Csüt. Szept. 12 2019, 19:36

//Senju Tobirama//

Ahogy gondoltam! Csupán egy nyúl járatta a bolondját velem. Azonban úgy hiszem mégis jobb így, mintha figyelmen kívül hagyva az eseményt, orvtámadás áldozatává váltunk volna. Végtére azt hiszem ezt az éberséget várhatja el tőlünk a sensei és a megbízó is. Mindenesetre reménykedem benne, hogy a többiek nem látták a történteket, mivel így is elég kínos a dolog és semmi kedvem sincs Hasegawa beszólogatásait hallgatni. Igyekszem gyorsan felszedni a bokor elé dobott kunait, majd a csapat után sietek. Az út közben van elég időm jobban szemügyre venni a megbízóinkat, s meglehetősen szokatlan a párosuk. A fiatal lány gyermeki csodálattal és izgatottsággal beszél apjához minden alkalommal, de a férfi nem igazán foglalkozik vele, s igyekszik pár szóval lerázni magáról a leányt, hogy társaloghasson másik három kísérőjével, kik bizonyára munkatársai lehetnek, legalábbis a beszélgetés témájából ítélve. Őszintén szólva, eléggé sajnálom a lányt, hiszen ha egész életében egy ilyen apa mellett kellet élni, akkor nem lehet könnyű élete. Legszívesebben behúznék egyet a fickónak, hogy észhez térjen. Hé... itt a lányod! Talán néha megölelhetnéd vagy valami. Azonban nem tehetek semmit, mert egyértelműen nem az én dolgom, s biztosan nem nézné jó szemmel sem, ha beleavatkoznék a családi életükbe, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a lány szomorkás ábrázatát. Egyértelműen bántja valami, s fúrja is az oldalamat a kíváncsiság, hogy felvidíthassam, de nem ez a feladatom. Az út közben lassan beesteledik, s a sensei felszólal, hogy tájékoztasson minket a helyzetről. Némileg fellélegzek, hogy kellemes szálláson töltjük az éjszakát, s mintha a veszélyt nem is vettem volna figyelembe, olyan boldogan menetelek tovább. Az utunk ezúttal egy hegyre vezet fel, minek oldalába egy falu épült. A falu központjában áll a szálló, ami külsőre egészen gazdagnak tűnik, s ez később a beltér, illetve a dolgozók se cáfolják meg. Elég különös számomra, hogy efféle luxus szállót létesítenek itt, mondhatni a semmi közepén, bár igazából a legfurcsább dolog az, hogy csak két vendégük van. Egy ilyen kellemes, csendes helynek is bizonyára megvan a maga varázsa, de akkor meg miért jönnek ide ilyen kevesen? Valami bűzlik. Ébernek kell maradnunk. S ahogy hallom, társaim is gyanakvóak a hellyel kapcsolatban. Ezután egy igazán kellemes vacsora és pihenés után lefekszem, hiszen a mester utasítása szerinti váltott őrködésben én vagyok a második. Nem nagyon örülök ennek, hisz inkább maradtam volna fent tovább, mivel a felkelés nem éppen az erősségem, na de mindegy. Csupán pár másodpercnek tűnt az álomföldén töltött idő, mikor Hasegawa nem éppen türelmesen és kedvesen kezd el felrázni az álomból. Igyekszem kidörzsölni az álmot a szememből, majd elfoglalni az őrhelyem.
Ishikura Haruki
Ishikura Haruki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 14

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 138

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Senju Tobirama Szomb. Szept. 28 2019, 16:00

/Ishikura Haruki/

 Az őrségváltás pillanatához nem lehet hozzászokni. Az álmok melengető, hívogató világából kikelni ily hamar, hogy éjjel a síri csöndet felügyeld... Hervasztó esemény, melyet azonban minden shinobi megtapasztalt már élete során legalább egyszer. Persze fontossága elhanyagolhatatlan, különösen oly események során, melyek akár háborúhoz is köthetők. A határvédők például elég nagy pácban lettek volna, ha nincs ki figyelje a terepet, mert mindenki alszik. Akárhogy is, elég könnyeden telt az idő, ha az unalomtól meglehetősen lassan is. A tücskök ciripelgettek, egy kicsi, hűvös szellő időnként megmozgatta a fából készült szélcsengőket, melyek tompa, egymáshoz ütődő hangját a bambusz vízhimba törte csak meg időnként, melyhez órát lehetett volna igazítani. A kifaragott bambuszba víz folydogált, majd ahogy az megtelt, a vadriasztó átfordult, hogy kiengedje magából. Eredetileg a vadak elriasztására volt ez használva, némely népek viszont, a szélcsengővel együtt, a gonosz szellemek és rontások ellen is használják. Már közeledett a váltásod, talán csupán másfél órácska maradt hátra, mikor érdekes események vették kezdetük. Egy sikoly törte meg a csendet, egy vérfagyasztó, erős, határozott sikoly, majd egy erős, hasonlóan hangos tompa ütődés hangja követte, s eztán semmi. Egy női sikoly volt, a megbízó lányának szobája felől. Hamar mindenki kiért a saját szobájából, s rögtön megnéztétek, mi is lehet a hangok eredete. Benéztetek a szobába, mely elég érdekes látvánnyal tárult elétek. A félhomályban, melyet csupán a kintről, a papírfalakon át beszűrődő holdfény világított meg, csupán felfordulást láttatok. Felkapcsoltátok a villanyt, de ez sem változtatott a dolgok állásán. Mintha feldúlták volna a szobát. Hamar rohant át köztetek az apa, sietett volna lányához, ám ahogy betoppant lélegzete elakadt, s térdre rogyott...
-Ho...Hová tűnt?- Kérdezte elhaló, remegő, rémült hangon, mesteretekre nézve.
A jounin nagyot nyelt, a szobára vetette tekintetét, aggodalomról, enyhe idegességről tanúskodó ráncolt szemöldökeivel elég furcsa képet alkotott egy elit shinobi. 
-Haruki, kutassátok át a szobát, majd kérdezzetek körbe a személyzetnél. Semmi esetre se váljatok szét és tartsátok rajta a szemeteket az urakon. Addig én megpróbálok kintről nyomokat keresni, ha esetleg elvitték volna a kisasszonyt.- Adta ki az utasítást, s tűnt el, miután rámutatott az összesen öt fickóra.
A kérdés, hogy mivel kezditek? Illetve megtartjátok a parancsot? Vagy lévén, hogy gyorsabb inkább szétválnátok? Rajtad/rajtatok áll a döntés... ám mivel a többiek elég passzívnak, megszeppentnek látszanak jelenleg, úgy fest, hogy te leszel, aki vezetőként kell, hogy állást foglalj.

_________________
Selyem Út - Page 4 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Ishikura Haruki Szomb. Okt. 05 2019, 09:36

//Senju Tobirama//

A korán kelés sosem volt az erősségem, s hiába próbáltam javítani ezen hiányosságomon, nem sikerült. Eleinte szégyeltem magam emiatt, hogy reggelente mindig én voltam az utolsó a csapatból, de úgy vettem észre, hogy a többiek egészen megszokták már ezt. Mindenesetre ezúttal vigasztal a tudat, hogy a feladatom elvégzése után visszafeküdhetek aludni és reggelig fel sem kell már kelnem. Az éjszaka meglehetősen csendesnek mondható, számomra túl csendesnek is, de persze ezt a hely elszigeteltségének tudom be. A tücsökciripelés és a szélcsengők összeütődésének lágy hangja egészen nyugtatóan hat rá. Félig meditatív állapotba is kerülök. Rendkívüli módon várom már a váltást, ugyanis itt minden sokkal álmosítóbb, mint akárhol máshol. Ebből a félálomból egy éles női sikoly ráz fel. Egy pillanatra kiráz a hideg a hang hallatán, majd azonnal oda sietek a fiatal hölgy szobájához. A többiek nagyjából ekkor kászálódtak ki saját szobájukból, s így egyszerre nézhettünk be a hölgy szobájába. Mindannyiunk számára egy felkavaró látvány volt. Én még kissé talán el is fehéredtem, hiszen semmilyen mozgásra nem lettem figyelmes őrségem alatt és akármi is történt a lánnyal, minden bizonnyal engem fog felelősségre vonni a sensei. Talán mindenkiben ugyanaz a kérdés fogalmazódott, mint meg abban a férfiban, aki kérdőre vonta a mestert. Mégis hová tűnt a lányt. Persze ennél jóval árnyaltabb a dolog, hiszen az is számít, hogy ki, illetve, hogy miért, de az valószínűleg elég nyilvánvaló. A mester kiosztja a feladatokat és elindul körülnézni, hogy hátha hagytak hátra valami nyomot a lány elrablói. Pár pillanatig még ledermedve állok, de mivel látom, hogy a többiek, még nálam is rosszabbul viselik az esetet, így kénytelen vagyok ismét átvenni a csapat irányítását. A legnehezebb a döntéshozás ebben a feladatban, ugyanis pillanatok alatt kell meghozni a legésszerűbb döntést, mivel minden másodperccel távolabb kerülünk a sikertől. Végül egy pillanatnyi gondolkodás után meghozom a döntést.
- Hasegawa te figyel az urakra, ha bármi van, úgyis te ütsz közülünk a legnagyobbat! Hatsu, te segíts nekem átkutatni a szobát! Ha végeztünk várunk a mesterre, ha nem érkezik vissza... ha nem érkezik vissza, akkor majd kitalálom mi legyen.
Hatsu kivételesen jó nyomolvasó és sohasem siklik el az apró részletek fölött, így, ha valaki, ő biztosan találni fog valamit a szobában. Hasegawa túlságosan türelmetlen, így bizonyára csak a nagyon nyilvánvaló dolgokat venné észre, sőt, akár véletlenül még a nyomokat is elpusztítaná, pusztán azért mert nem ítéli fontosnak. Valójában már arra is van ötletem, hogy mit csináljunk, ha mégsem térne vissza a mester. Én utána megyek, a többieket pedig itt hagyom vigyázni az urakra. Miután tisztáztuk, hogy ki mit csinál és nincs ellenvetés, akkor én is nekilátok nyomok után kutakodni.
Ishikura Haruki
Ishikura Haruki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 14

Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 138

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Senju Tobirama Szer. Nov. 13 2019, 12:52

/Haruki/


 Nekiláttatok átkutatni a szobát, s minden rendben volt. Látszólag semmi nyomot nem hagytak. Az ablakon semmi nyoma behatolásnak, az ajtót pedig te magad figyelted, s láttad volna, ha valaki ott megy be. De ha még esetleg valamilyen úton módon esetleg láthatatlanul közeledett is volna, az ajtó kinyitása hanggal járt volna. Mintha csak a föld nyelte volna el a leányt. Apropó leány, társad is elkezdte kutatni ugyanúgy a szobát, s habár semmit nem talált az eltűnt személy holmijákívül, nem esett kétségbe teljesen. Ugyanerre a következtetésre jutott ő is... mintha a föld nyelte volna el... Ekkor pattant fel négykézláb állásából, s iramodott meg az egyik fal irányába, s kopogtatott rajta.
-Persze, papír fal, de...- Folytatta volna mondandóját, mikor is egy vérfagyasztó női sikoly hallatszott... a lábatok alól.
Hirtelen összenéztetek, majd vadul kutatni kezdte mindenki az esetleges lejáratot, de nem talált senki semmit. Pár perccel később a portástól kérdezte meg Hatsu, hogy hogyan lehet lejutni pontosan a pincébe.

-Pincébe? Dehát... nekünk nincs pincénk.- Kerekedett el szeme a kérdés hallatán.
Visszatértetek a szobába, s tovább kutattatok. A falat kezdte megint vizsgálni a lány, s egy határozott mozdulattal megnyomva az egyiket az kinyílni látszott, akár egy ajtó.
-Bingo... Ez lenne a szoba, amelyik le volt zárva kívülről..., de miért?- Nézett be a nyíláson a szobába, ahol vastagon állt a por. 
-Ez a lezárt szoba... Arayama Kurono szobája...- Toppant be a szobába Hasegawa. -Körbekérdeztem kicsit.. furcsa is volt, hogy ez az egész hely ilyen kietlen. Ebben a szobában két éve megszállt egy férfi akinek aztán nyoma veszett. A poén az egészben, hogy ő volt az első eltűnt, de azóta legalább négy eltűnést jelentettek. Mind fiatal lány volt. Azóta pedig egyre kevesebben járnak ide. Az ügyet sose derítették fel, nyomtalanul tűnt el mindenki, s senki nem került elő. Se élve, se holtan. Egy túlélő volt, akit nem sikerült elrabolni, ő azt nyilatkozta, hogy egy démon a falon át jött el érte, s ha nem menekül el, biztosan végez vele. Azt hiszem, hogy ez így egészen értelmet nyert... De hová tűnhettek? - Hangzott el a kérdés, melyre válaszul egy újabb sikoly jött... ezúttal viszont a konyhából.
Mire odaértetek csupán egy tálca és pár összetört csésze hevert a földön. A személyzet egyik tagjának is nyoma veszett.
-Micsoda tragédia... az első hete volt szegény Hana-channak!- Rogyott térdre a portás a nyomok láttán. -Várjunk, az ott mi?- Fordította el fejét, hogy jobban szemügyre vegye a kérdéses területet.
Egy járólapra tekintett, mely mintha elmozdult volna a helyéről kissé. Kiemelve azt egy lejáratot láttatok. Vajon mire szolgálhat?

_________________
Selyem Út - Page 4 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Selyem Út - Page 4 Empty Re: Selyem Út

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.