Unazaki Hitomi

**Unazaki Hitomi** Szer. Júl. 06 2011, 22:20

Kéthónapos, valamelyest hiánypótlós bővítmény, most és csak most, első kézből
(én vagyok az alkotó.)

A szobájában ült, résnyire húzott függönyön keresztül bámult ki az ablakon, a kertre, a mögötte fekvő erdőre, a hegyekre, az őrökre odalent. A szép barna kobakúra, akivel a múltkor egyezkedett. Sóhajtott és mesélt. Hangosan gondolkodott, de az már bőven minősülhetett kommunikációnak az ő furcsa kis világában.
- Az Unazaki birtok több szempontból előnyös hely. Például a rezidencia maga, a vékony falaival, amin át a szomszéd szoba összes kellemes neszét hallani lehetet. - Szolgálólányokkal, nagyravágyó örökösnőkkel, prédákkal. Némileg eltúlzott kegyelemdöfésként előfordult, hogy a testvérek felvittek magukhoz egyet-egyet, mondván nekik úgyis mindegy, nem fogják kikotyogni a bennfentes titkokat, mert nem távoznak élve. - Emellett rengeteg szép fa van, amiről le lehet szedni a termést – olyankor villannak csak a mezítelen derekak… -, és az éléskamra mindig tele van csokoládéval. Csak szeretik tőlem elzárni, mert azt mondják, amilyen kicsi vagyok, olyan sok fér belém. Nos én nem vagyok kicsi, legfeljebb a melleim, de annak minden bizonnyal genetikai okai vannak. A birtok legjobb helye viszont egyértelműen a fürdő.
- Ezért ázol ott többet, mint bárki más.
- Nem, hanem mert én fel tudtam fedezni, hogy az a legjobb. Ne állíts be zsarnoknak, nem sajátítok ki semmit, itt minden a szép nagy közösségé! – Az irónia, mint méz, tapadt Hitomi ajkaira most és mindig, legfőképp, mikor a Baráttal kellett beszélgetnie. Mert azok a beszélgetések mindig a szükségből fakadtak, passzióból sosem társalogtak egymással.
- Persze, hogy nem, Hitomi drágám. Te vagy a legosztozkodóbb, legjobb szívű, legszociálisabb ember, akit valaha ez a földkerekség a hátán hordott. – Így szerették ők egymást, mióta Hitomi a kis többes személyiségét, eszét tudta. Ha az ember nem megy más élők közelébe, egy idő után, valószínűleg óhatatlanul bekattan. Például a múltkor, amikor a lány egyszerűen megkérte az őröket (a barna cukipofát, aki azóta is a személyes kedvence), hogy maradjanak nyugton, hadd intézze el ő a betolakodót. A marha egyedül jött!
- Biztos erős ember, ha van bátorsága egyedül ide jönni. Nem kockáztathatjuk, hogy valami történik Önnel, kisasszony. – parodizálta a barnakobakos aggodalmát a Barát, mire mindketten elnevették magukat. Persze csak halkan, nehogy valaki azt gondolja, hogy jól érzi magát, végre valahára. Horrorhime sosem érezte jól magát. Csak ha csokit zabált. Egy semmirekellő teteme fölött.
- De sikerült meggyőznöm, nem? Így szóld le legközelebb a kommunikációs készségeimet!
- Tantót szorítani a torkához? Valóban nagyon baráti beszélgetés volt, Drágám. De szépen elintézted a fickót, na. – Értette ez alatt a betolakodót, akihez közvetlenül a kis egyesség után már rohant is, mintha csak rég nem látott pajtásával lett volna találkozója.
- Jól jött már egy kis fogócska. Éppen kezdtem elengedni magam, csak ázni napokig, azt hiszem, az nem egészséges.
- Nem is beszélve arról, hogy ha te benn vagy a fürdőben, senki más nem mer bemenni és Ashuráék már azt tervezték, hogy osszátok fel igazságosan a használatot. – „Hitomi” és „mindenki más”? Reális lett volna, a Barát beszólásai az évek alatt egyre csak éleződtek, már nem alaptalan dolgokat hozott fel ellene. De ezen kár is lett volna gondolkodni, mert azért volt rá példa, hogy valaki beereszkedett mellé, és akkor elkezdték megdönteni az Unazaki farkasszem-rekordokat – mert a birtok ilyen jellegű szórakozást is kínált az odatévedőknek!
-…és az örömöt, hogy megcsonkítják, majd csokit majszolva végignézik a halálát.
- Hirdetést kellene feladnunk. Öngyilkos jelölteknek, idétlen szektáknak kitűnő alkalom, hogy módszeres, igényes halált haljanak. Felár ellenében még a kívánt időt is meg lehet szabni, a módszerről konzultálhatunk. Öregem, imádnám azt a melót!

Kegyetlen vagyok,
De lelkesedem, ennek
Örülnötök kell.

- Persze utólagos reklamációt nem fogadnék el.
- Hitomi lassan közelít, mint egy vadmacska, fülel és le nem veszi a szemét az áldozatról.
- Szegény nagyon ijedt volt, nem is tudom, miért gondolta, hogy majd egyszerű lesz hozzánk betörni! Megállt az udvar közepén és azt sem tudta, merre induljon. Őröket látott mindenütt. Ők is látták őt.
- De téged nem látott. Ugrottál, egyenesen a prédára vetetted magad.
- Ezt olyan szépen mondod! Folytasd! – Szarkasztikusan csillogó szemek, lelkesen emelkedő, fenyegető hang.
- Na, azt azért nem. Mondd el te a sztorit, ha már úgyis muszáj végighallgatnom. – Muszáj bizony.
- Nem is küzdött sokáig. Nem mentem vele szinte semmire. Uuunalmas volt! De sikerült kiforgatnom a zsebeit, még amikor vergődött alattam, ajj, olyan jó meleg volt, te nem is tudod! – Tény, hogy a Barát nem érezhette a melegséget, mert szegénynek saját teste sem volt, bennrekedt szegény önértékelési problémákkal küszködő, elfuserált elméjű, de mindezek tetejébe – természetesen! – zseniálisan kommunikáló, aranyszívű Hitomiba, valahol félúton a kis mellek és a kőszív között. És tény, hogy szegény préda még hajnál fogva felhúzott fejjel, térddel hasra szorítva is próbált Hitomi tantójához nyúlni, nyilván kiszúrta a harisnyakötőben.
- Aranyos volt, ahogy rácsaptál a kezére.
- Ejnye-bejnye! – Nevettek mindketten, mert csakugyan Hitomi volt szíves úgy rászólni, mint óvónéni a rossz gyerekre, a kezére meg elég volt egy kis suhintás, a fiatal, tapasztalatlan betolakodó máris elengedte. – Bérgyilkos volt a szentem.
- Annak is elég gyatra.
- Na jó, nem ezzel léptem meg a karrierem kőszikláit, de játéknak jó volt.
Viszont ölt egy csomót a tárgyalt két hónap alatt. Hobbiból, megbízásból. Mind méltatlanul egyszerű volt, kétszer egyszerű kémekre uszították rá, egyszer egy civilre.
- Prostituált. Én leszek a következő utcai boncgyilkos. – Szép tervek.

Tanult is valamennyit, természetesen.
- Bátor ember az, aki tanítani próbál téged. – Pedig jó tanítvány volt, a Suitont különben is szerette, nem volt sok problémája egy-egy technika elsajátítádsával. Csak makacs volt és mindig csúnyán nézett másokra, ezért nem kapkodtak érte oly’ lelkesen. Milyen kár!
- Unazakiék busásan megfizették, csakhogy ne Ashurának kelljen képeznie. Bírom ezt a klánt. Amilyen sznobok, olyan jó fejek. – Nem, ez nem igaz. Simán csak sznobok.
- A Suitenhoufutsut tanította meg neked, azóta is körözik. – Hát, hozzásegítette a világot a pusztuláshoz.
- Azelőtt is körözték. Ez itt az Alvilág, üdv, ember! – Dehogy ember, csak Barát. A csokifaló másik hangja.
- Jól fogj jönni a justu. Nem mondom, hogy érdekesen tanított, először még csak nem is tetszett. Unazakiék direkt így fogadták fel az emberkét, hogy tanítson technikát, ami majd segít a szárazföldön, csak mert hideg víz közelébe nem szívesen megyek.
- Ellenfél pályáján mindig nehezebb jól működni. – Jegyezte meg a Barát velősen, mire Hitominak újra eszébe jutott az élvezet, amivel levette szegény betolakodót a lábáról. Ahogy faggatta. Szegény azonnal kinyögte, hogy kémkedni küldték. Na szép, gondolta akkor, ilyen zöldfülűt küldeni az Ő területükre! Talán Hitomi is kezdi átvenni azt a jellemző sznobizmust?
- Na igen. Egy hét elég volt hozzá.
- Naaa, volt az kettő is! – Utálatos, fontoskodó, arcátlan Barátfajzat. Hát kellett ez neki?! Dehogy kellett, sose kérte. Magától növesztett belső személyiséget. Erre a szörnyű gondolatra, hogy Hitomi maga kelesztette ezt a szörnyedlényt, arra gondolt, talán érdemes lenne aszkézisre fognia magát, akkor talán megbocsájtást nyerne. Nem enne csokit, nem ölne embert, még nyulat sem…
- Felejtsd el, azzal mindenki nagyon rosszul járna! – Hát, tömeggyilkolni kezdene, oda lenne a méltósága, az a maradék, ami még megmaradt a szörnyű felismerés után.
- De azért a jutsut megtanultam. És utána Nevenincs professzor volt olyan rendes és felajánlotta, hogy megtanítja nekem az archántolós Shoushagan no Jutsut is, a drága.
- Miután megfenyegetted, hogy letéped az arcát?
- Milyen remek humorú fiatalember volt az én tanítóm! Kész szerencse, hogy életben hagytam!
Néhány hétnyi tanulás és még némi spontán edzés után, ha össze nem is barátkoztak, ha a neveiket el sem árulták egymásnak, azért életben maradtak, mindketten. Ez határozott fejlődésnek minősül, minden szempontból. Ez a két rémséges, utálatos hónap sem telt hiába! – Konstatálta Hitomi és kisurrant a szobájából a határozott szándékkal, hogy eljut a raktárig, betör az édességek közé és jutalmul, mert ilyen jó lány és tanítvány volt, kiválaszt magának egy szép színű, zamatos csokitáblát.

[A justuk B szintűek és összesen hatvan pontból "vásároltam" őket, Konannel egyeztettem. Ő mondta, hogy felírhatok magamnak ötven chakraszintet és két B szintűnél nem nagyobb jutsut. Persze ha ezt valaki nem találja megfelelő ítéletnek, azért van a bővítmény, hogy bíráljátok, addig az adatlapomat sem módosítom. Smile

Köszönöm. ^^]

Sai Kedd Aug. 30 2011, 14:56

Szívem cukorborsója, már hiányzott ez a karakter, írj vele sok bővítményt, ki vagyok rá éhezve xD A bővítményt elfogadom, a két jutsut felírhatod az adatlapodra, és elnézést a megvárakoztatásért!
Cupp

Unazaki Hitomi

Unazaki Hitomi

Re: Unazaki Hitomi