Ashina Hitomi

A Hold árnyéka

/Megjegyzés: a történet egyes részleteinek megértéséhez szükséges az előtörténetem ismerete, de a történet egésze enélkül is érthető./

- Még fél óra az indulásig. - jelentettem be anyámnak, miután megkérdeztem a kikötőben lévő egyik matróztól, hogy mikor indul a hajó, majd visszasétáltáltam ahhoz a fapadhoz, ahol a családom ült. A Villám országának kikötővárosában voltunk épp, és azért utaztunk ide, hogy meglátogassuk anyám egyik barátnőjét, bizonyos Etsuko-sant, aki meghívott minket getsugakure-i otthonába, hogy eltöltsünk néhány kellemes napot egymás társaságában. Illetve, csak anya megy ezért. Én azért megyek, mert muszáj, anya nem hagyott más választást. De legalább a nővérem is jön, így nem lesz annyira szörnyű. Ja, és velünk tart még valaki: Nagahito-san, a kísérőnk, akit Etsuko-san azért küldött el hozzánk, hogy elvezessen mindet a házához. Apa nem jött velünk, mert ő épp küldetésen van. Szerencsés, megúszta.
- Rendben, akkor már felszállhatunk a hajóra ! Hitomi, gyere, fogj te is egy pár csomagot !- mondta anyám, és a kezembe adott két nagyobb táskát.- Te is vigyél párat, Hatsuna !- a nővéremnek is jutott pár.- Áh, és maga ! Öh, ha már itt van, megfogná ezeket nekünk ?- a kísérőnknek még ideje sem volt megszólalni, máris ott talált a kezében pár batyut.- Jó, akkor ha mindenki kész, induljunk !- anyám sikeresen elrendezte, hogy csak az ő kezében egy kistáska. A nővéremmel egymásra néztünk, sóhajtottunk egyet, de nem szóltunk semmit, csendben felszálltunk a hajóra. Jól tudtuk azonban, hogy a csomagok fele anyánk ruhatárát gazdagítja.
A kabinunkban ledobtuk a csomagokat az ágyra, és leültünk. A kísérőnk egy másik szobában kapott helyet.
- Nos, kislányaim, az út úgy körülbelül tizenkét óra lesz, úgyhogy helyezzétek kényelembe magatokat !- szólalt meg anyám.
- Egyáltalán minek kellett nekem is jönnöm ? Ez olyan unalmaaas !- nyafogtam.
- Ugyan már, lányom, ha te nem jönnél, akkor ki védene meg az úton ?- kérdezte anya.
- Arra ott van Hatsuna.- néztem a nővéremre. Úgy látszik, ő megfogadta anyánk tanácsát, már kényelmesem pihent az ágyán.- Csak a csomagok miatt kellett nekem jönnöm, ugye ?- hajoltam közelebb anyámhoz.
- Nem, nem, dehogyis, drágám !- rázta meg a fejét anya.- Csak azért hoztalak téged is magammal, hogy megmutassam az én gyönyörű lányaimat Etsuko-sannak !
- A-ha. De egyáltalán ki ez az Etsuko-san, és mért olyan fontos neked ? És honnan ismered ?- nézett föl a nővérem.
- Etsuko-san egy getsugakurei barátnőm. Akkor ismertem meg, amikor elmentem Getsugakurébe, hogy új kellékeket és alapanyagokat vásároljak a fodrászszalonba. Sajnos azonban nem találtam a címet. Ekkor betértem egy fodrászüzletbe, hogy segítséget kérjek. Etsuko-sané volt az. Hát itt találkoztunk először.
- Értem. És milyen ember ez az Etsuko-san ?- érdeklődött Hatsuna.
- Hát elég rámenős lehet, ha máris azt akarja, hogy a lányával barátkozzak. Nyilván elég számító a nő.- szóltam bele a beszélgetésbe.
- Nem, dehogy, Hitomi ! Etsuko-san kedves ember, ne beszélj róla így !- mondta anyám.- Hisz még az otthonába is meghívott !
- De minek ! Mit csináljak ott aztán én nála ?
- Hát beszélgess vele és a lányával, Ryouko-val !
- Már előre látom, hogy szörnyen unalmas lesz !
- Áh, ne aggódj, Hitomi !- a nővéremre néztem, aki már az ágyam mellett gugolt.- Ha már tényleg unjuk a két csajt, akkor egyszerűen csak titkokban lelépünk, és elmegyünk a tengerpartra fürödni !
- Az nem lenne rossz...
- Dehogy, nehogy meg merjétek csinálni ! Ez nagyon illetlen a vendéglátónkkal szemben !
Közben hallottuk, hogy a hajó végre elindul velünk.
- Akkor én asz'szem megyek fürödni.- szólt a nővérem.
Egy óra múlva pedig már mindannyian lefeküdtünk. Reggel Nagahito-san kopogása ébresztett minket. Elmondta, hogy készülődjünk, mert hamarosan kiköt a hajó. A város pont olyan volt, mint amilyennek vártam: kész turistaparadicsom. Boltok, üzletek mindenütt, még reggel is nagy itt a nyüzsgés. Etsuko-san háza a belső városrészben állt, két utca kereszteződésénél. A ház maga két szintből tevődött össze: az földszinten kapott helyet a fodrászszalon, és a felső szinten volt a lakóépület. A háznak csak három sarka volt, a negyediket lekerekítették, itt volt a fodrászüzlet bejárata is. A lakóházba közvetlenül egy lépcső vezetett fel, ez az egyik utca felöli oldalon épült. Itt álltunk meg mi is.
- Kérem, fáradjanak beljebb !- nyitotta ki a kaput a kísérőnk.
- Milyen szép, nagy ház...- mondtam félhangosan. Láttam, hogy anyának is ez a véleménye. A ház maga kőből épült, és egy erkély is tartozott hozzá. Az erkélyt virágok díszítették, és asztal, székek is álltak rajta. Innen el lehetett látni egész a tengerig. A ház belseje is ízlésesen volt berendezve, a lakásban tisztaság uralkodott. A nappaliban már várt ránk Etsuko-san. Egy kanapén ült, velünk szemben. Etsuko-san első látásra egy negyvenöt év körüli asszony lehetett, nem nem volt karcsú, de nem is lehetett kövérnek nevezni, a magasságát tekintve kicsit alacsonyabb volt, mint az anyám, de nekem még mindig fel kellett néznem rá. A haja fekete volt és fényes, rövidre volt vágva, egyenes fürtjeit egy díszes hajtűvel tűzte félre az egyik oldalon. A szemei barnák voltak, a tekintete határozott volt, olyan, akár egy festményé. A száját vörös rúzzsal festette be, és apróknak tűntek. Etsuko-san könnyed, világoskék színű pamut nyári ruhát viselt, a ruha a könyökéig és a lábszára közepéig ért, valamint deréktájon egy megkötő egészítette ki. A lábán pedig egy enyhén magas sarkú szandált hordott.
- Jó reggelt, Yoriko-san.- köszöntötte Etsuko-san az anyánkat.- És nektek is, lányok. Üdvözöllek titeket az otthonomban.- tárta ki a kezeit.
- Jó reggelt neked is, Etsuko-san !- szólalt meg anyám is.- Örülök, hogy végre látlak ! Hogy vagy ?
- Jó reggelt...
- Szép napot...
Köszöntünk csendesen a nővéremmel is, de szerintem nem is nagyon hallotta. Te jó ég ! Ez a nő szörnyen formális ! Ilyesztő ! Nagyon komoly lehet ! Na jó... talán most itt az ideje, hogy szép csendben magukra hagyjuk őket... A nővéremmel egymásra néztünk.
- Áh, lányok, nem vagytok fáradtak ?- kérdezte Etsuko-san.- Gyertek, üljetek le ti is !- ők már a kanapén ültek.
Nem. Határorzottan nem. Úgy látszik a nővérem is erre gondolt, mivel nemet intett a fejével. Nem volt más választásunk, leültünk mi is. A csomagokat leraktuk a földre.
- A táskáitokkal ne foglalkozzatok, majd a komornyikom átviszi őket a szobátokba. Elfáradtatok az úton ? Kértek valami reggelit ? Nagahito-san ! Hozzon reggeli ételt a vendégeinknek és vigye be a csomagjaikat a szobájukba !- parancsolta Etsuko-san.
Hm ? Étel ? Az jól jönne ! Tegnap óta nem ettem semmit. Az első értelmes megszólalása a mai nap. Hamarosan megérkezett Nagahito-san egy-egy tál étellel a számonkra. A tálon egy fél szelet kenyér, egy darabka sajt, egy kis szelet sonka és egy tojás volt. Ja, és egy kis pohár tej.Változatos ételek, de mindenből csak egy kicsi, épp csak egy darabka. Így végülis teljesen mindegy, mivel kezdem az evést.
- Köszönjük.- mondtam.
- Ha nem tévedek, te vagy Hitomi, a fiatalabb testvér, igaz ?- hajolt közelebb Etsuko-san, majd alaposan végigmért.
- Igen, én vagyok.- válaszoltam.
- És akkor te lennél, Hatsuna, az idősebb nővér, ugye ?- tette meg ugyanazt a nővéremmel is.
- Igen, én lennék.- mondta a nővérem.
- Tehát ők a lányaid, Yoriko-san. Ha jól emlékszem, azt mondtad, ninják mindketten, igaz ?
- Oh, igen.- sóhajtott anyám.
- Oh, te szegény.- sajnálkozott Etsuko-san.- Nekem csak egy lányom van, Ryouko, Ő szerencsére sosem gondolt semmi ilyesmire. Ha majd felnő, a fodrászüzletet fogja vezetni.
- Milyen jó neked, Etsuko-san...
- A továbbiakban megteszi az "Etsuko" is...
- Köszönöm... te is hívj csak Yorikonak...
- És a férjed... ?
- Ninja...
- A fodrászüzlet... a vendégek...
- Megvagyunk...
- Repetát !- kiáltotta a nővérem.
A szemeim azonnal kipattantak. Minden szempár Hatsunára szegeződőtt. A nővérem előrenyújtotta tányérját.
- Tessék ?- kérdezett vissza Etsuko-san.
- Még éhes vagyok... nem kaphatok másodikat ?
- De, természetesen igen. Nagahito-san ! Hozzon Hatsuna-sannak még egy tányérral !
- Hitomi ! Ne aludj el itt !- súgta a fülembe a nővérem.
- Áh, most jut eszembe, Ryouko a szobájában van. Bemehettek hozzá, ha gondoljátok. Majd megkérem a komornyikot, hogy hozza oda az ennivalót. Én addig megmutatom anyukátoknak a fodrászszalont. Gyere, Yoriko, itt a lépcső...
- Óh, na végre ! Már azt hittem, örökre itt fognak cseverészni !- szólalt meg a nővérem pár pillanat múlva.
- Én is. Bár még mindig egy kicsit álmos vagyok, olyan unalmas volt... De most mit csináljuk ?
- Egyértelmű, nem ? Itt az alkalmas pillanat, hogy megvalósítsuk az eredeti tervet ! Vagyis lemegyünk a tengerpartra fürödni ! De előbb köszönjünk be Ryouko-channak, hogy aztán lerázhassuk. Utána meg átöltözünk, és eltűnünk a házból !
- Jó, akkor keressük meg Ryouko-chan szobáját !
Találomra benyitottunk az egyik szobába. Nem volt ott senki, viszont felfedeztük a mi csomagjainkat. Oké, akkor már ezt is tudjuk. Megnéztünk a következő szobát is. Egy lányt találtunk benne. Olyan tizenhat év közüli lehetett. Egy széken ült, egy íróasztal mellett, és egyenesen felénk nézett. Vékony volt és viszonylag alacsony, körülbelül akkor a lehetett, mint én. A bőre fehér volt, a haja hosszú, lilásrózsaszín, és két copfba fogva hordta, amik a hasáig értek. A szemei kékek voltak, összeráncolt szemöldökkel nézett ránk. Egy apró rózsaszín topot viselt, és egy lila rövidnadrágot, a lábain nem volt semmi.
Némán bejöttünk, és leültünk az ágyra. Ryouko közben végig figyelt minket. Mi is néztük őt. Mindez még egy jó ideig így maradhatott volna, ha a nővérem nem szól közbe:
- Akkor te vagy Ryouko...
- Szóval te írtad azt a nyomorult levelet !- szakította hirtelen félbe Ryouko, és rám mutatott. Hogy nyomatékosítsa szavait fel is állt a helyéről.
Csak így hirtelen... ?
- Milyen levelet ? Mi van ezzel a lánnyal, Hitomi ?- kérdezte a nővérem.
- Nyilván arról a levélről beszél, amit írnom kellett neki.- válaszoltam.
- És ? Mi van vele ?
- Csak bebiztosítottam, hogy ne kelljen válaszlevelet írnom !
- És nem kellett ?
- Hát nem is...
- Mégis mit gondolsz, erre ki a franc válaszolna ?- emelt fel az asztalról Ryouko egy levelet. Igen, ez biztos az a levél...- "és ne merészelj válaszolni, mert nem fogok neked még egyszer levelet írni !!"- idézte Ryouko a levelem utolsó sorait. A nővérem kuncogott.
- Hatásos...
- Na, jó, add csak ide azt a levelet !- megpróbáltam kikapni Ryouko kezéből a levelet, de ő elrántotta azt.
- Na jól van, Hitomi, Ryouko ! Figyeljetek ide !- kiáltotta a nővérem.- Azt hisz már tudom mi a megoldás. Ryouko: te utálod Hitomit a levél miatt, és látni sem akarod őt, igaz ? Hitomi: téged meg nem érdekel Ryouko, csak szabadulni akarsz, így van ? Akkor azt mondom, mi menjünk el, és meg se álljunk a tengerpartig, majd este hazajövünk. Ryouko, te pedig falazz nekünk, oké ? Este meg majd azt mondjuk, hogy egész nap a szobában voltunk, rendben ? Akkor mindenkinek jó lesz ez így Ryouko, Hitomi ?
- Felőlem... Engem nem érdekeltek.- mondta unottam Ryouko.
- Tökéletes ! Akkor mehetünk !- mondtam.
Úgyis tettünk: átmentünk a másik szobába, át öltöztünk fürdőruhába. Csendben kinyitottuk a bejárati ajtót. Hatsuna átugrott a korláton egyenesen a földre. Megleste a fodrászszalon ablakán át, hogy mit csinál anyánk és Etsuko-san. Intett, amikor épp nem figyeltek. Én pedig halkan lelopóztam a lépcsőn. Ezután átugrottunk a kerítésen és már ott se voltunk.
- Hah... ez szerencsére rendben sikerült.- szólaltam meg, mikor már az utcán sétáltunk.
- Jah, remélem a visszajövetelünk is ilyen sikeres lesz.- válaszolt Hatsuna.
Pár perc múlva leértünk a partra. Nagyon vidám látvány volt: mindenki fürdött, napozott, a gyerekek labdáztak, fogócskáztak. Nagyon sokan voltak. Mi azonnal a tengerhez rohantunk, és elkezdünk pancsolni benne, mint a gyerekek. Végre először a mai nap igazán jól szórakoztunk. Néha kijöttünk a vízből, és lefeküdtünk a homokos partra. Nem hoztunk magunkkal sem terítőt, sem pénz, de ez engem nem zavart. Nem is tudom hány órát töltöttünk el így. Végül, amikor már tényleg elfáradtam lefeküdtem a homokba pihenni, egy árnyékos részhez.

Amikor felébredtem, éreztem, hogy egy hideg, kemény dolgon fekszek. Éreztem, hogy a kezeim össze vannak kötözve. Felültem, mert kényelmetlen volt. Azonnal észre vettem, hogy egy japán kastély belsejében vagyok. Mellettem ott ült Hatsuna is. És még valaki itt volt még valaki: Ryouko ?
- Hol a fenében vagyunk ? Hatsuna ? Mondd, hogy kerültünk ide ?- kérdeztem a nővéremtől.
- Nem tudom, Hitomi, én is itt ébredtem.- válaszolta tanácstalanul Hatsuna.
Ekkor azonban kivágódott a helyiség egyetlen ajtaja. Egy lány állt ott, kezét az ajtónak támasztotta. Olyan tizenöt év körüli lehetett, vidáman mosolygott ránk. Narancsvörös, rövid, ritkított haja volt fru-fruval, amit az egyik oldalára söpört. A szemei lilák voltak, a bőre hófehér. Elég szép lány volt, arányos arcú és testalkatú. Egy világosrózsaszín, mintás, bőujjú felsőt viselt, ami szabadon hagyta a hasát. A csípőjén fekete-narancssárga szoknyát hordott, a lábán pedig fekete ninjaszandált.
- Jó estét, mindenki !- kiáltotta mosolyogva a lány.- Üdvözöllek titeket titeket az otthonunkban !- köszöntött minket csilingelő hangján.- És most, kedves ninják, áruljátok el, mennyiért bérelt fel titeket Ryouko-chan ? És egyébként, honnan jöttetek ?
- M I ?- kérdeztük egyszerre a testvéremmel.
- Miről beszélsz ? Mi Ryouko vendégei vagyunk ! És egyáltalán, mi dolgotok ezzel az ostoba fodrász-tanonccal ?- kérdeztem.
- Áh, hehehe...- kuncogott a vöröshajú lány.- Ryouko-chanra gondolsz ? Nem buta ez... legalábbis remélem, hogy nem ! Mivel ő lesz a következő nagyfőnökünk...
- Ez ?? Dehát csak egy undok kislány...- hitetlenkedtem.
- Most még talán az, de majd nemsokára ő lesz a bandánk főnöke ! Igen, így lesz. Amint beiktattuk. És akkortól már nem fodrász-Ryouko lesz, hanem főnök-Ryouko !
Alig tudtam elhinni a vöröske szavait. Az igaz, hogy elég hülyén beszél, de azt meg tudtam érteni, hogy Ryouko elég nayg bajban van... És mindeközben az említett egyén hallgatott, mint a sír.
- Hirari !! Mi a fenét csinálsz már ennyi ideig ? Megkérdezted már tőlük, amit mondtam ?
Az ajtóban váratlanul megjelent egy magas, feketébe öltözött, huszonéves férfi. Mérgesen nézett a vöröskére.
- Áh, már igen !- válaszolta vidáman ez a Hirari.- Csak még nem válaszoltak !
- Akkor adj nyomatékot a szavaidnak, te idióta !- ordított rá a férfi.
- Oké.- fordult felénk a lány.- Akkor: mondjátok el, mennyiért bérelt fel titeket Ryouko-chan ?- majd dobbantott a lábával.
- Nem azt ! Ne azt kérdezd meg tőlük, te féleszű ! Előbb a másikat, a fontosabbat !
- Ja, jó. Tehát: melyik ninjarejtekből jöttetek ? Az öt nagy shinobi nemzet egyikéből ? Vagy más kisebb országoktól ? Esetleg máshonnan ?
- Nem mintha ez számítana, mert minket nem bérelt fel Ryouko.- mondtam
Ekkor még egy ember megállt az ajtó előtt. De sokan vannak itt.
- Izé... Youto-sama... az emberei tudni szeretnék, hogy mikor lesz a beiktatási ceremónia.- szólalt meg az alacsony, tömzsi fickó.
- Mindegy ! Most van fontosabb dolgom is !- legyintett neki Youto, vagy ki.
- Szerintem legyen este !- ötletelgetett Hirari.
Közben láttam, hogy a nővérem kezéről a kötelek leomlanak. Akkor készülhetek a menekülésre !
- És még... az egyik szövetséges bandátől egy küldönc megérkezett, hogy a ceremóniáról kérdezzen...
- Ó, még ez is... akkor fogadnunk kell őket. Hirari, te is velem jössz ! Te meg maradj itt, és őrizd őket !- parancsolt Youto az előbbi fickónak.
Miután ezek elmentek, a tömzsi tag elült az ajtó elé, és elkezdett minket figyelni. De nem sokáig figyelhetett. Kisvártatva a nővérem kezében egy kisebb füstfelhő kíséretéban megjelent egy shuriken, azzal fejbedobta a tömzsi tagot, az meg eldőlt, mint egy zsák.
- Hitomi, nem tudom mi folyik itt, de gyorsan tűnjünk innen !- mondta a nővérem, majd levágta rólam a köteleket. Ezután Ryoukot is kiszabadította.- Hogy mi folyik itt, arra majd te fogsz magyarázatot adni !- mondta a lány szemébe Hatsuna. Ryouko azonban nem nézett ránk, a padlót bámulta. Úgy látszik, a zajt meghallotta pár bandatag, mert elkezdtek felénk rohanni, a fegyvereiket lóbálva. Én a //Shushin no jutsu: Fürge test technikát// használva az egyik szélső támadó mögé kerültem, és kezzel leütöttem. Mire végeztem láttam, hogy már a nővérem is végzett a másik kettővel, majd adott nekem is egy kunait. Ezután fogtunk Ryoukot és lerohantunk a lépcsőn a földszintre. Ott azonban már vártak ránk: Hirari és Youto állt az ajtófan. Mindketten a fának támaszkodtak.
- Tudhattam volna, hogy arra az idiótára semmit sem lehet rábízni...- szólalt meg a férfi, majd megtámadta a nővéremet és harcolni kezdek.
- Tudod, én nem értem az embereket, Ryouko-chan.- kezdte Hirari.- Itt van például az előző főnök. Megtehette volna, hogy a végrendeletében Youtot jelöli ki a következő vezetőnek. Hiszen ő a legerősebb a bandában ! De nem tette. Vagy választhatott volna engem is, a nevelt lányát. Tudod engem az utcáról fogadott be a öreg. De ő mégis melletted döntött, aki a vér szerinti lánya ! De ha te nem lennél, akkor viszont én lehetnék az új főnök... Milyen irónikus, nem igaz ?- kérdezte Hirari, majd tett egy lépést Ryouko felé.
Ryouko védekezésképp elbújt az egyik szekrény takarásában, Hirari pedig előhúzta a kardját.
- Állj ! Ryouko nem is akar a főnökötök lenni ! Akkor ti meg miért erőltetitek ennyire ?- kérdeztem.
- Mert ez volt az előző főnök végakarata !- kiabálta Hirari.- Én pedig tiszteltem és szerettem őt, ezért teljesíteni akarom, amit mond.
Miután a vöröske befejezte a mondandóját, azonnal nekem támadt. Függőleges kardscapását a kunaimmal védtem ki. Ezután meg ököllel próbált megütni, de ezt a tenyeremmel megállítottam. Utána ellöktem magamtól a kezét és oldalba rúgtam. De ő nem akart hátra esni, ezért inkább féltérdre ereszkedett, és onnan támadott. Egy átlós kardvágással kiverte a kezemből a kunait, és lecsapott. De nem rám, mert közben használtam a //Kawarimi no jutsu: Testhelyettesítő technikát//, és kicseréltem magam egy a szobában található nagyobb kerámia vázával. Így a találat nem engem ért, hanem a vázát, én pedig távolabb kerültem Hiraritól. Ezt kihasználva elmutogattam pár kézjelet, és a létrejött //Shushin no jutsu: Fürge test technikával// a vöröske háta mögé szaladtam, és jól hátbarúgtam. A csaj ettől a falnak esett.
- Mégha ez is volt az ex-főnököt kívánsága, akkor is gondolkodhatnátok egy kicsit okosabban is ! Semmi jó nem származik nektek abból, ha Ryouko lesz a vezetőtök ! Miért nem leszel inkább te az ? Végül is te is az öreg lánya vagy !- mondtam.
- Azt nem lehet !- felet Hirari.- Youto azt mondta, hogy azt nem lehet, mert...
- Youto ?- kérdezte váratlanul a nővérem.- Nos, ő már nem fog semmit mondani. Meghalt.- mondta Hatsuna, miközben az ajtóban állt.
- Nem lehet...- mondta csalódottan Hirari a földön ülve.- Akkor én mit csináljak ? Ki fogja megmondani, hogy mit tegyek ?- kérdezte önmagától a lány, miközben a fejét fogta.
- Szerintem kár volna más akaratára pazarolnod az életed.- szólt a nővérem.- Inkább kövesd a saját ambícióidat, és legyél te a bandafőnök ! Vagy... keress valami más foglalkozást...
- Igazatok van...- mondta a lány, és elkezdte elpakolni a törött berendezést.
- Hitomi ! Fogd Ryoukot és menjünk !- mondta a nővérem.
A kastélyból kijövet megláttuk a tengert, úgyhogy afelé kezdtünk el menni. A tengerpartra érve észrevettük, hogy azon a strandon vagyunk, ahol délelőtt délelőtt fürödtünk. Csak persze most nem voltak ott a fürdőzők. Innen viszont már tudtunk az utat Etsuko-san házáig.
- Viszont én még mindig nem értem, hogy hogyan kerültünk abba a kastélyba...- elmélkedett Hatsuna útközben.
- Ez egyértelmű: azok a bandatagok hoztak oda.- válaszoltam.
- Nem, nem, még ha ők is hoztak oda, akkor miért nem ébredtünk fel ? Itt valami nem tiszta. Te nem tudsz erről valamit Ryouko-chan ?- kérdezte a nővérem, de az említett nem válaszolt, csak elfordította a tekintetét. Ekkor azonban Hatsuna hirtelen lefogta Ryoukot, és az egyik sarok mögé vonta.- Hitomi ! Van egy tervem. Vedd fel Ryouko alakját, és szedd ki Etsuko-sanból, hogy van-e valami közük ehhez az ügyhöz !
- Rendben !- mondtam, és a //Henge no jutsu: Transzformációs technikával// felvettem Ryouko alakját. Ezek után elmentem Etsuko-san házáig, és becsöngettem. Etsuko-san azonnal kijött a házból, mellette anyám is.
- Hál' a jó égnek, Ryouko, hogy el tudtál jönni !- szólalt meg megkönnyebbülve Etsuko-san, miközben kaput nyitott, és megölelt.
- És a lányaim ? Ők hol vannak ?- kérdezte az anyám idegesen.
- És a ninják ? Leszámoltak a bandával ?- tette fel a kérdést Etsuko-san.
- Nem.- feleltem.- Megegyeztek a bandával és elmenekültek.
- Micsoda ? Ez szörnyű, akkor elkezdhetünk menekülni !- fogta a fejét Etsuko-san.
- Egyáltalán nem értem, miről beszélsz, Etsuko.- szólalt meg anyám.- És hol vannak a gyerekeim ? Azt mondtad, csak kimentek a tengerpartra, de akkor már rég hazakellett volna érniük !
- Áh, értem. Akkor csak ezért kívott meg ide minket ?- kérdeztem, majd feloldottam a //Henge no jutsu: Transzformációs Technikát//. Erre Hatsuna is előjött az utcasarok mögül, és elengedte Ryoukot.
- Hitomi ! Hatsuna ! Édes kincseim, csak hogy megkerültetek !- sóhajtott fel anyám.- De még mindig nem értem, mi folyik itt ! Hova tűntetek el ?
- Mi csak gondoltunk egyet Hitomival, és lementünk a partra fürödni.- kezdte a nővérem.- Aztán valahogy elaludtunk, és arra ébredtünk, hogy egy idegen helyen vagyunk. Ezután legyőztünk az ott tartózkodó bandatagokat, és elmenekültünk.
- Akkor megsemmisítettétek a bandát, igaz ?- kérdezte Etsuko-san.
- Nem. Csak az ott található néhány tagot, és egy Youto nevű férfit öltük meg. A lányt, valami Hirarit, életben hagytuk. És úgy tűnt, a banda többi tagja nem volt a kastélyban...
- De akkor még mindig utánunk jöhetnek !- szörnyülködött Etsuko-san.
- Talán. De ez nem valószínű, mert elvileg most Hirari lett a főnök...- felelte a nővérem.- Még csak egy kérdésre válaszoljon, Etsuko-san. Magának köszönhetjük, hogy pont akkor a parton elaludtunk ?
- Igen.- vallota be a nő.- Ugyanis én tettem altatót a tejetekbe. Írtak egy levelet, amiben arra kértek, hogy hagyjam, hogy Ryoukot elvigyék, és beiktassák a banda főnökének. De én természetesen nem akartam ! Ezért hívtalak meg magamhoz titeket.
- De ha ilyen bajba került, akkor miért nem kért segítséget a földesúrtól ?- kérdeztem.
- Dehogyis ! Azt nem tehettem ! Akkor mindenki megtudná, hogy a volt férjem egy bűnöző !- szörnyülködött Etsuko-san.
- Válogassa meg jobban a férjét !- kiáltottam rá Etsuko-sanra.- És te erről tudtál, Ryouko ?
- Még jó, hogy igen...- fordította el a fejét Ryouko.
- Bocsássatok meg !- hajolt meg Etsuko-san.- A tudtotokon kívül felhasználtalak titeket. Tudom, hogy ez szörnyű dolog, de nem láttam más megoldást ! Meg tudtok nekem bocsátani ?
- Még mit nem !- kiáltott fel anyám, és mi is csak a fejünket ráztuk.- Te idecsaltál minket, veszélybe sodortad a gyerekeimet, és most csak bocsánatot kérsz ? Hitomi, Hatsuna ! Azonnal hozzátok a csomagjainkat, elmegyünk ! ... De előbb vegyetek fel valamit ! Miért vagytok még mindig fürdőruhában ?


- És megsérültél, Hitomi ?- kérdezte anyám késő este, mikor már a hajón ültünk, amit szerencsésen elértünk.
- Nem, jól vagyok.- válaszoltam.
- És te, Hatsuna ?
- Csak egy kicsit.- felelte a nővérem.
- Jaj, kicsikém, a karod, a karod... !- hajolt anyám Hatsuna bekötözött karja fölé.
- Semmiség...- mondta a nővérem.
- Jaj, drágáim, ki hitte volna, hogy Etsukonak ilyen aljas szándékai vannak...- elmélkedett anyám.
Mi azonban a nővéremmel csak mosolyogtunk. Jól tudtuk ugyanis, hogy hosszú időn keresztül nem kell számítanunk ehhez hasonló utazásokra...
- Ne féljetek, gyermekei, lesz még nekünk komornyikunk... majd fellendítem és a fodrászüzletemet, és akkor nekünk is lesz. Nem is komornyikunk, inkább komornánk... !