Daizo Tensei
4 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Pályázatok
1 / 1 oldal
Daizo Tensei
Daizo Tensei Csüt. Júl. 07 2011, 17:57
Visszatérés Kirigakure-ba!
Daizo koszosan és fáradtan érkezett meg a házhoz amely egykor a családjának az otthona volt. Az épület Kirigakure közelében helyezkedett el, így nem kellett attól félnie, hogy össze találkozik valakivel. Ennek ellenére mégis óvatosan közelítette meg az otthonát.
A kardjával a kezében keresztül lopakodott az udvaron, ahol a régi edző bábuk kaptak helyett. Meglepetésére azok rendesen karban voltak tartva, talán még használták is azokat. Amint elérte a házat, óvatosan benézett az egyik ablakon, hátha észre vesz valakit. Azonban senki sem volt bent. Újabb meglepetés érte, mivel az épület is ki volt takarítva, olyan állapotban volt, mintha laknának benne.
Mivel semmilyen életjelre nem lett figyelmes, úgy döntött, bemegy az épületbe és jobban körülnéz.
Odabent valóban minden rendben volt, szépen kitakarítottak. Élelmiszert, ruhákat viszont nem talált. Ebből arra következtetett, hogy valaki ide jár edzeni és ezért néha igénybe veszi az épületet. Most viszont nem volt kedve ilyesmivel foglalkozni, otthon van, az a lényeg. Odasétált a falhoz, majd egy ponton megnyomott egy kis gombot, amit nagyon nehéz észre venni. Ekkor egy rejtett szoba vált láthatóvá. Kihozta onnan a ruhákat és a régi fegyvereket, amiket elrejtett ott a távozása előtt, majd mindet a helyére rakta. Immár különböző fegyverek díszítették a falakat, az üres szekrények megteltek ruhával.
Ezután már nem volt más hátra, mint hogy lefürdik. Nem foglalkozott azzal, hogy óvatos legyen, ugyanis nem számított arra, hogy az illető, aki a házat rendben tartja, hamar „haza” ér. Így hát órákat töltött el a fürdőben és alaposan megtisztálkodott. Fogott egy tükröt és megborotválkozott, helyre hozta a haját.
Fürdés közben fájó szívvel gondolt vissza a múltjára. Elsősorban azok a dolgok jelentek meg előtte, amikor még itt élt a szüleivel. Nagyon jó gyerekkora volt. A szülei szerették, mindent megadtak neki és nagyon jó munkát végeztek a tanításával. Többször is elmentek küldetésre, de mindig visszatértek onnan. Kivéve amikor letette a genin vizsgát. Akkor történt meg a tragédia, a szülei magára hagyták egy újabb küldetés erejéig, ami az életükbe került. Nem hibáztatta ezért a Mizukage-t, mivel a shinobik-nak ez a dolguk. Teljesítik a rájuk bízott feladatokat, még ha azok az életükbe kerülnek is. Úgy gondolt az egészre, hogy a szülei dicső halált haltak küldetés közben.
Pár órát töltött el a fürdőben, magában elmerengve, amikor zajokra lett figyelmes. Nagyon gyorsan felöltözött és kilopakodott. A hangok a gyakorlóbábukból jöttek, ugyanis egy fiatal kunoichi edzett rajtuk. Daizo elmosolyodott ezen, majd egy merész dologra szánta rá magát. Elhagyta a házat és kilépett az udvarra.
Amint kinyitotta az ajtót, egy kunai szelte keresztül a levegőt és tartott a fiatalember felé. A shinobi azonnal reagált és kitért a fegyver útjából, majd gyors mozdulattal elkapta azt.
- Ejnye, nem lenne szabad ilyesmivel játszadoznod! - szólt rá a lányra.
- Ki maga és mit keres itt? - jött a mogorva válasz.
- Én vagyok a ház tulajdonosa! A nevem Gaisuke Omote, benned kit tisztelhetek?
- Elnézést kérek! - hajolt meg a lány. - A nevem Nakoru Bara! Örülök, hogy visszatértél! A faluban sokat beszéltek arról, hogy egyszer biztos visszatér a Gaisuke örökös és lám, megtörtént!
- Vártak rám? Ez érdekes...
A lány izgatottan bólogatott, majd kivette a shinobi kezéből a korábban elhajított fegyvert. Egy laza mozdulattal eltette a kunai tartójába, utána vigyorogva szemlélte Daizo-t.
- Megkérdezhetem minek örülsz? - vonta fel a szemöldökét a shinobi.
- Magának! - jött a vidám válasz. - Már alig várom, hogy elmondhassam otthon kivel találkoztam!
- Ami azt illeti, szeretném titokban tartani a dolgot. Holnap viszont bemegyek veled a faluba! Ja és még valami! Amíg itt vagy, tegeződjünk, kérlek. Pár évvel vagyok csak idősebb nálad!
- Okés! Ha gondolod, hazamegyek és nem zavarlak! Biztos szeretnél pihenni, vagy a ház dolgaival foglalkozni kicsit.
- Egy kis egyedüllét valóban jó lenne. Szeretnék felkészülni a holnapi napra. Megígérem, hogy veled megyek a faluba holnap reggel, de most még ne áruld el, hogy itt vagyok!
- Rendben! - válaszolt a lány vidáman. - Akkor holnap jövök! Viszlát!
Daizo megvárta, amíg a lány eltűnik a látóteréből, majd visszament a házba. Összepakolt néhány holmit, majd eltűnt a rejtett szoba mélyén.
****
Kora reggel volt, amikor Daizo felébredt. Keresett egy tiszta ruhát, majd kikészítette magának. Ezután vett egy fürdőt és felöltözött. A ruhája hasonlított arra, mint amiben elhagyta a falut. Egy hófehér kimono-t viselt, amit a derekán egy övvel fogott össze. Hosszú haját összefogta, így már szinte teljesen úgy nézett ki, mint amikor Kirigakure szolgálatában állt.
8 óra körül járhatott az idő, amikor meghallotta Bara vidám énekét közeledni. Felhúzta a szandálját, majd felkötötte Kiri fejpántját és kilépett az épület elé. A lány vidáman szaladt oda hozzá, amikor meglátta.
- Jó reggelt! - üdvözölte a kunoichi-t. - Remélem jól aludtál!
- Jó reggelt! Igen, jól aludtam, köszönöm szépen! Mehetünk a faluba? - kérdezte kíváncsian.
- Igen, mehetünk, de előtte szeretnélek megkérni valamire! Kötözd ezzel össze a kezem!
A lány szemei erre elkerekedtek, nem értette miről van szó. Daizo ekkor a kezébe nyomta a kötelet, majd oda tartotta elé a karját.
- Ez mi akar lenni?
- Egy kötél. Kötözz meg, kérlek!
- Jó, de miért? Elmagyaráznád a dolgot? Semmit sem értek!
- Nos, tegnap nem mondtam el mindent neked. Valóban én vagyok az örökös, a nevem Gaisuke Daizo! Engedély nélkül hagytam el Kirigakure-t, ezért köröznek. Ha szeretnél még élve látni, akkor megkötözöl és úgy viszel el a faluba. A foglyod szeretnék lenni!
Bara ekkor még mindig nem értette a dolgokat, viszont engedelmeskedett és megkötözte a shinobi-t. Ezután értetlenül felnézett a „foglyára” és várta, hogy mit fog mondani.
- Köszönöm! Most induljunk el, a kapunál pedig mondd azt, hogy a foglyod vagyok! Értetted?
- I... igen! - válaszolt kicsit lehangolódva a lány.
Pár pillanat múlva a páros elindult, hogy Kiri-be menjenek. A Gaisuke kúria nagyjából fél órányira volt a falutól, így nem kellett túl sokáig sétálniuk. A kapunál az őrök kíváncsian nézték Bara fogását. Nem ismerték fel a foglyot, így amikor odaértek, megállították őket.
- Kit fogtál, Bara? - kérdezte az egyik.
- A nevem Gaisuke Daizo! - válaszolt a lány helyett a shinobi. - A foglya vagyok, őt illeti meg a rám kiszabott vérdíj!
- Valóban a foglyod?
- Igen! - válaszolta határozottan a lány. - Vezessetek az illetékeshez!
- Azt hiszem jobb lenne, ha Mei sama-hoz kísérnétek minket! Szeretnék beszélni vele!
- Nos, ha nem tudnál róla, a háború szélén járunk, nem beszélhet vele minden jött-ment alak!
- Én nem vagyok egy jött-ment alak! Hasznos információim vannak a számára! Lejegyeztem az utazásomat és láttam néhány dolgot. Például nemrég, ott voltam a Fegyverkészítőknél. Egy értékes fegyvert akartak eladni!
Az őrök ekkor tanácstalanul egymásra néztek, majd az egyik átvette a kunoichi-től Daizo-t. Azonban a lány nem tágított és a shinobi mellett maradt.
Pár perc múlva elérték a Mizukage palotáját, azonban az emeletre nem engedték fel őket. A kapu őrtől két másik shinobi vette át az Elveszett felügyeletét, így biztosak voltak abban, hogy nem fog problémát okozni. Néhány óra várakozás után végül felmehettek a Mizukage irodájába.
A nő láthatóan már fáradt volt, a tárgyalások egészen elhúzódtak, így érthető volt, hogy nem fogadja szívesen Bara-t és a foglyát.
- Kik vagytok? - kérdezte unottan.
- A nevem Nakoru Bara, ő pedig a foglyom, Gaisuke Daizo!
- Daizo? Tehát visszatértél... Hozz fel legalább egy nyomós érvet, hogy ne küldjelek el már azonnal kivégzésre!
- Mivel háborúra készülődik az egész világ, így biztos jól jön némi plusz ember. Illetve, az utóbbi pár hónapot az országon kívül töltöttem, így vannak információim a kint történtekről. Mindezt lejegyeztem a naplómban, ami már az egyik Jōnin őrömnél van. Ebben mindent elolvashat, ami az utazásom alatt történt.
- Nos, ez elég jó érv. Sajnos azonban nem fecsérelhetem az időmet holmi tárgyalásokra. Örülök, hogy visszatértél, de tárgyalásod, csak akkor lesz, ha a Tanács is szeretné. Ha azt mondják, nincs tárgyalás és kivégzünk, akkor valószínűleg még ma a másvilágra kerülsz! - felelte a nő.
- Megértettem! Ha így döntenek, akkor elfogadom. Viszont ha életben maradhatok, akkor szeretnék visszakerülni a falu szolgálatába!
A Mizukage erre bólintott, majd Daizo-t elvezették a börtönbe.
****
Aznap Daizo nem halt meg. A Tanács úgy döntött, megér egy tárgyalást a shinobi esete. Azonban ő maga nem lehetett ott, így nem tudta hogyan is áll éppen az ügye. Az első nap után viszont megjelent Bara, aki pozitív híreket hozott a számára. A tárgyaláson nem lehetett ott, azonban kihallgatott egy beszélgetést, ami az esküdtszék néhány tagja között zajlott le. Szerintük Daizo nem érdemel halált és visszatérhet a szolgálatba.
Így hát örömmel várta a második napot. Most sem lehetett ott a saját tárgyalásán, azonban ezúttal a lány nem érkezett meg. Ekkor aggódni kezdett. Attól félt, hogy a kunoichi valamilyen bajba került, amiért korábban meglátogatta. Éppen ezért csak nagyon nehezen tért nyugovóra.
Másnap reggel viszont arra ébredt, hogy két kéz markolta meg és állította talpra. Két őr volt a cellájában, ők segítették fel. Nem mondtak semmit, csak elindultak vele. Hamarosan az utcán volt és egy kisebb csapat vette körbe, akik a tárgyalásra kísérték.
- Gaisuke Daizo, döntöttünk az ügyedben! - jelentette ki a Mizukage – Azonban, mielőtt kihirdetnénk azt, beszélhetsz az utolsó szó jogán!
- Nagyon szépen köszönöm! - felet a shinobi. - Hiszek abban, hogy helyesen döntöttek és a falu céljait tartották szem előtt. Éppen ezért elfogadom a döntésüket, bármi legyen is az!
- Nos, megkérnék mindenki, hogy álljon fel! Gaisuke Daizo, a vád ellened Kirigakure engedély nélküli elhagyása! A bíróság egyhangúan döntött, hála az enyhítő körülményt biztosító hasznos információknak! Daizo, visszatérhetsz Kirigakure szolgálatába, azonban csak egy feltétellel! Egy pecsétet helyezünk el rajtad, ami véget vet az életednek, ha a falu ellen cselekszel!
- Mei sama, megígérem, hogy nem lesz szükség a pecsétet használni! Helyezzék el rajtam nyugodtan!
- Rendben van!
Ezután a bíróság feloszlott, Daizo-t pedig visszakísérték a cellájába. Nem akarták, hogy szabadon kószáljon a faluban, amíg meg nem kapta a pecsétet. Erre késő délután került sor, utána azonban szabadon engedték...
A pecsét Daizo jobb karján
Működése:
Ha Mei aktiválja, akkor az Ura Shishō Fūinjutsu(Danzo testén volt ez, ettől "robbant szét") féle hatás jön létre. Azonban ez nem okoz kárt a környezetben lévőknek, csak és kizárólag Daizo-val végez!
Daizo Tensei- Játékos
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 423
Re: Daizo Tensei
Shikaku Csüt. Júl. 21 2011, 03:29
Szebben nem is foglalhatad volna bele a visszatérőknek kijáró kételyt, így kifogásom sincs.
(Daizo csak úgy tudja, hogy az aktiválás csak őt viszi a sírba, igazából a pecsét az aktiválásakori testhelyzetednek megfelelő legkisebb megfelelő gömb területéről zár el mindent.)
(Daizo csak úgy tudja, hogy az aktiválás csak őt viszi a sírba, igazából a pecsét az aktiválásakori testhelyzetednek megfelelő legkisebb megfelelő gömb területéről zár el mindent.)
Shikaku- Játékos
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges-
Re: Daizo Tensei
Daizo Tensei Szer. Júl. 17 2013, 21:43
Pályázat célja: A Tensei klánba való beavatás
Időben való elhelyezés: A Háború kezdetekkor
Szereplők:
Yao – Daizo házában dolgozó cseléd, a család barátja
Mizukage
Daizo épp Kirigakure egy nagyobb tekercstárában várakozott. Egy férfi keresett egy tekercset, melyet majd el kell szállítania a Mizukage palotájába. A nagy várakozás közepette a fiú is elkezdte nézegetni a különböző polcokat, és szekrényeket. Néhány tekercset levett a helyéről, nézegette, forgatta, majd visszatette, kivéve egyet. Az egyik tekercsen megakadt a szeme. Egy különleges szimbólum volt a végén.
~Tensei~ ez volt a tekercsre írva. A férfi közben megtalálta a keresett tekercset, majd elszállították azt a palotába. Mind a ketten hazamentek.
Otthonában, este, fáradtan ült a nappalinak berendezett szobában a fiú, meleg nap volt, így kinyitotta az ablakokat, hogy egy kis szellő lehűtse a szobát. Pár napja már nem kap küldetést, hiszen mindenki készül a harcokra, nem küldhetik el a katonákat kis dolgok végrehajtására, főleg a chunninokat, így élvezte az otthoni pihenést az edzések között.
- Hozhatok valamit? – kérdezte Yao, a férfi, aki a házban szokott segíteni neki, afféle cseléd, habár jóval többre tartja őt a fiú a többitől.
- Nem, köszönöm – hajtotta meg fejét a fiú, miközben a könyves polcot szemlélte. Annyi könyv volt a polcon, mégsem olvasta őket sohasem. Most azonban valamiért úgy érezte, végignézi őket, hátha talál egyet, ami megtetszik neki. A felső polcon egy régi, sérült kötetű könyvet húzott elő, melynek poros tetejét lefújta. A könyv fekete sötétkék borítóján egy különleges jel volt. Ugyanaz a jel volt rajta, mint ami a tekercsen is.
Belelapozott, rájött, nem is sima könyvről van szó, hanem egy naplóról. Kézírásos lapjai nagy része már rongálódott, nehezen lehetett olvasni.
„A Tensei klán…” Ezt a címet viselte. „Már egy hete, hogy felébredt bennem a Tenseigan hatalmas ereje…” kezdett beleolvasni. Azonban hamar befejezte, mikor látta, hogy Yao még mindig ott áll, és feltűnően szemlélte mind a könyvet, mind a fiút.
- Valami baj van, Yao? – kérdezte a fiú, ölébe téve a könyvet.
- Semmi, Daizo-kun, csupán csodálkozom, hisz rég vett le erről a polcról könyvet. – terelte a szót, miközben szemét le sem tudta venni a sötét borítóról.
- Miért vág ilyen fejet, Yao?
- Csak elbambultam egy pillanatra, uram. Megbocsátana egy pillanatra – lépett közelebb, a könyv felé nyúlva – Daizo egy pillanatig habozott, majd átnyújtotta a könyvet. Yao végigsimította a borítóját, majd belelapozott.
- Ahogy sejtettem. Tudja, Daizo-kun, ez nem akárkié. Ez az Édesapjának a naplója volt. – kezdett bele.
- Maga tud valamit az apámról? – csodálkozott a fiú, aki igen keveset tudott a szüleiről. Annyit tudott, hogy apja még a születése előtt meghalt, anyja pedig közvetlen a szülés után. Így került Kirigakure-ba, egyedül, azonban a hatalmas örökség, ami rámaradt, lehetőséget adott rá, hogy ha egyedül is, de ne éljen szegényen.
- Közeli barátok voltunk az édesapjával, Daizo-kun. Habár kijelentette, erről nem beszélhetek önnek, amíg el nem jön az ideje, úgy érzem, most már elmondhatok mindent az édesapjáról, Tensei Aika-ról.
- Hogy érti azt, hogy Tensei? Hát nem a Gaisuke a… - vágott szavába csodálkozva a fiú.
- A Gaisuke nevet attól a családtól kapta, akik befogadták önt, mikor egyedül maradt. Édesapja eredetileg a Tensei klán sarja volt. A Tensei klán híres volt az elmemanipulációról, legendák keringtek a szemükről. Azonban mára alig maradt néhány képviselőjük. A klán eredetileg Iwagakureben élt, azonban voltak, akik ezt az országot választották otthonukként, ilyen volt a maga apja is. Kisebb csoportokban éltek, távol mindenkitől, féltek, hogy a vadászok megfosztják őket a képességeiktől. Így aztán rejtve maradtak a külvilágtól, eldugva éltek katakombákban és egyéb rejtett helyeken. Az ön édesapját egy küldetésen ismertem meg, kedves férfi volt, a feladatát mindig megfelelően végezte, sohasem panaszkodtak rá. Épp egy küldetésen vettünk részt, mikor megsebesült, amely később a halálához vezetett. Fiatalok voltunk még akkor, az ön édesanyja éppen akkor volt terhes magával, így megfogadtam, hogy mindenáron megvédem a fiát. Az édesanyja nem sokkal a szülés után vesztette életét, így a kis Daizo egyedül maradt. Elvittem hát édesapjának egy jó barátjának családjába, ahol felnevelték magát. Innen kapta a Gaisuke nevet. A család jómódban élt, rendes neveltetést adott magának, azonban én mindvégig figyeltem, óvtam önt. – pihent néhány másodpercig. – Azok, akiket maga nagyszüleinek képzelt, igazából a nevelői voltak, az édesanyja kérte, hogy maradjon meg így, hiszen ha kiderül, hogy ön is a Tensei-ek sarja, könnyen magára találhatnak a vadászok. Mivel a nevelőinek sohasem volt valódi gyerekük, így nem bukkantak magára a vadászok, azonban őket elvitték.
- Szóval egy teljesen más családból származom – gondolkodott a fiú. A hirtelen jött információ nem kicsit zavarta meg őt. – Mit tudsz még az apám klánjáról? – kérdezett vissza.
- Sajnos a Tensei klán történelmét homály fedi, csak a tagjai tudják pontosan a klán történelmét, nem sok irat maradt utánuk, főleg ebben az országban. – köhögött – Így sajnos nem tudok semmi információval szolgálni róluk. Amit tudok, azt az édesapja mondta el nekem. Amibe beavatott, az a klán öröksége, a szemük. A szem, amely képes az emberek manipulálására. Ez a Tenseigan. – majd elhallgatott. Visszaadta a könyvet a fiúnak, aki nem nyitotta ki aznap többé. Csak ült a székében, élvezte a friss fuvallatokat.
- Szép napot, néhány napja jártunk itt, csupán egy tekercsért jöttem – hajtotta meg a fejét a fiú a két őr előtt.
- Sajnálom, de engedély nélkül senki sem léphet be. – tiltakozott az őr. A fiú nem ellenkezett, rájött csak erővel törhetne be, aminek sok értelme nem lenne. Így hát más módszerrel kell, hogy bejusson. Az épület oldalán volt egy ablak, amely nyitva volt félig, ám egy ember nem férne át rajta. Egy ember nem is, de például egy kisebb élőlény igen. Ujjába harapott, majd kezeit összecsapta.
- Kuchiyose no jutsu – majd a feltörő felhőből egy kis méretű menyét mászott ki.
- Hozd ki nekem azt a tekercset, amelynek egy ilyen szimbóluma van – vette elő belső zsebéből apja naplóját, mutatva a képet. A menyét bemászott, szinte egy pillanat alatt, halkan, majd egy kis idő múlva meg is jelent, szájában a tekerccsel. Átadta a tekercset és eltűnt. Talán még sohasem lopta meg saját hazáját, azonban ez nem tűrt halasztást. meg kell tudnia, honnan is származik. Hazaérve elővette elrejtett tekercsét, azonban sajnos nem tudott meg többet saját apjáról, valamint a megmaradt tagokról. Csupán a klán régi történetét írta le, valamint a vadászok megfigyeléseit. Az apja tényleg jól rejtőzködött, hisz ő meg sincs említve a Kirigakure-ba települt Tensei-ekről. Kihez fordulhatna most? A Mizukage-hoz? Igen, talán tudna segíteni. A Vadászokat betiltották már, így talán segíthet neki. Másnap el is indult a palotába.
- Nyitva – szólt bentről a hang. Daizo benyitott. – Mond, miben segíthetek, - kérdezte a papírok mögül a vörös hajú Kage.
- Mizukage-sama, a segítségére van szükségem – lépett közelebb, majd letette a könyvet az asztalra, nyitva az oldalon, ahol a szimbólum található. Mei egy pillanatra ledöbbent.
- Hm, szóval megtudtad. Yao beavatott, miután betiltottuk a vadászokat, elmondta, ki is vagy valójában, ezek szerint most már te magad is tudod. De miben segíthetnék neked?
- Meg kell tudnom, honnan jöttem. Mei-sama, kérem engedjen el, hadd derítsem ki, hova tartozom. Adjon egy kis időt, adjon mellém kísérőt, aki vigyáz, ne szökhessek meg, ha szükségesnek találja – vette le köpenyét, megmutatva a pecsétet, amit még a nő rakott rá. – Meg kell tudom, ki vagyok. – könyörgött a fiú. Talán az eddigi titkolózások, vagy az őszinte hűség, ami a visszatérés óta jellemezte a fiút adott rá esélyt, hogy átgondolja a nő a kérést.
- Kapsz egy fél évet. Hamarosan itt a háború, szükségem lesz minden katonára és vezetőre, hogy országunk megmaradjon. Ha nem vagy itt fél év múlva, a pecsétet aktiválom.
A fiú meghajolt és elhagyta a termet.
Folytatás: A nevem Daizo Tensei
Ha a pályázatot elfogadják, akkor azt a pár hónapot egy külön élményben írnám meg, egyeztetve előtte a klán vezetőjével a részletekről.
Időben való elhelyezés: A Háború kezdetekkor
Szereplők:
Yao – Daizo házában dolgozó cseléd, a család barátja
Mizukage
Egy Elfeledett Név
Pár nappal később
- Hozhatok valamit? – kérdezte Yao, a férfi, aki a házban szokott segíteni neki, afféle cseléd, habár jóval többre tartja őt a fiú a többitől.
- Nem, köszönöm – hajtotta meg fejét a fiú, miközben a könyves polcot szemlélte. Annyi könyv volt a polcon, mégsem olvasta őket sohasem. Most azonban valamiért úgy érezte, végignézi őket, hátha talál egyet, ami megtetszik neki. A felső polcon egy régi, sérült kötetű könyvet húzott elő, melynek poros tetejét lefújta. A könyv fekete sötétkék borítóján egy különleges jel volt. Ugyanaz a jel volt rajta, mint ami a tekercsen is.
Belelapozott, rájött, nem is sima könyvről van szó, hanem egy naplóról. Kézírásos lapjai nagy része már rongálódott, nehezen lehetett olvasni.
„A Tensei klán…” Ezt a címet viselte. „Már egy hete, hogy felébredt bennem a Tenseigan hatalmas ereje…” kezdett beleolvasni. Azonban hamar befejezte, mikor látta, hogy Yao még mindig ott áll, és feltűnően szemlélte mind a könyvet, mind a fiút.
- Valami baj van, Yao? – kérdezte a fiú, ölébe téve a könyvet.
- Semmi, Daizo-kun, csupán csodálkozom, hisz rég vett le erről a polcról könyvet. – terelte a szót, miközben szemét le sem tudta venni a sötét borítóról.
- Miért vág ilyen fejet, Yao?
- Csak elbambultam egy pillanatra, uram. Megbocsátana egy pillanatra – lépett közelebb, a könyv felé nyúlva – Daizo egy pillanatig habozott, majd átnyújtotta a könyvet. Yao végigsimította a borítóját, majd belelapozott.
- Ahogy sejtettem. Tudja, Daizo-kun, ez nem akárkié. Ez az Édesapjának a naplója volt. – kezdett bele.
- Maga tud valamit az apámról? – csodálkozott a fiú, aki igen keveset tudott a szüleiről. Annyit tudott, hogy apja még a születése előtt meghalt, anyja pedig közvetlen a szülés után. Így került Kirigakure-ba, egyedül, azonban a hatalmas örökség, ami rámaradt, lehetőséget adott rá, hogy ha egyedül is, de ne éljen szegényen.
- Közeli barátok voltunk az édesapjával, Daizo-kun. Habár kijelentette, erről nem beszélhetek önnek, amíg el nem jön az ideje, úgy érzem, most már elmondhatok mindent az édesapjáról, Tensei Aika-ról.
- Hogy érti azt, hogy Tensei? Hát nem a Gaisuke a… - vágott szavába csodálkozva a fiú.
- A Gaisuke nevet attól a családtól kapta, akik befogadták önt, mikor egyedül maradt. Édesapja eredetileg a Tensei klán sarja volt. A Tensei klán híres volt az elmemanipulációról, legendák keringtek a szemükről. Azonban mára alig maradt néhány képviselőjük. A klán eredetileg Iwagakureben élt, azonban voltak, akik ezt az országot választották otthonukként, ilyen volt a maga apja is. Kisebb csoportokban éltek, távol mindenkitől, féltek, hogy a vadászok megfosztják őket a képességeiktől. Így aztán rejtve maradtak a külvilágtól, eldugva éltek katakombákban és egyéb rejtett helyeken. Az ön édesapját egy küldetésen ismertem meg, kedves férfi volt, a feladatát mindig megfelelően végezte, sohasem panaszkodtak rá. Épp egy küldetésen vettünk részt, mikor megsebesült, amely később a halálához vezetett. Fiatalok voltunk még akkor, az ön édesanyja éppen akkor volt terhes magával, így megfogadtam, hogy mindenáron megvédem a fiát. Az édesanyja nem sokkal a szülés után vesztette életét, így a kis Daizo egyedül maradt. Elvittem hát édesapjának egy jó barátjának családjába, ahol felnevelték magát. Innen kapta a Gaisuke nevet. A család jómódban élt, rendes neveltetést adott magának, azonban én mindvégig figyeltem, óvtam önt. – pihent néhány másodpercig. – Azok, akiket maga nagyszüleinek képzelt, igazából a nevelői voltak, az édesanyja kérte, hogy maradjon meg így, hiszen ha kiderül, hogy ön is a Tensei-ek sarja, könnyen magára találhatnak a vadászok. Mivel a nevelőinek sohasem volt valódi gyerekük, így nem bukkantak magára a vadászok, azonban őket elvitték.
- Szóval egy teljesen más családból származom – gondolkodott a fiú. A hirtelen jött információ nem kicsit zavarta meg őt. – Mit tudsz még az apám klánjáról? – kérdezett vissza.
- Sajnos a Tensei klán történelmét homály fedi, csak a tagjai tudják pontosan a klán történelmét, nem sok irat maradt utánuk, főleg ebben az országban. – köhögött – Így sajnos nem tudok semmi információval szolgálni róluk. Amit tudok, azt az édesapja mondta el nekem. Amibe beavatott, az a klán öröksége, a szemük. A szem, amely képes az emberek manipulálására. Ez a Tenseigan. – majd elhallgatott. Visszaadta a könyvet a fiúnak, aki nem nyitotta ki aznap többé. Csak ült a székében, élvezte a friss fuvallatokat.
Másnap
- Szép napot, néhány napja jártunk itt, csupán egy tekercsért jöttem – hajtotta meg a fejét a fiú a két őr előtt.
- Sajnálom, de engedély nélkül senki sem léphet be. – tiltakozott az őr. A fiú nem ellenkezett, rájött csak erővel törhetne be, aminek sok értelme nem lenne. Így hát más módszerrel kell, hogy bejusson. Az épület oldalán volt egy ablak, amely nyitva volt félig, ám egy ember nem férne át rajta. Egy ember nem is, de például egy kisebb élőlény igen. Ujjába harapott, majd kezeit összecsapta.
- Kuchiyose no jutsu – majd a feltörő felhőből egy kis méretű menyét mászott ki.
- Hozd ki nekem azt a tekercset, amelynek egy ilyen szimbóluma van – vette elő belső zsebéből apja naplóját, mutatva a képet. A menyét bemászott, szinte egy pillanat alatt, halkan, majd egy kis idő múlva meg is jelent, szájában a tekerccsel. Átadta a tekercset és eltűnt. Talán még sohasem lopta meg saját hazáját, azonban ez nem tűrt halasztást. meg kell tudnia, honnan is származik. Hazaérve elővette elrejtett tekercsét, azonban sajnos nem tudott meg többet saját apjáról, valamint a megmaradt tagokról. Csupán a klán régi történetét írta le, valamint a vadászok megfigyeléseit. Az apja tényleg jól rejtőzködött, hisz ő meg sincs említve a Kirigakure-ba települt Tensei-ekről. Kihez fordulhatna most? A Mizukage-hoz? Igen, talán tudna segíteni. A Vadászokat betiltották már, így talán segíthet neki. Másnap el is indult a palotába.
- Nyitva – szólt bentről a hang. Daizo benyitott. – Mond, miben segíthetek, - kérdezte a papírok mögül a vörös hajú Kage.
- Mizukage-sama, a segítségére van szükségem – lépett közelebb, majd letette a könyvet az asztalra, nyitva az oldalon, ahol a szimbólum található. Mei egy pillanatra ledöbbent.
- Hm, szóval megtudtad. Yao beavatott, miután betiltottuk a vadászokat, elmondta, ki is vagy valójában, ezek szerint most már te magad is tudod. De miben segíthetnék neked?
- Meg kell tudnom, honnan jöttem. Mei-sama, kérem engedjen el, hadd derítsem ki, hova tartozom. Adjon egy kis időt, adjon mellém kísérőt, aki vigyáz, ne szökhessek meg, ha szükségesnek találja – vette le köpenyét, megmutatva a pecsétet, amit még a nő rakott rá. – Meg kell tudom, ki vagyok. – könyörgött a fiú. Talán az eddigi titkolózások, vagy az őszinte hűség, ami a visszatérés óta jellemezte a fiút adott rá esélyt, hogy átgondolja a nő a kérést.
- Kapsz egy fél évet. Hamarosan itt a háború, szükségem lesz minden katonára és vezetőre, hogy országunk megmaradjon. Ha nem vagy itt fél év múlva, a pecsétet aktiválom.
A fiú meghajolt és elhagyta a termet.
Folytatás: A nevem Daizo Tensei
Ha a pályázatot elfogadják, akkor azt a pár hónapot egy külön élményben írnám meg, egyeztetve előtte a klán vezetőjével a részletekről.
Daizo Tensei- Játékos
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 423
Re: Daizo Tensei
Killer Bee Szer. Júl. 17 2013, 21:52
Rendben, a megbeszéltek alapján, ez így okés. Nincs benne illegális meglépés.
Engedélyt megadom, és a pályázatot ezennel elfogadom! Derítsd fel ki is vagy valójában, és mire vagy képes.
modify: Nagyon várom a folytatást - :3 :3
Engedélyt megadom, és a pályázatot ezennel elfogadom! Derítsd fel ki is vagy valójában, és mire vagy képes.
modify: Nagyon várom a folytatást - :3 :3
Killer Bee- Inaktív
- Specializálódás : Herold
Adatlap
Szint: S
Rang: "B" - Bee
Chakraszint:
Re: Daizo Tensei
Daizo Tensei Pént. Aug. 23 2013, 02:08
//Tudom, hogy az előző hónapban adtam be pályázatot, azonban a klánba való beszervezés hirtelen jött, erre a pályázatra régebb óta készülök.//
Pályázat célja:
2. elem feloldása, tanulás /Raiton: Hiraishin/
Engedély: Jiraiya
Szereplők:
- Mizukage
- Okatu – rangidős csapatvezető (ideiglenes NJK)
- Zaro – földesúr (ideiglenes NJK)
Egy újabb feladat befejezése után Daizo épp a Mizukage irodájában állt, előtte vezetője számolt be a legújabb küldetés részleteiről.
- Mizukage-sama. A küldetést sikeresen elvégeztük, a célszemély biztonságosan eljutott a megadott helyre, valamint az árut is biztonságban elszállítottuk. – hajolt meg.
- Nagyon szép munka – majd ujjával közelebb hívta Okatu-t. Halkan súgott valamit, amelyet a fiú nem hallott, nem is hallgatózott. A férfi kihúzta magát, majd a fiúval együtt kisétált a teremből.
- Mit mondott Mei-sama? – kérdezte a fiú izgatottan.
- Újabb küldetésre megyünk. Egy igen komoly és veszélyes küldetést kaptunk, mely néhány nap múlva veszi kezdetét, addig kicsit ki kell téged kupálni – mosolygott. A két ifjú, mivel Okatu sem volt épp egy idős mester, talán 25 éves lehetett, hosszú, fekete haj, ápolt megjelenés, akár csak Daizo maga. Okatu jobb karján viselte fejpántját, ezzel szimbolizálva, az ország csapása törli el ellenfelét, mikor kardjával harcol.
- Holnap reggel találkozunk, Daizo. Most menj, pihend ki magad, kemény egy hét lesz az biztos.
Hajnalban hatalmas vihar dúlt országszerte. A szél több fát is kidöntött, házak rongálódtak meg, az utcákat ellepték a letört ágak, a lehullott levelek, valamint a szétfújt szemét. Daizo alig tudott aludni a nagy viharban, a süvítő szél lehetetlenné tette a várt pihenést, így reggelre igen csak fáradt volt. Felvette fekete köpenyét, kardját, melyet még az Aku Zan családtól kapott, oldalára akasztotta, hátán nagy táskával állt, készen állt az indulásra.
A falu utcáin már kora reggel sokan voltak. Leginkább a károkat vizsgálták, szemetet szedtek, a kidőlt fákat távolították el az útból.
Daizo hamar elért a megbeszélt helyszínre, amely nem volt más, mint egy kisebb kikötő. A kikötőben leginkább csónakok állomásoztak, halászhajók, vitorlások, valamint egy-két szállító hajó is állt benn a dokkoknál. Daizo a 4. dokkhoz sétált, ahol mestere már várta.
- Szép reggelt, Daizo-kun – köszöntötte mestere. Daizo meghajlással viszonozta.
Miután beszálltak egy nagyobb csónakba, a benne ülő férfi evezni kezdte őket egy kisebb sziget felé. A csónakban mindvégig csend uralkodott, senki sem kérdezett semmit. Azonban mikor partot értek, a mester, valamint a fiú kiszállt, majd elindultak egy apró patak mentén az erdőbe.
- Hol vagyunk, mester? – kérdezte a fiú, miután már eléggé benn voltak az erdőben.
- Hamarosan meglátod. Áh, ott is van – mutatott egy tisztás felé a fák mögül. A patak körbefonta a tisztást, egy félsziget volt, a szigeten belül, melyet egyik oldalról az erdő, a másikról pedig a folyó határolt. Egy kisebb faház állt az erdő felöli oldalon.
A vihar a szigetet sem kímélte, néhány fát kicsavart a szél, több ágat letört, valamint egybe bele is csapott egy villám, megismergető a kettéválásáról. A lepusztult erdő a fiú szemében is hasonló rombolást keltett.
- Kegyetlen a természet- jegyezte meg.
- Valóban, a természet a legnagyobb úr ezen a földön. Nézd csak meg azt a fát. Esélye sem volt egy olyan elemmel szemben, amely gyors, pontos és kíméletlen. – néztek ekkor már mind a ketten a fára.
Az idő nem javult, újabb felhők gyülekeztek, majd hamarosan az eső is csöpögni kezdett, újra.
- Induljunk. Még a vihar előtt el kell érnünk a faházat.
Lábaikat egyre gyorsabban szedték, az ég ismét sírni kezdett, ekkor már azonban elérték a menedéket.
- Pakolj ki – szólt a mestere, majd benyitottak a házba. A kis faház kellemes hangulata azonnal magával ragadta a fiút, aki belépve kijelölt szobájába, letette táskáját, majd csendesen vizsgálta az épületet, mély levegőt szívva a faház szerethető illatából.
- Itt fogunk lakni egy pár napot – lépett be a szobába Okatu. A fiú meghajolt, majd várta a további utasításokat.
Az idő csak romlott. A kinti edzést felváltotta az elméleti rész, a fizikai edzéseket helyett a test gyengepontjainak tanulására hajtottak.
- Miféle küldetést kaptunk, mester? Miért kell ennyit várnunk? – faggatózott Daizo.
- Tudod, hol vagyunk, Daizo? – nézett ki üres tekintettel a mester. valami bántotta.
- Nem, mester – vágta rá. Valóban nem tudta, hol voltak.
- A sziget egy kis földbirtokos tulajdonában van, pontosabban a Mizukage-tól kapott egy nagy földdarabot, a sziget ¾ részét kiteszi. Azonban a földesúr 2 hónapja megtagadta a további fizetést. Nem fizet a földje után, a pénzt pedig testőrökre költi. Azt a feladatot kaptuk, hogy hatoljunk be a székhelyére és térítsük észhez, ehhez minden eszköz a rendelkezésünkre áll – hangja ekkor már hideg volt és rémisztő.
- Ha pedig akkor sem akar fizetni… - ekkor befejezte a mondatot. Daizo pontosan tudta, mi a vége, nem válaszolt, csupán mesterét nézte, majd fejet hajtott.
Vacsoraidő volt. A hangulat még mindig nyomasztó volt. Az eső halkan esett.
- Mikor indulunk, mester? – kérdezte a fiú, megtörve ezzel az órákig tartó csendet.
- Hajnalban. – evett lassan Okatu.
A hajnal lassan érkezett. Az a néhány óra keservesen lassú, azonban vérpezsdítő hatású volt. Mind a ketten készen álltak az indulásra. Az eső még most is esett. A terv készen állt, halk léptekkel elindultak. A jelszó a megfélemlítés volt. Felszerelésük eszerint is volt összeállítva. Úgy akarták beállítani a támadást, mint egy komolyabb banditatámadásról lenne szó, rákényszerítve a földesurat, hogy segítséget kérjen a Mizukage-tól. Aljas módszer, de hatásos.
Egy fa tetején ült a két shinobi, távolról szemlélve az őrséget. Nem tűnt komoly védelemnek, a kapuban összesen két őr állt, belül senki sem mászkált, ilyen időben nem is csoda. Pofon egyszerű lesz. A fal körül néhány fa nőtt, így nem is kell a bejáratot használniuk. Úgy kell megoldaniuk, hogy valódi fenyegetést érezzen a földesúr, és a Mizukagehoz forduljon. Ám nem fenyegetik levelekkel, személyesen fogják meglátogatni. Éjszaka. A két kirigakurei, szinte zsigerből haladt csendben a sötét, enyhe domboldalon felfele, a rejtőzködés és a néma mozgás mestereit nevelő ország két harcosa percek alatt a fal alatt volt. Felfutva a falon a központi házat vették célba. Ruházatuk fekete szövetből készült, arcot takaró kendővel. A kétemeletes ház felső részében aludt a célpont, az ajtó helyett, ahol újabb őrök álltak, ismét a falakat választották, majd a tetőn keresztül az ablakon jutottak be. Már az ajtó előtt álltak. Szinte túl egyszerű.
A férfi benn aludt az ágyon, védtelenül, könnyű célpontot nyújtott. Okatu közelebb lépett, majd hirtelen megállt.
- Csapda – fordult hátra, futni akart daizo felé, ám egy gyorsan repülő tárgy megállította. Egy kunai haladt el előtte. Az ágyban fekvő személy egy pukkanásban eltűnt, a szekrényekből pedig 4-5 személy ugrott elő. Majd a folyosókon is futó léptek zaját hallották. A sötét termet egy hatalmas villanás világította be egy pillanatra, ekkor látták, túlerőben vannak. A fény csupán egy pillanatig tartott, majd ismét sötétség lepte el a szobát. A dörgés megrázott mindent. Okatu az ablak felé vette az irányt, Daizo követve őt. Kiugrottak az ablakon, az üveg megadva magát tört ki. A tetőre követték őket üldözői.
- Ez nem jó így. nem mészárlásra béreltek fel minket.
- Vigyázzon, mester – hajított egy egy kunait a fiú, bele egy, Okatu háta mögött közelítő férfi fejébe. A test megállt, megtorpant, majd véres csíkot húzva maga után csúszott végig a vizes tetőn a földre. A két kirigakurei hátat fordítva egymásnak fedezték a két oldalt. Újabb felbérelt testőrök jöttek. Kardok pengecsattanás hangja csatlakozott az eső egyenletes zúgásához. Majd a sikolyok. A tető hamarosan vérrel lett festve, a cserepekről vér ömlött le a vízzel együtt a földre. Azok, akik pár perce a teremben várták a behatolókat, most tehetetlenül feküdtek a földön, fuldokolva, vagy jobb esetben már halottan. A két shinobi nem kímélte a testőröket, akik csupán egy karddal, némi dobófegyverrel, valamint pár hónapos képzéssel rendelkeztek.
- Elég – kiáltott egy hang. A két shinobi ekkor már a földön volt. A hang a ház bejáratából jött. A földesúr állt a nyitott kapuban, mögötte két másik férfival.
- Öljétek meg őket. – indította el a feltehetőleg komolyabb erőt képviselő két személyt. Így is volt, képzettebb shinobik voltak. Egy az egy elleni felállásban vették fel a harcot. Okatu ellenfelével a ház mögé terelődött, míg Daizo, és a vele szembenálló a tetőről esett hullatömegek között vívták csatájukat. Az ellenfél inkább közelharci támadásokkal próbálkozott, ám a taijutsuban mind a ketten kivették a részüket, így belátták, ez nem vezet sehova. Vagy mégis? Az ütések furcsa hanggal jártak együtt. Daizo jobban megvizsgálta, a férfi kezét mintha villám borította volna be. Egy kisebb csapás érte a fiút, amitől a ház falának csapódott, a legnagyobb probléma azonban nem ez volt. A fiú teste megrezzent. Valódi villámmal támadott a férfi. A távolság megnőtt kettejük között. A férfi kézpecsétekbe kezdett, majd két kezét kitartotta maga elé. Daizo hamar összeszedve magát készült fel a támadásra. Az pedig nem váratott magára sokáig. Ujjai vége villódzni kezdett, majd egy fényes villám hagyva el a kezét vette célba a fiút. Daizo teste előtt vagy fél méterre állt meg a halálos sugár, mégpedig egy, a levegőben létrehozott víznyalábban. A mentőtechnika Daizo kedvenc technikájának, a Suiton: Suitenhoufutsu // Ég és víz konvergencia eredménye volt. Ekkor újabb nyaláb indult felé, amit egy újabb vízsugár állított meg. A villám becsapódva a lebegő tócsába oszlott szét, feltöltve a vizet elektromossággal. Rémisztő látvány volt. Ez ismétlődött, miközben daizo egyre közelebb lépett.
Okatu a tetőn volt, mikor meglátta tanítványát. Ellenfele épp e pillanatban zuhant le a tetőről, hogy betársuljon a holtak soraiba. Csupán szemével volt képes figyelni az eseményeket, a közbeavatkozáshoz nem volt elég ideje.
A férfi karjából egy farkashoz hasonló állat indult meg Daizo felé, aki épp egy másik, felé tartó ellenfél dobófegyverét került ki egy elforgással. Az állat cikázva rohant, majd ugrott.
- Daizoo! – kiáltotta Okatu, mikor elugrott a tetőről. A farkas telibe kapta a fiút, ismét a falnak vágva őt. teste néha rázkódott, talán a villám vagy a hátát ért ütés következtében ájulhatott el néhány percre. Szemeit kinyitotta, homályosan látott. A villámot szóró férfi meghökkenve állt, egy penge villant ki gyomrából. Majd minden elsötétült.
Daizo kinyitotta a szemét. Sötét volt, az eső még mindig esett. A háta fájt, feje zúgott. De élt. Mi történhetett? Körbenézett. Okatu közelített felé.
- Daizo, jól vagy? – kérdezte csodálkozóan, épp kardját tette el. Most már mindenre emlékezett. Telibe találta egy villámnyaláb, ő mégis életben maradt. Okatu felsegítette, ám a fiú ismét összeesett, eszméletét most nem vesztette el.
- Segítek, gyere – emelte meg ismét a fiút. A küldetésük, ha nem is a tervek szerint haladt, elérte célját. A földesúr házába zárkózva küldte a levelet a Mizukagenak az azonnali megsegítésért, ami természetesen sohasem érkezett meg, csupán egy számla, de ez már a jövő zenéje, így a két shinobinak el kellett hagynia a birtokot. Okatu vállára kapva a fiút futott ki. Daizo még mindig szédült, látása homályos volt, emlékezete hiányos.
A házban ébredt fel a fiú. A kis faház szobájában feküdt, teste fáslikkal betekerve.
- Jobban vagy? – lépett be Okatu.
- Mi történt? – kérdezte a fiú, mikor felült az ágyban.
- Túléltél egy olyan csapást, ami szinte lehetetlen. Telibe kapott egy villámnyaláb, te mégis élsz.
- Szerencse – mosolygott a fiú.
- Nem. Ez több. – gondolkodott el a férfi.
Két nappal később a fiú végre ki tudott sétálni a házból, Okatu azonban nem hagyta, hogy felesleges edzéseket tartsanak. A küldetést befejezték, azonban még maradni akart.
- A villámlás, ami eltalált…az, hogy túlélted, tudod mit jelent? – kérdezte kinn a napsütéses reggelen a férfi. A fiú értetlenül állt. – Azt, hogy részben immúnis vagy a villám elemű támadásokkal szemben, ez pedig egyféleképpen lehetséges. Ha te magad is raiton affinitással rendelkezel. – ekkor a fiú szeme kitágult. Csodálkozóan nézte kezeit, miközben mestere folytatta – A Raiton, azaz a villám elem némi védelmet nyújt a villám elemi támadásokkal szemben. Biztosra akarok menni ezen a téren, ezért most felszabadítjuk benned a második elemet. Ha beigazolódik mindaz, amit mondtam, nagy valószínűséggel a villám elem a te második ajándékod.
Ekkor Okatu szemben állva Daizoval egy kézpecsétet mutatott. A fiú hamar utánozta mesterét, szemeit lehunyta, majd próbálta átérezni a chakra áramlását. A kézpecsét megformálása után mintha teste felpörgött volna, mintha sok apró lény rágná hirtelen belülről őt. Majd hirtelen az egész teste megremegett. Ugyanazt a hangot hallotta, mint aznap éjjel. Szemei kitágultak, szinte kidudorodtak a gödrükből, majd egész testén végigfutott egy elektromos fénynyaláb, megrázva kissé őt.
- Ez ijesztő volt. – lihegett.
- Valóban a Raiton a te második elemed, ifjú Tensei. Tudod, maguk az elemek is rendelkeznek tulajdonságokkal, amelyek az emberre is ráillenek. Vegyünk példának a villámot. A villám pontos, precíz, és gyors. Egy villám affinitású személy általában gyorsan cselekszik, nem tervez hosszú távra, inkább a határozott, erőteljes, és gyors közbelépést választja. Ezek a jelzők rád is illenek – mosolyodott el. – Most, hogy ezt kiderítettük, megtanítok neked valamit, ami egy igen egyszerű, ám mégis hatásos technika. A neve a Raiton: Hiraishin // Villám elem: Repülő Villámisten. A technika igen egyszerű, két részre lehet bontani. Az első fázis pontosan az, amit az előbb is csináltál. Fel kell szabadítani a villám elemű chakrád. Miután végigfutott a testeden, egyszerűen egy sugárban irányítani kell, megmutatom. – ekkor a mester hátrébb állt, majd jobb kezét felemelte. Villámnyalábok lepték el a testét, majd jobb kezét leeresztette, előre tartva. A villámok elindulva a kar irányába csapódtak bele a földbe.
- Látod, nem nehéz – mosolygott. – Fel kell újra szabadítanod a chakrad, majd ha az megvan a kezed segítségével irányt adhatsz neki. E nélkül a villám irányíthatatlanná válhat, ami veszélyes mindenkire, aki a közeledben tartózkodik. Először is, oldd fel a chakrad ismét.
Daizo ismét elmutatva a kézpecsétet feloldotta chakraját, amely végigfutva testén, a tenketsu pontokon kiérve elektromossággá alakulva villódzott teste körül. A fiú még nem szokott hozzá, így a kellemetlen érzés, amit a villám okozott elég volt ahhoz, hogy félbeszakítsák a tanulást.
Egy fél órás pihenő után ismét nekikezdtek a tanulásnak, a fiú sokkal jobban összeszedte magát, szemeit lehunyta, mély lélegzetvétellel oldotta fel elemét.
Szinte érezte, amint erei megtelnek chakraval, dagadnak, ám a kellő chakramennyiség nem elegendő. A pontos kieresztése is pont olyan fontos, valamint a tökéletes chakrakontrolll, mint a mennyiség. Talán erre mondják, hogy nem a mennyiség számít.
A fiú a földre ülve koncentrált, előkészítette a megfelelő mennyiséget, majd a már felgyülemlett chakranak a megfelelő szétosztásával folytatta. Egyenlően osztotta el, hogy ne pazarolja el egyszerre, hanem kezébe adagolva folyamatosan fenn tudja tartani és áramoltatni.
Hirtelen az a megmagyarázhatatlan és körülírhatatlan jelenség, amelyet mi chakranak hívunk végül kezdett kilépni a fiú testéből. Csukott szemmel állt egy helyben, hallotta az elektromosság hangját, ahogyan cikáznak a teste körül. Kezét lassan felemelte. A villámok követték, oldalán futva körbefonva karját várták, hogy lecsaphassanak. A fiú leeresztette karját, ám ekkor a hatás elmaradt, helyette kezét égette meg, ismét a földre taszítva Daizot. Teste remegett, ismét.
felkelt és leporolta magát. Szemei vérvörösek voltak már, erei kidudorodtak, mellkasa magasba emelkedett, majd mélyre ereszkedett.
Ismét kezét emelte a fiú. Az elektromosság ott cikázott a füle mellett, végigfutva testén. Kezét, mikor leeresztette, elindította a villámokat ugyan, de a földet már nem érték el, még a levegőben semmivé váltak.
A nap lassan eltűnt a távoli dombok mögött, még néhány percig beragyogja a kis ház területét, majd sötétbe borítja. A fiú csak ott állt, már vagy egy fél órája egy helyben állt, mint ha szoborrá vált volna. Okatu nem zavarta csak ült és teázott. A nap sugarai lassan tűntek el, a fény eltűnt, az utolsó sugár is a domb mögé került, sötét lett. A fiú ebben a pillanatban nyitotta ki szemét. Kezét felemelte, ekkor elektromosság járta végig testét. A kar lendül, a gyilkos kígyók pedig követték azt, megindulva az adott irányba. A kéztől 3 méterre ért földbe a villám, belecsapódva a földbe, egy kis krátert hagyva maga után. A por felszállt, néhol egy-egy elektromos nyaláb villant fel. A por lassan eloszlott.
Tapsot hallott.
- Szép munka volt, Daizo. Elsajátítottad a technikát, habár van még mit gyakorolni, de az alapjai benned vannak, gratulálok. A fiú nem válaszolt. tenyereit nézte és mosolygott.
Pályázat célja:
2. elem feloldása, tanulás /Raiton: Hiraishin/
Engedély: Jiraiya
Szereplők:
- Mizukage
- Okatu – rangidős csapatvezető (ideiglenes NJK)
- Zaro – földesúr (ideiglenes NJK)
Viharfelhők
- Mizukage-sama. A küldetést sikeresen elvégeztük, a célszemély biztonságosan eljutott a megadott helyre, valamint az árut is biztonságban elszállítottuk. – hajolt meg.
- Nagyon szép munka – majd ujjával közelebb hívta Okatu-t. Halkan súgott valamit, amelyet a fiú nem hallott, nem is hallgatózott. A férfi kihúzta magát, majd a fiúval együtt kisétált a teremből.
- Mit mondott Mei-sama? – kérdezte a fiú izgatottan.
- Újabb küldetésre megyünk. Egy igen komoly és veszélyes küldetést kaptunk, mely néhány nap múlva veszi kezdetét, addig kicsit ki kell téged kupálni – mosolygott. A két ifjú, mivel Okatu sem volt épp egy idős mester, talán 25 éves lehetett, hosszú, fekete haj, ápolt megjelenés, akár csak Daizo maga. Okatu jobb karján viselte fejpántját, ezzel szimbolizálva, az ország csapása törli el ellenfelét, mikor kardjával harcol.
- Holnap reggel találkozunk, Daizo. Most menj, pihend ki magad, kemény egy hét lesz az biztos.
Hajnalban hatalmas vihar dúlt országszerte. A szél több fát is kidöntött, házak rongálódtak meg, az utcákat ellepték a letört ágak, a lehullott levelek, valamint a szétfújt szemét. Daizo alig tudott aludni a nagy viharban, a süvítő szél lehetetlenné tette a várt pihenést, így reggelre igen csak fáradt volt. Felvette fekete köpenyét, kardját, melyet még az Aku Zan családtól kapott, oldalára akasztotta, hátán nagy táskával állt, készen állt az indulásra.
A falu utcáin már kora reggel sokan voltak. Leginkább a károkat vizsgálták, szemetet szedtek, a kidőlt fákat távolították el az útból.
Daizo hamar elért a megbeszélt helyszínre, amely nem volt más, mint egy kisebb kikötő. A kikötőben leginkább csónakok állomásoztak, halászhajók, vitorlások, valamint egy-két szállító hajó is állt benn a dokkoknál. Daizo a 4. dokkhoz sétált, ahol mestere már várta.
- Szép reggelt, Daizo-kun – köszöntötte mestere. Daizo meghajlással viszonozta.
Miután beszálltak egy nagyobb csónakba, a benne ülő férfi evezni kezdte őket egy kisebb sziget felé. A csónakban mindvégig csend uralkodott, senki sem kérdezett semmit. Azonban mikor partot értek, a mester, valamint a fiú kiszállt, majd elindultak egy apró patak mentén az erdőbe.
- Hol vagyunk, mester? – kérdezte a fiú, miután már eléggé benn voltak az erdőben.
- Hamarosan meglátod. Áh, ott is van – mutatott egy tisztás felé a fák mögül. A patak körbefonta a tisztást, egy félsziget volt, a szigeten belül, melyet egyik oldalról az erdő, a másikról pedig a folyó határolt. Egy kisebb faház állt az erdő felöli oldalon.
A vihar a szigetet sem kímélte, néhány fát kicsavart a szél, több ágat letört, valamint egybe bele is csapott egy villám, megismergető a kettéválásáról. A lepusztult erdő a fiú szemében is hasonló rombolást keltett.
- Kegyetlen a természet- jegyezte meg.
- Valóban, a természet a legnagyobb úr ezen a földön. Nézd csak meg azt a fát. Esélye sem volt egy olyan elemmel szemben, amely gyors, pontos és kíméletlen. – néztek ekkor már mind a ketten a fára.
Az idő nem javult, újabb felhők gyülekeztek, majd hamarosan az eső is csöpögni kezdett, újra.
- Induljunk. Még a vihar előtt el kell érnünk a faházat.
Lábaikat egyre gyorsabban szedték, az ég ismét sírni kezdett, ekkor már azonban elérték a menedéket.
- Pakolj ki – szólt a mestere, majd benyitottak a házba. A kis faház kellemes hangulata azonnal magával ragadta a fiút, aki belépve kijelölt szobájába, letette táskáját, majd csendesen vizsgálta az épületet, mély levegőt szívva a faház szerethető illatából.
- Itt fogunk lakni egy pár napot – lépett be a szobába Okatu. A fiú meghajolt, majd várta a további utasításokat.
Az idő csak romlott. A kinti edzést felváltotta az elméleti rész, a fizikai edzéseket helyett a test gyengepontjainak tanulására hajtottak.
- Miféle küldetést kaptunk, mester? Miért kell ennyit várnunk? – faggatózott Daizo.
- Tudod, hol vagyunk, Daizo? – nézett ki üres tekintettel a mester. valami bántotta.
- Nem, mester – vágta rá. Valóban nem tudta, hol voltak.
- A sziget egy kis földbirtokos tulajdonában van, pontosabban a Mizukage-tól kapott egy nagy földdarabot, a sziget ¾ részét kiteszi. Azonban a földesúr 2 hónapja megtagadta a további fizetést. Nem fizet a földje után, a pénzt pedig testőrökre költi. Azt a feladatot kaptuk, hogy hatoljunk be a székhelyére és térítsük észhez, ehhez minden eszköz a rendelkezésünkre áll – hangja ekkor már hideg volt és rémisztő.
- Ha pedig akkor sem akar fizetni… - ekkor befejezte a mondatot. Daizo pontosan tudta, mi a vége, nem válaszolt, csupán mesterét nézte, majd fejet hajtott.
Vacsoraidő volt. A hangulat még mindig nyomasztó volt. Az eső halkan esett.
- Mikor indulunk, mester? – kérdezte a fiú, megtörve ezzel az órákig tartó csendet.
- Hajnalban. – evett lassan Okatu.
A hajnal lassan érkezett. Az a néhány óra keservesen lassú, azonban vérpezsdítő hatású volt. Mind a ketten készen álltak az indulásra. Az eső még most is esett. A terv készen állt, halk léptekkel elindultak. A jelszó a megfélemlítés volt. Felszerelésük eszerint is volt összeállítva. Úgy akarták beállítani a támadást, mint egy komolyabb banditatámadásról lenne szó, rákényszerítve a földesurat, hogy segítséget kérjen a Mizukage-tól. Aljas módszer, de hatásos.
Mert parancsot kaptam
A férfi benn aludt az ágyon, védtelenül, könnyű célpontot nyújtott. Okatu közelebb lépett, majd hirtelen megállt.
- Csapda – fordult hátra, futni akart daizo felé, ám egy gyorsan repülő tárgy megállította. Egy kunai haladt el előtte. Az ágyban fekvő személy egy pukkanásban eltűnt, a szekrényekből pedig 4-5 személy ugrott elő. Majd a folyosókon is futó léptek zaját hallották. A sötét termet egy hatalmas villanás világította be egy pillanatra, ekkor látták, túlerőben vannak. A fény csupán egy pillanatig tartott, majd ismét sötétség lepte el a szobát. A dörgés megrázott mindent. Okatu az ablak felé vette az irányt, Daizo követve őt. Kiugrottak az ablakon, az üveg megadva magát tört ki. A tetőre követték őket üldözői.
- Ez nem jó így. nem mészárlásra béreltek fel minket.
- Vigyázzon, mester – hajított egy egy kunait a fiú, bele egy, Okatu háta mögött közelítő férfi fejébe. A test megállt, megtorpant, majd véres csíkot húzva maga után csúszott végig a vizes tetőn a földre. A két kirigakurei hátat fordítva egymásnak fedezték a két oldalt. Újabb felbérelt testőrök jöttek. Kardok pengecsattanás hangja csatlakozott az eső egyenletes zúgásához. Majd a sikolyok. A tető hamarosan vérrel lett festve, a cserepekről vér ömlött le a vízzel együtt a földre. Azok, akik pár perce a teremben várták a behatolókat, most tehetetlenül feküdtek a földön, fuldokolva, vagy jobb esetben már halottan. A két shinobi nem kímélte a testőröket, akik csupán egy karddal, némi dobófegyverrel, valamint pár hónapos képzéssel rendelkeztek.
- Elég – kiáltott egy hang. A két shinobi ekkor már a földön volt. A hang a ház bejáratából jött. A földesúr állt a nyitott kapuban, mögötte két másik férfival.
- Öljétek meg őket. – indította el a feltehetőleg komolyabb erőt képviselő két személyt. Így is volt, képzettebb shinobik voltak. Egy az egy elleni felállásban vették fel a harcot. Okatu ellenfelével a ház mögé terelődött, míg Daizo, és a vele szembenálló a tetőről esett hullatömegek között vívták csatájukat. Az ellenfél inkább közelharci támadásokkal próbálkozott, ám a taijutsuban mind a ketten kivették a részüket, így belátták, ez nem vezet sehova. Vagy mégis? Az ütések furcsa hanggal jártak együtt. Daizo jobban megvizsgálta, a férfi kezét mintha villám borította volna be. Egy kisebb csapás érte a fiút, amitől a ház falának csapódott, a legnagyobb probléma azonban nem ez volt. A fiú teste megrezzent. Valódi villámmal támadott a férfi. A távolság megnőtt kettejük között. A férfi kézpecsétekbe kezdett, majd két kezét kitartotta maga elé. Daizo hamar összeszedve magát készült fel a támadásra. Az pedig nem váratott magára sokáig. Ujjai vége villódzni kezdett, majd egy fényes villám hagyva el a kezét vette célba a fiút. Daizo teste előtt vagy fél méterre állt meg a halálos sugár, mégpedig egy, a levegőben létrehozott víznyalábban. A mentőtechnika Daizo kedvenc technikájának, a Suiton: Suitenhoufutsu // Ég és víz konvergencia eredménye volt. Ekkor újabb nyaláb indult felé, amit egy újabb vízsugár állított meg. A villám becsapódva a lebegő tócsába oszlott szét, feltöltve a vizet elektromossággal. Rémisztő látvány volt. Ez ismétlődött, miközben daizo egyre közelebb lépett.
Okatu a tetőn volt, mikor meglátta tanítványát. Ellenfele épp e pillanatban zuhant le a tetőről, hogy betársuljon a holtak soraiba. Csupán szemével volt képes figyelni az eseményeket, a közbeavatkozáshoz nem volt elég ideje.
A férfi karjából egy farkashoz hasonló állat indult meg Daizo felé, aki épp egy másik, felé tartó ellenfél dobófegyverét került ki egy elforgással. Az állat cikázva rohant, majd ugrott.
- Daizoo! – kiáltotta Okatu, mikor elugrott a tetőről. A farkas telibe kapta a fiút, ismét a falnak vágva őt. teste néha rázkódott, talán a villám vagy a hátát ért ütés következtében ájulhatott el néhány percre. Szemeit kinyitotta, homályosan látott. A villámot szóró férfi meghökkenve állt, egy penge villant ki gyomrából. Majd minden elsötétült.
Magányos villám
- Daizo, jól vagy? – kérdezte csodálkozóan, épp kardját tette el. Most már mindenre emlékezett. Telibe találta egy villámnyaláb, ő mégis életben maradt. Okatu felsegítette, ám a fiú ismét összeesett, eszméletét most nem vesztette el.
- Segítek, gyere – emelte meg ismét a fiút. A küldetésük, ha nem is a tervek szerint haladt, elérte célját. A földesúr házába zárkózva küldte a levelet a Mizukagenak az azonnali megsegítésért, ami természetesen sohasem érkezett meg, csupán egy számla, de ez már a jövő zenéje, így a két shinobinak el kellett hagynia a birtokot. Okatu vállára kapva a fiút futott ki. Daizo még mindig szédült, látása homályos volt, emlékezete hiányos.
A házban ébredt fel a fiú. A kis faház szobájában feküdt, teste fáslikkal betekerve.
- Jobban vagy? – lépett be Okatu.
- Mi történt? – kérdezte a fiú, mikor felült az ágyban.
- Túléltél egy olyan csapást, ami szinte lehetetlen. Telibe kapott egy villámnyaláb, te mégis élsz.
- Szerencse – mosolygott a fiú.
- Nem. Ez több. – gondolkodott el a férfi.
Két nappal később a fiú végre ki tudott sétálni a házból, Okatu azonban nem hagyta, hogy felesleges edzéseket tartsanak. A küldetést befejezték, azonban még maradni akart.
- A villámlás, ami eltalált…az, hogy túlélted, tudod mit jelent? – kérdezte kinn a napsütéses reggelen a férfi. A fiú értetlenül állt. – Azt, hogy részben immúnis vagy a villám elemű támadásokkal szemben, ez pedig egyféleképpen lehetséges. Ha te magad is raiton affinitással rendelkezel. – ekkor a fiú szeme kitágult. Csodálkozóan nézte kezeit, miközben mestere folytatta – A Raiton, azaz a villám elem némi védelmet nyújt a villám elemi támadásokkal szemben. Biztosra akarok menni ezen a téren, ezért most felszabadítjuk benned a második elemet. Ha beigazolódik mindaz, amit mondtam, nagy valószínűséggel a villám elem a te második ajándékod.
Ekkor Okatu szemben állva Daizoval egy kézpecsétet mutatott. A fiú hamar utánozta mesterét, szemeit lehunyta, majd próbálta átérezni a chakra áramlását. A kézpecsét megformálása után mintha teste felpörgött volna, mintha sok apró lény rágná hirtelen belülről őt. Majd hirtelen az egész teste megremegett. Ugyanazt a hangot hallotta, mint aznap éjjel. Szemei kitágultak, szinte kidudorodtak a gödrükből, majd egész testén végigfutott egy elektromos fénynyaláb, megrázva kissé őt.
- Ez ijesztő volt. – lihegett.
- Valóban a Raiton a te második elemed, ifjú Tensei. Tudod, maguk az elemek is rendelkeznek tulajdonságokkal, amelyek az emberre is ráillenek. Vegyünk példának a villámot. A villám pontos, precíz, és gyors. Egy villám affinitású személy általában gyorsan cselekszik, nem tervez hosszú távra, inkább a határozott, erőteljes, és gyors közbelépést választja. Ezek a jelzők rád is illenek – mosolyodott el. – Most, hogy ezt kiderítettük, megtanítok neked valamit, ami egy igen egyszerű, ám mégis hatásos technika. A neve a Raiton: Hiraishin // Villám elem: Repülő Villámisten. A technika igen egyszerű, két részre lehet bontani. Az első fázis pontosan az, amit az előbb is csináltál. Fel kell szabadítani a villám elemű chakrád. Miután végigfutott a testeden, egyszerűen egy sugárban irányítani kell, megmutatom. – ekkor a mester hátrébb állt, majd jobb kezét felemelte. Villámnyalábok lepték el a testét, majd jobb kezét leeresztette, előre tartva. A villámok elindulva a kar irányába csapódtak bele a földbe.
- Látod, nem nehéz – mosolygott. – Fel kell újra szabadítanod a chakrad, majd ha az megvan a kezed segítségével irányt adhatsz neki. E nélkül a villám irányíthatatlanná válhat, ami veszélyes mindenkire, aki a közeledben tartózkodik. Először is, oldd fel a chakrad ismét.
Daizo ismét elmutatva a kézpecsétet feloldotta chakraját, amely végigfutva testén, a tenketsu pontokon kiérve elektromossággá alakulva villódzott teste körül. A fiú még nem szokott hozzá, így a kellemetlen érzés, amit a villám okozott elég volt ahhoz, hogy félbeszakítsák a tanulást.
Egy fél órás pihenő után ismét nekikezdtek a tanulásnak, a fiú sokkal jobban összeszedte magát, szemeit lehunyta, mély lélegzetvétellel oldotta fel elemét.
Szinte érezte, amint erei megtelnek chakraval, dagadnak, ám a kellő chakramennyiség nem elegendő. A pontos kieresztése is pont olyan fontos, valamint a tökéletes chakrakontrolll, mint a mennyiség. Talán erre mondják, hogy nem a mennyiség számít.
A fiú a földre ülve koncentrált, előkészítette a megfelelő mennyiséget, majd a már felgyülemlett chakranak a megfelelő szétosztásával folytatta. Egyenlően osztotta el, hogy ne pazarolja el egyszerre, hanem kezébe adagolva folyamatosan fenn tudja tartani és áramoltatni.
Hirtelen az a megmagyarázhatatlan és körülírhatatlan jelenség, amelyet mi chakranak hívunk végül kezdett kilépni a fiú testéből. Csukott szemmel állt egy helyben, hallotta az elektromosság hangját, ahogyan cikáznak a teste körül. Kezét lassan felemelte. A villámok követték, oldalán futva körbefonva karját várták, hogy lecsaphassanak. A fiú leeresztette karját, ám ekkor a hatás elmaradt, helyette kezét égette meg, ismét a földre taszítva Daizot. Teste remegett, ismét.
felkelt és leporolta magát. Szemei vérvörösek voltak már, erei kidudorodtak, mellkasa magasba emelkedett, majd mélyre ereszkedett.
Ismét kezét emelte a fiú. Az elektromosság ott cikázott a füle mellett, végigfutva testén. Kezét, mikor leeresztette, elindította a villámokat ugyan, de a földet már nem érték el, még a levegőben semmivé váltak.
A nap lassan eltűnt a távoli dombok mögött, még néhány percig beragyogja a kis ház területét, majd sötétbe borítja. A fiú csak ott állt, már vagy egy fél órája egy helyben állt, mint ha szoborrá vált volna. Okatu nem zavarta csak ült és teázott. A nap sugarai lassan tűntek el, a fény eltűnt, az utolsó sugár is a domb mögé került, sötét lett. A fiú ebben a pillanatban nyitotta ki szemét. Kezét felemelte, ekkor elektromosság járta végig testét. A kar lendül, a gyilkos kígyók pedig követték azt, megindulva az adott irányba. A kéztől 3 méterre ért földbe a villám, belecsapódva a földbe, egy kis krátert hagyva maga után. A por felszállt, néhol egy-egy elektromos nyaláb villant fel. A por lassan eloszlott.
Tapsot hallott.
- Szép munka volt, Daizo. Elsajátítottad a technikát, habár van még mit gyakorolni, de az alapjai benned vannak, gratulálok. A fiú nem válaszolt. tenyereit nézte és mosolygott.
Daizo Tensei- Játékos
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 423
Re: Daizo Tensei
Uchiha Itachi Szomb. Aug. 24 2013, 13:04
Az elemi pályázatot elfogadom és felírhatod magadnak a Raiton elemet a megbeszéltek szerint, viszont a tanulás az kevés lesz ebben a formában és a tanulásoknak megvan a saját helyük. Kérlek vedd külön és kiegészítve töltsd fel a tanulásokhoz!
Uchiha Itachi- Mesélő
Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: Amennyit akarom, hogy láss!
Re: Daizo Tensei
Uchiha Itachi Vas. Aug. 25 2013, 20:03
Na akkor így már frankó! Felírhatod magadnak a technikát a tanulást ELFOGADOM!
Uchiha Itachi- Mesélő
Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: Amennyit akarom, hogy láss!
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Pályázatok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.