Daizo Tensei

2 hónapos bővítmény:

1. hónap:
Miután megszöktem Kiri-ből, az első hajóval a Démonok Országába mentem. Szerencsére minden gond nélkül elértem az ország kikötőjét, így onnan elindulhattam, hogy megkeressem a szüleimet. Sajnos az informátorom nem tudott semmilyen pontosat mondani hogy hol látták őket, ezért nagyon nehéz dolgom volt. Először a közeli településeken néztem körül, de semmilyen információt nem szereztem. Így hát településről településre jártam, de sehol sem találtam semmit. Minden pénzemet elköltöttem a kutatás során, így tudtam hogy valamihez kezdenem kell, ha életben akarok maradni. Egy teljes hónapot csak a kutatással töltöttem el, aminek az lett az eredménye, hogy a felszerelésemen kívül semmim sem volt.

2. hónap
Nem tétlenkedtem sokáig. Az előző egy hónapomat csak a kutatással töltöttem el, így lényegében nincstelenné váltam. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a talpamra állok. Éppen egy Kanasabi nevű falu felé tartottam. Elhatároztam, hogy zsoldos munkát fogok végezni. Szerencsére a faluban épp kapóra jött a tudásom. A falusiak a közeli város vásárára készültek, de kíséret nélkül nem mertek nekivágni az útnak. Így hát felajánlottam nekik a szolgálataimat. Három szekérrel indultak el, nekem lényegében csak kísérnem kellett őket. Azonban beigazolódott az, amitől a falusiak féltek, megtámadtak minket.
Egy dombról rohamztok felénk. Nagyjából tizen lehettek, de szerencsére csak egyszerű banditák. Három harcképes férfi volt velünk, akik azonnal leugrottak a szekereikről és kunai-kat vettek elő. Azonban amiket ők forgattak, inkább csak ására voltak alkalmasak, nem a harcra. Azonban a kilétemet nem akartam felfedni előttük, ezért egyetlen ninjutsu-t sem vetettem be.
Előrántottam a kardomat, amit még korábban az Aku-Zan nevű szektától szereztem és támadásba lendültem. Az első utamba kerülő rablót egy félköríves csapással  öltem meg. Ekkor már mindhárom utazótársam mellettem volt és lelkesen vetették magukat ők is a harcba. Egy kicsit meglepett, hogy milyen jól értenek a harchoz. Nem mondanám hogy ádáz csata volt ez, mivel a támadókkal még egyedül is elbántam volna. Utálom amikor olyanokkal kell harcolnom, akik képzetlenek a harcban.
Végül egy óra múlva elértünk a vásárba. Mivel a megállapodásom a falusiakkal oda-vissza útra szólt, én is megnéztem a portékát. Volt egy sátor ami nagyon megtetszett, ugyanis ott harci kutyák szórakoztatták a nézelődőket. Az egyik azonnal megtetszett és elhatároztam, hogy valahogy megszerzem. Szerencsére a gazdája bele volt őrülve a fogadásokba, ezért már ki is találtam egy tervet. Azonban a tervemhez szükségem volt valamire, amivel elnyerhetem tőle a kutyát. Pár perc keresgélés után meg is találtam ami kellett. Oda mentem a férfihez és szóltam neki, hogy kell a kutyája. Először azt mondta, hogy ha kifizetem az árát, akkor az enyém lehet. Mivel nekem nem volt annyi pénzem, ezért megemlítettem neki egy fogadást. A kövér pasasnak azonnal felcsillant a szeme. Megkért, hogy magyarázzam el miről is lenne szó. Ekkor elvittem egy helyre, ahova egy kűzdőtér volt felállítva. Már sejtette hogy mit akartam. Megmondtam neki, hogy akárki ellen kiállok. Ezen röhögött egy jót és kezet nyújtott nekem. Azt mondta, ha legyőzöm az ellenfelemet, akit ő választ ki, akkor enyém a kutya. Viszont ha elbukok, akkor őt kell szolgálnom, mint a rabszolgája. Mivel nagyon lenyűgözött a kutya, belementem a fogadásba.
Fél óra múlva egy 2 méter magas, kidolgozott izomazatú férfit kísért a kűzdőtérhez. Nagyon büszkén mesélte, hogy az ellenfelem még egyszer sem kapott ki. Éppen ezért gyűltek össze olyan sokan. Ez a "bajnok" már csak nagyon ritkán harcolt, de ha a ringben volt, akkor lenyűgözte a közönséget. Szinte már sajnáltam, hogy el kell rontanom a statisztikáját.
Pár perc múlva megkezdődhetett a kűzdelem. Az ellenfelem valóban nagyon jól harcolt. A kezdés után azonnal lerohant. Meglepett, hogy milyen gyors a bajnok. Mire észbe kaptam már megragadt és a levegőbe emelt. A közönség azonnal tombolni kezdett. A férfi pár pillanatig még a levegőben tartott, majd hirtelen földhöz vágott. Amikor kinéztem oldalra, láttam hogy a kövér pasas önfeledten örült a mutatványak.
Amilyen gyorsan csak tudtam, kigurultam oldalra és megpróbáltam talpra ugrani. Ekkor egy súlyos talp talált el. A rúgás erejétől vissza zuhantam a földre. Szinte azonnal éreztem az éles fájdalmat a testemben. Minden egyes lélegzet vételem fájt. Valószínűleg eltört vagy megrepedt néhány bordám. Nem tudtam pontosan megállapítani, mivel komolyabban nem értek az ilyesmikhez. Ekkor már tudtam, jobb ha nem veszem félválról az ellenfelemet.
Hirtelenem újra megragadt, de ezúttal már nem tudott eldobni. Amint a levegőbe emelet, a tédemmel egy erőteljes rúgást mértem az állára. A fickó ettől megszédült és elengedett. Amint a földre értem, kirúgtam alóla a lábát. Ezután egy erőteljes ütéssel kiütöttem.
Hatalmas csend terült a környékre. Mindenki meglepődött hogy a bajnokuk kikapott. Ezután kinéztem oldalra, ahol a kutya gazdája volt. A férfi feje annyira elvörösödött, hogy azt hittem még a szeme is kigubbad lassan. Amikor elhagytam a ringet, átadta nekem a kutyáját. Nem értette, miért kell nekem az állat, ha nem akarom versenyekre vinni. Szerencsére sikerült megnyugtatnom hogy jó helyen lesz nálam.
Estére befejeződött a vásár, de még maga az ünnepség folytatódott. Különböző zenés dolgokat csináltak az emberek. Nem sokáig időztem közöttük, mivel a sebeimet el kellett látnom. Egy orvos megvizsgált, aki megnyugtatott, nincs komolyabb bajom, csak zúzódásokat szereztem. A vizsgálat után a szobámba mentem, amit a falusiak vettek ki. Ekkor kezdtem el komolyabban is foglalkozni a kutyával. Mosa valóban nagyon okos volt. Akármilyen parancsot adtam neki, azt teljesítette. Hamar össze barátkoztunk, így már nem éreztem azt hogy egyedül lennék. A bácsikám szárint a kutyák a legjobb barátaink lehetnek, ha úgy bánunk velük. Már kezdem érteni, miről beszélt. Amikor megláttam Mosa-t kűzdeni, tudtam hogy ő alkalmas lenne arra hogy besegítsen nekem. Nem nyomkövetőnek akarom használni, hanem ninja kutyának. Láttam egy technikát, amit a bácsikám használt egyszer amikor nála voltam. Remélem alkalmas lesz arra hogy együtt elsajátítsuk azt.
Másnap kora reggel útra keltünk, hogy néhány újdonsággal térjünk vissza a faluba. A vissza vezető út már sokkal biztonságosabb volt, nem támadtak meg minket. A falusiak szerették volna ha maradok, de tudtam, nem érezném jól magam. Régen volt otthonom, amit egy ostoba gondolat miatt elhagytam. Az egyik nő kérésére azonban maradtam még egy napot. Szinte egész nap a kutyával gyakoroltam. Mosa nagyon jól teljesített minden feladatot amit kiadtam neki. Éppen ezért kezdtem el vele egy kicsit komolyabb gyakorlatokat is. Megalkottam néhány kézpecsétet és megpróbáltam átalakítani. Első próbálkozásra csak annyit értem el, hogy megmaradt az eredeti külseje, viszont már két lábon állt. Éppen ezért újra próbálkoztam. Újra megalkottam a kézpecséteket és átáramoltattam a chakrámat. Ezúttal már olyan lábakat kapott mint amilyen nekem is van. Egy kicsit rosszul éreztem magam, mivel már képes vagyok a testemen kívül is használni a chakrámat. Nem értettem, miért nem tudom rendesen átalakítani. Ezután nem a Henge kézpecsétjeivel próbálkoztam. Létrehoztam   a tigris kézpecsétet és átáramoltattam Mosa-ba a chakrámat. Hirtelen egy pukkanás kíséretében hatalmas füst szállt fel. Ettől megijedtem egy kicsit, de amikor megláttam saját magamat, megnyugodtam. A nap végére  Mosa-t sikeresen átalakítottam a saját képmásomra. Azonban szegény állatnak még fura volt ez az állapot. Mosa csak bukdácsolt az alakomban, ezért csak rövid ideig hagytam úgy.
Másnap útra keltem és egy távolabbi várost szemeltem ki magamnak. Majdnem egy teljes hétig tartott, mire oda értem, de ami ott várt az teljesen meglepett. A város közepén volt egy szobor, ami egy párt ábrázolt. Ebben még nem lenne semmi különös, viszont az már annál érdekesebb volt, hogy hasonlítottak a szüleimre. Az első dolgom az volt, hogy megkérdezzek egy helybélit a szoborról. Itt tudtam meg hogy tényleg a szüleimről van szó. Még azt is elmondták, hogy hova temették őket. Azonnal a sírjukhoz siettem. Egy nő kísért el, aki kicsit összezavarodott. Amikor egy mauzóleumhoz értünk, nem bírtam tovább. Nem küszködtem tovább a könnyekkel, sírni kezdtem. A nő ekkor magamra hagyott. Kicsit később megtudtam, hogy a szüleimet itt hősként tisztelték, de a nagyúr aki átvette az irányítást, kivégeztette őket. Állítólag árulással vádolták meg őket. A Gaisuke család feje és a felesége nem hagyta el a várost, helyette vállalták a bűntetést. Azonban a korábbi tetteik miatt a nagyúr megengedte hogy emléket állítsanak nekik. Az öreg, aki mindezt elmesélte nekem, másnap már nem élt. Ekkor teljesen elborult az agyam. Mosu-val az oldlamon elindultunk a palota felé, ahol a nagyúr volt. Mindenki megbámult az utcán. Szinte mindenki sejtette hogy mire készülök. A palota előtt katonák vártak, teljes fegyverzetben. Amikor megláttam őket, annyira feldühödtem hogy nem foglalkoztam a következményekkel. A harcosok a haláluk előtt csak annyit láttak, hogy egy gyorsan forgó valami száguld feléjük. Néhányan félre tudtak ugrani és túlélték. A túlélők azonban nem keltek fel a földről. Nem mertek az utamba állni. Könnnyedén bejutottam a palotába, ahol a nagyúr elit testőrsége várt. Ezek már sokkal képzettebbek voltak, még néhány ninjutsu-t is tudtak alkalmazni. Viszont hozzám képest semmik sem értek. Azonban most Mosa-t küldtem előre, aki sikeresen leterítette az egyiket. A kutyát én követtem, a kezemben a kardommal. Pár perc múlva az őrség levágott fejjel feküdt a földön. A nagyúr tudta, hogy itt már nincs esélye. Azonban az nem lett volna számomra elég, ha a férfi csak úgy életét veszti. Elővettem egy kunai-t és belevágtam a kezébe. A férfi valósággal nyüszített, de én meg sem hallottam. Lényegében nem is én voltam ott akkor. Mire észbe kaptam már csak egy széttrancsírozott hústömeg volt előttem. Valójából ebben még Mosa is segített. Amikor felfogtam hogy mit tettem rosszul lettem saját magamtól. Ezután menekülőre fogtam. A célom az volt hogy az egyik kikötőben hajóra szállok és tovább megyek. Az utam során folyamatosan gyakoroltuk Mosa-val azt, hogyan mozogjon az én alakomban. Szerencsére hamar elsajátította, így jöhetett a következő lépés, a Gatsuuga. Használtam a Juujin Bunshin-t, majd futni kezdtünk. Ezután egyszerre felugrottunk a levegőbe és bepörögtünk. Könnyedén átvágtuk több fát is, de amikor befejeztük a technikát, Mosa vissza alakult és elesett. Szegény kutya a mozdulattól elszédült. Ezért úgy gondoltam, jobb ha ezt még gyakoroljuk és hozzá szokatom a forgáshoz. Mire elértük a kikötőt, már majdnem tökéletes lett. A célzással még voltak bajai a kutyának, de egyébként jól megtanulta. A kikötőkben hallottam, hogy a fegyverkészítők egy újabb remek fegyvert készítettek. Így hát elhatároztam, megnézem mit alkottak. Mosa-val felszáltunk az első hajóra, ami elég közel visz majd minket a faluhoz...

//Elnézés hogy ennyire gyengén sikerült, de sajnos most csak ennyire futotta az erőmből; A történetben a Juuijin Bunshin-t sajátítottam el. A Gatsuuga-t még az 5 éves időugrással szereztem.//

Köszönjük, ez is jóval több, amire hivatalosan számítottunk.

Szép munka, tessék felvezetni a jutsudat az ADATLAPRA!

//A Tanulás a Kami no Yuugen-be való csatlakozás után zajlott le. Tobi mesélte le!//



Daizo egy igazán érdekes élményen van túl. Néhány menyét tört be az otthonába, majd elvitték egy másik országba. Ráadásul ez az egész egyik pillanatról a másikra történt, hála az idéző technikának. Az állatkák egy sunagakurei fiúhoz vitték, aki egy békepárti szervezetnek a tagja. Csatlakozási lehetőséget ajánlott, ő pedig elfogadta azt. Majd miután mindent elvégzett, ami szükséges a szervezetbe való belépéshez, hazaküldték.
Végre nyugodtan le tudott ülni enni és kényelmesen be is fejezhette, majd lepihent egy kicsit. Nyugodtan élvezte a pihenőt, egészen addig, amíg valaki az otthonámhoz nem ért. Bekopogott, mire a Chuunin ajtót nyitott neki. Egy rövid bemutatkozást követően a férfi kapott egy pohár vizet, majd elkezdték a Suijinheki tanulását. A fickó előadta, hogy ez a 2. Hokage találmánya. Daizo kissé elcsodálkozott ezen, mivel elég fura, hogy Kiriben is ismerik.
Végül a Sensei elkezdte az alapokat mesélni. Daizo csendben hallgatta a shinobit és oda figyelt minden szavára. Elmagyarázta, hogy a technika véd a különböző tűz támadások ellen, illetve fegyvereket is vissza lehet verni vele. Majd megfigyelte a szükséges kézpecséteketés azt, ahogy kileheli a férfi a vizet.
Majd Daizo-ra került a sor, hogy próbálkozzon. Szépen sorjában megalkotta a korábban látott kézpecséteket, miközben koncentrálni kezdte a chakráját. Pont úgy csinálta, mint a Mizu no Kenjū-nál, csak most sokkalta többet sűrített össze a gyomrában, mint a vízlövedéknél. Hamar összegyűjtött annyit amennyi kell, majd mély levegőt vett és kilehelte a vizet. Ez azonban nem sikerült elsőre tökéletesen, ugyanis csak kisebb vízsugár jött létre. Így hát újra próbálkozott, ezúttal jobban oda figyelt a mennyiségre.Most már sokkal több vizet lehelt ki, így szépen lassan létre hozta a falat, amit az előbb mutatott a Sensei.
Azonban nem éppen úgy csinálta meg a technikát, ahogy kell, ezért a Sensei újabb instrukciókat adott a fiúnak. Ezúttal már jobban megértette, hogy mit kell csinálnia. Így hát megalkotta a kézpecséteket, majd kilehelte a vizet. Majd a megalkotott vízből szépen lassan újra egy falat hozott létre.Első nekifutásra olyan térd magasságig emelt egy falat és az úgy áramlott előtte. Majd újra megpróbálta, de sokkal több chakrát használt fel, mint az előbb, így a fal mérete jóval nagyobb lett. Azonban kifogyott a levegőből, így nem maradt meg sokáig a létrehozott vízfüggöny. Majd újra és újra próbálkozott, egészen addig, amíg ki nem fáradt. Így hát pihenő időt kért.
Szerencsére a tanító nem akarja halálra dolgoztatni, így együtt meditálnak egyet.
Csendben hallgatta a tanítója szavait, közben elképzelte, hogyan is kell kinéznie a technikának. Eltelt pár perc, talán fél óra is, mire befejeződött a meditálás és újra nekivághatott a próbálkozásnak.
Miután felállt, megalkotta a szükséges kézpecséteket és kilehelte a vizet. Szépen felépítette a falat, majd hagyta hogy áramoljon a víz. Most már könnyedén megakaszthatja az ellenfelét, ha rá támadna. Így hát jöttek a próbák. A Sensei egy vízklónt használt fel, amit elsőre nagyon rövid ideig tartott csak vissza a vízfal. Így hát a fiatal Chuuninnak újra próbálkoznia kellett. Eddig szépen felkészítette a falat, most már viszont masszívabbá kellett tennie azt. Így hát jött az újabb próbálkozás. Megalkotta a falat, majd jött a másolat. Beleugrott a falba és már lassacskán át tört rajta. Azonban Daizo növelte a chakra mennyiségét, amivel megnövelte a fal "szilárdságát". Végül azt látta, hogy a klón megakadt és nem érte el. Nagyon elégedett volt magával, mivel egy elég hasznos és erős technikát sajátított el. A Sensei már nem maradt sokáig, így egy gyors búcsú után a Chuunin élvezhette a megérdemelt pihenését.