Daizo Tensei

Egy hete már, hogy Daizo hivatalosan is újra Kirigakure shinobija lett. Azóta még semmilyen küldetést nem vállalt, de nem is bízták meg semmivel. Ez a hét lényegében arra szolgált, hogy az ifjú Chūnin vissza illeszkedjen a közösségbe. Így hát ezen a csodálatos reggelen, ahogy végigsétált Kirigakure utcáin, mindenki kedvesen köszöntötte és nem úgy bántak vele, mint egy kívülállóval.
Nem állt meg senkivel sem beszélni, de ha köszöntek neki, akkor illedelmesen viszonozta azt. Viszont nem állt meg, hanem folytatta az útját a Mizukage-hoz, aki jelenleg az Akadémián tartózkodott. Nem tudta, mit keres ott a nő, de mivel oda hívatta, így oda ment.
Amikor megérkezett, néma csend volt az épületben, leszámítva az oktatókat, akik folyamatosan magyarázták az anyagot. A shinobi gyorsan megnézte az üzenetet, hogy melyik termet keresse. Szerencsére a 4-es előadő a közelben volt. Bekopogtatott, majd belépett az ajtón.
Odabent az osztály tele volt gyerekekkel, az előadói asztalon pedig a Mizukage ült. A kunoichi azonnal elmosolyodott, amikor meglátta a Chūnin-t.
- Jó reggelt Daizo! - köszöntötte a Kage. - Örülök, hogy ideértél! Mit szólnál az első küldetésedhez?
- Bármi legyen is az, állok elébe! - válaszolt a Chūnin. - Kit kell eltenni láb alól, esetleg kémkedjek valahol?
- Az az igazság, hogy semmi ilyesmi. Megbetegedett az egyik kiképzőnk, jelenleg is a kórházban fekszik, valamilyen fertőző betegséggel. A helyettese majd csak holnap után fog visszatérni a faluba, addig neked lenne a feladatod a tanítás.
- Húha és mit tanítsak?
- Azt rád bízom, de legyen köze a shinobi élethez! Beszélj nekik a Jutsukról, esetleg a küldetésekről, vagy bármiről, amivel nem rémiszted meg őket.
- Igenis, Mei sama! - válaszolt a Chūnin, mire a Mizukage felállt az asztalról és az ajtóhoz sétált.
- Legyetek jók! - jegyezte meg a távozása előtt.
Miután Mei elhagyta a termet, Daizo egyedül maradt a tanulókkal. Érdeklődve szemlélte őket, majd vett egy mély levegőt és hozzá látott a feladatához.
- Nos, akkor kezdjük a bemutatkozással! A nevem Gaisuke Daizo! Jelenleg Chūnin vagyok és igazság szerint nem rég tértem vissza a falu szolgálatába. Amikor letettem a Genin vizsgát, a szüleimet nem találtam otthon. Mint kiderült, egy fontos küldetés miatt távoztak. Azonban nem tértek vissza, így hát pár év múlva utánuk eredtem. Természetesen engedély nélkül, így hát csak örülhetek, hogy még itt vagyok.
- Megtaláltad a szüleid? - kérdezte egy lány az első sorból.
- Igen, de sajnos nem úgy, ahogy szerettem volna. Életüket vesztették a küldetés során. A város korrupt vezetősége kivégezte őket, amiért segítettek a lakosságnak. Ekkor hoztam meg életem következő rossz döntését.
- Mi volt az? - érdeklődött egy fiú.
- Nem lényeges, inkább beszéljünk másról! - mondta, mire a diákok zúgolódni kezdtek. - Ha lesz még időnk, akkor folytatom, de nem szeretném ha nem sikerülne majd a Genin vizsgátok, ha oda kerültök! Valaki mondja el, mit tanultatok eddig.!
- Eddig csak a nagyon alapokat vettük. - állt fel egy szemüveges gyerek. - Elmesélték, hogy miket fogunk tanulni, illetve közölték velünk, hogy 3 év múlva részt veszünk a Genin vizsgán, ha eljutunk addig.
- Áh, meséljek nektek a Genin vizsgáról? - erre mindannyian bólogattak, így hát Daizo belekezdett. - Régen a Vérködben Rejtőző Falunak neveztek minket. Ezt a nevet azért kaptuk, mert akkoriban, eléggé véres volt a Genin vizsga. Zabuza, az akkori legerősebb Genin, lemészárolta a vizsgán a társait. Szerencsére azóta minden megváltozott. A vizsga általában egy írásbeli feladatból áll. Ebben átlagos kérdések vannak. Elsősorban arra kíváncsiak, mit tanultatok meg. Tudjátok mi a Ninjutsu, a Taijutsu, a Genjutsu és más hasonló könnyű kérdések. Ezután általában van egy demonstráció. Amikor én vizsgáztam, akkor nekünk egy alap jutsut kellett bemutatnunk. Mint például a Bunshin, vagy a Henge. Viszont, mivel a háború szélén állunk, tőletek lehet, hogy kérnek majd harci bemutatót is. De attól nem kell aggódnotok, nem élethalál harc lesz! Az alap jutsukkal hogy álltok? Ismeritek őket? - kérdezte a chunin érdeklődve.
- Nem nagyon ismerjük őket. A nevüket már úgy ahogy hallottuk, de még nem láttuk őket. Azt pedig nem tudjuk, hogy kell azokat létrehozni.
- Nos, akkor a mai napon bemutatom azokat. Holnap és holnap után pedig majd gyakorolni fogunk, csak hogy jól menjen a dolog! - mondta Daizo vidáman
A shinobi ezután leült az asztalhoz és egyesével felszólította a tanulókat, hogy mutatkozzanak be. A gyerekek természetesen engedelmeskedtek neki és megtettek neki mindent, amit kért. Egy elégedett mosollyal nyugtázta mindezt, majd ismét felállt. Nyugodt léptekkel a terem közepére sétált, majd bemutatta az alap technikákat. A tanulók tátott szájjal bámulták, majd azonnal nekiláttak, hogy ők is megpróbálják. Azonban egyik próbálkozónak sem sikerült. Ez azonban érthető is volt. Egy kezdő tanuló első látásra úgy sem fogja elsajátítani a technikákat.
Gyorsan megnyugtatta őket, hogy ez még úgy sem fog nekik menni, mivel még nem értenek a chakra áramoltatásához. Éppen ezért, maga köré gyűjtötte őket, majd leült velük a terem közepére. Mindannyian becsukták a szemüket, majd Daizo kérésére koncentrálni kezdtek. A gyerekek így tapasztalhatták meg először a chakra áramlását a testükben. A chunin elmagyarázta mire próbáljanak koncentrálni, mit képzeljenek maguk elé, így az ezáltal nyert kép segítségével mindannyian képesek lettek megérezni a „hatalmukat”. Ez azonban még nem segítette őket sokkal előbbre. Ezzel a kis mutatvánnyal csak annyira futotta, hogy a gyerekek kisebb bizsergést, vagy más hasonló érzést tapasztaltak meg. A gyakorlat végén kimentek az edzőterepre és a tanidő végéig ott gyakorlatoztak.
Másnap Daizo vidáman érkezett meg az Akadémiára. A gyerekek már izgatottan várták és amikor meglátták, szinte ujjongtak. A chunin kivitte őket az edzőtérre és a célba dobást gyakoroltatta velük. A gyerekek igen jól teljesítettek, bár sokszor segített nekik. Pár óra múlva tartottak egy kis pihenőt. Amíg a tanulók ettek, addig ő a ninja szokásokról beszélt. Olyan szokásokról, mint például a párbaj.
Mire a szünet végére értek, egy újabb shinobi érkezett hozzájuk. Tetőtől talpig fekete ruhát viselt, illetve a chunin rang egyik jelképét, a taktikai mellényt. Kopasz fején ott díszelgett Kirigakure fejpántja, a szemeit pedig napszemüveg védte a fénytől.
- A nevem Asaya Keiji! - mutatkozott be, miután megköszörülte a torkát. - Látom Mei sama megint elvetette a súlykot és egy árulót küldött helyettesíteni. Szép, mondhatom. Még a végén Kisame is hazatér és ő lesz az ANBU kapitánya.
- Nyugalom, Kisame-vel ellentétben én nem végeztem senkivel sem az országunkból, sem a faluból. Olyan embereket öltem meg, akik Kirigakure két kiváló emberével végeztek! Amikor elhagytam a falut nem ártottam senkinek, még a külföldi tartózkodásom alatt sem! Akikkel végeztem azok megérdemelték. Hidd el, bármelyik kirigakurei lakosért megtenném ezt!
- Ha így gondolkodsz, akkor majd egyszer azt veszed észre, hogy egész sokan fognak pályázni a fejedre.
- Ne aggódj, elég óvatos vagyok és az is maradok a jövőben.
- Rendben van. Mit szólnál, ha megmutatnánk a gyerkőcöknek, milyen egy igazi párbaj? Ha jól hallottam arról meséltél nekik.
- Érdekesen hangzik, bár számomra eléggé bosszú szaga van.
- Ugyan, csak szeretnélek egy kicsit kiporolni!
Daizo ekkor elmosolyodott, majd a tanulók felé fordult. Látta hogy mindannyian csillogó szemekkel figyelik őt. Éppen ezért bólintott egyet az újdonsült „ellenfele” felé.
- Gyerekek, most jobb lesz, ha biztonságosabb helyre húzódtok! - mondta az ifjú Gaisuke. - Van egy olyan érzésem, ez eléggé komoly összecsapás lesz. Remélem élvezni fogom! - mosolyodott el.
- Ha élvezed a vereséget, akkor garantálhatom, hogy élvezni fogod!
Válasz már nem érkezett a fiútól, inkább a tanulókat helyezte biztonságba. Amint a gyerekek elhelyezkedtek, az ellenfelére koncentrált. Igen törékeny alkatnak tűnt, legalábbis ránézésre, de tudta, hogy nem szabad hinni a látszatnak.
- Nos, milyen szabályok szerint küzdjünk meg? Mit szabad és mit nem?
- Bármit lehet használni, kivéve fegyvereket. - válaszolt a tanár a kérdésre.
- Rendben, de azért tömeg pusztító technikákat se nagyon használjunk! - felelt Daizo, mire az ellenfele bólintott.
Ezután bemutatták a párbaj során használt kézjelt, majd hozzá láttak a küzdelemhez. Keiji nagyon türelmetlen volt, így hát azonnal kézpecsétek alkotásába kezdett, majd pár pillanat múlva egy hatalmas lángoló gömböt lehelt ki az ellenfele irányába. Azonban Daizo találkozott már ezzel a technikával egy korábbi vándorlása alatt, amikor egy kunoichi tesztelte le, miután megtanított volna neki egy Taijutsu-t. Most is azt a taktikát követte, mint akkor. Megalkotta a szükséges kézjeleket, majd egy vízlövedéket „köpött” ki. A két technika azonnal semlegesítette egymást, aminek hatására hatalmas gőz szállt fel. A fiatal harcos, ekkor felvette állatias alakját, majd nekilódult és eleven fúróként támadt az ellenfelére.
A Tsūga segítségével keresztül száguldott a gőzfelhőn, majd majdnem eltalálta Keiji-t. A shinobi azonban időben reagált és felugrott a levegőbe előle. Az ifjú shinobi elmosolyodott, mivel ezzel akár még le is zárhatta a küzdelmet. Villámgyorsan megalkotott néhány kézpecsétet, majd egy ragadós masszát fújt arra a területre, ahova az ellenfelét számította, hogy esni fog.
- Most megvagy! - jelentette ki, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.
Keiji ösztönösen összehúzódott a levegőben, ezzel próbálva védeni magát egy újabb támadástól. Amikor meghallotta az újabb pukkanást a levegőben, jóval a feje fölött, azonnal oda tekintett és ekkor meglátta a technikát, amivel először hárította Daizo a támadását. A vízlövedék hatalmas erővel csapódott a testének. A levegő azonnal kiszaladt a tüdejéből, majd újabb fájdalom hasított belé, ezúttal a hátába. A shinobi a lövedék hatására becsapódott a földbe, egyenes a ragadós masszába. Azonnal köhögni kezdett és próbált kapálózni. Minden erejét elvesztette és nem sokon múlott, hogy elájuljon. Azonban ekkor valaki megragadta és kihúzta a masszából, majd jól hátba vágta.
- Bocsi, nem akartam ennyire kemény lenni! - hallotta meg az ellenfele hangját. - Túlságosan elragadtattam magam. Remélem nem esett bajod!
- Jól vagyok! - érkezett a morcos válasz.
- Legközelebb, ha ilyen kihívást intézel valaki ellen, olyat válassz, aki már nincs benne a harcokban. A vándorlásaim alatt gyakran meg kellett védenem magam vadállatoktól, rablóktól, meg más veszedelmektől. Mivel te egy tanár vagy, gondolom te az ilyen izgalmakat csak nagyon ritkán éled át.
- Az az igazság, hogy én csak egy egyszerű helyettes vagyok. A könyvtárba vagyok kirendelve, ott végzem a különböző kódolásokat és más hasznos munkákat. Az viszont igaz, hogy már nem vagyok aktív „harcos”. Azt hittem, hogy  ennél jobban megy még a harc.
- Nos, akkor gyakorolj többet! Keress valakit aki az edző partnered lesz. - mosolyodott el Daizo, mire a másik shinobi bólintott egyet.
Ezután elvégezték a párbaj befejezéséhez szükséges ceremóniát. Az ifjú tanulók csodálattal néztek a párosra, de elsősorban az ideiglenes tanárukkal voltak elfoglalva.
- Nos, mivel itt van az igazi tanárotok, én megyek a dolgomra. Örülök, hogy megismerhettelek titeket, srácok! Majd néha beugrok hozzátok, ha úgy lesz szabadidőm! - mosolyodott el, miközben integetett.
A tanulók könnyes szemekkel figyelték, ahogy Daizo egy pukkanás kíséretében távozik. Ezután a tanáruk beterelte őket az iskolába, hogy elkezdődhessen az igazi tanítás.


Lemenőben volt már a nap, amikor Daizo megjelent a Mizukage irodájában. A nő már várta az ifjú shinobit. Éppen teázgatott és egy küldetés jelentéseit olvasta, amikor a chunin belépett az irodába.
- Üdv, Daizo kun! Hogy telt az utóbbi két napod?
- Jó napot Mei sama! Nos, azt hiszem nagyon jól. Meg van elégedve a teljesítményemmel?
- Nem tudom. Milyennek tapasztaltad az akadémiai életet?
- Élettel telinek. Az utóbbi pár nap alatt még jobban elköteleztem magam a falu iránt. Az a célom, hogy az új generációt és Kirigakure minden lakosát megvédjem a közelgő veszélytől, a háborútól.
- Ennek nagyon örülök! Tehát jó hatással volt rád ez a kis küldetés... ugye nem fogsz újra elhagyni minket?
- Nem! - érkezett a határozott válasz. - Amit tettem, meggondolatlanságból követtem el. Miután végeztem a szüleim gyilkosaival, cél nélkül kóboroltam a nagyvilágban. Újabb meggondolatlanságból elvállaltam egy feladatot, ami végül kudarcba fulladt. A Hó országában találkoztam egy kunoichi-vel, aki hatására úgy döntöttem, visszatérek a faluban. Azt reméltem, hogy majd itt véget vetnek az életemnek, hiszen már nem maradt számomra semmi, amiért fontos lenne élnem. Azonban ez a két nap, amit a tanulókkal tölthettem, új célt adtak számomra. Soha többet nem fogom elhagyni engedély nélkül a falut! Ezentúl minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem Kirigakure minden lakosát, még ha az életembe kerül is!
- Ezt jó hallani tőled. Még a végén a szüleid nyomdokaiba is léphetsz.
- Örülök, hogy ekkora bizalmat vet belém, Mei sama! Azonban nem szeretnék már Oinin lenni. Inkább szeretnék feléleszteni egy régi szervezetet, aminek jelenleg csak egy tagja van! Szeretném újra alkotni a Köd Hét Kardforgatóját! Azonban az elődök hibáiból okulva, csak is a faluhoz és az országhoz lojális embereket választanék bele. És ha Ön is úgy gondolja, akkor megkeresném a tekercset, amivel megidézhető az összes kardforgató fegyvere. Így azok az ereklyék visszakerülnének Kirigakure jogos tulajdonába!
- Ennyire azért ne menjünk még előre, Daizo kun! - mosolyodott el a Mizukage. - Jelenleg még mindig próbaidőn vagy. Ilyen rangokat nem dobálhatok csak úgy össze vissza. Még nagy tetteket kell végrehajtanod, hogy ilyen címet bízzak rád.
- Értettem, Mei sama!
- Nos, csak ennyit szerettem volna tőled. Szépen teljesítetted a feladatod, most elmehetsz! - adta ki a parancsot a Mizukage.
Daizo ekkor elindult az ajtó felé, majd amint ott volt, kinyitotta azt. Fél lábbal már a folyosón volt, de hirtelen megtorpant.
- Esetleg máskor is taníthatnék az akadémián?
- Ha lesz újabb ilyen esély, akkor te leszel az első akinek majd szólni fogok! - válaszolt Mei.
- Köszönöm! Viszont látásra! - köszönt el Daizo.
- Viszlát! - köszönt vissza a Kage, majd eltöprengett az elhangzottakon...

A pénzt meg a vásárolt felszereléseket felírhatod az adatlapodra.