Re: Takigakure erdeje

Hidan Szer. Júl. 01 2015, 02:20

Az ifjú papnő egy idézéssel fordít az erőviszonyokon, s használja ki a füst által keltett elterelést. Míg Gonna egérutat nyer neki, Makoto a sűrű fellegben felkarolja a lányt, s kivetődik az ablakon. Amint a kunoichi és védence biztonságos távolba értek, a kutyavezér reszelős hangja tölti be a faházat:
- Raiton: Gian!
Villámok cikáznak össze-vissza a tágas nappaliban, fájdalmas férfisikolyok és acsargó morgás vegyülnek a technika mennydörgő hangjába. A jéghideg verítékben úszó gyermek torka erősen vérzik, a ritmusosan spriccelő életnedvek alapján a vágás artériát is sérthetett. A takigakurei saját ruhájából tép kötésre való rongyot, amit erősen a haldokló kislány torkának szorít. Azonban az erősen a nyaknak nyomott vászondarab láthatóan akadályozza a csöppséget a légzésben, szabályosan fuldoklik a nyomókötéstől. Amikor viszont nem szorítja rá eléggé, a vérzést semmi nem gátolja...
Már-már menthetetlennek tűnik a helyzet, amikor a több sebből vérző Gonna ront ki a kitört ablakon. Láthatóan nincs túl jó bőrben, bár azt meg kell hagyni, hogy alaposan helybenhagyta a nyomában lihegő csürhét. A sokat látott és harcedzett négylábúnak elég egy pillantást vetnie a kölyökre, hogy lássa milyen kritikus is a helyzet. Hadarva válaszol idézőjének, hogy mielőbb a kis bakfis segítségére siethessen:
- Takamirut éppen máshol idézték meg, amikor idehívtál, nem fog tudni a segítségedre sietni. Engedd el, vagy megfojtod azt a szegény tacskót!
A ninken sebesülései és kora ellenére is kecses szökkenésekkel küzdi le az őt és a gyermeket elválasztó távolságot. Testével gyöngéden de ellentmondás nem tűrve tolja arrébb Makotot, majd résnyire nyitja agyarakkal szegélyezett pofáját és a vágásra harap. Bár első pillantásra vérszomjas pokolfajzatnak tűnhet, aki vad természetének engedve a lány torkát marcangolja, valójában fogai egy finom mozdulattal összecsípik a vágás két szegélyét. Sokatmondó pillantást vet a papnőre, látszik rajta, hogy nem szívesen hagyja magára ilyen létszámfölényben, ugyanakkor azt is tudja, hogy ha nem tér vissza azonnal a klánhoz, egy emberpalánta rövidesen az életét veszíti. Rövid habozás után az eb illékony füstfelhő kíséretében kámforrá válik, a sebesülttel egyetemben. A magára maradó kunoichi a papok titokzatos erejéből merít, miközben a ház előtt felsorakozó banditákkal, s vezérükkel néz farkasszemet. A még mindig gyermektúszok mögé bújó főkolompos széles vigyorral fogadja a nő kérdését.
- Már azt hittem sosem kérdezed meg! Az életet csak az élet válthatja meg, nem igaz? A fiamat akarom, Ittát. Mióta az anyja egy sajnálatos balesetben életét veszítette, egyre inkább elfordult tőlem, a fránya apósom pedig mindenféle ostobasággal tömte tele a fejét, mert sosem tudta elfogadni, hogy a lánya engem választott a nagy hozományt ígérő kérője helyett. Engem okol a haláláért és bosszúból még a fiamat is ellenem fordította! Az öreggel azt csinálsz, amit akarsz, de addig egy lélek se fogja elhagyni ezt a házat, amíg nem láthatom a fiamat! Ezek a feltételeim.
Már csak a vízesésfalusi jouninon múlik, hogy belemegy ebbe a veszélyes táncba. Az ilyesféle dörzsölt emberekkel alkudozni sosem kockázatmentes, azonban a férfi meglehetősen őszintének tűnik... Talán a kedvesnek tűnő nagypapa hazudott volna Mochiról? Vagy csak megpróbálják tőrbe csalni Takigakure egyik emberét?

**Ayokama Makoto** Pént. Júl. 10 2015, 10:44

A papnő érezte magában az erőt. A szíve mintha vér helyett chakrát pumpált volna és ez szépen lassan kezdte átjárni minden ízmát és ínát a testében. Kapocslata a senzeku no saial soha nem volt még ennyire erős. Nem csak azért halmozta fel magában a chakrát mert úgy érezte, hogy hamarosan szüksége lesz rá, hanem azért is mert tudta, hogy az amit ez a férfi itt művel az élet ellen való cselekdet. Ő pedig nem másra mint annak védelmére esküdött fel és eddig többé kevésbé sikerrel járt küldetésében, melyet ma már saját ninja útjának tekint. Eléggé furcsa, hogy most egy teljesen másik történetet hall, de hát ilyenek az emberek. Ennek az embernek egy szavában sem fog megbízni. Tudta, hogy bármilyen történetet kitalálhat ez a szélhámos, de aki elvágja egy kislány torkát az akármi lehet csak nem épeszű. Makoto bár megtisztult bűneitől pont az ilyen démonok elpusztítását tekintette hitvallásának. Bár a taktikai fölény az ellenfélnél van a légyszám miatt, a papnő tudta, hogy valószínűleg ha ölre mennének el tudná intézni a gazfickókat, mert egyedül a vezérükön érezte, hogy komolyabb chakra használatra képes, ám akkor a gyermekveszteségek felbecsülhetetlenek lennének... Makotonak legalábbis...
Erősen örlődött, hogy milyen döntést hozzon ám amikor egy hosszú másodpercre belenézett az ijedt kisgyerek szemébe elhatározta, hogy belemegy a játékba. Mert amíg a férfi megmutatta bent, hogy mire képes addig a papnő még semmit sem mutatott valódi erejéből. Ha a tárgalás pedig rosszul végződne még mindig ott van a lehetőség, hogy erőszakkal fejezzék be, bár Makotonak nem ez lett volna a kedvére való befejezés.
- Na jó akkor kezdjük ott, hogy én nem tudok túl sokat a családi drámáról, de sajnos nem tudom merre van a gyereked... A helyzet az, hogy te más gyerekek mögé bújsz és közben a sajátodat akarod visszakapni. Az előbb metszetted el egy védtelen kislánynak a torkát... Azt hiszed ha itt lenne a gyereked akkor önszántából odamenne hozzád. Elbújsz itt a kis lurkók mögé és onnan próbálsz engem meggyőzni, hogy hozzam ide a tiédet? Hát ha logikusan belegondolsz akkor ez így nagyon nem fog működni. Nézd én azért vagyok itt, mert a frontok elérték országunk határait és sürgősen ki kell telepíteni mindenkit mert aki jönni fog ők nem hogy a gyerekedet nem fogják vissza adni de még az életedet és bandád életét is elveszik. Ennek függvényében szeretnélek megkérni, hogy gondold újra ezt az őrültséget és egyezünk meg abban, hogyha most elengded a gyerekeket egytől egyig akkor maradhattok és nem jövök értetek vissza.
A papnő próbálta a tőle telhető legnyugodtabb hangon elmondani az ajánlatát és bár érezte közben a banditák fürkésző tekintetét magán már alig bírt megálljt parancsolni kezeinek. Tudta, hogy itt egy időzített bomba van közte és a banda között amely bármikor felrobbanhat és nem tudni, hogy hány emberi életet követelhet.

Hidan Hétf. Júl. 13 2015, 01:50

A bandavezér gránitszín szemei ellenségesen merednek Makotora. Ahogy a papnő szemére veti iménti gaztettét, borostás arcának izmai enerváltan megrándulnak, de ábrázata egyébiránt a közöny néma maszkja. Amikor emberei látják, hogy a fiatal kunoichi nem hajlandó belemenni ebbe a kisstílű alkudozásba, fenyegetően előrelépnek, hogy beteljesítsék főnökük akaratát, de Mochi bütykös kezének egy hanyag mozdulatával megálljt int nekik. Hosszasan, áthatóan fürkészi ellenfele tekintetét, sötét pillantása komoran kutat a kétség és bizonytalanság legkisebb jele után. Kényelmetlenül soká tartó hallgatás után szólal csak meg ismét:
- Neked nincs gyereked ugye, Kunoichi-chan..?
Durva mozdulattal ellöki magától az élő pajzsként használt kölyköt, úgy látszik a nő becsmérlő szavai felszították a gonosztevő férfiúi hiúságát. A gyermek vékony lábain esetlenül botladozva lép arrébb, majd ahogy sikerül visszanyernie egyensúlyát, holtsápadtan tántorog vissza keserédes otthonába, a viseltes faházba.
- Csak hogy lásd, kivel van dolgod. Nem félem a halált, tőled sincs okom tartani... De ha nem hozod el a fiamat, nincs miről beszélgetnünk. Engem is megtaláltál, hát ne kifogásokat keress, hanem Ittát! Ezek a nők, férfiak... És gyermekek. Hozzám tartoznak. Nem mennek, sehová, amíg azt nem mondom nekik. Saját akaratukból hagyták el Takigakurét, mert az cserbenhagyta őket, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá. A halál is kegyesebb sors annál, ami rájuk vár ebben az istentelen háborúban... Eljöttél, hogy visszacibáld a kölyköket abba a fertőbe, mely téged is bábként használ, hogy majd megvívhassák majd a saját Shinobi Háborújukat, az ötödiket, vagy a hatodikat... Hogy valami felfuvalkodott faszrágó érdekeiért harcoljanak! Heh! És engem tartanak rossz embernek! Távozz, vízesésfalusi kutya. Ez az utolsó ajánlatom.
Mochi, mintha nem is tartana egy lehetséges támadástól állát dacosan felszegve fordul sarkon. Kimért léptekkel sétál egészen az erdészlak félig nyitott ajtajáig. Kezét a kilincsen pihentetve tart hatásszünetet, majd kiadja a parancsot:
- Ha bármivel próbálkozik... Mutassátok meg neki, hol a helye a kutyáknak!
Tekintetében forró harag izzik, ahogy a küszöbről visszanéz a kunoichire. Aztán becsukja maga mögött az ajtót.

**Ayokama Makoto** Szomb. Júl. 18 2015, 13:22

A papnő csak hallgatta a férfit és sajnos volt pár olyan pontja a mondandójának amit Makoto nem tudott megkérdőjelezni. A jelenleg hadban álló nemzetek egyáltalán nem biztos, hogy a béke beköszöntével örökre leteszik a fegyvert. Ki tudja, hogy vajon mikor robban ki egy újabb ninja háború és a következő meg az azutáni. A végén már a számokat sem fogunk mondani utánuk és ebben valahol igaza volt a férfinek. Azonban még az ilyen nehéz időkben is a békét kell keresni, az élet védelmét kell szolgálni. A papnő erre esküdött fel és keményen bele égett emlékezetébe a kép amikor a férfi elvágta a lány nyakát. Nem úszhatja meg... Akár önszántukból akár valamilyen illúzió hatására jöttek ide a gyerekek ez a férfi válogatás nélkül meg fogja ölni őket ha arról van szó, vagy az ellenfél kezére adni ha ezen az élete múlik vagy 'szeretett' Ittájának láthatása. Ezt pedig nem hagyhatja a jounin.
Makoto folyamatosan gyűjtötte magában a chakrát amíg beszélgettek és elérkezettnek látta az időt, hogy ezúttal megmutassa, hogy valójában mire is képes. ha szép szóval nem megy akkor másképp de meg kell állítania ezt a férfit mert ha most hagyja futni lehet, hogy egy fél év múlva már más embereket fog kínozni. A kunoichi összegyűjtötte a chakráját és tett egy lépést a banditák felé.
- Ne fordíts nekem hátat!
Csupán ennyit mondott majd ami ezután következett arra nem nagyon vannak szavak. Mivel az előző idézés nem sikerült valami fényesen Makoto úgy gondolta, hogy most fordít az erőviszonyokon és ezúttal egy legendás idézéshez folyamodott.
Elmutogatta a szükséges kézjeleket majd megharapta a hüvelyk ujját. 'Kuchiyose no jutsu: Baku'. óriási füstfelhő kíséretében Makoto a tapír szerű lény hátára áll ha sikerült az idézés ám egyenlőre nem engedi szabadon annak erejét csupán hagyja, hogy a banditák észrevegyék, hogy kivel van dolguk. A Baku nem cska egy legendás lény de csupán óriási méretével is meglehetősen félelem keltő lehet egy egyszerű ember számára.
- Na akkor azt gondolom, hogy ideje lenne újra tárgyalni a feltételekről. Nem tudom, hogy merre van a fiad mostanra már nagyon messze járhat. Én viszont addig nem tágítok amíg ezek a gyerekek nincsenek biztonságban és melletted nincsenek. Szóval akkor még egyszer felajánlom és ezúttal utoljára. Megfoghatod a bandádat és eltűnhettek minden gond nélkül vagy csinálhatjuk úgy is ahogy nem szeretném! Mit mondasz?

Hidan Kedd Júl. 28 2015, 23:40

Mochi - szinte tudomást sem véve a papnő felszólításáról - kimért lassúsággal hajtja be maga mögött az ajtót. Már alig csak egy hüvelyknyi hiányzik a rozsdás zárnyelvnek, hogy halkan kattanva bezárja a súlyos falapot, amikor hangos pukkanás és sűrű füstfelhő kíséretében egy újabb résztvevő érkezik. A gigászi torzszülött fenyegető árnyékot vet a szedett-vetett csapatra, ormótlan testét rémisztő dicsfénybe vonja a láthatáron hanyatló lángóriás. Ajkakra forrt káromkodások és rémült nyeldeklés hangja keveredik a behemót bestiális fújtatásába. A vezér megfordul. Unott ábrázata - mely mindezidáig olyan volt, mintha az élet olyan színdarab volna, amit már kétszer is látott - egyszer csak izgatott grimaszba fordul. Délibábos, sötét tekintetének közönyében a harci kedv gyújt lidércfényt, ahogy sűrű szemöldöke elismerően szalad homlokára.
Emberei cseppet sem osztják feljebbvalójuk lelkesedését. Nyárfalevélként reszkető lábakkal botladoznak hátrébb, hogy egy pillanattal később rémült kiáltozással rohanjanak a szélrózsa minden irányába. A keményebb fickók ugyan még pár pillanatig a helyükön maradnak, s farkasszemet néznek az elefántarcú halállal, de társaik gyáva megfutamodását látva inkább ő maguk is futásnak erednek. Az ajtó saját súlyától hajtva becsukódik, ahogy az imént még a küszöbön álló shinobi elmosódott sziluettként suhan a hozzá legközelebb álló zsoldoshoz. Lapáttenyerei satuként szorulnak a megtermett útonálló állkapocscsontjára, hogy aztán olyan könnyedséggel tekerjék meg az izmos nyakat, ahogy egy gyerek tépné ki egy sérült szúnyog lábait. Bár a bérenc teste még mindig háttal áll neki, élettelen tekintete farkasszemet néz drákói briganti ádáz szempárjával. Az egész csak egy pillanatig tart. Mochi ezután egy könnyed mozdulattal felkapja az elesett harcos dárdáját, hogy egy szálegyenes dobással egy másik szakadár lapockái közé hajítsa. A többieknek sikerül még azelőtt kereket oldaniuk, mielőtt zsarnokuk haragja utolérhetné őket. A férfi hegyeset köp a lába mellett heverő tetemre, hangja megvetéstől csöpög:
- Mocskos férgek... Nos, úgy látszik csak mi maradtunk Kunoichi-san! Meg a dögöd. De ostoba vagy, ha azt hiszed egy nagyranőtt kiméra elég lesz ellenem!
A fegyverforgatástól kérges férfiujjak lusta, szinte nemtörődöm lassúsággal kezdenek pecsétek formázásába. A következő pillanatban az idézésre jellemző füstfelhő borítja el a gonosztevőt... Amikor eloszlik, másodmagával áll ugyanott. A létrehozott klón meglehetősen furán fest, alig hasonlít létrehozójára. Alacsony, némiképp köpcösebb. Halottfehér rémarcán vészjóslik vigyor játszik, fekete gombszemei kifejezéstelenek, akárha két darab fényesre csiszolt kavics.
- Ne feledd, hogy megadtam a lehetőséget a távozásra... Amikor Jōki Bōim felforralja a véred és a csontodra süti a húsod, azt fogod kívánni, bárcsak hallgattál volna rám. Kezdjük!
Shinobi és mása egyszerre rugaszkodnak el helyükről, hogy a Baku hátán álló kunoichi felé iramodjanak.

**Ayokama Makoto** Hétf. Aug. 03 2015, 13:20

A kunoichi terve maradéktalanul bevállt és bár a kímérát csak azért idézte meg, hogy megpróbálja elijeszteni a banditákat, sikerült akkora káoszt okoznia, hogy a vezető végül egyedül maradt. Amikor ellenfele kézjeleket kezdett mutogatni akkor realizálta magában a lány, hogy ez a fickó bizony nem fog megtörni az is biztos. Sőt ha úgy érzi, hogy egy szinten állvele vagy még talán felette is akkor gyorsan el kell vinnie őt a háztól. Egy másik dolog is teljesen nyilvánvalóvá vált Makoto számára... Nem használhatja a Baku erejét semmiképpen itt a gyerekek között hiszen az óriási erejű vákum biztosan elnyelné a házat is gyerekestől. Így amíg ellenfele létrehozta meglehetősen furcsa kinézetű klónját Mako rátette a kezét a Baku hátára és közben magában egyszerűen megköszönte a lénynek, hogy ismét segített neki, majd egy egyszerű fordított idézéssel eltűntette a harcmezőről és ő maga a földre érkezett le így már egyvonalban volt ellenfelével aki a klónnal együtt támadt rá. Makoto még annyit látott, hogy a klón egyfajta Mizubunshin lehet hiszen valami folyékony anyagból jött létre, de a férfi eddigi teknikájából következtetve feltehetően nem egy egyszerű klón akit csak három rúgással el lehet intézni. Tehát ellenfele víz és föld elemű. Ez a két elem rendkívül jól kombinálható és halálos technikák jöhetnek így létre tehát a papnőnek vigyáznia kell.
Amint a férfi egyre közeledett a kunoichi egy Shusin no jutsu segítségével tért ki előle hátrafelé kicsit sréhen oldalra. Megpróbálta a férfit minél messzebb elcsalni a háztól közben pedig csak reménykedni mert benne, hogy a gyerekek ne kövessék őt.
Amikor már megfelelő távolságban voltak Makoto is kézjeleket formált és a feltehetőleg közeledő párosra célzott akik végig a látómezejében maradtak. Vett egy nagy levegőt és érezte ahogy a tüdejében a levegő és a chakra összekeveredik, majd ez a gyilkos elegy egyre jobban kezd tágulni már kishíjján szétszakítja őt magát is. "Fuuton Renkudan" A szél technika melyet csak kevés sunagakurei ismer és képes egyedül is alkalmazni most sikerült talán eddig a legerősebben Makonak. Ahogy kiköpte ellenfelei felé remélte, hogy a becsapódás keltette detonáció nem tarolja le a fél erdőt. Ő maga ha nem találja el ellenfeleit akkor továbbra is kitér és meghátrál. Ha eltalálja akkor pedig minden bizonnyal elsöpri őket evvel az elemi erejű csapással vagy legalább harcképtelenné teszi... ő legalábbis ebben reménykedett!

Hidan Pént. Aug. 07 2015, 01:21

Bár a papnő párját ritkítóan hatalmas chakrakészlettel rendelkezik, ahogy visszaküldi a legendás Bakut eredeti környezetébe, a halántékán legördülő kövér izzadságcseppek hűse emlékezteti arra, hogy neki is vannak korlátai. Megfélemlítésnek több mint tökéletes volt egy ilyen behemótot megidézni... Hatásosnak hatásos, de nagyjából annyi értelme van, mint legyekre katapulttal lőni. Ahogy a kiméra illékony füst kíséretében elszublimál, a kunoichi teste megadja magát a gravitáció hívásának és rövid zuhanás után kecses mozdulattal ér földet. Mochi időközben már egészen közel sprintelt hozzá, így a Shunshin segítségével suhan kissé arrébb, majd hátrálásba kezd, hogy olyan színteret találjon a végső összecsapásnak, ahol nem veszélyeztet egyetlen ártatlan életet sem. A támadó shinobi felől rekedtes, dühödt kiáltás hangját hozza a nyáresti szél:
- Ne menekülj te gyáva!
Olybá tűnik, hogy a bandavezér vagy csak közép- és rövidtávú képességekkel rendelkezik, vagy csak okosan bánik a chakrájával, és nem akarja olyan támadásra pazarolni, ami elől a lány könnyedén félreugorhatna a köztük levő távolság miatt. Mindenesetre csak próbál szorosan Makoto nyomában maradni, kézjeleket nem formáz. Klónja szorosan mellette, mintha egy láthatatlan kéz görbe tükröt tartana az korosodó fickó mellett...
Amikor már kellő távolságba értek a régi erdészházhoz, a takigakurei jounin elérkezettnek látja az időt, hogy abbahagyja az óvatoskodást és teljes erőbedobással harcoljon. A technika amit használni készül embertelen elemi erőt képvisel, csak kevesen vannak a világon, akik egymagukban képesek ilyen horderejű támadást véghezvinni. A szerzetesek misztikus chakrája azonban olyan erőt kölcsönöz neki, amivel jócskán felülmúlja az átlagos, középszerű ninják szintjét. Tüdejét pattanásig szívja levegővel, hogy aztán a következő pillanatban robbanásszerű erővel fújja ki magából. A papnőből áradó förgeteg semmit sem kímél, ami az útjába kerül - a porral kevert orkán embertelen sebességgel tarol le mindent Makoto és ellenfele között.
- Francba... Fusha no Jutsu!
Mochi egy gyors kézjelsorozat után, mintha csak megbotlana, szándékosan előreveti magát, de ahelyett hogy elterülne a földön, egyszerűen elmerül abban, épp hogy csak elkerülve a földet mennyei ekeként felszántó szélvihart. A Renkudan után hírmondója se maradt az ellenséges párosnak... Egy olajos fényű és egy vérszín tócsát leszámítva. Előbbi rövidesen elkezd összeállni az előbb látott groteszk klónná. Hátborzongatóan vigyorogva forgatva halálarcát miközben a kunoichit méregeti. Egyre nagyobb és nagyobb, de nem lép közelebb... Ez a legzavaróbb az egészben, nem támad, nem tesz fenyegető mozdulatokat. Akármire is készül, a lány kívül van a hatókörén. Mintha csak várna valamire a gnóm. A vihar előtti csend...
Aztán megtörténik. Fülsiketítő robajjal tör utat magának az irdatlan víztömeg a földből, kisebbfajta hegyet emelve közben. A gejzír vadul ontja magából a meglepően hűvös vizet, szinte pillanatok alatt elárasztva a területet. A papnőnek épp hogy van annyi ideje, hogy ismét nagy levegőt vegyen, mielőtt teljesen ellepné az áradat. Alig pár szempillantásnyi idő alatt már több méteres víz lepte el az egész környéket. Ahogy a nő lepillant a tófenékké változott erdőre - ami egyébként meglehetősen kísérteties látványt nyújt ebben a megvilágításban... - megpillantja az iszapos talajból féregként előficánkoló shinobit. Fél karját vesztette az előbbi támadásban, de úgy látszik hamar elállította a vérzést egy a vállcsonkra tapasztott, chakrával megkötött iszappakolással. Bár a rögtönzött és nem túl higiénikus "kötés" alól lassú patakokban szivárog a vér, a vérvesztés üteme közel sem olyan gyors hogy megállítsa a férfit. Ahogy kígyózó mozdulatokkal beéri a várakozó Joki Boit, kárörvendő pillantást vet a vízesésfalusira. Az egyre terebélyesedő másolat végtagjai pedig gyors ütemű átalakulásba kezdenek... Megnőtt kéz- és lábfejek, úszóhártyákkal az ujjak között. Egy pislogásnyi időre habozik csak, mielőtt delfineket megszégyenítő sebességgel Makoto felé iramodna...

Makoto:
Állapot: 98% - Enyhe fáradtság
Chakraszint: 65%
Shinranbashou 5%

Kuchyose: Gonna 5%
Kuchyose: Baku 10%
Fuuton: Renkudan: 15%

**Ayokama Makoto** Hétf. Aug. 31 2015, 11:19

Nem kellett sok, hogy a papnőnek világossá válljon, ellenfele nagyon komoly technikákat használ és mivel már a házban is használta azt a bőrkeményítő technikát ebből következik, hogy a chakra készlete is legalább A vagy inkább S szintű. Makoto tudta, hogy most egy olyan ellenféllel néz szembe akit nem szabad félvállról vennie. A férfi meglehetősen jól haszállja a doton elemet ez már korábban kiderült, de vajon sikerül-e megúsznia a kunoichi szél elemű támadását. A Renkudan gyakorlatilag olyan volt mintha egy bombát dobtak volna le a békés erdőbe. Amerre az össze sűrűsödött szél chakrátból álló lövedél elhaladt, arra nem maradt egy ép fa sem. Így nem csak a technika fülsüketítő hangja törte meg a csendet hanem a fák recsegése, ropogása melyek azt jelezték, hogy a technika valószínűleg célba fog találni. Ha ez bekövetkezik lehet, hogy Makotonak siekrül lezárnia a harcot. Azonban ahogy a jounin számított rá ellenfele ismét egy föld elemű technikát használva a talajba menekült. Úgy merüt alá mintha a vízbe ugrot volna fejest. Amikor újra feltűnt látszott, hogy a renkudan azért megtette a hatását mert a férfi egyik karját be kellett kösse és tehetetlenül tartotta maga mellett. Még egy ilyen erejű támadást nem fog kibírni gondolta magában Mako. Ám mielőtt még a férfi feltűnt volna teljesen a föld alól, hirtelen mintha egy gejzír kéne kitörni a föld púposodni kezdett majd iszonyatos hangzavar kíséretében nagymennyiségű víz tört fel, amely először csak bokáig ért a papnőnek, majd kezdte teljesen elárasztani az egész környéket. Ezek szerint suiton a másik eleme és mivel két rendkívül jól kombinálható elemről van szó ezért nem szabad hagynia, hogy a vízben maradjon. Makoto maga is jártas volt a víz technikák terén és tudtam, hogy mi a következő lépés egy ilyen elárasztást követően. Chakrát koncentrált a lábába és a shusin no jutus segítségével a leggyorsabb sebességre kapcsolt, majd amilyen gyorsan csak bírt kitért hátrafelé. Ha sikerül neki ha nem az elkövetkezendőkben vesz egy mély levegőt majd kézjeleket formál mielőtt a klón, vagy a víz elérné.
- Kongo Fuusa!
A papnő hátából négy chakralánc indul útnak villámgyorsan és a tőle harminc negyven méterre lévő fák kérgébe csapódnak be. Ezt követően Makoto kinyújtja jobb és bal karját. Jobb karjából két lánc a klón felé tart, hogy eltérítse és mozgásképtelenné tegye, bal kezéből pedig ellenfele felé aki már ilyenkorra elméletileg kipréselte magát a földből. A láncok erősen a férfi teste köré tekerednek, néhol bele is állnak a bőrébe. Azzal a papnő hátából kiálló láncok megfeszülnek és kirántják a lányt és vele együtt a férfit az elárasztott terülene kívülre. A klónt eközben Mako megpróbálja az egyik fához szorítani ám amikor a láncai hátra rántják őket akkor újabb kézpecsét sorozatba kezd. Ahogya férfi közeledik felé a kunoichi befejezi a kézpecsét sorozatot.
- Fuuton Shinku Renpa!
Ezzel a támadással remélhetőleg sikerül elintézni a férfit aki a vákum élek közül valamelyik biztosan eltalál és ha nem is vágja ketté de valamely végtagjától biztosan megszabadítja!

Hidan Kedd Szept. 08 2015, 14:09

Miközben a kopár síkká rombolt erdőséget rohamos gyorsasággal árasztja el a talajból vulkán módjára előtörő víztömeg, a papnő sem vesztegeti az idejét. Vékony ujjai kézpecsétekbe fonódnak, s mintha csak varázsigét szavalna, a technika nevének kimondásával nyomatékosítja a támadást. A testéből kicsapódó láncok a fészkét védő vipera sebességével csapódnak a széltechnika által elpusztított terület szélén lévő fákba. A kunoichi legnagyobb szerencséjére a béklyók elől ellenfele és annak immár két és fél méteresre dagadt, bizarr klónja sem képes kitérni öles termete miatt. A hullámok ekkor már a nő derekát nyaldossák.
A következő pillanatban az öreg tölgyek törzsébe fúródott chakraszigonyokat egyfajta horgonyként használva a szárazföldre rántja támadóit. Bár a mérhetetlen víztömeg egy darabig követi a férfit, próbálva a centrumban tartani a használót, de a láncok rántása túlságosan gyorsan elhúzza Mochit, mintsem hogy képes legyen fenntartani a folyamatos chakrakapcsolatot. A kisebb tónak megfelelő áradat lustán hömpölyögve folyik szét a környéken, kisebbfajta sártengerré mocsarasítva a környéket. A fához kötözött Joki Boi nemes egyszerűséggel felrobbantja magát, hogy kiszabaduljon a kötésből. Végleges formájához képest kicsi termete miatt a detonáció közel sem olyan erős, mint hivatott lenne, de még így is elég nagy ahhoz, hogy apró szilánkokra törje a fát és megszabaduljon bilincseiből. Miután apró, tűzforró cseppekre bontotta magát, lassacskán újra kezd összeállni a groteszk másolat sziluettje. Az eredeti azonban már közel sem ilyen szerencsés. Tagjai már egészen elcseppfolyósodtak a kötél szorításában. Mintha csak vízzé akarná bontani a testét, hogy elmenekülhessen, de valamiért képtelen lenne maradéktalanul létrehozni a technikát. A láncos vezércselt követő, elsöprő erejű támadás elől esélye sincs menekülni... A lány tüdejéből szinte előrobbanó vákuumlövedékek tenyérnyi lyukakat ütnek az elmasszásodott testbe, több mint féltucatnyit. Az elveszett shinobi egy pillanat alatt kileheli a lelkét. A Gőzölgő Zsarnok emberalakká összeálló, olajos fényű cseppjei finoman harmatozva hullanak a földre, miután a létrehozójával fenntartott kapcsolat megszűnt.
Azonban ahogy a gigászi erejű támadásoktól kimerült jounin fáradtan pihegve közelebb lép elesett ellenfele testéhez, a döbbenet a torkára fagyasztja a lélegzetet. A lábainál heverő holttest cseppet sem hasonlít az erdőmélyi bandavezérre. A borostának és durva vonásoknak helye sincs, az izomzat is sokkal fejletlenebb... Egészen biztosan nem az a férfi, akivel az imént még összemérte az erejét. Kamaszfiú, talán tizennyolc éves sem lehet. Kísértetiesen ismerős valahonnan a takigakurei számára... Pár pillanat töprengés után rájön, hogy a házban látott kölykök egyikének volt megszólalásig hasonló arca. Talán a bátyja lehet. De akkor mégis hogyan volt képes ilyen elsöprő erejű technikákat használni..?
Túl sok ideje azonban nem maradt töprengeni. Rekedtes, sejtelmes hang szól a háta mögött, melybe némi szomorúság is vegyül:
- Szörnyű technika, nemde? A gazember nem átallt egy ártatlan fiút felhasználni az istentelen jutsujához... Borzalom! Remélem lesz esélyed még elkapni a kurafit, aki ezt művelte...
Ahogy a lány hátrapillant, először semmit nem lát. Aztán ahogy lejjebb viszi a tekintetét, egy aranyszín menyétet pillant meg a lábánál. Résnyire nyitott szemhéjai alól bölcs tekintet csillan, fehér harcsabajsza a földet súrolja, fején apró szalmakalap.
- Kétség sem fér hozzá, te leszel az, akit kerestem. Engedd megjegyeznem, régóta nem láttam ilyen érdekes harcot! A Vén Bölcs üzenetét hozom. Feladatunk van számodra Makoto...

//Jó játékot a továbbiakban, ha valamiben segíthetek még, csak írj nyugodtan. 28 chakrával gazdagabban folytathatod a kalandozásod.//

Inuzuka Tsume Hétf. Aug. 08 2016, 15:29

Éjjeli fény - Takigakure no Ruujai kalandja

Futottál az éjszakában. Az erdő fái komoran öleltek körül, az alattuk lévő cserjék ásító, sötét, amorf formaként lengedeztek... Az égen tornyosuló felhők között a teliholdtól csupán kevés fény szüremlett alá, hogy aztán milliárdnyi apró megcsillanó fényponttá szóródjon a zuhogó esőben, mely az avar nedves illatával keveredve folyamatosan ostromolta az orrod. A levegő nehéz volt tőle.
Az idő kevés.
A feladatod nem volt bonyolult, mégis a speciális osztag segítségét kérték... Ez nem jelentett mást, minthogy a falvad nem kívánt összefüggésbe kerülni azon eseményekkel, melyeket a rád bízott levél elindíthat, vagy lezárhat. Egyetlen levél.
Miközben a világban dúlt a háború, országodban tapinthatóan lüktetett a nyugtalanság, nálad ott lapult a levél, mely bármit tartalmazhatott. Csak annyit tudtál róla, hogy továbbítani sürgős feladat. Hogy az erdő mélyén, annak az ösvénynek a végén, ahol épp haladtál, lesz majd valaki, aki várni fogja. Egyszerű feladat.. Nem is kaptál társakat.
Miért éreztél akkor mégis nyugtalanságot?
Valaki mintha figyelt volna. Valaki mintha arra várt volna, hogy lecsaphasson... Valós lenne az érzés?
Utadba egy keresztbe dőlt fatörzs akadt. A mohos óriás megadta magát a kornak... vagy valami más volt ami az ösvényre döntötte, hogy megállásra késztessen?
Ha egy pillanatra figyeltél, halhattad, hogy az erdőt futó léptek zaja veri fel. Két láb. A saját lépteid visszhangja lenne?
Közeledett... s talán választ sem találtál még a korábbi kérdésekre, mikor a fatörzsek között nem messze melletted, valami fehéret láttál elsuhanni. Egy köpenybe burkolózott, hozzád hasonló magasságú emberi alakot... Finom ragyogásba vonta az eső ahogy elhaladt nem túl messze melletted, abba az irányba tartva, ahová te is. Egy pillanatra rád nézett, arcát azonban nem tudtad kivenni a köpeny árnyékában, de a csupasz tanto felvillanását láttad, melyet rohanás közben a kezében tartott.
A pillanat elenyészett, és a különös alak némán rohant tovább...

**Takigakure no Ruujai** Hétf. Aug. 08 2016, 16:22

//Éjjeli fény//

Ruujai régóta várta következő megbízását már. Azt, hogy shinobiként folyamatosan fejlődött, tisztán érezte magán. Apró lépésekben haladt, ámde biztosan. Mindig csak egy kicsit jobban, kicsit erősebben, kicsit tovább. A kérdés már csak az volt, vajon felettesei észreveszik-e ezt? Persze a válasz nyilvánvaló volt, a fiatal genin oldaláról a megfelelő mértékű türelemmel párosítva egy újabb megbízásban csúcsosodott ki. Noha nem hivatalosban - nemzetének mint névtelen, arctalan árnyként, afféle láthatatlan, megfoghatatlan kézként volt szüksége szolgálataira. Önmagában ez pozitív dolognak tűnhet, főleg egy feltörekvő, ambiciózus ninjaként; a probléma mindössze annyi, hogy sosem tudta eldönteni, amikor őt küldik az Árnyak közül, valójában az neki jót, vagy rosszat jelentett. De azzal tisztában volt, ezen ambivalens gondolataira nem a "most" volt a megfelelő alkalom...
... úgy szelte az éj sötétjét, akár egy kunai. Árny Shinobi egyenruhája úgy lobogott a szélben, hogy külső szemmel figyelve talán az is érthetetlennek bizonyult, egyáltalán hogy maradt rajta. Az eső hevesen hullott alá, így tudta, ha bármi történne, lesz, aminek hangja elrejtheti az általa keltett zajokat. Az viszont zavarta, hogy ugyanez igaz bárki és bármi másra is. Hiába, az Árnyaknál ritkán sült el úgy valami, ahogy el lett tervezve. A shinobi útja szeszélyes.
A benne dúló kételyek azonban nemsokára igazolást nyertek. Egy kidőlt fa, léptek zaja, egy tőle nem messze elzúgó foszlány, egy fegyver használatra készen. Ruujai összvonta szemeit és próbált magyarázatot keresni a dologra. Felpillantott a Holdra, annak állásából nagyjából behatárolva, körülbelül mennyi idő telhetett el, mióta elindult, ebből gyorsan következtetve, mennyi ideje maradt. Noha a fehér köpenyes figura szándékait nem igazán tudta meghatározni, két dolog biztos volt: nem késlekedhet, de nem is lehet könnyű célpont. Mielőtt azonban még egy fürge szökkenéssel letért volna eddigi útvonaláról, pár röpke másodperc alatt felmérte először az ösvényre dőlt fa földben maradt részét, majd az útjában állót: igyekezett olyan nyomokat találni, ami alapján eldönthette, direkt, esetleg véletlenül került oda, ahova, például a két rész elválásának mentén sík vágásnyomot. Eztán ugrott fel a fákra, az ösvény azon oldalára, mely ellentétes volt a fehér köpenyes idegenével. Ha őt akarták volna elkapni, már számtalan alkalom nyílt volna erre. Ez, az ő szempontjából egyelőre egyetlen logikus tanulságot rejtett: amennyiben egyáltalán van célpont, akkor az az a személy, akihez éppen ő is tart. Ezt pedig semmiképp sem engedhette. Ahogy a fák között ugrált, igyekezve a tájat a legalaposabban fürkészni, amennyire csak menet közben lehetséges volt, előhúzta azt a bizonyos levelet, s mellvértje alá csúsztatta, tudván, jelen körülmények között sehol nincs biztos helyzetben. Ha őt megölik, a levél is vele pusztul. Így vagy úgy, de annak tartalma titkos marad. Haladás közben a biztonság kedvéért a jobb csuklójánál, ruhája rejtekében készen állt egy kunai, hogy amint a szükség úgy diktálja, kezébe csúsztatva azt villám gyorsan tudja majd használni. Miközben egyre közelebb került céljához, még hálás is volt az esőért: ha harcra kerül a sor, Suiton technikáit különösebb gond vagy erőlködés nélkül tudja alkalmazni.

Inuzuka Tsume Hétf. Aug. 08 2016, 21:37

Éjjeli fény - Takigakure no Ruujai kalandja

A Hold jó útmutató volt, s nem fukarkodott a válasszal, mikor felé fordultál: a futásod hamarosan véget ér. Legfeljebb tíz perc lehet talán... Egy utolsó nagy sprint lenne még, hogy elérd a helyet, ahol a levelet várják... Vagy még két lépéssel több.
Tekinteted a részletekre éhezve mohón mérte fel a fát, és a környékét, s látod is, hogy bár vágás nincs a törzsön, a gyökerek feldúlt földből meredeznek, s ez a dúlás a többi közeli fára is kiterjedt, bár nem nagy területre hatott, összekuszálta őket, s még néhányat félig-meddig kiemelt a földből. De további dúlás nyomát nem láttad.
A földről elrugaszkodva biztos lábbal ugrottál a fákra, és ugrásokkal haladtál tovább. A fák sűrűn álltak, de távolabb még így is láttad, hogy sötét tömegük feloldódik az éjszakai ég megnyíló foltjában, mi több.... apró, reszketeg tűzláng rezgett a távolban.
Fehér a földön rohant, el-eltünedezve a cserjék között s a törzsek mögött, de határozottan tartotta az irányt a tűz fénye felé, alig valamivel előtted. S ha nem kívántál változtatni ezen, ez a hátralévő rövid távon nem is változott ez a felállás, csak a tűz fénye lett egyre erősebb, ahogy közeledtetek. Aztán a fák hirtelen megritkultak, s az erdő gyűrűt formált egy nagyobb tisztás körül... Megérkeztetek, s csak néhány szívdobbanásnyi idő maradt...
A tűz körül hárman álltak, sötét ruhában, köpenyben, leszegett fejjel, valamivel távolabb egy málhás állat állt egykedvűen, ládákkal. Nem gyújtottak nagy tüzet, de elkövették a hibát, hogy óvatlanul körül állták, hogy megpróbálják a lángokat védeni az esőtől. És csak álltak ott, némán, nem is sejtve a veszélyt.
Pillanatok voltak csupán cselekedni, ahogy láttad, hogy Fehér nem lassít, csak a tanto-t emeli, mielőtt kivágódna a bokrok közül, a tisztásra. Nem foglalkozott veled, mintha ott sem lettél volna, de bizonyára számon tartott... így az első támadásodat talán hárítja majd, ha összeakaszkodsz vele...

A szándéka viszont, hogy megölje a tisztáson lévőket, biztosnak látszott.
A korábbi érzés, most is eltöltött, valami nem stimmel.

**Takigakure no Ruujai** Hétf. Aug. 08 2016, 22:33

//Éjjeli Fény//

A végállomás sebesen közeledett; a tűz pedig, ha lehet, jobban nyugtalanította Ruujait, mint az a fehér köpenyes valaki ott alatta. Igyekezett minden megnyíló alkalommal az idegent fürkészni, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Ez egy olyan játék, amiben a kezdeményezőé az előny, az alak pedig jóval előbb tudott hősünkről, mint ugyanez visszafelé. Éppen ezért tudta, úgysem tud meglepetést okozni - arról nem is beszélve, hogy az is bizonytalan volt, egyáltalán erre szükség van-e. A véletlenek igen ritkák, ez a shinobi útjának legalapvetőbb tanításai közé sorolható, ám ettől függetlenül megeshet.
Rövidesen elérte a tisztást a tábortűzzel. Éjjel egy titkos találkozó helyszínén tüzet raknak? Vagy amatőrök, vagy itt valami bűzlik. Akármelyik is, egyik sem jelentett jót. Ruujai az útjában álló utolsó faágakhoz érve még egy utoljára felmérte a helyzetet. Villámként cikázott át agyán a gondolat, milyen ironikus lenne, ha az általa kézbesítendő levél a tábortűz körül állókat figyelmeztetné egy bizonyos fehér köpenyes illető közelgő veszélyéről. De, ismét, ennek nem a most volt az ideje.
Fejében megannyi gondolat és érzés kavargott. A vak is láthatta, hogy az idő rendkívül szorítja: a fehér köpenyes fickó úgy suhant a három, szintén azonosíthatatlan alak felé a tűz körül, hogy bizonyára csak egy képzett ninja állhatta útját. Mekkora szerencse, hogy pont rendelkezésre állt egy igen lelkes, tettre kész, sőt, szomjazó fiatal shinobi a tisztás szélén, ott, az ágakon. Az ifjú Árny szíve pedig különösen repesett, hogy ismét harcban fitogtathatja nemcsak tudását, de elkötelezettségét is. Már látta maga előtt a képzelete alkotta jelenetet, amint hazatérve beszámol küldetésének sikeréről. Ahogy felkészült a mozdulataira, szívverésének gyorsulásával arányosan az idő - legalább is számára - lelassult. Mindig is egyik kedvenc érzése volt, ahogy elönti az adrenalin. Tekintete rögzült a fehér köpenyesen, egészen pontosan annak fegyvert tartó kezén. Ruujai, a már gondosan preparált kunait csuklójától kezébe csúsztatta, mély levegőt vett, s csak ugyanaz a közhely járt a fejében. ~ Most vagy soha, pajtás! ~ Pupillája kitágult, lélegzete felgyorsult, izmai indulásra készen megfeszültek. Most vagy soha.
Ám neki azt tanították, egy ninja - hagyjuk, egy ember! - valódi ereje sosem a jutsuiban rejlik: annál sokkal mélyebben rejtőzik, még pedig azon képességében, hogy mennyire tudja önmagát irányítani. S mikor a leginkább hajt a szíved, hogy cselekedj, pontosan akkor kell megálljt parancsolni neki. Ruujai pedig így is tett. Néhány mélyebb levegővétel után az izgalom, indulat végre engedett szorításából, az Árny pedig ezúttal objektívebben vonhatott le következtetéseket a kialakult helyzetről.
~ Nem tudom kit rejt a fehér vagy a fekete köpeny, nem tudom, ki a valódi címzett, nem tudom mire képesek és mi az indítékuk. A sötétben tapogatózom. Mi az, amit viszont biztos? Az, hogy egy nyavalyás genin vagyok, tehát ha most ész nélkül csatába rohanok, nagyon könnyen sarokba szoríthatnak. Az nekem rossz. Ami pedig rossz nekem, az rossz Takigakure no Satonak is. Ezt a kockázatot nem vállalhatom be. ~
És végül is valahol logikus. Ha ő most hanyagsága vagy forrófejűsége miatt meghal, a levél biztosan nem ér célba. Ha mást nem, a fekete köpenyesek hárman vannak - legrosszabb esetben is meghalhat kettő, közbelépése előtt. Ő azonban még ennél is továbbment. Felmérte a tisztás kevésbé nyilvánvaló részeit: a 4 köpenyesen és a málháson túl keresett más személyeket, csapdára utaló jeleket. A kunait ugyanúgy kezében tartotta, hisz őt is érhette meglepetés - ahogy körülbelül 10 perce érte is -, de nem szándékozott halálos sebet ejteni senkin. Egyelőre kivárt, mi történik a tábortűz körül, hogy sikerül az első idegen támadása és figyelmesen követte az eseményeket. Ugyanakkor szépen lassan felkészült, hogy akcióba lendüljön. Ha alkalma nyílik rá, mert úgy találja, hogy a szeme előtti emberek kellően lefoglalják egymást, hátulról lép működésbe és igyekszik a jelenlévőket öntudatlan állapotba helyezni egy-egy lendületes, amolyan rutinszerű, tarkóra vagy nyakszirtre mért ütéssel. Onnan majd többet tud. Ha ilyen alkalom nem adódik, akkor továbbra is rejtekéből figyel, időnként helyet változtatva, nehogy észrevegyék.

Inuzuka Tsume Hétf. Aug. 08 2016, 23:59

Éjjeli fény - Takigakure no Ruujai kalandja

Meglapulsz és kivársz. A fák között semmi mozgás. Ha figyeli is valaki más a tisztást, még nem fedte fel magát...
A Fehér köpenyes alak pedig gyors mozdulattal küzdi le a tábortűzig hátralévő távot. Nem szól, nem tesz felesleges mozdulatot, csak a végén rugaszkodik el, és ugrásból érkezve vágja a tanto-t a tábortűznél állók közül a legközelebbibe, majd pördül tovább...
Aztán megtorpan. S ennek jól látod az okát.
A köpenyes alak, akit megtámadott, egyszerűen szétesett. Tompa puffanással, felszakadva egy kisebb zsák esett a tűz mellé, s egy valamivel nagyobb is követte, s ezzel meg is bontotta a felépített formát olyannyira, hogy láthattad, hogy egy hosszabb rúdon félrecsúszva a köpeny szomorúan és magányosan lengedezett...
Csapda.
Ráadásul egészen egyszerű.. Az egészből csak a málhás állat volt valóságos, mely ijedten elbőgte magát.
De te sem ülhettél a babérjaidon. Résen voltál, és ez mentett meg. Még az eső zajában is el tudtad különíteni a füledet megütő hangot: ahogyan egy láb megroppantja az avart mögötted, és a támadás épp csak megkésve érkezett. Egyszerű, puszta kézzel de rendkívüli erővel.
Eddigi tapasztalataid segítettek ugyan elkerülni, de egy irányba tudtál kitérni előle, a tisztás felé. Nyomodban pedig, egy meglepő magasságú férfi érkezett, arcán végigfutó vastag heggel és akkora lapát kezekkel, mint a fejed. Utánad lépett, de megállt a tisztás peremén, miközben vadul elvigyorodott.
- Nicsak fiúk.. egy madárkával számoltunk, és rögtön kettő érkezett.... Vajon melyik az igazi? - és mintha ez lett volna a végszó, ott, ahol korábban nem vetted észre őket, a cserjék közti homályban, két további, köpeny nélküli fickó kúszott elő. Egyikük sem tartozott a falvadhoz. Első ránézésre közönséges bűnözőnek tűntek, de itt voltak. Itt, ahol a találkozót kellett megejtened.. Ahol azt ígérték, várni fog az, akinek át kell adnod a levelet.
A másik kettő is figyelemre méltó volt a maga nemében. Az egyikük hosszú arcában figyelmes rókaszemek ültek és két keskeny pengével volt felszerelve, a másik viszont jóval átlagosabbnak tűnt, olyasvalakinek, aki könnyen elvegyül ha kell, és valami meglepetést mindig tartogat magánál..
- Minek kockáztassunk? Vágjuk le őket, és menjünk valami istenverte száraz helyre.- jegyezte meg a keskeny arcú fickó, de láthatóan a nagytermetű ember volt a csapat vezére.
- Annyira azért nem sietünk. Szórakozzunk inkább egy kicsit... - az átlagos e pillanatban, a gonosz mosollyal az arcán máris démoni formát öltött.. és keze máris egy éles tantoért nyúlt, miközben téged fixírozott.
S hogy mit csinált a fehér köpenyes? Csendben, ám feszülten, ugrásra készen várakozott... Meglepték, és talán most az esélyeit méregette... A feszültség tapintható volt a levegőben, miközben az eső zuhogott, a tűz vadul lobogva küzdött a megmaradásért, és e zajokba valami furcsa sercegés vegyült...
-Majd szórakozunk, ha megkaptuk, amiért jöttünk... Melyikőtök jött a faluból? - nyíltan kérdezett, mint aki biztos benne, hogy innen titok nem szivároghat ki...

**Takigakure no Ruujai** Kedd Aug. 09 2016, 03:05

//Éjjeli Fény//

Egy halk, ám annál mélyebb sóhajtás. Ez volt Ruujai minden reakciója a fehér köpenyes fickó látványos bukására. Ettől azonban máris többet tudott: a másik személy biztos, hogy nem volt sem tapasztalt harcos, sem alapos megfigyelő. A későbbiek során ez az információ még kézre jöhet. A probléma mindössze annyi volt, hogy az árnyékban megbúvó taktikának vége szakadt. Egy karakteres hang, egyenesen az Árny háta mögül. Meg sem fordult, rögtön elrugaszkodott addigi tartózkodó helyéről egyenesen előre, a tűz felé. A levegőben megpördült tengelye körül, így szemügyre is vehette, ahogy egy jókora darab férfi ökle haladt át azon a téren, amit az imént Ruujai foglalt el. Ahogy földet ért, engedte, hogy a lendület még csúsztassa kicsit, ezzel is időt nyerve. Egyelőre nem állt fel, maradt úgy, ahogy érkezett.
Tekintete végigsiklott támadóján. Megjelenése és az iménti ütése jókora fizikai erőről árulkodott, a hegek harci tapasztalatokról árulkodtak. Még ha csak egy egyszerű banditának tűnt is, alábecsülni ellenfelét semmiképpen sem volt ideális opció az Árny számára. Miután a nagydarab megszólalt, két másik alak is előkerült a sötétből. Ruujai az egyszerűség kedvéért beceneveket osztott a triónak: a vezető lett Aryu, a másik Baryu, az átlagosnak tűnő pedig Caryu. Hősünk akár szó, akár mozdulat nélkül szemlélte a három idegent, miközben azok járatták a szájukat. Persze feleslegesen. Az eső kopogása, a tűz pattogása és az a bizonyos sercegés törte csupán meg az éjszaka csendjét; Aryu kérdésére válasz (legalább is Ruujai felől) nem érkezett.
Az Árny, még mindig a földön guggolva, a jobbjában lévő kunait dobásra emelte. Célja azonban - mint ahogy azt először igyekezett elhitetni a hármassal - nem valamelyik ellensége volt, hanem a mögötte lévő állaton valamelyik ládának kinyitása, hogy tudja, mire is számítson. Ha mást nem, egy újabb csapdát fedez fel, legjobb esetben pedig akár valami hasznosat is talál. Persze valójában még ez is csak elterelés volt: a mozdulat rejtekében bal kezével egy robbanócetlit ejtett saját maga alá, melyet igyekezett olyan feltűnésmentesen csinálni, ahogy csak tudta.
Ideje volt újra felmérni a szituációt: képesek voltak karókra zsákokat tenni, majd azokra köpenyt, mellé pedig tüzet gyújtani, úgyhogy akármilyen más meglepetést is rejthetett még a terep. Célszerűnek tűnt a lehető leghamarabb megváltoztatni a felállított szabályokat, immáron saját ízlése szerint. Erre azonban egyelőre még nem nagyon látott esélyt. A másik opció az volt, hogy simán elszelel, ám ellenfelei pontosan tudták, hogy legalább egy shinobival állnak szemben, valószínűleg volt tervük ezt megakadályozni. Meg egyébként is: valahogy egy titkos küldetés helyszínén voltak, Ruujait pedig rendkívül érdekelte, hogyan is jöhetett ez össze. Olyan információnak ígérkezett ez, amiért önmagától is képes lett volna ölni.
Végül felállt és kihúzta magát. Próbáld úgy fordulni, hogy a lehető legtöbb jelenlévő előtte legyen, de legalább is mögötte senki. Továbbra sem akart semmit elsietni. Nem feledkezett meg a fehér köpenyesről sem, időnként rá is vetett pár fürkésző pillantást: bár úgy tűnt, "az ellenségem ellensége a barátom" gondolat mentén jelenleg partnerek, ebben a helyzetben semmi sem volt biztos. Ruujai egy helyben állt, akár egy szobor, direkt figyelve a nyugodt, mély, rendszeres légzésre, így megőrizve hidegvérét, ahogy a hűvös, éji szél lágyan ringatta ruháját. Összegyűjtötte erejét és arra összpontosított, hogy a kezdeti támadásokat minél hatékonyabban tudja elkerülni, minél kisebb mozdulatokkal, vagy ha ez nem megy, akkor ellenfelei különböző pengéit a csuklóján és lábszárán található védőkkel állítsa meg - mindezt azért, hogy közben mintákat fedezzen fel a három rossz arcú támadásai közben, melyekből következtethet a stílusra, amit haszálnak, esetleg egyenesen gyenge pontokat találjon. Az mindenesetre biztos volt, hogy egyikhez sem kifizetődő önként közel kerülni.

Inuzuka Tsume Csüt. Aug. 11 2016, 21:54

Éjjeli fény - Takigakure no Ruujai kalandja

Aryu, Baryu, Caryu. A három férfi titeket nézett, s minél több szívdobbanás telt el, annál inkább érezni lehetett, hogy nem kívánnak várni a végtelenségig. A várakozás ott ült az összehúzott szemekben, az ugrásra készen feszülő izmokban és a kissé zaklatott légzésükben...
A kunai belevágódott a ládába. Az állat megrettent, a láda tompán kongott. Nem fedett fel se csapdát, se titkot, de az elterelés ötlete működött. A jegyzetet elrejtetted és senki sem mutatta, hogy látta volna..
- Na akkor... Ha kijátszottátok magatokat... - Aryu ezzel valóban megunta.
- Gyerekek... ideje megmondani, ki hozott parancsot, és ki jött csak egy könnyű esti halálért. - s a hatás kedvéért még meg is ropogtatta a lapát mancsait.
- Ha ügyesek vagytok, mindketten választhatjátok az utóbbit is.
Fehér mintha összerezzent volna. Ilyen közelségből már kivehetted az arcát, illetve azt a részt, amit nem takart kendő: világos szemeiben a tűz fénye csillant vissza, a felhúzott csuklya alól egy kósza szőke tincs kunkorodott elő, miközben dacosan összevonta a szemöldökét, s keze megszorult a tanto-n. Egyértelmű volt, hogy még bukása után sem tett le a harcról.
- Akkor tehát..
- Mi lenne ha véget vetnénk a csevegésnek, és egyszerűen megölnénk őket? -kezdte már-már angyalian Baryu rájátszva a főnök mézes-mázos modorára, de ezzel együtt félbeszakítva a szavait, majd arca ördögien kegyetlenné vált.
- Halott ember nem beszél...és nem ellenkezik, mikor átvesszük a parancsot.- vajon mennyire kikezdhető ez a logika egy éjszakai erdő közepén, egy titkos helyszínen, esőben?
Egy hosszú, néma percig csak az esőt hallod, a tüzet, a sercegést.. Belekap a kisebb zsákba és lassan falni kezdi.. A három férfi, jól látod mindet, titeket figyel.
-Na? Valaki? - teszi még fel Aryu, a biztonság kedvéért... de Baryu máris mozdul, és baljával elővonja az egyik pengét. Ez pedig épp elég Fehérnek, hogy mozduljon. Meglepően fürge. Lába felveri a sarat, ahogy elindul, és már ugrik is, hogy éles vágással megelőzze Baryu reakcióját. A férfi a vágás útjába fordítja a pengét, lecsúsztatva azt rajta. De ez csak az egyik része a támadásnak.. Kivárja azt a néhány feszült töredékmásodpercet, míg Fehér megfelelő helyzetbe fordul, aztán cselekszik. Jobbja keményen találja vállon a köpenyest, és az ütésbe vitt erő messzire röpíti őt..
Fehér fájdalmas nyögéssel csattana tűz mellett, és még gurul egy kicsit.
Baryu pedig megindul felétek. Továbbra is egyetlen pengével, és míg Fehér pihenget, feléd vág. Mozdulataiból látod, hogy ért a pengéhez, kimért, takarékos a mozgása, az első vágási ív mégis nagy, térölelő. És bizonyára nem ez az egyetlen támadás vár rád.
A másik kettő pedig még nem mozdul.

**Takigakure no Ruujai** Pént. Aug. 12 2016, 01:37

//Éjjeli Fény//

Az Árny egy másik kunait húzott elő bal kezével, az annak végén lévő karikába dugta mutatóujját és unottan kezdte pörgetni a semmittevésben. Nagyon nehézkesen állta meg a visszaszólást, de azért sikerült. Igyekezett egy tervet összerakni, amely lehetőleg több lépcsőre épül. Csak egy igazi barom lőné el minden meglepetését rögtön az elején, ráadásul az ellenfelei hárman voltak. Ebből következett, hogy az elsőnél még maximum az eszközeit használhatja, a másodiknál már ninjutsut is, Fehér pedig remélhetőleg legalább az egyiket elkapja.
Úgy látszott, Baryu kezdi megérteni a lényeget: nem éppen most fogják megfejteni az élet nagy kérdéseit, mi több, válasz sem nagyon fog érkezni. Ruujai tudta, ezek a mocskok azt sem érdemelték meg, hogy egy igazi Árny Shinobi hangját hallják, mielőtt véget ér hitvány életük. Legalább is kettejüknek. Továbbra sem lehetett tudni, honnan derült ki a titkos találkozó ténye, esetleg annak helyszíne, úgyhogy nagyon úgy tűnt, ezt a geninnek kell kiszednie valamelyikből. Az ismeretlen abban leledzett, hogy melyikből. Tippre a vezető tűnt a legvalószínűtlenebbnek. Fizikai ereje miatt kis esély volt arra, hogy sikerül hatástalanítani és közben rendesen kivallatni, neki mindenképpen halnia kellett. Első ránézésre Caryu tűnt jó választásnak, róla viszont még semmi nem derült ki. Egyszerűen az arcában, a szemében ült valami nyugtalanító, Ruujai arra tippelt, a fájdalmat közelről ismeri és talán jobban is szereti, mint a saját anyját. Nem fog beszélni, vagy ha mégis, nem egyszerűen. Maradt még egy: Baryu. Nagyszájú. Az Árny eddigi tapasztalatai alapján a legnagyobb pofa mögött rejlik a legkisebb ellenállás. Aztán ha egyik sem jön be, valahonnan Fehér is tudta, hogy a tisztáson már várják.
Közben az a kevés reménye, ami Fehérhez fűződött, a pillanatnál is gyorsabban szállt tova, amint a köpenyes nem messze hősünktől ért földet újabb sikertelen támadása után. Az ember azt hinné, ha egyszer így felsül, mint a csali zsákos karókkal, legközelebb kétszer is meggondolja, de néhány ember - ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja - sosem tanul a hibáiból.
Baryu azonban most az Árny felé indult. Egy fegyver a kezében, egy a hátán. A látványból arra következtetett, egyszerre mindkét pengéjét is tudja használni. Ez igen kifinomult stílusra utalt - olyanra, amit Ruujai nem akart saját tudásával összevetni, önmagában semmiképp. Az ujján pörgetett kunait tenyerébe ragadta és ahogy a támadó egyre közeledett, jobbjával előhúzta saját ninjatoját. Leeresztette maga mellé (a tűz irányába), a kunait pedig hanyagul Aryu arca felé dobta, amolyan figyelmeztetésként. Kardját immáron két kézzel szorítva beleszúrta azt a Fehér által megtámadott báburól leesett, földön heverő köpenybe, s egy gyors pördüléssel egyenesen ellenfele felé suhintott vele, így "kilőve" felé a textildarabot. A piurettet már féltérdre ereszkedve fejezte be, egy átlagos magasságú ember derékvonalánál lejjebb, a ninjatot pedig majdnem vízszintesen lendítette tovább. A mozdulattól azt remélte, hogy amíg támadóját egy röpke pillanatra megzavarja a felé szálló köpeny és eltakarja az Árnyat, addig a futás közben gyűjtött lendülete Ruujin saját lendítésével összeadódva tisztán levágja annak lábait. Ugyanakkor ha ez nem jön be, pont megfelelő pozícióban van ahhoz, hogy a földtől elrúgva magát eltávolodjon ellenfelétől, hogy aztán újult erővel ütköztethessék pengéiket.

Inuzuka Tsume Szomb. Aug. 20 2016, 19:40

Arra tanítottak, hogy szerezz meg minden információt, ami szükséges lehet, anélkül, hogy felesleges és kockázatos lépéseket tennél, s így hagytad is, hogy az éjjeli szín többi szereplője között haladjon a történet, de mégis meddig maradhatsz tétlen, kivárva a csendes, távolságtartó szerepben, némán uralva a helyzetet?
A pillanat eljött, akár az elpattanó húr egy túlfeszített íjon, hirtelen. Mintha e színdarab téged akart volna, a hősiesnek és vele hősiesen ostobának tűnő Fehér ismét elbukott, s a Sors, az az ádáz, vad szörnyeteg téged szemelt ki magának, s ellentmondást nem tűrve Baryu pengéivel kívánt táncba invitálni. Persze a nagyszájú talán lebecsült, hiszen még mindig egyetlen penge vigyorgott a kezében. Szép, minőségi anyagból készült darab, nem olyan, ami egy egyszerű banditához illene.
Tettél egy figyelmeztetést Aryu irányába. Medvemosollyal nyúlt ki és kapta el a kunait, majd válaszolt a figyelmeztetésedre azzal, hogy a szemedbe nézve a fegyvert egész egyszerűen összemorzsolta a mancsával. Láthatóan élvezte a helyzetet, s bizonyára nem is vette túl komolyan a harcot. Ő és társai már felnőttek, s lám itt álltak két gyerekkel szemben, s egyikőtök máris megmutatta milyen kevéssé jelentős képességei vannak...
Baryu támadása viszont nem árulkodott ilyen könnyedségről. Komolyan vette az előtte álló harcot, s ha nyitányként azért is választotta azt a nagyívű csapást, hogy játsszon veled, figyelte a mozdulataid. Gyorsan reagáltál, az első támadás elől kitérve, s felhasználtad azt, amit az élet adott: a köpeny, mely meglepően súlyos volt az esőtől, az ellenfeled felé repült. Meg sem próbálta pengével levenni, megkockáztatva hogy a kard beleakadjon, ám elég magabiztos volt ahhoz, hogy saját kezét használja: megragadta a repülő köpenyt, rámarkolt, s lecsapta oldalra, miközben kardját ismét feléd emelte, s ez a mozdulat, korábbi tapasztalatainak eredménye volt a kulcs ahhoz, hogy a jól átgondolt támadásod hárítsa. De bár ezt követően azonnal utánad is vágott, gyors voltál, a terveid szerint ki is tértél előle, hogy nyerj egy kis teret és időt, habár nem sikerült túl sokat...
A zuhogó esőben, a lobogó tűz fényélnél, a másik kettő figyelmének kereszttüzében a Sors végre elégedett lehetett, mert végre megkezdődött a csengő pengék örvénylő tánca. Baryu jó volt. Átkozottul, pedig csak egyetlen pengével ment ellened.. Bár egyedi képzésed és gyors felfogásod részben pótolta a köztetek lévő tapasztalat különbségét, kimérten megtervezett mozdulatai, gyakorlatok során finomra hangolt ösztönei lassan mintha kezdték volna az irányába billenteni a mérleget, ahogy a tűz körül táncoltatok...
A sercegés, mely a csatátokat is végigkísérte, hirtelen elhalt.
Egy fehér villanást láttál a szemed sarkából, s már érezted is, ahogy egy kéz megragad, és megindulsz vele a föld felé. Fehér.
A tűztől valamivel távolabb csapódtatok a földnek, s mielőtt akár csak egy szót szólhattál volna, láttad, amint Baryut körbeöleli egy robbanás.
-Futás!- ordíthatta, hiszen még úgy is hallottad a hangját, hogy a füled csengett, miközben Fehér talpra próbált rángatni. De ez a robbanás talán fele olyan meglepő sem volt, mint az, hogy kiderült, Fehér lány. A kendő, amit korábban az arca előtt viselt, most szakadtan lógott, s fehér köpenyéről perje szált. Megperzselte a tűz, de e vad kép illett dühösen örvénylő tekintetéhez.
-Futás te ostoba! Ezek ellen kevesek vagyunk! -kiáltott rád ismét, s ő már nem is várt, sebes lépteivel nekiindult az erdőnek, miközben a robbanás porfellege kezdett elülni, és a másik kettő is megindult...

**Ago** Pént. Feb. 16 2018, 15:33

// Mizuho Suzuya - Fülek a sötétben //

A hold a magasban vészjóslóan világított át az erdő fáinak levelei közt. A sűrű lomkorona állandó mozgása a szélbe, mintha szellemjátékot űzött volna a fénnyel. Rideg, és félelmetes látvány lehetett, főleg akkor, ha a csaholó nyáladzó kutyák az ember sarkában loholnak, üvöltésükkel pedig a hatalmas fehér égitestnek kiáltják győzelmüket. Az egész táj néma volt ezen az estén, mintha minden kihalt volna, mintha mindenki rettegett volna. Vagy talán csak a képzeleted játszott veled? Esetleg valami más?
Vajon hány napja lehetett, amikor félelemtől reszketve menekültél el az apádtól, attól aki felnevelt, és attól aki eltaszított magától? Hány napon át éhezhettél az erdőben rejtett élelmiszert kutatva, és hány napon át feküdtél egy fa törzse alatt megbújva attól rettegve, hogy mikor talál rád a „családod”?
Elhagyni egy olyan helyet, amit magadénak tudhattál egész életedben, talán a legnehezebb dolog, még akkor is, ha ilyenek körülmények. A megszokott meleg ágy, az éléskamra bősége, a megszokott útvonalak, az ismerős arcok… És mindez semmivé válik egy szempillantás alatt, egy röpke gondolat útján. Egy ki nem mondott szó miatt, vagy éppen egy kimondott miatt…
Tudod jól, hogy amíg nem érsz ki az országból, addig utánad jönnek. Nem lehet a titkokat kiadni a falunk kívülre. Nem lehet, hogy valaki, aki egy ilyen családba született, és megkíméltetett egy ilyen árulás után életben maradhasson. És apád még sosem vétette el a célt.
Noha a genninéválás hivatalosan nem történt meg, még így is tisztában vagy néhány dologgal, amik azt segítik elő, hogy életben maradhass egy vadonban, vagy olyan terepen amit nem ismersz igazán, és csak az általános következtetéseket tudod levonni. De vajon elég lesz-e mindez arra, hogy lerázd az üldözőid? És ha nem akkor meg tudsz-e velük küzdeni? És ha nyersz mi történik vajon? Győzelmi mámorba borulva visszatérsz a faludba, és átveszed a családfő helyét, vagy számkivetettként bandukolsz tovább a megváltást keresvén? És ha el tudsz menekülni, vajon találsz- e magad mellé társakat akikre számíthatsz, vagy mindenhol csak a kést döfik majd a hátadba, amíg el nem vérzel? Túlságosan is sok a lehetőség, de egye meg kell ragadnod, és irányítanod azt… vagy mindened elvész, és te magad is az enyészeté válsz… vagy:
Rá hallgatsz…
Őrá aki a tarkód mélyén lapul, aki csak akkor tör elő, mikor a magadba vetett hited meginog, és bizonytalanná válsz, az aki nem lát semmi mást, mint örömöt, mámort, és kielégültséget abban, ha a kezei közül vér csorog ki, és ő mégsem érez eközben fájdalmat. Amikor a kés a húsba mar, és a csont összeroppan átszakítva a bőr vékony szövetét a világ elé tárva minden groteszk pózát.
Vagy képes leszel-e megfékezni az ámokfutását, a tombolását?

Végül már magad sem tudod, hogy mennyi ideje haladsz előre, de valamire felfigyelsz. Neszek valahonnan távolról, az aljnövényzet hangos zizegése, és néhány fadarab kellemetlen roppanása. Biztosan nem állat. De nem is biztos, hogy orvgyilkos. Azok nem lennének ilyen óvatlanok… vagy mégis? Halk folytott szitkozódást hoz feléd a szél, egy férfi hangja, de hogy kicsoda ő, vagy hogy mit csinál itt azt nem tudhatod… ha csak meg nem kérdezed tőle szépen.

// Néhány apróság a végére ^^ A meséléseimben, általában a karakter olyan élményekkel gazdagodik amik kihatnak majd a további életére. Ezt úgy is kehet értelmezni - és leginkább ez a releváns - a cselekedeteid behatással lehetnek a világ apróbb részeire, és erősen megváltoztathatják egy - egy kaland kimenetelét. Illetve: És ez a legfontosabb, ha hibázol annak vállalni kell a következményeit legyen az bármennyire is kemény, vagy nem tetsző, hiszen így fejlődik a karakter személyisége az idők során Smile

Úgyhogy sok sikert ^^ /

**Mizuho Suzuya** Pént. Feb. 16 2018, 17:24

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Fülek a sötétben

Chakraszint: 110

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-5db Kunai(1 a kézben)
-5db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Makibishi
-10db Senbon
-szerszámkészlet(reszelő, drótvágó, penge, fogó)
-3db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
-rongyokból összevarrt maszk, szürke köpeny.
- Ninja overál és szandál

Már egy ideje, hosszú ideje csak haladok. A hideg szél, a kialvatlanság, az éhség, és a tudat, hogy egy gyilkost neveztem apámnak, ólomsúlyként nehezedik rám. A napok egybefolytak a szememben, lassacskán az idő teljesen értelmét vesztette számomra. Az otthon, legyen akármilyen rossz is, szinte hívogat, hogy forduljak vissza. A kényelmetlen ágyam, a kevés étel, a szűkös körülmények mind szörnyen hiányoznak. Akárhogy is éltem, az maga a menyország ehhez képest. A menyország, ahová sose térhetek vissza, mert Ő ott van.
Mizuho Keigo, az apám, aki akármennyire is durva volt velem, felnéztem. Az ember, aki most a rémálmaimban látogat meg, aki számomra a félelem megtestesülése. Ő az, aki miatt nem fordulhatok vissza. Bármennyire is fáj, akármennyire is félek, vagy szenvedek, muszáj haladnom előre. Minél távolabb tőle.

Az este a szokásosnál is rémisztőbb, ahogy a fák susogásán kívül semmi mást nem hallok. A néma csendben én mégis üldözőket, vadállatokat, gyilkosokat hallok, akik megállíthatatlanul száguldanak felém, egyetlen közös cél, a halálom érdekében. De akárhányszor hátranézek, csak a megtett út, a néma táj fogad, semmi más. Talán az elmém játszik velem, talán nem. Talán egyenesen Ő játszadozik velem, hogy az őrületbe kergessen. Talán mindez csak egy rossz, tartalmas álom.
Az édesanyám köpenyét szorosabbra húzom magamon, közben a másik kezem végig alatta marad, egy kunait szorongatva. A hideg vas kényelmetlenül helyezkedig el az izzadó, remegő markomban, én mégse eresztem el. Nem hoz semmi nyugodtságot, vagy bátorságot, ahogyan a ruhám alatt rejtőző maszk, vagy az oldalamon terpeszkedő penge se.
Ezen tárgyak mind az ő tulajdona, sőt a tárgyak jelképezik őt magát is. A rongyokból összevarrt maszk az ő arca, groteszk, félelmetes, érzelemmentes. A Tanto az ő karja, ami életek kiontására született. Karmazsin arca és karja. Ő, aki mindig velem van, aki bennem él, aki mindaz, ami én nem. Apámnak pedig ő kellett, nem én.
Ismét elragad a félelem, ezért ismét hátra is tekintek, gyilkosokat, kutyákat várva. Ezúttal is csak üresség fogad, de a félelmemet kiváltó zajok mégse szűnnek meg. Neszek, amik egy ismeretlen közeledését jelentik. Egy ismeretlenét, akivel nem szívesen találkoznék.
Azonnal elrejtőznék az egyik fa mögé, a kunaimat pedig csak mégjobban szorongatnám a jobb kezemben. Bár a szívem ezerrel kalapál, én mégis megpróbálok fegyelmet parancsolni magamnak, és csendben maradni.
A rejtekemből néha kitekintek, közben pedig azon jár az eszem, mégis mi vagy ki jöhet erre?
Vadállat biztosan nem, ahhoz túl halk, de shinobi se lehet, mert ahhoz meg túl hangos. A szél ráadásul szitkokat is hoz magával, ami kissé megnyugtat. Ha az a valaki értem jönne, nem hívná fel magára a figyelmet, de ettől függetlenül vigyáznom kell vele.
Senkiben se bízhatok, és amíg messzebb nem jutok, mindenki potenciális ellenség.

///Megpróbálok nem meghalni ^^ ///

**Ago** Szer. Feb. 21 2018, 14:12

Hogy bölcs döntés volt-e megállni és nem továbbszaladni az éjszakában, már csak a hold tudhatja. Mindenesetre lefékeztél, és egy közeli fa mögött megbújva kémleleted a sötétben kirajzolódó alakot. Ahogyan egyre közelebb ért hozzád úgy kezdett egyre inkább hasonlítani egy vézna egérre. Magas volt, és természetellenesen hosszúra nyúltak a karjai. A feje tojásdad alakú volt, és két foga kiállt a szájából, olyan csálén, hogy akár xilofonnak is lehetne használni. Szemei is kicsit kancsalok voltak, bár a sötét miatt ebben nem lehetsz teljesen biztos. És veszettül káromkodott:
- Hogy rohadna meg mindegyik, amelyik erre a kicseszett, rothadó pöcegödörbe küldött! - az "S" és "SZ" hangokat kifejezetten köpve, pöszén ejti - Kibelezem az anyjukat, és a beleiket felnyomom a valagukba! Mert majd nekem ebben a vaksötétben kellene megtalálnom őt?! Hát, hogyne mert minden valamire való ember ide menekül, ha baja van nem?! Hát perszeee… Csak éppen abba nem gondoltál bele drága Rei, hogy tennélek oda, ahová gondollak, hogy én nem egy rohadt majom vagyok, hogy erdőben kóboroljak!
A szitkozódó fiatalember, lassan elhalad a búvóhelyed mellett, és folyamatosan bár egyre jobban lehalkítva a hangját szidalmazott egy bizonyos Rei-t és a „munkáltatóit”, miszerint ez nem éri meg neki, és hiába az a tíz százalék akkor sem akar ilyen pöcegödörben menetelni, egy lehetséges bujdosó miatt.
Úgy tűnik nem vett észre téged, és ha megfigyelted különösebben nem is volt felszerelve semmivel. Nem volt ninja, vagy legalábbis nem mutatta ki. De akkor mit keres éjnek évadján egy ilyen helyen? Perceken belül meg is tudod a választ, vagy legalábbis úgy tűnik nem hagy téged anélkül, mert újabb csörömpölés után a bokrokon túl felharsan a hangja:
- Na végre megvagy! Tudod, milyen régóta kereslek, te kis csavargó?
A srác, ha megfordulsz nem is áll ott. Sőt mi több nem is neked szólt. A bokron túl, egy ifjú lányka ácsorog, olyan tizenhét – tizennyolc körül lehetett, lenge fehér ruhát viselt, amivel kitűnt a sötétből. Haja szőke, és noha úgy tűnik megpróbált elbújni a fa gyökerei között nem igazán sikerült neki. Páni félelem látszódott a testjátékán, ahogyan a férfi az egyik kezét a nyaka mellett átnyújtva a fának támaszkodott.
- Tudod bogaram, nem azért másztam el egészen idáig, hogy a rettegő tekintetedet nézzem… Dolgunk van egymással, úgyhogy ha lehet, minél előbb lássunk is neki, mert a végén még nem lesz aki segítsen neked…

**Mizuho Suzuya** Csüt. Feb. 22 2018, 17:00

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Fülek a sötétben

Chakraszint: 110

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai(1 a kézben)
-5db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Makibishi
-10db Senbon
-szerszámkészlet(reszelő, drótvágó, penge, fogó)
-3db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
-rongyokból összevarrt maszk, szürke köpeny.
- Ninja overál és szandál

Vajon hány nap telt el úgy, hogy rettegve néztem hátra üldözőket keresve? Hányszor fordult már elő, hogy a legkissebb neszre is felkaptam a fejem? Mennyi ideje futhatok az apám, a társai, sőt az egész falum elől? Akármennyi ideje is, a félelem most valóssá vált.
Hangtalanul, szinte eggyé olvadok a fával, ami mögött rejtőzöm. A fegyvertartó tenyerem annyira izzad, hogy már-már attól tartok, egyszercsak ki fog csusszanni a kunai a kezemből, a hangos földetérése pedig egyenesen a vágóhídra küld majd. Persze igyekszek nyugodt maradni, fegyelmet parancsolni magamnak, és nem pánikolni, de a holdfényes éjszaka most a szokásosnál is rémisztőbb.
A félelmem minden másodpercben egyre csak nő, ahogy a fák között haladó idegen hangja felém közeledik. Bár nem tudhatom biztosra, hogy értem jön, de ennek a lehetőségét számba kell vennem, hála a helyzetemnek. És ez egyáltalán nem megnyugtató, ahogyan az idegen szavai sem.
Beszél, saját magában beszél, sőt inkább hangosan káromkodik megállás nélkül. Látszólag nem tart attól, hogy esetleg valaki meghallhatja, ami szerencsémre most pont jól is jön. Legalább folyamatos kitekintgetés nélkül is meg tudom saccolni, hogy merre van, plusz még az ittléte okát is kideríthetem.
Valami nagyon dühíti, pontosabban egy Rei nevű személy, aki ideküldte őt, hogy...megtaláljon valakit. Személy szerint nem ismerek semmiféle Reit, de maga a tudat, hogy a lapátfogú fickó keres valamit, bőven elég a félelmem felerősítésére. Talán Rei az apám társa lehet, talán nem, de biztosan nem fogok ezen itt gondolkodni.
Az idegen szerencsére nem vesz észre, a zakatoló szívem pedig lassacskán megnyugszik, ahogy Egér elhalad a fedezékem mellett. Meg kell várjam, amíg hallótávolságon kívülre kerül, utánna pedig futás, ahogy a lábam bírja.
" Na végre megvagy! Tudod, milyen régóta kereslek, te kis csavargó?" hallom egy újabb csörömpölés után, bennem pedig menten megfagy a vér. A légzésem elakad, az egész testem pedig remegni kezd, ahogy lassan felfogom az elhangzottak jelentését. Rámtalált! Hiába a rejtőzés, rámtalált! Talán itt a vége, de...nem fogom hagyni magam.
Próbálok nyugalmat parancsolni a remegő kezeimnek, majd a kunait dobásra készítem, hogy amint megfordulok, támadhassak. A fedezékemből kilépek...de Egér sehol sincs.
A nagy meglepődésem szinte olaj a félelmem tüzére, azonban ez azonnal el is párolog, mikor mégis kiszúrom őt...és mégjobban meglepődöm.
Egér, bár nincs olyan messze tőlem, egy fát támaszt, és beszél valakihez. Ez egy leheletnyit megnyugtat, de amint kiszúrom a beszélgetőpartnerét, ez is elpárolog. Valamint az új elemet jobban megnézve nagyon gyorsan leesik a papírtantusz.
Egy lány az, talán velem egyidős, vagy idősebb, lenge, fehér ruhákban, és szőke hajjal. Az én hajam pedig pont szőke, ami a körülményeket tekintve csak egyet jelenthet.
A kezemben tartott kunait Egér felé hajítanám, pontosabban fél méterrel a feje fölé, hogy beleálljon abba a fába, aminek éppen támaszkodik.
- Lassan lépj el a lánytól, vagy a következőt a szemed közé kapod. - figyelmeztetem Egeret, a hangomba pedig higgadtságot próbálok csempészni, közben pedig már egy újabb kunait veszek kézbe. És csak most kezdődik az egész.
Egérnél semmi fegyvert nem látok, valamint nem tűnik shinobinak, de nem szabad lebecsülnöm. Tipikus őrült fazonnak tűnik, aki a puszta kezével is tud ölni, sőt talán még jártas a tai-, vagy ninjutsuk terén, ezt egyenlőre nem tudom.
A szememet viszont egy másodpercre se venném le róla, azt figyelve, próbálkozik-e valamivel. Ha megpróbál valahonnét előhúzni egy fegyvert, jutsut használni, esetleg kihúzni a fából az odadobott pengét, akkor a kunaimat felé dobnám, lehetőség szerint a kezét, vagy a vállát célozva, amelyik elérhetőbb. Ha így lenne, utánna két-két shurrikent készítenék elő, amivel az esti programom el is dőlne.
Mások ezt persze ostobaságnak tartanák, hogy elkezdek "hősködni". Az apám biztos továbbállna, kihasználva az elterelést, Karmazsin pedig talán még végig is nézné, amit Egér tenne a lánnyal. De én nem vagyok az apám, se pedig Karmazsin. Én ezt teszem, és bár sose lettem genin, magamat még mindig shinobinak tartom. Egy shinobi pedig nem hagyhatja, hogy ártatlanokat bántsanak...főleg, ha az az ártatlan talán pont miattam került ebbe a helyzetbe.

**Ago** Kedd Márc. 06 2018, 16:10

A dobott fegyver remegve áll meg a lapátfogú emberke feje felett. A fa kérge hangos roppanó hangot hallat a becsapódástól, és a levegőben hirtelen tapintani lehet a feszültséget. A csend szinte azonnal beállt, és hallani véled a saját szívdobogásod is, ebben a sötét némaságban. A lány, és az őt közrefogó férfi szinte madárgyorsasággal kapják a fejüket az irányodba. A szőke lány, szemében páni félelemmel tekint hol rád, hol a férfira míg az szinte teljesen értetlenül pislog a sötétbe.
- Mi a francot képzelsz akárki is legyél?! Kinek gondolod magad, hogy megpróbálsz itt fenyegetni? Tudod ugye, hogy kivel állsz szemben?! Gondolom, hogy nem, de jobb is így! Azt se tudod, mibe próbálsz beleavatkozni!
Köpi feléd a szavakat az egérfejű, de meglepő módon amilyen keménynek akart tűnni annyira könnyen észrevehető a remegés a hangjában. Talán fél? Ahogy korábban is megfigyelted, nem valami atletikus, és nem is tűnik túlzottan képzettnek, bárminemű fegyverben. Szóval lehet, hogy csak egy útonállóval van dolgod. De akkor miről beszél? A lány miért nem sikoltozott segítségért?
Egy pár pillanat múlva a srác kicsit oldalra lép, és óvatosan a kezét a háta mögé csúsztatja. Akárhogyan is reagálsz, a kezében hirtelen egy bicska jelenik meg, amivel kirívóan felét mutat. De látszik rajta, még a sötétség ellenére is, hogy nem igazán tartja azt biztosan. A keze remeg, a lábai nem stabilak, és a szeme is ide – oda jár a sötétben menekülést keresve. Arcáról egy csepp izzadság csurran le, és egy hangosat nyelve ismét megszólal:
- Gyere csak gyere… próbálj csak meg megölni! Hehe… nem tudod, ki vagyok ugye? Nem tudod milyen bajba sodrod magad, ha nem hagysz most békén mi?! Vagy csak a szád nagy? Azt gondolad, valami erőszaktevő vagyok he? Nem az nem az én dolgom! Amúgy is… ő hívott ide nem? – Fejét odafordítja a lányhoz, aki magzatpózba zsugorodva szipogott a fa törzsénél. – Mondjá’ már valamit! Te… cafka! Vagy nem kell a segítségünk… HE?!
A lány egyre hangosabban szipogott. Úgy tűnik eddig sem volt valami stabil az idegállapota, de most, hogy az életét is veszélyben érezte teljesen összeroskadt. Vajon mit teszel? Megmented a lányt az eredeti terved szerint, vagy vársz még? Esetleg hagyod őket továbbra is, és a magad baján kezdesz ismét aggódni? Hiszen még mindig az országban vagy, és még mindig üldöznek. Minden egyes itt elötlött perccel nő annak az esélye, hogy apádék rád találnak. De ha nem cselekszel, ki tudja mi történik a lánnyal, vagy hogy miről is beszélt az Egérfejű. Vajon tényleg olyan nagy ember mint amilyennek mondja magát?

**Mizuho Suzuya** Szer. Márc. 07 2018, 17:53

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Fülek a sötétben

Chakraszint: 110

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai(1 a kézben)
-5db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Makibishi
-10db Senbon
-szerszámkészlet(reszelő, drótvágó, penge, fogó)
-3db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
-rongyokból összevarrt maszk, szürke köpeny.
- Ninja overál és szandál

Talán lehet, mégiscsak ostobaságot követek el a hősködésemmel. Elvégre még mindig az országban vagyok, az apámmal szemben meg talán csak félnapnyi előnyöm van. Ha pedig ő, vagy valamelyik embere utólér, az egyet jelent a halállal...vagy valami sokkal rosszabbal. A lány viszont láthatólag elég nagy bajban van, a kunait pedig már eldobtam. Az este csak most kezdődik.
A figyelmeztetésre szánt penge recsegve áll bele a fába, egy röpke pillanatra pedig a fák susogásán kívül semmi se töri meg a csendet. Se egy madár, se egy nyöszörgés, csak a saját, ezerrel kalapáló szívemet hallom, amíg Egér hátra nem kapja a fejét.
Ő és a lány is csak a szürke csukjás idegenre, azaz rám figyel, a szőke hölgyemény látszólag mégjobban megrémül. Viszont furcsálom, hogy egyáltalán nem kezd segítségért sikoltani, pedig a szavaimból tisztán érteni lehet, hogy segíteni jöttem. Egér azonban megszólal.
Egy adag fenyegetőzést vág hozzám, bár a szavai valahogy nem hangzanak olyan félelmetesnek, mint korábban. Mintha megrémült volna, vagy esetleg csak színlel? Akárhogy is, ez egy kissé visszafogja a saját félelmemet, így sokkal magabiztosabban tudom tartani a kezembe vett újabb kunait, valamint az utazóköpenyem takarásában még egy shurrikent is megpróbálok a bal kezembe csempészni.
Egér persze ugyancsak cselekszik, és nagyon gyorsan fegyvert ránt. Eredetileg pont ezt megelőzve terveztem egy kunait dobni a vállába, azonban nagy meglepetésemre csak egy bicskát kap elő, amit nem is tart olyan stabilan. A sötétben is tisztán látom, hogy remeg a keze, valamint a további fenyegetőzései se hangzanak olyan magabiztosnak. Valóban félne? Esetleg ez is csak egy színjáték? Mindkettőnek megvan az esélye.
- Ismerem a fajtádat. Csak hazudni tudtok, és a gyengébbeket bántani. - mondom Egérnek, aki a már magzatpózban reszkető lánnyal kezd kiabálni. Undorító féreg. - Én vagyok a te ellenfeled. - közlöm, majd akcióba is lendülök. Mást nem tehetek.
Először lassan oldalra lépnék egyet, közben úgy fordulnék egy kicsit, hogy a jobb felem kerüljön előtérbe, a bal karom pedig takarásba; szememet le sem véve Egérről. Ha támad, ha nem, én hirtelen mozdulnék, a shurrikent felé hajítva, amivel a jobb válát céloznám meg. Utánna persze én magam is azonnal nekilendülnék, a támadásom pedig a reakciójától függ.
Ha kivédi a felé hajított shurrikent, az tapasztalatról árulkodik. Ez esetben nekirohannék, de mikor már csak fél méter lenne közöttünk, gyorsan jobbra kitérnék, majd megpróbálnám oldalba rúgni. Ha ez sikeres, akkor gyorsan megragadnám a bal karját, a háta mögé csavarnám, majd a kunaim nyelével tarkón vágnám. Ezután a helyzetet kihasználva a földre teperném, a karját el nem engedve, a pengét pedig a torkának szegezném.
Ha esetleg kitérne a shurriken elől, akkor is megtámadnám, a pengémmel az ő pengéjét célozva. A két fegyver összeütődésének pillanatában azonban a bal kezemmel megragadnám a bicskás kezét, majd a gyomrába térdelnék, végül ugyancsak kicsavarnám a karját, és tarkón is vágnám a kunaival. Ezt követve a földre tipornám, a pengét ismét a torkának szegezve.
Ha esetleg valamelyik rúgásomat blokkolná, kitérne előle, vagy előrántana valami trükköt, akkor hátraugornák, majd a kunaimat megpróbálnám a lábába hajítani. De remélhetőleg sikerül kiterítenem, és ha magánál marad, akkor feltennék neki pár kérdést.
- Ki vagy te? Ki ez a Rei, és mit akar ettől a lánytól?

**Ago** Hétf. Márc. 12 2018, 16:19

A shurriken sebesen szelte át a köztetek lévő távolságot. Az egérarcúnak a szemére hirtelen kiült a megbánás, és a halálfélelem összetéveszthetetlen csillanása. A forgó fém egyenesen a megcélzott végtag tetejébe fúródott, vörös vért fröccsentve szét a közeli fák törzseire. A fiú arcára azonnal fájdalmas grimasz vándorolt, és remegő kezéből kiejtette a kést, ami csörömpölve hullott a földre. Ügyetlenebbik kezét a vállára szorította, majd azonnal el is kapta onnan, amikor a tenyerét is felsértette a belefúródott Shurrikennel. Hangosat kiáltva térdre rogyott, és szinte azonnal öklendezni kezdett. Úgy tűnik nem képzett semmilyen harcban. Mintha egy sima civil lenne, vagy útonálló. De a banditák legalább a saját fegyverükkel tudnak bánni, és noha nem érnek fel egy ninjához erőben, de nem dőlnek ki az első támadástól.
Az egérfejű teljesen maga alá rogyott. Hisztérikusan hüppögött, és a saját kiömlő vérét nézte. Úgy tűnik nem igazán látta még. Eléggé felkavaró lehet ha egy papírvágás helyéről kiömlő rózsavörös véred helyett, sűrű patakokban csordogáló bíborszín folyadék hagyja el a testedet.
Láttad a lányt is. A vér amelyet kiontottál, a hosszú szőke haját is bemocskolta. Szemei páni rettegéssel volt tele, és látszott, hogy hiperventillál.
- Megfogok… megfog…megffogok halni.. khahh… - köpi az egérke a szavakat. – Te szuka… ezért …aaarghhh… még megfizetsz! Nem tudod kivel szórakozol he?!
Mikor odalépsz hozzá, szinte azonnal befogja, és nyel egy nagyot. A hangod nem ad neki menekülésre lehetőséget, és úgy tűnik, hogy a kezdeti magabiztossága semmivé foszlott, ahogyan fölé tornyosultál. A kérdéseid hallatán gúnyos vigyorra húzódik a szája, de a kezedben tartott fegyver láttán azonnal le is fagy az arcáról a mosoly.
- Hogy én?... Miért is érdekel téged ez he’? Nem vagyok én annyira fontos… Nem én csak egy fül vagyok, semmi más! Én csak jövök-megyek, hallgatok, meg kéréseket juttatok el a megfelelő személyeknek… semmi több esküszöm! Rei…? Eheh az kicsoda… mármint milyen Reiérről beszélsz itt nekem, nem ismerek semmiféle Reirét… - szeme idegesen ráng, és nem képes a szemkontaktust fenntartani. – A lányka meg? Ő keresett meg minket, neki kell hogy megoldjuk a baját… én csak jöttem, hogy beszéljek vele… semmi más, nem szabad bántani a kuncsaftokat! Benne van a szabályba, és ha nem tudjuk fékezni magunkat, akkor nekünk reszeltek! Érted… Megölnek engem! Ha nem te most, akkor jönnek ők, és kivégeznek! – A hangja lassan ismét hisztérikussá vált, lassan elkezdett kúszni feléd, tekintetét rád emelte, és könyörögve folytatta – Túl sokat mondtam meg fognak ölni! MENTS MEG! Már mindent elmondtam, úgyhogy védj meg! Ezt kell tenned, már a tiéd vagyok! Rám támadtál, tehát a te felelősséged lettem! Védd meg az életem! VÉDJ MEG! VÉDJ MEG VÉDJ MEG VÉDJ MEG VÉDJ MEG!
Az egérarcú teljesen meghibbant, a félelem elvette az eszét. Lassan kaparászott utánad a ruhádat tépte, és folyamatosan szinte sírva könyörgött neked, hogy mentsd meg az életét.

Az erdő sötétjében egy alak ült egy fa tetején. Testtartása leginkább egy keselyűé volt, mozdulatlan, mint egy ősidők óta ott álló szobor. A fejére húzott csukja alól kilátszó maszkos arca csúfos grimasszá változott.
~ Szánalmas… És ilyeneket akarunk felvenni? Reinek elég elcseszett egy ízlése van. Még csak nem is sármos ez a csávó, és egy ilyen heg miatt már fel is dobná az egész bandát… Ezt jelentenem kell…~
Ezzel az alak megmozdult, és mintha ott sem lett volna eltűnt. Nem láttad őt, sem amikor érkezett, sem amikor elment… de a jelenlétét érezhetted… mint vaskos tűk, amelyeket a tarkódba szúrtak úgy égette a tekintete a lelked… De vajon tényleg volt még valaki az erdőben vagy csak képzelted?

Ajánlott tartalom