Fusino Suneku

Név: Fusino Suneku

Ország: Eső országa

Rang: Genin

Kor: 16

Nem: Férfi

Felszerelések: 1 Shurikentartó, 1 övtáska, 5 Shuriken, 5 Kunai, 1 szerszámszett, 3 robbanó jegyzet, 2 füstbomba, 2 Fuuma-shuriken

Kinézet:
Magasság: 182cm
Testsúly: 70kg
Haj: Barna színű, közepesen hosszú
Szem: Kék színű
Az átlagosnál kicsit hosszabb lábakkal rendelkezik, izomzata arányosan elosztott és kidolgozott, meglátszik rajta a sokévi ninja edzés. Bal térdén egy mély horzsolásból származó heg, jobb lapockáján a 15 évesen kiérdemelt, darumadaras Fusino tetoválás, jobb vállán vágásból származó heg.
Ruházat: Edzéshez egy szürke overált használ, egyébként a küldetésnek megfelelően választ ruházatot. Homlokán büszkén viseli a genin vizsgán kiérdemelt fejpántot. Övtáskája baloldalra von fordítva, shurikentartója a jobb combja hátsó részén van. Fuuma-shurikenjei összecsukott formában a háta alsó részére vannak rögzítve csatokkal, egy csat kibiztosításával könnyedén kihúzhatóak. Nyakában egy kicsi, néhány centis medált visel, ami egy kígyót ábrázol oldalnézetből, szeme helyén egy apró zöld drágakő csillog. Családjában mindenki ilyet visel.

Jellem: Általában vidám, szókimondó, de rosszkedvében sokszor elviselhetetlen. Nehezen barátkozik, de barátait nagyon tiszteli és próbálja segíteni. Saját érdekeit is legalább olyan fontosnak tartja, mint barátaiét és a klánét, ezért sokszor nehezen jut döntésre. Falujával szemben kevésbé odaadó, de a klánjáért szinte bármit megtenne. Harcban általában hidegfejjel gondolkodik, szeret taktikázni, de ha egyszer tűzbe jön meggondolatlan is lehet. Ha tud, megpróbál lesből támadni és gyorsan véget vetni a harcnak. Ha ez nem sikerül, akkor vállalja a nyílt harcot és nem menekül el. Gyakorlati edzésben mindent belead, elméleti tanulásban inkább hanyag és bízik intelligenciájában.


Előtörténet:
Fusino Suneku Amegakure no Sato-ban született 16 évvel ezelőtt. Mivel a Fusino klánba született nem volt kérdés, hogy ninja lesz-e vagy sem, hiszen a Fusino hagyományosan harcos klán. Valószínűleg akkor is ninja lett volna, ha ez nincs „előre elrendelve” bár ebbe annyira nem gondolt bele. A Fusino név jelentése halhatatlan ez harctéri teljesítményüknek köszönhetően ragadt rájuk és végül családnévként kezdték el használni. Ez sajnos már régen volt, azóta a Fusino klán szétszéledt, dicsőségük megkopott és meg is fogyatkoztak. Kiderült, hogy nagyon is halandóak.

Annak ellenére, hogy Amagakurében élt a családja nem nélkülöztek. Sok luxusban sem volt része, de minden szükséges dolguk megvolt jónéhány hasonló, Amegakurei családdal ellentétben. Ez talán a család múltjának volt köszönhető. Hiszen nem mindig éltek az Eső falujában. Amikor a klán szétszéledt az ő családja is elhagyta faluját és Konohába költözött át. Az még a család tagjai számára sem ismert, hogy hogyan is fogadták be őket, de tény, hogy sikeresen letelepedtek. Azt hallotta szüleitől, hogy dédapja szinte többet volt a Konohát körülölelő erdőben, mint magában a faluban. Itt került szorosabb kapcsolatba a kígyókkal. Ebből a korszakból nem hallott sok történetet, de dédapjának sikerült szövetséget kötnie a kígyókkal, és egyre több Hebi Ninpout tanult meg. Amikor nagyapja genin lett néhány éves tréningben részesítették, majd amikor elég erős lett elkezdték neki tanítani a kígyós technikákat és szövetséget is kötött a kígyókkal. Nagyapja ezt a tudást feleségének is továbbadta, így mindkét nagyszülője sok Hebi Ninpout ismert. Amikor kitört a Harmadik Ninjaháború nagyszüleiben pontosabban nagyapjában felébredt a hazafiasság és visszatért Amegakuréba. Felesége hűségesen követte. Ezért Suneku nagyon tisztelte nagyanyját, hiszen fontosabbnak vélte a családi kötelékeket, mint a falu kötelékeit. Fiatal kora ellenére ekkor már apja is tudott harcolni, hiszen őt is ugyanúgy nevelték, ahogy korábban nagyapját. Apja szerencsésen túlélte a háborút. Nagyszülei elestek hősies harcban.

Apja a háború után házasodott meg és később Suneku is megszületett. Gyerekkora átlagosnak mondható volt sokat játszott ninjásat az utcán, a többi gyerekkel. Szülei sokat vitték az erdőbe sétálni, és néha elment barátaival is. Egyik ilyen sétán esett meg gyerekkora egyik legmeghatározóbb eseménye. 5-6 éves lehetett és már kezdett lemenni a nap ezért barátjával hazafelé indultak. Amikor egy pillanatra barátja nem figyelt oda, Suneku elbújt egy bokorban és jól ráijesztett pajtására. Aki nem jött rá, hogy ez csak egy csíny így vissza se nézve elkezdett rohanni be az erdőbe. Amikor már eltávolodtak az úttól akkor barátja útját egy nagy odvas fa állta el. Játszótársa ekkor nézett először hátra, ezt is pont a rossz pillanatban.
- Jól beugrattál – kacagott
De hamar az arcára fagyott a mosoly, amikor meglátta Suneku halálra vált ábrázatát. Csak ekkor nézett vissza a fára. Az odúból egy kígyó tekergőzött elő. Olyan vastag volt, mint egy felnőtt lába. Kitátotta száját, szándéka egyértelmű volt. Ekkor Sunekuba sziklaszilárd eltökéltség szállt. Már-már önkívületben elindult, olyan volt, mintha nem is ő parancsolna a testének. Beállt barátja elé és mélyen a kígyó baljós, zöld szemeibe fúrta magabiztos, kemény tekintetét. A kígyó hirtelen megdermedt és hosszú – óráknak tűnő- másodpercekig csak „szemeztek”. A kígyó végül mintha meghunyászkodott volna visszakúszott odvába. Barátja félelmén felülkerekedett ámulata, és csak tágra nyílt szemekkel, leesett állal figyelt. Suneku emlékezett merről jöttek és - természetesen futva - vissza is találtak az útra. Pajtása a hazaúton nem győzte megköszönni tettét valamint, kérdésekkel árasztotta el.
- Hogy csináltad? Megtanítod? Rád sem ismertem! Ez biztos te voltál? Ezt tanultad valahol? Nem féltél?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel traktálta amire Suneku persze nem tudott válaszolni. Mikor otthon vacsora közben elmesélte ezt a történetet még a saját szájából is furának hangzott. Szülei nem szóltak bele a mesélésbe. Amikor a végére ért várta a dorgálást apjától, esetleg egy megkönnyebbült ölelést anyjától. Ennek ellenére apja csak ennyit mondott.
- Szerencséd volt, fiam – a fiam szót kicsit megnyomta és már-már elismerően mondta
Eközben apja szemében mintha valamifajta apai büszkeség csillant volna. Aznap este sokáig forgolódott, de nem tudta megmagyarázni se a történteket, se apja fura reakcióját.
6 éves korában szülei elkezdték az akadémiára felkészíteni, fizikailag, és a kunai, shuriken és egyéb ninja eszközök használatának alapjaira. Shuriken dobáshoz való tehetsége szüleinek is hamar feltűnt csakúgy, mint senbon használat terén fölmutatott antitalentuma is.

Az Akadémiára 9 éves korában került be a szokottnál egy évvel később. Szülei nem akarták a mélyvízbe dobni és még egy plusz évet gyakoroltak vele. Minden ellenkezése ellenére szülei nem engedtek, hogy előbb kerüljön az akadémiára. Így történt, hogy év vesztesként érkezett az akadémiára és ő volt a rangidős. Az első napon korán érkezett és az ott lévő néhány emberes csoporthoz csapódott és beszélgetésbe elegyedett. Első nap hazatérte után szülei meséltek a család múltjáról és a kígyókról. Első döbbenete után már teljesen tiszta volt neki mi is történt aznap este. Valamint amikor rájött milyen ritka és különleges a kígyó használata a ninja világban nagy büszkeséget érzett.
„Nekem van a legkirályabb családom Amegakureban” - gondolta.
Akadémiai évei jobbára könnyeden teltek. Gyakorlati tárgyakból kettőzött erővel készült, míg elmélet tárgyakra szinte semmit nem tanult. Ennek ellenére a legtöbb elméleti tárgyból négyest kapott.
„Nem lehet nehéz, hiszen akkor nem tudnám” – így állt hozzá a tesztekhez elméleti tárgyakból és többnyire igaza is lett
Gyakorlati tárgyakra két kivétellel ötöst kapott. Az egyik ilyen a senbon dobás volt, amiben tehetségtelensége már-már röhejes mértéket öltött. Órák hosszat készült többet, mint bármelyik tárgyra. Ugyanakkor azt érezte, hogy ez szinte semmit nem ér. Senbonjai látszólag teljesen véletlenszerű irányba repkedtek. Senbon dobásból végül 3-as lett, de inkább, csak kegyelemből, azért mert látszott rajta fáradhatatlan lelkesedés. E téren mutatott fogyatékosságait shuriken dobás terén ellensúlyozta. Mind sima shuriken, mind Fuuma-shuriken dobásból osztályelső volt és dicséretet kapott. Bunshin no Jutsu és Henge no Jutsu terén is kicsit jobb volt, mint az átlag. Robbanójegyzetei viszont néha besültek és ebből a tárgyból éppen, hogy ötös lett. A másik problémás tárgy számára a Shushin no Jutsu volt erre a tárgyra 4-est kapott. De erről bővebben később. Összességében úgy érezte még rangidősként sem volt semmi szégyellnivalója eredményeit tekintve.

4 éves akadémiai tanulmányai befejeztével elérkezett a Genin vizsga ideje 13 életévét már javában taposva ő volt a legöregebb nem bukott tanuló a vizsgán.
„Lehetetlen, hogy rangidősként ne menjek át, és egyébként is könnyűnek kell lennie különben nem tudnám” – mosolyodott el magában
Pozitív gondolatai ellenére is volt benne egy kis félsz, bár társain végigtekintve a nyugalom szobrának látszott. Végül az ő nevét szólították erre egy kicsit berezelt, de próbált magabiztosan megindulni a vizsgaterem felé. Úgy érezte ez többé-kevésbe sikerült is neki. A vizsga 2 részből állt. 2 teljesen véletlenszerű húzásból állt így lehet, hogy 2 elméleti és az is, hogy 2 gyakorlati tárgyat kap. Legrosszabb estben kihúzza a senbon dobást és egy számára kevésbe kedves elméleti tárgyat. Ebben az estben nagy valószínűséggel megbukik. Legjobb esetben kihúzza a Shuriken és Fuuma-shuriken dobást, akkor tuti átmegy. Amikor belépett a vizsgaterembe valahogy elszálltak félelmei. Csak egy gondolat motoszkált tudata mélyén:
„Mi lesz, ha nincs mákod?”
3 vizsgabiztos ült a teremben. Senseie akivel jó kapcsolatot ápolt és jó tanárának tartotta. Középen egy kicsit köpcös, kopaszodó figura ült éppen valami receptről locsogott nagy beleéléssel a tőle balra ülő kissé unott ábrázattal hümmögő úrnak. A baloldalt ülő úr fáradtnak és öregesnek tűnt, hajába már ősz szálak is keveredtek, de szemében értelem csillogott. Bizonyára a középen ülő volt a vizsgabizottság főnöke, hiszen ő ragadta magához a szót.
„Elég undorító alaknak tűnik” – könyvelte el magában.
A köszöntési procedúrák után még egyszer tájékoztatták a vizsga menetéről.
„Mintha nem hallottam volna már vagy egy tucatszor” – gondolta és már-már unottan hallgatta a jól ismert szabályokat.
Amikor „dagadék” magában már csak így nevezte, persze nem volt különösen kövér, de a ninja társadalomban, főleg Amegakuréban már ez sem volt megszokott. Szóval, amikor a dagadék mondókája végére ért odalépett a kiterített papírlapokhoz és húzott egyet. Ez állt rajta:

Gyakorlati feladat

Henge no jutsu

Utolsó kétsége is elszállt. A Hengével nem lehet gondja. Minden kertelés nélkül kiállt a terem közepére és miután megadták neki, hogy változzon a Senseiévé gondosan chakrát koncentrált és gond nélkül felvette Seneseiének tökéletes mását. Miután minden oldalról megvizsgálták és semmi kivetnivalót nem találtak a dagadék felszólította, hogy húzzon egy újabb papírlapot.
„Pedig ki akartam sétálni a vizsga közepén, de kösz hogy szoltál” – gondolta most már teljes magabiztossággal.
Kihúzta a lapot a tetején ez állt:

Gyakorlati feladat

Gondolatban már elmosolyodott, de a képzelt mosoly hamar képzelt fintorba ment át, amikor tovább olvasott:

Shushin no Jutsu

Kivezették a gyakorlótérre, hogy legyen helye elvégezni a technikát. Korábbi magabiztossága tovaszállt és kifelé menet ezt hajtogatta magában:
„Nem köthetnek bele, nem köthetnek bele, nem köthetnek bele”
Kiállt a gyakorlótér közepére és földbegyökerezett lábakkal elkezdett chakrát koncetrálni.
„Földbe gyökeredzett lábakkal nem lehet elvégezni ezt a technikát”- gondolta szórakozottan.
Elkezdte érezni a szokásos érzést, lábai, mintha egybefolytak voltak és egyre elkeskenyedő homogén testet alkottak. Farokhoz hasonlót… kígyófarokhoz. Miközben a farok szerű dolog végignyúlt a földön feje a gyomra magasságába került, majd elkezdett szélsebesen siklani a gyakorlótér másik fele felé. Mindez villámgyorsan történt. Korábban sokat cikizték ezért és habár a Shushin no Jutsu minden követelményének megfelelt ijedtséget keltett a többi tanulóban. A Senseiének sem tetszett, de mivel formáját kivéve megegyezett a Shusin no Jutsuval nem talált rajta fogást, és amikor látta, hogy máshogy nem sikerül Sunekunak végrehajtani a jutsut belenyugodott. 5-öst persze azért soha nem kapott, rá mert ez mégsem az volt, amit kértek tőle. Amikor a gyakorlótér másik felére ért lábai visszaváltoztak felegyenesedett, megfordult és baljósan vizsgáztatóira nézett. A dagadék egyenesen kikelt magából:
- Ez nem emberi, egy ilyen szörnyeteg nem lehet ninja ezt nem szabad engedni!! – ordította önkívületi állapotban.
Senseie védelmébe vette és próbálta megmagyarázni neki a technika hátterét, és hogy máshogy nem megy és lényegében ugyanaz. Az öregúr is melléállt és próbálta lenyugtatni társát.
- Szokatlan ugyan, de lényegében ez egy Shushin no Jutsu. Belegondolva még valamivel jobb is, hiszen a földön … csúszva kisebb felületet kínál ellenfelének támadásra – bizonygatta.
A három felnőtt vagy félórán keresztül vitatkozott. Suneku pedig szinte biztosra vette, hogy megbukik, még azt is elképzelte, hogy nem lehet ninja belőle. Végre feléje fordultak.
- Átmentél – vetette oda dagadék, szinte köpve a szavakat.
És miután szinte hozzávágta a fejpántot Suneku elhagyta a termet. Elég sokáig volt bent ezért kérdő tekintetek zúdultak rá. Nem volt semmi kedve válaszolgatni, így gyorsan hazafelé vette az irányt. Hazafelé menet már szinte nem is emlékezett az incidensre.
„Ninja vagyok”- gondolta büszkén és vigyorogva lépdelt hazafelé.

Mikor hazaért, szülei a kedvenc ételével várták és nem győzték dicsérni. Étkezés után ünnepélyesen megkapta a kígyós nyakláncot amilyen szüleinek is volt. Ezt szinte büszkébben viselte, mint a homlokvédőt. A családi kiképzést már másnap megkezdték. A külön edzés majdnem 3 évig tartott, addig nem engedték, hogy senseit kapjon, de könnyebb küldetéseket ez alatt az idő alatt is teljesített. Az edzés főként fizikai és lelki felkészítés volt a ninja életre. A ninjutsukra kevesebb idő jutott, de annyi kiderült, hogy eleme nem a víz, ahogy azt szülei várták. Így képtelen volt megtanulni a Kirigakure no Jutsut. Az edzés alatt sokat fejlődött. Ez idő alatt szorosabb barátságot alakított ki Fusino Togeval és az ő barátaival Fusino Karaszuval és Keiel bár őket, kettőjüket mindig is túl zárkózottnak vélte. Végül betöltötte a 16-ot és eljött az idő, az idő, amikor szülei otthagyták. Már korábban is említették, hogy eljön ez az idő, de valahogy sohasem vette komolyan. Apja és anyja azért hagyták magára, mert felkészültnek tartották rá hogy egyedül éljen, valamint, mert egy titkos küldetésre indultak, amiről csak ő, Fusino Suneku tudott. Ez nem volt más, mint felkeresni a legendás konohai kígyóhasználó hagyatékát. Szülei nem hagyták teljesen magára, a pincében hasznos tekercseket rejtettek el egy fal mögött, aminek kinyitásához csak ő ismerte a kézjeleket, de a szülei meghagyták neki, hogy ezzel ne is próbálkozzon, mert chakraszintje még nem elegendő. Szülei a kelő nappal távoztak és hagyták el a falut. Miután magára maradt a házban szomorúság fogta el, úgy érezte többé sehova sem tartozik. Új célokat kellett találnia. Ezek a következők voltak: Egy befogadó közösség keresése és megkezdeni a chuninná váláshoz vezető utat. A Fusino klánnak dicsőséget szerezni. Végső célja, pedig ha elég erőssé vált szülei követése. Mert valahogy úgy érezte, hogy őket már nem látja viszont falujában.

Üdv! Ez nagyon szép munka! Elfogadva!

Chakraszint: 135
Pénz: 2600 r.
Ajándék jutsu: Kage shuriken no jutsu

Kellemes időtöltést!