Djuka Katsumoto

(*néhány nappal a geninvizsga után)
A reggel ugyanúgy indult, mint máskor, de nem sejtettem milyen kalamajkákba keveredek. Mivel nem kaptam semmi feladatot aznapra ezért úgy döntöttünk apával átmegyünk egy közeli ismerősünkhöz. Amikor kinyitottuk az ajtót lavinaként rontottak ránk a csaholó kiskutyák. Ugyanis az ismerősünk kutya tenyésztéssel foglakozott. A drágák alig voltak nagyobbak a tenyeremnél, de ez nem is meglepő. Egy felnőtt példány is csak tíz kilósra nő meg maximum. Nem sokkal lemaradva mögöttük megjelent az anyukájuk és a nagypapájuk. Mikor látták, hogy csak mi vagyunk azok visszavonultak, de azért szemmel tartottak minket. Nagyon nehezen bíznak meg az emberekben, mert az előző gazdájuk rettenetesen viselte gondjukat. Csak azt ettek, amit az apa el tudott lopni a nagyobb testű kutyáktól. Ez viszont nem tetszhetett nekik, mert eltörték az egyik bordáját. Szerencsére mikor az az állat eladta őket megváltozott az életük. Ökölbe szorult a kezem valahányszor eszembe jutott mit tett ezekkel a védtelen teremtményekkel. Merengésemet egy ismerős vakkantás szakította félbe. Igaz mindegyik porontyot szerettem, de őt egyenesen imádtam.
Fehér alapon barna foltos kis gömbölyű fejű tömzsi orrú kiskutya. Tipikus kis Si-cu volt. A színe miatt én mindig Barnának neveztem. Mikor abban a pici szájában cipelte egy teniszlabdát az valami eszméletlen. Alig látott a labdától mindenbe bele ütközött, de azért is vitte azt a labdát. Mikor elvettem mérgesen ugatott, hogy dobjam el. Aznap is elvettem tőle és amennyire lehetett elhajítottam ezután csak egy fehér csíkot láttam és ő már ott is volt a labdánál. Utána természetesen nem jött oda hozzám nehogy elvegyem, tőle a labdát ezért nekem utána kellet, rohanom, hogy újra eldobhassam azt. Néhány nappal ezelőtt mikor még nagyképű voltam nem mutattam ki elégé az érzelmeimet, de most örömmel játszottam az ördöglaptikával. Nem csak játszó, de edzőtársnak is kitűnő volt ez az apróság. Megragadtam a labdát majd létrehoztam három klónt majd mindegyik egy labdával a kezemben szétszéledt a szélrózsa minden irányában velem együtt. Egyébként vetette rá magát a klónokra majd mikor mind szertefoszlott én következtem. Majd mikor elkapott volna a Kawarimi no jutsu segítségével megmenekültem, de nem örökre. Pár percre rá elkapott. Kicsit elfáradtam ezért leültem az ablak alá hogy pihenjek mikor meghallottam apámékat arról beszélni, hogy a környékre költözött egy nagy házba az-az állat, akitől vették a kutyákat. Ez hallatán éreztem, hogy lángra gyúlt a vérem és nem bírtam visszafojtani az érzelmeimet. Pár perc mérlegelés után döntöttem. Édesapámtól elbúcsúztam majd teljes erőmmel elindultam a helyesnek vélt irány felé. Félúton negáltam majd magamat leszidva elindultam a házunk felé. Beugrottam az ablakomon majd egy ujjas pólót húztam magamra nehogy felismerjék a sebhelyemet. És hogy az arcom is ismeretlen maradjon egy sálat is magamhoz vettem majd újra a célpont felé vettem az irányt jelentős sebességgel. Azonban hiába rohantam minden erőmmel így is időbe tellett, míg elértem a nagy házig. Nem volt nehéz kiszúrni a kétszintes épületet a sok pici ház között. Délután felé járt az idő, de furcsán kevesen voltak az utcán, ami csak megerősített a célom végrehajtásában. Mikor minden csendes volt felugrottam az erkélyre majd könyökömmel betörtem az ablakot és a lyukon keresztül kinyitottam azt. Mielőtt bemásztam volna a szám elé kötöttem a sálat nehogy valaki meglássa az arcomat. Az ablakon keresztül a hálószobába találtam magamat. A szobában egy hatalmas ágy egy ruhásszekrény és rengeteg boros üveg hevert szana-szét. Csendben az üvegeken átlépkedve kiosontam a háló szobából és egy furcsa hangra lettem figyelmes. A hang a földszintről jött az épület hátuljáról. Az ajtót kinyitva borzalmas látvány terült a szemem elé. Ketrecekbe kiskutyák tömkelege volt összezsúfolva mindenféle fajta. De nem csak kutyák voltak, hanem festmények és különféle ékszerek egy kisebb vagyon. A csecsebecsék nem érdekeltek csak a kutyák ezért elkezdtem a ketreceket kinyitogatni és az állatokat kiszabadítani. Mikor az utolsó ketrec is kinyitottam egy hatalmas erő megragadta a hátamat és kirepített a szobából. Mikor felálltam egy majdnem kétméteres nagydarab fickó állt előttem. Kérdés nélkül megragadta a hozzá legközelebb álló széket majd hozzám vágta, amit épphogy, hogy el tudtam kerülni. Azonban nem maradt időm őrülni ugyanis jött a következő és a következő. Tudtam, ha nem teszek valamit, akkor valamelyik eltalál és akkor végem. Oldalra nyúltam, de sajnos nem volt mihez nyúlnom ugyanis a felszerelésemet otthon felejtette. Abban a pillanatban jutott eszembe a tartalék kunaim, amit mindig a bokámon szoktam hordani. Ezért lehajoltam majd az egyiket elhajítottam a fejére célozva, de sajnos egy székkel kivédte. Azonban nem lombozott le ugyanis pont erre számítottam. A mire elvette a szeme elől a széket én már előtte álltam és megsoroztam a fejét, de semmi hatása nem volt. Ezután azonnal a lábát kezdtem rugdosni, de ez sem használt. Tanácstalanságomat kihasználva hozzám vágta a széket, amitől a falnak estem. A vállam sajgott a ruhám is kiszakadt, de nem törődtem vele ugyanis kifogyott a székekből. Ez újabb erőt adott majd újra elé álltam és ott ütöttem ahol értem, de minden csapásom hatástalan, sőt túlságosan is gyengének bizonyult. Megvetően pillantott rám majd a vállamat megragadva átvágott egy üvegablakon. A ruhám egy része a kezében maradt, de ez volt a legkisebb bajom ugyanis az üveg felhasította a lábam. A földön feküdve néztem, ahogy egy hatalmas érkezőasztalt megragadva közeledett felém. Majd mikor hozzám ért egy halkan elköszönt tőlem - Viszlát, kicsi tolvaj. - erre lecsapott az asztallal. Azonban nem engem talált el, hanem egy széket hála a Kawarimi no jutsunak. Azonban ezzel nem ért véget a mutatvány ugyanis a szék hátlapján működésbe lépett egy robbanó cetli, amit a zsebembe találtam. Mikor fölrobbant úgy repült ki a fickó, mint egy pezsgős dugó. A robbanás nagyját az asztal fogta fel, de így is eszméletlenül terült el az utcán. Elégedetten néztem szánalmas testét majd, ahogy erőm engedte haza siettem, hogy átöltözni ahol édesapám már várt rám. Azt mondta, hogy meglepetése van a számomra majd elővette Barnát. Azt mondta két zsák kutyatápért odaadta neki. Abban a pillanatban nem éreztem egyetlen sebesülésemet sem. Nem győztem hálálkodni apámnak. Miután kijátszottuk magunk elmentem fürödni mikor kijöttem anyáék elmesélték, hogy érdekes hírt halottak. Egy nagydarab tolvaj házát felrobbantotta valaki és jól helybenhagyta. Ezt halva azonnal a szobámba mentem Barnával lefeküdni. Azért vittem magammal, mert nem szokott hozzá az egyedülléthez mindig a testvéreivel volt együtt. Ezért úgy döntöttünk, hogy „pár napra velem alszik”. Mikor édesanyáék lefeküdtek kiosontam és becsempéztem a kutyatáp árát a zsebpénzemből majd visszafeküdtem újdonsült testvéremmel az oldalamon.