Djuka Munfurawa & Hiashi vs Djuka Kodomo

A nagypapi parancsa elég egyértelmű volt, és Ame nem is késlekedett elindulni a kijelölt helyszínre. Bár tudta, hogy a küzdelem a parton fog zajlani, mégis meglepődött a hely békésségén. Enyhe sajnálatot érzett, miközben körülnézett alaposan felmérve a terepviszonyokat, hiszen ez a béke hamarosan megtörik, és valószínűleg a part maga is át fog alakulni.
-Gyerünk Yoru..-Ha már láthatóan elsőként érkezett, és Yoru sem jelzett senkit, úgy gondolta kihasználja a lehetőséget, és a macskát a bozótban való elrejtőzésre utasítja. Szerette, ha társa egyfajta ütőkártyaként, nincs szem előtt. A cica néhány ugrással, hogy minél kevesebb nyomot hagyjon a homokban, el is érte a növényzetet, hogy aztán a zöld rengetegben valahol, az egyik fa mögött meglapulva várakozzon, míg Ame egy kicsit körbejár. A leányzó igyekezett gondoskodni arról, hogy a legnyilvánvalóbb macska nyomok eltűnjenek a sajátjai alatt, és egy pillanatig elgondolkozott azon, nem kellene-e az egész terepet előkészíteni a harcra... Végül lemondott róla. A többieknek is hamarosan ide kell érniük, így lehetetlen, hogy elég ideje legyen rá. Annyit viszont még megengedett magának, hogy egy maréknyi homokot gyűjtsön a ruhaujjába, "majd jó lesz még valamire" alapon. Persze, nem vette ennyire komolytalanra a figurát, hiszen amint befutott a társaság, már ott volt a kezében egy kunai, amire robbanócetlit tekert.
-Akkor nyomás Hiashi!- kiáltotta, és Kodomo felé dobta a fegyvert. Biztosra vette, hogy a srác ki fog térni előle, és elkerüli a robbanást, de ő sem időzött, a víz mentén indult futva előre egy második kunai-al, hogy mozgásban tartsa.

- Nem igaz, hogy most fel kell kelnem és ráadásul azért, hogy megküzdjek valakivel? - tette fel magának hangosan a kérdést. -
Lassan felkeltem és összecuccoltam. Minden fegyveremet összerendeztem, elraktam és felraktam a barna, Djuka maszkot. Elég fáradt voltam ahhoz, hogy alig bírjam el a fegyvereimet, de összeszedtem magam és kiindultam. Akartam szólni Aménak, hogy menjünk együtt, de nem találtam sehol, ezért egyedül mentem. Tudtam, hogy egy partszakaszon fogunk küzdeni, ezért arrafele elindultam. Útközben átfésültem mégegyszer a felszerelésemet, de minden meg volt. Kinn a parton, feltűnt, hogy Ame ott állt máris. Egymagában. Odamentem hozzá, köszöntem neki, majd vártunk, amikor feltűnt Kodomo is. Távolabb volt tőlünk, de így is volt megbeszélve. Odaintegettem Kodonak, de nem telt el sok idő, Ame eldobott egy kunait Kodomo felé, majd egy másikkal elkezdett Kodo felé futni.
~ Ame nem kéne azonnal szemetámadni ~ gondoltam magamban. ~
Nem akartam lemaradni, ezért én is elkezdtem futni Kodomo felé, és szerettem volna beérni Amét, de úgy hogy Kodomonak pont a másik oldalára érkezzek. Nem akartam fegyverrel támadni, mert szerettem volna felmérni, képességeit. Reméltem, hogy nincs akkora erőkülömbség közüttünk, bár nem rendelkeztem angy harci tapasztalattal, ehhez képest nem féltem annyira, inkább a többieket féltettem.

A frontális támadás nem gondoltam, hogy beválik egy Kodomo szintű harcosnál és igazam lett. Először csak egy kunait dobott felém, amit én nagy bőszen kikerültem egy határozott jobb irányú ugrásal, de ekkor nagy meglepődés ért. Ahogy elugrottam szembe találtam magam egy lábbal. A láb elég erősen eltalált ahhoz, hogy pár métert hátrarepüljek. Kicsit megálltam és eszembe jutott, hogy meg kell állítani Amét mielőtt baja esne ezért, felálltam és elkezdtem felé futni, hogy megállítsam. Remélem el tudom kapni, hogy megbeszéljünk valamilyen tervet. Már futás közben is elkezdtem gondolkodni azon a technikán, amit Kodomo alkalmazott. Olyan gyors volt, mint én a dinamikus akcióval. Ha ő is tudja akkor kicsit nehezebb meglepni vele, de annyi probléma még nem árt. Ha Ame mellé érek odaszólok neki.
- Ame ha lehet várj egy picit! Kell egy terv, mert így nem tudjuk legyőzni. Persze közben tartsuk rajta a szemünket, de muszáj valamit kitalálnunk! - mondtam neki.

Lelkesítően temperamentumos nyitány volt, de ahogy számította, Kodomo minden további nélkül eltérítette a robbanó kunait, mely a levegőben szinte különösebb hatás nélkül robbant, jószerivel csak némi homokot szórva szét maga alatt. De ahogyan Ame szerette volna, Kodomo jó felé mozgott. Még nem volt tökéletes helyen, de jó felé haladt. A lány nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy a környezetből próbáljon előnyt nyerni, felmérve használható-e a robbanás hatása, kialakult-e valamiféle kisebb padka, de főleg abban látott előnyt, hogy míg ő a fövenyen mozgott, ahol a víz átitatta a homokot de még nem áztatta el teljesen, ezáltal kellően kemény felületet alkotott, a srácok a marasztaló homokban játszadoztak. Ame persze tudta, hogy csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem ő lett Kodo kiszemeltje, és ezáltal maradt ideje a bámészkodásra.
Mikor szegény Hiashi találkozott Kodo lábával, a lány felszisszent. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy milyen jó lenne, ha egy trón, két kuvasszal a semmiből hirtelen Kodora esne.. persze nem akarta a bátyus halálát, és nem csak oka nem volt ilyenekről álmodni, de ideje sem. Hiashi minden várakozás ellenére felé kezdett futni, ami miatt Ame némileg lassított a tempón, és Hia arcán kereste a baj és csapda esetleges jelét. Persze nem találta.
-Hiashi, nincs most időnk kupaktanácsra!-persze hogy kellett terv és az ő fejében már csücsült valami, ami legalábbis részben használható lehetett, de úgy hogy senki és semmi nem kötötte le Kodomot, egyszerűen nem engedhették meg azt a luxust, hogy ne törődjenek vele.. ráadásul így, hogy egy kupacban voltak, a Bátyus is hamarosan rossz helyen lesz. Ame hirtelen döntött.
Füstbomba robbant, beterítve a partot, miközben Ame a Bunshin no jutsu (Klón technika)-hoz folyamodott, majd kinyúlt, hogy megragadja Hia karját, és arrébb rángassa őt az eredeti helyükről, majd közel hajolva hozzá suttogjon.
-Mire gondoltál? Van egy Yoru a zöldben,ő a jó pillanatban lefoghatja vagy kizökkentheti... -kíváncsi volt Hia tervére is, és talán pár mondatnyi eszmecserére elég időt nyernek a klónok, káttyű, ami a füstből kitörve közvetlen támadást szimulál, míg egy harmadik láthatóan a fák közé igyekszik. Ha legalább annyi időre, míg Kodo a fejét fogja a "fájdalomtól" időt nyernek, az bőven jó.

Sikerült a lány mellé kerülnöm, aki elvonta rólunk a figyelmet a füsttel és a klónokkal melyeket elindított Kodomo felé. A füsztből amit Ame idézett elő hirtelen kirántott egy kar, majd szembetaláltam magam a lánnyal. Miután fel hívta a figyelmemet arra, hogy nincs időnk tervezgetni, de mindenképpem kéne valami terv. Gyorsan átgondoltam mindent mégegyszer, majd amikor a teljes ter meg volt elmondtam a lánynak az ötletemet.
- Ame figyelj, Yorut, hagyjuk még egy kicsit, később még jól jöhet. - kezdtem bele. - Szerintem először próbáljuk meg ketten. A következő az ötletem: Először én két klónnal megindulok felé megindulok felé majd egy másik technikával mögé megyek és egy vágást indítok felé a tantóval. Valószínüleg felém fog fordulni. Ekkor te valamivel meg kell hogy támadd. Csapd tarkón vagy csak fogd le hogy el tudjam inézni. Mond ha valamivel nem értesz egyet vagy valami rossz! -
Miután elmondtam monológomat vártam Améra, hogy mit mond. Remélem, hogy elő tud rukkolni valamivel, ami jobb az én tervemnél. Az volt a legnagyobb baj, hogy nem ismertük Kodomo képességeit. De ha ez fordítva is igaz akkor az előnyünkre válhat.

-Én is úgy gondoltam.- Biccentett. Yoruval kapcsolatban egy véleményen voltak Hiashival, pláne hogy Kodo messze nem ott állt, ahol jó lett volna, a továbbiak viszont új tervként érkeztek, kockázatosnak tűntek, és csak az volt a kérdés, hogy ez-e a legkevésbé kockázatos.
-Alig van technikám, elfogóm vagy hatásos támadóm. Sunnyogó ninja vagyok, főleg fegyverek jöhetnek számításba. Az eltűnő klónok jó zavart kelthetnek ha elég közel jutnak, hogy bepróbálkozzunk mögülük valamivel. Mondjuk senbonnal. Ha folyamatosan lekötjük elöl a figyelmét, talán van esély meglepni hátul, és ha megy, előről is megpróbálhatunk kivitelezni valamit. De ha van használható elfogó technikád, előbb-utóbb azzal is meg kell próbálkozni. -ez kemény menetnek ígérkezett, és fogyott az idő. A füst sem tartott örökké, és Kodo valózínűleg elintézte a gyenge kis klónjait, talán azt is ami az erdőbe futott. Persze már akár magától is eloszolhatott, végtére is azt sem akarta tartósan elindítani.
-Csináljuk!- biccentett végül Hia ötletére, és némi halgatózás után, ha a füst még mindig megvan, megadja a kellő irányt Hiashinak, kezdetét vegye az őrült terv. Az időzítés rém fontos volt. Ame mozgásba lendült Hiashi klónjai mögött, próbálva a füstöt az utolsó pillanatokig kihasználni, hogy a kezeibe bekészített két-két senbon tulajdonképpen a klónok eloszlásakor hasítson át a levegőn Kodomo felé, lehetőséget adva Hiashinak. Ha úgy tűnt Hiashi közel jár a célhoz, és kell egy kis rásegítés, vagy a terv a maga medrében folyik, ő is mozgásba lendül. Az utóbbi esetben egy kunait vesz a kezébe, hogy annak súlya által több nyomatékot adhasson az öklösnek, amit bevinni szándékozik, az előbbi esetben viszont maga vállalja a csali szerepet, remélve hogy Hiashi mégis meg tudja lepni Kodomot.. Persze azt nem szerette volna, ha komoly sérülést okoz.. hiszen testvér ellen harcoltak... de a sikert azt vágyta.
Mindenesetre abban az esetben ha csaliként kell bedobnia magát, egyszerűen kilép a füst maradványai közül és pimasz mosollyal Kodora kiált.
-Hejj! Kodo! Itt vagyok!- a hang és erőteljes fellépés talán egy kis időt szakít Hiának ebben az esetben, ő pedig ekkor eldobja felé a kunait, felkészülve egy kawarimi-re ha szükséges, és éberen figyeli, hogy Hiashinak sikerül-e a terve.

A tervünk Améval sikerült és én Kodomo mögé tudtam kerülni. Kodomo klónja elindult Ame és az én klónjaim felé. Ahogy odaért melléjük feloldottam a technikát, így a klónok eltűntek én pedig Kodomora koncentráltam és kardviadalba kezdtünk. Egy idő után észrevettem, hogy Ame felé akar terelni, de sajnos túl későn fogtam fel mi is történi. Miután egymás mellé értünk Kodomo a kövezkető szavakat mondta nekünk:
- Ügyesek vagytok, egész jól tudtok dolgozni, mint csapat. Jó irányba fejlődtetek. Lássuk, mihez kezdetek ezzel? -
Először nem tudtam mire készül, merrthogy elrakta a kardját, de utána feltűnt, hogy egy végony tűzcsík jön felénk. Nem tudtam mire fogja használni, de azért harckészültségbe helyeztem magam. Amint Ame és közénk ért a láng, Kodomo összecsapta a kezét és egy lángfal jelent meg Ame és közöttem, amelyet úgy gondoltam nehéz lesz átugrani. Hatalmas hőt éreztem az arcomon ezért oldalra ugrottam, hogy távolabb kerüljek a lángfaltól. Mostmár tudtam, hogy az volt a célja, hogy szétválasszon minket.
~ Nem szabad hagynom, hogy Améra terelődjön a figyelme. Nem szabad, hogy bántsa. ~ gondoltam magamban.
Gyorsan ki kellett találnom valamit. Az jutott eszemkbe, hogy elkezdek Kodomo felé futni. Ha felém fordul akkor a Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció nevű taijustuval előtte termek. Ha ez sikerül akkor a Sorozás // Hajaifuri no jutsu technikával három ütést mérek a tüdejére, hogy ne kapjon levegőt. Nem az a célom, hogy kiüssem Kodomot, de ez az egyetlen esélyünk, hogy valahogy legyőzzük őt. Ha viszont nem fordul felém, esetleg támadásba lendül, akkor a előrántom a hátamról a katanát és várok, hogy milyen támadást fog bevetni ellenem.

Ame rohant, hogy megszerezze az esélyt Hiashinak, a csapatmunka helyzethez illő módszerét próbálgatva, de valami rossz érzésre hátra kellett pillanatnia, s arcán grimasz jelent meg, ahogy rádöbbent, a drága bátyus nem csak előtte ácsingózik, de épp mögötte is rohan. Így tehát az egyik klón volt, s mivel épp csak kitörtek a füstből, nem lehetett biztos abban, melyik melyik. Valahogy úgy sejtette, hogy drága bátyjától kitelne, hogy a sarkában maradjon. Legalábbis ha a családi vonás elég erős ahhoz, hogy a saját viselkedéséből következtessen. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy kellene még egy kuvasz, vagy legalább egy mindenkit elpusztító spéci Ame jutsu ... nem mintha ölni akart volna egy edzőmeccsen, pláne nem egy családtagot. Mindenesetre meg kellett oldani gyorsan a helyzetet. Hiashi testvérke mindenesetre szerzett egy kis haladékot az eloszlatott klónok pamacsaival, mielőtt nekiugrott volna a bátyónak, Ame pedig nem volt rest kihasználni az alkalmat, a már kezében lévő senbonokat elhajította, habár a célzás hagyott némi kívánnivalót maga után, mivel elsiette a cselekvést, de talán zavarásként használhatóak lesznek, s máris fordult, egy kunait húzva elő, hogy próbára tegye a klónt. Az ácsorgó Kodomot Hiashira hagyta, ő pedig remélte, hogy gyors mozdulatai ki is vezetik a bajból, amibe beleugrani kényszerül, hiszen jól tudta, hogy Kodomo mennyire felette áll tapasztalatban és erőben is. Megtehetné, hogy kawarimivel helyettesíti magát, ahogy eredetileg tervezte, ám túl messzire kerülne Hiashitól, pedig lehet, hogy szükség lenne rá, így aztán erről a lehetőségről lemondott, míg nem lesz feltétlenül szükséges. Ame gyorsan tört a klónra a kunaiial, hogy döfjön, majd arrébb perdüljön. Yoru is túl messze volt a két Kodóhoz képest a nem ninjás dzsindzsásban, így a meglepetésre és mozgékonyságra próbált építeni. Végül persze a klón eltűnt, s hogy ebben mennyi szerepe volt a leányzónak s mennyi Kodonak, azt talán jobb ha balladai homály fedi, a testvér mindenesetre bátran nyitja szóra aszáját, s Ame, inmár tudva hogy ki is a valódi bátyó, rá vigyorog. Lehet hogy komolyan edzettek, de olyan komolyan, hogy némi élvezet és jókedv bele ne férjen.

-Ügyesek vagytok, egész jól tudtok dolgozni, mint csapat. Jó irányba fejlődtetek. Lássuk, mihez kezdetek ezzel?- érdekes és fenyegető lehetőségeket rejtő szaval voltak ezek, s Ame nagy szemekkel, lenyűgözötten figyelte mi történik. Persze az a tűz nem jelentett jót, s lám csak a hő máris megcsapta az arcát, s épp ahogy Kodomo számította, Ame nem próbált áttörni, hanem gyorsan elhátrált. Pillantása viszont eközben a nagy tesón függött. Ilyen meglepit nem is sejtett, épp ezért fontosnak tartotta, hogy le tudja olvasni az arcáról a célját. Nem mintha Pokerarc Úr annyira közlékeny lenne... Ame intuíciója a testvéri arcnál élesebben kiáltozta, hogy sajnos minden valószíűség szerint azt tette, amit az elvárt. És nem mellesleg a lángok el is választották Hiashitól..
Egy út maradt, előre.. az öreg bátyus felé, megpróbálva felzárközni Hiashihoz. Ha már a bátyó megpróbálta leválasztani őket, az együttes támadás talán sikerülni fog. Ame kezénben maradt a kunai. Bomba viszotn Hiashi miatt, nomeg a bátyó miatt, nem lett volna most jó döntés. Ame füttyentett és egy kört tett a kezével a feje felett. Még mindig nem volt teljes a tanulás Yoruval az alternatív jelzések tekintetében, de ők amúgy is egy nyelvet beszéltek, így a lány biztosra vette, hogy a zöldben a macska is megindul csendesen hogy megfelelő pozíciót vegyen fel. Ame nem hitte, hogy a tüzijáték után még sokáig tarthat az edzés, és bánta volna, ha a cica, az ütőkárgya kimarad.
Yoru a zöldben igyekezett közelebb kerülni Kodomohoz, lehetőleg a háta mögé kerülve. A macska élveszte a cserkelést, bár azt nem, hogy ilyen sokáig kihagyták belőle. Miközben előre óvakodott, Ame mozdulataira is figyelt, ahogy a lány a kunaiial egyszerűen Kodo felé rohan. A macska tudta a feladatát: megpróbálni lefogni Kodomot, hogy tiszta célt nyújtson. Ezért aztán, ha elérte azt a pontot, ahová még észrevétlenül ki tudott robbanni, egy pillanatra meglapult, majd szinte kilőtt Kodo felé, hogy megragadja a köpenyét.

A szétválasztás sikeresnek bizonyult, ám a technika itt még nem ért véget. Eddig csak egy lángcsóvát hoztam létre, nem tudtam eldönteni, melyikükkel kezdjen. Most azonban már tudom, melyikük az, akinek hamarabb fel tudom mérni az erejét. A lángfal két oldalán futott felém két társam, azonban már én sem álltam tétlenül. Kezeim összetettem, melytől a lábam előtt létrejött lángfal csóvája égett. Újabb lángcsóva indult el, most azonban már konkrét célja volt a falnak. Ez a célpont pedig Húgi volt. A láng gyorsan halad el a felém rohanó lány mellett, háta mögött találkozva a másik fallal ez is a magasba csap, csapdába ejtve a lányt. Egy kis időt tudok vele nyerni, habár nem ismerem a képességeit, esetleg van olyan őrült a lány, hogy nekiugorjon a falnak?
A bokrokból felém közelítő óriási állattal azonban nem számoltam.
- Shiro - kiáltottam a magasba. A fehér holló pedig közeledett, hogy lecsapjon a nagymacskára. nem sebzi meg, csupán fejét csipkedve zavarja meg az állatot, ami épp elég nekem ahhoz, hogy Hiashira összpontosítsak.
A fiú hirtelen előttem termett, ez szintúgy meglepett, mert még Húgi állatjával voltam elfoglalva. Gyors csapásokat mért a mellkasomra, melytől meghátráltam, köhögtem. Jobb kezemmel övem felé nyúltam, mert láttam, Hiashi is fegyveréhez nyúl. A fekete pengéjű kardot egy pillanat alatt kihúztam, ám testem még mindig megfeszült, köhögtem.
- Küh. Ez szép támadás volt. - dicsértem társam. Az esetleges csapását megpróbálom kardommal védeni, még nem alkalmazom komolyabb technikát, felmérem előtte, mennyire képzett a kardforgatásban. A penge megvéd engem, reménykedtem nincsenek hasonló meglepetései a fiúnak. Bár ki tudja, mi rejlik benne, elvégre tehetségesek mind a ketten. Szegény Ame pedig a tűz csapdájából hogy akar kiszabadulni?

//Húgi, az állatokat gondoltam, hogy kivonom, de Shiro támadását te döntsd el. Ha ott van mellettem Hiashi, talán nem célszerű, hogy egy akkora cica csapkodjon és ugráljon, de te döntöd el. Ha sikerül a Futótűzzel csapdába ejtenem téged, akkor azt is írd meg, rád bízom. //Itt a Technika

//Oké, az állatkákat kivonhatjuk //

Tűz... Ame eddig tette az egyetlen dolgot, amit megfelelőnek vélt, mikor azzal a nyilvánvaló szándékkal találkozott, hogy bátyjuk szétválassza őket, de úgy tűnik a közös támadás célja sem volt elegendő, s valószínűleg az sem segített hogy ezzel még nem találkozott, újabb tűzfal húz el mellette, sisteregve, végül körülvéve őt. A lángok mögött, csapdába esve Ame sötét ábrázattal megtorpan.

Yoru elszántan tör elő, hogy Ame akarata szerint hatástalanítsa Kodomot. Talán az is elég lenne, ha egyszerűen ráülne, mindenesetre a macska nem gondolkozik ilyesmin, csak kirobban a zöldből, és mindaddig kitartóan halad a cél felé, míg egy holló nem bukkan fel. Ha Yoru tapasztaltabb macska lett volna, valószínűleg mit sem törődik a madár zavaró hatásával, így azonban fel-felbődülve kap utána, mit sem törődve azzal, hogy közben nekimegy-e vagy elsodor-e valakit, így pedig lehet hogy veszélyesebb Kodomora és Hiashira, mintha az eredeti támadás folyna. Szándékosan mindenesetre most nem támad rájuk. Új cél adódik számára, mégpedig az, hogy megfogja a szemtelen, bosszantó maradat, mielőtt valódi ellenfelével törődne.

Ame tett néhány lépést a tűzkör mentén. Próbált keresni valamit, ami arra utalt, hogy talán gyengébb lehet az izzás, de tudta hogy ez reménytelen. Itt-ott próbaképp a parti homokból rúgott a tűzre, hogy lássa, hogyan reagál. Valami jobbat kellett kitalálnia ennél, és önkéntelenül is a robbanó jegyzetei felé nyúlt, bár kételkedett benne hogy jók lennének. Az ötlet hogy tűzzel fojtsa vissza egy időre a tüzet, nem volt elvetendő, de eddig így nem próbálta, és úgy vélte, a jegyzetek nem a megfelelő elven működtek. Ha azzal számolhatott volna, hogy hosszabb ideje marad, és esetleg a bátyó tüze nem is túl erős, próbálkozhatott volna a Kirigakure no jutsuval, hogy a köd végezze el a dolgot... De nem akart olyan sokáig várni egy olyan dologra, amiben nem is lehetett biztos. Képességeiben is jóval elmaradt a bátyó mögött, ezért úgy vélte, a köd nem lenne elég erős. Ha komolyan akarják venni a harcot, annak ellenére is, hogy nem tervezte kicsinálni a bátyót, mielőbb csatlakoznia kellene Hiashihoz..
Ujjai végül a füstbombákon akadnak meg. Miközben a tüzet nézi, Ame az esélyeket latolgatja. Ezt a kis okosságot, amit füstbombának hívnak, nagyon szerette, és most azt próbálta kitalálni, hogy a feltörő sűrű füst vajon egy pillanatra rést tud-e nyitni a tűzfalon. Megtehette volna, hogy feladja a harcot, hiszen ez csak edző meccs volt... de abból semmit nem tanult volna, amit éles helyzetben később talán hasznosíthatott volna, és a feladás gondolata önmagában sem tetszett neki. Nem szeretett volna megégni, ugyanakkor, ha a vér erősnek bizonyul benne a tűz lesz az ő jövője is, ami elől nem futhat el.
Az események elkövetkezendő sora valószínűleg már akkor eldőlt, mikor csapdába esett. Ruháját az arca elé emelve kész volt rá, hogyha a füstbomba egy pillanatnyi haladékot ad, kitörjön, használva egy igen alapvető jutsut, a Shushin no jutsu (Fürge Test technika) -t.

Kicsit szomorúan, de végül Ame nélkül indítottam támadást Kodomo ellen, mivel Ame és én köztem egy lángfal állt. A támadást, amit elterveztem sikeresen végbement. De Kodomonak nem sikerült, akkor sérülést okoznom, hogy azzal megnyerjük a harcot, bár nem is kartam akkora sérülést okozni. Miután Kodomo hátrált elkezdett köhögni. Becsületes ellenfél szerettem volna lenni ezért megvártam még a köhögés és a fájdalom abbamarad majd azután elraktam a tantomat és a katanát vettem elő. Kodomo dícséretére elmosolyadtam. Nem tudtam mit tervez ezért gondoltam megragadom az alkalmat és én kezdeményezek. Erősebben ráfogtam a katanára és megindultam felé. Időközben észrevettem, hogy Ame körül egy lángfal van és ha minden igaz benne ő. Előjött bennem az aggódást, bár tudtam, hogy Kodomo úgysem ölné meg.
~ Remélem semmi bajod tesó. ~ gondoltam magamban ~
Amint Kodomo elé érek azonnal elkezdem "csépelni", amjd amikor úgy látom meggyengült a védele akkor csinálok egy teljes kört, miközben egyre lejjebb gugolok, majd amikro majdnem körbefordultam, akkor kirakom a jobb lábam és próbálom kibillenteni az egyensúlyából azzal, hogy elkaszálom a lábát. Ha ez sikerül és hátra esik, akkor ráugrok és torkához szorítom a pengét, hogy szűntesse meg a tüzet és adja fel a mérkőzést. Ha nem sikerül akkor azon nyomban felpattanok és folytatom tovább a vagdalózást, de már nem annyira erősen, mint az előbb hanem csak annyira, hogy érezze, hogy támadok. Ezt időhúzásnak titulálom, hogy Ame ki bírjon jönni a tűzfalból, bár nem tudom hogyan.

A füst kövér csíkokban kígyózott elő, s bár csak pár pillanatnyi haladékot adott ellopva a lángok elől az éltető levegőt, a lány nem várt. Munfurawa izmai megfeszültek, ahogy a jutsu hatása alatt emberfeletti gyorsaságra kényszerítette őket. Egy lépés, még egy.. nem is számolta őket, csak tette, amit kellett,belevetve magát az átláthatatlan falba, mellyé egy pillanat alatt a füst terebélyesedett mielőtt a lángok legyűrhetnék.
Maga sem volt biztos a sikerben. A hő megcsapta, érezte maga körül a perzselő forróságot, de már nem volt megállás, mennie kellett s a végtelennek tetsző pillanat alatt kiszabadulni. Ame végül kitört. A hő enyhült körülötte, s ő ezzel együtt lassított valamicskét a léptein. A hőérzet biztosabban vezette most, mint a szemei, s pár lépés után, kiérve a füstből végre fellélegezhetett. Kívül volt a tűzön, s bár a füst kaparta a torkát, néhány köhögés utána többieket keresve szétnézett. Nem kellett sokat vacakolnia azzal, hogy betájolja magát, nem került túl messzire tőlük, Hiashi és Kodoo azonban úgy tűnt, befejezte a harcot. Ame meglepetten nézi azt a testvéries karnyújtást és a mosolyt, de egy másik szempár is ugyanolyan értetlenül bámul: Yoru is észlelte a változást, és nem tudta mihez is kellene kezdenie.
A szavak, melyek Kodomo ajkairól oly büszkén és könnyedén gördültek elő, a meghatottság kis könnyeit vegyítették Ame szemeibe, és bár eddig tétovázott, most megindult testvéreihez. A család érzése, mióta ide érkezett, gyakran töltötte el, s ezúttal is oly boldoggá tette, mint akkor először, mikor a Nagyapával találkozott.
-Bátyám.. köszönöm. Kodomo.. és Hiashi.. köszönöm, hogy vagytok nekem-gyorsította meg a lépteit, hogy túlcsorduló érzéseit egy öleléssel fejezhesse ki, majd boldog nevetéssel veti hátra a fejét, viszonozva Kodomo klánéltető szavait.
-A Djukák Mindenek felett!-e pillanatban minden tökéletes volt, mert hárman egy akarat szerint egységben és egy családként álltak egymás mellett, s bár a harc véget ért, Kodomo átengedte nekik a győzelmet, a kötelék közöttük még erősebbé vált.