Djuka Mūnfurawā

Név: Djuka Mūnfurawā
Egyéb nevek:
-a víz országában: Shizukana Ame
-később is használt becenév: Ame
Születési Ország: A Víz Országa
Jelenlegi Ország: A Hold Országa - Getsugakure
Rang: Genin
Kor: 14
Nem: nő

Felszerelések:
-ninja ruházat és szandál, Holdhoz tartozó fejpánt
-alkarvédő: 500 ryu
-2 kis pecsét tekercs ( elsősegély készlet, váltás ruha ) 200 ryu
-övtáska (3 kunai, 5 füstbomba,10 m drót )
-2 shuriken tartó, lábra csatolható ( 1 kunai+5 senbon mindkettőben elhelyezve)

Társ: Yoru a kölyök párduc
Valószínűleg nem egyszerű macska, várható méretei és intellektusa is meghaladja az egyszerű párducokét, és a szokásosnál lassabban, a lánnyal együtt fejlődik.


Kinézet:
Holdezüst hajjal született, amit jellegzetesen feltűzve visel: fején macskafüleket formál, hátul pedig hosszan lelóg. Ritkán hordja kiengedve, mivel az csak akadályozza a mozgását.
Járásában már felfedezhető a lehetőség, hogy finom és puha legyen, hasonlóan a nagymacskához, de még sokat finomodhat, és egyéb tulajdonságai is nagymacskaszerű jelleget mutatnak: szaglása, hallása valamivel jobb, mint a legtöbb kortársáé, szeme pedig gyorsan reagál a mozdulatokra.
Testalkata vékony, körülbelül 162 cm magas.
Szeme bíborszínű.
Ruhája fehér, lila, nem nélkülözve némi halovány, családjához illő, kék díszítést, ennek ellenére elsősorban kényelmes, funkcionális öltözék. Fejpántját a nyakában hordja.

Jellem: Ő a klán szelíd virága, aki bár képes elszántan gyakorolni, még sok dolgot őriz gyermekéveiből. Folyamatosan vele van a nagymacska, és belőle merít nyugalmat, nélküle feszültté válik. Hisz benne, hogy egy napon újra látja a szüleit, és szeretné büszkévé tenni őket, valamint a klán vezetőjét, akire nagyapaként tekint. Természeténél fogva kedves teremtés, de a Víznél töltött idők nem múltak el nyomtalanul: óvatossá vált, és sokszor nehezen oldódik fel.

Előtörténet:

Csend.. mély és baljóslatú. A közelgő támadás fojtott várakozása üli meg a szíveket. Akár háború dúl, akár törékeny béke, a Víz országában az ember nem álmodozhat.

Valahogy azonban e baljóslatú vidéken is szárba szökött a szerelem.
Djuka Gēmu, a Vad, ki számtalan érdemet tudott magának a csatákban, ám a háború dúlása miatt otthonától messze kényszerült, egy különös napon megragadó tüneménynek lett tanúja: Hyō Hana egy szövetséges csapat szenvedélyes shinobija, a röpke szünetet kihasználva, egy magányos fa alatt ülve kibontotta ezüstös haját, melybe belekapott a szél. A pillanat örökre Gēmu szívébe égett, és oly szerelem szökött szárba, e szokatlanul lágy pillanatból, mely még a vad vidéken is képes volt boldogságot hozni.


Djuka Gēmu

Mūnfurawā születését jó előjelek kísérték. Bár a legtöbben gonosznak vélik az éjjeli szülést, és a kis falu bábái is hasonlóan vélekedtek, a telihold fénye különleges szentséget hordoz a Djuka család szerint, s ebben a remegő, ezüst fényben a szerelem kislányt szült a világra, s homlokára csókolta áldását. Mikor a gyermek erős hangon felsírt, Gēmu biztosra vette, hogy nagy harcossá válik majd, anyja pedig gyönyörködve nézte a kislányt, ki örökölte az ő különleges haját, s azt remélte, habár erőssé válik, s talán legendássá is, de finom lágyság is megfér majd a szívében. A Víz vidéke azonban gyorsan, s kíméletlenül kebelezi be ezeket a gyenge vágyakat, s idő előtt kényszeríti felébredni az álmodókat.

Mūnfurawā gyermekkora sem könnyű, sem felhőtlen nem volt. Szülei, mikor már magára hagyhatták, különféle küldetésekre indultak, nevelői azonban sosem nyújtották azt a teljességet, amit szülei körében érzett. Az a ridegség, ami apját jellemezte a harcban, kislányával, és feleségével szemben feloldódott, a szolgák azonban vajmi keveset törődtek vele. Kemény emberek voltak, akiket az erő nevelt, így ők is csupán arra ügyeltek, hogy a kislány testi szükségleteit kielégítsék, és már korán elfojtsák a kedvesség iránti vágyat. Ha csupán rajtuk áll, Mūnfurawā bizonyára személyiségétől olyannyira elütő, hideg és szívtelen fiatallá cseperedik. Persze a szülei sem óvhatták meg minden fájdalomtól, habár a Víz országában titkos neve mellé, már idejekorán újat adtak, hogy megóvják őt is, és önmagukat is.

Amint elég idős lett hozzá, s képességei azt mutatták, megvan benne a lehetőség, hogy nagy shinobivá legyen, apja, minden lehetséges veszély ellenére, beíratta az akadémiára. Nem számított, milyen módszerekkel oktatják, biztosra vette, hogy az ő gyermeke képes lesz felülmúlni a számtalan másikat, és ez a vágya vakká tette arra, hogy lássa, a lánya egyszerűen túl kedves a Víz országának módszereihez.
Mūnfurawā, a kezdetben cserfes leány, tanulmányainak megkezdésével szótlanná vált. Nem akart csalódást okozni a szüleinek, de érezte, hogy nem tartozik oda.
Volt érzéke a tanultakhoz, de sokszor jobban igyekezett azon, hogy ne legyen szem előtt, minthogy tökéletesen hajtsa végre a technikákat, de bármivel is próbálkozott, végül rá kellett döbbennie, hogy csak úgy tűnhet el igazán, ha mindent tökéletesen teljesít… a lemaradókra kegyetlenül lesújtottak… és apja is megbüntette, ha rosszul teljesített. Ő pedig nem mert sírni, bármennyire fájt is.

Eljött azonban a pillanat, mikor nem bírta már tovább. Úgy érezte, az egész világ, szüleit is beleértve, ellene van, s ha nem tesz semmit, belehal. Ekkor született meg szívében a gyermeki elhatározás, hogy elhagyja az addigi életét, s képességeit kihasználva eltűnik…
Nem jutott messzire.
A Víz vidékének ködlepte tájain könnyű eltévedni, ő pedig teljesen elkeveredett. Csak azzal vigasztalta magát, hogyha ő eltévedt, mások sem fogják megtalálni. Gyenge vigasz volt ez, de az egyetlen, amit a susogó növények közt lelt, de ez is elpárolgott, ahogy leszállt az éj, s csupán halovány, rezgő holdfény világított.
Erős akart lenni. Bátor és hatalmas, de ahogy hallotta a neszezést maga körül, ahogy hallott nagyobb állatokat elsuhanni, bátorsága is kezdett elpárologni. Mikor egy nagyobb állat közvetlenül mellette dübörgött el, ő ijedten kiáltott fel, és futni kezdett. Nem számított, hogy merre tart, csak legyen minél távolabb.. így aztán nem vette észre a feldúlt környéket és az éjszakánál is sötétebben ásító veremcsapdát, és egyenesen belebucskázott. Valami puhára érkezett. Finomra, selymesre, és vér illata töltötte be a levegőt. Kissé kábultan kereste a sebeket magán, de csak akkor, mikor a feje tisztulni kezdett, döbbent rá, hogy nem a saját vérének illatát érzi.
A veremcsapdában, alatta egy nagymacska hevert. Nagy volt, és rémisztő… Nem lehetett közönséges macska, és nem lehetett régóta halott. Mūnfurawā óvatosan mászott le róla, s bújt a verem földszagú falához, hogy onnan vegye szemügyre a tetemet. Lenyűgözte a macska puszta mérete, és szinte sokkolta a tény, hogyha valamivel előbb zuhan be mellé, talán még utolsóként, megöli őt. E gondolat mellett, talán nem csoda, ha összerezzent, mikor valami megmozdult a sötétben, és félelemtől vezérelve húzott elő egy kunait.
A sötétből fénylő szemek meredtek rá, majd egy kölyök fújt felé, és mérgesen döcögött elő a sötétből. Kicsi volt, gyámoltalan, akár csak a lány. Egyedül volt, akárcsak ő. Hasonlítottak.. szinte egyek voltak. Mūnfurawā ekkor elrakta a fegyvert, és óvatosan lehajolt, hogy megközelíthesse a dühös kis állatot. Halkan, nyugodtan beszélt hozzá, végül felé nyújtotta a kezét. A kisállat pedig dühösen előre vetette magát, és harapott.
Mūnfurawā könnyezve szorította magához, ahogy lerogyott a fal mellé. Megértette a macskát. Tudta milyen, ha egyedül marad, és ahogy a macska, úgy ő sem akart többé egyedül lenni. A kölyök pedig kezdetben bár küzdött, végül elernyedt az ölelésében.
Apja így, különös ölelésben talált a lányra és új kedvencére, és csendben emelte ki a veremből. Az ölében vitte haza őket, s a kimerült páros egyszer sem ébredt fel a hazaúton.

Az otthon és az akadémia többé nem volt olyan magányos, s ezáltal sokkal nagyobb élvezettel tanult. A keményebb és nagyobb gyermekek sem tudtak többé zsarnokoskodni a lányon: új társa vadul lépett fel ellenük. Megvolt benne az a kíméletlenség, ami a lányból hiányzott. Ők ketten lettek egyek. A macska lett az erős, mindent elemésztő tűz, s ő lett a nyugodt, hűvös, minden partot alámosó víz. Ketten kitettek egy megfelelő tanoncot, és hamarosan eljött az idő, hogy ketten egyként, geninné legyenek. Szülei büszkén várták a pillanatot, s habár anyját elszólította egy küldetés, jókívánságai elértek a lányhoz.
Úgy tűnt, minden rendben zajlik majd.
Szinte tapintható volt a gyerekek fojtott izgalma. Mind túl akarta szárnyalni a többit. Mind büszkévé akart tenni valakit. És mind egyedül volt, leszámítva Mūnfurawā-t. Ő a macska nyakán nyugtatta a kezét, s ez nyugalmat adott neki.
Aztán megkezdődött.
Első feladatként mintha csak meg akarták volna zavarni, kérték, hogy ültesse le távolabb a macskát. Csak rá voltak kíváncsiak, ő pedig enyhe feszültséggel várta a feladatot, majd meghallotta: Henge no Jutsu. Abban a pillanatban úgy érezte, menten összeesik. A tanára ott állt előtte, de egyre csak az járt a fejében, hogy míg ő tanulmányai alatt azon igyekezett, hogy elkerülje a feltűnést, nem ismerte ki eléggé a férfit ahhoz, hogy fel tudja venni az alakját. Tétován kereste a macskát megnyugvásért, de a férfi előre nyúlt, és kényszerítette, hogy rá nézzen.
-Gyerünk kislány..- talán az első, valódi bíztató szavak voltak ezek tőle, de elérték a hatásukat, Mūnfurawā biccentett, majd koncentrálni kezdett, és hamarosan felvette a férfi alakját. A feladat tökéletesen sikerült, s őt a diadal érzése öntötte el, és szinte táncolva indult vissza a társához. Szinte.. mert bár belül eltöltötte az öröm, igyekezett komolynak tűnni, s lassan, magabiztosan lépkedni.
A második feladat szokványos volt ugyan, de koránt sem könnyű: tudásuk legjavát próbálták kipréselni belőlük egy igen kemény teszttel. A macska itt már vele maradhatott, és bár Mūnfurawā sok feladatra könnyedén tudott válaszolni, a bundás pajtás is segítségére volt. Ezúttal nem kellett aggódnia az eredmény miatt, nem úgy a következő feladatnál.
Épp csak elsápadt a küzdelem szó hallatán, de közben izgalommal vegyes félelem kezdte szorítani a szívét. Nem tudta, mi fog rá várni, s bár a macska ott volt mellette, ez nem sokat enyhített a feszültségen.

Túl volt rajta. Csak ebben volt biztos. Ahogy megkezdődött a küzdelem, valami kikapcsolt benne… Nem volt félelem, nem volt feszültség, csak mozdulatok.. számtalan mozdulat.. sebesen rohanó árnyak. Ketten. Egyként. És egy ellenfél. Nem érezte az időt. Nem is számított. Csak a feladat maga. Most, hogy túl volt rajta, nem tudott ennél többet felidézni. A macska dorombolt a lábainál, és azt mondták, átment. Tudta, boldognak kellene lennie, de nem érzett semmit. Csak nézte a fejpántot, amit kapott. Aztán lelkének nyugodt állóvize megrezdült. Gyűrűkben futottak végig rajta a felbukkanó érzések. Mūnfurawā a falnak tántorodott és remegve csúszott le a földre, a macskát ölelve.
Egy árnyék… egy árnyék jelent meg előtte. Az apja nézett le rá, és mosolygott. Büszke volt a lányra. A pillanat azonban széttört, ahogy haragos szavak ütötték meg a fülét. Az egyik fiú volt az osztályából. Ahogy a lány ránézett, szinte látta az izzó haragot, és tudta, a fiú nem ment át, és most célt keresett a haragjának.
-Miért? Ő mégis miért? Az egy mocskos Djuka!- a többit nem hallotta. Az apja felkapta és már rohantak is. Sosem derült ki, a fiú honnan tudta, ki is ő. És ő sem jött rá, miért olyan nagy baj, hogy abba a családba tartozik. A menekülés zavaros napjai következtek. Az apja mindent megtett, hogy eltűnhessenek, és már.. biztonságban voltak. Legalábbis az apja azt mondta, de épp csak hazaértek, haza a Hold honába, az apja visszaindult. Megmentette a lányát az ellenségektől, de a feleségét.. nem volt ideje elhozni. Az utolsó képek ezek voltak az apjáról: szél, tenger.. a látvány, ahogy távolodik, és nem néz vissza.

Egy egészen új élet várt rá, és újra egyedül volt, a macskával. Bátor próbált lenni, kemény. A Víz vidékén megtanulta, hogy látszódjon annak, de ez a hely.. olyan más volt. Mégis.. valami ellenállhatatlanul vonzotta, sőt.. terelte sorsa felé: a vezető, Namizuo felé. Nem tudta, mi fogja ott várni. De nem félhetett. Apja okkal hozta ide. Haza. A Családhoz. Ebbe a gondolatba kapaszkodott. Ez adott neki erőt, miközben vizsgálták, s talán ez segített akkor is, mikor a víz rezzenetlen nyugalmát nyerve belőle, elázott a papír, amit Namizuo a kezébe adott. A férfi elégedettnek tűnt, és egy kíméletlen vidéken nevelkedett lány számára szokatlanul kedvesnek, Mūnfurawā pedig nem csupán hálás volt emiatt, de csodálni is kezdte őt. Ezek után nem volt kérdéses, hogy mindent megtegyen azért, hogy a kedvében járjon: látszólag elfeledve a szüleit, az újonnan felfedezett képességét próbálgatta. Szinte rögeszméjévé vált, hogy
eredményt érjen el, bár az unatkozó macska gyakran megzavarta, így akaratlanul is pihenni kényszerült. A Holdat körülölelő változékony tenger kemény gyakorlótér, így a macska nélkül talán túlfeszítette volna magát, fáradozásai viszont végül elérték a célt: a parton állva végül sikerült megállítania egy hullámot és egy pillanatra uralnia. Az eddigi tapasztalatok az elemmel bíztatóak, és a megfelelni vágyás mellett a saját lelkesedését is felébresztették. Bár még nem ura teljesen az elemnek, a Holdban minden rendelkezésre áll, hogy megtanulja.

Üdvözletem!

Vettem a bátorságot és leellenőriztem az előtörténetedet! Nos, személy szerint nekem nagyon tetszik, szép hosszú, jól kidolgozott, szinte már hibátlan(semmi sem tökéletes )
Tehát, az előtörténetedet ELFOGADOM! Készíts adatlapot az alábbiak szerint:

Kezdő chakra: 100
Kezdő pénz: 1500 Ryo
Kezdő technikák:
- Összes alap E rangú technika
- Kirigakure technikái, mivel ott születtél. Ha elfogadod hogy víz elemű vagy, akkor a Kirigakure no Jutsu-t is megkapod, illetve a Muon Satsujin-t, de ha nem fogadod el az elemet, akkor csak az utóbbi jár.
- Illetve, mivel nekem nagyon tetszett az előtörténet, megkapod ajándékba a Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika-t.

Amint kész az adatlap, kezdheted a játékot

Nagyon szépen köszönöm!
A víz elemmel tökéletesen elégedett vagyok, úgyhogy szeretném megtartani, és külön köszönet a négylábért!