Djuka Katsumoto

Név: Djuka Katsumoto

Ország: Szél országa
Falu: Sunagakure

Rang: Genin

Kor: 15

Nem: férfi

Felszerelések:
1 Shirasaya-katana
5 db Kunai (1-1 db a lábszára erősítve)
3db füstbomba
1 szett szerszám
10m Dróthuzal
Barna maszk

Kinézet:Barna rövid haj barna szem 175 cm magas 80 kg súlyú átlagos (de kissé izmos) testalkatú a bal karján mély karom nyomok zöld zöld nadrágot és barna melényt visel


Jellem: Kezdetben nagyon arrogáns volt, de átesett egy különös élményen megváltozott. Nem kimondottan emberkedvelő, de azért elvan velük és soha nem hagyja őket cserben.


Előtörténet:
A családom nem a szél országából származik. A Hold országa ahonnan gyökereink valójában erednek. Csakhogy régen nagy háború volt és annak érdekében, hogy a vérvonal ne vesszen ki nagyapámhoz hasonlóan néhányan elmenekült. A Szél országába ment ahol menedéket és új családra lelt. Sajnálatára a reménysége, vagyis az apám egyáltalán nem érdekelte a nindzsák élete. Jobban érdekelték a szánalmas virágok, mint az hogy továbbvigye a csodálatos Djuka klán szellemét.
Azonban egy új reménysugár esélyt adott családunknak így a klánnak is. Az a reménysugár én voltam, de inkább kezdjük a legelejéről.

A kezdetek.
Édesapám, mint már említettem virágárus volt és édesanyám, aki nem rendelkezett semmi harci múlttal segített neki a boltban. Ugyanezt tettem én is négy éves koromig, míg nagyapám nem kezdett el mesélni klánunk dicső múltjáról. Minden nap elmondta milyen csodálatos volt a klán sorsa, hogy az emberek tiszteltek minket. Ezek hallatán szinte lángra gyúlt a vérem. A fejembe vettem, hogy a Djuka klán tagja ként felsőbb rendű vagyok másoknál. Én vagyok a legerősebb a legeszesebb a legügyesebb és mindezért nem kell tennem semmit, mert a klánhoz tartozom. Azonban mikor elérkezett az időszak, hogy az akadémiára járhassak, sajnos rá kellet jönnöm nem minden olyan egyszerű.

Az akadémián
Már az első nap megízleltem a fekete levest. Mivel a nagyapám folyton a klán szépségéről beszélt ezért csak rikító ruhákban voltam hajlandó megjelenni, amik jelképezték felsőbbrendűségemet. A többiek persze ki is nevetek a megjelenésem miatt. Nem bírtam elviselni, ahogy rólam és a klánomról beszélnek ezért kihívtam őket egy futóversenyre. Mikor elindultunk a többiek úgy lőttek ki akár egy nyílvessző levegő után kapkodva rohantam utánuk, de képtelen voltam őket utolérni. Még ma is a fülemben cseng a gúnyos kacajuk pont, mint mikor a célba bezuhantam.
-Szóval ennyit ér a te klánod? Vagy talán csak te nem vagy méltó?-
-Olyan vagy akár az apád egy senki, aki szégyent hoz a shinobikra.-
Mikor befejezték a szitkozódást elmentek haza én viszont még mindig ott voltam és sírtam. Nem akartam elhinni, hogy nem vagyok méltó családom örökségére. Különb akartam lenni az apámnál. Elhatároztam, hogy keményen fogok dolgozni, hogy méltó legyek a véremre.

Pár nappal a Genin vizsga előtt
Pár év leforgása alatt néhány dolog megváltozott. Sokat edzettem tanultam azonban ez nem volt elég. Mikor elhajítottam a Kunajaim csak néhánnyal sikerült eltalálnom a céltáblákat. Legtöbbször csak elrepültek a célpontok mellett. Borzalmas volt a teljesítményem, de nem értettem miért. Mikor befejeztem az edzést a szokásos teljesítményemmel a földre vettetem magam és teljes erőmmel és persze haragommal püfölni kezdtem a padlót.
– Miért!? Mért nem lehetek tökéletes akár a nagyapám volt?!- Édesapám odajött hozzám, hogy megnyugtasson. Próbált meggyőzni arról, hogy nem muszáj tökéletesnek lenni. Ezt azonban nem voltam képes elviselni. Ezért felálltam félrelöktem apámat majd még mindig feldúlva elhagytam a falut. Szükségem volt egy kis nyugalomra és békére. Hogy ne legyen körülöttem senki. Akkor azonban sokkal messzebbre mentem, mint bármikor és olyan élményben volt ott részem, mint még soha.

Eljutottam egy kis oázishoz, ami csendes volt és nyugodt. A fák szinte az egeket mardosták. Ez a csodálatos látvány megnyugtatott. Azonban a nyugalom nem tartott, sokáig mert a nagy felhőnézegetés közben bele estem egy hatalmas gödörbe. Nem tudtam elképzelni ki lehet az az idióta, aki azzal szórakozik, hogy gödröket ásson. Hamarosan rá kellet jönnöm, hogy nem egyedül vagyok a gödörben. Lassan feltápászkodtam és egy oroszlán nézett velem farkas szemet. Morogva és vicsorogva nekem rontott, de valami visszarántott mielőtt elért volna a mancsával. Egy hatalmas róka csapda volt a hátsó lábán, ami a földhöz volt láncolva. A seb még végzett tehát nemrég eshetett fogságba. Mikor felfogta, hogy nem képes elérni elment a lyuk másik oldalára és lefeküdt pihenni. Én tapogatni kezdtem a kis táskám után, hogy leszúrhassam a dögöt azonban már nem volt nálam. A zuhanáskor véletlenül pont az oroszlán fekvő helye mellé esett. Én csak azon tudtam gondolni, hogy megöljem azt a lényt. Ő viszont csak pihent ernyedten sebesülten. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint a szavanna ura. Csak azzal foglalkozott, hogy megőrizze az erejét. Ezzel én fikarcnyit sem törődtem csak, hogy megöljem. Hirtelen villámcsapásként jutott eszembe, hogy két kunait szoktam tartani tartalékként a bokámhoz erősítve. Elővettem az egyiket és csendben odalopakodtam a macskához. Azonban mikor bele akartam mártani a fegyverem ő kinyitotta a szemét egy hatalmas csapással kivertem a kezemből a fegyvert. Rám vetni nem volt ideje, mert egy hirtelen rátörő fájdalom roham miatt nem tudott azonnal rám támadni. Mikor újra biztonságban voltam megnéztem a karom melyen elég mély nyomott hagyott a körmeivel. Ezért csak még dühösebb lettem. Nem, csak mert megsérültem, hanem mert nem tudtam megölni egy egyszerű macskát.
– Te rohadt dög miért nem tudsz megdögleni!? Te is csak engem gúnyolsz meg a klánomat akár mindenki más! Végre tehettem volna valami klánomhoz méltót, de te miattad nem sikerült! Miért ragaszkodsz az élethez hisz sebesült vagy szánalmas nem méltó a szavanna urához!- Őt azonban egy cseppet sem zavarta az én ordítozásom. Pár óra kiabálás után elaludtam a kimerültségtől és mikor felébredtem meg voltam kötözve a gödrön kívül. Egy férfi állt fölöttem vérfagyasztó mosollyal az arcán és egy véres bottal a kezében. Nemsokára megtudtam mitől lett véres a bot. A lakótársam tucatnyi sebből vérzett és mellette két kisebb oroszlán sírt. Minden egyszeriben világossá vált ellőttem miért akarta megőrizni az erejét és miért nem király módjára viselkedett. A gyermekei voltak számára a legfontosabbak. Én viszont másra sem tudtam gondolni, mint a dicső klánra. Annyira azon voltam, hogy megfeleljek nagyapám elvárásainak, hogy elfelejtettem mi a fontos valójában. Ahogy elnéztem az anyát a tucatnyi sebbel gyengének tűnt, de a szeme lángolt a tettre készségtől. Ez újabb erőt adott nekem majd lassan elővettem a tartalék kunaimat és kiszabadítottam magam. Mikor talpra ugrottam a férfi már előttem állt. Nyilvánvaló volt, hogy nem győzhetek, de nem érdekelt. Elhajítottam a fegyverem, de nem találtam el. A fickó elmosolyodott majd gúnyos megjegyzést tett.
- Elpuskáztad az utolsó esélyed.-
Én azonban szintén elmosolyodtam és bátran kezdtem beszélni.
- Honnan vette, hogy magára céloztam?-
Riadtan hátra fordult és figyelte milyen tökéletes pontossággal vágja el a kunaim az oroszlán kötelét. Nem vártam meg, de pontosan tudtam mi fog történni. Mikor hazaértem a szüleim már nagyon aggottak, de én nem jutottam szóhoz. A sebemet látva orvoshoz vittek, aki fertőtlenítette a sebemet majd adott egy szert, amitől eltűnhet heg nélkül. Apám megdöbbent mikor visszaadtam a gyógyszert mondván a seb emlékeztetni fog mi is az igazán fontos.A testem már nem volt tökéletes de nem érdekelt.
Mikor hazaértünk én lementem a pincébe ahol edzeni szoktam és csak magam elé bámultam. Nem tudtam, hogy legyen tovább. Rájöttem egész életemben a hamis utat jártam. Merengésemet édesapám szakította félbe mikor a kezembe adott egy barna maszkot és egy katanát. Ránéztem értetlenül, de a szeméből csak büszkeség sugárzott.
- Fiam jól tudom, hogy meg tanultad mit jelent valójában Djukának lenni. A nagyapád azért tömte tele a fejed ostobaságokkal, hogy újra nagynak érezhesse magát. Utazok mesélték nekem ő nem harcolt soha semmiért csak a kényelem és a csillogás számított neki. Ő mindig is azt hitte ez a klánunk lényege. De te már tudod, mi az ezért átadom neked klánunk két fontos szimbolumát a barna maszkot és a katanát. Most pedig mivel holnap lesz, a vizsgád mi lenne, ha gyakorolnánk egy kicsit?-
Én értetlenül néztem édesapámra hisz ő csak egy egyszerű virágárus.
– Hisz, te nem ismered a nindzsicut. Hogyan segítenél?-
-Én csak azt mondtam nem nekem való nem azt, hogy nem ismerem -
Egész este gyakoroltunk majd mindketten békésen tértünk nyugovóra.

A Genin vizsga
Másnap a vizsgára nem a szokásos csillogó villogó ruhámban mentem el hanem egy barna nadrágban és egy zöld mellényben. Mindenki furcsállta, de nem foglalkoztam velük. A vizsga első részében mindenki kapott egy darab papírt amibe chakrát kellet áramoltatni. Bele tellett egy két percbe, de végül sikerült és a papír kettévált. Azt mondták, hogy így derítik ki milyen elemi manipulációra lesz képes. Ezután kaptunk öt kunait, amellyel öt céltáblát kellet eltalálnunk. Én az ötből mindegyiket eltaláltam bár egyik sem ment a közepébe. Azonban ez nekem már sokat jelentet ugyanis nem a tökéletesre hajtottam csak arra, hogy kihozzam magamból a legjobbat. Ezután egy párbajt kellet vívnom az egyik diáktársammal, aki folyton gúnyolódni szokott rajtam. Mindketten kaptunk egy szalagot és az volt a cél, hogy azt levegyük az ellenfél homlokáról. Amint elkezdődött egyből neki támadtam, de nem voltam képes eltalálni. Egy ütésem vagy rúgásom sem talált célba. Végül fáradtan rogytam térdre. Ö odalépett hozzám kárörvendően ellövette a kunaiját majd megkarcolta vele az arcomat. Erre a testem egy farönké változott akkor jött rá, hogy testhelyettesítéssel van dolga.
- Vesztettél - hallotta a hangomat a háta mögül ám mikor megfordult, hogy belém vágja a fegyverét a mester elkapta a kezét és ő is kijelentette a győzelmem. Mindenki értetlenül állt ezért a mester megmutatta mindenkinek a tuskón egy robbanó cetli volt, és ha aktiváltam volna nemhogy a szalag, de a feje sem maradt volna a helyén. Ezután következett az írásbeli, ami rettenetesen nehéz volt. Meg voltam győződve róla, hogyha nem kapok, plusz pontot a helyes név leírásáért megbukok.
Azonban nagy megdöbbenésemre átmentem ha csiszre is, de átmentem. Ez hatalmas nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy felvehettem a fejpántomat. Ezzel a Genin korszakom kezdetét vette.