Re: Shiren

**Shiren** Szer. Júl. 06 2016, 20:10

// A Tanulás a Ninjuu Macskáknál töltött idő alatt történik, ami egy Élménysorozat lesz, a vége pedig majd egy Szerződéskötés. Jelenleg ez a Harmadik Élmény a sorozatba, a többi rész itt: Érkezés a Zafír Faluba és itt: Eltelt Napok olvashatóak. Most nem erőltettem meg magam, mivel maga a technika Mirubi számára nem igazán bonyolult, könnyen el lehet sajátítani egy olyan személynek aki jártas az Irino Ninjutsukban és a Sötét Chakra használatában (Vagy más precízebb chakrakontrollt igénylő Jutsuágazatban) //

Tanulandó Technika :

"Sietős, halk léptek vágnak keresztül az erdőn. Szívük hevesen ver, aggódnak, ám nem tölti el őket úgy a féltés, mint Mirubit. Szétválnak, de mind tudják, hogy melyik irányba kell menni, csupán bekerítik az ellenséget... Nem nehéz követni a vér szagát és érezni ezt a fojtogató érzést... Ők nagyon sokszor érezték már ezt, nemrég, egy órája is, így ki vannak rá élezve. Csak abban reménykednek, hogy még nem késő...! Már ötven méterről látható a Lilás színű fény, azonnal tudják, hogy mit kell tenniük, viszont amint belátható közelségbe kerültek, Hito megállítja a másik kettőt.

- NE!

Nyávog fel, mire Shi és Rezu megállnak. Összeszorított szemekkel nézik a Démoni alakot, akinek kékesen villogó macskaszeme felvillan a Holdfényben. Testét körüllengi az a Sötét Aura, amelyet már jól ismernek, karmai a talajt kaparják, fogait a haldokló farkasra villogtatja...

- Teljesen olyan, mint egy Nakomata... Nem adhatjuk tovább a Harukichi Család tekercsét ennek!

Mondja Rezu, Shi pedig helyeslően bólint... Hito viszont nem szól semmit, csak aggódó és csalódott tekintettel mered előre..."

Egy nap telt el az eset óta és mondhatjuk, hogy a fiú azóta sem viselkedik ugyanúgy, ahogy előtte. Igaz, gyűlölete határtalan az emberiség iránt, de az a lélekben is tiszta gyermek nem érdemelte meg a halált. Főleg nem ezt a halált, ahol egy hatalmas bestia fogai által kell meghalnia. A lény viszont halott, Mirubi aznap éjszaka bocsánatot kért az elhullott állat lelkétől és hogy meg kellett őt ölnie, majd meggyászolta a halott lányt. Természetesen vígasztalta a tudat, hogy idővel ez az élet is beszennyeződött volna és a halál így számára csak megváltás volt, de egy ilyen értékes élet kioltása mindig veszteség a számára...

Miután a Sötét Chakra visszaszorult a testébe és nem vette már körbe őt, elméje is kitisztult, majd a test felegyenesedett és végre mindent tisztán látott... Elméjére most már nem ült ki a harag és a gyűlölet, az önmarcangolós köde, így emberi szemmel tekinthette át a történteket. Látta a hatalmas lény átfúrt testét, a megevett kislány ruháját, a lény kiontott beleit és a kislány nővére rémült tekintetét, aki odafent a fán kuporgott és most talán jobban félt Mirubitól, mint a testvérét felfaló szörnytől... Legalábbis egyformán nézett rájuk, az ártatlan szemekben - melyek most már nem is annyira ártatlanok - ez látszott... Mirubi észrevette, hogy a három macska óvatosan, de közelebb jön, majd Shi a halott bestia tetemét kezdi el vizsgálni, körbeszagolni, míg Rezu néhány ugrással felugrik a fa ágára és lesegíti a kislányt. A macska teste megnőtt, az átlagos mérete most egy tigrisére hasonlít. A lány elájul, Ő pedig a hátára veszi és visszaviszi a faluba. Hito Mirubihoz lép.

- Megmentetted a lányt.

Jelenti ki, majd a bestiára néz.

- Megölte a másikat...

Mondja Mirubi, hangjában némi fájdalom hallatszik, de próbál rideg és tárgyilagos maradni. Nem szomorú, csupán levert... Nagyon meg akarta menteni azt a kislányt, de nem ért ide időben... Most viszont, ostobának érzi magát. Úgy gondolja, hogy túllihegi a dolgot, nem kellett volna, hogy ennyire elragadják az érzelmei. Nem az Ő dolga, hogyha egy Tiszta Lélek a túlvilágra jut...

- Igen látom. De ha nem jövünk, vajon Ő túlélte volna?

Néz a macska hátán egyre csak távolodó lányra, erre gondolva, hogy Mirubi mérge és haragja emésztette volna fel a második gyermeket is. Ezt a fiú is jól tudta és nagyon nem szereti, hogyha ok nélkül bizalmatlanok vele kapcsolatban... De valóban így lenne? Ok nélkül? Hiszen titkolózik előttük és Hito jól tudja, hogy ez a fajta Sötét Erő, amely Mirubit lengi körbe mikor és mire képes! Aminek az előbb tanúi lehettek, az egy borult elme fájdalmas szenvedése volt, amely tombolással végződött volna... De nem a macskák érkezése fojtotta el a haragot, hanem Mirubi akarata... Ezúttal ez más volt, teljesen más, a fájdalom, amely átjárta az teljesen önzetlen volt. De ezt a macska nem értheti és nem hiheti el, ez pedig sérti Mirubi lelkét, így a harag és az utálat megcsillan a szemeiben.

Shi ekkor ér Hito mellé, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez, viszont Hito megelőzi őt.

- Amit láttunk az egy Nekomata szennyezett dühe volt. Jól ismerjük már a Sötét Chakra ártó hatását, hogyha nem nyugszol le, akkor a kicsapódó Energia magával ragadja a kislányt is... Nem vagy méltó a Harukichi Család tekercsére Mirubi és Me nem fog elfogadni téged.

Mondta Hito, majd hátat fordított a fiúnak és elsétált. Shi, bár egyért Hitoval és azzal, hogy Mirubi veszélyes, szemeiben mégis szánalom és sajnálat látszódott. Ám ezt kell tenniük. Mirubi nem közéjük való és bármennyire is elhivatott a Macskák ügyével kapcsolatban, bármennyire is tiszteli őket, a Bannekok nem kérnek és nem is mernek kérni belőle.

- Menj haza Mirubi...

Mondta Shi, majd Ő is megfordult és elsétált, magára hagyva a fiút azzal a pusztítással, amit maga mögött hagyott, ami eddig a megvadult lény szemei számára nem látszódtak, vagy természetesnek hatottak... A kivéreztetett Óriás Ezüstfarkas átfúrt teteme még mindig füstöl a Sötét Chakra égetésétől. Ahol a fiú megérkezett és végignézte a szörny halálát, ott most egy két méteres körben fekete, elhalt a talaj, a Hold ezüstös fénye sem szépít már rajta... A távolba tekint, abba az irányba néz, ahonnan jött... Fák ágai hevernek a földön, a törésvonaluk füstöl, izzik... A Sötét Chakra káros behatásai és a kirobbanó erő, lendület elegye ez a pusztítás. A Természet kárára volt, nem volt képes uralni a feltörő chakrát...

Shiren - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcTS0jjci0l1U9mfxoXFpW-o0El0YkKhP_0TZ3rCQ7RWUDH4ONEP

Shiren - Page 2 Necromancer3_by_jeffersonairship-d9dx9ql

Shiren - Page 2 Smoke_skull_light_green_black_10640_1680x1050

A nagy erő, nagy felelősséggel is jár, tartja a mondás és hát milyen igaz... A fiú felszabaduló Chakrája hatalmas pusztítást vitt végbe a területlen, akaratán kívül csapódott ki a chakra és égette fel a területet. Csak a szerencsének hála, hogy a kislány nem sebesült, vagy halt meg. Ha egy energiahullám is eltalálja, akkor vége... De Mirubi mentségére szóljon, hogy eddig nem akarta iránytani ezt az erőt. Bár megtanulta, hogy hogyan sűrítse és engedje ki a Sötét Chakrát, hogy az a lehető legnagyobb pusztítást vigye véghez, de precízebb és jobban koordinált műveleteket még nem hajtott végre vele. Elvégre a Kasseitate // Feltámadás Pajzsa nem egy támadó technika... De ez az erő. Olyan hatalmas, hogy csak nagyon nehezen képes az irányítása alá vonni, sőt... Nem is képes rá igazán! Főleg, hogy amikor ekkora mennyiségű Sötét Charka felszabadul, akkor mindig elönti elméjét a harag és a düh, olyankor pedig nem képes megfelelőn koncentrálni, a támadás pedig ösztönössé válik, így a visszafogásra esély sincs... De mi történne akkor, hogyha szabadjára engedné a chakráját józan elmeállapotban és akkor próbálkozna ezzel? Akkor képes lehetne arra, hogy a felszabaduló chakárt a teste körül tartsa és kapcsolódva a chakrahálózatához, ne pazarolja el, csupán maga körül felfogja... Igen, ez beválhat...

~ Ashikuro O-ra! // Gonosz/Sötét Aura!! ~

Harsan fel elméjében az éles, Démoni hang, melynek hatására a fiú teste összerezzen. Gondolatai azóta szárnyalnak, hogy magára hagyták és Zafírfalu sötét erdejében a Hold Fényében, a csend órájában, amikor az éjszakai és a nappali állatok is már nyugovóra térnek, a boszorkányok órájában, teljes hangtalanság száll a vidékre. Se bogár, se madár, sem pedig négylábú nem mozdul, nem ad hangot, akkor ébredt fel a Lelkek Démona, Hishimon! Hangja akár száz, vagy ezer kárhozott lélek sikoltása, ez visszhangzik most Mirubi elméjében.

~ *Gitomaru... *Az a hústorony Otogakurei, aki ráébresztett a Sötét Erő használatára. Úgy tűnt, hogy mestere volt annak, Ő pedig beszélt neked a Sötét Auráról... *Emlékszem Hishimon. Azt mondta, hogy az egy magasabb szint, de az elképzelés, jó kiindulása alap a Kasseikenhez... *Csak csináld végre, hogy még hatalmasabb legyél. Így nem leszel megközelíthető, vagy ha lesz oly vakmerő bolond, akkor Én égetem szét! ~

Mondja Hishimon, majd elcsendesül... Furcsa, nagyon furcsa, elvégre régi ezt a történet, ezekben az időkben Lelkének Démona is nyugodtabb természetű és együttműködőbb volt. Mostanában, viszont a három felé szakadt Elme és Érzésvilág küzd egymással, érdekből segítenek csak a másiknak, a legfontosabb érdek pedig az életben maradás... A vágyuk viszont egy: A Test Irányításának kizárólagos hatalma!

De ne szaladjunk most előre a Füst Országának berkeibe, jelenleg távol állunk tőle és a jövő még messze. Térjünk vissza a múltba, mégpedig Gitomaruhoz... Sok hónapja annak, hogy a Fagy Országi incidens után Mirubi belebotlott a Végzet Völgyénél csatározó négy fős Konohai csapatba és a velük harcoló, Otogakurei Gitomaruba, aki egymaga végzett mind a négy Ninjával, majd Mirubival is megütközött. Azokban az időkben még csak a szárnyait bontogatta, ereje messze alulmaradt az Otogakurei ereje ellen, de nem adta fel. A férfi pedig látta benne az őrületet és a haragot, érezte a fiúban azt az erőt, amit önmagában. Ezért hagyta csak életben és némi pénzét cserébe, megtanította a fiút a Sötét Chakra használatára. Persze először felhívta rá a figyelmét, hogy a Chakrája drasztikusan eltér a megszokottól, ami valószínűleg abban a fél évben változott meg, hogy véget ért a Chuunin Vizsga és elhagyta a faluját. Azóta pedig csak erősödött és romlott... Ezután beszélt neki a Sötét Chakra mibenlétéről és a Butteki no Chakrával való összeférhetetlenségével. A két chakra merőben más, nem használhatóak egyszerre, vagy ha igen, akkor kioltják egymást. Gitomaru mégis, Irio Ninjutsut használt Mirubin és meggyógyította a sebeit.

Mirubi megtudta, hogy a Sötét Chakrát ugyanúgy, ahogyan bármilyen chakratípus, akarttal át lehet formálni, vagy pedig az érzelmek által. Így Gitomaru kellemes, pozitív gondolatokkal és érzelmekkel képes előhívni a Gyógyító Chakrát és így gyógyítani. Tehát a Sötét Chakra formálódik át... A másik módja a puszta akarat, amit csak a nagyon tehetséges ninják képesek elérni. Mirubi később elérte ezt a szintet is, bár a Gyógyító Technikái még így sem a leghatékonyabbak... Azt is megtudta, hogy a Sötét Chakra a negatív érzelmekből jön létre. Az egyik ilyen mód a chakra beszennyeződésére a mérhetetlen fájdalom és lelki kín, amit egy személy évek során átél, míg elveszíti hitét a világban és önmagában, ezáltal a chakrájára kihat ez az energia... A másik módja a mérhetetlen gyűlölet, amely rengetegszer nem csak egy pillanat alatt keletkezik, hanem tartós és örök, megalapozott és fájdalommal teli. Sokszor az első eset csap át ebbe, aminek hatására a Sötét Chakra használó lelkében szétterjed a Sötétség és a lehető legveszélyesebb pusztító gépezetté válik...

Shiren - Page 2 12505424754_853436a600_b

Az érzelmek elragadásával pedig a Sötét Chakra a felszínre tör... Amíg a kisebb, hétköznapibb értelembe vett düh, amit az ember még képes kontrollálni csak a testen belül indít el folyamatokat - a chakra vadul keringeni kezd a használó Chakrahálózatában - addig a dühöngés és a kitörő érzelmek, ahogyan az ember kiabál, csapkod, ordibál, vagyis a feltörős, kitörő érzések megnyilvánulnak, úgy a szimbolikus jelentés materiálisan is megnyilvánul, a Sötét Chakra is kitör, kicsapódik a testből és körbeveszi a használó testét. Ám ebben az állapotban a kitörő chakra folyamatosan fogy, folyamatosan eltékozol, ezáltal a dühöngő gyorsan lehiggad, mivel hamarosan érezni fogja a chakraveszteség káros hatásait, mint a szédülés és az ájulás... Viszont a dühöngés állapotában a Sötét Chakra körbeveszi a testet és megvédi őt a fizikai behatásoktól. Gitomaru szerint a fegyverek ellen a kavargó Sötét Chakra kitűnő védelmet nyújt, ahogyan a kisebb szintű Elemi támadások ellen is. Egyetlen gondolattal pusztító chakra örvény égetheti meg az ellenfelet és törhet szét bármit... Azonban ez időleges és rendkívül instabil. Azonban a tökéletes használata egy Technika nevét viseli, mégpedig az Ashikura O-ra // Sötét Aura nevet. A technika egy chakrakontroll folyamat, amely lehetővé teszi ezt a fajta Chakra Aura védelem felállítását kontrollált chakrával... A használó testéből felszabaduló Sötét Chakra nem vész kárba, ugyanis a használó képes kordában tartani és irányítani a chakráját, ezáltal egy határt képezni a teste körül, így a Sötét Chakra ott gyűlik össze és ki-be járva a használó Chakrahálózatábam folyamatosan védelmet nyújt a számára. Az egyetlen chakraveszteség chakra koordinálásából származó kisebb veszteség, amely elhanyagolható...

Így a fiú ráébredt a Jutsura, amit keres, Hishimon segítségével az emlékek megadták a választ a számára. A Sötét Chakra így nem csak kordában tartható lesz, hanem remek védelmet is nyújt a számára. De nem itt fogja gyakorolni. Ha itt tenné, akkor valószínűleg megint csak riadalmat keltene, ráadásul nem ma fogja folytatni mindezt. Azonban nem akarja csak úgy ott hagyni a macskákat sem, így az elutasítás ellenére visszatér a faluba és beszél a gyerekek szüleivel, valamint a macskákkal, majd a hajnal beköszöntével visszasétál a helyre, ahol az eset történt és ledől annak a fának a tövébe, amelyikre a kislány menekült a farkasok elől. Pontosan az óriási Ezüstfarkas bűzölgő tetemével szemben ül le, ami sokkal csúnyább és sokkal sebezhetőbbnek tűnik a felkelő nap narancsszínű fényében. A fiú felnéz a fakó kék égboltra, ahol néhány felhő tanyázik és lilás fényekben tündökölnek. Ez mindig is elkápráztatta őt így hajnalhasadtán, most viszont mély álomba segítette, amire az egyre csak melegedő levegő még rá is tett... Úgy érezte, hogy a természet öleli őt körbe itt ezen a cseppet sem érintetlennek mondható helyen, ahol nemrég még pusztított és vért ontott... Azonban ahogy lecsukja a szemét, mindez elmúlik, a világ elsötétül és csak az érzés marad... A hideg éjszaka átfagyott fái, a felkelő nap melengető sugarai és a szél langyos simogatása... Ezek a hőhatások és azok hiányának teljességé az, amely a fák recsegéseivel, nyikorgásával összejátszva érték el a hatást, emiatt érezte Mirubi, hogy a természet most körbeöleli és védelmet nyújt a számára.

Órák telnek el így, viszont egy kellemetlen szagra ébred fel. Rothadó hús és bűzölgő belek szaga kelti öklendezésre, miközben hangos légyraj zümmögése téríti észhez. Szemeit kinyitja, viszont teste még gyenge... Álmos, viszont ez a bűz kibírhatatlan. A Bestia teste a tűző napon még gyorsabban bomlik a baktériumok pedig megkezdték a munkájukat. A legyek is a szagra jöttek, több ezer rovar járja körbe a szőrös testet, miközben már kukacok és dögevő madarak lakomájává vált az elhullott állat. Egy varjú éppen most tépte ki a szürke, kiszáradt szemet, majd kezdett hangos csatározásba a többiekkel a begyűjtött zsákmányért. A halálmadárnak több fajtája is létezik, mégis a varjú az, amely a legelterjedtebb. Egy dögevő madár, amely okos és szemtelen, valamint rendkívül veszélyes. Egy, éppen Mirubi mellet áll és a fiú kezét nézi, majd ahogyan Mirubi ránéz, elrepül... Tehát ezért Halálmadarak...

A fiú feláll, a varjak szétreppennek, de a legtöbbjük csak folytatja a lakomát, majd ahogyan Mirubi elsétál, legalább száz éhes varjú ront a döghúsnak és szedik ízekre azt, nem kímélve az elhullott állat testét, sem pedig saját fajtársaikat. Kegyetlen mészárlás kezdődik, ami lakomával párosul. Legalább két szenvedő varjút is látni lehet a sokaságban, akik csúszva az életükért küzdenek. Ösztöneik és vágyaik között már nem szerepel a hús elfogyasztása, a hulla megszégyenítése, sokkal inkább az életben maradás kérdése... Fájdalmas nézni, ahogyan lábaik maradék erejével próbálnak meg feltápászkodni, de nem képesek rá, mivel a testükön több tíz lyuk van, amit a társaik csíptek rajta... Ahogy pedig a kisebb példányok kiszúrják a döglődő állatot, azonnal rárontanak, hogy végezzenek vele. Hárman repülnek rá, majd élve kezdik felfalni hangos rikácsolások közepette, amik mellett eltörpül a haldokló varjak ricsaja, amely a fájdalom minden árnyalatát magában hordozza... Az egyik madár, lyukat nyitott a hasfalba, majd vékony beleket szakít ki és elrepül vele, míg a másik kettő folyamatosan a fejet csipkedi, majd amint már csak az idegek mozgatják a varjú remegő testét, a fejet támadók egymásnak esnek és újabb haláltánc kezdődik, míg több másik már javában zajlik. Ezért van tehát az elhullott vadállatok teteme között a legtöbbször varjú tetem is... Amennyire okos állatok, olyannyira kegyetlenek is. És Mirubi még azt hitte, hogy nincs még egy olyan faj, aki a sajátjait gyilkolja le...

De most nem törődhet a madarak kegyetlenségével, a vadak világában a gyenge elhull, az erősebb tovább él... Ilyen ez a világ, ennyire kegyetlen és ilyen rosszul működik. Az emberek tették ilyenné és az ember is fogja elpusztítani, hacsak valaki nem tesz valamit... Hacsak valaki nem tesz megelőző lépéseket... Ez valaki pedig Mirubi lesz!

   Bár eddig nem tűnt fel neki, de a nagy melegből ítélve Dél felé járhat az idő, ami azt jelenti, hogy körülbelül 7 órát aludt, ami már majdnem megfelel a megszokott óraszámnak. Most viszont dolga van, neki kell látnia a technika elsajátításhoz, mégpedig messze a falutól. Éppen ezért sietősre veszi a tempót. Léptei fokozatosan felgyorsulnak, a forró, ezüstös talaj folyamatosan port kavar a levegőbe, majd Mirubi felugrik az egyik fa ágára és ott halad tovább. Erre felé vigyázni kell az ilyesmivel, ugyanis a fák rendkívül törékenyek, hiszen ki vannak száradva és el vannak korhadva. Mirubi viszont kellőképpen gyors, így a letörő ágakról gyorsan elugrált, egy másikra és így tovább. Rövidesen pedig elérte azt a tisztást, amit az érkezésekor látott és amin oly' önfeledten suhant át két nappal ezelőtt. Akkor a Shikiyaku no Jutsut használva vette szemügyre a helyet a vadak szemével, ám ezúttal a nappali fényben, emberi érzésekkel és látásmóddal látja a tisztást. Aznap éjszaka csodaszépnek hatott a maga egyszerűségével, most viszont egysíkú és lehangoló látvány volt. A fű barnás, halványzöld árnyalatú volt és zavaróan érdes. Kicsit sem csodálatos és nem lehengerlő, ahogyan azon az éjszakán...
   Az első lépések még zavarták is a durva füvön, mivel a lábát és a kezét karcolta a száraz, érdes növény, viszont egy perc elteltével már kezdte megszokni és a figyelme sem erre koncentrálódott. Amikor úgy érezte, hogy a mező közepén állhat, lótuszülésben ereszkedett le, kialakítva magának egy kisebb "fészket" ahol majd koncentrálhat és gyakorolhat. A fú teljesen eltakarta őt, valószínűleg aki erre jár, nem fogja észrevenni őt ha csak a szemére hagyatkozik. Bár ez nem volt cél, de így biztosan nem zavarja meg őt senki... Furcsa volt, elvégre ebben a magasságban jól érezhető a száradó, szalmás fű illata, olyan, mint ami a ló istállókban is lenni szokott, persze ürülék vegyülése nélkül. Némi por szag is érezhető volt, az ember leginkább a sivatagi szárazságra és kietlenségre asszociálna, hogyha lehunyná a szemét. És Mirubi így is tett. Szemeit becsukva, lótuszülésbe helyezkedve kezdte el a gyakorlást... Nagyapja jóvoltából, kutatásainak hála és az évek során szerzett tudásokból megedzett elméje nem csak a Ninjutsu Elméleti alapjainak tökéletes ismeretét tartalmazta, hanem rengeteg mondát, mesét és Okkult Tudást is a Ninja Világ (Keleti és Nyugati Kultúrából ötvözve a tudásaim alapján ^^) elfeledett múltjából. Persze ennek is meg van a maga története és bár előbbre nem jutott mindezen ismeretekkel, most mégis a Gonosz Jeleit formázza meg a kezeivel...
   Jobb kezének mutató és középső ujját összezárja és előrenyújtja, majd a gyűrűs és kisujját tenyerébe hajlítja, míg a hüvelykujját annyira a kinyújtott mutatóujja mellé szorítja, amennyire csak tudta és végül maga mellé tartva az ujjai vége az Ég felé néz... Bal kezével pedig egy "ördögvillát" formáz, vagyis a gyűrűs és középső ujját tenyerébe zárja, arra fekteti rá a hüvelykujját és a mutató, valamint a kisujja nyújtva marad, ez pedig a Föld felé néz, szintén a teste mellett engedve el. Azt mondják, hogy ezek a Kéztartások, kézjelek a Gonosz eljövetelének szimbólumai, ami a gonosz energiák mozgósítására szolgál, így azok kordában tartására is. Legalábbis Mirubi így véli, ami viszont tény, hogy amint megformálta a kézjeleket és összeillesztette a megfelelő helyen az ujjait, a Sötét Chakra heves működésbe kezdett. A Mudra kézjelek mindig is, amióta az emberek feltalálták a kézjelek jótékony hatásait, szolgálatukra voltak. Ki gonosz, ki jótékony célokra használva fel az erejüket. A Ninjutsu a nagy átlagot nézve, minden bizonnyal a gonosz célt testesíti meg... Így Mirubi bátran használja, még ha saját eszméit nem is tartja rossznak, vagy gonosznak... Egyedül az Ember felelős azért, hogy az Ő általa vélt igazság csak negatív horderejű lehet. A negatív energiák az emberi érzésekből és hozzáállásból jönnek létre. Egy romlott világ, amely belefullad a saját bűneibe...

Shiren - Page 2 Be25cd07d05c8276cbd63c2e009faf54

Shiren - Page 2 Ea734fbc1bed37ab9e5050120f7d9da6

   Ahogyan ott ül, elméje tiszta és anyagiasult, érzi ahogyan a Sötét Chakra minden porcikáját átjárja, majd egyre csak felfokozottabb állapotba kerül, végül szivárogni kezd a testén kívülre... Bár Ő nem látja, de teste körül a negatív erő kikezdi a növényzetet... A már így is hervadt, kókadt, kiszáradt fűszálak most fonnyadni, majd füstölni kezdenek, ahogyan a Sötét Chakra egyre jobban látszódni kezd a fiú teste körül. Végül a chakrafelszabadításnak nem tud gátat szabni, a kézjelek hatására a Sötét Chakra kontrollálhatatlanul szabadul fel a testéből, végül a jeleket felbontja és a testéből kiáramoltatott Sötét Chakra a koncentráció nélkül elillan az éterben... Nem lesz így jó... Egykezes kézjelek, melyek képesek a Sötét Chakrát fokozott működésre bírni, de nem elég ahhoz Mirubi ereje, hogy a felszabaduló erőnek gátat szabjon. Így egy egyszerűbb, kiegyensúlyozottabb Kézjelet választ, mégpedig a két Ördögvilla összekapcsolását a két kezével amit maga előtt tart. Az összeérő pontok a kezén kiegyensúlyozottabbá teszik az erőt...
   Ez így is történt. A Sötét Chakra bár gyorsabban és erősebben tört fel a testéből, mégsem volt gátlások nélküli, nem volt kontrollálhatatlan, így Mirubi irányítani is képes volt. Órák teltek el ebben az állapotban, Mirubi körül a chakra pedig kavarogni kezdett de mindig és folyamatosan pocsékolta el a chakráját, bár az irányítást már elnyerte felette. Három óra elteltével hagyta abba a gyakorlást, mivel túl sok chakrát használt el. Túl sok felszabadított chakra veszett kárba... Ahogy kinyitotta a szemeit és felállt, a nap vakító fénye kezdte ki a szemeit, de a feketére égett, nagyjából 5 méteres körben elpusztult fűtenger sötétsége enyhített az élményen, így lefelé hajtva fejét, megindult Seigyoku no Sato irányába, hogy élelmet szerezzen. Nem volt nehéz, mivel hallal és kenyérrel bővelkedő falu volt, így mindössze 100 Ryo fizetségért cserébe egy vekni kenyeret és egy párolt halat vásárolt, amit el is fogyasztott, majd visszatért a már ismert tisztásra. Újra ugyanoda ült le, majd a kettős Ördögvillát megformálva meditálni kezdett... Ezúttal nem koncentrálta ki a testéből a chakrát, hanem a testén belül keringette, egészen addig, amíg egy nagyobb mennyiség nem állt a rendelkezésére, végül pedig ezt az összegyűjtött mennyiséget irányította ki a testéből a létező összes Tenketsupontján keresztül...
   Ez percek alatt megtörtént a tökéletes irányítással együtt. Mirubi körül a koncentráció állapotában a Sötét Chakra vészjósló Aura módjára kavargott és járt ki-be a testében, majd pedig a fiú kinyitotta a szemét és szépen lassan felállt, mire a Sötét Chakra újra fogyni kezdett... Bizony, egy ekkora mennyiséget kordában tartani nem éppen könnyű, így gyakorolnia kell még a mozgást vele. Éppen ezért, újra megformálta a Kettős Ördögvillát, majd megindult előre. Chakrakontrollja magasan fejlett a Ninjutsujai és az Orvosi Technikái által is, elvégre nagyon precíz chakrakontroll kell egyes technikáihoz, nem beszélve az Irio Ninjutsuk 100%-áról. Éppen ezért ennyi gyakorlással képessé vált arra, hogy mozgás közben is fenntartsa az Aurát anélkül, hogy az mérvadó chakramennyiséget pazarolna el... Léptei nyomán már nem csak a talaj füstölt, de körülötte néhány méteres körben minden elégett, minden elpusztult és minden a porral egyenlővé vált. Bár a technika még nem tökéletes, de a napok előrehaladtával tökéletesíteni fogja, az már egyszer biztos...

// -100 Ryo
Edit.: Bár nem sok pénz, de utólag néztem a Ryo táblázatot és egy napszámos keres 300-500 Ryo-t egy hónap alatt, így az étel összege akár lehet kisebb is Razz

Persze nem baj ha marad, csak a tisztán látás végett. //

Namikaze Minato Vas. Júl. 17 2016, 20:07

Érdekes kis eszmefuttatás volt Very Happy

Noha nem volt valami akció dús a követelményeknek megfelelt ^^ A képek kifejezetten kifejezőek voltak Very Happy

úgyhogy a tanulást elfogadom, és +5 chakrát is adok mellé Very Happy

a Ryo-t pedig vond le ^^

**Shiren** Kedd Jún. 30 2020, 18:41

A Hegedű

Ezekben az időkben érkezett a Kikötővárosba, ekkor még senki sem hallotta hírét a bestiának.

Talán ha tudták volna, hogy mily' szörnyűségek várnak majd rájuk, megpróbálták volna elejét venni a vérontásoknak és az áldozatoknak, mint ahogyan azt később is tették...

Persze nem mintha Ő azért jött volna, hogy kedvére gyilkolásszon.

Egyszerűen csak azért járt erre, mert életének kiszámíthatatlan árja ide sodorta őt. Miután találkozott a Szerzetessel és megajándékozta őt egy számára hasznos technikával, minduntalan csak azon gondolkozott, hogy hogyan tudná elsajátítani azt, amit a Nekomatáknál nem tudott teljességgel megszerezni. Habár az elkövetkezendő időkben rengetegszer rágódik majd még ezen, s töprengése célt is fog érni, ez a történet mégsem ezt hivatott elmesélni. Ez a történet nem is igazán róla szól, hanem valaki másról, csakúgy, mint az összes többi.

Eljött Shiren az Ő életükbe is.

[...]

Nem vetette meg a vadnövények bogyóterméseit sem, bár egyáltalán nem volt olyan ínycsiklandozó, mint a hús.

Szamóca bokor volt, mit válogatottan szemezgetett. Tucatnyi nyúl suhant el mellette teljesen zavartalanul. Számukra ő idegen, mégis ismerős lélek volt a természet komplex, ámbár nagyon is törvényszerű forgatagában. Az a természeti erő, az az állatias mivolt mi emberi tulajdonságokkal társult, teljességgel szellemmé tette őt az állatok számára is. Ha emberek látnák, azt hinnék, valamiféle kreatúrája a szeszélyes evolúciónak, míg ezen erdei lények nem találkoztak még hozzá hasonlóval, így voltaképpen levegőnek nézték.

Amikor megmozdult, felfigyeltek rá, ha túl közel ért hozzájuk, elrohantak, de nem kerülték el.

Így a Bestiának volt rengeteg ideje és lehetősége tanulmányozni az állatvilágot. Olykor levadászott egy-egy élőlényt, de csak akkor, hogyha már az éhség mardosta a gyomrát és nem volt ember a közelben. Nem szívesen vetemedett az állatok életének kiontására, de amikor megtette, akkor szépen és tisztán ölt. Csak annyit, amennyit szükséges volt! Nem többet... Ha úgy tett volna, akkor még mindig embernek definiálhatta volna magát, ám ő már messze több volt náluk!

A bogyók gyorsan eltelítették, kifejezetten sokáig lappangott szervezetében, mielőtt kiürült volna.

Ezért sem szeretett sűrűn ilyesmit fogyasztani. Nehéznek és korlátoltnak érezte magát tőlük. Azt is észrevette magán, hogy mióta a Nekomatáknál járt és megtörtént az átalakulása, sokkal több energiát képes előállítani kevesebb étel elfogyasztásával. Sőt, a meleg, mely perzselte bundáját még energizáltabbá tette őt, mit nem tudott mire vélni. Tudta, hogy minden változás amit érez a Nekomatává válás melléke, de egyes érzeteinek okát nem tudta fellelni: Az őrült vágy a tej után; Ösztönös támadási kényszer a menekülő élőlényekkel szemben; Az emberi érzés és ízlésvilág elidegenedése.

A legtorzultabb - vagy inkább fejlődöttebb - tulajdonsága a kinézetén túl az a motivációs érzet - vagy annak hiánya - mely vitte előre az útján.

Immáron azzal is képes volt megelégedni, hogy naphosszat hevert egy vaskos fa ágán, - mint ahogyan most is tette a bogyóvacsora után - és a lemenő nap fényében sütkérezve szendergett. Kettő, méghozzá lompos farka ilyenkor lelógott a levegőbe, elernyedt, s egyszer-egyszer megmozdult, hogy elhessegesse maga körül a legyeket. Ez után rendre maga alá húzta a farkait, s úgy aludt tovább, egészen addig, amíg a nap utolsó melengető sugarai is eltűntek, teljesen a fák lombkoronája alá buktak és az erdő immáron szürkült némaságba burkolódzott.

Ahogyan ez megtörtént és a fény kifakulni látszott a világból, Shiren szemei kipattantak.

Kék és sárgás fényben, macskaként prizmáló lélektükrei egy adott irányba fókuszáltak. A szürkület volt az a mindösszesen fél óráig tartó holtidő, amikor is már a természet nappali muzsikája elhalkult, hogy felkészülhessen az éjszaka melódiájára. Ez az az időszak, amikor Shiren ébredezni szokott egy haszontalanul töltött nap után, ez az ő ébresztőórája. Biológiája is így van beállva, ám most... Most felébredt. Mert felébresztették!

A szürkület hangszínváltó holtidejét egy szomorú dallam hangja zavarta meg. Ám ez a hang, olyan részvéttel szólt, oly' szomorúan, hogy az erdő állatai is megérezhettek. A Bestia hegyesedő macskafülei is a hang irányába forogtak, ahogyan tekintete is arra nézett. Ez a muzsika idegen volt a számára, meg mert róla esküdni, hogy ember kreálta. Ösztönei azt súgták, hogy veszélyben van, hogy megint érte jöttek azért, hogy végezzenek vele. Így hát egy darabig várt, hogy a dallam hátha erősödik, de nem történt semmi, csupán szólamot, sőt, művet váltott.

Ez is szomorú volt, ám valamivel durvább és gyorsabb dallamú.

Mellette a természet szava elhalkult, a Bestia pedig bajsza rezgésén érezte a zene ütemét. Tudta jól, hogy minden a környezetben élő egyeddel is ezt történt, ezért sem adnak ki hangot. Mindenki erre a furcsa rezgésű zenére figyelt.

[...]

A halál sosem válogat...

Egy apró koporsó szállt alá az erdő egy kisebb tisztásának közepén ásott gödör mélyére, miközben öten állták körbe azt. Az ötből, három szemében könnyek csillogtak. Egymásba fonódva nézték, ahogyan a koporsóba helyezett keserédes fájdalom elmerül, s szépen lassan a földdel lesz egyenlő. Ezen három személy ruházata nem volt szokványos. Kendőket és buggyos ruhaneműket hordtak, miközben bronzos bőrüket arany díszekkel ékesítették. Könnyeik úgy záporoztak, mint a legszomorúbb eső, amit csak valaha a föld magába ihatott.

A negyedik személy más volt, mégis hozzájuk hasonló.

Bronzos bőrét neki is aranyló ékszerek fedték, testén egy szövött, díszes, sokszínű köpeny pihent, kezéből pedig egy fekete könyv imáit mormolta, majd szépen lassan, a család és ő saját kezűleg temették be a lyukat, amibe a koporsót engedték.

Az ötödik ember szerényebb külsővel bírt. Bronzbőrét nem díszítette arany, sem pedig ezüst. Testhez simuló, praktikus ruházata barna, tört fehér és szürke színekben szorította őt háttérbe. Enyhe terpeszbe tett lábakkal állt, miközben teste a két kezében fogott hangszer vonójának és húrjainak zengésére járt. Sirató dallam őrült fájdalmát húzta, s a család ezen muzsikára öntötte ki szívének minden fájdalmát.

Amint a nap szürkülete sötétségbe fordult át, a család fáklyákat gyújtva mondta el utolsó imáit. Már a szertartást vezető sem volt jelen, egyedül a hegedűs végezte szomorú dolgát, mígnem a családfő intett neki, hogy elég lesz. Hozzá lépett és meghajoltak egymás előtt. A hegedűs részvétét fejezte ki, a családfő pedig egy marék Ryot adott át neki, majd újra meghajoltak és a család távozott.

A hegedűs is úgy tett, minthogyha megindulna egy ellenkező irányba, ám tétován járt, s amint a család eltűnt az erdő fái között, Ő megtorpant a tisztás túlsó szélén.

Nem volt nagy a terület, mindösszesen fél hektár lehetett, így belátható volt, egyedül az a kis földkupac a fűtenger közepén tűnt ki.

A hegedűs a markában szorongatott Ryora nézett, mit most maga elé tartva kezdett számolgatni. Száz. Mindösszesen ennyit ért a zenéje. Három napig meg tud élni belőle, így nem panaszkodott, mégis nagyot sóhajtva tette zsebre, majd újra nyakához vette a hangszert, egyet-kettőt húzott rajta, hogy megtalálja a kezdőhangot, majd bele is kezdett.

[...]

Csakúgy, ahogyan a temetés zenéje, úgy ez a dal is szomorúan indult, mígnem a férfi arcán könnycseppek nem kezdtek el megjelenni. Akkor a zene gyorsabbá, erősebbé és brutálisabbá vált, mely minden a környezetben lévő szívet egyazon érzéssel telített el, még a hegedűs melletti fa tetején henyélő - nagyjából fél órája érkezett - Bestiát is.

A zene egyre durvább, gyorsabb és halálosabbá vált! Akár a vihar, mely halált hoz, az őrület, mely a természet elemi erejű tisztító káoszát gerjeszti! A hegedűs érzései megelevenedtek a játékában, s a hangokra érzékeny fülén keresztül eljutottak azok szívébe, akiknek játszott.

Shiren elámulva figyelte a művész átlényegült játékát, ahogyan szinte extázisba esve, felakadt szemekkel, teljes lényéből zenélt. A Bestia csak ült és hallgatott, egy pillanatig elfelejtett mindent, mi valaha is foglalkoztatta őt a világban. Örökmozgó farka nem mozdult, megmerevedett, ahogyan fülei is csak a zenére fókuszáltak. Ennek ellenére, nem tudta nem észrevenni, a közvetlenül előtte, a faág egyik mélyebb barázdájában mászó, kitinpáncélos bogarat. Sárgás színű volt, s nem mozdult.

Szünet a játékban.

A bogár ahogyan a hegedű elnémult, megindult előre a barázda útvonalán, ám amint a hegedűs újfent rázendített, a bogár megtorpant. Szólamot váltott, mire a bogár előre mozdult két lépést, s egy fibráló, magas hang nyomán a zenében újra megdermedt, ám ezúttal meg is remegett.

Shiren macskaszemeinek elnyújtott pupillái most kikerekedtek, ahogyan teljesen rákoncentrált a bogárra.

Az előbbi dolog többször megismétlődött a hegedűs játékának végéig, s Shiren párhuzamot volt képes vonni a hangszínek és azok bogárra gyakorolt hatása között. Sőt, saját bajsza is máshogyan remegett akkor, amikor a bogár megtorpant, vagy megremegett. Úgy tűnt, hogy a hangok, a zene andalító melódiája nem csak lélekben, de fizikálisan is hatással volt a körülötte lévő természetre, még ha csak egy apró, jelentéktelen szinten is.

[...]

A művész húrjai érzelmei árjának megtestesüléseként saját magának szóló előadása végére majdhogynem mind elszakadtak.

Szonátája egy olyan keresztmetszete volt az eddig hallott daloknak, mely egyszerre volt szomorú, durva és megindító! Nem csoda hát, hogy az alkotó arcát tucatnyi könnycsepp mosta... Shiren számára a zene régi emlékeket idézett, olyanokat, melyekre nem szívesen gondolt vissza.

- A halál... - Törte meg a magába szállt hegedűs néma csendjét, ki azonnal a fa teteje felé kapta a tekintetét. Döbbent arckifejezésében érdeklődéssel vegyes félelem tükröződött, csakúgy, mint mindenkiében, aki az elmúlt időszakban szembe találta magát a maga Shirenjével.

- Hogy? Mi a halál? - Kérdezett vissza, miközben egy lépést hátrálva a kínosan közeli fától, maga mellé eresztette hegedűjét. Eközben le nem vette a szemét a furcsa alakról, aki úgy gubbasztott odafent, mint egy macska. Feltehetően azért, mert az is volt, mégis, állatias kinézete emberével társult, ezért is volt olyan bizarr a látvány.

- ...gyönyörű. - Folytatta - A halál, gyönyörű dolog. - Sandított odafentről a tisztás közepén lévő földkupacra, majd vissza a hegedűsre.

- Ezt mégis hogy érted? Hogy lehetne a halál gyönyörű? - Kérdezett vissza a férfi, még mindig egy kicsit feszengve, mire a fán gubbasztó macska mancsát kezdte nyalogatni.

- Tudod... - nyal - sokan félnek a haláltól, mert nem tudják, hogy mi vár majd rájuk. Számomra az ismeretlen gyönyörű. Nem így van? - Nyal.

- De. - Vágta rá a művész, majd kissé felemelte a hangszerét, hogy rávonzza a figyelmet. - Akkor hallottad, ahogyan játszottam?

- Nem csak hallottam. Éreztem. - A hegedűs szemöldökét ráncolta, mintha el sem hinné, amit hall. - Mindazon érzelem, amit az előadásodba öltél, elért hozzám.

- Az hogy lehet? - Kérdezett vissza sürgetően, de választ nem várva folytatta is. - Az emberek nem érzékenyek a zenére, vajmi kevesen értik meg a hangszerek nyelvét, ha pedig meg is értik, az saját lelkivilágukat tükrözi. - Már nem Shirenre nézett, hanem át rajta, talán a múltba révedve, saját tapasztalatait felelevenítve magyarázta a dolgot.

- Talán rokonlelkek vagyunk. - Mosolyodott el démonian a Bestia, ezzel megvillantva hegyesedő szemfogait. A Hegedűs ezt látva megrémült.

- Mégis mi vagy te?! Valamiféle szörnyszülött? - Újra maga mellé eresztette a hangszerét és megint hátrálni kezdett.

- Nincs mitől félned. Ha végezni akartam volna veled, már megtehettem volna. Én... - Pillanatnyi szünetet tartott, hogy kinyújtóztathassa magát. Akár egy macska, púpos háttal emelte meg magát, majd kiegyenesedett, mint egy ember és két lábra állt a fa ágán. - Én Shiren vagyok.

- Shiren? Érdekes a neved. Az enyém Baio Rinto. Örvendek. - Most már nyoma sem volt tekintetében félelemnek, ugyanakkor furcsállta a lényt, akivel beszélget, bár vélhetően rosszabb dolog is történt már vele élete során.

- Shiren nem a nevem, Baio Rinto-sensei. Shiren a lényem. Én, a te életedben, Shiren vagyok.

- Attól tartok, ezt nem értem.

- Majd fogod. - Azzal a Bestia leugrott a faágról, le a földre. Csupasz, ámbár sötétlő szőr fedte teste kiegyenesedett az ugrást követően. Majdhogynem két méter magas volt, jóval a művész fölé ért. - Ha nevezni akarsz valahogy, akkor talán a legjobb, ha Shirennek szólítasz, hisz ezen jelentés világod megannyi nyelvén létem értelmét szolgálja, azt hivatott kifejezni és összefoglalni. Hogy mit is jelent akkor? - Shiren karmos lábujjai a földbe vájtak, míg ugyancsak karmokban végződő szőr fedte kezét a férfi hegedűje felé nyújtotta. - Ez attól függ, hogy számodra mit tesz a nevem. - A férfi először hezitált, majd gondolkodóba esve átnyújtotta a hangszert vonóval együtt Shirennek.

- Már csak két húrja maradt, nem fog szépen szólni. - A vonó "haja" is foszlásnak indult, Shiren azt vette legelőször szemügyre. Valamiféle viaszos anyaggal volt bevonva, mi enyhén égett szagú volt. Halványan, de állati jellege volt, ahogyan az orrához emelte. Fintorgott.

- Ez lószőr? - A hegedűs bólintott, s válaszán felbátorodva ő is kérdezett.

- Hogy érted, hogy számomra mit tesz a neved? Számít ez?

- Óh nagyon is. Ritkán kereszteződik utam olyannal, akit szóra méltatok. Ha ez megtörténik, akkor az ő életükben is eljön a Shiren. Számot kell vetniük, s ha felajánlják azt, ami számomra fontos lehet, én is adok nekik valamit. Olyan valamit, amiről soha nem is álmodnának.

- Mégis mit és hogyan? Te valamiféle Démon vagy?

- Már megint ez a kérdés! - Kapta nyakához a hangszert Shiren, úgy, ahogyan a művésztől látta. Bal kezével tartotta, jobb kezével pedig a vonót szépen ráhelyezte a maradék húrok egyikére. - Ha így jobban fel tudod fogni létem értelmét, akkor igen, én egy Démon vagyok. Egy olyan démon, aki embereket öl és eszik, kivéve, hogyha érdemesnek találtatnak arra, hogy megismerje őket.

- Akkor meg fogsz ölni?! - Ijedt meg, s mindeközben idegesen nézte, hogy a Démon milyen magabiztosan tartja a hangszerét, amit valójában nagyon is féltett mások kezébe adni, de most úgy érezte, nem tehet mást.

- Halottnak érzed magad? - Krummogta Shiren, majd nyelvével körbenyalta száját és hegyesedő körmével pendített egyet a hegedű húrján. Aztán még egyet és még egyet, mígnem kedves kis dallammá vált. - Mert ha nem, akkor nem öltelek meg. - Nézett fel rá, majd visszahelyezte a húrokra a vonót, s úgy kezdett bele!

[...]

A dal, melyet játszott, minden fül számára, még a sajátja számára is ismeretlen volt!

Nem volt bonyolult, ám érzékei és képességei olyan mértékben hatalmassá tették őt, hogy egy ilyen bonyolult hangszer játékát is képes volt játszani, miközben chakrát vezetett a vonóba és a húrokba is! A chakra, melyet bele áramoltatott, tovább haladt a zenével, a levegő rezgéseivel, s talán mondanom sem kell, hogy telítve volt a Bestia érzelmeivel.

Minden jutsuját, mely a hatásra épül, igyekezett érzelmekkel telíteni.

Yami no Chakrája és a Butteki no Chakrája kulcsa is az érzelem, mely formája a chakrát, és most, most is ugyanezt tette! Az érzései szabadjára engedésével, chakrája felvette annak energiáját és mivel a hangszerbe koncentrálta, így pedig a terjedő zenébe, az aki hallotta a muzsikát, érezhette Shiren direkt érzéseit! Érezhette azt, amelyet Ő érzett, miközben megszólaltatta a hangszert. És bár a hangzás nem volt tökéletes, a ritmus sem volt rendkívüli, de a játék, a hatás, az annál inkább!

Baito Rinto ledermedt, egész testén libabőr ütött ki, míg többször is kirázta őt a hideg.

A hallott hangok nem csupán tiszták voltak és kellemesen egyszerűek, hanem érthetetlen módon olyan mély és éles érzéseket váltottak ki a férfiből, melyre ez előtt még nem volt példa. Szeméből patakzottak a könnyek, csakúgy, mint saját zenéjét játszva. Úgy érezte, érti az előtte lévő lényt, ki végig arra az érzésre koncentrált, hogy mit is jelent számára jelenleg élni. A dallam is játékos volt, hirtelen, majd azonnal lassuló és melankolikus. Az ellentétek zenéje volt, mely ellentétes érzéseket jelentett, s amiket most a hegedűművész tisztán megértett.

Ahogyan a rögtönzött mű lecsengeni hallatszott, a férfi lassan, majd egyre hevesebben bólogatni kezdett.

Próbált megszólalni, de tudta, hogyha ezt tenné, nem bírná ki sírás nélkül, így csak lesütött szemmel és lehajtott fejjel meredt maga elé, elfojtva érzelmeit.

Shiren visszanyújtotta neki a hangszert.

- É... - Elvette tőle. - Értem. - Felnézett könnyes szemeivel. - Értelek. Megértettelek. Ez hihetetlen volt. - Szorosan magához ölelte hegedűjét. - Hát mit adhatnék neked, mit kérsz cserébe a segítségedért?

A Bestia elmosolyodott. Sejtette, hogy sikerül majd, de azt nem, hogy a hegedűs ilyen könnyen megérti majd a Shirent.

- Már megadtad nekem. - Rinto értetlenkedett. - A játékod, a zenéd mindent megért számomra. Kényelmetlen emlékeket idézett, de értékes volt. Köszönöm neked.

- Akkor én is kérhetek valamit? - Csillant fel a férfi szeme, de Shiren csendre intette.

- Én már megértettelek. Tudom, hogy mit szeretnél. Neked nem erőre van szükséged, nem gazdagságra, hanem a zene hatalmára. Igaz? - A férfi bólintott, mire Shiren két lompos farkát maga elé csapta és bele markolt. Maréknyi sötét, hosszúra pödört szőrszálat húzott ki belőle, melyet aztán egybesodort. Megformált kettő kézpecsétet, miközben az ujjai közé fogta a szőrszálakat, azok pedig lilás-kékes és helyenként zöldellő fénnyel kezdtek el izzani.

Miután ezzel végzett, átnyújtotta azokat a férfinak.

- Ezeket keverd a lószőrbe és használd őket a vonódhoz! Ha zenélsz, minden érzelmed eléri majd a zenét hallók lelkét. Legyenek azok fájdalmasak vagy vidámak. Most már mindenki érteni fogja a hangszered szavát!

[...]

A Baio Rinto-senseiel való találkozásom volt a legelső olyan Shiren, mely békésen zárult.

Az elkövetkezendő hetekben több hasonló is volt, de a legtöbb Shiren-t fájdalom és halál lengte körbe. Akárhogy is volt, az emberek gyarlóak voltak, én pedig megpecsételtem a sorsukat. Olykor a szenvedés ösvényére tereltem őket, hogy jobbá válhassanak, máskor pedig megszüntettem létezésüket. A senseihez hasonló esetek ritkák voltak, ahol jelenlétem ajándékként szolgálhatott számukra.

Nem volt messze a Kikötőváros, így napok múltán már hallani is lehetett a hihetetlen zenész pletykáját, kit korának legnagyobbjaként emlegettek. Akik már ismerték ez előtt is, ők büszkén jelentették ki, hogy "bizony, én már hallottam őt és akkor is rendkívüli volt."

Megérdemelte a kegyet.

Ő olyan ember volt, kinek érzelmei tisztasága ha olykor gyarlósággal is vegyült, őszintén szólt a dalaiban. Ezzel az ajándékkal hatással lehet másokra és ha további élete során csak egyetlen egy embert is érint majd meg mélyen Baio Rinto-sensei érzései, már sikerült jobbá tenni a világot.

Ami pedig engem illett, egy darabig még elkerültem a Kikötővárost és csak utána vetettem bele magam a mókázásba. Vízióm egy új technika volt, mellyel akármikor kinyilatkoztathatom hatalmamat. Persze nem saját megalomániám okán, melyet már réges-régen magam mögött hagytam. Nem... Egyszerűen csak szükséges egy ilyenfajta tudás, azért, hogy amikor Shiren jelen van, ne zavarhassa meg az ítélethozást senki és semmi!

Az ötletet a bogár és a zene kapcsolata, a zene bogárra gyakorolt hatása adta, na meg persze a hang, melyet az átalakulásom óta gyakorta adok ki, hogyha jól érzem magam.

Néhány órámba tellett, amíg a zúgó-búgó, dorombolást akarattal is elő tudtam idézni. Mélyről jött, a torkom és mellkasom összjátékaként. Hangszálaim alig játszottak benne szerepet, így érdekes volt. Akárhogy is, sikerült elérnem, hogy dorombolásom akaratlagos legyen. A hang, melyet gerjesztettem, erős volt. Éreztem, ahogyan megrezeg a környezetem, de csak a közvetlen közelemben, így, hogy fokozzam a hatást, chakrát koncentráltam a torkomba és a mellkasomba, a hangszálaimba és a légcsövem köré. Minden egyes hullámokban gerjesztett hanglökettel újabb és újabb adag chakrát koncentráltam, mely pulzálva haladt kifelé a környezetemben, hasonlóképpen, mint amikor a hegedűn játszottam.

Rövidesen az erdő közepén állva, a dorombolásom olyan hangossá vált, hogy a környező területek madarai is elhallgattak, a falevelek remegni kezdtek, vagy nyomban le is szakadtak. Sok chakrát öltem a jutsuba, s miután megtaláltam hozzá a legjobban használható kézjeleket, a hatás még erősebbé vált. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen szintű technika kifejlesztése nem okozhat számomra gondot, hiszen az alapjait már ismerem és nagy gyakorlatom van a Ninjutsukban, ahogyan a technikaalkotásban is.
Mégsem voltam képes elérni a megfelelő hatást...

Eltelt egy nap, mire rájöttem a megoldásra, így hát aktiváltam az Akuarai Fuuint, mely elnyomta és megtisztította a Sötét Chakrámat, hogy Senjutsu-módba tudjak lépni. Meditálni kezdtem.

A tervem egyszerű volt. A Senjutsu Chakra sokkal erősebb, mint a saját chakrám, éppen ezért hatékonyabb is, nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag végtelen mennyiségben a szolgálatomra áll. Ám ennél is tovább mentem a gondolatmenetben. A Senjutsu chakra, mi a Természet Energiáját használja, a legtökéletesebb eszköze annak, hogy a technikáimmal a természetre hassak. A levegőt akartam rezgésbe hozni az általam gerjesztett hanggal, amivel így elérhetem azt, hogy a környezetemben lévők, kiket elért a hang, megbénuljanak! Ha pedig tovább fokozom a hatást, akár a csontjaikig ható rezgési állapotot idézhetek elő, mely fájdalmat generál, végül szétrepeszt.

Bár a pusztítás nem volt a terveim között, sejtettem, hogyha a technikát a végletekig fokoznám, halálossá is válhatna.

Miközben ezen járt az eszem, sikerült nagy mennyiségű Természeti Energiát összegyűjteni, ezzel pedig szolgálatomra állt a Senjutsu Chakra! Ugyanazzal a metódussal hoztam létre a jutsut, a differencia egyedül az volt, hogy sokkal jobban érzékeltem ezt a fajta chakratípust és a környezetemet is. Igazából a chakra hatott a természetre, mely körbevett engem, a számtalan élő és élettelen dologra, és vissza... A hang, mit gerjesztettem immáron nem csak elhallgattatta a környezetemet, hanem lényegében majdnem minden mozgásban lévő testet megbénított. A levegő rezgése megálljt parancsolt, s végül mindenki aki a hangom közelébe került, megdermedt.

Rövidesen rájöttem arra is, hogy minél távolabb van valaki, annál kevésbé érvényesül rá a technika hatása. Ha a jutsu "peremén" helyezkedik el, ahová a hang alig ér el, semmit nem érez. Ha valaki közelebb jönne hozzám, egyre nehézkesebb lenne mozognia, mígnem már nem tud előrébb jönni, csak hátrálni. Aki viszont a száz méteres közelemben van, az valószínűleg megbénul.

Sikerre vittem az új technikám.

_________________________
Elsajátított Technika

Senpō: Aenaku Tensei // Remete Művészet: Elnyomó Természet

Ennek a jutsunak a segítségével a használó senjutsu chakárájval képes egy olyan hangot létrehozni, melynek során a saját beszédhangja mellett rezegtetve és manipulálva a hangszálait, egy olyan Senjutsu technikát alkot, ami egy nem hétköznapi frekvenciát generál. A frekvencia egy doromboló hang formájában jelenik meg, mely a használat idejére képes teljesen megbénítani szinte bármilyen ellenfelet. A technika kiterjed a teljes környezetre 360 fokban. A hang valóban a macskáknál is hallható, felerősített dorombolásra emlékeztet, lényegében az is. A hang a levegőt rezegtetve (csakúgy mint a Békadal vagy a Hakugeki no jutsu) bénítja meg a hatókörbe esőket. Amin a hanghullámok áthatolnak, ott nincs menekvés a technika fogsága alól.

A Jutsu további előnye, hogyha a használó elég Senjutsu chakrát fektet bele, képes akár a környezetben földrengésszerű hatásokat is létrehozni a hanghullámok segítségével.

Besorolás: Kiegészítő

Szint: A

Chakraszint: 650

**Nohara Rin** Szomb. Júl. 25 2020, 15:18

Hello! A tanulás maga szép volt, olvastatta magát az élmény, az egész stílusa, megfogalmazása továbbra is tetszik. Külön jó volt, hogy annak ellenére, hogy tanulás, nem vált szárazzá, maga a köré épülő apró történet is élvezetes volt. A technikát felírhatod, további jutalmas: +7 chakra.

**Shiren** Vas. Feb. 21 2021, 21:49

- Sosem láttam még ehhez foghatót. Talán azért, mert nem láttam még embert harcolni, vagy... talán azért mert nem láttam még egy félembert a mi erőnkkel küzdeni. Talán így helyesebb. Ezek után nem nevezném őt embernek. Eddig meg voltam róla győződve, hogy csupán egy betolakodó... de most, most már tudom, hogy sokkal több ennél. Közénk tartozik.

- Kezd az elején, Hiramata.

- Igen, Kiramata-sama - Hiramata megköszörülte a torkát, majd át nézett a válla fölött. Shiren még mindig mögötte állt. Karjait leengedte, szemében közöny tükröződött, egyedül folyvást mozgó fülei árulták el, hogy a köröttük lévő Sötétlő Erdő vadjait fürkészi. Hiramata türelmes vezetőjére emelte tekintetét és megkezdte a beszámolót.

[...]

- Miután elhagytuk Nekomata no Hayashit, ahogyan parancsolta, máris a Nekomata nyomába eredtünk. Elmondtam mindent, amit parancsolt, Shiren neki is kezdett a tanulásnak. Órákat töltött el sikertelenül, tapasztalatot szerezve. Amikor nagyon kimerült, evett, aztán ittunk a Zafírfalu folyójából. Banneko őrjárat járt arra, de elfedtük a Chakránkat. Nyomokat követtek, a Nekomata nyomait. Shiren a szenzor képességeivel követte őket. Rajtuk gyakorolt, mígnem uralmat nem nyert felette. Célt értünk, Shiren elsajátította a mifélénk érzékelőképességének alapjait, de arra nem voltunk felkészülve, amit általa meglelt...

Tudtuk, hogy mi vár ránk. Sejtettem, hogy együtt esélyünk lehet a Nekomata ellen, bár a három járőröző Bannekot elintézte. Könnyen. Úgy hittem, hogy Shiren támogatásával felveszem majd a versenyt a bestia ellen. Még sosem láttam a fajtánkból hasonlót, közénk sohasem született Óriás méretű Nekomata. Az maga lenne az őrület... Most mégis szembe kellett néznem vele: A Bannekok példánya közül egy Óriás méretű egyed alakult át Nekomatává.

A parancsa az volt, hogy tudjuk meg, hogy mi váltotta ki a Sötét Chakra felébredését és a Nekomatává alakulást, hogy járjunk a dolog után. Erre esélyünk sem volt Kiramata-sama.

- Ha te mondod, elhiszem. - Hiramata hálaképp fejet hajtott Kiramata-sama előtt.

- Hogy a lényegre térjek: Ahogyan mondtam, esélyünk sem volt vele kommunikálni. Mint minden újdonsült Nekomata, őt is az őrület mardosta. De nem olyasmi, ami valamennyiünket szokott... Ez egy fékevesztett tombolás volt. Akárha veszett lett volna. Akkor látni ilyesmit, amikor két Nekomata élet-halál harcot vívnak egymással és az egyik, (vagy mindkettejük) utolsó erejüket felemésztve a fékezhetetlen tombolást választja akkor, amikor utolsó csepp erejüket felélik, akkor, amikor ráébrednek, már nincs más hátra, csak meghalni. Ez az Óriás méretű lény ilyen volt.

Shiren vezetett, ő ment elől, bár nem volt rá szükség. Már távolról éreztük a jelenlétét, még én is, ki nem rendelkezik érzékelő képességekkel. A lény Sötét Chakrája óriási károkat okozott a környezetben. Utoljára az ön és Noukonmata harcánál láttam ilyesmit. De ez a lény csak haladt, ment előre sebesen. Mire megérkeztünk, már a három Banneko Őrszem holttestét zabálta fel. Két harapás, nagyjából ennyi ideig tartott megennie kettő párduc méretű A szintű Őrszemet. Még egy és megette a harmadikat is. Aztán meglátott minket.

Meg sem hátrált, én pedig óvatosságra intettem Shirent, de ő ügyet sem vetve rám, a Nekomata elébe állt. Beszélt hozzá, már nem emlékszem, hogy mit. Nem bírtam odafigyelni a kommunikációjukra, annyira gyorsan történt minden és annyira figyeltem rá, hogy ne hagyjuk ott a fogunkat. Éreztem, ahogyan Shiren chakrája a testében kering, míg az Óriás méretű Nekomata tíz méteres magasságból nézett le rá. Az ő Chakrája folyamatosan a testén kívülre csapongott. Minden egyes mordulás, vagy feltörő érzés, egy-egy fenyegető tekintet sötétlő chakrhullámokat lökött a környezetbe. Amelyik becsapódott, az kitépett legalább egy tucat fát a helyéről, krátereket hagyott maga után a talajban. Az egyik felém repült, de én elugrottam. Shiren ügyet sem vetett rá, őt messziről elkerülték a Sötét Chakra hullámok. Mintha csak erődemonstrálás lett volna az Óriás Nekomata részéről... Mint amikor a közönséges házimacskák felborzolják a szőrüket.

Shiren chakrája egyre izgatottabbá vált. Csapdosott mindkét farka. Én megbújtam az egyik kráter mélyén és chakrát gyűjtöttem. Egy minden elsöprő Katon támadásra készültem a megfelelő pillanatban akkor, amikor Shirent támadja. Tudtam, hogy ha a bestia lesújt, Shiren nem sokáig bír majd ellenállni. Megvallom, arra vártam, hogy a társam, a falkám egy tagja megsérüljön, hogy eljöjjön az én időm. De én pontosan ezt a szerepet akartam betölteni elsőként. Shiren nem hagyta. Ő kezdeményezett, ő állt a bestia elé, én pedig háttérbe szorultam. Mire feleszméltem és chakrát kezdtem gyűjteni, Shiren chakrája már a testén kívül gomolygott. Óh igen, a bestiáé is, az Óriás Nekomatáé is, de Shirené... Ez előtt még sohasem láttam ilyesmit!

Yamisenpō. Így hívta. Nem tett mást, csupán az Akuma no Aurát használta Senjutsuval. Ennyi. Ott állt egy helyben és tulajdon chakrájának hatalmas pusztító ereje a Senjutsuval, a testén kívülre koncentrált chakrája elég volt ahhoz, hogy kiállja a bestia minden egyes elemi erejű csapását!

Felemelte óriási mancsát és lesújtott! Shiren meg sem moccant, ám a térség fái belereccsentek az ütközetbe... Nem, ez rossz szó rá! Ez nem ütközet volt, mert Shiren csak állt. Az Akuma no Aura megvédte. A Senjutsuját használta a felerősítésére és visszavert minden egyes Sötét Chakrával felerősített manccsapást. Aztán a lény célzottan támadta őt a Sötét Chakra hullámokkal. Óriási erejű, általam addig még sosem látott chakratömeg szabadult fel. A Kasseiken... Ezt Shiren már nem kockáztatta, így egyik kezét kitárta maga elé, s egy koncentrált Sötét Chakra tömeget, úgy sejtem, egy Senjutsuval alkalmazott Kasseikent engedett útjára.

Ahogyan a két energia egymásnak ütközött, olyan méretű Sötét Chakrahullám szabadult fel és terjedt szét az éterben, hogy a föld menedékébe kellett húzódnom. A Sötét fény elvakított mindent, másodpercekig levegőt sem lehetett kapni a két hatalmas energia egymásnak feszülésétől. Aztán... aztán a szörnyeteg, a Nekomata mint egy falról visszapattanó kő, úgy esett hátra.

Shiren felszólította a megadásra. Elmondta neki, hogy tulajdon ereje töredékét használta, s már így is fölé kerekedett. Ha tovább folytatja és nem nyugszik meg, akkor a saját fajtája fogja megölni. Azt is elmondta, hogy újra célt találhat nálunk... Az óriás méretű Nekomata nyíltörött lábát nyaldosta, s közben a chakrája még sötétebbé vált. Bevallom, nem túl szerencsés szónoklat volt tekintve a körülményeket, így esélyünk sem volt a megtérítésre.

Shiren hozzám fordult. Azt mondta, hogy a Nekomata következő támadása hihetetlenül pusztító lesz és nem hiszi, hogy meg tudjuk őt téríteni az oldalunkra. Én engedélyt adtam a kivégzésére.

Ő ennek eleget is tett. A Nekomata ügyet sem vetve saját sérülésére, valósággal kilőtte magát Shiren felé. Lelassulni éreztem az időt, amíg a támadást tartott és mintha Shiren chakrája pillanatonként változott volna. Mintha, nem tudta volna eldönteni, hogy mégis milyen formát öltsön. Hogy hogyan engedje szabadjára...

Hogy hogyan ölje meg a Nekomatát.

Aztán még mielőtt az óriási lény elérte volna, Shiren chakrája a testén kívül, de mintha a testéből előtörve materializálódott volna. Sötét Chakra nyúlványok törtek előre. Tucatnyi, több tucatnyi! Talán volt száz is! Vaskos és éles, hegyes, sötéten pulzáló Sötét Chakranyúlványok.

- Kagaishaken... - Hiramata helyeslően bólintott. - Hol tanultad ezt? - kérdezte Kiramata, ki vakon elnézett Hiramata mellett, egyenest a történetet hallgató Shirenre. Az emberszabású Nekomata most közelebb lépett és bár közönyösnek tűnt, mégis tisztelettudóan féltérdre ereszkedett. Felszegett fejjel nézett Kiramatára.

- Egyszer Onimata és Guremata harcoltak. Guremata használta őket, hogy távolról sebezze meg Onimatát.

- És te lemásoltad a technikát? Ennyire egyszerűen?

- Már akkor, amikor láttam, tisztában voltam a technika alapjaival. Régóta képes vagyok a chakrámat a testemen kívül koncentrálni. Már arra is képes voltam akkor, hogy chakrapengét alkossak a tenyerem, vagy az ujjaim körül. Képes voltam arra, hogy ezeket a pengéket elválasszam a testemtől és mindet külön, spirális vagy körkörös pályán mozgassam a testem körül. HA kell, mindet külön irányba tudtam mozgatni, egyszerre több ellenséggel is végezve. Ismertem az alapokat, sőt, megosztott figyelemmel többre is képes vagyok, mint ez az egyszerű technika. Ám most, az Óriási Nekomata ellen vívott harcban, a Sötét Chakra nyúlványok sokkal hatásosabb fegyvernek tűntek, mint a köröző chakrapengék.

- Mi végett?

- Esélye volt a túlélésre és ha már nem, látni kellett, ahogyan legyőzöm. Nem elégítette volna ki az Ítéletet, ha egyszerűen csak felszeletelem a pengéimmel. Látnia kellett a saját vereségét, hogy tudja, még ezzel az erővel is esendő - Kiramata felmordult, de Shiren folytatta. - Tapasztaltam már hajdanvolt őrületemben feltörő pusztito erő mámorát Kiramata-sama. Ha valaki, én tudom, hogy milyen érzés, amikor a gyarlóság uralma alá vonja a tudatot és a szívet - Kiramata eddig felborzolt szőre most visszasimult a testére. - Nem volt szándékomban megölni... Egyszerűen csak ötven Sötét Chakranyúlványt szúrtam át a testén, amin egészen az arcomig csúszott. Vicsorgott, nem adta fel. Túl makacs volt. A makacssága ölte meg. Addig mozgott, mígnem a Sötét Chakranyúlványaim, az a bizonyos Kagaishaken a végletekig nem roncsolta a belső szerveit.

- Azt akarod mondani, hogy saját magát ölte meg?

- Végső soron.

- Nem okoztál neki halálos sérülést ötven Yamisenpō Pengével?

- Nem okoztam neki olyan halálos sérülést, amit ne tudtam volna a visszájára fordítani.

- Aztán mégis életben maradt.

- Igen.

- Hogyan?

- Senpō: Fukkō Tensei - válaszolt Shiren, de már folytatta is - Kiramata-sama! - felegyenesedett, s minden eddiginél eltökéltebben tekintett a Nekomaták vezérére. - A kapcsolatom a Természettel... messze meghaladja egy Ember képességeit. Feladtam ezért minden emberi tulajdonságomat, mindent mi bennem embert jelenthet: az életemet a létért cserébe. S ezáltal túlnőttem mindenen és mindenkin, aki nem hasonlatos hozzám. Így váltam ezzé, így lettem Shiren. A Senjutsuval képes vagyok életet teremteni... elvenni... visszaadni. Bár erőm korlátait a Természet és az Istenek általad ismert törvények szerint meghúzták, mégis többre vagyok képes, mint egy Ninja. Mint egy Ember. Ehhez rettentő utat jártam be: a többszörös halált. Csodálkozol hát, hogy képes vagyok visszaadni egy Nekomata életét?

Hiramata talán most életében először behúzott fülekkel és farokkal hallgatott, ahogyan Kiramata a nem sokkal mellette lévő mélységi hasadékra nézett, amin belül az Óriás Nekomata feküdt megkötözve, Sötét Chakra láncokra verve. Ellátták őt a Tisztítás pecsétjével, így nem képes Sötét Chakrát felszabadítani.

- Csodállak. Nem csodálkozom. S egyúttal értem, hogy miért téged küldenek a Szellemek erre a feladatra. Itt az ideje, hogy megtudd mit üzen neked a túlvilág...

______________________________

Elhelyezés: Pályázat után
Folytatás: Játéktéren, Mesélővel!
Cél: Lentebbi technika elsajátítása, mesélő által lebeszélve a Játéktéri kaland előkészítése!

[Shiren ch kontrollja magasan fejlett. A képességei messze felülmúlják ennek a technikának a nehézségét, ezért, mint minden ehhez hasonlóan számára könnyű technikát, ennyiben szerintem elég volt elsajátítania. Ha kevés lenne, javítom! Smile

]

Kagaishaken // Támadó Kard
A Ninja képes a Sötét Chakrából több hegyes támadó nyúlványt létrehozni, amivel akár több ellenfelet is átszúrhat, vagy ártalmatlaníthat.

Chakraszint: 550
Besorolás: A

**Uchiha Kagami** Hétf. Márc. 01 2021, 17:19

Hali!

Illő volt, hogy a folytatást is én csekkoljam. Nem sok egyebet tudnék hozzáfűzni, amit az általad linkelt pályázathoz nem írtam. Hajrá a játéktéri folytatáshoz, amelybe +8 chakrával és +8TJP-vel vágsz bele!

**Shiren** Pént. Aug. 06 2021, 00:31

Apró, fekete elemek

- Cukrot, teát és rumot vittünk - mondta Koujaku kapitány, majd nagyokat kortyolt a tejes korsóból. Az előzőt már kiitta. Ez volt a harmadik. Az elé tett dangóhoz szinte hozzá sem szagolt.
Az asztal túloldalán két kirigakurei genin tartózkodott. Szemüveges fiúcska az ajtó mellett, kezében jegyzetfüzet, hátával jóformán fellapult a falra. A másik - egy lófarkas kunoichi - a kapitánnyal szemközti oldalt foglalt helyet az asztalnál, karba tett kézzel. Szemöldökét ráncolva figyelte, ahogyan a Kapitány szájszélén kifutó tej leszalad sörtélő, rőt szakállán, ahol aztán apró, fehér gyöngyökben megült rajta. Egészen addig figyelte, míg a Kapitány öblös kortyainak záróakkordjaként böfögéssel nyugtázta elégedettségét, aztán harsány nevetésbe kezdett, s közben tekintete egyik geninről a másikra ugrált.
Ők nem nevettek.
A szemüveges fiúcska jegyzetfüzetével eltakarta az arcát, amikor a tengerész ráemelte tekintetét; a fiatal kunoichi csak felhúzta a szemöldökét mire a Kapitány elhallgatott és közelebb hajolt.

- Első osztályú tej - csapta le a korsót az asztalra. - A hajón csak ser van. Azt mondják: folyékony kenyér. De a tej is! Meg merem kockáztatni, hogy ez a tej... ez jobb a mi serünknél! - a kapitány már szinte felfeküdt az asztalra.
A mozdulatra a szemüveges genin hátrált volna egy lépést de a falnak ütközött. Az asztalnál ülő lófarkas kunoichi is alig láthatóan megrezzent, keze az asztal alatt motoszkált de továbbra is homlokráncolva nézett farkasszemet a loboncos szakállú tengerésszel, ki pár másodpercig állta a tekintetét.

Lassan maga elé emelte a mutató ujját, mintha kioktatásra készülne.
- De a rumná' semmi se nem jobb!
Dőlt hátra a székében és ezúttal olyan ízeset kacagott, hogy tengerészmórikálása fullasztó köhögésbe torkollott.
A kunoichi nem törődve vele, sőt, talán kihasználva az alkalmat megköszörülte a torkát.
- Nos, Koujaki-kapitány...
A fulladozó férfi kapálózva intette csendre a lányt, majd öklével megütögette a mellkasát és fellélegzett.
- Csak Kapitány.
- Rendben. Tehát, Kapitány: már tudjuk, hogy mit szállítottak és tudjuk, hogy hogyan végződött az útjuk - a tengerész helyeslően bólintott. - Most kérem, mondja el, hogy hogyan és miért jutott fel a hajóra az a...
A kunoichi szeme sarkából a társára nézett, az belelapozott a jegyzetfüzetébe és egy vastagon aláhúzott névre bökött.
- Shiren - segítette ki, s ahogyan a nevet kiejtette a száján, a Kapitány mosolya lelohadt. Akárcsak a kunoichi, úgy a Kapitány is karba fonta kezeit, s eddig tespedt helyzetéből feljebb ügyeskedte magát a székben.
- Vagyis a Kapitány azt mondta, hogy így hívta magát - magyarázta a szemüveges.
- Igen... - sóhajtotta a tengerész, s tekintete a kunoichiről a tejeskorsóra vándorolt, majd a kopott faasztalra csúszott - Shirrren - búgta maga elé, s már nem préselt fahasábokat, vagy kiálló szálkákat látott maga előtt, hanem a tajtékzó tengert, fehér habokat, a vízben úszó szürkés árnyakat...

Tengerfüst volt a hajó neve. A Tea Országának forró kikötőjéből bontott vitorlátt a maga megszokott metódusát követve.
A megrendelők így vagy úgy, de lerótták a fizetségüket, avagy a tartozásukat, így a Kapitány elégedett volt, a legénység pedig a biztos fizetség tudatában végezte el az előkészületeket. Berakodtak; köteleket és vitorlákat ellenőriztek; felmérték a hajótörzs állapotát; megverekedtek az ágyakért és felsorakoztak a fedélzeten. A Kapitány a kormányzat elé bicegve tekintett le rájuk és egy üveg rummal a kezében, tántorogva, artikulálatlanul intézte feléjük szokásos szónoklatát.
- Célunk a Kakkoi-szigetcsoport - meghúzta az üveget, néhányan odalent szintén így tettek. - Lerakodunk, megkapjátok a fizetségetek második felét, aztán mindenki mehet isten hírével! Amíg ki nem kötöttünk, addig tegyétek a dolgotokat, ahogyan azt... Jal! - A köpcös, pókhasú, rőt szakállú Kapitány néhány másodpercig csak meredt az alatta összegyűlő, saját szemeiben szét-szét váló, körkörös táncokat lejtő legénységre. Néhányan az orrukat túrták, mások beszélgettek, volt, aki a fegyverét piszkálta.
Az Első Tiszt lépett a Kapitány mellé, aki nálánál rendezettebb külsejű, de legalább ugyanannyira marcona férfi volt. Kihúzta magát. Mélybarna tekintetével a lenti csürhét szántotta. Megköszörülte a torkát mire odalent halk moraj hullámzott végig az első sortól az utolsóig, s amint a fegyvereket piszkáló kezek megálltak a matrózok törzse mellé feszülve, már nem lehetett mást hallani, csak a hajó bordázatára felfutó, majd vissza-vissza pezsgő fodrok vízfelszíni sercegését.
A Kapitány oldalra billentette a fejét olyan lendülettel, hogy az ember azt hinné menten kitöri a saját nyakát. Aztán persze nem, csupán felnézett a nálánál két fejjel magasabb Első Tisztre.
- Elmondtam mindent Picinyem? - csuklotta el kérdését.
Az Első Tiszt felsóhajtott.
- A nevem Kommamura. Kapitány. És elfelejtette megfenyegetni a legénységet. A fejadagok és a többi.
A Kapitány arca egyértelműen tükrözte a hirtelen megvilágosodás minden földi jelét. Rugózott egyet testével. Öblös hasa fel-le mozgott, akárcsak egy zötykölődő hordóban a sör. Vissza is tartott egy nedvesebbnek ígérkező böfögést, öklét a szájának nyomta, s a feltörő savas levegőt kiengedte az orrán, nagyot nyelve könnyebbült meg.
S tekintete villámokat szórt a lenti csürhére. Szája hézagos ám annál feketébb vicsorra feszült, majd a pillanat tört része alatt ellágyultak acsarkodó vonásai és az Első Tiszt felé fordult.

Megint felnézett rá, majd érdes kezét nyújtva felé megpaskolta az arcát.
- Mire mennék nélküled? - dicsérte meg halkan, s amikor elfordult tőle, ugyanazzal az eltorzult hirtelenséggel dörrent rá a lenti csürhére. - Azelőbbiekhezhozzáfűzve hökk... a fejadagok napra pontosan kiszabottak és amelyik folyami hernyó dézsmálni mer a szállítmányból, vagy az én személyes éléskamrából, annak kivágatom a nyelvét és tengervízbe pácolva etetem meg vele!
Mondandója végére a Kapitány majd átesett a fedélzeti korláton, maga előtt lóbálva a fátyolos rumosüveget. Nyála a legénységre fröcsögött, s ezen az újoncok jót nevettek.
Az újak mindig nevettek.
A régiek elkomorodtak.
Aztán az újak is.

- Az érdekel minket, hogy hogy került a hajóra az idegen - reccsent rá a kunoichi.

A Kapitány fintorogva leintette.
- Hát ez az - magyarázta kezével a Kapitány, majd nagyot kortyolt a korsó tejből. - Már akkor ott volt.
- A hajón?
A Kapitány a tejbe ühümölt aztán lecsapta az asztalra a korsót.
- Az orrom előtt.
- Ezt hogy érti?
- Már órák óta úton voltunk, közeledett a vacsoraidő, amikor Kommamura... - A Kapitány megszívta a fogát és fintorogva köpött egy súlyosat - Remélem szörnyű kínok között döglött meg az a nyomorult... - a kunoichi szemeit forgatta, de még mielőtt újra ráripakodhatott volna, a Kapitány folytatta. - Szóval épp vacsorázni készültem, amikor Kommamura megzavart.

Tengerfüst a lenyugvó nap vízbe olvadó fényében ringatózva szelte a habokat.
A Kapitány kabinja tágas volt, legalábbis a többi kabinnál tágasabb. Ugyan a baldachinos emeletes ágy, amit a kevésbé becsületes kapitányok, - azaz kalózkapitányok - kedvence, itt elmaradt, de több hely jutott minden másnak. Rögzített könyvespolcok sorakoztak végig a fal mentén, kivétel az ablakokat. A polcokon elvétve egy-egy poros tengerészeti kézikönyv, mindenhol inkább tekercsek, üvegbe zárt holmik és főként alkoholos palackok hevertek. A szoba közepén egy terebélyes, vaskos fából készült íróasztal terült el, rajta széltében a felső részén egy kard volt az asztalra fektetve. Az alatt egy csukott és egy nyitott könyv. Mindkettő hatalmas volt. A csukott a rakomány naplózására volt hivatalos, míg a nyitott, a költségvetést listázta a bevételtől a kiadásokig. A nyitott könyv fölött tintásüveg, s benne penna foglalt helyet. Fényt egy asztali olajlámpás derengett. Az asztal felületének szabad hézagjain tálkák, meg-meg kezdett étkek foglaltak helyet. Érlelt sajt, szárított hús, savanyított káposzta és kenyér. Egy üveg szaké, s rengeteg, a legkülönbözőbb formájú és méretű rumosüvegek.
A Kapitány éppen egy falaton rágódott, amikor kopogtattak.
- Höööm! - válaszolt, mire az Első Tiszt benyitott a tompa fényű kabinba.
- Nem akarom zavarni Kapitány...
- Akkor ne tedd! - vágott közbe a rőt szakállú férfi, s inkább tányérjába köpte a túl rágós falatot. Nyelvével hézagos fogsorát matatta. A fogába ragadt cafatot hajtotta, majd az asztalra csapott. A tányérok és a kardja megcsörrent, egy üvegért nyúlt, hogy sikertelenségét lefojtsa egy jókora korty rummal.
- Attól tartok nem várt gondunk akadt.
A Kapitány zsíros kézzel törölte le szakálláról a maradékot és sokat mondó tekintettel könyökölt az asztalra.
- Ne kímélj - sóhajtotta.
- Azt hiszem ezt látnia kell.
Az Első Tiszt kimért léptekkel, a Kapitány jobb lábára sántítva bicegett fel a fedélzetre.
Már a nyitott hajóbelsőből lehetett látni a fel-fel törő sárgás fényt. A Kapitány szemei kikerekedtek. A tengeren töltött évei során nem egyszer látott már ilyesféle baljós jelet. Meg volt róla győződve, hogy tűz ütött ki a Tengerfüstön, ám sehogy sem állt ez össze az Első Tiszt és a fedélzeten gyülekező matrózok viszonylagos nyugodtságával. A tömeg a hajóorra felé nézett, mindenki a nyakát nyújtogatta, a fény pedig fel-fel lobbant. Ez bizony lángok hangja volt, mégpedig lobogó lángok hangja.
- Eszementek! - a Kapitány a tömeg közepén nyomulva előre hagyta le az Első Tisztet. - Tűz van! Mindenki vödröt, vizet, felvágni a homokzsákokat!
Néhány málészájú fiatal megindult, hogy teljesítsék a Kapitány utasításait, de amikor látták, hogy a többiek nem mozdulnak, ők is megálltak. A Kapitány közben átnyomakodott a tömegen és az élükre állt. Nem sokkal később megjelent mögötte az Első Tiszt is.
- Ez meg mi az ördög? - hunyorgott a Kapitány, ahogyan a a menetszélbe ömlő lángoktól langyos vízgőz szántott végig a Tengerfüst legénységén.
A hajó orrában, a tűz központjában egy nyurga matróz állott, furcsa kézmozdulatokat téve szájából fújta ki előre a lángokat. Aztán újra és újra. Egy úttal a teste körött jelentek meg, aztán megint a szájából tört elő. Senki sem merte megszólítani, ám néhányan ismerni vélték a matrózt. Yuronak hívták, legalábbis amikor még nem csinált ilyesmiket, akkor biztosan.
- Azt mondják, hogy már az előkészületeknél sem dolgozott, hanem elvonult és a vacsoráig nem került elő - magyarázta az Első Tiszt, mire a Kapitány maga is felismerte a kölyköt. Nemrég csatlakozott hozzájuk, egy sehonnai család kitaszított sarjakén. Az utcáról szedte össze. Erőszaktevésért akarták letartóztatni a Füst Országában, a Kapitány menekítette őt magával. Nem véletlen hát, hogy a köpcös, rőt szakállú tengerészt elöntötte a harag és néhány meggondolatlanul merész lépést tett a lángokat hányó, mindeddig háttal álló matróz felé. Válogatott tengerészszitkokba foglalta bele a nevét.

A lángok elapadtak.
- Mi az istennyilát művelsz te itt fiam?! - a Kapitány kardjáért nyúlt, de az nem volt az övébe fűzve.
Hirtelen bevillant neki, hogy vacsora után meg akarta élezni. A kabinja asztalán hagyta.
- Kardot! - fordult hátra féloldalasan, markát nyújtva az Első Tiszt felé, de közben szemét le nem vette a neki háttal álló matrózról.

Az Első Tiszt nem mozdult. A Kapitány rá emelte villámló tekintetét.
- Azt mondtam... KARDOT - sziszegte.

Az Első Tiszt vonakodva, de átnyújtotta a sajátját, mire a legénység is kivont fegyverzettel állt fel a hajóorron álló matróz mögött.

Aztán valami feldörrent. Mélyen. Először olyan volt, mintha mennydörögne, de sehol egy villám, az égbolt tiszta volt. A hang elcsendesedett és már csak a rezgését lehetett érezni. A férfiak karján felállt a szőr, a Kapitány érezte, ahogyan a szakálla bizsereg a hangtól. Rövidesen mintha a mellkasa és a bordái is rázkódtak volna. Többen a mellükhöz kaptak, mindenki érezte az érzést, aztán megint meghallották a feldörrenő, s lassan konstans búgássá szelídülő hangot.
- Mi ez?
- Nem tudok mozogni! - tört ki a káosz a legénységben.
- Kapitány! - kiáltották kétségbeesetten, s hamarosan a két tucatnyi legénység szavai érthetetlen katyvasszá torzultak. Az Első Tiszt nem szólt, némán tekintett körbe, s szeme az előtte lévő matrózon állapodott meg. A Kapitány próbálta a tömegzúgáson túlkiabálni parancsait, de nem járt sikerrel.
Egyszeriben mindenki elnémult.
Kivéve a Kapitány és az Első Tiszt. Mindenki más beszédgrimaszba fagyott arccal dermedt mozdulatlanná.
- Így már jobb. Kapitány...
A hajóorron álló matróz feléjük fordult. Szeme színesen prizmállott az éjszakai sötétben, akár a vadmacskáké. Mind a ketten jól megnézték, s úgy vélték, hogy még a pupillája is hosszúkás volt, ámbár kissé kigömbölyödött. A matróz arca ismerős volt, de a belőle sugárzó delejes erő, a megváltozott tekintet idegent tükrözött mindenki számára. Sőt, ahogyan teltek a néma másodpercek, a matróz ábrázata változott, más lett, s rövidesen kettő villás farok nőtt ki a háta mögül. A villás farok lassan teljesen szét vállt, lompos szőrt növesztett, s ahogyan a testszőrzete, úgy a haja és a körmei is meghosszabbodtak. Macskához vagy rókához hasonlatos fülek radaroztak ki az emberszerű lény hajából, kinek egyetlen a Yuro nevű matrózra emlékeztető vonása a testét fedő, kinőtt matrózruha maradt.
- Te... Te meg ki a fene vagy? - dadogta a Kapitány.
A macskaszerű emberlény arca kifejezéstelen maradt, egyedül fülei mozogtak, s pupillája tágult-szűkült, jóformán pulzált.
- Shiren - Jelentette ki, s közben alaposan végigmért mindenkit. - Én vagyok: Shiren.
- Shiren? - kérdezett vissza az Első Tiszt. - Mi van Yuroval?
- Mi lenne? - ripakodott rá a Kapitány. - Meghalt. Megölted. Igaz? - kérdezte és az Első Tiszt kardjával felé bökött.
- Ennél sokkal hasznosabb célra használtam fel - a Kapitány és az Első Tiszt is zavartan pislogott. - Elfogyasztottam.

- Megette a matrózt? - bukott ki a kérdés a szemüveges Geninből.
A Kapitány tenyere izzadt, a tejes korsó után kapott és meghúzta. Már alig volt benne, tán csak egy csepp.
- Meg. Legalábbis, azt mondta, de ami ez után történt... amiatt nincs okom kételkedni benne.
- Mi történt?
- Elmondta, hogy miután megette, magára öltötte Yuro alakját és ha nem hagyjuk békén, akkor ezt fogja tenni mindnyájunkkal - a Kapitány megtörölte gyöngyöző homlokát. - Miután ezt kimondta, a furcsa búgás ami miatt megbénultunk, abbamaradt. Mintha... mint... mint a macska amikor dorombol.
- és aztán?
- Aztán... Nem okos dolog egy részeg csürhét fenyegetni. A legénység elvesztette a fejét. Nem hallgattak rám, az az átkozott Kommamura pedig nem tett semmit. Megfenyegették, hogy megölik és már éppen rá akartak rontani, amikor megint azt a tüzes dolgot csinálta. Vaakítóan fehér lángörvény tört fel körötte, olyan, ami megperzselte a vizes hajó orrot és olyan forró levegőt kavart, amitől a rögzítő kötelek elszakadtak és a vitorlák összegabalyodtak. Ez elég volt ahhoz, hogy megállítsa őket. Azt mondta, hogy felgyújtja az egész hajót, hogyha háborgatjuk. Ha békén hagyjuk, akkor az utunk végéig nem esik bajunk, aztán nem is látjuk többé.
A kunoichi a fejét csóválva hajolt közelebb a székben remegő Kapitányhoz, majd az asztalra könyökölt.
- Akkor mégis miért lett hamuvá a Tengerfüst?

Ahogyan teltek a napok a Tengerfüst fedélzetén, a hajó orrából fel-fel törő lángok úgy lettek egyre nagyobbak, fényesebbek és forróbbak.
A magát Shirennek nevező lény egy idő után a főárbóc legtetejére szökkent olyan ügyességgel, amelyet a matrózok még soha életükben nem láttak. Szinte repült, sokan erről meg voltak győződve. Shiren az egyetlen beszédtéma tárgya lett a legénység körében. Senki nem szimpatizált vele, ámbátor néhányan csodálták. Megbeszélték, hogy biztosan valamilyen Ninja, mert csak tőlük látni ilyesmit, ám a kinézetére nem találtak magyarázatot. Na meg az emberevésre sem. Két nap alatt megegyeztek abban, hogy ez a lény egy szörnyeteg, s ezt a tényt csak tetézte, hogy a legnagyobb viharban is ott állt fent és eregette a lángjait. A fény segítette, míg a lehetetlen és önmagában soha elő nem forduló természeti behatások, mint a forró vízgőz és lángnyelvek nehezítették a matrózok munkáját. A Kapitány alig merészkedett ki a kabinjából, ám egy nyugodalmasabb éjszakán mégis megtette. Magabiztosan közelítette meg a lényt, aki megérezte a jelenlétét és felé fordult.
Beszélgettek, és matrózok ezt látták.

- Senki nem beszélt azóta vele, hogy először megpillantották a hajón.
- Miről beszéltek?
A Kapitány megköszörülte a torkát és mintha kissé zavarba jött volna a kérdéstől.
- Csak, hogy miért van itt - a kunoichi kérdőn nézett rá. - Hogy miért a mi hajónkon utazik? Meg tej után kérdezett, hogy van-e? De hát - sandított a Kapitány az üres korsóra - a hajón nincs tej.
- És mit mondott?
- Azt, hogy ezt sajnálja.
- Nem a tejről! Az ottlétéről. - forgatta szemeit a kunoichi.
- Azt mondta, hogy kísérletezik.
- A lángokkal? - a Kapitány bólintott.
- Egy technikát akart elsajátítani! - kiáltott fel lelkesen a szemüveges genin.
- Aztat nem tudom, nekem csak annyit mondott, hogy egy minden eddiginél nagyobb tüzet akar létrehozni amit képes az uralma alá hajtani.
- Ka-ton-hasz-ná-ló - jegyzetelte a füzetbe a szemüveges.
- Folytassa! Hol mentek félre a dolgok? Kicsúszott az irányítása alól a tűz?
A Kapitány a fejét csóválta.

Nap nap után egyre több pletyka terjengett arról, hogy ez a szörnyeteg csak úgy lebzsel a Tengerfüstön és a Kapitány nem csinál semmit. Az Első Tiszt próbálta meggyőzni, hogy tenniük kell valamit, de a Kapitány úgy döntött, hogy hagyja hagy csinálja amit csinál, mindenki tegye a dó'gát és amikor kikötnek, majd elmegy. Egy utassal több, vagy kevesebb: mit számít?
Aztán a matrózok elkezdtek eltünedezni.
- Yuro, Mitsuki és most Aotori - sorolta az Első Tiszt magából kikelve. - Utóbbi kettőt én hoztam a hajóra és most eltűntek!
A Kapitány az asztalánál könyökölt, övében a kardjával. Orrnyergét masszírozta és amikor az Első Tiszt szólni próbált, felemelte a kezét, hogy csendre parancsolja. Az egyik bontott rumosüvegért nyúlt, majd meghúzta azt. Az Első Tisztre nézett, az fojtott dühvel meredt rá.
Megint meghúzta az üveget.
- Mondja Kapitány: kinek a fejadagját eszi ez a lény? - a Kapitány nem válaszolt - Adott neki a saját éléskamrájából?
- Kommamura... - nyögte erőtlenül a Kapitány.
- Maga szerint - sziszegte az Első Tiszt - hova tűnt a legénység egy fontos része hm? Soroljam fel újra őket?
- Elég, Kommamura! - dörmögte a Kapitány. - Beszélek vele.
- Az nem elég!
- Mégis mit tudnánk ellene tenni?
- Tőrbecsaljuk.
- Ezt?
- Ez a legjobb amit tehetünk. Csalja őt a kabinomhoz! Addig én összeszedem az öt legjobb emberem, ott elrejtőzünk és rajtaütünk amikor odaér. Önnek lesz a legjobb esélye őt leszúrni, de velünk fog foglalkozni, mert meglepjük. A nyílpuskák majd megteszik a magukét - a kapitány a fejét csóválta.
Nem tartotta jó ötletnek tőrbe csalni ezt a lényt, de az Első Tiszt biztosíthatta afelől, hogy a legénység fel fog lázadni ellene, hogyha ezt nem teszi meg. És ha az Első Tiszt ezt mondta, akkor az így is volt, így hát a Kapitány kényszerűen, de belement, s néhány perccel később - és egy üveg rum után - ott állt a hajó orrában a lény előtt.
- Mutathok valamit - mondta neki artikulálatlanul, dőlöngélve.
Ilyenkor nem érezte, hogy fáj a jobb lába, sőt, talán azon biztosabban állt, mint az egyébként jó bal lábán.
- Gyereh cica, cicc-cicc... - noszogatta, csalogatta, de a lény nem mozdult, aztán már ott állt előtte. A Kapitány hátrahőkölt, a lény megragadta a fejét és magához húzta.

A Kapitány testében furcsa, meleg bizsergés áradt szét, olyan volt, mintha egy öld fátylon keresztül látná a világot. A májában érezte leginkább a bizsergést, s közben szépen lassan kijózanodott. Amikor már újra stabilabban állt a bal lábán és újra sajogni kezdett a jobb, Shiren megszólalt.
- Én mutatok magának valamit, Kapitány - s a lény megindult, le a fedélzetről, a hajó belsejébe, ám ahelyett, hogy az Első Tiszt kabinjához ment volna, a raktárat célozta meg. A Kapitány loholt utána, kiabált, hogy várja meg, álljon meg, nem ide kell jönniük, félúton még a kardját is kivonta, aztán amikor beértek a raktárba ami egyébiránt a rakodótér volt, Shiren lelassított.
A Kapitány levegőt kapkodva érte utol.
- Mit akarsz itt?! - kérdezte a térdére támaszkodva.
Shiren karmos, hosszú ujjával a hajó fara felé bökött.

A Kapitány csak ládák és hordók feltornyozott, befalazott labirintusát látta közrefogva a hajó bordájával.
- Mi van arra? - és Shiren megindult.
A Kapitány követte, s rövidesen azt kívánta, hogy bár ne tette volna.
Ő maga sohasem járt itt. Az ellenőrzést is az Első Tiszt végezte, a rakodást szintén az Első Tiszt felügyelte. Amikor kellett innen valami, egy matrózt küldött, s most, ahogyan egyre mélyebben araszoltak a rakomány között, a Tengerfüst Kapitánya olyan idegen helyen érezte magát, mint amikor betévedt egy-egy rejtett falu zsúfolt utcái közé. Aztán feltűnt neki, hogy a hordók és a ládák egyáltalán nem helytakarékosan voltak egymásra halmozva. Mintha direkt falakat akartak volna belőle építeni, ami a raktár padlójától a tetejéig ért. Jobb szélről, a bal szélig, éppen csak egy embernyi rést hagyva a hajóborda és a rakományfal között, hogy haladni lehessen hátrafelé. Aztán már bal szélről jobb felé volt kiépítve, újra kis rést hagyva, így takarva le rakományfaltól-rakományfalig az utat, kialakítva kisebb, átjárható részeket, ha úgy tetszik "szobákat" amiknek a falai hordókból, faládákból, zsákokból álltak.
A Kapitány körülbelül középtájon látta meg először a tetemeket.
Mindkettőnek a csontváza nagy része kilátszott, a hús eltűnt. A bőr is megmaradt és a ruhák. Arcuk ép volt, felismerte bennük Mitsukit és Aotorit, az eltűnt matrózokat.
A Kapitány megállt. Lába remegett.
- Ve-velük... Ők... - elsápadva emelte tekintetét az előtte álló lényre. - Engem is megfogsz...? - szavak elakadt.

Ekkor sírást hallott.
Shiren nem állt meg, figyelmen kívül hagyva a Kapitányt, töretlenül ment előre, mígnem elérte a raktér legvégét. A Kapitány nem követte volna, ha a sírás nem csalogatja. Úgy gondolta, hogy ha meg akarja ölni, akkor neki úgyis mindegy. Itt nincs hová futnia. Amikor beérte, meglátta a pokróc alatt remegő testeket. Aprók voltak, mindösszesen hat-hét évesek. A lábukon vasperec, azokhoz lánc volt kötve, a lánc pedig szögekkel a hajó falába volt verve.
A gyermekek remegtek ahogyan a Kapitányt meglátták, ám kissé megnyugodtak, amikor tekintetük Shirenen pihent. Nem lehetett megmondani, hogy hányan vannak a pokróc alatt. Talán négyen, vagy öten. Az egyik kisfiú kihajolt a pokróc alól. Épp egy darab húst majszolt. Meg volt sütve, könnyen rágta le a csontról.
- Mi ez az egész? - a Kapitány hangja remegett. - Ezeket te hoztad ide? Mit esznek? Ugye nem mondod hogy...
A Kapitány minden eddiginél jobban elsápadt mielőtt egy természetellenes színt is felvett. Öklendezni kezdett.
- Enniük kellett. Ahogyan nekem is - Shiren füle megrezzent. A gyerekek visszabújtak a takaró alá. Rövidesen sietős léptekkel, fegyvert csörgetve érkezett meg öt ember élükön az Első Tiszttel.
- Mit csinálsz itt? - förmedt rá a Kapitányra, majd Shirenre ugrott a tekintete. - Mióta tudsz róluk? - Talán senki számára nem volt egyértelmű, hogy ezt kitől kérdezte, ám érezve a kérdés mögöttes tartalmát, a Kapitány kikerekedett szemekkel fordult az Első Tisztje felé.
- Te is tudtál róluk? - lopott pillantást vetett a gyerekekre, akik a pokróc alól ki-ki lesve remegtek.
- Ők hozták őket ide - mondta Shiren.
- H-hogy? Miért? Mit csináltok velük? - a Kapitány most kardját az Első Tiszt felé szegezte.
A férfi elmosolyodott, az emberei elkezdtek oldalazni, mintha csak be akarnák keríteni őket amennyire csak egy ilyen szűk hely azt megengedheti.
- Attól tartok Kapitány, azt már nem fogod megtudni. Most mind a ketten meghaltok. Te pedig - nézett Shirenre - ha tüzeskedni próbálsz, megölöd a kölyköket is.
Az egyik embere hirtelen megragadta az egyik gyerek lábát ami kilógott a pokróc alól és magához húzva a nyakának szorította a kardját.
- És a kölyök meghal ha bármivel is próbálkoztok. Szóval...
- Eladjátok őket. Igaz?
- Nem számít már. Legalábbis számodra nem! Ennek a hajónak az igazi Kapitánya én vagyok. Mindenki az én emberem. Foglalkoztál volna csak a rummal meg az üzlettársaiddal. Ez a féllény meg...
- Gondatlanság... - Shiren hangja betöltötte a teret, s bárki szólni próbált volna, a testüket ostromló remegés nem engedte volna. - Kapzsiság. Hűtlenség. Könyörtelenség. Becsvágy... - Shiren tekintete végigsuhant mindenkin. - Gyarló az ember, s most meg tudjátok, hogy mit jelent a ti életetekben a Shirrrrrren... - búgta.

A Kapitány könnyei cseppekben hulltak az asztalra. A keze remegett.
- Felgyújtott mindent? - kérdezte a kunoichi, de a Kapitány nem bírt szólni, csak némán, nagyokat nyelve bólogatott. - És maga túlélte?
- Ez a legszörnyűbb! - tört ki. - A gyerekek... Mindenki. Mindenki más halott! A teljes hajó hamuvá lett abban a tűzben. A nyílt tengeren! Én a vízbe ugrottam amikor lyukat robbantott a hajógerincen. Onnan láttam. Olyan volt mint egy óriási sárkány! Egy lángoló sárkány ami akár a holdat is elnyelhetné, hogyha akarná! A tenger felforrt körülöttem én pedig sodródtam a hideg áramlattal... - A Kapitány szakállán egybedermedt a takony és a nyál miként saját emlékei nyomorult keserében fuldokolt.
Aztán lassan kiegyenesedett. Szipogva, horkantva megdörzsölte a szemét. Morgott, köhögött, próbálta elüldözni megalázó nyöszörgésének hangját, aztán felcsattant.
- Elmondtam mindent. Elmehetek? Oda lett mindenem. Az egész életem. Bőven van mit elintéznem.
A kunoichi lassan pislogott, s talán kissé elgyengült ahogyan a megtört Kapitányt nézte. Részvéttel telt hanggal szólalt meg.
- Persze Kapitány. Menjen. Nem ígérem, hogy nem fogjuk még megkeresni, de addig pihenjen és heverje ki ami történt - A kapitány megint csak hevesen bólogatott, majd eltolta magát az asztaltól és bal lábára támaszkodva felállt, s némán bicegve megindult az ajtó elé.

Mielőtt kiment volna, még visszatekintett a három üres tejes korsóra és az érintetlen dangóra. A mellette álló szemüveges genin fiúcskával találkozott a tekintetük. A fiú összerezzent és eloldalazott, de azért hozzá tette, hogy vigyázzon magára és fel a fejjel. A kunoichi rászólt, hogy hagyja távozni a Kapitányt. A fiúcska meghajolt és elkezdte összeszedni az asztalon hagyott üres korsókat.

Az ajtó kattant, a Kapitány nem mozdult. Kezét a kilincsen pihentette.

- Tudják... sokan kereskednek gyerekekkel a háború óta.
A kunoichi asztalon pihenő keze megfeszült.
- Azokat a kölyköket Kommamura Kirigakure no Satoba hozta volna - a kunoichi keze már ökölben volt. - Ninjáknak.
- Sok embert vesztettünk. A falunak szüksége van utánpótlásra.
- Emlékeztek még a szüleitekre?
A korsókat szedegető geninfiócska hangja elcsuklott. A Kapitány látta, hogy a szemüvege lassan bepárásodik.

- A háború sok életet követel. Olyanokét akiket szerettünk. Ártatlanokét.
- A szüleink azért haltak meg, amiben hittek.
- Azoknak a gyerekeknek ennyi sem maradt emlékül a szüleikből.
A kunoichi nagy elánnál állt fel a székéből, de nem fordult meg, háttal maradt a Kapitánynak.

- Köszönjük Kapitány a segítséget. Most kérem távozzon!

- Talán... - a Kapitány meghúzta a kilincset - jobb is így nekik.
Nem csukta be maga mögött az ajtót, mert a folyó másik felén egy ugyancsak geninforma fiúcska igyekezett feléjük. A Kapitány feltételezte, hogy a standard csapatok harmadik tagja. Ezekben az időkben Sensei nélkül, így hát a Kapitány egy fej biccentéssel elbotladozott mellette a folyosón.
Amikor a fiú meglátta a Kapitányt, lelassított. Viszonozta a biccentést és amikor elsétált a Kapitány mellett, végig mérte.

Megvárta, amíg a Kapitány elbiceg a fordulóig, csak azután ment be a társaihoz becsukva maga mögött az ajtót.
- Srácok! Találtam valamit. A maradványok! - hadart, de nem tűnt lelkesnek, sokkal inkább idegesnek, ám amikor megérezte a szoba fagyott hangulatát, elánjából ő is visszavett.
- Tudjuk - közölte a kunoichi.
- Tudjátok? Honnan?
- A Kapitány elmondta. Tudunk a gyerekekről.
A fiú a homlokát ráncolta.
- Ezt most nem értem. Milyen gyerekek?
- A tetemekről. A hajón voltak...

A Kapitány kilépett a fogadó ajtaján amely a Kakkoi-szigetcsoport egy matrózoknak fenntartott szigetére épült. A kék eget bámulta. Szakállán már megszáradt a három korsó tej maradványa. Orrcimpája kitágult, mélyet lélegzett a sós levegőből, aztán szapora léptekkel megindult az utcán. Már nem bicegett. Pár pillanat múltán a házak tetején szökellt.

- Gyerekek? A hajón nem voltak gyerekek. Legalábbis a halottak között nem találtunk egyet sem. Több tetemet leltünk a tengerészekkel, de azok mind a hajó legénységéhez tartoztak. Egy Yoru nevű fiú holtteste nincs meg, mindenki másét tudtuk azonosítani. Még a Kapitányét is!
- A Kapitány? - hitetlenkedett a kunoichi.

- Ezt akartam elmondani! Hogy a Kapitány, akit kihallgattatok...

- De hiszen... - a szemüveges fiúcska a jegyzeteire meredt. Szeme a vastagon aláhúzott névre bénult.

Éjszaka. Az általában sötét és nyirkos raktár néma magányát öt táncoló árnyék töltötte meg élettel.

Egy apró lánggömb köré gyűltek, melegedtek és játszottak valamikkel amik olyanok voltak, mint a feketére égett botok és kövek, de amikor a gyerekek egymáshoz illesztették őket és tízcentis pálcikaembert legóztak belőlük, az apró, feketére égetett elemek kísértetiesen hasonlítottak hajdan fehér, meszes csigolyákra és ujjpercekre.
- Nézd! - lelkendezett az egyik kislány. - Kalóz.
- Ez meg egy kutya! - így a másik.
- Nem! Nem kuta! Legyen matka! - ellenkezett a legkisebb.
- Legyen kutya és macska is - próbálkozott a kalózt formáló kislány.
- Ez pedig Shiren - rakott össze az egyik fiú egy, a többinél jóval nagyobb pálcikafigurát.
- Jó! Ezek pedig a csúnya matrózok - folytatta a kalózos.
- Azok - mutatott a kutya és macska figurákra a legkisebb - pedig mi vadunk! Én matka vagyok!
- Én pedig Shiren! - lelkendezett a fiú.
S mindnyájan felkacagtak, játszottak, kergetőztek és amikor túl messzire vetődtek a semmiben lebegő lánggömbtől, lopva a raktár távolabbi, s annál sötétebb sarkába pillantottak. A két prizmálló szempár minduntalan lomha pislogással válaszolt, s a raktár lágyan vibrálni kezdett. Ettől a gyerekek megnyugodtak, visszacsámborogtak a tűzhöz és folytatták a játékot. A sötétben dörgő lény figyelte őket.

Aztán elnyomta az álom...

___________________________

Az út alatt elsajátított technika

Katon: Karyuu no Mai // Tűz stílus: A Tűzsárkány Tánca

A technika a Katon: Karyu Endan jutsu továbbfejlesztése. Tulajdonképpen annak az irányítható és sokkal több chakrát igénylő változata, mely így még hatékonyabbá, elemi erejévé válik. Alakja és nagysága hasonlatos a Vízsárkány technikához, ám itt a felszabadított tűz sokkal nagyobb és ezáltal pusztítóbb. A technika a Chakra testen kívüli önálló irányítása és elemi manipulációjára épül. Mégpedig úgy, hogy a használó, hatalmas lángot lehel, - vagy hoz létre maga körül - amit folyamatosan táplál. Ehhez megfelelő chakramennyiségre és chakrakontrollbeli képességekre van szükség, ugyanis a technika rendkívül nagy figyelmet igényel. Miközben kileheli - vagy maga körül létrehozza - a lángokat, folyamatosan ismételi a kézjeleket amik - ugyan azok mint a Karyu Endannál - ezáltal a kellő gyakorlás mellett, hatalma lehet az általa kreált lángok felett és irányítani tudja azt, ezzel egy grandiózus, a legerősebb Katon technikákkal megegyező erősségű Tűzsárkányt hozva létre. Rendkívül veszélyes technika, ugyanis az összpontosított lángok belseje már-már fehér, csakúgy mint a Karyuu Endannál, ezért olyannyira forróak, hogy amihez hozzáérnek azt menten elporlasztják.
A technika nagysága felér egy megidézett Óriás méretű Ninjuu Sárkányéval!

Létrehozás
I.) A ninja a tüdejébe chakrát koncentrálva és a szájánál lévő tenketsukon keresztül áramoltatja a levegővel telt chakráját kifelé. Fontos, hogy a levegőt kipréselje magából és ne csak "kiköpje". A jutsu addig tart, amíg a használó folyamatosan áramoltatja a chakráját ezt pedig a folyamatos kézjelek teszik lehetővé. Viszont egy bónuszt is ad ez által, mivel a kilehelt lángokat táplálva, mozgatni tudja a hatalmas "tűz sárkányt".
II.) Magasabb szintű Chakramanipuláció - és több chakra használatával - a ninja képes lehet pusztán a testén kívül, folyamatos kézjeleket használva létrehozni a technikát (csakúgy, mint a Suiton technikákat Tobirama).

Típus: Katon, Ninjutsu, Támadó

Kézjelek: Patkány, Ló, Kígyó, Sárkány, Patkány, Ökör, Tigris... (Folyamatosan Ismételve)

Megkötés: Katon: Karyuu Endan

Gyengeség: Folyamatosan ismétlődnie kell a kézjeleknek, ezáltal a ninja védtelen lehet, valamint a kiváló chakrakontrollt igényel.

Erősség: Irányítható és szinte mindent elpusztító lángok --> Grandiózus hatás, mely képes lehet felperzselni egy fél Rejtett Falut.

Besorolás: S
Chakraszint: 900

**Uchiha Kagami** Szer. Okt. 06 2021, 17:31

Hali!

Először is, szeretném jelezni, hogy mesterien felépített élményről van szó: hoztad a szokásosat, amelyet tőled "elvárunk", ha szabad így fogalmaznom. Természetesen a tanulásodat elfogadom és ennek megfelelően +10 chakrát és +10 elosztható TJP-t adok rá. Olvasmányos, amolyan "Shirenes" ^^ A sztori tetszett, a tejnél pedig akkor is jobb a sör, bárki-bármit mondjon. És másodszor, szeretném elnézésedet kérni, amiért csak most sikerült ránézni, ennek megfelelően szeretném, hogyha elfogadnál tőlem még +5 chakrát és +5 elosztható TJP-t, továbbá egy általad választott, nem engedélyes, maximum C szintű technikát.

Kagami

Ajánlott tartalom