Shiren

**Shiren** Kedd Dec. 13 2011, 16:09

Ez a történet, még az akadémiai években történt meg Mirubival. Akkor amikor még semmi sem érdekelte, csak a lányok és a lustálkodás. Ugyebár a nagy szerelme Abukara. A történet, a lány megismeréséről fog szólni. Lesz itt DRÁMA, VÁGY, és ÁRMÁNY! Na jó az legutolsót nem ígérem. Mirubi már másodszorra járja újra az akadémiát, mivel tudni illik, hogy rossz magatartása, és lustasága miatt megbukott. A ninjáskodás, az mindig is ment neki, de az elméleti tantárgyak nem. Ilyenek voltak például:
- A számítások.
- A ninja történelem.
- És valamicskét, kódolt üzenetek megfejtésére is tanították őket.
És volt még egy tantárgy, amit Mirubi ki nem állhatott. Ez a TESTNEVELÉS volt. Rendszerint ellógta ezeket az órákat. Nem is volt népszerű a lányoknál, de a lányok nála annál inkább. Újra évnyitó, újra órák...
- Mi a francnak kell újra járnom az Akadémiát?! Megvan minden ami ahhoz kell, hogy shinobi legyek! Most azért mert nem tudom kiszámolni, hogy milyen fokban kell a kunait állítani a kezemben ahhoz, hogy bele álljon a fába... Elég ha megy a dobás...
Bizony Mirubi igencsak jeleskedett a fegyverhasználatban. A gyakorlati órák mind mentek neki. Új tanárt kapott, és új osztálytársakat. Vagy is pontosabban őt adták nekik. Mégiscsak Mirubi bukott. Szerencsére nem kellett mind a négy osztályt kijárnia, hanem csak a negyediket.
- Szóval, akkor te már kijártad a négy osztályt, csak megbuktál?
- Pontosan...
- De, hogy tudsz megbukni? Hisz tök könnyű minden.
- Nem olyan nehéz én...
Szava elakadt... Meglátott egy mozgó valamit. Egy embert. Sőt mi több, egy lányt! A lánynak, gyönyörű barna szemei voltak, és gyönyörű barna bőre. Sőt, még a haja is barna volt. A fiú, tátott szájal nézte a lányt, amint bevonult az osztályba.
- E-ez gyönyörűű!
- AAAzz!
Mirubi csak nézte és nézte a lányt, aki leült a mellette lévő padba. Már majdnem megakarta szólítani, amikor elkezdődött az óra. Az óra után, felállt a helyéről és kiment a teremből a lány.
~ ÁhhhH! semmi esélyem! Ő szép, Én nem. Ő lány Én nem. Mondjuk ez nem hátrány... A következő szünetben megszólítom! ~
*Becsöngettek*
Telt múlt az idő de az órának nem akart vége lenni. Túl lassan telt az idő. Gondolom ez mindenki számára ismerős érzés. És végre, kicsöngettek! Mirubi összeszedte minden bátorságát, és odament a lányhoz, aki hazafelé igyekezett. Hátulról megérintette a vállat, majd ráköszönt.
- Szi... szia!
A lány megfordult, és mélyen a fiú szemébe nézett. Majd lassan, kinyitotta aprócska száját, és hangok jöttek ki rajta.
- Figyelj! Nálam semmi esélyed! Láttam ám, hogy egész nap rajtam legeltetted a szemed! Van pasim, aki sokkal helyesebb mint te!
El sem köszönt, csak levette Mirubi kezét a válláról, és szépen lassan továbbment.
~ E-ez most mi volt? ~
Nem igazán tért magához még másnap sem. Pár héttel az elég kellemetlen incidens után, új tervel állt elő Mirubi. Nem hagyhatta, hogy egy ilyen lány kicsússzon a kezei közül. Vett virágot, ami szépen fel volt díszítve, és mellé egy szív alakú bonbont. Nem kevés pénzbe került, de a szerelemért mindent. Már nem merte személyesen átadni az ajándékot, így olyan helyere kellett tennie, ahol biztosan megtalálja. EZ nem volt más mint a padja. De hogy juttatja el oda, ha mindenki ott van?! A megoldás egyszerű volt. Korábban megy be. Korábban? Ezt a szót Mirubi nem ismerte. Mindig késett, és néha még órán is aludt. Habár, próbált mostanában jobban odafigyelni. Nem akart még egyszer megbukni. Szépen lassan felkelt, és betámolygott az Akadémiba. Letette Abukara padjára a virágot és a bonbont, majd lefeküdt a padra és elaludt. Óra alatt ébredt fel, amikor is mindenki kint állt a tanári asztalnál, csak ő nem.
- Bunshin no Jutsu!
Éppen a klónokat gyakorolták. Mirubinak ez már ment teljesen profeeessssionaalisan ment, de azért kimászott a padból, de ekkor már mindenki jött vissza.
- Mirubi! Ha nem akarsz részt venni az órámon, akkor meny ki!
Hát nem tehetett mást szegény, kiment. De ennyi megaláztatás nem volt elég.
- És vidd a virágodat meg a csokidat is! Még az árát is rajtahagytad!
Szólt utána Abukara, és neki dobta az ajándékot.
~ Hát ez nem volt semmi! Így beégni! ~
Pár hónap múlva, új ötlettel állt elő. De addig is meghúzta magát a hátsó padban. Az ötlete egészen kreatív volt. Azt találta ki, hogy mivel a Bunshin no Jutsut kinézetét, Ő formálja meg, így kedvére alakíthatja a klónja kinézetét.
- EZ mekkora ötlet!
Lelkendezett, majd hozzálátott a a tervének. Órákon át kísérletezett a megfelelő másolat létrehozásával. "Ne legyen kövér" ez volt a lényeg.
- Na lássuk csak: A szeme színe nem kék, hanem barna. A haja nem barna hanem fekete, vékony, de nem vézna. Legyen igazán izmos. Legyen tíz centivel magasabb... Ez az kész!
Mirubi még napokig gyakorolta, hogy hogyan tudja létrehozni ezt az egyszerű klónt. Nem volt még elég tapasztalt...
Végül eljött a NAP! Meg kellett tennie. Reggel felkelt, elment fürödni, bezselézte a haját és felöltözött. Egy kis férfi parfüm, és kész is. A tökéletes hódító, teljes "harci díszben" állt az Akadémia bejárata előtt.
~ Fúhh Fúh Fhúúúúú!! Megcsinálom! ~
Letépett a portán álló virágokból egy párat, mivel nem volt ott a portás. Sárga, piros, zöld. Ezekben a színekben pompázott a csokor. De ugye a hatásos hódító akcióhoz, hatásos belépő is kell. Így hát, kész tervel állt neki:
- Először bemegyek a wc-be, és létrehozom, a klónt. Ha ez megvan, akkor bemegyek az órára. Leteszem a virágot Abukara asztalára, és megvárom a csöngőt. Én a csengetés pillanatában kimegyek a teremből, kikerülve a tanárt. A tanár után, a klónom bemegy az osztályba, és megpróbálja elcsábítani Abukarat.
Elérkezett a pillanat. Mirubi bevitte a virágot, majd gyorsan kiment az osztályból. Pont beért a wc-be. Ez után, a klónja se kép se hang, bement a tanár után. A tanítóbácsi majdnem rácsukta az ajtót, ami nem lett volna szerencsés, hiszen akkor a klón eltűnik.
- Legközelebb ne kés Mirubi. Mi?!
A tanár egyből levágta, hogy az aki ott áll az ajtóban az nem a diákja. De nem szólt semmit, hiszen kíváncsi volt, hogy mi fog történni. Persze a többiek is egyből észrevették a nagy hasonlóságot az osztálytársuk és a klón között. Az ajtó becsukódott, a klón ott állt Abukara előtt. Mirubi kicsit kinyitotta az ajtót, hogy láthassa a fejleményeket.
- Höm? Mit akarsz?!
A klón nem szólt semmit. csak nézett és nézett. Fapofával bámult. A tanár mosolygott, majd hozzávágta a klónhoz a ceruzáját.
- Jöjjön be! És fejezze be a bohóckodást.
Mirubi csak bámult és nem értette, hogy a klón miért nem szólalt meg. Ami persze azért volt, mert a klón az csak egy sima bunshin. Nem képes magától gondolkodni és cselekedni. Mirubi még mindig állt, és várta, hogy történjen valami. Neki kellett volna cselekednie, de nem tudott mozdulni. Ha most bemegy, akkor tuti kinevetik. De hirtelen, valami megragadta a pulcsijánál fogva, és felemelte.
- Tanár úr, ha jól tudom őt keresi. Ez a gyerek tépte le a virágokat is a portán!
A magas bajuszos öregember, bevitte Mirubit a terembe.
- Köszönöm! Mirubi majd óra után beszélünk!
Hátul meghúzta magát, és összeszedve maradék önbecsülését, teljes erejéből az órára koncentrált. Az óra után a tanár beszélt vele, és mivel szerencsére a tanár is romantikus alkat volt, így megúszta egy figyelmeztetővel. Az eset óta, kicsit közelebb került a lányhoz akit szeret, de nem tudni, hogy mit hoz a jövő!

Shikamaru(Inaktív) Kedd Dec. 13 2011, 16:28

"Ő lány, én nem" - kész...

Érdekes kis sztori, tetszett. Mindig tetszik, amikor az emberekben van olyan, hogy a karakterüket gyengének, vagy szerencsétlennek mutassák be. ^^
Viszont nem igazán tudom jutalmazni. Mégpedig azért, mert ez egy flashback szerű visszaemlékezés volt, előtörténet előttről. Ilyen ugye nem szabad csinálni, mert ez módosításnak számít, de ha rendben van, hogy nem kapsz erre jutalmat, akkor karakterszínesítőnek elfogadom. Illetve ezzel nem csökkent a havonta írható élményeid száma sem.

**Shiren** Kedd Dec. 13 2011, 16:32

XD OKés. Nekem jó. Most nem kifejezetten a fejlődés volt a lényeg, hanem hogy bővítsem, eme két szerelmes kapcsolatát Very Happy

Vannak terveim a jövőre nézve a lánnyal, mint NJK.
Azért köszi hogy elolvastad ^^

Shikamaru(Inaktív) Kedd Dec. 13 2011, 16:35

A bővítés mindenképpen sikerrel járt, kíváncsian várom a fejleményeket!

**Shiren** Szer. Feb. 01 2012, 14:04

// Most kifejezetten arra mentem, hogy Mirubi képességeit csiszolgassam, valamint a ninjavilágban folyó dolgokról legyen valami kis fogalma. Jah és hogy az őrülete kicsit fokozódjon ^^ De ez a történetben is benne lesz.//

Előzmények:
Egy túlélő túrán kellett részt vennie Mirubinak, a csapatával együtt. A szadista Niyo-sensei nem érte be ennyivel. Éjfélkor indultak. És ez még mindig nem volt elég. Egy sötét erdőben kellett egyedül feladatokat végrehajtani. Mirubinak, az volt a feladata, hogy gyűjtsön virágokat, míg a többieknek kutyákat kellett megtalálniuk. Persze ez érthető volt, mivel Mirubinak ott volt Ifu, aki macska és nem bírja a kutyákat. Végül is a feladat kudarcot vallott. Pontosabban Mirubi részéről. A csapattársai mind végre tudták hajtani a feladatot, de Ő csak a felét tudta végrehajtani. Meg is kapta érte a nem éppen ép elméjű mestertől a magáét. Lett egy gyönyörű lila pukli a homlokán. Ugyan is a drága Niyo-sensei a homlokához vágott egy piros végű tekercset azzal a címszóval, hogy mire legközelebb találkoznak tanulja meg a benne lévő jutsut. Mind ezt teljesen egyedül. Ez után a sensei eltűnt. A csapat meg indult haza.

Hajnal 3-4 körül járhatott az idő.
- Ahhoz képest, hogy "túlélő" túrára terveztünk, alig voltunk itt pár órát. De legalább mehetünk haza! Ugye Ifu?
A macska mint mindig, most sem válaszolt. Hang nélkül feküdt Mirubi táskájában, a tekercsek között. Egy óra alatt vissza értek a faluba, ahol az őrök megállították, majd le ellenőrizték. Ketten voltak. Az egyiknek, egy sárga furcsa sapka volt a fején. A fáklyák fényénél, tisztán kivehető volt. Mind a ketten a tradicionális, Konohai taktikai mellényt viselték. A fejpántjuk a fejükön volt. (kihitte volna)
Hát igen. Kemény időket élünk. A faluk háborúban állnak. Habár ez, a kis genineket aligha érinti. Nekik még nincs semmi komoly feladatuk. Sokan még azt sem tudják, hogy mi folyik a falujukban. És bizony, Mirubi is ezek közé a tudatlan geninek közé tartozik. Konohában is folynak a piszkos kis ügyek. Az őrök elővettek egy listát a küldetésen tartózkodókról. De mivel ez nem küldetés volt, hanem csak egy sima kiruccanás, így a listán aligha találhatták.
- Öhhm... itt van a táskámban a fejpántom!
- Csönd! Az nem bizonyít semmit. Neved?
- Kauru Mirubi.
A sárga sapkás elővett néhány papírt majd megszólalt.
- Megvan! Sora vitte ki őket éjszakára. Hát öcsém! Sajnállak, hogy ilyen senseit kaptál! Nah mehetsz.
Mirubi egy szót sem mert szólni, csak ment előre.
~ Ezek ismerik Niyo-senseit? Ezek szerint nem csak velünk ilyen gonosz és beképzelt és öntelt és és és... ~
A nap, már narancssárga fényével borította be a Hokage Emlékművet. Gyönyörű látványt nyújtott. Minden felé csend. Ahogy ment egyre beljebb a faluba, egyre több helyen pillantott meg embereket. Az üzletekben éppen felmostak, vagy az árut pakolták ki. De nem csodálhatjuk ezt sokáig, mivel Mirubi megérkezett a célhoz. A nagyapja házához. Már három napja itt lakik. Nem mer hazamenni. Azok után, hogy olyan rondán viselkedett az apja temetésén. De egyszer csak szembe kell néznie a mostohájával. De ez még várhat. Szépen csendesen besétált a rozoga kis faházba. De a nagyapja nem volt bent. Sem a konyhában, sem a szobában. Persze. Ilyenkor Ő már rég fent van. És nem is akárhol. Mirubi mögött.
- Hogy hogy ilyen korán hazaértél? Nem túlélő túrán veszel részt?
- Hát úgy volt, de csak szívatott az boszorkány! De itthon vagyunk. Ugye Ifu?
Azzal a macska kiugrott a hátizsákból, majd egyenesen az ágyra mászott.
- Nah gyere velem! Mivel pár órával ezelőtt keltél fel, így biztos kipihent vagy.
- Hát ez nem egészen így van...
Szótlanul követte nagyapját, aki csak ment és ment. Valahol a falu szélénél járhattak már amikor megálltak. A nagyapja, egy tőlük balra eső telekre mutatott. A nagy téglalap alakú területet, körbe ölelte egy nagyjából kétméteres betonfal. Csak egy fa kapun lehetett bemenni. Be is mentek. Mirubi nem hitt a szemének. Egy hatalmas edzőtér volt a falak mögött. Nagyjából, egy fél focipálya méretű edzőtér. Egy vizes árok volt a kaputól 3 méterre a gyakorló tér teljes szélességében. Azok után, három edzőbábú volt felállítva. Mind másmilyen anyagból. Azok után, egy nagy fa állt. Hatalmas, zöldellő lombja volt. A fa után, az edzőpálya végén, kettő méretben eltérő szikladarab volt. Itt szinte bármit lehetett gyakorolni.
- Nagyapa? Ez hogy? Mióta van itt?
- Ez a föld a klánunké. Régen anyáddal is itt edzettem minden nap. Apád is sokszor járt itt. Eredetileg kétszer ekkora volt, de a vezetők úgy döntöttek, hogy kell a hely az építkezésekhez. Most már csak ekkora földünk maradt. De megteszi ez is. Mint látom, a táskád még mindig rajtad. Feltételezem, hogy a tőlem kapott fegyverek is benne vannak. Vedd elő és gyakorolj! Mióta genin lettél, nem láttalak edzeni itthon. Először gyakorolj a fegyverekkel! Utánna áttérünk másra. A feladatod, hogy a víz alól, olyan erővel hajítsd ki a senbont, hogy az pontosan eltalálja a bábút. Jó munkát.
Azzal a nagypapa, otthagyta a fiút, akinek semmi de semmi kedve nem volt most egy ilyen idegesítő és nehéz feladatot végrehajtani. De hát a fejlődés érdekében mindent.
~ Ez bizony nem kis feladat. A vízben még ütni is nehéz nem hogy dobni. Áhhh! ~
Azzal kivette az egyik tekercsét a táskájából, majd feloldotta a pecsétet. Megjelent a 20 db senbon. Szépen elpakolta a tekercset, majd bemászott az árokba. Az egész "medence" betonból állt. Ha nem vigyáz, akkor tökéletesen sikerül neki lehorzsolnia a lábát vagy a kezét. Úgy ahogy volt ruhástul állt a nyakig érő vízben. A senbonokat bedobálta a vízbe, majd elkezdte a feladatot. Nem igazán szerette a vizet. Természeténél fogva utálja. Még úszni sem szeret. És most tessék... Nah de hajrá hajrá.
Először nem nagyon ment neki még mozogni sem a víz alatt. Megfogott 2-2 senbont mind két kezével. Lemerült a víz alá, majd megpróbálta elhajítani. Hát mondanom sem kell gondolom, hogy nem sok sikerrel járt ez a művelet. A 4 db senbon mint aki jól végezte dolgát szépen lassan ereszkedett a medence aljára. Mirubinak kezdett elfogyni a levegője ezért kénytelen volt feljönni a felszínre. Kimászott a medencéből, majd gondolkodóba esett.
~ Egyáltalán mért kell nekem ezt csinálni? Az tény, hogy mindig is jól ment a fegyverhasználat, de nekem ez sok! Víz alól fegyvert nem lehet a felszínre dobni úgy, hogy az eltaláljon valakit. De most nem ez a lényeg! Muszáj megcsinálnom. A nagypapa tuti nem kérne tőlem lehetetlent. ~
Azzal fejest ugrott az alig másfél méteres vízbe. Hát igen... Ő Mirubi. A szinte már világító puklija még nagyobb lett mint volt. De nem foglalkozott a fájdalommal, hanem dühösen megfogta az egyik senbont, és elhajította. A keze valósággal szántotta a vizet, de a fegyver még mindig nem repült ki a felszínre. De már haladt egy kicsit előre. Feljött levegőért, majd meg is állt a két lábán.
~ Nah ez nem is volt rossz! Lehet, hogy mégsem hülyeség amit a sensei mondott? Hogy az érzelmek befolyásolják az erőnk és a jutsuink nagyságát? Végül is... Amikor a sensei ellen harcoltunk és eldurrant az agyam, akkor az Endan-om sokkal nagyobb volt mint lenni szokott. De nem tudom magam csak úgy spontán felbosszantani. Ha meg valami jóra és szépre gondolok, akkor túlságosan ellágyulok. ÁÁhh! ~
Már merült volna a víz alá, amikor meglátta a tükörképét a vízfelszínen. De nem a saját arcát látta viszont, hanem egy ismerős arcot. Az apja arcát. De csak egy pillanatig látta, mivel alámerült és már nem tudott megállni. Egyből vissza ment a felszínre és körülnézett. De nem látott senkit. Hát hogy is látott volna? Az apja már halott. Egyre sűrűbben képzelődik. Nem lesz ennek jó vége. Beletörődve a tényekbe, újra alámerült. Megfogott egy senbont és elhajította. Most is ugyan úgy mint az első próbálkozásnál egy centit sem haladt kifelé a medencéből. Gyorsan kihalászott kettő fegyvert és kimászott a medencéből.
- Báhh! Ez már kezd unalmas lenni! Tíz perce csinálom és már most idegesít!
Átsétált a vízfelszínen, majd leült csurom vizesen a fa tövébe. Letette a senbonokat, majd törökülésben meditálni kezdett. Nem történt semmi sokáig. Csak hallgatta a madarak csicsergését, és élvezte a nap sugarait. Ugyanis már reggel 7 óra volt. Gyorsan telik így az idő. Hirtelen a kék zöld foltok - amik a szeme előtt csámborogtak - helyett, egy igen éles és tiszta kép villant be neki:
Vér. Egy idős ember feküdt a földön vérbe fagyva. Mirubi csak állt és hagyta, hogy az a csábító vörös folyadék beborítsa a lábát. De ebben a pillanatban meghátrált. Gyorsan kinyitotta a szemét és próbálta helyre tenni magában azt amit látott.
~ Pár hete is volt egy ilyen kép előttem. Csak akkor aludtam. Akkor egy nő feküdt a lábaimnál. Kezdek megzakkanni! Még jó hogy kaptunk egy kis pihenőt. ~
Azzal felállt, és kezébe vette a senbonokat. Elindult a vizesárokhoz. Útközben csak úgy "jókedvében" belerúgott a szalmából készült gyakorló bábúba, amibe a senbonokat próbállgatta beledobálni. Beugrott a vízbe, majd nagy levegő és víz alá. Egy gondolat, villám gyorsan futott végig az agyán.
~ A sensei azt mondta, hogy a végtagjainkat, az érzékszerveinket, ezeket mind fel lehet erősíteni chakrával. Mi lenne hogy ha a Shushin no Jutsuhoz hasonlóan, egy kis chakrát irányítanék a kezembe és úgy dobnám el a senbonokat? Hát próba cseresznye! ~
Azzal, egy szempillantás alatt siekrült neki a karjába vezetnie a chakráját, úgy hogy az sokkal gyorsabban és erősebben szántsa a vizet. A terv sikeres volt. A senbon nyíl egyenesen repült ki a vízből, eltalálva a fát. Hát kicsit távolabb ment a kiszabott céltól, de legalább sikerült kidobni a vízből. Szépen lassan kimászott, majd meglátta az elmosódott nagyapját. Mirubi szeme piros volt, és vizes. Minden jel arra utalt, hogy igen is mindent beleadott a feladat elvégzésébe. Ezt a nagyapja is látta.
- Szép munka volt! Pontosan ezt akartam, hogy használd a chakrádat. Most próbáld csak meg eldobni egy senbont szárazon. A különbséget, pedig majd mond el.
Mirubi nem tudta hogy minek ez, de kezébe vette a senbont, és elhajította a bábú felé. Úgy 5-6 méterre lehetett tőlük. A fegyver pontosan a szalmabábú fejébe szúródott szinte szemmel követhetetlen sebességgel. Persze ezt a gyorsaságot egy képzett shinobinak nem okozott volna gondot szemmel követni, de egy tapasztaltabb geninnek már igen.
- E... ez sokkal gyorsabb és könnyebb. De a karom majd leszakad.
- Igen ez a sok chakra hatása! Izomláz. Nah gyere... mára végeztünk. Szedd össze a fegyvereidet és gyere ki.
Mirubi bólintott, majd beugrott a vízbe. A jobb karját teljesen ellazította. Ennek következtében pedig hátracsapódott. Így még jobban fájt neki. A víz alatt alig ha volt hallható az éles fájdalommal járó nyögés. Szépen egyenként felszemezgette a medence aljáról a senbonokat, majd úgy ahogy volt - vizesen - bevágta a táskájába a tekercsel együtt. Felvette a bal vállára és indultak haza a nagyapjával. Útközben igyekezett a nagyapja jobban megismerni az unokáját. Rég is volt már mikor együtt horgásztak és sütögettek. Azok voltak a szép idők.
- Na és Mirubi? Milyen az új csapat?
- Hát egész jó! Mondjuk nem tudom, hogy miért pont egy ilyen gonosz banyát osztott be mellénk senseinek a Hokaga-sama!
- Hokage-sama? Milyen tisztelettel beszélsz róla. Mondjuk Ő maga Tsunade... Ő megérdemli a tiszteletet. De a Hokage cím... Az már nem!
- Ezt hogy érted nagyapa? A Hokage cím a legmagasabb rang amire bárki is szerteehet. A Hokagénak senki nem mer ellent mondani és mindenki tiszteli.
- Chh! Látszik hogy fiatal vagy. A Hokage cím nem jelent tejhatalmat! És ma már sokan nem is tisztelik. Ahogy az összes Kagét sem. Régen ők voltak a ninja világ legerősebbjei. De most már csak bábok. Már réges-rég nem ők irányítanak. Ezt viszont senki nem képes belátni A háttérben a befolyásos emberek, akik hasznot húznak a háborúból. Ők azok akik a világ igazi vezetői. És azok, akik hatalomra vágynak. Akik többre vágynak mint hogy csak üljenek és éljék a kis életüket. A Sandaime Hokage idelyében, még mindenki törekedett a jóra és a békére. Most már csak a bűnözés és a háború van. Az emberek közti gyűlölködésnek sosem lesz vége. Mindig lesz valaki aki újra és újra hatalomra akar majd jutni. De ezt sokan nem akarják elfogadni. Vagy, egyszerűen csak félnek a dologtól. De A problémákat nem lehet csak úgy egyszerűen félrelökni. Lehetetlen elbújni előlük. Korántsem olyan egyszerű az helyzet mint aminek látszik! gondolj bele. Ha nem lennének háborúk, akkor nem lenne szükség ninjákra. Ezt sokan nem akarják. Bonyolult dolgok ezek még egy magadfajta kis geninnek. Sokan felnőtt fejjel sem tudják átlátni a helyzeteket. Én már 69 éve figyelem és próbálom megérteni a világ működését, de egy élet nem elég ehhez. Ott voltam amikor a Kyuubi megtámadta a falut. Feltételezem, ezt tanultátok az Akadémián. Ott sem teljesen az volt amit elmondtak nekünk. A kyuubi nem tud egyik pillanatról a másikra megjelenni. Még szerencse, hogy ott volt a Yondaime! Nah de majd ha akarsz még valamit tudni, akkor szólj most meny lefeküdni.
Mirubi végig csak bólogatott és bólogatott. Sok mindent megtudott amit eddig még nem.
~ Érdekes dolgok ezek. Nem elég egy emberöltő a világ megismerésére? Szerintem a kezdetektől jelen kell lenni ahhoz, hogy tudj valamit a világról. ~
Mirubi bement a házba, mivel már egy ideje a kapu előtt ácsorogtak. Szépen levetkőzött, és befeküdt az ágyba Ifu mellé.

Uzumaki Kushina Csüt. Feb. 02 2012, 19:36

Sziómiódió! Nyaaaaa~ Very Happy

(És igen, az nyaaaaa~, nem nyeeeee~, mert az TÉNYLEG olyan, mintha nyúznák a macskát XD Very Happy

)

Először is: be kell vallanom - amit nem nagyon szoktam, mert túlontúl büszke vagyok, de üsse pikula -, hogy tetszik a játékstílusod. Őszinte, könnyed, vidám és egyedi. Azon meg különösen jót nevetek, amikor Niyo senseit cinkeled a háta mögött, meg az arcába is, mert az LOL Very Happy

Ez az írás, plusz a tény, hogy beleépíted és használod Niyo tanító szavait, valamint az egyediség most a házhoz hoz neked +10 Chszt. (Hogy legyen esélyed az első S-es geninnek lenni Very Happy

)

**Shiren** Csüt. Feb. 02 2012, 19:39

hmmöö nyehe Very Happy

Köszönöm a biztató szavakat, és a ch-t Very Happy

Hát igen... szeretjük a drága és egyetlen Niyo-senseit Xd ( most a "d" lett elnyomva ) Very Happy

**Shiren** Szomb. Ápr. 07 2012, 19:38

A történet, még a Chunnin vizsga előtt történt meg Mirubival, még az odavezető hajóút alatt.

Még szerencse, hogy sikerült megtalálnia a csoportot. Még csak pár órája vett könnyes búcsút a macskájától és a nagyapjától, már is rájuk gondol. De volt itt még valami más is. A rég nem látott mostohaanyára, a testvérére. Oké, egyik sem a vérszerinti rokona, de azért illene őket néha-néha meglátogatni. Bár, az a fura incidens után senkinek sem lenne kedve hazamenni. Már ha még nevezhető az a ház az otthonának. Még az apja végrendeletéről sem tud semmit. Pedig az a ház jogosan Mirubit illeti. De erről Ő semmit nem tud. Bizony már két hete nem beszélt a „családtagjaival”. Egyedül csak a nagyapjával. Vele is csak azért, mert nála lakik. Valószínűleg, Őt sem nagyon látogatná, ha nem látná minden nap. Nagy változásokon ment keresztül ez a fiú. Régen mindenben csak a jót látta. Nem lehetett semmivel felidegesíteni. De most, hogy mindenki meghalt, akit valaha is szülőnek tartott az életében… Most már nem a régi önmaga. De kár a múlton rágódni. Ami megtörtént elmúlt. Az idő álmatag folyását semmi nem állíthatja meg. Nem igaz? Aztán ott van még az a visszatérő álom is. Egyre csak egy halott nőt lát elvérezve. Ott áll mellette, de nem tud semmit tenni. Csak érzi a hulla, rothadó szagát. A bomlásnak indult test látványa szinte már elviselhetetlen számára. És a vére egyre csak közeledik. De amikor a lábához érne, felébred ebből a szörnyű és félelmetesen életszerű álomból. Nem a legjobb gyermekkor. De hát Mirubi már nem minősül gyermeknek. Aki érett arra, hogy ninja legyen, az elég érett a felnőttséghez is.
Ezeken kívül, még megannyi gondolat cikázott Mirubi elméjében. A hajón talált magának egy kényelmes hintaszéket, majd abban ücsörgött. Nem tudom, hogy hogyan tudja élvezni azt, hogy a hajó ringatózik és még a hintaszékkel is dülöngél. Rajta kívül még körülbelül tíz genin és öt kísérő Jounin lehetett a nagy hajón. A geninek közül volt, aki az a nyugisabb fajta. Volt, aki az az örökké mozgó hiperaktív típus. És voltak a nagyszájú hencegők. No meg persze a különc egyedül lévők, mint Mirubi. Igazság szerint Ő is jobban szeretett volna ott lenni a többiekkel és gyakorolni, beszélgetni, hülyéskedni. De nem volt bátorsága, sem pedig kedve odamenni valakihez is és összehaverkodni. Különben is, mindenki a vizsgára igyekszik, és könnyen lehet, hogy egymás ellen fognak harcolni. Jobb ez így. Egyedül Take.chan és Kitori miatt aggódik egy kicsit. Mi van, ha valamelyikükkel kerül szembe? Kitori ellen még csak-csak harcolna, mivel nem ismeri olyan régen, de Takefumi? Őt ketten alig bírták lenyomni. Ráadásul a legjobb barátja. Nincs mese, edzenie kell. Felpattant a székéből, majd beállt az egyik árboc elé. Jó messzire. Megvárta, míg mindenki észreveszi, és elmennek az útból, majd előkapta a tekercseit és „kivarázsolta” belőlük a senbonjait. Mind a húszat maga elé fektette, majd három-három darabot elhelyezett a kezében. Pontosabban az ujjai közé. Volt aki elfordult, de volt aki érdeklődve figyelte, hogy mi fog ebből kisülni. Mirubi bemérte a célt, majd eldobta a senbonokat. Gyakorlott volt már a fegyverhasználatban. Legutóbb a víz alól kellett eltalálnia egy bábút. Innentől fogva a gyorsasága megnőtt. Nem beszélve a pontosságáról. A hat senbon tökéletesen egymás alá szúródott bele a fába. Meg volt a bemelegítés. Most már egyre többen figyelték a fiút. Volt aki mosolygott, és volt aki köpködött. Ez tetszett Mirubinak. Mindig is szeretett a figyelem központjában lenni. Szeretett „menőnek” és erősnek látszani. De ezt Ő be is vallotta. Büszke volt magára, ha valamit sikeresen véghezvitt. De most jöhet valami sokkal látványosabb. Most öt-öt senbont vett a kezeibe, majd becsukta a szemét. Felugrott a levegőbe, majd megpördült és eldobta a senbonokat. Amikor a lába leérkezett a földre, éles zaj ütötte meg a fülét. Kinyitotta a szemét és látta, hogy a senbonok a földön vannak. De nem Mitubi hibájából. Egy nagyjából ugyan olyan idős genin állt az árboc előtt. Kezében két kunait tartott. Külsőre teljesen átlagosnak tűnt. Barna haj, fekete póló, és zöld rövidnadrág. A homlokán Konohai jelképpel. De a szeme… Az nagyon furcsa volt. Szinte rikítóan zöld volt. Nem sugárzott semmi jót. Nem tűnt volna olyan fenyegetőnek, ha a fiú nem vicsorít, és nem ráncolja a szemöldökét. De bizony ráncolta.
- Ne hogy azt hidd, hogy olyan menő vagy, csak mert eltalálod ezt a darab fadarabot! Gyere, és mutasd, hogy mit tudsz! A hajón meg van engedve az edzés ne félj!
Mondta beképzelten és felcsigázva.
- Látom gyönyörűen sikerült magad felhúznod… Köszi a lehetőséget, de nem.
Mondta Mirubi, majd hátraugrott a hajó orrához. Nem is törődött tovább a fiúval, habár még szitkozódott egy sort. A hajón lévő Jouninok nem is figyeltek a veszekedésre. Csak azért vannak ott, hogy a harcosok eljussanak a kijelölt célhoz. Viszont, volt egy valaki, akinek ez a kis bemutató amit Mirubi rögtönzött, felkeltette az érdeklődését. De nem egy Jounin vagy egy genin. Hanem egy átlagos kis gyermeknek. Nyolc éves lehetett maximum. Odasétált Mirubihoz, aki éppen élvezte, ahogy a szél fújja az arcát. Persze az elképzelése az az volt, hogy majd Ő ott áll a hajó orránál, a haját fújja a szél, és a kisfiú aki közeledik felé, majd szépen egy tökéletes és dicső hőst lát. Ezzel ellentétben, ami történt: A fiú lassú léptekkel közelített Mirubi felé. Mirubi arcát és haját fújja a szél. Az arca eltorzul, a haja az arcában köt ki, és belemegy a szemébe. Mirubi erősen könnyezik, felpörögnek az események. A síró fiú kapálódzik össze vissza, az ártatlan kis gyerek pedig röhögő görcsöt kap. Nah ez volt az a nagy, hősies, és dicső belépő. Miután lezajlott ez a kis incidens, az ismételten leégett Mirubi leült a hajó „orrára” majd figyelmét a fiúra szegezte.
- Az előbb nagyon ügyesen dobáltad azokat a pálcikákat!
- Hmmm? Jah! Azok nem pálcikák voltak, hanem fémből készült fegyverek. Senbonnak hívják. Én jobban szeretem őket mint a kunaikat, mivel ez jobban siklik, és egyszerre többet is megtudok fogni. A shurikenek is egész jók, de könnyen sérüléshez vezethetnek. Aztán ott van a Fuuma Shuriken… Azt nem tartom praktikus fegyvernek.
- Hee?! Biztos! Én pedig szoktam macskákat kergetni.
Nah igen. Ez az a pont, amikor az ember teljesen összezavarodik. Az egyik sem érti, hogy mit akar mondani a másik.
- Érdekes. A macskákat nem szabad kergetni. Habár szokták szeretni, ha játszanak velük, de nem szabad őket nyüstölni. Amúgy a nevem Mirubi.
- Nekem pedig Yuriko.
Mosolyogtak egymásra. Mirubi kicsit kínosan érezte magát. A gyermeket viszont, láthatóan nem izgatta a helyzet. Csak mered Mirubira a nagy fekete szemeivel. Csak nézett és nézett.
~ Vajon szokott pislogni? De a szél is vele szembe fúj? Mit csináljak? ~
- Öhh… És Te hogy kerülsz ide? Nem nagyon tűnsz geninnek. Csak nem fellógtál?
- Áhh de hogy! Az apámé a hajó. Mivel anya meghalt, így mennem kell vele mindenhova. De most mennem kell! Jó volt veled beszélgetni! Szia!
- Szi…Szia?!
Beszélgetni? Mi volt ebben a beszélgetés? Na de mindegy. Mirubi nem is igazán ért rá itt kínlódni a szociális problémákkal. Sosem szerette ezeket a kínos helyzeteket, amikor nem tudnak egymásnak mit mondani a kommunikációt imitáló felek. De ekkor egy váratlan dolog történt. Hirtelen az egyik genin, aki a hajón tartózkodott, ordítva zuhant bele a tengerbe. Mirubi nem tétlenkedett, a Shunshint használva villámgyorsan ott termett ahol a fiú lezuhant. Fejest ugrott a vízbe, majd a felszínre hozta a genint.
- Te barom! Mit csinálsz?!
- Hát kimentelek.
- Szerinted meg kell mentened?
Mirubi ekkor vette észre, hogy az a fiú akit ki akart menteni, az iménti rosszindulatú fiú volt. Végigmérte a testét és látta, hogy gatyára van levetkőzve. Mirubi egyből tudta, hogy most nagy hülyét csinált magából ismét. Szépen felmászott a fedélzetre, majd visszament a székéhez. Nem törődött azzal, hogy vizes volt. Szépen összeszedte a holmiját, majd keresett egy csendes helyet, és ott vészelte át az út hátralévő részét.

Kakuzu (Inaktív) Kedd Ápr. 10 2012, 14:31

Dobálj ne háborúzz! A stílusod ismerem így az irománnyal nem volt gond, sőt egész kis könnyed és kikapcsolódást nyújtó alkotás. Lehet, hogy csak én vágyok ennyire ebben a shinobi világban egy kis nyugira? O.O Nos, mindenesetre haladjunk tovább. Mivel nem volt egy komplett falut elpusztító, világot megszégyenítő, téged halálra fárasztó akció sem, így sok mindent nem tudok adni, azonban fáradozásaidat +9 chakrával honorálom.

**Shiren** Kedd Ápr. 10 2012, 14:36

Áhh köcce. Very Happy

Csak tudod, hogy úgy még is töltsük ki az űrt Smile

**Shiren** Csüt. Jún. 21 2012, 22:29

// Ez most csak egy kisebb szösszenet, de kell az erő Smile

//

Előzmények:
A múltban járunk a geninvizsga után. Mirubi reménytelenül szerelmes egy lányba, akinek a neve Abukara. Évek óta ismerik egymást, de a lány csak szimpatizál vele. A csábítás opcióját az is gyengíti, hogy a lánykának van egy barátja aki Abukara szemeláttára tökéletesen elverte (1. Bővítmény) a képzetlen Mirubit aki az eset óta már kitanult egy elemi technikát és a társa bíztatására szembe száll a „gonosszal”.

Egy történet vége.

Mirubi fáradt volt. Ez a jutsutanulósdi teljesen kifárasztotta. Nem elég, hogy egy szadista, kicsi, rózsaszín púderpamacsot tesznek meg senseinek még ez is. Viszont, igyekezett a jót meglátni a dolgokban, ami persze sosem sikerült igazán. De legalább elégedettséggel töltötte el az újonnan szerzett jutsu. A megszerzett tudást - mert ugye a technika is egyfajta tudás – kamatoztatni akarta, mégpedig úgy, hogy bosszút áll azon a fiún, aki a szerelme szemeláttára verte őt el. Voltaképpen nem is verte el, csupán Mirubi bénázásának volt az eredménye. Már több hete ennek, de igyekezett visszaemlékezni, hogy hogyan is történt. Ez nem ment egykönnyen mivel a rosszat Mirubi agya gyorsan kitörli. Ez az emberek 80%-ánál nem így van. A rosszat sokan elteszik magukban örökre. Otthon volt. .. Vagy is a nagyapjánál, ahol jelenleg lakik. Ekkor még nem volt meg sem a macskája és sem a mostani tapasztalata. Még csak kezdő Genin volt, de már az is valami. Így is túl sokat ült az akadémián. Mivel „sikeres” évismétlő volt, így két évet elfecsérelt mindenféle ismétlésre csak azért, mert nem ismerte kellőképpen a múltbeli történelmet. De térjünk csak vissza a közelmúltba. A lemenő nap fényében leült egy fa alá és úgy nézte a madarakat. Rengeteg szárnyas ismerőse volt még akkor. Szinte az összes kertben élő egyedet ismerte. Közel állt ahhoz, hogy neveket adjon némelyiknek, de ennyire azért nem volt drámai a magánya és a nyomora. Becsukta a szemét és lazított. Mindenféle színes, cikázó foltot látott a szemei előtt, majd ezekből egy kép rajzolódott ki. Először csak ilyen, mindenféle pacni és szőrös egysejtűek voltak. Később egy ablakszerű dolgo, majd végül teljesen kirajzolódott a kép. Hirtelen a számára legkedvesebb helyen találta magát. Az Akadémia mögötti kis erdőben, ahol éppen vígan pihengetett pontosan úgy, ahogy most is teszi. Reccsenésekre lesz figyelmes azon a helyen és pár pillanattal később már Abukara áll vele szemben. Ez bizony deja vu érzés volt számára. Ugyanazt élte át ebben az álomszerű valamiben, ami már megtörtént vele. Csak most teljesen másképpen. Abukara ebben az álomban teljesen ellenséges volt vele szemben. És az a fiú, aki elverte Mirubit, Ő is vérszomjasabbnak tűnt. Az álomban a fiú, kiirtotta Mirubi egész családját. Az apját, és a régen elhunyt anyját is. A testvérét és a nagyapját. Mindenkit, akit valaha szeretett. De a rémálom vagy is inkább rémképek, itt még nem értek véget. Most Mirubi a földön feküdt ugyan úgy, ahogy ez múltkor megtörtént. A fiú rugdosta és megalázta a szerelme előtt, majd elsétált vele. Mint később kiderült, a barátja volt, vagy is jártak. Ekkora égést nem igaz? Ez már a szerencsétlenség magasiskolája. Ugyan nem történt meg a családkiirtás, vagy is nem az a fiú tehet a szülei haláláról, de az álmok valóságos képet festenek az emberek szemi elé. Vagy is inkább csak az elméjükbe karcolják a fájdalmat. Azt a fájdalmat, amit az ember, örökre megjegyez. Még azok után is, hogy ráébredt arra, hogy nem valóság volt, hanem álom. Viszont az az érzés, nagyon is valóságos és terjedelmes. A fájdalom, kitölti az űrt Mirubi lelkében. Nem jó érzés, de ezekben a pillanatokban, nem érzi a hiányt. A családja hiányát, a törődés hiányát, vagy akár a szerelem hiányát. A fájdalom akárcsak valami drog, átveszi Mirubi fölött az uralmat. Nagy hatással volt ez a dolog a fiúra és mivel a nagyapja nem volt otthon, így a tudtán kívül is szabad utat engedett unokája féktelen dühének.
Az említett unoka a fájdalomtól és a zavart érzelmektől vezérelve felfegyverkezett. Az Akadémián Ő volt a legjobb fegyverhasználó így nem okozott neki gondot akárcsak a legkisebb pont eltalálása is. Persze ezeket a képességeket sem csak úgy megkapta a sorstól. Keményen dolgozott ezekért. (2. Kaland) Öt shurikent tett el a hátsó zsebeibe. Nem a legbiztonságosabb tárolás, de neki tökéletes hely ahhoz, hogy gyorsan elő tudja venni őket, amikor kell. Nem volt abban az állapotban, hogy mindent szépen rendesen tegyen el maga után, ezért a maradék két kunait is csak úgy a kezébe vette és így indult el megkeresni azt, aki úgy megalázta. Most eldől, hogy ki az erősebb. Minden esetre, Mirubi sokat fejlődött és a chakrakontrollja is javult. De ezzel párhuzamosan minden bizonnyal az ellenfele képességei is fejlődtek.
Nem volt nehéz megtalálni azt a fiút. Azon kívül, hogy erős és sikeres ninja, a környéken nagyon rossz híre kelt. Ezt is csak azért nézik el neki, mert befolyásos családba született. Minden bizonnyal a szülei, nem nézik jó szemmel azt, amit a fiuk tesz. És talán Mirubi szülei sem, akik föntről figyelik fiukat. De ez a legkevésbé sem érdekelte a fiút. Erőteljes kényszerképzeteit sem veszi észre soha. Talán nem ártana felkeresnie egy pszichológust. Persze. Ezen a ponton ahol most van, még nem lett volna késő. De nem tette. A háztetőket járva, szájában a két kunaival követte a fiút. Hárman voltak, így teljes túlerő. Mirubi csapattársa Take-chan is megmondta, hogy most már kenterbe veri őt Mirubi, de hát sok mindent nem tudhat senki sem. Csak Ők ketten. Bizonyára mind a ketten tisztában vannak a képességeikkel és azzal, hogy meddig mehetnek el. De Mirubit most ez sem érdekli. Itt lehet az alkalom. A két társ elment. Mind a ketten különböző irányba. Egyedül maradt a célpont. A Nap, mostanra teljesen lekúszott az égboltról. Mint a sziklaszirtről kapaszkodó ember, úgy fogódzkodott a hegyekben. De nem ért el sokat vele. Kiáltásait a Napsugarakkal közvetítette, amik már szintén nem látszottak. Teljes sötétség borult Konohagakuréra és az egész Ninja Világra. A Tűz Országa felett, tiszta volt az ég. A csillagok bevilágították az egész eget. A Hold is nyújtott némi lopott fényt, de az vajmi keveset ért. Mirubi még egyszer megbizonyosodott a fiú személyazonosságáról. Barna a bőre és egy fekete trikót visel. Rövid a haja és sötét a szeme. Persze. Milyen is lenne az éjszaka sötétjében? Mirubi a szürke, kapucnis pulcsijában és piros, sárkánymintás nadrágjában parádézott végig. És amikor elérkezett a pillanat, mint egy vadállat vetette rá magát a fiúra. Persze nem volt teljesen meggondolatlan. A méreg fele elszállt, így nem akarta most már megölni az ellenfelét. Valószínűleg, amúgy sem tette volna meg, hiszen sosem bántott még senkit. De itt most fog. Vér fog folyni az biztos. Akármennyire is csendben akart ugrani, nem sikerült neki. Valószínűleg a levegő suhogását érzékelhette a nevenincs fiú. Abban a pillanatban arrébb ugrott, majd összeráncolt homlokkal harci állást vett fel. Nem volt nála fegyver, így sokat nem tud kezdeni magával.
- Emlékszel rám? – Kérdezte eszelős tekintettel Mirubi – Én vagyok az a fiú, akit elvertél még pár hete! Abukara előtt!
Ekkor a fiúban felvillant a megvilágosodás szikrája. Kiegyenesedett, majd gúnyos hangon megszólalt.
- Az a lúzer Mirubi? Abukara elmondta, hogy hogy hívnak. Bizonyára nagyon sokat álmodozhattál róla. De esélyed sincs nála! Gyere, támadj csak, de nem fogom vissza magam. Ha meghalsz, az nem az Én gondom.
Ugyan annyi idős, mint Mirubi, de ilyen súlyos szavakkal dobálódzik. Habár ebben a korban már sokan embert ölnek. Ezeknél e jeleneteknél szokott az lenni, hogy a fegyverrel rendelkező odadobja a felesleges kardot, vagy kés az ellenfélnek, hogy úriember módjára elintézzék, ami köztük van. De Mirubi nem tette. Talán Ő kegyelmezett neki, amikor a földön volt? Nem! Így Ő sem segít, főleg, hogy újra felbőszítették. Az egyik kunait a kezében tartva a másikat pedig a szájában szorítva rohant neki a fiúnak. Semmi precizitás és a fegyverekkel való bánás legkisebb jele sem látszott a mozdulatain. Mint egy eszeveszett rohant és csapdosott minden felé, talán mondanom sem kell, hogy eredménytelenül. A fiú egyre csak kuncogott, majd egy gyors mozdulattal Mirubi mögött termett. A csapás, ami követte az előzőeket, csak egy betonfalat talált el, szépen lehorzsolva a bőrt a kezéről. De ennyi nem volt elég. Az ellenfél egy egyszerű mozdulattal tarkón vágta Mirubit, és ennek hatására kiköpte szájából a kunait és a földre esett, neki a falnak.
- Hahaha! - Fordított hátat neki – A nevem Gouta! Keress fel, ha készen állsz az újabb harcra!
Ekkor Mirubi olyan érzett, amit még sosem. Olyan düh öntötte el, amit nem sokan élhetnek meg életük során. Remegett és izzadt. A nyelve elernyedt és szint már lógott. Hirtelen megfordult és elhajította a kunait, amit szorongatott. Az eredmény megvolt. A fegyver a fiú vállában landolt, rögtön elvörösítve azt. Gouta a fájdalommal nem törődve tépte ki magából a fegyvert és ugyan azzal a lendülettel hajította Mirubi felé. De eredménytelenül. A már jól begyakorolt mozdulattal a kunai az ujján landolt. Gouta tágra nyílt szemekkel figyelte ezt a mozdulatot. Bizony ezt is sokáig kellett gyakorolnia Mirubinak amíg tökéletesítette, de meglett az eredménye. Eldobta a fegyvereket, majd az általa olyannyira megvetett harci stílushoz folyamodott. Taijutsu! Vadállat módjára sorozta a fiút. De ez most más volt. A gyűlölete keveredett az enyhe skizofréniájával és a ninjával. Az ütések erősek és összeszedettek voltak. De mindet kivédte a fiú, majd egy egyszerű mozdulattal hason találta és magától körülbelül négy méterre repítette. Az arckifejezése zavart volt és meglepett. De még itt nincs vége. A földön fekve is a támadással volt elfoglalva. Nagy levegőt vett, majd a kézjelekkel együtt chakrát gyűjtött a tüdejébe. Ahogy a sensei is tanította, az érzelmeit is beleadta. Habár ilyen állapotban nehéz lett volna nem megtenni. Mikor már minden készen ált, egyszerre fújta ki az összes chakrával töltött levegőt. A nyelvénél és a szájánál lévő tenketsukon formálta, majd a lángoló érzelemgömb elhagyta a száját.
~ Katon: Endan! ~
A ló méretű tűzgömb, sebesen száguldott Gouta felé. De Ő már is reagált rá. Egy erősebb széltechnikát vetett be. Ugyan úgy járt el, ahogy Mirubi is. Nagy levegő, chakra és kifújás. A hatalmas széllöket szertefoszlatta a tűzgömböt. De mivel a forró levegő és a hideg keveredett, egy kisebb forgószél jött létre kettejük között.
Amint a két technika hatása elmúlt, mind a ketten szótlanul álltak. Mivel ugye Mirubi is felállt. Nem tudta senki, hogy mi történt. Abban viszont mind ketten biztos voltak, hogy Mirubi vesztett. Így lassan felállt és szégyenteljesen ballagott el. Gouta nem fűzött hozzá semmit. Mind ha ugyan azt éreznék. De ez nincs így. Mirubi boldog…

Kakuzu (Inaktív) Csüt. Jún. 21 2012, 23:21

Én mondom ezek egyre jobbak lesznek!

Jutalmad: + 12 chakra

**Shiren** Csüt. Jún. 21 2012, 23:27

Köszönöm szépen!

**Shiren** Csüt. Aug. 02 2012, 14:38

Időbeli elhelyezés:
- Chuunin Vizsga egy hónapos szünete alatt.

Cél:
- Gyakorlati ismeretek a Toxikológia terén.
- Rejtett skizofrénia előrehaladása, állapot romlása.

Bizony eljött ez a nap is. Érezni lehetett a fiú körül, hogy valami nincs vele rendben. Mostanában ha körülötte ténykedett valaki érezni lehetett a fojtó levegőt körülötte. Még akkor is ha jó kedve volt. Egyedül az a démoni macska maradt meg mellette. Azaz állat sem a legnormálisabb házimacska. Az a foltos bundája és a kétszínű szeme baljóslatú volt. De még a kegyetlenség nem forrott ki egyik élőlénynél sem. Se a gazdánál sem pedig a macskánál. A jóindulat lerítt a fiú arcáról, de az a fojtó aura, ami körbevette, sokkalta nagyobb hatást gyakorolt a környezetére, mint a holmi kis arckifejezés. Mirubi a szabadidejét töltötte éppen Kumogakuréban, amikor is eszébe jutott, hogy kellene valamit csinálni. Persze semmi értelmeset. Ne hogy valami olyat csináljon, ami később a hasznára lehet, áh! Úgy döntött, hogy kimegy kicsit körülnézni. Ugyan nem tervezett el semmit mivel a kreativitás teljes hiányában és az unalom láncai között, nem tudta magát rávezetni semmire. Ifuval együtt elhagyta a bérházat. A nagyapja idő közben beszerzett egy mini kertet, amit tud gondozni és nem unatkozik. Termett ott aztán mindenféle ínycsiklandozó dolog. A fahéjtól kezdve, a mentán keresztül, egészen a bazsalikomig. És az egész kert hordozható volt! Egy nagy fémrácsra volt rögzítve, így csak fel kell tenni egy szekérre és már is szállítható. De ezek a növények csak ízesítésre használatosak. Vagy még sem? Mirubi elővette a Niyo-senseitől kapott könyvet és nézegetni kezdte. Már elég nagy ismerete volt a különböző gyógynövények és mérgek terén, (Pályázat) így emlékezett is az egyik növényre, amit észrevett a nagyapja kertjében. A neve Tűzcsalán. A Tűz Országában honos, így nem csoda, hogy a nagyapja füvészkertjében is megtalálható. Gyorsan keresgélni és olvasni kezdte a könyvet, hogy megbizonyosodjon a-felől, hogy emlékszik a hatásaira. Ő arra emlékezett, hogy igencsak jótékony hatású növényről van szó. És valóban meg is találta a leírást.

Tűzcsalán: Gyógyító és fájdalomcsillapító hatású. A felületi sérülések körül, be kell dörzsölni a sebet/zúzódást. Porrá őrölve, vagy megfőzve fogyasztható is. A szervezetbe kerülve nem okoz károsodásokat, sőt jótékony hatása a bélrendszert tisztítja, valamint a fájdalomcsillapító hatását így is kifejti.
Elterjedés: Szintén a Tűz Országában honos. Szereti a napos és nedves környezetet.
Kinézet: Nagy és recés leveleiről lehet felismerni, amin kicsi szőrszerű szálak vannak. Ezek szúrnak, de jótékonyhatásúak.
Gyakoriság: A Tűz Országában gyakori, más tájakon ritka.

Bizony jól emlékezett. Most már csak az volt a kérdés, hogy mihez kezd vele. Itt van ez a gyönyörű nap, amikor is nincs semmi dolga, valamint itt van a drámai bevezetés is aminek eleget kell tennie ennek a szegény fiúnak. Egy kevés lelkifurdalás mellett leszakította a növényt. De nagyon jól tudta, hogy ha benne hagy egy nagyobb darab gyökérdarabot, akkor az vissza fog nőni, így benne hagyta a gyökér nagy részét, hiszen neki csak a termés kell. Elég nagy volt a növény. Sokkal nagyobb, mint amit a könyvben lévő képen látni. Ebből egy pár csepp főzet simán kijön. Persze ebből a szegényes információból, - hogy főzve és kiszárítva fogyasztható - nem sokat tudott meg, de viszont tud egy helyet, ahol biztosan talál magának valami érdekeset az ilyes fajta gyógyitalok elkészítésére. Igaz, pár hete készített az egyik óvónőnek egy ilyen fájdalomcsillapító izét, de aligha működött fél óránál tovább. Így ezekkel a növényekkel és a tervel a fejében, útnak indult. Vola! Sikerült találni egy történet szálat, amin elindíthatóak a leglustább karakterek is. Felmarkolta a szúrós növényt és a könyvet, majd Ifuval egyenesen Kumogakure könyvtárába sietett. Már kezdte is érezni a kezében lévő zsibbadtságot, amin természetesen meg is lepődött, hogy ilyen gyorsan és erősen fejti ki hatását a növény tüskéje. Normál esetben persze egyből be is pánikolt volna, de itt most teljesen tisztában volt a dolgokkal, így nem rohangált félholtan az utcán. Habár ha rajta múlik, akkor nagyon is rohangál, de sajnos, amikor a fejébe vette, hogy majd Ő nagy keményen elindul és szétolvassa magát a könyvtárba, nem vette számításban, hogy Kumogakure köves utcáit tapossa és nem Konoha poros talaját. Így egy kicsit le is döbbent a kis dinka.
- Hogy a francba fogom megtalálni azt a nyamvadt könyvtárat?!
Ordította el magát, mire mindenki rábámult. Nem sokszor látni egy „külföldit” magában beszélni a nyílt utcán. Persze hihetik, hogy a macskájához beszél, de az még gázabb lenne rá nézve. Tanácstalan arccal fordult Ifu felé, aki mint mindig most is csukott szájjal és nagy kerek szemekkel tojt az egészre. De most valahogy más volt. Mikor már a teljes kétségbeesés határára került szegény fiú és végre senki sem állt körülötte, meghallott egy furcsa hangot. Egy ember hangját.
- Te barom! Kérdezd körbe az embereket!
A hang mély volt és figyelmet parancsoló, de nem tudta, hogy honnan jön. Persze valahol legbelül sejtette és tudta, hogy ennek a hang forrásának köze van azokhoz a rettenetes álmokhoz. Az anyja fekszik a földön. A gyönyörű szőke haját beborítja a fekete vér, ami egyre csak közeledik Mirubi felé. Felkúszik a lábán és befogja a száját. A holtest rothadó bűze teljesen körbeöleli a fiút. Elég rémisztő és egyben megrázó egy holtest látványa, hát még akkor mikor az a saját, tulajdon anyjáé. Még akkor is ha csak egy álom. Akkor azokban a percekben, az ember valósnak éli meg az egészet és a kitörő érzelmek is valósak. A hulla szépen lassan felemelkedik. A karját már csak néhány bőrcafat tartja össze. Az arca és a gyönyörű kék szeme, teljesen az anyjáé. És hirtelen minden elsötétül. Ezek az álmok kísértik már napok óta a fiút és most ez a hang! Nem tudja mire vélni, de csak nem állja meg, hogy ne kérdezzen rá, így mint ha csak beszélgetne valakivel, felteszi a kérdést.
- Ezt ugye csak Én hallom?
- Te barom! EZ mind valóság! Néz le!
Erre Mirubi lenézett. Amit látott, az felért egy kisebb sokkal. Ifu a kis aranyos és tüneményes, olykor-olykor flegma kiscica most teljesen más. A szemei sárgán izzanak és a szőre fekete. Mint ha mosolyogna. Ezt nem tudja mire vélni a fiú, de amint újra megszólal, minden világossá válik a számára.
- Ne tátsd úgy a szád! Mindjárt kiesel rajta! Mindig is ilyen voltál! Félős, gyáva, lusta, öntelt! Ahelyett, hogy valami jó kis mérget kotyvasztanál, most egy fájdalomcsillapítót akarsz készíteni?
A hang ugyan olyan volt, mint Mirubi, csak sokkal mélyebb. Mint ha egy felnőtt ember hangja lenne.
- De hát honnan tudsz Te arról, hogy mit tervezek és egyáltalán eddig mért nem szólaltál meg?
Ekkor Ifu teljesen a régi lett. Egy szempillantás alatt vált kámforrá az a démoni szem és vele az a test. Ifu csak nézett Mirubira, mint ha figyelné, amit mond, majd felugrott a vállára.
~ Ezek szerint nem Ifu volt az a valami. De akkor mi? * Barom! Nem vágod? Te vagyok Én! Én vagyok Te! Mindvégig itt voltam veled csak nem vettél tudomást rólam. Emlékszel azokra a pillanataidra, amikor azzal a rózsaszín csitrivel harcoltál és elborult az agyad? Na, akkor Én irányítottam a testedet! Csak Te nem tudtál róla! Mit gondolsz az az Endan mért volt annyival erősebb és nagyobb? Ostoba! ~
És a hang, hatalmas kuncogások közepette eltűnt. Mirubi még a gondolataiban, sem mert megszólalni, annyira berezelt. Mi ez az egész? Mi ez a hang? Ki ez a hang? Valóban Ő lenne? Igen valóban. Meg kell ezzel békélnie. Aznap már nem ment el sem a könyvtárba sem kifelé az utcára. Nem akart emberek közé menni, csak egyedül akart maradni. Persze Ifu nem számított a zavaró tényezők közé. Sőt, megnyugtatta a jelenléte és az, hogy tudta simogatni azt a selymes bundáját. Mirubi csak feküdt a most az ágy funkcióját betöltő kanapén és nézte a plafont. Minél jobban nézte, annál több alakot tudott kiemelni a fehér, gyűrött plafonból. A szeme könnyezett. Nem volt bánatos, vagy dühös. Csupán csak levert. Azt mondják, hogy amikor az ember könnyezik, akkor a lelke megkönnyebbül. Megszabadul valamilyen tehertől. Lehet, hogy ez volt az a teher és most, hogy a felszínre tört, többé már nem fogja zavarni? Nem! A bonyodalmak még csak itt kezdődnek! De Mirubi még nem is sejti, hogy micsoda változásokat idéz majd elő az a hang, vagy is ez a betegség. Másnap reggel a kanapén ébredt. Érezte a finom reggeli illatát. A nagyapja díjnyertes rántottája! Elfeledve a tegnapi dolgot, most újult erővel állott a mai nap előtt. Az járt a fejében, hogy most megcsinálja azt amit tegnap nem sikerült. Elmegy a könyvtárba és olvasgat egy keveset a gyógyszerkészítésről. A nap reggeli üdítő sugarai nyújtózkodva lopták be magukat a konyhaablakon. A nagyapja ugyan olyannak tűnt, mint mindig. Kereste rajta azokat a vonásokat, amiket azon a démoni alakon látott tegnap. Hátha csak Ő szórakozott, ahogy mindig is szokott. Rossz szokása, hogy szereti szívatni az unokáját. De nem! Ez még tőle is túl durva lenne. A napocska sugarai most már egészen erősek voltak. Az öreg kelletlenül helyezte Mirubi elé azt a tányér finom rántottát, majd leült vele szembe és nézte. Csak nézte… Nézte és Nézte, míg végül megszólalt a tányércsörömpölés közepette.
- Látta, hogy letépted tegnap az egyik és egyben legnagyobbra nőtt Tűzcsalánt! Sok van még belőle otthon, de már kezdem unni, hogy mindent csak szó nélkül elveszel. Legközelebb szólj, ha akarsz valamit és oda adom!
Mirubi csak bólogatott, a nagyapja pedig felállt. Az a bizonyos kellemetlen érzés lehetett mind a kettőben, amikor az egyik félnek sincs ínyére a veszekedés, de hát muszáj megfegyelmezni ezeket a rakoncátlan kölköket nem igaz? Miközben csendben és szó nélkül ette azt a finom rántottát, Ifu is elfogyasztotta a reggelinek szánt ÉLŐ halat, ami ott vergődött a padlón. A nagyapa visszatért… Egy könyvet dobott Mirubi elé, majd távozott. A könyvön egy üzenet volt.

Későn jövök ma haza. Ha éhes vagy, akkor csinálj magadnak valamit, használhatod a kertet. Ha kell, valami azt elviheted nyugodtan. Ha meg már nem kellenek a cuccok, akkor tedd el őket a táskádba. Hól jöhet még.

Mint ha csak a jövőbe látna az öreg. Még Mirubi sem tudta, hogy mit fog ma kezdeni magával csak annyit, hogy olvasni akar a gyógyszerek készítéséről. De ezt nem mondta el senkinek még Ifunak sem, akkor a nagyapja, honnan tud róla? Valószínűleg megérzés vagy talán ennyire nyilvánvalóak Mirubi cselekedetei. Reggeli közben olvasgatni kezdte a könyvet. „Lepárlás, Kotyvasztás, Főzet készítés alapfokon”. Hát ennél már nem is lehetne könnyebb dolga! Ki is nyitotta a könyvet, majd észrevette Ifut, aki a szájából kilógó hallfarokkal bajlódik. Minden bizonnyal a halacska még ott ficánkol a torkában. Hiába, nem egy paraszt macska annyi szent. Tehát, kinyitotta a könyvet majd olvasni kezdte. Egyből a tartalomjegyzékhez lapozott és kikereste azokat a részeket, ami neki kell. Persze minden egyes főcím alatt ott voltak az alcímek, amik egy rakás „blablát” foglaltak magukba így csak pár mondat volt fontos minden fejezetben. Vagy is Mirubi számára csak ezek voltak a fontosak. Ezeket a mondatokat tudta hasznosítani. Megtudta, hogy azokat a „megfőzött” gyógynövényeket a legjobb, ha összeöntik és összesűrítik egy helyre, majd vizet hozzáöntve elkezdik egy kuktaszerű valamibe hevíteni. Egy kis nyílást kell hagyni a kukta tetején, és egy csövet kell bedugni, hogy a pára ott távozzon egy másik edénybe. A megmaradt anyag fog kelleni. Persze a párával is távozik egy kevés anyag, de az olyan szinten elhanyagolható mennyiség, hogy nem kell utólag felhasználni. Miután ez megvan, a megmaradt folyadékot, egyszerűen csak nyomkodjuk ki a növényből. Persze a folyadék mennyisége a növények nagyságától és mennyiségétől függ. A folyamat, amivel eltávolítjuk a vizet a növényből, meg persze azt a vizet is amit előtte beleöntöttünk, csak egy példa. Vannak olyan növényi anyagok, amik a vízzel együtt párolognak, így a lepárolt és felforralt vizet kell majd tovább bontani, hogy kinyerjük belőle a kívánt anyagot. De az már sokkal nehezebb folyamat. Mirubi eltette a használt evőeszközöket és a tányért, majd rögtön összeírta azokat a dolgokat, amiket be kell szereznie. Van egy kevéske spórolt pénze, amivel tud gazdálkodni. Kemény 2520 ryo! Nah ennyi talán elég is lesz a holmik beszerzésére! Először is meg kellett, hogy fogalmazódjon a fejében, hogy valóban szüksége van-e mindenre, amit kigondolt.
~ Először is mindenképpen kell kettő légmentesen záródó fazék, aminek a tetején van egy kis lyuk. Kell kettő olyan izé, ami ég… Az a Borszeszégő, ami ugye Etanollal működik így az is kell. Kémcsövek, amiből minimum öt kell és Lombikok, amiből kettőre van szükségem. Kell 2m Gumicső és egy Csípőfogó. Akkor egy Pipetta, amivel kimérem az adagokat és kettő 20ml-es üvegcse, amiben tárolom majd a löttyit.~
És neki állt megvalósítani azt a hatalmas tervét. Azaz ember, aki olvassa ezeket a sorokat, nem érti, hogy mi a francnak kell ennek a Geninnek egy olyan szer, ami fájdalmat csillapít? Igazság szerint nem kell neki semmire, csupán csak unaloműzés képen akar csinálni valamit, amit most a gyógyszergyártásban lelt meg. De nagyon is fog még neki kelleni ez a tudás! A most lealapozott és okosan megtanult gyakorlati ismeretlenek elengedhetetlenek a további életében, csak hát ezt most Ő még nem tudja. Neki is állt beszerezni az eszközöket. Kuktaszerű fazekakat talált a nagyapja készletében. Ezek kipipálva. Csípőfogó is van minden rendes háztartásba, így ez is megvan. Ami gondot okoz, az a Pipetta. Mirubi biztos benne, hogy van, csak azt nem tudja, hogy elveheti-e? Ott ült Ifuval a lépcsőn bámulva a kis kertet és farkasszemet nézett a kis mérőeszközzel. Azok a bizonyos jó és gonosz angyalkák vagy ördögök, vagy isis, ott ültek a fülén és mondták a magukét. Persze ez így nem volt teljesen igaz, de ugyan ez a jelenet zajlott le a fiú agyában.
~ …Nem vehetem el szó nélkül! *Vedd el! Azt mondta, hogy bármit elvehetsz! – Szólott az a nagyon sötét és mély hang – *Egyáltalán mit utasítgatsz?! Mondjuk, igazad van… *Barom! ~
Mirubi engedett az ész érveknek és ezzel együtt a gonosz kísértésnek is és elvette a Pipettát. Most, hogy mindez megvan, indulhat a boltba beszerezni a többi holmit. AZ volt a legérdekesebb ebben az egész jelenetben, hogy Mirubi természetesnek vette a hangot a fejében. Mint ha csak Ifunak beszélne. De mivel Őt nem zavarja ez a dolog, így senkit sem zavar. Maximum azt az idős nénit, aki ott leskelődött a szomszéd ablakban, de Ő aligha tud olvasni az emberek gondolataiban. Habár, furcsa egy népek élnek erre felé. Akik gömb alakú házban laknak, azok tuti nem normálisak. A fiú és a macskája a teljes felszereléssel barangolt a városban, azok között a mélyen gyűlölt és viszolygást keltő gömb alakú házak között. Kicsit sem nézték őrültnek a gyereket áhh! Kezében a két fazék benne egy csípőfogó és egy pipetta. Minden bizonnyal valami finomat fog főzni! Igen, biztosan. Nagy nehezen talált egy boltot, ami a „Füvészkert” nevet viselte. Igazság szerint, inkább egy kicsi virágboltnak tűnt, sem mint hogy egy rendes füvészkertnek! Megvette a maradék holmit, amire szüksége volt, így tehát az 5 Kémcsövet, a 2 Lombikot, a Borszeszégőt egy 1dl-es üveg Etanollal együtt, valamint a 20ml-es üvegeket, amiből összesen kettőt vásárolt. Jah és persze a legfontosabbat, a Gumicsövet, ami 2m-es volt. Az eladó inkább nem kérdezett semmit a fiútól. Bizony furcsán festett és ezt Mirubi is érezte. Megfordult a fejében, hogy hagyja ezt az egész baromságot és hazamegy, de ha már idáig eljött és égette magát az utcán, akkor mért ne mehetne tovább? Ifu mondjuk zavartalanul heverészett az egyik fazékban „megkönnyítve” a terhet, amit cipel a fiú. Nah de elég az önsajnálatból! Mire hazaért szegény fiú, teljesen ellepte az izzadtság. Persze nem foglalkozott vele mert Ő nem igazán érezte magán Ifut pedig nem zavarta. Már kezdte is a kísérleteit. Szépen lepakolta a holmiját a hátsókertben, majd nekikezdett a Nagy Műnek! A Borszeszégőt begyújtotta egy kevés kilehelt tűzzel, majd hozott egy kevés vizet. Ugyan a Suiton technikák terén, nem igazán van még gyakorlata, így nem kísérletezett. Miután megvolt a víz, bele is tette a fonnyadt növényt. Minden ugyan úgy csinált, ahogy eltervezte, majd csodálta a remekművét. Ott állt a szerkezet működőképesen. Persze az a borszeszégő nem melegítette fel olyan gyorsan a fazekat, hogy pár óra alatt készen legyen a gyógyszer, így várni kellett. És csak várt és várt. A másik fazékba a víz alig csöpögött bele. Viszont, Ő unatkozott. Ott hagyta a forrásban lévő füves vizet és elment zuhanyozni. Egy egészen kis takaros kerti csap volt felállítva, az alatt tudott fürödni. Egyre inkább utalta ezt a helyet. Itt még a naplemente sem olyan, mint Konohában. A sok hely és a többi vacak ház eltakarja. Így nem volt mit tenni, ha meg akarta nézni a csodás naplementét, akkor el kell, hogy menjen az egyik magasan lévő hegyecskére és onnan nézze végig. Habár az a tény, hogy egy viszonylag ismeretlen helyen van és éjszaka eltévedhet, kicsit elgondolkodtatta a dolgon, de aztán úgy döntött, hogy miért ne? Mi más dolga lenne? Semmi! Ha eltéved, legfeljebb valamelyik kuka mellett fog aludni. Nem gond. Volt már rosszabb helyzetben is. El is indult arrafelé, ahol a Vizsga legelső fordulóját tartották. Onnan egészen szép volt a kilátás. A nap sugarai már egyre inkább halványultak. A hegy tetején lehetett látni, hogy fogy az ideje. Ha most nem siet, akkor hiába fáradozott, így kicsit gyorsított a tempón. Ifu nem jött vele. Mért is jött volna, amikor jobb dolga is van annál, hogy éjszakai sétát tegyen Mirubival. Ott az a rengeteg alvás, amit be kell pótolnia és persze a reggelire nem elfogyasztott féldöglött halacska is ott várja epekedve. Ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban haladt előre, úgy homályosult el körülötte a táj és csak ma előtt látott némi élesebb közeget. Napnyugtára el is érte a keresett helyet. Nem olyan volt, mint amilyennek elképzelte. Sajnos a legjobb részéről lekésett. Akkor, amikor még a felhők fölött van a napocska és a sugarai átszűrődnek rajtuk, mindenféle szép színjátékot adva elő. Olykor lilás színűt, olykor vöröset. Ezek a naplementék hiányoznak neki a legjobban. Persze az emberekre jellemző, hogy addig nem tudják értékelni azt amijük van, míg el nem veszítik. De ez is valahol csak egy újabb olyan önző és anyagias tulajdonság, amire csak az ember képes. Az ilyen dolgok viszik a világot rossz irányba. De Mirubinak tetszik ez az érzés… És úgy is tudja, hogy az ittléte csak átmeneti állapot. Nemsokára újra otthon lustálkodhat majd a magas és puha fűben! Persze ha Chuunin lesz, akkor egyre kevesebb szabad ideje lesz. Az viszont negatívumnak számít. A Nap lassan teljesen eltűnt az égboltról. Sőt, a fényei már nem kapaszkodtak a hegyek oldalaiba, így teljes sötétség borult a tájra. A Falu fényei nem bizonyultak olyannyira erősnek, hogy a hegyekbe is világosságot lopjanak. Így a sötét alakoktól és a szörnyektől félve, elindult hazafelé. Most nem vette olyan sietősre a tempót, mint amilyen akkor volt, amikor jött. Most valahogy szerette volna látni és átélni a környezetét. Senkinek sem hiányzik egy óvatlan pillanatban, hogy egy szörnyeteg lecsapjon rá az éjszaka homályából. A Falu este nem különbözött Konohától. Sőt, ha nem lettek volna ezek az ocsmány, kör alakú házak, és lett volna némi zöld is, akkor össze lehetett volna könnyen keverni a kettőt. Viszont, volt valami amit Konohában még nem hallott és nem is látott. Furcsa hangokat hallott az egyik ház felől. Nem bentről jött, csupán felőle. Ahogy egyre közelebb ért, próbálta felfedni a hang forrását és sikerült is neki! Egy férfi és egy nő volt, akik azokat a furcsa hangokat adták ki. Fáklyafénynél voltak és a férfi hozzásimult a nőhöz. Láthatóan a nőnek ez nem tetszett, mivel minden erejével ellenkezett. Amolyan Gésa szerűen volt felöltözve a nőszemély, a férfi, pedig mint egy átlagos részeg öregember. De voltak ott többen is nem csak az a kettő. A férfi mögött pár méterrel két fiatalabb alak állt, kardal az oldalukon. A nő könnyezett… azaz ocsmány férfi meg csak nevetett és tovább simult hozzá. Mirubi pedig csak elsétált mellettük. Nem tudta mit tegyen. De valami megalította. Talán a lelkiismerete vagy csak a kötelesség tudata, hogy meg kell védenie másokat? Minden esetre összeszedte a bátorságát és visszafordult. A nő addig a földön feküdt és a fickó rámászott. Még sosem látott ilyet Mirubi. Mint ha a férfi egyesülni akarna a nővel, akinek ez fájdalmat okoz. Az a két fiú pedig csak nézi. Körülbelül két évvel lehetnek idősebbek Mirubitól, de egyik sem segít. Sőt, láthatóan élvezik ezt a kis testi játékot a két fél között.
~ *Ha már beleavatkozol, akkor intézd el őket! Senki sem fogja megtudni, hogy Te ölted meg őket! * Hallgass! Nem ölök meg senkit, csupán megvédem a nőt… ~
Az a hang egyre idegesítőbb és idegesítőbb. Ahogy közelebb lépked Mirubi, a két fiú fegyvert szegez rá és a férfi is feláll. Felhúzza, a gatyáját majd kést ránt. A nő remegve összehúzza magát.
- Mit akarsz itt? Takarodj vagy meghalsz!
Ilyennyire veszélyes lenne a falu? Ennyire nem jó a közbiztonság, hogy egy Konohai Geninnek kell rendet tartania. Ráadásul ez a Genin pont Mirubi, aki egész életében egyetlen egyszer harcolt az életéért? Még is miféle őrült, lehetetlen szituáció ez? A fiú nem válaszolt, csupán ált tétlenül és gondolkodott. Vagy is nem is gondolkodott, hanem csak ugyanazok a gondolatok futottak át újra meg újra az agyán. „Senki sem fogja megtudni!” Még is miért nem? Miért nem tudja senki? Miért kell elrejtenie magát a külvilág elől? Miért nem félhetne tőle mindenki? Miért ne bizonyíthatna? Ám a két fiú kizökkentette a gondolatmenetből, ugyanis rávetették magukat. Igaz, hogy idősebbek voltak, de ha nem mozdul, akkor könnyedén lecsapják a fejét! Komolyan meg akarják ölni, vagy csak nem gondolták át eléggé? Mirubi elugrott előlük, egyenesen előre a kettő között, így a kardjuk egészen éles hangot adott, amikor összeértek. Az ugrás közben Mirubi elővette a kését. Mint ha nem is Ő irányítaná a testét. Ő csak nyugodtan nézi a műsort valahonnan belülről. A kunai a férfi nyakát érinti… Egészen szorosan nyomja a fegyvert annak a ráncos és forró nyakának. Biztosan sok vér lehet benne. Milyen szépen spriccelne, ha véletlenül egy kicsit, még szorosabban nyomná oda azt a kunait.
~ *Öld meg! Gyerünk ~
Hangzott az utasítás, aminek már majdnem eleget tett az akaratgyenge fiú. A vér elkezdett folyni a férfi nyakából. Nem ömlött, csak szivárgott. Abban a pillanatban a két fiú eldobta a kardot, amik csörömpölve estek le a földre, majd az öreg sírni kezdett. Ugyanúgy, ahogy az a nő! Egész testével remeget ugyanúgy, ahogy a nő! Mirubi elengedte a vénembert, aki rémülten rogyott össze. A két fiú odament és felsegítette, majd elviharzottak. A Gésa felállt, és mint ha Mirubi próbálta volna megerőszakolni, rémülten elfutott előle. A fiú üres tekintettel nézte az egész jelenetet. Felfogta, hogy mi történik, de nem igazán érintette meg a dolog. Eltette a véres kunait, úgy ahogy volt. Ügyesen összevérezte a ruháját, de ez sem érdekelte. Sétálva indult haza. Éjfél körül meg is érkezett. Azért volt ennyire késő, mert sokáig időzött a hegyen és valami arra késztette, hogy a kis incidens után körbejárja a várost. Csupáncsak egy kerülő úton ment semmi több. A kertben látta, hogy az elkészített forrásban lévő kis „mini pálinkafőzője” még mindig működik. Nem hajtotta a kíváncsiság, hogy vajon kész-e. Ez furcsa is ha azt nézzük, hogy Ő Mirubi. De talán érthető, hiszen elég furcsa dolgok történtek vele az elmúlt napok során. Ha nem is éli meg nagy traumaként, a dolgokat, de attól még valamilyen hatást kifejtenek rá. Az Ő Orvosi esetében, ezeket a dolgokat egy adott helyzetben hozza felszínre teljesen váratlanul, majd amikor ezek az érzelmek megjelennek, sokkal nagyobb erő birtokába kerül. Sajnos a meggondolatlansága párosul ezzel a valamivel ami „benne” van, és így egy olyan Mirubit alkotnak, aki gondolkodás nélkül cselekszik. Valószínűleg ezért nem vette észre, hogy amikor kirántotta a kunait a szandáljából, megvágta magát. Reggel viszont emlékezett mindenre, még a vágásra is. De nem bántotta a dolog, így tehát a diagnózis azaz, hogy a Paciens tudatában van annak, amit csinál, csupán nem érdekli. Átadja magát a kényszerképzetének, ami belülről emészti fel és így egy teljesen új személyiséget teremt, ami különálló „egyénkén” él benne. Ez a Skizofrénia egy fajtája. Erre Mirubi is rájött. Persze nem tudott magáról felállítani egy ilyen „diagnózist” de azt tudta, hogy ami vele történik az kicsit sem átlagos és kicsit sem jó dolog. Reggel azonban büszke volt magára, hogy megmentette azt a nőt, még akkor is ha nem köszönte meg. És ott van az a seb, ami most fáj. Bizony, hogy fáj, így ki lehet próbálni a gyógyszert. Reggel az első dolga volt, hogy kirohant a kertbe és megnézte mennyit haladt a folyamat. Bizony elég sokát. Csupán egy fél pohár víz volt már a növények között. Eloltotta a Borszeszégőt, majd megvárta, míg egy kicsit lehűl a fazék. Addig keresett egy füzetet és egy ceruzát, majd felírt néhány adatot a gyógyszerrel kapcsolatban. Kiszedte a szétfőtt növényt és kinyomkodta belőle az a folyadékot, ami neki kell. Persze egy kevés vízzel keverte, így a hatóidő és a koncentrátum is romlott egy kicsit, de az még nem gond. Miután ez megvolt, a Pipettával a lábasból átcsepegtette a két 20ml-es üvegbe a folyadékot. Az egyiket ki is próbálta. Pár cseppet csepegtetett a sebére. Először nem érzett semmi különöset, viszont pár másodperc múlva érezte, hogy csíp és zsibbad. Ugyan azok a tünetek mint tegnap, amikor a virág megszúrta. Ez jó! Fél óra múlva, a zsibbadás elmúlt és a fájdalom is vele együtt. Felírta magának az adatokat, és boldogan rámolta el a felszerelését. Így tehát gazdagabb lett némi tapasztalattal és gyógyszerrel is.

Felírt Jegyzetek:

Tűzcsalán koncentrátum

Elkészítése:
A növényt teljes egészében egy forrásban lévő, vízzel teli fazékba kell dobni amit utána, légmentesen le kell zárni. Ezt egy kuktában a legegyszerűbb elkészíteni. A kukta kivezető nyílásába egy vékony gumicsövet kell behelyezni, amin a gőz távozhat egy másik edénybe. Így a víz elpárolog és a növényből kioldódott anyag megmarad. Ezt az anyagot ki kell facsarni a zöld növénytestből és készen is van.

Elkészítési idő:
Nagyjából, Másfél, Kettő nap.

Hatása:
Fájdalomcsillapító. Közvetlenül a sebre kenve, pár percen belül kifejti hatását. Elfogyasztva körülbelül fél óra alatt fejti ki a hatását.

Amire szertett Mirubi:

Saját készítésű gyógynövény labor:
- 2 Borszeszégő (500 ryo)
- 1dl Etanol (Borszeszégőbe) (200 ryo)
- 5 Kémcső (300 ryo)
- 2 Lombik (300 ryo)
- 2 Légmentesen záródó Fémfazék, aminek egy kimeneti nyílása van felfelé így lepárlásra is alkalmazható (Háztartás)
- 2m gumicső (200 ryo)
- Csípőfogó (Háztartás)
- Kettő 20ml-es üveg. (100 ryo)
- Pipetta (Háztartás)

2520 ryo-ból költött 1600 ryo-t ha az ellenőrző staffnak is megfelel így.

Uchiha Itachi Hétf. Aug. 06 2012, 12:42

A vásárlást engedélyezem írd fel magadnak ami a felszerelésből megtartható az adatlapra... Húzd le a ryot és felírhatsz alapszintű gyógynövény ismeretek mellé még egy laborismeret alapot is meg a fájdalomcsillapítót is amit elkészítettél!
+7 chval gazdagodtál!
Szép munka!

**Shiren** Vas. Szept. 02 2012, 15:32

// Többször feltűnik „Hishi”. Hishi Mirubi Tudathasadt Énje. Nem Jutsetsu és nem is Bijuu csak egy beteg ember beteg kényszerképzetei. Tehát, amikor „párbeszédet folytatnak” csak hallucinál a fiú amit Ő teljesen valósnak él meg //

Cél.:
- Fejlődés és ismeretgyűjtés.
- Egy könyv beszerzése.

Előzmények:
Mirubi sikerrel teljesítette a Chuunin Vizsga első felét. Egy speciális vizsgáztatásban részesültek, amivel kiszűrik a Chuuninhoz nem méltó Genineket. Egy Hónapos szünetet kaptak, amiben felkészülhetnek a következő és egyben utolsó vizsgaszakaszra a szemtől szembeni harcokra. Mirubi ez idő alatt megdöbbentő dolgokon ment keresztül. Vagy is inkább változásokon. Egy hang szólítja folyton. Fejében hallja hangját úgy, mint ha a saját gondolatai lennének. Még a hangja is ugyan olyan, mint Mirubinak és elmondásai szerint ez a hang egy Mirubival, tehát egy és ugyan az a személyiség mind a kettő. Annyi különbséggel, hogy ez a hang, akit nevezzünk egyszerűen és találóan csak Hishimonnak vagy becézgetve Hishinek, sokkalta agresszívebb és sokkalta veszélyesebb. Egyelőre Mirubi elég okos és erős ahhoz, hogy ellenálljon neki, de kitudja, hogy mennyit ér a fiú akaratereje… Persze pozitív dolgok is történtek a fiúval. Végre kamatoztatta azt a tudását, amit a senseitől kapott könyvből lesett el. Egy másik remek iromány segítségével és némi virággal sikerült előállítania egy kis üveg Tűzcsalán koncentrátumot, aminek fájdalomcsillapító hatása van.

Az álmok továbbra sem hagyják nyugodni a fiút. Minden éjjel előjönnek a borzalmas rémképek, és mint egy lidércnyomás úgy hatolnak mélyen a fiú tudatába és így hihetetlenül valóságossá téve a haldokló anyját és a sok vért. Olykor, könnyektől áztatva riad fel állmából ziláltan és rémülten. Persze ilyenkor az a hang… azaz ocsmány és érzéketlen valami, belül jót nevet ezeken. Mint ha örömét lelné abban, hogy ilyeneket lát, pedig ugyanazt a rettegést és ugyan azt a látvány éli át, mint amit Mirubi is és így ugyan azt kellene éreznie. De ebből látszik, - és most már teljesen bizonyossá vált Mirubi számára is – hogy egy teljesen más személyiséggel él benne valami, ami ugyan az, mint Ő, de még is teljesen különbözik tőle. Habár, külsőleg még nem volt szerencséje vagy éppen „balszerencséje” vele találkozni. Ez nem mehet így tovább! Meg kell tudnia, hogy honnan jön a hang és mit lehet ellene tenni! Ismételten csak a könyvektől tudott tanácsot kérni, de a könyvtárat még mindig nem tudta, hogy merre találja. Érdekes ez a hírtelenjében megnőtt érdeklődése a különböző irományok iránt. Régen még a tankönyveket sem nyitotta ki egyszer sem. Most pedig szinte minden nap a gyógynövényekről szóló könyvét bújja. Bizony nagyon sok mindent tud kiváltani az emberből a kíváncsiság. Viszont, elég nagy hátulütői is vannak. Sok történelmi személyt is a túlzottan nagy kíváncsiságuk vitt a halálba. De erről Mirubinak fogalma sem volt… Reggel mikor felkelt, nagyapja már várta Őt a finom, és megszokott reggelivel, ami a hetek múlásával, unalmassá és ízetlenné vált. Talán csak Mirubi érezte így, de minden esetre már nem lelte örömét az étkezésben, sem pedig a főzésben. Kíváncsiságát és a kotyvasztásra való hajlamát, pedig kísérletezésekkel és különböző, növényi főzetekkel elégítette ki. Gyógynövények és mérgek, valamint stimuláló szerként használatos gyökerek voltak Kumogakuréban bőven. Persze, akadt egy-két ritkaság is a Faluban, de azok is csak azért voltak ott, mert Mirubi nagyapja behozta őket. Egy egész szekérre való, hordozható mini kertje van az öregnek. Ami pedig a legjobb, hogy megengedte Unokájának, hogy használja. Így hát megvolt a mai teendő. Először is információt kell gyűjtenie arról, hogy mi folyik a fejében. Szerencsére az öregúr, akitől bérlik a házat, Kumogakurei származású. Egész életét ebben a faluban élte le, vagy is még éli folyamatosan. Aztán kitudja, hogy még meddig. Megkapta az útbaigazítást a mély, és erős elhatározottsággal felruházott fiú, így elindulhatott útjára. Ifut is vitte magával. Szegény cica mostanában igencsak el volt hanyagolva. Persze nem volt elfelejtve, így nem halt éhen sem pedig szomjan. Csupán, nem volt annyit simogatva és szadizva. Ezt az elhanyagoltságot Ő persze egy-egy szépen kivitelezett, csinos kis ajándékkal viszonozta a fiú szandáljában. Igen, a végtermékre gondolok. Hol folyósra, hol pedig szilárdra. Na de térjünk csak vissza a cselekményhez, hogy a történet haladhasson. Mirubi útbaigazítást kért a Bácsikától, majd megkereste a könyvtárat. Nagy meglepetésére nem is volt olyannyira messze. Csupán néhány percnyi séta és meg is érkezett. Az volt az egészben a „vicces” hogy körülbelül minden nap elsétált az épület mellett, de fel sem tűnt neki, hogy egy ilyen rozoga és régi ház esetleg könyvtárként funkcionáljon. Az, hogy egy rozoga vacakról van szó, az két dolgot jelenthet.
1.) A könyvtár egy lepukkant, igénytelen hely néhány könyvel, amiket használni sem lehet.
2.) A könyvtár már évszázadok óta létezik és tele van érdekesebbnél érdekesebb, régi könyvekkel és nem csak olyan selejtekkel, amik semmire nem használhatóak.
Ez utóbbi lenne a jobbik verzió, így Mirubi reménykedett abban, hogy a szerencse most vele van. Habár, olyan alkalom is csak kevés van az életében, amikor Fortuna mellé szegődik. Ha úgy vesszük, egész életében egyszer sem volt szerencséje. Így még azt sem lehet mondani, hogy elhagyta a szerencse. Hogy miért? Bizonyíték rá az egész élete és a jelenlegi helyzete is. Egy hang szól folyton a fejében! Ez kicsit bizarr. Nem? A normális embernek nincs „Hishi” a fejében és nem bíztatja mindig a rosszra. Ahogy betette a lábát a fiú a poros és koszos Kumogakurei Könyvtárba, a talpa alól csak úgy emelkedett fel a por. Nem sokan járnak erre az már egyszer biztos. Ezt látta Ő is, hiszen ahogy lépkedett egyre csak előre, úgy hagyta maga után a lábnyomokat is. Nem, nem volt saras vagy vizes a cipője, csupán a poros és nyikorgó parketta teljesen be volt lepve porral és így a léptek tökéletesen láthatóak maradtak. Fittyet hányva az etikettre, az ajtót nyitva hagyta, hogy jöjjön be egy kis fény, ugyanis az ablakot is teljesen belepte a por. Viszont, így egy teljesen kreatív művészetnek adott palettát. A poros ablakokra virágok és növények voltak rajzolva úgy, hogy valaki az ujjával letörölgette a port. Egészen szépen mutatott belülről. Még az a kevés fény is, ami betört. Az is virágmintákat rajzolt a falra, így téve még hangulatosabbá a szobát. Egy egész kis erdő lett a nagy összevisszaságból. A fiúnak igencsak tetszett ez a fajta kreativitás, de nem értékelte annyira, hogy leüljön és csodálja. Habár, nem is tudott volna hova, hiszen csak egy kis, porral lepett asztal volt a sarokban székek nélkül. Vajon mennyire lehet nyomasztó minden nap itt dolgozni? Ilyen senkinek sincs ínyére. Ahogy haladt egyre előre a sötét szobában, egy pultot vett észre, ami feltűnően tiszta volt. A pult mögött egy ajtó volt. Valószínűleg az vezet el a könyvespolcokig, így hát be kellet, hogy menjen. Léptei még mindig lassúak voltak és egyre bizonytalanabbak. Maga körül már nem is látta a falakat, mivel a szálló por, amit a betörő fény világított meg, egy hatalmas és sűrű, fényfalként takarta el a szoba többi részét. Izzadt tenyérrel fogta meg a kilincset, ami szintén tiszta volt. Valószínűleg sűrűn használják. A kilincs egy kerek, ezüstös valami volt. A tapintásából arra következtetett, hogy egy állatfejet formál. Kutyát vagy Macskát. Tehát, elfordította és benyitott. Hirtelen egy hatalmas fényáradat öntötte el a fiút. Olyan érzés volt, mint ha a fény, folyós anyag lett volna, és mint a víz, úgy ömlött volna kifelé. Érdekes élmény az egyszer biztos. Amint beljebblépett a szeme kezdte megszokni az erős fényt, ami mint kiderült egy csillárból jött. Most becsukta maga mögött az ajtót és körbenézett. Körülbelül 5 vagy 6 méteres polcokkal találta szembe magát. Mindegyiken könyvek voltak. A teremben volt egy öregember is és egy fiatalabb férfi. Mind a ketten a könyveket nézegették és szemlátomást nem zavarta őket Mirubi jelenléte. Mint ha ott sem lenne, úgy tették tovább a dolgukat. Bizony nagyon is jól tették, hogy nem figyeltek a fiúra. Így kevésbé volt kellemetlen a szituáció. Mirubi felvonta a szemöldökét és „lön” világosság. Hol a macska? Tette fel a kérdés, mire Ifu az egyik könyvespolc tetejéről bámult le rá. De hogy került fel oda? Kérdőn nézett le Mirubira azokkal a hatalmas sárga szemeivel, amik szinte már szikrákat hánytak a hatalmas fényáradatban. De nem csinált semmit, csak nézett a fiúra, aki csendben nyújtózkodott felé, hogy leemelje onnan. Hogy kerülhetett fel oda és egyáltalán hol jött be? Lehet, hogy csak beosont Mirubi lábai között, amikor kinyitott az ajtó? Nem lehet tudni, de az biztos, hogy nem akar lejönni, így nincs más választása, meg kell várnia, míg saját akaratából mászik le. Addig is, ha már idáig eljött, körülnéz. Hat sor könyvespolc volt, ami igen kevés, de tele voltak jobbnál jobb könyvekkel. Hogy honnan tudja, ha bele sem nézett? A kinézetéről. Olyannyira rozoga és megviseltek voltak, hogy biztosan csak régi könyvekről lehet szó. És az ilyen régi könyvek mind nagyon érdekesek. Ahogy sétált a rendszertelen sorok között, Ifu folyamatosan követte fentről, és amikor egy „polcfolyosó” végéhez értek, nyávogott. Mirubi és a másik két ember egyből felfigyelt a vízhangzott macskanyávogásra, ami így egészen természetfelettinek hatott. Ifu leugrott a polcról és sikerrel lesodort egy könyvet, ami gyönyörűen, ahogyan azt kell szétesett. Hatalmas portömeg szállt fel a padlóról és a polcról is egyaránt, beterítve a fiút és a macskáját. Olyan fojtogató volt a hatalmas és sűrű portakaró, hogy alig lehetett levegőt kapni. Persze ez a rejtélyes macskáknak nem okozhat gondot, a kellő pillanatban tűnnek el, amikor csak kedvük tartja. Jellemző… Már megint titokzatoskodik a macska és a bolondját járatja Mirubival. A fiú, hányásra emlékeztető öklendezések mellett szedte össze a könyv lapjait, majd keresett magának egy jó kis asztal. Amint megtalálta, kinyitotta a rozoga könyvet. Egészen érdekes hely volt. Minden asztalon volt egy köteg papír és egy ceruza, valamint egy-egy mini tekercs, ami akkora volt, mint Mirubi kisujja. Kinyitotta a könyvet, majd megnézte a kihullott lapokat és sorba rendezte őket. A könyvnek sem a borítóján sem pedig a belsejében nem volt cím és úgy néz ki, hogy azok a lapok, amik kihullottak belőle, kézzel írott jegyzetek. A könyvből nem sokat olvasott, mivel csak az orvoslásból volt benne szó, de a jegyzetek annál inkább a kedvére voltak.
~ *Na mi van? Válaszokat keresel? Miért nem kérdezel engem? *Mert nem tudsz értelmes válasszal szolgálni. *Értelmes válasszal? Csak annyira vagyok értelmes amennyire Te! Már megmondtam, Én a részed vagyok! Soha nem válunk el… A sötétségben szükséged lesz rám… Mert amikor a nap ragyog, mi együtt ragyogunk… Én mindig a barátod leszek, amikor mások már nem! Bolond! * Hallgass! Megtalálom az eredeted okát és akkor… ~
A gondolatmenet elakadt. Mondjuk, nem nevezném ezt gondolatmenetnek, hanem inkább elmekommunikációnak. Egy érdekes dologra figyelt fel a kézzel írt jegyzetek között. Valószínűleg Orvosi kézírás lehetett, mivel elég nehezen lehetett elolvasni az irományt, ami sokkal inkább jelentésnek tűnt, mint sem jegyzetnek.

A napok előrehaladtával a paciens állapota reménytelennek bizonyul. A Skizofrénia tünetei tapasztalhatóak nála és valószínűleg egy teljesen egyedi Tudathasadásról van szó, ami teljesen elkülönül a többitől és még hasonlót sem tapasztaltam eddig senkinél. A beteget, egy speciális készítménnyel fogom kezelni, ami átmenetileg talán korlátozza ezt az öntudatra ébredt felét…. A gyógyszert egy Páncélfű teljes szárából állítottam elő, összekeverve egy nagyon minimális mennyiségű méreggel a Hajnalharmat gomba ragacsos nedvével. Egy igen hatásos és savas koncentrátum nyerhető ki a Páncélfűből, amit összefőzve a Hajnalharmat nedvével egy olyan anyag keletkezik, amely hasonlatos…
…A dolgok nem egészen úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. A szer nem szűntette meg a kényszerképzeteket. Sokkal inkább egy előrehaladott állapotot fejlesztett ki… a paciens másik személyisége feltört és dühöngeni kezdett. Újabb kísérleteket…

Az olvasást félbeszakította egy érdekes hang. Az öreg bácsika csoszogott Mirubi felé, Ifuval a kezében. Az öregúrnak hosszú, ősz haja volt és vastag szemüveget viselt, ami tiszta maszat. Talán ki sem lát mögüle. Érdekesek ezek a „mai” öregek. Ifu dorombol a bácsika kezében! Ilyet még Mirubinak sem csinált soha. Mondjuk, ők egyfajta tásak, mint sem állat és ember kapcsolat láncolatok. Szeretik egymást szívatni, így barátok és ugye egyik barát sem veszi ölbe a másikat és simogatja annak szőrös hátacskáját. Az öreg bácsika megállt Mirubi előtt, majd nézni kezdte. A fiú zavartan támasztotta a fejét.
- Igen?
Nem érkezett válasz.
- Szeretne valamit?
Óh! Hová tűnt az udvariasság? Mondjuk, az eléggé frusztráló tud lenni, ha egy poros könyvtárban ahol alig van ember egy vén öregember a saját macskádat szorongatva áll meg melletted és néz téged. És csak Néz és Néz! De végül a fiú megunta ezt, így felállt és egyik kezébe felvette a könyvet, a másikba pedig Ifut. A bácsi nem tiltakozott ez ellen, így mindenki mehetett a dolgára. Ifu szokásához híven széjjelkarmolta Mirubi kezét, majd leugrott a földre. Az ilyesfajta akciók már megszokottak voltak, így nincs gond. Miruib elindult a pulthoz, hogy megvegye a könyvet. Nagy meglepetésére a bácsika állt ott. De hogyan ért oda ilyen gyorsan? Mindegy is, csak vegye át a pénzt és nincs gond. A bácsi mosolyogva fogadta Mirubit. Mi a franc ez? Mindenki meg van őrülve? Mondjuk egy ilyen lehangoló és nyomasztó helyen előbb vagy utóbb mindenki megőrül. Az öregúr elnézést kért a fiútól és elmagyarázta, hogy mi történt. Állítólag, táncoló fényeket látott a könyvben amik nagyon összezavarták. Persze ugye ezt ki hiszi el? Most komolyan… Ennél pocsékabb és szétszórtabb hazugságot már nem lehet kitalálni. Nah, de mint kiderült, a könyv nem tartozik a könyvtárhoz, így ezt valaki itt hagyta a jegyzetekkel együtt. Tehát, a könyv ingyen elvihető. Mondjuk ez lopásnak számít, de ki akadályozza meg? Senki! Mirubi megköszönte a semmit és kisétált az üzletből. Kemény Tíz percet tölthetett bent az üzletbe, de óráknak tűntek. Az öreg bácsika kikísérte, majd bezárta a boltot. Ez is őrült elmére vall. Az is furcsa, hogy egy könyv hogyan kerülhetett a könyvtárba, ha nem a bolt tulajdona? Ekkor vált világossá Mirubi számára néhány dolog. Az első, hogy az öreg teljesen dilis. A második, hogy róla szól a könyv! Vagy is a jegyzetek. Hogy honnan tudja? Megérzés. Jah és persze az, hogy Ifut bezárta a boltba. Mirubi… Te gyökééééééér!
Bepánikolva és lihegve törte be a Kumogakurei bolt ajtaját és rohant egyenesen hátulra a könyvel a kezében. Nem nagy meglepetésként érte, hogy az az ajtó is be van zárva. Berúgta azt is, majd meglátta azt amit nem akart. A fiatalabb férfi eltűnt a könyvtárból és Ifu és az Öregember ott álltak az ajtó előtt. Az öregember egészen félelmetes volt. A kezében egy kést tartott és egyenesen Ifu felé volt az éle! Háttal állt Mirubinak, így nem láthatja, de minden bizonnyal azt hallotta, ahogy berúgta az ajtót. De mintha ott sem lenne! Ezt nem nézheti tétlenül. Ez az öregember őrült. Mirubi bevetve shinobi képességeit amilyen gyorsan csak tudott a férfi mögé futott és kilökte a kezéből a macskát. A nagy kapkodásban az öregember véletlenül megvágta magát és még a szemüvege is leesett. Ez nem lehet! A szemei úgy ficánkoltak össze-vissza, mint egy kaméleonnak. A nyál csorgott a szájából. Fogai nem voltak, így még undorítóbb. Ifu dühösen ugrott fel az egyik magason lévő szekrényre. Így legalább biztonságban van. A férfi, teljesen megőrült. Furcsa, gargalizáló hangot adott ki magából, ami semmiképpen sem volt emberi. Teljesen olyan volt, mint egy őrült. Mirubi terve az volt, hogy rákérdez az öregnél, hogy tényleg Ő-e az az ember, akiről szólnak a jegyzetek, de így már semmi értelme. Főleg, hogy előrántott egy ollót, ami semmiképpen sem nem lenne jó, ha Mirubiban landolna. A vénség hadonászni kezdett az ollóval. Egyik szemét Mirubin tartva a másikat pedig forgatva, hogy nincs-e veszély. Nah most mit fogsz tenni fiú?
~ *Ez megőrült! Mit kellene tennem? *Tetszik az az öreg! Látod, tőle sokat tanulhatnál Te marha! Ő szabadon engedi a dühét! *Persze te nagyon hülye! Ha hagyom, hogy felszeleteljen Te is meghalsz! * Akkor csináld azt, amit mondok és nem lesz baj! ~
Mirubi nem ellenkezett. Ez egyszer tényleg nem tudta, hogy mit tegyen. Idegen helyen van egy idegen Faluban és egy idegen öregember akarja leszúrni. És mint minden akaratgyenge ember, inkább menekül a problémai elől, mint hogy saját maga megoldja. Teljesen Hisimonra hagyatkozott, így a cselekedeteket az Ő tanácsai szerint viszi véghez. Először is hátrálni kezd, hogy véletlenül se tudja elkapni az Öreg, kaméleon szemű! A következő lépésként le kell fegyverezni. A legjobb az egészben, hogy itt egy olyan ellenséggel van dolga, aki fejjel megy a falnak, így csak ki kell számolnia a lépéseit. Mirubi eltűnt egy könyvespolc mögött, majd felugrott a plafonra. Chakra segítségével és egy hátra szaltóval és megint egy kis chakra segítségével megmaradt a plafonon. A „Kaméleonember” elhaladt alatta, így van egy kis ideje. Nem akar bántani egy beteg embert és Hishimonnak sincs kedvére egy olyan bolondot legyilkolni, akivel szimpatizál. A plafonon sétálva Mirubi megragadja Ifut, majd gyors léptekkel kifelé veszi az irányt. Persze most már a talajon futkos nem a plafonon. Ahogy kiért az ajtón, meglátja azt a férfit, akit legelőször. Az a fiatal férfi az, injekciós tűvel a kezében. Mirubi megáll, majd farkasszemet néznek. Eközben az Örült is felbukkan és őrjöngve ront Mirubi felé. Ifu a nagy ijedtségben kiugrik gazdája karjai közül, így kényelmesebbé téve számára a védekezést. Egy egyszerű rúgással kiütötte a Tata kezéből az ollót, ami úgy nézett ki, hogy a két kéz le a földre és a jobb láb fel az égbe kiütve a fegyvert. Több sem kellett az injekciós csávónak, egyből leteperte az Őrült öreget és beadta neki, ami abban a szúrós és gonosz eszközben van. Mindenki felsóhajtott. Habár ez a porral telt szobában felért egy öngyilkossággal, de hát az öklendezések közepette sikerült kikászálódniuk a szabad levegőre, ahol leültették a benyugtatózott öreget. A férfikezet nyújtott Mirubinak.
- Köszönöm a segítséget és elnézést a kellemetlenségekért. Egy…
- Orvos és Ő pedig egy súlyos, Skizofréniával küzdő beteg.
- Igen… És… Gondolom megtaláltad a könyvemet. – Nézett rá a Mirubi kezében lévő könyvecskére – Megtarthatod. Nekem már nem kell. Van benne egy csomó tanulságos jegyzet és a könyv valódi tartalma is jól jöhet a számodra, ha valamikor orvoslással fogsz foglalkozni.
Mirubi csak mosolygott.
- Köszönöm szépen, de nem valószínű. De azért elviszem. Viszlát.
Köszönt el tőle, majd lelépett Ifuval együtt. Magukra hagyva a két férfit. Eseménydús nap volt, az egyszer biztos. Habár, a vége egy kicsit zavaros volt és érdekes egyben. A megmagyarázhatatlan dolgok és a furcsa… Minden! Ez a nap egy katasztrofális atomrobbanás volt. Így tudnám leginkább leírni. De legalább egy kevéske tudással és tapasztalattal gyarapította életét a kis főszereplő.

Uzumaki Kushina Kedd Szept. 11 2012, 19:04

Ez egy egészen egyedi iromány volt. Noha a chakrahasználat mennyisége nem volt olyan nagy mértékű, az imént említett egyediség miatt viszont +7 chakrát jutalmazok. A vizualitás különösen elősegítette, hogy elképzeljem a dolgot, beleéljem magam - szinte Mirubi mellett futottam kifelé az épületből.

A könyvet persze megtarthatod. Tartalma az általad behatárolt kísérletezés az elmezavaros emberekkel. Ebből tanulhatsz, s kiderítheted, hogy valójában mi is Hishi - ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy minél többet kutatod, annál jobban leszel megszállottja a témának, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a végén tényleg beleőrülsz (ebben viszont sok a lehetőség ugyebár).

**Shiren** Vas. Márc. 09 2014, 14:26

// Rég nem írtam kalandot, úgyhogy itt az ideje alkotni valamit az "új Mirubival" //

Kaland Jellege:
- B Szintű Kaland
- Fuuka Houin Szerzése a Jobb Tenyérre
- Harc 3 C Szintű Ellenféllel
- Mirubi Egyéni Történetének Továbbhaladása

   Talán jobban kellett volna figyelnie arra, hogy elrejtse kilétét. Vagy talán jobban tette volna, ha messziről elkerüli ezt a helyet. Nem tette... Hogy miért nem? Egész egyszerűen kíváncsi volt. Tudni akarta, hogy a Tűz Szövetségének nagyhatalmai miképpen próbálják meg beállítani a Háború megvívását a saját igazuknak, valamint arra, hogy mennyire jelentős ez a Nemzeti Összefogás. Akinek még nem lenne egyértelmű, az most tudja meg, hogy Mirubi a Tűz Szövetségének főhadiszállásán van, ahol is Hokage beszédet tartott az Egyesített Haderő ninjáinak. Voltak itt Konohai, Kemurigakurei, Kumogakurei, Kusagakurei és sok más nemzetiségű ninják, akik színezték a tömeget egyenruháikkal. Mirubi álcaként magára öltötte Chuunin ruházatát. Tudta, hogy nem lenne jó, ha felismernék őt, hiszen nem is olyan régen még javában Konohát képviselte a Chuunin Vizsgán, viszont hazatérni már nem szándékozott. Sőt! Egy egész falut forgatott fel bajtársaival, akik inkább voltak "bajok" számára mintsem igazi társak. Minden bizonnyal a mészárlássá fajult küldetést, amit az Otokage adott számukra, meghozta számára a jól megérdemelt helyet a Bingo Könyvben. Egészen biztos volt abban, hogy többen is felismerték, vagy ha nem, akkor többen adtak róla személyleírást, amiből a helyszínre érkező Kumogakurei és Konohagakurei shinobik, tökéletesen kikövetkeztették, hogy az egyik elkövető egészen biztos a Konohai Kauru Mirubi volt.
   Ennek viszont már lassan három hónapja, ezért érezheti magát kissé biztonságban a fiú. Arca akkor még friss volt a köznépnek és a ninjáknak, így könnyebben kiszúrhatták. Most azonban teljes inkognitóban közlekedhetett a ninják között. Persze Ő sem őrült meg teljesen. A tömeg legvégén foglalt helyet egy testesebb fa mellett. Akkor indult útnak, amikor a Hokage beszéde véget ért és megindították a tapsvihart. A tömeg egy emberként éltette a vezetőket, akik odafent foglaltak helyet. Mirubi is szemügyre vette Kusagakure no Enrakut, valamint a Kazekagét, Sabaku no Gaarat. Őket még nem látta soha ennyire közelről, így itt volt hozzá az alkalom. Nem időzhetett sokat, hiszen útnak kellett indulnia. Még egy utolsó pillantást vetett az általa olyannyira megvetett tömegre, majd egy tompa undorral az arcán megindult a Tűz Országának Keleti részeire.
   Hogy miért éppen Kelet? Egészen egyszerű. Erre a vidékre még nem ért el a háború szele. Bár a hírétől az emberek még itt is rettegnek, de egyenlőre egy Ország sem tervezi és nem is tudná megvalósítani a Tűz Országának Keleti részének lerohanását. Túl nagy falat lenne egyből az ellenség szívét támadni, ezért a környező Országokat próbálják meg gyengíteni, hogy utána könnyebben lerohanhassák a Tüzet. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy egy huzamosabb ideig ez az Országrész békés marad. Már amennyire ezt az időjárás hagyja. Viharfelhők gyülekeznek és esőt is hoztak magukkal. Egyik pillanatról a másikra elkezd ömleni a víz. Az erdőben, ahol Mirubi közlekedik ez egy kicsit zavaró, ugyanis a falevelek és a bokrok így már nem csak vágnak és ütnek, hanem hideg vízcseppeket is vernek a fiú testére. Persze nem mintha zavarná. Nem érdekli őt semmi, csak az, hogy közelebb kerüljön a céljaihoz és annak megvalósításához. Ifu, aki mindig Mirubival tartott, nem szerette az esőt, lévén, hogy macska volt. Persze nem volt mit tenni, minthogy elviselni, ezt a rendkívül zavaró körülményt és csak tűrni és tűrni.
   Pár órával később, mikor az eső elállt, a két fős csapat lassított. Furcsát éreztek a levegőben. Tudták... Tudták, hogy követik őket. Nem kellett volna ennyire könnyelműnek lenniük. Hogy honnan tudták és eddig miért nem jöttek rá? Egészen egyszerűen az érzékeik által, amiket eddig elnyomott az eső. Sem a hallásuk nem terjedt ki pár méteres körzetnél tovább, sem pedig a szaglásuk. De most Ifu és Mirubi is érzi, hogy valakik a nyomukban vannak. Mirubi a Shikaiyaku no Jutsunak köszönheti a már alapjaiban felerősödött érzékeit. Az egyetlen furcsa dolog az az volt, hogy érzett egy ismerős szagot. Nagyon ismerős szagot, de nem tudta beazonosítani, hogy honnan ismeri. Annyit tudott, hogy már érezte valahol. Minden esetre, ráértek foglalkozni a dologgal, ugyanis nyilvánvaló volt, hogy Konohai ninják szálltak rájuk, csak az nem volt mindegy, hogy kik és mennyien. Ezért betért egy útszéli kis fogadóba, amit egy idősebb házaspár üzemeltetett. A havi forgalom és bevétel, aligha fedezte a kiadásokat, ezért a telek megmaradt részét a mezőgazdasági tevékenységeknek szentelték. Ebből finanszírozták a saját és a vendégek ellátását és költségeit, valamint ebből kereskedtek. Így a fogadó teljes bevételét saját magukra fordíthatták. Ahogy a fiú megérkezett, rögtön kifizette az éjszakát és elkérte szobájának kulcsát. Lévén, hogy rajta kívül egy darab vendég sem volt, nem haboztak teljesíteni azt a kívánságát, hogy egy olyan szobát kapjon, melynek ablaka a főútra néz és lehetőleg tágas és kevésbé bútorozott legyen. Mázlija volt, ugyanis csak olyan szobák voltak, ahol egyetlen egy ajtó, ablak, ágy és egy éjjeli szekrény volt. Neki ez pedig pont megfelelt. Felment tehát a szobába, ahol a bőrig ázott Ifu, egyből elfoglalta a frissen felhúzott ágyat, Mirubi pedig magukra zárta az ajtót, a kulcsot pedig a zárban hagyta. Tervei voltak...
   Természetesen egy percre sem ment ki a fejéből, hogy követik őket. Történetesen csak ez járt végig az eszében, így gondolatait sem tudta más irányba terelni. Nem pánikolt és nem is aggódott. Higgadt maradt mint mindig. Csupán akkor kapott egy kicsiny adrenalin löketet, amikor eljátszott azzal a gondolattal, hogy Konohai ANBU tagok is a nyomába eredhettek. Kitudja, hogy kiket küldtek a nyakára?! De nem rettent meg. Kész tervel a fejében, számtalan lehetséges variációt átgondolva, nekilátott az előkészületeknek. Először is meg kellett bizonyosodnia afelől, hogy még mindig követik. Arra gondolt, hogy az ellenség az erdőben bújt meg. A Fogadó ugyanis a földes főút mentén állott, amit hatalmas és sűrű erdők vettek körben. Mirubi szobája pedig a főútra és az azt szegélyező erdőre nézett. Mondhatná az, aki nem érti a fiút, hogy meggondolatlan és csak a saját halálát sietteti, de Ő nagyon is tudta, hogy mit csinál. Nem vehetnek tudomást arról, hogy Mirubi már tisztában van a jelenlétükkel, így mindent természetesen tett. Miután bezárta a szobát, az ablakhoz sétált, ami elé letette a táskáját. Az ablak egy 1mx1m-es ablak volt, ami a fogadókban nem volt ritka látvány. Kinyitotta... Az ablak támasztópántjait kiakasztotta, majd szépen leengedte az üveget és a tartódeszkákat. Ötletes kis szerkezet. Úgy volt megoldva, hogy ha az ablakot valaki kinyitja, akkor az ablak teljesen eltűnik, lecsúszik az üreges falva, ahonnan kiáll egy fogantyú, amit megmarkolva, vissza lehet húzni az ablakot és újra kiakasztható, rögzíthető. Miután az ablak eltűnt és voltaképpen egy lyuk tátongott a szoba falán, Mirubi nyújtózott egyet és közben egy hatalmasat sóhajtott. Ez azonban mind csak színészkedés volt. Természetesen semmi alapja nem volt ennek a mozdulatsornak, csupán annyi, hogy felerősített szaglásával egy jó nagyot szippantson a kinti levegőből. Érezte a saras, poshadt főút szagát, amit az eső áztatott; Érezte a víz és a friss eső illatát, amely megragadt a fák levelein; És persze érezte a szagot, amely egészen idáig a nyomában volt. Sokkal közelebb voltak, mint útja során bármikor. Tökéletesen érezhető volt az, hogy három különböző szagminta keveredik... Emberek. Mindegyiknek jellegzetes "illata" van, de van egy, ami nem hagyja Mirubit még mindig nyugodni! Ismerős a szag, de nem tudja, hogy honnan! Talán ha egy kicsivel közelebb lenne... Talán, ha majd a nyakát szoríthatja, majd akkor tudni fogja, hogy hol érezte már ezt. Most azonban visszafárad a helyére. Még mindig rajta van a csuromvíz Chuunin egyenruhája, amit nem is szándékozik levetni magáról. Minden fontos tárgy és fegyver tökéletesen rögzítve van, így hiába, hogy fázik, nem vetkőzik le. Karján, a ruhája alatt, ott vannak a tekercsek, melyeket drótok rögzítenek. Szandáljába két kunai van rejtve és az övtáskájába is több fegyver. Ráadásul ott vannak még ruhájának rejtett tárolói, amik szintén fontos szerepet játszanak egy harc során. Így tehát, csakúgy, mint macskája, Ő is vizesen és koszosan fekszik be a frissen vetett ágyba. Igencsak későre jár és korán kell indulnia. Persze nem ez volt korai, igénytelen fekvésének az oka... Minél előbb véget akart vetni a három ninja életének.
   A terve készen állt. Egy lezárt szobában fekszik macskájával az ágyon. A kulcs a zárban van, az ablak tökéletesen nyitva. Táskája az ablak előtt hever, ellenségei pedig a szobáját figyelik. Komplett őrült az olyan, aki ennyi könnyítést tesz azoknak, aki feltehetően végezni akarnak vele... Az, aki nem ismeri a fiút, az azt hihetné, hogy valóban nem tudja, hogy mit csinál. Hogy valóban sejtelme sincs arról, hogy követik és valószínűleg gyilkos szándékkal keresték meg. De ez lenne a cél nem igaz? Ezt akarja elhitetni ellenfeleivel. Mindig is szerette megtéveszteni az embereket. Már akkor ezt tette, amikor még buzgó Genin volt. A sensei-t az őrületbe kergette bugyuta megmozdulásaival, aminek meg is lett az eredménye. Most pedig ez a mánia, keveredik egy mániákussággal. Végezni akar az emberiséggel. Sokan olyan fajta reményvesztett hiteknek adnak esélyt, amely már rég elveszett. Olyan, hogy "béke" sosem létezett és nem is fog. Mindig lesz rossz és mindig lesz szenvedés a Világban, amíg az Ember létezik. Vannak, akik a "békének" egy szélsőségesebb formáját akarják elkövetni. A Fájdalom Útján akarják megváltoztatni a Világot, vagyis az Emberiséget. Ez nem rossz elgondolás, de ha ez megvalósul, akkor csak idő kérdése és az Emberiség újra elfejeti a fájdalmat, azzal együtt pedig az együttérzést és a szeretet fontosságát is. Ez már egy reményét vesztett Világ, amit csak úgy lehet megváltani, ha az Emberiséget teljes mértékben eltörüljük a Föld színéről. Mirubi tudja, hogy már nem létezik olyan, hogy "béke" és "szeretet". Minden ember már alapjaiban romlott és rossz. Az újszülött csecsemő életének első évében elkövet legalább egy olyan tettet, ami "gonoszság" és a "rossz" éltetője. Az Emberiség önmagát pusztítja el azzal, hogy ilyenné válik és sajnos, magával rántja a környezetét is. Ezt akarja elkerülni ez a fiatal fiú... Nem. Mirubi nem egy elszánt Természetvédő, hanem csak egy ember, aki akkorát csalódott az emberiségben, a rokonaiban, az emberekben, hogy teljesen összetört és megvilágosult. Meglátta azt, ami mindig is ott volt az orra előtt: Az Emberiség fertelmes és undorító oldalát. Ez és a sokszoros csalódás, utat engedett a Sötétségnek, mi mára már teljesen mértékben beférkőzött a fiú szívébe, kitöltve életének teljes részét. A fájdalmas múlt, a fárasztó jelen és a dicsőségben gazdag jövő teljesen kitölti a gyermek életét és csak az a cél lebeg a szemei előtt, hogy minél előbb véget vessen a Romlásnak és kegyetlenül megbüntesse azokat, akik nem érdemlik meg az életet. Az egész emberiségnek fájdalmas halált és rettegésben gazdag jövőt jósol, amit a saját két kezével akar véghezvinni!
   Éppen ezért várja most annyira azt a három ninját, akik egész idáig követték. Újabb ékes példányai lesznek annak a hitnek, és annak az ideálnak amit Mirubi képvisel! Hatalmas tűz és szenvedély ég a fiúban. Ezt azonban nem engedheti szabadjára, ugyanis az talán a halálába kerülne. Mindig is meggondolt és mérlegelő volt, aki igyekezett a lehető legóvatosabban és legmegfontoltabban tenni azt, amit tesz. Ellentétben azzal a másik személyiséggel, aki benne él. Hishimon Mirubi tüzének és akaratának az elfojtott fele, aki csak a pusztításnak és az eszeveszett, fékevesztett öldöklésnek él. Ezt a felét nem engedheti szabadjára... Az elrontana minden! Ezért türtőzteti magát és az érzelmeit. Nem hatalmasodhat el rajta az a rendkívüli gyilkolási vágy. Nem engedhet utat az örömnek és a megkönnyebbülésnek amit az emberi vér kiontása adhat... Csakis akkor teheti ezt meg, ha már nincs más választása és az indulataiból kell erőt merítenie. Akkor viszont egy olyan lénnyé változik, amely nem ismer se embert, se Isten, aki megállíthatná Őt!Az ágyban fekve várja, hogy besötétedjen. Már amikor ideért, akkor kezdett el sárgállani az égbolt és lenyugodni a Nap, így nem kellett sokat várnia. A nyitott ablakon keresztül, finom szellő szállt be a komor és sötét szobába. Éppen ez kellett a fiúnak. Érzékeit felerősítette a Shikaiyaku no Jutsu // Négy Láb Technika segítségével. Látása, hallása és szaglása a triplájára erősödött, így az éj leszálltával, nekikezdhet a tervének. Továbbra is csak feküdt, Ifuval a karjaiban. A macska nem zavartatta magát, kedvesen bújt gazdájához, aki gyengéd érzelmeket táplált az állat iránt. Szerette őt, ahogy minden más élőlényt, kivéve az embereket. Jelenleg Ő a legközelebb barátja és legkedvesebb társa. Éppen ezért, amint meghallotta a mozgolódást, azonnal a háta mögé helyezte el a macskát. Persze ugyanúgy feküdtek az ágyon, csak annyi változott, hogy Ifu, Mirubi oldalra fordított teste mögött feküdt. A három ninja szaga egyre csak erősödött. Hangosak voltak. Nem csak a fák leveleit csörgették meg, még lépteik zajára sem figyeltek oda. Chakrát vezetve a lábukba, felfutottak a fogadó falán, egyenesen a nyitott ablakig, amely Mirubi szobájába vezetett. Bevették a csalit! Éjfél körül járhatott az idő és még mindig viharfelhők borították a tájat, így koromfekete sötétség borult a Földnek ezen részére. A három ninja nem látott túl jól a sötétben, valószínűleg éppen ezért hoztak magukkal egy lápmást is. Tompa fénye utat mutatott nekik az éjszaka sötétjében, így egy percen belül már ott találták magukat Mirubi szobájában. A Fiú, most már biztos volt benne, hogy nem az ANBU emberei azok, akik megtámadták őt. Azok síri csendben hatoltak volna be a szobába. Ezek pedig egy ninjához nem méltó zajt csaptak. Mirubi immáron hallotta a lélegzetüket és a halk beszélgetésüket.
- Ő az?
- Igen... Semmi kétség.
- Akkor tedd meg Matsushi!
~ Matsushi?! ~
Ekkor nyílalt Mirubiba a felismerés. A tudat, amely magával ragadta, teljesen lesújtotta. Nagyot szagolt a levegőbe és újra érezte azt az ismerős szagot, amit ezidáig nem sikerült beazonosítania. ÉREZTE! EMLÉKEZETT! Nem habozhatott, nem habozott! Felpattant az ágyról, kunait rántva elő a szandáljából és előre szegezte. Pontosan tudta, hogy hol helyezkednek el a szobában támadói. Az egyik, akit Matsushinak neveztek, egy méterrel volt Mirubi ágyától. Egy Ninjato volt a kezében. A másik kettő pedig közvetlen a fiú mögött volt, szintén egy-egy Ninjatoval a kezükben. Ahogy Mirubi felpattant kiegyenesítette karját és kunaiának hegyét közvetlen a hozzá legközelebb álló Matsushi torkának szegezte, aki szintén nem habozott és Ninjatoját Mirubi szívének szegezte. Farkasszemet néztek egymással a lámpás tompa fényénél. Szemük a másik szemét fürkészte. Két ugyanolyan szempár... Két ugyanolyan színű haj... Mirubi felismerte őt. A félhosszú barna haj, a szikrázó, égszínkék szemek, a makulátlan hófehér bőr, a kissé pufók arc és a lefelé konyuló száj. Semmi kétség ez mindenképpen Ő!

*

Két hatalmas kék szempár mered a babaágyra. A sírás, ami onnan jön, betölti az éjszaka sötétjét. A kisfiú, mindössze nyolc éves, de mégis érti, hogy mi folyik itt. Gyermeteg kíváncsisága nem hagyja nyugodni. A síró kis teremtmény, csodálattal tölti el. Benyúl a babaágyba és megsimogatja a három napos csecsemő arcát. A bőre puha és selymes... Olyan, mint amilyennek egy kisbaba bőrének lennie kell ebben a korban. Az illat, ami megcsapja az idősebbik gyermek orrát, friss és tiszta. Kisbaba illat. De ennek a csodálatnak vége szakad. Ellentmondás nem tűrő, haragos női hang harsan fel a gyermek háta mögül.
- Mirubi! Eredj innen! Hagyd békén Matsushit!
Förmed rá nevelőanyja. Nem csoda, hogy a gyermek tart tőle és nem szívleli. Az ágyban féltestvére fekszik, akit az anyja, már a gyermek életének harmadik napján jobban szeretett, mint nevelt fiát. Szerette és már-már túlságosan is kötődött újszülött gyermekéhez, elfeledve anyai kötelességeit a másik, nevelt fia felé. A kis Mirubi, próbált minél előbb eltávolodni testvérétől és az anyja felé futott, hogy kimenjen az ajtón, de az ügyet sem vetve rá, elsuhant mellette és fellökte őt. A fiatal és fejletlen kisfiú, könnyes szemmel huppant a földre. Tenyerét beütötte és felsértette a parketta száraz és elszálkásodott felszínén, de a sírás nem jött ki belőle. A könnyei mint az eső, úgy hullottak a földre, de hangot, szomorúságot, vagy fájdalmat nem mutatott és nem adott ki magából! Elfojtott mindent! Nézte hátulról nevelőanyját, aki letérdelve a baba ágy mellé, már nem is tűnt olyan hatalmasnak. Kedvesen beszélt az újszülöttel, úgy ahogy vele még soha az életben nem tette. A hatalmas fájdalmakból - lelkileg és testileg is lehet érteni - apja zökkentette ki. Mirubinak háttal állt a szoba ajtajában. Nem volt hallható az, hogy megérkezett. Csendes volt. Mirubi csak érezte a jelenlétét még akkor is, amikor háttal állt neki. Azt a tekintélyparancsoló, de mégis kedves kisugárzást bárki megérezhette, ha apja közelében tartózkodott. A Felesége otthoni viseletétől eltérően, a férj egy Chuunin Egyenruhát viselt. Arca sebes volt és gondterhelt. De mégis mosolygott. Mirubi letörölte könnyeit még azelőtt, hogy apjához fordult volna, majd felállt és odasietett hozzá. Megölelte, majd apja felkapta és odasétált vele a babaágyhoz. Most már egészen fentről csodálhatta meg testvérét. Végre teljesen jól és tisztán látta egy olyan helyről, ahol nem érheti őt baj. Mert igen... Amikor apja karjában volt, úgy érezte, hogy biztonságban van és senki nem árthat neki. Apja jelentette neki a biztonságot...

A kis Mirubi felcseperedett és végre letette a Genin Vizsgát. Habár elsőre nem sikerült, két év elteltével újra megpróbálhatta. Az öröme felhőtlen volt. Az első csapata összeállt és már egy hete minden napját két társával és a senseiel tölti. Takefumi volt az, aki a legközelebb állt hozzá a csapatból. Az Afro Ninja hihetetlen humora és világszemlélete teljesen magával ragadta Mirubit. Sokat beszélgettek az életről, az emberekről és még többet edzettek együtt. Kitori egy kicsivel később csatlakozott a csapathoz, mint újonc. A Gazdag ficsúr koránt sem volt szimpatikus egyik társának sem, de hamar megmutatta, hogy a pénz nem minden és azáltal, hogy tehetős, még nem vált egy sznob fiúcskává. Niyo Sora... A pudlipamacs. Talán Konoha legidegesítőbb embere. A tizennyolc éves, mélynövésű szőkeség egy barbibaba illúzióját kelti. Még úgy is viselkedik, mint egy kényes hercegnő. Azonban, kellően megregulázta és gatyába rázta a három mihaszna Genint. Egyeseket a halál szélére küldött, majd otthagyta őket meghalni. Sok mindenen mentek keresztül, de az egy hét elteltével egyik társa sem lehetett Mirubival és egyik társa sem osztozhatott azon a terhen, amit Mirubinak magára kellett, hogy vegyen. Amikor az egy hetes kiképzésről hazatért, szomorú, sőt, lesújtó hír fogadta. A házuk előtt, rengeteg fekete ruhás, kiöltözött ember állt, akik Mirubi érkezésekor, döbbenten méregették a fiút. Összesúgtak és elfordultak. Irdatlanul rossz érzés kerítette hatalmába a fiút. Berohant a házba! Az ajtóban nagyapja állt, aki nem tartóztatta fel a fiút. Elállt az útjából. Amint beért látta, hogy az egész ház ki van ürítve. Egyetlen egy koporsó és egy szentély van felállítva az apja képével. Gyertyák és virágok mindenhol... A koporsóban pedig meglátta apja teljesen kihűlt, élettelen testét. Odarohant. Nem hitte el ami történt. Ordítani és zokogni kezdett. Az egyetlen ember, aki a világon mindennél jobban szeretett, meghalt. Most már se anyja, sem apja nincsen! Nem tudott mit kezdeni most már a felgyülemlett fájdalommal. Térdre esett és zokogott, ordított. A mára már nyolc éves testvére kuporodott le mellé és tette vállára a kezét. Az elmúlt nyolc év alatt kerülték egymás társaságát és csak az étkezések közben váltottak pár szót. Nem fűzte egymáshoz őket szorosabb kapocs, így Mirubi nem is értette testvérének közeledését. Igazából haraggal nézett rá. Mindig is gyűlölte amiért megszületett. Féltékeny volt rá, holott ebben a gyermekben egy csepp gyűlölet sem volt Mirubi iránt, egészen eddig a napig, amikor is Mirubi hirtelen felugrott és egy lendítéssel ellökte Matsushit maga mellől. Egy hatalmasat esett, csakúgy, mint nyolc évvel ezelőtt Mirubi... Könnyes szemmel nézett bátyjára, aki kikelt magából
- Takarodj innen! Ne érj hozzám!
- Mirubi!
Förmedt rá nevelőanyja, teljesen hasztalan.
- Fogd be a pofád! Neked nincs jogod itt lenni! Neked kellene megdögölnöd végre, nem pedig neki!
A sok éves elfojtott érzelmek, egy hatalmas agresszióba mentek át. Mirubi nem tett semmit, csak nagy levegőt vett és már-már ösztönösen chakrát gyűjtött. Létrehozta az egyetlen Elemi Technikát amit akkoriban ismert, kézjelek nélkül. Az érzelmei felerősítették a chakráját és a jutsu hatásfokát és egy Endant köpött anyja irányába. Meg sem várta annak becsapódását, máris kirohant a szobából és a háztetőkre menekült, onnan pedig a Kiképzőterepekre, ahol korábban egy héten keresztül tartózkodott.

Két év telt el. A kis Matsushi kilenc évesen tette le a Genin Vizsgát. Már egy éve Geninként szolgálja Konohát. Kissé előrehaladottabb mint társai és tehetségesebb is. Persze ez már várható volt anyja maximalista jelleme miatt. A Negyedik Nagy Ninja Világháború híre, nem rémítette meg. Sőt! Feltüzelte! Mióta bátyja elment hazulról és részt vett a Chuunin Vizsgán, azóta készül arra, hogy megütközzön vele. Harag és Szomorúság gyűlt a szívébe testvére iránt. Az, hogy a Vizsga után elszökött és ilyen szörnyűségeket tett, az egyáltalán nem vall rá. Persze, miután Mirubi és Matsushi nagyapja visszatért és elmondott mindent a Kenshiro Klánnal és Mirubival kapcsolatban, rögtön új megvilágításba helyeződtek a dolgok. De sajnos nem volt mit tenni... Matsushinak továbbra is folytatnia kellett shinobi pályafutását. Még nem készült fel a testvérével való ütközetre. Azt azonban nem gondolta volna, hogy éppen itt fog a nyomára bukkanni. Csapatával éppen a Tűz Szövetségének első gyűlésén vett részt, ahogy sok más shinobi is. Itt pillantotta meg Mirubit. A fiú a hátsó sorokban állt és szinte teljesen ugyanolyan volt, mint régen. A csapat nem szólt egy szót sem senkinek. Ők akarták learatni a babérokat. Matsushi meg akart ütközni testvérével és ki akarta faggatni arról, hogy miért szökött el és miért tett olyan szörnyű dolgokat a Fagy Országában. A másik két shinobinak pedig az volt a szándéka, hogy Mirubi elfogásával szert tegyenek a Chuunin Rangra. Ezért üldözik őt már lassan két napja és ezért loholtak utána. Most pedig a két testvér farkasszemet néz egymással.

*

Mirubi szívverése felgyorsult. Nem tudta kontrollálni érzelmeit, megrohanták az emlékek. Ahogy azokba a szemekbe nézett, minden múltbéli sérelem feltört benne... Mintha nem is Ő lenne. Mintha egy egészen más Mirubi állna most itt. Nem tudta megtenni. Egy mozdulat lett volna csupán, hogy végezzen ellenfelével... Még sem tudta megtenni. Nem azért, mert sajnálatot érzett, vagy egy csöpp szeretetet is féltestvére iránt. Csupán csak az emlékek tartóztatták fel. A merengésből Ifu zökkentette ki egy nyávogással és azzal, hogy az ablakpárkányra ugrott. Mirubi pislogott egyet, majd visszatért a jelenbe. Egy gyors mozdulattal elrúgta magától az immáron tíz éves öccsét, aki hátraesett és elejtette a lámpást a kezéből. A gyertya, ami eddig a fényt nyújtotta most kigurult a lápmásból és eloltódott. Csak egy vékony, szürkés füstöcske maradt belőle, ami lassan gomolygott felfelé, végül szertefoszlott... Újra sötétség szállott a szobára. A másik két Genin is nagyot esett, ugyanis telibe találta őket a hátraeső Matsushi. Mirubi nem habozott. Felkapta az ablaknál lévő táskáját és Ifuval együtt kiugrott. Egyenesen a saras és nedves földúton landolt, onnan pedig az erdőbe rohant. Egy cseppet sem félt. Nem tartott sem az öccsétől sem a másik két társától. Tudta, hogy gyengébbek nála és nem okozhatnak neki gondot. Csupán csak az emlékek elől menekült.
Hamarosan elkezdtek fogyni a fák. A víz szaga egyre csak erősödött. Tudta, hogy hová érkezett. Egy közeli tó volt a cél, ahol felfutott a nyílt vízterületre. Ezen a vidéken a tó volt az egyetlen nyílt terep, ahol nem érhetik őt meglepetések. Egy kisebb tisztás, vagy néhány magasabb domb is megtette volna, de azok nem nagyon voltak a közelben. Ifu nem merészkedett rá a vízre, így az erdőben megbújva várt gazdáját, aki a korom sötétben állt a tükörsima vízfelszínen, várva az őt üldöző csapatot. Érzékei nem csaltak. Pár percen belül megérkezett a három fős csapat, élén a testvérével. Ők nem látták őt, csak egy árnyat a víz közepén. Holdvilágnál könnyebb dolguk lett volna, de így, hogy a viharfelhők leárnyékolják azt a kicsinyke fényt is... Hát nehéz dolguk lesz. De tanult ki csapat, könnyen megoldják a helyzetet. Mirubi végignéz rajtuk. Öccsét már látta és tudja, hogy hogyan néz ki, de a másik kettőt még nem volt ideje megfigyelni. Matsushi állt középen. Jobb oldalán egy lány volt. Hosszú barna haja és sötét szemei voltak. Egy mellényt és egy zöld nadrágot viselt. Hasonlít a tradicionális Chuunin Egyenruhához, de látszik rajta, hogy csak komolytalan, gyermeteg utánzatok. A csapat többi tagja is ugyanezt viselte, beleértve a Matsushi bal oldalán lévő fiút is. Valamiféle csapatöltözék lehet, amit Ők találtak ki. Mirubi ezen elmosolyodott, ám nem tudott sokáig tétlen maradni, ugyanis a lány és a fiú kézjeleket formáltak, majd a szájukon keresztül egy sötét, folyékony valamit köptek ki, igen nagy mennyiségben. Mirubi érezte a szagát ennek a sűrű, ragadós folyadéknak. Olaj... Permetezni kezdték a nyílt vízfelszínre az olajat, majd a középen lévő Matsushi megformált egy kézpecsétet és egy kisebb tűzgolyót köpött az olajjal beborított vízfelszínre. Azonnal lángra kapott. Okos kis csapat, feltalálja magát... Végre Ők is láttak és láthatták Mirubi semmit mondó, hófehér arcát, amely nem tűnt korosabbnak az övéiknél. A baba arc azonban csalóka... Az égő olaj ugyan kis lángokat hozott létre, de kellően szétoszlott ahhoz, hogy lassan az egész tavat beborítsa. Persze csak kisebb foltokban lángolt a víz, mivel nem hoztak létre akkora olajmennyiséget, hogy a tó teljes felületét beborítsák vele.
A csapat most kunaikat vett elő és felvette a támadó alakzatot, majd egyszerre rohamozták meg Mirubit. Nem törődtek a taktikával, vakmerően szemből támadtak. Ez nem éppen egy jó választás egy olyan ellenfél ellen, mint Mirubi. Habár, ha közelébe tudnak férkőzni, akkor van némi esélyük. Matsushi nyilván ismeri Mirubi gyenge pontját. A Taijutsuban nem jeleskedett soha. Inkább a fegyverhasználat és a Ninjutsu volt az, amit szeretett. Éppen ezért rendelkezik a kelleténél több védelmi Ninjutsuval, hogy védve legyen a fizikai támadások ellen. A csapat nyilván erre alapozik. Mirubi pedig vár és vár. Amikor a csapat tagjai pár méterre vannak tőle és elhajítják fegyvereiket, akkor lép Ő is akcióba. Jobb kezét maga elé helyezi, majd chakrát gyűjt. Nincs szüksége másra, csak a puszta chakrájára. A Sötét Chakra rendkívüli erőt ad neki és rendkívüli dolgokat vihet vele véghez. Maga a gonoszság! Maga a pusztítás! Maga a halál az, ami a fiú kezében van! Egy kézjel nélkül koncentrál elég chakrát a tenyerébe, majd robbanás szerűen küldi a három Genin és azok fegyverei felé a halált.
- Kasseiken // Chakra Feltámadás Kardja!
Abban a pillanatban ahogy a Jutsu nevét kiejtette a száján, a Sötét Chakra megjelenik a tenyerében, majd hihetetlen sebességgel terjedni kezd előre, egy fekete, vízszintes chakrahullámot hozva létre, amely mindent elpusztít ami az útjába kerül. A kunaik amint nekiértek egy szempillantás alatt szétestek, nem bírták ki a pulzáló terhelést és a maró hatású chakrát. A három Genin is így járt. Telibe kapták magát a Sötét Chakrát egy tömény és fájdalmas mennyiségben. Több tíz métert repültek hátra a lökéstől. Elhagyták a tavat, vagyis a nyílt vízfelületet és felszántották a saras vízpartot, majd a felgyülemlett föld megállította őket... A három Genin eszméletlenül terült el egymáson a vizes, saras és hideg talajon. Karjaik és lábaik eltörve, szájuk és fejük vérzik. Valószínűleg kisebb belsősérüléseik is vannak. Mirubi csak egy pillantást vet rájuk. Nem érdekli, hogy élnek-e, vagy halnak. Számára mindhárman jelentéktelenek. Ha tippelni kellene, akkor azt mondja, hogy súlyos sérüléseket szereztek és ha magukra hagyja őket, akkor meghalnak pár órán belül. Ezért hát valóban egy lépést sem tett feléjük, hanem elővette táskáját és kibányászta belőle a tintáját, valamint egy ecsetet. A nyílt vízfelszínen most már csak kevés olaj maradt, de számára ez is megteszi. Jobb Tenyerére felrajzolta a Fuuka Houin // Tökéletes Elzárási Mód pecsétjét, megalkotva ezzel a "kódot" amely a hatását kifejti. Már maga a Chakratinta és a Jelek is hatással bírnak, de kell még egy kis chakra és egy kis irányítás és Mirubi véghezviszi azt, ami jelenleg számára fontos. A Tenyerére rajzolt pecséttel, el akarja zárni a Két Genin által alkotott olajos vízfelületet. Így hát tenyerét előre szegezte, bal kezével megmarkolta jobb csuklóját, majd becsukta szemét és koncentrálni kezdett. A lehető legtöbb chakrát kell koncentrálnia a tenyerébe, hogy a jutsu kifejtse a megfelelő hatást. Érezte, ahogy a pecsét magába szívja és hasznosítja a friss chakrát. Még nagyobb intenzitással működik a Sötét Chakrától! A Tenyere bizseregni és zsibbadni kezdett. A Testen lévő pecsétek nem túl "egészségesek" de praktikusak és jól jöhetnek egy csatában. Amikor már a zsibbadás és a fájdalom elérte a legnagyobb szintet, Mirubi a felhalmozott chakrát kiterjesztette maga elé. Érezte a víz mozgását és azt a közeget amit elkívánt zárni. Nem túl nagy, de nem is túl kevés mennyiségű víz és olaj. De hasznos lesz a számára. Miután chakrájával átitatta a víz azon részét, amit el akar nyelni, készen áll arra, hogy a pecsétbe halmozott chakrával aktiválja a pecsétet és elnyelesse a vizet és az olajat. Így hát erősebben markolta meg a kinyújtott jobb kezét a ballal, majd egy gyors mozdulattal elengedte azt és megformálta a Fél Tigrist kézpecsétet.
- Fuu! // Lezár!
Mondja ki a szót, amely a kulcsa az elzárásnak. Ekkor pedig egy hatalmas vákuum keletkezett, ami süvíteni és kavarogni kezdett, ahogy szívta fel magába a vizet, majd továbbította azt a Mirubi tenyerén lévő pecsétbe. Az elzárás egy percig tartott, majd amint vége lett, Mirubinak pont annyi ereje maradt, hogy saját lábán megállva el tudja hagyni a tavat és ezt az egész helyet.

Amit Mirubi Szerzett a Kaland alatt:
- Tapasztalat
- Egy Pecsét a Jobb tenyerén, ami körülbelül egy kisebb szoba elárasztásához elegendő olajjal kevert vizet tartalmaz

Deidara Kedd Márc. 18 2014, 13:21

Szép iromány, igen kevés helyesírási hiba, illetve a vége nem olyan kerek, mint a többi része, de igen szép munka. Tíz chakrával jutalmazlak, plusz, amiket felírtál. Pénzt itt nem tudtál szerezni, hisz nem kutattad át őket.

**Shiren** Vas. Aug. 10 2014, 17:12

Kaland Célja: Információ Szerzés
Kaland Besorolása: A
Időbeli Elhelyezés: A Kenshiro Karuval és Hyuuga Aikannal folytatott Szabad Játék után és a Deidarával történő Medikus Ninjutsus Tanulás előtt
Megjegyzés: A Szabad Játékban megtörtént játékot Élményben ki lehet játszani és megtörténté lehet tenni azáltal, hogy utalunk rá a történetben. Így a Karuval történő találkozást itt tüntetem fel.

Előzmények:
Mirubi felkereste Konohagakure no Satoban rég nem látott nagyapját, hogy tanítsa őt Suiton Ninjutsura. Ám amikor találkoztak nagyapja megtagadta ezt és csak értetlenkedett és csodálkozott, hogy mi történt az unokájával, ugyanis teljesen más lett mint volt. Mirubit feldühítette a nagyapjával folytatott beszélgetés, ami végül harcba torkollott. Mirubi "győzött" nagyapja nem bírta a terhelést és szívrohamot kapott. Mirubi ezután elleste tőle a technikát amit használt ellene és megtanulta egy éjszaka alatt. Túlerőltette magát, elájult és leesett egy fáról. Ezután eltűnt és meglátogatta a Tea valamint a Fű Országát, ahol találkozott egy furcsa lánnyal aki lehetséges, hogy rendelkezik a Byakugannal, valamint Kenshiro Karuval, klánjának vezetőjével aki furcsa dolgokról számolt be neki egy gyengítő "betegségről" és a segítségét kérte, hogy elfogjon egy Bijuut. Mirubi elfogadta a felkérést, hiszen a Bijuuk tanulmányozása és a velük járó erő hatalmas lehetőségeket tár elé, így ahhoz, hogy mindent megtudjon egy Bijuuról és el tudja fogni azt, még több tudásra lesz szüksége. Tehát az elve jelen helyzetben, hogy tudás kell a még több tudás megszerzéséhez. Éppen ezért felkereste azt az embert, aki elég régóta van a földön, aki hajdanán járta a világot és aki már régen mesélt neki a Bijuukról. Így hát újfent visszatért Konohagakure no Satoba és meglátogatta a nagyapját, aki értesülései szerint a halálán van és a harcuk óta Konoha kórházában őrzik.

Történet:
   Nem telt el sok idő azóta, hogy legutóbb itt járt, de most mégis felkereste a helyet, hiszen a sors így akarta. Nem tervezte, hogy egyhamar visszatér Konohagakure no Satoba, hiszen lehetséges, hogy nagyapja beszámolt mindenről és most az ANBU keresi a fiút. Nem minősült komoly ellenfélnek az öreg, így Mirubi kissé csalódott is benne. Egy technikát használt, amitől szívrohamot kapott és kidőlt. Mindössze ennyi tellett az öreg Marutól, akit Mirubi mindig is nagy ninjaként tisztelt. Szánalmas, de érthető. Valószínűleg megviselte unokája elvesztése és a szavak amiket az arcába vágott. És most, hogy újra látta és az előzőnél is nagyobb traumát okozott számára a fiú, már nem bírta a szíve és a teste... Úgy tűnik, hogy az Öreg Maru mostanra már csak a tudásával tudja segíteni majd unokáját, aki a legkevésbé sem tekint rá családtagként, és még ha úgy is tekintene rá, akkor sem táplálna iránta semmiféle együtt érző érzelmet! Ahogy az egész Rohadt Emberiséget megveti, úgy a családtagjai és az egykori szerettei sem jelenteken kivételt. Már el is tervezte, hogy a régmúlt démonait végleg ki akarja irtani magából azáltal, hogy végez minden egykoron szeretett, vagy tisztelt emberrel Konohából. Természetesen köztük van egykori szerelme, volt társai, öccse, mostohája és hogy tesztelje képességeit még néhány név jár a fejében, de egyenlőre nem tesz semmit. A nosztalgiázás amúgy sem jellemző rá már egy ideje. Csak annyit van a múltban, amennyire szükséges és csak azokat az információkat veszi fel onnan, amire szüksége lehet. Minden mást kizárt és nem hogy egy jelentéktelen emlékként, de még csak emlékként sem tekint a múltjára, amikor még Geninként élt Konoha védelme alatt...
   Annál többet van viszont a Jövőben, ami talán jóval ártalmasabb is mint a múlton való merengés. Álmok, képzelgések és tervek. Ezek futkosnak a fiú agyába, aki naphosszat a vándorútjai alatt csak ezeket az ötleteket és terveket festi maga elé és rágja át úgy, ahogy neki tetszik. Teljes képe van már a szervezet jövőjéről, de tisztába van vele, hogy először az alapokat kell lefektetnie. Amint megvan mindenki aki jelentős személye lehet az Amegaminak, összehívja a harcosait és elkezdődik az a leállíthatatlan folyamat amivel majd az Emberiség pusztulását hozhatja el. Kezdetben csak kisebb Nemzetekben tűnnek fel majd más Országok, vagy akár rejtett falvak, alvilági személyek vagy magánemberek megbízásából. Végrehajtják amiért fizetnek nekik és közben saját vágyaikat is kiélik majd az embereken. Módszeresen teszik majd tönkre a Világ jól megszokott menetét és elültetik majd a Félelmet az emberek szívében, hogy fokozatosan egyre nagyobb rettegésbe taszítsák majd őket. Ám hagyni kell számukra nyugalmi időket is, hiszen az emberek nyomás alatt edződnek. A végén még immúnissá válnak a félelemmel szemben ezek a szívós férgek, akkor pedig az egész terv dugába dől... Ha viszont jól járnak el, akkor a lakosság egyre nagyobb félelme végül bekebelezi majd őket és így a Főurak és azok a Szennyek, akik saját maguk alá piszkított trónjaikban ülnek, kénytelenek lesznek meghajolni a nép és az Amegami akarata előtt. Ha ellenállnak, akkor emberek, házak, falvak majd Országok pusztulnak majd el a lehető legkönyörtelenebb módon. Ezután ha már mindenki a tenyerükből eszik, elkezdhetik növelni majd a nyomást, hiszen a szervezet az Ame no Ekibiogami, vagyis maga Mirubi mozgatja majd a szálakat a háttérből és Ő lesz az, aki a Sötétben megbújva ahogy egy igazi ninja, irányítja majd a Nemzeteket. A nyomás növelésével nem bírják majd tovább a népek és egymásnak esnek akárcsak most, hogy javítsanak és még jobbá tegyék az életkörülményeiket! Ekkor pedig eljön majd a "Király" aki a "Világ Megmenője" lesz és Ő maga vet véget a harcoknak és gyűri le az ellentéteket. Ezt a királyt az Amegami engedi "trónra ülni" és az Amegami bábja lesz. Vagy ha pontosabbak akarunk lenni, akkor Mirubi bábja lesz, aki Őt és a Világ Nemzeteit irányítja majd. Ez a Király fogja egyesíteni majd az Embereket és így Ő maguk nevezik majd ki őt vezetőjüknek. Úgy gondolják majd, hogy eljött a Béke és a Jólét Korszaka, ahol mindenki egyenlő és egy igazságos vezető alatt eljön majd az Emberiség legszebb Sorsa. De ez pont fordítva lesz! Amint megbíznak a Királyban, Ő rendelkezik majd minden és mindenki felett, így az Amegami az önmagától megcsappant Emberiséget már könnyűszerrel igázza le. Nem lesznek Földesurak és Kagék akik majd megvédenék őket, csak a Király, akit mint tudjuk a Szervezet irányít. Ez lesz az Emberiség Apokalipszise, amikor végleg megszűnik majd létezni! Mindez, minden amit Mirubi tesz, azt a célt szolgálja, hogy felmorzsoltassa önmagával az Emberiséget, hogy a végén már csak egy egészen kicsi részét kelljen megölni akkor, amikor már a jólétet és a fényt remélik majd!
   Ez lenne tehát Mirubi összefoglalt és végleges terve, amit nevezhetünk egyszerűen csak a Nagy Műnek... De ahhoz, hogy végrehajtsa mindezt, ahhoz rengeteg apróbb dolgot kell megtennie és rengeteg embert kell még befolyásolnia. Ez az egész egy folyamat, egy nagyon precíz folyamat amit nem lehet egykönnyen és kapkodva véghezvinni. Csak akkor kezdhet bele, ha már Minden Feltétel Adott hozzá. Éppen ezért, most is egy apró dolog miatt tért vissza Konohába, ami most elengedhetetlen a Szervezet továbblépése szempontjából. Ez pedig az Információgyűjtés azokról a bizonyos Bijuukról és a Jinchurikikről. Ezért látogatta meg Konoha kórházát. Chuunin Egyenruhában volt, hiszen az a legjobb álca erre a helyre. Fagyos tekintettel lépte át a kórház kapuját. A kert most is szép volt, habár csak az utcalámpák fénye világította meg némiképp, de még így is kivehető volt az a hatalmas fekete rózsabokor, amely egyetlen nyomasztó része a kertnek. A fekete rózsabokrot több fényesebb és sokkal élénkebb virág vette körül. Játszin, Tulipán, Harangláb és minden más. Ám ezeknek a virágoknak a fénye és a színe, egyáltalán nem volt olyannyira fenséges és lenyűgöző mint annak a fekete rózsabokornak. Nem tudni, hogy hogy került az oda, de már Genin korában is nézte a fiú és sokszor gyönyörködött benne. Az a fekete rózsabokor uralja a kertet, hiszen nappal kitűnik a többiek közül éjszaka pedig a sötétség elnyomja a többi virág fényét és ékességét, de a fekete rózsabokor akkor is ugyanolyan sötét és ugyanolyan fenséges marad. Bizony vannak dolgok, amikre nem hat a Sötétség ereje, ugyanis maga is a Sötétségből van. Mi több, Ő maga a sötétség. Így volt ezzel Mirubi is, aki elhaladt a kert mellett ami az utat szegélyezi a bejárati ajtóig. Felpillantott az ablakra, ahol édesanyját utoljára látta kinézni onnan. Az a kórterem volt a legközelebb a fekete rózsához. A nő hosszú vörös haja akkor is ragyogott, ám az arca fáradt és sápadt volt. Nem szívesen emlékszik vissza rá az ember, de Mirubi igen. A Sötétségre nem hat a Sötétség, magát a Sötétség Forrását pedig még jobban felerősíti! Hiába csapta meg az emlékek és érzelmek áradata, Ő csak arra tudott gondolni, hogy akkor is mennyire szánalmas és gyenge volt! Az áruló, fattyú! Eldobta életét és veszélyeztetett újabb életeket a Küldetése és a feladata miatt amivel Kirigakure bízta meg! Még arra is hajlandó volt, hogy családot alapítson! Nem számít, hogy mennyire szerette meg végül őket és mennyire nem tudta megtenni amire Kirigakure kérte, akkor is egy szemét, egy féreg egy ugyanolyan kiirtandó emberi lény! Vagyis csak volt.
~ Chh! Legalább nem nekem kellett azzal a Szukával végeznem! ~
Erre a gondolatra a fiú arcára egy fél mosoly feszült. Hogy süllyedhetett ilyen mélyre? Hogy bánthatja és hogy gyűlölheti édesanyját!? Semmi együttérzés és megértés nincs ebben az Embernek nem mondható lényben! Nem gondolkozik és nem mérlegel azon, hogy ki mit miért csinál! Régen ezt tette és megértette az embereket, de a megbánás számára már nem elég. Nem elég az, hogy az eberek szembesülnek azzal amit tettek és megbánják, nem elég, hogy az emberek szenvednek és nem érdekli, hogy az emberek a szenvedéseik által válnak jobbá! Ő azt akarja, hogy minden Emberi lény szenvedjen és mindenki a végén megbánja azt, hogy egyáltalán Élt ezen a világon! És ha megbánták mindezt, akkor eljöhet a haláluk! Mert amíg élnek Emberek a Földön, addig mindig lesz rossz és mindig lesz szenvedés. Amíg Élnek, elpusztítják a környezetük, azokat az élőlényeket, amikről gondoskodniuk kellene! Az emberek azért teremtődtek, hogy a Földi Lét fölé emelkedjenek és egyfajta Őrangyalként gondoskodjanak a Világukról és Egymásról! De ennek a szöges ellentéteivé váltak! Förtelmes ocsmány, fröcsögő szörnyek, amik rosszabbak az Univerzum minden betegségénél, gonoszánál, kegyetlenségénél! Az Embert nem lehet olyan ismert szóval jellemezni, ami kifejtené azt, hogy milyen valójában!
   A Gondolatait tehát sikeresen "elterelte" a fiú halott édesanyjáról és a fekete rózsákról, majd amint belépett a kórház ajtaján arcára egy jóságos mosolyt és egy kissé hunyorító tekintetett varázsolt, amely az ártalmatlan és kedves Chuunin karakterét eredményezi. Olyan tizenegy óra lehet, így kevés alkalmazott és még kevesebb beteg van a Kórházban. A recepción sincs senki, így a fiú a nagy fehérség közepére áll és várja azt, akinek itt kellene lennie. Feltételezi, hogy nagyapját legalább egy Chuunin szintű kirendelt Ninja védi, ugyanis támadás történt. Ha nem mondta el, vagyis nem volt rá képes az állapota miatt elmondani, hogy ki támadta meg akkor egy vagy két Chuunin, ha képes volt rá, akkor legalább egy ANBU őrzi majd őt a kórteremben. Ez lenne a bajosabb opció. Mirubi szégyent jelent a Tűz Országának és még nagyobb szégyen Konohának. Egy frissen kitüntetett Chuunin volt, aki hazafelé felforgatott és megölt több embert a Fagy Országába. Természetesen Mirubi ügyelt arra, hogy ne takarja az arcát és hogy többen lássák, így elterjedt a híre és valószínűleg a Bingo könyvbe is bekerült. Így tehát Konohára szégyent hozott azzal, hogy Konohai Chuunin volt és úgy művel ilyet, valamint szégyent hozott Kumogakuréra, aki természetesen egyezségben állt a Fagy Országával, hogy megvédi, de hát ez sajnos nem sikerült. Így Konoha, Kumo szemében is süllyedt egy nagyot. Ezért valószínűleg elfogatóparancs van a Tűz, Fagy és Villám Országában Mirubira kiszabva, éppen ezért errefelé a legkockázatosabb számára mászkálni.
   Hamarosan léptek hallatszottak. Gyengék és halkak voltak, de szaporák. Valószínűleg a recepciós közeleg olyan sietősen, hiszen a helyén kellene lennie. Meg is érkezik egy nővéri egyenruhában, amit most tesz a helyére. Levetkőzött volna? Túlságosan is ki van pirulva... Talán lázas? Chh! Vicc az egész... Tehát ezért nem volt a helyén. Lehetséges, hogy csak meglátogatta a mellékhelyiséget, de akkor nem a felsőjét igazítaná. Ch!! Férgek! Mirubi számára egyértelmű volt a helyzet, hiszen a recepciós nővér társaságot talált magának az imént, de nem dobhatta le álcáját, így kissé meglepődött arckifejezéssel megvárta amíg a kis hölgy visszaér és a mellére tűzi a névkártyáját. Mirubi csak elmosolyodik, mire a lány elpirul.
- Mit parancsol? A látogatási időnek már régen vége! Ilyenkor már mindenki alszik.
Mirubiban a harag és a gyűlölet még nagyobb méreteket ölt, de feleslegesen nem akarja felfedni igazi mivoltát, ezért nagy önuralmat tanúsítva kissé remegő hangon szólal meg.
- E... Elnézést, de tudja most jöttem vissza egy küldetésről és csak most tudtam jönni... Egy kedves ismerősömet hozták be pár hete. A neve Harukichi Maru. Idősebb férfi. Szívrohamot kapott.
Ekkor a hölgy kutakodni kezd a papírok között, majd megtalálta az egyik mappát, amit kinyitott.
- Óh igen. Az állapota most stabil, de már nagyon öreg és le van épülve. De sajnálom, most nem mehet fel, jöjjön vissza holnap reggel!
Mondta a lány komoly hangon. Mirubi száját harapta már az idegességtől... Nem hiszi el, hogy ennyire nehéz megtalálni azt a vén trottyost! És még elé tesznek egy ilyen semmirekellő libát, aki az imént enyelgett ahelyett, hogy a munkáját végezné. Nem bírta tovább a fiú, kikapta a mappát a lány kezéből, majd megnézte a számot, amely a kórtermet jelöli. Második emelet, 6-os szoba. Ekkor a lány hepciáskodott és kapálózott. Még a pultja mögül is kijött, hogy elvegye a mappát Mirubi kezéből, de Ő nem törődött vele. Megragadta annak csuklóját, majd egy mozdulattal megforgatta a lányt úgy, hogy háttal álljon neki, majd egy erőteljes ütéssel a tarkójára csendesebb üzemmódba kapcsolta. Lefektette a pult mögé, majd elindult felfelé a lépcsőn, hogy meglátogassa nagyapját. Igazából kedve lett volna megfojtani a pattogó bolhát, de nem tette. Nem tenne jót most neki, ha kiderülne hogy itt járt. Az által, hogy kit keresett sejthetik, hogy Ő volt itt. Így pedig, hogy a lány életben maradt, nem fog beszélni az esetről, mivel ez ránézve is kínos lenne. Így hát Mirubi megindult felfelé a lépcsőn. Elérte az első emeletet, ahol egy orvost látott átöltözni civil ruhába. Elhaladt mellette, de csak bólintottak egymásnak. Valószínűleg az Orvosok örülnek, ha haza mennek. Nem állnak meg kérdezősködni, hogy mit keres erre felé ilyenkor egy Chuunin. "Valószínűleg meg van a maga dolga". Gondolhatják, így ez az Orvos sem mondott semmit. Ám kapóra jött Mirubinak, hiszen így elárulta, hogy hol vannak elraktározva az Orvosi egyenruhák. A Chuunin egyedül volt az első emeleti folyosón, így nem okozott neki gondot kinyitni az ajtót. Egyszerűen csak nyomást gyakorolt chakrájával a kulccsal zárható ajtóra, majd megnyomta azt. Erre az természetesen a zár elrepedt, de az ajtó legalább kinyílt. Mirubi kinyitotta az egyik szekrényt, majd kiemelte onnan az egyik Orvosi köpenyt, ami ránézésre jó volt rá. Nem tévedett, így összegombolta, hogy teljesen eltakarja a ruházatát. Egészen a térdéig ért a köpeny, így nem lesz baj vele. Természetesen orvosi maszkot is felvehetett volna, de az túlságosan is egyértelmű takarási módszer lenne.
   Az első emeletet tehát megjárta, majd elindult felfelé a második emeletre. A lépcsők itt is ugyanolyanok voltak, egyedül a szagok voltak mások. A tipikus kórház szag ide már nem ért el. Helyette a halál szaga lengte körbe az egész helyet. Tehát itt vannak a végső stádiumban lévő betegek... A fiú elfintorodott, hiszen ezek a haldokló Emberek még az élőknél is sokkal szánalmasabbak. Amikor már a haláluk küszöbén táncolnak az emberek, akkor dől el igazán, hogy érdemes volt-e élnie. És a legtöbbször kiderült, hogy nem... Hogy miért? Mert nincsenek tisztában azzal, hogy Ők meg fognak halni és egyesek át sem értékelik így az egész eddigi életüket. A szerencsésebb esetek a "belátók" akik felismerik a helyzetüket és elfogadják a halált. Ekkor pedig megnyílik személyiségük "igazi valója". Jók lesznek... Chh! Alantas férgek. A halál árnyékában gubbasztva hiszik azt, hogy majd most már meghalhatnak és így ez az érzet az, amitől "jók" lesznek. Szánalmas bolondok! Életükben kell tenniük a jót nem pedig élete utolsó perceiben. Ahogy majd a jövőben, most sem fog érni semmit az a bizonyos "Végső Megbánás". Majd amikor azt bánják meg, hogy éltek és szégyenkeznek miatta, akkor érték el azt, amit Mirubi akar. De ilyen ember nincs a földön!!
   Mirubi lépte az egyre csak felszabaduló negatív energiáitól egyre szaporábbak és keményebbek. Ahogy elmegy az egyik nővér mellett kikapja kezéből a beteglistát és a mellékelt iratokat azok bajaival. A nővér nem szól semmit, csak meglepődik, hiszen az Orvosok nem szoktak ennyire modortalanok lenni. A fiú befordul a folyosó végén, majd végignéz rajta. Számolás nélkül is látja, hogy melyik nagyapja kórterme, ugyanis egy Chuunin egyenruhás férfi ül mellette egy széken. Elszundított, de az érzékei a helyén vannak, ugyanis amint Mirubi közeledni kezd felé, egyből kipattannak a szemei, majd a közelgő alak felé tereli tekintetét. A folyosón lévő lámpák kékesen és kissé homályosan világítanak. Nyilván régiek és éjszaka amúgy sincs mind felkapcsolva... A hangulatnak pont megfelel. Mirubi odaáll az őr mellé, majd rámutat a kitűzőjére. Még maga sem ismeri a nevet, de nem is kell. Egyébként Hazega Jiro volt ráírva. A Chuunin megnézi, de kissé bizalmatlan az "Orvossal" hiszen túl fiatal és nem látta még korábban.
- Pihenjen. Magára fér ilyenkor. Csak egy rutin vizsgálatra jövök. A páciens alvás közbeni életfunkcióit vizsgálom. Szívroham után szokás, mivel nem kizárt, hogy hetekre rá újra kaphat egyet. Még akkor is ha valaki kiváltotta azt.
Mondta Mirubi szakszerűen, mire az őr bólintott és felettébb értelmes fejjel kinyitotta az ajtót, amin Mirubi belépett. Becsukta maga mögött az ajtót, majd ránézett az Orvosi gépekre. A vérnyomás és a pulzusszám is magas volt. 150/perc... Az stressz helyzetben normális, de nyugvóban egyáltalán nem. Nagyapja légzése gyors és a teste izzadt. Fekszik és szinte alig bír mozogni. Szánalmas látvány a Nagy Maru aki fénykorában Országokat járt be és számtalan tudást megszerzett magának az életről, az országokról és a bennük folyó dolgokról. Egyszerűen lehangoló látvány. Mirubi nem is húzza tovább a dolgot. Megragadja a kis orvosi guruló széket, majd nagyapja ágyához húzza és leül. Az öreg nem alszik. Teljesen ébren van és Mirubit figyeli. Eddig sötét volt a szobában, ezért nem látta Mirubi, de most tisztán látja. Egy pillanatra megijed, vagyis inkább csak meglepődik. Várta volna? Az nem lehet. Ezek után?
- Tudtam... hogy eljössz!
Mondta rekedtes hangon nagyapja megtörve a csendet. Furcsa, hogy pont Ő és így szólal meg elsőre...
- Azért jöttél, hogy megöljél. - hangja még mindig rekedtes és halk, de így legalább nem sokat hall a kint álló ninja - Nem mondtam el senkinek, hogy te voltál. Úgy tudják, hogy magamtól estem össze miközben ki akartam menni a kertbe.
Mondta az öreg, mire Mirubi teljesen elcsodálkozott. Nem erre számított... Vajon miért tette ezt? Miért nem mondott semmit? Miért védte meg a fiút?! Chh!! Ezzel nem ér el semmit! Mirubiban csak a haragot szítja szánalmas próbálkozásaival. Ezzel nem javítja meg az elromlott érzelmeket, így Mirubit sem! Ezekre a szavakra nem mondott semmit, hanem új témába kezdett...
- A Tudásodat akarom. Mondj el nekem mindent a Bijuukról amit csak tudsz.
Maru most Mirubi szemébe nézett. Az öregember tekintete üres és szürke volt. Üveges volt a szeme... Egyenesen a halál nézett vissza rá. Hiába volt könnyes az a két szem, a halált nem mossa ki onnan... Maru köhögni kezdett. Borostás, ráncos arca beleremegett... A bőre már megereszkedett és fakó volt. Ezt sötétben is jól lehetett látni. Már csak ezek a gépek tartották a férfit életben. Csövekkel lélegzett, infúzió volt neki bekötve és ágytál volt alatta. Nem bírt mozdulni és beszélni is csak nehezen, de mégis megpróbálja.
- Csak bajod származik belőle ha azokat a Lényeket hajszolod.
- Nem érdekel! - Förmedt rá a fiú elfojtva a hangját - Meg akarom találni őket!
- Nem tudok róluk sokat, de amit vándor útjaim során megtudtam róluk azokat elmondom...
Mondta az öreg, majd nyelt egyet. Annyira le volt már soványodva és épülve, hogy szinte már a nyakizmok és az Ádámcsutka teljes mozgása és alakja is kirajzolódik. Az együttes mozgásuk olyan mint több tíz kígyó... Undorító látvány a végét járó ember látványa az egyszer biztos!
- Ez a Kilenc lény kilenc állat alakban van jelen. Az eredetükről nem tud a világ sokat, de én úgy hallottam, hogy Rikudou Senninhez a Hat Út Bölcséhez van közük. Róla viszont nem tudok semmit. Ő csak egy Legenda a Ninják Istenéről, a Ninjutsu megalapítójáról. Ezek a lények az úgynevezett Bijuuk. Kilencen vannak és mind a kilencen a számukkal megegyező farokkal rendelkeznek. A farkaik számáról kapták a nevüket: Ichibi, Nibi, Sanbi, Yonbi, Gobi, Rokubi, Nanabi, Hachibi és a Kyuubi. Ők kilencen a Bijuuk.
- Engem a Nibi érdekel!
Ekkor az öreg Maru morgott egyet, hiszen unokája a szavába vágott.
- Azt hittem, mindent akarsz tudni róluk.
- Ne szórakozz velem öreg!
Mordult rá Mirubi, mire Maru elmosolyodott és folytatta.
- Ezek a lények az évek során megbújtak a Nagyvilágban és nem találta őket senki, csak amikor egyszer-egyszer felbukkantak. Chakrájuk hihetetlen nagy és mind egyedi képességekkel rendelkezik az állatias természetükből adódóan. Amikor a Ninnjafalvakat megalapították és létrejöttek a Rejtett Falvak valamint a Kage titulusok, a Shodaime Hokage összegyűjtötte ezeket a lényeket a Mokuton Ninjutsujával. Páratlan ereje volt, így egy ilyen Lény elfogása számára nem jelentett akadályt. Azután, hogy ezeket elfogta, szétosztotta a Ninja Falvak között, hogy fenntartsa az egyensúlyt. A Bijuuk az erőegyensúly és a béke jelképei lettek, amiket egy-egy újszülött csecsemőbe pecsételtek. Idővel pedig kiderült, hogy a testük és a chakrájuk bírja-e majd a terhelést. Így egy időre béke szált a Világra. Azonban ez nem tartott sokáig. A következő generációk harcra és hatalomszerzésre használták a Bijuukat egészen addig, amíg az Akatsuki nevű szervezet elkezdte őket összegyűjteni. Róluk már hallottál, hiszen egy időben nagy port kavartak. Mostanra eltűntek, de szerintem nemsokára újra hallunk felőlük. Az Akatsuki terve befuccsolt és a Bijuuk szétszéledtek a világban. Jelenleg senki nem tudja, hogy hol vannak. Egyedül két Jinchurikiről tudunk az egyik Konoha birtokában van az Ő neve Uzumaki Naruto, a másik pedig Kumogakure tulajdona... A kérésedet sajnos nem tudom teljes mértékben teljesíteni, ugyanis nem tudok sokat magáról a kilenc lényről külön-külön. Felehetően maréknyi ember az aki tud róluk bármit is, viszont hallottam ezt-azt. Éppenséggel a Nibit úgy hívták a Villám Országában, hogy az Élő Szellem. Azt mondják, hogy macska alakban van jelen a teste pedig kék lángokkal ég. Furcsa, de talán igaz, hiszen mindenhol ezt hallottam. Valószínűleg visszatért a Villám Országába miután kiszabadult. Ennyit tudok róla.
Mondta az öreg, majd beleszívott a csőbe, amely a szájához volt emelve, hogy segítség nélkül ihasson. Mirubi nem faggatta nagyapját, hiszen nyilván elmondott mindent. Ha pedig nem, akkor sem kár, hiszen megtudott minden lényegesebb információt. Most már biztossá vált a számára, hogy a továbbiakban a Villám Országába kell majd kutakodnia, hogy többet is megtudhasson ezekről a lényekről. Szó nélkül felállt, majd visszatolta a székét az ágy alá. Nagyapjára meredt és úgy nézte, mintha magát a lelkét fürkészné. Az öreg nem nézett unokájára, csak a fehér plafonra, amit szintén a sötétség uralt. A hófehér tisztaság, szürke homályba ment át... Lehangoló volt, de Mirubi éppen ezek a dolgok teszik boldoggá. A Szépet és a jót ellepi a sötétség. Ha ezen a nyomorult világon már nem lehet tisztaság és béke, akkor a Sötétség és a Rossz az új Jó, amely elhozza majd a megújulást. Mindketten hallgattak... Mirubi az ablakhoz sétált és kihúzta a függönyt. Megfordult a fejében, hogy arra távozik, de ekkor ismételten beszélni próbált az öreg.
- Megbántam mindent... Mindent ami rosszat tettem életemben és azt is, hogy elhallgattam előled az igazságot. De az életem és a létem, azt hogy úgy éltem ahogy, azt egy Cseppet Sem Bánom!
Mondta nyugodtan és csendesen. Mirubi nem nézett hátra, hanem a kertet fürkészte. Ennek a kórteremnek az ablaka a főútra és a bejárat felé nézett. A legközelebbi ablak a Fekete Rózsabokorhoz ami a Második Emeleti 6-os kórterem alatt található meg. A legközelebbi ablak... Mirubi nagyapja mellé sétált. Végignézett még egyszer rajta és a műszereken, majd végigsimította kezével az egyik drótot és kihúzta a konnektorból. Ezután kikapcsolta a gépet, amely a betegek életfunkcióit figyelte, végül kihúzta nagyapja orrából a lélegeztető csöveket.
- Milyen ironikus, hogy a lányod is ebben a kórteremben halt meg...
Mondta neki mosolyogva, egy cseppet sem törődve azzal, hogy az anyjáról beszél. Maru arca elgyengült, szemei könnyesek és fájdalmasak voltak, ahogy unokája kegyetlen szemeibe tekint. Világfájdalom ült ki az arcára, hogy látja, hogy Mirubi mindezen csak mosolyog... Egy utolsó még szólni akar, de nem teheti, hiszen nincs már ereje. Teste rázkódni kezd és remegni, így próbál levegőt pumpálni a tüdőbe, de azok az izmok már régen nem alkalmasak erre a feladatra. Szépen lassan a mozgó test elgyengül és megnyugszik, végül teljes mozdulatlanságba száműzetik. Maru meghalt és ez ezúttal biztos. Mirubi szívére elégedettség és nyugodtság telepszik, ami olyan érzés számára mint másnak a szeretkezés utáni megkönnyebbült és lehiggadt érzés, vagy egy átaludt éjszaka után felébredni... Meleg és finom érzés, ami mosolygásra készteti. Jókedvvel megy tehát ki az ajtón, köszön el az őrtől biztosítva őt arról, hogy a beteg életfunkciói teljesen rendben vannak, majd boldogan távozik a Kórházból és Konohagakure no Sato területéről...

Pein Pént. Aug. 15 2014, 12:53

Jól felépített, furcsa észjárású, de nagyon élvezhető karakter és iromány. A kisebb helyesírási és fogalmazási figyelmetlenségek ellenére is szép munka! A bijuukról az általad leírt információkat megszerezted, a szabad játékot megtörténtté tetted, viszont felröppent a pletyka Konohában, hogy te lehetsz a felelős a nagyapád haláláért (bár, gondolom, ez nem igazán érdekli a karaktered). +9 chakra.

**Shiren** Csüt. Szept. 11 2014, 17:57

// Ha nem felel meg a Kaland kategóriának az élmény, akkor átteszem abba amelyikbe az ellenőrző Staff gondolja, mivel a gyakorlat lényegében olyasmi mint a Vízen járás, hiszen a technikát már megtanulta a karakter, csak szeretném, ha nyoma lenne annak, hogy tovább fejleszti a képességeit a technikával. //

Kaland Célja: Gyakorlás és Felszerelés vásárlás
Kaland Szintje: A (A Gyakorlat az A szintű)
Elköltött Összeg: 450.000 Ryo
Kaland Beillesztése a Karakter Életébe: Karuval történő beszélgetés után Deidarával folytatott kalandom előtt.
Amit a Kalandban Mirubi Megszerez: 4db a hatalmas méretű hajók horgonyzására használatos Acél lánc, (Egy láncszem nagyjából 1,5 méter hosszú és fél méter széles, a súlya pedig 90-100kg) amik nagyjából 50 m hosszúak; Egy Óriás méretű Chakratekercs

Beszerzés:

Füst Országa, Dangai Takumi no Sato ahol éppen járunk, a Fegyverkészítők szövetségének Keleten fekvő területe, amely minden tekintetben semleges. Ők nem vonják be magukat sem a területszerzésbe, sem pedig a politikába. Monopol helyzetet élveznek, hiszen ők látják el fegyverekkel a Ninja Falvakat. A Négy szövetségben álló Fegyverkészítő falu felosztotta egymás között a területeket és állást nem foglalva ad el fegyvereket bármely Országnak a saját területén belül. Az egyezségben az is áll, hogy ha bármelyik falu megtámadja valamelyik Fegyverkészítő Nemzetet, annak a továbbiakban nem készítenek fegyvereket. Persze az ilyen helyzetek ritkák és a tiltások is csak egy ideig érvényesek, de az egyezséget már hosszú idő óta nem szegte meg senki. A falukban nagy a biztonság, különösképpen Dangai Takumi no Satoban, hiszen ott nem csak az őrök, hanem a falu elhelyezkedése is védi azt, mivel magas szirteken fekszik. Az ilyen helyeken szívesen látnak Elveszett, Szökött, Vándor, vagy akár hivatalból ideérkező ninjákat is. Hogy miért? Természetesen a pénz miatt. Ugyan ezen falvak elsődleges pénzszerzései lehetőségei a havonta érkező megrendelések a Ninja Falvaktól és a bennük lévő fegyverárusoktól. Innen az árusok megrendelik a fegyvereket, amik kiszállításra kerülnek a Ninja Falvak boltjaiba, ahol majdhogynem dupla áron kerülnek a polcokra, vagy éppen közvetlenül az alakulatok kezébe. Az ANBU és a hozzá hasonló szervezetek, mind maguk rendelik és kapják kézhez a felszereléseket, nem a kereskedőktől szerzik be egyénileg.

Viszont most térjünk rá arra, hogy Mirubi miért jött ide, mit kereshet itt? Természetesen Ő is vásárolni szeretne, elvére van egy kis félretett pénze, amiből mindez kitelik. Viszont, koránt sem mindennapi dolgokat akar vásárolni. Olyan valamiket akar megvenni, amik segíthetik majd Őt és a csapatot a Nibi ellen. Persze hiú ábránd, hogy holmi fegyverrel le tudnak teríteni egy Bijuut, de most olyan valamit akar megszerezni magának, amit ha a megfelelő pillanatban használ fel, akkor eldöntheti majd a harcukat. Ezek pedig az Óriási Méretű láncok, nagyjából még egyszer akkorák, mint amit az átlag méretű hajók lehorgonyzására hasznának. Hogy akkor miért nem keresett fel egy kikötőt és rendel onnan? Hát azért, mert az sok idő amíg elkészül és Mirubi nem akármilyen láncokat szeretne. Az ilyen nagyipari eszközök mind drágák és nehezen elkészíthetőek, amiket az ilyen helyeken tudnak a legmegfelelőbben elkészíteni, továbbá Mirubi nem sima Vasból készült láncokat akar, hanem Igazi Acélból, amely jóval erősebb mint egy átlagos lánc. Ha sikerül eleget fizetnie azért, hogy elkészítsék neki ezt a négy láncot, akkor már csak el kell őket helyeznie és meg kell őket tanulnia mozgatni. Hogy hogyan? Természetesen a Nawabare // Kötelek Tánca technikájával. Nem lesz könnyű, ugyanis ekkora láncokat még nem mozgatott, de kész megszenvedni értük. Ha pedig képes mozgatni, akkor már csak le kell pecsételnie őket egy Nagy méretű Chakratekercsbe, amit szintén itt akar beszerezni.

A bejutás nem volt nehéz, hiszen mindenkit szívesen látnak és Mirubi úgyis a Konohai Chuunin Egyenruhájában jelent meg. Természetesen a kapu őreinél Bingo Könyv van, amit nem lehet tudni, hogy honnan szereztek be, de feltételezhető, hogy egy ilyen Falunak meg vannak a kellő ismeretségei és a pénzükkel bármihez hozzájutnak. Az azonosítás megtörtént, de nem derült ki, hogy Mirubi benne-van e a Bingoban, ugyanis fapofával továbbengedték, Ő pedig nem kérdezősködött, csak ment a dolgára. Mielőbb túl akar lenne ezen az egészen, ugyanis nem szereti mostanság, ha tudják az emberek, hogy kicsoda Ő és hol van. Végre elkészült már Jigokutari, így ott ölti napjait, amikre éppen nincs szüksége. Habár, az olyan napokból kevés akad mostanában, mivel kutatásból és vándorlásból áll az élete. Rengeteg információt szerzett az Országokból és a szóbeszédekből, így egy irányvonalon el tud indulni mint vezető, de a java még csak most fog jönni... A Nibi levadászásával újabb ismeretek birtokában lesz és ha Karu lesz a Nibi új Jinchuurikije, akkor az Amegami még nagyobb erőt fog birtokolni. Ez mozgatja most a fiút, és ezek a dolgok miatt akar minél előbb nekikezdeni a feladatainak amik még előtte állnak.

A fiú útja egyenesen a falu főútvonalán vezetett végig, ahol természetesen kisebb üzletek, éttermek, fogadók és lakóépületek álltak, ám az igazi "Nagykereskedők" vagyis inkább a Gyártók a falu közepén foglaltak helyet egy hatalmas épületben, ahová mint a Bankokban és a Szerencsejáték Cégeknél, csak úgy özönlöttek be és ki az emberek. Több fogadó recepciós és ügyvezető volt a pultoknál, akikhez hatalmas sorok álltak, még akkor is, ha több tíz ilyen alkalmazott volt. Mind értették a dolgukat, így gyorsan letudtak minden embert, hiszen ezek nem mind fegyverekért jöttek, hanem a környéken lakók voltak különbözőbbnél különbözőbb megbízásokkal. Volt akinek új mezőgazdasági eszközöket kellett kiszállítani, voltak akiknek építőanyag kellett, volt akinek munkás vagy munka és voltak azok, akik valóban fegyverrendelésért ugrottak be. De az csak az itt lévők 1%-a. Azonban volt egy jól látható bejárat, ami fölé az volt írva, hogy "Kiemelt Ügyfelek". A Kanjikkal összerakott két szó jól látható volt, ám az ajtó vasból volt és erősen be volt zárva. Valószínűleg oda mennek be a faluk követei és a nagyobb alvilági ügyfelek. Hát, Mirubinak is ott lenne a helye, de kiállja a sort és vár. Nem szeret ennyi ember között lenni, de itt most nem tehet semmit. Itt még az alvilág legnagyobb mocskának sem lenne szava, így Ő sem tehet semmit, csak annyit, hogy vár. Hamarosan sorra kerül és közli az ügyvezetővel, hogy mire lenne szüksége. Egy középkorú, munkától megizmosodott férfihoz kerül, aki csak néz és jó sokat pislog Mirubi teljességében rendhagyó kérésén, ám nem habozik és feláll a székéből, majd elhagyja a posztját és egy kis idő elteltével bezárja az ablakot, majd körbemegy és kihívja Mirubit a sorból. Akik a fiú mögött állnak, vagy várnak, vagy átmennek egy másik sorba.

Az alkalmazott széles mosollyal és hatalmas kedvességgel nyitja ki a kulcsokkal azt a bizonyos jól zárt ajtót, amire a "Kiemelt Ügyfelek" felirat volt felfüggesztve. Már bizony ebből tudta a fiú, hogy nem kevés pénzbe fog ez neki kerülni. Tehát belépett az ajtón, egyenesen az alkalmazott után, aki egy szobába vezette és végül leültette. Maga a szoba kellemesen hangulatos volt, hiszen finom gyertyafény és vöröses-barna bútorok adták meg a szoba színét, valamint néhány lámpa a falon, amiket az alkalmazott felkapcsolt. A férfi biztosította afelől, hogy a főnöke máris itt lesz és akkor tudnak majd tárgyalni a dolgokról. Bizony, itt mindenkit komolyan vesznek, még egy ilyen bűnözőt is mint Mirubi. Gyermeteg külseje ellenére is komoly emberként tekintenek rá. Ezt viszont már szereti, azt viszont nem, hogy az Emberi lényeken keresztül kell megvalósítania célját. Most pedig talán a lehető legnagyobb szüksége van az emberek segítségére, ugyanis Ő maga nem tudja elkészíteni ezeket a láncokat. Az alkalmazott távozott, az ajtó pedig hamarosan nyílt és rajta egy vöröses kimonót viselő férfi lépett be. A haja rövid és ápolt volt, az arca pedig sima, frissen borotvált. Igazi sunyi róka kinézetű volt, az olyasfajta, aki bármire rábeszél bárkit. Az ajtót nyitva hagyta, ugyanis egy maszkot viselő őr állt meg ott. Feltehetően vagy egy Ninja Falu küldötte, vagy összeszedték valahonnan Elveszettként. Shinobinak látszik és valószínű, hogy a képzettebb fajta.

A férfi mosollyal és meghajlással köszöntötte Mirubit, aki nem állt fel és még csak nem is bólintott de ezzel a férfi nem is foglalkozott, hanem leült Mirubival szembe a vöröses-barna fotelbe, majd intett, mire az Őr egy ezüsttálcáért nyúlt valahol az ajtó mögött, rajta egy kancsó Sakeval, két csészével és egy Bingo Könyvvel. Lerakta az üvegasztalra ami a vendéglátó és Mirubi között volt, majd visszaállt az ajtóba. A férfi megropogtatta az ujjait, majd mélyen Mirubi szemeibe nézve nyúlt a Bingokönyvvért és végül kinyitotta azt egy piros anyagdarabbal megjelölt helyen, majd tárgyilagos hangon olvasni kezdett.

- Kauru Mirubi: Konohagakure no Sato engedély nélküli elhagyása a Chuuninná avatása után; Több Körözött bűnözővel való kapcsolattartás; Tömeges mészárlások Világszerte; Fokozottan veszélyes "A" besorolású bűnöző; Fejpénz: 10.000.000 ryo...

A férfi felnézett a Bingo-ból, majd letette maga mellé kinyitva a fotelbe. Mirubi ekkor egy kisebb pillantást vetett az adatokkal teli könyvre, ahol megpillantotta benne a képét, amelyet a Genin Vizsga után készített.

- Ahhoz képest, hogy a Genin Vizsgád óta eltelt pár év, nem változtál semmit! - Itt feszült szünetet tartott - Mond mi a titkod?

Tette fel a kérdést elmosolyodva, aztán már nyúlt is a kancsóért, amiből kitöltött magának egy kevés Saket.

- A legjobb minőségű Rizsbor a Rizs Faluból. Ezzel mindig megkínálóm a fontosabb ügyfeleimet. Hmm?

Nyújtotta oda a kancsó száját a másik csészéhez, várva Mirubi válaszát, aki egy néhány másodpercnyi gondolkodás után megszólalt.

- Bingo Könyv amit csak a Ninja Falvak birtokolhatnak; Tökéletes minőségű Sake a Rizs Földjéről... Úgy látom, van némi befolyása a falunak. Nem kérek.

A férfi könnyedén hátradőlt, majd ledobta maga mellé a kancsót, aminek az alján pont egy pohárra való Sake maradt, ám nem ömlött ki, hanem megállt a kanapé túlsó oldalán.

- Igen, vannak kapcsolataink. A Ninja Falvak általában térden csúszva jönnek el hozzánk egy-egy újabb megrendelésért. Így hát könnyű ilyesmikhez jutni. - A Férfi egy sunyi mosolyt villantott - De ahogy látom a reakcióidon, te sem szereted a mellébeszélést. Térjünk akkor a tárgyra!

- Előbb had kérdezzek valamit. A nevem mellett talán a megrendelésem összegének a tízszerese szerepel és lefogadom, hogy rajtam kívül még jár ide jó néhány keresett alak... Mi a biztosíték, hogy nem adtok Konoha kezére?

A férfi még mélyebbre süllyedt a szemlátomást kényelmes kanapéban, majd kezeit hátracsapva a háttámla fölött, megszólalt.

- Látom nincs sok érzéked az üzlethez. Béke időben a megrendeléseink 45%-át teszik ki a körletünkbe tartozó Ninja Falvak megrendelései, valamint 25%-át a lakossági és egyéb vállalkozások megrendelései. A maradék 30%-ot azok a Körözött bűnözők és alvilági személyek, akik nagyban játszanak, valamint azok az Elveszett Ninják, akik ezeknek dolgoznak. Ha pedig elhíresülne rólunk, hogy mi elfogjuk az ilyen Bűnözőket mint te, akkor nem csak a kisebb megrendeléseink ugranának, hanem a Feketepiaci bevételeink teljes része, vagyis az a 30%... Az pedig nagy kiesés lenne nekünk. Így már látod, hogy miért számít ez a terület minden tekintetben függetlennek. Az, hogy a falainkon kívül mit csináltok, az már nem a mi ügyünk. Elég biztosíték ez számodra?

Mirubit kissé felbosszantotta a férfi nagyzoló tudálékossága - mert Ő ezt annak tartotta - de nem léphetett, hiszen ha agresszívebben lépne fel, akkor egészen biztosan több ilyen ajtónálló őr is rávetni magát, ami sem az üzletelésnek, sem pedig a testi épségének nem tenne jót. Éppen ezért lenyeli a békát és folytatja.

- Értem. Akkor a megrendelésem: Szükségem lenne négy darab, 50 méter hosszú olyan láncra, amik a Hadihajók lehorgonyzásáért felelősek. Egy Láncszem legyen 1.5 méter hosszú és minimum 90, de maximum 100 kilogramm. Mivel egy Lánc 50 méter hosszú, így körülbelül 33 láncszemből kell állnia egy láncnak. És persze a dolog, ami miatt ide jöttem az az, hogy a láncok legyenek Acélból.

Bökte ki végül Mirubi, mire a férfi láthatóan nagy csodálkozásokba esett, hiszen nem mindennap kér ilyesmit egy ügyfél. Jelentéktelen dolog, de igencsak költséges, így a férfi elő is vette a füzetét, amiben ceruzával számolgatni kezdett, végül pedig bekarikázta a végösszeget és letette az asztalra Mirubi elé: Kerekítve 450.000 Ryo

- És akkor még lefelé kerekítettem, hogy kedvezzünk az üzletnek. Biztos jól meggondoltad? Ezeket kéred? A szükséges profit eléréséhez ennyire van szükségünk.

Mondta a férfi, ám Mirubi nem akadékoskodott. Elővette táskáját, majd kivett belőle 225.000 Ryo-t.

- Ezt kapják előlegbe. Ha készen vannak a láncok, akkor eljövök értük és kifizetem a többit. Így rendben van?

- Rendben van! - Állt fel a férfi, majd meghajolt és ezúttal Mirubi is viszonozta azt - Egy hónap múlva jöjjön el a Keleten lévő Régi Dokkhoz. Mostanában errefelé a bűnözők kedvelt helye és az efféle szállítmányokat oda szállítjuk, hiszen van rendesen súlyuk. Ne féljen, ott tisztelik az üzleteinket, hiszen mi látjuk el azt a helyet is.

Mondta a férfi, mire Mirubi bólintott. Ekkor az őr mellett belépett egy hölgy, aki egy papírt tett az asztalra. Mirubinak és a férfinak is alá kellett írnia a szerződést, ami ezen a helyen voltaképp csak a Fegyverkészítők jogait biztosítja, de Mirubi nem kételkedett abban, hogy elhozzák neki az árut, így elhagyta a szobát és meg is vásárolta azt Nagy Tekercset amit keresett, mindössze 250 Ryo-ért. Súlya az volt bőven, így a hátára akasztotta és úgy próbált meg vele közlekedni. Az elkövetkezendő hetekben amikor csak teheti, ezzel jár majd, hogy szokja a papírtekercs súlyát. Abban az egy hónapban, amiben várnia kellett a rendelésére, bejárta Takumi no Satot és sok érdekes dolgot látott a fegyverkészítéssel kapcsolatban. Volt alkalma olyan beszélgetéseket hallani, amiben a Füst Országáról volt szó, valamint elég információt össze tudott gyűjteni a Füst Országáról a szervezete számára. Persze ezek amolyan pletykák, amikre nem lehet adni, de mint tudjuk, minden pletykának meg van az alapja. Így hát Mirubi minden ilyen információt feljegyzett, hátha még a későbbiek során szüksége lesz rá.

Eltelt az Egy hónap, Mirubi ezidáig lazíthatott, hiszen nem volt semmi dolga a várakozáson kívül. Most azonban megérkezett ahhoz a bizonyos "Elhagyatott Dokkhoz" ami olyan volt mint egy betonból öntött kocka. Kívülről sem ablakok sem semmi más nem mutatta, hogy ez egy épület lenne, csak a vas ajtó, amely nyitva állt. Mirubi azon keresztül lépett be és ott egy igencsak váratlan látvány fogadta. Odabent a helyiség úgy volt kialakítva, mint egy kocsma. A belső burkolat fából volt a padló pedig parketta. Az asztalok is fából voltak, rajtuk és mellettük pedig több zűrös alak táncolt és mulatozott. Voltak csendesebb sarkok is ahol beszélgető, tárgyaló, vagy kártyázó felek voltak, valamint volt egy pult, amely jól láthatóan fel volt szerelve mindenféle itallal. A csapos egy mogorva fickó volt, akinek a jobb szeme le volt kötve és a kötés alól egy régebbi vágás hegei húzódtak a homlokától egészen az álláig. Amolyan igazi kalóz figura, ahogy itt mindenki más. De Mirubit ez nem izgatta, chakrája fenyegető mivoltát még ezek az alantas lények is megérezték, így kisfiús külseje még csak jobban is elijesztette a tolakodni kívánó Férgeket... Útját egyenesen a csaposhoz vette, hiszen Ő tudja itt a legtöbbet. A férfi mintha már várta volna, úgy fogadta. Mirubi elmondta neki, hogy miért jött és Ő máris bólintott és rámutatott egy ajtóra, amely a terem másik végében volt. Mirubi köszönetnyilvánítás nélkül keresztülvágott a termen és a figyelő tekintetek kereszttüzén, majd kinyitotta az ajtót, amely a kikötőhöz vezet. Amint kilépett, meglátta a hatalmas hajót, ami egy daru segítségével az utolsó darab, csiszolt ezüstösen csillogó lánctömeget is leengedte a partra. A négy lánckupac egymás mellett volt és egyenként olyan magasra tornyosultak, mint több tíz ember, a láncszemek pedig szintén nagyok és nehezek voltak, olyannyira, hogy egy átlag ember ezeket nem lenne képes felemelni. Úgy tűnik a chakra és a gravitáció lesz az, amivel irányítani fogja ezeket a hatalmas eszközöket.
Mirubi odasétált az egyik lánckupachoz, ügyet sem vetve a hajón lévő munkásokra és a fickóra, aki a pénzátvételért felelős, majd rátette a kezét az egyik lánckupacra. A láncszemek ezüstösen csillogtak, ugyanis a csiszolt és fényezett acél rendkívül sima és fényes anyag. Még a saját tükörképét is látja benne a fiú, habár a hajlításoknak köszönhetően valamivel torzabban. Most mindkét kezét ráhelyezi a fiú, majd szemeit becsukva elkezdi koncentrálni a chakráját, amit felmalmozva, folyamatosan átáramoltat a hatalmas méretű láncszemekbe, egészen addig, amíg az egészet át nem járta Mirubi színtiszta Chakrája... Ez Fél percbe tellett, ugyanis a fiú chakrakontrollja magasan fejlett és így a lehető leghatékonyabban képes mozgatni és átáramoltatni a chakráját más tárgyakba, vagy testekbe. Most már csak arra van szüksége, hogy a Nawabare no Jutsu megmozgassa a láncot, így leveszi a kezeit a láncról, majd megformálja a kézpecséteket: Tigris, Sárkány! A két legnagyobb aktiváló erőt kifejtő kézpecsét, amely a Katon technikák kulcselemei. Mirubi arra számított, hogy a láncok felemelkednek majd és folyamatosan pecsétek mellett, mozgásnak indulnak, ámde nem így lett. A láncok csörögve és egymáshoz súrlódva mozdultak meg és emelkedtek meg kissé, ám nagyobb mozgást nem sikerült kifejtenie a fiúnak.
- Hé kölyök! A mi részünket már megtettük az egyezségből! Add a pénzt!
Hangzott a követelés, majd a férfi akit küldtek, hogy lebonyolítsa a vásárlást, leugrott a hajóról és a markát tartotta, két testőrrel az oldalán. Mirubi meg sem lepődött a reakción és most sokkal jobban bosszantotta a láncok makacssága, így elővette a maradék 225.000 Ryo-t és a férfi kezébe nyomta, mire Ő mosolyogva távozott a hajóval és a legénységgel együtt, Mirubi pedig kihajtotta az Nagy méretű tekercset, felrajzolta négyszer a Fuuka Houin pecsétjét és elpecsételte egyesével a négy óriás méretű láncot, majd a hátára vette a tekercset és távozott...

Gyakorlás:
   Mirubi sietősen távozott a lepecsételt láncaival és végig az járt a fejében, hogy nem tudta megmozdítani a kellő szinten a láncokat. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, elvére is nehéz dolgokat kell megmozdítani a chakrájával, de ha elég chakrát fektet a technikába, akkor sikerrel járhat. No meg persze ott van a kiskapu is. Ha már a mozgásban lévő láncokat zárja el a Fuuka Houinnal, akkor azokat úgy is engedheti ki és akkor már nem kell a mozgatásukkal vesződni, hanem csak az irányításukkal. Bár kérdéses az is, hogy a Nibi ellen mennyire használhatóak majd ezek a láncok, bár ha acélból készültek, akkor valószínűleg csak egy hatalmas erejű, koncentrált támadás törheti el a láncokat és valljuk be, az egy Bijuutól, talán nem is lenne meglepő. Persze Mirubi nincs tisztában ezeknek a lényeknek az erejével, de azt már Ő is sejti, hogy nem hiába birtokolják ezek a lények a világon a legnagyobb, legtöbb és legerősebb chakrát.
   Egy hegy tetején találta meg a számára tökéletesnek mondható helyszínt a láncok mozgatására a fiú. Habár, a tekercsel nem volt könnyű felmászni, de a kisebb utak és a Ninja Tudás sokat segített abban, hogy most a hegy lapos tetején kísérletezzen a fiú, hiszen itt nincs egy bokor, fa vagy bármi nemű akadály, csak a sima sík terület, amelyhez a talapzatot a hegy adja. A lehető legjobb hely a gyakorlásra. Mirubi nem is húzza saját idejét, kiteríti maga elé a tekercsét méghozzá úgy, hogy mind a négy pecsét maga előtt legyen. A tekercs letekert része öt méteres, hiszen maguk a Fuuka Houin pecsétek is igencsak méretesek. Ha a Tobidogu no Jutsuval // Tekercsírás Technikával próbálta volna elzárni a láncokat, akkor azokat közvetlen a pecsétre kellett volna helyezni, az pedig bajos lett volna, hiszen igencsak nagy méretű tekercsekről van szó, így azok használhatatlanná tették volna a tekercset, valamint nem is rendelkezett Mirubi olyan erővel vagy képzettséggel, amivel tökéletesen rá tudta volna helyezni. De most éppen ezt a problémát akarja orvosolni, így neki is kezd a láncok előhívásának. Először csak az egyiket hívja elő, hogy azon gyakorlatozzon, így megformálja a Fuuka Houin pecsétjeit, majd a láncokat a vákuum segítségével a tekercs elé "idézi meg". Így a láncok hatalmas csörgésekkel és ütődésekkel leérkeznek szétterülve a talajra. Kevésbé van elrendezve, mint ahogy le lett pecsételve, de így is tökéletes. Sőt! Talán így szétterülve még barátságosabb és könnyebb is lesz a technika, ugyanis így csak Mirubi térdéig ér egy láncszem elfektetve... Ugye érezzük az iróniát a "CSAK" szócskában...
   Nem lesz egyszerű feladat, de Mirubinak tudnia kell mozgatni ezeket a láncokat, ugyanis kulcsfontosságúak lehetnek majd a Nibi elkapásánál. Úgy gondolta, hogy a fiú, hogy ha nem sikerül megmozgatni a láncokat, akkor is tudja majd őket úgy elzárni, hogy azok mozgási energiája megmaradjon, de az a legvégső eset lenne, így hát neki is kezdett. Letérdelt a lánc egyik vége mellé. A hatalmas láncszem szinte a fiú nyakáig ért és csak úgy ontotta magából a csillogást. Látszik az árunk, hogy valóban új, hiszen csak a friss acél fénylik ennyire tökéletesen... A fiú ráhelyezte a kezét. A lánc egyik részén, láthatóak voltak az ujjlenyomatok, hiszen a fiú a Dokknál már egyszer megfogta őket. Valóban remek egy darab... Ahogy Mirubi szépen lassan koncentrálta a chakráját, azon gondolkodott, hogy vajon valóban megéri-e ennyit vesződni a Nibi elkapásával? És ha elkapják akkor mi lesz? Vajon sikerül lepecsételni? Igazából az sem lenne baj, ha Karu meghalna, hiszen akkor a Kenshiro Klán vezető nélkül maradna. Habár, ott van Kazuya akiről úgy hírlik, hogy iszonyatosan erős Sav elem használó, erősebb mint Karu. Igazából mégiscsak az lenne a legjobb, ha Karu túlélné és a Nibi Jinchuurikijeként hasznára lenne az Amegaminak.
   Mirubi a gondolkodás közepette átáramoltatta chakrája igencsak nagy részét, méghozzá a negyedét a láncba, hogy mozgásra bírja. Érezte, ahogy a hatalmas láncban csak úgy pulzál a sok chakra és már arra vár, hogy kitörhessen onnan, de Mirubi nem hagyja neki. A lánc teljes hosszában érezte, hogy jelen van Ő maga a chakrájában és így uralhatja a láncokat. Megformálta a Tigris, majd a Sárkány kézjeleket és végül jobb kezével felmutatott az égre, majd megformálta a fél Tigrist, ami után a lánc, hatalmas spirális pörgéssel kirobbant az ég felé, egyenesen fel, olyan magasra, amilyen magasra csak tudott. Körülbelül 10-15 méter magason volt amikor már megállt a spirális alakú mozgás és a lánc visszafelé kezdett hullani. Mirubi kihasználta az alkalmat és megformálta a Fuuka Houin pecséteket, majd a jobb kezével megragadva a hatalmas tekercset maga elé rántotta azt és rácsapta a kezét, mire megjelentek a jelek, amik tartalmazták a chakrakódot. Most pedig Mirubi megformálta a Tigris, Majom és Kutya kézjeleket, majd rácsapta mindkét tenyerét a pecsétre, aminek hatására a vákuum beszívta az éppen érkező láncot...
   Meggondolatlan és naiv. Azt hiszi, hogy Istenek erejével rendelkezik, de ha nem használ chakrát, akkor nem megy semmire. Taijutsuja és fizikuma nem annyira edzett, hogy fél kézzel maga elé rántson egy ekkora tekercset. Chakrája megvan a pecsételéshez és a rutinja is, de az ereje a tekercshez nincs meg. A már így is sebesült bal karja, most hatalmas fájdalmakat éreztet viselőjével, hiszen a válla kificamodott és a kisujja még másfél hónap elteltével sem gyógyult be. Ráadásul le van bénulva, ami még inkább csökkenti a használati hatékonyságot. Mirubi rádől a tekercsre, majd nagy vonaglások közepette feltérdel és jobb karjával megragadja a bal csuklóját és helyére rántja a vállát. Persze ez is rettenetesen fáj, de így legalább már tudja, hogy a Chakrája egynegyed részével képes lehet megmozgatni egy ilyen láncot. De ez nem elég neki. Nem rendezheti le ennyivel, hiszen a chakrájának egynegyed része az rengeteg egy lánc megmozgatásához. Le kell redukálnia ezt a mennyiséget mégpedig úgy, hogy gyakorolja. Egy kis pihenő után neki is kezd.
   Már bőven beesteledett amikor Mirubi ideért erre a magas hegyre, de egész éjszaka ezeket a gyakorlatokat végezte és megpróbálta a lehető legkevesebb chakrával a lehető legnagyobb mozgási energiát adni a láncoknak. Sajnos csak a felére tudta lecsökkenteni a chakrafelhasználást, de az is több mint a semmi. Ez talán nehezebb számára, mint egy Jutsut megtanulni. Eddig nem foglalkozott azzal, hogy mennyi chakrát pazarol - Láttuk is, hogy mihez vezetett a Hahonryuu technikánál: Mirubi elájult és lefordult a fáról - de most ez kulcsfontosságú lehet egy Bijuu ellen. Hamarosan sikerült tehát tökéletesítenie a chakrafelhasználását ennél a technikánál, de még mindig nehézségei adódtak a kötelekkel. A drótjaival általában egy pillanat alatt képes bármit véghezvinni: Megkötözni valakit, mozgásba lendülni, ostorként használni vagy megkapaszkodni, de ezeknél a láncoknál a reakció idő nagyon sok. Mire megformálja a kézjeleket az is idő és amíg átáramoltatja a chakrát az is, de ahogy irányítani akarja, olyan, mintha nem akarnának neki engedelmeskedni és csak terelődnének.
   Mirubi újra próbálkozik... Kioldja a negyedik láncot is, mire az már egy rendezett kupacban tornyosul magasan a fiú fölé. Mirubi már fáradt és hiába, hogy pihent, a chakravesztesége nem pótlódott 100%-osan és már megint a határán van. Most nem helyezi rá a kezét a láncokra, hanem rááll és a Patkány kézpecsétet megformálva koncentrál. Mivel nem megy a hirtelen kirobbanó mozgás, lévén, hogy nagy és nehéz dolgokról van szó, a lassabb és lomhább mozgással próbálkozik. A lánc egyik végére állt rá, majd átáramoltatta chakrájának egy kisebb részét, amivel tökéletesen képes mozgatni a láncokat, majd szépen lassan megformálja a Tigris és a Sárkány kézpecsétet, mire chakrája vadul tombolni kezd. Ám a láncok nem teszik ugyanezt, ugyanis iszonyat nehezek, így Mirubi képes őket lassan de biztosan felemelni, Ő pedig rajtuk állva velük együtt emelkedik. Most már magasabban van, mint amilyen magason valaha állt. A lánc egy ágaskodó kobra módjára emeli fel a "gazdáját" a magasba, míg a többi részét a földön tartja. Mirubi teljesen megszelídítette az eszközeit... De itt még nem ér véget a történet. Ha nem tudta a láncot gyors mozgásra bírni, akkor motiválnia kell magát, hogy legalább a gravitációt kihasználva tudjon valamit alkotni, így mint egy krumplis zsák, úgy dől le a láncról háttal lefelé, majd megszünteti a koncentrálást, mire a lánc is elkezd zuhanni, ám rá is ugyanakkora erővel hat a gravitáció, így egy sebességgel esnek, ami nagyon nem jó. Erre Mirubi nem számított, így megformálta gyorsan az Aktiváló kézjeleket, amikkel a láncot gyorsabb mozgásra készteti és lefelé irányítja. Mindez öt másodpercig tartott és Mirubi már csak két méterre volt a talajtól amikor a lánccal finoman maga alá nyúlt (Most komolyan... Ezt hogyan lehet máshogy leírni?) és így megmentette magát a zuhanástól...

// A 450.000 ryo-t levonom az adatlapról a Kaland elfogadása után //

Uchiha Madara Hétf. Szept. 22 2014, 00:57

Üdv,

A kaland élvezetes volt, jó látni, hogy vannak, akik egy vásárlást is élvezhető körítéssel képesek tálalni. Azonban, mivel nem hétköznapi eszközökről van szó, melynek sem a mérete, sem az anyaga nem egy átlagos lánc, így pályázatként fogadom el, ebben az esetben a jutalom maga a lánc.
Megjegyzés: Ekkora súlyú tárgyak, chakraval való mozgatása jóval nagyobb precizitás, koncentrálást és odafigyelést igényelnek, a spirális mozgást hagyjuk- Irányváltoztatásra van lehetőség, azonban spirális forgásokra, azonnali irányváltozást, egyszóval amit a Drótcsévélővel képesek lehetünk, ebben az esetben szaggatott, és lassabb a folyamat.
A továbbfejlesztést, ezen feltételek mellett engedélyezem, a technikáddal képes lehetsz megmozgatni a láncokat.

- 400.000 Ryot vonj le /az 50 ezer a jutalmad a szép sorokért Smile

/

**Shiren** Kedd Szept. 23 2014, 14:44

Mirubi technikája jóval fejlettebb mint a Drótcsévélő technika. Viszont igen, írtam is, hogy ha a technikát azonnal használja a karakter a láncokon, akkor maximum csak egy kisebb fokú irányváltoztatást "terelgetést" tud vele elérni. Viszont a spirális és kitörő mozgást a karakter úgy érte el, hogy percekig (Ami kb negyed óra volt) áramoltatta át a chakráját a láncokba, majd felhalmozta azt és robbanásszerűen engedte útjára. Így érte el a spirális mozgást. Ezt azért gondoltam, hogy negyed óra alatt meg lehet csinálni ekkora méretű láncokkal, mivel a karakterem chakrakontrollja eléggé fejlett így általában a másodperc tört része alatt képes a sima drótokat kilőni hatalmas gyorsasággal, így ezeknek a láncoknak a kilövéséhez negyed órányi koncentráció elég kellett, hogy legyen. De persze élesben Mirubi nem fogja a láncait negyed órán keresztül cseszegetni, hogy mozogjanak. Általában az ezekkel való lefogást Én a gravitációra hagynám, hiszen terelgetni a láncokat egyszerűbb mint mozgásra késztetni. Smile

Shimura Danzou Csüt. Okt. 30 2014, 00:30

Csak azért írok, hogy staffé legyen az utolsó poszt, egyértelműsítve, hogy nincs mit ellenőrizni.

Ajánlott tartalom

Shiren

Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren