Re: Shiren

**Shiren** Csüt. Jan. 29 2015, 18:35

!!! (18+) Megtalálható az Irományban Erőszak, "Szexuális" Mocsok és Egyéb Undorító Dolgok !!!

!!! Azért mertem ezeket leírni, mert úgy tudom, hogyha feltüntetem, hogy mi szerepel itt, akkor szabad !!!

Időbeli Elhelyezés: A Nibi felkutatása előtt, Karuval való találkozás után. Ez körülbelül bő 3 hónapot foglal magába, ami alatt több érdekes dolog is történt.
Kaland Célja: Karakter Jellemének további formázása, "Örömjáték..."
Kaland Szintje: B

A Világ Kicsiben

Napok óta csak járja ezt a vidéket. Úgy tűnik, hogy a Füst Országa az egyetlen olyan Ország, ahol kellemesen sétálgathat anélkül, hogy bármelyik pillanatban a sarkára lépnének. Persze ezért jószerével tesz is, hiszen nem a főúton és még csak nem is egy mellékúton, hanem az Erdő sűrűjében közlekedik. Nem fél az ellenségeitől, így viseli az Amegami köpenyt. Az, egészen a bokájától a szájáig be volt kapcsozva a patentokkal, amiket rárakattak a készítővel. A legkényelmesebb és legegyszerűbb módja az öltözék összekapcsolására, no meg persze a legelegánsabb is. És igen, ez a fiú mostanság, meg úgy már egészen régóta, elég sokat törődik az eleganciájával. Ám tetteiből ezek nem látszanak. Kiváltképpen itt az ölésekre gondolok... Egytől-egyig brutális és trancsírozós kivégzések voltak, mintsem gyilkosságok. Már az első alkalommal is így volt ez... Nagyon jól emlékszik arra a halálra, amit először idézett elő a Fagy Országában. Nem sikerült a legjobbra, de kellő képen művészi volt a számára. A kegyetlenség nála már-már művészet, persze ezzel a hasonlattal, vagyis inkább kifejezésmóddal inkább csak én élnék, mivel Ő egyáltalán nem tekintene az általa elkövetett gyilkosságokra semmilyen művésziességgel. Ő azt mondaná, hogy az Ő módszerei kellőképpen szinten állnak az emberek fajával. Hogy mit ért ez alatt a nem mindennapi megfogalmazás alatt? Természetesen azt, hogy a módszerei és az előidézett halál módja csak annyira kegyetlen és annyira gonosz, amennyire azt az emberi faj megérdemli. Nem azért nem öl tisztán és kíméletesen, mert nem lenne rá képes, hanem azért, mert nem akar.

Lehetséges, hogy a legkegyetlenebb gyilkosokban is unszimpátiát kelt ez a dolog, de Mirubi élvezettel öl a tudatosság legnagyobb fokaival. Azok, akik érzelmek nélkül, hidegen és gyorsan ölnek, emberséget színlelve magukra, azok sokkal rosszabbak Mirubinál. Akik képesek kioltani úgy egy életet, hogy nem éreznek semmit, - és nem csak nem akarnak érezni semmit - azok minden emberség fölött állnak. És az "Emberség" mint szó itt most egyáltalán nem pozitív. Az érti, aki ismeri Mirubi világszemléletét. Így hát Mirubi, aki képes élvezni a gyilkosságot és élvezni azt, ahogy az általa olyannyira megvetett embereket végleg száműzi ebből a világból, sokkalta jobb embernek mondható, mint az, aki érzelmek nélkül öl. Akik a vérben és belekben fürdenek, legalább valami okból ölnek. Örömüket lelik valamiben, míg a hidegvérű gyilkosok akik csak kiontják egy ember életét mindenféle komolyabb szenvedés nélkül, azok miért ölnek? Mi értelme van annak, hogy egy életet ok nélkül vegyünk el? Persze az ok lehet a pénz, vagy bármi más, de az igazi ok, amely a lélekre hat az egyáltalán nincs meg abban a személyben. Éppen ezért nem öl Mirubi tisztán és emberségesen, mivel abban számára már megszűnik az élvezet. És itt kellene, hogy megértsük azt, ami most történik! Élvezet? Mirubi világ életében kerülte ezeket és nem élvezetből akart ölni. Akkor mi történik most vele? Számára az érzelmek és a vágyak mindig is háttérbe voltak szorítva, mivel csak így volt képes elérni a céljait. Ha egy-egy alkalommal átadja magát az élvezeteknek, akkor fokozatosan megzuhan abban a bizonyos sötétségben... És az utóbbi időben, egyre sűrűbben adta át magát az élvezeteknek és a vágyainak... Ez történik most is, habár Ő maga nem tud róla. Amit leírtam, arról Ő mit sem tud, hiszen nem ismeri fel magában. Ha pedig nem ismeri fel, akkor az azt jelenti, hogy kezd komolyan elmebeteg lenni...

Léptei lassúak és kimértek voltak, ám kemények. Visszafogta magát, elnyomta vágyait, ám tudta, sejtette, remélte, hogy mihamarabb kiengedheti a gőzt és szabadjára engedheti valódi Énjét. Ám ahogy mondtam, Ő ezt nem ismerte fel, nem tudatosan cselekedett, csupán csak ment arra, amerre az ösztönei hajtották. Maga sem tudta még, de elméje egyre jobban elmerül a mocsokban, amit saját maga gerjeszt odabent. Persze, ez még kontrollálható lenne, ám ebben az állapotban nem. Nem egyszer tapasztalta már magán, hogy elfojtott vágyai mielőtt végleg felemésztették volna, kirobbantak és féktelen mészárlásba kezdtek. Persze nem falvakat és családokat mészárolt, hanem mindig csak egy-egy embert. De azzal az egy emberrel eljátszadozott és a végén a lehető legnagyobb kegyetlenséggel ölte meg. Persze a játszadozás alatt kiismerte, így volt, amikor kegyes halál vált rá. Mint arra az öreg gombászra... (Egy Másik Élmény) Ő valóban "jó" ember lehetett, így a Karyuu Endannal elporladhatott a Világban. De visszatérve a gőz kiengedéséhez... Miután Mirubi mindezt elkövette és megölte az éppen útjába kerülő áldozatot, újra önmaga lett. Olyan ez, mintha egy kényszerbetegség vagy drog lenne. Nem engeded meg magadnak, megvonod magadtól, ám nem bírsz már vele és átadod magad az élvezeteknek. Magadnál vagy, tudatosan csinálod amit csinálsz, olykor szégyelled is magad miatta, de nem tehetsz ellene, mert nincs elég akaraterőd ahhoz, hogy abbahagyd, csak miután már kiélted magad! Ha ez megtörténik, akkor újra elenged a tested, már nem vagy a rabja, újra önmagad vagy és képes vagy józanul gondolkodni. Immáron nem kell türtőztetned magad egy darabig... Ezekben az időkben tudna tenni Mirubi az ellen, amiit tesz, elvégre a féktelen mészárlás előbb vagy utóbb a gondolkodás kárára megy. Ha valaki hagyja, hogy vigye a sodrás, az előbb vagy utóbb nem lesz képes a józan eszét használni és ott fogja találni magát a vadonban, újabb és újabb áldozatokra lesve, vagy pedig idő előtt elhalálozik a féktelen pusztításban... De mindezt Mirubi még a józan időszakában sem ismeri fel. És ez a nagy baj... Nem képes felfogni, nem jut eszébe, hogy mi történik vele. Számára semmilyen bűnös dologgal nem jár önmagára nézve az amit tesz, így nem ismerheti fel a helyzetet és nem tehet ellene. Ezek az emberek azok, akik elmebetegek. Ám lehetséges lenne, hogy Mirubi tudatossága és akaratereje győzedelmeskedhet betegsége felett? Ha igen, akkor minél előbb meg kell ennek történnie, mert különben úgy találja magát, mint Itanashi...

Tehát visszafogottan, de kirobbanni készülő vérszomjjal érkezik meg a kis földútra, amely szélén egy rozoga fogadó állt. Ezen a területen nem látni mást az erdőn és a fogadón kívül. Ahogy az ember körbenéz, a Főutat sem látja, csak ezt a kis poros földutat, amely vadul veri vissza a Nap melegét. Valószínűleg a fogadó és az útszakasz is eléggé elhagyatott, elfelejtett történet már, hiszen keréknyomok sem láthatóak errefelé, sem pedig patanyomok. Ha annyira ismert lenne ez a terület, akkor a fogadó körüli lábnyomok mellett néhány más nyom is mutatná, hogy itt bizony nagy a forgalom... Ám ez nincs így, viszont odabent nem úgy tűnik, mintha teljesen elfelejtették volna ezt az épületet. A kitört oldallapokon és ablakokon keresztül kiszűrődött a benti hangulat minden tényezője: Hangok, Szagok és Fény, amivel pedig a képek is érkeztek. Tehát egyszerűen fogalmazva: A töréseken keresztül jól látható volta benti élet. A hangok folyamatos éneklések és zörgések voltak. Annyian voltak odabent, hogy (Körülbelül 20 ember) a beszédhangok összemosódtak és nem lehetett belőlük kivenni semmit. A Szagok még felerősített érzékek nélkül is már méterekről érezhetőek voltak. Izzadtság, Ital, Koszos Nők és Igénytelen Férfiak... A legalja fogadók legtökéletesebb mintapéldánya, ám ezúttal a példa felülmúlja önmagát. A lyukas falból egy jól megtermett férfi hímtag nyúl ki, hogy megöntözze az amúgy teljesen száraz földutat, majd amint ezzel végzett, egy könnyed mozdulattal megfordul és ezt a hímtagot egy női száj veszi kezelésbe a lehető legnagyobb örömmel és lelkesedéssel, amit egy nő adhat a férfinak. Habár, az ilyen emberi lényeket talán túlzás nőnek nevezni, ahogy a férfit is, akinek aranysárga vizeletét Mirubi az imént jól láthatta kilépve a földútra, majd ezután meg is szagolhatta, ugyanis sokáig ezt az ammóniával teli anyagot még a csontszáraz talaj sem fogadta be, addig pedig a forróságtól párologni kezdett... Az iménti jelent ami a nő és a férfi közt zajlott, nemsokára odébb húzódott a törött fal mellől, így Mirubi nem követhette tovább a jelenetet. Nem mintha, kedvére való lett volna az ilyesmi. Az igazat megvallva, úgy tekintett az emberiségre, mint valamiféle fertelmes ocsmányságra. Sokkal inkább elégítette volna ki nemlétező, felszínre még nem tört férfiúi vágyait valamilyen állatfajon, mintsem az embereken. Nevezhető aberrált beteg állatnak, de a bent zajló jelenet után, nem sok különbséget találhatunk ember és állat között. Sőt! AZ állat magáért az ösztönös szaporodás miatt éli ki a "vágyait." Persze ez a hím egyedeknek általában örömet is szerez néhány pillanatra, de semmilyen érzelmi töltete nincs. Az érzelmes szeretkezés megint más, de ebbe ne menjünk bele. Az ilyesmihez Mirubinak semmi köze sincs és talán nem is lesz az életben. Ami viszont az odabent zajló vad szexuális orgiát illeti, nos ahhoz van némi köze Mirubinak. Vagy ha eddig nem volt, akkor most lesz...

Ahogy Mirubi közeledik a fogadóhoz, egyre nagyobb erőt vesz rajta az izgatottság. Szíve hevesebben kezd verni, akárcsak a kelepcébe került madárkának, ám ez nem a félelemtől van, hanem ahogy már mondtam, az izgatottságtól. Az a fajta izgatottság, amikor az ember már nagyon vár valamit és legszívesebben rávetné magát arra a dologra, vagy belevetné magát abba a jóba, amit várt, ám Mirubi visszafogja magát. Az élvezeteket így lehet a legjobban fokozni, hogyha nem adod meg magadnak az örömöt, hanem addig húzod, amíg végül nem bírsz magaddal... Mirubi szemei vadul rángatóznak egyik törött ablaktól a másikig, egyik repedéstől a másikig. Folyamatosan újabb és újabb dolgok tárulnak a szemei elé, amiket eddig testközelből még nem volt ideje "megcsodálni". Szája mosolyra húzódik, fogai kivillannak, ám ezt a mosolyt megpróbálja elrejteni, így megfeszített arcizmokkal erőlteti le magáról. Még néha-néha visszaugrik arcára, enyhén őrült kinézetet keltve neki, de amint eléri a rozoga ajtót, a kellő komolyság lesz rajta úrrá. Nem magasabb és még csak nem is akkora mint ez az ajtó. A bent lévő férfiak majdhogynem fele még egyszer olyan széles és legalább akkora mint az az ajtó. Ám Ő alacsony, akkora mint egy gyerek. Persze nem egy törpét kell elképzelni, de 180 centiméterével, baba arcával és szemével és hófehér bőrével egyáltalán nem mondható Férfinak azok szemében, akik odabent vannak. Ha valaki most látná, akkor egy 12 éves gyermek arcát láthatná, ahogy mindig is. Ő erről nem tehet, hogy ennyire fiatalnak néz ki, 19 évesen, de Ő ezt csak áldásnak véli, hiszen ellenfelei általában lebecsülik őt. Így hát, most is megfogja a száraz, kerek fémkilincset, fordít rajta egyet, majd benyit a Fogadóba.

Az ajtó nyikorogva és más kopogó, fájdalmasabbnál fájdalmasabb hangokat hallatva nyílik ki, ám ezt senki nem veszi észre, ugyanis el van magával, vagy éppen a másikkal foglalva mindenki, még a csapos is, aki éppen egy fából készült korsót tölt teli valamiféle itallal, ami a pult mellett van egy hordóban. Fehéres, habos, és talán darabos is, ha jól megnézi az ember, de ezzel senki nem törődik. Úgy merítik bele a korsójukat, mintha valamiféle angyali nedű lenne. A férfiak vadul kortyolják ezeket, nem törődve azzal, hogy ruhájuk, szakálluk és minden más is körülöttük ezzel a fehéres löttyel lesz teli. Mondanám, hogy olyanok mint az állatok, de nem! Azok különbek ezeknél a lényeknél! Mirubi körbenéz a fogadóban. Mindenhol szétdobált asztalok, leborított székek és rongyokkal, szivacsokkal kiszögelt fakanapék, amiken elterült emberek láthatóak. Összesen öt Nő, és a csapossal együtt tizenkilenc férfi volt a fogadóban... A csapos és a pult körül egy öt fős férfi társaság volt. Mind az öten nagydarab fickók, szakállal és hatalmas karokkal. Felül nem viseltek semmit és nadrág gyanánt is csak egy-egy szakadt fekete nadrágot viseltek. Ők voltak azok, akik folyamatosan énekeltek egymás arcába köpködve, valamiféle dalt a nőkről és az ivásról, majd amint befejezték, ittak abból a fehér löttyből. A csapos folyamatosan velük nevetett és amint tehette, fizetség ellenében kiszolgálta őket. Maga a csapos egy szemkötős alak volt, szintén őszülő szakállal, kopaszodó fejjel. Ő is nagydarab fickó volt, de Ő sokkal inkább volt egy kövér, pókhasú férfi rengeteg izzadságfolttal a ruháján, mintsem kigyúrt munkásember. A szögekkel rögzített szivacsos, rongyos fakanapén és a körülötte lévő asztalok körül, további tíz férfi és négy nő foglalt helyet. Mindannyian mocsokrészegek voltak, a saját hányásukban és a fehér löttyben fetrengtek. A férfiak itt ugyancsak nagydarab kigyúrt és elhízott férfiak voltak, ám ezek valamivel alacsonyabbak voltak azoknál, akik a pultnál vannak. Mondhatnánk, hogy köpcösek... Ám volt közülük olyan is, aki magas és vékony volt, de ami mind közös volt bennük, hogy nem viseltek felsőruházatot.

Ahogy Mirubi végignéz rajtuk, látható a sok ruhadarab a földön. Sokan teljesen pucérok, ahogy a négy lány mindegyike. Az egyik "hölgy" rövid szőke hajú, teljesen vékony testtel. A nőiesség egyik ismérve sem található meg rajta: sem a kerek fenék, sem a kerek mell, sem pedig a szélesebb csípő. Mondatjuk, hogy a vékonyságának átka, ám akkor hazudnánk. Sem a kórosan csontos teste, sem pedig az arca nem megnyerő, ahogy a koszos, izzadt teste sem. Ám láthatóan ez a férfiakat nem zavarja, ugyanis egyszerre két férfi is a kegyeit keresi, ami annyit jelent, hogy egymás után csókolják meg, nyalják végig férfi testnedvektől bűzlő, koszos testét, miközben Ő a két férfi legbecsesebb szervével játszadozik. Ám azokról sem mondható el, hogy valamiféle egészen higiénikus állapotban vannak... A másik nő egy teltebb testalkatú, idősebb nő. Habár, ha jobban belegondolunk, akkor a telt testalkatot itt már jóindulatból sem lehet használni. Ez a nő legalább 120 kilogramm körül mozoghat, ami már egyáltalán nem teltség. Ő is teljesen pucér. Orra kampós, rajta egy nagy bibircsókkal. Arcán már megjelentek a ráncosság első jelei. Látszik, hogy valamikor még adott magára, ám a mostani elfolyt smink nem erről árulkodik. Ha az ember több időt töltene itt, akkor világossá válna, hogy Ő a lányok közül a rangidős, ugyanis 45 éves. Amit viszont csinál, az egyszerűen rémes. Ő volt az a nő, aki vizelés után szájába vette azt az undorító, idáig bűzlő férfi testrészt, majd pár másodperc múlva, a repedéstől eltűntek. Mirubi, innen már tovább csodálhatja a jelenséget, ami az izzadt nő és a koszos férfi között zajlik. Mélyre hatoló szenvedéseken megy át a "Madam" ám sminkkel elkent pofájával kéjt és szenvedélyt színlel, még akkor is, amikor már a könnye is kicsordul... Fertelmes egy látvány, de nem annyira, mint amennyire a másik két lány. Az egyik ugyanolyan nagy darab, mint az a rangidős nő a falnál, a másik pedig ugyanolyan vékony, mint aki a kanapén ül. Ezek közül a vékony a kanapén ülve, a másik pedig a ruhakupacon a földön elégít ki egyszerre három férfit. Talán mondanom sem kell, hogy mindhárom férfinak a földön lévő hölgynél és a kanapén lévő hölgynél is nagy sikere volt, hiszen mindnyájan élvezték a testbe hatoló erőszakosságot, amit a lányok csak tűrtek. Sőt! Ezeken a gusztustalan, elfajzott férgeken még valódi élvezet is látszott, amint három helyről mocskolják be testüket ezek az elfajzott EMBEREK! Nincs szó rájuk, ami leírná azt az undort, amit ez a jelenség kivált a fiúból. Látott már részeg, mocskos férgeket mint a pultnál is, de ehhez a Tizenhármas csapathoz hasonlót még soha az életben! Nem fordult fel a gyomra, ám érezte és látta a testnedvek cserélődését, kilövellését, elkenődését, a hányást és a darabos ital undorító szagának keveredését! Ám ez a dolog, ezeket az embereket egyáltalán nem zavarta, sőt mi több, még élvezték is az ebben való fetrengést. Lám... A Világ Kicsiben egy Fogadóban.

Mi sem szemléltetné jobban Mirubi világról alkotott képét, mintsem ez a Fogadó. Igaz, hogy annak a másik oldalán, egy három fős férfi társaság egy nővel az oldalukon visszafogottabb italozásba kezdett, ám ők még az elején járnak a dolgoknak. Ha belekezdenek, Ők is ugyanolyan állatokká válnak mint azok ott... Hiába ment oda az a Szajha egy jobb társaság és egy normális fizető "munka" reményében... Mirubi több mint egy percig állt a nyitott ajtónál és természetesen ez idő alatt már a bentiek nagy része felfigyelt a furcsa ruházatos fiúra. Sokan megmosolyogták, hogy egy ilyen gyermek mit keres itt. Mirubi köpenye mint már mondtam, a bokájától egészen a szájáig össze van kapcsolva, így nem láthatták a fiú szélesre nyúló mosolyát, amikor végignézett újból a társaságon, ám immáron menet közben tette mindezt. Léptei lassúak voltak. Élvezett mindegy egyes idebent töltött pillanatot. Érezte a fürkésző tekinteteket a hátán és a testének minden részén. Pár másodpercen belül elérte a pultot, ahol megült az egyik magasított faszéken. Az ajtót szándékosan hagyta nyitva. Várta az alkalmat, hogy mikor kötnek belé, hiszen ha egy ilyen helyre betoppant egy jött-ment személy, aki ráadásul egy ilyen furcsa szerzet mint Mirubi, akkor minden bizonnyal érdeklődni fognak utána. És vagy a csapos, vagy pedig valamelyik vendég fogja őt provokálni. Várja! Várja az alkalmat, hogy mikor kezdődhet a játék! Mikor kezdődhet a számára olyannyira várva-várt móka, ami miatt erre sodorták őt ösztönei! Még Ő sem tudja, de valóban azért tért be ide, hogy provokálja az Emberiséget! Itt végre csillapíthatja vérszomját a lehető legkreatívabb módon!

A vigyort ami kiült az arcára, most lelohassza és jobb kezével lassan kipattintja a kapcsokat, amik össze tartották eddig a köpenyét. Az Ame no Ekibiogami jele a háromszög benne a szemmel jól látható mindenki számára, ám senkinek nem mond ez semmit. Az itteniek számára csak egy betolakodó... Mirubi most már komoly, talán inkább provokáló arckifejezéssel néz a csaposra, akinek szájából egy fogpiszkáló lóg ki. Megnyomkodja a jobb szemét takaró szemkendőt, majd horkant egyet és oldalra köp. Mirubit ez nem zavarja, ugyanis Ő csak egy italra ugrott be a hosszú út alatt. Legalábbis ez a sztori, amit magáról el kell, hogy hitessen. Persze, most semmi szükség arra, hogy kiokoskodott, több lépésben kigondolt terveket szövögessen, ez csupán a játék része. Hamarosan az ajtó csapódik Mirubi mögött, hatalmas port kavarva, majd a szellő amit keltett, magával hozza az ondó, hányás és egyéb testnedvek undorító keveredett szagát. A fiú fintorogni kezd. Arcára undor ül ki, mire a csapos hangosan felnevet és egy nagyot szagol a levegőbe. Ekkor csend áll be a fogadó teljes részén. A szajhák az italtól és a túlzott élvezetektől részegülve fetrengenek tovább a földön, mint valami lebénult, ocsmány hiéna! Az egyik nő arca elgyengült, szájából kevés hab szivárog ki. Szemeit forgatja, de testét nem képes megemelni. Senki nem vet rá egy pillantást sem, mindenki számára csak egy eszköz, egy kihasználható eszköz. A lány agyvérzést kapott, ehhez már semmi kétség sem fér. Mirubi fél szemmel rápillant, ebből ismerve fel a tüneteket, de nem szól semmit, csak elmosolyodik. Ekkor a tömeg együtt mozogva fordul arra amerre a Fiú nézett, ám Ők nem látnak semmi furcsát az előbb még oly nagy örömmel ünnepelt, tekergődző férgen. Számukra mindennapos az olyan dolog, hogy egy lány túlissza magát és a földön végzi másnap reggelig...
A csendet egy hangos szellentés törte meg, amit a falnak támaszkodó férfi eresztett el, hatalmas robajjal. Ekkor nevetés tört ki és az éneklés, valamint a duruzsolás és persze az egyéb tevékenységek is folyatódtak. A nagydarab nő, a szellentő férfit újra kezelésbe vette, további örömöket színlelve a már hasig folyt sminkjével. A csapos eltörölte az egyik korsóját, majd a helyére tette és végül két tenyerét lecsapva a pultra Mirubi elé, még egy horkantással és egy nagy nyeléssel megszólalt végre.

- Mit keres itt kölyök? Nem látod, hogy milyen hely ez?

A férfi szakálláról több italmaradvány is lecsepegett Mirubi elé, ahogy beszélt, szájából pedig csak úgy áradt a bűz. Gyomor, hányás és cefreszag keveredése! A fiú nagyot szívott a levegőbe, hogy még inkább megérezze a férfi szagát. Izzadság és vizelet keveredett ezúttal. Mirubi nem tudta tovább rejteni az arcára kiült undort, mire a csapos mogorván elhátrált.

- Mi bajod gyerek! Tán nem tetszik valami!!?

Ez inkább támadásnak, mintsem kérdésnek tűnt, mire a pult végében lévő öt fős társaság felfigyelt a fiúra. Természetesen Mirubi fél szemmel végigmérte őket és ekkor látta csak, hogy mindannyiuknál egy-egy pöröly, vagy pedig egy nagyobb kés volt. Átlagos ember egyből sarkon fordult volna, vagy pedig a padlón, bocsánatért esedezve végezte volna, de Mirubi szemei mosolyogni kezdtek. A csillogás ami előtört belőlük, tettre késztette az öt fős munkás csapatot, akinek mindegyik tagja kivétel nélkül nagydarab, szakállas, izmos férfi volt az itt olyannyira kedvelt fehér ital bódító hatása alatt. Lassú, vontatott léptekkel állták és ülték körbe Mirubit, aki csak figyelte az eseményeket. Természetesen nyugodt maradt, egyáltalán nem tartott ezektől a férgektől. Tudta, hogy jóval felsőbbrendű náluk, de még ha ez nem is így lenne, akkor sem lenne kivetni valója a történtek iránt, ugyanis, ha valamelyikőjük hozzá ér, akkor arra halál vár, ezt már eldöntötte. Akármennyire is szeretne játszani a prédáival, nem engedi, hogy ezek a mocskos, elfajzott, fertőzött, legalja csótányok megérintsék őt! Az öt férfi, hatalmas mosollyal az arcukon kezdtek bele Mirubi kóstolgatásába. Szájukat és szakállukat megnyalták, fegyvereiket megszorították.

- Ahogy látom, túlságosan kicsi vagy még, hogy ilyen helyekre járkálj.

- Bizony! Főleg, ilyen maskarában!

Hangzott egy mély kacaj ezután, majd bal és jobb oldalt is leültek Mirubi mellé. A Csapos kettő, fehér löttyel teli fakorsót lökött a leült fickók kezébe, majd megvetően Mirubira nézett. Úgy tűnik, nem vette jó néven az iménti megnyilvánulását.

- Nos, eljössz egy körre?

Kérdezte meg a legnagyobb férfi Mirubi mögött állva, hozzáérve ocsmány, ragadós, koszos és büdös kezével a fiú hajához, megsimítva a fejét. Ezen szavakat, valószínűleg egy kis kuncogás követte volna a társai részéről, ám ez nem válhatott valóra, ugyanis amint a férfi rátette Mirubi fejére a kezét, a fiú haja éles pengékként szúrta át azt. Mirubi a Hari Jizo nevű technikát használta, ami természetesen átlyukasztotta több helyen is a férfi kezét, ám ezek mind csak alig látható szúrások, mivel csak egy-egy hajszála és nem több hajtömeg szúrta át a férfi kezét, ami által, így vékony, alig látható vérrétek spriccelt a férfi arcába és szemébe. A nagydarab fickó, ordítva hátrált meg, szorongatva jobb tenyerét, miközben társai visszanyelték a kuncogást és egyből odasiettek a férfihoz. Ekkor a csapos odahajolt Mirubihoz.

- Megőrültél?! Tudod te egyáltalán, hogy mit csináltál?!
Tette fel a legkézenfekvőbb kérdést, ám ez a félkegyelmű, rájöhetett volna, hogy ha ilyen meghátrálásra tudott kényszeríteni egy ekkora behemótot, akkor nem kevés erővel kell, hogy rendelkezzen. De Ő nem szólt semmit, csak mosolyogva nézett a csapos szemébe, mire Ő elkönyvelte a fiút hullajelöltnek és elhátrált tőle ismételten. A szemében az értelem teljes hiánya látszott. Ő maga igaz, hogy az elfajzott élőlények soraiba tartozik, de még nem őrült meg. Fel tudja mérni racionálisan a dolgokat, és amit Mirubi tett, az normális körülmények között, egyáltalán nem volt jó döntés. Az öt tagú csapat felbőszülten ragadta meg a fegyvereit és néztek Mirubira. A főnökük, kinek kezét a fiú könnyen elintézte úgy, hogy az életben nem fogja többet mozgatni, most bal kezével emeli fel hatalmas pörölyét. A jobb keze lebénult, több idegpálya és csont is át lett szúrva. Mirubi csak erre a pillanatra várt!
- Hét te kis szarkupac!
Ordít rá a legalacsonyabb fickó, majd megragadja Mirubi vállát. Ő még mindig a széken ül persze, ám hagyja magát. A férfi termetétől fogva erős, ám munkája erre még inkább ráerősített az évek során. Húsos ujjait Mirubi vállába mélyesztette, majd a székkel együtt egy mozdulattal megfordította a fiút. Az Amegami köpeny gyűrődött, ám nem mozdult Mirubin, akinek az arcán némi fájdalom látszódott, de miután megfordult, végig a nagydarab szemébe nézett.
- Hogy merészelted ezt tenni?! Mit csináltál!?!
Ordította Mirubi arcába, miközben hasa morgó hangokat adott és a szájából némi nyál távozott egyenesen a fiú arcába, kinek arcáról lefagyott a mosoly. Nem látszott már rajta sem a fájdalom, sem az öröm, csak az üresség. A szemei... Már nem voltak olyanok mint régen. Régen ragyogtak minden percben, ám most már egyre szürkébbek és egyre fakóbbak. Talán a sötétség azt is megfertőzte? Miután nem érkezett válasz a férfi szavaira, elengedte a fiút és hátrébb lépet a többiekhez. Nem látták az értelmet ebben a gyermekben. Nem láttak még ilyet, így az ismeretlentől tartottak, hiszen emberek. Azonban éppen azért, mert emberek, voltak annyira ostobák, hogy az ismeretlentől való félelmükön felülkerekedtek és mind az ötön indultak volna meg a fiú felé, ám amint mozdulat volna, Mirubi szája beszédre nyílt. Halk, de fagyos szavai jeges fuvallatként járták be az ivót, ahol már minden szempár feszülten figyelte őt. Még az előbb foglalatoskodó nők és férfiak is leálltak a tevékenységükkel és pucéran, fedetlen testtel, lefagyva figyelték az eseményeket.
- "Olyan korban élünk a földön, ahol az ember már nem csak parancsra, hanem örömből, kéjjel öl..."
A szavak amik elhagyták a fiú száját, pengeként hasították át az ismeretlen vékony peremét és így, mindenkinek világossá vált, hogy a fiú őrült. Ezeket a szavakat még nagyapja mondta neki a vészterhes időkben a Chuunin Vizsga előtt. Ekkor a háború még nem robbant ki és minden nyugodt volt. Persze a mindennapos feszültség mindig érződött, de több volt az öröm, mint a szomorúság. Ő ezeket a szavakat bánatból, szomorúságból, csalódottságból mondta unokájának, ám az idő múlásával ezek a szavak teljesen átértékelődtek Mirubiban... Ezek a szavak már nem a bánatot és nem a tanulságot jelentették a számára, hanem a rideg valóságot, érzelmei perzselő igazságát... Ám ezt nem érezte át egyetlen itt lévő sem. A felismerés után, hangos nevetésben tört ki a társaság. Mirubi csak végignézett a társaságon. Látta, ahogy a félkegyelmű, öntelt népség, hogy örül még az utolsó perceiben és ez a tudat, ez a gondolat őt is nevetésre, vagyis inkább sötét kacajra késztette. Halk kuncogása először vegyült a tömegével, majd miután átment démoni, szívből jövő kárörömbe, azonnal mindenki arcáról lefagyott a mosoly. Bármennyire is nem vesznek komolyan egy gyereket - még az átszúrt kezű fickó sem - nem tudnak az őrület feletti iszonyukon felülkerekedni, így hamarosan már csak Mirubi kacaja hallatszott a néma undorban. Ekkor a kéjelgő csoport férfi tagjai is fegyvert ragadtak a kezükbe. Ki pörölyt, ki pedig botot... Mind csupa barbár, tompa fegyver. Mirubi elhallgatott. Végignézett a társaságon. Tizenkilenc férfi nézett vele farkasszemet, ám őt ez nem zavarta...
   A feszültség hamar a tetőfokára hágott... Mindenki izma megfeszült, tenyere izzadt. A fiú puszta jelenlétével és tetteivel elérte azt, hogy a figyelem olyan mértékekben ráterelődjön, hogy a kisugárzásával kiprovokálhassa magának azt, hogy a nőktől és italtól részegült csürhe fegyvert szorongatva figyeljen rá. A kacaj közben persze a haja az arcába lógott. Elég hosszú már, majdhogynem a válláig ér, így tenyerével kisöpörte azt az arcából, ám azzal a mozdulattal az Amegami köpeny ujjából egy kunai ugrott a kezébe, amit azonnal a mögötte álló csapos szemei közé dobott. Természetesen a dobás csak néhány ujjmozdulat volt, ám elég képzett ahhoz, hogy egy ilyen egyszerű mozdulattal halálos sebességre gyorsítsa fel a fegyvert. Természetesen a csapos nem mozdult már régóta, ezt Mirubi tudta, így sikerült odanézés nélkül belőnie a célt, ami persze céltért. A csapos szédelegve borult el, spriccelő sebbel a homlokán, majd amikor már nem bírt a lábán maradni, fejjel előre beleborult a fehér löttyel teli hordóba, rózsaszínre színezve azt...
- Tizennyolc...
Mondta Mirubi, majd ahogy ezt kimondta, pupillája szinte porszem méretűre szűkült. Szíve hatalmasat dobbant, majd kiugrott a helyéről. Testében az adrenalin villámgyorsan áramlott szét! Teste kissé kipirult, erei kitágultak és minden izma megfeszült. A mosoly amit az arcára ült, egyáltalán nem ebből a világból valónak látszott! Fogait úgy szorította össze, mint valami bolond. Fájtak, de nem törődött vele! Kellemes fájdalom volt az, ahogy ínye egyre csak szivárogni kezdett vérével... ELKÉPESZTŐ ÉRZÉS VOLT SZÁMÁRA!!! Örült! Izgatott volt! Szabadjára engedte minden elfojtott érzelmét és a tömeg, egy emberként vetette rá magát a fiúra! Az öt támadó ért oda először! Mirubi bevethette volna kedvenc technikáit, de az nem a mészárlással lett volna egyenlőre, így a Nawabare // Kötelek Tánca nevű technikájával másodpercek alatt letekeredett kezéről drótja, ám csak a jobb kezéről. Öt méter hosszú volt az a drót és a kezéről négy méter tekert le. A maradék egy méter még mindig fel volt rögzítve. A drótba chakra volt vezetve, így bármilyen mozgást ki tudott belőle váltani, így amint az öt férfi sújtott volna le fegyvereivel, hogy egy egyszerű forgással és a drótjai mozgatásával egy félkört írva le, felvágta a támadók hasát. Ám a seb vékony volt de sok benső szervet sértett: Vékony és vastagbél, vese, máj. Ám ez nem állította meg a most már halálra ítél támadókat, mivel a hatalmas fájdalom miatt szervezetük lesokkolt és nem éreztek fájdalmat ezekben a másodpercekben. Éppen ezért Mirubi hátra ugrott, egészen a mögötte álló pult tetejére, majd egy újabb kunit ugrasztva elő köpenye ujjából, azt a falnál álló pucér férfi lábai közé dobta, tökéletesen leválasztva annak legbecsesebb részét. A merevedő hímtag koppanva esett le a földre, majd ment össze pillanatok alatt, ahogy a vér kiszivárgott belőle. Talán azt már mondanom sem kell, hogy a férfi a fájdalomtól és az azonnali spriccelő vérveszteségtől elájult.
- Tizenhét!!!
Ordította Mirubi, majd ledobta magáról köpenyét, ami gyűrődő hanggal a talajra esett. Öltözete alatt csak egy fekete trikó és egy szürke nadrág volt. Karja egyáltalán nem izmos, ahogy a teste is teljesen átlagosnak mondható. De mégis! Arca és kisugárzása iszonyatosan félelmet keltő! Haja ismételten az arcába lóg, és már több izzadság csepp is az útjába került. Igen izzad... Izzad az izgalomtól, a túlfűtöttségtől! Annyira extázisba került, hogy már-már az ájulás szélén jár. Lábai remegnek, az izmok önmaguktól rángatóznak... Kezeit maga elé tartja, ujjai akárcsak az erős acél, úgy görbülnek a tenyere felé. A Sötét Chakra elkezd megjelenni a kezei körül vibráló, pulzáló hangot adva magából. Chakra no Mesu... A chakra oda-vissza mozgással vibrál Mirubi kezei körül. Nem, ez nem az a fajta Chakra no Mesu, ahol chakra pengét hoz létre... Ez az a fajta, ahol belülről vágja szét az ellenfeleket. Ám ez csak a jobb keze. Bal kezén a materializálódott sötétlila színű penge jelenik meg és a teljes kézfejét körülhatárolja. Többen már eldobták fegyvereiket, ám ez Őt nem érdekli! Nem bír már magával, így száját kezdi el harapdálni, ám rángatózó lábai munkába állnak. Hihetetlen sebességgel indul meg az öt fős társaság elé, akik ekkorra már észrevették sebeiket és igen komoly szervi roncsolódásuk miatt komoly belsővérzésük van. Ám Mirubi ennyinél nem áll meg. Átvág az eldobott fegyverek között a hatalmas gyorsasággal. Lábai vadul ütköznek a nehéz tárgyaknak, kisebb-nagyobb fájdalmakat okozva neki, de ez még csak jobban feltüzeli, így amikor elérte az öt ember, újabb félkört ír le a bal kezével és az összes ellenfél hasát keresztül vágja a Chakra no Mesuval. Ezúttal egy olyan mély és olyan széles vágást ejtett, hogy az öt munkás belei bugyogva, bűzölögve estek ki a padlóra. Csodálatos látvány lehetett a fiú számára, akinek chakrával körbejárt kezéről éppen most égnek le a Sötét Chakra által kitépet, nem kívánatos bélcafatok. A másik társaság, akik eddig csendben voltak, most kardot ragadtak. Csupa ócskavas, ám azt hiszik, hogy ettől előkelőbbek lesznek. Hanyag mozdulatokkal vágnak Mirubi felé, ám Ő egyszer-egyszer egy könnyed mozdulattal elhajol egész testével a kardcsapás elől, majd bal kezével suhintva egyet kettévágja a kardot. Ezt teszi mindegyik támadóval, majd végül átszúrja őket a pengéjével és közben vadul ordít!
- Tizenhat! Tizenöt! Tizennégy!
Miután végzett ezekkel, akkor sincs ideje a pihenésre. A pucér társaság következik. Nem törődik azzal, hogy teste és arca már csupa, vöröses vér és húscafatos, még le is nyalja szájáról az ilyen maradványokat, majd úgy rohanja meg a társaságot, akik gyomornedvüket, székletüket és vizeletüket ürítették a látottak által. Mirubi kezd lenyugodni. Idegei csillapodnak, józan esze kezd visszatérni. Érzi már, de lendületben marad és további kegyetlenséggel öl. Egyszerűen csak megszünteti a kezeit körülvevő chakra hatását. A behemótok ekkor feleszméltek és mivel fegyvereiket eldobták, puszta kézzel álltak neki a fiú visszaverésének. A lomha hústornyok között Mirubi úgy mozgott, mint egy macska. Most chakráját a karmaiba koncentrálta, csakúgy mint a Shikiyaku no Jutsunál. Azok megnőttek, ahogy fogai is. Hegyes volt mind a foga mind a karma! Ő nem ütött, csak mély karmolásokat ejtett és mikor egy kitérés közben az egyik pucér férfi petyhüdt hímtagja hozzáért Mirubi karjához, könyörtelen markolt bele hegyes körmeivel és tépte le a helyéről. Persze ezzel még nem volt elintézve a dolog! A férfinak még földre dőlnie sem volt ideje, csak ordított, ám ekkor Mirubi ökölbe szorított kezével egy erős csapást mért a férfi nyitott szájára, kiverve az elől lévő fogait. De nem állt meg itt! Az ütés átütötte a fogakat, Mirubi keze pedig kissé vérezve, sérülten és sajgón, de tovább ment ellenfele szájába, aki reflexszerűen szorította össze állkapcsát, ám ínye fájt, így inkább kinyitotta, így Mirubi a vékonynak minősült kezével egészen a férfi nyelvcsapjáig lenyúlt, majd szétnyitotta eddig ökölbe szorított kezét és szétkarmolta a nyelvcsap és a garat közti vékony húsréteget, ezzel hatalmas vérzést indítva el. Férfi ekkor öklendezni és fulladozni kezdett. Felhányt nem kevés sört is és gyomorsavat, ami csípte Mirubi kezét, így szabad karjával a szabadon, zacskó nélkül lelógó heréket ragadta meg és azokat is kitépte helyükről az erekkel és ondóvezetékkel együtt! A fiú brutalitása túlszárnyalhat mindenkit! Ami pedig a legrosszabb, hogy élvezi, ám kissé zavaró tényező, hogy a gyomorsav marja a kezét, így chakrát halmoz és egy kisebb Kassikennel, - ami valóban kevés chakrából jön létre - lerobbantja a férfi fejét, miközben karja félig annak a szájában van. A robbanás természetesen némi csonttal és agyvelővel is jár, így egy csontszilánk fel is sérti Mirubi homlokát.
   Végre... Most már az Ő vére is keveredik a többi szemétével, ám ha egy kívülálló személy értékelné a történteket, akkor valószínűleg nem ezt a csürhét dobná a Pokolba! Mirubi immáron teljesen lenyugodott. Szadista hajlamait vérben és agyvelőben fürödve elégítette ki, ám jelentősen rátettek a szerzett sebek a kezén. Ezek azonban elhanyagolható fájdalmak voltak ahhoz képest, amiket az itt lévő emberek szenvedtek el. A mészárlás ezután nem folytatódott tovább, ugyanis a nők és a férfiak is a látottaktól a földön fekve találták magukat, teljesen összetörve, ostobaságokat motyogva maguk elé. Az egyetlen álló férfi, az a nagydarab fickó volt, akinek kezét Mirubi a hajával szúrta át. Éppen beleit tekeri fel kezére a földről. Még mindig a hasából lógnak le a földre, majd amint mindet sikerült felhúzni, megpróbálja azokat visszanyomni a hasába. Sikerül is neki, fájdalmat már nem érezve, majd elgyengült, lefagyott arccal Mirubi felé fordul. Szájából a nyál úgy folyik mint egy szellemi fogyatékos szájából. Nem csoda, hiszen azzá vált, de szerencséjére, vagy éppen balszerencséjére nem kell már sokáig így élnie. Térdre esett... Teste nem érez fájdalmat, de egyre csak gyengül... Elméje nem fog fel semmit. Mirubi leindul felé, ám útját az ugyancsak leépült lány keresztezi a földön fetrengve. Ez az a barna szemű, csontsovány lány... Szemében üresség, arcán tébolyultság. Ő is a nyálát csorgatja, izmait nem képes már kordában tartani. Mirubi egész egyszerűen csak kikerülhetné, de nem teszi. A lány az oldalán fekszik, de Mirubi lábával hátára fordítja. A nő szemei ekkor megtalálják Mirubi szemét. Fájdalom... Másodpercekig nézik egymást és mintha a nő olvasna Mirubi gondolataiban. Szemei könnybe lábadnak, sírása, öklendezése, fuldoklása, ordítása - nem tudom minek nevezni - egy nagyra nőtt csecsemő szenvedéséhez hasonlít. Mirubi elfordítja róla tekintetét, majd nem átlép rajta, vagy kikerüli, hanem vékony, csontsovány mellkasára lép rá, teljesen behorpasztva azt. Amint lép egyet, súlyát erősen rá is helyezi, hogy a hatás biztos legyen. A már szellemi sérült nő, csak nyög és szenved, majd amint a fiú lelép róla, felsóhajt, ám a sóhajtás hamar köhögésbe és fuldoklásba csap át. Rengeteg vért öklendezik fel, ám ez a fiút cseppet sem érdekli. A lassú és fájdalmas halál volt a szándéka azzal amit tett....
   Végül Mirubi elérte utolsó érdekesnek mondható ellenfelét, aki ott térde előtte és még így is a hasáig ér a fiúnak. Beleire néz, majd megfogja őket, és mint az oktalan állat, Mirubi felé nyújtja azokat teljesen gyermeteg arckifejezéssel, legörbülő szájjal és síró szemekkel, ám a nagydarab férfi csak halk nyöszörgést hallat. Ha találgatni kellene, akkor ennek a mozdulatnak vagy az lenne a mondanivalója, hogy: "Nézd, nézd mit tettél..." vagy "Kérlek, kérlek segíts rajtam!" De ezek csak találgatások. Nem tudhatjuk, hogy egy ekkora sokkot átélt ember, mi célból veszi kezébe kiontott beleit és nyomja azt gyilkosa arcába. Mirubi percekig tűnődik ezen, miközben a férfi lassú mozdulattal, elengedi beleit, amik rántanak egyet rajta, ugyanis némelyik még mindig kapcsolódik a testéhez. Irtózatos bűz árad belőlük, de Mirubit ez nem izgatja. Ezer egy ilyet, és még borzalmasabb szagot érzett már... Őt most az érdekli, hogy elintézze a férfit. A szemeit nézve, kezét lassan az arcához emeli. A férfi feje és arca szintén hatalmas, Mirubi tenyere eltörpül mellette. Megsimítja a haldokló férfi arcát. Saját kezével letörli a véres nyálat, ami már áldozata hasáig kúszott, majd gyengéden megérinti a férfi nyakát. Ezt még egy csecsemő sem érezné, annyira gyengéd ez az érintés, ám ami ezután következik, az csak egy újabb kegyetlenség. Mirubi chakrája lassan, gyilkosan kezd el gomolyogni a fiú kezei körül. Lassan, oda-vissza lévő mozgást végez, míg végül a fiú, át nem áramoltatja azt a férfi nyakába, testébe. A Chakra no Mesu bensőleg alkalmazva a leghatásosabb, ahogy ebben az esetben is. Azonnal átvágja a csontokat, a nyelő és légcsövet, valamint a hangszálakat, bármiféle külsérelmi nyom nélkül. A férfit voltaképpen egy simítással ölte meg. Igen megölte, mivel amint elvágta nyaka benső részeit, férfi eldőlt. Számára ez már a megváltást jelentette, mivel Ő csak annyit érzett ebből, hogy kiszáll belőle az élet... Elaludt.
   Mirubi percekig ott állt az általa okozott hulla halom fölött. Nézte, ahogy a megrokkant emberek vergődnek a földön és a saját mocskukat nyalják fel a padlóról. Szemei és elméje most már tiszta volt, de egy percet sem bánta meg azt amit tett. Odasétált az egyik tükörhöz, majd végignézett a testén. A keze egyre inkább fájt a sebek miatt, amit a fogak és a csontok okoztak. Bőre fehérsége nem látszott a vöröstől, ami beborította a testét. Arcába lógó hajtincseiről vércseppek hullottak a padlóra. Ruházatát hús és agyvelő borította... Undorító látvány volt, de a vér elnyomta a néhány perccel ezelőtti bűzt, ami bejárta a fogadót... Miután kiállta magát a tükör előtt, megfordult és a pulthoz sétált a hullákat átlépve, hogy felvegye köpenyét. Úgy csinált, mintha csak egy teát ivott volna meg: Egy mozdulattal felhúzta köpenyét, bekapcsozta azt és indulásra készen megropogtatta nyakát. Még utoljára körbenézett... A földön eddig eszméletüknél lévő életben maradt emberek most már aludtak... Valószínűleg túl sok volt ez elméjüknek. A fiú csak hümmögött egyet...
- Tennem kell ezzel valamit.
Vonta le a számára hasznos következtetést, majd távozott a vérrel áztatott kocsmából...

Shimura Danzou Szer. Feb. 04 2015, 11:01

Üdv!

Valóban elég perverz volt. Mindenesetre nem jelentett számodra ez túl nagy kihívást, így a jutalom inkább az írásminőségnek szól, semmint a harcnak. + 10 chakra.

**Shiren** Hétf. Márc. 30 2015, 18:32

Időbeli Elhelyezés: A Medvék Országa elhagyása utáni hetek.
Kaland Célja: Edzés
Kaland Szintje: A

   ...A porban fekve, csak azon tűnődik, hogy mit is csinált rosszul? Vajon tényleg felette áll? Vajon mennyivel lehet erősebb nála és ha ennyire erős, akkor mi akadályozza meg abban, hogy átvegye a Szervezet irányítását? Ha valóban egy karcolás nélkül képes volt a folyamatos támadássorozat mellett versenyre kelni egy Bijuuval, akkor vajon Itanashi mekkora erővel rendelkezhet? Most, hogy itt fekszik, minden annyira feleslegesnek tűnik...
   Két hete, hogy elhagyta a Fű Országát, így folyamatos mozgással durván két hét alatt elérte a Füst Országát. Tegnap érkezett, így kimerült volt. Miután megküzdöttek a Nibivel és bár Ő maga nem vette ki túlzottan részét a harcokból, mégis, a Kirigakurei ANBU ellen vívott harc, valamint a magas szintű technikák megtették a hatásukat. Valószínűleg, hogyha Kazuya nem idézi meg azt a Hatalmas Teknőst, akkor ott hagyják a fogukat. Így is hajszál híján sikerült csak elkapniuk és ártalmatlanítaniuk a nyomukba szegődő ANBU-t. Ám ha ennyi nem lett volna még elég, Mirubinak azonnal indulnia is kellett, mivel jöttek a Kenshiro Birtok védői, azok pedig természetesen nem láthatták Őt Karuval. Éppen ezért a fiú, csak a Tűz Országában tudott megpihenni egy fél napra, amíg újra erőt nem gyűjtött a nagy úthoz. De a felesleges részleteket most hanyagoljuk, helyszínünk természetesen most is Jigokutari, az Ame no Ekibiogami bázisa.
   Egy férfi és egy fiú áll egymás mellett a labor homályában. Mirubi felsőteste csupasz, az Amegami köpeny félig lóg rajta. A mellette álló Raion a fiú jobb vállán lévő pecsétet vizsgálja, miközben jobb kezében egy Senbont szorongat. Ujjait óvatosan végighúzza a pecséten, ami egy szót formál: VÉR! Ezt a pecsétet Itanashi hozta létre Mirubi vállán, ám a fiú nem volt tisztában társa szándékaival és mire reagálhatott volna, a pecsét már aktiválódott. Itanashi a vérével hozta létre a pecsétet, így sok jóval nem kecsegtet ez a dolog.
- A vérét használta a pecséthez. Lehetséges lenne, hogy egy Tér-Idő technikára készül?
Tette fel a kérdést Mirubi a jóval tapasztaltabb Raionnak, aki még mindig a pecsétet vizsgálta.
- Abból kiindulva, hogy a pecsét létrehozása után eltűnt, meglehet. De szerintem ez a pecsét nem alkalmas rá, így ez csak egy megjelölésre szolgál.
- Ha a megjelölést szolgálná, akkor azzal a Háromszöggel és nem ezzel a Kanjival jelölt volna meg. Viszont, nem látok az íráson kívül semmit. Eleve nem tudom elképzelni, hogy hogyan volt képes kifejleszteni egy Pecséttechnikát. Ennek valami más a rendeltetése.
Mondta Mirubi, mire Raion a jobb kezében lévő Senbont belevágta Mirubi vállába. A fiúnak sem kellett több, azonnal reagált. Elugrott Raiontól, majd maga elé tartva jobb karját, azonnal chakrát gyűjtött. Raion cseppet sem lepődött meg Mirubi reakcióján, ezt a higgadtsága és a gondolkodó arckifejezése is bizonyítja. Mirubi sem gondolja azt, hogy Raion meg akarná Őt támadni, vagy meg akarná őt ölni. Ha így lenne, akkor azon nyomban megtehetné, amint meglátja. Szóval, ha valaki megbízza a férfit Mirubi likvidálására, akkor nem kell színészkednie ahhoz, hogy leterítse Mirubit. Amikor a két fiú elméje kapcsolódott régebben, Mirubi megtapasztalhatta, hogy Raion Tensei mekkora erővel is bír igazán...
- Úgy tűnik, hogy a pecsét nincs ellátva semmilyen védelemmel.
Mondta Raion egyhangúan. Mirubi ekkor a vállára nézett, amiből állt ki a hideg Senbon. A fegyver pontosan eltalálta a pecsét egy részét. A fiú méregető arckifejezéssel nézte végig, ahogy a vére kicsordul a Sembon alól.
- Már értem...
Mondta a fiú, majd leengedte karját és kihúzta a vállából a tűt. Megszokta már a fájdalmat, ám fogait erősen összeszorította. Hiába a szokás, nem szereti és tart a fájdalomtól. Ám ezt most nem mutathatta ki, így egyetlen esélye az volt, hogy kitépi a fegyvert a vállából.
- Tehát, ez a pecsét egy harmad osztályú kreálmány, ami nem képvisel különösebb erőt. Feltételezem, hogy azok nélkül a jelek nélkül, amiket a Fuuka Houinhoz, vagy a Shishi Heiko-hoz használok, nem képes a pecsét az önálló hatáskifejtésre. És jól gondolom, hogy a pecsétjeimet fizikailag lehetetlen megtörni, ezt pedig nem?
- Nem egészen. Egy pecsétet fizikailag nem lehet megtörni, maximum eltörölni azt a dolgot, amin a pecsét elhelyezkedik. Tehát, kivághatunk egy darabot a válladból is akár, hogyha nincs ellene kifogásod, mivel hiába szúrom át a pecsétet, az már beépült a húsodba is. Ha a karod vagy a karodból egy nagyobb darab hiányzik, akkor a pecsét is különválik tőled.
Mirubi szemöldökét ráncolva lépked egyre közelebb és közelebb Raionhoz, felhúzva vállaira az Amegami köpenyt, ezzel elfedve csupasz felsőtestét.
- Tehát, a pecsétet fizikai úton csak úgy tudom eltüntetni, hogy a felülettel együtt különválasztom a testemtől. Mi a chakrával való feloldás menete?
Mirubi tudásszomja mindig is nagy volt és most örül, hogy van kitől kérdeznie ezekről a Pecsétekről. Ám valószínűleg, amint Raion átadta neki minden tudását, Mirubi újabb és újabb információk akar majd magáénak tudni.
- Azt nem tudom. Nem oldottam fel még egyetlen pecsétet sem, azonban léteznek olyan felülíró pecsétek, amik képesek megszüntetni vagy elnyomni egy másik pecsét hatását. A valódi Fuuin Jutsuk. Hiába, hogy egy önmagában gyenge pecséttel van ellátva a tested, a pecsét attól még működik és a pecsét ereje a beleadott chakra mennyiségétől függ. Így akármilyen harmat gyenge egy pecsét, attól még lehet erős...
- Ezt tudom. - Szakítja félbe Raiont - Viszont ha Te sem és Én sem vagyok képes feloldani, sem pedig elnyomni egy Pecsétet, akkor mégis mit kellene tennem? A karomat nem adom érte.
Raion szemei most elterelődtek Mirubiról. A fiú a labor kijárata felé vetett egy pillantást, majd a következő másodpercben már meg is indult felé, ám nem hagyta kétségek között a Szervezet vezetőjét.
- Feltörni ugyan nem vagy képes fizikai úton, ahogy feloldani sem és elnyomni sem, viszont a chakrát mindig kéznél van. És ha jól tudom, akkor a chakrád elég pusztító ahhoz, hogy a chakrakontrolloddal fel tudd törni a pecsétet azáltal, hogy rengeteg chakrát áramoltatsz belé. Ha ezzel megvagy, akkor folyamatos chakrafelszabadítás mellett, talán sikerülhet feltörni a pecsétet.
- Talán?
Raion ekkor már háttal volt Mirubinak, ugyanis a Labor ajtaja már csak egy karnyújtásnyira volt a férfitól, ám még ekkor is észrevehető volt a hangján, hogy a férfi szája alattomos mosolyra húzódik. Valószínűleg élvezi, ahogy a markában tartja az Ame no Ekibiogami vezetőjét.
- Sejtve a pecsét egyszerűségét és ismerve az erődet, egészen biztosan sikerrel jársz.
Mondta a férfi, majd két kezét előre tartva, kinyitotta a nyikorgó, fémmel díszített fakapu két ajtaját és kilépett a Laborból, a fiatal démon előtt pedig bezárult az ajtó és újból a nyugodt magány vette körül... Az égszínkék szemek néhány másodpercig rezzenéstelenül néznek a Labor be s kijáratának egyetlen pontjára, ahol az imént a szervezet legerősebb tagja távozott... Vajon mit akarhat? Miért szegődött Mirubi mellé? Miért segít neki? Mik a céljai?! Ezek a gondolatok jártak Mirubi fejében, ám ekkor a forró vér, teljesen átitta magát a fiú köpenyén. Ekkor Mirubi feleszmélt és mint aki álomból ébred fel, körbenéz. Minden olyan csendes volt... A kémcsövek, lombikok, fémes polcok és a műtőasztalok. Minden olyan csendes és hideg... Hideg és nyugodt, akárcsak a halál. Mirubi bal kezét, lassan vérző sebére helyezte. Érezte a lüktető fájdalmat, amit a Senbon okozott. Más körülmények között ez a seb a szúrás pillanatától fogva nem negatív energiákkal töltötte volna el a fiút, hanem talán feltüzelte volna. Ám ezúttal csak figyelmetlensége és gyengesége jele. Ha felismerte volna Itanashi technikáját, akkor most nem tartani itt... Ezen gondolatokra egyik pillanatról a másikra belemarkolt vérző vállába, felüvöltve, majd dühösen megindult Ő is a labor kijárata felé...

   Három óra telt el azóta, hogy dühösen betört sötét szobájába, majd becsapta maga mögött az ajtót és teljes erejéből az Acélfalnak ugrott, püfölve, rúgva, fejelve azt, addig, amíg végleg akkora kárt és fájdalmat nem tett magában, mire lenyugodott... Persze ez nem tartott sokáig, az esze ezúttal a helyén volt, így minden egyes ütéssel bevillant elméjébe az, hogy mekkora kárt okozhat magában azzal, amit csinál. Természetesen ezzel nem lenne baj, de az önpusztításnak itt most nincs helye és értelme. Ha célja lenne vele, akkor nem tartanák vissza gondolatai, ám ezúttal néhány másodperc alatt felismerte tettei értelmetlenségét, majd az ágyába vetette magát dühösen. Ám ahogy teste elernyedt és elterült a puha, gyermekkorra emlékeztető ágyon, Mirubi azonnal elaludt. Ez történt három órával ezelőtt.
   Rémálomból ébredt fel a fiú. Elbukott, méghozzá egy "jó barát" ellen. Itanashival küzdött, harcolt álmában, ám nem sikerült még csak megérintenie, megkarcolnia sem a Pap testét. Vajon miért éppen erről szólt az álma? Talán tudatalattia üzen ezzel? Legbelül úgy gondolja, hogy nem lenne képes arra, hogy legyőzze Itanashit? Nos, meglehet, főleg, hogy most az Ő "átkától" szenved. Éppen ezért álmodik ilyesmit. A revansra még nem került sor, így napról-napra egyre jobban hajtja őt a bosszúvágy és a gyilkolási szándék! Hogy lehet, hogy ilyen mélyre süllyedt!? Ahelyett, hogy a Világ befolyásolásáról szóló tervét valósítaná meg, most azzal a személlyel kell törődnie, akibe a legtöbb bizalmat fektette egészen idáig. Szinte fülébe csengenek a szavai: ... jobb, ha egy életre megjegyzed, nem azért vagy vezető, mert oly hatalmas lenne az erőd, és azt se feledd, én miért vagyok melletted... Mirubi ezeket már csak később, visszagondolva hallotta és fogta fel, ugyanis mialatt ezek a szavak elhagyták a Pap száját, Mirubi belső "énjével" társalgott. Abban az időben történt az, hogy Hishimon újra megjelent és persze felfedve távollétének egyértelmű okát. Ám később, mikor Mirubi úton volt hazafelé, sokat gondolt vissza a küzdelmekre, társaira és legfőképpen Itanashi erejére. Ezek a szavak pedig rettenetesen megragadtak benne, még akkor is, hogyha az együtt töltött idő alatt hallott prédikációk csupa félreértett, meg nem értett benyomásokból fakadtak. Ám abban igaza volt Itanashinak, hogy Mirubi nem az ereje miatt vált az Amegami vezetőjévé. Mirubi, nem az erejével emelkedett ki, de éppen ezért is válik félelmetessé. Az erő relativitása egy meg nemé rtett dolog. Csak azok ismerhetik fel az Erőt, akik önmagukat akarják általa igazolni. Így az erejük több értelemben is felfogható: Fizikai erő, A Chakra ereje, Szellemi erő, Lelki erő, Akarat erő és még sok más. Aki félreértelmezi az erőt, vagy éppen tévúton jár az erő felé vezető úton, az soha nem érheti majd el azt. Ám az egyszerűen lehetetlen, hogy valaki rossz úton járjon... Az erő sokoldalúsága miatt, nem lehet rossz úton járni hozzá, ám az a cél, amiért erőt gyűjtünk, eltér mindenkinél. A célhoz pedig csak egy út vezet és az az út nem mindegy, hogy milyen erőből fakad. Így tehát, a célok határozzák meg az erőt... Ebből kifolyólag Mirubi ereje túltesz Itanashién. Ahhoz a célhoz, amit Ő akar véghezvinni, Itanashi ereje nem elég. Ám az Ő útja, vagyis az Ő ereje gátolhatja Mirubit saját Céljának elérésében. Lehetséges lehet, hogy máris keresztezték egymást az utak? Ez már csak akkor derül ki, hogyha legközelebb találkoznak. Akkor pedig, hogyha az utak keresztezik egymást, akkor az egyik erőt el kell törölni a föld színéről...
   Tehát, ezzel a gondolattal kelt fel ágyából a fiú. Furcsamód kipihenten érezte magát. Persze ez rémálma miatt volt lehetséges, elvégre is szapora szívveréssel és gyors légzéssel kelt fel. Ennek okán pedig, szervezte is felébredt. Nem is húzta tovább az időt, felpattant és kisétált a korom sötét, fény nélküli szobából. Ám a Körfolyosón sem volt világosabb, de ott legalább a fáklyák szolgáltattak némi fényt a fiú számára, aki a szobából kijövet balra vette az irányt, ugyanis arra volt a Bázis kijárata. Néhány perc alatt a szapora sétával el is érte a Bejáratot, majd felugrott és megkapaszkodott az egyik vaskapaszkodóban. Pont elérte a járat tetejét, ahol is az Amegami jelképpel ellátott bejárat volt. Felemelte kezét, majd tenyerét rányomta a bejárati kő aljára és chakrát vezetett bele. Ennek hatására természetesen a kő elmozdult és a felszín megnyílt a fiú előtt. Szemfájdító fény ömlött a fiú arcába, ám ezzel Ő nem foglalkozott. Elrugaszkodott, majd egy könnyed ugrással kilőtte magát a járatból és egyenesen az egyik bambuszfa tetején landolt. Egy ilyen fa vékony és rugalmas, így Mirubi jobb kezével tartotta magát, míg lábaival körbefogta a szárat. A levelek és a vékonyabb ágak nem zavarták, mivel mindegyik puha és hajlékony. Talán a legártalmatlanabb növény a világon.
   Nem lógott ott sokat. Egészen pontosan három másodperc múlva már el is engedte a fát. Ennyi idő elég is volt a bejáratnak, hogy visszazáródjon és újra csak az Amegami szimbóluma díszelegjen ott. Mirubi most nagy elhatározottsággal áll a Füst Országának egyik legfélreesőbb területén, így most lehetősége nyílik a tomboláshoz. Na igen, ezt várná az ember, aki ismeri a fiút, ám neki most teljesen más tervei vannak. A feszültséglevezetés egyáltalán nem fejleszti őt, így ezúttal szembe kell szállnia önmagával. Próbálkozott már nem egyszer ezzel a módszerrel, ám akkor teljesen más irányba terelődött el a "gyakorlás". Most azonban nem így lesz, Ő maga fog erről gondoskodni. Ám ehhez előbb találnia kell egy megfelelő helyet, amit tudja is, hogy hol keressen. A fiú nem gyűjtött chakrát, nem koncentrált tudatosan, hanem puszta erejéből és irányítatlan chakrája segítségével indult meg az Amegami köpenyében Északkeletre, Dangai Takumi no Sato területére! Hogy miért pont oda? Azért, mert a területek nagy része ellenőrizetlenül van hagyva a Fegyverkészítők részéről és mivel hozzájuk tartoznak ezek a területek, így a Kemurigakurei ninják sem mászkálnak erre. Így, szabad az út. Ezen kívül pedig, ezek a területek teljesen kietlenek, kopárak és sziklákkal telik. Mirubinak pedig, pont az ilyen kemény és barátságtalan helyekre van szüksége. Persze, nem őrült meg! Takumi no Sato közelébe sem menne, elvégre amikor, mint üzletpartner járt ott a különleges megrendelések ügyén, láthatta, hogy hogyan bánnak el azokkal, akik megzavarják a békét és a rendet...
   Útja átvezette őt a Bambusz Erdőn, majd egy kisebb tölgyfa erdőn és végül egy még kisebb kiégett, elkorhadt erdőn, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy mégis miféle fákból állt össze hajdanán. Az itt lévő száraz bokrok és fák, már valóban nem élnek, csak szintén halott gyökereik rögzítik őket a talajba. Ebből kifolyólag sok a kidőlt fa is, ami persze Mirubi számára veszélyt jelent, elvégre bármelyik pillanatban rádőlhet. Persze, nem mintha tartania kellene ettől a veszélytől. Szélsebesen robog végig a vidéken, amikor elsuhan az egyik fa mellett, még végig is húzza kezét az elhalt élőlény korhadt és üreges törzsén, majd felugorva az utolsó, viszonylag vastagnak tűnő fa ágára, elrugaszkodik onnan. Talán több tíz méteres ugrást is megejtett, bár az is lehet, hogy csak számára tűnt ez ekkorának odaföntről. Innen belátta az egész tájat! Látott mindent, még a messzi szirten lévő Takumi no Satot is láthatta. Egyszerűen lenyűgöző érzés volt, ám nem élvezhette sokáig, ugyanis kiszúrta a megfelelő helyet az edzése számára. Egy "C" alakú hegy, aminek a mélyedése kövekkel és kisebb-nagyobb sziklákkal volt teli. Voltaképpen egy tökéletes zsákutca. A hegy több tíz méter magas volt, így a küzdőtér határának tökéletes érzetét kelthette. Az érkezés mondhatni simán ment, némi chakrakoncentrálással az esés tompítható volt, persze nem mintha annyira megviselné egy Shinobi szervezetét, vagyis testét egy ugrásból való érkezés...
   Mirubi tehát, a hegy felé vette az irányt. Ekkor már este hat óra körül járhatott az idő, ennek megfelelően az az éles fény, amit észlelet Mirubi, csak az esti lemenő nap narancssárgás fénye volt. Ezt az ember egy fekete lyukból kijövet másképpen érzékeli, főleg akkor, hogyha már napok óta odalent tartózkodik, ahol semmilyen erősebb fény nincs jelen, csak a homály és a sötétség. Ezért is esik neki ennyire jól, hogy érezheti testén a hűs szelet, a nap langyos sugarait és a friss levegő, olykor füstöt illatát. Ezek az apró örömök nagyon fontosak lehetnek egy ember számára, még akkor is, hogyha az Emberiség kiirtásán foglalatoskodik. Akármennyire is furcsa, a fiú nem vetette meg a természetet és annak csodáit. Legutóbb amikor ezen a tájon járt, sokkalta barátságtalanabb volt az idő. A csípős, hideg szél csontig hatoló volt, ám a fiú mégis élvezte annak minden érintését... A természet az egyetlen olyan dolog, ami ennyire képes őt kiugrasztani a halál és a sötétség markából... AZ egyetlen "személy" aki befolyással lehet a hangulatára. Ám ezúttal a lemenő nap narancssárga ragyogása és a langyos szél simogató áramlása nem töri meg, nem váltja át a még kontrollálható haragot kellemes elfogadássá. Ez a harag, ezek az érzelmek teljességgel tökéletesek ahhoz, hogy Mirubi fejlessze magát!
   Megérkezett. Idelentről sokkalta nagyobbnak tűnnek a sziklák és a hegyek is, amik "C" alakban zárják körbe a fiút. De nem baj. Van búvóhely, van fedezék és ami a legfontosabb, van kemény szikla! Mirubi nem húzta az időt, minél előbb el akarta kezdeni az edzést. Megformálta a Kage Bunshin no Jutsu kézjelét, majd létrehozta a tökéletes másolatát. Ezúttal nem Hishimonnak adott testet, hanem saját személyisége állt előtte. Nem tudja, hogy mitől függ, hogy éppen mikor kerül Hishimon a Kage Bunshin"ba" és mikor sikerül magáról és saját személyiségéről egy pontos másolatot létrehozni. Azt viszont tudja, hogy amikor akarattal és szánt szándékkal Hishimonnak akart testet adni, akkor mindig sikerült áthelyezni a tudatát a klónba. Ám ezúttal most nem akarta ezt, így önmaga állt előtte. Éppen ezért a beszélgetés itt most elmaradt. Mindketten tudják, hogy mit akarnak és hogy mi a dolguk. Nincs helye fecsegésnek, főleg nem saját magával! Ám mivel személyiségük egyezik, így az agyuk is egy rugóra jár bizonyos helyzetekben. Szinte egyszerre eresztik arcukra azt a sunyi, lenéző mosolyt, majd mindketten egy hatalmas ugrással hátrébb helyezik magukat az ellenféltől. Ennek következtében a távolság jócskán megnő köztük, így a kézjel formálás is megkezdődik. Az igazi Mirubi előbb végez, elvégre a használt technikája kevesebb, egészen pontosan négy kézjelből állt, míg a klón által használt jutsu hat kézjelből. Az eredeti Mirubi egy Endant, a másolat pedig egy Goukakyuut hozott létre, ami szélsebesen száguldott Mirubi technikája felé, teljesen bekebelezve azt, majd nekicsapódott annak a sziklának, ami mögé Mirubi elbújt, hogy kivédje a támadást. Ez érdekes... A klón teljesen más technikát használt, még annak ellenére is, hogy egyazon mozdulatot és reakciót produkálták... Nagyon érdekes, ám minden csak a klón megszüntetése után válik világossá, eddig, csak annyit képes levenni Mirubi, hogy a reakció a helyzettől és minden más külső benyomástól függ. Ha ennél az elméletnél maradunk, akkor a klón számára az volt a befolyásoló tényező, hogy más környezetet látott és így a helyzetet más szemszögből látta. Hát persze! Villan be a fiú agyába. Én háttal állok a nyílt terepnek, míg Ő háttal áll a hegynek. Így a menekülési útvonalai lecsökkennek! A nyílt területen pedig szabadon mozgó Mirubi számára egy Goukakyuu nehezebben hárítható csapás! Ám ez csak a fél igazság...
   A területet hirtelen térdig érő, mozgó, jól irányított víztömeg lepi el. Pár pillanat alatt, eléri Mirubit is, aki a szikla tetejére ugrik. Elemzi önmagát, elemzi saját maga tervét. Éppen ezért észjárása lelassul. A saját magával való taktikázgatásnak megvan az a hátránya, hogy soha nem tudhatja, hogy mire gondol a másik. Igen, ebből jól kiérezhető az, hogy Mirubi igenis úgy gondolja, hogy tudja, hogy más ellenfele mire gondol. Tudja, hiszen kijátssza őket. De vajon mennyire lesz képes kijátszani saját magát?! Elvégre egyáltalán nem jellemző rá, hogy folyamatosan támadjon. Ráadásul egymás utáni, egymást ütő és nem segítő technikával. Ez egyáltalán nem magára vall! De nem teketóriázik tovább. Nem látja ugyan klónját, de érzi a belőle áradó negatív erőt. Egészen biztosan chakrát halmoz. Ám ebben a pillanatban, ahogy ez eszébe jutott, víz vette körbe. Mégpedig olyan víz, amely a teljes sziklát körbevette egy szabályos körben. Suirou no Jutsu!? Hasít elméjébe a felismerés, mire a kezet kezdi keresni. Megfordul és meglátja maga mögött, amint a klónja, bal kezét beletartván a vízbe mosolyog rá, jobb kezével pedig a fél patkány kézpecsétjét formálja meg. Ez volt tehát az elterelés, ám a chakragyűjtés további támadási irányvonatlat adhat a klón számára. A vizet azért hozta létre, hogy észrevétlenül a kövek között mozoghasson a víz alatt, elvégre egy térdig érő vízben is képes mozogni. Amint ez megvolt és mögé került, chakrát kezdett gyűjteni, hogy egy Sötét Chakra támadásra számítson az eredeti Mirubi, ám ez alatt létrehozta a Vízbörtönt, amihez bele kell helyeznie az egyik kezét is a gömbbe. Most pedig az összegyűjtött chakrát halmozza fel a tenyerénél. Mindenki tudja, hogy most mi következik... Kasseiken! A fekete hullám, közvetlen közelről találja el Mirubit, átrepítve őt a gyenge vízgömbön, egészen neki a sziklafalnak. Fejét és testének egészét üti be és az erő hatására még néhány másodpercig még fel is tapadt arra a bizonyos falra, majd arccal előre leesett a víz által még érintetlen területre. Szájából és orrából szivárog a vér... Nem számított arra, hogy ez a támadása ennyire erős és közvetlen közelről ekkora erőt képvisel. Ha a klón nem fogja vissza magát, egészen biztosan elveszíti az eszméletét a csapdába esett fiú... Lehet, hogy még a bordái is eltörtek, habár ezt még nem tudja megállapítani, ugyanis az egész teste egyformán lüktet a fájdalomtól. Bár, ha ebből indulunk ki, akkor ennyi erővel minden csontja eltört, ami pedig nem valószínű...
   Eközben a Kasseikent létrehozó Mirubi, nem érti, hogy miért viselkedik így az eredeti. Mintha nem tudná, hogy miért támad így?! Talán nem jut eszébe, hogy miért jöttek ide? Gyakorolni, harcolni! Ám annak semmi értelme, hogyha azonos gondolkodással, önmagát próbálja legyűrni. Ő nem szokott támadni a vele egyszintű ellenfelek elleni harcban, hanem kivár, vagy a klónját küldi. Most azonban a klón nem félt kezdeményezni! Ezt pedig azért tette, hogy tesztelje erejét! Tudni akarta, hogy Ő maga képes lehet-e saját magát úgy legyőzni, hogy ezúttal Ő az, aki támad és Ő az, aki nem húzza meg magát a csatában! Eddig úgy néz ki, hogy beválik, ám ha az eredeti Mirubi jobban figyelne, mindez neki is eszébe jutna. Elvégre ennek az egésznek az edzés az értelme. Hogyha Mirubi mindig arra számít, hogy kielemzi majd ellenfelét, sosem érhet el fejlődést. Most valami olyat cselekedett a klón, amire a fiú nem számított önmagától sem. Ám mint már mondtam, minden a helyzettől függ. Lehet, hogyha fordított helyzetben, vagy más helyszínen kezdtek volna el harcolni, akkor lehetséges, hogy mindez nem fordult volna meg a klón fejében, elvégre a létrehozás előtt, még semmi ilyesmire nem gondolta a fiú. Ez mindenképpen a létrehozás utáni néhány másodpercben fogalmazódott meg a másolatban. Félelmetes belegondolni igaz? Már akkor másra gondolhatsz, már akkor más juthat eszedbe, hogyha ugyanabban az időben, ugyanabban a helyzetben csak fokkal máshonnan tekintesz a világra és a helyzetre.
   Eközben a porban fekve, a valódi személyiség csak azon tűnődik, hogy vajon mit csinált rosszul? Vajon tényleg felette áll? Vajon mennyire lehet erősebb nála és ha ennyire erős, akkor mi akadályozza meg abban, hogy átvegye a szervezet fölött az irányítást? Ha valóban egy karcolás nélkül képes volt a folyamatos támadássorozat mellett versenyre kelni egy Bijuuval, akkor vajon Itanashi mekkora erővel rendelkezhet? Most, hogy itt fekszik, arccal lefelé és saját maga Itanashira emlékezteti, most valahogy minden annyira feleslegesnek tűnik...
- Szánalmasnak látni önmagam, olyan, mintha meghazudtolnám azt, amiben hiszek. Gondolom eszedbe jutott má...
- Hallgass!
Ordít rá a porban fekvő fiú. A vérrel keveredett nyála, kisebb összeállt tócsát hagyott a porban, amiben az apró homokszemcsék lebegtek. Kezeit belemélyeszti a talajba. Mintha csak a vajba markolna bele, úgy repedezik fel a poros, kemény talaj.
- Már megint elönt a gyűlölet? Nem ez volt a cél...
Tűnődik el a másolat, Mirubira jellemző elemzéssel. Ám igencsak furcsa, paranoid helyzet önmagát elemezni és úgy beszélni önmagáról és mégis egy másik lényről, ahogy egy ostoba diákkal beszél az ember.
- Ha majd a jutsu feloldódik, mindent érteni fogsz.
Jelenti ki Mirubi, ám nem tartott sokáig a nyugodtsága, mivel a következő pillanatban háta mögül érezte saját erejét. Az eredeti test, csak a vért és a nyálat hagyta maga után a porban, míg ő maga szélsebesen a Kage Bunshin mögé került.
- Értek Én mindent! Kasseiken!
Mondja ki a technika nevét, miközben a klón kikerekedett szemekkel, a meglepettségtől megdermedve várja a fájdalmat, ám a technika nem jön létre. A következő pillanatban Mirubi a klón előtt terem. Pontosan két centire vannak egymás arcától, az eredeti test pedig mélyen, szúrós tekintettel klónja szemébe néz.
- Furcsa önmagamat egy másik személyként érezni...
Mondta a klón, mire a meglepődöttség érzete lemállott arcáról és a helyébe az eredeti Mirubi imént leírt arckifejezése lépett. Megragadták egymást a falkaruknál fogva. A klón szorítása fájdalmas volt ahogy az eredeti Mirubié is.
- Remek munkát végeztem veled.
Mondja Mirubi a klónnak, ezzel pedig a fizikai megjelenésére utalt. A klón eközben pedig ugyanazt érezte, amit az eredeti Mirubi az előbb. A meglepettséget... Valóban furcsa lehet önmagát másik személyként érezni... A klón csak azért tudta az imént meglepni a fiút, mivel úgy gondolta, hogy tisztában van önmagával, így bármivel próbálkozik a klón, nem tudja meglepni az eredetit. ÁM nem így lett. Ám a Kage Bunshin sem alapozott arra, hogy esetleg Mirubi elméjében is bevillan ez a terv. Ám nem villant be és éppen ezrét járt sikerrel. Ám most, hogy Mirubi ráébredt klónja, vagyis önmaga tervére és elképzelésére, Ő is képes volt ugyanezt megtenni, hiszen saját magáról van szó. Éppen ezért nem hozta létre a Kasseikent, csupán csak érzékeltette, hogy egy pillanat alatt eltüntethette volna a klónt. Most azonban mindketten elrugaszkodnak és újra, egy rugóra jár az agyuk. Egymásba kapaszkodva emelkednek a levegőbe, majdnem elérve az őket körülvevő hegy csúcsát. Viszont, Mirubi ekkor már nagyobb tudás hatalmában volt, elvégre nem eszébe jutott egy terv, hanem ráébredt a terv miértjére. Így, azonnal felvette a taktikusságot és kockáztatva a sikerességet, elengedte Hishimont, aki ekkor már kézjelek nélkül gyűjtött Elemi Chakrát, majd a levegővel szabadjára engedte. Mirubi sem volt rest, az elengedéssel chakrát gyűjtve létrehozta a Hahonryuu-t mire a teste körül felcsapó víz, gátolta az Endan útját, a forró gőz pedig a klón arcába robbant. Persze Mirubiról van szó, így ennyi még nem volt elég. A klón gyorsan reagált, így testét összehúzta, csökkentve a felületét, ezzel pedig fél másodperccel előbb elérte a gravitáció hatását. Lelassult és lefelé kezdett el zuhanni, jóval előbb, mint ahogy azt a levegőben lévő Mirubi megtette volna, így máris előre szegezte a kezét és chakrát gyűjtött. A Kasseikent készült bevetni a levegőben tengődő Mirubi ellen. Mint tudjuk, egy ninja itt a legvédtelenebb, ugyanis kevesen vannak, akik a levegőben képesek kitérni egy támadás elől. De Mirubi esze a helyén van. Azonnal megformálta a Kage Bunshin no Jutsu kézjelét és chakrája másik felét is kitömörített a testéből, egy szempillantás alatt adva alakot önmagának, aki az információt fogadva elrántotta Mirubit a támadás elől és Ő vált a Kasseiken martalékává.
   Csodálatos ez a harc, hiszen Mirubi a klón használatával dupla tapasztalatra tesz szert. Ám a valódi test észjárása variáltabb ezen a szinten, így a földre érkezvén, máris támadásba kezd. Mégpedig egy újabb stílus váltással. Előkapja a jobb lábszárához rögzített robbanójegyzetes kunait és azzal, szemtől-szembe rohan klónjának. Ám Mirubi fejlődőképes és a klónja is ráébred arra, hogy milyen taktikával állt elő az eredeti Mirubi. Ám, hogyha ezt tovább húzza, akkor abból nem lesz semmi haszna. Nem akarta továbbgondolni a helyzetet és taktikázni, így egész egyszerűen Ő is kunaiáért nyúlt, ami természetesen a jobb lábszárához van rögzítve... Hiba... A Kage Bunshin, mivel ugyanolyan, mint Mirubi, ugyanúgy gondolkodik, rendelkezik a berögzültséggel is és nem veszi figyelembe, hogy Ő maga klón, csak akkor, hogyha külön gondol rá. Ám a csata hevében erre nagyon kevesen gondolnának, így a felismerés éles és hideg pengeként szúrta át a klón testét, ugyanis a Kage Bunshinnal nem járnak együtt a fegyverek...

// Kicsit befejezetlen, mivel innen szeretném folytatni a következő hónapban. Elvégre ha most nyújtom be az élményt, ez még erre a hónapra tartozik. A folytatást egy újabb kalandban írnám meg, ennek a napnak a folytatásával. //

Deidara Pént. Ápr. 03 2015, 20:55

Tetszett a koncepció, viszont a jelen-múlt időt olykor keverted, amikor nem kellett volna. A két hónapra tördelést engedélyezem, hiszen volt ennek befejezése, a klón halála. +9 chakrapont.

**Shiren** Pént. Ápr. 24 2015, 12:40

// Hát szerintem kissé erőltetettek lettek a leíró részek, így ezért elnézést kérek, de most nem futotta többre //

Időbeli Elhelyezés: A Medvék Országa elhagyása utáni hetek; Előző Kaland Folytatása
Kaland Célja: Az Itanashitól "kapott" pecsét feltörése; Tanulás előkészítés; Személyiség formálás a további játék végett (Bizonyítási vágy keltése)
Kaland Szintje: A - Pecsét feltörése miatt

   A klón egy pukkanás kíséretében tűnt el Mirubi szemei előtt, ám előtte még egy gúnyos, de mégis elégedettséggel teli mosolyt villantott. Ezután pedig minden tapasztalat átszállt Mirubiba, ahogy az emlékek is. Emlékezett mindarra, amit a klónja megélt: A vízalatti mozgás a Hahonryuu használatával. A nagyjából térdig érő vízbe ugorva a klón gyorsan tudott mozogni, ugyanis a sodrás és a végtagjai is rásegítettek az úszásban. A Vízbörtönt is gyorsan előkészítette, ahogy a Kasseikennel való kombinálás is egyszerű volt. Az egyetlen hiba ott volt, hogy Mirubi elragadtatta magát, nem figyelt oda arra, hogy valódi teste ugyanúgy működik, mint a klón. Ez okozta az Árnyékklón vesztét...
   A hosszú idők óta ott álló sziklán a fiú úgy érezte magát, akárcsak egy farkas, vagy oroszlán: Felemelkedett a sziklán a magaslatokba és innen a többiek oly aprónak és oly gyengének tűnnek. Képes lehet uralkodni felettük. Persze ez csak egy egyszerű metafora, Mirubi körül egy darab élőlény sincs, csak a víztől áztatott talaj és a nyálas homok, ami vérrel keveredve már észre sem vehető. Csak egy sima folt a természetben, amit érdektelennek talál a lemenő nap utolsó néhány sugara is, ahogy a fény átkúszik a sötétes vérfolton, majd a fény helyét az árnyak veszik át, lassan, vontatott és alig észrevehető alattomossággal...
   Mirubi arcát a narancsos sugarak még melengetik egy darabig, ahogy a messzeségbe réved, ám a Nap, hamar a hegyek mögé bukik... A messzeség gyönyöre, viszont megmarad. A hegyek és a végeláthatatlan köves puszták. Nappal hatalmas errefelé a meleg, amikor éppen tűz a nap és nem a viharfelhők uralják a vidéket, ám esténként, napnyugta után a hűvös Keleti szél megérkezik erre a vidékre, és csakúgy, mint a Föld Országának területein, itt is a hideg lesz úrrá. Mirubi ezt viszont nem szerette... Természeténél fogva utálta a hideget, ám elemi beállítottsága is arra utal, hogy a meleg sokkal inkább pártfogoltja. Bizony, a Fagy Országában nagy megpróbáltatás volt átvágni a havas pusztákon. Nem szívesen menne vissza oda.
   Miután a Nap már lilára festette az égen lévő néhány bárányfelhőt, Mirubi levette tekintetét a horizontról és körülnézett. Ez alatt a néhány perc alatt, teljesen felszáradt az általa, vagyis a klónja által keltett vízmennyiség utáni vizes talaj. A fiú, lassan ereszkedett le a szikláról, akárcsak egy bátortalan gyermek. Izzadt, vizes haja a szemébe lógott. Már annyira hosszú, hogy szinte a szájáig érnek az összeállt tincsek. Testtartása és járása hanyag, akárcsak egy sétáló hulláé... Már alig van árnyéka, ami van, az is átfordul már a Hold ezüstös fényének köszönhetően... Átfordult, akárcsak egy másik "Én"... Az árnyék most sokkalta komorabbnak és sokkalta sötétebbnek tűnik, mint a Nap fényében, de Mirubi csak megy és megy előre. Léptei hamarosan, de a legkevésbé sem gyorsan elvitték őt egy hegy lábához. Nem is figyelte útja közben, hogy mi van előtte, szimplán csak útjában állt a hegy. De nem bosszantotta fel ez a fiút. Óh, nem. Ezúttal nyugodt volt. Az elméjében egyre csak fokozódó érzelmek, a fejét elöntő forróság, ezúttal egy teljesen más forrásból eredt. Ez a gyűlölet, ez a megfelelni akarás, ez a túlszárnyalni akarás, ez a fejlődni akarás most egy teljesen más düh, egy teljesen más inger által kiváltódott állapot.
   Mirubi mint egy fáradt matróz, nekidől a hegy lábának, kezével kisöpri arcából a haját. Foga fehére látszik, úgy kacag fel a lehető legnagyobb szívből jövő kacagással, amit már hosszú ideje nem ejtett meg és most úgy néz ki, hogy rátalált saját emberi valójára...(?) A hangja éles volt és magas. Már-már visításnak hangozhatott a kacagás, ám éppen ettől lett oly démoni. A sziklák is csak félve verték vissza a visszhangot, ami az egész tájat szélsebesen körberohanta. Mindenhonnan a fiú hangja hallatszott. Mintha válaszolt volna önmagának, biztatva saját magát ezzel. A démoni, éles hangú kacaj közben pedig így szólt a sötétségbe.
- Itanashi! Hehehehehee!
Háta erősen oda nyomódik a hegyláb falának, miközben jobb és bal karját, mintha csak kifeszítenék, úgy tárja szét a falnak szorítva. Tenyerével a kőkemény hegylábfalat érinti, miközben kezei lassan ökölbe szorulnak, végighúzva körmét a sziklafalon. Ám ez nem egy színjáték, nem egy borult, önsajnáltatás! Az ujjak és a kissé hegyes köröm - a Shikiyaku no Jutsu sűrű használta miatt - vérző nyomot hagy a bőrön és ezzel együtt a sziklafalon, ahogy Mirubi az ökölbeszorítás közben végighúzza ujjait az érdes falon. Az önmarcangolás, a szégyenérzet, a vörös, kipirult arc, mind gyengeséget igazolnak. Mirubi most először érzi azt, hogy gyenge volt és alul maradt a harcban. A harcban, ami Itanashi és közte zajlott, ám Ő nem vette ezt észre. A dolog gyorsan történt, kiforratlan volt és értelmetlen. Ez a harc csak fejben történt meg és a fejben történő harcot az nyeri meg, aki önmagával néz szemben és önmagát gyűri le! Mirubi régi eszméi, miszerint az emberek nem számítanak, most valahogy nincs felszínen. Érzések öntik őt el, Itanashi szavai verődnek vissza a sziklafalakról. Gyengeség és gyávaság...
- GYENGESÉÉG?!!! Aahhhhrr!!!! Itanashiii!!!
Ordítja égbe régi társa nevét, miközben mindkét ökle olyan erővel feszül össze, hogy a karmok felsértik Mirubi bőrét. A fiú előrelép kettőt. A heves negatív érzelmek hatására a Sötét Chakra feltört a fiú körül, miközben Ő csak saját magával foglalkozik. Tudja, hogy mit akar tenni: Bizonyítani akar! Be akarja bizonyítani önmagának és a világnak, hogy jobb tőle! Igaz, csak ők ketten ismerik titkukat és azt, hogy Mirubi alul maradt, hiszen a Pap megpecsételte őt, mégis... Bizonyítani akar a Világnak, hogy Ő az, aki mindenkinél jobb és mindenkinél erősebb! Ő lesz az, aki majd megváltja ezt a Világot az Emberiség elpusztításával! Ő az, akinek ereje vetekszik majd az istenekével, Ő az, akinek összefutnak a szálak a kezében és Ő az, aki drótokon rángatja majd ezeket a Férgeket és amint ezt elérte, amint bebizonyította, hogy Ő az, aki a legerősebb és Ő az, aki mindenek felett áll, utána véget vethet mindennek! Véget vethet az Emberiség pusztításának és végre minden Tiszta lesz...
   A fiú hegyes fogait összeszorítva néz az égnek. Már-már csak szemei fehérsége látszik, úgy felakadtak a szemgolyói. Körülötte a Sötét Chakra, lilás-fekete árnyakban csapódik ki, miközben hatalmas mennyiségű port kavar. Még néhány kisebb kavics is megremeg és az égbe száll a felszabaduló energiák végett! Mirubi koncentrál, ám nem úgy, mint egy türelmes, nyugodt ember, hanem mint egy őrült! Chakrát vezet a karjába. Érzi a kirobbanó erőt, ami feszíti a vállát... Hanyag a chakrakontrollja és éppen ezért az ekkora mennyiségű és ilyen erejű chakra irányítás ilyen helyzetben veszélyes. De Ő mégis megteszi azt, amit tenni akar! A hatalmas mennyiségű chakra, mintegy vonat, úgy száguld a jobb vállán lévő "Vér" Kanji felé, ami voltaképpen Itanashi pecsétje. Szélsebesen szívódik belé, majd amint a kellő mennyiség megvolt és Mirubi chakratöltete pusztító erőben és mennyiségben meghaladta Itanashi pecsétjének a szintjét, Mirubi pusztítani kezdte azt. Nem kellett sokat tennie, ugyanis chakrája már természeténél fogva is feltörte a pecsétet, aminek hatására a mintázat feloldott és a vér, amit Itanashi ráfröcskölt Mirubira (A pecséthez vérre van szükség) most kicsapódik és lefolyik Mirubi karján, vagyis pontosabban lefolyna, ám a feltörő Sötét Chakra tömeg, elsöpri és már-már elpárologtatja azt. A pecsét végre megszűnt, Mirubi sikeresen feltörte azt...

// Innen folytatnám majd az egyik Tanulást, amit szerintem a következő hónapba teszek át. Azért innen, mert az ihlete Mirubinak innen jön majd a technikához. Az már hosszabb és remélhetőleg élvezetesebb lesz.
Ui.: Az előzőekben taglalva van, hogy a pecsét miért is lehet gyenge és miért lehet ennyivel feltörni. //

Uchiha Madara Szomb. Ápr. 25 2015, 18:14

Üdv,

Csupán azért ellenőrzöm a kalandot, mert én magam is szerepet játszottam a küldetésben.
A történet csodálatos, mint ahogy megszokhattuk, a részletes jellemírás valóban átadja azt, mit is érzett Mirubi. Azonban. A kalandot csupán részben fogadom el, mégpedig a következők miatt:
- Mirubi ugyan rendelkezik olyan ismeretekkel, melyek segíthetnek különböző pecsétek feltörésében, azonban a karakter nincs tisztában sem a pecsét jellemével, sem a létrehozásával, sem pedig a működésével. Amíg ezen információk nincsenek a karakter birtokában, amíg nem tudja pontosan, mit is akar feltörni, addig a pecsét megmarad. Mivel maga a pecsét passzív, így hatásilag nem rendelkezik semmiféle jellel, tényezővel, mely a pecsét megszűnését mutatná.
Ugyan Mirubi természete gonosz, ezt mutatja a jelleme és a sötét chakra birtoklás is, ám ne felejtsük, hogy a pecsét készítője is hasonló, ha nem gonoszabb erővel rendelkezik.
A pecsét aktivitása alatt ugyan a hatását meg lehet szüntetni akarattal, de eltüntetni nem. Ha gonosz lennék, a "sötét chakra vonat" nagy mértékben roncsolta volna a fiú karját, elvégre az ő teste sem képes ellenállni bármekkora sötét chakranak.
Javasolnám, hogy játéktéren legyen kijátszva a pecsét megismerése (ebben természetesen segítek), majd az azutáni esetleges feltörése, avgyis inkább megtörése, elvégre Mirubi nincs tisztában azzal, hogy pontosan mi is van rajta. Lényegében semmit sem tud a rajta lévő pecsétről.
Amiért dolgoztál és szépen írtál, + 4 chakrat, a pecsét hatása a későbbiekben gyengébb hatáshoz vezet, de véglegesen nem törted fel.

**Shiren** Vas. Ápr. 26 2015, 13:54

Módosítva. Kérném, hogy a véleményed levélben küldd el nekem és kérnélek, ne bíráld felül az Ellenőrző Staff szavát. Olyan lehetőségeket adtam, melyek reálisak, nem értem, hova a felháborodás oka. ~ Madara

A Törölt Hozzászólás:

"Köszönöm az ellenőrzést és a dicsérő szavakat, viszont ezzel nem tudok egyetérteni, mivel ugye szerintem pont ezért kellett volna az ellenőrzést másra hagyni, mert érintett vagy a dologban. Meg ugye az előző, szorosan ehhez kapcsolódó kalandot Deidara ellenőrizte.
Lényegében itt arról van szó, hogy Mirubi nem feltörte a pecsét kódját és ezzel semlegesítette a pecsétet, hanem erővel, chakrával, nagyon erős chakrafelszabadítással és koncentrációval képes volt elpusztítani magát a pecsétet. (Mivel a pecsét is chakrából van, az tartja össze, az fejti ki a hatást, stb stb)
Tisztában vagyok vele, hogy maga a karakter aki ráhelyezte a pecsétet, mennyire erős és milyen chakrával rendelkezik, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy Ő csak létrehozta abból a chakrából a pecsétet, ami ugye ott van és ugye nincs közvetlen kapcsolatban a használóval. Azonban, Mirubi úgy törte fel a pecsétet, hogy a teljes chakrakészlete a rendelkezésére állt, hiszen az Mirubi chakrakészletéhez képest csak Itanashi chakrájának nagyon kicsi része volt. Főleg, hogy ugye Itanashi egy igen komoly küzdelem után hozta létre rajta a pecsétet, így valószínűleg a chakra koncentrálása sem 50% belefektetett chakra szint volt, hanem jóval kevesebb. Éppen ezért, ha Mirubi számára felhasználható a testéhez rögzített pecsét ellen a teljes chakrakészletet, akkor nagyon komoly chakrafelszabadítással és ugye a karakter igen precíz chakrakontrolljával képes feltörni a pecsétet. (Mert igen, nem mindegy, hogy milyen szintű személyen használják ezt a pecsétet és az sem mindegy, hogy a pecsét milyen szintű)

A másik, hogy Itanashi pecsétje egy egyszerű pecsét, hiszen semmilyen jelet nem tartalmaz, csak a segítő információt és a segítő mechanizmust, amivel a használó képes irányítani az áldozatot. Vagyis, ez a pecsét még csak nem is egy olyan bonyolult mechanizmus, ahol a pecsét maga fejti ki a hatását (Mint mondjuk Shishou Fuuin, vagy a Chakra Fuuin, vagy a Shiki Fuuin) hanem ez csak egy megjelölés, amivel chakrakapcsolatot tart fent a használó, valamint egy kisebb segítség, amivel az irányítást váltja ki. Ugye le is írtam az előzőkben, hogy miért is egy gyenge pecsétről van szó, amit ugye könnyebb feltörni, mint egy védelmi mechanizmussal védett pecsétet, vagy egy nagyon erős pecsétet, mint mondjuk a Bijuukat is elzárni képes pecséteket. Tehát szerintem egy pecsét, ami a megjelölést és az irányíthatóság elősegítését szolgálja, Mirubi biztos, hogy képes erővel feltörni. És azért hangsúlyozom azt, hogy erővel, mert Mirubi nem ismeri úgy a pecséteket (Ahogy a Narutoból nem derültek ki a pecsétek működési elvei) hogy képes legyen a pecsét kódját feltörni. Éppen ezért, nincs szüksége arra, hogy kutasson és utána járjon a dolgoknak, mert semmilyen szimbólum nincs a pecséten, ami bonyolultabb kódolást eredményez. És még csak azt sem lehet mondani, hogy azok közé a pecsétek közé tartozik, mint az Átokpecsétek, hogy komoly hatást fejtenek ki, de különösebb jelek nem látszódnak rajta, mivel ez a pecsét működését tekintve egy teljesen egyszerű pecsét, ami könnyen feltörhető erővel.

Ezért kérném, hogy az ellenőrzést bírálja felül a Ninja Tanács vagy az ellenőrző Staff (A leírtak és az indokaim végett) és ha kell, akkor akár áttehetem ezt a történetet pályázatnak is és így akkor a történettel járó chakrajutalmat nem kérném. Remélem, hogy így hosszasabban levezetve érthető, hogy Mirubi miért volt képes feltörni a pecsétet, amit természetesen egy alacsonyabb szintű JK már nem tudott volna mondjuk olyan C vagy annál kisebb szinttől lejjebb. (Mert már ugye egy B szintű karakternek is van elég chakrája, hogyha elhasználja a készletének a 70%-át akkor a pecsét megtörik) És ezt csak azért mondom így, mert ahogy levezettem, egy ilyen egyszerű pecsétet csak akkor nem lehet feltörni, ha nagyobb az a chakramennyiség amivel létrehozták és amit elzártak belé, mint amivel a megpecsételt test rendelkezik. Azt pedig a Nibi elleni harc után, nem hiszem, hogy Itanashi elhasználta volna a chakrakészeltének a 100% ahhoz, hogy létrehozza a pecsétet."

Jiraiya Vas. Ápr. 26 2015, 15:56

Nem felháborodás, csupán a realitások talaján maradva mondtam el az elbírálásod hibáját, amit ismét ezek szerint nem értettél meg.
Amit pedig a karakteremmel írtam, remélem megvan, mert nem fogom újra leírni. Másold be nekem Pm-ben és küld el. A Továbbiakat a Ninja Tanács tagjai között fogom megvitatni.

És ilyet még egyszer nem akarok tapasztalni, hogy egy Felszólaló Játékos Posztját törlöd (Kivéve, ha sértő és jogtalan) akinek esetleges észrevételei és érvelései vannak egy általa hibásnak vélt értékelésben. Mindenkinek joga van felszólalni még akkor is, hogyha azt egy Staff tag ellen teszi. Főleg, hogyha normálisan közli amit írt. És elküldeni nem fogom levélben, mivel szerintem itt is el tudtad olvasni.

Ui.: Ezek után pedig az általam leírt szöveget ugyanide bemásolom, ugyanis semmilyen felháborodásról nem volt szó. Ez pedig a Módosításod után nem így tűnik. Ha pedig ez a levél nincs meg, (Ugyanis az ilyesmit illik lementeni) akkor az következményekkel fog járni. A "lehetőségek" pedig természetesen a karakterednek kedveztek ezúttal is, aminek nem értem az okát, elvégre minden logikusan le volt vezetve a posztomban, amit voltál oly kedves és arra hivatkozva, hogy "Felháborodás és felülbírálás" kitöröltél.

Shimura Danzou Vas. Ápr. 26 2015, 16:06

Kérésre pályázatként kezelve az élmény. A kialakult vita miatt - amibe egyelőre nem látok bele - szavazásra megy a dolog, ahol mindkét fél kifejtheti véleményét.
Ez különleges eljárást - szavazás -, nem pedig extra kiváltságot jelent. Olyasmi, mint amit Genki kérvényezett régebben néhány élmény-ellenőrzés után.

Pályázatként kezelve, így levontam a +4 chakrát. ~ Rikudou

Jiraiya Szomb. Május 16 2015, 12:37

A Ninja Tanács abban állapodott meg, hogy a pecsét feltörés hibái miatt, a pecsét meggyengült, hatása korlátozódik, de nem szűnik meg.
Okok:
- Ennyi idő alatt nem lehetséges feltörni egy pecsétet. A pecsét a használó tenketsu pontjaihoz van kötve, ezért az intenzív chakraáramoltatás eredményes lehet, azonban ez órákat vesz igénybe ezen a szinten. Túlságosan elkapkodott volt a dolog...
- A karakter fejlődjön még egy keveset, majd miután az ismeretei bővültek, akár fel is oldható a pecsét a feltörés helyett.

**Shiren** Kedd Okt. 06 2015, 18:22

Kaland Célja: - Tapasztalat gyűjtés a fejlődés és egy későbbi Saját Technika végett

Kaland Időbeli Elhelyezése: - A Nibi elfogása és a jelenlegi kalandom között eltelt egy hónap (A hónap már szinte teljesen ki van töltve, maximum 2 nap maradt, amibe még sűríthetem a dolgokat)

Helyszín: - Füst Országa --> Dangai Takumi no Sato területei --> Sziklasivatagok

Hangulatától függően változik a tájról alkotott véleménye. Nemrégiben még kedves volt számára ez a sivár, száraz és mérsékelten hideg tájék, ami kellemes, hűsítő levegőjével, a kövek, sziklák és hegyek hidegségével, valamint szürkés megjelenésével, egy ideig maga volt a megtestesült nyugalom. Ám ez az érzet, lassan de biztos elhalványult Mirubi lelkében és a Takumi no Sato által felügyelt területek, mostanra már csak egy fagyos, rosszindulatú és bosszantó érzelemvilágot vetítettek, legalábbis a fiatal Mirubi számára. Hogy őszinte legyek, az utóbbi két napban kezdte ezt érezni, ahogy a Bambusz és Szilfaerdők melengető sűrűjéből átvágott a hideg és szürke, hegyekkel és durva árkokkal szabdalt síkságra.

Talán a közelgő tél tehette ezt, és a levegő lehűlése annak oka, hogy Mirubi teste érzékeli ezt a hőmérséklet változást, de Ő maga még nem fogta fel, csak azt érzi, hogy valami nem jó neki ezen a helyen. Talán ideje lenne Délebbre költözni, ahol mindig meleg van? Vagy talán Nyugatra a Szél Országa felé? Nem... Számára a meleg, nyárias idők azok, amik kellemesek, nem pedig a tikkasztó hőség, ami csak marcangolja az ember bőrét és idegeit. A Fagy Országában egyenesen fájdalmas volt a hideg levegőn és a hófedte hegyekben mászkálni. Egyedül Elemi Chakrájának köszönheti, hogy nem fagyott halálra, ám ez lehet annak a negatívumnak az oka, hogy ennyire nem szereti a hideget. Elvégre sem a Katon, sem pedig az erősen háttérbe szorított Suiton nem barátja a fagynak. A Tűz meleget adva képes megütközni a hideggel, ám maga a tűz csak egy folyamat, egy olyan folyamat, amely a magas hőmérséklet eredménye, így ez mind csak ellentét, a víz az, ami az igazi áldozata a meleg nélküli hőmérsékletnek, vagyis a fagynak. A víz megfagy, kristályosodása pedig annyit tesz, hogy a víz mozgásképtelenné válva a tétlenségre van ítélve.

Mehetnék tovább ezekkel a gondolatokkal, elvégre a víz tétlensége csak az idő függvényében lehet jelentős, de ha a víz máris egy személy, akinek bevégezni valója van, akkor az idő már túl kevés ahhoz, hogy a víz tétlenül, megfagyva ácsorogjon. Mirubi pedig ezen, a felszínt karcolgató gondolatokkal ácsorog az egyik hatalmas hegy, eléggé rendszertelen csúcsán, jobb lábát egy sziklára emelve, karjait elől összekulcsolva, Amegami köpenyét teljesen összekapcsozva úgy, hogy még az orrát is fedje a gallér. Nyakáig érő, sötétbarna haja néha-néha kicsapong a szélben, de mondhatjuk, hogy a nehéz, vastag anyagú ruha és annak gallérja jól véd a külső behatásokkal szemben, így a széllel szemben is.

Ahogy messzire elnézünk, láthatjuk, hogy a környéken megannyi hegy emelkedik a magasba, de már csak a távolban vannak olyan méretűek, mint aminek tetején Mirubi áll. Innen fentről már csak a kisebb hegyek vehetőek észre, a sziklák, a sziklák által körbehatárolt, egészen művészi területek és a szakadékok, földrepedések, amik külön félelmet keltenek az emberben. Mirubi számára ez, a barátságtalan, most már különösen taszító tájék, egy kicsit Itanashit juttatja eszébe. Már jó ideje, hogy elment és nem hallatott magáról, ahogy már egy jó ideje nem tett Ő maga sem az Ame no Ekibiogami érdekében. Vajon mire vár? Miért tétlenkedik? Elvégre nem is kevés új tag áll rendelkezésére, akiket itt lenne az ideje tesztelni... Ha pedig már itt tartunk, akkor Tenshi és Sei is kitűnő alapanyag egy közösen elvégzett küldetésre, amely által az Amegami előrébb juthat célja elérése érdekében. Mirubi viszont most tétlen... Karu és Itanashi eltűntek, nem hallatnak magukról. A Szervezet régen oly' sokkra tartott tagjai most eltűntek és magára hagyták Mirubit. Itanashi meg nem értett utálatot éreztetett Mirubi felé, míg Karu némi hálátlanságot. Elvégre Mirubi húzta ki őt a pácból, amikor a Nibit sikeresen lepecsételték. Ha nem lett volna ott, akkor lehetséges, hogy Kazuya nem lett volna képes egyedül kivinni a barlangból és megvédeni Karut a Kirigakurei és Hoshigakurei támadóktól. Ám lehet, hogy mindez csak sületlenség? Elvégre Mirubi gondolja ezt így, viszont a tények és az okok merőben eltérhetnek egymástól és a gondolt képlet egy teljesen másik perspektívából nézve, más értelmet nyerhet... Ám most Mirubi tétlen, ennek oka pedig vélhetően az, hogy elveszítette reményét és bizalmát azokban, akikre a tudtán kívül is számított. Beleesett volna saját csapdájába?

A történteken és a további teendőkön merengve kémlelte a tájat, miközben a gondolatai magasabb szinteken szárnyaltak, mint amilyen magason, most Ő maga tartózkodott. Ám egyik pillanatban különös dologra lett figyelmes. Szeme sarkából némi lökéshullámszerűen terjedő porfelhőt vett észre, egy kisebb pontban az egyik hegy oldalán. Szabad szemmel nem látott semmit, csak a kis porfelhőt, ami a valósában elég nagy volt, csupán ilyen közelségből, vagy éppen távolságból, egészen aprónak tűnt. Ám Mirubi nem mozdult, nem nyúlt távcsőért, vagy hasonlóért, csupán úgy, ahogy volt, karba tett kézzel megformálta a Fél Kos kézpecsétet, mire némi chakrát koncentrálva a szemébe és a látóidegeibe, pupillája elvékonyodva, - akárcsak egy macskának - megnyúlt, ahogy a fiú a messzeségbe tekintett. Bizony, a Shikiyaku no Jutsu alapjai rendkívüli tulajdonságokat kölcsönözhetnek a használónak, amik egyike a kiélesedett látás. Mirubi ezután némileg közelebbről, de leginkább sokkal tisztábban látta a távolban zajló eseményeket, de még így is alig volt kivehető, hogy mi történik: Két furcsa férfi elegyedett harcba, ám a hogyan nem lehetett kivenni, ahogyan a kinézetüket sem. Éppen ezért Mirubi úgy gondolta, hogy itt az ideje cselekedni. Befejezte a koncentrálást, mire a látása újra a régi lett, majd útnak indult.

Chakrát koncentrálva a lábába, végigfutott a hegygerincen, majd amint körülbelül már csak 15-20 méterre lehetett a talajtól, elrugaszkodott és előre rúgta magát a hegy oldaláról. A levegőben egy szép ívelt ugrást láthattunk, aminek a végén a fiú könnyedén érkezett a talajra, majd szélsebesen, a sokak által Shinobi Tempónak emlegetett futással megindult a harcoló felek felé. Nagyjából egy, vagy éppen másfél kilométerre lehettek tőle, ám a levegő olyan tiszta volt itt, hogy még így is látható volt a por, amit a hegygerincen, majdhogynem függőleges terepen harcolva kavart fel a két férfi.

Ahogy Mirubi egyre közelebb ért a hegyhez, tisztult a kép, valamint most már nagyobban látta azt, amit a távolból csak sejthetett. Két kopasz, lenge ruházatú férfi püfölte egymást. Pontosítva, egy fiú és egy Férfi aki így jobban megnézve, nem is volt kopasz, hanem csak a kopaszodó haja, hosszú, bokáig érő copfba volt fonva, míg a másik, a fiatalabbik, teljesen kopasz volt. Az idősebb férfi a harmincas, vagy negyvenes éveiben járhatott, míg a fiatalabb körülbelül 15 éves lehetett. A ruházatukból - különösképpen a fiataléból - Mirubi arra következtetett, hogy valamiféle szerzetesekről van szó, akik Taijutsuval estek egymásnak. Ám miután már csak száz méterre volt tőlük a fiú, könnyen felmérhette azt, hogy az idősebbik visszafogva magát, csak védekezik, míg a fiatal minden erejét beleadva próbál bevinni egy-egy találatot az idősebbnek. Ám mindez hiába, hiszen az ütések nem találtak be, mert vagy elhajolt a hosszú hajú, vagy pedig kezével hárította a rúgást/ütést.

A fiatal Ninsō (Ninja-pap/szerzetes) hihetetlen erővel támadt a mesterére, ám a sensei teste elvezette az ütések energiáit, aminek következtében nem a diák, hanem a sensei körül verődött fel a talaj és a levegő, ahogy beleállt az ütésekbe. Elképesztő volt a látvány, ám a következő pillanatban a Sensei felhagyott a védekezéssel egy egy jól irányzott ütéssel a földre kényszerítette a tanítványát, kinek arcán fájdalom látszott, ami pár másodperc múlva elégedettséggel és boldogsággal társult. A jelent után a tanítvány felszökkent a fekvő helyzetből, majd láthatóan meghajolt a Sensei előtt és kérdésekkel bombázta, ám a szigorú tekintetű férfi Mirubi felé tekintett. Szemeivel szinte átszúrta a barátságtalan megjelenésű egyént, aki ennek láttán lassú léptekkel indult meg előre. A két szerzetes abbahagyta a koncentrálást, így a kékes fény megszűnt a talpuk alatt létezni és a talajra érkezve várták meg, amíg Mirubi néhány másodperc elteltével megérkezik eléjük.

Mirubi látja a Senseien és a tanítványon, hogy igyekeznek a legjobbra gondolni, így a testtartásuk barátságosnak és befogadónak látszik, ám a fagyott és feszült, robbanni készülő levegő mást sugall. Mirubi kékes szemei látszanak csak az arcból, az is csak kevésbé, ugyanis a hosszú, szálakra bomlott barnás haj belelóg az arcbába. Azért, hogy az események könnyebben kibontakozzanak, Mirubi egy kissé gyors, de koránt sem hirtelen mozdulattal nyúl a kapcsok felé, amik összefogják a köpenyt, ám erre a mozdulatra a két Szerzetes izmai láthatóan megfeszültek. Az idősebbiknek nem igazán tetszik ez a helyzet, nagyon úgy tűnik. Viszont, Mirubi még ki tudta kapcsolni a köpenyét, mire nem csak a felső kapcsok, hanem a köpeny teljes egészében szétvált és így Mirubi alsó ruházata is némiképpen láthatóvá vált, ahogyan az arca is.

- Milyen szél fújt erre idegen?

Tette fel furcsán a kérdését a Sensei, mire Mirubi nem reagált semmit, csak fürkésző tekintetével végigmérte a két Szerzetest.

- Figyelemreméltó a Taijutsutok.

Mondta, majd egy őrült ötlete támadt. Taijutsuja sohasem volt tökéletes, voltaképpen egészen pocsék, éppen csak elég arra, hogy Genin szintű Taijutsuhasználónak nevezze magát. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem elég gyors, vagy nincsenek meg a reflexei, pusztán a test-test elleni harc nem tartozik az erősségei közé. Ezt még Genin korában is megtapasztalta, amikor Takefumival és Kitorival edzett. Take-chan nem egyszer látta el a baját egy-egy rosszul végrehajtott mozdulat után, de amikor ketten támadták meg azt a vadállatot, akkor sem tudták legyőzni. Ám Mirubi a Ninjutsuban mindig is remekelt és jóval Takefumi felett állt, ennek bizonyosságai meg is valósultak már. Ám amikor utoljára látta társát harcolni, akkor a fiú már olyan erő birtokában volt, amit Mirubi ninjutsuja akkor nem múlhatott felül. Ám most? Most már mennyire fejlett a Ninjutsuja és mennyi olyan technikát ismer, amivel felveheti a kesztyűt az erő ellen? Ideje tesztelnie a képességeit egy Takefumihoz hasonló ellenfél ellen is.

Tehát térjünk vissza egy pöccintéssel a jelenbe, ahol a fiatal szerzetes büszkén mosolyodott el, ám a sensei csak gyanakvón felhúzta a szemöldökét. Szerzetes létére nem tűnik túl barátságosnak. Bár lehet... Nem. Egészen biztosan érzi Mirubi ártó szándékát és ha ez még nem lenne elég, a Sötét Chakra izgatott keringése és a negatív energiákkal körbevett szimbólumrendszer, ami éppen a fiút uralja (Amegami köpeny a szimbólummal, színeivel és kialakításával) már elég ahhoz, hogy egy tapasztalt és nem naiv Szerzetes tudja, hogy egy Sötét és Gonosz emberfajzat az, ami most előttük áll.

- Köszönjük. De még mindig nem tudjuk, hogy minek is köszönhetjük a megjelenését. Elvégre nem tűnik hétköznapi alaknak. A kisugárzása pedig... - Ekkor a Sensei előrelépett, majd karját alig láthatóan a fiú elé tette és hátrább tessékelte - Nem éppen baráti.

Erre a kijelentésre a szerzetes ökölbe szorította a jobb kezét, amit Mirubi észre is vett, majd egy szempillantás alatt emelte maga elé a kezét. Voltaképpen egy gyors suhintást végzett volna el a karjával, ami alatt egy kisebb Sötét Chakra hullámot indít útjára, ám amint a karja előre lendült, fájdalmas szorítást érzett a csuklóján. Mirubi szemei kikerekedtek, melyben közrejátszott a meglepődöttség és az erős marok szorítása okozta fájdalom.

Jobb kezét lendítette volna meg, a férfi pedig a jobb oldalán jelent meg egy szempillantás alatt és elkapta a kinyújtott kart. Mirubi egy másodpercig hezitált, majd kinyújtott és elkapott, feszülő jobb karja alatt átnyúlva bal karjával, széttárt ujjakkal egy gyenge Kasseikent indított útjára. Ha ez a próbálkozás egy szimpla léghullám lett volna, akkor a férfi megbillenne, de talpon maradna, ám ez a gyorsan mozgó, ámde kevés chakrát használt Kasseiken, színtiszta chakrából van, így mintha egy erőteljes fal lenne, úgy ütközött neki közvetlen közelről a támadás a férfinak, akit ez a támadás már ellökött, sőt! Egészen messzire repítette volna, ám a férfi nem engedte el Mirubi kezét, - ahogy az a legtöbb esetben lett volna - hanem megtartva az önuralmát, magával rántotta a fiút, majd egy nagyot rúgott a jobb lábával Mirubi fejére célozva. Természetesen a rúgás nagy volt és a körülményekhez képest gyors, ám Mirubinak sikerült annyival reagálnia, hogy bal karját a rúgás útjába helyezve hárítsa azt. Ezután persze nem engedte el a karját a támadó, hanem éppen földet értek volna, viszont ekkor Mirubi egy ravasz trükköt vetett be. A jobb karjában felgyűlt chakrát használva, létrehozott egy Kasseikent, aminek hatalmas ereje lefejtette az ujjakat a karról, valamint még messzebbre repítette a Szerzetest, így pedig Mirubi biztonságosan érkezhetett a talajra.

A fájdalom hatalmas volt, amikor betalált az ütés, de így másodpercekkel később ez a szúró, lüktető fájdalom felerősödött. Mirubi a fogait összeszorítva koncentrált chakrát a bal alkarjába, hogy felmérje a helyzetet. Elrepedt... Elég erősen elrepedt, hogyha mélyebb a repedés, akkor azt már bátran hívhatjuk hosszanti törésnek. Mirubi nem hezitálhatott, azonnal átformálta Sötét Chakráját a gyógyító Butteki no Chakra természetére, ám ez nem kis erőfeszítésébe került, viszont a végeredmény az már kellemesebb volt. Sikeresen beforrasztotta a csontját, jelentősen felgyorsítva a gyógyulási időt, ezzel pedig a fájdalmai is megszűntek. Viszont, ezt a gyors gyógyulást most csak a szerencséjének köszönheti, ugyanis hogyha a tanítvány is nekiesik, akkor nem lett volna ideje cselekedni. Ám a fiatal szerzetes a senseihez sietett, aki egy feltúrt földágyásban feküdt, akárcsak egy vízszintesen becsapódó és nem szétporladt, vagy szétrobbant aszteroida, vagy meteor. Láthatóan megviselte a Kasseiken, vélhetően csonttörés és/vagy repedései vannak, ami ebben az esetben nem éppen egészséges.

Azonban, Mirubiról ez az állapot nem mondható el. Ugyan karja eltört, de tudásának és Ninjutsujának hála sikeresen meggyógyította elrepedt csontját a Csont Gyógyítás technikájával, ám ez még kevés. Így hát peckesen, haját kisöpörve arcából, megindult a földágyásban fekvő ellenfele felé, ám amint az első lépést megtette, a tanítvány villódzó tekintettel fordította fejét Mirubi felé, majd lassan kiegyenesedve felállt és hatalmas gyorsasággal megindult a tőle 50 méterre álló Mirubi felé. A mozgása ugyan az átlagnál jóval gyorsabb volt, de nyomon követhető, főleg mert egyenes vonalú mozgással haladt. Mirubi már formálta is meg a kézjeleket egy Katon technikához, mégpedig a Goukakyuu no Jutsuhoz. A pecséteket hatalmas gyorsasággal mutogatták el a kezei, elvégre tapasztalt használóról beszélünk. Chakráját felhalmozta a tüdejében, majd keverte a levegővel, ezután pedig kifújta azt és néhány centire a szájától az Elemi Chakrát átalakította, ezzel pedig szinte már kiköpte a hatalmas tűzgolyót, ami szélsebesen száguldott a fiú felé. Mindez persze alig két másodperc alatt zajlott le, ahogy az ezután következő események is.

A fiú nem lassította, mint egy őrült, úgy vetette bele magát a tűzgolyóba. Még fel is gyorsított, amennyire csak tudott, így a forró, Hamumaggal felszerelt, gyorsan mozgó Tűzgolyón áttörve, tökéletes közelségbe került Mirubihoz. Ugyan a kopasz feje eléggé erősen megperzselődött, szemöldöke leégett, szemhéja többé-kevésbé eltűnt, ruhája parázslott, de a fiú arcán az elszántság látszott és némi harag, ami egyenesen a lángok közé vitte őt. Ám mindez a sikerhez is vezetett, vagyis vezethet. Mirubi ugyanis arra számított, hogy a fiú vagy szétég a támadás során, - elvégre a tűzgolyó közepe perzselő hamuból állt - vagy pedig kitér előle, ezzel pedig időt adva Mirubinak a reagálásra. De nem így lett. A fiú időt nyerve magának, áthúzva Mirubi számításait, egy öngyilkos akciót megkockáztatva tört át a lángoló poklon, így Mirubinak már csak egy választása maradt a reagálásra, ami nem más, mint a Taijutsu. Éppen ezért a fiú ökle lesújt, Mirubi pedig kitér, ám a következő ökölcsapás olyan gyors, hogy már súrolja a fiú arcát, a rúgás pedig egyenesen vállba kapja, amitől Mirubi messzire repült. Azonban ezzel még nem érte be a támadó, egy szempillantás alatt Mirubi mellette termett. A fiatal vezető tisztában volt mindennel, ám a teste nem volt elég gyors a reagálásra, így csak a chakrájára hagyatkozhatott. Amikor az ellenfél felvette a röppályáját és mellette teremve sújtott volna le könyökével, hogy Mirubi mellkasára mérjen egy végzetes támadást, Mirubi képes volt egy szempillantás alatt létrehozni egy gyengébb Chakrapajszot, vagyis a Kasseitate // Feltámadás Pajzsa gyengített változatát, ami könnyedén verte vissza a támadót, amíg Ő földet érve előhúzta a bokája és a ninja szandálja szorításából a robbanójegyzettel felszerelt kunaiát, majd az ellenfél felé dobta, miközben a bal karját már készítette elő. Chakrát koncentrált a karjára tekert tíz méteres drótba, hogy használhassa majd őket és ugye eközben akarta eldobni a kunait, ám ekkor a jobb karján újfent egy erős szorítást érzett.

Ahogy Mirubi lassan hátratekintett a válla fölött, látta, hogy a férfi ezúttal a bal kezével fogta meg Mirubi karját, ugyanis a jobb karján az ujjak, elég morbid és használhatatlan állást vettek fel a Kasseiken közvetlen betalálása után. Voltaképpen jó, hogy le nem szakadtak. Ám ahogy Mirubi hátranézett és felfogta sikerét, már nyúlt is volna mosolyra a szája, amikor is a férfi egy hatalmas ütést mért a fiú gerincére, egészen pontosan a hátára, amitől a fiú egy szempillantás alatt elgyengült, lábai összecsuklottak, mire a férfi kitépte a kunait Mirubi kezéből és a földre rogyó fiút egy rúgással az oldalába, odébb tessékelte. Talán mondanom sem kell, hogy a gerincre mért erőteljes ütés és a csigolyák elmozdulása milyen hatással lehet az idegrendszerre... Mirubi ezt élte át. Voltaképpen deréktól lefelé nem volt képes mozgatni a testét, ám attól még nem esett kétségbe, csak egy pillanatig, ugyanis a kunai most a férfinél van, aki a tapintásból talán ebben a másodpercben jön rá, hogy a fegyver markolatára cselesen egy robbanójegyzet vagy tekerve. Már késő... Mirubi a zuhanás és a fájdalmas megérkezés után azonnal felrobbantotta a kunait, ami egy hatalmasat robbanva a túlvilágra küldte a Taijutsu Mestert.

Ám itt még nem ér véget a történet, elvégre két ellenfele van és a helyzet most úgy áll, hogy deréktól lefelé lebénult, azonban orvosi tudásának hála, nem esik pánikba. Ha nem képes mozgatni valaki deréktól lefelé a testét, akkor valószínűleg eltört a gerince és így megsérült a központi idegrendszere, vagyis a gerincvelői idegrendszer, ami a központi idegrendszer része. Ezek az esetek nem gyógyíthatóak, persze csak a megszokott eljárásokkal, a shinobik számára már egy hasonló sérülés is gyógyítható, de csak a legprofibb Irio Ninják által. Ám itt most nem ez történt, ugyanis Mirubi deréktól lefelé lebénult, ami azt jelenti, hogy az idegrendszer nem ad további jelet, azonban Mirubi a bénult részénél érez egy igencsak erős fájdalmat a derekában, ami arra engedi következtetni a fiút, hogy a csigolyája ugyan sérült, de az idegrendszere szerencséjére nem. Éppen ezért, megformálja a Kage Bunshin no Jutsu különleges kézjelét és létrehoz egy egészséges klónt, aki szintén létrehoz még egy klónt, aki figyel, míg a másik klón nekiáll felmérni a helyzetet és annak fényében cselekedni.

Eközben jól láthatja mindkét Kage Bunshin, hogy a Sensei testéből egy jókora darab hiányzik, beleértve a bal karját is. Így pedig mindkét keze használhatatlanná vált, a robbanás pedig nagy darabot szakított ki az oldalából, ami pedig hatalmas vérveszteséget jelent néhány percen belül. Most a földön fekszik, a tanítványa pedig felette térdel és láthatóan aggódik. Ez jó hír, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy lefoglalja magát a fiú, amíg Mirubi Klónja meggyógyítja az eredeti testet. Már fel is mérte a helyzetet a Diagnózis nevezetű technikával: Az egyik gerinccsigolyája kicsúszott a helyéről és meg is repedt, a kimozdulás által pedig a gerincfalnak nyomta és magával húzta a gerincvelő egy részét. Furcsa, de éppen egy hajszál választja el Mirubit a teljes bénulástól. Úgy tűnik, hogy az Istenek vele vannak... Két véletlen is történt néhány másodperc leforgása alatt, ami az Ő malmára hajtja a vizet.

A klón nekikezd a gyógyításnak. Először természetesen összeforrassza a gerinccsigolyát, majd óvatosan visszatolja a helyére. Mindezt persze a jelentős mennyiségben előállított csontsejtek védőburka alatt (Ha kell leveztem, de a technika tanulásnál levezettem a biológiai folyamatot: A lényeg, hogy a törött felületen lassan egy erős "csontburok" képződik, amin belül a csontsejtek könnyebben osztódhatnak. Ezért dagad fel a törött végtag a felduzzadt szöveteken kívül) majd amint ez a burok létrejött, a csontsejtek erőteljes osztódásra vannak kényszerítve, ami Mirubi számára már gyerekjátéknak tűnik. (Halott Báb, Csont Gyógyító, Gyors Gyógyítás --> Mind a gyors sejtosztódáson alapul) Így percek alatt képes volt biztonságosan és eredményesen a helyére tenni a csigolyáját, így pedig az idegrendszer nincs kitéve semmilyen nyomásnak, ezért újra képes volt mozgatni a lábait. Ez idő alatt a fiatal szerzetes elengedte a hatalmas krokodilkönnyek közepette Senseiét, aki valószínűleg már a túlvilágon figyeli az eseményeket. Ám Mirubi kegyes...
Feláll és megmozgatja magát, ám egy kevés fájdalmat érez a derekában. Bizony egy ilyen balesetet senki nem úszhat meg maradandó sérülés nélkül, még akkor sem, hogyha az illető jártas az Orvosi Technikákban. Valószínűleg ez a tompa fájdalom most már örökké érződni fog, ami valljuk be, nem éppen kellemes érzés. De ez most hanyagolható... Mirubi tudja, hogy mit akar, a klónjai is hasonlóan gondolkoznak, így mind készek felhasználni a chakrájukat, hogyha szükséges. Éppen ezért az igazi Mirubi jobbján és balján, mindkét Klón kézpecsétekbe kezd, amikben sűrűn szerepel a Tigris és a Sárkány, majd láthatóan nagy levegőt vettek.
- Add fel kölyök és temesd el a mestered. Vagy csatlakozz hozzám. Hasznomra lehetsz...
Mondta, ám nagyon jól tudta, hogy szavai fikarcnyit sem érnek a sértett fülek számára. A fiú arca könnyekkel volt áztatva, olyannyira, hogy az edzés által az arcára ragadt port és koszt ez a sós dolog mind lemosta. Ám ha ez még nem lett volna elég, a barna szemek olyan hidegséggel és megvetéssel nézték Mirubit, amilyet Ő élete során még sosem látott. Egy pillanatra fel is keltette érdeklődését a fiú. Nem ismerné be senkinek, főleg nem magának, de úgy érezte, mintha megijedt volna tőle. Hiába, hogy ereje nem vetekedhet a két készülő technikájéval, a fiú szemei halálosak voltak. Azok a szemek nem ismerték el Mirubi létezését, ezáltal pedig olyan érzést keltettek Mirubiban, amit még sosem tapasztal meg. Meg sem várta a fiú válaszát, azonnal jelt adott a klónoknak, akik együttesen támadták őt a Karyuu Endannal...

// Nem tudom, hogy mennyire érezhető, de a régi, átgondolt és tökéletes önismerettel rendelkező Mirubit egyre inkább át akarom fordítani egy beteg emberbe, aki lelkileg sérült. Ugye ez eddig is így volt, de amíg sok mindent látott és beismert magával kapcsolatban saját magának, addig a józan esze és az ítélőképessége a helyén volt, de most egyre jobban tagad és egyre kevesebbszer fogad el...
Ezen kívül szeretném majd a következő hónapban megírni a kaland folytatását. Voltaképpen néhány következtetés von le a Taijutsujával kapcsolatban és egy felismerés lenne, hogyha most nem lett volna irdatlan nagy szerencséje és a mester, aki ellen harcolt ártani akart volna neki, akkor már nem élne. Ezen kívül edzene. Csak azért írom le ezt, mert nyitott a történet vége, így jelzem, hogy folytatom majd a következő élményemmel. ^^ //

Namikaze Minato Hétf. Nov. 16 2015, 11:38

Tiszteletem! Very Happy

Lehet nekem nem tűnt fel csak az úgynevezett "beteg ember" koncepció. Vagy csak annyira finoman lett beleépítve Mirubi cselekedeteibe hogy elsiklottam felette. Lehet a csúnyanézésért elkövetett mészárlás volt? No mindegy. Very Happy

Ettől függetlenül, az élmény tetszett, összetett és a tőled elvárt színvonal volt Very Happy

Emiatt, +7 chakrát írnék jóvá.

**Shiren** Csüt. Dec. 24 2015, 20:47

// Minato-sama! Csak hogy ne unatkozz az ünnepekre Very Happy

DE természetesen más ráérő Staff-tag is ellenőrizheti, elvégre nem sok minden történt ^^ Majd írok egy Bővítményt Mirubi jellemfejlődéséről és akkor úgy láthatóvá válik amit az előzőekben értettem a "beteg" kifejezés alatt Smile

//

Előző Kalandban:
Mirubi Dangai Takumi no Sato sivár, köves, hegyekkel szabdalt pusztáját kémlelte egy szirt magaslatából, miközben a zordon táj, sötétebbnél sötétebb és fájdalmasabbnál fájdalmasabb gondolatokat ötlött elméjébe. Ám a távolból csatazaj hallatszott és pusztakezes harc látszódott. Így megindult a néhány kilométeres útra, hogy szemügyre vegye a két küzdő felet. Mindketten szerzetesek, egy középkorú mester és a fiatal tanítványa. Természetesen a mester már Mirubi kisugárzásából és feltehetően a Sötét Charka ártó szándékából kikövetkeztette, hogy a fiú nem jó szándékkal jött. Megütköztek, hogy Mirubi felmérhesse, mennyire is veheti fel a versenyt a Ninjutsuja egy képzett, szintjével talán megegyező Taijutsumesterével. A mester végig távol tartotta tanítványát a harctól, ám eközben a figyelme sokszor elterelődött, valamint érezhető volt a férfin, hogy nem is akar igazán harcolni, így Mirubi erősen megszorongatta őt, viszont a mester nem is egyszer éreztette a fiúval, hogy felette áll erőben és gyorsaságban, így ha komolyan vette volna a harcot, akkor már halott lenne a fiú. Majdnem sikerült egy végleges találatot mérnie a fiú gerincére, aminek következtében Mirubi deréktől lefelé lebénult, ám egy cselnek hála az ellenfelét darabokra robbantotta. A tanítvány gyásza közben Mirubi a Kage Bunshinjai segítségével megállapította, hogy az egyik csigolyája elmozdult és így a gerincagyat nyomva lebénította őt. Orvosi ismereteinek hála, a Kage Bunshin könnyedén visszahelyezte az éppen csak elmozdult és kicsit megrepedt csigolyát a helyére, majd a fiú felállt és klónjaival egyszerre hamvasztották el a fiatal, támadni készülő tanítványt. A sérülés azonban maradandó fájdalommal jár.

Történet:

Karyuu Endan... A két klón Mirubi két oldalán, könyörtelenül támadta meg a megégett tanítványt, aki a gyűlölettől, a haragtól és a fájdalomtól vezérelve kész volt megütközni Mirubi izzó bosszújával. Ő megadta neki a lehetőséget, hogy csatlakozzon. Látta benne a lehetőséget és egy újabb értékes taggal bővült volna a Szervezet, ám maga Mirubi sem gondolta komolyan ezt az ajánlatot. Legalábbis legbelül nem. Ám amikor a fiú szemeibe nézett, Ő maga is olyat látott, ami még az Ő gyűlöleténél is fájdalmasabb és hatalmasabb.
~ *A friss veszteség, mindig friss és fékevesztett fájdalommal jár. Talán ha élni hagytad volna, olyanná lett volna, mint Te... *Kétlem. Nem hinném, hogy létezik még egy olyan ember, mint Én. Valószínűleg ha megölt volna, vagy ha hagytam volna életben, akkor csak felemésztette volna a gyűlölete. Megzavarodott volna, azt hinné, hogy Ő a világon az egyetlen, aki ilyen fájdalommal küzd, majd vagy megölte volna magát, vagy kivetítette volna gondját a Világra. *Furcsa, hogy ezt éppen Te és éppen így mondod. Ha így nézzük, akkor mégiscsak olyanná vált volna, mint Te! *Nem. Én nem a gyűlöletemet vetítem ki a Világra. Én ismerem a Világ működését és tudom, hogy az Emberiség az, ami elrontja ezt az életet. Én nem megzavarodtam, csupán tudatosan hajszoltam magam az őrület határára, amiből megszülettél Te! Nem ölöm meg magam, amíg rajtam kívül él Ember a földön és nem hiszem, hogy Én vagyok az egyetlen aki ilyen fájdalmat élt át. Én csak tudom, hogy ez a fájdalom ráébresztett arra, hogy mit kell tennem. Hogy ez a Világ Rossz! Hogy az Emberek nem élhetnek tovább és Tudom, hogy egyedül Én vagyok képes arra, hogy megöljek mindenkit és beteljesítsem azt, amiért megszülettem, hogy aztán magammal is végezve a Világ megszabaduljon az Evolúció Csúcsának nevezett fekélytől. És ami pedig engem illet... Ezekkel a gondolatokkal és tervekkel, én lehetek a legrosszabb és legnagyobb fekély a Világ színén. ~
Zajlik le ez a kis párbeszéd a fiú elméjében és milyen érdekes, hogy Hishimon és Mirubi szerepe egyre inkább elkezd megcserélődni... Hishimon mindig is az a fejjel a fajnak fajta volt, aki ösztönözte a fiút arra, hogy öljön, hogy ne habozzon és hogy tépjen szét mindent, hogy Ők, vagyis Ő az, aki mindenre képes. Mirubi ezeket az érzelmeket, érzéseket, ideákat és vágyakat söpörte félre, tette magától függetlenné és így született meg Hishimon. Mirubi pedig a racionális, a gondolkodó és nyugodt fél maradt, aki tudja, hogy mit kell tennie a cél érdekében, ám nem szállt el magától, mindvégig szerény maradt.

"Az emberi lélek, különösképp a gyermeki lélek, kúthoz hasonlatos: édes vízzel teli, mélységes mély kúthoz. S ha valamely gondolat túlságosan kellemetlen valaki számára, azt dobozba zárva lelke kútjának mélyébe veti. Vár, míg meghallja a csobbanást... s a doboz eltűnik.
Bizonyos szempontból legalábbis - mert igazában nem tűnik el soha... A legmélyebb kútnak is van feneke, ahol az efféle
dobozok megpihennek. Hogy nem látszanak, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek...
A gonoszság, a rémület e zárványai rothadásnak indulhatnak a mélyben,
s idővel a legtisztább vizet is megmérgezhetik..."

   Mirubi elméje gátat szabott mérgezésnek, így egy láthatatlan falként, a Skizofrénia nevezetű betegség képében egy időre gátat szabhatott a mélyből jövő mérgezésnek, így a felszíni víz, tiszta maradhatott. Ám a mérgezett fél folyamatosan át akart törni és élvezte, ahogy az Emberiség egyre nagyobb és nagyobb vödörrel merít a tiszta, édesvízből, miközben az csak küzd, hogy elérje célját, és megszabaduljon végre minden baj forrásától, az Embertől. Ám ahogy egyre kevesebb lett az édes víz és gyengült el Mirubi, a mérgezett terület és Hishimon úgy lopta át magát napról-napra a tiszta területre, Mirubi elméjébe és fertőzte meg olyan elfojthatatlan érzésekkel és fájdalommal, amiket eddig nem akart érezni. Így valahogyan a két terület elkezdett megcserélődni, az édesvíz háttérbe szorult, letolódott a kút aljára, míg a mérgezett víz most már szomjoltójává lett az Emberiségnek. Ám ez önmaga végzetét is jelentheti...
   A fiú rezzenéstelen arccal nézi végig, ahogy a már-már fehéren izzó lángok kereszttüzében a fiú egy szempillantás alatt elporlad. Ennek a hatalmas chakrahasználatnak és erőnek hála, talán nem is érzett fájdalmat, ami pedig az eleven elégésnél igencsak nagy érdemet jelent a tűz számára, e tekintetben a tüzet létrehozó számára. Ám ahogy már mondtam, Mirubi rezzenéstelen arccal nézte ezt végig, bár hogyan is törődött volna bármivel is, amikor benső diskurzust folytatott éppen, már Isten se tudja, hogy melyik, milyen vagy éppen mennyire emberi önmagával. Vajon hamarosan eljön az idő, amikor a fal megtörik és a tiszta, valamint a mérgezett víz teljesen elvegyül? Mennyire lenne az jó az elmének, a testnek vagy éppen a Világnak? Nos szemben az a füstölgő szénkupac biztosan nem fogja megmondani, így Mirubi ügyet sem vetve rá, elsétál mellette. Az a kevés füst amit kiad magából, szinte korom fekete, ám semmi szaga sincsen. A hatalmas lángfergeteg minden molekulát elégetett és végül már csak a szén és annak szagtalan molekulái maradtak a test több millió összetevőjéből.
   Mirubi a valódi ellenfele felé vette az irányt, annak is darabokra robbant testéhez. Nos a nagyobb darab éppen a feje és az a torzó darab maradt, amit a tanítvány is oly bőszen szorongatott és könnyeivel itatott. A két szemet már lecsukta a kölyök, ám Mirubi most fekete kezeslábasában a férfi mellé guggol és két ujjával felemeli a férfi szemhéját.
- Vajon van még a szemeden kívül valami használható a testedben?
Kérdi Mirubi a halottól, ám ez leginkább saját magának szólt, ugyanis "műve" bizar látványa hatással van a fiú hangulatára. Persze a kérdésnek valóban volt értelmes alapja, elvégre Mirubi egyik legújabb és talán leghasznosabb technikájának hála, képes lehet pótolni a húst a testéből, a csontokat és bármi egyéb szervet, amire szüksége van. Ám valószínűleg egy totális csigolyaműtétet nem lenne képes végrehajtani, amire most szüksége lenne, valamint a szerzetes maradékának nem is igazán maradt ép csigolyája. Voltaképpen az egész gerince egy totális romhalmaz lett.
   Végül elkönyvelve, hogy a megölt szerzetes szeme egészen fekete, talán nagyon sötét barna volt, Mirubi felállt mellőle és egyszerűen csak átlépett a testen, hogy otthagyjon mindent, ami ezen a helyen történt. Rengeteg tanulság az, amit most szerzett, főleg, hogy a Ninjutsu nem mindegy. Ugyan iszonyat erős technikákkal és Sötét Chakrájával képes volt akár egy gondolattal térdre kényszeríteni az ellenfelét, ám az pedig egy mozdulattal majdnem a halálba küldte. Mindkét stílusnak, vagyis inkább irányzatnak meg vannak a maga előnyei és hátrányai, ám Mirubi jól tudja, hogyha elég jó vagy, akkor a Ninjutsunak nincsenek határai! A Taijutsu ezzel ellentétben pedig a test fizikai törvényeit nem lépheti át, a chakra pedig korlátoltan engedi meg feszegetni a határokat. Már ami a Taijutsut illeti.
   Nagyjából egy óra séta volt, mire visszatért a bázisra, ahol éppen nem futott össze senkivel. Miért is futott volna? Annyira nagy ez a hely, a tagok pedig oly kevesen vannak, a nagy részük pedig nem is Jigokutariban tartózkodik. Ám egy valakiről tudja a fiú, hogy holnap itt lesz, egy valaki, akit mióta megismert, nem igazán ismert meg jobban, úgy mint egy barátot, vagy úgy mint egy ellenfelet. Raion indokolatlanul segített neki eddig elég sok mindenben, bár lehet, hogy nem véletlenül Ő van itt ennyit. Valószínűleg hasznot húz abból, hogy van egy hely, ahol meghúzhatja magát, ahol elbújhat és ahová mindig visszatérhet. Lehet, hogy ez lenne az egyetlen oka annak, hogy segít Mirubinak? Lehetséges, ám ezúttal jobban meg akarja őt ismerni...
   Egy kiadós alvás után, úgy kelt fel, hogy dereka, sokkal inkább csigolyája a tegnapinál is jobban fájt. Valószínűleg egy darabig ez így is marad, ha nem, akkor örökre. Ám ez a legkevesebb azok után, hogy ilyen csúnyán kihívta maga ellen a sorsot. Ám ha ez még nem lett volna elég, akkor "közelebbről" akarja "megismerni" Raiont ezen a napon. Így hát felült ágyában, majd felállt és fájó derekával, sötét szobájában a szekrénye felé bicegett és kivette onnan az egyik Amegamis köpenyét. Magára húzta, végül pedig megindult a folyosóra. Nem volt messze Raion szobája, így megindult felé. Ám útközben halk kopogásokat hallott, amíg elvegyültek saját lépteivel és mindenfelől visszhangoztak. Ezek szintén léptek zajai és rövidesen a fáklyák vörösessárga fényében egy fehér arcot, fekete, hosszúkás hajat és egy koromfekete szempárt pillanat meg a fiú, majd emlékrohamok törnek rá. A tegnapi nap emlékképei ugranak lelki szemei elé, majd kitépődnek elméjéből. Hirtelen az egész elmúlt hete lepereg a szemei előtt... Tenseigan...
- Értelek. Akkor gyere!
Mondta a férfi mély hangján. Raion Tensei magasabb volt Mirubinál, majdnem elérte a 190 centimétert. Vékony testalkata elüt Mirubiétól, aki a maga 180 centijével és átlagos testalkatával teljesen más látványt kelt. Ám azok a fekete szemek, amik jelzik, hogy a Tenseigan aktív, nos azok félelmetesek. A teljes szeme fekete, még a szem fehér részei is. A Tenseigan harmadik szintje... Nem csoda, hogy használta Mirubin a Dojutsuját, elvégre már egy hete legalább, hogy nem találkoztak és szereti megelőzni a felesleges élménybeszámolókat és kérdezősködést, így pedig egyszerűen csak kihúzza Mirubiból azt, amit látni akar. Így pedig minden érzelmét és emlékét átvette az elmúlt egy hétből, méghozzá másodpercek leforgása alatt... Bámulatos. Ám így egyértelművé vált számára, hogy Mirubi harcolni akar vele. Meg akarja méretni magát, így hát most Mirubi követi a férfit.
   Raion Jigokutari Nagy Termébe lépett be, mégpedig az Északi, a Laboratórium felőli bejáraton. A hatalmas faajtó, ami sokkal inkább emlékeztet várkapura, csendben nyílt ki egy kattanás kíséretében. A Bázis legnagyobb terme. Több mint száz férőhelyes, űrtartalma pedig egy nagyobb tó befogadására is alkalmas lehet. Akár egy harc lebonyolítására a legalkalmasabb, hiszen fedett, levegős és sötét. Mindössze az a négy oszlop és egy hatalmas faasztal az ami díszítésként szolgál. Az asztal rögtön a terem közepén van, aminek négy bejárata van. A Déli, Keleti, Nyugati és Északi Kapuk. Ezekből az irányokból, hatalmas, fából készült kapuk nyílnak, amik fémes díszítéssel vannak ellátva. A termet rengeteg fáklya világítja meg. A falakon és útszegélykén vannak jelen. A kapuktól, 3 méterenként van elhelyezve két fáklya a talajon, amik megadják az út két oldalát, amely elvezet a négy oszlophoz, amik a terem közepén, négyszög alakban állnak egymástól 15 méterre. Az oszlopok között a terem közepén, pedig a téglalap alakú faasztal található, ami 10 méter hosszú és 3 méter széles, valamint 20 faszék veszi körül. A mennyezet és a talaj ugyanúgy fekete a falak pedig acélozottak.
   Raion nem habozik, azonnal megindult az asztal és a székek felé, majd három kézjelet elmutogatva, egy erős, gyorsan mozgó sárfolyót hoz létre egy igencsak nagy területen, ami az Északi kaputól - ahonnan ők jöttek - a Déli kapuig sodorja el a hatalmas, nagyjából 110 kilós faasztalt a székekkel és az útba kerülő fáklyákkal együtt. Ennek eredménye egy erős sötétség a félhomályból és csupán csak az oszlopok által akadályozott terület. Mirubi kihasználva a sötétséget, azonnal az egyik oszlop mögé bújik, hogy felkészülhessen a támadásra. Nyilván nem azért "tette odébb" Raion a berendezési tárgyakat, hogy a fiú ne tudjon elrejtőzni, csupán cska útban vannak a harchoz.
- Nem használom a Tenseiganom, hogy fair küzdelem legyen.
- Használd csak!
A hangok mindenfelől visszhangzottak folyamatosan, akárcsak egy templom csarnokában.
- Az acélozott alapzat miatt úgysem tudod használni kifogástalanul az egyik elemed. A sötétben amúgy is korlátozva vannak a szemeid, szóval adj bele mindent! Teljes erődből akarok megküzdeni ellened!
- Hát jó... - Hangja csendes volt, ám a pozíciója nem változott semmit. - Kezdjük!
Ezúttal a hang sokkal határozottabb volt és több helyről hangzott egyszerre. Hatalmas gyorsasággal mozgott, valószínűleg használta a Raitonját. Mirubi hallotta, ahogy a fiú ökle az egyik oszlopba csapódik, majd újra és újra. Most a másikba.
~ Francba! ~
Szitkozódik magában, mire azonnal leguggol és pont jókor. Hideg szellőt érez maga előtt, majd egy ütődést az oszlopba. Raion nem vesztegeti az idejét... Ám Mirubi érzi, ahogy a fiú lába súrolja őt, miközben a földön van, viszont Ő sem habozik. Ahogy Raion megérkezett, máris sűríteni kezdte Sötét Chakráját, majd amint a fiú érezte, ahogy Raion ruhája az övéhez ér és feje felettébb zavaró magasságokba vagy éppen mélységekbe bukik Raion ágyéka alá, a felhalmozott Sötét Chakrát útnak indította.
- Kasseiken // Feltámadás Kardja!
A Sötét Chakra egy pillanatra látható volt, ahogy sötét, lilás fényével töltötte fel a levegőt, ám ez csak egy pillanatig tartott és ez a gyenge, tompa fény szinte semmit nem engedett láttatni. Mirubi már várta a koppanás hangját, vagy éppen a tompa súrlódását, ami azt jelzi, hogy Raion földet ért. Ám ez helyett, több apró koppanást hallott, amit a Tsuchi Bunshin szétrepülő darabkái okoztak, amik újra chakrává alakultak.
- Raiton: Raitongu // Villám Elem: Villám Szórás!
Mondta ki a technika nevét a tompa, nyugodt és kissé csendes hang, egészen lassan, ami még félelmetesebben hatott. A következő másodpercekben pedig felvillantak a sötétben a kék pontok, egészen pontosan öt kis fénylő, vibráló kék pont, amikből a villám sebességével cikáztak előre a villámnyalábok. Mirubi persze folyamatosan keringette chakrahálózatában a hatalmas mennyiségű Sötét Chakrát, így annyit tett, hogy egy hanyag munkát végezve, némi Sötét Chakrát koncentrálva a testén kívülre, maga elé, megszilárdította azt, használva a Kasseitate // Feltámadás Pajzsa technikáját, amivel egy szilárd chakratömeget hozott létre a térben, ezzel pedig megállíthatta a támadást és hiába, hogy a létrehozott chakramasszafalrészecske(cuccoscskavalamicskeizé) kevés chakrából állt és hanyagul lett létrehozva, az azt elérő elektromos hatású chakra nem tudta bomlasztani, vagy áttörni, így teljes egészében felfogta a támadást. Ám Mirubi erre nem számított és nem adott a véletlenre, vagy éppen a bizonytalanra, éppen ezrét a létrehozás után egyből hátra ugrott a sötétben és létrehozott egy Kage Bunshint, miközben Raion folyamatosan a szikrázó halált szórta a fiúra.
   A vak sötétben a kékes, lilás villámok néhány méterenként felcsapva megvilágították a talajt és az oszlopot, valamint a masszát, amit Mirubi létrehozott, így Raion nem láthatta tisztán, de kikövetkeztethette, hogy a fiú meglógott előle. A pajzs pedig felbomlott Mirubi koncentrációjának hiányában. Ám ott messze a fiú nem habozott, klónjával bekerítették Raiont, mégpedig úgy, hogy a Klón Északról, míg Mirubi Délről fogta át Raiont és persze a klón, Mirubi tökéletes mása szólalt meg.
- Nem gondoltam volna, hogy Doton technikát fogsz bevetni, különsképpen nem ezt...
Mosolyodik el a klón, ugyanis szavai igazak voltak, ám Raion nem reagál rájuk.
- Érzem a Chakrád. A sötétség nem fedi el ezt az undorító dolgot benned.
Mondta, majd egy hirtelen mozdulattal egy-egy kunait hajított a Klón és az igazi Mirubi felé, aki addigra már aktiválta a Shikiyaku no Jutsut // Négy Láb Technikát, ezzel megnövelve érzékeinek hatásfokát, érzékenységét, így pedig hallotta és érezte ahogyan a Kunai közeledik, éppen ezért könnyedén hajolt le, majd négykézláb, hatalmas sebességgel megindult Raion felé, majd chakrát vezetve a lábaiba és a karmaiba, megpördült, majd használva a Tsugaa-t // Metszőfog-at egyenesen Raion felé támad, egészen meglepve ellenfelét, aki tudja, hogy Mirubi csak akkor közelíti meg az ellenfeleit, hogyha már biztos a győzelmében. Talán most is biztos, vagy esetleg másra készül? Mindegy is, ugyanis a fiú vékony testalkata ne tévesszen meg senkit. Roppant erővel bír, és a Kootetsu Karada // Acél Bőr technikájával a kezén egy kézzel állítja meg Mirubi támadását, aki a forgó testével, karmaival érintkezve Raion kezéhez, szikrákat hány mindenfelé. Tökéletes célpont a klónnak, aki a Hiendant // Tűzlövedéket használva három, gyorsan mozgó, roppant forró lángcsóvát fúj Raion felé, aki egyszerűen csak elugrik, a lángok pedig a forgó Mirubit érik, de szerencsére ez a hatalmas forgás hárítja a lángokat.
- Raiton: Sichuu Shibari // Villám Elem: Négy Oszlopos Rögzítés!
Mondja ki a Technika nevét Raion, aki ismételten egy félig-meddig Doton technikát hoz létre, ugyanis Mirubi és a klónja körül, négyszög alakban, négy darab, kissé hajlott kőoszlop emelkedik ki. Mindegyik legalább négy méter magas és egy méter vastag. Nincs menekvés! A Tornyok körbefogják a klónt és Mirubit, ezek a tornyok, vagyis inkább kőoszlopok pedig villámokat szórva magukból, közrefogják az áldozatot és folyamatos, véget nem érő elektromos kisülésekkel bombázzák azt, ezzel kivégezve! Az oszlopok azonnal szikrázni kezdenek, Mirubibak pedig nincs sok ideje reagálni. Igazából kevés technikája van, amivel kihúzhatná magát ebből az egészből, ám van egy a tarsolyában, ami ezekhez az oszlopokhoz hasonlóan, sok chakrát emészt el. Azonnal létrehoz további két klónt, úgy, hogy saját magával és a már létrehozott klónnal szintén egy négyzet alakban helyezkedjenek el.
- Shishienjin // Oroszlánketrec!
Mondták ki egyszerre a technika nevét, mire egy Sötét Chakrából álló, vibráló, lilás fényű fal jött létre a négy Mirubi körül négyszög alakban, aminek a négy csücske a négy Mirubi volt. A kékes fényű elektromosság folyamatosan tépázta a Sötét Chakrából álló falat, ami pedig pulzálva verte vissza azt, azonban mindkét technika fenntartása rendkívül megterhelő és nehéz volt. Talán kicsivel könnyebb dolga volt Mirubinak, ugyanis a fal tökéletesen bírta az elektromos áram támadását, a chakrát pedig amit felhasználtak a fenntartásához, folyamatosan keringették és "kézben" tartották, ezáltal pedig nem kellett újabb adagot belefektetni a technikába. Ám Raion rendkívül leleményes volt, így használva a nemrég látott technikáját, a barikádon belül gyorsan mozgó sártengert hozott létre, aminek eredménye a koncentráció megbomlása és Mirubi védelmének megbomlása lett... A villámok tüskeként martak a fiúba, megsemmisítve a klónokat, ám Raion nem akarta őt megölni, így feloldotta a technikát...

// Innen folytatnám egy Küldetéses Élménnyel, amit majd Raion fog közölni Mirubival //

Hidan Csüt. Jan. 07 2016, 05:00

Folytatását kíváncsian várom, biztos érdekes lesz végkimenetel. E havi rokkantnyugdíjad: 8 chakra.

**Shiren** Szer. Jún. 29 2016, 15:44

// Itt az ideje a Ninjuukkal való szerződéskötésnek. Ez még nem a tényleg Idézés + Szerződéskötéses Élmény, hanem csak egy felvezetése annak. Amolyan "Előzmények". A Macskák Kódexe frissül, a Ninja Tanács jelenleg ellenőrzi ^^ //

Időbeli Elhelyezés: Mirubi behatolt Konohagakure no Satoba, hogy tudást szerezzen a Bijuukról nagyapjától, akik a Macskák Népével is szerződésben áll és a családjuk már évszázadok óta jó kapcsolatot ápol velük. Mirubi ellopja a család tekercsét, majd összetűzésbe kerül nagyapjával és a kórházba juttatja. Elsajátítja nagyapja egyik Suiton technikáját, amit Mirubi ellen használt, majd némi idő elteltével belopakodik a kórházba, ahol nagyapja mindent elmond neki a Bijuukról és a Nibiről, amit Ő tudott, ezután Mirubi végez vele. A fiú úgy dönt, hogy még információra és erőre van szüksége ahhoz, hogy szembeszállhasson a Nibivel, valamint, hogy a nyomára bukkanhasson...

___________________________

Érkezés a Zafír Faluba

~ Fél Évvel Ezelőtt ~

- Kuchiyose no Jutsu!

Hangzik az erdő közepén s a fák sűrűjén keresztül a technika neve, melyet egy fiú kiabál ki az éjszakába... Féltérdre ereszkedve csapja le a kezeit az előtte elterülő tekercsre, amin különös kanjik és ábrák vannak felrajzolva. Ahogyan a nagy chakratömeg kifejti a hatását és az idéző pecsét jelei szertefutnak a papíron, a jel közepe kékes fénnyel kezd izzani az éjszakában... Messziről csak azt lehet látni, ahogyan a kékes fény erőteljesen világít át a vékony fák törzsei között és szóródik szét a környéken... A fiú előtt azonban a fény ellenére is jól láthatóak a fehér fénnyel izzó tetragrammák, miknek jelentését nem ismeri. Azonban nem az történik, mint amire számított. A hirtelen szertefutó jelek, most még gyorsabban húzódnak vissza a fénylő pont közepébe, majd kicsapnak és körbefonják a fiú testét, még mielőtt cselekedhetett, vagy megszólalhatott volna...

Furcsa érzés volt, mintha megszűnt volna létezni, de mégsem. Csupán egy szemvillanásnyi idő alatt történt meg ez az egész, de így is émelygett, amikor teste újra szilárd állapotában állt össze... Voltaképpen fel sem fogta, hogy mi történt. A beavatatlanok és az ostobák számára, akik nem tudják, hogy mit csinálnak, vagy éppen nem ismerik a pecsétek igazi jelentését, nem tudhatják, hogy mi történt. Így járt most Mirubi is. Számára csak annyi tűnt fel, hogy a pecsétek a testére tekeredtek és egy villanás kíséretében eltűnt körülötte a környezet, majd egy másik jelent meg. Bár ez is hasonló volt: Fák, bokrok és talaj. Azonban így jobban megnézve, ez a hely sokkal szebb volt. Éjszaka volt, de a Hold furcsamód sokkal nagyobb, mint az előbb... Ráadásul ahogy megcsillan a korhadt, fehéres színű fákon, a visszaverődő fény Zafír színeket ölt fel. Csúnya látvány a száraz talaj is és a kidőlt fák, de ebben a fényben minden annyira természetesnek hat... Gyönyörű látvány...

Nem telik el sok idő, hogy észrevegye ami történt. Még mindig féltérdre van ereszkedve, az előtte lévő tekercs viszont kimozdult a fénylés előtti állapotából. Kissé összegyűrődött. Ő helyeződött át egy másik helyre a tekercs által. Meg akart idézni egy Ninjuut a tekercs segítségével, de nem sikerült, ez helyett valószínűleg valahol a világ egy másik pontján kötött ki... Rosszabbul nem is alakulhatott volna a dolga.

Feláll és körbenéz, hátha lát valami lényegeset, de semmi. Egyedül a hold csodás fénye az, amely fényéül szolgál, de ezen a helyen ez bőven elég. Ez az ezüstös és kékes fény elég erős ahhoz, hogy tökéletesen lásson még technikája nélkül is... Ám mégis hozzá kell, hogy nyúljon, vagyis inkább rá kell, hogy hagyatkozzon. Megformálja a fél Kos kézpecsétet és felerősíti az érzékeit. Ez a technika már számára gyerekjáték, nagyon régóta használja és rengetegszer, nagyon hasznosnak bizonyult már számtalan alkalommal. Ahogyan látása kiélesedik, az eddig halott táj mozgásba lendül. A szokásosnál is több chakrát használt el... Látja az apró pókokat, ahogy hálójukat szövik az egyik fa törött, repedt, korhadt és lyukas törzsében. Fülét egy messziről jövő szárnysuhogás üti meg, tekintetét és fejét is a hang felé fordítja egy hirtelen, macskaszerű mozdulattal. Szemei még mindig nem látják az élőlényt, de a fülei hallják a szárnyak csapkodását és suhogását. Néhány másodperc múlva fel is tűnik a fák között szálló bagoly, aki egy korhadt fa üreges ágán telepszik meg. Az nagyot reccsen, amikor rászáll, de az állat nem törődik vele. Hatalmas, sárga szemeivel Mirubit kémleli... Hamarosan a fiú szaglása is jelez, füst szagot érez, de csak nagyon gyengén... De most minden annyira élénk és élettel teli. A füst szagon kívül rengeteg állat és növény illata keveredik, mind más és más aromákkal. A hangok, melyek az éjszaka hangjai leírhatatlanok ezen a helyen. Érzékeli, ahogyan az állatok kommunikálnak egymással vagy hadakoznak. Farkasok vonyítása hangzik fel, űzött préda rohama kezdődik. A füst szaga már cseppet sem számít, elméjét elragadja mindaz, ami ezen a területen található!

Az érzés felülkerekedik rajta, gerince meghajlik, csontozata hajlékonyabbá, rugalmasabbá válik, izomzata kissé átformálódik, majd négykézlábra ereszkedik. Három centisre nőtt, kőkemény, hegyes körmeivel a poros, száraz talajba túr. Még érzi a melegséget, amit a nap folyamán átvett. Lenéz rá, látja a legördülő homokszemcséket és a szürkés színét. Még ez is lehengerlő látvány ilyen közelségből, ahogyan a homokszemek kristályos szerkezete is. Ám ez nem tartja vissza a fiút, a hold zafírkék színében az Ő égszínkék szeme szinte világítani kezdenek. Macskaszerű pupillája roppantmód ijesztő, de annál szebb.

Nem bír az érzéssel, feszülő izmai kitörni akarnak és egy gyors ugrással a jobb mellette lévő, hatalmas korhadt, kidőlt fa törzsére ugrik. Alatta is megreccsen és érzi, ahogyan pillanatok alatt beszakad. Egy gyors pillantás az előtte lévő füves pusztára, amit egy erdő fog körbe, majd elrugaszkodik és megindul. Feltehetően pont időben, mivel az elrugaszkodás erejétől a fa nagyot reccsenve törik be, majd Mirubi karja és lábai erejével, - pontosítva négy lába erejével - valósággal felszántja a helyet. Talpa alatt a fű furcsamód durva és száraz csakúgy, ahogyan az itteni növények többsége. Ám ez nem zavarja, a homok is durva volt és meleg, ez a fű is ilyen. Nagyjából derékig érhet, úgy vág át rajta, teljesen belé merülve, majd amint érzi, hogy közeledik a puszta vége és újra az erdőé a főszerep, elrugaszkodik és egyenesen egy hatalmas fának tart. Szerencséjére a fán levelek hajtanak, így strapabíró! Karmaival megkapaszkodva rajta csinál egy csúszásszerű fordulatot a fatörzsön, amivel a fa másik oldalára fordulhatott, miközben karmaival kapaszkodott. Felmorog, ahogyan elrúgja magát, majd ágról ágra jut egyre közelebb a füle hallatára kibontakozó jelenethez.

Ösztönei vezérlik és állatias mivoltja. Arcán pedig emberi boldogság: Mosoly. Úgy viselkedik, mint egy állat, aki sok éves fogva tartás után végre szabadulhatott és belevetheti magát az erdő sűrűjébe. Ugyanolyan szertelen, határok nélküli és boldog! Talpa alatt csak úgy porzanak a fák, ahogyan ellép róluk, élvezi megragadni kezeivel a talaj porát, vagy éppen egy fa törzsét. Mindennek külön illata, szaga van és mindennek más-más hangja. Érzékek orgiája ez, melyet az itt élő állatok már megszokhattak...

Megérkezik tehát, a léptek zaja már elhalkult, négylábú farkasok köröznek a préda körül. Egy fehér színű szarvas az, kit ezüst színű farkasok vesznek körbe. Hatalmas agancsával az állatok felé lök egyet, ám ők csak odébb ugranak majd a támadás pillanatában a szarvas mögött lévő két farkas, együttes erővel és gyorsasággal ugrik rá az állat két oldalára. A hím ijedtében ugrál, rugdos, ám az éhes ragadozókat nem rázhatja le magáról! Futásnak ered, viszont a terelők azonnal ráugranak szemből, majd a falka maradék része is a torkának, lábának, farának ugrik, hogy leterítsék. Immáron tíz Ezüstfarkas függeszkedik a Fehér Szarvason, aki lassan kifogy az erejéből... Mirubi karmai hevesen járnak guggolás közben az egyik fa vastagabb ágán. Odalentről csak egy sötét, Démoni árny, kinek kékes szemei világítva pásztázzák a lent zajló jelentet. A Szarvas utolsó erejéből egy szarvasbőgést kiállt az éjszakába, ami úgy hatja át ezt az erdőt, mint a nemrég tapasztalt kékes fény nemrég a Tűz Országának erdejét... Végül a préda elhull...

Néhámy másodpercig még fogják, harapják és szorítják, majd elengedik és nekilátnak a lakomának. Felhasítják az állat bőrét, hogy a húshoz férjenek. Vérfürdő kezdődik, az Ezüstfarkasok szőre és pofája most már fekete a vértől... Szabályosan átrágják magukat az elejtett vad testén, miközben dominánsan vagy éppen alárendeltként viselkedve a másikkal morognak és vonyítanak, ezzel jelezve a világ számára, hogy ezen a környéken most farkasok marcangolnak. Bizony ez a tizenkét fős falka nem szívesen lenne bárki ellenfele...

A Démon pedig hatalmas mosollyal az arcán guggol az ágon a néma sötétségben, miközben a nyál összefut a szájában a jelenet által. Állatias mivoltját az sem rejti el, hogy még csöpögni is kezd a nedv, amint nyelvét végigfuttatja ajkain... Öröm nézni, ahogyan ezek a vadak lakmároznak a hősies halált halt préda húsából, ám a vigyor és az éhség kezdődő érzete elhalt, amint újra megérzi a most már erősebbnek ható füstszagot... Újra szárnycsapkodást kezd hallani a háta mögül, majd dühösen megfordul és abban az irányba kezd el rohanni felfokozott indulatainak hatására, amerről jött... A hang forrását most öt másodperc alatt eléri, a barna bagoly egy pillanat alatt irányt vált, de már késő... Mirubi szörnyű sebességgel elsuhan mellette, nagy légörvényt keltve a madár mellett, ezzel megzavarva őt. Felrikkant az állat, rárivall a sötét árnyra, majd egy ügyes kanyarral egyenesbe jön és elrepül... Ezen az éjszakán, ezen a helyen, most Ő a legnagyobb Vad, Ő a legnagyobb ragadozó...

Shiren - Page 2 Vine-wolf-fantasy-1920x1080-wallpaper117053

Shiren - Page 2 7d2a922efd315eebf09eac2572a78386

Shiren - Page 2 Fantasy-wolves-wallpaper-34

Azonban emberi érzései és elvei még ebben a vérengző, undorító és agresszív állapotában is megmaradtak. Sosem bántana indokolatlanul egy állatot és akárhogy nézzük, a feltörő gonoszsága és vérszomja nem érte volna be csak egy legyintéssel a levegőbe... Mirubi szépen lassan feloldotta a technikát és természetesen újra uralkodik az érzésein. Néhány percig átélhette a táj és a szabadság, a függetlenség mámorát állati ösztönökkel, amely sokkal erősebb és kábítóbb, mint bármilyen emberi felfogóképesség, amely a szabadság és függetlenség, az érzékek játékát kifejezheti... Ám mindezt elfojtotta, nem kortyolhat túl sokat, elvégre a jóból is megárt a sok. Chh... Akárhányszor azt teszi, amit élvez, vagy szeret, ez az őrület uralkodik el rajta és akkor mindenképpen vissza kell találnia a józan észhez... Különben olyan szörnyű lényeknek adhat teret, mint amilyen Hishimon... Bár az is ironikus, hogy minden dolog amit élvez, az emberi mércékhez képest elítélendő és rossz, amire azt mondják, hogy nem szabad. Nagyon emlékeztet ez a viselkedés, hozzáállás és akció-reakció viszony egy kisgyermek lelkivilágára, akinek ha azt mondják, hogy nem szabad, Ő azt annál jobban vágyja és csinálja. Persze, senki nem mondta, hogy Mirubi normális és józan elméjű. Ez utóbbit még Ő is elismeri, hogy nincs így, de a normálisságra Ő saját elképzelést állított fel. Ami viszont az igazság az az, hogy pszichésen beteg.

Eltávolodva a farkasok lakomájának helyszínétől, most már ép elmével néz végig a tájon. Még így is lehengerlő a látvány, emberi érzékeléssel mérve, ám hamarosan a Hold eltűnik az égboltról, hatalmas felhők gomolyognak előtte. Sötétség száll a kihalt, de mégis élettel teli erdőre. A füst szaga pedig már emberi szaglással is érezhetővé válik. Furcsa, de egyben most megnyugtató is. A füst legtöbbször embereket jelent és az éppen sötétségbe borult erdő végett az emberek jelenléte megnyugtató... Persze nem Mirubi számára. Ő nem azért lett nyugodtabb, mert emberek vannak a közelben, hanem mert olyan élőlények, akiktől tájékoztatást kaphat arról, hogy mi ez a hely és hogy hogyan kerülhetett ide... Arra fordul, amerről érkezik a füst szag. Alig láthatóan a fák sokaságán keresztül, a távolból sárgás fény világít, mintha tűz lenne. Arra veszi az irányt...

Nagyjából öt perces futás, ugrálás, vetődés után éri el célját. A fák fogyni kezdenek az erdő eltűnni látszik. Az utolsó nagyobb, stabilnak tűnő famaradványon áll meg és tekint előre. 50 méterre tőle már csak füves, köves és poros terület látható, valamint fából készült épületek sűrűn felállítva. Egy falu, méghozzá egy kiterjedt területen. A házak kéményeiből füst szál fel, a civilizáció közepéből pedig egy óriási méretű fa emelkedik ki, aminek párját még nem látta ezen a vidéken a fiú. Mint három nagy tölgyfa, akkor volt ez az egy és a falu köré épült. Láthatóan egy kitaposott, széles földút fut keresztül a falun és veti be magát az erdőbe... Nem megy tovább, nem akar az éjszaka közepén kérdezősködni és amúgy sem tudja, hogy mi várhat rá. Leugrik a poros talajra, majd megtelepszik az egyik korhadt fa tövében és lehunyja a szemét. Nyugovóra tér Ő is.

Shiren - Page 2 Latest?cb=20110321195402

Shiren - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcRxwPpcgjsDhzX_F6gPYTyW4n3A7d5qjhMKCptPHkX7tbF0WLYWxA

Melegség. Elméje már nem szárnyal szertelenül téren és időn keresztül, igyekszik visszatérni a külső behatások érzékeléséhez és megtalálni a testet, amely elhagyatottan hever egy erdő szélén, egy csodás falu közelében. Melegséget érez és egyre jobban kezdi égetni az arcát. Piciny, tompa és puha nyomást érez a combján, mire reflexszerűen nyitja ki szemeit, melyek homályosan ütköznek a felkelő nap iszonyatosan erős fényébe, így kénytelen azonnal becsukni. A homályos kép azonban még mindig több, mint a vakság. Egy kicsi, fekete alakot vett ki közel a combjához, ami elszaladt, amikor a fiú kinyitotta a szemét és megrezzent az ijedtségtől. Hiába, nem tiszta a lelkiismerete és fel van már rá készülve, hogy mindehol veszély fenyegeti. Így amint a szemét becsukásra kényszerített a fény és a fáradtságot a szemébe gyűlő könnyek elmosták, kezeit homlokához emelte, ezzel védve arcát a fénytől. Most már képes volt hunyorítva látni és a homályosságot is elmosta a sós könny. Látja, amint egy pici élőlény megbújva az egyik kibukó gyökér mögött a fekvő fiút nézi. Szemei kikerekedtek, ijedtek, de mégis barátságosak.
Nem tudja, hogy most mi ez az egész, de lassan rájön, hogy a melegség amit érzett, az a nap fénye volt, a puha nyomás a combján pedig az a valami a gyökér mögött. Már sejti, hogy mi lehet az, elvégre világéletében szerette az állatokat, már csak egy szempárból is felismerné, hogy egy macska bújik meg és figyeli őt. Ám nem tesz semmit egyenlőre, akármennyire is bántja, hogy megijesztette a kedvesen közeledő csöppséget, mielőtt feltápászkodna inkább körbenéz. Látja ahogyan a fák között átszűrődnek a nap sugarai és azt is, ahogyan néhány nyúl irdatlan gyorsasággal mozog az erdőben. Valószínűleg dolguk van. Jobbra eltekintve megláthatja a falut is, ami most zöldben pompázik. Ahogyan haladunk beljebb, úgy változik át a zöld mohás, macskaköves úttá és a faházak is úgy lesznek egyre nagyobbak és sűrűbbek. Itt az ideje cselekedni.
A fiú lassan feltápászkodik, miközben szemeit végig az őt figyelő állaton tartja. Ahogyan a fiú mozogni kezd teljes testével, a fehéres, fekete mintás szőrgombolyag még összébb kuporodik. Mirubi lassan feláll, ám ekkor a kiscica lejjebb húzódik, hogy csak a szeme legyen kint a gyökér fölött. Ekkor látja meg Mirubi a teljes testét: Kicsi, alig tenyérnyi méretű, fekete és fehér színű, valamint sárgás, kerek szemei vannak. Pupillája kikerekedett, teste remeg, de nem a félelemtől. Megbújik, mint a játékos kiscicák... Mirubi egy lépést tesz felé, mire megrezzen a kis élőlény, majd egy újabb lépést követően, a kismacska felugrik a gyökérre, felborzolja a szőrét, hátát és lábát megemeli, hogy néhány centivel nagyobbnak tűnjön. Igen, így talán eléri a tíz centis magasságot! Tömött bundája égnek áll, miközben "fújva" sípol egyet Mirubi felé, ahogyan pedig a fiú egyre közelebb kerül, úgy pattog a gyökéren állva és csak sípol és sípol, majd megcsúszik és a gyökér mögé esik...

Shiren - Page 2 Cute_kitty-Fantasy_painting_wallpaper_medium

   Mirubi odalép a gyökér elé, majd kezét a kismacska felé nyújtja, aki a hátán fekve emeli a kéz felé mindkét mancsát. Megkarmolja, majd pofozgatni kezdi és közben kicsiket nyávog. Mirubi hagyja, kicsit fáj csak a gyenge karmocskák karcolása. Mutatóujját most elkapta mindkét mancsával, ami körülbelül akkora volt, mint Mirubi körme. Talán kicsit nagyobb, így nem sokat ért vele, de a szájához húzta az ujjat, majd rágni kezdte. Ekkor a fiú a szabad ujjaival simogatni és vakargatni kezdte a csöppnyi jószág állát, mire az elengedte az ujját és elterült. Halkan remegni és dorombolni kezdett. A fiú elmosolyodott, majd elemelte a kezét a kismacskától, mire az felállt és felugrott újfent a gyökérre, majd gyors, óvatos mozdulatokkal, szőrét felborzolva kapkodott Mirubi felé újfent, előre-hátra szökelve. Ám Mirubi nem foglalkozott vele, megindult a falu felé, a kismacska pedig lehangoltan fújta ki magát és pattogott a fiú után.
   Valósággal körbeugrálta őt, miközben figyelmét el-el terelte egy-egy bogár, vagy egy bolyhos virág, amit persze le kellett vadászni, de végül követte a fiút, aki meg is érkezett a faluba. Meglepően nyitott volt és az emberek már most munkának láttak. Egy tarka anyamacska érkezett meg három kicsinyével, akik nagyon hasonlítottak Mirubi új barátjára. Természetesen ez nem véletlen, az anyamacska furcsa nyávogással hívta magához a kicsit, aki örömmel ugrált oda és üdvözölte az övéit. Ezután elsétáltak, Mirubi pedig bevetette magát a faluba. Már az első észrevételkor is furcsán néztek rá az emberek és mindenki addig követte a szemével őt, amíg el nem tűnt egy újabb utcán vagy ház sarkában, de ettől függetlenül senki nem ment oda hozzá...
   Megnézve a falut és a körfolyamatot, amely minden nap végbemegy egy halászó, vadászó, fakitermelő faluról van szó, ami elég általános a tengerszéli falvakban. Ezt a sok hal, horgászfelszereléssel ellátott férfi és a favágók bizonyították. Valójában ezek a fák nem lehetnek alkalmasak építkezésekre, így minden bizonnyal tüzelőnek adják el őket. Elég szárazak és korhadtak ahhoz... Viszont ezek a figyelő tekintetek nagyon zavarták a fiút. Olyan faluról lehet szó, ahol nem fordul meg sok idegen, bár lehet, hogy az Amegami viselet teszi mindezt. Egy furcsa, ijesztő ruházat, amely kitűnik az emberek hétköznapi viselete közül. Éppen ezért betért egy eldugott sikátorba, majd a Henge no Jutsuval kicsit megváltoztatta a kinézetét. Haja félhosszú és barna lett, a szemei szintén barnák, majd egy hétköznapi ruházatot öltött magára... Amint ezzel végzett, néhány macska ugrált el felette a sikátort alkotó házakról. Ez nem zavarta, szerette az állatokat, kiváltképp a macskákat, mások pedig nem látták őt, így tovább állt. Most már nem szegeződött rá a figyelem, így feszültség nélkül mozoghatott a faluban és térképezhette fel a helyet. Ami viszont nagyon furcsa volt, hogy egyetlen egy felfegyverzett őrt, de voltaképpen semmilyen felvigyázót sem látott... Érdekes.
   Próbálta kihallgatni az emberek beszélgetését és a piacszerű területeken mászkálva elcsípni egy-egy hírt, de nem járt sikerrel. Mindenféle hétköznapi dologról beszéltek, amik Mirubi számára nem mondtak semmit. Amiben viszont biztosvolt, hogy a tekercs a Tűz Országa egy Óceánhoz közeli falvába juttatta. Lehetséges lenne, hogy a Kihalt Erdő az, ahol most van? Az nem lehet, hiszen az nincs a vízhez közel... Kezd nagyon furcsává válni a dolog, így itt lenne az ideje, hogy a legegyszerűbb módon derítse ki a helyzetét. Egyszerűen csak meg kell kérdeznie egy lakótól, hogy hol is van pontosan. A hozzá legközelebb álló öregasszonyhoz lépett oda, akinek horgas orra és nagy, hegyes és vékony álla volt.

Shiren - Page 2 Black-cat-color-fantasy-gabriela-valencia

Shiren - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcSai5iyeStawpMtoiTGsi-9Zw0vVlYo4zbS7jD7fEZCR-wCuQyC

   Csukját, vagy éppen kendőt hordott, nem lehetett rendesen megállapítani, valamint egy kosár volt nála. Így utólag visszagondolva úgy festett, mint egy boszorkány. Ráadásul még az előtt Mirubi felé fordult, hogy megszólította volna, de ez betudható annak, hogy egy szemfüles és a környezetére erősen odafigyelő öreg hölgyről van szó.
- Elnézést asszonyom.
Kezd bele a fiú kedvesen, persze minden amit itt tesz és nem az emberek elpusztítását segíti elő, csak egy színészkedés. Bár ha úgy vesszük ez is a céljai elérésében segíti, ami pedig a vágyai beteljesítésének csúcsa, így voltaképpen még a hazug tettei is mind azért vannak, hogy Ő maga előrébb jusson terveivel.
- Megmondaná, hogy hol vagyok?
Kérdi tőle, mire az öregasszony felemeli fejét. Látszik a kékes szemek szürkülete, ami a szürke hályog és a kor előrehaladtával jelentkezik. A szem színe idővel fakul... A vénség tehát végignéz a fiún és meglátja a kezében lévő tekercset rajta egy jellel. Felkacag éles hangján.
- Hehehe. Úgy látom, hogy tudnod kell, hogy hova vetődtél idegen. De nem segíthetek, az Őrzők már figyelnek.
Mondta, majd odébb csoszogott. A fiú nem próbálta megállítani, elvégre az öregasszony kijelentése után azonnal a területet kezdte el figyelni. Nem látott senkit, csak a mozgó tömeget, akik ügyet sem vetettek rá. A házak tetején is csak egy-két macska ült és nézett le mosakodva, valamint a fiú körül is csak egy cirmos volt, aki körözve körülötte figyelte.
   Mindez túl rejtélyes a számára, hamarosan viszont egy hangot hall a semmiből.
- Hol szerezted azt?
Kérdi a hang, mire a fiú körbenéz de nem lát senkit. Nem ostoba, a felismerés villámként hasított elméjébe. Tekintetét azonnal a földön lévő, köröző macskára szegezte, aki most megült és felnézett rá. Teknőctarka rövid szőrű, nyugodt macska.
- Végre leesett idegen. Nos? Hol szerezted azt?
Kérdi újra, majd várja a választ.
- A családomé.
Néz le a tekercsre a fiú, majd felmutatja a macskának.
- Mi a neved?
- Kauru Mirubi.
Ahogy ezt kimondta a fiú, a macska hunyorítani kezdett és az arcára támadó szándék ült ki, majd egy hihetetlenül gyors mozdulattal nekiugrott a fiú kezének és kikapta szájával belőle a tekercset és elszaladt, felugorva egy hordó tetejére ami nagyjából 5 méterre volt tőlük. Mirubi már fordult utána, amikor a macska elé az előbb még a háztetőn lévő, kettő hosszú szőrű, cirmos macska állt be.
- Vissza idegen!
Fúj rá az egyik felborzolt háttal.
- Add vissza a tekercset! A nagyapám adta nekem, hogy keressem meg a Ninjuukat!
Erre a kijelentésre a tekercset ellopó macska arcára még nagyobb harag ült ki, felborzolt szőrrel, villódzó szemekkel, fogait villogtatva rivall rá a fiúra, miközben a falusiak látva a kibontakozó jelentett, már messziről figyelik a történteket.
- Ez a tekercs a Harukichi Családnak adományozott tekercs! Nem...
- Igen! - Vág közbe Mirubi - A Nagyapám adta nekem, Harukichi Maru!
A döbbent látszott ezúttal a felhergelt macskán, akinek szőre lassan visszaállt az eredeti formájába.
- Maru-dono? Mi az anyád neve?
- Harukichi Kaji...
Mondta, majd kezét nyújtotta a tekercsért. Úgy véli, hogy tisztázta a helyzetet. A macskán is látszott a sajnálat és a felismerés, hogy elhamarkodottan cselekedett, elvégre Mirubi nagyapja és édesanyja is kedvelt személy volt a köreikben, de attól még nincs tisztázva a dolog. Főleg, hogy már egy ideje nem hallottak Maru felől.
- Akkor te vagy Maru unokája... - motyogja maga elé - De nem adhatom vissza a tekercset. Nem állsz velünk szerződésben és nem fogadott el téged a vezetőnk. Addig a Harukichi Család tekercsét jogtalanul birtoklod.
- Akkor kössünk szerződést és engedjetek beszélni a vezetőtökkel!
- Ez nem ilyen egyszerű. Először meg kell ismerned minket és bizonyítanod kell! Utána a vezetőnk dönt, hogy segítünk e neked.
- A családom generációkon keresztül szerződésben állt veletek. Mi lehetne ennél meggyőzőbb érv?
   Kérdi, majd leereszti a kezét. Bizony, Mirubi sokra tartja ezeket az élőlényeket. Nem magukat a macskákat, hanem úgy általánosságban a Ninjuukat. Nem emberi lények és mégis intelligensek és bölcsek. Képesek használni a chakrát és nagy erővel bírnak. Közel állnak a természethez és csak akkor avatkoznak bele annak dolgába, hogyha a természet egyensúlya felbomlani látszik. Éppen ezért, a Ninjuu állatok azok a lények, akik Mirubi számára az Emberiség fölé emelkedett és akiket érdemes lehet szolgálni, akiket érdemes lehet követni. Talán a legtisztább lények a világon...
   Napok teltek el a faluban. Mirubi megtudta, hogy hova és hogyan került ide. Mivel nem állt szerződésben egyetlen egy fajjal sem, így az idéző technika egy ismeretlen Ninjuu Rejtekbe teleportálta volna, hogyha nem használja a tekercset. A tekercs önmagában is a Ninjuu Macskákhoz van kötve, viszont a pecsét amin Mirubi használt az idézést, egy fordított idézésre használatos pecsét, amely a Rejtekbe viszi azt, aki aktiválja a pecsétet. Ehhez egy részletes magyarázat volt a tekercsben, ami további titkokat is tartalmazott. A macskák elmondták, hogy a Hold Országába kerül a fiú, ott is a Holdkő Szigetek egyik szigetére, Seigyoku no Satoba // Zafírfaluba ahol azok a macskák tartózkodnak, akik az embereket védelmezik és együtt élik le a mindennapjaikat. De van egy másik csoportjuk is a szomszédos szigeten, kiket Nekomatának hívnak. A Történet pedig itt kezdődik!

// Nos ennyi lett volna a felvezetés. Pályázatban fogom megírni a szerződéskötést és az idézést. Mirubi a Nekomatákkal fog szerződést kötni. Azt, hogy miért és hogyan azt a következő Élményben vezetem fel, hogy ott legyen látható az ok. Tudom hogy nem történt sok mindent, vihettem volna bele még csatát meg ilyeneket de nem láttam értelmét. Így is eléggé hosszúra sikerült, nem akartam még jobban elnyújtani ^^ //

Inuzuka Tsume Vas. Júl. 03 2016, 21:32

Nem az első találkozásom a karaktereddel, de az első élményed, amit olvasok, és ez a mostani írásod lenyűgöző.
Gyönyörű érzékletességgel és rendkívül inspirálóan írod le a négyláb állatias, természetközeli érzeteit, és azokat a lágy, apró jeleket, benyomásokat, melyek a karakterlélek fejlődését szolgálják és kísérik.
Egy kicsit talán szürreális ilyen finomságú, konkrét előny megszerzésére közvetlenül nem irányuló, élményt olvasni Mirubiról, de mindenképp élvezetes.

Mennyiségben és minőségben, ahogyan az elvárható, magasra tetted a mércét. Gratulálok, nagyon szép írás született Smile

Jutalmad ezúttal is 8 ch.
+1 Taijutsu pontot pedig a négylábas szabad-futás hozott számodra.

**Shiren** Kedd Aug. 02 2016, 20:42

Kapcsolódó Élmények:

- Érkezés a Zafír Faluba --> Ellenőrző Staff: Inuzuka Tsume

- Eltelt Napok --> Ellenőrző Staff: Inuzuka Tsume

- Zafírfalu Tanulás --> Ellenőrző Staff: Namikaze Minato

Leírás: Macskák Kódexe

Előzmények:

Mirubi használva a Macskák Népe által, nagyapjára hagyott Idéző Tekercset, elteleportálta magát a Hold Országába, mégpedig a Holdkő Szigetekre, a Zafírfaluba, ahol a Bannekok az Őrző Macskák élnek az emberekkel békében, segítve és támogatva őket. Mirubi érkezése és a tekercs birtoklása nagyapja nélkül és rengeteg fontos információ hiánya miatt a Bannekok egyenlőre nem bíznak meg Mirubiban, bár vérvonalának bizonyítása - hogy valóban a családjának tagja, akik a Bannekok megbecsült szerződő feleik - sikerrel járt, a fiúból áramló negatív energia kísértetiesen hasonlít a Nekomaták Erdejében élő Nekomatákéra, így egyenlőre várják, hogy bizonyítson. Az eltelt napok során az egyik Banneko, ki jól ismerte Mirubi nagyapját, gyanút fog és nem mondja ki, de sejti, hogy Mirubi nagyapja, Harukichi Maru halott és Mirubinak köze van a halálához, ám a kérdőre vonást megzavarja egy sajnálatos eset: Egy Nekomatát fedeztek fel a Zafírfalu Szigete és a Nekomaták Erdejének Szigete közötti zátonyhídnál. (Egy sekély vizű homokos terület a két sziget között, amin így át lehet menni egyik szigetről a másikra) Minden harcképes Bannekot kirendeltek a sziget védelmére, de Mirubi segítségéből nem kértek, így a fiú a falut járva próbált meg hasznára lenni a falusiaknak, mígnem egy újabb tragédia történt: Két gyermeket elnyelt a kihalt erdőség az alkony beköszöntével és a Bannekok a Nekomatákkal harcolnak, így nincs ki megtalálja őket, így Mirubi számára itt volt a lehetőség, hogy bizonyítson. Hosszas keresgélés után egy farkasfalkára bukkant, a két gyermek egy fára menekült előlük. Mirubi elijesztette a farkasokat, ám egy hatalmas Fehér Farkas Bestia is megjelent, aki széttépte az egyik kislányt és felfalta, Mirubinak pedig végig kellett ezt néznie. Mivel a gyermeki ártatlanság törvényszerű és sérthetetlen, így érzelmei elragadták és kivégezte a Bestiát. Kontrollálatlan Sötét Chakrája felszántotta az erődnek ezen részét, a kislány pedig inkább nézte a haldokló bestiát, mint Mirubit, hiszen elfogta a félelem akárhányszor csak rágondolt. Erre a chakrájából eredő negatív érzelmek is rátehettek. Ekkor jelent meg Három Banneko, akik a kislányok segítségére siettek volna, de látták mi történt és most már a saját szemükkel látták Mirubi pusztító, kontrollálatlan erejét. Pont, mint egy Nekomata. Így hát bizalmukat teljesen elveszítette, hátat fordítottak neki és haza küldték, ők pedig hazavitték a kislányt. Mirubi nem engedelmeskedett, utánuk ment a faluba, hogy beszéljen a gyermekek szüleivel és hogy elmondja, pontosan mi történt. A Bannekok viszont elmondták neki, hogy a másik kislány is komoly veszélyben volt a közelében ebben az állapotban, így Mirubi dühtől vezérelve bevetette magát az erdőbe és meditációs gyakorlatokkal megtanulta irányítani a Chakráját. Megtanult egy technikát, amivel ha a Sötét Chakra fel is törik a testéből, képes lesz azt irányítani. Ez volt az Akuma no Oora // Démoni Aura.

Egy nap telt el az eset óta, Ő pedig azóta a falu környékére sem ment. A hírek minden bizonnyal már elterjedtek a faluban, hogy megmentette a kislányt, ám nem éppen abban a köntösben, amit Mirubi akart elérni. A lány félt és megijedt és bár a bestia tulajdon testvérét zabálta fel a szemei láttára, Mirubi megjelenése és viselkedése sokkalta félelmetesebb és baljósabb volt, mint az Óriás farkas. Legalábbis a kislány számára mindenképpen, de az esetet elnézve, a Bannekok számára is. Hito ugyan nem zavarta el a fiút, sőt... Tudta, hogy megmentette a lányt, de nem volt abban egészen biztos, hogy ha nem csitítja le lelkét a fiú, akkor a másik is túlélte volna. Ha pedig csak egy kicsit jobban tombol, a felszabaduló chakra mindenképpen megölte volna a lányt, akkor pedig nem lenne több annál a bestiánál. Így viszont hálásak lehetnek neki, Shi azonban mégis hazaküldte... Vagy legalábbis úgy gondolta, hogy jobb lenne neki otthon, Konohában. Bizonyára nem vélekedne így, hogyha tudná, hogy mi történik a fiú körül, ám akkor valószínűleg már végeztek volna vele.

Dél körül jár, amikoris megérkezett a falu Déli részére és egy strapabírónak tűnő, korhadt fáról szemlélte a teljesen nyitott Seigyoku no sato-t. Emberek sokasága járta az utcákat az összefüggéstelen, rendszer nélkül kiépített utcákon. Ám ez nem hiba, nem rossz, sokkal inkább jó. Ez a fajta rendszertelen építkezés és nyüzsgés hordozza magában a természet kaotikusságát, azt a fajta természetes érzést, amit az erdők is magukban rejtenek. Elvégre mennyivel hangulatrombolóbb és kellemetlenebb egy olyan erdőben sétálni, amit az ember épített ki és formált meg? Ahol rendezett távolságban rendszeres sorokban, ugyanolyan kinézetű fák sokasága áll... Itt pedig a különfélébbnél-különfélébb, rendezetlen, önmagukban is csodás növények, végeláthatatlan tengerében veszhet el az idetévedő. Ugyanezt a természetességet tükrözi a falu is, a maga összevisszaságával, macskaköves, mohás utcáival és zöld területeivel. Az egyedüli ide nem illő dolog a halszag, ami a kereskedelem és a legalapvetőbb élelmezési termék miatt van a szigeten és mert persze a macskák odavannak érte.

Shiren - Page 2 Ffd397aadc6679d74a1e07dd65c38c5d

Shiren - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcTukJm-p3OX0e1VQ5JVnzCzRYYctZmeHR5jLLPNxAVRuxURND7j

Itt állva, csodálva a falu nyüzsgését és a természetességét, most nem foglalkozott az emberek látványával, amik ezúttal a falu érvonalának, utcáinak vérét képezték. Téves képzetekkel és elképzeléssel, nem éppen normális felfogással - és bár ez a dolog nem róható fel neki pszichés betegségei miatt - de akaratlanul is úgy érezte, hogy ezek a megszelídített emberi lények a Világ jövőjének illusztrációját képezik egy olyan helyen, ahol már a Ninjuuk átvették az irányítást. Hiába, hogy szimbiózisban élnek, hiába, hogy a macskák védelmezik az embereket amiért cserébe gondoskodást és szeretet kapnak, hogyha a Ninjuuk ereje és bölcsessége, a Ninjuuk felfogása az, amely meghaladja az emberekét. Hiába aggasztják rá a azon magasztos jelzőket, mint a "kölcsönös tisztelet", "megbecsülés", "törődés", melyek Békét hoznak. Valójában nem ezért van béke a Ninjuuk és az Emberek között, nem ezért van béke ebben a faluban és ami a legfontosabb, ebben a szigeten. A béke azért van, mert az emberek jól tudják, hogy csak a Bannekok védhetik meg őket Getsugakure esetleges elnyomásától és a kihalástól az erdő lényei, a támadó Nemzetek és a Nekomaták által. Pontosan tudják, hogy fel kell használniuk a Ninjuukat, amit a Szeretet és a Törődés nevetséges egyszerű és megvezethető felhasználásával érnek el. Ám a valódi vezetők a Ninjuuk. Ki szegül ellen neki? Azt tesznek, amit akarnak és arra mennek, amit akarnak és arra kérik meg az embereket, amire akarják az emberek pedig félnek tőlük, így törődést és szeretet imitálva vetik alá magukat minden óhajuknak és bár ezek a jótét lelkek, avagy a Bannekok nem tennének semmit, ha megtagadnák a kérésüket, ezt az emberek nem tudhatják a Bannekok pedig jóhiszeműen és naivan hisznek a szeretetben, ami lehetővé teszi a törődést és így megteremtődik egy olyan világ, ahol az Ember és Ninjuu bajok és konfliktusok nélkül békében él... Mindeközben persze ezek az élőlények nincsenek is annak tudatában, hogy megfélemlítés szüli ezt a fajta Szeretet és Törődést, melynek az egyik mozgatórugója nem más, mint a Haszon. Máskülönben már az ember régen uralkodna a Ninjuu Macskák felett és a saját céljaik elérése használnák.
Ezen gondolatok keringtek a fejében és bár Ő biztosra veszi, hogy a legtöbb ember csak kihasználja az állatokat, ha már legyőzni nem tudja őket a kihasználásból azonban a Ninjuuknak káruk nem származik, csak előnyük. Elvégre Ők a békére és a szeretetre, a törődésre vágynak az emberek között, amit meg is kapnak. Az érzelmi indíttatása a dolgoknak viszont teljesen képlékeny és lenyomozható, csak a Chakra lehet rá képes, hogy érzelmet közvetítsen, adjon át másnak. Ám az ilyesfajta titoktalanság és őszinteség talán további konfliktust szülne, így a Ninjutsu Érzelem átadásra használatos formáját az Emberiség nem tudná olyan céllal használni, amilyenre teremtetett volna [Példa erre Rikudou Sennin esete, de persze erről Mirubi nem hallott, csak a levezetéseivel erre a konklúzióra jutott, amire pedig Rikudou és a Ninshuu esete a példázat] így nem is érdemes megteremteni az emberiség összekapcsolására használatos Ninjutsut. Elvégre, az emberiség nem képes szembenézni az igazsággal és a végletekig önző, így ha át is érzi egy másik ember fájdalmat vagy érzéseit, megtapasztalja ugyanazt a nézetet, akkor sem lenne képes arra, hogy saját önös érdekeit félretéve egységet alkosson egy jobb világért. [Ez nem igaz, csak Mirubi nem tud beleérezni és belegondolni ebbe, egyenlőre "vak"] Sokszor átgondolta már ezt az eshetőséget, de arra jutott, hogy az Ember nem élhet békében és egységben sem a saját faján belül, sem pedig a Föld többi teremtményével. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor még el is pusztítja azt, ahol él...

A gondolataiban való elmerülést három személy zavarta meg. Hito, Shi és Rezu. Az előtte elterülő falu házainak, Mirubihoz legközelebb eső részein álltak és Mirubit figyelték, cseppet sem titkolva jelenlétüket, így ebből Mirubi arra következtet, hogy azt akarták, hogy észrevegye őket. Akkor pedig beszélni akarnak vele. Így hát Mirubi egy nyugodt mosoly kíséretében elrugaszkodott a fáról és a hozzá legközelebb lévő háztetőn állapodott meg. Előtte állt Hito, Rezu és Shi pedig furcsa, de elmozdultak a helyükről. Két oldalról bekerítették a fiút... Ezt természetesen Mirubi is észrevette és bár az elmúlt napok során folyamatos megfigyelés alatt tartották, amikor a falu területein volt, minden sarkon egy figyelő szempárt látott és kitudja, hogy volt e olyan, amelyiket észre sem vette? Ám ez a dolog teljesen más volt. Ez az eset olyan érzéseket kelt benne, mint néhány nappal ezelőtt Hitoval való beszélgetése. Amikor a bűn egyre inkább körvonalazódott Mirubi körül, a macska körözni kezdett körülötte, akárcsak egy ragadozó a zsákmánya körül. Most viszont, mintha jobban tartanának tőle azzal, hogy ketten vannak, szemük tágra nyílt, ahogyan a pupillájuk is... Mirubi tudja magáról, hogy Ő is így reagál a veszélyre, vagy így viselkedik, amikor figyel. Ez a macskákra vall és Ő a Shikiyaku no Jutsu használatával többnyire a macskák képességeit ölti magára. Szemöldökét ráncolva néz körbe.

- Nem bíztok bennem...(?)

A macskák rezzenéstelenek voltak, azonnali reakcióra készültek, egyedül Hito figyelme terelődött el, vagyis inkább az Ő koncentrációja hagyott alább, mivel Ő volt a szószóló.

- Seigyoku Me-sama úgy döntött, hogy nem adja vissza a Harukichi család számára elkészített tekercset és megtagadja veled a szerződéskötést, és ettől a pillanattól fogva ki van utasítva Seigyoku no Sato területéről.

- A Tegnap este történtek miatt? De hisz megmentettem a lányt!

Fakad ki Mirubi és bár érzelmeit igyekszik mérsékelni, ahogyan a hangnemet és a hangszintet is, mégis teljesen igazságtalannak érzi a dolgot.

- Azt az esetet köszöni is neked a falu. De a jelenléted veszélyt jelent az itt élőkre és az emberek az eset óta nem szeretnének a faluban látni.

- A Sötét Chakra miatt...?

- Igen. A Nekomatákat látják benned és a kislány is arról beszél, hogy egy Nekomata mentette meg és ölte meg a Farkast és a Húgát.

Mirubi elméjébe és szívébe egyszerre hasított a fájdalom és a düh, hiszen az eset teljes mértékben nem így zajlott le, a húgát a bestia tépte szét és falta fel, nem pedig Mirubi! Ezt a Bannekok is látták a kislány pedig valószínűleg csak sokkos állapotba került.

- De ne aggódj, mi elmondtuk mindenkinek az igazságot, így tisztázva lett a neved, azonban a benned élő szörnyet nem tagadhattuk és nem is akartuk.

Tette hozzá végül mindezt Hito, hiszen látta Mirubi arcán a haragot.

- A falu vezetőjével akarok beszélni.

- Az sem lehetséges, Seigyoku-dono (Seigyoku a faluvezető családjának családneve) és Me-sama együtt határoztak így. El kell hagynod a falut és ha nem teszed, erőszakkal kell elüldöznünk téged, így most megkérünk rá.

A fiút teljesen megsemmisítette az, amit hallott, ledöbbenve próbálta felfogni azt, ami történt...

Az általa felsőbbrendűnek tartott Ninjuuk most alávetik magukat az emberek akaratának és újfent az Emberiség által kell megtapasztalnia azt, hogy miért is kell elpusztulniuk... Fel sem fogja a dolgot, azért jött, hogy ezekkel a lényekkel szerződést kötve hívja őket harcba, hogyha kell az emberek ellen. Most viszont, az emberek oldalán állva, Mirubi ellen villogtatják karmaikat és nem félnek őt bántalmazni. Őt, akinek elhihették volna, hogy Őket akarja szolgálni, Ő akar lenni az, aki valódi egyensúlyt és békét hoz erre a területre és az emberiségre, ám eszméit még csak meg sem hallgatták. Meg sem kérdezték, hogy miért jött, csak gyanakvó kérdéseket tettek fel és most a kétségbeesés határára sodorták... Hálátlanok. Láthatták, hogy a jó szándék vezérli, láthatták, hogy a gyermekeket megmentette, látták, hogy akár hajlandó lenne a Ninjuuk bizalmának elnyeréséért az itt élő embereket is pártolni... Hisz láthatták...

Shiren - Page 2 Abf0826023a0f49070112b59640109e7

Shiren - Page 2 3154452f0b1c6f1bd4ce1c6ffd33a123-d5njlob

Shiren - Page 2 Angel_dust_by_ladyrapid-d4o49tx

Ám egy valamit nem vesz figyelembe a fiú... Valóban láthatták, tapasztalhatták a törekvést, ám a cél szentesíti az eszközt, a farkas is elhagyhatja a húsevést, hogy a bárányok közé jutva még több húshoz jusson... Mirubi törekvései pedig nem azt igazolták, hogy valóban emberszerető és, hogy jó lélek lenne, hanem csak azt, hogy bármire képes a céljai elérése érdekében... - Még akkor is, hogyha a gyermekek megmentése és a kudarc, gyengéd, fájdalmas és igaz érzelmeket váltott ki belőle, ámbár igaz, csak azért, mert a gyermekek számára teljességgel szennyezetlen és jólelkű lények egészen addig, amíg nem alakulnak át a társadalom nyomására - Így pedig az együttműködés lehetetlen a helyzetet pedig tovább tetézi a Sötét Chakra, ami a Bannekok számára csak a Gonoszságból eredhet. [A Sötét Charka a Gonosz, rossz, negatív érzelmek, azaz a leggonoszabb ember megtestesítőjeként születhet meg, vagy érzelmi, lelki szenvedés által, a végső kétségbeesés és az összeroppanás következtében. Mirubiban mindkét fél jelen van és bár Ő azt hiszi, hogy a gyűlölete az, mi ezt az erőt adta neki, valójában a Fájdalom és a gyengédség által született meg a Sötét Chakra, amit ugye elfojt magában, így még jobban rombolja a lelket. Ennek következében lett Skizofrén is.]

- Vakok vagytok és tudatlanok...

Mirubi fejét lehajtva, tekintetét a talpa alatt elterülő háztető nyirkos, koszos, mohás cserepeire szegezte, ám lelki szemei előtt nem járt más, csak a vér és a halál, az emberiség pusztítása. A falusiak tehetnek minderről, ők azok, akik megvezetik a naiv Bannekokat... Haja az arcába lóg, gonosz energia kirobbanása jelzi a veszélyt!

- Vissza!

Kiálltja el magát Hito, ám ekkor már késő! Nem számítottak erre és bár van gyakorlatuk a Sötét Chakrával vívott harcban, Mirubi erejére nem készültek fel. A Sötét Chakra érzelmeinek megfelelőne reagált és tört ki a testéből, irányítottan a három Banneko felé, akik vészes közelségben álltak. Az Akuma no Oora gyilkos hullámai elől nem tudtak kitérni, mindhármukat eltaszította a Sötétség!

A három macska lerepült a háztetőről, szőrük egy nagy részét leégette a pusztító chakra, súlyos sérüléseket szereztek, ám ezzel most már Mirubi nem foglalkozott. Azok a közel isteni lények, akiket az Ember így megvezet, nem érdemesek arra, hogy a vezetőjükként szolgáljanak. Azonban fel kell őket szabadítani, meg kell nekik mutatni az emberiség igazi oldalát! A Kyo-val [Hito, Shi és Rezu a speciális osztag, akik elsősorban falu védelméért felelősek] Mirubi már végzett, vagyis hosszú időre ártalmatlanította őket, így egyenlőre nem zavarja majd meg őt senki! Tombolásba kezdet... Leugorva a háztetőről a lent figyelő macskák szétszaladtak. Ezek nem Ninjuuk, csupán megfigyelők. Rengeteg macska él erre és ők egymással kommunikálva, pillanatok alatt juttatják el a hírt a falu egyik végéből a másikba. Őket nem bántja Mirubi, bár már tudja, hogy miképpen működik a hírszerzés, mégsem akar az állatoknak ártani, főleg, hogy ezek a lények nem annyira értelmesek, mint a Ninjuuk. Csak parancsot teljesítenek a domináns példányok akarata szerint. Így rajtuk áthaladva, őket kikerülve, a Chakra no Mesu-t használva vágta le egymás után a falusiakat, nőket, fiatalokat, [14-15 éves kortól] férfiakat és időseket egyaránt. Akit csak ért. Vérfagyasztó sikolyok mindenhol! Mirubi négykézláb, megnőtt körmökkel, villódzó fogakkal, kéken világító, pengeszerű karmokkal [Chakra no Mesu ujjakra kiterjesztett hatása] tombolt a faluban, az utcákat vérbe borítva, miközben a Sötét erő, amelyet most előszeretettel használ és amit már megtanult kordában tartani, teljesen körbeveszi őt és a ráfröccsenő vért is szénné változtatja, amint az eléri a Sötét Aurát. Egy Démon szabadult most a falura és nem egy Nekomata.

Három percbe tellett, hogy az ámokfutását megállítsák. A semmiből egy hatalmas légáramlat érkezett, ami hátulról találta telibe az éppen, egy földön fekvő férfi hasfalát feltépő Mirubit. A falusi már nem élt, ahol Mirubi hozzáért, ott erős égési sérüléseket szenvedett el, amikor pedig a fekvő testre mászott rá négykézláb, mint egy vadállat, akkor a ruhája is leporladt róla... Így amikor a Fuuton technika hátba találta Mirubit és magával sodorta a holttestet is, a férfi már nem élt, rongybaba módjára durrant neki a falnak, Mirubival együtt. Az épület fala rózsa alakjában felrepedezett, Mirubi pedig kábultan zuhant a földre a holttesttel együtt. A szó szerint kihalt, véres, belekkel és leszakadt végtagokkal, emberhússal tarkított utcákon, most egy elefánt méretű [Egy átlag elefánt 3-4 méter magas] Zafírkék macska jelent meg. Hatalmas hosszú szőrét fújta a szél, a bundája pedig vele együtt mozgott. Mellette egy szürke bundájú, normális macska méretű Banneko állt a másik oldalán pedig egy Hófehér szőrű Macska, aki szintén normál méretű volt. Nem mernek közelebb jönni, és nagyon is jól teszik. Mirubi szédül, de vicsorítva, kéklő macskaszerű szemeivel néz fel a földről, miközben feltápászkodni és kiegyenesedni próbál. Haja az arcába lóg, alig látni így azt.

- Te vagy az az Áruló Ember, aki a Harukichi család tekercsét birtokolta? Mi történt Maruval?

Kérdi nyugodt, fenséges hangon a Zafírkék élőlény, miközben tíz méteres távolságot tart Mirubitól. A hangja mindent áthatott, de nem azért, mert kiabált, sokkal inkább azért, mert mély és erőteljes volt. Mintha mennydörgés lett volna.... Azonban Mirubit ez nem félemlítette meg. Tudta, hogy képességei folytán, ha újra Fuuton technikával támadnak, akkor abba bele is halhatnak. Egy pillanat alatt visszaveri, bármennyire is erős a technika. Így pedig felbátorodva, gyűlölettel telve futottak át agyán a nagyapjával vívott harcok emlékei. Nevetésre kényszerült, nevetést váltott ki mindez belőle... Magas, Démoni hangja átszelte a falut, a világ is megbánhatta már, hogy engedi a létezését...

- Megöltem őt! Végeztem vele!

Kiabálja, mire mozdulna, ám ekkor a hatalmas állat kinyitja a száját. Mirubi nem várja meg a technika eredményét, azonnal Chakrát szabadít fel és a Kasseikent használva indítja meg a felhalmozott Sötét Chakra gyilkos hullámát. Azonban a levegő úgy felkavarodott Me technikájától, hogy valósággal fehéres sűrűséggel, vákuum szerű hatást ért el, így alig volt átlátható, valamint mindkét technika a koszt és a port is felkavarta. A hatás pedig elképesztő volt: Mirubi körül felrepedett az utca köve, majd több darabka a levegőbe került. Hatalmas lökéshullám húzott szét a területen, a fiú mögött álló kőház pedig összedőlve repült több irányba, mintha menekült volna a két technika találkozásától. Ilyet még nem tapasztalat a fiú, Ő is alig bírt megállni a lábán azáltal, hogy chakrát koncentrált és a Démoni Aura is megvédte őt. Még így is...

- Az nem lehet, hogy ellenállt a Kasseikennek!

Kiabálta maga elé, majd a két másodperc alatt lezajló hatás után hátra ugrott, hogy ne érje váratlan meglepetés. A por is eltűnt eléggé gyorsan a technika útjából, így jól láthatóvá vált az eredmény: A Me mellett álló két Banneko eltűnt, teljességében elragadta őket a technikák ütközete, Me bundájából pedig kopasz foltok hiányoztak, amolyan vágás félék, de töretlenül állt és nézett farkaszemet Mirubival.

Shiren - Page 2 Light_vs_dark_by_themefinland-d6rrqgf

Shiren - Page 2 Dark_vs_light_by_therisingsoul-d7bzxiv

Valószínűleg Me egy magasan S szintű Fuuton Technikát használt Mirubi ellen, amibe olyannyira sok Chakrát kevert és sűrített, hogy az elemi hatáson kívül a chakrahatás is érvényesült. Hiszen a Kasseiken már többszörösen kiállt a próbát: S szintű Elemi Technikákat vert vissza, semlegesített vele Mirubi élete folyamán, mivel a Kasseiken színtiszta Sötét Chakrából áll, így áthaladva az adott elemre jellemző Anyagon, eltalálja az ellenséget. Voltaképpen csak egy tiszta chakrából álló ellentámadás verheti vissza, vagy állíthatja meg a Kasseikent. Így bizonyára a Fuuton technika sem lett volna hatásos, ha nem használt volna hozzá a vezető ennyi chakrát, aki valószínűleg azért tudta, hogy mit kell tennie, mert jártas a Sötét Chakrával rendelkező Nekomaták elleni harcban. A sérülés pedig egyszerű: A Fuuton technika ereje visszahatott Me-re, így sérülést okozott neki, míg a Kasseiken nem egy olyan áramlat, amit el lehet hárítani, nem egy folyton mozgó dolog, mint a szél, így azt csak megszüntetni lehet. Ám a Chakrahullám elég erős volt ahhoz, hogy megállítsa a szelet és megvédje Mirubit a közvetlen támadástól, azonban a technika energiája sokkalta nagyobb volt, mint a Kasseiken, így túlhatóan Mirubi Chakratámadásának területén tovább száguldott a támadást és a Mirubi körül felszabaduló, "elszökött" Sötét Chakra pusztító erejével párosulva lerombolták a kőházat... Ha ez a technika betalált volna, talán az Akuma no Oora sem lett volna elég ahhoz, hogy túlélje a támadást súlyos sérülésekkel a fiú.

Ez tudta Ő is, ugyanez a gondolatmenet futott végig az agyán, majd egy Démoni mosoly kíséretében, egy meghajlással ismerte el támadója erejét, útravalóul pedig egy újabb Kasseikent eresztett el Me irányába, aki a farkát mozdítva próbált védekezni, de csak ennyit látott Mirubi, ugyanis a hatalmas, sötét Chakrahullám többé-kevésbé eltakarta előle a terület további részét, valamint azonnal hátat fordított és megindult Északra, a Nekomaták Szigete felé... A Kasseiken pedig maga előtt tolva a kőház törmelékeit, nem csak a saját pusztító energiáját és a hatalmas löketet használta fel a támadáshoz, hanem a kövek súlyát is, így Me-t valószínűleg be fogja temetni a törmelék.
Gyáva lenne, hogy elfut? Nem. Csupán okos és elővigyázatos. Ha Me technikája betalál, vagy éppen azzal a pusztító technikával támadják meg előbb, akkor vége. Bár tény, hogy egy ekkora tömegű chakrát tartalmazó Fuuton technikát észlelt volna még a vérszomja ellenére is, de nem kockáztathat. Ha nem csak Me támadja, hanem a többi Banneko is, akkor eldőlt a harc a Ninjuuk részére. A terve pedig amúgy is a B-tervhez nyúlt hozzá, meg kell látogatnia a Nekomaták Erdejét... A sebességével és az Akuma no Oora használatával pillanatok alatt húzott el az emberek között és érte el a falu végét, ahol már megint csak a hatalmas erőd várt rá. Vadállatias mivoltjával vettette bele magát a természetbe. Sok chakrát emészt fel a Démoni Aura fenntartása, a Shikiyaku no Jutsut viszont már meg sem érzi... Sőt. Kedveli is a használatát, minden annyira tiszta és élettel teli így... Nem beszélve az egyéb hasznáról, ami által öt perces vágtát követően a nyomára akadtak. Három macska szagát érzi. Követték a Sötét Chakra pusztításának nyomát, az égett fákat és a talajt, na meg persze érzik is a gonosz energiát. Gyorsak, sokkal gyorsabbak, mint Ő. Percről-percre közelebb kerülnek hozzá, de már hiába. Közel a cél...

Shiren - Page 2 240_F_105141762_pec34I7meesasMY2qfwl7pjRfUFyxBFc

...Egy Csendes, nyugodt Óceán vize mossa a partszakasz mentén még zöldülő erdőt. A homokos partra szinte kiszámítható ciklusokban érkeznek a kisebb-nagyobb hullámok, a hangjuk pedig andalító és kellemes, a meditációhoz tökéletes. A part menti vízterületen több teknős úszkál, ahogyan a kisebb halcsoportosulások is. A víz tiszta, teljesen átlátható. Egy újabb sziget is van a túlparton. Ez a sziget mindössze 50 méterre lehet ettől a szigettől és egy keskeny és alacsony vízszintű terület is látható a kettejük közötti területen. Már innen is látszik, hogy annak a szigetnek a növényzete teljesen eltér ettől a szigetétől. Sűrűbben nőtt, zöld, kék, piros és lila színekben pompázik, de egyúttal sokkalta sötétebb is. A szigetek közötti homokzátonyon égett, feketés homok és néhány kisebb-nagyobb kráter látható, amit a vízmosás lassan fel fog újra tölteni, a homok sötétsége pedig el fog veszni a sok ezer, zsemleszínű szemek között... Csata dúlt itt nemrégen, pontosabban egy nappal ezelőtt. Ismeretlen oknál fogva a szomszédos szigetről egy Nekomata lépett a zátonyra, hogy átkeljen Szeigyoku no Satoba. Ám Nekomata no Hayashi területéről tilos az átjárás ide, a Nekomaták nem kívánatos személyek. Az égetett homok valószínűleg a Nekomata Sötét Chakrájának köszönhető a kráterek pedig a Fuuton technikák eredményei. Elképesztő lehetett a harc, ami itt folyt és amiben Mirubi nem vehetett részt. Most viszont már egy napja béke honol ezen a területen is, legalábbis egészen mostanáig...
A csendes erdőből erős recsegés hangja hallatszik, egy fa kidőlésének megkezdésével egyszerre robban ki az erdő sűrűjéből egy elmosódott, sötétlila fényben tündöklő alak, aki egy hatalmas ugrással közvetlenül az erdőből kerül a homokzátonyra. Körülötte a víz pezsegni és gőzölögni kezd, majd sebes vágtába kezd a Nekomaták Erdeje felé. Nyomában Három ismerős egyed: Hito, Shi és Rezu... Testük szőrtelen területén égési sérülések látszanak, szájuk körül a szőr véres, Rezunak a jobb szeme csuka van, valószínűleg megsérült. Ahogyan pedig Mirubi rálép a zátonyhídra, ők a parton egyből megállnak. Nem mennek tovább, nem mernek és nem is áll módjukban. Nem szeghetik meg az egyességet, mert akkor a falusiak kerülnének veszélybe. Ezen kívül hárman még mindig kevesek lennének a Nekomaták teljes erejével szemben. Egyel is nehezen bánnak el... Az egyetlen dolog amit tehetnek, hogy végignézik, ahogyan Mirubi végigszántva a vizet, beveti magát az erdő sötétjébe...
- Az átkozott... Elmenekült!
Mondja a fogát szívva Rezu, miközben próbálja kinyitni a jobb szemét, de hiába. Felszisszen és nem erőlteti tovább.
- Most legalább oda került, ahová való.
Tette hozzá Shi, Hito pedig némán meredt előre. Szívében kétely, de hitte, hogy helyesen cselekedtek...

// A következő rész már a Pályázat lesz a szerződéskötéssel és az idézéssel ^^ //

Inuzuka Tsume Hétf. Aug. 22 2016, 21:52

Újra enyém a megtiszteltetés, lássunk is neki az értékelésnek:
Szép, nagy volumenű, sötét mítoszt építesz a karaktered köré, és ez ebben a kalandban is folytatódik. Imádom és remélem a játéktéren is sikerül hasonlóan alaktíani a karaktered történetét. Smile

Ez a kalandsorozat szépen alátámasztja az elhivatottságodat.

Apró elgépelések, tévesztések előfordulnak, több is mint a korábbi élményeidben, mielőtt beküldöd a következő élményed, kicsit pihentesd és frissebben olvasd vissza újra, akkor biztosan nem lesznek ilyen hibák vagy túlmagyarázások.
És a legfontosabb: rövid .
Hol a folytatás? :s

A kalandot elfogadom.
Jutalmaid:
- Ch: 8
- TJP: 2

**Shiren** Szomb. Május 16 2020, 01:13

A fiatal Ashigaru

Ezen az éjszakán tomboló vihar árja sújtotta a kikötőváros meggyötört lakosságát, kik közül senki sem merészkedett ki az utcákra... Mintha nem lett volna elég, hogy az elmúlt hetekben annyi szörnyűség történt, most az orkán kavarta árvíz még nyomasztóbb és baljósabb atmoszférát teremtett. A zúgolódó óceán vadul ostromolta a hajókat - napkeltére legalább a fele Isora-'okamié lesz - miként a heves esőzéssel egyetemben az utcákon bokáig érő víz hömpölygött. Mintegy három helyen a józan észt meghazudtolván, sietős léptek toccsanó hangjai csapódtak a csatornává vált macskaköves utak járataiban. Egyenként legalább egy tucatnyian voltak mind a három területen, ám ez mit sem ért a természet őrült játékában, ahol a tomboló sötét vihar titánná nőve ki magát nyilatkoztatta ki erejét.

A gyérül páncélozott lelkeket észrevehetetlenül kebelezte be az a terjengő miazma, mely már hetek óta rettegésben tartotta a kikötőt. Mindazonáltal egyes történetek sorai közt többször is fellelhető a tanulság, miszerint a legnagyobb hátrány is furfangos előnnyé kovácsolható a szükség perceiben. Ez történt most is, megkockáztatom: hatványozottan.

Mert azok, kik az utcákat rótták, mind ebből a vészt sejlő energiából merítettek erőt. Tudták, hogy rajtuk kívül nincs más, ki gátat szabhatna az egésznek. Hogy mindenki, ki most otthonának melegében vacogva, szeretteit ölelve próbálja átvészelni az éjt, mind számítanak arra, hogy ők sikert aratva hoznak feloldozást a Kikötővárosra és annak területeire. Nem voltak ők többek és különlegesebbek másoknál, csupán azok a városi őrök, kik Yarijukkal és Katanájukkal fegyverkezve, a harcászatot vett jelentős tudásukkal felvértezve tömörültek egységekbe még ezen a sötét órán is azért, hogy végre kardélre hányhassák őt.

- Erre! Ott láttam valamit! - Iramodtak neki, miközben fáklyáik fuldokoltak az esőben, de még így is elég fényt csillantottak a vízzel telt éjszakában. Mi a tűz legnagyobb ellensége, most a legjobb barátja is volt egyben: Egy fáklya fénye is több tucatnyi tócsából és vízcseppről verődött vissza, ezért ahhoz képest, hogy éjfél is elmúlt már, amerre az Ashigaruk mentek, ott fényár szegélyezte jelenlétüket. Oltalmazó világosság, mely az éjszakában igazi kincsnek számított bárhol kerek e világon!

Biztonságban érezzük magunkat akkor, hogyha körülvesz minket, igaz? Nem csoda, hogy a régmúlt korok emberei úgy tartják, hogy fénnyel lehet csak felvenni a harcot a Démonok ellen. Úgy hitték és hiszik, hogy tisztító ereje az istenek jót-akarásának földi megnyilvánulása. Így nem csupán a láttatás végett volt fontos a sötétségben tüzet gyújtani, hanem az abban felgerjedő Démoni erők visszaszorítását is szolgálta minden igyekezet, mely világosságot próbált csiholni a láthatatlan világban.

Nem csoda hát, hogy Hitoya Usui - fiatalkora ellenére - is bátorsággal telt szívvel sorolt társai mögött.

Túlzás lenne azt állítani, hogy tapasztalt harcos hírében állt... Vagy bármilyen harcos hírében. Egyáltalán, már csak azt túlzás lenne állítani, hogy híre volt. Nem volt ő senki, csupán egy fiú, kit múltja és legfőképpen gyerekkora motivált arra, hogy Ashigarunak álljon szülővárosában. Bizony, itt született, nevelkedett, és most is itt él. Családja egy átlagos család, ki tudja, hogy mivel foglalkoznak? Nem is fontos. Minden amit tudni kell Hitoya Usuiról az az, hogy a városőrség egyik legfrissebb tagja, ki bekönyörögte magát az éjszakai hajtóvadászatba, mit már oly' régóta terveztek!

Ki gondolta volna, hogy ilyen égszakadás-földindulás lesz belőle? Minthogyha a világ is ellenük fordult volna! Legalábbis Usui így érezte, mégis bátorságot merített saját félelméből. Belegondolt mindabba, amit ez a kikötőváros jelentett a számára. Fantáziálásával a város múltjában vájkált, s elképzelte a pillanatot, amikor annak lakói megzabolázták a tengert és a természet erőit azért, hogy élhessenek és egy ilyen virágzó dolgot hozzanak létre a semmiből! Álmodozó volt, de az a fajta, aki kicsiket álmodik és annál nagyobbakat képzeleg. Most is az általa elképzelt múltban járt, - mi talán igaz sem volt - és észre sem vette, hogy lemaradt a csapatától, kik éppen a Kikötőt fésülték át. A háborgó tenger és a nyílt terület okán itt érződött legnagyobbnak a vihar, ő mégis biztonságban érezte magát a sistergő szövétnekek fényében. Ám miután megtorpant, - ahogyan a hullámok fel-fel nyaló nyelveiben megcsillanó fáklyafény leírhatatlan látványú játékába révedt - lassan rá kellett eszmélnie arra, hogy a fény kihunyt, eltávolodott és nála nem volt egy darab fáklya sem.

A hullámok immáron nem fényjátszó látomásokat idéző médiumok voltak saját ábrándjai kapujában, hanem rémítő, fenyegető jelenések, mik mintha azt sisteregnék: Takarodj vissza oda, ahonnan jöttél!

A fény elvesztésével a Kikötő atmoszférája valóban bekebelezte Usuit. Mintha a Démonok végre utat találhattak volna a fiú szívébe, úgy telítettek meg azt félelemmel és halállal, mindennel, melytől egy ember tarthat élete során. Usui megmarkolta makulátlan, teljesen használatlan, harctalan Yarija csiszolt szárát és magához húzta azt. A Kikötő partján állt, így egy elkallódott és a többinél valamivel erőszakosabb hullám oldalba lökte őt, de a fiú ezt meg sem érezte. Eddig is vizes volt, az eső olyan sűrűn járta a földet, hogy Usui alig látta a távolban eltűnő fáklyák fényeit. Még mielőtt túl késő lett volna, utána is iramodott, ám ekkor orrát egy természetellenes szag csapta meg.

Nem csupán azért volt természetellenes, mert nem hétköznapi volt, hanem azért is, mert úgy esett, mintha dézsából öntenék és az utcákon bokáig érő víz itt a parton jóformán lábszáráig ért már. Ő mégis megérzett egy szagot, ráadásul egy jól irányzott helyről. Nem gondolta, hogy mindez normális lenne, ezért a tünedező fények után nézett. Már messze jártak, de nem túl messze. Hezitált, őrlődött a döntés fölött, mígnem a távolból érkező sötétség megsegítette őt: mivelhogy a fény eltűnt. Usuinak már nem volt ideje sem pedig lehetősége segítséget hívni. Akármennyire is ismerte a Kikötőt, ilyen viharban szinte esélytelen volt, hogy visszataláljon az egységéhez időben. Ha pedig az itt érzett szag annak forrása, amit keresnek, akkor nincs vesztegetni való ideje! Talán végre diadalt arathat magának és bebizonyíthatja, hogy igenis van helye a Városi Őrség tagjai között!

Újfent a félelemből és a veszélyből merült bátorság, minek következtében a fiatal Ashigaru bár tartva attól, hogy mit találhat odabent, mégis, magához szorítva két és fél méteres Yariját, megindult az épület résnyire nyílott ajtaja felé.

[...]

A lándzsa reszketve egyenesedett előre.

Usui alig látott, még csak a Hold fénye sem segített ezen az éjszakán rajta, mégis észlelte a sötétségből kitűnő Yaripenge remegését. Elszégyellve magát markolta meg még határozottabban és erősebben, hisz nem akart tanúbizonyságot venni saját félelméről. Fel sem tűnt neki, hogy mindösszesen csak egy métert lépdelt eddig előre, pedig ő szentül hitte, hogy olyan határozottan és lendületesen hatolt be a Kikötő egyik jól ismert halászházának raktárépületébe, ahogyan azt csak lehet.

Odabent már csak bokáig állt a víz, a résnyire nyíló ajtó felfogta a hullámok árját. Itt a zuhogó eső hangja, a gerendás tetőszerkezeten való kopogássá torzult, míg a hullámok súrlódáshoz hasonlatos habhangjai eltompultak. De az a bizonyos szag... Az jóformán áthatott mindent! Usui soha az életben nem tapasztalt még ennél ocsmányabb bűzt. Hogyan is tapasztalhatott volna, hiszen mindösszesen csak húsz éves volt? Talán hogyha egy tapasztaltabb katona, egy igazi harcot is megjárt Ashigaru lett volna, rögtön tudta volna, hogy miféle szag ez és tán meg sem hatotta volna. Vállát rándítva vélte volna tagadhatatlan nyomnak, de neki fogalma sem volt róla... Usui nem ismerte fel a halál rothadó bűzét, mi a számára kedvesnek mondható halszaggal társult. Többféle döglött vízijószág úszott a raktár elárasztott padlóján. A felszínen lebegtek, méterenként egy-egy, elég szellősen. Oda volt az összes áru, amit az elmúlt hetekben összeszedett ez a halászház. Ez azt jelentette, hogy az elkövetkezendő napokban éhezni fognak egészen addig, amíg nem lesz új fogás. Ha van egy kis szerencséjük, akkor a kikötőben hánykódó halászhajóiknak csak a fele süllyed majd el a vihar után. Ha pedig nincs... Nos, akkor talán tucatnyi éhes száj marad majd osztályrészük.

Usui végignézett a szellős raktárépület belső szerkezetén. Vajmi keveset látott belőle, de járt már itt számtalanszor, tudta, hogy milyen az elrendezése: Három emelet magas, ám emeletei valójában nincsenek, csupán a négyzet alapúan elrendezett gerendafalai mentén körbefuttatott polcszerkezetek, panelek mikre középen állva rá lehetett látni idelentről is. Ahol most Usui állt, ott a keményföldtalajt általában szalma borította, itt várakoztak bal és jobb oldalt azok a hordók és dobozok, melyeket a napokban értékesítettek volna. Leghátul, középen egy íróasztal volt mindig is, ahol intézték az adminisztrációs munkákat, bár a fontos iratokat Ebitoro-sama - a halászház vezetője - otthonában tartotta és csak akkor hozta el ide, hogyha dolgoztak. Ezt a szintet teljesen elöntötte a víz, míg az első szint galériáján újabb ládák sorakoztak. Az azokban lévő haláruk a sóval való érlelés utolsó szakaszában poshadtak és így tovább, egészen a legfelső galériaszintekig, ahol a legfrissebb fogások kaptak helyet. Usui fény nélkül a második szint polcaiig sem látott fel.

- Van itt valaki? - Még mielőtt megszólalt volna, minden erejét és bátorságát összeszedte. Talán túl is gondolta ezt a klisés, már-már várt kérdést. Szinte olyannyira túlgondolta, hogy sokkal inkább tűnt kikiáltásnak, mintsem valódi kérdésnek. Kompenzálni akart, de mégis hogyan? Az eső is egyre jobban rákezdett, hallotta a szaporábbá váló kopogásból. Mély volt, búgó és andalító, az eső és fa varázsa. - Senki sincs itt?! - Kérdezett újra, immáron kissé bátortalanabbul, de mégis határozottan. Voltaképpen reménykedett benne, hogy senki nem fog válaszolni, vagy legalább egy jelét kapja annak, hogy itt bizony nincs senki. Bár aztán meg eszébe jutott, hogy ha jelet kap, akkor lehet, hogy éppen, hogy van itt valaki. Tehát, sehogy sem volt számára megfelelő a szituáció: Ha nem talál itt senkit akkor nem hiszi el, hogy nincs itt senki és utána jár, hátha bujdokolnak előle. Na és ha itt lesz valaki és arról meggyőződik? Akkor mit fog tenni? Abba még nem gondolt bele, ám ha beigazolódik a sejtése, miszerint ennek az elviselhetetlen szagnak köze van ahhoz, ami az elmúlt hetekben történt és történik jelenleg is szerte a városban, akkor biztos volt benne, hogy megpróbál majd véget vetni neki. Ezt pedig egy jól irányzott döféssel tervezte megtenni, aminek mozdulatát már egészen sokszor be is gyakorolta és el is képzelte. Újra erőt merített saját félelmeivel telt ambícióiból és még biztos is volt benne addig, amíg viszontválasz nem visszhangzott a sötét raktár átázott falai közül.

- Dehogyis nem... - A lassú suttogás végigsimított Usui testén, hidegrázásként futott végig a gerincén. A kölyök szíve nagyot dobbant és józan esze futásra késztette volna, de lábai megmakacsolták magukat. Nem csak azért, mert ijedtében mozdulni sem volt képes, hanem azért, mert eltökélt volt. Lelke mélyéről feltörő félelmét elfojtva fájdalomig szorította Yarijának testét, miközben a penge mozgatásával pásztázta az őt körülölelő sötétséget. Fent, oldalt, merre lehet? Minden felé tekintett, de sehol nem időzött eleget ahhoz, hogy szemei a sötétségbe vájva fedezzék fel a dobozokat. Főleg lentre figyelt, majd tekintetét az első emeleti galéria gerendáira emelte.

Hátrébb lépett egyet. A sarka akadályba ütközött.

Az ajtó még egészen biztosan itt volt, nem messze áltt tőle, most pedig már csak egy mozdulat és kint is van... Ha szükséges, azonnal kirohanhat rajta. Igen, így döntött. Esze ágában sem volt beljebb merészkedni a sötétbe! Már mozdult volna, amikor az előbb hallott suttogás megállította.

- Na mi az? Hová lett az a nagy hangod? - A lény szavai furcsa morgással párosultak. Vékony hangja volt, mit Usui egy fiúéhoz tudott csak kötni. Ami azt illeti, saját hangja jóvalta mélyebb volt, mint azé, kinek hangja a sötétségből visszhangzik, mégis, az ismeretlené határozottabb és erősebb volt. Sokkal vészjóslóbb.

Usui ennek ellenére megint teljes figyelmével a feladatára koncentrált. Lándzsáját még határozottabban tartotta maga elé és a sötétséget kezdte apró mozdulatokkal kaszabolni!

- Ki vagy!? Bújj elő te átkozott! - Parancsára az első emelet galériájának sötétjéből zöld és kék színárnyalatokban prizmáló szemek villództak fel, mintha csak most nyitották volna ki őket. Macskára emlékeztette Usuit, sőt, egy pillanatig meg is nyugodott, ahogyan abba az ábrándba kergette magát, hogy egy macskával társalog. Fejét rázva hessegette el a képtelen gondolatot és fenyegetően a fél percenként lustán pislogó szempár felé szegezte fegyverét. Nem mondhatnám, hogy jobban érezte magát, de határozottan egy fokkal legalább élhetőbb volt a szituáció most, hogy tudta honnan kell várnia a vészt. - Te vagy az a szörnyeteg, aki egy hónapja terrorizálja a falumat?! - Kiáltotta rá kérdését, majd várt. Egy perc is eltelt már, mire Usui újra összeszedte bátorságát az őt meredten bámuló szempárral szemben. - Válaszolj! - Utasította megint türelmét veszítve, miközben combját feszítve indult meg felé a bokáig érő vízben.

- Én. - Vágta rá, mire Usui megtorpant. - Mondd, jobban éreznéd magad, hogyha te is látnál engem? - Kérdezte a morgó hang, melyet Usui nem tudott embertől valónak tartani.

- Akkor érezném jobban magam, hogyha a lándzsám hegyére tűzhetnélek Démon! - Vicsorította vadállatiasan Usui, mintha azzal akarná távol tartani a világító szempárt. Ám az nem válaszolt, csupán csak figyelt. Eközben az eső kopogó moraja a gerendákon egyre jobban elmélyült.

Usui nem tudta, hogy mit kellene tennie, hiszen mióta ide belépett, meg sem mozdult az ajtóból és ha az a sötétben bujkáló valami megszólalt, már el is bizonytalanodott afelől, hogy neki itt lenne-e egyáltalán a helye. Aztán amikor elhallgatott és csak figyelt, akkor Usui megint megnyugodott egészen addig, amíg ez meg nem ismétlődött. Nagyon úgy festett, hogy maga sem volt biztos a dolgában és pillanatnyi ingerek alapján döntött. Így nem csoda, hogy elbizonytalanodott az iménti kijelentése után.

- T-te... Démon vagy. Igaz? - Kérdezte naivan, hogy megerősítsék őt, esetleg elbizonytalanítsák. Újfent reménykedett a nemleges válaszban, de már megint azon járt az esze, hogy hogyan menekül majd el innen, hogyha megerősítést kap!

- Hívtak már így, igen. A kérdés csak az, hogy számodra az vagyok-e? Te talán Démon vagy? - Kérdezett vissza, mire Usui megilletődött. Szemöldökét ráncolva rázta meg fejét.

- N-nem... - Pislogott. - Én egész biztosan nem vagyok az. De te, - bökött felé fegyverével - aki ilyen szörnyűségeket tesz, az csak Démon lehet!

- Óh - ásított fel - igazán? - Tágra nyílt szájából őrjítő bűz tört elő, s torkából dörmögő, krummogó, már-már gurgulázó hang dorombolt, ahogyan a levegőt kifújta. Usuinak ekkor tűnt fel, hogy odakint már nem is esik és a vihar is elülni látszott. Az eső kopogását viszont még mindig hallotta a gerendákon, de ahogyan jobban a hangra figyelt, már meg tudta hallani a különbséget. Ez a dörmögő, kopogó búgás a lény felől jött. Minden rezgett tőle és most, hogy egyre csak erősödött, Usui már a mellkasában érezte azt, amit eddig odafentről hallott, amit az eső verődésének hitt.

Ez a valami dorombolt.

Alig a felismerés és máris egy újabb keresetlen dolog történt a halászház raktárában. Az első emelet galériáján egy fáklya fénye lobbant fel. A semmiből jött a dolog, a láng egyszerűen egy másodperc alatt megjelent parázs és gyújtó hang nélkül. Usui szemét a fény bántotta, így el is takarta, de közben próbálta szemlélni a környezetét. Tudta, hogy senki nem volt a fáklya mellett, aki meggyújthatta volna, az mégis narancsos fényárba borította a környezetét. Végre! Végre megpillanthatja a fantomját! Szeme jóformán szántotta a félhomályt. Perifériában látta a fehér hasú, jó állapotban lévő halakat, ahogyan idelent a lábai előtt lebegtek a vöröslő vízfelszínen. Némelyik csak egy csontváz volt a fejjel, a húsukat lemarták róluk. Ám két tucat kivérzett hal nem festhette ilyen sötétre, ennyire vörösre az Usui talpa alatt lévő vizet. Óh nem... Ahogyan az első emeleti galéria árnyékosabb részére tévedt tekintete, megláthatta a még mindig villódzó szemet és annak gazdáját!

A szörnyetegre árnyék vetült. A fáklya pont a galéria jobb oldalán gyulladt fel, így egy kupacnyi valami útját állta a fénynek. Usui hunyorogva tekintett előre, a rémült ámulattól még Yariját is leengedte maga mellé. Egyet-egyet előre lépett, mintha nem hitt volna a szemének: Emberek kupaca tornyosult a jobb oldalt fellobbanó fáklyafény és a világító szempár közé. A kupac árnyékosabb oldalán egy vékony, nyúlánk alak feküdt párnának használva a hullák tömegét. Ha Usui jól látta, mindegyikből hiányzott nem is kevés darab. Volt akinek a karja, volt akinek az arca tűnt el, de a legtöbbről csak marcangolt húscafatok lógtak olyan létfontosságú helyekről, melyeket mélyre karmolva a halálba szenvedtették őket.

- Gondoltam mégis csak csinálok egy kis fényt, hogy jobban érezd magad, de úgy látom, csak rontottam a helyzeten. - Dorombolta a lény, s Usui most jobban szemügyre vette őt. Szőrös, majdhogynem a feje tetejéről növő fülei érdeklődve kagylóztak felé. A Démon arca ugyancsak sötétbarna, ebben a félhomályban ébennek tetsző szőrrel volt borított. Testét valamiféle pongyola vagy tunikaszerű anyag fedte, mi szakadtan és léhán borult el rajta. Szőrös karjai karmokban végződtek, azok hegyén húscafatok fityegtek. A lény oldalán mozgott valami: macskaszerű, ámbár hosszú bundás farkával izgatottan csapdosott. - Megint elnémultál. - Bizony, Usui hallgatott. Nem csupán félt, reszketett. Olyan halálfélelmet és szomorúságot érzett, melyet még soha. Az adrenalin löket semmi nem volt a testében, csupán egy elenyésző igyekvés a túlélésre. Usuit ezekben a pillanatokban elhagyta a remény, minden amit most tapasztalt elhitette vele, hogy már meghalt csak még a fájdalmat nem érzi... - Hallottam a szívverésed már az előtt, hogy betértél ide. Már akkor féltél. Azóta rendre megnyugszol hogyha hozzászoktál a jelenlétemhez, akárcsak egy kisállat, majd ha megszólalok, a szíved újra hevesen kezd verni. Most lebénultál a haláltól, mit először látsz szemtől szemben. Igazam miaumvan? - Nyávogta, miközben igencsak aranyos, macskaszerű száját tágra nyitva villantotta meg hegyes szemfogait. Karmairól egy kis húscafatot lógatott nyelvére, amit lenyalva szinte ízlelés nélkül le is nyelt. Usui lábai reszketni kezdtek, lassan arra eszmélt, hogy az egész teste fázik. Hátrált egy lépést. - Tudod, hogy hányszor lefutottam már ezeket a köröket? - Hosszú, legalább két centis karmaival Usui felé bökött. - Tudom, hogyha egy kicsit is megerőltetném magam - ami egyet jelentett azzal, hogy felállna innen - akkor már sírva menekülnél ki a raktárból a pihe-puha, meleg otthonod oltalmába.

- Hazugság!! - Vágott vissza érvelés nélkül. Nem tudni, hogy pontosan mi játszódhatott le a fiúban, de tény és való, hogy tengett benne a bizonyítási vágy. Ez a "Démon" pedig megtalálta a gyenge pontját, amire rátapintva igencsak - a halálba(?) - motiválta a kölyköt. - Nem félek! Meg foglak ölni és majd meglátod! Azért jöttem egyedül. Nem félek tőled... Démon. - Préselte ki fogai között megvetését, s szemében valóban olyan eltökéltség mélyült, mely felkeltette a lény érdeklődését. Nem beszélve arról, hogy a fiú lábával becsukta maga mögött az ajtót, ezzel jelentősen meghosszabbítva kijutásának idejét. Innentől kezdve már nem hátrálhatott csak úgy ki.

- Már megint ez a Démon... Mivéget mondod ezt mi? Tán csak nem miattuk? - Biccentett a megcsonkított, elmajszolt hullakupac felé. - Ugyan, én csak azt csináltam velük, mint ők ezekkel a halakkal. - Forgatta körbe szemeit. - A horgomra akadtak, aztán jóllaktam velük.

- Terrorizálod a falut!

- Én csak azt teszem, amit jónak érzek. Talán az én bűnöm, hogy a te kis halászaidnak olyan a szaga, mint a halaknak? Mintha egyszerre ennék mindkettőt, vöröset és fehéret! - Usui ujjait megmozgatta a Yariján, hogy biztosabb fogást találjon izzadt tenyereinek. - De ne aggódj, téged már nem foglak megenni. Vagy már fel is adtad? Győzött a félelmed?

- Hallgass! ÉN-nem-félek!

- Azt hiszed, hogy erőssé tesz az, ha nem félsz? - Kacagott fel elhaló morgással, miközben lompos farkát csóválta. - Hát minek köszönhetően tudsz gyorsabban futni, erősebben küzdeni, a valóságot meghazudtoló dolgokat tenni, ha nem a halálfélelemtől? Te csak ostoba vagy, hisz egyedül jöttél. Úgy hitted egy Démon vár idebent, s te mégis úgy gondoltad, hogy egymagad majd elég leszel? - A lény karjait nyújtóztatva kaparászta meg a galéria faalapzatát, miközben hátát felpúposította. Bizarr látvány volt ez egy emberszabású macskától. - Mit tudhatsz te, amit mások nem? Hmm? - Egyre jobban csóválta a farkát, miképp teljes figyelmét Usuinak szentelte. Dorombolása még erősebbé vált, rezgett tőle az épület. Érdeklődve fordult szembe a kölyökkel és kuporodott le a galéria szélére. Végtagjait maga alá húzta, akárcsak egy macska.

[...]

Usui mindvégig bízott saját magában.

Jó lenne, hogyha ez az állítás igaz volna, ám az igazság az, hogy Usui sosem bízott saját képességeiben. Ő mindig csak remélte, hogy majd szerencséje lesz. Remélte, hogy képes lesz arra, ami majd naggyá és elismerté teszi őt. Szerette volna azt hinni, hogy megfogja tenni azt, amit meg kell tennie akkor, amikor eljön az idő, de a sanyarú igazság az, hogy legbelül mindig tudta: nincs elég ereje ehhez. Számtalanszor elképzelte már, ahogyan megöl valakit, ahogyan az utolsó pillanatban lesújt az igazság nevében. Hetekkel ezelőtt, amikor a farmon azok a furcsa események történtek, vagy amikor az öreg hölgy meghalt a falu szélén, amikor emberek csonkított hulláira bukkantak, felzabált holttestekre, ő megfogadta, hogy ő lesz az, aki megnyugvást hoz a Kikötőváros számára. Óriási monstrumot, ködszerű alakot, farkaslényeket képzelt ellenfeléül és minden éjszaka amikor álomra hajtotta fejét, elalvás előtt stratégiákat eszelt ki ellenük. Így lett legelső fegyvere a Yari, melyet alkalmasnak tartott arra, hogy átdöfjön vele bármit, amivel elérhet bármit és talán - de csak talán - ezzel tarthatta legtávolabb magát az ellenségtől.

Mégis, amikor valahol máshol járt, amikor álmai az ismerős idegenbe vezették őt, a döntő pillanatban sohasem volt képes lesújtani! Legelőször kocsmai verekedésekről álmodott, ahol megvédett egy ifjú hölgyet és megküzdött a nálánal nagyobbakkal. Minden egyes ütése talált, de egyik sem volt elég erős ahhoz, hogy leterítse. Egyik ütése sem volt elég erős, bármit is tett. Nem is érezte öklén a bőr, csont és hús visszaható erejét. Agya cserben hagyta, talán azért, mert még sohasem verekedett... Ugyanez volt a helyzet a többi lénnyel is: Farkasok, árnyékok, óriások, mind sérültek, de egyik sem halt meg. Akárhogyan vitte be a döntő csapást, az tompa volt és gyenge.

- Na? - Talán percek teltek el, amíg válaszra várt és Usui csak meredt maga elé. Megengedte magának a luxust, hogy egy ilyen veszélyes helyzetben elmélázzon. Elvégre: ebből állt az élete, most is ábrándjai hatása volt az, hogy végül maga mellé eresztette fegyverét. Hitt a saját szemének, hitt a lény szavainak, hitt a többieknek, akik lenézték őt... Hitt a rémálmainak. Belátta, hogy nincs esélye ellene. - Shiren vagyok. Hát te? - Kérdezte, s dorombolása elhalkult, ahogyan előrenyújtott jobb kezé... khm... mancsát kezdte nyalogatni. Usui fel sem mert nézni, egyedül az előtte óvatosan hullámzó, sötét, fénylő vízben lévő tükörképet nézte. Szinte el sem hitte, hogy ez a bestia ennyire jól érzi magát. Hát valóban nem fél tőle.

Lassan elnézett a válla fölött. A csukott ajtó nem sok jóval kecsegtetett.

- Már megint azon töröd a fejed, - nyal - hogy elmiaumégy?

- Nincs maradásom, hogyha nem tudlak megölni. - Nem gondolkozott a válasszal, elmondta az igazat.

- Attól még okkal vagy itt.

- Nem fogok veled beszélgetni! - Kapta fel fejét és végre megint a lényre nézett. - És a nevemet sem árulom el neked! Talán gyenge vagyok, de van még bennem büszkeség! Ez az egész egy őrület. - Tárta szét karjait, mintha először körbe majd értetlenül a holtak kupacára mutatna. - Ott vannak melletted a halászok hullái! Olyan embereké, akiket gyerekkorom óta ismertem! - Új fázisba lépett, immáron szapora levegővétele és zihálása a sokk határára sodorta őt. - Ők...

- Ők jól bántak veled? - Vágott közbe a Démon. Usui nem is gondolkozott.

- I-igen! Per... persze? - Megrémítette, hogy milyen magabiztossággal mondta ki a szavakat, ám az még inkább megijesztette, hogy mind hazugság volt. Elbizonytalanodott. Újfent emlékeiben vájkált, ám ezúttal nem képzelgések vetültek szemei elé, hanem valódi megtapasztalások. Kiskorában amikor az apjával jelentkezett halásznak megszégyenítettek amiatt, hogy egy halas hordót sem tudott két méternél tovább odébb gurítani. Az apja azért hozta el, hogy tapasztalatot szerezzen, de őt is elhordták. Aztán később amikor visszatértek, mindenki várta őket a zsákmánnyal. Ők voltak a falu legnagyobb bevételforrásai és ellátói. Azt tehettek amit csak akartak, hiszen úgy érezték, hogy munkájuk veszélyessége és keménysége okán alanyi jogon jár nekik bárki! Sokszor a városi őrök is tehetetlenek voltak ellenük. Lecimboráltak és elnézték, ahogyan a kocsmában csapatostul verték halomra azokat, akik nem voltak számukra szimpatikusak. Megalázták a hontalanokat és minden gyereket, akik felnéztek rájuk. Sajátjaikon kívül nem becsültek senkit és semmit, még a nőket sem! Usui egyszer napnyugtatájt amikor a halászokat követte, látta miként kezdik ki az utcán járó fiatal hölgyet, ki még húsz sem múlt el. Sikolyai nem hallatszódtak messzire a dokkoló halászhajóból, a hullámok elnyomták tompa hangját. A lány szakadt ruhában támolygott haza. A nővére volt.

- Biztos? - Kérdezte újfent kizökkentve őt a révület állapotából. Usui arcán olyan elhaló zavarodottság látszott, melyet a Démon eddig csak olyanokon vélt felfedezni, akik rádöbbentek valamilyen mély és hatalmas dologra, vagy pedig teljesen megőrültek. Ő is átélte már ezeket a pillanatokat, többször is, mint szerette volna, de kívülről látni mindig fájdalmasabb és felkavaróbb volt.

- Nem... Azt hiszem, többnyire rémes emberek voltak. - Újabb érzelmi töltet. - Tudom mire megy ki a játék! - Nem félt farkasszemet nézni a Démonnal. - Attól még nem érdemeltek halált!

- Ki érdemel éltet, vagy halált? Tán te döntöd ezt el?

- Nem erről van szó, de neked sincs jogod hozzá!

- Még akkor sem, hogyha uralom mindkettőt? - Utolsó kérdésével felemelkedett és négykézláb ereszkedve figyelt tovább. Usui megrezzent és biztosan sejted már, hogy újra inába szállt a bátorsága.

- H-hogy érted ezt? Mégis csak Démon vagy?

- C-c-c. Hát nem figyelsz? Mondtam már, én Shiren vagyok.

- Az én nevem Hitoya Usui. - Rebegte saját nevét megadóan, azt remélve, hogy ezt várja tőle a Démon.

- Én akkor nem a nevedet kérdeztem Hitoya Usui, ugyanis az számomra lényegtelen. Azt kérdeztem, hogy Te... Te ki vagy? - A fiú arcán most megint zavar látszott és észre sem vette, hogy most már folyamatosan csak a megfelelő szavakon, az "elég jó" viselkedésen töri a fejét, amivel megfelelhet ennek a lénynek. Azzal talán túlélheti.

- N-nem tudom, hogy mit mondjak. Egy újonc Ashigaru vagyok a kikötővá...

- Ne törd magad. - A Démon tekintete ellustult, már nyoma sem volt az előbbi érdeklődésnek. - Túl fiatal vagy, túl keveset tapasztalt ahhoz, hogy megértsd a kérdés értelmét. - Hangja unottá vált. - És kötve hiszem, hogy tudnál nekem bármit is nyújtani az álmod megvalósításáért cserébe. Nincs semmid, amit én keresek. Vagy igen? - Ez úgy hangzott, mint egy utolsó lehetőség, egy próbálkozás, hogy a Démon semmilyen lehetőséget ne halasszon el.

- M...Mármint? Nekem nincs semmim. Csak ez a Yari van nálam. - Mutatta előre, mintha csak felajánlaná.

- Van családod?

- Miért? - Usui most még jobban félt, mint eddig. A kérdéssel belekevertek másokat is az itt zajló fájdalmasnak várt dologba, pedig már elfogadta a sorsát. - Nincs. - Hazudta.

- Kár. Akkor valóban nincs semmid, bármid, amit én keresek. Tudom, nem érted, de nem is kell értened. Számodra a Shiren egyértelmű.

[...]

Usui még sohasem érezte ennyire félelmetesnek a meleget.

Teljesen átfagyott, meghűlt vére lassan keringett testében hiszen nem csak, hogy a Démon jelenléte okán már-már felhagyott az élettel, nem is olyan rég meg is ázott odakint. Vizes ruhái lehűtötték a testét, így a vállán érzett forró érintés mi a fagyos ruhákon keresztül tisztán áthatott, olyannyira jóleső volt számára, hogy az otthon melegét idézte. Ám ez csupán egy pillanatig tartott, hisz elveszítve szem elől a Démont. Reszketve, szíve kihagyott egy ütemet, úgy próbálta meg elfordítani fejét. Csőlátása okán csak így tudta megnézni, hogy mi ez a forróság, amit érez. Megint nem akart hinni a megérzésének... Reménykedett, hogy majd szerencséje lesz, de nem így lett.

Lasú remegéssel bal vállára pillantott és meglátta a sötétbarna szőrű kéz karmait csillogni a félhomályos narancsfényben, miként azok vállán pihentek. Usui bőre a forró érintés nyomán libabőrözött, a nyakába fújt meleg levegő végett kirázta őt a hideg.

- Most megadhatod a falunak a Szörnyet. Bizonyíthatod a bátorságodat, miközben megláthatod az érme másik oldalát. - Felegyenesedett füléből, termete legalább másfél fejjel a fiú fölé nőtte ki magát. - Az én életemben ez egy egyszerű kis pihengetés volt, de a tiédben egy örök emlék. - Elmosolyodott. - Neko Kaeru no Jutsu... - Suttogta, majd elengedte a fiú vállát és megindult kifelé a halraktár ajtaján. - Ég veled, Hitoya Usui-kun.

[...]

A reggel nem csupán napfényt, de felüdülés is hozott magával a Kikötőváros lakói számára.

A már megszokott, mindenhol jelenlevő - de valljuk be kellemetlen - halszag eltűnt, kifújta a szél. Egyedül a Dokkok halraktáraiban érződött még belőlük valamennyi, hiszen a visszahúzódó óceán kimosta a raktárkészlet legalább egyharmadát az utcára. Az albatroszok máris ellepték a területet és a halászok elől próbálják meg elcsípni a legjobb falatokat. Azok a fogásukkal foglalkozva igyekeznek helyreállítani mindent, miközben az őrség tagjai felderítik a területeket és listázzák a károkat.

- De legalább a halászhajók nagy része megmaradt. - Jegyzetelte az egyik, míg a mellette álló felettese a vízből kiálló vitorlákat és hajóroncsokat nézte. - Nem lehetne megmenteni néhányat Taichou?

- Maga is tudja, hogy hasztalan lenne a próbálkozás. Majd a szegények kihalásszák a roncsokat és újrahasznosítják azt. A mi hajónk épségben?

- Igen Taichou. Semmi baja.

- Remek! - Vágta rá elégedetten. Bizony, az egyetlen Sekibune hajótípus volt az öbölben, mely ellátta a vízi őrjáratok feladatát. Nagy pénzkiesés lenne a városi őrségnek, hogyha még egy új hajót is kellene venni. Eközben a távolból a halászház raktárából hívó kiáltozások hangja tört fel. - Elég lesz nekünk megharcolni a halászokkal. Ha jól sejtem megint kártérítést akarnak majd a falutól. - Azzal komótosan megindult a raktár felé, ahol már felkészült arra, hogy Ebitoro várja őt a követelésével. Ennek ellenére egy szürreális jelenet várta őt!

Többen a raktár előtt okádták ki üres gyomruk tartalmát, hiszen nem volt idejük reggelizni. Siettek megnézni a károkat és minden más utána volt esedékes. Legalább most nem pazaroltak.

- Mi az isten folyik itt? - Kérdezte az őrség vezetője amikor a raktár ajtajába állva meglátta az odabent botokkal és kövekkel felfegyverkezett halászokat, amint Ebitoro vezetésével közrefognak valamit.

- Parancsnok! Ezt nézze! Azt hiszem megtaláltuk a Szörnyet! - A bokáig érő víz már visszahúzódott, ahogyan a vérnek sem volt már nyoma, a víz belemosta az óceánba. Minden ami hátramaradt a haltetemek és a bűzlő hullakupac az első galléria tetején. Az emberek mégsem azokkal foglalkoztak, hanem a hordók közé szorított kuporgó alakkal.

- Az istenekre... - Ámult el a sokat látott, idősödő parancsnok és bajszát simítva lépett közelebb. A hordók közé szorított szőrös alak elbújt, arcát a tölgyfamunkák közti résbe nyomta, mintha csak elbújhatna. Büdös volt, ázott szagú. Ruhája ismerős volt mindenki számára, ahogyan a mellette fekvő makulátlan Yari is, ám szőrös karja és lapuló füle, valamint maga alá húzott farka olyan bizarr látványt keltett, amit senki nem tudott hova tenni. - Usui... - Szólította elhaló hangon a parancsnok, amit aztán máris megismételt emberesebben, mire a kuporgó lény megrezzent. - Usui! Te vagy az kölyök?! - A parancsnok nem hitt a szemének, elképedve nézett körbe, szeme pedig megakadt a felzabált hullák halmán. - Mégis... mit tettél!?

[...]

Más lett a világ.
Már tudom, hogy egykoron minden szelídebb volt, minden sokkal... Tisztább. Aztán jöttek ők, kik túlnőve a világon, - a természet örök hatalmán, - rátelepedtek mindarra a jóra, mely egyensúlyt jelentett a földön. Kifordították sarkából a nagy művet és mintha csak feltépték volna a peremét, lehúzva a festői vásznat, kedvük szerint pacsmagoltak a tökéletességen: felborították a rendet és az egyensúlyt. Kezdetben még részei voltak az egésznek, később gyermeteg ártatlansággal szelíd gyilkossá lettek és tudatlanul kezdtek pusztítani, míg végül a legagresszívabb és legkárosabb lényeivé váltak a világnak.
Múló éveim századoknak tűnnek azok okán, amiket megtapasztaltam és megértettem. Egykoron terveket szőttem annak érdekében, hogy óriási változást hozzak a Földre, melyen megtelepedett az ember. Mára már tudom, hogy hiú ábrándjaim egy belső hatalomvágyból fakadó érzetből fakadtak. Globálisan senki sem lehet képes változtatni a világ működésén és ha mégis megtenné, akkora igazságtalanságot hagyna maga után, mely nem méltó a pozitív változás címére. Rájöttem, hogy egyenként kell változnunk és én járva a világot csak azt teszem, amit a sorsom diktál. Ha nem kellene azt tennem, amiket, akkor az Istenek nem engednék, hogy létezzem.
Számtalan alkalommal halhattam volna el vagy veszíthettem volna végleg halandó létem fölött a kontrollt, - mihez már tucatszor kerültem közel, - ám ez sohasem történ meg. Számomra a halál már nem egy félelmetes dolog, hanem egy ok, egy jel arra, hogy már ebben a minőségemben nincs maradásom a világban. Mindezt tudván, úgy érzem, hogy folytonos megújulásom, fizikai és szellemi fejlődésem az, mely életben tart. A megélt fájdalmak és kudarcok melyek tucatjával voltak jelen eddigi létem folyásában mind csak arra voltak hivatottak, hogy a tökéletes isteni akarat útjára tereljenek engem. Miután elsajátítottam a Senjutsu művészetét és magamba engedtem, saját létemmé formálta a természet energiáit, mindezt cáfolhatatlanul tudom! Felül kell kerekednem az emberek alkotta világ szabályain. Az embereken és azok erkölcsein túl kell léteznem úgy, ahogyan azt a természet diktálja. Mert ha a természet nem akart volna halált a világba, akkor nem tenné azt lehetővé. Ha a természet nem akart volna második esélyt adni az emberek s más létformák számára, akkor nem adna lehetőséget arra, hogy bele avatkozhassunk az élet körforgásába.
Nem lennék képes holtakat feltámasztani s nem lennék képes életeket elvenni.
Szóval, még mielőtt elítélsz, tedd fel magadnak a kérdést: Miért pont én rendelkezem élet és halál fölött? Miért én vagyok azon maroknyi létforma egyike, kik képesek beavatkozni az élet körforgásába, melyet megfertőzött az emberek gyarlósága? Minden, mit te igazságtalan tettnek érzel nem lehet, hogy valójában a fejlődést szolgálja? Várd ki a végét, hogy évek múltán a földbe tuszkolt magokból mily' édes gyümölcs sarjad. Mert ez volnék én!
Shiren.

**Shiren** Szomb. Május 16 2020, 01:14

A leves

A bőséget hozó tavasz végén éppen hideg idők jártak.

Egy hét múlva olyan vihar fog lecsapni a Kikötővárosra, melyet talán még soha nem láttak az előtt, ám ne szaladjunk ennyire előre... Hiszen most, a delelő órákban a várost körülölelő felvidék egyik sziklás szirtjén kiterülve, a napsütésben sütkérezve minden olyan tökéletesnek tűnt számára. Mióta a szigeten járt, bundáját megszokta. Régen úgy gondolta, hogy ha neki is olyan szőrzet borítaná a testét mint a macskáknak, akkor nem győzné tisztán tartani. De most? Ezzel a léttel nem csak új külső járt, hanem megváltozott gondolkodás is. Talán pont a szerencsének - vagy a balszerencsének - köszönhető, hogy mielőtt a Szigetre került az a bizonyos dolog történt vele. Nem neheztel rá, s nem bánja, hogy olyan könnyen a porba tiporták, de megjegyezte Battousai nevét és arcát. Neki köszönheti, hogy meghasonult önmagával és ebben az állapotában kért segítséget hajdani társaitól, a Nekomatáktól.
Talán ha nem nyert volna új életet az óceán végtelenjén hánykolódva, ahova Battousai száműzte, most nem sütkérezhetne itt a napsütésben.
Merthogy, most már bőven volt ideje arra, hogy bundáját tisztára nyalja. Órákat volt képes azzal eltölteni, hogy két pihenés között tüzetesen gondjaiba vegye szőrzetét, miközben macskaérzékeit felfokozták passzív Shinobi képességei, így voltaképpen lehetetlen volt őt meglepni. Akadt néhány vadász Ninja, akik a környéket járva megpróbálták őt befogni, de nem jártak sikerrel. Az egyetlen dolog ami zavarta őt a mókás harcokban az Sötét Chakrájának használhatatlansága.
Előszeretettel használta újonnan szerzett erejét, a Senjutsut, ám még nem volt képes arra, hogy Sötét Chakrájával együtt irányítani tudja.
Ijin - vagy hogy is hívták - azt mondta neki, hogy a pecsét amit elhelyeztek rajta elnyomja majd a Sötét Chakrát. Pontosabban: Átformálja a természetesen Sötét Chakráját alap chakrára, mely már nem telített a sötét energiával. Megmutatták neki, hogy a pecsétet hogyan tudja elzárni és megnyitni és bár ez egy billogként szolgált a Nekomaták fajának, Shirennek igencsak tetszett. Ezzel el tudta rejteni sötét természetét és kombinálva más pecsétjével teljesen láthatatlanná tudott válni ha kellett. Az egyetlen dolog ami zavarta őt azok a Nekomaták lenéző reakciói és a Sötét Chakra harcokban való hiánya. Tucatnyi alkalommal nyitotta fel pecsétjét, hogy a Sötét Chakra újra utat törjön magának, s azzal próbált meditálni, Természeti Energiákat elnyelni, de valahogyan a Természet és a Sötét Chakra nem fért össze egymással.
"Néhányunk képes élni a sötét ajándékkal, amit születésünknél kaptunk... másoknál az él az ő erejükkel!"
Ezt mondták, s Ő tudta jól, hogy mit jelent ez. Mégsem volt képes megoldani. Minden egyes technikát napok vagy órák alatt sajátított el, értette azok működését és érezte, hogy hogyan kellene hozzájuk állnia. Ez azonban merőben más volt. Nem holmi Jutsuk voltak, nem chakrairányítási műveletek. Ez annál sokkal magasabb fokú tudás volt, mely komoly önismerettel és önkontrollal is társult. Hiába volt az új életfelfogás, hogyha nem volt gyakorlott benne. Hogy ezt mit jelent? Próbára kell tennie saját magát, s meg kell látnia a sötétség azon oldalát, mely nem csupán a fájdalomból és a halálból táplálkozik. Mert az ő Sötét Chakrája bizony abból született: Kín és szenvedés, mely a fiatal férfi osztályrészéül jutott úgy kiskorában, mint felnőtt éveiben.
Ő még nem tudta, de közel járt az uralomhoz. Talán pont ezért a kóborlása, pont ezért az a megannyi találkozás, hogy rájöjjön: Miként létezhet olyan kontrollált sötét pusztítás, mely egyensúlyban áll a természettel?
Ezen tűnődve csapta meg az orrát valamiféle illat, mely az elmúlt néhány hónapban igencsak vonzotta őt.
Nagyot nyújtózva a görbülő nappálya alatt, korgó gyomorral szökkent odébb szikláról-sziklára, majd vetette be magát a ritkás erdő óvó aljnövényzetébe. Itt aztán keresztül vágott a városba vezető földúton, mely óvatosan mélyülve haladt le a szirtek között, le egyenesen az öbölbe, ahol megépült a Kikötőváros. Az elmúlt napokban gyakorta tanyázott ezen a magaslati részen. Eléggé messze volt a várostól ahhoz, hogy ne vegyék őt észre, ám az ő szemei mégis tökéletesen beláttak minden egyes kis sarokba és zugba. Úgy megismerte az utcákat, mint a saját tenyerét. Megfigyelte az embereket, nyomon követte a mindennapjaikat, aztán amikor megéhezett, csak leugrott elkapni egy-egy magányos lelket, esetleg a felvidék szellősen elhelyezkedő tanyáinak készleteit dézsmálta meg.

Most viszont, orra egy eddig fel nem fedezett területre csalta.
Csak ritkán viselt ruhát, - talán maga sem tudta, hogy mikor és mi okból - ám akkor sem teljes öltözetet, hanem poncsószerű valamit, esetleg tunikát, vagy egy függönydarabot, amit éppen talált. Most nem volt rajta semmi, egyedül bundája takarta el bőrfelületét. Ez idáig az erődben sietve négykézláb vágtázott akárcsak az állatok, most viszont, eltávolodva az erdőtől egy másik fennsíkszerű helyen találta magát, melynek tetején egy apró házikó álldogált. Agyaggal borított szalmatetejéből füstölgő kémény emelkedett ki, a ház körül pedig rozoga, az erdőből szerzett husángokból tákolt kerítés nőtt ki a földből. A kertben egy alacsony, ám annál szélesebb, golyószerű valami mozgolódott, a testét ruha borította.
A dombra egy kitaposott ösvény vezetett, mit fű és szellősen bokrok szegélyeztek. Ez igaz volt a ház körüli részekre is, egyetlen egy fa nőtt a terület fél kilométeres körzetében és az is a ház mellett. Shiren így hát a kitaposott földúton indult meg, mígnem megállapodott a ház roskatag kerítésének kapujában.
Szőrfedte lábujjai a kemény, szikes talajú utat kaparászták, ahogyan hosszúra nyúló lábkarmai is ezt tették. Szerette érezni párnázottá vált tappancsai alatt a talajt. Imádta észlelni a természet változatosságát és azt, hogy minden, még a legterméketlenebb felületnek is megvolt a maga varázsa. Például a zöldellő fű hűsítő puhaságánál nincs ellazítóbb dolog, talán csak a forró, szikes talaj, esetleg a sziklák tartós meleget árasztó keménysége. Egy macska számára az, hogy puha vagy kemény teljesen mindegy. Minden attól függ, hogy éppen mihez van kedve. Shiren minden természeti energiában meg találta a csodát, így volt ez a kis kunyhóval és a körülötte való élettel is!
Ez az épület is olyan volt, minthogyha a természet szerves részét képezné. Akárcsak egy méhkas vagy hangyaboly, melyet élőlények kreáltak, mégis a természet részeivé váltak. Nem olyanok, mint a Kikötő házai és utcái, melyek teljesen elidegenednek a világtól! Ez itt, ez a kunyhó minden elemében ide illett. Vályogból készült falai, szalmateteje és rakoncátlan kerítése a körötte lévő virágokkal, növényekkel és azzal a fával! A macskák, az a három jószág - akiket már egy mérföldről kiszagolt - is boldog volt itt. Tudta, mert érkezésekor kikerekedett szemekkel figyeltek és sorakoztak fel, ám a Kódtörő segítségével könnyedén tudatta velük, hogy nincs mitől tartaniuk.
Általuk jött rá arra is, hogy a mindösszesen öt méterre tüsténkedő kis golyószerű valami egy ember, méghozzá egy igencsak idős, töpörödött asszony. A macskák "mamája," ahogyan ők fogalmaztak. Ő az, aki sokkal idősebb náluk. Gondozza őket. Shiren nem tudta beazonosítani csak a szaga alapján az öreg hölgyet. Látványra valóban egy apró termetű golyó volt, aki görnyedt hátát felé fordítva hajolgatott lefelé, hogy kigyomlálja a veteményest. Mindenből volt itt, de nem túl sok: Répa, zeller, retek, gyömbér, burgonya, bab, kettő-kettő sorokban. A másik oldalon szőlő és egyéb gyümölcsök virágzottak, s innen már meg tudta állapítani: A ház melletti fa egy barackfa.
- Már vártalak téged kedvesem, ha fogalmazhatok így. - Shirent meglepte a hang, hiszen azt gyanította, hogy olyan halkan közlekedett, hogy az Öreg Hölgy nem is sejthette, hogy a kapujában áll. Így hát kérdőn nézett a macskákra, akik fülüket lecsapva a néni lábai alá szaladtak. Ruhája a nyakától egészen a bokája aljáig ért, így teljesen elfedte őt. Rövidesen meg is fordult. Jobb kezében egy bot volt, a balban pedig egy gyomnövényekkel telt kosár, amit menten le is rakott maga elé az ültetvények közé. Nagyot nyögve kacagott fel. - Nem bírom már el. - Arcán olyan kedves, őszinte derű látszott, melyet Shiren egész élete során talán még soha nem tapasztalt ilyen élesen és egyértelműen. Rá kellett jönnie, hogy a néni nem hajolgatott, hanem a sok éves munka okán a dereka már olyan mértékben elgörbült, hogy soha többé nem kellett lehajolnia a gyomláláshoz. Ennek köszönhetően folyvást bottal kell járnia, hogy ne dőljön előre. - Fáj már mindenem, de nem panaszkodom! Menjünk beljebb! - Kacagta, miközben próbálta lábával ügyetlenül odébb taszigálni a burgonyaültetvényre tett gyomkosarat. Szenvedett a dologgal, mégis őszinte öröm tükröződött róla.
- Hány éves vagy, Obaasama? - Kérdezte Shiren, mire az öreg hölgy megállt és ránézett.
- Száztól már nem számolom kedvesem. - Kacagta. Folyamatosan lassan, ráérősen és tagoltan beszélt. Hangja halk volt, mégis minden egyes szót tisztán lehetett érteni. Furcsa, de Shiren úgy érezte, hogy Obaasama nem beszél feleslegesen soha. Minden egyes kimondott szavának oka van. Nem volt már ereje fecsegni. Bizony, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt született, van már vagy száz éve is annak...

[...]

- Ez a kés jónak tűnik, de nem vág rendesen. Ehh... - Nyögte, ahogyan egy vöröslő retket próbált kettéhasítani az asztalkáján. Shiren még mindig a kandalló mellé tett gyomkosár mellett állt és a ház belsejét nézte. Egy egyszerű szalmaágy volt az egyik fal mentén, ami mellette és mögött szekrények, polcok sorakoztak. Mind rozoga volt és haszontalannak tűnő kacatokkal voltak tele. Képekkel, berozsdált eszközökkel, fatálakkal és poharakkal. Mindet átszőtte tucatnyi pókháló, vannak olyan polcrészek, amiket Obaasama már el sem ért volna sehogy sem. A szalmaágy közepén egy nyomott lyuk mélyedt, valószínűleg mindig azon a részen alszik. Ez biztosa nem tett jót a hátának.
- Segítek Obaasama. - Sétált mellé Shiren, s a recsegő padló egyetlen egy hangot sem hallatott léptei alatt. Nem úgy, mint Obaasama esetében, aki botjával és csoszogó lépteivel cserélt helyet Shirennel, a kandallóhoz sétálva kavart bele a készülő ételbe.
- Nagyon köszönöm, ez a kés használhatatlan már. - Beleszürcsölt - Hmmm! Ez ízleni fog a kis drágáimnak is. Remélem neked is. - Nézett Shirenre, s Ő visszanézett rá. Szentül meg volt róla győződve, hogy Obaasama szemére szökő fátyol már jó ideje teljes vakságot okozott neki. - Halleves. - Mondta elégedetten, majd kissé darabosan fordulva kitapogatta a kandalló mellett lévő farakást. Egy-egy nagyobb darabot görbe, ámbár erős ujjai közé véve a tűzre dobott. Shiren eközben markába vette a megmosott retekgumókat - amiket Obaasama nemrég odakint mosott le egy bot és egy vödörnyi víz segítségével - aztán miután visszatette őket az asztalra, azok már szétnyílt, egyenletes szeletekben estek szét.
- Végeztem.
- Hmmm? - Turkálta a parazsat. - Óh, hát igen. Sejthettem volna, hogy neked ez ilyen könnyen megy. - Kuncogta, majd intve a fiúnak, sürgette, hogy hozza a szeleteket a levesbe. Shiren így is tett, markába véve a szeleteket az üstbe dobta őket. A levesnek valóban mennyei illata volt, mit már ott a szirten is megérzett. Látta a vöröslő paprikát fodrozódni a tetején, s ami azt illeti, képes volt kiszagolni minden egyes összetevőt, a friss répáktól kezdve a kikötőben fogott harcsákon át, egészen a zöldellő káposztáig! - Remek lesz, kérlek amíg elkészül, addig ülj le oda! - Mutatott az egyik jelentéktelen kis asztal melletti székre, mire Shiren eleget is tett kérésének. - Nem is tudod, hogy mennyire vártalak már. - Jegyezte meg, de Shiren nem értette őt. A figyelmét elterelték a macskák, akik a szoba egy-egy magaslati területét sajátították ki: Polcokat és szekrényeket, onnan figyelték a Mamát és Shirent.
- Egyedül élsz itt, Obaasama?
- Már igen, már hosszú évek óta igen.
- Akkor miért nem mész le a városba és élsz ott könnyebben? Biztos lenne ki segítsen.
- Óh lenne biza, már három gyermeket felneveltem. Az unokáim is már nagyok, igazi fiatalemberek! Az egyik halásznak állt, a másik bognárnak, a legkisebbik őrnek. Ritkán járnak már erre, így mindent magamnak kell megcsinálnom. - Obaasama az egyik fiókban kutatott valamit. Beszéde alatt két tálat és egy-egy kanalat vett elő. - Mindig is így tette és ha a családom gazdag lett volna, nem dolgoznék semennyit. De mivel nem így van, így én keményen dolgozok minden nap! - Shiren tudja, hogy miről beszél. Látta, ahogyan gyomlálta a kertet és kicibálta neki a retket a földből. A kiszedéstől a megmosásig fél óra is eltelt, mi Shirennek két perc lett volna. Obaasama nagyon öreg volt, mégis keményen dolgozott minden nap, méghozzá olyan odaadással és hálával, mely mély tiszteletet mutat a kézzel végzett munka szentsége iránt. - Anyám tíz évesen már dolgozni küldött. - Ahogyan fátyolos tekintete előtt megelevenedett a múlt, mélyen barázdált arca derűssé vált. Shiren el volt képedve a csodától, ahogyan ez az öregember boldog úgy, ahogyan él. - Emlékszem, kisgyerekekre kellett vigyáznom, miközben tanulni jártam apámmal. - Maga előtt balról jobbra végigszántotta a levegőt kezével, ahogyan az arcába egy kisebb lyukról a szalmatetőn a nap fénye beszökött. - Mindent megtanított, amire az életben szükségem lehet. - Nem látta a sugarakat, de egészen biztosan érezte az arcán, ugyanis úgy bújt bele, mintha csak egy gyöngéd érintés volna. - Később a nagymamámmal éltem, majd férjhez mentem, aztán pedig gyermekeink lettek. Aztán... - Szemeibe szomorú könnyek szöktek, de még így is mosolygott. - De hát neked mesélem? - Kérdezte keserűen, de megint csak kuncogva, majd elfordult és belekóstolt a levesbe.
Fogai már nem voltak, a nyelve jóformán mindig lógott a szájából, amikor nem figyelt arra, hogy ne így legyen. Ahogyan belenyalt a kanálba, Shiren látta amint Obaasama nyakán végigfut a korty. Elvékonyodott testére ült bőre már inkább teher volt a számára, mintsem védelem. Szája mégis mosolyra húzódott a kóstolás után.
- Ez aztán remek leves lett! - Kacagta, majd egy nagy merőkanállal három kicsi tálkába szedett először a léből és a halból. A macskák leugrottak a helyükről és nyávogva körözni kezdtek Obaasama körül. - Óhhóhóó kis drágáim, várjatok még! Nagyon forró, megégetnétek a bajszotokat! - Magyarázta nekik, ahogyan a forró levesekkel próbált nem rájuk lépni, hogy elérje vele az asztalt, ahova biztonságosan leteheti a macskák táljait. Az az asztal fontos egy asztal volt, az egyetlen dolog volt ebben a házban, amire a macskák tudták, hogy nem mászhatnak fel! Ha valami ott volt, az ott is maradt! Ezért volt fontos, hogy Obaasama a tűzhelytől odaérjen, pontosan ahhoz az asztalhoz, ami mellett Shiren foglalt helyet. Ám a kis jószágok nem hagyták őt, folyvást köröztek körülötte, Obaasama pedig akárhogy igyekezett, apró, totyogó lépteivel nem tudott úgy mozogni, mint régen és fennállt a veszélye, hogy elesik, az pedig számára akár végzetes is lehetett volna!
*Kfffffhhhh*
Fújt Shiren száját tátva, megvillantva tűhegyes fogait, mire a három jószág farkaikat behúzva tántorodtak meg. Hátracsapott fülekkel lépdeltek hátra, igencsak zavartak voltak a maguk oktalan fajtájukkal, egyáltalán nem tudták hova tenni Shiren létformáját. Ha értelmesebbek lettek volna, akkor használt volna a Kódtörő. Megértette volna velük, - próbálta, de egyszerűen nem sikerült - hogy várniuk kell, de a Kódtörő nem járt sikerrel, folyvást csak azt hallotta felőlük, hogy "étel, étel, étel, halat, halat halat" ami nem éppen volt célravezető. Rá sem hederítettek, de így megértették őt, Obaasama pedig észre sem vette, hogy mi történt, csupán akadálytalanul eljutott az asztalig ahová letette a három kis tálat, amit alig bírt összefogni.
- Máris szedem a tiédet kedvesem.
- Az enyémet? - Kérdezett vissza Shiren, mintha eddig nem mondta volna többször is Obaasama, hogy neki is készít egy adagot.
- Hát hol voltál eddig? Mondtam, hogy már vártalak és, hogy neked is főztem. Bár szerény... de megosztom veled! - Azzal visszatotyogott a tűzhelyhez és a nemrég előhalászott tálakba szedett a levesből. - Ha tudtam volna, hogy ma itt leszel, azt főztem volna, amit újévkor szoktam.
- Mit? - Shiren magát is meglepte, hogy ilyen hirtelen visszakérdezett. Ami azt illeti, nem tudta hova tenni mindazt, ami történik. Egyáltalán nem hitte el, hogy Obaasama ad neki a leveséből és azt végképp nem tudta hova tenni, hogy már várta őt. Hogyan várhatta volna, hiszen nem is ismerték egymást?
- Semmi különlegeset, hisz szegény vagyok. Készítettem volna neked rizstortát és mocchit. Talán, ha a kedveskéimet rá tudom venni hogy hozzanak nekem, akkor, fehér nyulat. De hisz tudhatnád. - Már visszafelé tartott a levesekkel. - Hisz minden újesztendőkor hagyok neked egy adagot odakint a fánál. - Száját nyalva letette Shiren elé a tál levest, ő maga pedig az ágyához totyogott. Az egyik kis komódszerű szekrényre lerakta az adagját, majd megtámaszkodva a szalmaágy keretében lehuppant a lyukba és a falnak dőlt. - Jahj. Nem megy ez már nekem úgy, ahogyan jólesne! - Nyögte, de most már kínlódva kuncogott. - Megdolgoztam minden nap életem során, már nem lenne maradásom, de amíg Kami-sama azt mondja, hogy nem mehetek, addig itt kell lennem. Akkor okom van itt lenni. - Magyarázta csukott szemmel. - Ezért is örülök neked. - Mosolygott rá. Obaasama valóban nem látott már rendesen, de elmosódott árnyalakokat és körvonalakat annál inkább. Shirenből is csak egy sötét pacát látott, na és persze érezte azt, amit mindenki a közelében...

Ő a levesére nézett. Mélyen magába szívta a gőzölgő folyadék fűszeres illatát, amiről az az emlék jutott eszébe, amikor társainak főzött egy küldetés során Genin korában. Már magáénak tudta tenni ezeket az emlékeket, mióta találkozott azokkal a Konohaiakkal. Mióta megismerte Akanét, azóta minden ilyen emléket át tudott élni újra.
Belekortyolt a lébe, mire arckifejezése megfagyott.
Szemei kikerekedtek az élménytől, melyet az ízlelés okozott! Már hosszú-hosszú idők óta nem érzett hasonlót. Nem csak azért, mert már évek óta nem törődött ételeinek ízesítésével, hanem azért is, mert mindig magának főzött. Miután pedig elhagyta az evés élvezetét és csak olyan dolgokat evett, amik táplálták a testét, el is felejtette, hogy milyen volt igazi ízeket érezni! Köze sem volt a vér és az emberi hús vasízű zamatához! A hal egyhangú frissességét is elnyomta a forróság, de együtt harmóniában álltak a földből nyert zöldségek és a tengerből fogott halak, a patakból nyert víz! És az, hogy ezt más főzte neki, hogy ezt neki készítették és megosztották vele... Utoljára nagyapja tett vele ilyet! Utoljára tőle kapott ilyen szeretetet. Nem bírta hova tenni az érzést, egyszerűen csak habzsolta befelé az ételt, mert úgy érezte, hogyha most megállna és abbahagyná, akkor az érzelmei sebezhető formában távoznának a szeméből, melyre nem tudja, hogy hogyan reagálta. Ezért a levessel együtt nyelte le érzelmeit, miközben kicsiket szipogva, őrült módjára dorombolt.
- Úgy hallom a kedveskéim jól érzik magukat. - Lóbálta az ágy széléről lelógó, görbe kis lábait a játékos Obaasama. - Néha kerül egy kis föld is az ételbe, ha nem tudom jól megmosni. De ez nem baj! Az embereknek semmi bajuk sem lesz tőle! - Nevette. - Nem hiszed el, de holnap akartam elmenni venni neked egy új tálat... A régit már kikoptatta az idő. - Shiren az újabb kérdéseket maga után hagyó mondatokra abbahagyta az evést. Való igaz, már alig volt a táljában bármi is, a halakat is szálkástul nyelte le. - Hogy vártalak már... - Shiren nem bírta tovább.
- Miért vártál engem Obaasama? Hisz nem is ismerlek. - Kurrogta, miközben szájáról és bajszáról lenyalogatta a maradékot. Fel sem tűnt neki, hiszen nem illett volna a komoly kérdéshez, ez a mozdulat mondhatni lényéből jött. A teste mintha magától csinálta volna. A földön kuporgó három másik jószág is krummogni kezdett, mire Shiren rájuk nézett. Éhesek voltak, így hát gyorsan letette az asztalon lévő három tálkát a földre és figyelt Obaasamára, aki a kezébe véve saját ételét, szürcsölni kezdte azt. A három jószág - hozzá hasonlóan - őrült módjára lefetyelte befelé az ételt Shiren lábánál, ki csak a füleit hegyezte.
- Hát azért, hogy végre békében nyugodhassak. - Újabbat szürcsölt a forró nedűből, amiből ő már nem érzett semmit. Talán az ízeket sem, bármennyire is mondta, hogy mennyire finom. - Azért vártalak, hogy átvigyél a másvilágra. Itt már nincs maradásom és végre eljöttél. - Shiren a homlokát ráncolta a választól és a három másik állatra nézett, hogy tőlük várjon választ, de azok csak habzsoltak.
- Obaasama, miből gondolod azt, hogy én majd átviszlek a másvilágra? - A kérdésre Obaasama csal kacagni tudott, mintha Shiren ostobaságot kérdezett volna, hiszen számára a válasz világosabb volt a Napnál.
- Hát nem ez a Halál dolga?

[...]

Hosszú-hosszú évekkel ezelőtt született, van már vagy száz éve is annak...

- ...és ezért nincs már maradásom. Meg van mindenem, a gyermekeim saját életet élnek. Itt az ideje, hogy megpihenjek végre és találkozzak a drága férjemmel. - Magyarázta Obaasama, ahogyan leves utolsó maradékát is kikanalazta a tálkájából.

Shiren már rájött, hogy a macskáktól kapott Tisztító pecsét már régóta nem volt aktív. Talán elfelejtette újra aktiválni, hisz nem volt szüksége már régóta a Senjutsu erejére, ám Sötét Chakráját már annál inkább megszokta. Obaasama elmondta, hogy nem hallotta őt, s nem is látta. Egyszerűen csak megérezte, amikor már közeledett hozzá. A hátán érezte tekintetét, azt, hogy őt nézi és amikor a kedveskéi izgatottá váltak, már biztos volt számára, hogy végre eljött. Végre bebizonyosodott a számára, hogy minden újévkor elmormolt imái meghallgattattak! Obaasama nem tudta, hogy egy isten, vagy csak egy Shinigami jött el hozzá, de abban biztos volt, hogy az van itt, aki férjét is elragadta tőle oly' sok évvel ez előtt.

Várta már őt...

- Ugye... - Könnyekkel telt vaksággal nézett fel Shiren sötét körvonalaira. A fiú már egy méterrel előtte állt. - Ugye ő is ott van? Már... már vár engem igaz? Ha valaki, akkor te ezt igazán tudhatod. - Már nem is pislogott, könnyei óvták érzékeny, ámbár funkcionálatlan szemeit a kiszáradástól. Olyannyira óvták, hogy túl is csordultak, s a kor véste arc barázdáiban szaladtak lefelé, egészen Obaasama álláig.

Nem érkezett választ.

- Kérlek... - szipogott beletörődötten - könyörülj meg egy szegény öregasszonyon. Minden újévkor csak érted, csak hozzád imádkoztam, azért, hogy eljöjj és most itt vagy! - Ajkai sírásra görbültek, ám mint mindent egész eddigi élete során, úgy most könyörgésének fájdalmát is próbálta magába fojtani: leemelte tekintetét Shirenről és az ágyról lógó, idegesen ficánkoló lábaira nézett, miközben görbe, májfoltos ujjat görcsösen kulcsolta össze ölében. - Kérlek... - a sírástól fojtott hang alig préselt ki magából érhető szavakat. - Szabadíts meg a szenvedéstől! - Fájdalmas nyöszörgése melyet a szavakkal való küszködés okozott, érthetetlenné tették mondandóját, ám az érzelmek, melyek patakzó könnyek formájában zúdultak a világba, Shiren számára elmondtak mindent világosan és érthetően!

A macskaszerű lény fülei búsan lelapultak, miként bajsza is legörbült. Miközben figyelte Obaasamát, fejét kissé oldalra döntötte, s mintha átérezte volna azt a mérhetetlen akarást, fájdalmat, magányosságot, alázatot és fáradtságot, melyet Obaasama sugárzott magából, az ő szemébe is apró könnyek gyűltek. Megköszörülve torkát szólalt meg.

- Adhatnék új életet. - Obaasama azonnal a fejét rázta, de Shiren nem adta fel. - Adhatnék egy új, fiatal külsőt. Visszaadhatnám a szemed világát, évekre elmulaszthatnám minden fájdalmadat. - Obaasama ökölbe szorított kezét a mellkasához nyomta, aprókat dobbantott rajta, mintha csak mondani akarna valamit, miközben a fejét csóválta. - Egy időre újra fiatalnak érezhetnéd magad mielőtt... -

- Nem... - Sírta el magát. - Nem érted kedvesem... A lélek fájdalmát nem tudod elmulasztani, akármekkora is a hatalmad! Én meg akarok végre pihenni, hogy láthassam az én drága Oyajimet. - Utolsó kitörő próbálkozásával Shirenre nyitotta a sírástól vérben forgó, fátyolos szemeit. A fiú szinte látta a hályogon keresztüli kérlelő szemeket, Obaasama lelkének minden fájdalmát! - Kérlek! Megadok bármit, amit csak tudok azért, hogy megkönyörülj rajtam! Kérj bármit cserébe! - S nem tudta tovább folytatni, nem tudta tovább leplezni és elnyomni szomorúságát, zokogva gömbölyödött össze az ágy szélén ülve.

Shiren nem értette, hogy ez az egész hogyan lehetséges. Olyan régóta elveszítette már az emberiségbe vetett hitét, s oly' sokszor találta már magát a gyarlóság ingoványos mocsarában, hogy már el is felejtette, milyen is a szívből jövő jóság. Akárhogyan vájkált osztott múltja ködében, nem talált egyetlen egy olyan pillanatot sem, ahol ilyen erejű részvétet érzett volna valaki iránt. Sőt, semmilyen részvétet. Sajnálni máskor is sajnált már embert, de itt a sajnálat szava nem volt elég. A sajnálat nem fejezte ki az elismerést, az együttérzést és azt a megmagyarázhatatlan késztetést, amiért most bármit... BÁRMIT meg tett volna azért, - akár az életét is odaadta volna, - hogy Obaasamát boldognak lássa.

Körbenézett a rozoga, emlékekkel teli házban. Felismerte a polcokon porosodó pipák, férfibakancsok, kalpagok, képek és versek értelmét. Látta a habzsolás után unottan mosakodó Kedveskék érzelemmentes oktondiságát, érezte a kertben meredező barackoltár fába vájt energiáját: a fába kialakított szentélyt, magának a Halál isteneinek és szellemeinek. Szinte látta maga előtt a fa elé kialakított oltárt egészen a kopott gyertyáktól a gyümölcsökig. A kandallóban lobogó tűz is már csak parázslani látszott, s a tálka a asztalkán - melynek alján egy kortynyi leves még volt - lassan engedte ki magából párolgó forróságát. Az a mennyei leves, melyet Obaasama neki főzött. Amit megosztott vele...

Örökké a szeretet ízét fogja eszébe juttatni.

- Már megadtál mindent, - vette ki kezéből az ölébe szorított tálat - mindent amire vágyhattam tőled. - Gyöngéd volt, szinte végigsimította azokat a gondos kezeket, ahogyan elvette a tálkát. Az óvatosat koppant az ágy melletti komódon.

Mindeközben Shiren testében felébredt álmából a halál, a pusztítás hozó, életeket megrontó energia, mely ezúttal olyan szelíden járt a lény chakrahálózatában, mintha csak fészekből kiesett madárfiókákat próbálna meg felemelni a durva földről. Hasonlóképpen terjedt ki testéből és környékezte meg Obaasama testét. Nem ért hozzá, Shiren és a Chakrája is gondosan ügyelt arra, hogy az öreg testet ne érje el a sötétlő energia, mi most egész eddigi léte során a legtisztelettudóbban közelített meg egy Shiren testétől független élő testet!

- Dőlj hátra, Obaasama. - Shiren karmos mancsával óvatosan végigsimított Obaasama hátán, miközben másik kezével az öreg hölgy kezeit fogta, aki olyan erővel szorította, amit még egy Taijutsu edzett szerzetes is megirigyelt volna. Sírt, s nyöszörgött, háláját ki sem tudta fejezni Shiren felé, s ahogyan a Sötét energia betöltötte a házat, a Kedveskék már az udvarra menekültek és idegesen nyávogtak. A bútorok, a fal, a tető és minden kézzel fogható materiális dolog megroskadt a Sötét Chakra jelenlététől, ahogyan Shiren körül terjengeni kezdett a pusztító energia. Lassan marni kezdte a falat, a padlót, a székeket és a polcokat. Bekebelezték Obaasama minden emlékét, megöltek minden pókot a pókhálók közepén. Elnyeltek mindent és mindenkit, kivéve Obaasamát, aki körül a Sötétlő Energia még mindig tiszteletet tartva körözött. - Lehet, hogy fáj majd.

- Nem számít. - Mosolygott, ahogyan csukott szemei előtt már Oyaji emlékképe lebegett.

- Van bármi, amit még el szeretnél mondani, mielőtt megtörténik? - Kérdezte Shiren, de Obaasama csak a fejét rázta.

- Már rég felkészültem rá... Nincs mit mondanom. - Shiren megértette, s már tudta, hogy mit fog, hogy mit kell tennie. Genin kora óta most először nem füllött a foga a gyilkoláshoz, bár erre a dologra egyáltalán nem tudott így tekinteni. Számára ez a halál, az, amire most készül nem jelentett egyet azzal a számtalan élettel, amit egészen eddigi élete során elvett. Amit most tesz, nem volt gyilkosság és soha az életben nem fogja egy napon említeni azzal a mészárlással, amit valaha elkövetett.

Biztosan ezért volt nehéz megtennie.

Obaasamát óvatosan lefektette, ám a karját nem húzta ki az öreg hölgy görbe háta alól. Érezte csontos testének gerincvonalát. Nehéz volt a szíve, s látni, hogy Obaasama mosolya mennyire őszinte, az igencsak megterhelő volt a számára. De itt volt az idő... Gyengéden lefejtette Obaasama ujjait saját kezéről, majd ugyanilyen lassúsággal és óvatossággal kihúzta a háta alól a kezét. Az ágy, Obaasama és Shiren körül már átláthatatlanra sűrűsödött a Sötét Chakra. A roskadozó házikó magába dőlt, ám Shiren Aurája nem hagyta, hogy rájuk essen bármi is. A Sötét Chakra minden eddiginél intenzívebben munkálkodott azon, hogy megvédje gazdáját és az idős hölgyet a veszélytől. Shiren Obaasama fölé hajolva az öreg hölgy mellkasa fölé emelte bal karját. Ujjait összezárva kinyújtotta, ezzel karmai hegyesedtek Obaasama felé. Az őket körbeölelő sötét aurából - mi már felfalta az egész házat - lassan, füst, valamint buborék formájú energia áramlott Shiren bal karjába. Egyre több és több vette körül: Először a körmei hegyét kebelezték be, majd az egész kezét, mígnem felkúszott a lény teljes karjára, amiből egy Sötét Chakrától lüktető penge alakult, melynek belsejében egy őrülten sűrű chakratöltet pulzált.

Shiren még egyszer utoljára jobb kezével végig simított Obaasama homlokán, ő pedig akárcsak a napsugár melengető fényéhez, most úgy bújt a Halál érintésébe.

- Ég veled, Obaasama. - S az őszinte mosoly áldást mondó üdvében, Shiren a tőle telhető legnagyobb lendülettel szúrta át karját a szalmaágyon fekvő testen. Ahogyan az Obaasama mellkasába fúródott, a pengébe sűrített, pulzáló Sötét Chakra tömeg is szétrobbant, átjárta Obaasama lényét és molekuláira bontotta a testét. Csupán csak egy pillanat volt, de mintha Shiren a pusztító energia mögül fényt látott volna felsejleni.

Aztán mindent beborított a Sötétség.

[...]

Azt mondják, hogy a halál nem válogat.

Én mégis életem egyik legszomorúbb, s egyben legszebb pillanatát éltem meg akkor, amikor Obaasama a túlvilágra távozott általam. Fényének kioltása csupán egy olyan átmeneti állapot volt, melyet az ember életében csupán csak egyszer tapasztalhat meg. Én mégis úgy érzem, hogy az út amin járok, különbözik a többi emberi lényétől, ezért mindaz, amit akkor éreztem, létem során többször is megtörténhet majd. Főleg, hogy szigorúan véve, én már nem is tartozom közéjük. Démon, lidérc, szellem, Bakeneko... A Halál: Shinigami. Lényegtelen, hogy ki vagy mi volnék. Azt biztosan tudom, hogy nem Halálisten és nem is Isten, csupán csak egy olyan lény, ki képes lehet arra, hogy közvetítse az Istenek akaratát ebben a világban. Mint már említettem, hajdanán félre értelmeztem azt... Mostanra viszont, Obaasama megmutatta nekem, hogy mi is az igazi célom.

Sötét Chakrám minden eddiginél furcsábban viselkedett.

Ahogyan vége lett az egésznek és az átható sötétség mögül eltűnt az a furcsa fény, nem maradt semmi a szirttetőn, csak egy földbe mart lyuk és a barackfaoltár. Az erőm elnyelt mindent, mely nem én voltam. Obaasama Kedveskéi természetesen egérutat nyertek, őket szándékomban sem állt megölni, ahogyan Obaasamát sem. Ez nem gyilkolás volt, hanem felszabadítás. Kiengedtem a lelkét testének börtönéből, hisz emberi gyarlóságán felülkerekedett a szeretet. Mert valóban fiatalabbá tudtam volna tenni, valóban megszabadíthattam volna fájdalmaitól és újra visszaadhattam volna szemének világát. Ő mégsem kért mindebből.
Talán emlékszel, hogy mit meséltem neked még nem is sokkal ez előtt.

Ami itt történt, megértette vele azt, hogy a sötét erő, melyet birtoklok hogyan egyeztethető össze a természettel. Hiszen miután Obaasama a semmibe veszett, Sötét Chakrám olyan - a szokásostól elidegenedett - lassúsággal szállt vissza testembe, mintha csak tudta volna, érezte volna mindazt, amit én is, s hidd el, hogy hosszú éves chakraelméleti tapasztalataim okán tudom, hogy ez így is volt. Az a pusztító erő, melyet én birtokoltam, életemben most először volt olyan, amilyennek eddig lennie kellett volna. Most először vált a világ egyensúlyává, s most először nyerte el létjogosultságát. Kézzel foghatóan éreztem, hogy milyen is az, amikor a Halál materiális fájdalma a Természet szerves részévé válik.

Ez volt az első lépése annak a hosszú útnak, melynek végén Senjutsum Sötét Aspektusát magamévá tehetem.

_____________________________________
Élmény célja: Megágyazni egy pályázatnak, mely Senju Tobirama itt megírt lehetőségét teljesíti ki: A Sötét Chakra Senjutsuval való összeegyeztethetőségét. Minden élményben 2-3 hasonló mininovella alakul majd, s az utolsó végén egy pályázat formájában Shiren elsajátítja a Sötét Senjutsu Formát. Továbbá cél az, hogy a karakter jellemét alakítsam, formáljam mindazzal, amit megél és megtapasztal az élmények során!
Köszönöm, hogyha végig olvastad. Remélem, nem unatkoztál ^^

**Nohara Rin** Hétf. Jún. 08 2020, 23:38

Először hosszát meglátva picit megijedtem, hogy mikor is fogok a végére jutni, de olvastatta magát az egész. Egyik novellában sem történt nagy, látszólagos cselekmény, de a karakterben annál több, és szerintem ezt kiválóan átadtad, az atmoszféra, a hangulat végig megvolt. Mivel egy élménynek írtad, így a jutalmat is annak megfelelően tudom adni: 15 chakra (ennyi ugye a maximum) + 3TJP (az első novellában a torony emberért, akit lemészárolt az irományban feltüntetett cselekmény előtt)

**Shiren** Csüt. Jún. 11 2020, 13:10

+3TJP-t szeretném az Ügyesség/Reflex értékre elosztani Smile

500+3= 503

**Nohara Rin** Csüt. Jún. 11 2020, 13:20

Felírva!

Ajánlott tartalom

Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Élménysorozat - Part I.

Élménysorozat - Part II.

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren

Re: Shiren