Erdők, fenyvesek

A hegyvidék erdőségei a bejáratoktól nem messze. A vadállatok kedvenc helye.

/ Kakashi /

A térkép érdekes egy eszköz és az erdőségeket is furán jelölik, de sikerült rájönnöm, hogy utam egy ilyen helyen vezet keresztül. Enyhén izgatottan az események miatt, ám megpróbálva nyugalmat erőszakolni magamra, figyeltem fel a jelző dudaszóra. A kapumnál álló két chunnin kinyitotta az ajtót.
Szóval jól láttam az előbb a fák koronáit. Egy erdőség terült el előttem. A térképet tartó kezem megremegett az izgalomtól és majdnem el is ejtettem.
Fél perc várakozás. Csupán ennyi időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam. Kicsit félelmetes a hely és ezen kivül semmi fegyver nincs nálam... Reménykedve átléptem a kapun, belépve így az erdőbe.
- Hajrá konoha... - suttogtam, de a számmal alig bírtam szavakat formálni.
A félelem érzete még mindig bennem volt, de az izgalom fenomenálisan hatott rám. Az elmúlt néhány egy-két hónap gyökerestől megváltoztatott... Mióta azokkal az idiótákkal vagyok egy csapatban...
A kezdés óta először elmosolyodtam a két csapattársamra gondolva. Így haladtam rendíthetetlenül előre, persze csak kényelmes tempóban. Egyáltalán nem siettem, inkább lassan és halkan ballagtam az erdő neszeire figyelve.
Végülis nem lesz itt semmi probléma. Elvégre a múltkor legyőztük Takét és nekem elég nagy részem volt a győzelemben. Igaz ketten voltunk, de ez akkor is boldogsággal tölt el.
Beszippantottam a friss levegőt és az izgalom átcsapott céltudatosságba. Egy gondolat járt végig az agyamban: nem hozhatok szégyent konoha nevére!
Persze, ha elbukok azzal nem valószínű, hogy szégyent hoznék a falura, de az ilyen illúzió romboló gondolatokra nincs szükség a vizsgán, ezért inkább arra gondolok, hogy fontos shinoboja vagyok konohának. Fő az optimizmus...

//Kakashi//

A duda felharsant, én meg nekiiramodtam. A térkép első zónája ott zöldellett a koponyámban, mentem arra, amerre az emlékeim vittek. Mondjuk nem volt olyan nehéz. Az erdő méreteinek köszönhetően ki lehetett szúrni, így hamarosan megérkeztem a fák közé. Az idő kevéssége végett az lett volna a leglogikusabb, ha fákon közlekedek, míg ki nem jutok az erődből. Akkor az esetleg itt ólálkodó vadállatoknak is nehezebb dolguk lenne az elfogásommal. De most jobbnak láttam, ha a gondolkodás ideje jön el. 24 óra az 24 óra, a test folyamatosan veszít erejéből, kiváltképp, ha közben megerőltető mozgást végez. Szóval most jobbnak láttam, ha a földön maradok egy kicsit és megpróbálok valami élelem után nézni. A vadonban adja magát az ilyesmi, csak meg kell találni. Ám jól megnézem, mihez nyúlok hozzá. Nem hiányzik valami mérgezés egy bogyó által. Ám keresek mást is: egy keményebb botot. Viccesnek tűnhet, de nem az. A gyerekek, akik annak idején kardosdit játszottak botokkal, megmondhatják, mennyire fájdalmas, ha egy ilyen eltalál. Kiváltképp, ha strapabíróbb, nem egy ütésnél törő darabról van szó. Akár fegyverként, akár eszközként legyen majd felhasználva. Akárhogy is, minden lehetséges eszközre szükség lesz... ahogy minden létező élelmiszerforrásra is... csak nehogy én legyek majd valakinek az élelme.

// Kai //

Taktikád elsősorban a beszerzésre alapoztad, hiszen eszközök és élelem nélkül kellett belevágnod a feladatba. Bár tapasztalatod nem sok volt ezen a téren, mégis rutinosan kezdted el megoldani a problémákat. Az erdő szélét elhagyva találtál is egy megfelelő botot, amit igyekeztél halkan leválasztani gazdatestétől. Ez sikerült is, így tesztelésképpen megforgattad párszor az új eszközödet, majd egy elégedett bólintással, járópálca funkcióra váltottál vele. Lassan haladtál tovább, amikor megpillantottál pár bokrot, amin ehető bogyók nőttek. Igen ám de semmi sem ilyen egyszerű, zajok szűrődtek ki a "málnásból" így gyorsan egy vastag fa fedezékébe nyomultál. Vajon csak egy lakmározó állatról van szó, vagy egy riválisodba botlottál egyből?

// Shiro //

Te a térképen próbáltad megtalálni a pontos helyzetedet és egy biztonságos utat megtervezni a célig. Elképzelésnek nem volt rossz, de előbb egy biztonságos helyet kellett találnod, ahol átgondolhatod pontosan, mi is legyen. Óvatos léptekkel haladtál az erdő belsejébe. Néha hallottál távolról kisebb zajokat de ezeknek nem tulajdonítottál különösebb jelentőséget, hiszen nyilván a madarak és az állatok is érzik hogy nem egyedül vannak, és számukra is ez egyfajta túlélési vizsga, csak éppen egy magasabb rendű faj ellen. Pár perc után megpillantottál egy nagy szerteágazó bokrost a fák rejtekében, ahol csak az vehet észre, aki beugrik egy fejest melléd. Ideális helynek tűnik, kérdés hogy beéred vele vagy haladsz tovább.

// Musato //

Nem gondoltad át különösebben a taktikádat, inkább próbáltad elterelni gondolataidat és nosztalgiáztál egy kicsit. A koncentráció pedig igen fontos lenne egy vizsgánál, szerencsédre a kezdő pár méteren még nem leselkedett rád veszély, így nyugodtan tudtál haladni így is, egészen addig amíg meg nem pillantottál pár bokrot ehető bogyókkal. Ha már arra jártál miért ne gyűjtenél egy kis élelmet?

Gondolatok és egyéb dolgok cikáztak a fejemben, amikor megpillantottam egy kislétszámú bokorcsaládot. Közelebb mentem és megvizsgáltam.
Hmm... ha jól emlékszem az akadémiai alapképzésre a növényekből, akkor ez itt ehető. Bár mivel nem konoha környékén vagyok, ezért ez koránt sem olyan biztos. Habár az akadémián csak annyit tanultunk a növényekről, hogy valamelyest kiismerjük magunkat közöttük és túléljük, ha szükséges, de ez a rész is főleg a konohai környezetre korlátozódott, természetesen tanultunk másról is, de ez itt és most kevésbé lényeges. A fontos az, hogy ha jól látom ezek a bogyók ehetőek.
Egy percig néma csendben álltam és az erdő neszeire figyeltem, majd ezt megunva, siettség nélkül elkezdtem a bogyókat szedegetni. Amit leszedtem a zsebembe tömtem és amikor a zsebeim tele lettek, akkor leszedtem még egy darabot és elkezdtem nagyon komolyan megvizsgálni... Az előbbinél is komolyabban.
Akkor most megkostolok egyet! Vagy várjunk, mi van ha mérgező...? Lehet előbb valahogy meg kellene keresnem valamelyik csapattársam és velük megkóstoltatni... elvégre ők gondolkodás nélkül megzabálnák... Különben is a múltkorit még nem fizettem vissza Mirubinak. Nagyon sok pénzembe került az Ő kis "poénja"...
További - az előzőhöz hasonló - magammal való hadakozás után megkóstoltam a kezemben lévő darabot.
Mivel nem haltam bele, ezért a bokorról leszedek még néhányat és azokat is megeszem és ebben az esetben folytatom utam. Immár az izgalom is kezd lankadni, mert utam eddig simán ment, sőt még szerencsém is volt, ezért a körültekintésem csekély mértékkel bár, de nővekszik...

( Azért így írtam a dolgot, mert azt írtad, hogy a bogyók ehetőek, ergo: nem mérgező... Magyarul ezért van az, hogy a postomat nem ott zártam, hogy megettem a "próba" bogyót. Ez csupán tájékoztatás a félreértések elkerülés végett Persze a továbbmenéses rész is csak akkor érvényes, ha nem történik semmi, bár nem igazán tudom miért magyarázom ezt egy mesélőnek -_-' Na, de mindegy is... )

// Bee //

Azok a várakozással töltött szép napok, amelyeknek a mellékhatása egy erős gerinckitépés miközben háromszázhatvan fokkal meg is csavarják menet közben. Szóval ilyen örömteli volt ez a jó pár perces várakozás hősünknek, aki hol lángolt az elhatározástól szerencsére nem szó szerint, máskor meg visszaesett az értetlenkedés setét kútjába csak azért, mert tudata nem tudta megfejteni a kódot miszerint mi a halálért van ő itt. De ha már egyszer idáig elmászott és arról is lecsúszott, hogy elmeneküljön turistásat játszani, na meg turistákat árulni, akkor akár maradhatott a két talpán, mert hogy azokon volt kénytelen állni, ha már szék nem volt. Mindeközben mikor az unalom már teljesen megfertőzte elméjét az amúgy is labilis állapotban lévő szerv igen csak kellemes és ingerekben dús jelet kapott egy dögösebbnél is dögösebb vizsgáztató nő személyében. Na de a hölgyemény se báj cseverészni jött, hanem sokkalta inkább a fizikai kontaktus bizonyos formáját, név szerint a tapizást akarta gyakorolni a geninen. Takefumi ezúttal rezzenéstelenül és fapofával diszkréten tűrte, hogy végigsimítsanak rajta az alapos kezek miközben fejében javában ment a buli.
~ Banzai! Végre nem egy szadi loli haramia. Banzai! ~
Az orrvérzés ugyan elmaradt, de a fejének még így is nagyon örült. A felügyelőnő dolga befejeztével kijelentette itt bizony nincs hiba minden rendben. Ám a legjobb része ezután következett jobban mondva amolyan második hű de jó esemény. Megszólalt a duda, ami szabadjára engedte ezt a sok elmebeteg sikerre éhes állatot plusz Takefumit, aki bár sikerre nem áhítozott, de nagyon rombolhatnéka támadt. A táj, ami szeme elé tárult szép volt meg minden, de maradjunk is ennyiben, hisz nem sok híján, persze minden gyilkos szándék nélkül, majdnem fejbe dobták egy kunaial. A penge a fába fúródva megmutatta valódi üzenetét, amely szó szerint ott volt rajta. Egyszerű és célratörő volt, amely igyekezett a genin fejébe verni, hogy jobb ha nem ökörködik, ha nem akar korán kiesni vagy elvérezni. Persze ez az elgémberedett tagú bolond mi mást tehetett volna, mint saját erejének fitogtatásába kezd. Chakrát vezetve öklébe látszólag átlagos ütést vitt be a fa törzsének, amely a felé közeledő objektummal való találkozáskor hatalmas robajjal dőlt ki ott, ahol volt. Lévén elfutni nem tudott volna.
~ Tudjátok kit dobáljatok. Tch... ~
Majd a ki ha én nem bemutató után, balját lazán zsebre vágta míg jobbjával búcsút intett a távolról dobálónak és nyugodt szívvel indult neki az ismeretlen terepnek.

//Bee//

A sok várakozás után végülis csak bejutott mindenki az erdőbe. Amikor viszont kinyílt a kapu és nekem süvített egy kunai már tudtam, hogy jobb lesz itt óvatosabbnak és körültekintőbbnek lenni, hiszen a cetlin ami hozzá volt erősítve az állt, hogy "Csak okosan!".
Eiko nem sietett. Várta amíg kicsit elcsendesül a környék majd, ha úgy véli a környék valamennyire biztonságos akkor majd begyorsít, de addig is csak szépen okosan. Figyelt minden egyes lépésére, de amikor túlságosan belemerült gondolataiba megbotlott. - A fene essen belé. Nem tétovázott gyorsan felállt és sebesen körülnézett. - Hú úgy látszik nem hallottak meg. Még szerencse. Előkapta a térképet és megnézte naggyából hol is lehet. - Hm ahogy elnézem most inkább Keletre kéne tartanom. Mondván, hogy ha van a közelben valaki szépen átverjem. Ugyanis ahogy elértem egy sűrűbb helyhez azonnal csináltam egy helycserét. "Jobb lesz bele húznom. Most ezzel elszórakoztam legalább 10 percet ami, ha úgy vesszük nem sok, de akkor is bele kell húznom különben nem fogok oda érni." Újra előkaptam a térképet és láttam, hogy van egy kisebb patak a közelben. Körülnéztem és tudván, hogy nem érhet meglepetés lementem oda. "Ha jön valaki legfeljebb megégetem. Végülis csak fegyver használata tilos, ha meg kicsuknak hát így jártam." Gondolta magában mikor zajra lett figyelmes ami csak valami állat lehetett valószínűleg nem más, de hát kitudja. Lehet, hogy az ellenség már itt liheg a nyakába.
Felgyorsítván a dolgokat sebesen olajra lépett. "Mázli, hogy nem lehet semmi fegyónk így legalább tudom, hogy honnan számíthatok esetleges támadásra/támadásokra."

/Bee/

Az elején nem hitte volna, hogy ennyire nehézkes lesz az út kiválasztása. Nem volt sok ideje így eszetlenül hajtott észak-nyugatnak. "Azért jobb lesz csendesen hangoskodni nehogy a végén aztán belebotoljak valakibe. Semmi kedvem nincs egy konfliktushoz, bár ez egy erdő és a sűrűbb részeken bármilyen állat megfordulhat." Újra elővettem végül a térképet. "Ahogy elnézem nem messze nyugatra van egy magasabb fa. Gyorsan megnézem hát ha onnan többet fogok látni, de csak szaporán nehogy aztán bele botoljak valakibe." Gondolta magában és az ismeretlenben egyszer valami zajra lett figyelmes. Egy 4 lábú farkas szerű lény volt az. "Ha magasabbra megyek nem fog gondot okozni." Próbált keresni egy olyan helyet ahol feljebb juthat, de a sűrűség nagyon keresztbe tett most neki. Nem volt mit tenni futni kellet és reménykedni, hogy lassan oda ér a fához.
Amikor már feladta a keresgélést inkább vissza tért észak-nyugati irányába mivel nem volt sok idő kitéréseket tenni. Ráadásul ez levett majdnem 30 percet ami nagyon sok. "Nincs vesztegetni való időm futnom kell előre." Gondolta és nem figyelve másra csak az előtte lévő útra futott ahogy csak bírta a lába.

//Kakashi//

Párszor megforgattam a talált pálcát, mire azt mondtam, hogy a célnak meg fog felelni. Talán el fog törni már rögtön az első csata során, de ha éppenséggel a közeg, amin majd ripityára tőr, egy nekem ártani akaró valaki vagy valami feje lesz, akkor nem gond. Arra bőven jó, hogy taktikai fölénybe kerüljek egyik másodpercről a másikra. Szóval elégedetten lengettem meg még egyszer a botot, hogy aztán folytassam az anyagbeszerző körutat. Meg is pillantom a következő célpontomat pár perccel később, egy bokrot, melyről távolról úgy tűnik, hogy mazsolázhatok majd. De aztán alighogy megettem felé az első lépést, láttam, hogy hoppá, valami rezegteti az ágakat. Gyorsan fedezékbe vonultam.

Gyorsan megfontoltam a lehetőségeimet. Ha tovább állok, akkor kérdéses a valószínűsége annak, hogy találok még egy ilyen bokrot. De ha meg felelőtlenül közel megyek, akkor könnyen bajba kerülhetek. Szóval tapogatózni kell. Ennek pedig volt egy meglehetősen egyszerű módja. Felvettem a földről egy viszonylag nagyobb, kacsázásra is alkalmasnak tűnő követ, majd teljes erőmből elhajítottam a bokor felé, mint ha csak valami dobófegyver lenne. Utána kíváncsian figyeltem, hogy mi fog történni. Ha erre nem lép ki a bokorban levő, akkor küldöm a következő követ... hm... lehet, hogy pár követ is össze kell majd szednem, ha végeztem a bokorral... már ha közel tudok menni hozzá.

// Bee //

Egy lépés majd kettő és három végül stop. Takefumiban most realizálódott cselekedetének ostobasága. Túlságosan feltüzelte magát és még csak gondolkodni se gondolkodott mikor favágósat kezdett játszani. Egyértelmű volt hogy itt bajok lesznek, ha nem nyugszik le gyorsan, persze elméje továbbra is a "Hadd jöjjenek, szétrúgom a seggüket" elvet követte. Ám mindenesetre nem hagyhatta ennyiben a dolgot elvégre a feladat nem a várakozás, hanem a haladás volt. Egyelőre azonban halvány lila gőze sem volt elhelyezkedési pontjáról, ami végső soron nem jelentett problémát hisz a kapunál kezébe nyomtak egy térképet, amire egy pillantást sem vetve vágott zsebre azonban most eljött az idő a használatára. Farzsebéből elő halászta a meggyűrt papírdarabot, majd alaposan szemügyre vette a kicsikét. Láthatólag ahogy egy pontocska jelezte ő valahol délen volt, míg a cél egyenesen északon. Na már most ezen kívül akadt itt egy hatalmas orr és egy tó is. Lévén, hogy kulacs nem volt nála, sőt semmi egyéb, amivel vizet tarthatott volna magánál látszólag felesleges kitérőnek tűnt. Viszont nem ez volt az egyedüli ok, amiért úgy döntött nem veszi arra az irányt. A tó feltehetőleg nyílt terepen van, ám ha mégsem akkor is tökéletes célpont minden arra tévedő. Elhanyagolható helynek tűnt hisz csak a célig kellett eljutni igen ám de séta közben olyan választás elé került, amire nem számított. Három út állt előtte, amelyeknek irányait nagyjából be tudta határolni azonban ez volt a legkisebb gondja. A döntéshozatalt kénytelen volt kissé sietősre venni, mert jelen pillanatban az egy helyben való rostokolás nem volt megengedett, na meg minél előbb szerette volna maga mögött tudni ezt a próbát.
~ Mennyire bosszantó. Most dönthetek, hogy engedek a csábításnak, és az egyszerűnek tűnő utat választom amivel célba érek, vagy eltévedek és sose jutok oda. Hmm… Hát – összehajtotta a térképet és visszarakta a zsebébe – végső soron nem izgat sikerül e teljesíteni a vizsgát vagy sem. Ez már a harmadik és az előző kettőhöz se volt kedvem. Előbb utóbb kilyukadok valahol, és csak nem hagynak itt elpusztulni. Szóval nincs más hátra, mint előre. De azért legyünk résen. ~
És ezzel könnyed futásba kezdett a második úton, érzékszerveit kiélezve a netán rá leselkedő veszélyekre, míg ő maga remélte, tényleg lesz mentő alakulat, ha netán itt ragadna.

// Musato és Kai //

Kai pár másodpercig még figyelte azt a bokrot amiben éppen Musato lakmározott. Igazából elég szerencsétlenek voltatok, hiszen ha pár másodperccel később jön valamelyikőtök erre, lehet össze sem találkoztok az egész vizsga alatt. Vagy lehet, hogy pont ez lesz a szerencsétek? Ez csak rajtatok áll. A kumogakurei Genin egy kis darab kaviccsal célozta meg a konohai rejtekhelyét, amire Musato egyből fel is nézett korai vacsorájából. Reflexeinek köszönhetően a második kavics elől időben kitért, ami már ha nem is tudatosan de feje mellett száguldott el. Szemtől szembe álltok egymással, rajtatok áll a következő lépés.

//Musato ír elsőnek aztán Kai //


// Shiro//

Te közben jóval távolabb a két fiútól, egy biztonságos bokorban vertél tábort úgymond, ahol nyugodtan kezdted el tanulmányozni a térképedet, valamint megtervezni a stratégiádat. Mikor kezdted volna felmérni az eszközeidet, váratlan dolog történt, léptek zaját hallottad meg, onnan ahonnan te is megérkeztél a kis zugodba. Mire tehettél volna valamit, már a zajok forrásai is megérkeztek a közeledbe. -Milyen szerencse, hogy összetalálkoztunk!- Mondta egy fiatal női hang, majd mintha leült volna a földre, alig pár méterre a bokrodtól. -Ja. Ez a hely jó lesz pihenőnek. Jobb lesz ha éjszaka haladunk, aztán a hegyeknél keresünk valami barlangot! - Mondta a másik, kicsit vékony de fiú hangon. Na most mi lesz?

//Kakashi, Musato//

Első kő repül és koppan, talált, ide hallom. Mocorgás veszi kezdetét, így hát megküldök még egy követ a célpont felé. Újabb csattanás, de ekkor már meg is jelenik az eddigi célpontom. Kicsit meg is nyugszok ennek látványára, elvégre nem valami vadállat lebzselt a bokorban. Igaz, lehetne okom nyugtalankodásra, hiszen végső soron az egyik riválisom kerül elő. De aztán a reakciója nem ad okot a feszélyezettségre. Csendben végighallgatom, latolgatom a dolgokat.
- Nyugi, csak óvintézkedés volt és bocs, hogy céltáblának használtalak - süllyesztem a zsebembe a követ. - Csak kicsit kellemetlen lett volna, ha egy barnamedvébe botlok - sétálok közelebb a konohaihoz.
Nem volt célom a harc, az szerintem egyértelmű. Azt sehol senki nem írta elő, hogy kötelezően el kell metszeni a torkát az első szembejövőnek. Már ha lenne mivel, természetesen. De nekem nem célom az ilyesmi. Sokkal bölcsebb meglátás elkerülni a harcot. Az számít igazi győzelemnek, nem az, ha eltiporjuk első nekifutásra a másikat. Az ostoba ember hamarabb el is fárad, mint az, ki megőrzi az erejét és tartalékoskodik. Ráadásul valahogy volt egy olyan sanda gyanúm, hogy lesz alkalmam bőven átmenni olyan alakokon, akik nem így gondolkodnak. Inkább nekik tartogatom az energiámat.

- Nincs okom nemet mondani a felvetésedre. De figyelmeztetlek, ha ellenem fordulsz, akkor azt megkeserülöd... természetesen ez fordítva is igaz - mondom.
Ennyi elővigyázatosság azért kell. A ninja előnyei és erősségei a fortély, valamint a meglepés. Ésszel lehet igazán nagy eredményt elérni, nem a brutalitással. De az csak előnyös lehet, ha van valaki, aki legalább látszólag hajlandó társulni. Ráadásul egy konohai, azok alapján, amiket hallottam, talán a ninja falvak közül ők adnak igazán a bajtársiasságra. Szóval egy bólintással megerősítettem az elhangzottakat, majd közelebb merészkedtem a bokorhoz, egy kis elemózsiagyűjtés címszó alatt.

// Musato, Kai //

Nem keveredtetek tehát egymással harcba, hanem ideiglenes szövetséget kötöttetek, ami megkönnyítheti a vizsgátok hátralévő részét, hacsak nem szúrja hátba valamelyikőtök a másikat, nem csak képletesen. Kezet fogtatok és bemutatkoztatok egymásnak, majd Kai is gyűjtött magának egy kis élelmet a bokorról. Ezzel két gondot is megoldottatok, okot adva a reménykedésre, hogy talán nem is lesz olyan vészes ez a kis túra, ha összefogtok. Már éppen a stratégia tértetek volna rá, amikor egy hangos robbanásszerű zaj ütötte meg a fületek a hegyvidék felől, amerre nektek is haladnotok kell. Pár másodperc múlva kisebb füstfelhő szállt fel kb. 1 km-re tőletek, a detonáció helyénél. Lehet, hogy újabb vizsgázók? Mindenesetre ha nem is nézitek meg mi történt, más biztos utána fog járni és az út rajtatok keresztül vezet a rejtély megoldásához.

// Ha utánanéztek, a hegyvidék bejáratához írjatok, ha nem továbbra is ide. //

//Shiro//

A két idegen Genin nem közeledett a bokorhoz, hanem pár percig némán ültek, valószínűleg ittak egy keveset és pihentek. Elsőnek újra a lány szólalt meg, érdeklődő hangon. -Szóval Gorou-kun, honnan ismered a terepet? Nem emlékszem, hogy beszéltek volna róla az akadémián és még csak a szüleimtől sem hallottam róla.- Tehát kumogakurei vetélytársak találták meg a rejtekhelyed. -Te lehet hogy nem Hikari, de én hallottam róla már apámtól, sőt egyszer el is hozott ide pár éve. Mielőtt felhúzták volna ezt a nagy vizsgaközpontot, ez vadászterület volt. Apám történetesen nagyon szeret vadászni, így jól ismeri ezt a terepet. A térképpel együtt lazán átvezetlek rajta! -Magyarázta lelkesen a fiú, amikor ti is meghallottátok a hegyvidék felől érkező robbanást. -Mi a? Ez nem is volt olyan messze... Biztos összecsapott két erős Genin. - Tippelgetett Gorou. - Jobb lesz ha elindulunk, de ne arra. Tartsuk a távolságot. - Javasolta a fiú, Hikari pedig bólintott, majd elindultak óvatosan. Követed őket? A zaj felé mész? Vagy maradsz?

// Kakashi, Kai //

A fiú egy tömör és lényegretörő mondattal válaszolt az ajánlatomra, amit vehetünk beleegyezésnek, habár bizalomról még nem beszélhetünk jelen esetben.
- Örülök, hogy nem egy izomagyú shinobi vagy. - mondtam és egy mosolyt tűztem mellé - Amúgy meg nem lesz semmi probléma az én részemről, mert tudod én Konoha shinobija vagyok...
A fiú elkezdett élelmet gyűjteni. Én elkezdtem keresni, két laposabb követ. Amolyan tenyérnyi méretűeket, mert az előbb sikerült megállapítani, hogy bizony fájdalmas ha egy ilyennel eltalálnak és ami fájdalmas... hát az fájdalmas. Igen, ez egy lenyűgöző megállapítás részemről. Most büszke vagyok magamra!
Keresgélés közben egy hatalmas robbanás hangja töltötte be a teret. A keresést egyből abba is hagytam, majd leguggoltam és feszülten figyeltem...
A hang forrásának írányába fordítottam a tekintetem, ahonnan egy kisebb füst gomolyag kezdett el felszálni. A füst nincs is olyan messze...
Ez elég közelről jött, ami nem jelent semmi jót. Mit is kellene tenni ebben a helyzetben? Nézzük csak... Több lehetőség is van, de mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya... Nos, ez esetben meg kell beszélnem a sráccal. Hogy is hívják? Ja még egyikünk sem mutatkozott be a másiknak... Bár most nem is ez a legnagyobb probléma, de, azért lényeges...
Felálltam és odasétáltam a fiúhoz.
- Amúgy Musato vagyok - mondom most mosoly nélkül és gyorsan folytatom is - Te mit gondolsz, most mit tegyünk? Azaz merre menjünk?
Vártam egy kicsit, hogy a srác is végiggondolja a dolgokat, majd folytattam:
- Szerintem menjünk előre egy kicsit, aztán rejtőzzünk el egészen addig, amíg kicsit lenyugszanak a kedélyek, vagy pedig rejtőzve próbáljunk meg végigosonni ezen a néhány kilométeres területen...
A fiú válaszára várva feszülten figyeltem. Habár a robbanás egészen messziről jött, de a harcolok folyamatosan mozognak, valamint egy ilyen detonáció nem csak a mi figyelmünket hívja fel a harcra, ezért egy ideig veszélyes lesz ez a környék... Most óvatosnak kell lenni...

//Musato, Kakashi//

A helyzet hamar megoldódott, szerencsére a jobbik verzió irányába. Szóval mehettem én is málnázni, míg az egyik zsebem meg nem telt az amúgy max kiegészítő tápanyagnak jó gyümölccsel. Csak egy napig kell kint lennünk, elméletileg ennek is elégnek kell majd lennie. Csak nehogy hasmars legyen a vége. Utána a másik zsebemet telepakoltam kavicsokkal. Az előbbiből ítélve, nem is olyan rossz dolgot eszeltem ki ezzel a dobálgatással. Hiába, egy lángész veszett el bennem. Vagy csak talán a túlélő ösztön lenne? Jó kérdés, majd később válaszolok rá annak, akit érdekel.

- Az én nevem Kai, részemről a szerencse - reagálok a bemutatkozására.
Aztán nekem is a robbanás irányába fordult a tekintetem. A konohai felvetésére elő is horgásztam a táskámból a térképemet, majd jobban szemügyre vettem.
- Nagyon rossz helyen csete-patéznak - mormogom. - Pont arra kellene mennünk, ha a legrövidebb módon akarunk célba jutni. Mondanám azt, hogy menjünk arra és majd kikerüljük őket, de van egy gond. Alig fél órája álltunk neki a tesztnek és már egymásnak estek ezek. Ha már ilyen hamar harc alakult ki, akkor nem vitás, hogy agresszívabb elemek vannak arra. A magam részéről nem kockáztatnám meg a vizsga idején a harcot. Használjuk ki, hogy kifárasztják egymást, én azt mondom és tegyünk kerülőt. Nem nagyot, csak hogy a harc lehetséges helyeit elkerüljük.