Hazukage Inu
3 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Hazukage Inu
Hazukage Inu Szomb. Márc. 03 2012, 22:12
Márciusi jutsu tanulás
Katon: Goukakyuu no Jutsu
Átlagos hétfő, átlagosan rossz kedvvel. Kellemetlen dolog tud lenni, ha az ember pokrócokat megszégyenítően tapló tud lenni már az ébredésének pillanatában, de valami sohasem változik, mégpedig az, hogy bármilyen kellemetlen, én ilyen vagyok, mikor a nap elkezdődik. Nem is csoda, hogyha ilyenkor engem mindenki jó messzire elkerül és próbál 3 méteres távolságot tartani. Ennek fényében és miután sikerült rögtön a kapun kilépve két kölyköt ordítottam le, hogy hangosabbak a sokévi átlagnál, pedig én magam jóval a felső határ fölött voltam. Ezek után nem maradt más hátra, mint a céltalan mászkálás, mert jelen pillanatban éppen nem volt mit csinálnom, vagy ha lett is volna, akkor így is-úgyis ellógom. Hál égnek a nagybátyám küldetésre ment, tehát tőlem sem kellett tartanom, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy soha nem is tartottam, csak egyszerűen újabban irritál a jelenléte. Ez van, ezt kell szeretni, illetve ezt sem kellene, de így is jó. Mint maga a megtestesült depresszió, úgy vánszorgok végig az utcákon, ásítozva a fejemen egy kapucni. Minden bizonnyal bizalom gerjesztően nézhetek ki, vagy csak az emberek lettek sokkal idegesebbek. Igen, határozottan ez utóbbi, legalábbis az első megoldás ellen az egóm sikoltozva tiltakozik, ergo az semmi esetre sem lehetséges. Nagy menetelésem közepette éppen arra lettem figyelmes, hogy a semmiből egyszer csak egy kéz megragadja a vállamon a pulóvert és én bemutatok egy könyvbe illő hátraesést. Valaki ma reggel vagy meg akar halni, vagy pedig az én halálomat akarja, merthogy ninja létemre a pulzusomnak fél másodperc is elég volt, hogy a plafonon találja magát. Felpillantok támadómra és a régi senseiem vigyorog vissza rám három kis geninnel a háta mögött.
- Rég láttam, sensei. – állok fel a ruhámat leporolva, majd rápillantok a három geninre, akiknek az arcáról valami olyasmit olvasok le, hogy még nem tudják eldönteni, elröhögjék-e magukat vagy se. – Úgy látom kapott új áldozatokat.
Hirtelen ördögi vigyor terül szét az arcomon és csak azon csodálkozom, hogy a jó öreg Hoshi miért nem vonult még vissza, mikor már ő sem éppen fiatal. Most vagy nagyon jó kondiban van, vagy képtelen lenne otthon ücsörögni és kötögetni, bár ez valljuk be, hogy egy férfinél kissé durván nézne ki.
- Mondhatjuk, most éppen a kiképzőterepekre megyünk egy kis fáramászás céljából. Esetleg velünk tartasz, vagy valami dolgod van erre?
- Miért ne? Különben az egész napom lazsálással menne el és a végén még elaludnék egy fa tetején.
Szóval így történt meg, hogy az ex-senseiemmel és annak csapatával mentem el edzeni, hátha valami értelmes dolgot is sikerül a mai nap csinálni és nem csak lábat lógatni és figyelni a várost. Nem ehelyett szépen röhöghettem a genineken, amint potyognak le a fákról, mint ahogy az almák szoktak, azután eszembe jutott, hogy én mekkorákat estem és máris megváltozott a véleményem, illetve valamelyest már sajnáltam is őket. Hamarosan azonban a sensei figyelme rám irányult és érdekes arckifejezéssel vettem tudomásul egy tűz elemű jutsu tanulására tett ajánlatát. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor erről az elememről majdhogynem megfeledkeztem, mert a repertoárom oly módon szűk, hogy az már a fájdalmas kategóriába sorolható. Összvissz egy jutsuval rendelkezem, azt is éppen akkor használom, amikor eszembe jut. Igen, van olyan páfrányszinten élő emberi lény, aki képes megfeledkezni arról, hogy milyen jutsuk birtokában is van tulajdonképpen. Amúgy meg nem röhög, mert az együtérzés sokkal szebb. Szóval, így esett meg az az eset, hogy kipróbálhattam a Katon: Goukakyuu no Jutsu és meg kell mondjam, bizarr az, amikor az ember szájából tűz jön elő. Eddig is ez volt a véleményem és ez valószínűleg így is marad egészen addig, amíg el nem patkolok és az remélhetőleg nem mostanság lesz. Inu elsődleges problémája kezdésnek a kézpecsét
sorozat volt, amit mint egy jól nevelt hülyegyereknek, külön kellett gyakorolni.
- Jó, akkor essünk neki még egyszer, mert a kis agyammal képtelen vagyok felfogni. – vakargattam nagyon értelmes fejjel a tarkómat, majd szépen mutogatásba kezdtem. – Tehááát… Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris.
- Na végre… - Hoshi sensei megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre kinyögtem a helyes kombinációkat. Miután lezajlott a pezsgőbontás, miegyéb, neki is kezdhettem a jutsunak, ami, ember, mit is várhattam el, nem sikerült elsőre kivitelezni, sőt, még első nap sem. Ez már erősen a szégyen kategóriába esett, ami azért valljuk be, nem egy egészséges dolog. Az elején még úgy indult a dolog, hogy egy napot gyakorolgatunk, illetve edzünk, aztán mehet mindenki amerre lát, hát ilyen előzménnyel ez sajnos nem jött össze. Mivel előző nap úgy váltunk el, hogy másnap találkozunk, így én reggel már egy edzőterepen eltöltött napra készültem fel, de egy üzenet eltérített ezen szándékomtól. A konyhába lemenet az asztalon az alábbi üzenetet találtam egy cetlin.
Gyere a Raikagehoz pontban negyed tízre, ne késs!
Hoshi
Szuper, akkor ez most egy küldetést akar jelenteni? Határozottan úgy festett, úgyhogy teljes menetfelszereléssel indultam útnak és a senseit már ott találtam a kis csipet-csapatával együtt. Velük megyek küldetésre? Menten elkap a sírógörcs, ha igen, de hál a nagyfőnöknek ott fent valahol, végül nem így lett, hanem külön-külön. Én Hoshival, a csipet-csapat meg valamit falun belül. Akkor nézzük csak, hogy miből is élünk jelen pillanatban. A küldetésünk egy ereklye felkutatása lesz, ami elvileg valahol az ország északi határán veszett el és nem csak mi utazunk rá. Szuper, túl könnyű lenne az életem, ha csak így lenne, de végülis fő a változatosság, a csokiknál is az a legjobb, amiben sok minden van. Talán a wasabi kivétel, mert az lehetőleg messziről kerülje a csokit. Nem kellett sok, hogy elinduljunk és valahogy a jutsutanulás kiment a fejemből, bár most ez egy ideig megbocsátható. Az utunk határig levő szakasza simán ment, pusztán az ereklye megtalálása okozott némi fejtörést, amiről azt lehetett tudni, hogy egy faragott fadobozban van, ami elfér az ember tenyerében. Ezzel a kisegítő infóval vágtunk bele a dologba és az első adandó települést átkutattuk, amit a térképen találtunk. Egy szem térképünk volt, amin egy nagy terület volt körbekerítve, ezzel jelezve a lehetséges helyet arra, hogy a doboz hol lehet. Már alapból úgy kezdődött a dolog, hogy elfelejtettük a Kage jótanácsát, miszerint lehetőleg a romokat kutassuk fel és ne a fél várost, erre mi mit csinálunk? Akkora zajjal kerestük a ládát, hogy még az is észrevett minket, aki nem akart és ebből alakult ki egy kis tömegverekedés a falu főterén, ahol néhány kedves ember nem tolerálta már az ottlétünket sem.
- Barátságos népség. – jegyeztem meg és elővettem egy kunait és szépen magamban meg is sirattam, mert sokba kerül és pénzalap kell hozzá. – A vendégszeretet hiánya kicsit sem feltűnő.
Igen, nem túl vicces egy csapat falusival verekedni, utána pedig nem túl kecsesen távoztunk, vagyis menekülőre fogtuk a dolgot. Már eredetileg sem az volt a célunk, hogy kikezdjünk a falusiakkal, csak sajnos ez így alakult. Vol egy kis folyó a közelben és mi ezt megtalálva sátrat is vertünk, én meg kihasználtam az alkalmat egy kis gyakorláshoz. Már valamiféle alakja kezdett is kialakulni, de a mérete még közel sem volt olyan, amit elvártam volna tőle. Azon gondolkoztam, hogyha ezt élesben is kipróbálhatnám, bár abban van némi buktató, mert egy harc közben felsülni nem valami biztonságos dolog. Ezt fel is vetettem Hoshinak, de ő egyértelműen nemet mondott, mert már így is nagy zajt csaptunk, nem kellene még ezzel is felhívni magunkra a figyelmet. Igaz, egy kicsit elragadtattam magamat. Túlságosan belelovalltam magam a tervem kivitelezésébe és nem vettem figyelembe azt, hogy most nem otthon vagyunk a kiképzőterepeken, ahol egy fokkal könnyebb a helyzet és biztonságosabb is. A nyílt terepen nem tudod, hogy ki, hol és mikor támad rád és legfőképpen mivel. Aznap ennek hatására már el is ment a harci kedvem és azzal a kellemetlen tudattal néztem lefekvés előtt a csillagokat, hogy egy újabb nap, amikor nem jött össze a dolog.
A küldetésünk második napja már egészen más lapra tartozott, mert úgy döntöttünk, hogy különválunk és úgy próbálunk meg találni valamit, bár az igaz, hogy szükség esetére adóvevő volt rajtunk, hátha. Én éppen a susnyáson próbáltam átverekedni magam, amikor a semmiből előkerült egy kunai és tőlem úgy másfél méterre belefúródott egy ágba.
- Ez meg mégis… - befejezni nem fejeztem be, mert hamarosan jöttek a társai is, így én sem tudtam mást csinálni, mint ideiglenes bozótvágóvá avanzsált katanámat csatasorba állítani. Abszolút béna vagyok a katanával való harchoz, de annyira még szerencsére kiterjed a tudományom, hogy hárítani tudjak vele. Attól függetlenül nagyon nem áll kézre. Feltornáztam magam egy fára és onnan lestem a támadómat, aki ismételten egy kunait küldött ajándék gyanánt, csak most kiegészítette egy robbanó centivel, amit én csak akkor vettem észre, amikor az a lábam mellett fúródott be. – Hopp, ez baj.
Ennyit erről és a cetli már robbant is. A maximum, amit megtehettem az egy szimpla félreugrás volt és még így sem úsztam meg szárazon a kalandot, mert egyrészt eléggé szerencsétlenül érkeztem meg egy igencsak szúrós bokorba, másrészt pedig az egyik repesz eltalálta a bal kézfejemet. Nagyszerű, csak dugja elő a képét az emberünk és erre nem is kellett sokat várni, mert meg is jelent, ami annyit tett, hogy hatalmas lendülettel szállt felém. Nagyszerű. Még abban a minimális időmben kézjeleket formáltam és alkalmaztam az egyetlen ilyen esetekkor alkalmazható technikámat.
- Ninpo: Hari Jizou. – most kissé átalakíthatom azon mondást, hogy kutyából nem lesz szalonna, nem hát, mert süni lesz! Technikám felfogta az ütést és támadóm a maszkja alatt kissé furán pislogott rám, mintha nem érteni, mégis mi a fene ez. Igazából egészen megkedveltem ezt a technikát, mert vicces dolog, már ha az ember tüskévé változott haját viccesnek lehet nevezni. Most viszont én következtem támadás. A kész tervem megvolt arra, hogy elkapjam, már csak meg is kellett tenni. Én is elrugaszkodtam, ő is, és körülbelül félúton találkoztunk, amit egy fémes csattanás jelzett. Kihasználtam az alkalmamat, hogy a leérkezésnél még nem tud annyi figyelmet rám fordítani, így a drótra kötött kunait elhajítottam felé, de sajnos célt tévesztettem, így ez a dolog elúszott. Jött helyette a másik beteg ötlet, ami nem csak beteg volt, hanem veszélyes is. Kézjelekbe kezdtem és megtettem a lehető legőrültebb lépést.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – mondanom sem kell, hogy nem sikerült, miért tenné, a maszkos tag meg szépen az arcomba röhögött, amitől az agyvizem felment jó magasra. – Na, most mi van?
- Felsültél, kölyök? Megmutatom, hogy ezt a technikát kell rendesen használni!
Anyám, add, hogy ezek a kézjelek ne azok legyenek és de! Ismételten csak futni van lehetőségem, így egy Shunshin no Jutsut használva nyúlcipőt kötök és elkerülöm a kis meglepetést, mielőtt ropogósra sülnék. Innentől azt hiszem, maradok a régi, jól bevált technikánál és egyik kedvenc technikámat használva visszavágok neki. Kissé meglephettem a gyors váltásommal, mert nem igazán akaródzott neki kitérni a Fuuton: Daitoppa elől, ami kissé bentebb repítette a gazban. Már éppen a következő fokozatra kapcsoltam volna, de megjelent két társa és annyival, hogy nem ez kell nekünk, elhúzták a csíkot. Ez most komoly? Mire a nagy csodálkozásomból felébredtem már nyomuk sem volt, én meg utánuk erdtem, mert a következő tippem az volt, hogy vagy Hoshira utaznak, vagy pedig tudják, hogy hol van az, amit mi is keresünk. Út közben megpróbáltam hívni a társamat, de az vagy el volt foglalva, vagy hatótávolságon kívül volt, de ha ez utóbbi lenne igaz, akkor mi a fenének kellettek ezek a vacakok? Körülbelül egy öt perc molyolás után kijutottam a gazból és elindultam a szállásunk fele, hátha ott van és attól nem messze meg is találtam kissé elverve.
- Elszedték a térképet. – nagyszerű, a szemetek, bár akkor sem mennek vele sokra, mert a pontos helyét még mi sem tudjuk, de mindezektől függetlenül a legjobb lépés az volt, hogy a nyomukba eredünk és visszaszerezzük. Hálát adok a nagyfőnöknek azért, mert Hoshi tud kutyát idézni, így nem volt nagy kunszt utánuk indulni és megtalálni sem, illetve már csak a helyet, ahol a ládika el van rejtve. Egy romos épületnél találtunk rájuk és az én stratégiámat követve megvártuk, amíg kijutnak onnan. Pusztán azért gondoltam ki így, mert olvastam már olyan romokról, ahol minden négyzetméteren vagy két csapda biztosan el volt rejtve, így ezt nem szerettem volna megkockáztatni, mert nálunk még térkép sincs. Bár azért arra én is kíváncsi voltam, hogy hogyan tudták meg a helyét és mikor kijöttek,( megjegyzem, igencsak megtépázva) kiderült, hogy túszt ejtettek. Az előző napi öregember volt, aki ránk úszította a fél falut. Lehet, hogy elég furán fog hangzani, de némi elégedettséget is éreztem emiatt, de attól még a meló az meló és nehogy már rajtam száradjon, hogy meghalt az öreg. Tervünk, az mondanom sem kell, hogy nem igazán volt, illetve csak annyi, hogy először Hoshi elhalássza az öreget, azután jöhetek én, mint támadó. Ideje revansot venni alapon, ismételtelten kézjeleket formáltam és amikor a társam már biztonságos távolságba került, támadtam.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – siker, méghozzá nem is kis mértékben, mert egy méretes tűzgolyó tartott a támadótrió felé és hatalmas megelégedéssel vettem tudomásul, hogy csak az kettő, a tűzhasználó és a közvetlen mellette álló tudott kitérni előle, a hármaska némiképp megpörkölődött, de őt már Hoshi intézte, aki az öreget az árnyékklónjára bízta. Én meg egy na mégegyszer, csak, hogy még tündökölhessek egy kicsit a dicsőség fényében, elindítottam még egy tűzgolyót.
- És egy kis ajándék. – szemeimben veszélyes fény csillant, amikor megfordult a fejemben még egy technika bevetése és minden bizonnyal ez kiült az arcomra, amikor elordítottam magam. – Fuuton: Reppusho!
Kissé feltuningolt tűzgolyóm talált is és maradék két fickó ropogósra sülhetett volna, ha az egyik nem tűzhasználó, bár nem sokat változtatott a dolgon, mert a vége ígyis-úgyis az lett, hogy kiütve dőltek el, Hoshi meg előkotorta a tűzeske zsebéből a dobozt, majd jól hozzám is vágta.
- Eszednél vagy? Nem viccből mondják azt, hogy a Fuuton+Katon konbó nem veszélytelen, erre te mit csinálsz? Meg amúgy is, mi van, ha a láda is elég?
- Nem láda, hanem doboz és még élünk, tehát jó ötlet volt. És nem is pusztított akkorát.
Ahha, egy szép területet csupaszított le a dolog, de az mióta az én bajom? Nagyobb baj nem lett belőle és a doboz is megvan, így mehetünk haza.
- Szép munka! – még jó hogy, nekem duplán, bár azt sejtem, hogy a Raikage nem éppen rám értette. – Megtaláltak egy régen elveszett gyűrűt, ami még a földesúr ükanyjáé volt, ha tudnák, hogy mennyit ér ez az egy nyaklánc, leesne az álluk.
Hát, azt elhiszem, hogy nem egy olcsó valami, de ameddig nem tudom a pontos árat, addig nem zavar annyira a dolog. Ennek az egésznek amúgyis csak annyi volt a lényege, hogy megtanultam a Katon: Goukakyuu no Jutsut és mivel ez sikerült, így joggal nyomhatom rá erre a mappára a küldetés teljesítve feliratot.
Katon: Goukakyuu no Jutsu
Átlagos hétfő, átlagosan rossz kedvvel. Kellemetlen dolog tud lenni, ha az ember pokrócokat megszégyenítően tapló tud lenni már az ébredésének pillanatában, de valami sohasem változik, mégpedig az, hogy bármilyen kellemetlen, én ilyen vagyok, mikor a nap elkezdődik. Nem is csoda, hogyha ilyenkor engem mindenki jó messzire elkerül és próbál 3 méteres távolságot tartani. Ennek fényében és miután sikerült rögtön a kapun kilépve két kölyköt ordítottam le, hogy hangosabbak a sokévi átlagnál, pedig én magam jóval a felső határ fölött voltam. Ezek után nem maradt más hátra, mint a céltalan mászkálás, mert jelen pillanatban éppen nem volt mit csinálnom, vagy ha lett is volna, akkor így is-úgyis ellógom. Hál égnek a nagybátyám küldetésre ment, tehát tőlem sem kellett tartanom, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy soha nem is tartottam, csak egyszerűen újabban irritál a jelenléte. Ez van, ezt kell szeretni, illetve ezt sem kellene, de így is jó. Mint maga a megtestesült depresszió, úgy vánszorgok végig az utcákon, ásítozva a fejemen egy kapucni. Minden bizonnyal bizalom gerjesztően nézhetek ki, vagy csak az emberek lettek sokkal idegesebbek. Igen, határozottan ez utóbbi, legalábbis az első megoldás ellen az egóm sikoltozva tiltakozik, ergo az semmi esetre sem lehetséges. Nagy menetelésem közepette éppen arra lettem figyelmes, hogy a semmiből egyszer csak egy kéz megragadja a vállamon a pulóvert és én bemutatok egy könyvbe illő hátraesést. Valaki ma reggel vagy meg akar halni, vagy pedig az én halálomat akarja, merthogy ninja létemre a pulzusomnak fél másodperc is elég volt, hogy a plafonon találja magát. Felpillantok támadómra és a régi senseiem vigyorog vissza rám három kis geninnel a háta mögött.
- Rég láttam, sensei. – állok fel a ruhámat leporolva, majd rápillantok a három geninre, akiknek az arcáról valami olyasmit olvasok le, hogy még nem tudják eldönteni, elröhögjék-e magukat vagy se. – Úgy látom kapott új áldozatokat.
Hirtelen ördögi vigyor terül szét az arcomon és csak azon csodálkozom, hogy a jó öreg Hoshi miért nem vonult még vissza, mikor már ő sem éppen fiatal. Most vagy nagyon jó kondiban van, vagy képtelen lenne otthon ücsörögni és kötögetni, bár ez valljuk be, hogy egy férfinél kissé durván nézne ki.
- Mondhatjuk, most éppen a kiképzőterepekre megyünk egy kis fáramászás céljából. Esetleg velünk tartasz, vagy valami dolgod van erre?
- Miért ne? Különben az egész napom lazsálással menne el és a végén még elaludnék egy fa tetején.
Szóval így történt meg, hogy az ex-senseiemmel és annak csapatával mentem el edzeni, hátha valami értelmes dolgot is sikerül a mai nap csinálni és nem csak lábat lógatni és figyelni a várost. Nem ehelyett szépen röhöghettem a genineken, amint potyognak le a fákról, mint ahogy az almák szoktak, azután eszembe jutott, hogy én mekkorákat estem és máris megváltozott a véleményem, illetve valamelyest már sajnáltam is őket. Hamarosan azonban a sensei figyelme rám irányult és érdekes arckifejezéssel vettem tudomásul egy tűz elemű jutsu tanulására tett ajánlatát. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor erről az elememről majdhogynem megfeledkeztem, mert a repertoárom oly módon szűk, hogy az már a fájdalmas kategóriába sorolható. Összvissz egy jutsuval rendelkezem, azt is éppen akkor használom, amikor eszembe jut. Igen, van olyan páfrányszinten élő emberi lény, aki képes megfeledkezni arról, hogy milyen jutsuk birtokában is van tulajdonképpen. Amúgy meg nem röhög, mert az együtérzés sokkal szebb. Szóval, így esett meg az az eset, hogy kipróbálhattam a Katon: Goukakyuu no Jutsu és meg kell mondjam, bizarr az, amikor az ember szájából tűz jön elő. Eddig is ez volt a véleményem és ez valószínűleg így is marad egészen addig, amíg el nem patkolok és az remélhetőleg nem mostanság lesz. Inu elsődleges problémája kezdésnek a kézpecsét
sorozat volt, amit mint egy jól nevelt hülyegyereknek, külön kellett gyakorolni.
- Jó, akkor essünk neki még egyszer, mert a kis agyammal képtelen vagyok felfogni. – vakargattam nagyon értelmes fejjel a tarkómat, majd szépen mutogatásba kezdtem. – Tehááát… Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris.
- Na végre… - Hoshi sensei megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre kinyögtem a helyes kombinációkat. Miután lezajlott a pezsgőbontás, miegyéb, neki is kezdhettem a jutsunak, ami, ember, mit is várhattam el, nem sikerült elsőre kivitelezni, sőt, még első nap sem. Ez már erősen a szégyen kategóriába esett, ami azért valljuk be, nem egy egészséges dolog. Az elején még úgy indult a dolog, hogy egy napot gyakorolgatunk, illetve edzünk, aztán mehet mindenki amerre lát, hát ilyen előzménnyel ez sajnos nem jött össze. Mivel előző nap úgy váltunk el, hogy másnap találkozunk, így én reggel már egy edzőterepen eltöltött napra készültem fel, de egy üzenet eltérített ezen szándékomtól. A konyhába lemenet az asztalon az alábbi üzenetet találtam egy cetlin.
Gyere a Raikagehoz pontban negyed tízre, ne késs!
Hoshi
Szuper, akkor ez most egy küldetést akar jelenteni? Határozottan úgy festett, úgyhogy teljes menetfelszereléssel indultam útnak és a senseit már ott találtam a kis csipet-csapatával együtt. Velük megyek küldetésre? Menten elkap a sírógörcs, ha igen, de hál a nagyfőnöknek ott fent valahol, végül nem így lett, hanem külön-külön. Én Hoshival, a csipet-csapat meg valamit falun belül. Akkor nézzük csak, hogy miből is élünk jelen pillanatban. A küldetésünk egy ereklye felkutatása lesz, ami elvileg valahol az ország északi határán veszett el és nem csak mi utazunk rá. Szuper, túl könnyű lenne az életem, ha csak így lenne, de végülis fő a változatosság, a csokiknál is az a legjobb, amiben sok minden van. Talán a wasabi kivétel, mert az lehetőleg messziről kerülje a csokit. Nem kellett sok, hogy elinduljunk és valahogy a jutsutanulás kiment a fejemből, bár most ez egy ideig megbocsátható. Az utunk határig levő szakasza simán ment, pusztán az ereklye megtalálása okozott némi fejtörést, amiről azt lehetett tudni, hogy egy faragott fadobozban van, ami elfér az ember tenyerében. Ezzel a kisegítő infóval vágtunk bele a dologba és az első adandó települést átkutattuk, amit a térképen találtunk. Egy szem térképünk volt, amin egy nagy terület volt körbekerítve, ezzel jelezve a lehetséges helyet arra, hogy a doboz hol lehet. Már alapból úgy kezdődött a dolog, hogy elfelejtettük a Kage jótanácsát, miszerint lehetőleg a romokat kutassuk fel és ne a fél várost, erre mi mit csinálunk? Akkora zajjal kerestük a ládát, hogy még az is észrevett minket, aki nem akart és ebből alakult ki egy kis tömegverekedés a falu főterén, ahol néhány kedves ember nem tolerálta már az ottlétünket sem.
- Barátságos népség. – jegyeztem meg és elővettem egy kunait és szépen magamban meg is sirattam, mert sokba kerül és pénzalap kell hozzá. – A vendégszeretet hiánya kicsit sem feltűnő.
Igen, nem túl vicces egy csapat falusival verekedni, utána pedig nem túl kecsesen távoztunk, vagyis menekülőre fogtuk a dolgot. Már eredetileg sem az volt a célunk, hogy kikezdjünk a falusiakkal, csak sajnos ez így alakult. Vol egy kis folyó a közelben és mi ezt megtalálva sátrat is vertünk, én meg kihasználtam az alkalmat egy kis gyakorláshoz. Már valamiféle alakja kezdett is kialakulni, de a mérete még közel sem volt olyan, amit elvártam volna tőle. Azon gondolkoztam, hogyha ezt élesben is kipróbálhatnám, bár abban van némi buktató, mert egy harc közben felsülni nem valami biztonságos dolog. Ezt fel is vetettem Hoshinak, de ő egyértelműen nemet mondott, mert már így is nagy zajt csaptunk, nem kellene még ezzel is felhívni magunkra a figyelmet. Igaz, egy kicsit elragadtattam magamat. Túlságosan belelovalltam magam a tervem kivitelezésébe és nem vettem figyelembe azt, hogy most nem otthon vagyunk a kiképzőterepeken, ahol egy fokkal könnyebb a helyzet és biztonságosabb is. A nyílt terepen nem tudod, hogy ki, hol és mikor támad rád és legfőképpen mivel. Aznap ennek hatására már el is ment a harci kedvem és azzal a kellemetlen tudattal néztem lefekvés előtt a csillagokat, hogy egy újabb nap, amikor nem jött össze a dolog.
A küldetésünk második napja már egészen más lapra tartozott, mert úgy döntöttünk, hogy különválunk és úgy próbálunk meg találni valamit, bár az igaz, hogy szükség esetére adóvevő volt rajtunk, hátha. Én éppen a susnyáson próbáltam átverekedni magam, amikor a semmiből előkerült egy kunai és tőlem úgy másfél méterre belefúródott egy ágba.
- Ez meg mégis… - befejezni nem fejeztem be, mert hamarosan jöttek a társai is, így én sem tudtam mást csinálni, mint ideiglenes bozótvágóvá avanzsált katanámat csatasorba állítani. Abszolút béna vagyok a katanával való harchoz, de annyira még szerencsére kiterjed a tudományom, hogy hárítani tudjak vele. Attól függetlenül nagyon nem áll kézre. Feltornáztam magam egy fára és onnan lestem a támadómat, aki ismételten egy kunait küldött ajándék gyanánt, csak most kiegészítette egy robbanó centivel, amit én csak akkor vettem észre, amikor az a lábam mellett fúródott be. – Hopp, ez baj.
Ennyit erről és a cetli már robbant is. A maximum, amit megtehettem az egy szimpla félreugrás volt és még így sem úsztam meg szárazon a kalandot, mert egyrészt eléggé szerencsétlenül érkeztem meg egy igencsak szúrós bokorba, másrészt pedig az egyik repesz eltalálta a bal kézfejemet. Nagyszerű, csak dugja elő a képét az emberünk és erre nem is kellett sokat várni, mert meg is jelent, ami annyit tett, hogy hatalmas lendülettel szállt felém. Nagyszerű. Még abban a minimális időmben kézjeleket formáltam és alkalmaztam az egyetlen ilyen esetekkor alkalmazható technikámat.
- Ninpo: Hari Jizou. – most kissé átalakíthatom azon mondást, hogy kutyából nem lesz szalonna, nem hát, mert süni lesz! Technikám felfogta az ütést és támadóm a maszkja alatt kissé furán pislogott rám, mintha nem érteni, mégis mi a fene ez. Igazából egészen megkedveltem ezt a technikát, mert vicces dolog, már ha az ember tüskévé változott haját viccesnek lehet nevezni. Most viszont én következtem támadás. A kész tervem megvolt arra, hogy elkapjam, már csak meg is kellett tenni. Én is elrugaszkodtam, ő is, és körülbelül félúton találkoztunk, amit egy fémes csattanás jelzett. Kihasználtam az alkalmamat, hogy a leérkezésnél még nem tud annyi figyelmet rám fordítani, így a drótra kötött kunait elhajítottam felé, de sajnos célt tévesztettem, így ez a dolog elúszott. Jött helyette a másik beteg ötlet, ami nem csak beteg volt, hanem veszélyes is. Kézjelekbe kezdtem és megtettem a lehető legőrültebb lépést.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – mondanom sem kell, hogy nem sikerült, miért tenné, a maszkos tag meg szépen az arcomba röhögött, amitől az agyvizem felment jó magasra. – Na, most mi van?
- Felsültél, kölyök? Megmutatom, hogy ezt a technikát kell rendesen használni!
Anyám, add, hogy ezek a kézjelek ne azok legyenek és de! Ismételten csak futni van lehetőségem, így egy Shunshin no Jutsut használva nyúlcipőt kötök és elkerülöm a kis meglepetést, mielőtt ropogósra sülnék. Innentől azt hiszem, maradok a régi, jól bevált technikánál és egyik kedvenc technikámat használva visszavágok neki. Kissé meglephettem a gyors váltásommal, mert nem igazán akaródzott neki kitérni a Fuuton: Daitoppa elől, ami kissé bentebb repítette a gazban. Már éppen a következő fokozatra kapcsoltam volna, de megjelent két társa és annyival, hogy nem ez kell nekünk, elhúzták a csíkot. Ez most komoly? Mire a nagy csodálkozásomból felébredtem már nyomuk sem volt, én meg utánuk erdtem, mert a következő tippem az volt, hogy vagy Hoshira utaznak, vagy pedig tudják, hogy hol van az, amit mi is keresünk. Út közben megpróbáltam hívni a társamat, de az vagy el volt foglalva, vagy hatótávolságon kívül volt, de ha ez utóbbi lenne igaz, akkor mi a fenének kellettek ezek a vacakok? Körülbelül egy öt perc molyolás után kijutottam a gazból és elindultam a szállásunk fele, hátha ott van és attól nem messze meg is találtam kissé elverve.
- Elszedték a térképet. – nagyszerű, a szemetek, bár akkor sem mennek vele sokra, mert a pontos helyét még mi sem tudjuk, de mindezektől függetlenül a legjobb lépés az volt, hogy a nyomukba eredünk és visszaszerezzük. Hálát adok a nagyfőnöknek azért, mert Hoshi tud kutyát idézni, így nem volt nagy kunszt utánuk indulni és megtalálni sem, illetve már csak a helyet, ahol a ládika el van rejtve. Egy romos épületnél találtunk rájuk és az én stratégiámat követve megvártuk, amíg kijutnak onnan. Pusztán azért gondoltam ki így, mert olvastam már olyan romokról, ahol minden négyzetméteren vagy két csapda biztosan el volt rejtve, így ezt nem szerettem volna megkockáztatni, mert nálunk még térkép sincs. Bár azért arra én is kíváncsi voltam, hogy hogyan tudták meg a helyét és mikor kijöttek,( megjegyzem, igencsak megtépázva) kiderült, hogy túszt ejtettek. Az előző napi öregember volt, aki ránk úszította a fél falut. Lehet, hogy elég furán fog hangzani, de némi elégedettséget is éreztem emiatt, de attól még a meló az meló és nehogy már rajtam száradjon, hogy meghalt az öreg. Tervünk, az mondanom sem kell, hogy nem igazán volt, illetve csak annyi, hogy először Hoshi elhalássza az öreget, azután jöhetek én, mint támadó. Ideje revansot venni alapon, ismételtelten kézjeleket formáltam és amikor a társam már biztonságos távolságba került, támadtam.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – siker, méghozzá nem is kis mértékben, mert egy méretes tűzgolyó tartott a támadótrió felé és hatalmas megelégedéssel vettem tudomásul, hogy csak az kettő, a tűzhasználó és a közvetlen mellette álló tudott kitérni előle, a hármaska némiképp megpörkölődött, de őt már Hoshi intézte, aki az öreget az árnyékklónjára bízta. Én meg egy na mégegyszer, csak, hogy még tündökölhessek egy kicsit a dicsőség fényében, elindítottam még egy tűzgolyót.
- És egy kis ajándék. – szemeimben veszélyes fény csillant, amikor megfordult a fejemben még egy technika bevetése és minden bizonnyal ez kiült az arcomra, amikor elordítottam magam. – Fuuton: Reppusho!
Kissé feltuningolt tűzgolyóm talált is és maradék két fickó ropogósra sülhetett volna, ha az egyik nem tűzhasználó, bár nem sokat változtatott a dolgon, mert a vége ígyis-úgyis az lett, hogy kiütve dőltek el, Hoshi meg előkotorta a tűzeske zsebéből a dobozt, majd jól hozzám is vágta.
- Eszednél vagy? Nem viccből mondják azt, hogy a Fuuton+Katon konbó nem veszélytelen, erre te mit csinálsz? Meg amúgy is, mi van, ha a láda is elég?
- Nem láda, hanem doboz és még élünk, tehát jó ötlet volt. És nem is pusztított akkorát.
Ahha, egy szép területet csupaszított le a dolog, de az mióta az én bajom? Nagyobb baj nem lett belőle és a doboz is megvan, így mehetünk haza.
- Szép munka! – még jó hogy, nekem duplán, bár azt sejtem, hogy a Raikage nem éppen rám értette. – Megtaláltak egy régen elveszett gyűrűt, ami még a földesúr ükanyjáé volt, ha tudnák, hogy mennyit ér ez az egy nyaklánc, leesne az álluk.
Hát, azt elhiszem, hogy nem egy olcsó valami, de ameddig nem tudom a pontos árat, addig nem zavar annyira a dolog. Ennek az egésznek amúgyis csak annyi volt a lényege, hogy megtanultam a Katon: Goukakyuu no Jutsut és mivel ez sikerült, így joggal nyomhatom rá erre a mappára a küldetés teljesítve feliratot.
Hazukage Inu- Játékos
- Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato, vagy amerre tetszik
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 451
Re: Hazukage Inu
Uzumaki Kushina Vas. Márc. 04 2012, 09:40
Én meg erre joggal nyomhatom rá a "Tanulás Elfogadva" feliratot 
Szép munka! Tetszik az őrült írási stílusod - mert nem csak monoton és száraz leírások, végtelenül tárgyra törő mondatok vannak benne, hanem pikáns és fűszerezett. Nyamm
Tehát a jutsut felírhatod az adatlapra, egészséges használatot hozzá. Igaz, a Tanulásra nem szokás annyira chsz-t adni, de nagyon tetszett az iromány, plusz azért harc is volt benne, szóval hozzád vágnék még +8 Chszt, ha nem gond
^^
Csak így tovább!
Szép munka! Tetszik az őrült írási stílusod - mert nem csak monoton és száraz leírások, végtelenül tárgyra törő mondatok vannak benne, hanem pikáns és fűszerezett. Nyamm
Tehát a jutsut felírhatod az adatlapra, egészséges használatot hozzá. Igaz, a Tanulásra nem szokás annyira chsz-t adni, de nagyon tetszett az iromány, plusz azért harc is volt benne, szóval hozzád vágnék még +8 Chszt, ha nem gond
^^Csak így tovább!
Uzumaki Kushina- Adminisztrátor
- Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi
Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!
Re: Hazukage Inu
Hazukage Inu Szer. Aug. 26 2015, 19:38
Megtanulandó jutsu:
Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika
Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.
Chakraszint: 350
Besorolás: B
Megkötés: Ninpo: Hari Jizou (megvan)
Mikor beüt az unalom, Inu elmegy tanárt keresni, hogy képezze magát. Legalábbis így néz ki az általános forma, mikor semmi dolgom nincs és éppen két küldetés között vagyok. Ha már háború van, illik összekapni magunkat, rendezni sorainkat és szélesíteni a repertoárunkat. Egyszer régebben már tanultam az öregtől egy technikát, aminek a neve Ninpo: Hari Jizou volt és most újra felkerestem, mert ő járatos ezekben a technikákban. Szóval felkerestem az öreg Shiroit és előálltam az ötletemmel, miszerint tanítson engem újra. Azt el kell mondani az öregről, hogy már igencsak benne jár a korban, szóval az én ötletemet sem vette annyira jó néven. Azt mondta, az csak egy egyszeri alkalom volt, innentől kezdve zargassak valaki mást, ő már nem szándékozik tanítani. Kissé szájhúzogatva, de rendben van, elfogadtam és nem zargattam őt tovább aznap. Volt még vele két szánalmas próbálkozásom, aztán közbeszólt egy küldetés és én végleg letettem a dologról. Két teljes hétig távol voltam, közben szinte végig azon gondolkodtam, hogyan vehetném rá mégiscsak az öreget a dologra, de semmi használható nem jutott eszembe. Mikor visszatértem, arra jutottam, hogy rendben van, ha kell lefizetem az öreget, de nekem kell a technika, szóval újra meglátogattam. Legalábbis félig sikerült a művelet, mert már az utcán összefutottam vele és mikor meglátott, egy nem túl kedves morgás után csak annyit vetett oda nekem: Ám legyen, holnap reggel várlak az egyik használaton kívüli akadémiai edzőtéren. Ez az egy mondat feldobta a napomat és gyakorlatilag meghozta a harci kedvem egy kis délutáni edzéshez. Még régebben olvastam valahol arról, hogyan is lehet a Shunshin no Jutsut elemi chakrával párosítani, így úgy gondoltam, kipróbálom a gyakorlatban is. Legalábbis megpróbálom elsajátítani, mert ahol megtaláltam ezt a technikát, csak az elvet írta le, szóval minden mást valószínűleg nekem kell kitalálnom. Az elemi Shunshin lényege az, hogy a használó az adott elemi chakrájával vegyíti a jutsut és ezzel vagy felturbózza a hatását, vagy egyfajta „klónt” hoz létre. Úgy gondoltam, hogy először áttanulmányozom, hogyan is kell ezt kivitelezni, majd elkezdem begyakorolni. Mondhatom, hogy valamilyen szinten értek a Fuuton elemhez, ha másért nem is, mert az az elsődleges elemem és javarészt azt használom. A Katonnal már igencsak bajban lennék, ha már itt tartunk, összesen két technikát ismerek, azokat is inkább kiegészítőnek használom a Fuutonhoz. Szóval, úgy gondoltam, hogy a könnyebbik végét fogom meg a dolgoknak, legalábbis azt, amit én könnyebbnek vélek, tehát megpróbálom a Shunshin no Jutsu hatását felerősíteni szél chakrával. Rájöttem, hogy ilyen egyszerűbb dolgokhoz ketten kellünk, szóval a folyamat meggyorsítása érdekében a megfelelő kézjelek után előhívtam egy Kage Bunshint. Tapasztaltam már, mit lehet elérni ezzel a technikával, ugyan tanulásra még nem használtam, de hátha ahhoz is jó. Legalábbis egyszer a nagybátyám mondott nekem ezzel kapcsolatban pár dolgot, amit most talán hasznosíthatok. Szóval valahogyan el kell érnem, hogy gyorsabb legyek, nos ez kimondva elég egyszerűnek tűnik, a megvalósítás viszont már más lapra tartozik. Először is, valahogyan a Fuuton chakrát kellene összpontosítanom és azzal használni a Shunshint. Rendben, akkor lássuk a macit, chakrakoncentráció, megfelelő kézjelek és… nem jó. Már az elrugaszkodás pillanatában éreztem, hogy valami nem stimmel, hiába koncentráltam a szél chakrát, amikor elkezdtem a kézjeleket, már normált használtam. Jól van, akkor vissza az alapokhoz, még az akadémiai alapokhoz, amikor a chakramanipulációt tanultuk, hátha az segít, mert ez a közepébe vágás csak hátráltat. Fogyasztja az amúgyis megfelezett chakrámat, igen, ez egy hátulütője a Kage Bunshinnak. Ha jól okoskodom, akkor először a szél chakrámat kellene felszabadítani, amit az előbb már megcsináltam. Enyhe szélnek kell körülvennie hozzá, hogyha ez sikerül, szóval próbáljuk meg még egyszer. Kis koncentráció után sikerül elérnem a várt hatást, itt azonban megakadok. Hogyan kellene tovább mennem? Jól van Inu, semmi gond, gondolkodj, hogyan is szoktál szél elemű technikákat használni. Egyáltalán, mit tudok a szélről, mint elemről? Nem kell hozzá kézjel, legalábbis a legtöbb technikához. Ez már haladás, viszont a Shunshin no Jutsuhoz eredetileg kell, más kérdés, hogy a ninják egy jó része egy bizonyos szint felett már nem használja. Itt viszont az lenne a lényeg, hogy a sebességemet növeljem vele és elvileg nagyobbat is leszek képes ugrani, ehhez pedig nem a Shunshin alapelvével jutok hozzá, mert ott a testemen belül irányítom a chakrát. Elemi chakrát meg testen belül irányítani bazi nehéz, szóval nem ezzel kellene elszórakozni. A kiengedés, mint alapelv ezek szerint jó, már csak valahogyan a testem köré kellene irányítani ezt az egészet. Azért kíváncsi vagyok, hogyan halad a klónom, ő is ilyen lassan jött-e rá a dologra, vagy csak nekem megy nehezen ez az egész? Jól van, akkor csináljuk meg a dolgot. Nagy levegő, chakra kienged, manipulál és nekifut. A hatás nem maradt el, egy kicsit gyorsabbnak éreztem, de ez persze még messze volt a tökéletestől. Végülis semmi gáz, itt a délután további része is, ráérek. Még naplemente előtt jártam, mikor az utolsó nekifutást terveztem, tekintve a feleződött chakra fogyására, így sem nagyon tudom, hogyan megyek haza. Már éppen készültem nekiindulni, mikor meghallottam a saját, először örömteli, majd később riadt, ordításomat és végül a kage bunshinokra jellemző tompa puffanó hangot, mikor eltűnnek.
- A hülyéje! – csak ezzel tudtam kommentálni az eseményeket, miután a klónom emlékei megrohamozták az agyamat. Mint kiderült, ő egy kicsivel előrébb tartott, mint én, azonban nagyon bevette magát a fák közé, aminek meg is lett az eredménye. Ez a szerencsétlen egy jól kivitelezett technika után egyenesen belelőtte magát egy fába. Most már nem csodálkozom az ordításon, végülis arccal beleállni egy fába minden csak nem kellemes dolog, visszaemlékezni rá sem a legjobb, szóval egy újabb fájdalmas emlék. A lényegi része dolgoknak viszont megvan, mégpedig egy biztos tipp, hogyan is kellene kivitelezni ezt az őrült technikát.
Másnap az előző napi edzéstől kicsit fáradtan ébredtem, régen tapasztaltam, hogy vacsorára egy egész családnak elegendő kaját toltam be és a reggeli sem sokban maradt el tőle. Igazából aludtam volna még, ha nem kellett volna megjelennem a kiképzőterepeken, mivel az öreg Shiroi beadta a derekát. Ennek végülis csak örülni lehet, mert egy B szintű technikával készült nekem, ami a már kissé régebben megtanult Hari Jizou defenzív jutsun alapszik. Viszont ez a támadó változata a dolognak, szóval bővítem a repertoáromat, végülis háború van. És ugyebár nagyon jól tudjuk, hogyan járt Sunagakure.
Előbb értem oda egy kicsivel, viszont az öreg már ott volt és ahogy elnéztem, kissé morcos hangulatában sikerült megtalálnom. Ez szép lesz, ha jó a kedve, akkor sem egy sétagalopp vele edzeni, így viszont garantáltan ki fog nyírni.
- Késtél. – vetette oda foghegyről, majd még igen terjedelmes szakálla alatt hozzátette, „Ezek a mai fiatalok nem tudják, mit jelent a pontosság.”
- Nézőpont kérdése. – vontam meg a vállamat, majd mikor láttam, hogy lenne hozzáfűzni valója, felemeltem a kezeimet és kissé pofátlanul a szavába vágtam. – Vitatkozhatunk a pontosságról még holnap estig is, viszont én jobban szeretnék edzeni egy kicsit, szóval inkább kezdjünk bele.
- Szemtelen kölyök. Jól van, te akartad. Ugyebár már megtanítottam neked a Hari Jizout, ami alapvetően egy védekező technika. Mindent az sem képes kivédeni, de dobófegyverek és némely taijustu ellen hatásos. Az erősebb ninjutsukkal viszont így is-úgyis kinyírnak, szóval…
- Igen, hallottam párszor ezt is.
- Jó. A technika, amit most tanítani fogok neked az a Ranji Shigumi no Jutsu. Ez egy támadó technika, ugyanúgy a hajadat használod hozzá és ha elég chakrát használsz hozzá, igen hatásos kis technika.
- Hogyhogy?
- Képes leszel akár egy idézett lényt is átszúrni vele. Ezen kívül használható fojtásra, csapdába ejtésre és sebzésre. Látom kölyök felcsillant a szemed. Kezdhetjük? – felcsillant? Viccelsz velem? Ezek a hajas technikák amúgy sem valami elterjedtek, ha jól tudom, Konoha legendás sanninjainak egyike használta ezt, akinek a könyvét is olvastam. Igen, hmm, hogy is mondjam, finom olvasmány volt. Szóval nem egy tucat technikáról beszélünk, ami már önmagában érdekessé teszi, a másik része, hogy kedvelem a kissé fura technikákat és ez bőven ebbe a kategóriába sorolható.
A kezdés nála körülbelül annyit jelentett, hogy gyorsan elmutogatta a kézjeleket, én meg majdnem fel lettem koncolva. Igazából ha nincsenek jó reflexeim, akkor nagyon csúnyán járok, de szerencsére még azért nem vagyok veszett ügy, a felém tartó hajtű (?) elől jobb tipp híján elugrottam. Az öreg villantott egy gonosz vigyort, majd visszahúzta a tüskéit, én pedig azért biztos ami biztos, fenntartottam a készültséget. Ugyan vörös riadó nem kell, de egy sárga bőven belefér.
- Tetszett a bemutatóm?
- Jó kis jutsu, ezt elismerem. – most rajtam volt a vigyorgás sora. Jól van, ha harcolni akar, tessék, nekem úgy is jó. – Nem tudtam, hogy a beleverek a fejedbe egy jutsut kifejezést te szó szerint akarod használni.
- Majd a végén, ha megtanultad, most nem. – csóválja meg a fejét az öreg és közelebb int magához. – Elmondom az alapelveket, meg odaadom a kézjelek listáját. Múltkor is szükség volt rá, tekintve milyen jó a memóriád. Látod? Ezért mondom, hogy a Fuuton nem egy szerencsés elem.
- Oké, erről is elcseveghetünk még nem is keveset, de valahogy most ez sem köt le. – forgattam meg a szemeimet. – Inkább kezdjük, mivel háború van és nem érek rá.
- Talán sietsz?
- Éppenséggel hallottam pletykákat, hogy hamarosan két hetes szolgálatra küldenek a kikötőhöz, szóval igen, ezt is mondhatjuk.
- Jól van. – sóhajtott az öreg, majd odadobott nekem egy tekercset. – Ebben megtalálod az instrukciókat, én addig ledőlök az egyik fa tövébe.
- Akkor nem segít?
- Chuunin vagy, nem? Meg tudod oldani magad.
Oké, úgy látszik, nem csak a Shunshin elemi változatának megtanulásában maradtam magamra, hanem ebben is. Nagyot sóhajtottam, majd beleolvastam a tekercsbe. Ez elsőre nem tűnik annyira bonyolultnak, mint ahogyan azt gondoltam, viszont a Kage Bunshint itt kizárom. A technika igényel némi chakrát és attól tartok, ha megfelezem a sajátomat, csak kitolok magammal mivel nem leszek képes elérni a kívánt hatást. Oké, akkor máshogyan futok neki a dolgoknak. Mivel ugyebár a jutsu a Hari Jizou elvén működik, azt kell alapul venni, a tekercsbeli instrukciók pedig csak támpontok, volt már rá példa, hogy nem a tankönyv szerinti forgatókönyvvel sikerült megtanulnom valamit. Mivel nem vagyok egy zseni, ezt elég hamar kénytelen voltam belátni, így mindent csak kemény munkával vagyok képes elérni, szóval ezt is ezzel fogom. A technika lényege ugyebár a tüskék mozgatása, ami csak azért nehezítés, mert az alaptechnikánál pont az a lényeg, hogy megkeményítsük őket. Ezzel adják számunkra a védelmet. Tehát akkor először próbaképpen megcsinálom az alap technikát és utána jöhet a kiegészítés. A megfelelő kézjelek elmutogatása után használom a technikát és mindig rájövök, milyen fura érzés, viszont itt a bökkenő, ezek a tüskék meg sem mozdulnak. Rendben van, ez egy igen kellemetlen végkifejlet, erre nem számítottam, legalábbis ebben a formában nem. Azt nem mondom, hogy nem volt várható a kudarc, de legalábbis egy kis eredményességet elvártam volna. Akkor másféle megközelítésre lesz szükségem. Leültem a tekercs mellé és elkezdtem tanulmányozni. Nos, már ott elrontottam a dolgot, hogy teljesen más kézjelek kellenek ehhez a jutsuhoz, vagyis valószínűleg azok felelnek a mozgásért. Így már azért világos a dolog, valamennyire. Végülis egy jutsuhoz mindennek passzolnia kell, így többek között ennek is. Szépen a tekercsből puskázom ki a kézjeleket, majd miután elvégzem őket, kialakul a már jól ismert sündisznóforma, viszont a tüskéim mozgása elenyésző. Végülis minél több a belevezetett chakra, annál nagyobb a hatásfok, szóval megemeltem a használt mennyiséget. A képlet úgy nézett ki, hogy több chakra, több mozgás, vagyis a sünből átváltottam polipba. Igen, mikor először használok egy technikát, nem feltétlen sikerül, ezt tapasztaltam már elég sokszor, de hogy a tüskék a szélrózsa összes irányába elmozogjanak az azért már bőven unfair. A fene sem gondolta volna, hogy ennyire bonyolult ezeket mozgatni, vagy legalábbis némileg leállítani. Ráadásul kiszívják az emberből a chakrát, szóval már hogy a viharba ne lennék pipa? Tudom én, hogy ez egy B szintű technika, de nem kellene ennyi gondot okoznia, mert nem most kezdtem a ninja szakmát. Igen, Inu hivatalosan is teljesen kiakadt. Ha most egy kis taknyos akademista lennék, biztosan toporzékolva földhöz vágnám a tekercset és sírva szaladnék anyucihoz, hogy a csúnya technika kitolt velem. Esetemben ez csak azért is lenne vérciki, mert 21 éves vagyok és anyuci nem megvigasztalna, hanem jól képen törölne, mondván milyen ninja vagy te, kisfiam? Meg jönne a szokásos szöveg az apád ha most látna indulással. Attól függetlenül az agyvizem már felszaladt az egekbe, jelen idegállapotomban minden különösebb megerőltetés nélkül is képes lennék mondjuk egy Katon: Goukakyuura, szóval le kell hűtenem az agyamat és magamat még mielőtt tényleg robbanok. Egyszóval használom az ilyenkor legjobban bevált módszert. Megszüntetem a jutsut, odasétálok az öreghez, felveszem az oda ledobott kulacsomat, iszom egy kortyot, majd ugyanazzal a lendülettel a képembe borítom a maradékot. És ezzel le is van tudva a dolog. Ahogyan a hideg víz lassan végigfolyik az arcomon, kissé visszatér belém a józan gondolkodás is, szóval visszasétálok az eredeti helyemre és kezdem az egészet elölről. Nap végére eljutottam odáig, hogy némileg sikerült az irányításom alá vonni ezeket a tüskéket.
- Jól van, holnap egy kissé más edzést fogok tartani neked. – szólt az öreg, miután letettem magam egy finom mozdulattal a földre.
- Vagyis?
- Most, hogy sikerül mozgásra bírnod a tüskéket, meg kell tanulnod kontrollálni is őket. Felsoroltam, hogy mi mindenre lehet őket használni, igaz? Nem mindegy, hogy mire akarod használni, így a célzás, illetve a szándék sem mindegy. Most pedig tünés haza, mert bűzlesz.
Másnap ígéretéhez híven, tényleg más gyakorlattal készült számomra, méghozzá bábukkal. A képlet egyszerű volt, különböző módokon kellett eltalálnom őket, így megtanulva, hogyan lehet vele sebezni, valamit átszúrni, vagy esetleg csapdába ejteni és fojtani. Ha az ember egyszer ráérez az ízére, akkor igen könnyen megy, addig viszont szenved vele rendesen. A problémám ott kezdődött, hogy a precízebb mozdulatok nem igazán mentek elsőre, tehát a legtöbb bábut sikeresen keresztül döftem. Hangos káromkodások közepette jutottam el oda kora délutánra, hogy igen, képes vagyok valakit komolyabb sebzés nélkül is elkapni vele. Egyszóval az elvem megvolt, már csak a kivitelezést kellett begyakorolnom. Egy gyors ebédszünet után viszont már más vizekre eveztem, mégpedig a mozgó célpontok voltak a porondon. Az állókkal még csak-csak elboldogultam, de itt kezdődött az egész az elejéről, magyarán mindent karóba húztam, ami a tüskéim hatósugarába került. Mondanom sem kell, mennyire kifáradtam estére.
- Na kölyök, megtanítottam a technikát, holnaptól a magad ura vagy.
- Mics… ennyi? – nagy levegő, kifúj.
- Igen, innentől kezdve egyedül is gyakorolhatsz, a tanításodat majd leszámlázom a nagybátyádnak. – ez alatt azt kell érteni, hogy a két tróger testületileg elvonul inni.
Egyszóval ismételten magamra maradtam és most már két félkész technikával. Nagyszerű, de tényleg, így eddzen az ember. Másnap reggel megint a kiképzőterepeken kezdtem és egy kis tüskés gyakorlás után délután újra elővettem a Shunshin elemi változatát. Még élénken élt bennem, hogyan járt a klónom, így inkább egy olyan területet választottam a gyakorláshoz, ahol nem okozhatok magamnak a szükségesnél nagyobb kárt. A Kage Bunshint ez esetben elfelejthettem, végülis a délelőtt folyamán felhasznált chakramennyiségem nem is nagyon tette volna lehetővé. Felidéztem, hogyan csinálta a klón én és reprodukáltam, szerencsémre direkt olyan helyre mentem, ahol volt víz. A víz megmentette az irhámat a különösen nagy esésektől, szóval nap végére némi büszkeséggel, de kijelenthettem, képes vagyok használni az elemi Shunshint, legalábbis a turbózás részét. A másik még csak ez után jött.
A következő napot, viszont teljes egészében a Ranji Shigumi no Jutsu tökéletesítésére szántam, végülis nem hanyagolhatok el egy ilyen technikát, miután megtanultam. Ráadásul még így sem volt teljesen tökéletes, fojtani továbbra sem tudok vele, maximum összetörni, bár a hatás szempontjából ez lényegtelen. Az áldozat egyik esetben sem kap szép befejezést, szóval megtanultnak mondhattam lényegében a technikát.
Következett a Shunshin elemi változatának másik fele, ami lényegében abból állt, hogy egy chakrakivetülést hozok létre, amivel elterelem magamról a figyelmet. Én közben meglépek, a kivetülés én pedig ott marad és szépen eloszlik az ellenfeleim nagy bánatára. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ezt nem találom annyira hasznosnak, mint a felturbózó változatot, de mivel utálok félmunkát végezni, így neki is álltam a kivitelezéshez. Problémázásom első fele abból állt, hogy mióta megtanultam a Kage Bunshint, azóta nagyon nem használtam a normál Bunshin no Jutsumat. Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem vagyok képes megcsinálni, csak utálom, mikor ösztönből az erősebb technikát alkalmazom és nézek magamra, mint az a bizonyos picitehén a kertkapura. Helyett újkapura. Mindegy. Miután sokáig nézegettük így egymást, flörtölgettünk és… jaj várj, ez nem az a történet. Szóval néztünk egymásra és szerintem ugyanaz a gondolatmenet játszódhatott le mindkettőnk fejében. Ez meg mi a fenét néz így rám? Ha viszont azt nézem, hogy egymás tükörképei vagyunk, akkor meg kifejezetten jól nézek ki. Nagy nézelődésünket az szakította félbe, hogy a másom megszólalt.
- Már nem azért, de éppen edzeni készültem.
- Mert szerinted én fagyizni.
- Akkor hozzál nekem is. Legyen egy pisztácia, rumosdió és kávé.
- Na húzz innen! – és ezzel együtt meg is szüntettem a technikát. Nem szeretek saját magammal társalogni, mert állandóan az idegeimre megyek vele. Tehát vissza a munkához, ami abból áll, hogy megidézek egy Bunshint, először csak próbaképpen, mert rohadtul kíváncsi vagyok. Ja, még mindig gagyi, szóval akkor ez fog nekem segíteni? Most komolyan nagyot tudnék röhögni, ha ez valamilyen szinten vicces lenne, de nem az. Valahogy magamra kell idéznem ezt a klónt, legalábbis elviekben így működik ez az egész. De ha ez a vacak az ölemben köt ki, én elordítom magam. Még mielőtt megcsináltam volna, jött az isteni szikra. És mi lenne, ha az elmozdulásom pillanatában hívnám elő? Nem hülyeség, ha azt nézem, pontosan mire is kell használnom a technikát. Szóval akkor elkészülni, vigyááázz… nem jó! Előbb mozdultam, minthogy a technika összejöhetett volna. Ez egyáltalán az időzítésen múlik? Vagy csak én képzelem bele ezt az egészet? Jól van, maradjunk ezen az irányvonalon, hátha bejön a téma és nem csak én gondolok bele túlzottan sok mindent. A napom nagy részét próbálkozással töltöttem és már jócskán benne jártam az éjszakában is, mikor először sikerült eredményt elérnem. Nem mondom, érdekes látvány, mikor az otthogyott én egyszer csak fogja magát és elkezd köddé válni.
Mit szűrtem le ebből a tanulásomból? Kiváló kérdés és talán választ is tudok rá adni. Egyedül technikát tanulni baromi nehéz, viszont igencsak hasznos, ha az ember fel akarja fedezni, mire is képes valójában. Ráadásul a technikáink működéséről is megtudhatunk ezt-azt. A legnagyobb felfedezés pedig az volt, miután végeztem, hogy szeretem a pisztáciát, a rumosdiót és a kávét. Szóval egészségünkre!
Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika
Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.
Chakraszint: 350
Besorolás: B
Megkötés: Ninpo: Hari Jizou (megvan)
Mikor beüt az unalom, Inu elmegy tanárt keresni, hogy képezze magát. Legalábbis így néz ki az általános forma, mikor semmi dolgom nincs és éppen két küldetés között vagyok. Ha már háború van, illik összekapni magunkat, rendezni sorainkat és szélesíteni a repertoárunkat. Egyszer régebben már tanultam az öregtől egy technikát, aminek a neve Ninpo: Hari Jizou volt és most újra felkerestem, mert ő járatos ezekben a technikákban. Szóval felkerestem az öreg Shiroit és előálltam az ötletemmel, miszerint tanítson engem újra. Azt el kell mondani az öregről, hogy már igencsak benne jár a korban, szóval az én ötletemet sem vette annyira jó néven. Azt mondta, az csak egy egyszeri alkalom volt, innentől kezdve zargassak valaki mást, ő már nem szándékozik tanítani. Kissé szájhúzogatva, de rendben van, elfogadtam és nem zargattam őt tovább aznap. Volt még vele két szánalmas próbálkozásom, aztán közbeszólt egy küldetés és én végleg letettem a dologról. Két teljes hétig távol voltam, közben szinte végig azon gondolkodtam, hogyan vehetném rá mégiscsak az öreget a dologra, de semmi használható nem jutott eszembe. Mikor visszatértem, arra jutottam, hogy rendben van, ha kell lefizetem az öreget, de nekem kell a technika, szóval újra meglátogattam. Legalábbis félig sikerült a művelet, mert már az utcán összefutottam vele és mikor meglátott, egy nem túl kedves morgás után csak annyit vetett oda nekem: Ám legyen, holnap reggel várlak az egyik használaton kívüli akadémiai edzőtéren. Ez az egy mondat feldobta a napomat és gyakorlatilag meghozta a harci kedvem egy kis délutáni edzéshez. Még régebben olvastam valahol arról, hogyan is lehet a Shunshin no Jutsut elemi chakrával párosítani, így úgy gondoltam, kipróbálom a gyakorlatban is. Legalábbis megpróbálom elsajátítani, mert ahol megtaláltam ezt a technikát, csak az elvet írta le, szóval minden mást valószínűleg nekem kell kitalálnom. Az elemi Shunshin lényege az, hogy a használó az adott elemi chakrájával vegyíti a jutsut és ezzel vagy felturbózza a hatását, vagy egyfajta „klónt” hoz létre. Úgy gondoltam, hogy először áttanulmányozom, hogyan is kell ezt kivitelezni, majd elkezdem begyakorolni. Mondhatom, hogy valamilyen szinten értek a Fuuton elemhez, ha másért nem is, mert az az elsődleges elemem és javarészt azt használom. A Katonnal már igencsak bajban lennék, ha már itt tartunk, összesen két technikát ismerek, azokat is inkább kiegészítőnek használom a Fuutonhoz. Szóval, úgy gondoltam, hogy a könnyebbik végét fogom meg a dolgoknak, legalábbis azt, amit én könnyebbnek vélek, tehát megpróbálom a Shunshin no Jutsu hatását felerősíteni szél chakrával. Rájöttem, hogy ilyen egyszerűbb dolgokhoz ketten kellünk, szóval a folyamat meggyorsítása érdekében a megfelelő kézjelek után előhívtam egy Kage Bunshint. Tapasztaltam már, mit lehet elérni ezzel a technikával, ugyan tanulásra még nem használtam, de hátha ahhoz is jó. Legalábbis egyszer a nagybátyám mondott nekem ezzel kapcsolatban pár dolgot, amit most talán hasznosíthatok. Szóval valahogyan el kell érnem, hogy gyorsabb legyek, nos ez kimondva elég egyszerűnek tűnik, a megvalósítás viszont már más lapra tartozik. Először is, valahogyan a Fuuton chakrát kellene összpontosítanom és azzal használni a Shunshint. Rendben, akkor lássuk a macit, chakrakoncentráció, megfelelő kézjelek és… nem jó. Már az elrugaszkodás pillanatában éreztem, hogy valami nem stimmel, hiába koncentráltam a szél chakrát, amikor elkezdtem a kézjeleket, már normált használtam. Jól van, akkor vissza az alapokhoz, még az akadémiai alapokhoz, amikor a chakramanipulációt tanultuk, hátha az segít, mert ez a közepébe vágás csak hátráltat. Fogyasztja az amúgyis megfelezett chakrámat, igen, ez egy hátulütője a Kage Bunshinnak. Ha jól okoskodom, akkor először a szél chakrámat kellene felszabadítani, amit az előbb már megcsináltam. Enyhe szélnek kell körülvennie hozzá, hogyha ez sikerül, szóval próbáljuk meg még egyszer. Kis koncentráció után sikerül elérnem a várt hatást, itt azonban megakadok. Hogyan kellene tovább mennem? Jól van Inu, semmi gond, gondolkodj, hogyan is szoktál szél elemű technikákat használni. Egyáltalán, mit tudok a szélről, mint elemről? Nem kell hozzá kézjel, legalábbis a legtöbb technikához. Ez már haladás, viszont a Shunshin no Jutsuhoz eredetileg kell, más kérdés, hogy a ninják egy jó része egy bizonyos szint felett már nem használja. Itt viszont az lenne a lényeg, hogy a sebességemet növeljem vele és elvileg nagyobbat is leszek képes ugrani, ehhez pedig nem a Shunshin alapelvével jutok hozzá, mert ott a testemen belül irányítom a chakrát. Elemi chakrát meg testen belül irányítani bazi nehéz, szóval nem ezzel kellene elszórakozni. A kiengedés, mint alapelv ezek szerint jó, már csak valahogyan a testem köré kellene irányítani ezt az egészet. Azért kíváncsi vagyok, hogyan halad a klónom, ő is ilyen lassan jött-e rá a dologra, vagy csak nekem megy nehezen ez az egész? Jól van, akkor csináljuk meg a dolgot. Nagy levegő, chakra kienged, manipulál és nekifut. A hatás nem maradt el, egy kicsit gyorsabbnak éreztem, de ez persze még messze volt a tökéletestől. Végülis semmi gáz, itt a délután további része is, ráérek. Még naplemente előtt jártam, mikor az utolsó nekifutást terveztem, tekintve a feleződött chakra fogyására, így sem nagyon tudom, hogyan megyek haza. Már éppen készültem nekiindulni, mikor meghallottam a saját, először örömteli, majd később riadt, ordításomat és végül a kage bunshinokra jellemző tompa puffanó hangot, mikor eltűnnek.
- A hülyéje! – csak ezzel tudtam kommentálni az eseményeket, miután a klónom emlékei megrohamozták az agyamat. Mint kiderült, ő egy kicsivel előrébb tartott, mint én, azonban nagyon bevette magát a fák közé, aminek meg is lett az eredménye. Ez a szerencsétlen egy jól kivitelezett technika után egyenesen belelőtte magát egy fába. Most már nem csodálkozom az ordításon, végülis arccal beleállni egy fába minden csak nem kellemes dolog, visszaemlékezni rá sem a legjobb, szóval egy újabb fájdalmas emlék. A lényegi része dolgoknak viszont megvan, mégpedig egy biztos tipp, hogyan is kellene kivitelezni ezt az őrült technikát.
Másnap az előző napi edzéstől kicsit fáradtan ébredtem, régen tapasztaltam, hogy vacsorára egy egész családnak elegendő kaját toltam be és a reggeli sem sokban maradt el tőle. Igazából aludtam volna még, ha nem kellett volna megjelennem a kiképzőterepeken, mivel az öreg Shiroi beadta a derekát. Ennek végülis csak örülni lehet, mert egy B szintű technikával készült nekem, ami a már kissé régebben megtanult Hari Jizou defenzív jutsun alapszik. Viszont ez a támadó változata a dolognak, szóval bővítem a repertoáromat, végülis háború van. És ugyebár nagyon jól tudjuk, hogyan járt Sunagakure.
Előbb értem oda egy kicsivel, viszont az öreg már ott volt és ahogy elnéztem, kissé morcos hangulatában sikerült megtalálnom. Ez szép lesz, ha jó a kedve, akkor sem egy sétagalopp vele edzeni, így viszont garantáltan ki fog nyírni.
- Késtél. – vetette oda foghegyről, majd még igen terjedelmes szakálla alatt hozzátette, „Ezek a mai fiatalok nem tudják, mit jelent a pontosság.”
- Nézőpont kérdése. – vontam meg a vállamat, majd mikor láttam, hogy lenne hozzáfűzni valója, felemeltem a kezeimet és kissé pofátlanul a szavába vágtam. – Vitatkozhatunk a pontosságról még holnap estig is, viszont én jobban szeretnék edzeni egy kicsit, szóval inkább kezdjünk bele.
- Szemtelen kölyök. Jól van, te akartad. Ugyebár már megtanítottam neked a Hari Jizout, ami alapvetően egy védekező technika. Mindent az sem képes kivédeni, de dobófegyverek és némely taijustu ellen hatásos. Az erősebb ninjutsukkal viszont így is-úgyis kinyírnak, szóval…
- Igen, hallottam párszor ezt is.
- Jó. A technika, amit most tanítani fogok neked az a Ranji Shigumi no Jutsu. Ez egy támadó technika, ugyanúgy a hajadat használod hozzá és ha elég chakrát használsz hozzá, igen hatásos kis technika.
- Hogyhogy?
- Képes leszel akár egy idézett lényt is átszúrni vele. Ezen kívül használható fojtásra, csapdába ejtésre és sebzésre. Látom kölyök felcsillant a szemed. Kezdhetjük? – felcsillant? Viccelsz velem? Ezek a hajas technikák amúgy sem valami elterjedtek, ha jól tudom, Konoha legendás sanninjainak egyike használta ezt, akinek a könyvét is olvastam. Igen, hmm, hogy is mondjam, finom olvasmány volt. Szóval nem egy tucat technikáról beszélünk, ami már önmagában érdekessé teszi, a másik része, hogy kedvelem a kissé fura technikákat és ez bőven ebbe a kategóriába sorolható.
A kezdés nála körülbelül annyit jelentett, hogy gyorsan elmutogatta a kézjeleket, én meg majdnem fel lettem koncolva. Igazából ha nincsenek jó reflexeim, akkor nagyon csúnyán járok, de szerencsére még azért nem vagyok veszett ügy, a felém tartó hajtű (?) elől jobb tipp híján elugrottam. Az öreg villantott egy gonosz vigyort, majd visszahúzta a tüskéit, én pedig azért biztos ami biztos, fenntartottam a készültséget. Ugyan vörös riadó nem kell, de egy sárga bőven belefér.
- Tetszett a bemutatóm?
- Jó kis jutsu, ezt elismerem. – most rajtam volt a vigyorgás sora. Jól van, ha harcolni akar, tessék, nekem úgy is jó. – Nem tudtam, hogy a beleverek a fejedbe egy jutsut kifejezést te szó szerint akarod használni.
- Majd a végén, ha megtanultad, most nem. – csóválja meg a fejét az öreg és közelebb int magához. – Elmondom az alapelveket, meg odaadom a kézjelek listáját. Múltkor is szükség volt rá, tekintve milyen jó a memóriád. Látod? Ezért mondom, hogy a Fuuton nem egy szerencsés elem.
- Oké, erről is elcseveghetünk még nem is keveset, de valahogy most ez sem köt le. – forgattam meg a szemeimet. – Inkább kezdjük, mivel háború van és nem érek rá.
- Talán sietsz?
- Éppenséggel hallottam pletykákat, hogy hamarosan két hetes szolgálatra küldenek a kikötőhöz, szóval igen, ezt is mondhatjuk.
- Jól van. – sóhajtott az öreg, majd odadobott nekem egy tekercset. – Ebben megtalálod az instrukciókat, én addig ledőlök az egyik fa tövébe.
- Akkor nem segít?
- Chuunin vagy, nem? Meg tudod oldani magad.
Oké, úgy látszik, nem csak a Shunshin elemi változatának megtanulásában maradtam magamra, hanem ebben is. Nagyot sóhajtottam, majd beleolvastam a tekercsbe. Ez elsőre nem tűnik annyira bonyolultnak, mint ahogyan azt gondoltam, viszont a Kage Bunshint itt kizárom. A technika igényel némi chakrát és attól tartok, ha megfelezem a sajátomat, csak kitolok magammal mivel nem leszek képes elérni a kívánt hatást. Oké, akkor máshogyan futok neki a dolgoknak. Mivel ugyebár a jutsu a Hari Jizou elvén működik, azt kell alapul venni, a tekercsbeli instrukciók pedig csak támpontok, volt már rá példa, hogy nem a tankönyv szerinti forgatókönyvvel sikerült megtanulnom valamit. Mivel nem vagyok egy zseni, ezt elég hamar kénytelen voltam belátni, így mindent csak kemény munkával vagyok képes elérni, szóval ezt is ezzel fogom. A technika lényege ugyebár a tüskék mozgatása, ami csak azért nehezítés, mert az alaptechnikánál pont az a lényeg, hogy megkeményítsük őket. Ezzel adják számunkra a védelmet. Tehát akkor először próbaképpen megcsinálom az alap technikát és utána jöhet a kiegészítés. A megfelelő kézjelek elmutogatása után használom a technikát és mindig rájövök, milyen fura érzés, viszont itt a bökkenő, ezek a tüskék meg sem mozdulnak. Rendben van, ez egy igen kellemetlen végkifejlet, erre nem számítottam, legalábbis ebben a formában nem. Azt nem mondom, hogy nem volt várható a kudarc, de legalábbis egy kis eredményességet elvártam volna. Akkor másféle megközelítésre lesz szükségem. Leültem a tekercs mellé és elkezdtem tanulmányozni. Nos, már ott elrontottam a dolgot, hogy teljesen más kézjelek kellenek ehhez a jutsuhoz, vagyis valószínűleg azok felelnek a mozgásért. Így már azért világos a dolog, valamennyire. Végülis egy jutsuhoz mindennek passzolnia kell, így többek között ennek is. Szépen a tekercsből puskázom ki a kézjeleket, majd miután elvégzem őket, kialakul a már jól ismert sündisznóforma, viszont a tüskéim mozgása elenyésző. Végülis minél több a belevezetett chakra, annál nagyobb a hatásfok, szóval megemeltem a használt mennyiséget. A képlet úgy nézett ki, hogy több chakra, több mozgás, vagyis a sünből átváltottam polipba. Igen, mikor először használok egy technikát, nem feltétlen sikerül, ezt tapasztaltam már elég sokszor, de hogy a tüskék a szélrózsa összes irányába elmozogjanak az azért már bőven unfair. A fene sem gondolta volna, hogy ennyire bonyolult ezeket mozgatni, vagy legalábbis némileg leállítani. Ráadásul kiszívják az emberből a chakrát, szóval már hogy a viharba ne lennék pipa? Tudom én, hogy ez egy B szintű technika, de nem kellene ennyi gondot okoznia, mert nem most kezdtem a ninja szakmát. Igen, Inu hivatalosan is teljesen kiakadt. Ha most egy kis taknyos akademista lennék, biztosan toporzékolva földhöz vágnám a tekercset és sírva szaladnék anyucihoz, hogy a csúnya technika kitolt velem. Esetemben ez csak azért is lenne vérciki, mert 21 éves vagyok és anyuci nem megvigasztalna, hanem jól képen törölne, mondván milyen ninja vagy te, kisfiam? Meg jönne a szokásos szöveg az apád ha most látna indulással. Attól függetlenül az agyvizem már felszaladt az egekbe, jelen idegállapotomban minden különösebb megerőltetés nélkül is képes lennék mondjuk egy Katon: Goukakyuura, szóval le kell hűtenem az agyamat és magamat még mielőtt tényleg robbanok. Egyszóval használom az ilyenkor legjobban bevált módszert. Megszüntetem a jutsut, odasétálok az öreghez, felveszem az oda ledobott kulacsomat, iszom egy kortyot, majd ugyanazzal a lendülettel a képembe borítom a maradékot. És ezzel le is van tudva a dolog. Ahogyan a hideg víz lassan végigfolyik az arcomon, kissé visszatér belém a józan gondolkodás is, szóval visszasétálok az eredeti helyemre és kezdem az egészet elölről. Nap végére eljutottam odáig, hogy némileg sikerült az irányításom alá vonni ezeket a tüskéket.
- Jól van, holnap egy kissé más edzést fogok tartani neked. – szólt az öreg, miután letettem magam egy finom mozdulattal a földre.
- Vagyis?
- Most, hogy sikerül mozgásra bírnod a tüskéket, meg kell tanulnod kontrollálni is őket. Felsoroltam, hogy mi mindenre lehet őket használni, igaz? Nem mindegy, hogy mire akarod használni, így a célzás, illetve a szándék sem mindegy. Most pedig tünés haza, mert bűzlesz.
Másnap ígéretéhez híven, tényleg más gyakorlattal készült számomra, méghozzá bábukkal. A képlet egyszerű volt, különböző módokon kellett eltalálnom őket, így megtanulva, hogyan lehet vele sebezni, valamit átszúrni, vagy esetleg csapdába ejteni és fojtani. Ha az ember egyszer ráérez az ízére, akkor igen könnyen megy, addig viszont szenved vele rendesen. A problémám ott kezdődött, hogy a precízebb mozdulatok nem igazán mentek elsőre, tehát a legtöbb bábut sikeresen keresztül döftem. Hangos káromkodások közepette jutottam el oda kora délutánra, hogy igen, képes vagyok valakit komolyabb sebzés nélkül is elkapni vele. Egyszóval az elvem megvolt, már csak a kivitelezést kellett begyakorolnom. Egy gyors ebédszünet után viszont már más vizekre eveztem, mégpedig a mozgó célpontok voltak a porondon. Az állókkal még csak-csak elboldogultam, de itt kezdődött az egész az elejéről, magyarán mindent karóba húztam, ami a tüskéim hatósugarába került. Mondanom sem kell, mennyire kifáradtam estére.
- Na kölyök, megtanítottam a technikát, holnaptól a magad ura vagy.
- Mics… ennyi? – nagy levegő, kifúj.
- Igen, innentől kezdve egyedül is gyakorolhatsz, a tanításodat majd leszámlázom a nagybátyádnak. – ez alatt azt kell érteni, hogy a két tróger testületileg elvonul inni.
Egyszóval ismételten magamra maradtam és most már két félkész technikával. Nagyszerű, de tényleg, így eddzen az ember. Másnap reggel megint a kiképzőterepeken kezdtem és egy kis tüskés gyakorlás után délután újra elővettem a Shunshin elemi változatát. Még élénken élt bennem, hogyan járt a klónom, így inkább egy olyan területet választottam a gyakorláshoz, ahol nem okozhatok magamnak a szükségesnél nagyobb kárt. A Kage Bunshint ez esetben elfelejthettem, végülis a délelőtt folyamán felhasznált chakramennyiségem nem is nagyon tette volna lehetővé. Felidéztem, hogyan csinálta a klón én és reprodukáltam, szerencsémre direkt olyan helyre mentem, ahol volt víz. A víz megmentette az irhámat a különösen nagy esésektől, szóval nap végére némi büszkeséggel, de kijelenthettem, képes vagyok használni az elemi Shunshint, legalábbis a turbózás részét. A másik még csak ez után jött.
A következő napot, viszont teljes egészében a Ranji Shigumi no Jutsu tökéletesítésére szántam, végülis nem hanyagolhatok el egy ilyen technikát, miután megtanultam. Ráadásul még így sem volt teljesen tökéletes, fojtani továbbra sem tudok vele, maximum összetörni, bár a hatás szempontjából ez lényegtelen. Az áldozat egyik esetben sem kap szép befejezést, szóval megtanultnak mondhattam lényegében a technikát.
Következett a Shunshin elemi változatának másik fele, ami lényegében abból állt, hogy egy chakrakivetülést hozok létre, amivel elterelem magamról a figyelmet. Én közben meglépek, a kivetülés én pedig ott marad és szépen eloszlik az ellenfeleim nagy bánatára. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ezt nem találom annyira hasznosnak, mint a felturbózó változatot, de mivel utálok félmunkát végezni, így neki is álltam a kivitelezéshez. Problémázásom első fele abból állt, hogy mióta megtanultam a Kage Bunshint, azóta nagyon nem használtam a normál Bunshin no Jutsumat. Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem vagyok képes megcsinálni, csak utálom, mikor ösztönből az erősebb technikát alkalmazom és nézek magamra, mint az a bizonyos picitehén a kertkapura. Helyett újkapura. Mindegy. Miután sokáig nézegettük így egymást, flörtölgettünk és… jaj várj, ez nem az a történet. Szóval néztünk egymásra és szerintem ugyanaz a gondolatmenet játszódhatott le mindkettőnk fejében. Ez meg mi a fenét néz így rám? Ha viszont azt nézem, hogy egymás tükörképei vagyunk, akkor meg kifejezetten jól nézek ki. Nagy nézelődésünket az szakította félbe, hogy a másom megszólalt.
- Már nem azért, de éppen edzeni készültem.
- Mert szerinted én fagyizni.
- Akkor hozzál nekem is. Legyen egy pisztácia, rumosdió és kávé.
- Na húzz innen! – és ezzel együtt meg is szüntettem a technikát. Nem szeretek saját magammal társalogni, mert állandóan az idegeimre megyek vele. Tehát vissza a munkához, ami abból áll, hogy megidézek egy Bunshint, először csak próbaképpen, mert rohadtul kíváncsi vagyok. Ja, még mindig gagyi, szóval akkor ez fog nekem segíteni? Most komolyan nagyot tudnék röhögni, ha ez valamilyen szinten vicces lenne, de nem az. Valahogy magamra kell idéznem ezt a klónt, legalábbis elviekben így működik ez az egész. De ha ez a vacak az ölemben köt ki, én elordítom magam. Még mielőtt megcsináltam volna, jött az isteni szikra. És mi lenne, ha az elmozdulásom pillanatában hívnám elő? Nem hülyeség, ha azt nézem, pontosan mire is kell használnom a technikát. Szóval akkor elkészülni, vigyááázz… nem jó! Előbb mozdultam, minthogy a technika összejöhetett volna. Ez egyáltalán az időzítésen múlik? Vagy csak én képzelem bele ezt az egészet? Jól van, maradjunk ezen az irányvonalon, hátha bejön a téma és nem csak én gondolok bele túlzottan sok mindent. A napom nagy részét próbálkozással töltöttem és már jócskán benne jártam az éjszakában is, mikor először sikerült eredményt elérnem. Nem mondom, érdekes látvány, mikor az otthogyott én egyszer csak fogja magát és elkezd köddé válni.
Mit szűrtem le ebből a tanulásomból? Kiváló kérdés és talán választ is tudok rá adni. Egyedül technikát tanulni baromi nehéz, viszont igencsak hasznos, ha az ember fel akarja fedezni, mire is képes valójában. Ráadásul a technikáink működéséről is megtudhatunk ezt-azt. A legnagyobb felfedezés pedig az volt, miután végeztem, hogy szeretem a pisztáciát, a rumosdiót és a kávét. Szóval egészségünkre!
Hazukage Inu- Játékos
- Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato, vagy amerre tetszik
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 451
Re: Hazukage Inu
Hidan Pént. Szept. 11 2015, 16:16
Szép munka, a tanulást elfogadom, +5 chakra. Felírhatod a technikát 
Hidan- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint: ⎊
Similar topicsNaruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.