Akihiro Hirasi

Név: Akihiro Hirasi
Kor: 28
Nem: Férfi
Rang: Jōnin
Chakra: Fuuton / Szél
Származás: Konoha / Levelek közt Rejtőző Falu
Felszerelés:
- Oldaltáska: Dróthuzal, 5 db Kunai, 10 db Shuriken
- Lábra csatolható táska: Tekercsek, térkép, 1 db rejtett Kunai kés

Külső:
Hosszú, fekete haj, sápadt bőr, mélyre ható tekintet.
187 cm magas, 87 kg. Edzett testalkatú, gyors és dinamikus.

Belső:
Erős jellem, céltudatos, elkötelezett. Tapasztalt, lojális vezető. Kitartó, és rendkívül maximalista. Átgondoltsága viszont olykor hátrányává válik, hiszen szinte teljesen képtelen a dolgokra rögtön, gondolkodás nélkül reagálni.

Előtörténet:

Első lépések

A szélcsengő misztikus, ritmustalan csengése bele-belehasított az éjszakába. Az utcák alapzaját az eső félelmetesen kopogó hangja adta, és az a nyomorult szélcsengő... Néhány épület ablakán át a macskakőre vetítődött a szobák halványsárga fénye, elnyújtott paralelogrammát rajzolva az út csillogó felületére. Az utcáról bekanyarodva, a szűk sikátor vége felé egy csuklyás férfi fetrengett a sárban. A shake bűze az akadémián túl is erősen érezhető volt. Mikor reggel rátaláltak a férfire, már halott volt. Önmagával végzett, felesége elvesztése, és a hirtelen vállára nehezedő súly roppantotta össze. Egy gyermeket hagyott maga után. Engem. Anyám a szülőágyán feküdt. Ahogyan a világra jöttem, ő a túlvilágra menekült. Azon a keserű, reményvesztett, esős éjszakán két ember fizetett az én életemért. Szüleim halála ellenére, gyermekkorom nem szenvedett hiányt a kényeztetésben. Nevelő szüleim úgy tekintettek rám, mintha a sajátjuk lennék. Sosem lógtam ki a sorból. Odafigyeltek rám, megróttak és tanítottak. Nekik köszönhetek azt, hogy azzá neveltek ami most vagyok. Nevelőapám befolyásos embernek számított a faluban, az ANBU különleges egység egyik vezetője volt.
Kiskoromban a Konohai akadémiára jártam, akár a többi helyi gyermek. Az akadémiára való beiratkozás előtt a szüleim felváltva készítettek fel, így diákként már valamennyivel többet tudtam társaimnál. A Genin vizsga mély nyomot hagy az ember életében, az enyémben is maradandót alkotott.

A sivár akadémiai falak sápadtan tekintettek le rám. Okyoito sensei egy vaskos tölgyfaasztal mögött ült, mellette kettő ismeretlen kilétű Chūnin.
- Gyerünk, Akihiro! - mosolyogta a sensei.
- Készen állsz? - kérdezte az egyik ismeretlen alak.
- Készen, sensei! - bólintottam. - Henge no Jutsu! - kiáltottam, és befejeztem a kézjeleket. Belülről semmi sem változott, csak reméltem, hogy a jobb oldali vizsgáztató alakját öltöttem magamra. A senseiek elégedetten mosolyogtak. Bátortalanul lestem le a kezeimre, és önelégülten elvigyorodtam.
- Szép volt Akihiro, lássunk még valamit! - fűzte hozzá Okyoito. Erre már nem válaszoltam, csak biccentettem.
- Bunshin no jutsu! - feloldottam a jutsut a megfelelő kézjelekkel, és három velem teljesen egyforma alak álldogált a hajópadló kellős közepén.
- Én úgy gondolom, hogy ez meggyőző! - bólogattak a vizsgáztatók, és szólították a következő tanulókat. Még azon a napon nyújtotta át Okyoito sensei a homlokpántomat, és az oklevelet, amit az apámnak, Eisennek kellett aláírnia...

Geninné válásom után, apám befolyásos ember lévén kérvényeztette, hogy a további tanulmányaimat ő kövesse nyomon. Így egyszerre vált ő Apámmá, Nevelőapámmá és senseiemmé is. Amikor gyakorlataimat végeztük, nem bánt velem kesztyűs kézzel. Rengeteg rizikós helyzetbe sodort az ár, de fogadni mernék rá, az én Genin életem keményebb volt egy jó pár embernél. Voltak napok, amikor mást sem csináltam, csak célba dobáltam egész álló nap. Apám kitartásra, és elnyomhatatlanságra nevelt, megtanította, hogy sosem ott van vége valaminek, ahol a vége látszik. Ott van vége, ahol Te akarod. Utazásaink során rengeteg országot érintettünk, közülük párat be is jártunk. Veszélyes kalandokat tudhatunk a hátunk mögött, az bizonyos.

- A barlangban fosztogatók vannak. - mutatott a sötét nyílás felé Eisen, a (nevelő) apám. Szemeim szikráztak az örömtől.
~ Az első éles belépőm lesz! - mondogattam magamban.
- A dolog veszélyesebb, mint hinnéd, fiam! - folytatta Eisen. - Egyedül mész be, de a nyomodban leszek. Ne hagyj magad után semmit! Van engedélyem rá, hogy ezeket a törvényen kívüli embereket hatástalanítsuk. Te vagy a penge, Akihiro. - fejezte be, és elindított. Megigazítottam a kesztyűimet. Egy kunait helyeztem a számba. A bal kezemben három füstbombát szorítottam, a jobbal két shurikent készítettem az arcom elé. A barlang csendes volt és sötét. Óvatosan haladtam. A beszélgetés, a kalózok alkohollal itatott gúnyos röhögése és ordibálása már tisztán hallatszott. Halványpiros fényt pillantottam meg. Az üreg szája volt. Ahogyan kiértem a szikla peremére, lefelé néztem. A galádok úgy öt méternyire alattam mulatoztak. Négyen voltak, illetve egy ötödik is, de az távolabb ült a társaságtól. Innen föntről rendkívül könnyű célpontok voltak. Az első füstbombát a külön ülő férfire, a másik kettőt a társaságra. Ezután a két shuriken a kívülálló férfire, leugrok a négy közé és a kunai késsel befejezem a munkát... Egyszerűnek tűnik. Csak össze kellett szednem magamat. Magam mögé néztem. Semmi, csak a sötétség. Eisen nyilván elrejtőzött, egy olyan helyre, ahonnét tisztán rálát a dorbézolókra, és rám is. Visszafordultam. Jól át kellett gondolnom, hogyan csinálom. Nem szabadott üres időt hagyni a támadásban, mert akkor nagy az esélye, hogy reagálnak, és megfognak. A távol ülő férfi viszont veszélyesnek tűnt. Bárhogyan is vezettem le a fejemben, a tuti biztost mindig őrá következtettem ki. Fél órája guggolhattam odafenn, mikor a földhöz vágtam a füstbombát. Innentől számítva, minden hihetetlenül gyorsan történt. A két shuriken a tömegbe vágódott, mind a kettő egy testbe fúródott. A nagydarab férfi holtan rogyott össze. A magányos fosztogatónak saját kezemmel vágtam el a torkát. Előrántottam két újabb shurikent, ezzel a harmadikat is a földre terítettem. Egy hibádzott... A füst még nem ült le. Hunyorogva próbáltam kivenni valami mozgó alakot, de hiába. Kétségbe estem. Két kést szorongattam a kezemben. Tompa puffanásra lettem figyelmes, hátra fordultam. Egy szürke mellényes, magas, szakállas férfi állt előttem, Eisen volt az. Kezében egy nagydarab férfi holttestét fogta.
- Soha többé ne hagyd őket szétszéledni... - mondta Eisen, és távoztunk a helyszínről.

Miből lesz a cserebogár...

Idővel eljön az a pillanat, amit minden kis ninja vár. A Chūnin vizsga időszaka. Eisen sensei részletesen elmagyarázta a nevezés pontjait, a vizsga tartalmát.
- Három feladatból kettőnél veled leszek. - mondta. - Az első feladat gyerekjáték lesz, rendesen fel vagy készülve az ilyen helyzetekre. Egy épülethez kell eljutni, és visszaszerezni a 20 elrejtett dokumentum egyikét. Az épületet őrökkel vették körül, odabenn hat szint van, a pincét is beleértve. A tekercsek bárhol lehetnek... Amire nem számíthatsz az az, hogy a többi társad is meg akarja majd szerezni őket, tehát nincs időd habozni. Ha pedig nálad van a tekercs, ne hagyd, hogy elvegyék! A második feladatnál már én is ott leszek. Egyszerű test-test elleni küzdelem lesz, minden Chūnin vizsgán megjátsszák. A harmadik körben Három darab tekercset kell megszerezni, és visszahozni, négy Chūnin harcos kíséretében. Ti, a vizsgázók lesztek a csapat vezetői. Nagyon figyelj oda, de ebben a feladatban nem fogsz hibát véteni, ez szinte biztos... Most pedig, aludd ki magad. - fejezte be, és kiment a szobából... Aludjam ki magam... Jó vicc.

Másnap reggel korán fenn voltam, holott a vizsga első lépcsője a sötétség beköszöntével kezdődött csak meg. Apámmal átismételtük az összes teendőt, több pontba szedtük a dolgokat, amikre oda kell figyelnem. Ebéd időben egyedül mentem a Rameneshez, össze kellett szednem magamat. Az idő pokoli lassan telt. Délután az akadémia udvarán shurikent dobáltam, aztán hazamentem. Eisen hozzám vágott egy hátizsákot, azzal a lendülettel, ahogyan beléptem az ajtón.
- Siess! Késésben vagy! Csak a legfontosabbakat! - kiabált, és fel alá rohangált a szobában. Engem is elkapott a görcs, futkostam mint a mérgezett egér. Pár kajatekercset, és fegyvert hajigáltam a táskába, ügyeltem rá, hogy a dokumentumoknak is maradjon hely. Az óra hirtelen felpörgött. Alkonyatra értünk a tisztásra, amit a vizsga kezdőpontjának jelöltek ki. Pont időben. A vizsgáztató éppen akkor érkezett, elmondta a tudnivalókat. Pontosan ide, a tisztáson álló betonbunkerbe kellett visszajuttatni a tekercseket...
Nehéz dolgom volt. A többiek mind hármas csapatokba voltak osztva, én egyedül róttam az erdőt. Az épület nem volt távol, úgy éjfél körül odaértem. Gyorsabban haladtam mint a többiek, hiszen nem kellett senki másra figyelnem, csak magamra. Pár őr járkált a torony körül. Egyszerű volt pár percen belül kifigyelni, mikor nyílik meg a bejárat. Lecsaptam az alkalomra, elsőként léptem a toronyba. A szellőzőnyílást találtam a legalkalmasabbnak a továbbjutásra. Rengeteg időt nyertem... Csak azokat a fránya tekercseket nem találtam sehol... El nem tudtam képzelni hol lehetnek elrejtve, amikor a szellőzőrácson átszűrődő halvány fényt egy szilárd test törte meg.
- Te jó ég! Az egyik tekercsed ide rejtették... Az orrom elé! - súgtam, és elmosolyodtam. Nem számítottak rá, hogy lesz olyan, aki egyedül van és a szellőzőt használja. Visszafelé menet a hosszabb utat választottam, hogy elkerüljem a többi Genint. Balhé mentesen, hatalmas szerencsével értem vissza a betonbunkerhez, és második leggyorsabb befutó voltam.
A második nap eleje várakozással telt. Figyeltem a küzdelmet, és vártam, hogy az én nevemet szólítsák. Dél körül, amikor a legéhesebb voltam, végre kinyögték a nevemet.
- Akihiro Hirasi, Seiki Nakamura. -
Az ellenfelem elég jártas volt a Ninjutsukban. A hatalmas placcra léptünk. Egy kardot húzott elő... Nagyszerű. Gigantikus méretű fegyverek műfajban már megvert. Elég bénának éreztem magam, ahogyan a kezeimben kereszteztem a kettő kunai kést.
- Hikarakuyou! - kiáltott Seiki. Felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Mi a...? - vigyorogtam, hiszen a levegőben virágok lebegtek. Aztán a virágok közeledtek. Shurikenné válva néhány megsebzett, és néhányat sikeresen hárítottam. Nyugodt próbáltam maradni. Eltűnt a szemem elől, a levegőből támadott. A kard pengéje megszorult a két kés pengéje között.
- Fuuton: Daitoppa! - ordíottam, és eleresztettem a két kést, hogy kézjeleket mutathassak. Amint eleresztettem a késeket, a kard pengéje elcsapott a fejem mellett. A hatalmas széllökés a falhoz kente az ellenfelemet. Pillanatnyi időt sem vesztegethettem. Újabb kést rántottam elő, amit a fiú vállába állítottam. A test helyén egy fatörzs tűnt fel. Rögtön megfordultam, alig bírtam kikerülni a fejem felé mért halálos kardcsapást. Védekezésbe váltottam. Vártam, hogy ellenfelem kimerüljön. Rövid időn belül rá kellett jönnöm, hogy hihetetlen kondícióban van, és a védekezésben hamarabb fogok elfáradni mint ő a támadásban. Valamit ki kellett eszelnem. Mindenemet bele kellet hogy adjam.
- Fuuton: Kaze Kufu! - kiáltottam. Minden chakrám kárba fog menni, tudtam, ha ez a támadás célt téveszt, végem. Eisen sensei tanította a jusut, és kikötötte, hogy akkor használjam, ha nagyon muszáj, hiszen az én chakrámat is rendkívüli módon megterheli ez az A szintű jutsu. A mester tágra nyílt szemekkel figyelt. Hátráltam a kard suhintásai elől. Kézjeleket mutattam, közben párszor meg is sebzett a penge hegye. Aztán hatalmas, mindent elsöprő szélterror kíséretében Seiki a falhoz csapódott, testének lenyomata a vakolatban maradt. Térdre rogytam. A világ forgott körülöttem. Egy fehér köpenyes orvos a karjában vitt a hordágyon fekvő Seiki után, aztán elájultam.
A harmadik, és egyben utolsó megmérettetés előtti napok gyorsan teltek, pihenéssel töltöttem. Apám büszke volt rám, ugyanakkor a lelkemre kötötte, hogy a Kaze Kufut soha többé ne használjam, ha előtte más erősebb jutsut is alkalmazok.
Mind közül talán a harmadik feladat ígérkezett a legkönnyebbnek. Három Chūnint vezettem az erdőn keresztül. Gyorsan haladtunk, meggyőződve arról, hogy mi állunk a verseny élén, és mi érünk célba a leghamarabb. Az odafelé vezető út nem volt túlfűszerezve. Odaértünk, felvettük a tekercset, és visszafordultunk. A többiekkel szemben haladtunk, ezúttal már lassan, átgondoltan, halkan. Megpróbáltuk elkerülni az összetűzést. Sikertelenül. Egy csapattal találkoztunk össze. A csapatom felkészült. Én leugrottam a fáról. A csapatom rejtve maradt a lombok közt, az ellenfél csapata körbevett engem.
- Add át a tekercset! - utasított egy félszemű Genin.
- Te is tudod jól, hogy nem fogom odaadni. - számítottam, hogy megtámad. Bal kezével belemarkolt a ruhám gallérjába, és feje fölé emelt.
- Add oda a tekercsedet te mihaszna! -
- Rendben! Csak eressz el! Tessék... Itt van. - és odanyújtottam neki a hamis dokumentumot. Gúnyos kacajjal hátat fordított.
- Hogyan jutottál el idáig, te gyáva féreg?! - vetette oda, és a földre köpött, majd távozott csapatával.
Elégedett mosollyal nyugtáztam az eseményeket, és csapatommal a lehető leggyorsabban elhúztuk a csíkot, még mielőtt rájönnek, hogy az ő tekercsük tartalma, mindössze egy tál rizsgolyó...

Chūnin lettem. A vizsga megterhelt, és lefárasztott. Elcsigázott voltam, és rettentően éhes. Hokage-sama adta át a mellényeinket, és az oklevelünket. Több hűhó, több munka, és rengeteg felelősség. Akárhogyan is számolja az ember, 15 évesen még nem elég érett az ember az ilyenekre. De ha Hokage-sama így gondolja, nincs helye ellenvetésnek. Geninként apám rendezte a hivatalos dolgokat, a papírmunkát. Aztán ez is mint minden, változott. Ha valamiféle küldetés nyitotta fel nemlétező szemeit, egyből rohanni kellett a Hokage elé. Számos küldetésben vettem részt, később már vezetőként is helytálltam. Idővel egyre több, képességemet meghaladó küldetést varrtak a nyakamba, melyeket így is sikeresen teljesítettünk a csapatommal. Kevés volt a veszteség, ha pedig volt, akkor azért bosszút álltunk. Kémküldetéseink során rengeteg sikert értünk el. Számos igen fontos dokumentumot juttattunk vissza a Levelek közt Rejtőző Falu biztonságot nyújtó falai közé, a Hokage kezébe. Úgy éreztem, idővel nevemhez egyre több dicsőség fűződik, és egyre többen ismernek el, mint vezetőt, mint ninját. 20 évesen Jōninná avattak. Mikor Chūnin lettem, tehernek éreztem, és nyűgnek. Úgy gondoltam, túl nagy dobra verik az egészet. Most viszont, újra átéltem azt, amikor Geninné váltam. Repdestem az örömtől, nem fértem a saját bőrömbe. Úgy éreztem, végre lehetek valaki. Nem pedig egy a sok közül. Úgy gondoltam ráléptem egy útra, a legendák útjára, melynek végén a dicső vég áll. Jōnin ként lehetőségem nyílik a Genin csapatok vezetésére, és kiképzésére is. De hogy mi lesz majd, az még a jövő muzsikája...

Elkészültem az előtörténettel, remélem élvezni fogják az olvasást!

Nagyon kellemes olvasmány, és szép megfogalmazás.

Viszont:
Ha erősebb karaktert szeretnél indítani, akkor azt a Ninja Tanácsban fogjuk eldönteni. Tehát majd várnod kell egy kicsit.
De:
Nagyon ritka, sőt még tudtommal egyszer sem fordult elő, hogy valaki Jounin karaktert indítson. Ha egy szép előtörténetet írsz, akkor kezdhetsz Chunin karakterrel. Ez talán elég hozzá, de mivel Te Jounin karakterrel akarsz kezdeni, így ez kevés. De ha még egyszer ennyit írnál, akkor sem indulhatnál Jouninnal. A másik dolog, amiért nem bocsájtom szavazásra az előtörténetet az az, hogy a Chunnin vizsgán használtál elemi Jutsut. Először is az előtörténetbe, nem írtad le, hogy hogyan jöttél rá az elsődleges chakra típusodra. ( Ezt általában egy chakrára érzékeny papírdarabbal nézik meg Itt megtalálod a részletes leírást. ) A másik, hogy két technikát is használtál. Egyiket sem írtad le, hogy hogyan tanultad meg. Ez is nagy hiba sajnos. Ezeket kérlek javítsd ki és ha megvan akkor szólj és eldöntjük, hogy indíthatsz-e Chunnin karaktert.
Remélem nem vettem el a kedved, mivel tényleg szépen fogalmazol. ^^

Jiraiya írta: Nagyon kellemes olvasmány, és szép megfogalmazás.

Viszont:
Ha erősebb karaktert szeretnél indítani, akkor azt a Ninja Tanácsban fogjuk eldönteni. Tehát majd várnod kell egy kicsit.
De:
Nagyon ritka, sőt még tudtommal egyszer sem fordult elő, hogy valaki Jounin karaktert indítson. Ha egy szép előtörténetet írsz, akkor kezdhetsz Chunin karakterrel. Ez talán elég hozzá, de mivel Te Jounin karakterrel akarsz kezdeni, így ez kevés. De ha még egyszer ennyit írnál, akkor sem indulhatnál Jouninnal. A másik dolog, amiért nem bocsájtom szavazásra az előtörténetet az az, hogy a Chunnin vizsgán használtál elemi Jutsut. Először is az előtörténetbe, nem írtad le, hogy hogyan jöttél rá az elsődleges chakra típusodra. ( Ezt általában egy chakrára érzékeny papírdarabbal nézik meg Itt megtalálod a részletes leírást. ) A másik, hogy két technikát is használtál. Egyiket sem írtad le, hogy hogyan tanultad meg. Ez is nagy hiba sajnos. Ezeket kérlek javítsd ki és ha megvan akkor szólj és eldöntjük, hogy indíthatsz-e Chunnin karaktert.
Remélem nem vettem el a kedved, mivel tényleg szépen fogalmazol. ^^

Hát, köszönöm a válaszodat! Sajnos csak és kizárólag Jounin karakterrel indulnék, és még egyszer ennyit biztosan nem fogok írni, így is több mint 100 sor. Valóban nem írtam le azt, hogy hogyan jöttem rá, szimplán nem tartottam annyira nagyon lényegesnek az egészet! (ezt pótolhatom pár sorban) Ha a válaszom nem kielégítő, abban az esetben nyugodt szívvel töröljenek, majd elboldogulok más oldalon.

Ha csak Jounin karaktert akarsz indítani akkor nem tudok mit csinálni. De ha jó a Chunnin akkor csak átjavítod az előtöridet.
De nem foglak nyaggatni. Ha nem akkor nem...

Jiraiya írta: Ha csak Jounin karaktert akarsz indítani akkor nem tudok mit csinálni. De ha jó a Chunnin akkor csak átjavítod az előtöridet.
De nem foglak nyaggatni. Ha nem akkor nem...

Hát rendben. ez esetben további jó játékot, és szervusztok!