Taidana Kaito

Az idő egyre szebb lett, a tavasz már a sarkon volt, ahogy mondani szokás. A fák kezdték rügyeiket kibontani, és halovány virágillat volt érezhető a levegőben. A szél hol lágyan fújt hol erősen, de az idő jó volt, nem volt sem meleg sem hideg, megfelelő, ám laza öltözékkel élvezni lehetett a kinti létet, annak ellenére, hogy néha az esőt lehetett sejteni. Tipikus tavasz volt, Kaito mégis melegnek érezte az időt, ezért még elalvás előtt ablakát résnyire nyitotta, hogy ne legyen este túl melege, és ne keljen felkelnie hajnalban. Minden óvintézkedést megetet, hogy semmi ne zavarja meg álmát, mert ha egyszer valami megteszi, nem tud vissza aludni és akkor másnap végig fáradt, függetlenül attól hogy mennyit aludt. Hajnali három óra lehetett, Kaito az ágya mellet volt egy komód és azon egy óra innen informálódott az idő előre haladásáról. Felébredt ideje korán annak ellenére, hogy mindet megtett, hogy ne keljen neki, még sem érzett haragot a szívében, mivel egy szelíd számára kedves dolog ébresztette fel. Fel kelt az ágyából hogy becsukja ablakát, az eső ami Kaitot felkeltette már ekkor javában zuhogott és pár eső csepp behullott a szobába, bár ez nem is zavarta őt. Miután az ablakot becsukta visszafeküdt az ágyába és ismét behunyta a szemét. Pont mielőtt elaludt volna nagyot szippantott a levegőbe, hogy tüdejét és elméjét átjárja az eső által felfrissített levegő. A hajnali események, mint egy kellemes állom maradt meg benne és nem is emlékezett semmire, frissen és kipihenten ébredt. Kávét csinált és kiment kis erkélyére hogy rágyújtson egy cigarettára. Miközben a cigije mellet lassan szürcsölte a kávéját, ekkor fedezte fel, hogy az előtte terülő utca vizes, ez emlékeztette a hajnali kalandra. Az eső jellegzetes illata a vizes környezetben lapult, hogy ezt kiélvezhesse Kaito a cigarettáját gyorsan eloltotta. Ismét nagy levegőket vett közben mosolygott szerette ezt az évszakot, igazából mindegyiket, de most ebben a pillanatban a tavasz volt a kedvence. A reggeli frissítő után felöltözött, teljes felszerelésben, mondván hogy kimegy gyakorolni, de ő pontosan tudta, hogy most ez nem gyakorlás lesz hanem egy hosszú túra a közeli erdőkben. Amit kiért a faluból Kaito még jobban mosolygott igaz most már a köpenye és a sálja alatt. A fák és a föld nyirkos volt és mindenhol friss tavaszi illat volt. Bár a fák kopaszok voltak még csak egy kettő falevél volt rajtuk mégsem szűrődött be sok fény, ami még kalandosabbá tette az egész sétát. Már sötétedni kezdet, viszont ekkor Kaito egy rendkívül magas fára mászott fel, leküzdve tériszonyát, bár könnyebb lett volna chakra segítségével, de még azt a módszert nem ismerte. A hosszú tortúra megérte hisz a jutalom fenséges volt. Szóval ott volt a fa tetején előtte Konoha terült, látta az egész falut. Nem sokkal miután felért a nap elbújt a hegyek mögött, ezzel tudatva, hogy az este el jött, ám Kaito csak ezután lett izgatott. A falu kötelességtudó emberei azonnal lámpát gyújtottak, mind az utcákon, mind házaikban. Ahogy a falu szépen lassan fénybe borult, Kaito szíve nagyot dobbant, előtt a fényárban úszó falu látványa több volt, mint fenséges, az utcai lámpák, mint milliónyi gyertya úgy égtek. Órákig csodálta ezt a csodálatos látványt, számára ez egy szertartás volt, amelyet minden tavasszal végrehajtott. Amikkor már nem bírta tartani óvatosan leereszkedet. A fa tövébe leült és rágyújtott egy cigarettára, amelyet lassan szívott, közbe behunyta szemét, hogy ismét felidézhesse a csodálatos látványt. A férfiú elaludt a fa tövében, és csak reggel ébredt fel arra hogy fázik. Ahogy kinyitotta a szemét egy fát kezdett elbámulni. Furcsa látvány fogadta a fán, mint ha egy hatalmas bogár mászott volna, mivel nem hitt a szemének így megdörzsölte azt. Elindult, hogy jobban megnézze a nem minden napi látványt, ahogy előre haladott előre úgy tisztult a látása. Már már lassan az a bizonyos fa előtt ált, amikkor észre vette, hogy egyik vastagabb ágán egy ember volt. ~Szóval ő volt az ami te bogárnak hittél, de bolond vagy~ gondolta magában. Ám ugyan ekkor még egy dolog tűnt neki fel! A férfi nyakán egy vastag kötél lógott. A fa vastag ágáról zuhanni kezdet az ismeretlen, hogy befejezze végzetét. Kaito teste magától reagált és egy shurikent dobott a kötél felé. Szerencsére eltalálta a kötelet mielőtt az megfeszült volna. Az ismeretlen férfi háttal földre zuhant maximum kettő métert zuhanhatott a puha avarban, szerencsére a fa öreg volt, és mint minden ilyen fának csak magasan vannak ágai, így nem volt minek neki zuhanni annak az embernek. Bár Kaito általában nem szokott bele avatkozni mások dolgába, most örült reflexszerű beavatkozásának. A férfiú oda rohant az ismeretlenhez.
- Lábra tudsz állni ???
Kérdezte lihegve, ám mire a szavak ki jöttek a szájából észrevette, hogy az előtte fekvő embertársának hiányzik a jobb lába. ~De bunkó vagyok~ Gondolta magában.
- Ha idehozod a mankómat akkor talán menni fog !
Mondta az újdonsült társasága, ám ami még meglepő volt az hogy kissé szarkasztikusan mondta ezt, mint ha viccelődni akarnak. Kaito az egészet furcsának tartotta, mivel azelőtt öngyilkos akart lenni az illető, bármennyire is furcsállta az egészet, azért oda vitte neki a mankót és segíteni akart felállni az ismeretlenek.
- Nem kel segíteni köszönöm egyedül is menni fog.
- Hát ez már a tízedik, mindig akad valaki aki megállít most te vagy az, a nevem Bai Ken …
Mondta és kezét Kaito felé nyújtotta, erre ő egy kicsit megszeppent lassan, de bemutatkozott, megszeppent mivel ismerős volt ez a vezeték név, ismerős volt, de nem tudta honnan.
- Szerencse hogy a szüleim nem élnek és nem látnak így, gondolom, most jön valami hegyi beszéd az életről?
- Valami olyasmi!
Mondta Kaito miközben a tarkójához nyúlt.
- Akkor mit szólnál egy italhoz ?
Kaito nem volt tisztábban a gyengéivel, nem is nagyon törődött velük, egy dolgot tudott, hogy az ital, az már pedig neki bizony a gyengéje egyetlen, amiről tud. Bármennyire is tudta, hogy ebből jó nem sülhet ki, ő még is bele ment, egy jó szakénak nem tudott ellent mondani, hiába volt még korán reggel. Lassan haladtak előre mivel Ken csak bicegni tudott, viszont ez időt adott arra, hogy Kaito megvizsgálhassa őt. Körülbelül 30 éves lehetett, alacsonyabb volt, mint Kaito (bár nála nem volt nehezebb) legalább 30 centivel. Feje kerek volt haja rövid és sötét barna. Az arcát vad szakáll borította. Ruhái megviseltek és kopottak voltak. Bőre piszkos és ápolatlan volt, és mind ruhájából és mind bőréből rendkívüli orrfacsaró szag áradt. Az utunk végén egy egyszerű társas házhoz értünk aminek vagy három emelete volt. A ház végében egy nagyobb csatorna volt ahol egy kisebb patakocska folydogált, ami most kissé meg duzzadt az eső miatt. Az első emeletre mentünk. Amint kinyitotta a ház ajtaját, egy ismerős szagot érzett Kaito, ugyan azt mint ami Ken-ből áradt. A lakás egy nagyszobából és egy fürdőszobából ált. Bár Kaito nem volt rendmániás, de egyből észrevette az ürességet, nem volt más csak egy ágynak használt kanapé, egy kis étkezőasztal mellet kettő szék plusza a konyhai felszerelések, ezek mellet halomba álltak az üres piás üvegek. A hűtőhöz ment az új barátja nem volt benne semmi csak pia és egy kis száraz kenyér, ekkor vette észre hogy a férfi mennyire sovány. A hűtőből kettő üveget vett elő, majd a mosogató széléről kettő üveget ügyeskedett elő.
- Segítenél a poharakkal kérlek ?
Kaito természetesen segített, leültek a kis asztalhoz egymással szemben. Ken a vizes poharakat teli töltötte szakéval.
- Ami maradt harag!
- Fenékig !
Áhhhhhhhhhhh ordította a szakálas ember. –Most már jöhet a beszéd.
Ezután italozni kezdtek és beszélgetni, ahogy fogyott az alkohol, úgy vesztette el maga felet az irányítást a hősünk. A dolgok összefolynak és csak egy mondóka éles: „Ülök a hídon és ….. a gyíkok, bámulnak rám a szűz ….”, de lassan ez is összefolyik, majd kép szakadás következik …

Kaito mélyen aludt, mikor zavaros álom tört rá. Az állom egy Chuunin-ról szól, akinek vagy egy szép jegyese, ám a háború szólítja és egy szörnyű csatában elveszti a lábát. Majd egy dal töri meg ezt a képet „Ülök a hídon…”. Kaito hírtelen feleszmél az álomból, egy erős inger hatására. Érzi hogy tiszta víz, köpenye és sála nincs rajta nem is emlékszik hogy mikkor vette le, de nincs idő gondolkodni, mert megint támad a hányinger … A fiú nagy nehezen eljut a wc-re, majd okádni kezd. Amikor tud beszélni magát, szidja, és közben esküdözik, hogy többet már pedig nem iszik. Mikkor végez a mellékhelységben a székről lefordult barátját a kanapéra segíti. Mikkor körülnéz, a sivár jelenbe rá eszmél, hogy az álom amiben a Chuunin volt az Ken-ről szolt. Ezután Kaito a konyhába ment.
- Kérlek Istenem kérlek Istenem, kérlek Istenem …!!!
Motyogta halkan miközben keresgélt…
- Hát van Isten!
Kiáltja hangosan, majd a kezével a szájára csap, hogy ne legyen hangos, mikor hátranéz, látja, hogy pajtását ez nem zavarta fel. Ezek után szépen halkan kévét főzött magának. A meleg kávét egy csészébe töltötte, majd kiment a folyosóra a lakás előtt, és felült a korlátra, majd neki támaszkodott egy oszlopnak és egy cigi mellet szépen szürcsölte a kávéját. Tekintetével a lépcsőt figyelte, mintha várna valakit. Nagyon meglepte a tény, amikkor egy lányt látott feljönni. A lány magas volt körülbelül 180 centi magas. Nagyon vékony volt véknyabb, mint amit Kaito szeret, de így is szemre valónak tartotta a lányt, ám volt annál nagyobb baja, is mint hogy az ismeretlen szépséggel foglalkozzon. Ám a lány mégis felé közelített, akkor tűnt fel vállig érő szőke haja. Ami furcsább volt az a lány szeme, mint a halottaké, a száj mosolygott és halkan vidáman dúdolt, de a szemei másról árulkodtak, Kaito legbelül furcsának tartotta ezt az ellent mondást, és csak tovább bámulta a lányt. A szőke teremtés szinte csak suhant előre, a fején egy szalmakalap volt, testén csak egyrészes szoknyásruha lenge nyári ruhát viselt. A lában nem volt semmi mezítláb volt, ~Ez ezért egy kicsit túl korai nem ???~ kérdezte magában hősünk, ám a furcsább az volt, hogy még választ is várt. Érdekes helyzet volt alakulóbban ott volt egy gyenge nő, akit egy igen csak furcsa alak bámult, a lányt mégsem zavarta, és csak suhant előre a kezében lévő kosárral. A kosár púposra volt pakolva, és a tetején egy virágmintás kendővel volt letakarva. A lány letette a kosarat a Kaito-val párhuzamosan lévő ajtó elé. Nem csinált semmi mást csak letette, semmi kopogás semmi cetli, miután letette a furcsa fekete ruhás jelenséghez fordult a szőke nő, majd meghajolt és testalkatához képest meglepő erélyességgel bemutatkozott.
- Daiki Mao örvendek a szerencsének!
- Kaito úgy szint örvendek!
Monda a fiú miközben biccentett egyet, a lány tette rendkívül zavarba hozta, ugyanis most eszmélt fel hogy nincs rajta sálja, és amúgy sem megy neki könnyen az ellenkező nemmel való kommunikáció. A lány mosolyogni kezdet, ettől Kaito még jobban zavarba jött, hogy ezt leplezze ezt a tényt rá gyújtott egy cigire.
- A barátja vagy?
Kérdezte a lány mosolyogva, folytatatva a kínos cseverészést.
- Valami olyasmi … És te ?
- Én mondhatjuk, határozottan az vagyok már a kezdetektől! Látom shinobi vagy?
- Igen.
A válasz után vette észre, hogy fejpántja mindvégig a nyakán lógott szerencse hogy nem hányta le. A lány választól kicsit meglepődött, és kezét kezdte el szorongatni. Ekkor vette észre hogy a lány gyűrűsujján egy furcsa heget, ami nem is heg volt, hanem egy jellegzetes „heg” amelyet az arany gyűrűk okoznak.
- Barát mi …. pfff inkább ex nem, de ?
- Iiiiiiiiigen …
Kaito a választól gyűlöletet érzet, hogy lenyugtatassa magát agy óriásit szívott a cigarettájából, ám ez már megkéset tett volt. Össze ált benne minden, a régóta jegyes párból az egyik elmegy, a háborúba ott megsérül, és mire haza jön nincs senkije, még mielőtt elment a lány már sáros volt. A kirakós össze állt, és ez olyan érzéseket váltott ki belőle, amelyeket nem lehet leírni, a düh, gyűlölet, magány, szánalom, és együttérzés kezdet benne kavarogni, és egy olyan érzésé vegyült, ami már nem is volt emberi, oh nem annál tisztább, és egyszerűbb. Kezei önkénytelenül ökölbe szorultak, és minden izma megfeszült, és már nem érdekelte a lányban rejtett oximoron. Veszet kutyának érezte magát, aki mindjárt széttépi áldozatát. A lány nem félt inkább szégyellte magát, és a földet bámulta, Kaito meg a lányt dühös szemeivel. A pattanásig feszült helyzetet, egy harmadik ember törte meg. Egy kettejükkel egyidős fiú tűnt fel. Szolizott bőr, hatalmas gyémántot utánzó fülbevalók, egy karóra, ami téglának is elmegetet volna, és egy elengedhetetlen hatalmas napszemüveg. Az újabb ismeretlen úgy nézet ki, mint a gazdag apucik kedvence.
- Jössz, már meddig kell itt dekkolnom ???
Kaito lenyugodott megfejtette a lány szemében rejlő rejtélyt, össze ált ez a kép is, szóval ezzel a tuskóval bünteti magát …~Szánalmas~ gondolta és egy újabb cigarettához nyúlt. - Viszlát mondta a lány, de már ezzel már a fiú nem törődött.

Álmos reggelre virradt a nap, az óra körülbelül nyolcra mutatott. Kint rendkívül rossz idő volt, a szép kora tavaszi időt eső és erős szél tette tönkre. Kaito megrémült mikkor meglátta hány óra van, ~Ember nem kell ilyenkor~ erősítette meg magát. Nagyot ásított, amikor a teás kancsójához nyúlt, ám nem elég jól és eltörte azt.
- A francba !!!
Kiáltotta az előbbit hangosan, és után még hangosabban szitkozódni kezdet, nem csoda a konyhába minden csupa tea lett, mivel Kaito sok cukorral issza ezért minden egy hétig ragadni fog. Ám a káromkodások igazi eredete az a tény hogy nem ritkán szokta eltörni a kancsóit, ám amikkor megteszi akkor rendkívül rossz napja lesz, esküdni, mert volna, hogy legutóbb a Kyubi támadásánál tört el egyet, ám ez csak ideges túlzás volt, ami viszont tény, hogy ha eltör egy ilyen tárgyat, akkor tényleg katasztrófikus napja lesz. Sietett a takarításkor hisz legújabb barátjához indult Bai Ken-hez. Mindennap meglátogatja reggel és este, segít neki, nem a mindennapi dolgokkal. Három hete történt pont hogy megismerkedtek, amikkor erre feleszmélt eszébe jutott a lány is és ilyenkor egy kicsit szégyellte magát, ~Talán bocsánatot kéne kérnem tőle……… Áááááá kizárt attól nem~ gondolta. Ahogy az üvegszilánkokkal babrált az egyikkel megvágta mutatóujját, pont ott ahol egy régi heg volt, ha Kaito babonás lett volna akkor ezt is egy rossz ómennek venné, de nem tett így. A házból kiérve hideg és erős szelek fogadták, amelyek rögtön köpenyébe „martak” és majdnem elfolyták őt. Az eső erősen esett és mire barátja házához ért már teljesen elázott. Elindult a lépcső felé, ám előtte kettő rosszul öltözött suttyó volt. Mikkor megálltak Ken ajtaja előtt Kaito furcsállni kezdte az egészet, ~Ez nem lesz véletlen~. Ken ajtaján kopogtattak, és közben sunyin vigyorogtak, a fura fekete ruhás alakot észre sem vették, de ha igen akkor sem törődtek vele. Ken ajtót nyitotta, és erősen meglepődött.
- Ti mit kerestek itt?
- A főnök pénzéért jöttünk!
- Már mindent kifizettem!
- Igen, de …
Kaito nem hagyta hogy a két rohadék a barátjával packázzanak, ezért az egyiket úgy oldalba rúgta hogy az a másikkal együtt a földre zuhant. Majd egy egy kezével megfogta őket és kihajította őket a nyitott folyosóról. Kettő kunait dobott utánuk hogy nem hogy azt higgyék, hogy viccel. A kettő idióta gyorsan spurizni kezdett.
- Szervusz! Tudod ők ….
- Nem kell a kifogás, nem érdekel, mert nem jönnek vissza. Ne maradjak itt a mai napra?
- Nem nem kell gyere igyunk egy kávét!
Ezután bementek megittak egy jó forró csésze kávét, majd Kaito az útjára indult.

Ahhoz képest hogy most esteledik, ugyan olyan sötét volt mint reggel, és ezt nem nézte hősünk jó szemmel, és igencsak elszomorította ez a tény. Meglepődött, hogy a teás esett után idáig semmi rossz nem történt, legalábbis a kettő barmot nem mondhatná rossznak, de a napnak még nincs vége. Ismét barátjához ment, hogy együtt egyenek. Amikkor már Ken ajtajánál kopogtatott akkor vette észre, hogy a hoz oldalába lévő patakocska vízszintje már vagy egy méter is lehetett, de nem tulajdonított túl nagy jelentőséget hiszen, barátja ajtót nyitott. Mostmár jó volt a lakásban lenni szép tiszta volt, nem volt benne sok cucc, de már kifejezetten jó volt a légkör ~Élhető~ gondolta. Ken is jobban nézet ki nem úgy mint egy szalma szál, és már nem volt büdös egyáltalán. Még lesem vette vizes ruháit, amikkor kopogtattak.
- Majd én kinyitom …
Kaito az ajtónyitás után, egy még nála is nagyobb férfit látott. A férfi bőre éjfekete volt, amit még jobban kihangsúlyozott a bokáig érő fekete bőrkabátja, fekete öltöny volt rajta, fekete inggel, amin fekete nyakkendő volt.
Mély hangjával megszólalt – Ken úrral szeretnék beszélni a tartozással kapcsolatba.
Kaito reflexszerűen hátra ugrott egészen a szoba közepén található asztalig. Az felemet keltő férfi lassan lépet a lakásába, és Kaito felé közelített.
- Szóval te vagy az a shinobi aki elintézte azt a kettőt …
Kaito nem habozott és az bal kezével az asztalt neki vágta a férfinak, úgy hogy ne láthassa őt, ezután az asztal mögé ugrott. A férfi egy egyszerű mozdulattal hárította az asztalt, ám ami mögötte volt az meglepte. Kaito a meglepetést egy Raikennel fokozta, csak hogy most mégis ő volt az aki meglepődőt, ugyan is miután eltalálta a férfit, az egy hatalmas vízpacává változott.
- Mizu Bunshin, elég jó technika hogy felmerjük ellenfelünk kepeségeit anélkül, hogy nagyobb chara mennyiséget pazarolnánk el. Szép mozdulat, bár te gondolatom szerint genin lehetsz , szóval szó szerinte nem fogsz nagy vizet kavarni …
Mire az utolsó szó elhangzott a férfi szájából Kaito előtt termet és páros lábbal megrúgta, olyan erősen hogy ő kirepült az ablakon és a közeli patakban végette. Mire feleszmélt a férfi előtte ált rajta a vízen, ez is jelezte a kettejük közötti szintkülönbséget, már, mint az hogy ő a vízben fetrenget ellenfele meg rajta állt. Kaito hasztalannak érezte magát, és sejtette, hogy nem megy majd sokra a férfi ellen, aki több méterre ált és kántálni kezdet miközben kézjeleket formált „Ökör, Majom, Nyúl, Patkány, Vadkan, Madár, Ökör, Ló, Madár, Patkány, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Ökör, Kos, Kígyó, Vadkan, Kos, Patkány, Majom, Madár, Sárkány, Madár, Ökör, Ló, Kos, Tigris, Kígyó, Vadkan, Patkány, Majom, Nyúl, Vadkan, Sárkány, Kos, Patkány, Ökör, Majom, Madár, Vadkan, Patkány, Kígyó, Madár”.
Kaito közben kettő kunait vett elő, amire robbanó jegyzeteket erősített, mire végzet a férfi is. A férfi irányából egy hatalmas vízsárkány indult meg felé. Az egyik kunait eldobta és előtte vagy három méterrel robbanhatott fel, amely meg törte a sárkány alakját, ám nem törte meg a technikát, és a sárkány tovább közeledett felé. A robbanástól kicsit csenget Kaito füle, a második robbanó jegyzetes kunait, is eldobta viszont elégé eltévesztette a célt így az messze elrepült és a magasban robban fel.
Kaito tudta hogy neki vége, behunyta a szemét és arra a napra gondolt mikkor felmászott a fára, eszébe jutott a fényárban úszó falú képe, közben lelassult számára az idő és hallotta hogy szíve egyre hevesebben dobog. Az idő csak telt és telt, ám a sárkány mégsem falta fel, csodálkozott is emiatt. Mikkor kinyitotta szemét egy még hatalmasabb férfit látott aki a másikat rugdosta. A másik férfi is félelmetesen nézet ki, rövid őszhaja volt és fekete szakálla. Amikkor az idegen meglátta, hogy a fiú ott nézi akkor oda ment hozzá. Kaito csak ekkor látta, hogy a férfi melyen nagy, mert nem csak magas volt, hanem széles. Majd amikkor odaért a férfi a fiú elő kezet nyújtott és a következőt mondat:
- A nevem: Bai Saito a barátoknak csak Bai bá vagy Bb, nem látta véletlenül a fiamat ???
Kaito már emlékezet, amikkor Ken bemutatkozott neki furcsállta a vezeték nevét mivel ismerős volt neki, de már eszébe jutott hogy miért volt ismerős a neve. Bai Saito egy hírhedt fegyverkovács volt, aki csak is személyre szabott rendeléseket teljesített és csak is azokat, a pletykák szerint nehéz volt az ő vevőkörébe kerülni. A kovács, aki előzőleg a falu Jounin –ja volt ám sérülés érte az előző háborúban, de még mindig elég erős ahhoz hogy elintézem egy ilyen piperkőcöt, ~Lenyűgöző~ gondolta Kaito.