Kiképzőterep

Itt szokták fejleszteni a jövőbeli shinobik, vagy éppen már nagy nevű ninják a technikáikat. Azonban eme hely alkalmas gyakorlóharcokra is.

//Aburame Shino//
Kint gyakoroltam délelőtt a shuriken és kunai célbadobást, mint szinte mindennap. Fejlesztenem kellett magam, mert soha nem voltam megelégedve magammal. Sóval kint gyakoroltam, mikor egyik barátom látogatott meg. Egy fának az ágán lógott lefele. Majd elállt a szemem, hogy mire képes. Kérdeztem, hogy honnan tud ilyet, erre azt mondta a senseie tanította neki, nagyábból egy hónapja.~Ezt nekem is meg kell tanulnom, nem maradhatok le a többiektől~ gondoltam. Még elbeszélgettük az időt egy darabig, majd hazaindultunk. Hazaúton gondolkodtam, hogy szereznem kell egy mestert, aki megtanítja ezt nekem, így eldöntöttem, hogy holnap bemegyek a vezetőségekhez és kikönyörgök egy szabad jounint, aki ráér és megtudja tanítani nekem ezt.
Másnap be is mentem a vezetőség irodájába, hogy kérjek magamnak egy tanárt.
-Hát nem tudjuk, hogy van-e éppen szabad jounin.- válaszolták.
-De nekem ezt meg kell tanulnom, különben belehalok.- próbáltam kicsi szarkazmust bele vinni ebbe a mondatba és ahogy láttam sikerült is, mert a nő, aki benn ült, elmosolyodott és nézelődött a papírok közt egy keveset, majd felnézett rám és mondta, hogy menjek ki a kiképzőterepre délelöttre és ott fogok majd találkozni a mesteremmel. Nagyon boldog lettem, rohantam haza Hebihez, hogy elmondjam neki, ő erre csak annyit mondott lenézően, hogy ő is meg tudta volna tanítani ezt nekem, de beletörödött, hogy már nem ninja és nekem valódi tanárok kellenek, bár mondta, hogy még ő is képes egy-két dologra, de majd eljön az ideje, mire meg fogja tanítani. Boldogon feküdtem le aludni és alig vártam, hogy reggel legyen és indulhassak a gyakorlótérre.
Reggel mikor felkeltem, Nagybátyám kitett magáért, mert olyan reggelit tálalt elém, hogy féltem nem fogok kiférni az ajtón. Jól megreggeliztem és visszamentem a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat. Mindent bepakoltam a táskámba és már indultam is kifele a házból, de ekkor Hebi, nagybátyám, szólt, hogy bakolt nekem ebédet és vigyem el magammal, megköszöntem és elraktam a táskámba, majd szaladtam a kiképzőterepre, hogy el ne késsek. Mikor odértem nem volt még ott senki, álltam még ott egy kicsit, majd rájöttem, hogy amíg nem jön, addig bemelegítek. Kicsi nyújtás, majd gugolások, felülés, karhajlítás és ezt még párszor megismételtem, majd mikor már úgy éreztem, hogy készen állok, lefeküdtem a fűbe és addig ott fekszem, amíg meg nem érkezik a számomra kirendelt jounin.

Nyugodtan feküdtem a fűben, mikor hirtelen egy vékony jounin termett előttem. Ez meg mikor, hogyan jött ide, töprengtem magamban. De mindegy, lényeg, hogy végre itt van. Elnézést kért, hogy elkésett és azt hozta fel mentségének, hogy ennie kellett, mert különben elvesztené versenysúlyát.~ Milyen versenysúlyát?! Hiszen olyan vékony mint én, talán még vékonyabb is.~ gondolkodtam magamban.
-Szia! Én Denbe Deguchi vagyok! Engem küldtek ki hozzád, hogy tanítsalak.- mutatkozott be.
-Én Noboru Oozora vagyok.-mutatkoztam be én is, illedelmesen, majd vállamra tette a kezét és egy fához kísért, szerintem a legmagasabb fához, ami itt található. Levette a kezét a vállamról és elkezdett felfele sétálni a fára. Innen igen egyszerűnek tűnt, majd csak sétált, sétált, mikor már végül nem is láttam őt. Egy-két perc múlva láttam, hogy sétál lefele a fáról. Mikor leért, leült és engem is helyel kínált, amit én elfogadtam és leültem vele szembe. Már észre vettem, hogy folyton mosolyog, de mostmár rájöttem, hogy miért. A magas nyomás, szétnyomja az agyát és attól ilyen vidám, hogy lassan már mindent kinyomott a fejéből, minden értelmet... Majd elkezdett magyarázni. Röviden,tömören,összefoglalva magamaban, el kell találnom a megfelelő chakra mennyiséget, amit a lábomba koncentrálok és úgy feltudok menni a fa tetejére. Bár kicsit zavar, hogy mindenképpen megütöm magam, de ez, ezzel jár együtt és kemény fiú vagyok és mindent kibirok, remélem...Miután befejezte a mondanivalóját, akkor rájöttem, hogy mégis csak van ebben a jouninban valami ész, bár mondjuk kedvelem a stílusát, hiszen én is ilyen vagyok, úgyérzem, hogy szívesen megtartanám mesternek, de majd lesz ahogy lesz. Szóval fussak a fának egy kicsit és akkor sikerülni fog. Elnéztem Deguchi felé, aki már egy fa árnyékában figyelte, hogy mit fogok alkotni.
Szembe fordultam a fával és elkezdtem koncentrálni a chakrámat a lábamba. Mikor úgyéreztem, hogy megfelelőt koncentráltam az aranylábaimba, gyorsabb lépésekkel megindultam a fa felé. De már az első lépésnél elbuktam, mert megakadt a lábam egy gyökérben és hasravágodtam. Felkeltem leporoltam magam és fejemet Deguchi felé fordítottam, rámosolyogtam és ezzel üzentem, hogy jól vagyok. Újra nekiálltam a chakrakoncentrációmnak és most kevesebb chakrát vittem a lábomba, mert szerintem túl sokat vittem a lábamba. Miután úgyéreztem, hogy készenállok, megindultam és ráléptem a fára, de szinte azonnal betört a lábom alatt. Nem is léptem fel a másik lábommal, mert fölösleges lett volna taknyolnom egyet. Újra nekiálltam feladatomnak és megint gyors léptekkel a fa felé mentem, első láb siker, pipáltam ki a fejemben, második láb siker, újra pipáltam a fejemben, majd földre érkezés, esés siker, újabb pipa... Nem zavart, hogy a földön voltam, mert így legalább tudtam, hogy végeztem a feladat első részével, az eséssel. Felálltam és felnéztem a fa tetejére, ami olyan közel van az éghez, amit úgy szeretek. Újra koncentráltam a chakrámat az alsóvégtagjaim felé és nekilódultam a fának, és azt hiszem sikerült eltalálnom a megfelelő mennyiséget, mert már tudtam lépéseket tenni. De sajnos mindig esés lett a vége. Majd mikor már picivel magasabban jártam, sikerült elrugnom magamat a fától és egy szaltóval a földre érkezni, de ez nem mindig sikerült és sokszor, olyanokat zuhantam, hogy nappal csillagokat láttam. Folyamatosan jutottam felfele a fán, már a felét is elértem. Megtaláltam a megfelelő mennyiséget és nem túl nagylépésekkel, de mégis haladtam felfelé. Mikor már vagy négy méter magasan voltam, egyszercsak megmordult a hasam, emiatt sikeresen elvesztettem a koncentrációmat és egy jó nagyot puffantam le a földre. Ez jelezte nekem, hogy ideje szünetet tartani, mert különben nem fogok feljebb jutni, éhes ninja, nem jó ninja. Felkeltem a földről, oda sétáltam senseimhez és megkérdeztem, hogy tarthatok-e szünetet és már kezemben szorongattam az ebédemet, amit Hebitől kaptam.
-Ha tarthatok szünetet, akkor szívesen adok az ebédemből?- mosolyogtam rá.-Utánna szívesen folytatom az edzést, azonnal is, ha akarja?!

Bár egy vízszintes talajon való eséssel indított ahhoz képest elég gyorsan javította a próbálkozásainak és a sikereinek a statisztikáját a kitartó és lelkes genin. A mester szűnni nem akaró vigyorral az arcán lógatta a lábát a kényelmes kis ágacskájáról. Majd mikor látta, hogy a diákja a táskájából elővesz valamit és a fa alatt megállva a következőket mondja eléggé meglepődött. -Ha tarthatok szünetet, akkor szívesen adok az ebédemből? Utána szívesen folytatom az edzést, azonnal is, ha akarja?!- A mester szinte nyelni nem tudott úgy meglepődött ezeken a szavakon. Leugrott a fáról és a genin előtt landolt. -Szép dolog, hogy ilyen lelkes vagy, de nem vagyok rabszolgahajcsár természetesen akkor pihensz és eszel amikor szeretnél. Mellesleg köszönöm a kedves felajánlást de én nem vagyok éhes, de neked viszont még szükséged lesz az ételre úgy, hogy fogyaszd egészséggel.- Deguchi arcáról le se esett a szokásos vigyora, kedvességét sokan túlzásnak vélik főleg a tanítványaival szemben. A jounin leült és megvárta amíg kedves diákja nem végez az étkezéssel, majd figyelte mit csinál a genin most, hogy tudja mestere nem egy véreskezű ember. Mikor Oozora újra nekikezdett a gyakorlásnak már büszkén nézte milyen jól megy a fiúnak a feladat. -Még pár próba és eléri a jelet! Biztos sikerülni fog neki pár órán belül!- Majd mosolyogva leült és figyelte a lelkes kis harcos próbálkozásait.
/Bocsi ez elég rövidre sikerült. Kérlek a következő postodat egy próbálkozással zárd amibe belekezdesz de nem tudod a végeredményét. Köszönöm/

Jounint igen meglepte a kérdésemet, de nem kért az ebédemből és mondta, hogy bármikor pihenhetek. Ettől nagyon boldog lettem és azonnal neki is láttam az ebédemnek, bár kicsit fura volt, hogy nem kért, mert olyan sovány szegény Deguchi. Viszont kedves tőlem, hogy nem dolgoztat halálra, mert Hebi, nagybátyám, mindig azt mondta, hogy kemény munka által vállhatok valakivé, így sajnos nem voltak gyakran szünetek az edzéseim között, de ezt most így jó. Miután befejeztem az ebédemet, neki akartam kezdeni az edzésemnek, de sajnos hasam nem nagyon engedte, merthogy túl sokat ettem és megterhelte a hasam és így minimum egy óra pihenés kijár számomra, hamár megengedte, hogy pihenjek. Felálltam és kerestem magamnak egy fát, ami hűs árnyékot biztosít számomra, oda leheveredtem és kicsit elszundítottam. Mikor felkeltem, szerintem már jó délután lehetet és ez egy kicsit zavar, hogy elaludtam edzés közben, de legalább most van erőm, folytatni az edzést, de elötte meditálok egyet, mert Hebi mindig mondta, hogy nyugodt elmével minden jobban megy és mivel csak most keltem fel, így mindenre figyelek, csak arra nem, ami fontos lenne. Szóval elkezdtem meditálni, az árnyékban. Kb. egy óra után, mikor már úgy éreztem tiszta az agyam, felálltam és elsétáltam a kijelölt fámhoz és elkezdtem koncentrálni a chakrámat a lábomba és kicsit nekifutottam és elkezdtem felfele sétálni a fán. Szép lassan haladtam feljebb és feljebb a fán, de nem gondoltam semmi másra csak koncentráltam a feladatra, hogy le ne essek. Így haladtam felfele a fán...

Deguchi meglepődve nézte a tanítványát miután az ismét nekilódult az edzésnek. Most viszont nem futott neki a genin hanem szép lassan sétált felfele. A jounin minden várakozása ellenére az ifjú genin nem esett le sőt mi több lépésről lépésre egyenletesen haladt. Pár másodperc alatt már a táv felénél tartott majd ismét pár lépés és már a táv háromnegyedén is túl volt. És szinte észre se vette a genin, hogy máris a célnál volt. Ahol a következő szavak voltak a fába vésve. -"A vendégem vagy vacsorára!"- Deguchi már a feladatra kijelölt fa alatt állt és várta, hogy tanítványa visszaérkezzék. Mikor Oozora visszatért a jounin kezet fogott vele és mosolyogva gratulált neki. -Gratulálok! Sikerrel jártál. És most be is tartom az ígéretem. Hat órakor várlak a falu kapujánál. Elviszlek abba az étterembe amelyikbe csak szeretnéd. De addig is szia este találkozunk.- A jounin minden feltűnő trükköt mellőzve csak simán elsétált a dolgára.

Később az este folyamán a két shinobi elmentek a genin kedvenc helyére és természetesen a számlát mestere állta. Mindez jutalmul a kitartásáért, szorgalmáért és munkájáért. Majd a kellemes este után búcsút vettek egymástól és a homályba burkolózó jövőt nem ismerve tértek haza.
/Kérek még egy záró postot tőled. Köszönöm a szép játékot jutalmad +5ch/

Mikor lejöttem a fáról el sem hittem, hogy megfoghívni vacsorára, egyébként simán tudtam, hogy megcsinálom ezt a feladatot, bár azért bevalom egy kicsit nehéz volt, de úgyérzem jól vettem az akadályt. Miután Deguchi elbúcsúzott tőlem, laza, könnyedséggel elsétált. Mondjuk reménykedtem, egy hirtelen eltűnésben, vagy valami, de az ő természetéhez, ez illet. Mikor már nem volt látóhatáron belül, elfeküdtem a fűben, kémleltem az eget és akaratlanul is mosolyogtam a boldogságtól, hogy sikerült teljesítennem ezt a feladatot. Miközben figyeltem az eget, gondolkoztam, hogy ha már ez megvan jöhetnek a nehezebb technikák, pédául, a vizenjárás, vagy nem tudom. Míg ezen gondolkodtam elszundikáltam.
Felébredtem és azt se tudtam hol vagyok, gyorsan összeszedtem a holmimat, rohantam haza, hogy megmondjam Hebinek, hogy ma nem eszem otthon, mert vacsorameghívásom van. Otthon, miközben dobáltam le magamról a ruhákat, hogy lefürödjek elmeséltem nagybátyámnak, hogy mennyire jó vagyok. Majd lefürödtem és már rohantam vacsorapartneremhez, aki volt olyan nagy lelkű, hogy még ő is fizeti ki nekem a kajámat. A kedvenc helyemen voltunk és ott elbeszélgettünk... Vacsora végénél, megkérdeztem senseim, hogy nem lenne-e kedve és van-e ideje, megtanítani nekem a vizenjárást, mert azt is fontosnak találom egy küldetéshez.
Vacsora után elváltak útjaim és reméltem bevállal engem, majd mint ifjú tanoncot. Hazaértem után rögtön bevetettem magam az ágyba és elszundítottam, mert egy kiados kajálás után, nincs jobb mint egy nagy szundi!