Kiképzőterepek

A falu lakott területein kívül, az azt körülvevő hegység meredező kúpjainak árnyékában fekvő, különböző területeket mintázó terepek; vízgyűjtők sokasága, falak, bükk és fenyőfoltok.

Kissé dideregve közeledtem a megbeszélt találkozóhelyhez. Még az évszakhoz képest is meglehetősen hideg volt, komolyan gondolkoztam odahaza azon, hogy veszek még egy réteg ruhát. De aztán elvetettem, mert valószínűleg elég hülyén néztem volna ki úgy. Így hát a szokásos set-ben keltem útra, úgy nagyjából fél hét magasságában.

Kíváncsi voltam, mit fog reagálni a sensei, ha észreveszi, hogy az előző csapat eléggé megfogyatkozott. Bár kölcsönösen idegesítették, szerintem azért Mei és Hana egész jól kijöttem egymással... két pofon között. Én meg csak úgy megvoltam mellettük. Most, hogy itt álltam egy újabb kemény nap előtt, valamiért eléggé rettegtem arról, hogy mi várhat ránk. Legutóbb át kellett nyargalnunk az egész falun, nem is beszélve az azt követő adok-kapokról. Ha most kitalálja, hogy fussuk körbe az egész szigetet, én megeszem a kunai-aimat. Mindenesetre annak így utólag örültem, hogy tartalékba volt még egy köteg drótom odahaza. Szegény boltos valószínűleg idegbajt kapott volna tőlem, ha megint beállítok hozzá, pótolandó a felszerelésemet. Bár... amíg pénzt kap érte, addig egy szava sem lehet.

Az előző napomon igazából nem történt semmi érdekes a küldetést követve. Újfent az ablakon keresztül érkeztem, édes jó anyám örömére. Vacsora közben már azzal heccelt, hogy csináltat egy külön bejáratot nekem oda, ha megint valami bűzös helyről jönnék vissza. Igaz, én ezen valahogy nem tudtam vigyorogni. Lehetséges, hogy az a macska lett volna az oka? Passzoltam, de elég nagy a valószínűsége. Hogy én mennyire rühelem a macskákat... eddig is tudtam, hogy nem vagyok valami nagy állatbarát, na de hogy ennyire, az már félelmetes. Tegnap hazafele menet, akárhányszor fájdult meg a lábam egy-egy lépés után, mindig arra gondoltam, hogy mit csinálnék legszívesebben azzal a kandúrral. Volt ott minden: roston-sütés, kiszögelés, felakasztás... valószínűleg a helyi állatvédők csinos kis büntetést róttam volna ki rám, ha napvilágra kerülnek a cseppet sem állatbarát gondolataim.

Hamarosan már kezdtem körvonalazódni a kiképzőterep sziluettjei a ködben. Még jobban az arcomba húztam a garbóm nyakát, ahogy folytattam az utamat töretlenül előre.

Reggel korán keltem, és mivel tényleg korán volt egyedül kellett elfogyasztanom a reggelimet. Az egész ház még aludt, amikor elindultam. Az idő hideg volt, és nem volt más választásom, minthogy a tegnapi küldetés miatt megtépázódott kabátomat vegyem föl. Kicsit távolabb laktunk a központtól ezért siettem, nehogy elkéssek. Habár időben indultam, de semmi esetre sem akartam elkésni pont a mai napon. Még a végén az új sensei leharapná a fejem. Elég sok furcsa dolgot hallottam róla, és inkább úgy voltam vele, hogy nem hívom ki magam ellen a sorsot.

Az utcákat belepte a köd, ami errefelé egyáltalán nem volt szokatlan. Hét órára volt megbeszélve találkozó a kiképzőterepen, szóval most arrafelé igyekeztem. Önkéntelenül is Somoko szavai jártak a fejemben. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért ilyen gyanakvó az új senseiel kapcsolatban. Vajon mit csinálhatott, amiért ennyire nem kedvelik… Akár megalapozott akár nem, jobb, ha nyitva tartom a szemem.

Már majdnem megérkeztem a kiképzőterepekhez, amikor megláttam Kazuyat, ami úgyszintén a találkozóra sietett. Kicsit gyorsítottam a lépéseimen, hogy utolérjem, majd köszöntem neki. A ködből lassan előbújt a kiképzőterep, és együtt mentünk be a találkozó helyszínére.

Mind a ketten megérkeztettek a kiképzőterepre, méghozzá a megszabott időre. Persze útközben összefutottatok és a köztettek kialakult kisebb párbeszéd kitöltötte azt a néhány percet, míg elértétek az 5 számú kiképzőterepet. Egy jól behatárolható, kerítéssel elhatárolt jó két-három hektáros terület, melyen volt néhány edzőbábun kívül egy kisebb erdős, vagyis inkább nevezzük fás területnek, ahogyan a terepet szinte két részre határolta egy kis gyors folyású folyó. Szóval, minden adott volt, hogy a geninek használhassák a technikáikat, gyakorolhassák, tanulhassák. Na de ez egy kiképzőterep feladatta! Nem igaz?
Szóval ott tartottunk, hogy a a beszélgetésetek a bejáratig tartott (A post elején az esetleg kilehet játszani egy gyors, pár szavas csevejt, ha akarjátok!), hiszen ahogyan kinyitottátok a kerítés ajtaját és beléptettek a terepre, az ajtó zárja nagyot kattant és nem magától. A sensei-tek, Hana már várt rátok és innentől mind a ketten láttátok, hogy ki is ő valójában.
Hát Hana nem sokat változott öltözködésre és testalkatra, ezt egyből leszürhete Kazuya, ahogyan a jounin kunoichi ellépet az ajtótól, melyet ő csukot be, méghozzá lakattal. Arca komor volt mind mindig, ahogyan közelebb lépett hozzátok és kezeit a mellei ellőt összekulcsolva nézett le rátok, vagyis inkább a szemetekbe, hiszen alig egy fél fejjel lehetett magasabb nálatok. Nem egy magas, sőt égmeszelő shinobi ő. ~Szóval ő Hikari! ~ gondolta, ahogyan lecsukta szemeit és megszólalt.
- Épp időben. - közölte veletek nyugodt hanglejtéssel.- Jó jel, ha egy kifejezett kérést teljesíteni tudtok, bár ez régen sem volt gond nektek... igaz Kazuya?- nézett a fiúra. - Na de ne húzzuk az időt! - indult el és haladt el mellettetek, ahogyan közölte a mai nap teendőit és néhány olyan infót, melyet tudnotok kellett. - A személyes kérésemre vagytok itt.... - kezdett bele- … olyan genineket akartam, akik képzettek, szófogadók és ugyanúgy küzdenek értem, mind Kirigakure-ért! - szavaiból ha lejött valami, akkor máris okosabbak vagytok- A mai nap a képességeiteket mérem fel, mert egy shinobi jobban megismeri a társát, így mind az értelmetlen szavak útját... és ez a teszt.... nos neked Kazuya már ismerős lehet! - állt meg tőletek jó három méterre, ahogyan előrántotta a derekán, keresztbe kötött Ninja-to-t és egyenes maga elé a földbe szúrta. - ... elmondott helyettem mi lesz a feladat, vagy ismételjem el újra?- kérdezte genin fiútól.

Hallottam, hogy valaki megszólít, ezért megtorpantam. Láttam, hogy Hikari az.
- Jó reggelt! - köszöntem neki.
Bevártam, majd együtt mentünk tovább.
- Remélem kipihented a tegnapit, mert nem hiszem, hogy sétagalopp lesz ez a mai nap. Nagyon rossz előérzetem van valamiért - jegyeztem meg, ahogy a lánynak még volt ideje válaszolni, míg elértük a kaput.
Itt illedelmesen előreengedtem Hikarit, majd csak utána léptem be a terepre. Körbenéztem, igaz, a köd valamelyest rontott a látási viszonyokon. De így se láttam senkit. Már éppen meglepődtem volna azon, hogy a sensei késik - micsoda újdonság - amikor nyikorgást hallottam. Megpördültem, és még pont láttam, ahogy Fujishima sensei bezárja a kaput, amit nyitva hagytunk.

Ahogy a sensei ránk nézett, éreztem, hogy feláll a szőr a hátamon. Na igen, mondjuk ez nem újdonság, elvégre legutóbb is ugyan ez történt. Egy alkalom pedig édeskevés volt ahhoz, hogy hozzászokjak ahhoz a kemény, hideg, már-már vesébe hatoló pillantással, amivel a sensei illetett minket. Talán pár év kell ahhoz, hogy egyáltalán a hideg ne rázzon ki akkor, amikor Hana rám néz. A sensei hamarosan hozzákezdett a mondanivalójához, ahogy elhaladt mellettünk. Már éppen indultam volna utána, de a tudatomban egy ,,állj!" parancsnak engedelmeskedve inkább csak utána fordultam, de nem mozdultam. Ahogy hallgattam Hanát, igazából semmi újat nem mondott. Alapvetően a geninek dolgait mondta el. Mondjuk kicsit erősnek tartottam azt a részt, hogy annyira hűségesnek lenni hozzá, mint Kirihez. Számomra első a haza és a család, aztán jöhet a többi.

Amikor beleállította a kardját a földbe, nyeltem egyet. Felajánlotta a lehetőséget nekem, hogy ismertessem Hikarival a feladatot. Én pedig éltem is a lehetőséggel, ha már az ölembe hullott, és nem harc közben kell magyaráznom.
- Röviden és tömören: ki kell húznunk a kardot a földből. De ahhoz a sensei-en kell átküzdeni magunkat - míg beszéltem, fémes siklást lehetett hallani, ahogyan kihúztam egy kunai-t a tokjából. - Ez nem lesz játék, szóval minden erőnket bele kell adnunk… és még valami: csapatmunka.
,,Úgy talán megússzuk nyílt törés nélkül" - tettem hozzá magamban. - ,,A francba, reménykedtem benne, hogy ez nem fog megismétlődni, de úgy tűnik, túl nagy kérés volt. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy nekem kell beállni a támadósorba. Na fene, hol van Mei, amikor szükség lenne az erejére! Jól van, Kazuya, nyugi, hidegfej, ide koncentrálj. Sajna a sensei már tudja rólam, hogy elsősorban a fejemet használom, nem az erőmet. Ez pedig előnyére szolgálhat, de a tiédre is, ha ügyesen csinálod!"
Álltam, és vártam, hogy megkezdődjön a gyakorlat. Minden idegszálam megfeszült, ahogy a sensei-re koncentráltam. Nem akartam én kezdeményezni, csúnya lett volna a vége, szóval maradt a kivárás…

Jó reggelt! – kiabáltam Kazuya után, aki egy kicsivel előttem sétált a kiképzőterep felé vezető úton. Majd miután bevárt együtt mentünk tovább
- Ami azt illeti, én inkább kíváncsi vagyok… de azért megfogadtam a tanácsod és tegnap korán lefeküdtem. – válaszoltam neki, majd lassacskán elértük a bejáratot. Bementünk, de a sesnseit még nem láttam sehol sem. Egy pillanatra azt hittem, hogy túl korán van még, de akkor bezáródott mögöttünk az ajtó. Hátrafordultam és megláttam egy fiatal nőt, aki talán egy fél fejjel volt magasabb nálam. Az ajtót lakatra zárta, és néhány lépéssel közelebb jött hozzánk. Az arca komor volt, és hideg. Kezeit összekulcsolta a mellkasán, és ezzel még hidegebbnek, és megközelíthetetlenebbnek tűnt. Mostmár nem csodálkoztam a rémisztő történeteken, és Somoko bizalmatlanságán. Ettől a nőtől a hideg futkározott a hátamon. Volt valami a tekintetében, amit nem tudtam megmagyarázni… de az biztos, hogy inkább megfogadom Somoko tanácsát, és nem idegesítem fel. Még a végén engem is móresre tanít, mint Kazuya régi csapattársát. Hana belekezdett a mondanivalójába, amiből érdekes módon semmi sem lepett meg. Gondoltam, hogy föl fogja mérni a képességeinket, és valamiért ez a „ugyanúgy küzdenek értem, mind Kirigakure-ért” dolog sem lepett meg. Majd Hana előrántotta a Ninja-to-ját, és maga elé a földbe szúrta. A feladat elmondását Kazuyara hagyta.

A fiú elmondta, hogy ki kell húznunk a kardot a földből, méghozzá úgy, hogy a sensei akadályoz minket. Ahogyan elnéztem Kazuyat egyáltalán nem látszott nyugodtnak. Mindig hidegfejűnek tűnt, minden küldetés alkalmával, de most láthatóan aggódott. Maga a gyakorlat nem is lett volna nehéz. De a sensei nem fog kesztyűs kézzel bánni velünk. Kazuya ismeri ezt a gyakorlatot, és ha ő aggódik az már rosszat jelent. Nem ismerem a sensei harcstílusát, de remélhetően ő sem ismeri az enyém. Kazuya ismerheti a mozgását, és a stílusát is nagyjából. A csapatmunka nélkül tényleg nem lenne sok esélyük ellene. De akkor mégis mi legyen a terv? Talán használni kéne a Kirigakure Jutsut? A köd takarásában megbeszélhetnénk egy tervet, és fölkészülhetnénk. A sensei valószínűleg a kardja körül fog maradni. Ha nem úgy tenne, akkor ezt ki tudnánk használni ellene, és amíg az egyikünkkel foglalkozik, a másik megszerzi a kardot.

Amíg Kazuya beszélt végig Hanara néztem, akinek az arca még mindig komor volt. A fiúnak csak bólintottam, hogy felfogtam a feladatot, majd vártam, hogy a sensei elindítsa a gyakorlatot. A tervem a Kirigakure Jutasu létrehozása volt, hogy megbeszélhessünk Kazuyaval egy tervet. Mivel valószínűleg a szemtől szemben való harc felesleges lenne. Emellett nyílt támadással sem kéne kezdeni. Ha elrejtőznénk a köd takarásában könnyebben tudnánk támadni is.

Hana csendben és stílusán mit sem változtatva hallgattavégig Kazuya szavait, aki lényegében tömören közölte Hikari-val, hogy mi is lesz a feladattuk. ~Lényegében igaz... ez a feladat tökéletes arra, hogy felmérjem a képességeiket, de nem csak ez az amiért ezt csinálom. Azzal, hogy megmutatom az erőm egy részét nekik, sokkalta közelebb hiszik majd magukat hozzám, mely hatására az idő folyamán egyre szorosabb kapocs kezd majd kialakulni köztünk, mind mester és tanítvány között. Bár ha sejtenék, hogy ez a kapcsolat egyoldalú, akkor az egész terv hiába való lenne... ~ mosolyodott el, ahogyan láthatólag felkészültek a kis geninek, hogy cselekedjenek is valamit, bár vártak valamire, mely gyorsan ell is hangzott.
- Kezdjük el...- közölte velük komor hanglejtéssel, ahogyan a két genin megfeszült, de láthatólag Hikari cselekedett először, hiszen ő nem ismerte a kunoichit és a csapatmunka alapja, hogy a lehető legtöbb információt megpróbálja a két genin megbeszélni és egy értelmes tervel előállni, nem kapkodni mind annak idején Kazuya is tette.
Hikari apró kis kézjele elég volt, ahhoz, hogy a közelben lévő folyó vízét felhasználja. A köd egyre jobban gyűlt, ahogyan lassan elrejtette a két genin szeme elől a kunoichit és ez fordítva is igaz volt. Hana sem látta a két genint. ~A kiirgakure no jutsu?~ nézett körbe, ahogyan nem halott és nem látott semmit sem. ~Alapszintű kiegészítő technika, melyet Kirigakurei tanít a fiataloknak! Szóval azt hiszik, hogy összezavarhatnak és a ködön keresztül csapdába csalhatnak... ez vicces, bár el kell ismernem, ügyes is. Hikari Suiton elemű, Kazuya Katon. Két ellentétes ellem és mégis tökéletes nekem ez. Nagyonn jó összetudok majd velük dolgozni és ezzel megkönyíthetem az utamat a célig... Tökéletes választások voltak...~gondolta, ahogyan megszólalt, hogy felfedje a helyét a geninek ellőt és, hogy egyben össze is zavarja őket.
- Én itt várok rátok...- közölte velük és nem mozdult. A legjobb helyen volt. A kard mellette volt! Mozdulnia sem kellett ahhoz, hogy megvdéje őt és arra sem számított, hogy a két genin megfogja őt izzasztani, bár lehet hogy téved és allá becsüli a két fiatalt? Hét mindjárt meglátjuk.

Hirtelen elkezdett sűrűsödni a köd, ami kissé meglepett engem. Nem láttam ugyanis, hogy a sensei kézjeleket formált volna. Szóval ő nem lehetett de akkor... oldalra néztem, és láttam, hogy Hikari éppen akkor engedi le a kezeit. Ezek szerint ő volt az agytröszt jelenleg. Nem rossz, határozottan nem rossz. Nekem, őszintén szólva, ez a megoldás eszembe sem jutott volna. A köd lassan belepte az egész térséget, fél méter sugarú körön kívül semmit sem láttam gyakorlatilag. De Fujishima sem, ezt pedig alátámasztotta az a mondat, amit hozzánk intézett. Ráadásul pontosan be lehetett határolni a hangjának köszönhetően, hogy merre van.
,,Nagyon bízik magában, Fujishima sensei. Na majd mi meggyőzzük róla, hogy másképp van ez."

Meghúzogattam Hikari ruháját, majd az egyik kezemmel oldalra böktem kétszer. Ezzel jeleztem neki, hogy menjünk arrébb. Hiába mondta a sensei azt, hogy a kard mellett fog várni minket, az adott szó egy ilyen helyzetben nem sokat ér. Plusz túlságosan közel is voltunk hozzá ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat. Így hát elkezdtem oldalazva sétálni. Annak érdekében, hogy ne keltsek zajt, a Néma Gyilkolás technikáját alkalmaztam. Már az akadémián kiképeztek a technikára. Sosem voltam jó taijutsu-s, de a lopakodás meglehetősen jól ment. Szóval annak az esélye, hogy a sensei meghall engem, nagyon kevés volt. A szemeit lefedi a köd, a fülét pedig a lopakodás. Hacsak nem lépünk rá valamire, vagy Hana nem egy érzékelő, akkor nem fog minket észrevenni, míg nem használunk chakrát. Annak érdekében, hogy a sensei és a kard hollétét ne veszítsem szem elöl, a kunai-t tartó kezemet fenntartottam és a célpont felé mutattam. Egy kicsit se mozdítottam meg, miközben haladtam, így a célpont sem maradt szem elől.

Olyan tíz méternyire távolodhattunk el a sensei-től, amikor úgy ítéltem meg, hogy már jó lesz. Lassan leengedtem a kunai-os kezemet, majd a fegyvert a földre helyeztem, ezzel a sensei felé mutatva. Viszont nem álltam fel ezután. Guggolva maradtam, ahogy elkezdtem a földre írni. Nem kockáztattam meg a suttogást sem, elvégre egy jounin az ellenfél. Az írást pedig egész halkan is meg lehetett oldani.
~Ez egy jó ötlet volt, de most hogyan tovább? Legutóbb frontális támadással próbálkozott a társam, akkor megtudtuk, hogy elég jól taijutsu-zik. Ergo az erőszak nem fog megoldáshoz vezetni. Ennek fényében marad az eszünk. Ajánlatos lehet a Henge no Jutsu használata, esetleg álltámadásokat is csinálhatunk, illetve még a vízklónjaidnak is nagy hasznát vehetnénk.~
Amint Hikari elolvasta, eltüntettem a szöveget, hogy helyet csináljak az ő szövegének. Ezt követően folyamatosan a látóhatárt kémleltem, hátha a sensei közelebb lopódzna. Folyamatosan néztem jobbra-balra, míg Hikari ír...

Amint a sensei kimondta a varázsszót, azonnal nekiláttam a Kirigakure no Jutsu létrehozásának. A köd lassan beterítette a környéket, és eltakart minket a kunuichi szemei elől. Persze ez fordítva is igaz, de mivel a célom egy terv megbeszélése, és a rejtőzködés volt, egyáltalán nem bántam, hogy mi sem látjuk őt. Emellett kicsi a valószínűsége, hogy magára hagyja a kardját, még akkor is, ha ezt még szavakkal is a szánkba rágta. Így mostmár a köd takarásában megbeszélhetünk egy tervet. Kazuya meghúzta a ruhám ujját, és jelzett, hogy menjünk arrébb. Mindenképpen jó, ha helyet változtatunk, szóval követtem a fiút. Hogy ne csapjak zajt - úgy mint Kazuya - a Néma Gyilkolás technikáját használtam, és úgy lopakodtam a fiú mögött. Közbe persze ügyeltem rá, hogy nagyjából ne felejtsem el, hogy hol is van a kard helye. Csendben haladtunk, majd kb. tíz méter után Kazuya leguggolt, és elkezdett a földre írni. Én is leguggoltam, hogy rendesen lássam az üzenetet, ami meglehetősen jó ötlet volt, hiszen így nem lepleződünk le. Miután elolvastam, elkezdtem írni a válaszomat:

- Legyőzni vagy csapdába ejteni nem fogjuk tudni. Egyedül a megtévesztés az, ami beválhat. A Henge no Jutsu jó ötlet. Ezért arra gondoltam, hogy létrehozok egy Mizu Bunshint, és az eredeti testem meg felveszi az alakodat. Az én dolgom lesz az elterelés, addig te a köd takarásában mögé lopakodhatnál, és megszerezhetnéd a kardot. – írtam le, majd megvártam, hogy elolvassa, és letöröltem, hogy újabb szöveget írhassak le – Ha beveszi a megtévesztést, és nem jön rá, akkor, már nem fog tartani attól, hogy hátba támadhatják. Megpróbálom elcsalni a kardtól, akár úgy, hogy felbosszantom… ha ráharapott a csalira neked már sima ügyed van. Mit gondolsz? Jó lesz így? – írtam majd fölnéztem, és figyeltem, hogy a sensei mozgásba lendül-e idő előtt.

A terv csak akkor lehet sikeres, ha Hana elhagyja a helyét. Ha nem így történik akkor az egész felesleges volt. Emellett nem húzhatom az időt. Nem tudom, hogy sokáig képes leszek-e ennyi Jutsut fönntartani ugyanabban az időben. A köd sem oszolhat föl addig, amíg Kazuya nem rejtőzik el a kard közelében… De más esélyünk nem tudom, hogy lenne-e az elterelésen kívül. Mégis csak egy Jounin… Nem győzhetjük le közelharcban, vagy nyílt támadásokkal. A legjobb, ha azt hiszi, hogy bénák vagyunk. A legjobb, ha alábecsül minket. Ha el tudom hitetni vele, hogy nincs semmi ötletünk, mint a közelharc, akkor sínen vagyunk. Mivel engem egyáltalán nem ismer, ez is a segítségemre lehet… Ha Kazuya is rábólint, akkor nekiállok a Mizu Bunshinnak, és kezdődhet a színészkedés…

Mehet még egy kör.... mert láthatólag a megbeszélés, még nem fejeződött be....

Gyorsan végigolvastam a lány tervét, majd reagáltam rá.
~Ne használj Henge no Jutsu-t, azt hagyd meg nekem. A köd miatt így is fogy a chakrád, a klónok pedig alapvetően sokat zabálnak fel, a tervünk pedig egyáltalán nem áll stabil lábon. Félő, hogy túlságosan kimerülnél, ha befuccsolunk az első nekifutásra. Majd én veszem fel a te alakodat. Tekintettel arra, hogy valószínűleg tőlem várja a támadást, talán meg fogja lepni, hogy ha nem vagyok a közelben. Ezt kihasználandó majd én veszem fel a te alakotad, és úgy megyek oda a klónoddal. Te csak törődj a jutsu-k fentartásával. Még valami: ha úgy érzed, hogy a köd miatt túl sok chakrád párologna el, akkor ne kockáztass, hanem old fel, majd én átveszem akkor. Ezt most is megteheted. Te vagy kettőnk közül az egyetlen, aki normális klónokat tud csinálni.~

Eléggé gyorsan körmöltem, szóval a szöveg külalaka nem pont egy csillagos ötös. De nem volt más választásom. Az idő chakra, így hát sietnem kellett. A végén még a sensei elunja magát és elkezd keresgélni minket. Akkor pedig alaposan megszívtuk. Eléggé baljós gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miközben letisztítottam a földet az írástól. Mindazonáltal egy készenléti terv is elkezdett körvonalazódni a fejemben, de az túlságosan drasztikus volt ahhoz, hogy azonnal bevethessük. Mint mindig, ahhoz is szükség volt a megfelelő információkra. Ehhez pedig legalább egyszer közel kellene mennem a sensei-hez, ami a jelek szerint nem fog sokáig váratni magára.

Amint elolvastam Kazuya újabb üzenetét, rögtön elkezdtem írni a választ.
- Rendben. Szóval te az alakomban és egy vízklónommal megtámadod a senseit. Én addig a közelben elrejtőzök, és gyengítek a ködön. Ha már meglepted teljesen fel is oldom, hiszen tovább nem lenne értelme fönntartani. Megpróbálok minél közelebb lopózni a kardhoz, úgy hogy lehetőleg ne vegyen észre. Persze tisztes távolba maradnék, és addig nem mutatkoznék, ameddig nem muszáj. Jobb, ha nem tudja, hogy hol vagyok. A vízklónok nem tudnak nagyon eltávolodni tőlem, szóval erre majd vigyázz. Próbáld meg a senseit lekötni, vagy még jobb, ha el is hagyja a kardot. Akkor majd én foglalkozom az eredeti feladattal. De légy óvatos. Hiszen így a tiéd a veszélyesebb munka. - írtam

Nagyon gyorsan próbáltam írni, és minél több gondolatomat megosztani a fiúval. De erre nem volt sok időnk. Már el kéne kezdenünk támadni. A terv nem valami kidolgozott. De többre most nincs időnk.
Szóval megvan a kezdetleges terv, jöhet a megvalósítás. Első lépésként megpróbálok egy strapabíró és viszonylag erős klónt létrehozni a közeli folyóból. Ami majd segíti Kazuyat. Ha a klón elkészül, akkor elkezdem csökkenteni a köd erejét, hogy ne kerüljön olyan sok chakrába fönntartani. Utána már a fiú el is kezdheti a támadás megindítását a klónommal együtt. Még a köd elég sűrű lenne ahhoz, hogy meglepetésszerűen támadhasson.

Hana nyugodtan állt a kard mellet. Semmilyen kémkedő technikáját sem kellett használnia, szint átlátott a két genin tervén, bár ami következik, talán arra nem is számított, de ezen felül, nehogy azt higgye bárki is, hogy a tapasztalt kunoichi félvállról vette az ellenfeleit. Nemes egyszerűséggel bízott a képességeiben és tudta, hogy nem érheti semmi sem váratlanul. ~ leplezik magukat előlem és a jelek alapján minden képességüket be fogják vetni. Kazuya ismeri a harcmodoromat, ezért biztosra veszem, hogy közelharcba nem akarnak keveredni. Megpróbálnak majd elcsalni a kardtól, vagy összezavarni és a köd rejteke alól meglepni engem... ügyesnek ügyes trükk, de beleadnék mindent, túl könnyű lenne az egész teszt...~ gondolta végig a helyzetet, ahogyan eljött az idő a két geninek és nekiállt a tervnek, de ellőtte valami megzavarta az egész eseményt.
- Siessetek, ha jól sejtem a kis hölgy nem sokáig lesz képes fenntartani a ködöt és ha elszalasztjátok az esélyt, pépé verlek titeket! -kiabált rájuk, ahogyan újból felfedte a helyét és mellesleg megpróbálta rémíteni őket! Milyen eséllyel? Nos az majd kiderül.
És a köd elkezdted felszakadozni lassan, ahogyan a két genin terve kezdett körvonalazódni. A vízklón felépült! Kazuya felvette a kunoichi alakját! Minden készen állt a támadáshoz. Még Hana is! ~ Értem már! Nem sokáig teketóriáznak az már biztos! Máris jönnek! Ez a gyermeki hév az erősségük is a gyengeségük is. Ideje lenne felnőni!~ mosolyodott el, ahogyan nem csinált semmit és Hikari-nak álcázott kazuya és Hikari klónja kirobbanva a ködből Éppen a sensei-el találták szembe magukat, de hogy mit tesznek és mi történik ezután, az már rajtatok áll!

Bólintottam, majd kézjelet formáltam.
,,Ninpou - Henge No Jutsu!"
Kisebb füst keletkezett, majd a klónja létrehozásával foglalkozó Hikari csakhamar a tükörképével találta szembe magát. Hamarosan a klón is elkészült, majd a társaságában megindultam a sensei felé. Míg haladtunk, hallottuk, ahogy a sensei sürgetve üzen nekünk a ködön keresztül. Bár éreztem az élt és a fenyegetést a hangjában, ezzel csupán egy valamit tudott elérni: azt, hogy most már kételyem sem volt arról, hogy merre lehet. Hogy mennyire sikerült megfélemlítenie?
,,Pofa be, sensei!"
Hát igen, ez a nem pont kedves gondolat volt az első, ami először az eszembe jutott. Látszik, hogy semmit sem tud rólunk még. Egy ilyen semmibe kiáltott üzenetnél több kell ahhoz, hogy meg tudjon ijeszteni. Talán elgondolkodtam volna a szavain, ha a szemembe mondja. De így minden volt, csak ijesztő nem. Egy olyannak, aki már megtapasztalta, milyen éles helyzetben lenni, az ilyesmi nem okozhat különösebb riadalmat.

Ahogy haladtunk, arra lettem figyelmes, hogy elkezdett felszakadozni a köd. Na ez viszont már riadalmat váltott ki belőlem.
,,A francba, Hikari eddig bírta volna? - már éppen emeltem a kezeimet, hogy újra megcsináljam a ködöt, amikor eszembe jutott valami. - A-aaa, jobb ötletem van."
Tehát tovább mentünk, míg nem egy árnyalakot véltem felfedezni a ködben. Na vajon ki volt az? Nem kell nagy ész hozzá, hogy meg lehessen mondani. Megálltunk tőle úgy ötméternyire, és nem mozdultunk. Fogalmam sincs, hogy Hikari milyen parancsot adott a klónjának, de nagyon remélem, hogy nem akarja egyből ráuszítani, ahogy meglátta. Én a magam részéről egyenlőre még nem akartam támadni. Csak álltam és farkasszemet néztem a sensei-el, miközben egyre csak oszlott a köd. A tervem az volt, hogy kivárom a köd teljes eloszlását, így Fujishima sensei észre fogja venni Hikarit, de engem nem. Csak egy őrültnek jutna eszébe az az ötlet, amit most meg akartunk valósítani, elvileg nekem most egy fán kéne csücsölnöm, lesben állva néhány shurikennel. Csak reménykedni mertem, hogy a sensei engem is klónnak fog nézni...

A klón elkészült, és Kazuya is felvette az alakomat. Majd lassan megindultak a sensei felé. Amint ez megtörtént, a ködöt egy kicsit gyengítettem. Nem akarok rögtön az elején teljesen kifogyni a chakrából. A köd jó használatot tett. Most jöhet a terv megvalósítása. Pontosan nem tudom, hogy mi jár Kazuya fejében, de remélem, nem fogja elkapkodni a dolgot. A klónt ugyan megpróbáltam erősre csinálni, de nem akarom nagyon közelharcba küldeni. Ennek nem lenne sok értelme. Amíg Kazuya a sensei felé sétál, én megpróbálok elrejtőzni, hogy ne legyek szem előtt. Persze elég közel próbálnék maradni. A klón miatt is, na meg, hogy ne maradjak ki a buliból. Ha Kazuyanak sikerül elterelni a sensei figyelmét, akkor gondoskodhatnék a kardról…

Ha Kazuya a senseihez ért, a Kirigakure no Jutsut teljesen feloldanám, és valahol megbújva várnám a fejleményeket. A klón nem támadna addig, ameddig Kazuya nem kezd el akciózni, vagy a sensei nem támadja meg. Eredetileg a klón a fiút segíti. Habár valószínű, hogy a sensei fog kezdeményezni. Az előbbi beszólása is ezt támasztja alá. Valószínűleg már nagyon unja magát. De szerintem még ő sem gondolta komolyan, hogy ennyitől megijedünk. Ahhoz több kell. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog reagálni. Vajon egyből átlátja, hogy a fiú álcázza magát? Ha igen, akkor felborulhat a tervünk…

Hana ott állt előtettek, vagyis Hikari klónja és Hikari-nak álcázott Kazuya ellőt, ahogyan a köd lassan teljesen szétoszlott és a két „klón” teljesen láthatóvá vállt. Csak a két klón, hiszen Hikari tökéletesen elrejtőzött. Hana pedig nyugodt arccal nézett a két másolatra, ahogyan halványan elmosolyodott. ~ Érdekes... ezek tökéletes másolatok, nem csak trükkök... úgy látszik valóban érdemes volt Hikari-t is beválasztanom a csapatba...~ mosolygott elégedetten, ahogyan egy lépést tett a másolatok felé, vagy Hikari klónja és Kazuya felé.
- Értem már...- állt meg néhány lépés után, pontosan olyan távolságban, hogy a kard ne legyen félteden és ezt egy genin is észrevegye-... azért oszlattad fel a ködöt, hogy a chakrád ne fogyjon olyan mértékben, hogy az befolyással legyen a klónodra. -állapította meg a helyzetet- Bár, te chakraszintetted ismerve, jó ha őt percig képes vagy fenntartani ezt a jutsut, de nyugodj meg. Addig nem fognak élni...- arcára széles mosoly ült ki, de egy lépést sem tett tovább. - De mégis csalódnom kell bennetek?- kérdezte meg, ami felborította minden terveteket, hiszen így mind a kettőtök chakrája fogyott.- Nem tanította meg nektek az akadémia, hogy hogyan cselekszik egy shinobi?- kérdezte vissza ismét- Ha nem tudjátok akkor elmondom! -húzta még tovább az időt- Lapulj meg! Leplezd a jelenléted, elemezd ki az ellenfeledet és mikor nem figyelj, mikor lankad a figyelme akkor támad meg. Hátulról, egyetlen egy csapással végez velle, ne adj neki esélyt, ne kegyelmez neki, hiszen csakis a feladat elérése a cél és az, aki a feladat és közéd áll, azt az akadályt gördítsd félre minden erőddel! - okított tieteket, bár ennek nagy részét, valószínűleg tudtátok már, még ha egyet nem is értettek vele. De ekkor Hikari, egy érdekes pillantást vett észre, mely éppen őt célozta meg, egy pillanatra. Az eredeti Hikari-t, aki eddig csendben volt a fák között és teljesen észrevétlen volt. Véletlen lett volna, vagy nem? Kitudja. De a következő pillanatban megesett neki a lehetőség amire várt.
Hana akcióba lendült. Eltűnt Kazuya szeme elől de ellentétben Hikari-val ő már volt olyan tapasztalt, hogy tudja, hogy ez mit jelent, hogy a sensei előbbi szavai megelevenedtek. Hana egy villámgyors Shunsin no justuval termedt Kazyua mögött, de annak szerencséjére nem támadt egyből.
- Akkor vegyük át a leckét. Első shinobi tekercs... taijutsu! - közölte vele, ahogyan megfordult és azzal egyetemben egy csapást indított a genin feje felé. Ha a Kazuya ki is tudja kerülni, akkor a klón vész oda, hiszen ő nem tud reagálni ilyen gyorsan az eseményekre, ha azonban Kazuya máshogy a dönt, akkor a klón megúszhatja és mit csinál Hikari? Nos az majd kiderül.

Rezzenéstelen arccal néztem a sensei-re.
,,Nofene, csak nem bevette? Ejnye sensei. Pont maga beszél a megfigyelés fontosságáról? Ha jól sejtem, akkor Hikari pontosan ezt csinálja most is. Nagyon is látja, hogy nem veszi észre a gikszert, ez pedig már fontos információ neki."
Ekkor került sor arra, hogy Hana a következő pillanatban eltűnt. Veszettül gyors volt. De nem annyira, hogy ne vegyem észre azokat a bizonyos fekete foszlányokat. Fürge test technika. Hamarosan hallottam, hogy valaki megállapodik mögöttem a földön. A sensei volt az.

Rendes körülmények között most leblokkoltam volna, és könnyű prédává válhatnék. De mégsem. Egészen más történt. Abban a pillanatban, amikor a sensei eltűnt, egy gondolat fogalmazódott meg bennem.
,,Szabad az út!"
Az az idő, amit Hana beszéddel töltött, nekem bőven elég volt ahhoz, hogy tökéletesen felismerjem a helyzetemet és akcióba lépjek. A lány ökle már közel volt hozzám, amikor is ezúttal én használtam a Shunshin no Jutsu-t. Igazából fölösleges lett volna ottmaradni a klón mellett. A sensei így is úgy is szét fogja csapni, ezzel pedig valójában csak Hikarinak segít, mert a fölösleges chakra-felhasználástól szabadítja meg. Ellenben ha hagyom, hogy Hana bemosson nekem egyet, azzal hiába sebesítem meg magam, pluszban kiderül rólam, hogy nem vagyok klón. Viszont ha elmozdulok, azzal klónokra nem jellemző reflexekről teszek tanúbizonyságot, ergo megint csak lebukok, hogy nem vagyok klón. Ez pedig nem más, mint a 22-es csapdája. Két rosszból válasszuk inkább a kisebbiket.

Viszont ez a Shunshin no Jutsu most nem a menekülést szolgálta. Pontosabban, nem csak azt. Azzal egyetemben, hogy eltűntem a sensei ütése elől - mely valószínűleg hamarosan le fogja bontani a klón állkapcsát - a következő másodpercben meg fogok jelenni a kard mellett. A tervem egyszerű. Megragadom a markolatot. Viszont nem fogom húzni az időt fölösleges huzavonával, hanem egy újabb Shunshin no Jutsu-val ugranék tovább, úgy négy méter távolságba. Legyen akármennyire is belenyomva a földbe, a Fürge-test technika bőven kölcsönöz nekem olyan lendületet, hogy egy pillanat alatt ki tudjam rántani a földből a fegyvert. A tervemben nagy szerepet játszott a meglepetés ereje. Mint már mondtam, egyáltalán nem jellemző a klónokra a hasonló reflexek bevetése. Elviekben a tervemnek működnie kellene. Kérdéses, hogy mennyire fog. Valószínűleg a kardot el fogom érni. A kérdőjelek viszont csak ezután jönnek...

A fák között elrejtőzve hallgattam a sensei monológját. Amíg beszél, egy robbanó cetlit erősítettem egy kunaira. ~ Szóval mégsem sejtette mag a tervünket? Ez remek. Kazuyanak megvan még a lehetősége a meglepetésre. Valószínűleg azt hiszi, hogy mind a kettő csak klón… ~ amint ez végigfutott az agyamon, egy fura pillantást vettem észre, amit pont felém intézett a sensei. ~ Talán meglátott volna? Az kizárt, hiszen végig takart a köd, és a növényzeten nem láthat át. Lehetséges, hogy chakraérzékelő lenne? Ha ez így van, akkor már rég tudja, hogy Kazuya az egyik, aki előtte áll. ~ gondoltam, és a következő pillanatban Hana a fürgetest jutsuval Kazuya mögé teremett. Meglapulva figyeltem, és pontosan tudtam, hogy mi történik. ~ Ha a sensei Kazuyat támadja meg, akkor tudja, hogy ő lehet az igazi… persze ötven százalék esély volt rá, hogy felé mozduljon előbb. De ennyi eltalált véletlen? Először az a pillantás, majd pont Kazuyat támadja meg? De ha nem tudjuk átverni, akkor mivel próbálkozzunk? ~ gondoltam, majd a sensei ütéshez emelte a kezét. ~ Ha Kazuya elmenekül, vagy kivédi a támadást, akkor kiderül, hogy ő nem klón. Ha marad akkor is, mivel az ütést nem bírná elviselni egy klón. Mindegy mit csinál, kiderül, hogy ő az igazi. Vagyis csak a védekezés és támadás marad. De mi van, ha a sensei pont erre számít? Megtámadja a fiút, úgy, hogy a kard őrizetlenül maradjon. Mi van, ha ez csak egy csapda. Végül is máshogy is tesztelhette volna, hogy a klónok közt, ott van-e valamelyikünk… De remélem, nem erről van szó… Kazuya védekezhet a testhelyettesítő jutsuval, vagy a fürge test justuval. Mivel simán blokkolni nem hiszem, hogy fog... Lehet, hogy kihasználja a lehetőséget, és a kard felé indul? Ha ez így történne, a sensei vajon mit reagálna. Utána menne, vagy a klónt tenné tönkre előbb? Bárhogy is dönt, a klón azért van ott, hogy segítse a fiút. Ha Hana Kazuya utána indulna, akkor megpróbálná akadályozni. Ha meg rögtön felé támadna, akkor megpróbálná húzni az időt, és lelassítani a senseit, hogy minél több időt veszítsen. Ha Kazuya képes lenne megszerezni a kardot, akkor vége lenne a próbának, hiszen csak ennyi a feladat. Vagyis ha lehetőség adódik arra, hogy Kazuya a kard közelébe jusson, akkor valószínűleg meg is fogja próbálni. Összegezve, tuti, hogy a kard felé fog indulni. Ha Hana nem követné gyorsan, akkor én innen megtámadhatnám ezzel a kunaial, és ezzel is lassíthatnám. Persze nem céloznám telibe a sensei, inkább egy kicsit mellé, hogy a robbanás ereje megzavarja, és emlékeztessem rá, hogy én is itt vagyok. Kazuyanak ennyi idő talán elég is lenne, és őt talán nem befolyásolná a robbanás, ha elég távolra jut. Vagyis most minden azon múlik, hogy a senseinek milyen a reakcióideje, és hogy hogyan dönt. Ha túl gyorsan követi Kazuyat, akkor nem próbálkoznék a kunaial, mivel így a fiú is megsérülhet. Ha viszont a klónra támad, vagy a klón le tudja kellően lassítani, akkor eldobnám a robbanó cetlivel ellátott kunait. Nem hiszem, hogy számítana egy ilyen jellegű támadásra. El lesz foglalva Kazuyaval, ami nekem pont megteszi, hiszen még a távolság is jó. Így teljesen meglepetésszerű lehet a támadásom. Utána pedig megpróbálnék gyorsan helyet változtatni, hogy továbbra se legyek szem előtt.

Nos a harc az előkészületek után megkezdődött, de vagy egy olyan érzésem, hogy ti nem ilyen tervet készítettek elő, hiszen ez egy jounin ellen, vajnyi kevés. Mondhatni próbálkozás a siker érdekében, eddig egy nagyon gyenge próbálkozás. És így gondolta Hana is, hiszen nemhiába jártatta a száját, nemhiába húzta az időt! Ennek a feladatnak nem az volt a célja, hogy laposra verjen titeket, hanem hogy felmérje a képességeiteket. És a próba első szakasza, azzal, hogy a „két” klónt támadta, el is kezdődött.
Hana oldalirányú csapása elől Kazuya villámgyorsan tér ki és próbál egyben előnybe is kerülni, de ez hatotta meg legkevésbé Hana-t. A csapása nem állt le, hanem tovább ment és az ökölbe szorított kézfejének külső részével kapta fejbe Hikari klón-ját, mely azonnal pusztult el és fröccsent szét. ~Ahogyan gondoltam!~ lépett közben egy fél lépést, hogy az egyensúlyából ne mozduljon ki és hogy erőt vegyen a lendülethez. Egy pillanatra azonban megállt, egy másodpercre és Hikari keze megfeszült a robbanójegyzetes kunai-on, de még mozdulata, mellyel el akarta hajítani, megtorpant félúton. A tiszta célpont eltűnt a szeme elől. (Shunsin no jutsu)
Kazuya pedig keze már szinte rámarkolt a kardra, érezte hűvös markolatát, ahogyan egy erős szorítást érzett a fején, és egy erőt, mely hátrarántja. Ujjai lecsúsztak a kardról, ahogyan Hana egy kézzel ragadta meg a genin fiú fejét és rántotta hátra, olyan erővel, hogy jó három métert repült a levegőben visszafelé és csapódott a háttal a porba. A próbálkozásotok nem sikerült, de nagyon közel voltatok.
~El sem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődött a chakrakontrolja, sokkal gyorsabb mind a legutóbb és sokkal kevesebbet is hibázik... ~ rakta a kezét a kardra ~Ha így áll a helyzet össze kell szednem magam, mert a végén sikerrel járnak...~ mosolyodott el, ahogyan Kazuya visszaváltozott a belecsapódás után.
- Csak ennyi? - kiabált rá a fiúra- Ha igen, akkor csalódást okoztok nekem! -közölte velük, még mindig hangosan-[color=Purple] Szerintetek a csapatmunka ennyiből áll? -kérdezte vissza – Hogy valaki vállalja veszélyes részt, míg a másik lustálkodik? - abban a pillanatban vágódott egy kunai kés Hikari mellé, bele a fa ágába, éppen olyan közel, hogy rémisztő legyen, de nem annyira, hogy megsebesítse a lányt, de ami ennél is rosszabb volt, Hikari nem is látta a mozdulatot, csak Kazuya, ő is éppen hogy- Nem! A csapatmunka lényege egymás segítése, minden formában! Ha erősebb az ellenfél mind ti, dolgozzatok szorosan össze, hogy védjétek egymás hátát, mert a távolság csak a károtokra megy máskülönben. - nyugodott le a hangja- A társatokat egyedül hagyni és hagyni, hogy egyedül harcoljon, akár csellel, akár a saját erejéből, csak akkor érdemes, ha az ellenfeletek is a ti szinteteken van! Máskülönben csupán a küldetés sikerét kockáztatjátok! - hunyta le egy pillanatra a szemeit- Egy shinobi szívében sohase legyen gőg, vagy éppen becsvágy, mert azok akik ilyen tettekkel élnek, gyorsan halnak. Értitek már, mi a csapatmunka, vagy a testeteknek mutassam meg? -kérdezte tőletek, túlságosan is nyugodtan.

//a szabályzatnak megfelelően, fel kell tüntetni az aláírásban a adatlap linkjét, valamilyen frmában, illetve ha eddig nem tettétek meg, nézzétek át az új szabályzatot!//

,,Az ördögbe!" - háborogtam, miközben repülni kezdtem hátrafelé.
Becsapódtam a földbe, majd elkezdtem hátra fele csúszni. De ez nem tartott sokáig, mert erősen meglöktem a földet mindkét kezemmel. Ennek hatására a lábaim levegőbe emelkedtek, hátra csapódtak, majd hamarosan már ott guggoltam a földön. Ezzel a kis ráadásszámmal még messzebb kerültem a sensei-től, voltam vagy ötméternyire. Egy pukkanást lehetett hallani, miközben megszüntettem a Henge no Jutsu-t, visszavéve a régi alakomat.
,,Sebaj Hikari, ez egy ígéretes kezdet volt."
Ekkor következett a szokásos okító szöveg. Meg kell vallanom, sosem voltam a hosszú szövegelések híve. Az meg már pláne irritált, ha valaki barokk körmondatokban kezd el beszélni. Igaz, ez az előbbi egyáltalán nem volt az, de a hossza így is meglehetősen idegessé tett. Nem bírtam ki, reagálnom kellett erre.
- Ha ezzel a szentbeszéddel el akarsz keseríteni, akkor melléfogtál - álltam fel, majd után magam elé emeltem a kezemet; érezhetően elkezdett sűrűsödni körülöttem a chakra. - Mi több, csak magabiztossá tettél - a látási viszonyok elkezdtek romlani; nem volt kétséges, Kirigakure no Jutsu-t alkalmaztam. - Mert ha Hikari hátul maradását lazsálásnak minősíted, akkor hármunk közül te tudod a legkevesebbet a csapatmunkáról.
Elkezdtem hátra fele lépkedni, ezzel eltávolodva a sensei-től. Nem fordultam el semerre, elvégre tudni akartam, hogy merre van a kard, ha teljesen feláll a köd...

Kazuya a kard irányába mozdult, kihasználva az alkalmat. Hana tönkretette a klónomat, aminek még csak esélye sem volt ellene. Ekkor próbáltam a robbanójegyzettel ellátott kunait a sensei felé hajítani, de mielőtt ezt megtehettem volna eltűnt a szemem elől. A következő pillanatban a fiú már a földre került, és Hana a kard mellett állt. Alig tudtam követni az eseményeket. Majd egy kunai kés csapódott be mellettem a fába, amit szintén nem tudtam követni. ~ Végig tudta, hogy hol vagyok, és ez elég rossz érzés volt. Bármivel is próbálkoztunk idáig, az kevés volt. De ha ennyire nem tudom követni a mozdulatait, akkor mennyi esélyem lenne szemtől szemben vele? Bármikor laposra verhetne, ha csak szimplán kisétálnék, és úgy elé állnék, mint Kazuya. Emellett a fiú sem tudott sok mindet csinálni ellene…

Kazuya föláll, és beolvasott a senseinek. ~ Ez az Kazuya mond meg neki! ~ gondoltam, és észrevettem, hogy újra köd kezdi belepni a tájat. Semmi értelme sincs, hogy továbbra is a bozótban várakozzak. Még mielőtt a köd elég sűrű nem lenne, a fiúhoz mennék, hogy ne veszítsük szem elől egymást. Még mindig a kezemben szorongatom a kunait, és most már semmi sem tartana vissza attól, hogy telibe célozzam meg a senseit. Ahogyan Kazuyaval bánt… úgy látszik nincs helye a finomkodásnak. ~ Egyszerűen csak bele kéne vágnom ezt a kunait a kard mellé a földbe! Majd a robbanás kiszakítja a földből a kardot… Végül is megszabta, hogy hogyan szedjük ki onnan? ~ gondoltam, és megindultam a fiú felé.

Hana elmosolyodott Kazuya válaszán, sőt nem is az első kézjelből, hanem már a kezének az emelkedéséből tudta, hogy mire készül. ~Újfent ugyanaz a trükk? Ugyan... egy shinobi nem használja egy csatában kétszer ugyanazt a technikát!~ nézett a fiúra, akinek a szavaiból egyértelműen érződött, hogy nem értette meg Hana szavainak a lényegét, hogy mit akart ezzel sugallni a fiúnak és a lánynak. Ahogyan a köd pedig egyre elterjedt és betemette a fiút, elrejtve kunoihci szeme elől, Hikari is cselekedett és a fiú mellet termedt, hiszen ő tudta, hogy Hana már tudja a pontos helyét, így pedig értelmetlen lenne ott tovább rejtőzködnie.
- Szóval én tudom a legkevesebbet a csapatmunkáról? -kérdezte vissza gúnyosan. - Úgy látszik még nem vagy képes a dolgok mögé látni, és nem ismered fel, az óvatosan megválasztott szavaimban az igazságot.... - közölte
Kazuya-val, ahogyan Hikari Kazuya mellé ért, így pedig díszpáholyból nézhette végig mi történik.
Hana egy szempillantás alatt termedt Kazuya ellőt (Dinamikus Akció), ahogyan gyomorszájba vágta a fiút. Nem egyhe ütés volt az, hanem éppen akkora, hogy a fiú ne szerezzen komoly sérüléseket, de azért érezze mi a különbség a simogatás és kiütés között. Kazuya szemei fennakadtak egy pillanatra, ahogyan vért köpött az elharapott nyelve miatt. Szinte megállt a levegőben egy pillanatra, ahogyan összerogyott Hana ellőt és levegőért kapkodott. És a köd lassan kezdett feloszolni. Hana pedig ahogyan kiegyenesedett tekintetét Hikari-ra vetette.
- Ez az igazság a szavaimban! - mosolyodott el, ahogyan a szavait Kazuya-nak intézte, pedig Hikari-ra nézett- Távolságot tartani csak azonos szintű harcosok ellen érdemes...- nézett a mellette lévő Kazuya-ra - … és úgy látszik közöttük ég és föld a különbség...- arcára démoni mosoly ült ki- Reagálni sem tudtál a csapásom ellen, annak ellenére, hogy visszafogtam magam! Hogy miért? Mert a ködre bíztad magad, azt hitted, hogy megvéd tőlem, hogy elrejt előlem! És ezt csakis abból a következtetésből vontad le, hogy hagytam az előbb, hogy hozzáérj a kardhoz! Megadtam a lehetőséget, hogy felmérd a képességeimet, adtam időt, hogy kidolgozzatok valami tervet! ÉS ez a próba abban a pillanatban megbukott, hogy másodszor is a ködhőz fordultál! - sóhajtott fel lágyan- Csalódást okozatok nekem! És most ennek köszönhető, hogy itt fekszel ellőtem! De most... most csak rajtatok áll, hogy a mi beszélünk, vagy az ökleitek fognak beszélni helyettünk!

Hát igen, eléggé kellemetlenül érintett az a gyomorszájra mért találat. Egy fájdalmas nyögést adtam ki magamból, miközben térdre estem, majd előre görnyedve próbáltam friss levegőhöz jutni. Abból, amit a sensei felénk intézett, nem sokat értettem. Hogy miért? Volt egy elég jó oka. Tekintettel arra, hogy intenzív légszomjjal küzdöttem, meglehetősen hangosan ziháltam. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a hallási viszonyaimat jelentősen lerontsa. Mondjuk nem tudom, hogy ez most áldás volt-e vagy átok. Tény, hogy alig kaptam levegőt, de legalább nem hallottam az újabb ,,szentbeszédet". Tekintettel az előbbire, valószínűleg ez is eléggé felingerelt volna.

Csak térdeltem a földön, ahogy próbáltam visszaállítani a lélegzetvételemet normálisra. Eléggé meddő ötletnek bizonyult a kezdetekben. Ha a légszomj nem lett volna elég, úgy éreztem, mint ha a gyomrom is görcsbe rándult volna. Azután, ahogy telt az idő, lassan, de kezdett javulni a helyzet. A zihálás átment mély, lassan kifújt és beszívott lélegzetvételbe...

Kazuya mellé értem, és a köd is lassan sűrűsödni kezdett. De még mielőtt bármit is csinálhattunk volna, Hana a fiú előtt termett, és gyomorszájon vágta. Kazuya a földre zuhant, és erőtlenül kapkodott levegő után. Az első érzés, ami hatalmába kerített az a félelem volt, hiszen alig egy méterről nézhettem végig az eseményeket. De amikor Kazuyara néztem, majd a fölötte tornyosuló senseire, ez az érzés teljesen átcsapott valami másba. Haragba, és undorba. Amikor a sensei rám nézett láthatta a gyűlöletet, és a haragot a szememben. Nem tudtam máshogy viszonyulni hozzá. Amit róla mondtak az teljesen beigazolódott. Attól, hogy valaki ninja, még nem kell kegyetlennek, hidegnek és embertelennek lennie. Nem fegyverek vagyunk. Olyan emberek vagyunk, akik a hazájukért harcolnak, olyan emberek, akik akár az életük árán is védelmezik a hazájukban lakó embereket. Minden ninjának tudnia kéne, hogy az élet mennyire fontos. A ninjáknak igenis legyenek érzelmeik, hiszen ezért vagyunk emberek. Gyűlölöm azokat, akikben annyi tisztelet és emberség sincs, hogy amikor megsebesítenek vagy megölnek egy embert, semmilyen érzelem sem éri el a szívüket. Nem csak a képességeinkre érvényes az a hasonlat, hogy „ég és föld”, hanem a gondolkodásunkra is.
~ Kazuya most egy ideig nem fog tudni rendesen harcolni. De nem fogom hagyni, hogy ez az egész így érjen véget. ~ gondoltam, majd bal kezemmel egy füstbombát vettem elő, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam, és azonnal a földre vágtam. Kazuya légzése már lassan visszaállt a normálisra, szóval remélem, kihasználja majd az alkalmat, amíg én lekötöm a sensei figyelmét. Most nem biztos, hogy rögtön harcolnia kéne. A kard nincs messze, és a füstben senki sem lát semmit. De jól tudom, hogy merre, és milyen messze van a kard. Az eredeti feladat még mindig a kihúzása. Nem fogom pazarolni az időm. A tervem az, hogy a Shunsin no Jutsuval a közelébe érjek, és kihúzzam. De útközben, amikor félúton járok, a robbanójegyzettel ellátott kunait, a földbe dobom, és aktiválom. Mivel a fürge test jutsu elég, sebesességet kölcsönöz, a robbanásból nem érzek sokat, és Kazuya sem, ha esetleg helyben marad. Ennek csak egy célja van, ha esetleg a sensei utánam akarna jönni, akkor a robbanás, pont őt kapná el. Emellett ha más irányba indul, fölfelé, vagy kerülővel, az hosszabb időbe kerül, mint amin én mennék. Minden másodperc számíthat, és ameddig a sensei rám figyel Kazuya is cselekedhet, hiszen a füst is remek álca. Mindenképpen érdemes megkockáztatnom. Hiszen ez most a legrosszabb, hogy itt egy kupacban álldogálunk. Emellett a legjobb védekezés a támadás…

Hana nemhiába figyelte Hikari-t. Jól tudta, hogy Kazuya jelenlegi állapotában nem lesz képes semmi bajt okozni, bár azzal tisztában volt, hogy ha őrültséget csinál, akkor még veszélyes lehet, éppen ennek volt köszönhető, hogy mind a két genin-t szemmel tartotta, bár jelentős figyelmet immáron Hikari kapta. ~Már csak ő van vissza... ha vele végeztem befejezhetjük ezt a nevetséges tesztet...~ gondolta végig a helyzetet a kunoichi. Hikari arckifejezése elárulta, hogy nem tetszik neki a helyzetet és nem tetszik neki maga Hana sem. ~Érdekes, nem vártam, hogy így reagál majd, a jelentésben nem ezt közölték... érdekes! Úgy látszik érdemes volt ezt a tesztet megcsinálnom...~
- Tetszik a tekintetted...- mondta neki, ahogyan Hikari magasba emelte füstbombákat és a földhöz kívánta őket csapni. De egy kéz rászorult a csúklójára, ahogyan Hana teste eltakarta előle a tájat, Kazuya-t- … ez egy olyan ember tekintette, aki képes lenne megölni engem! - vágta gyomorszájba őt is, ahogyan a fiúval ellentétben ő nem volt képes a földre hanyatlani, pedig ugyanazokat a kínokat élte át, mind a társa. Hana magabiztosan tartotta az elgyengült testét, ahogyan csak egy kicsit szorította meg a kunoichi csuklóját és az egyből elengedte a bombákat, melyeket így a jounin lány könnyedén kivehetett onnan. Csak ezután zuhanhatott a földre, hogy levegőért ziháljon. - De az a nap nem ma lesz! -nézett le a lányra, ahogyan zsebre rakta a két füstbombát. - Tévedtem! -szólalt meg- Nem okoztatok csalódást, hiszen úgy reagáltatok minden egyes tettemre és szavamra ahogyan azt előre vártam...- mosolyodott el- És így a tesztnek ezennel véget is vettek, megtudtam amit akartam! -nézett le rátok, ahogyan az idő múlásával a fájdalom is alábbhagyott.
- Gyűlöltök engem?- kérdezte meg, úgy egy perc múlva, ahogyan már túltettétek magatokat a légszomj és a fájdalom hatásán és szembesültettek vele, hogy a ninja-to visszakerült Hana-hoz, aki már az egyik fának támaszkodva, a mellei ellőt a kezeit összefonva nézett rátok- Gyűlöltök amiért ilyen voltam? Válaszoljatok egyenesen, nem lesz semmi büntetés a válasz miatt... nincs mitől félnetek.