Kiképzőterepek

Lényegében a kihasználatlanul hagyott faluszéli területekről van szó, amik a sok gyakorlástól már feketéllenek.

Furi-sensei elmagyarázott néhány dolgot és rá kellett jönnöm mind igaz, legalábbis valamilyen szinten...
A kiképzőterepek kikopott földjén állva nem volt túl bíztató a helyzet, igazából nem volt itt semmi csak fű és föld... A tekercset becsúsztattam a hátsó zsebembe és gyorsan felmértem a terepet, de sajnos nem tudtam meg több mindent, mint amit az előbb, már megállapítottam...
Hát ez van...
Mindkét kezemmel belenyúltam a zsebeimbe ( egyikkel az egyikbe, másikkal a másikba) és a bal kezemben megjelent két shurriken a jobb kezemben pedig egy kunai tőr.
Nos, nézzük csak: én vagyok az akinek meg kell védenem a tekercset szóval nem nekem kell támadnom, ami azt jelenti, hogy jobb, ha minél messzebb kerülök Touától, leggalábbis egyenlőre ez látszódik jó ötletnek...
Eldobtam Toua felé a két shurrikent és elkezdtem lassan hátrafelé sétálni... Ennek látszólag semmi értelme, de épp ez a lényeg benne...


( Már kérdezték többszőr más karakteremnél, ezért még most leírom, hogy ne legyen belőle gáz... Én csak azt mondom ami előtt kötőjel ( - ) van a többit azt gondolom vagy cselekszem... Ezt csak, azért írom le, hogy még az elején tisztázzuk a dolgokat és ne legyen belőle probléma, hogy ezt nem közöltem. )

Az egyik bunshinomat elkapta egy kunai és mellettem becsapódott a már említett fegyver...
A francba... ezek szerint, nem vacakolt azzal, hogy kikerülje a kunaiom vagy pedig ismer valami olyan technikát amivel képes ilyesmire....
Elkezdtem volna feltápászkodni, amikor is Toua megjelent előttem és az öklét a homlokomhoz tartotta... visszafektettem a már felemelt fejemet...
Az szép és jó, hogy ilyen könnyen leszorított, de most hogyan tovább? Kézpecsétet elég macerás lenne formálni, mert akkor valószínűleg ütni fog... A tekercs a hátsó zsebemben van így éppen rajta fekszek, szóval kivenni nem tudja csak úgy, persze erre számtalan megoldás van... Azt hiszem, ezt meg fogom bánni...
A jobb kezemmel megpróbálom elkapni a homlokomhoz tartott kezet és ekőzben pedig a jobb lábammal megpróbálom kirúgni a térdét és a bal kezem pedig belecsúsztatom a zsebembe...



( Hát ez elég rövid lett... Az utolsó dolgot csak próbálom és ezt oda is írtam... Toua-kun ( húúú de fura így hívni téged ) , majd azt is vedd figyelembe, hogy ugye én a földön fekszem, szóval, még ha sikerül is a támadásom akkor sem olyan hatásfokkal... )

A kis elhatározott látszólag magát próbálta győzködni, mint sem társát vagy esetleg csak keménynek akart tűnni és ezzel megpróbálva elriasztani hősünket. Bármi is volt az igazság az biztos, volt hogy Toua szervezete már nem állított oly mértékben elő adrenalint mint pár pillanattal ezelőtt.. Az adrenalintól túlpörgött srác élvezte volna, ha társa reszket, vagy a félelem jeleit mutatja, ám ellenállásával teljes mértékben lerohasztotta lelkesedését. Most hogy lőttek a szórakozásnak visszatért a megszokott unott, a fejéből kifelé bambuló énjéhez. Amint ez megtörtént elengedte Karou kezeit majd tett egy lépést hátra, és mint azt a vesztesek szokták mindkét kezét a magasba emelte jelezve, hogy feladja.
- Furi-sensei! Feladom, vége. Szép volt kölyök. – kezeit zsebre vágva elindult kiképzője felé várva a további utasításokat esetleg büntetést, amiért meg sem próbált a végletekig elmenni. Azonban egy-két lépéssel azután hogy elsétált csapattársa mellett még egyszer visszafordult hozzá.
- Az ilyen hozzáállás egyszer az életedbe kerülhet. – azzal ismét előre fordult és folytatta félbe maradt útját tanára felé.



//Azt hittem, én vezetem le a harcot is, de végül is nekem így is jó, azért máskor először majd kérdezzetek rá, mennyire kaptok a harc során szabad kezet De ha már így alakult, akkor Kaoru, neked még megengedem, hogy lereagáld Toua döntését, és akkor csak utána írok Furi-sensei-jel//

Éppen magamat, győzködtem, habár nem szándékosan... én teljesen komolyan gondoltam a dolgot, de a tudatalattim ellenállt. Néhány másodperccel az önmagammal való küzdelem után sikerült elhinnem a tudatalattimnak, hogy semmi értelme, ha most kamikazézok, de egyszer, már kimondtam így nem léphetek vissza... visszont az időt húzhatom hátha a sensei közbelép és akkor nem fölöslegesen jártattam a számat... na igen... ezért szoktam inkább kussolni...
A következő pillanatban nem igazán értettem mi is történik... feladta? miért...? Nem mindegy, hiszen nyertem... de ez így nem az igazi...
Toua elindult a sensei felé, majd visszafordult és odavetett hozzám egy mondatot... Erre a következőket válaszoltam:
- Cöh... Mit számít az ember? Van belőle bőven... - a többit, már csak suttogtam az elmúlt évekre visszagondolva és ha már így akkor rímeljen is - de miért nem hagytok nyugtot, legalább a temetőben...?
Igazából nem értem ezt a srácot... de valójában, be kell látnom senkit sem értek... az akadémián is folyamatosan mindenki, csak csacsogott és csacsogott... erre ez a srác meg... olyan más. Nem beszél fölöslegesen és valamilyen szinten megfontolt... azthiszem örülök, hogy egy ilyen csapattársam van és nem az a sok dumagép... na persze jobb, ha ezt nem mutatom ki.
Kicsit megtornásztattam elzsibbadt kezeimet, majd pedig zsebre tettem őket és elindultam én is a sensei felé... Amikor odaértem előkaptam a tekercset a hátsózsebemből és odanyújtottam neki...

( Akkor legközelebb kérdezünk És Sai-sama még valami... nem Kaoru, hanem Karou Egy kérdés: a postod után mi legyen a sorren? - mert ugye alapvetően én jövök a KM után, de én zártam a sort szóval a változás benne van a pakliban...)

A sensei elvette a felé nyújtott tekercset, majd lekevert egy akkora pofont amitől elestem... és kiadott egy összetett parancsot.
Feltápászkodtam a földről és szó nélkül elindultam a kapu felé, még csak kocogva...
Jó az igaz, hogy elég érdekes volt a dolog, de erre, azért akkor sem számítottam. Na, nem baj legalább mostmár tudom, hogy legközelebb tartsam a távolságot a senseitől....
A kapu, még elég messze volt, ezért felgyorsítottam normális tempóra... A kis harcon gondolkoztam egészen a kapuig és arra sikerült rájönnöm, hogy, azért sokszor rossz döntést hoztam vagy legalábbis jobban is megoldhattam volna bizonyos helyzeteket...
Meg kell hagyni, hogy a vége egy igazi harc során talán máshogy végződik, bár ez sem feltétlenül igaz. Az azért biztos, hogy Toua taijutsuban sokkal jobb, mint én... és ebből következik, hogy nyílt terepen is, viszont talán éppen ezért egy erdőben - ahol normálisan el lehet rejtőzni - több esélyem lenne..., de azért ez se olyan nagyon biztos.
Eközben elértem a kaput és elindultam jobb oldalra... Amikor ezt megtettem, akkor mégjobban felgyorsítottam és magamban témát váltottam, mert ugye elemezni a harcot, majd egy álmatlan éjszakán is ráérek...
Szóval a sensei, majd választ vár..., de vajon mit? Most komolyan... hacsak... igen be kell vallanom szánalmas voltam a harc során és az utolsó lépés is kétségbeesetnek tünhetett és valóban nem mértem fel a helyzetet az első lépésekkel, de nem hinném, hogy erre a dologra gondolt... vagy mégis?
Gondolkodás közben meg kellett állapítanom, hogy, habár nem túl nagy falu ez a Kemuri, de jelen körülmények között elég monotonnak és nagynak tűnik. Az idő nagyon lassan telt...
Na jó kicsit gyorsítsuk fel a dolgokat...
Megformáltam néhány kézpecsétet, majd a számat a következő mondat hagyta el, persze csak halkan:
- Shunsin no jutsu!
Ezt a technikát használva sokkal gyorsabban futottam, mint alapból. Mindössze, csak fél percig használtam, mert sikerült rájönnöm, hogy igazából nem sietek az újabb pofonért...
Végül visszaértem a kapuhoz és onnan a kiképzőterepekre. Persze ezt nem ilyen gyorsan, mert azért bizonyos mennyiségű időt igénybe vett... a shunsin után már igazából semmi új nem jutott eszembe, ezért valamit gyorsan össze kell dobnom...


( Touával nagyjából megbeszéltük a sorrendet... még nem egészen, de ez már más ügy )

//Tsunade: * Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika* képzés//

Néhány napja voltam csak Kemurigakuréba és mivel nem volt jobb tervem, így a városban járkáltam és beszélgettem az emberekkel. Annyi mindenkinél láttam, hogy cigarettát szív, így nekem is ki kellett próbálnom. Nem akartam erre költeni, így inkább kértem valakitől egy szál cigit. Ez volt az első alkalom, hogy dohányoztam, így elég vicces látványt nyújtottam. A cigit adó egyén persze jól kiröhögött, majd elmesélte, hogy az első doboz cigi után is ő még mindig így volt vele, de utána már megszokta és azóta is szívja. Ekkor döntöttem el, hogy ezt többet nem. Moonnal az oldalamon és Izanagival a vállamon sétálva véletlenül fedeztem fel a falu szélén található edzőterepet, amiről már messziről látszott, hogy elég sok tüzet láthatott, mert szinte nem volt olyan része, ami ne feketéllett volna és mint tudjuk, ilyen pusztítást a tűz és villám tud okozni. Fegyver nem nagyon volt nálam, talán 2-3 kunai, shuriken, Keiko és néhány méter drót, így elővettem a késeimet és az egyik fát néztem ki magamnak céltáblának és mintha az akadémián lennék elkezdtem dobálni az élőlényt, amit Izanagi és Moon nem messze tőlem egy faárnyékából néztek.

//Tsunade: * Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika* képzés//

Éppen elmélyülten dobálom az egyik fár, ügyet se vetve arra a férfira, aki a terep legjobban megégett szélén egy fekete sziklán ül és a kardját élesíti. Még az se nagyon érdekelt, hogy felállt és valamit mondott. A hangja elég érdekesen hangzott, így arra nem tudtam nem odafigyelni, így az éppen eldobott kunai az egyik gyakorló arca mellett száguldott el, de szerencsére nem sérült meg senki és a kunai is hamarosan egy fában nyugodott. Viszont a sértettel nem volt annyira szerencsém, hiszen eléggé forró vérű volt, így alig tudtam megnézni, hogy a késem hol landolt ő már mellettem volt és ordított, hogy ezt hogy képzelem, én pedig nem győztem elnézést kérni. Ahogy észrevette a fekete ruhás férfit, aki épp felém tartott, így megnyugodva a korábban használt technikával el is tűnt mellőlem. Nem tudom a fekete ruhás mit akar, így elindultam, hogy összeszedjem az elszabadult kést.

//Tsunade: * Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika* képzés//

Jó pár érdekes fazonnal hozott össze már a sors, köztük az apámmal is, aki elég magának való, de az egyetlen gyermekének nevelését, még ha sajátos módon is, nem hanyagolta el. Tőle tanultam meg, hogy a legfontosabb mindig a kitartás, ha valami nem sikerül, akkor addig kell próbálkozni amíg nem nem lesz, akár több módon is. A harcban sem lényeges, hogy veszítesz vagy nyersz, ha beleadtál minden tőled telhetőt és sikerült legyőzni saját magadat, már nyertes vagy. Tőle tanultam a szorgalmat és neki köszönhetem, hogy a testem olyan, amilyen. Anyám pedig megtanított a tiszteletre és a gyengédségre, hogy a nőkkel szépen kell bánni és egyéb ilyen dolgokra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen családom van, azt már kevésbé örvendetes, hogy a Djuka klán tagja lettem, de tudtam, hogy egyszer még megbosszulom Kodomonak, hogy ilyen csúnyán elbánt velem. Ha egyszer alkalmam lesz rá, akkor a szemét genjutsui ellen kialakítom a tökéletes védelmet, hogy ne legyen esélye használni rajtam őket. A gondolatmenetemet a pasi furcsa mondatai és összefüggéstelen állításai szakították meg, miközben tudattalanul és raflexből dobáltam a fába a kunaiokat és mentem értük, mint egy robot, annyira megszállt a nosztalgia és a klánom iránti gyűlölet, hogy észre se vettem, hogy a fa helyére Kodo fejét képzelem. Akkor észreveszem magam és megszólítom a férfit.
- Jó napot uram! Segíthetek valamiben? - teszem fel a kérdést illedelmesen, pedig szívem szerint annyit kérdeznék, hogy "Mi van?".