Kiképzőterepek

//Tsunade: * Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika* képzés//

A férfiról messziről érezhető volt, hogy eléggé illuminált állapotban van. Nem értettem, hogy ez eddig mért nem tűnt fel, pedig az orrom jobb, mint az átlag. A levegőt markolászta, a járása elég fura volt, de a szag, ami belőle áradt elviselhetetlen volt, főleg a kifinomult szaglásomnak. Nagy nehezen elmondta a feladatom, ami elég érthetetlenre sikerült. Nem sokat fogtam fel, de valami olyasmit mondott, hogy a chakrámmal és a nálam lévő dróttal kössem meg a bábot. Nem nagyon csináltam még ilyet, de talán a horgászathoz hasonló. ~Mintha kiskoromba mintha láttam volna hasonlót.~ Megfogtam a drótot, majd a végére kötöttem egy shurikent. Az egyik, jobban dobóba, kezembe a shurikent, míg a másikba a drót végét. Eldobtam a fegyvert, majd a másikkal berántottam, hogy bekanyarodjon, aami meg is történt, de aztán ahogy a fegyver elvesztette a lendületét elterült a földön. ~Mit mondott az öreg?~ Erre eszembe jutott, hogy az öreg a chakrát is említette, így hát megfogtam a drótot és elkezdtem belevezetni a chakrám. Először csak dobálózás nélkül akarom kialakítani a megfelelő formát, így levettem a shurikent és elraktam a tokba. Megfogtam asrótot és a testemben lévő energiáimat a huzalba vezettem. Vicces kedvembe voltam, így mindenféle formát kezdtem kialakítani a dróttal, de aztán megkomolyodtam és elkezdtem kialakítani a kört. Meg volt az egy forma, de ezzel nem lehet megkötözni az embert, így ki kellett találnom, hogy folytassam a dolgot. Letettem a földre az eszközöm, majd gondolkodni kezdtem. Izanagi, valószínűleg a dróton megcsillant fény miatt letámadta a drótot és játszani kezdett. Nem nagyon zavart, hiszen csak állat, bár fura, hogy ezt egy állathasználó mondja a leghűségesebb társáról. Tovább gondolkodva nem is figyeltem a társaimra. Mivel előrébb nem jutottam, így inkább gyakorlatban akartam folytatni. Felállok mire Izanagi elrepül és elfoglalja a helyét, ahol eddig nézett. Venném fel az eszközöm, mikor látom, hogy össze van csomózva. Dühödten elkezdtem kicsomózni, de ekkor bevillant az isteni szikra.
- Köszönöm Izanagi.
Hajolok meg a madár felé, ami furcsa lehet a kívülállóknak, de engem nem zavar. Megtanultam az állatokat tisztelni és nem is bírom, ha valaki rosszul bánik egy társsal. A legnagyobb fájdalmat az okozta, hogy Kodo kirakott a klánból. Nem azért, mert így kirakott a családból, hanem az, hogy soha nem is próbálta megérteni a gondolkodásomat. Ő a nyugodt hegy, én pedig a vad tenger, mi akkor se fértünk volna meg, ha kevésbé vagyunk olyanok, mint amilyenek. Most nincs idő erre, hogy ezen filózzak, hiszen el kell sajátítanom ezt a technikát, ezzel is közelebb kerülve, hogy egyszer bizonyíthassam Kodonak, hogy nem jól döntött, amikor ellökött a klántól. Míg így gondolkodtam észre se vettem, hogy a drótot ki tudtam bogozni. Megfogtam a drót végét, majd elkezdtem a chakrám belevezetni a drótba. Sikerült kialakítanom az első kört, majd a másodikat, végül annyit, hogy egy embert meg tudjak kötözni. Igen ám, de nem csak az ember alakja nem hasonlít erre, de még a különböző embereké se. Kioldottam a csomókat, majd ismét próbálkoztam. Megpróbáltam egy emberi formát felvenni így a lábnál vékonyabb, majd deréktáj után vékonyodott, majd újra vastagabb lett. Ha végre ezzel megvagyok, akkor jöhet a báb. Megfogom az egyik végét, majd elindítom az ostorcsapást, amivel, ha minden jól megy, akkor sikerül megkötöznöm a bábot.

A férfi csak csendbe figyel téged és néha fehér, máskor zöld arccal figyel. Majd hirtelen nagyot ásít méghozzá színeset. Ki kiáltja a világnak a róka nevét rendesen. Majd meg törli száját és rád néz.
- No na héj! Végre valami eredmény.
Bólogat hevesen és mosolyog, de nem sétál közelebb hozzád csak a fát támasztja. Miközben te gyakorolsz először kicsiben, majd kicsit nagyobb formában.
- Nah pff jó haladás vagy is haladjunk. Kötözzed meg a bábut így valahogyan.
A férfi elő kap valami drótot és közeli vékonyabb fát vesz vele célba. Chakráját manipulálva apró csomókat alakít ki mik össze állnak kisebb hálóvá. Gúzsba kötötte a fát, de jobb kezének két ujját is. Aztán pillanatra elaludva majdnem a földre került. Mikor fának dőlt felébredt és rád nézett.

* Nem várok el 1 A4 oldalnyi postot. Mivel próbáltad kicsiben a technikát és viszonylag szépen is. Bár lehetett volna szebben is. Írj egy postot ami nagyjából megközelíti az 1 a4 oldalt. Az, hogy csak gyakorlás szerepelhet benne? Nem írhatsz bármiről benne, de mindenképp legyen gyakorlás benne! Igen és a végét hagyd nyitva.*

//Tsunade: * Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika* képzés//

A feladat adott volt, bár nem túl sok mindent tudtam meg, hiszen a tanárom egy iszákos egyén volt, aki beszélni se tudott renedesen, nem hogy elmondani az elméletet a technikáról. Ha mindez nem lett volna elég a szaga is elviselhetetlenné és jóval nehezebbé tette a koncentrációt. Az állathasználat hátránya, hogy néha olyaat szagokat is százszor erősebben érzem, mint az átlag. Az utolsó bónusz, hogy a legtöbb dolog, amit elmondott, arra én is rájöttem, talán az ujjra tekerés volt, ami nekem nem jutott eszembe. Mivel minden meg volt és hogy még egy kicsit gyakoroljak, így előröl kezdtem a gyakorlást. Nem akartam a korábbi gyenge próbálkozásokat elismételni, csak jó érzéssel tölt el, hogy tudom honnan indultam és hova jutok majd. Első próbálkozásaim chakra nélkül mentek végbe. Először egy kunait kötöttem a drótra, majd horgász módszerrel próbáltam megkötözni a bábot. Persze ez nem sikerült, hiszen a testembe lévő energia nélkül elég nehéz létrehozni egy jutsut. A következő próbálkozásom már chakrával ment, de a kés továbbra is raajtahagytam. Ezúttal a feledékenységem szólt közbe, miszerint nem elég, hogy belevezettem a chakrát, irányítani is kell, hogy úgy alakítsam ahogy én szeretném. Rá kellett jönnöm, hogy valamit ezzel is kell kezdenem és a kunai is fölösleges. Nem volt ötletem, hogy innen hogyan tovább, bár már volt egy jó ötletem, de tobánn akartam gondolni, mert különben itt leszek ítéletnapig. Mivel jobbat nem tudtam, így leültem, hogy átgondoljam a dolgot. Izanaginak köszönhetően tudtam, hogy rengeteg mindent kell figyelembe kell vennem. Ezek közé tartozik a chakra irányítása, a drót alakítása és a csomól kialakítása. Átgondoltam az általam ismert technikákat, hogy mi az, amivel hasonlót már műveltem. Hiába próbáltam valahogy ezek a chakrairányítási módok nem jutottak eszembe. Jó ideig gondolkodtam, hogy mi az, ami a chakra testen kivüli tárgyakban való irányítását hazsnálja, hogy a tecjnika létrejöjjön. A megoldás véletlenül jött, ugyanis Moon jött oda hozzám ezzel eszembe jutattva jujjin bunshin no jutsu// vadállat ember klón jutsut, a selymes szőre meg a családom melegét és a plédet hozta fel, amiről eszembe jutott az akadémián tanult kakuremino no jutsu// A láthatatlanság köpenye technikát. A plédről egy gyermekkori emlékem egy betegségről. Anya hiába volt ápoló és orvosi ninja soha nem szerette az orvosságokat, inkább a természetes gyógymódokat preferálta. 8 éves lehettem, kinn iszonyatos vihar tombolt, én meg éppen beteg voltam. Egy plédbe tekerve ültem a tűz előtt és anyával, apával és Keikoval beszélgetek. Ekkor Moon még nem volt meg, de a családunk mindig is állatbarát volt, akkoriban egy kistestű kutyánk volt, aki a fejét az ölembe nyugtatta. Kellemes érzés fogott el az emlékre, de egyben hatalmas űrt is támasztott bennem, hiszen már egy hónapja nem láttam a szeretteim és tudtam, hogy azutám amit tettem nem tudhatom, hogy mikor láthatom újra a családom. Hiába fogott el a nosztalgia, most itt vagyok és meg kell tennem, amit mondtak. Ezzel a mondattal tértem vissza a jelenbe. Most meg volt az elmélet, már csak a gyakorlatba kell átültetni. Feltekerek pár centit a jobb kezem ujjaimra, majd a drótba vezetem a chakrám és egy ostorcsapásszerű mozdulattal megindítom a drótot a báb felé, miközben az energiák segítségével, amit mindenki csak chakraként emleget, megpróbálok minél több kisebb csomót kialakítania dróton. Mindezt addig próbálom, amíg nem sikerül.

A részeg alak csak horkant ketöt, ahogy figyeli a próbálkozásod. Ami sikertelen bár nem teljesen, némi eredmény még is van. Viszont az édes kevés ahhoz, hogy megkötöz valakit. Egy élettelen tárgyat még talán, ha a szél nem fúj ahogyan most is szél csend van.
- Hé Huk..... gyakorolj...Huk ...tovább. Ez ...Hik ....kevés....
Hiába a tanító szinte hulla részeg, de még is a szeme elég jó. Észre veszi mi a hibád, vagy talán nem is olyan részeg mint amilyenek mutatja magát?



*Ez így minőségileg kicsit gyenge volt. Mivel így is elégé elhúzódott már ez a képzés..... Wordben kérek 1,5 oldalt. A végét hagyd nyitva természetesen a siker szempontjából. Tartalmazhat: pihenést, evés, ivás-t is nem kel feltétlenül végig csak gyakorolni. Mindenképp legyen benne egy próbálkozás ami sikertelen! Ha jól írod meg le is zárjuk és nem kell többet írnod.*

A technika végrehajtása nem sikerült, amihez talán az öregből áradó alkoholszag, talán az éhség, talán a tudatlanságom. Nem tudom mi lehet az ok, de majd most. ~Krrr~ Szólalt meg a gyomrom. Vagyis akkor csak ebéd után. Elraktam a drótot, majd a faluba indultam, hogy keressek valami helyet, ahol ehetek. Nem nagyon ismertem a falut, hiszen először voltam itt. A lakosoktól kérdezősködve a Kemuri teaháznál kötöttem ki. Egy gyors ebéd, egy adag ramen és hatalmas mennyiségű sushi után megköszöntem a kiszolgálást és érdeklődtem, hogy esetleg hol tudnék beszerezni ezt azt. Megtudtam, hogy nem messze a teaháztól van egy üzlet, így oda vettem az irányt. Már tudtam, hogy mit akartam, így egyből a lényegre tértem.
- Jó napot. Szeretnék egy köpenyt, amiben tudok legalább 10- 15 tekercset tárolni. - Miközben hátrament a raktárba átnéztem a cuccaimat, hogy mi van nálam és átgondoltam a dolgokat. Közben visszatért az öreg, így folytattam. - 7 tekercset, 3 kék, egy piros, egy lila, egy szürke és egy sima szélűt, egy szalmakalapot és végül 2* 10 m drótot.
Megkaptam a kért dolgokat, majd fizetés után magamra kaptam a köpenyt és előhalásztam a dolgokat, majd egyesével elpecsételtem. Kék tekercsekbe került 4 kunai és 5 shuriken, pirosba kerültek a mérgek, tabletták és Keiko parfümje, lilába a hold fejpánt és a Djuka maszk, két fuuma shuriken, senbonok és az elsősegélykészlet, a simába került Keiko, a kardom. Miután ezzel kész voltam a dolgaimat átcsoportosítottam egy széles övtáskába és a másik kettőt pedig eladtam, a maszk pedig a fejemre került. Tehát, ami elől maradt: 3* 10 m dróthuzal, bicska, vadászkés, kabala kunai és ami a hátizsákban volt, kivéve a két óriás shurikent, mérgeket, fejpántom és a tabletták. Így tértem vissza a kiképzőterepre. Az ideiglenes tanáromat nem láttam, bár a szaga még továbbra is ott volt. Mivel Moon és Izanami is egy fa árnyékát választották a tűző nap helyett, így én is amellett döntöttem. Kerestem egy terebélyes fát és alátelepedtem. A kalapomat a szememre húztam és elég gyorsan elfogott az álom. Körülbelül két órát aludtam, mikor Moon ugatására lettem figyelmes. Egy shinobi próbálta elkapni, de gyorsan sikerült elmagyarázni, hogy az én állatom, így elnézést kérve, azt az ajánlatot tette nekem, hogy esetleg segít nekem valamiben. Egyből kaptam a lehetőségen és megkértem, hogy segítsen nekem a tanulásban. Egyből felcsillant a szeme a technika nevének említésére. Kért tőlem egy drótot, amit én szívesen oda is adtam, majd keresett egy fát és a mutatóujjára tekert egy kevés drótot, majd számomra láthatatlan módon, csak az elmondása alapján tudva meg, chakrát vezetett a drótba és mintha csak egy ostor lenne a kezében kinyúlt és egy hullámmozdulat segítségével a drót rátekeredett a bábura, ami a számomra volt kirakva gyakorlásnak. A csóka azonban itt nem fejezte be, hanem kisebb hurkokat kialakítva a dróton kötözte meg az „ellenfelét”. Még egy rövid elméleti órát is tartott, majd visszaadta a drótot és feladataira hivatkozva elköszönt és el is tünt. Már tudom a technika működését és az alapokkal is tisztában vagyok, meg ki is pihentem az eddigi fáradalmakat, így újult erővel kezdtem neki a tanulásnak. ~Tehát három lépés: ujjra tekerni a drótot, chakra irányítás és csomók kialakítása.~ Feltekertem a mutatóra a drótot, majd követtem a segítőm útmutatását és mint egy ostor csaptam a dróttal. Egészen addig működött is a dolog, hogy a drót rátekeredett a bábra, de a csomók nem akartak kialakulni. Nem értettem mért, de aztán néhány próba után rá kellett jönnöm, hogy mi a hiba: kimaradt a második lépés, vagyis csak a chakrámat felejtettem el irányítani. Nem igazán volt még dolgom a chakra testen tárgyakban való irányításának gyakorlásával, így elég nehezen jöttem rá, hogy is kéne ezt csinálni és akkor se teljesen úgy jött össze a dolog, ahogy kellett volna. A drót és a mozdulat meg volt, de a csomókat csak a rátekeredés után tudtam létrehozni, mert csak akkor irányítottam a drótba a chakrám. Erre is rá kell érezni, mint minden másra. Ekkor jutott eszembe az Ishibari// kőtűk technika, amit nem sokkal az akadémia után sajátítottam el. Ott is drót segítségével kellett az áldozatba vezetni a chakrám. Annak a technikának a vonalán indultam tovább. A csomók létrehozásának mikéntjét még továbbra se értettem meg, így hát leültem gondolkodni és magam elé tettem a drótot. Szerencsémre egy kis egér futott el a drót mellett, amit Izanagi egyből észre is vett. Sajnos azzal nem számolt, hogy a drót pont az útjába kerül, így eléggé összegabalyodott vele, mondhatni szoros ismeretséget kötött vele. Szerencsére baja nem esett és ki tudtam szabadítani a huzal fogságából, de az egér elmenekült. Ekkor jöttem rá, hogy hiszen ez hót egyszerű dolog, hiszen rengeteg helyen használunk csomókat. Kaptam a fejemhez és már meg is volt a terv. Izanagi az incidens után messzire elkerült engem és inkább visszarepült az ágra, amin eddig szunyókált és folytatta az eddigi tevékenységét. Moon a hangzavarra ugatott kettőt, majd ő is visszafeküdt és követte a szárnyas élőlény példáját. Én is szívesen tettem volna a a semmit, ahogy a két társam, de nekem feladatom van, vagyis meg kell tanulnom ezt a technikát. Feltekerem a drótra, majd a chakrámat a korábban említett technikához hasonlóan a drótba vezetem a chakrám, de most nem lebénítani akarom az áldozatom, csak a drótot akarom manipulálni. A gyakorlás egész estig tartott, így muszáj voltam félbeszakítani a menetet. Füttyentettem egyet, mire Moon az oldalamon termett, Izanagi pedig a vállamon. Egy gyors vacsora, zuhanyzás és egy kis olvasás és a technikának az elméletén való elmélkedés után nyomott el a buzgalom. Még álmomban is a technika végrehajtását próbáltam több, kevesebb sikerrel. Reggel elég fáradtan ébredtem, hiszen az éjszakai gyakorlás, még ha csak álomba volt, eléggé lefárasztott. Megrendeltem a reggelit, majd ismét egy gyors zuhany és dróttal és új szerzeményeimmel a birtokomba lementem a kiképzőterepre, ahol továbbra is a kiégett táj képe fogadott. Újult erővel álltam neki a tanulásnak, amit az éjszakai álomban való bevésődés is segített. Feltekertem az ujjamra a drótot, majd a mozdulattal, amit tegnap a srác mutatott, aki el akarta vinni Moont, megindítottam a drótot és közbe belevezettem a chakrám. Amint a drót feltekeredett a bábra egyből elkezdtem a már a drótba lévő chakrámmal kialakítani a csomókat, amik arra kellettek, hogy megtartsák az illetőt, ne csak szorítsa a drót a megkötözöttet.

//Remélem nem baj, h egy kicsit bevásároltam.
Itt a lista, h mit vettem: 20 m drót, 6 tekercset, egy köpenyt, ami 10- 15 tekercs tárolására alkalmas, egy szalmakalapot
eladtam: 2 széles övtáskát
pénzbeli változás: pont nullára jön ki//

( Technika zsebelve fel írhatod. Meg amit vásároltál azt is . Tsu voltam Nyar )

//Haku - Egy új kezdet//

Egész este alig bírok aludni, főleg csak forgolódom az ágyban, mire nagy nehezen álomba szenderülök. Nem tudom mennyi időt töltöttem pihenéssel, de az biztos, hogy nagyon fáradtan ébredek. Kissé nehézkes, kómás fejjel kezdek el öltözködni, majd megyek az étkezőbe, ahol már vár a reggeli. Apa már elment, anya pedig épp készülőben van. Gyorsan magamba nyomom a reggelimet, majd beveszem a gyógyszeremet. Ezután váltunk még néhány szót anyával, majd mindketten elhagyjuk a házat. Én a kiképzőterepek felé veszem az irányt, ő pedig valahova máshova. Nem igazán köti az orromra, de azt hiszem jobb is. Ki tudja milyen küldetésre indul...

Izgatottan szedem a lábamat, közben mindenfélén jár az agyam. Kíváncsi vagyok milyen lesz geninként, kiket kapok csapattársnak, ráadásul nem ismerem a rangosabbakat sem, szóval az is érdekelne ki lesz a csapatunk vezetője. Biztos érdekes technikákat ismerhet. Azt hiszem hamarosan ez is ki fog derülni.
Ahogy közeledek a kiképzőterephez, meglátok egy lányt, aki a folyó partján van és a vizet nézi. Amikor meglátom a fejpántját, az a sanda gyanúm támad, hogy ő lesz az egyik társam.
- Ez jóóó! - szólalok meg, majd hatalmas mosoly terül az arcomra. Ahogy a közelébe érek, rám néz, majd oda siet hozzám. Úgy tűnik ő is örül, hogy láthat. Az viszont alaposan meglep, hogy nem mond semmit, hanem egy rajztáblára ír.
- Szia! Az én nevem Nashimaru Hoshino, örvendek a találkozásnak! Téged is ide rendeltek? Akkor azt hiszem csapattársak leszünk!
Eddigi izgatottságom azonnal fokozódik, majd lelkesen körbenézek, hátha észre veszem a csapat harmadik tagját is. Ezután lehervad a mosoly az arcomról, helyette úgy nézek ki, mint aki citromba harapott. Nem igazán örülök az új jövevénynek... Ayát nem láttam az órákon, de ez a tuskó nagyon is ismerős. Ráadásul ugyanolyan, mint eddig... Elkomorodom a szavaira, de pár pillanatnyi töprengés után döntök.
- Úgy tűnik egy csapatban leszünk - szólalok meg. - Ami azt jelenti, hogy a következő időszakban egymás segítségére leszünk utalva. Jobban tennéd, ha nem hangolnád magad ellen a társaidat, mert a végén egy kényes pillanatban nem fogunk kisegíteni!
Ezután megfeszítem a testem és próbálok felkészülni arra, ami következhet. Amint megmoccan, azonnal hátra vetem magam és próbálok tőle a lehető legjobban eltávolodni. Ha utánam ered, akkor már veszem is elő a csúzlimat és egy fémgolyót, amit ha kell, kilövök rá.

//Haku - Egy új kezdet //

Szerencsére Genzo túlságosan kiszámítható, így minden úgy alakul, ahogy sejtettem. A fiú kiabálni kezd, ráadásul eléggé folyékonyan is beszél, majd támadásba is lendülne. Azonban időben megelőzöm: hátra ugrom, így a patak másik oldalára kerülök. Ezt követően már útjára is engedem a lövedéket, amit a fiú a kezével hárít. Erre még én is felszisszenek, nem lehet kellemes a találat.
Már épp nyúlnék a következő lövedékért, amikor látom, hogy Aya a srác útjába áll. Nagyon nem tetszik a dolog, de nem tudok mit tenni. Az események eléggé felpörögnek és egyre jobban azon vagyok, hogy a következő lövést fejre célzom. Azonban a lány útban van, félek, hogy őt találnám el. Ekkor egy férfi hangját hallom meg a hátam mögül. Leengedem a csúzlimat és felé fordulok. Nem túl megnyerő a férfi, talán a szemkötő miatt, de valahogy azonnal kiráz a hideg. Gyorsan visszaugrom a patak másik partjára, felveszem a földről a lövedékemet, majd felsegítem Ayát.
- Had segítsek! - mondom, majd beállok mellé.
Ezután a férfi megerősít minket abban, hogy mi bizony egy csapatot alkotunk. Az kicsit fura, hogy nem tudja azonnal, hogy melyiket, de ettől el lehet tekinteni. A nevét a kérése ellenére megpróbálom megjegyezni, éppen ezért párszor elismételem magamban. Lényegében nem mond semmi lényegeset, csak a megszokott gratuláció, melyeket azonnal elengedek a fülem mellett. A következő mondandójánál viszont eltátom a számat.
- Hogy mi?! - kérdezem, de választ nem is nagyon várok. Az agyam azonnal pörögni kezd.
Minden szó nélkül veszem át a csengettyűmet, amit azonnal a markomba zárok. Eléggé érdekes a helyzet, főleg, hogy Genzo nem kapott. Három csengő van, de ebből csak kettőt kaptunk meg. Itt lényegében a fiúnak kell döntenie, hogy mihez kezd. Ahogy ismerem, szinte biztos, hogy tőlünk akarja majd elvenni.
Végül a Sensei bejelenti, hogy ő most távozik. Erre valahogy nem számítottam... de legalább elárulta, hogy hol lesz. Nyelek egy nagyot, ahogy magunkra hagy minket. Amikor Genzo megszólal, azonnal felé fordulok. Azt hiszem eldöntötte mit csinálok...
- Itt van, fogd! - szólalok meg, majd oda dobom a fiúnak a csengőt. 
Ezzel biztos meglepem, de most már próbálok nem foglalkozni vele. Azt csinál amit akar, csak hagyjon minket. Ezután Ayához fordulok és a vállára teszem a kezem.
- Aya, segítenél nekem? - kérdezem tőle. - Szereznem kellene egy csengőt... de nem a tiédet akarom. Nagyobb fába vágnám a fejszémet! Egyedül nem hiszem, hogy sikerülni fog, de együtt talán menni fog. A Sensei csengettyűjét akarom elvenni. Mit gondolsz, össze tudjuk hozni? - kérdezem, majd elmosolyodom.
Nem tudom mi fog ebből kisülni, de jöjjön, aminek jönnie kell!

Úgy tűnik Genzo-t sikerül leszerelni azzal hogy oda adom neki a csengettyűmet. Ennek örülök, hisz nem lenne jó, még vele is veszekedni a továbbiakban. Ezután ahogy Aya felé fordulok, ő azonnal pánikolni kezd. Azonnal feltartom a kezem, de szerencsére közben rájön, mit szeretnék, így hamar lehiggad.
Megvárom míg a kunoichi elrejti a csengőjét, amit annyira nem értek. Vajon miért nem rakta el a ruhája egyik zsebébe vagy valahova a holmijai közé? Nem kérdezek rá, elvégre ő tudja mit csinál. Ez követően elindulunk a Sensei után. Én állok az élre és diktálom a tempót. Először próbálom sietősre venni a tempót, de sajnos a környező növényzet ezt nem igazán engedi meg. Néha az ágak igencsak csípősek ahogy megcsapnak minket, ezért inkább lassítok. Viszont nem tart túl sokáig rátalálni a férfire. 
Egy fa takarásából figyeljük a pasast, aki sajnos már észre vett minket. Hangja szinte már visszhangzik az erdőben. Nem mond semmi fenyegetőt, de az, ahogy kiejti a szavakat nem ígér sok jót. Ráadásul a tudásom alapján sem sok az esélye annak, hogy megszerzem a csengőt. Valamit viszont ki kell találni.
- Aya, te távolról fogod megtámadni a pasast. Használj dobófegyvereket, vagy távolsági technikát, ha ismersz. Ha kell, adok kölcsön pár dolgot a fegyvereim közül, csak szólj. Én majd közelről próbálkozom... - sóhajtom. - Ha jelt adok, támadj!
Ezután előveszek egy kunait és egy robbanócetlit. A papírost rátekerem a fegyver markolatára, majd a lehető leghalkabban lemászom a fáról és próbálok a Sensei közelébe lopakodni. A célom az, hogy rájöjjek hol van a csengő, amit meg kellene szereznem. Ha a férfi bármilyen mozdulatot tenne, felé hajítom a kunait, a közelében pedig felrobbantom a cetlit. Ez lesz a jel, amikor Aya támadásba lendül.
Amint megkezdődik a támadás, aktiválok egy Shunshin no Jutsu-t és azzal próbálok a Sensei közelébe kerülni. Ha látom a csengőt, akkor a fő célom az, hogy elvegyem azt. Ha nem látom, akkor a férfi övtáskáját próbálom elvenni(már ha van).

//Elnézést a késésért, legyőzött a lustaság  Természetesen tisztában vagyok a döntéseim lehetséges kimeneteleivel kapcsolatban  //

Sikerül közelebb mennem a célponthoz, bár abban biztos vagyok, a Sensei tudja hol vagyok. Nem vezetne genin csapatot, ha ilyen könnyen a közelébe lehet férkőzni... Most már csak az a kérdés, hogyan tovább? Szemtől szemben biztos, hogy kevés vagyok. Csúzlival pedig szintén nem kerülök közelebb a csengő megszerzéséhez.
- Na jó, szedjük össze magunkat! - fedem meg magam, majd megpaskolom az arcom.
Már az akadémián is kételkedtek a képességeimben a betegségem miatt. Sokszor hallottam azt, hogy lépjek vissza és nézzek magamnak valamilyen civil mesterséget. Itt az ideje a bizonyításnak!
Elhajítom a robbanócetlivel felszerelt kunait: nem a Sensei-t célzom, hanem olyan 3-4 méternyire tőle balra. Amikor már a fegyver nagyjából egy vonalban van vele, felrobbantom a cetlit. A lökéshullámból így kap valamennyit, de kárt nem okoz neki. A robbanást követő pillanatot próbálom kihasználni a csengő megszerzésére.
Aktiválom a Shunshin no Jutsu-t, majd villámgyorsan megrohanom és próbálom megragadni a csengőt. Ezután ezzel a lendülettel megyek is tovább, ha nálam van a kis eszköz, ha nincs. Ha nálam van, akkor már megyek is tovább, hogy meg is tarthassam. Ha nincs, akkor figyelem, hogy a társam milyen támadást indít a férfi ellen és újra próbálkozom a Shunshinnal.

/Haku/

Tudtam, hogy a tervem nem tökéletes, de úgy gondoltam, hogy ez az, amit jelenlegi tudásom szerint megtehetek. Próbálkozásom nem koronázza siker, a Sensei helyett egy farönköt pillantok meg, majd fülemet megüti a csilingelés. Ezután Aya felől meghallom a hangját. Egy cseppet sem tétovázom, újra előveszem a csúzlimat, aktiválok egy shunshint, majd menet közben "feltöltöm" a fegyverem.
Egy pukkanás kíséretében jelenek meg újra, nagyjából egy fával arrébb. A lendületemet kihasználva elrugaszkodom, majd amikor már magasabban vagyok, mint a Sensei, megeresztek egy lövést. Egyenesen a fickó szemei közé célzok. Valószínűleg nem találom el, de ha szerencsém van, akkor a társamat elengedi.
- Hagyd őt! - üvöltök rá. - Nála van az egyik, a másikat pedig oda adtam annak a baromnak! Játsszuk le ketten ezt a játszmát a csengőért cserébe!
Nem igazán szeretnék szemtől szembe kerülni egy nálam jóval erősebb ellenféllel, de nagyon be szeretném bizonyítani, hogy alkalmas vagyok geninnek.

Minden túl gyorsan történik. Újra megrohamozom a Sensei-t, majd útjára engedem a lövedékemet, mire ő fogást vált a társamon, így Aya felé süvít a vasgolyó. Látszik rajta, hogy nagyon megijedt. Én sem igazán örülök a fejleménynek, visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy csökken a távolság. Végül nem őt találom el, hanem a fickó kezét. Egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat, főleg amikor látom, hogy a lány kiszabadítja magát és majdnem mellettem foglal helyet.
- Ne haragudj, nem téged akartalak eltalálni - szólok oda neki.
Ezután viszont lényegében már csak sodródom az árral. Pillanatok alatt előttem terem, majd a szavai után kicsavarja a kezemből a csúzlit és a fának lök. Azonnal kifut a levegő a tüdőmből, ráadásul ezen még a betegségem sem segít. Sípolva veszem a levegőt, közben hallgatom a szent beszédet. Úgy néz ki, ennyi volt a pályafutásunk. Mindjárt közli velünk, hogy ennyi volt, kész vége. Ekkor azonban "Őbunkósága" is megérkezik és letámadja a Sensei-t. Azt hiszem még együtt sincs sok esélyünk ellene, így nem tudom mihez kezdjünk. Mellettem Aya annyira remeg, hogy semmit sem tud csinálni. Átugrom hozzá, a vállára teszem a kezem és próbálom megnyugtatni.
- Maradj itt egy kicsit és szedd össze magad! Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Ha úgy érzed készen állsz, akkor csatlakozz!
Ezt követően most már Shunshin nélkül próbálok a Sensei hátába kerülni, majd hátulról támadok rá. Próbálok a lábaira lecsapni, leginkább a térdhajlatára mért rúgásokkal próbálom térdre kényszeríteni.

 

//Haku//

Új irányt vesznek a történések. Immár Genzo is csatlakozik hozzánk, aki vissza adja nekem a csengőt. Azonnal berakom a ruhám egyik zsebébe, hogy ne legyen útban, majd próbálom picit lelkesíteni Ayát. A lány nem úgy néz ki, mint aki tényleg készen áll a harcra, de remélhetőleg a segítségünkre lesz...
Pár pillanatig nézem a Sensei és Genzo küzdelmét, majd én is csatlakozom. Egy sokat használt rúgással próbálkozom, melyet a térdhajlatára próbálok mérni. Ezzel csak annyi a baj, hogy gyakorlott ellenféllel van dolgom. Az osztálytársak ellen lehet bejönne, de ez nem az a szint. A fickó egyszerűen csak terpeszbe áll, így a rúgásom a lábai között érik a levegőt. Már előre érzem, hogy ebből nehéz lesz felállnom, de nincs túl sok időm töprengeni, hisz egy könyök süvít felém. Szinte már érzem a találat helyét, amikor valami átsuhan az arcom előtt. Az ütés pedig nem talál el. Nagyon meglepődöm, de nincs sok idő, egy ilyen ellenfél könnyedén kitalál más módot arra, hogy fájdalmat okozzan.
Azonban a sors, újra közbeszól. Csilingelést hallok, majd látom, hogy a csengő zuhanni kezd. Amilyen gyorsan csak tudom, összeszedem magam és gyorsan megmarkolom a csengettyűt. Ekkor Genzo rám üvölt, hogy fussak el. Nos, nem is kell több, azonnal elfutok. Ekkor hallok valamilyen fura hangot, de nem foglalkozom vele, inkább rohanok. Közben Genzo mellém ér, így látom, hogy elővesz valamit. Egy füst bombát dob el menet közben, így talán van esélyük a menekülésre. Nem mondok és nem is kérdezek semmit, egyszerűen csak követem őket.

Sikerül elmenekülnünk. Igaz ez csak azért lehetséges, mert a Sensei meg sem mozdul. Egyszerűen áll a füstben, amíg el nem oszlik. így hát visszaérünk a tisztásra, ahol Aya a kövek között kutat valamit. Genzo persze azonnal követelőzni kezd, viszont nincs kedvem ehhez, ezért hamar teljesítem a kérését. Oda dobom neki a csengőt, majd megtapogatom a ruhámat, hogy az enyém meg van-e. Közben a kunoichi is visszatér. Itt az idő a tervezésre. Vagyis csak lenne, hiszen Genzo már megint kezdi... Előveszem a csúzlimat és egy vasgolyót felhúzok vele.
- Maradj itt, Genzo! - szólok oda hűvösen. - Együtt sokkal több esélyünk van, mint külön-külön. Egyszerűen csak levadászna minket. Együtt állíthatunk csapdákat, vagy megpróbálhatjuk megtéveszteni valahogy. Én azt mondom, keressünk egy könnyen védhető helyet, ahol talán lenne esélyünk a Sensei ellen.
Csak remélem, hogy a szavaim meggyőzik és nem lép le ennek ellenére is.