Kiképzőterepek

A rejtett falut körbevevő területeken, egészen vízparttól a dzsungeles területekig találhatóak kiképzőterepek, ahol szinttől és körülményektől függően szinte bármilyen edzés kivitelezhető.

/Remélem nem gond ha csatlakozok /

Egész nap úton vagyok, hogy megtaláljam a társamat. Sajnos a nevén kívül semmit nem tudok róla. Legalább egy képet adtak volna, hogy tudjam hogy néz ki. Már rengeteg embert megkérdeztem, de senki sem ismerte. Ki lehet ez a titokzatos személy?
Az utcán haladva egy kölyökbe botlok, aki ismeri a társamat. Azt mondta, hogy a tengerparton tartózkodik. Éppen ezért amilyen gyorsan csak tudtam, oda siettem. Viszont már csak hűlt helyét találtam. Mérgemben nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért döntöttem úgy, hogy a kiképzőterepre megyek levezetni a feszültséget. Majd megkeresem később...
Megérkezve látom, hogy valaki éppen gyakorol. Kicsit meglep, hogy mivel próbálkozik. Neki lódul egy fának és megpróbál felszaladni rajta. Azonban nagyon hamar visszazuhan. Valószínűleg kicsit elkábulhatott, mivel nem áll fel azonnal.
Ahogy nézem, kezd egyre ismerősebb lenni. Mintha már találkoztam volna vele. A nevére sajnos nem emlékszek, de azt tudom, hogy már láttam valahol. Hát persze, az akadémián! Ha minden igaz egy osztályba jártunk. Akkor miért nem tudom hogy hívják?
Nagyon lassan oda sétálok hozzá. Ő már ekkor felállt és egy zsebkendőt tartott az orrához. Biztos megsérült. Mire odaérek hozzá, jobban megbámulom. Igen már láttam valahol.
- Szia! - köszönök neki, majd meghajlok. - Megsérültél?
A kérdés után kiegyenesedek és ránézek. Olyan szép. Lehet hogy mégsem találkoztam még vele?
- A nevem Takeyanagi Tomoko! Lenne egy kérdésem, ami kicsit furán fog most kijönni. Találkoztunk már? Nagyon ismerős vagy, de nem tudom honnan.

/ Semmi gond. Én délután nem voltam itthon Azért napi 1-2 választ tudok garantálni, kivéve ha valamilyen dolog közbe jön./

A válaszán elcsodálkozok. Csak nem medikusnak készül? Lényegében azt sem tudom hogy mi akar lenni az a hajszálér. Se baj, majd megleszünk. Viszont amikor közli velem, hogy osztálytársak voltunk az akadémián, leesik az állam. Hogy nem vettem őt észre eddig?
Amikor kezet nyújt, elfogadom azt, de nem rázom meg, helyette megpuszilom. Ezt még egy filmben láttam.
- Örülök a találkozásnak! - szólalok meg. - Hogy lehet hogy nem vettem észre egy ilyen szépséget korábban? - kérdezem meg. - Ne vedd tolakodásnak, csak ez nem tud a fejembe férni!
Hát igen, most nem egy őrültség jutott az eszembe, hanem valami teljesen más. Vajon ez mitől van? Valamilyen csínyt kellett volna csinálnom, nem pedig kezet csókolnom! Ráadásul még azt is kimondtam amit gondolok. Azt hiszem valamilyen baj van velem. Lehet hogy beteg vagyok?
- Igen, csapattársak leszünk! - váltok témát. - Megkérdezhetem hogy hívjalak? Hime, Satsu, Satsuki, Tsuki? - sorolok fel néhány becenevet ami azonnal beugrik.

// Nem kell regényt írnod, nekem sem mindig megy. Inkább akkor jön rám a regényírás, amikor egy kalandot mesélek. Igaz, nem itt vagyok mesélő //

//Sziasztok. Akkor én leszek a ti kegyetlen megkínzótok:P//

Bár ti még nem tudjátok, de nem vagytok magatok. Egy negyvenes éveiben járó férfi messziről figyel titeket, ám ráunt a hallgatózásra, és hirtelen köddé válik. habár ti ebből semmit sem láttatok, mind kettőtöket kirázta a hideg, mintha a testetek csak figyelmeztetne titeket a veszélyre. Pár másodperc múlva egy kéz ragadja meg a föld alól a lábatokat, majd az behúz titeket teljesen nyakig a talajba. Megmoccanni se bírtok és erről nem csak a döbbenetetek tehet, hanem a titeket fogságban tartó anyatermészet.
-Jó reggelt ifjúság. A nevem Akane.- Köszön nektek egy fa mögül kilépő nagyjából húsz éves nő. Hosszú göndör szőke haja van és kék szeme. Igen karcsó és nagyjából 170 cm magas lehet. Mozgása kecses, hangja idegesítően vékony. -Én leszek az egyikőtök mestere. Igen jól hallottátok, mégsem lesztek csapattársak. Tudjátok jómagam nem szoktam taknyosokkal foglalkozni, de hiány lépet fel az oktatóknál és köteleztek rá. Viszont ha már valamit csinálok akkor azt már jól, és egy embert jobban kitudok képezni mint kettőt. A nyertes a tanítványom lesz a vesztes meg megy vissza az akadémiára. Nos... azt fogjuk játszani, hogy ti megküzdötök egymással, ám fegyvert nem használhattok. Ezt a kis szabályt leszámítva bármit bevethettek.- Mondja mintha csak mindennapos dolgot jelentene be.Majd tapsol kettőt és a föld mi eddig fogságban tartott titeket meglazul. Érzitek most már kitudtok mászni. -Jah igen még valami. Néha lesznek meglepetések.- Említi még meg. Kérdezni már nincs idő mert egy hangos kiáltással indítja a harc kezdettét.

- Akkor Satsu-nak vagy Tsuki-nak foglak hívni, ahogy a helyzet hozza. - válaszolok elvigyorodva.
A lány kérdésén nem kell sokat gondolkoznom, mivel mindenki csak Tomo-nak hív, így ő is hívhat így.
- Igen, a Tomo jó lesz. Általában az ismerőseim és a barátaim így szoktak hívni.
Ekkor kiráz a hideg. Körbe tekintek, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Senki más nincs itt, ezért egyáltalán nem tudom eldönteni mi lehetett ez. Végül újra a lányra nézek és meg akarok szólalni, de ekkor valami elkapja a lábam és behúz a földbe. Ezzel viszont nem vagyok egyedül, Satsu-t is elnyelte a föld.
- Jól vagy? - kérdezem tőle kicsit aggódva. - Ez nem az egyik tréfám, valaki más játszik velünk.
Ahogy kimondom ezt, megjelenik egy nő és belekezd a monológjába. Teljesen ledöbbenek, hogy mit kér tőlünk. Azt akarja hogy küzdjek meg Satsu-val fegyver nélkül. Ez őrültség! Mindenki tudja hogy én vagyok az erősebb. A lányok gyengébb fizikummal rendelkeznek, mint a fiúk, legalábbis ebben a korban. Nincs sok esélye ellenem az új társamnak. Ezt nem akarhatja ez a nőszemély!
Amikor kiemelkedünk a talajból, némán Satsu-ra nézek. Kelletlenül megcsóválom a fejem és harci állást veszek fel. Azonban nem támadok, inkább csak a védekezéssel foglalkozok.
- Gyere nyugodtan, nem foglak bántani! - nézek a lányra. - Nem teljesítem egy őrült akaratát. Nem fogok megverni egy lányt! - jelentem ki. - Amúgy is, mindenki tudja, hogy ebben a korban a lányok gyengébb fizikummal rendelkeznek. Később ez változhat, de a jelenlegi állás szerint én vagyok az erősebb. Viszont szorult belém annyi tisztelet, hogy ne bántsak egy lányt.
Ezután várom a fejleményeket. Ha Satsu rám támad, akkor csak hárítok és kikerülök a csapásai elől. Csak a védekezéssel foglalkozok, semmilyen támadást nem indítok ellene. Csináljon velem azt amit akar ez a nő, úgysem fog rávenni, hogy megüssem Satsu-t.

A kunoichi támadásba kezd, ám a fiú a védekezésre összpontosít. Szegény Tomo egy dolgot nem számítót bele, hogy a lány majd jutsu-kat fog bevetni. Hiába, hogy nagyobb erőnek örvend, ám Satsuki gyors mozgása ellen ez sem bizonyult elégnek. Ez első amit észlelt, hogy hátba rúgják, de ettől csak kicsit ingót meg, majd jött az ütés zápor. Viszonylag jó reflexeinek köszönhetően pár ütést sikeresen tudott hárítani, csak sajnos még többet a feje, illetve a felsőteste. (Ez annyit tesz, hogy oda kapta az ütéseket amiket nem tudott kivédeni.) Az utolsó ütéstől még hátra is eset. Komolyabb sérülést nem szenvedett el, de a szája vérzett és a mozgás minimális fájdalommal jár.
-Szép támadás volt de remélem, hogy ez az öntelt majom, nem adja fel ilyen könnyen.- Mondja az elismerő szavakat a mesteretek.- Jah és édes gyöngyöm, sokkal sértőbb ha úgy lenézed a kisasszonyt, hogy félvállról veszed csak a küzdelmet. Ha minden igaz mind a ketten előbb vagy utóbb ninják lesztek és akkor bizony neki is lesznek sokkal erősebb ellenfelei kik ellen éles eszével és jó stratégiájával tud majd csak szembe szállni. És még az is előfurdalhat, hogy neked majd az lesz a küldetésed, hogy ölj meg egy hölgyet, és ha tetszik ha nem megfogod tenni. Amennyiben te ezzel nem értesz egyet akár le is léphetsz, mert így sose leszel ninja. Szóval most megkérdem, ninja akarsz lenni vagy csak egy beképzeld majom kinek csupáncsak a szája jár?- Kérdi majd ha belemész a harc folytatódik, ha nem értesz egyet akkor kérdéses, hogy mi lesz még.

~ Chö, majd meglátjuk még hogy mi fog ebből kisülni. Még sohasem bántottam egyetlen lányt sem, de sajnos most meg kell tennem.

Felállok a földről és letörlöm a vércseppet a számról. Rámosolygok Satsu-ra, ebből már valószínűleg tudhatja mi fog következni. Meglepő volt a támadása, de én is képes vagyok meglepetésekre.
- Shunshin no Jutsu! - hoztam létre az első technikámat.
Ezután eltűnök a szeme elől, majd megjelenek mögötte. A bal kezemmel belecsípek a fenekébe, míg a jobbal beleragadok a hajába. Következő lépésként elrúgom az egyik lábát, ezzel egy időben hátra rántom a hajánál fogva.
Ha sikerül a támadásom, akkor valószínűleg elterül a földön. Nem kívánok komolyabb kárt okozni benne, inkább csak elrémíteni próbálom. Ezután a leendő mesternél jelenek meg. Megvárom míg feláll Satsu és csak utána támadom meg. Létrehozok két klónt a bunshin segítségével és úgy rohamozom meg.
A másolatok valószínűleg megzavarják, így én egy becsúszással valószínűleg leszerelem. A támadásaim közben nagyon figyelek, nehogy meglepjen valamilyen ellentámadással.
A támadásait főleg úgy próbálom védeni, hogy félre állok előle és tovább lököm. Ezúttal jobban odafigyelek, nehogy meg tudjon ütni.

Úgy tűnik oktatótoknak már ennyi elég volt, hogy döntésre jusson. Célpontja már megint szegény Tomo volt, ám csak a támadásának vetett véget. A klónok eltűntek és az eredeti a mester karjai között voltak. Kezeit hátrafeszítették, és nagy nyomást erőltettek rá. Ha rúgással próbálkozik akkor a földre esik, más módszerrel meg nem tud mozogni.
-Döntöttem. Tudjátok egy ninja számára fontos, hogy a közvetlen parancsot teljesítse. Satsuki benne látok lehetőséget, de lelkileg még túl gyengének tűnsz. Lehet, hogy egyszer az lesz a parancs, hogy ölj meg engem ki már több éve oktat. Hogy miért lenne ez a feladat? Például mert olyan információkat ismerek miket nem tudhat meg az ellenfél, és ha nem ölsz meg elvisznek és a speciális jutsujukkal kinézik a fejemből az infót. Megtudnál ölni egy olyan embert aki már többször megmentett téged.- Vezette elő a lány feladatát. -Most pedig nézzük milyen fából is faragtak téged. A feladatod a következő. A lefegyverzett Tomo-t, míg én lefogom te üsd és kínozd addig amíg minden apró részletet ki nem szedsz belőle. Mégis miről? Az egész életéről. Ha megteszed te leszel a tanítványom. - Adta ki az egyszerű bár igen erkölcstelen utasítást. Ám a lány nem látta és nem is tudhatott róla, de közben a mester egy olyan technikát vetett be amitől Tomoko nem hogy megszólalni nem, de még a száját kinyitni se tudta. Így bizony igen érdekes kikérdezésnek állunk elébe.

A támadásomat sajnos nem tudtam kivitelezni, mivel az oktató elkapott. Meg sem tudok mozdulni. Ez nagyon rossz jel, mivel így nagyon könnyű célpont vagyok. Már ha Satsu megtámad egyáltalán. És sajnos erre nem kell sokáig várnom, mivel a nő új parancsokat ad.
Csodás, mit is várhattam volna. Satsu oldalán van, most azt akarja, hogy vallasson ki. Na ebből nem esztek, belőlem ugyan nem húztok ki egy hangot sem.
Azonban meglepetésemre, valóban nem fog tudni kihúzni belőlem semmit, mivel képtelen vagyok beszélni. Biztos ez az átkozott boszorkány tette! Most vagyok nagy bajban.
Szerencsére az agyam nem áll le, így már kezdhetem is gyártani a terveket, miként akadályozzam meg a vallatást. Meg van! Ha Satsu a közelembe jön, akkor rúgok egyet felé. Ettől valószínűleg össze esek, a földön pedig össze tudok gömbölyödni. Így nem tud sok kárt okozni bennem. Viszont a pakliban még így is benne van, hogy a nő megtart és nem zuhanok a földre...
Mindegy, egy próbát megér. Megvárom amíg Satsu a közelembe ér, majd egy rúgással megpróbálok a földre kerülni. Ezután össze gömbölyödök, akár egy macska amikor alszik. Így ha össze is rugdos, nem tud túl sok kárt tenni bennem.
Egyre lassabban veszem a levegőt és felkészülök a rúgásra. Amint a lány ütni vagy rúgni készül, bent tartom a levegőt és rúgok egyet. Ha sikerül elesnem, akkor egyből azon leszek hogy összegömbölyödjek.

A leány kínzása sajnos ugyanúgy nem vezetett célra mint a fiú rúgása, ám most ismét érdekes fordulatot vett a "beszélgetés". Ti még nem is sejthettétek, hogy micsoda kidolgozott terv részesei lettetek. Tomo érzi, hogy a nő fogsága meggyengül majd képes lesz ismét a beszédre is, és végül teljesen szabad lesz. A lába kicsit fáj, és a hasa is megérezte az ütést, de valószínűleg ennél sokkal többet el fog még életében szenvedni. Habár szegény áldozatunk most szabad, a kisasszony kerül a bitófára. Most őt fogják le illetve némítják meg.
-Nos úgy látom kedvesem, hogy te nem igazán akartad követni az utasítást. El tudtad volna törni a lábait és komolyabb sérüléseket is okozni neki, hogy tényleg szóra tud bírni ám te inkább érzelgőztél egy kicsit. Sajnálom, de így elúszott az esélyed. Ám légy boldog, most hála neked Tomo kapott esélyt.- Mondta, s te válaszolni se bírtál. Viszont most az ifjú izompacsirtán volt a sors, hogy elkezdje a kifaggatást.
-Hiába minden úgyse mondok neki semmit, mert ő vette el az én esélyeimet.- Hallatszik Satsuki hangja és mozog a szája is ámbár ő nem akart ilyet mondani. Úgy tűnik kegyetlen mesteretek, Tomo összezavarása érdekében úgy kreálja a dolgokat, hogy azt higgye Satsuki nincs megnémulva mint ő.

A kínzás a lehető legjobban sült el. Néhány sérüléssel megúsztam a dolgot és most helyet cseréltem a lánnyal.
~ Hogy is kínozhatnám meg? Nem akarom túlzásba vinni, mivel ő nem ellenség. Ha az lenne akkor sokkal könnyebben menne a dolog. Máshogy viselkedek a való életben és máshogy a küldetéseken. Most pedig egy feladatot kaptam. Bármilyen fájó, meg kell tennem.
A kunoichi-re nézek. Az arcomon nem láthat semmilyen érzelmet. Előre lépek egyet és a kunai tartómhoz nyúlok.
- Ha ki kell vallatni, akkor megteszem. A fegyverek használatát csak a harcra tiltotta meg a sensei, a kínzásra nem.
Ekkor Satsu hallhatja ahogy előhúzom a fegyvert. Nagyon lassan megközelítem Satsu-t és az arcához nyomom. Ettől érezheti a hideg pengét, de fájdalmat nem okozok. Nagyon lassan végighúzom a pofiján a kunai élét, ami egy alig látható karcolást hagy maga után.
- Honnan tudjam hogy rajta nem használta azt a technikát, amit rajtam? Miután beszélt, szerintem könnyedén alkalmazhatta rajta.
Hirtelen a helyére rakom a kunai-t. A fejem elvörösödik, mintha valamilyen nagyon erős ételt ettem volna.
- Tudja mit? Inkább visszamegyek az akadémiára, de nem fogok egy lányt azért megkínozni, mert ön azt akarja! Ha egy ellenséges személyt hozott volna, hogy vallassam ki, akkor megteszem egy szó nélkül! Azzal pedig ne jöjjön, hogy megeshet az hogy egyszer szembekerülhetek vele! Jelenleg bajtársak vagyunk, nem pedig ellenségek. Ha később Konoha ellenségének nyilvánítják, akkor minden szó nélkül végzek vele. Viszont amíg ez nem történik meg, addig nem kínzom meg! Szeretne még valamit mondani, vagy leléphetek? Még akkor el kell rendeznem hogy holnaptól újra az akadémiára menjek!
Ezután dühösen hátat fordítok a nőnek. Pár pillanatig várok, ha nem mond semmit akkor elhagyom a kiképzőterepet.

Satsuki is először érezte, hogy a szorítás gyengül majd elengedték és ismét képes volt a beszédre. A csöndet a taps hangja zabvarja meg. Mesteretek tapsol, majd ismét megszólal, de most valahogy más a hangja... sokkal barátságosabb.
-Gratulálok, te megfeleltél a vizsgán. A próba az azt vizsgálta meg, hogy mennyire vagytok emberek a ninják között. Nem tudom, hogy a dac vagy a nagy csapatszellem mi rábírt a döntésre, de te választottad a jó utat. Most figyeljetek rám, mert amit most mondok már nem csak a színdarabhoz tartozik, ez az igazán fontos dolog. Lehettek akármilyen ninják erősek vagy gyengék, de legyetek közben emberek is. Ne váljatok tudatlan parancsot követő gépeké még akkor sem ha mindenki szerint ez a helyes. Tudjátok csak ti jobban, hogy a lelketek a legértékesebb vagyonotok mit sosem adhatok el. Szóval mint mondtam, te átmentél, de a kisasszony nem felelt meg a vizsgán. Vissza kéne, hogy küldjelek az akadémiára kis anyám.- Néz rá Satsuki-ra szúrósan majd így folytatja. -De benned még látok lehetőséget, viszont ezután ne csalódjak benned. Ne másokat köves hanem a szíved és harc közben az eszed és minden rendben lesz.- Hirdeti ki az eredményt. -Na és most jöhet a bemutatkozás. Mivel harmadik tagunk még nincs, ezért ezt nem napolom el a küldetés előtt. Én Inkori Oute. Specialista ként ismernek mert általában saját jutsukból gazdálkodok. Csak egy két alap technika van amit ismerek és nem én fejlesztettem ki, ám most elkezdtem őket megtanulni, hogy tudjak majd nektek mit tanítani. Célom, hogy egy szép napon gyermekem és családom legyen. Azt hiszem ennyi ti jöttök.- Mondja majd vár, hogy valamelyikőtök megszólaljon. Ő Eközben leül a földre és úgy néz fel rátok.

Már épp elindultam, amikor a kunoichi közli, hogy átmentem a tesztjén. Ennek ellenére nem fordulok szembe velük. Továbbra is háttal állok nekik és úgy hallgatom a bemutatkozásokat. Végül rám kerül a sor. Csak csendben állok és nem fordulok feléjük.
- A nevem Takeyanagi Tomoko. A barátaim Tomo-nak szoktak hívni. - mondom hidegen. - A szabadidőmben szeretek rajzolni és különböző labdajátékokat játszani. Illetve nagyon szeretek edzeni is. Jelenleg nincs komolyabb elképzelésem a jövőt illetően. Szeretném a Getsugakure és az uralkodó érdekeit szolgálni.
A válaszom után megfordulok és rájuk nézek. Az arcomon láthatják hogy vidám vagyok. Nagyon lassan Satsu-hoz sétálok.
- Sajnálom, hogy bántottalak!

-Remek! érdekes, egy bandát fogunk mi alkotni!- Mondja lelkesen majd összecsapja a kezeit és izgatottan kezd magyarázni. Mintha csak egy meglepetés születésnapi partit akarna bejelenteni. -Igazából a friss geninek elég béna feladatokat kapnak. Ám én nem szeretem az unalmas szemétszedést meg ilyesmiket ezért kibuliztam, hogy egy kicsit utazgathassunk. Egy embert fogunk levadászni, ki nem mást követett el mint, hogy meglopta az országunkat. nem valami nagy harcos úgyhogy túl sok gondot nem okozhat. Pár jutsu-t ismer, de amúgy civilnek számít. Az egyik ékszerboltunk esett áldozatául, ám van egy érdekes dolog is az ügyben. Az, hogy gyenge civil létére eltudott menekülni, úgy hogy országunk őrzői azóta se akadtak a nyomára. Legutoljára a Medvék országánál látták, úgyhogy most oda megyünk.- Avatott be titeket a részletekbe, majd adott egy személyleírást is. Megtudtátok, hogy huszonnégy éves az elkövető a neve ismeretlen, hosszú fekete haja van és enyhén szólva vézna.
-Most pedig menjetek haza, szedjétek össze a szükséges eszközöket és ha van közöljétek az ismerősökkel, hogy egy ideig távol lesztek. Két óra múlva a Kikötővárosban találkozunk. természetesen hajóval megyünk, méghozzá sajátommal. A nevem alapján megtaláljátok az én dokkom.- Mondja majd int egyet nektek és köddé válik, magatokra hagyva titeket a gondolataitokkal.

//A következő postok a Kikötővárosba mehetnek.//

Egy igazán fárasztó küldetés után tértünk haza. Az úton sok érdekes dolog történt, de számomra a legjobb az volt, hogy Tsuki chan-nal lehettem! Természetesen készítettem néhány rajzot az úton, amiket otthon beraktam a szekrényembe. A szüleim nagyon örültek, hogy hazaérkeztem. Egy hosszúra nyúló vacsi után lefeküdtem aludni és kipihentem az út fáradalmait.
Reggel korán felkeltem, hogy ideérjek. Úgy néz ki, én vagyok itt az első. Éppen ezért belekezdek néhány nyújtó gyakorlatba, csak hogy a testem készen álljon az edzésre.
- Vajon milyen meglepije van a Sensei-nek? - gondolkozok hangosan. - Tegnap azt mondta, hogy meg fog lepni minket. Vajon mivel? - morfondírozok magamban.
Miközben a meglepetésen gondolkozok, folyamatosan végzem a nyújtásokat, de azért fülelek, hátha valaki próbálna meglepni egy támadással.

~És pont nekem nem osztottak be senkit. Remek. ~ Gondoltam miközben mentem a kiképzőterep irányába ~ Na mindegy, akkor lássuk, hogy megy a fáramászás. ~ Nem ment valami fényesen. Egyfolytában leestem. Okatsuriku a táskámból kikukkantva nézte, ahogyan összetöröm magam, néha felvakkantott, ha közel estem hozzá.
- Még jó, hogy nem jött el senki a fa alatt, megbánta volna - morogtam magamban. Mivel a felfutás nem ment valami fényesen, elővettem a fegyvereimet. Gyorsan véstem a fába egy céltáblát, és nekiláttam. Elég jól ment a kunaidobálás, a shurikennel sem volt semmi probléma. ~ Na, kíváncsi vagyok, megy-e a Fuuma Shuriken ~ Gondoltam, és elővettem az egyiket. nagy lendülettel nekidobtam... a fa előtti kőnek.
- Ezt még nem árt gyakorolni... - jegyeztem meg. Felvettem a Fuumát, és újra próbálkoztam, a shuriken meg sem állt... a másik fáig. Egyre idegesebben, és idegesebben dobáltam az óriási shurikent, miközben Okatsuriku kétségbeesetten keresett valami fedezéket, hiszen szinte mindent eltaláltam, ami nem a kiszemelt fa volt.
- Tömeg ellen hatásos, de sosem azt kaszálom el, amit akarok - zsörtölődtem magamban, és újra eldobtam. Vannak még csodák, eltaláltam a fát, pont beletaláltam, a céltábla közepébe. Örömömben felkiáltottam, elpakoltam a fegyvereket, és újra nekilendültem a fáramászásnak. Több-kevesebb sikerrel.