Kiképzőterepek

6 óra gyorsan eltelik, főleg, ha az ember nem az idővel foglalkozik, hanem egy technikát kell elsajátítania. Én is így vagyok vele, amíg a harigane shaku no jutsu // Drótkötél technikát tanulom. Az étkezés sem maradt ki, de nem az volt a lényeg, hanem hogy bebizonyítsam, hogy képes vagyok egy ilyen technikát elsajátítani 6 óra alatt. A folyamatos és kitartó tanulás végül is meghozza az eredményt, vagyis azt hittem, mert amikor megjelent a nő csak szomorúan vette tudomásul, hogy nem teljesen sajátítottam el, vagyis nem úgy, ahogy ő elvárta volna. Igen csak dühös vagyok, hiszen mindent beleadtam és a saját módszeremmel sikerült létrehoznom azt, amit ő egy másik módszerrel mutatott. Mivel szerinte nem teljes a tanulás, így mutat néhány példát, amiből újabb ötleteket merítek és végül némi gyakorlás után sikerül elérnem azt a szintet, ami már a nő részére is elfogadható. Miután ezzel is meg van a nő nem túl udvariasan egy kis bátorítás kíséretében lelép. Még gyakorlok valamit, majd én is elhagyom a helyszínt.
Mivel a holnapi napom szabad, így gondolkodás nélkül nem haza indulok, hanem az inasnak felvett kölyök lakásába. Remélem még nincs késő, hogy szóljak neki, hogy holnap kinyitunk hosszú ideje először. Bekopogok, az anya nyit ajtót, akivel közlöm, hogy a fiához jöttem, mire a nő felkiált a gyereknek, aki rohan.
- Köszönöm.- Hajolok meg a nő felé, aki a fia érkezésekor lelép.- Szia! Azért jöttem, hogy szóljak, hogy holnap szeretnék kinyitni és jó lenne, ha reggel nyolc órára kitakarítanád a raktárt és odakészítenéd az eszközöket az asztalom mellé. Itt van az én kulcsom, fél kilenckor én is csatlakozom.
Adom át a kulcsomat, amit mindig magammal hordok. Megbízok annyira a fiúban, hogy nem ver át és ha mégis, akkor annak nem lesz jó vége. Mivel nincs dolgom itt, így hazafelé veszem az irányt, örülve, hogy holnap végre megkezdhetem a működést, mint vállalkozó is.
Hazaérve vacsorát készítek, majd zuhanyzás és aludni térek. Másnap korán kelek, mert izgat a gondolat, hogy vajon milyen lesz a mai bevétel és vajon sikeres leszek-e. Aludni nem tudok, ahogy felkelni sem, de aztán felkelek. Ismét zuhanyzok, majd reggeli után fogat mosok és megindulok a partra. Örömmel veszem tudomásul, hogy a fiú teljesítette a kérést és a kulcsom is visszaadta. Felmérem az üzletben lévő vásznakat, ecseteket és tintákat és ha találok kiszáradt ecsetet vagy tintát, azt kidobok és 300 ryut adok a srácnak, hogy pótolja a veszteségeket. Ezzel még fél óra megy el, majd kiteszem néhány saját készítésű képemet az ajtó mellé és kisétálok, hogy megszólítsam az arra sétálókat, hogy nem akarnak-e képet a nyaralásukról ebben a szép országban.
- Hölgyem, uram készíthetek egy képet? Festenék egy szép képet.
- Gyönyörű képeket tudok festeni, ha van egy emlék, amit meg akar örökíteni én vállalom.
Ilyen és hasonló mondatokkal próbálom meggyőzni a turistákat, hogy készítsenek nálam képet, hátha valaki akar ilyen képet.

 

Valószínűleg korán érhettem ki a gyakorlópáláyra, mert a tanár nem volt sehol, így egy kis gyakorlás után a technikának, amit 2 napja tanított, csak az eget bámultam és néha már azon gondolkodtam, hogy talán a tanár el sem jön. Az rosszul esne, hiszen az azt jelenti, hogy nem tart érdemesnek arra, hogy tanítson. Nem tartom magam kiemelkedő ninjának, de szerintem a szintemen erős középmezőnybe tartozom. Nem hiszem, hogy ne látná meg bennem a potenciált a nő, de hát én nem ő vagyok, hogy a fejébe lássak, így csak reménykedni tudok, hogy nem csalatkozott bennem és el fog jönni. Nem tudom mennyit vártam, így elkezdem összeszedni a felszerelésem, hogy hazamenjek, ahonnan aztán tovább ballagjak a Djuka birtokra, mert feladat van. Szerencsémre a nő megérkezik, ami megnyugtat, mert így legalább biztos, hogy egy technikával bővül a repertoárom és azzal mehetek a küldetésre. Küldetésről eszembe jut egy bizonyos eset a farkasokkal. Akkor Kodomo leszidott, hogy mért gyújtottam fel az erdőt. Azóta fejlődtem és ha most kerülnék olyan helyzetbe, akkor valószínűleg más technikát vetnék már be. A Djukákkal előtte is jó volt a viszonyom, hiszen elvittek a küldetésre, s azóta sem változott, ezért is hívtak most is, hiszen a Nazo szigeten is segítségükre voltam. Nem sejtettem, de a nő most egy újabb drót technikát akart megtanítani, aminek a neve あやとり // fonaljáték.
- Nem hallottam, úgyhogy azt megköszönöm
Mondtam várva a bemutatót. Nem az engedélyemre várt a nő, így egy klónt hozott létre, amin bemutatta a technikát. Három részből állt a technika, az első, hogy az ujjamra tekerem a drótot, majd egy ostorcsapásszerű mozdulattal elkapom az ellenfelem, végül a húzás, amivel szorítom az ellenfelem. Nem tudom, hogy milyen klónt használt, hiszen az akadémián tanult alkalmatlan a bemutatásra, nem elemi technika, hiszen az látványos lett volna, ahogy felépül az adott elemből. Lényegtelen, hiszen a klón felépítése, ha ki is találom, a feladat szempontjából nem visz előre, meg amúgy is nem ismerek olyan klónt, amin tudnám alkalmazni a technikát, így hát marad egy fa, amit a nő meg is mutat. A technika elméletén nem kell sokat gondolkodnom, hiszen ahogy minden más drót technika ez is a chakra testen kívüli irányításával való mozgatáson alapszik és a korábban említett három mozdulaton. Mivel ő a saját részével végzett, így átadja a terepet nekem, hogy én is gyakoroljak. Egy fa elé állít, hogy azon gyakoroljak: Ha nem így tesz, akkor is valószínűleg magam is erre a döntésre jutok, hiszen egyetlen klón, ami alkalmas lenne a gyakorlásra és én ismerem, az tintából van és hát nem éppen egy tartós klón. Ahogy mesterem korábban mutatta, feltekerem a kezemre a drótot, majd mint a ayatsuito no jutsunál meglendítem a kezem, majd a drót elindul és lekötözi a fát, de már arra nem figyeltem, hogy a drót vége beleakadjon saját magába, így amikor meghúztam, akkor egyszerűen letekeredett. Még kétszer próbáltam meg, de csak nem akart összejönni. Ekkor meguntam a próbálkozást és inkább enni mentem, hogy újult erővel lássak neki a feladatnak. Ahogy a levesemet ettem, egy különös dologra lettem figyelmes, ugyanis a tészta valamiért rácsavarodott a kanalamra és csak kézzel tudtam leszedni róla. Ez megihletett és visszaérve második próbálkozásra sikerült végrehajtanom a technikát, amit a tanár parancsára még kétszer hajtottam végre. Ha sikerült, akkor elköszönök a tanártól, majd a nálam lévő tintával írtam egy üzenetet a Djukáknak, hogy hamarosan megyek, és ezt a tintaszállító technikával jutattam el Kodomonak.

//Tomoko kérésére átvéve.//

//Nem kell sokat írni, és ez lesz a záróposzt. Lényegre törően foglald bele azt is, hogy végül is pontosan miképp hozod létre az új technikát, mert ez az előző posztban kissé homályosra sikeredett.//

Az ebéd után éppen csak egyetlen próbára maradt időm, mielőtt a nő megérkezett és egyből meg is kért, hogy mutassam meg mit tudok. Megdicsér, már ha azt dicséretnek mondhatjuk. ~Ha adtál volna ember alakú próbabábut, akkor tudnám, hogy milyen egy embert megkötözni.~ Ugyan magamban duzzogtam, de nem adtam jelét a dolognak, ahogy a szavamat sem emeltem fel a dolog ellen. EKkor a nő három vízklónt hozott létre, hogy azokon gyakoroljak. ~Örülök.~ Mivel a fán már ment, így gondolom klónon sem lehet nehéz, de egy ideig el kellett gondolkodnom az utolsó szavakon. "Talán olyan is van, amit nem tanácsos." Mivel nem tudtam mit kezdeni a dologgal, így inkább a technika végrehajtására adtam a fejem. Fogtam a drótot a végét az ujjamra tekertem, majd egy ostorszerű mozdulattal az első klón felé irányítottam a drótot. A chakráról persze nem feledkeztem meg, így az egész drótot átittam vele és így sikerült elkapnom a klónt, a lábát összekötöztem, viszont az egyik keze kimaradt, így a technika hiába a 90% siker, 10% bukás túl sok. Ugyan megsemmisíteni tudom, de ha valódi ellenfél lenne, akkor simán tudna használni egy technikát, mivel az egyik keze szabadon maradt. A következő klón esetén már jobban figyeltem és sikerült, de itt is hiábztam, mert sikerült megtalálni egy olyan pontot, a fejet, amit nem biztos, hogy ajánlatos elkapni. Gyorsan átgondoltam az első két sikertelenségemet, vagyis, hogy ne hagyjam ki a kezét és ne kapjam el a fejet. Ezzel a gondolattal indítottam meg a drótot felturbózva chakrával, figyelve arra, hogy a fejet ne kapjam el és a kezek sem maradhatnak ki.

//A jutsut felírhatod az adatlapodra, és kapsz +5 chakrát is. A következő posztodat a megbeszélteknek megfelelően a Djuka birtokra kérem! Itt ugyan a kezdeti útbaigazítást a késés miatt nem hallhattad, Kodomo magyarázatait (az utolsó posztot) már igen.//

// Mei - Képzés //

Sikerült elsajátítanom a Raiton elemet, azt hiszem ennél büszkébb nem is lehetnék magamra. Bár az ünneplés talán még korai volt de én valamiért úgy éreztem, hogy ez egyfajta kárpótlás is talán az élettől, másfelől pedig örültem neki nagyon, mert elég sokszínű lehet így jutsuim tárháza is. Ez volt a technikai része a dolgoknak, lelkiekben az volt sokkal megnyugtatóbb, hogy a villám a sebesség jelképe nekem és talán még sem vagyok olyan lassú, mint ahogy hiszem. Éppen ezért gondoltam azt, hogy itt lenne az ideje rákoncentrálni a Raitonra. Végül is a falu úgy tudja a legnagyobb hasznomat venni, ha képes vagyok továbblépni és erősebbé válni. A fronton megfogadtam, hogy tényleg megfogadtam, hogy igyekszem a tőlem telhető leghasznosabb tagja lenni a közösségnek. Tartozom ennyivel a városomnak, az utcáknak és az embereknek akik felneveltek. Mikor lehetne a legnagyobb szüksége rám a falunak, a nemzetnek mint háborús időben. 
Milyen dicső gondolatok, miközben a kabin plafonját bámulva küzdök egy kicsit a tengeri betegséggel... Nagyjából egy hete keltem útra Iwagakuréból, hogy átszelve az általam ismert térképeket végül kikössek Getsugakuréban, a gazdag hold országának rejtett ninja falujában. A képzésre egy kisebb hirdetőtáblán figyeltem fel. Képzést kínáltak fel a víz szövetség összes nemzetének. Ezen képzések pontos helye Getsugakure. Nem volt sok időm eldönteni, hogy menni akarok-e avagy sem, mert alig több mint egy hetem maradt odaérni a helyszínre. Amikor elmeséltem Akashinak, hogy mit találtam ki a vén shinobi szeme felcsillant és már aznap ő kezdte el összecsomagolni a cuccaimat.
- Tudod fiam nagyon örülök neki, hogy kimozdulsz itthonról végre és nem csak amiatt a nyomorult front miatt hagyod el a házat. Nagyon jól fogod érezni magad. Nekem egyszer volt olyan szerencsém, hogy eljutottam a hold országába és őszintén mondom neked, hogy egy életre szóló élmény volt. 
Egy kicsit azért bennem volt a tüske, hogy fogadott apám el akar küldeni magától, hogy mondjuk egy kicsit egyedül legyen, vagy esetleg egy nő lenne a dologban?! Őszintén szólva örülnék neki, de aztán gyorsan elengedtem ezeket a gyanakvásokat. Akashi őszintén örült és tudom, hogy jót akar nekem. Másnap nyakamba is vettem a világot és most hónapok óta először nem úgy hagytam el az otthonomat, hogy nem voltam biztos a visszatérésben. Az ANBU kötelékébe tartozni egyet jelent a folytonos életveszéllyel, de én elmondhatom magamról, hogy még csak maximum is csak tanoncnak számítok ha ilyen rang létezik egyáltalán náluk. Nem vagyok teljes értékű tagja a szervezetnek és néha azon gondolkozom, hogy vajon tudnék-e úgy teljesíteni, ahogy elvárják tőlem. A bányavárosban sem sikerült lezárnom teljesen a küldetést és a végén csak kicsin múlott, hogy majdnem ott hagytam a fogamat. Mindez azonban a múlt és most egy izgalmas utazás előtt nem mérgezem a lelkemet negatív dolgokkal. 
A tenger olyan hatalmas. Igaz, hogy az indulás óta kicsit küzdök a tengeribetegséggel, de kibírható csak akkor érzem magam rosszabbul ha nagy hullámzásba kerül az öreg lélekvesztő. Bár a tenger veszélyes is lehet, engem teljesen lenyűgözött a maga hatalmas méretével és sokszínűségével, hogy egyszer az ember legjobb barátja máskor pedig a legborzalmasabb ellensége, akár gyilkosa is lehet. A következő napokban viszonylag jól haladtunk és éppen ezért egy fél nappal a kitűzött határidő előtt megérkeztünk a szigetre. Az első ami feltűnt, hogy nagyon meleg van és örülök neki, hogy a vén ANBU segített bepakolni, mert gyorsan fel is vettem egy rövid nadrágot. Amikor kikötöttünk nyakamba is vettem a falut és igyekeztem minél több helyen megfordulni. Szerettem volna kipróbálni a helyi ételeket, megnézni pár helyet végül is egy kicsit had élvezzem ki ha már egy turista paradicsomba jöttem. Egy fél nap kóricálás után úgy döntöttem, hogy most már ideje visszatérni a földre. Megkerestem a kiképzőterepeket azon a kis térképen amit Akashi próbált emlékezetből összerakni. Vicces, de elég jól sikerült felskiccelnie a dolgokat, vág az esze még mindig...

Képzés - Mei
 
Munfurawa nyugodt léptekkel haladt a kiképzőterepek felé, de az avatott szemek telán észrevették azt a cseppnyi feszültséget, mely egész testét valamivel merevebbé tette a szokásosnál. Bíbor tekintete időnként az út menti épületekre villant. A mai nap nem olyan nap volt, melyre nagy közönséget kívánt. Sőt.. A mai tanulásnak titokban kell maradnia a környezete előtt, ha nem is mindenki előtt… Ezt már eldöntötte, s remélte, hogy a mai kiruccanását Yoruval egyetlen őr vagy családtag sem tekinti másnak, mint a megszokott edzéseik egyikének, kivéve persze a beavatottakat.
Ahogy haladt, lába időnként kiesett a ruganyos ritmusból, kósza gondolatai okán.. Kicsit még most is hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hirtelen részesülhet ebben az elemi képzésben. Az előző nap még hezitált.. Felvetődött ugyan már többször is fejében a gondolat, hogy talán időszerű lenne utána járni, hogy van-e affinitása a suiton mellett valamely másik elemhez, de eleddig nem mert belevágni. Aztán mégis döntést hozott. Meglehetősen hirtelen, így nem volt lehetősége elodázni..
Mikor tegnap meglátogatta a nagyapját, még nem hitte volna, hogy ilyen egyszerű lesz a dolga. Mikor előhozakodott a kérésével, hogy tegyék próbára a képességeit, hogy a suiton mellett esetleg rendelkezik-e másfajta elemi, legfőként katon, affinitással, úgy tűnt Namizuo nem csak mint vezetője elégedett… A nagyapja mindig is örült a sikereinek, és a klán sikereinek, és Munfurawa ezen vágya mindkettőt szolgálta..  Így természetesen biztosította arról, hogy megfelelő mestert fog számára választani.
Ame pedig nem kételkedett abban, hogy olyan mestert fog kapni, aki, ha csak egyetlen lappangó szikráját megtalálja benne, képes segíteni feloldani a tüzet. De ez mégsem nyugtatta meg teljesen. Bár a mai tanulást egyszerű volt megszervezni, a Djuka virágszál cikázó gondolatait és hullámzó érzelmeit már jóval nehezebb volt ráncba szedni. Korábbi félelmei nem véletlenül kísértették, s nem ok nélkül várt az újabb elem feloldásának kísérletével.
Djuka volt. Egy olyan klán tagja, ahol a Kekkei Genkai még ezekben az időkben is öröklődött. Az ő vére pedig, születése okán, Kodomo mellett bizonyára a legerősebb kellett hogy legyen… így pedig talán a legesélyesebbek között van, akikben felébredhet a Gőz elem használatának képessége… Nagy lehetőség volt ez, de egyben felelősség is.
A lány vágyott arra, hogy büszkévé tegye a családját, és rettegett attól, hogy csalódást okozhat nekik, ha a mai napon nem a Katon, hanem egy másik elem, vagy talán semmi más iránt nem mutat affinitást. Ami azt illeti, számára aggasztó volt látni, hogy míg testvérei a Katont oldották fel először, s volt aki már a víz elemet is, benne eleddig csak a Suiton mutatta meg magát. Soha sem leplezte, hogy imádta a víz elemet, és nagyon szívesen, nagyon kreatívan használta, mikor szükséges volt. A víz volt az ő nagy szenvedélye... Bizonyára szerepet játszott a feloldásában a neveltetése Kirigakure-ban, és az édesanyja vére is.. de itt a Holdban ő most, ahogy haladt a kiképző tér felé, csak egy egyetlen elemmel rendelkező Djuka volt, aki vágyott a kiteljesedésre.
És tartott is tőle.
Korábban, egész eddigi életében ő maga volt a víz… a megingathatatlan nyugodt erő, s mellette Yoru, a hűséges párduc volt a tűz.. a csupa lángolás, az az impulzív, nyers erő, mely belőle hiányzott.. Legalábbis korábban ebben nem kételkedett, de most, hogy a párduccal az oldalán lépésről lépésre közelebb került egy olyan eseményhez, ami képes a sorsán fordítani… ami mindenképpen új mederbe tereli eddigi életét, remélte, hogy eleddig pusztán csak nem fedezte fel magában a tűz mélyen benne lobogó hevét.
Remélte… de azt sem hagyta ki a számításból, hogy talán minden várakozás ellenére nem örökölte a Kekkei Genkai-t. Persze a Katon feloldása még mindig nem jelenti a klánképesség meglétét, nem több pusztán egy elméleti lehetőség megerősítésénél, mégis habár már-már ott állt a kijelölt kiképzőterep szélén, tartott tőle, hogy a mai napon feleslegesen jött el.
Ame mély levegőt vett.
Olyan tragikus lenne ha nem tudná feloldani?
Vagy valóban olyan nagyszerű lenne, ha a Katont is uralni tudná végre?
Talán azzal az elemmel erősebbé válhatna. Talán képes lenne rövid időn belül felvenni a versenyt öccseivel és nagyszerű bátyjával… Ha ugyanaz a lángolás töltené el őt is, mint a Holdban született, és itt nevelkedett Djukákat, talán bizonytalanságát is végképp felemésztené a bársonyos, vágyott lobogás?
Ame megérkezett.
Arcán elszántság ragyogott, s mellette a párduc érdeklődve figyelt. Itt és most, mérlegre teszik önmagukat, és próbára a sorsukat. Ame úgy érezte, készen áll. Ezen a helyen, a tenger sós illatával fűszerezett levegő által ölelve, bármi is várjon rá, nem veszíthet. Itthon van, s mikor először tette lábát a Hold országának partjára, máris nyert egy családot. Mi más vágya lehetne még?

MINDENKI:
Megérkeztek a kért helyszínre, a Hold országának kiképzőterepeire, ahol rajtatok kívül legalább még 60 ismeretlen arcot véltek felfedezni. Bár mindenkit erre a helyre invitáltak, lassan azt veszitek észre, hogy tovább vonul a tömeg, s egy hatalmas üvegből készült kupola alakú épület vár rátok. Ahogy beléptek, egy emelvényen négy magasabb rangú ninját láttok meg, akik névsorolvasást tartanak, majd a neveteket hallva ahhoz a csoporthoz sorakoztok fel, ahova beosztottak titeket. Utatok nem keresztezi egymást, mindannyian egy-egy hatalmas teremben álltok, melyet egy jounin vezet. A termek elég világosságot engednek be, tekintve, hogy üvegházról van szó, viszont a Raiton-használók körében valamelyest sokkal sötétebb van, a Suiton-teremben több a víz és fa, mintha csak egy esőerdő lenne kialakítva, a Taijutsu-terem úgy néz ki, mintha egy bábokkal teli kiképzőterepen lennénk, s a Katon-terem mindenféle gyakorlóbábbal volt tele.
|| FONTOS! A tanulási posztok hosszúsága Wordben Times New Roman 12-es betűmérettel feltehetőleg 2 oldal legyen! Ezekbe a posztokba visszaemlékezések, álmok, gondolatok, minden szerepelhet, nem muszáj a technikáról szólnia, viszont a FELE mindenképpen szóljon róla. Az, hogy mivel töltitek ki a mennyiséget és nyújtotok be egy kellemes irományt, azt tőletek függ. Nyilván ne menjetek el benne küldetésre és hasonló, de egy-egy történetet beleírhattok, ami majd esetleg rávezet a technika nyitjára || by: Jira.
 
Aiza:
Utad a vízhasználókkal tartod, melyet egy idős, ámbár kora ellenére erős jounin vezet. Léptei energikusak, s ahogy megálltok a teremben, észreveszed, hogy tekintete szigorú. Ebből arra következtetsz, hogy a technikát kellőképpen fogod elsajátítani, nem csak egy gyorstalpalóról van szó, aki elmondja, mit hogyan, és tanuld meg, ahogy akarod alapon tanít.
- A nevem Saburo, és a Mizu Bunshin technikát fogom nektek megtanítani. Az időnk véges, és csak egyszer fogom elmondani, ezért jól figyeljetek – vár, amíg mindenki felfogja körülötted a mondottakat. Eléggé hangosan, erőteljesen és lassan beszél ahhoz, hogy megértsék őt, nyilván ezért mondja el csak egyszer. Rajtad kívül tízen lehetnek még bent, akik úgy tűnik, jobban tartanak a technika elsajátításától, mint te magad. Ahogy körbenézel, láthatod, hogy elég víz található itt abból a célból, hogy ezt a technikát tökéletesen lehessen kivitelezni.
- Kezdjük az alap elmélettel. Mégis mi a különbség a Bunshin, a Kage Bunshin és a Mizu Bunshin között? A Bunshin no jutsut jobbik esetben minden shinobi ismeri, a chakra testen kívüli önálló irányításával hozzuk létre, amit célszerű már egy tervvel ismertetni, mielőtt létrehozzuk őket, ugyanis tökéletes másolataink, de egy egyszerű fizikai hatás és szétfoszlanak. A Kage Bunshin már egy fejlettebb változat, aminek megalkotásával egyenlően oszlik szét a chakra a klónok között, és ha van elegendő idejük, ugyanúgy képesek regenerálódni. Amíg a klónnak elég chakrája van a fennmaradáshoz, addig csakis halálos sérüléssel, vagy pedig a technika feloldásával lehet őket megszüntetni – a férfi fel-alá járkál, miközben beszél, de elég hallhatóan, viszont itt megáll.
- Építkezzünk erre. A Mizu Bunshin hasonló felépítésű, eltérés a kézjelek száma és a beleölt chakramennyiség között van. Mint láthatjátok, víz vesz körül minket, ez pedig azért jó, mert ezeket a klónokat a közeli vízből hozzuk létre. Fizikai behatásra ugyanúgy szertefoszlanak, valamint nem távolodhat el az eredeti testtől, ugyanis akkor megszűnik létezni. Lássuk ezt gyakorlatban! – a férfi megáll közvetlenül a víz mellett, elmutogatja a kézpecséteket, majd két tökéletes másolata jelenik meg a vízből. Az egyiken megmutatja, hogy milyen az, amikor egyszerű szúrás hatására szétomlik, a másiktól pedig távolabb sétál. Amikor már nagyobb távolságra ér, a klónja összeesik.
- Ez egy hátrány, így ne akarjatok nagyon messze kerülni a klónjaitoktól. A klónok létrehozásának lényege, hogy a chakrátokat testen kívül önállóan tudjátok irányítani. A rááldozott chakra, valamint a chakra alakítása fogja meghatározni, hogy milyen klónokat hoztok létre, ehhez persze hozzájárul az is, hogy tökéletesen tudjátok irányítani – fejezi be végül, majd várja, hogy mindenki létrehozza a sajátját. Aki már egy sima klónt létre tud hozni, annak sokkal könnyebb dolga van ezzel, hiszen az már tudja az alapvető chakraműveleteket.
 
/ A hosszúság adott, Aizán múlik, hogy milyen gyorsan tanulja meg a technikát, ez pár órát ölel fel maximum. /
 
 
Kinshu:
A Raiton-használókkal haladva beérsz abba a terembe, ahol az ablakok a falon sokkal sötétebbek, mint ott, ahol beléptetek. Nyilván azért néz ki így, hogy a villám technikák sokkal látványosabbak legyenek, a Nap fényénél nehezebben láthatóak.
Egy fiatalos külsejű nő jelenik meg a porondon, tekintetével körbenéz a fiatalságon.
- Az időnk drága, ezért nem fogunk felesleges lépéseket tenni. Egy raiton technikát fogtok megtanulni, mégpedig a Sandaaboruto-t, aminek akkor van a legnagyobb haszna, hogyha egyedül vagytok egy nagyobb létszámú ellenféllel szemben, legalábbis jó tudni, hogyha nincs a közeletekben egy szövetséges, ugyanis az ő számára is végzetes lehet, ha belefut a villámnyalábokba – nevet fel, bár ez egyáltalán nem nevetés tárgya, csupán elképzelte, ahogyan a használó képes lenne ilyen keretek között is használni ezt a technikát.
- A technika nagy chakrakoncentrációt igényel, mivel minden chakrádat a testeden belül a kezedbe irányítod, majd szabadjára engedve ezt a mennyiséget végül 360 fokban sikerülhet a villámokat elengedni. Arra kérnék mindenkit, hogy álljon egymástól legalább tizenöt méter távolságra a biztonságotok érdekében – amint ez kész, bólint egyet, és bemutatja a technikát. Pillanatok leforgása alatt megjelenik a kezében két villámgömb, melyből véknyabb nyalábok kúsznak ki az említett szögben, kissé megsütve a földet ott, ahol éri. A villámokhoz tökéletesen társul a megszokott hang, mint amikor egy tócsa fölött egy árammal teli drót lenne kettévágva és sisteregne, mert beleér a vízbe a két vége. A technikát nem tartja fent sokáig, csak addig, amíg jól megfigyelitek, majd másodpercek végeztével feloldja a technikát.
 
/Kinshu sokat próbálkozik, nem fog sikerülni rögtön. Először csak azt éri el, hogy az ujjai hegyéből törnek elő kisebb kisülések, majd pár villámnyaláb, de nem az adott fokban. Sok koncentrációt igényel, ezért Kinshu is sokat pihen két próbálkozás között, majd a nap végére sikerül elérnie, hogy egy rövid ideig fenntartsa a technikát, s másnapra tökéletesíti./




 
Munfurawa:
Ahogy lépdeltek előre, észreveszed, hogy talán a te részlegeden vannak a legtöbben a shinobik. Kissé elszomorít bár, hogy nem a tűz az elemed, de fellélegezhetsz, amikor felnézve látod, hogy ez a csapat is kettéoszlik. Az egyik részleg, ahol az elsődleges elemük a shinobiknak a tűz, és a másik részleg, ahol a második elemük, vagy esetlegesen még nem sikerült feloldaniuk.
Előttetek egy kedves hölgy állt mosolyogva, ahogy végignézett a szedett-vetett társaságon. Rajtad kívül sokkal fiatalabbak voltak itt, akik talán éppen elérték a genin szintet, kevesebben pedig a chuuninná válás előtt járhatnak.
- Ahogy értesültem, sokan közületek még nem oldották fel a tűz elemüket. Suzumiya vagyok, és segíteni fogok nektek ebben – emeli fel a kezét lelkesen.
- Mindenki láthat maga előtt egy farakást. A feladatotok, hogy ezt a farakást minden eszköz nélkül meggyújtsátok úgy, hogy a fa lehetőleg ne égjen szénné azonnal, az eredmény egy kellemesen pattogó tűz legyen, mintha csak egy táborban ücsörögnél egy adag paprikás mellett – vázolja fel a terveket.
- Bár a tűz és a víz elem ellentétjei egymásnak, mégis van bennük valami hasonló. Ahogyan a víz, a tűz is tud ugyanolyan csendes, nyugodt lenni, ugyanakkor egy kis zavar következtében mindkettő háborog, és szenvedéllyel teli. Egy háborgó víz mindent elsöpör, ami az útjába kerül. Egy háborgó tűz mindent elemészt, amit csak ér és mindkettő egyre nagyobbra duzzad, ha már bekebelezett valamit. Szükséges a chakrakontroll, hogy ne szabaduljon nagyobb távolságra a tűz, amit felélesztetek magatokban, de gondoljatok csak arra, hogy mennyi szenvedély lapul a kis szívetekben, majd engedjétek szabadjára – a nő ugyanúgy bemutatja egy farakáson, hogy hogyan is kell ezt elképzelni, egy kis koncentrációval és chakrával a fa azonnal meggyullad, és kellemes meleget áraszt magából az ott tartózkodók számára.
 
//Munfu tart tőle, hogy nem fog neki sikerülni, de meglepetésére hamar sikerül neki feloldania, amiért a tanító folytathatja tovább a technika tanítását.//
 
- A Katon: Endan egy alapvető ninjutsu, amivel könnyű dolgokat meggyújtani, de ha közvetlen közelről kapja valaki, nos… számítson arra, hogy csúnya égési sérüléseket fog szenvedni. Mivel egy tűzlabdáról van szó, sokkal töményebbé kell formázni a chakrát, mint azt alap helyzetben tennétek, akkor szimplán úgy fújnátok a tüzet előre, mint egy sárkány tenné azt. Gyűjtsétek be az elemi chakrát a tüdőtökbe, vegyetek egy nagy levegőt, majd kifújásnál ezt a chakramennyiséget alakítsátok át a száj tenketsujain keresztül. Ha azt szeretnétek elérni, hogy ez a tűzzé formálódott chakragömb eltávolodjon, már-már repüljön, egyszerre kell kiengednetek a levegőt és a chakrát, ha pedig azt, hogy folyamatosan fennmaradjon az arcotok előtt, akkor folyamatosan fújjátok ki – hogy a technikát jobban szemléltesse, elmutogatta a kézjeleket, majd vett egy nagy levegőt, és egyszerre „köpte” ki a megalkotott mennyiséget, ami egy ellentétes irányban elindult, majd becsapódva a falba egy kisebb nyomot hagyott ott. Még egyszer megtéve ugyanezt a folyamatot, folyamatosan fújta ki a levegőt, így nem távolodott el tőle azonnal, csak később, amikor ellökte magától.
 


//Ugyanúgy legalább 2 oldalban várom a levezetést, bármit hozzátehetsz, Munfu akár a saját meglátása szerint is megtanulhatja a technikát. A legelső próbálkozásai sikertelenek, később sikerül egy kisebb gömböt „ellőnie”, de mivel ez nem elég, minimum két napba telik neki az elsajátítása.//

Tanulás^^


Ame megérkezett, és megtorpant. Yoru busa fejével nekiütközött a lány lábainak, majd kíváncsian pislogott előre, hogy lássa, miért is állt meg Munfu olyan hirtelen.
A kiképzőterepeken rengetegen nyüzsögtek. Ame nem erre számított, mikor nagyapja igent mondott a képzésre. Nem egy tömegre, ismeretlen és ismerős arcra, akik vereségének vagy győzelmének mindannyian tanúi lehetnek. A lány kezét zavartan a nyakához emelte. Bár AZ óta az eset óta, némiképp változtatott a ruházatán, s most magas nyakú öltözéke eltakarta a jelet, mégis  tétovázott ennyi ismeretlen közé belépni. Vajon hányan érkeztek azért, mert megneszelték azt az „ajándékot” amit bőrén viselt? Vagy feleslegesen aggódik?
Ahogyan korábban, most is egy mély levegő terelte gondolatait a helyes útra. Idejében akasztotta meg a félelmet, s lopta ki belőle az erőt. Megszokott volt már ez számára. Ez a pillanatnyi, röpke kis meditáció, mely csupán egy lélegzetvételig tartott, kitisztította a fejét. Esély, bár a Hyuugák hazatértek, vajmi kevés volt arra, hogy most a saját szövetségesei között bárki is tudjon a jelről, annál is inkább, mert Shiro újabb találkozást ígért neki a búcsúzáskor… Ez pedig azt jelentette, hogy nem kockáztatná meg, hogy kiereszti kezéből a pecsétet, és annak megszerzésének lehetőségét. Így a pecsét miatti félelemnek ezúttal nem volt, nem lehetett alapja.  Már csak önmaga miatt aggódhatott. Most jött el az ideje, hogy először állítsa vérét próba elé, s a félelem mely ezt kísérte, valós alapokon nyugodott. Mégis itt volt. Azért jött, hogy megtudja, milyen sors vezeti majd tovább. Ebben pedig, újonnan nyert erejéből magabiztosan döntötte le, nem fogja hátráltatni sem ismerős, sem ismeretlen.  Így a macskával az oldalán nyugodt magabiztossággal csatlakozott a tömeghez, s bár a párducnak hála még a tömeg közepén is volt elég helye, hogy lélegzethez jusson, csakhamar kiderült, valamivel kisebb közönséggel kell számolnia, hiszen a háborús képzésre összehívott tömeg csoportokra oszlott. Végül Ame is megérkezett a maga termébe.
A lány tekintete végigfutott a gyakorlóbábokkal teli termen, s kétségei lefoszlottak róla. Ez a hely arra lett kialakítva hogy a tűz pusztító stílusát élezzék tovább. Itt nem volt helye gyengeségnek. Bár sok volt a friss genin,  neki ide felnőttként kellett megérkeznie, és nyertesként kell távoznia.
Korábban is érezte már magában a perzselő erőt. Nem a katon erejét, hanem a pecsétet magát, s a dühöt, amit a kiszolgáltatottság okozott és az ahogyan s akitől a pecsétet kapta.  Akkor, ott eszébe ötlött, hogy talán ez lehet az, amit testvérei éreznek, mikor ereikben a tűz száguld, hogy pusztító erőként törjön ki belőlük, de ma, ha a Sors úgy akarja, meg fogja tapasztalni, hogy valóban olyan érzés-e a lobogó láng, mint a forrongó düh.
Aztán a mesterük eléjük állt, s Ame tekintete végigfutott a nőn. Bár a tanulók létszáma meglepte, ezúttal úgy érezte, nagyapja jól választott neki tanítót. A nő, Suzumiya, kedvesnek tűnt, s bizonyára sok a tapasztalata a friss geninekkel, akik mindent azonnal akarnak, így akár veszélybe is sodorhatják egymást vagy magukat. A Djuka lány mégis szerette őket, s ahogy Suzumiya arcán, úgy az ő arcán is megjelent egy mosoly, és kíváncsian várta, hogy belevágjanak a tanulásba.
Ahogy elhangzott a feladat, még megengedett magának egy pillantást az ifjakra, majd a társakat kizárta, s nem maradt más, mint ő, s a farakás.. az a csendes, néma ellenség, mely meggátolhatta vágyait.. vagy szövetséges, mely segítségére lehet.  Ketten maradtak hát.. s mellette a párduc, mely kényelmesen elheveredett.
A lány nézte a fát.. érezte a száraz illatot, amit árasztott. Jól előkészített hasábok voltak, hogy megkönnyítsék a munkát. De mégis hol kellene kezdenie? Eláztatni pillanatok alatt el tudná, de most a cél nem ez. A vízzel könnyű volt. Ösztönös természetességgel korán és látványosan oldotta fel. Ha azzal ment, most miért olyan tétova?
A fa száraz.. mester segíti. Itt-ott már a lángok által megperzselt hasábok illata is betölti a levegőt. Finom és fűszeres. Mire is vár még? Mély levegő. Nyugalom. Mi is kell? Pattogó, vidám tűz. Nyugalom.  Egy Djuka szívében szenvedély tombol. Az ő szívében talán több is… Ideje, hogy levetkőzze a gyermeki ént,  s utat adjon a szenvedélynek. Hiszen már jól ismerte.. Perzselte már érzelem. Kinyújtotta a kezét, és hagyta hogy elárassza a szenvedély, az utolsó kétségeket is felemésztve, s tüzesen töltse el a chakrahálózatát, mielőtt kiáradna. A hasábok lángra kaptak. Mikor megérezte az új elemét önmagában, már minden egyszerűnek tűnt. Manipulálni az égő energiát, hogy meggyújtsa a fát, egyszerű volt, természetes, ahogyan a nyers chakrát, vagy a suiton természetűt is könnyen alakította. Chakra kontrolja mindig is jó volt, s mára tapasztalata és képességei bőven lehetővé tették, hogy uralja a lángot amit létrehozott, s meggátolja, hogy pusztító lángtengerré terebélyesedjen…  Erre született hát. Vére erősnek bizonyult, s klánja büszke lehet rá. Ame boldogan és megkönnyebbülten elmosolyodott. Egy próbán már átjutott…  S hogyan tovább? Mestere vezette az úton.
A technika, amit Suzumiya leírt számára, érdekesnek, hasznosnak tűnt, kiváltképp a kétféle alkalmazási lehetőség miatt.  A mutatott kézjeleket Munfu gyorsan meg is jegyezte. A tűz okozta sérülések esélye azonban jóval nagyobbnak tűnt, mint korábban az egyszerű feloldásnál. De legalább a feladat egyértelmű volt: töményebben formázni a chakrát, és labdaként ellőni.
Csinált már korábban hasonlót. A Mizudangan épp erről szólt: a szájából kell ellőni egy vízlövedéket. Kagura sensei annakidején viszonylag gyorsan vezette rá a megoldásra, de visszagondolva arra a tanulásra, máris jól tudta, hogy a tűzzel a technika veszélyei csak megsokszorozódnak, hiszen a katon chakra az alkalmazót is könnyen megperzselheti. Így hát Ame nem kívánta elsietni ezt a tanulást.
Először kiürítette a tüdejét, majd mély levegőt vett. Mivel ezt a technikát is szájból, vagy ha a mestert követi, tüdőből kell kivitelezni, Ame tudta, hogy a légzéstechnika megfelelő felelevenítése mindennél előrébb való, így hát meglehetősen sok időt töltött azzal, hogy légzését figyelje és akaratlagosan módosítsa, miközben az ifjabbak talán már neki is ugrottak a sárkányleheletnek. Bár időnként használta a dangan-t, akaratlagosan odafigyelni a légzésre mégis meglepően komoly feladatnak bizonyult, hiszen még a technika alkalmazása közben is a tanultak ösztönszerűségére hagyatkozott.  Ugyan miért is figyelte volna akaratlagosan a légzését? De az is lehet, hogy túlságosan is óvatossá vált, mikor rájött, hogy megégetheti magát, de épp ez a gondolat vezetett ahhoz is, hogy ne tüdőből próbáljon dolgozni, hanem a szájüregébe kezdje a chakrát gyűjteni, mikor a légzésével már elégedett volt. Bár ott is megéghetett, bizonyára egy félresikerült próbálkozás kevesebb kárt okozhat…
Ame elképzelte maga előtt a tűzgömböt. Valami masszív, valami anyaggal teli tűzlabda kellett ehhez, így a szájüregébe gyűjtött chakrát sűríteni kezdte…  De vajon mi lenne elég sűrű, ami a lángok alapját adhatja? Talán olaj? Ahogy a gondolat felötlött benne, próbára is tette az ötletet, hogy képes-e hasonló sűrűségű chakrát alkotni. Ez nem is okozott problémát, hiszen tömörsége ellenére az alap egészen vízszerű volt, de mikor addig jutott, hogy megpróbálja ellőni.. nos.. katon helyett a már jól ismert és imádott suiton követelt utat magának. A lány szandálig pirulva törölte le a száját, majd látott hozzá ismét ahhoz, hogy chakrát gyűjtsön, és sűrítse a szájában. Ezúttal a víznek még a gondolatát is kerülte, csak a lobogó szenvedélyre koncentrálva. A chakra összegyűlt, de újabb kérdés merült fel benne… Mikor alakítsa azt tűz természetűvé? Már a szájába, hallgatva a mesterére, aki egész a tüdőből szorgalmazta elindítani a technika megvalósítását, vagy közvetlenül az ajkai előtt kellene „begyújtania”, hogy megkímélje magát az esetleges sérüléstől?
Úgy döntött, az előbbi felsülés után megpróbál nagyjából aszerint eljárni, ahogyan a sensei tanácsolta. Így felkészült, hogy egyszerre fújja ki a levegőt és a perzselő energiákkal teli chakrát.  A felhalmozott chakrából meglepően nagy láng csapott ki, de ahelyett hogy eltávolodott volna, visszacsapott, s Ame ösztönös reakcióval vetett véget a technikának, mielőtt komoly sérülés lett volna a vége. Persze felsőajka így is felpirult, de ez nem volt nagy ár a tapasztalásért. A tűz kiszámíthatatlan volt, s ezek szerint az a légzéstechnika, amit eddig gyakorolt, amit a suitonnál is alkalmazott, s a nagy nyomás elérésére tanult, nem volt alkalmas ehhez a technikához.. vagyis nem egészen. Már érezte hogy határozott, de könnyedebb légzésformát kell találnia, amit egyszerűen túl kell fújnia a technika hatóidején.  A suiton addig tartott, ameddig. Nem csapott vissza kárt okozva. Megtehette hogy akkor vetett véget neki, amikor a technika amúgyis véget ért.. itt viszont gondolnia kellett arra, hogy a tűz kiszámíthatatlanabb, és könnyebben megbolygatja akár a légmozgás is...
Így a Djuka lány visszatért a légzés gyakorlásához, miközben egyre inkább arra jutott, hogy jobb lesz ha a masszív chakrát az ajkai előtt alakítja katon természetűvé. Mikor aztán elégedett volt a légzésgyakorlással és úgy érezte, hogy végre rátalált a megfelelő technikára, újabb próbát tett. De most, az utolsó pillanatban megrettent az újabb sérüléstől, és üresen fújta ki a levegőt, szidva magát amiért ilyen bátortalan.
-Győztesen jöttem be, győztesen megyek ki. –mormolta maga elé, és megacélozott szívvel újra hozzálátott, hogy létrehozza a technikát, s ezúttal az összegyűjtött chakra az ajkai előtt kapott lángra, s indult máris útjára, egy kicsi, kevésbé sűrű, de nagyjából mégis labdaszerű csomóban. Az első győzelem…
Majd ezt számtalan ismétlés követte, melyre ráment az egész nap, s az éjszaka egy része. Hacsak nem küldték korán feküdni a többi tanulóval, a gyakorlótéren még az éj leszállta után is láthatták, ahogyan gyakorol, s nem csak a labda létrehozását, de a vele való célzást úgyszintén. Más volt ez is, mint a célzás a suitonnal.. Még ha a chakra adott is a gömbnek némi fizikai egységet, messze nem hasonlított a suiton lövedékre aminek konkrét fizikai jellemzői, paraméterei voltak, így kevésbé kellett számolni a légmozgással, de annál inkább a gravitációval és a röppályát módosító egyéb tényezőkkel…
De mire a gyakorlás végre ért, úgy érezte egészen tisztességesen begyakorolta a tűzgömbök ellövését és ezzel a megnyugtató tudattal tért aludni.. S hogy mivel várta a másnap? A technika másik formájának alkalmazásának begyakorlásával.  A gömb létrehozásának kitartó mámorától hajtva magabiztos mosollyal jelent meg a kiképzőtéren, hogy folytassa a gyakorlást.  Ismét a légzéssel kezdte, hiszen a láng folyamatos, hosszantartó fenntartásához folyamatosan fenntartott egyenletes kilégzés, és a biztonsági „túlfújás” volt szükséges. Ez pedig az edzett tüdőt is képes megviselni, így Ame kénytelen volt pihenőket beiktatni a gyakorlás folyamatába. Mikor úgy érzete, már kialakította a megfelelő légzést, nekilátott a katon chakrával történő manipulációnak, hogy az esetleges légzési egyenetlenségeket kiszűrve begyakorolja a láng hosszabban tartó fenntartását. Ez több lehetőséget jelentett a sérülésre, mint az egyszerű, ellőtt gömb, mivel folyamatosan az arca előtt volt, s a technika hője mint figyelmeztetés simogatta az arcát. Így nem igyekezett túl gyors vagy túl hosszú eredmény létrehozására kezdetben.. de mikor kezdett ráérezni, kihívássá vált számára, hogy minél tovább kitartsa a technikát, s ezzel együtt a tüdejét is erősítse a technika jobb alkalmazásához.
Majd  Suzumiya senseire tekintett. Arcán mosoly ült. Szemében kérdés:
Győzelem?

/Uchiha Madara - Kezdőposzt/


  Három hete történt már, hogy kiszabadítottuk a nemesi lányt, majd teljesítettük a küldetést, miszerint hazaútján kellett kísérnünk. Azóta sem osztottak be egy csapatba sem, így küldetéseket se nagyon kaphattam, csak a végtelenül egyszerűeket, mint a legutóbbi, ahol egy öreg hölgynek segítettem megjavítani a vihar által elmozdult tetőcserepeket. Nem is csoda, ha végig gondoljuk, hiszen a C szintű küldetések egy már összeszokott genin csapatot igényelnének, a legtöbb D pedig pont a csapatépítést szolgálja. Így önmagamban a C, de sok D besorolású küldetésre sem felelek meg, szimplán a csapat hiánya miatt. Persze ennek is meg van a maga előnye, hisz viszonylag sok idő jut edzeni, vagy épp lazsálni, viszont a pénztárcám se tölti meg magát és annak ellenére, hogy most nem vagyok veszélyben ilyen ügyek miatt, idővel ez is változhat még. Nem segít ezen az, hogy azóta se volt erőm "hazatérni", ahol életem nagyobb részét fogságban töltöttem. Így amikor már az én arcom égett, hogy akadémiáról ismert barátaim házában lakom, kénytelen voltam szobát bérelni, vagy szerezni szívességek révén, ahogy legutóbb is segítettem egy balhé megfékezésében, melyben egy szállodai tulaj is szerepet játszott, így hálából kaptam egy szobát egy rövidke időre. Ennek azonban már egy hete, tehát ez a szállás sincs már meg. Most jelenleg ismét Nayuminál, a velem egykorú, ám már egy ideje jouninként szolgáló kunoichinél lakom, s mivel most küldetés miatt távol van, nem is mondható el végre, hogy zavaró tényező lennék.

  A kulcsok átvétele után edzeni indultam, ahol a megszokott, átlagos edzés formát kezdtem el, melynek legnagyobb részét a shurikenjutsu fejlesztésének valamint erőnléti edzésnek szenteltem. Bár tény, az, amelyben fejlődnöm kéne az a taijutsu, ám edzőpartner nélkül nehézkes gyakorolni a mozdulatok helyességét. Mikor már kezdett leszállni a nap, fáradtságomban lezuhantam a talajra, s kisebb pihenőt tartva figyeltem az eget.
~Vajon meddig lesz ez még így? Azok akikkel akadémiára jártam, már rég chunninok vagy jouninok... megérződik az eltelt hét év, ahogyan az is, hogy a taijutsu helyett szinte csak chakrakontrollra épülő edzéseket csináltatott velem apám... Mennyi időt vesz majd igénybe ennek ellensúlyozása? Mondjuk tény, hogy minél többet dolgozom, annál kevesebbet... aah~ Keltem föl enyhén nyűgös arckifejezéssel.
-Amit muszáj, azt muszáj...- Indultam meg a céltáblák felé folytatni a gyakorlást.