Kiképzőterepek

Miközben épp a fára próbáltam felmászni, egy szürke alakot láttam egy pillanatra, miközben fejjel a földnek csapódtam. ~Áááh, biztos csak képzelődöm ~ aztán feltápászkodtam, és újra próbálkoztam. Ezúttal sikeresen fenékre estem, és miközben próbáltam feltápászkodni, egy alak ott teremt mellettem, és rám meredt.
-Már figyellek egy ideje - és a fa felé biccentett - Megmondanád, hogy mit akarsz elérni ezzel? - Folytatta kissé unottan.
-Izéé... eddzem magam, mert... nem osztottak be senkihez, nincs, aki segítsen - vallottam be, és újra megpróbáltam. És sikeresen ráestem az unott fazonra. Okatsuriku pedig előjött a fa mögül, és ráugatott a ninjára.
-Okatsu, nyugodj le! - szóltam rá - Sajnálom, uram. A nevem Yamori. Örvendek - mondtam illedelmesen, és kissé meghajoltam.

Mielőtt még ráeshettem volna, a jounin félrelépett, és Okatsuval is valamit csinált. Úgy feküdt ott, mint valami szobor. És mintha mi sem történt volna, a jounin megkérdezte:
- Mondtál valamit?
- Maga meg... ez... mégis mit csiunált a kutyámmal?! - válaszoltam ingerülten - És egyáltalán mit keres itt?! Magának nincs nagyobb dolga a geninek zaklatásánál?! És ha már itt tartunk, hogy-hogy nem osztottak be mellém senkit?!
És akkor leesett.
- Maga ugye nem... ugye nem maga lesz a senseiem?!

Miután kipihentem magam a fárasztó tanulás után, elindultam a kiképzőterepre, hisz ezt a feladatot kaptam a sensei-től. Ott fogok találkozni Rikuno-val, és egy új geninnel, akit szintén a csapatunkba üdvözölhetünk. El is indultam. Nem volt messze a kiképzőterep. Egy fa árnyékában álltam meg. A terepen nem volt senki, egy kölykön és egy idegen magas fickón kívül. Rikuno sehol se volt. Szemléltem a két személy. A férfi a srác mellé állt, majd mintha egy genjutsu-t alkalmazott volna, a fiú kutyáját a földre parancsolta. Odasétáltam szép lassan a két személyhez. megálltam egy pár méterre tőlük, majd szemléltem a fiút, ahogy zaklatottam, akadozva kérdezi a férfit, miszerint ő a mestere. Ezt a szót meghallottam, majd odaálltam a két ember mellé. - Üdvözlöm önöket, a nevem Djuka Kodomo. Társam, Rikuno is hamarosan ideér, remélem. - majd a fiú felé fordultam - Ha jól gondolom, te leszel a harmadik társunk a csapatban - azzal visszatekintettem a mesterre. Egy igen magas, testes férfi volt. Meghajoltam a férfi előtt is, így üdvözölve.

A tanulásunk után pár nappal kaptunk egy feladatot, hogy találkozzunk egy harmadik csapattaggal a kiképzőterepen. Oda is mentem. Mikor odaértem Kodomo már ott állt egy férfi és egy velünk egykorú srác között. Valószínűleg ez az új srác. Odaindultam én is, köszönni nekik. Kodomo mellé álltam, majd bemutatkoztam - Üdvözlet, a nevem Rikuno. - mondtam a férfinak, és a fiúnak. A fiú mellett volt egy kutya, aki nyugodtan, csöndben feküdt a földön. - te leszel az új társunk? - kérdeztem a fiúhoz fordulva. - örülök, hogy megismerhetlek. Ezek szerint maga lesz a mesterünk? - fordultam a magas fickó felé.

Az eddigi ismeretlen férfi, kiről kiderült végleg, a sensei-k lesz bemutatkozott. Még a nevét sem tudtam megjegyezni, már egy igen komoly kérdést tett fel. Végig kellett gondolnom, mi a fontosabb. A barát, vagy a falu. Hisz ez a kettő, amiért éljük a minden napjainkat. Nagyon fogós kérdés. Hirtelen nem tudtam a választ. percekig törtem a fejem. Tudtam, komoly választ várt el tőlünk, le lehetett olvasni az arcáról. Barát vagy haza. Vacilláltam magamban, melyik van előrébb a szemszögembe, de képtelen voltam dönteni. Nem szerettem az eldöntendő feladatokat. A nyílt dolgok híve vagyok. De válaszolnom kellett. Megpróbáltam olyan választ adni, amely vitatható, de mégis őszinte. - Ha megmenteném a barátom, örök hűséget fogadna, nem engedne, egy barát kell, hogy legyen, az ember nem képes a sorsát írni. Bármikor jöhet egy mélypont, ahol a barátokra számíthatsz. Viszont, ha a barátságot választom, elveszthetem a hazámat. A családomat. De ha a hazámat választom a barátaim helyett, akkor megmarad a hely, ahol felnőttem, ahol a barátaimat szereztem, viszont egy olyan hazában élni, ahol nincsenek barátaim, mert cserben hagytam őket, ilyen hazában, ahol csak ellenségek vannak, nem akarok élni. - próbáltam gondolatmenetemet levezetni, de képtelen voltam megtalálni a belső egyensúlyt. Haza, vagy barátok. barátok, vagy a haza. - A barátokat választom - válaszoltam hangosan Akira-nak. - Tudom, őrültségnek hangzik, de én ezt érzem, bolond lennék, ha magamnak hazudnék. A házakat újjá lehet építeni, a falut újjá lehet építeni. Az emberekben a múlt feledésbe merülhet. Viszont ha valakit igaz barátodként fogadsz valakit, akkor őt csak egyszer tudod elveszteni. Vagy vérrel, vagy árulással. Ha a második, akkor inkább én magam tettem volna meg a gyilkos fogva tartói helyett, de nem ismerek olyat a saját barátaim közül, akik képesek rá. Úgyhogy a barátokat válaszolom. - tudom, nem a legmegfelelőbb válasz, de én ezt érzem. Még ha mindkettő ugyanolyan fontos is a szívem mélyén.

A mesterem láthatóan fel sem vette amit mondok neki. Már ha ő a mesterem. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy újabb genin jön a fához.
- Üdvözlöm önöket, a nevem Djuka Kodomo. Társam, Rikuno is hamarosan ideér, remélem. - mondta, majd felém fordult - Ha jól gondolom, te leszel a harmadik társunk a csapatban. - mondta nekem, majd a sensei felé fordult. Meghajolt előtte, így köszöntötte. Megjött a másik genin is, akin eléggé meglepődtem. A Föld Országába tartozott. Ezen elgondolkodtam volna, de a sensei máris feltett egy fontos kérdést.
- Én személy szerint Kodomo-val értek egyet, a barátok fontosak. Habár az is igaz, hogy amint végeztem az ellenséggel, rögtön indulnék is vissza a faluba. A szeretteimet meg kell védenem. De előtte kiszabadítanám a barátom. - válaszoltam hosszas gondolkozás után - Ja, még be sem mutatkoztam. A nevem Yamori. Örvendek a találkozásnak.

Hát ez lenne az új csapatom. Első benyomásra nem is olyan vészes. A mester és a harmadik csapattagom eléggé tűrhető igaz még sokat nem meséltek magukról, hisz Akira egy elég érdekes kérdést tett fel nekünk. A család vagy a hazám fontosabb e számomra.
- Hmmm Miután én egy kolostorba növekedtem fel így nem volt sok barátom maximum 1 vagy 2 volt akiben igazán bízhattam. Nekem úgymond a hazám az a bizonyos szerzetes templom. Ez fogadott be és ez óvott meg engem a háborútól. Sokat jelent számomra ez a hely és ha ide is eljutna a háború akkor biztos lennék benne, hogy az összes szerzetes minden erejét beleadná, hogy megvédje a hazájukat. De ha bármi is történne azzal a pár igaz barátommal senkinek sem tudnám megbocsátani. És ha biztos, hogy tudnék neki segíteni és meg tudnám őket menteni akkor inkább a barátaimat választanám.
Kodomonak igaza van abban hogy egy igaz barátot nehezebb visszakapni mint a hazát.
És Akira te mit választanál a hazát vagy a barátot?

Hallgatva a többiek válaszát kissé megnyugodtam, hogy ők is hasonló módon gondolkodnak. Viszont, mikor a mester válaszolt, megdöbbentem. De belátom, sok hiba volt tényleg abban, amit mondtam. Nem gondoltam végig a dolgokat. Hirtelen ért a kérdése. De legbelül még mindig a válaszon törtem a fejem. Hisz...ha most a falut választottam volna, ami tényleg arról szólt volna, hogy a klánom, de nem csak őket, hanem a hazámat megvédem. De ha a falut választom, eláshattam volna magam, hisz most a csapatot kell összehozni. Ha cserben hagynám a barátaimat, akkor nem bíznának bennem, és az elején már megvetnének, egy sötét alak lennék a szemükben. Tényleg nagyon nehéz ez a kérdés. talán a legnehezebb. Ha a többi lakost megmentem, nem mint barát, inkább mint hősnek tartanának. És a hősök jönnek, mennek. Sokaknak neve fennmarad, de nem örökké. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, mikor jött az újabb kérdés. - Hogy miért akarok shinobi lenni? - újabb jó kérdés, amire ne lehet egyből válaszolni. - Nekem személyes célom, hogy a falut a nagy nemzetek közé emeljem a klánom segítségével. - aztán egy fél perces néma csönd következett - Most ne nézz őrülten, mivel ez a válasz az előző válaszom ellentéte. Hisz az előbb mondtam, inkább a társam, mint a falu. De elmerülve a gondolatomban, mikor válaszoltál, így kicsit több idő után, még egyszer átgondolva arra jutottam...nekem a klánom a legfontosabb. A klán minden egyes tagja. Éljenek bárhol is, ők a legfontosabbak. Ez a célom, hogy a klánom felemeljem, és ezzel együtt a falut is a nagy nemzetek közé. Kerüljön bármibe is.

Jól lehordott minket a válaszunkért Akira-sensei. Főleg Kodomot. Dühösnek tűnt, de hamar megnyugodott. És jött a következő kérdés. A shinobi létünk oka. Kodomot végighallgattam, és utána válaszoltam:
- Nekem az a célom, hogy megtaláljam a családomat. És hogy megvédjek mindenkit, aki fontos számomra. Ezért shinobinak álltam. Úgy vélem, hogy így könnyebben megtalálhatom a szüleimet. És megvédhetem őket. Ez ösztönöz engem. Emiatt jelentkeztem az akadémiára, emiatt lettem shinobi. Semmi sem téríthet le az utamról. -Válaszoltam komolyan. Mivel komolyan is gondoltam. És komoly képet is vágtam hozzá. Semmit sem téríthet el az utamtól, így gondoltam. És vártam Rikuno válaszát.

Tehát ez lenne a mesterünk véleménye az egészről, de nekem még mindig az a véleményem, hogy erre a kérdésre csak akkor lehet biztos választ adni ha valójában bekövetkezik az a bizonyos helyzet és ott állsz, hogy most muszáj döntened hogy kit is akarsz valójában megmenteni, a hazádat vagy a barátodat. Akira ezek után egy következő kérdést tett fel nekünk:
-Mi motivált titeket abban, hogy shinobinak álljatok, illetve mi a célotok vele? Mit szeretnétek elérni?
Hogy mit akarok ezzel elérni és miért akarok shinobi lenni?
Elsőnek megszeretnék erősödni, hogy végezzek azzal a bandával ami anno elrabolta apámat a kikötőben, a hold országában. Aztán megszeretném tanulni a föld idomítás minden fortéját. És utoljára át szeretném venni a vezetést abban a kis faluban ahonnan én jöttem. Leginkább ezek a főbb céljaim, de még ki tudja, hogy mit hoz a sors. De most itt az idő, hogy sensei mesélj magadról valamit, hisz mi még semmit nem tudunk rólad.

Akira ismét elszúrt minket. *Ajjaj...nem lesz ez így jó, ha már az első mondatoknál már vitázunk*. Kissé elgondolkodtam, végül is igaza van abban, amit mond. A klánom nagyon messze van még attól, hogy felemelkedjen. - Ha már elemeknél tartunk, nekem már sikerült. Az én elemem a tűz. A célom, hogy a lehető legtöbb tűz stílusú jutsut megtanuljam. Egyet már tudok - azzal megfordultam, majd kézpecsétek után mondtam - Katon: Endan - és egy nagyobb tűzgolyót fújtam ki a számon fel egy kisebb fának. Egy ideig égett, aztán füstölt és elaludt. Reméltem ettől Akira is kissé közelebb enged majd. - Ami pedig nagyon érdekel, és szeretnék benne még jobban elmélyülni, megismerni, használni, az a Genjutsu. Képes vagyok feloldani, valamint sok mindent olvastam róla, de nem volt aki megtanítsa nekem. Ezért vettem részt a chakrakontroll-on is, hogy a chakrámat minél jobban tudjam irányítani. Néztem Akira-ra és folytattam a gondolatomat. - A koromhoz képest fejlettebb vagyok. Ezt a klánom vezetője mondta. Gyorsabban tudok megjegyezni és megtanulni dolgokat, mint mások. - kissé dicsértem magam, de nem szálltam el, tudom, mi kell ahhoz, hogy elérjem céljaimat. Nem vágtam hozzá sem mosolygós fejet, sem önelégültet, azzal a fapofával mondtam, mint amilyen általában szokott, már ha egyáltalán lát valaki az álarcom nélkül.

Akira-sensei most konkrétumokat várt. És már megint leszúrt minket. Ebből sokminden lesz, de csapőatmunka nem az tuti! De legalább van egy genjutsuhasználó is köztünk. Én is sokat gondolkodtam már azon, hogy genjutsut használjak, de elvetettem az ötletet, mert rájöttem, hogy elég nehéz elsajátítani. De azért tetszett neki a célom, legalábbis szerintem. Ha meg konkrétumokat akar, kaphat!
- Én még nem ismerem az elememet, habár egyenlőre nem érdekel. Engem inkább az állathasználat foglalkoztat. Ezt szeretném megtanulni. Meg egy shinobi állat nemzedék szövetsége is a hasznomra lehetne, ha lesz rá módom, megtanulom az idéző technikát, és szövetséget kötök a shinobi farkasokkal - És eszembe jutott Okatsu, aki még mindíg ott feküdt. - Ja, és ha már az állatoknál tartunk, lenne szíves, és megszüntetné a genjutsut amit a kutyámra tett?! - Az utolsót már majdnem ordítva mondtam. A kérdések elterelték a figyelmem a kutyámról, de most újra dühös lettem Akirára. ~ Hogy volt képes ezt tenni a kutyámmal?! Ezzel a védtelen kis kölyökkel! ~ zsörtölődtem magamban.

Miután mindenki elmondta mégy egyszer, hogy valójában mit is akarnak a közeljövőben. Újra megszólaltam és Akira szemében néztem. Igazából nem értem, hogy miért nem válaszol a kérdéseimre, de mind egy.
Majd a küldetések során megismerjük jobban egymást.
- Igen feloldottam márt és az elemem föld ahogy márt azt az előbb is mondtam. Igazából két alapvető föld jutsut tudok, amit anno megtanítottak a szerzetesek a kolostorban. Ezért szeretném tovább fejleszti a tudásomat. Az a két jutsu nem mást mint a Kő rúd illetve a Lefejező jutsu. Nem mutattam be őket csak némán álltam tovább a mesterrel szemben és várva, a következőkre. Igazából direkt nem mutattam be őket. Nem akartam, felvágni és nem akartam, hogy azt higgyék, hogy én azzal, hogy több elemi jutsut tudok mint a többiek azzal le nézném őket.

A további ismerkedést és tanítást azonban sietős léptek zaja, illetve annak gazdája és váratlan híre zavarta meg. Egy fiatal szőke hajú Chuunin lány loholt egyenesen felétek. -Akira-Sama! Nagy a baj!- Mondta vagyis inkább üvöltötte, majd mikor megérkezett kicsit kifújta magát. -Na mondjad! Mi a probléma?- Kérdezte a Jounin kicsit izgatottan és türelmetlenül. -Daimaru, a hotelmágnás 8 éves kisfia rejtélyesen eltűnt a szobájából pár órája. Lehet, hogy csak elkóborolt, de lehet hogy elrabolták! Azonnali parancs, hogy a Geninek kezdják átkutatni a várost, önt pedig személyesen Daimaru-sama hívatja!- Hadarta el a lány. -Eltűnt? Rendben azonnal megyek. Mond el a csapatnak a többit, nem érünk rá kártyázni.- Fejezte be a tömören a mesteretek, majd két ugrással, már el is indult a kijárat felé. A Chuunin lány csak pislogott, majd felétek fordult. -Na szóval, tiétek a tengerpart keleti része. Ha csak elkóborolt, hozzátok vissza! Ha elrabolták, hívjatok erősítést azonnal. Tessék itt egy kép a fiúról!- Szavai után átnyújtott egy igazolványképet Yamorinak, amin az említett kölyök volt.

Nagy meglepetésre az új mesterrel való beszélgetésünket egy hirtelen jött küldetés szakította félbe. Egy fiatal lány futott majd Akira sensei-nek elmondta, mi történt. Egy fiú eltűnt. Gazdag szülei a segítségünket kérték. Furcsa volt, biztos nem kóborolt el, valószínűbbnek tartottam az emberrablást. Akira sensei hirtelen eltűnt. A lány egy fényképet adott a fiúról, akit keresnünk kell, a tengerpart lesz a mi részünk. Nem vesztegethetjük az időnket. Azonnal indulnunk kellett. - Mire várunk - kérdeztem a többieket, de a választ meg se vártam, felszerelésemet a hátamra kaptam és elindultam. Két lépés után a többiekre néztem, majd bólintottam. Jöttek utánam. Végre megkaptam az újabb küldetésemet. galléromat felhajtottam, maszkomat séta közben felcsatoltam. A többiek beértek időközben. Határozott tekintettel vonultam előre a társaimmal, elindultunk, hogy megtaláljuk a célpontot.

Nagy beszélgetésünkben egy idegen arc jelent meg. Nem ismertem sőt még nem is láttam soha, de az arcából kilehetett szűrni, hogy gond van. Tehát eltűnt Daimaru. Lehet hogy senki sem tudta hogy ki az a Daimaru, de nekünk kötelességünk segíteni megtalálni őt. Ezek után a Chuunin lány egy fényképet nyújtott át Yamorinak. Számolnunk kell mindig a legrosszabb helyzetezel. Tehát tegyük fel , hogy elrabolták, de csak az is lehet hogy elment valahova játszani. Remélem az utóbbi, de félek, hogy nem.
Egy 8 éves gyerek márt tudja jól, hogy szólnia kell a szüleinek, ha elmegy otthonról, vagy legalább egy kis cetlit kell hagynia amin leírja, hogy merre megy és hogy kivel. Ezek szerint ez nem történt meg. Nem hagyott otthon semmilyen cetlit és nem is szólt senkinek. Akira a tengerparthoz küldött minket. Ezek után gyorsan felkaptam a táskámat a hátamra és elindultunk a parthoz, megkeresni Daimarut.

Mikozben Akira minket kérdezgetett, egy lány rohant felénk. Eltűnt egy fiú. Semmi nyomot nem hagyott maga után, tehát lehetséges, hogy emberrablás, vagy csak elment valamerre, de csak van annyi esze, hogy akkor hagy valami üzenetet. Na mindegy. Kaptam róla egy fényképet. Egy kis barna hajú srác volt. A neve Daimaru. Akira-sensei eltűnt, Okatsu feléledt. ~ Végre magához tért a kutyám ~ gondoltam, felkaptam a táskám, és már rohantam is Kodomo után, Okatsu a nyomomban. Hamarosan beértük két társunkat, és loholtunk a tengerpart felé.

//Bocsi, nem valami litánia, nem tudtam annyit írni, meg nem is a legjobb . Akkor további helyszín: Tengerpart//

/Jiraiya/

Egy újabb fantasztikus nap előtt állok. Reggel kaptam egy levelet a falu vezetőjétől, hogy jelenjek meg a kiképzőtéren. Kapok egy Sensei-t aki a gondozásába vesz, ugyanis nemsokára a falunak szüksége van a friss shinobikra.
Így hát vidáman, a megszokott felszerelésemmel, kisiettem a kiképzőterepre. Sajnos a Sensei még nem volt itt, éppen ezért leülök egy szabad helyre, előveszem a füzetem és rajzolni kezdek. Ezúttal egy tájképre esik a választásom. Emlékezetből próbálok rajzolni. Próbálok vissza emlékezni arra a küldetésre, amikor Tsukiékkal a hajón utaztunk. Akkor egy csodálatos naplementében volt részem, így azt most megpróbálom megörökíteni.
Valahol középen maga a nap foglal helyett. A lap alsó része a tengeré, oldalt pedig különböző növények lesznek. Elsősorban vízparti fák. Most is, mint mindig, belemerülök a rajzolásba, ezért nem igazán fogom észre venni, ha megérkezik a mentorom, de ha úgy van, akkor majd szól és akkor készen állok.

/Tomoko/

Ahogy rajzolgatsz, élvezed a szél lágy simogatását. Finoman belekap a hajadba majd tovaszáll. A madarak csiripelése lenyűgözően szép volt ma. Élvezték ezt a csodás nyári napot. Kergetőztek és énekeltek. Nem voltál a tengerhez közel, sem pedig a sűrű erdőben. Pont a kettő között egy kisebb tisztáson, ahol néhol még fa is van. Távolról hallani lehet a tenger morajlását, de ez csak színezi a hangulatot. Elmerültél a rajzodban, de azért valahol izgat a senseied érkezése. Távolról egy nő jelenik meg. Krémszínű ruhája van, és hosszú barna haja. Hajában egy rózsaszín masnit visel, aminek nincs semmi funkciója csupán szebbé teszi a látványt.



Ahogy közelít, egyre jobban fújja a szoknyáját a szél. Körülötte virágok repdesnek. A kezében egy hangszert fog. De nem csak tartja, hanem kihasználja a lehetőségeket és játszik is rajta. (Ezt) A fülbemászó muzsika nem zavar. Még csak fel sem nézel. Minden olyan természetesnek tűnik. Egybeolvadsz a zenével, és így a rajzolás még jobban megy. A nő már teljesen közel ért hozzád. Ott állt melletted de nem szólt semmit, csak folytatta tovább a zenélést. Nézte a szép rajzod és elhallgatott. A zene már nem hallatszódott, így te is feleszméltél. Ránéztél a melletted álló nőre, mire Ő megszólalt egy nagy cicamosollyal.
- Nyuff! A nevem Ongaku Haichi! De neked csak Haichi-sensei!! Hát akkor kezdjük az okításod!

/Jiraiya/

Miközben rajzolok, valami egyre jobban meghozza a kedvemet. Lényegében fel sem tűnik a zene, amit hallok, egészen addig, amíg valaki mellém nem áll. Ekkor felnézek és meglátom a gyönyörű nőt, aki éppen a hangszerén játszik. A szavaira bólintok egyet és felállok.
- Értettem Haichi Sensei! - szólalok meg, majd meghajolok és bemutatkozok. - Takeyanagi Tomoko!
Ezután nagyon gyorsan elpakolom a rajz felszerelésemet, majd ha kész vagyok megigazítom a ruhámat.
- Mivel kezdünk? - kérdezem kíváncsian. - Remélem megtanulok valami jó technikát, aminek köze van a rajzhoz! Hmm, van egyáltalán olyan technika? - tűnődök el.

A sensei egy éles és hangos kacajjal tört ki.
- HAHAHAHA!! Csak ne olyan hevesen picinyem... Hmm Egész helyes vagy. - hajolt közelebb hozzád - És még tehetséges is. Van is egy technika itt neked.
Haichi, egy kecses mozdulattal hátrább ugrott, majd leguggolt a földre. Élvezte a puha füvet. Öhhöm... nem úgy oké? Letette maga mellé a hangszerét, majd elővette a hátán lévő táskáját. Eddig észre sem vetted annyira kicsi volt. Pont egy vázlatfüzet belefér és még néhány apróbb dolog. Kipakolta a rózsaszín virágokkal díszített lila füzetecskéjét, majd egy nagy üveg tintás üveget. Az üveget jól megmarkolta, majd felállt. Odasétált eléd. Nem szólt semmit, csupán kinyitotta a tintás üveget, és úgy... körülbelül a negyedét kiöntötte maga mellé. Kézjeleket formált, és a tintából egy teljesen ugyan olyan klón jött létre. A sensei még mindig nem szólt semmit, hanem a klónja kezdett magyarázni.
- Mint látod, ez a Sumi Bunshin no Jutsu. Ennek a technikának a segítségével, tinta klónt tudsz létrehozni. Egészen egyszerű, csak egy kevéske chakrára érzékeny tinta kell. Ez a Sumi Ninpou alap kelléke. Még sok tintával kapcsolatos jutsu létezik, de ez a legegyszerűbb. A technika hátránya, hogy ha messzire eltávolodsz tőle, akkor a jutsu megszűnik. A másik nem kellemes dolog az, hogy...
A klón elhallgatott, mivel a Haichi-sensei egy kecses mozdulattal, a műkörmeivel átszúrta a klón fejét. A kezéről lerázta a tintát, majd folytatta amit a klón nem tudott befejezni.
- ... Ha a klónodat komolyabban megsebezik, akkor szétfoszlik. A legjobb dolog viszont az a technikában, hogy ha a használó által létrehozott klón saját akarattal is rendelkezik. Érzékeli, ha te megsérül és még mielőtt feloldódik a jutsu, tud szólni a társadnak. A technika létrejötte egész egyszerű. Vezesd a chakrádat a tintába majd formázd meg. Nem kell nagy mennyiségű tinta a megvalósuláshoz, de ha túl kevés, akkor nem tudod létrehozni. Nagyjából ennyi kell. - mutatott a földre - A chakrakontrol a legfőbb a technika elsajátítása során. Minél több chakrát öltesz a technikába és minél jobban irányítod azt, annál több klónt tudsz létrehozni. De azt se feledd, hogy a a jutsu nem alkalmas tömeges méreteket ölteni. Az túl sok chakraveszteséggel járna. Itt ez az üveg - odadobta hozzád - Ezzel gyakorolj. De nem kell egy cseppet sem kiöntened belőle, mivel az a tinta is tökéletes amit én használtam. Szóval tekintsd csak ajándéknak. Én itt leszek és festegetek. Szólj, ha eredménnyel jártál.
Azzal a sensei fogta a kis cókmókját, és leült az egyik fa tövébe. Nem fordult feléd... Nem is szeretett volna zavarni. Csak festegetett.


// Egy nagyjából 50 soros postot kérek a jutsu megtanulásáról. Legyen benne minimum 2 hiba. edit.: És itt nem írásbeli hibára gondoltam, de gondolom ezt te is tudod XD Csak hogy élvezetes és valóságszerű legyen. Nem megy minden az elsőre ^^ Jah és minél többet értesz meg belőle annál eredményesebben fogod tudni használni a technikát.//