Kiképzőterepek

- Tulajdonképpen volt már egy csapatom, de velük nem tudom mi lett. Nagyjából egy hétig együtt voltunk, de aztán tegnap vacsora után megjelent egy chuunin a házunkban és kijelentette, hogy a mai napon új csapatot kapok. Nem tudom, remélem nem esett bajuk. Viszont ha te már harcoltál ellenséges ninjákkal, akkor tudsz egyéb technikákat az akadémián megtanultakon kívül? - kerekedett el a fiú szeme a kíváncsiságtól.

//Jiraiya, Rabito és CHiyoko//

Eső éjszaka után korán, de frissen keltem. Kutyuskám, akinek még nem találtam nevet, kedvesen üdvözölt, mert tudta, hogy itt az ideje a szokásos reggeli sétánknak. A séta szokásosan telt. Kutyusom szaglászot, pisilt és amikor megtalálta atökéletes helyet, persze, hogy a birtok bejáratával szemben, lerakott egy nagy kupac kutyagumit. Én egy zacskóval és egy jól irányzott dobással hatástalanítottam az aknát, ami azt jelentette, hogy az azt tartalmazó műanyaggal együtt a kukában laandolt. Erről jutott eszembe a tökéletes név az én rosszcsont kutyámnak. Baltazár! Mikor visszaértünk az éjjeli szekrényen egy boríték volt. Abban egy nagyobb és egy kisebb levé volt és egy ajándék a szülinapom alkalmából. Megérzésem azt súgta, hogy a nagyobb levél lesz a fontosabb így azzal kezdtem. A helyi főnök írta. ~ Legalább gondolt rám a főnök, mégha csak egy alávaló pondró is hozzám képest.~ A nagyobb levélben a következő áll.
Üdvözletem Kawachi san!
Megtaláltuk a csapatát. A levél kézhez vételét követően 10 perc múlva érkezzen meg a házától 5 percre található kerti tó mellett. Ott 4 ember fogja várni. Ők fogják vissza küldeni Kirigakuréba. Kirigakurei központban tudósítják a feladatáról.
U.I.: A kisebb levél felmutatásával tudja magát igazolni.
~Mid gondol ki ő, hogy csak úgy ugráltathat? Ja hogy a főnököm? Kit érdekel az, egyszer úgyis a lábaim elött fog könyörögni az életéért. ~ Baltazárt a ház alatt folydogáló patakban megmostam, majd feltettem rá a nyakörvet. Összeszedtem a felszerelésem, a szülinapi ajándékaimat is beleértve. Felvettem a nyakláncot, karkötőt és anyámtól kapott pólót. Majd a harci eszközeimet kezdtem felvenni. A 2 Tantó a hátamra, katana hátul az övembe, egy -egy shurikentartó a jobb- és bal lábamra, wakizashi a baloldali shuriken tartó mellé, majd felkaptam a hátizsákom. Miután mindennel elkészültem Baltazárra is felkerült a póráz. Elindultam a cél felé. Útközben elővettem a szerencse kunaiom és elmondta egy fohászt a jó szerencsémért. Hamarosan megérkeztem a kijelölt helyre. Valóban már ott várt a 4 ninjának nevezett senki, de a véleményemet nem hoztam a tudtukra. Felkaptam Baltazárt, ők körbe álltak, majd kézjeleket mutogattak. Jött a szokásos kellemetlen érzés, majd Kirigakuréban találtam magam a főnököm székhelyén. Ott egy küldönce elmondta a feladatomat, majd utamra engedet. ~ Mit képzelsz főnök, hogy nem személyesen mondod el a feladatom? ~ Hamarosan megérkeztem a helyszínre.

//Jiraiya jó lenne tudni a "fővezértől" kapott üzentet is, amit a küldönc mondott el. Azért nem írtam bele, hogy mit mondott, mert a küldetést se nagyon ismerem. Ja és ahogy írtam jó lenne a Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika tanulásával kezdeni.//

//Jó akkor neked külön írok. TEHÁT EZT MOST CSAK KAWACHINAK ÍROM. Habár leírhattad volna, hogy már ott vagy, aztán kalandban vagy bővítményben a többit. De jó így is.//

Immáron Kirigakuréban tartózkodsz. A friss tengeri levegő átjárja az egész falut. Szép is itt minden. Már akinek kedvére való a víz. Egy ideiglenes házat kaptál. Megkaptad az irataidat is, miszerint hivatalos, Kirigakurei ninja vagy. Ezt, mind a főnököd fizette. Persze nem ingyen. A feladatod, hogy információt szerezz az itt élő ninjákról, és a harci stílusukról. Most a házadban tartózkodsz. Minden az igényeidnek megfelelően van berendezve. A konyhaasztalodon, egy újabb üzenet várt.

Innentől fogva magadra vagy utalva. Ide fognak jönni a leveleid, amit a falutól kapsz. Természetesen az esetleges pénzt is megkapod majd, amik a küldetésekért járhat. Légy a hasznunkra és nem lesz gondod. A mostani parancsod amit egyenesen a Mizukagétól kaptál, hogy a Kiképzőterepeken találkozol a csapatoddal. Térképet is mellékeltünk a Faluról. Ott van az asztal alá leragasztva. Amint elolvastad a levelet, indulj is el. A dolgodat pedig tudd...

A feladatod és az üzenet egyértelmű volt számodra. Kettős ügynök leszel. De most már rajtad múlik miden. EL kell nyerned mindenki bizalmát és nem szabad feltűnést keltened. Jobb lesz ha indulsz a Kiképzőtérre.


// Mivel még az alapokat sem tudjátok, ezért egyenlőre nem vesztek részt küldetésbe. Minden a teljesítményeteken fog múlni. Az eseményeket Én irányítom. Mostantól mindenki írja, hogy elindul a kiképzőtérre. A sorrend: Rabito, Kawachi, Chiyoko. Ha írtatok, akkor jövök Én. Mindent csak ügyesen ^^ A Ti döntéseiteken múlik minden. Yo! //

Reggel fáradtam keltem. Izgultam, mert tegnap jött egy levél. A levél tartalma az volt hogy egy küldetésre megyek és hogy egy igazi csapattal. Reméltem valami vicces és jókedvű csapatot kapok. Nehéz volt a késztülődés de minden megvolt. Kunaiok és shurikenek a helükön, ninjatok a hátamon. Ennél többet nem tudtam csinálni. Kimentem a konyhába, megreggeliztem anyutól és elindultam kifele. Út közben többször is megálltam mert úgy éreztem valaki követ. Senki nem volt ott, de nem hittem el. Kicsit üldözésmániás voltam. Eközben szépen lassan kiértem az utcára, ami a kiképzőterepre vezet. Közel öt perc alatt ott is voltam. Nem állt ott senki. Ezért elővettem egyik ninjatomat. Kb. 3 percig tisztogattam, majd elgezdtem gyakorolni. Reméltem hamar megérkezik a csapat többi része. A legjobban a sensei aggasztott. Ha valami harcmániás szihophatát kapunk akkor eldobom az agyam. De ezt kizártam magamból mert három friss geninhez nem adnak olyan embert.

Megérkeztem Kirigakuréba. A friss tengeri levegő megtöltötte az orrom. ~Újra itthon. ~ Megkaptam a papírokat, hogy valóban Kirigakurei vagyok, de ha egyszer már az vagyok, mit kezdjek ezekkel? Elvezettek az ideiglenes lakásomba, ahol megkaptam a feladatomat is. ~ Tehát ki kell derítenem, hogy Kirigakureban milyen stílust gyakorolnak?~ Az asztal alatt a falu térképét is megtaláltam, bár ismerem a falut, mint a tenyeremet, végül is itt nőttem fel. Miután mindennel végeztem elindultam a kiképzőterepre Baltazárral a kezembe, bár őt hamarosan letettem a földre, hogy szaglászhasson. Pontosan tudtam, hogy merre kell menni, de mivel nem szabad, hogy bármelyik ismerősöm is felismerjen, vagyis a terepig, utána úgyse tudok a társasággal elbújni. ~ Mindenki úgy tudja, hogy Kemurigakuréban teljesítek feladatokat, de azt senki ,hogy mit is. Ki kéne nyírnom néhány Kirigakurei társam segítségével az ottani bandát, persze valami méreg félével, amit kaptam a küldetés teljesítéséhez.~ Gondoltkodtam magamba. ~ Nem szerencsés 3-as ügynököt játszani, mert az ember elfelejti ki is valójában. ~ Gondolkodás közben majdnem belefutottam egy ismerősömben, de még az utolsó pillanatban sikerült elbújnom a sikátorba. Az út további része nagyobb bonyodalom nélkül telt. Megérkeztem a kiképzőterepre. A rét túlvégén egy nálam alacsonyabb és vékonyabb srác 1 ninjatoval hadonászott. Előkaptam a kesztyűmet a shurikentartómból, majd a kezemre húztam, aztán egy senbont is és a lecsapó ninjató elé céloztam, hátha észrevesz. Miután észrevett, jeleztem, hogy én voltam és egyben bocsánatot kértem.
- Üdvözletem! Tudom, hogy nem ez a tökéletes bemutatkozás, de nem akartam felszeletelődni azzal, hogy odamegyek melléd. Amúgy a nevem Kawa. Te mért vagy itt? Én a csapatomat várom.
Miközben arra várok, hogy válaszoljon megpróbálom megkeresni az eldobott senbont. Valami csillogót vettem észre jó pár méterre egy fába állva, magasabban, mint amit elértem, ugyanis a dobásom szerencsétlenül sikerült és a ninjatoról lepattanva magasabbra repült. Chakrát irányítottam a lábamba és elkezdtem felsétálni a fára a 3 méteren lévő fegyveremért.

//Írtam Jirának, ezért lett az első része annyira pontos. A végén is azért került bele a fára mászás, mert azt már megtanultam, sőt az előtörimben is benne van. Bocsánatot kérek, ha valakinek a lelkébe tapostam.//

Nagyon izgatott voltam a csapatom iránt, hogy vajon kik is ők, és hogy milyen a jellemük. Elvégre, értesítést aligha kaptam róluk, még csak a kinézetüket sem írták le nekem. A kiképzőterepre egyszerűen odataláltam, hiszen már régebben is bámészkodtam errefelé figyelve a gyakorló ninjákat. Lassú léptekkel mertem csak belépni a terepre, és persze csak óvatosan, nehogy eltaláljon egy kósza kunai, vagy más ninja fegyver.
Egyébként, az érthető volt számomra, hogy a kiképzőterepre kell mennem, dehogy mégis azon belül hová, az már kissé homályosabbnak bizonyult. Mindenesetre a "mászkálásom" közben észrevettem, ahogy egy fiú hadonászik egy ninjatoval, egy másik pedig egy senbont hajít felé. Nem értettem a helyzetet, kicsit ijesztő volt, hiszen ahogy hallottam valamit a beszélgetésükből, még csak nem is ismerték egymást. Később aztán leesett , hogy csak fel akarta hívni magára a figyelmet a senbon-t hajító srác, a másik pedig valószínűleg gyakorolt. Mivel éppen a bemutatkozás közepén tartottak, nem akartam megzavarni őket, ezért egy közeli fa tövébe ültem le. Hallottam a beszélgetésükből, hogy a csapatukra várnak. Felmerült bennem a gondolat: lehet, hogy ők lesznek a társaim? Odamenni még nem mertem megkérdezni, arra gondoltam, hogy majd egy csendesebb pillanatban érdeklődöm inkább.

// Oké szép volt. *Tapsi tapsi* Mindenki megdicsérve. Mehettek még egy kört, ugyan ebben a sorrendben. Aztán már írok én is //

Gyakorlásomat, ami inkább hadonászás volt megszakította egy senbontű, amit egy ismeretlen gyerek dobott. Nem kaptam fel a vizet mivel ez egy kiképző és gyakorló terep. Odament, bevallotta bűnét majd olyan dolgot mondot, ami érdekelt engem.
- Szia. Shaku Rabito vagyok és véletlenül én is a csapatomat várom. Nem te lennél az? Mert nem adtak semmi leírást rólatok még azt sem hány évesek vagytok, mi a nevetek és hogy hogy néztek ki. Semmit nem tudtam rólatok. De maradjunk itt és akkor semmi baj nem történhet. De nem hiszem hogy mindenki ezen a kiképzőterepen találkozik. Amúgy ha már itt tartunk, te miben vagy jó? Én szeretem a taijutsut. És te? - kérdeztem
Amíg vártam a választ próbáltam kitalálni ki lehet. Kicsit fura volt. Nem tűnt annyira idevalónak, de nem ismerhettem mindenit Kirigakuréban. Elraktam a kardom hogy ne zavarja és kicsit vidámabb pózt vettem fel. Mondjuk ez annyira nem sikerült mert kicsit fáradt voltam a reggeli koránkelés miatt.

Kivettem a fából a senbonomat, majd lemásztam a fáról. Társam szemében láttam a mondatom kiváltotta érzéseket. Csillogott a szeme, ahogy kimondtam, csapattárs. Hirtelen olyan szóáradatot indított el, hogy azt se tudtam mire figyeljek. ~ Szóval szereti a taijutsut, ez még kapóra jöhet. ~ Valószínűsíthető társam valami olyan pózt vett fel, hogy vidámnak látszódjon, de azért látszott, hogy valószínűsíthetően korán kelt és most fáradt. ~ Ezzel nem csapsz be, én is korán keltem, tehát tudom mit érzel. ~
- Ahogy mondtam a nevem Kawa. Én orvosi jutsukat szeretnék tanulni.
Nem volt túl bőbeszédű a mondatom, de a lényeget úgyis elmondtam. Ha le tudta volna olvasni az érzéseimet az arcomról, amiből a maszk és a fejpánt miatt csak a szemem látszott ki, a helyében már rég elfutottam volna. Nem tesz jót az ember jellemének, ha félévig banditák között van és arra vár, hogy mikor tudja kiírtani az egész csürhét. Most már összesen 2 embert árultam el, vagyis csak egyet, de aki ismerte a történetem ezt a részét, annak úgy tünhet, hogy átálltam a sötét oldalra, ami nem igaz, de higgyenek, amit akarnak. ~ Egy istennek nem mindegy, hogy mit csinál? ~ Aztán a leendő társam válla fölött megláttam egy tüneményt, egy lányt. Gyönyörű volt. Hosszú, fekete haja keretként foglalta magába a festménybe illő arcot. A lány magas volt, arca kék szeméhez illően fakó volt. Nem voltak rajta kirívó ruhák, mégis elegánsan volt öltözve. ~ Na őt szívesen megvizsgálnám közelebbről. ~ Láttam, hogy körbenéz, majd leül egy fa tövébe és minket néz. ~ Vajon mi járhat, abba az okos, gyönyörű buksijában? ~ Valószínűleg percekig néztem, mert Rabito elkezdett a szemem előtt hadonászni és szólítgatni.
- Ja bocs, elbambultam. Ha megfordulsz a fa alatt ül egy lány, őt néztem és szemmel láthatóan vár valakit. Kérdezzük meg, hátha ő is a csapatunkban van.
Rabito reakciójától függetlenül elindultam a lány felé, mint akit madzagon húznak. De azért megtartottam büszkeségemből annyit, hogy kihúztam magam és úgy mentem az ismeretlen fel. Még annyira se fordultam meg, hogy Rabitot megkérdezzem jön-e. Odaértem a lányhoz. Pár másodpercig megszólalni se tudtam, de aztán erőt vettem magamon.
- Konichiwa! Nevem Kawa és őt itt a kutyám, Baltazár. Vársz valakit? Talán a csapatodra? Vagy valaki mást?
Néztem a lányt, kiélvezve minden pillanatot, amit a csodálásával tölthettem. Ezt persze nem nagyon lehetett leolvasni az arcomról, hacsak nem a szememből, de azért eléggé ügyesnek tartom magam ahhoz, hogy elrejtsem érzéseimet. ~Mi lesz a válasszal? Még ha szép is vagy, nem illik megvárakoztatni egy Istent. ~ Néztem rá, miközben vártam a reakciót.

Ahogy egyre telt az idő, már nagyon meguntam a várakozást. Keltem volna fel, de láttam, hogy ők előbb elindultak felém. Az egyik srác, habár kicsit furán meg is szólított egy kis idő után.
-Sziasztok - szólaltam meg kissé félénken, nem nagyon szoktam idegen emberekkel beszélgetni. Dehát ha a csapattársaim, így is úgy is együtt kell tudnom velük működni a későbbiekben, sőt, talán még meg is kedvelem őket. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Ezért kissé már bátrabban folytattam beszédem.
- Igen, a csapatomat várom, akikről nem adtak semmilyen infót, csak azt, hogy itt lesznek. Sajnálom, de meghallottam néhány szót a beszélgetésetekből, és ha nem rossz a hallásom, ti is így vagytok vele. Lehet, hogy csapattársak leszünk mi hárman. - hirtelen elvörösödött az arcom. Az egész beszélgetést nem a bemutatkozással kezdtem, és ráadásul végigültem az egészet.
- Milyen illetlen vagyok, a nevem Chiyoko.- keltem fel szégyellve a modortalanságot.

// Kérlek titeket, hogy ne irányítsátok más karakterét, sem pedig a senseit. Utóbbira még szerencsére nem volt példa, de az elsőre igen. Persze ha az User megengedi akkor nyugodtan. //


Áhh. A szellő lágyan ringatódzik a levegőben. Távolról hallani, ahogy a hullámok mossák a partot. Igazság szerint a sziklákkal ütköztek, aminek egészen durva hangja van, de mennyivel szebb, ha a hullámok nyaldossák a homokos partszakaszokat nem? De. Egy furcsa alak indult útnak. Nem mondható éppen hétköznapinak. De nem menetelt sokat. Csupán néhány izzadságmentes lépést tett meg a Kiképzőterep felé, ugyan is ott lakott mellette. A háza sem volt éppen hétköznapi. Szinte már ugyan olyan volt, mint aki benne lakik. Fehér fából volt felépítve, lila ablakkeretekkel, és mosolygó fejet formáló sárga ajtóval volt díszítve. Egyáltalán nem volt hétköznapi ház. Ezt, a kéményből kiáramló rózsaszín füst is bizonyította. Bizony. Rózsaszín füstöcske szállott magasba. Gyors iramban igyekezett feljutni amennyire csak tud, hogy megmutassa magát a világnak. De pár méter után, sajnos teljesen ködé vált. Az a bizonyos furcsa alak, lassú léptekkel haladt előre. Kezében egy sétapálca volt. De az sem közönséges hétköznapi sétapálca. Gyönyörű rózsaszín.

Már amennyire gyönyörű lehetett az a rózsaszín. Kecses lépekkel halad előre, a másik kezében egy könyvet tartva. Ügyet sem vetett a kis csapatra. Egyenesen a három, kommunikációt folytató egyén közé állt be. Sajnos az arca nem látszott, mivel egy hófehér köpenyt viselt, ami csuklyával volt felszerelve. De nem csak az arcát takarta el, hanem az egész ruházatát. Megállt hármatok között, majd megszólalt finom csilingelő hangon.
- A komornyik verejtékező homlokkal hajolt le a kulcslyukhoz. Már előre reszketett a látványtól, ami várhatóan a szeme elé fog tárulni. Finoman megérintette az ajtó barna keretét, majd egy gyors mozdulattal kinyitotta a szemét. Látta a Haru testéről legördülő izzadságcseppeket, amik gyors iramot diktálva gördültek le a lány keblein. Szerelmével összefonódva ültek az ágyon. De ebben a pillanatban a komornyik…
És nagy csattanással becsukta a könyvet. Megsimogatta a könyv „gerincét”, majd az egy fehér füst formájában eltűnt. A Fickó levetette magáról az a hatalmas fehér köpenyt, ami magasra repült a levegőbe. Eltakarta még a Napot is a gyönyörű szemeitek elől. A Fickó kihúzta magát, majd mind két kezét rátette a botjára. A hatalmas lila körmei csak úgy kopogtak rajta. Egy fehér és sunyi vigyort intézett felétek, így kilátszottak a rendkívül hegyes szemfogai. A csizmája szintén lila volt, de nem csak az, hanem még a nadrágja is. A felsője egy fekete, zakószerű valami volt, alatta rózsaszín inggel. A haja szőke és egy virág van bele tűzve. Még hozzá egy lila rózsafej. De ami a legeslegfurcsább az az, hogy az illető FÉRFI!

Spoiler:

Nyájas és elnyújtott hangon megszólalt.
- Üdvözleteeem diákook! A nevem Herio Tenma! De nektek csak Herio-sensei!
Mondta, majd egy gyors mozdulattal feldobta a botját, ami egyenesen beleállt a földbe. A következő pillanatban pedig ott állt rajta. Két lábbal, szinte egyensúlyozás nélkül. Teljesen ki volt egyenesedve.
- Hát akkor kezdjétek a bemutatkozást! Mi a célotok és miért akartatok shinobi lenni… Ilyen beszédet várok el tőletek. A kis cukrocskáimtól.
És ami szinte már várható volt, bekapott egy rózsaszín cukrot, amit csak úgy valahonnan elővarázsolt. Teli szájal és kattogó fogakkal figyelt titeket érdeklődve, mint aki még nem látott embert. A sárga szemei csak úgy villództak.

Beszélgetésünket megszakította egy ember. Egy bot volt nála. Gondoltuk annyira öreg hogy már bot kell neki. De akkor hogy lehet ő a sensei? Ezt nem értettem meg. Eldobta a botját ami a földbe állt, ráugrott és egyensúlyozott rajta. Nagyon ügyesen csinálta, mert rezzenéstelen volt. Köszönt nekünk és bemutatkozott. A neve Herio Tenma volt. Kicsit fura neve volt. De ezért nem ítéltem el. Azt mondta mutatkozzunk be és mondjuk el mi a célunk.
- Üdvözlöm. Shaku Rabito vagyok. 14 éves friss genin. Céljaim hogy elérjem a jounin szintet, kitanuljam a víz elemet, és legyen egy genin csapatom. Nagyjából ennyi lenne. De a ninjáskodásom alatt legjobban a taijutsu mesteréveé akarok várni. Sensei, ha nem pofátlanság akkor megkérdezném hogy ön miben jó? - mondtam el a senseinek. Amíg vártam a választ, átgondoltam miben lehet jó. Egy olyan embert néztem ki belőle aki nem is ninja. De a látszat csalhat!

Épp beszélgettünk, amikor Sensei megérkezett. ~Érdekes figura. ~ A pasi vagy ferde hajlamú vagy valami nincs rendben a fejével. Nem bírom ezeket a fura figurákat. ~Meg kell hagyni, hogy ügyes. ~ Aztán iszonyatos hangon bemutatkozott, majd tőlünk is ugyanezt kérte. ~Tenma, érdekes név. ~ Majd feldobta a botját, ami a földbe állt, majd felugrott a fadarabra és mintha csak a földön állt volna. Közben előkapott valahonnan egy rózsaszín cukrot, majd teli szájjal és kattogó állkapoccsal nézett minket. ~ Mi az nem láttál még embert? ~ Nem tudtam sárga szemeibe nézni, mert úgy csillogott, mintha azt mondaná: Add fel a terved.
- Kawa a nevem, teljes nevem sajnos nem mondhatom meg. Célom egy bizonyos csoport kiiktatása. Orvosi specialista szeretnék lenni, emelett genjutsut tanulnék.
Nem mondtam túl sokat, de remélem mesterem kielégíti. Ha nem, akkor se mondhatok többet, amíg az Amigakurei bandát ki nem füstöltem onnan. Lesznek akik elitélnek, lesznek akik hősnek fognak tekinte, de nekem egyetlen célom, hogy megbosszuljam az embert, aki miatt anyám szenved.

A beszélgetésünket egy igen furcsa ember zavarta meg. Csuklyában volt, és egy idióta szöveget kezdett olvasni egy könyvből. Valami komornyikról szólt.. Aztán hirtelen becsapta a könyvet, majd levetette magáról a köpenyét egy kis felvágással megspékelve. Minden rózsaszín volt rajta, még a körmei is. De férfi volt, ez az ami igazán meglepő. Igazán furcsán néztem rá.. Elmondta, hogy ő a mesterünk.
Mi jöhet még ezek után?- gondoltam magamban. Megkért minket, hogy mutatkozzunk be. Persze nem maradhatott el a cukifiús cukorkarágás.
-Őő.. Jónapot, a nevem Chiyoko . Azért szeretnék shinobi lenni, hogy pár férget megkeressek, és megöljek, ha már mást nem érdekel rajtam kívül a dolog.. Aztán meg, lehet, hogy közben még meg is tetszik. - mondtam vidám, ugyanakkor kissé gúnyos arccal. Bár furcsának tűnik, de tényleg ezért akartam mindenáron ninja lenni. Olyan zavarba ejtően nézett végig a sensei, hogy nem tudtam mit gondoljak róla. Mintha valami újat látna...

A sensei nagy kerek szemekkel hallgatta végig a kis bemutatkozásotokat. Már amennyire bemutatkozásnak tekintette. Egész végig nem pislogott. talán, még levegőt sem vett. Legalábbis nem látszott rajta. Csak állt a szép ciki-cuki sétapálcáján, és mered rátok. Mikor mindenki elmondta a mondókáját, Ő pislogott egyet, majd megpördült a botján. Furcsa látvány volt. Csinált egy csinos kis "pipát" a lábával, majd a sarkát a bot tetejére nyomta és így pörgött körbe körbe.
- UUUUNNAAAALMMMAAA...! - Cuppantott egyet a cukorkán - ...SS! Egy stréber, egy titkos ügynök, és egy elmebeteg. Chh! Szép kis genineket fogtam ki. De nincs mit tenni, ki kell tanítanom titeket kis cukorkáim.
Ekkor, leugrott a botjáról, kihúzta a földből és Kawa felé közeledett. Mélyen az arcába hajolt, majd Furcsa arcot vágva megszólalt.
- Ugye nem gondoljátok, hogy bármit is eltitkolhattok előlem?! - Kiegyenesedett, hogy mindenki hallja - Ha nem dolgoztok össze, akkor ne is akarjatok shinobik lenni! Egy csapat legfontosabb fegyvere, az egymásba vetett bizalom. Igaz, hogy még csak most találkoztatok először, de már most úgy kellene éreznetek, hogy mindig is ismertétek egymást. Persze sokan ezt nem így vélik. Mostantól, huzamosabb ideig lesztek együtt. Együtt fogtok enni, együtt fogtok inni, és együtt fogtok szenvedni is. És ha persze nem vagyok veletek megelégedve, akkor együtt fogtok visszakerülni az akadémiára.
Mondta bűbájos vigyorral az arcán, majd elindult egy fa felé. Szépen lassan felmászott rá, (Persze chakrát áramoltatva) majd megszólalt.
- Hát gyerekek, - Közbe na haja végig a szemébe lógott - ezt fogjátok ma megtanulni. De ezt nem Én fogom elmondani, hogy hogyan is kell, hanem a társatok...
Ekkor a szava elakadt. Kicsit kínos volt a pillanat. Habár rajta semmi nem látszott. Csak mosolygott tovább. Levette a kezét a botjáról, majd belekukucskált a tenyerébe.
- Öhh... a társatok Kawa! Ő már ha minden igaz, akkor tapasztalt ezen a téren. De ha nem sikerül valamelyikőtöknek a gyakorlat, akkor mind a hármótokat megbüntetem. Most jó munkát.
Bekapott egy cukrot, majd a fán ahogy állt, szépen lassan elhomályosodott. A feladatotok világos, és ha nem sikerül, akkor büntetésben lesz részetek.


// A sensei szavait nem kell felvenni. ^^ Az írási sorrend: Kawa, Chiyoko, Rabito. | A tanulást, egy nagy postban fogjátok leírni.
Kawa: Írj egy kb 20 soros postot benne értelmes és bő magyarázattal a gyakorlattal kapcsolatban.
Chiyoko, Rabito: Egy nagyjából 35-40 soros postot a gyakorlat elsajátításáról. Salyát gondolatokat is belevihetitek. Összesen 5 órát fog felölelni az edzés, most körülbelül 10 óra lehet. Így írjátok a postot. Ha netán véletlenül valaki már tanulta volna és nem tudok róla, akkor csak egy sima postot írjon a gyakorlatról.
Ne feledjétek, ha nem sikerül, akkor szívjátok Jah és még valami: Figyeljetek oda, hogy egymást ne irányítsátok. Olyat lehet írni h odanéztem és Ő keményen dolgozott stb. csak ennyit. //

~ Még, hogy titkos ügynök. ~ Mérgelődtem magamban. ~ Ha tudná, hogy a falunak dolgozom, nem biztos, hogy így vélekedne. ~ A mondata után leugrott botjáról és odajött hozzám. ~ Ember vedd már ki a pofádat a képemből. ~ Aztán egy hosszú monológ következett arról, hogy a csapatmunka mennyire fontos, meg hogy egy csapat vagyunk meg ilyen fölösleges dolgokról. ~ Bár Chiyokoval szívesen szenvednék együtt. Arról viszont szó sem lehet, hogy visszakerüljek az akadémiára. ~ Aztán felmászott a fára. ~ Ezt én is tudom. ~ Olyat mondott, amitől leesett az állam. ~ Még hogy én magyarázzam el? Nem én vagyok a sensei. ~ morgolódtam, hogy mért nekem kell elmagyaráznom, mikor soha nem voltam jó a magyarázatban és ahhoz le kéne vennem az arcomat eltakaró maszkot, amihez semmi kedvem. De ha ez kell hát legyen. Odafordultam társaimhoz.
- A mester által használt technika, már ha nevezhetjük így, igazából egy chakrakontroll javítására szolgál. Ugye mindenki tisztában van a chakra fogalmával? Remélem igen, de azért elevenítsük fel. A chakra a shinobik által a jutsuk létrehozásához hjasznált energia, ami a vérhez és nyirokhoz hasonlóan kering a testben. Jelenleg is folyik a testetekben. Két forrásból eredhet. Első forrás a testet alkotó több trillió sejtből, amik a ti testetek is alkotják. Folyamatosan cserélődnek le, 7 évente teljesen le is cserélődnek. Második forrás az edzés, ami akár lehet egy másik shinobival való gyakorlás, de akár az otthoni erősítés vagy a küldetésen szerzett tapasztalatok is növelhetik a chakraszintet. A ninja összegyűjti a két forrásból kellő mennyiségű chakrát és a kézjelek elmutogatása után szabadjára engedi afelhalmozott energiát és az adott technikát. Ahogy mondtam a chakra egy vegyület, a szellemi és testi energia keveréke. Mint tudjuk, bármiről legyen is szó, nem csak mennyisége, hanem minősége is van. Ez igaz a chakrára is. A jutsuk létrehozásához egy adott szint felett már nem csak a chakrát kell használni, hanem az elemet is tudni kell manipulálni. A jutsuk eleme lehet Suiton vagyis víz, Raiton azaz villám, Doton, ami a föld, Katon tehát tűz, végül a Fuuton, szél. Az elemek között nincs rangsor, de mégis az egyik elem lehet erősebb vagy gyengébb egy másiknál. Tehát: Tűz erősebb a szélnél, szél hatásos a villám ellen, villám legyőzi a földet, föld jutsukkal könnyen kivédhető egy víz elemű támadás és a víz eloltja a tűzet. Ez egy általános tendencia, de okosan használva egy föld elem használó is legyőzheti a villámot. Az elemek keverhetők is, például a víz és a föld elem keverékéből létrehozható a fa elem, vagyis a Mokuton, ezt használta az az első hokage. Ha valamit kihagytam volna, akkor kérdezzetek nyugodtan. Ha nincs kérdés, akkor térjünk át a gyakorlatra. A technikával a talpadba kell vezetned a chakrát, amivel megtudsz maradni függőleges felületen is.
Miután végeztem a remélhetőleg kimerítő magyarázattal. Elkezdtem talpamba vezetni a chakrát és felmásztam egy szimpatikus fára, amin nem a sensei állt. Elővettem 2 kunait és a társaim lába elé dobtam.
- Kezdjétek el a gyakorlást és ezzel a kunai-al jelöljétek meg mennyit haladtatok. Nem fog egyik percről a másikra sikerülni, de kitartó munkával menni fog. Lehetőleg jussatok túl mindig az utolsó jelölésen és ha végeztetek adjátok vissza a késeim.

//Remélem nem baj, hogy használtam a Naruto manga 2. rész végén Sakura magyarázatát. Ha lehetséges szeretném megtanulni, amíg társaim a fára mászni tanulnak a a diagnózist//

Elmeteg? - gondoltam magamban dühösen. Hát akkor ő mi? Méghogy unalmas.. Majd meglátjuk.A sensei elkezdte magyarázni a szokásos összetartást, ami persze igaz, de 100-adszorra már kissé unalmas hallani. Hirtelen leugrott botjáról, majd egy közeli fára kezdett felmászni. Láttam már ilyent akkorra, de nem tudtam pontosan mi az. A mester elmondta, hogy Kawa fogja nekünk elmagyarázni a technika lényegét és működését. Mit ne mondjak, a srác rendesen kitett magáért, még a chakraelmélet elmagyarázásában is, bár , azt meg ki nem tudja.. Na mindegy, az biztos, hogy ő sem kispályás. Hmm.. és ezt most nekem is meg kéne csinálnom?- gondoltam magamban. Az biztos volt, hogy nem lesz olyan egyszerű dolgom ezzel a fáramászás dologgal, de kitettem magamért.
Első alkalomra a lábamba próbáltam irányítani az energiáimat. Nekifutottam, majd körülbelül egy méter futás után a fán megjelöltem a késsel a helyet, ameddig eljutottam. Kissé csalódott voltam, hiszen biztos, hogy ezt még chakrairányítás nélkül is bárki meg tudta volna csinálni. De nem adtam fel, nem vagyok az a fajta. Második nekifutásra már kicsit feljebb sikerült jutnom, de még mindig nem volt az igazi. Ez nagyon sokáig így ment, míg el nem telt pár óra. Nem sok hiányzott, hogy fel tudjak ülni a fa első ágára. Ráéreztem nagyjából a dologra. Koncentráltam, éreztem magamban az erőt, amit a lábaimba irányítottam. Nekifutottam. Izgultam, tudtam, hogy ennek sikerülnie kell. Minden léptemet tisztán éreztem a fán futás közben. Teljesen szabadnak éreztem magam, és büszke voltam. Sikerült felülnöm az első ágra. Megjelöltem a helyet, de mivel ez az ág nem volt olyan magasan, úgyéreztem, mégtovább kell próbálkoznom. Néha odanéztem társamra, aki ugyanolyan erősen koncentrált , mint én. Azt gondoltam, hogy ha ez nem sikerül, biztosan nagy büntetést kapunk, hiszen ennek elvileg valamiféle alaptechnikának kéne lennie, amit minden genin megtanul. Márpedig én nem akarok büntetést kapni.. Az annyira megalázó. És, ennek a sensei úrnak is meg kell mutatnom, hogy akkor sem lesz unalmas a dolog. Mégjobban koncentráltam a következő próbálkozásnál. Arra gondoltam, hogy bizonyítanom kell. Ha még ennyit sem tudok megcsinálni, vajon hogy fogok szembeszállni azokkal az aljasokkal? Bár, lehet, hogy mire én chuunin leszek legalább, addigra ők már csontok sem. Arra összpotosítottam, hogy minél magasabban sikerül megjelölnöm a fát, annál hamarabb tudok bosszút állni. A következő nekifutásra már jóval magasabb részen vágtam bele a fába a kunait. Majd egyre feljebb és feljebb, mígnem elértem a tetejét. Lihegve, de fülig érő szájjal súgtam magam elé: Unalmas, mi? Mivel nagyon elfáradtam, kicsit ledőltem a fa tövébe, hogy pihenjek. El is aludtam, persze nem akartam, de azt gondoltam, hogy úgyis felébresztenek, ha itt lesz az ideje, ezt pedig muszáj lesz kipihennem.

/tudom, hogy ez csak 24 sor, de egyszerűen nem tudtam többet írni, akárhogyan gyötörtem magam, azt is elfogadom, ha esetleg nem sikerült elsajátítanom a technikát, de ennél többet nem bírok kipréselni magamból, gomen. :/ /

Kawa elmagyarázta hogy kell fára mászni chakrával. Ahoz képest, hogy a sensei rámvágta, hogy stréber nem álltam a helyzet magaslatán. Éppenhogy megértettem, amit magyarázott. Nagyon kellet koncentrálni. Egész végig amíg az akadémián voltam azt utáltam a legjobban. Először csak a földön próbáltam. Koncentráltam, még jobban. Amikor azt hittem profin sajnos elbíztam magam és kiment a chakra a lábamból. Kicsit megtánytorogtam, de visszahelyeztem magam egyensbe. Összeszedtem magam és leindultam a fa felé. Felnéztem. Annyi jutott eszembe az egészről, hogy ha annak a tetejéről leesek az bukás lesz. Akkor aztán hívhatják az orvosokat, de már csak felvakarhatnak onnan. Izgulva nekifutottam és felléptem egy lépést. Elfelejtettem hogy a chakrát a lábamba kell vezetni és azonnal lecsúztam és jó nagyot estem a hátamra. Úgy belenyilalt a fájdalom hogy azt hittem nekem itt végem. Feltápászkodtam. Erölködtem. A chakrával együtt egy lágy szellő hagyta el a végbelemet. És elindultam. Megtem hat lépést és megint elvesztettem egyensúlyom, de most egy szaltóval talpra estem. De elbíztam magam megint és elcsúsztam egy kövön. Most a fejemet vertem be de nagyon. Most már az is fájt. Felálltam, elővettem egy kunait. Megfogtam a kunait, úgy szorítottam, hogy majdnem meghajlott. Legalább is azt hittem. Megint neki futottam. Megtettem 10-12 lépést amikor éreztem hogy elhagy a chakra, de tovább akartam menni. De nem ment és elcsúsztam. Gyorsan elrugaszkodtam és átudrottam egy másik ágra aholo meg tudtam kapaszkodni. De mit ad isten letört az ág. Akkorát estem, hogy felordítottam, de úgy hogy madarak repültek el a fákról. Gondoltam magamban, hogy a többiek már szétröhögték rajtam magukat. De nem érdekelt. Újra koncentráltam a csakrát. Most úgy éreztem sikerülni fog. Nekifutottam és elkezdtem lépkedni a fán jó gyorsan. Már amikor megtettem 15 lépést, amikor ugrottam egyet. Ezzel rontottam el az egészet. Olyat repültem, hogy azt hittem meghalok. Gyorsan a lábamba koncentráltam a chakrát és pördültem egyet. Ezzel tompítottam az esés erejét így nem fájt. Annyira mérges voltam hogy a kunait a fába dobtam. Mérgelődtem néhány percet, majd odamentem a fához és kihúztam a kunait. A chakrát a lábmba helyeztem majd újra neki futottam. Egy jó ideig eljutottam majd ahol éreztem hogy elhagy a chakra ott vágtam egyet. Ezt egy párszor eljátszottam míg jó magasra eljutottam. De most már úgy hogy ráugrottam egy ágra. Aztán lecsúztem a fán. Nem egy helyen kiszagadt a gatyám. Egyszer neki futottam és felfutottam a tetejére. Nagy nehézségek árán sikerült felfutni. Onnan lassan elkezdtem lesétálni de csak leesni tudtam. Utána lassan sétáltam fel. Ezt többször megcsinálva gondoltam sikerült. Kerestem egy magasabb fát és megpróbáltam a fejjel lefelét de leestem. Néhány próbálkozás után sikerült. Nagyon örültem neki és vidáman futottam le.
- Sensei sikerült! Végre tudom az egészet!-

//Sajnálom hogy későn írtam de sok a tanulni való évvége miatt most meg főleg. Nekem se lett 40 sor de kevés időm volt. Ha lehet majd még kijavíthatom.//

//Remélem nem probléma, ha a mi is használjuk a topicot külön játékkal, nem tudom, hogy ez itt szabályos-e.//

Első küldetés - Tano, Maru, Liomei (utóbbi kettő NJK)

Ismét korán kellett kelni, s bár a tegnap délutánt pihenéssel tölthettem, így nem igen szenvedtem a korán kelés borzalmaitól. Jobban aggasztott a Sensei ismételt közelségének a gondolata, akárhányszor rágondolok az idétlen, állandó mosolyára végigfut a hideg a hátamon. Félelmetes egy fickó...na meg amennyi nikotinfüstöt beszívtam tegnap...úgy érzem magam, mint egy kiköpött rongy. Hogy alkalmazhatták ezt a bolondot.
Mosdásom után felöltözök, magamra veszem a fekete pólómat, arra a zöld mellényemet, majd a vállvédőket is felcsatolom, természetesen nem csak védelmi okokból. A nadrág, és a cipő már nem olyan nagy kihívás, a fegyverek előkészítése, és elpakolása, már jóval nagyobb feladat. A Tegezt helyettesítettem a tegnapi nap folyamán kilőtt nyílvesszőkbe, bár ismét több, mint felébe agyaggal bevont vesszőt helyeztem, mára már éles használatára is felkészülök. A szíjat jól meghúzom, hogy az, ha futok ne himbálózzon a hátamon, s ezt még segíti a tok hátán lévő szivacsa, mi tökéletesen idomul a testemhez. A tetejét lezárom, majd felkötöm az övem, és az övtáskát. Belepakolom a Kunaikat, és a Shurikeneket, a mérget természetesen nem fogom használni, nem hinném, hogy kemény küldetésben lesz részem, társaimmal szemben pedig nem lenne etikus a használata. A harci festéket természetesen felkenem az arcomra, a szükséges helyre, majd azt visszarakom a fürdőszobai tükörre.
Az íjat is magamhoz veszem, a húrt betekerem, és úgy indulok el, mintha sétapálcaként használnám. Megszokták már az akadémián a látványomat, ahogy végigvonulok a folyosókon, de először sem igen érdekelt, mit szólnak a fegyverarzenálomhoz. Legalább különcnek tartanak, s nem próbálkoznak azzal az elrettentő dologgal, mit társalgásnak hívnak. Elég nekem, hogy csapattársaimat el kell viselnem, nincs szükségem még plusz piócákra. Úgy is én leszek az iskola első, nincs szükségem koloncokra, kik rajtam keresztül jutnak el a Chuunin rangig.
Végül mire elérem a kiképző terepet, már senki tekintetét nem érzem magamon, ami azt jelenti, hogy elsőnek értem ide, amiben nem is kételkedtem. Törökülésben elhelyezkedtem egy fa árnyékában, majd türelmesen vártam. Nem telt el sok perc, mikor fejem felett a fán mozgások zaja ütötte meg füleimet, támadásra várva felnéztem és íjamért nyúltam, de végül csalódottan konstatáltam, hogy Maru az, ki megpróbált engem lepni.
Nemsokkal később Liomei is beért még útközben is igazgatva a haját, amit én fintorral fogadtam, de nem szóltam semmit. Még a végén úgy érezné, hogy beszélgetőpartnerre van szükségem. Kellemes volt az idő, ahogy a reggel fogalmát átvette a délelőtti időszak, a nap is hét ágra kezdett sütni ránk. Én a fa árnyékában gondoskodtam arról, hogy a nap fénye ne zavarjon pihenésemben, hiszen ennyi idő eltelte után tisztában voltam benne, hogy a Sensei ismét késni fog. Az akadémia Jounin tanítók részlegén biztos van valami, ami késésre készteti az oktatókat, vagy csak gyenge kávét főznek ott. Végül is mindegy, amíg nem kell beszélgetnem a tökkel ütöttel, és a hiszti királylánnyal. Természetesen nem úsztam meg szó nélkül az itt létet, több órahosszát nem lehet elücsörögni úgy, hogy nem beszélnek egymáshoz a csapattársak, de igyekeztem rövid, tömör, és kevésbé kellemes válaszokkal szolgálni, ezzel le is tudva a beszélgetés fogalmát.
- Mibe, hogy gyűjtögeti az idétlen poénjait a mai küldetésre...nem volt nekünk elég a tegnapi. - Dobom oda a válaszom Liomei körülbelül ötödik kérdésére amit az elmúlt órában tett fel, méghozzá hogy hol lehet már Pinou Sensei.

// Tano: Nyugodtan lehet bárhova írni a világban csak meglegyen az "útvonalad". Amúgy szerintem a Küldetést jobb élményben leírni, de ha van mesélőd akkor így a legjobb ^^ //
// A trió: Egy kicsit csúsztam és nem voltam egy hétig de most már leszek rendszeresen. "chakrával együtt egy lágy szellő hagyta el a végbelemet" BEHALTAM XDDDD //


Egyre több itt a magában beszélő személy. Habár az emberek többsége szokott magában beszélni. De ennek is vannak fokozatai. Van aki magában dünnyög mert nem meri kimondani amit gondol. Van aki magányos és azért. Van aki öreg és azért. És van aki szimplán bolond és azért. A sensei ahogy eltűnt úgy most megjelent. A semmiből hirtelen elkezdett kirajzolódni a körvonala és lassan alakot öltött. A szájában még mindig ott lubickolt és ficánkolt az a nyalóka. Jócskán elszakadt az idő, de még mindig nem szopogatta volna el? Aligha fontos ez most. A nap még mindig páváskodott az égbolton, de lassan nyugovóra tér. A sensei nagy szemekkel nézett végig a tanítványain. A foga alatt csak úgy kattogott és morzsolódott a nyalóka. Körmeit kopogtatta a sétapálcáján. Az egész rózsaszínen emberke most elég furcsán nézett ki. Ugyan az volt a megjelenése is és mindene, csak a tekintete volt más. Érdeklődő volt és egyben komoly. De ugyanakkor unott. Kihúzta a nyalókáját a szájából, majd lerázta róla a csöpögős és édes és fúj de ragadós nyálat. Becsukta az egyik szemét mint aki koncentrál ééééééééééééééééééééééééésssssss elhajította azt a ragacsos rózsaszín borzadályt. Egyenesen az alvó leányzó arcán kötött ki. DE nem volt elég, hogy ragad, még le is csúszott a ruhájára. De a másik két diák sem maradt ki. Ők a hajukba kaptak egy-egy nyálas, kis szopogatócukorkát. Nem tudni, hogy miért. Ezt csak is csak Herio-sensei tudja. De lehet, hogy most megosztja veletek gondolatait.
- Őőőőőhhhh...
És elakadt a szava. Szava? Hát valami olyasmi. Most vagy tombol benne a gondolatok féktelen áradata, vagy csak szimplán dilis. De hirtelen benyúlt a zsebébe, és egy csomó, összegyűrt papírdarabot vett elő. Szétszedte őket, majd egyesével odadobta a diákjainak.
- Naszóval. - Hadarta el - Aki még nem tudja, hogy mi a chakraeleme, akkor vezesse a papírba a chakráját, és kiderül. Amit kaptatok cukit, az a jó munkátokért az ajándék. - Mosolyodott el, mint ha a lehető legjobb jutalmat adta volna - Ha szél elemű a chakrátok, akkor a papír szétszakad. Ha tűz, akkor elég. Ha víz akkor nedves lesz. Ha föld akkor elporlad. Végül hogy ha villám, akkor összegyűrődik, vagy valami ilyesmi. Nagyon reménykedjetek benne, hogy olyan elemmel rendelkeztek mint amilyennel Én is. Különben nem tudnálak titeket tanítani.
És a mondat befejeztével, leszúrta a botját a földbe majd ráugrott és érdeklődve figyelte az eseményeket.


// Nem a mennyiség hanem a minőség a lényeg. ^^ Mind a hárman tudtok most már fára mászni gratulálok. A chakrakontrollotok is csiszolódott valamicskét. Az elemeiteket Ti határozhatjátok meg. Vegyétek ajándéknak XD Aztán egy "életre" döntötök. Csak ügyesen! //

Nagyot sóhajtottam, hiszen a Dokujaku Shinobik sem a türelmükről híresek, habár próbálom társaimnak azt a benyomást kelteni, hogy a csapatból én vagyok a leghiggadtabb fél, bár ezt ugye Pinou Sensei tegnap megcáfolta a próbán. Korholásomra, mit Liomei felé intéztem, jön is a válasz ráadásul a fejem felöl, végre megérkezett az a pipogya tanár. Viszont ezt fintorral, és a lehető legcsúnyább nézésemmel párosítottam, hiszen hogy kerülhetett ide anélkül, hogy észleltem volna. Szavai gyorsan elkergették belőlem a bennem megfogalmazott kérdést, és a kétségeket, némi izgatottság lepte el bensőm minden zugát, ugyanis végre küldetésre megyünk.
Átnyújtotta Liomeinek a cetlit, s bár sejtettem, hogy ez sem lesz egyszerű kör, de ahogy a lány belekezd a felolvasásba, homlokomra csapva konstatáltam ismét a Sensei szórakozottságát.
- Na ne... - Adtam is hangot nem tetszésemnek, mire Pinou elvette a lánytól a cetlit, és egy másikat nyújtott át neki. Nagy kő esett le a szívemről, sóhajtottam is egyet, valószínűleg az Istenek rossz tréfája lehetett az, amikor ezt a bolondot adták nekem mesteremül.
A lány immáron másodszor kezd bele a papiros felolvasásába, s az első feladat nem igen lopta be magát a szívembe. A második pontot valamiért nem értettem, mit jelenthet az, hogy csipkebokor vessző? Valami kód? Meg kell fejteni? Na majd gondolkozom rajta. Vadászoknak segíteni vaddisznót ölni, na ez már valamivel jobb feladat az elsőnél, a negyedik ponton, pedig olyannyira eltorzult az arcom, mintha legalább egy citromba haraptam volna.
- Egy frászt megyek el cigiért, nekem nem is adnak, kiskorú vagyok humorherold! - Fakadtam ki, nem törődve a szintkülönbségekkel, és persze azzal, hogy tiszteletlenségem okán nagy bajba kerülhetek. Végül is nem bántam meg amit mondtam, a klánban biztos nem mernék ilyen megnyilvánulással felszólalni, de ott nem is veszik ilyen idétlenre a figurát.
Olyan vörös lett a fejem, mint egy hatalmas eper, a zöld festék pedig pont passzolt a leveleihez. A további olvasatok már szinte el is úsztak a fülem mellett, hiszen a 5-ös pont biztos valami idétlenség lesz, amit ő talált ki, míg a 6-os pontra én is, és Maru is felfigyeltünk. Akaratlanul is az említett keblekre tapasztottam a tekintetemet, és igen, eddig fel sem tűnt, hogy a lánynak korát meghazudtoló külseje van. Természetes reakció, hogy Liomei zavarba jött, igazat megvallva engem is elkapott némi pír a külseje bámulását követően, de szerencsére az ideg miatt felhalmozott arcszín takarta ezt. Gyorsan elkaptam a fejem, és sóhajtottam egy mélyet nyugtatva magam...nehéz nap elé nézünk, az egyszer biztos. Utolsóként követtem a csapatot, ha Liomei akar hátul kullogni szégyenében nem bánom, annyira nem fontos a sorrend, a lényeg, hogy minél távolabb legyek a Senseitől. Dugványozni...sosem csináltam olyat...azt sem tudom mit jelent maga a szó.
- Remek... - Morogtam alig hallhatóan, ahogy az úton sétáltam íjamat kezemben tartva.
~ De vajon mit jelenthet az, hogy csipkebokor vessző...hm... - Törtem továbbra is a fejem.

A díszes kis csapat elindult hát a földekre, A mester Miruval hahotázott, míg a gyászhuszár Tano a zavarában tűz vörös Liomei-el kullogott hátul. A gyalogút alatt szépen átmentek a városon és eltúráztak egészen a folyópartig ahonnan a megművelendő földterület nem volt messze. A folyó mellett tettek egy apró pár perces pihenőt, hogy Pino elszívhasson 1-10 szál cigarettát, és gyönyörködhessen a tájban. A célhoz érve látták, hogy egy óriási rizsföldön vannak ahol rengeteg ember dolgozott épp. A gazda egy tehetős öreg volt, aki egyből oda is lépett hozzájuk és a mesterrel váltott pár szót. A mester ezután tanítványai felé fordult és ismertette velük a feladatot. -na gyerekek! Az öreg 3 munkása igen megbetegedett, ezért vagyunk mi itt. Szóval ti szépen megfogjátok ezeket a szép nagy fonott kosarakat amik teli vannak a csirázott rizzsel, majd besétáltok egy egy olyan nagy medenceszerű kis iszapos tavacskába és elültetitek az összeset. Egyszerűen csak a tövénél megfogjátok és beledugjátok a sárba. Én addig szunyókálok egyet sok sikert délig legkésőbb végezzetek a batyuitokkal!- Így kapott minden gyermek egy akkora terhet mint szinte saját maguk és azt cipelve hajlonghattak szépen a pocsolyában.
/A következő post mennyen a Folyó part/

Arra ébredtem, hogy valami az arcomban landol. Valami gusztustalanul ragacsos, és nyálas. Nem tudtam elképzelni mi lehet az. Kinyitottam a szemem, és megláttam a cukorkát. Megfogtam, és földhöz vágtam. Vörös fejjel, de nyugodt képet vágva próbáltam hallgatni amit mondott.
Ha ez a jutalom, soha többé nem csinálok semmi jót- gondoltam magamban. Nemsokára pár gyűrött fecnit vett elő, és azt mondta, hogy ha ebbe belevezetjük a csakránkat, megtudjuk, hogy az milyen természetű. Ezután megint elővette a botját, és ráült.
Vajon mihez kezdhet azzal a bottal unalmas napjain ha ennyire szívesen ül rá? Hmm.
-Lássuk csak..-kezdtem hozzá, majd erősen koncentráltam. Ez a feladat valamivel könnyebb volt, mint az előző. Arra fókuszáltam, hogy a papírba irányítsam a csakrám, ez azért volt könnyebb, mert a fán járásnál megtanultam a csakrakontrollt nagyjából. A papír nemsokára benedvesedett. ( nem kell félreérteni )
- Ezek szerint az én csakrám víz elemű. - böktem oda büszkén.
- Egyébként, a sensei csakrája milyen elemű?- érdeklődtem .