Kiképzőterepek

Ott álltál a víz felszínén, ahogyan felkészülve vártad Ruken csapását, de az nem jött egyhamar. Kisebb szünet állt be az edzésbe, hiszen mind a ketőtők azt várta, hogy a másik fog először lépni. És ez okozott egy pillanatra patthelyzetet. De nem léptél, nem borítottad fel az előzőleg elgondolt tervedet, ahogyan kisvártatva Ruken sétált elő az egyik fa mögül, ahogyan a kristálytisztán érezted a szagát, nem volt trükk első ránézésre. Bár eddig is észrevetted, hogy képes elrejteni valamilyen módon a szagát előled.
Egyszerűen kisétált a fa mögül, ahogyan alig négy méter választott el titeket egymástól. Magabiztos volt, ahogyan szembenéztetek egymással. Kitervelt volna valamit, vagy egyszerűen abbahagyja a bújócskázást és végre hajlandó szemtől szembe kiállni ellened. Ez lehet az igásság, vagyis minden erre utalt, hiszen lágyan elmosolyodott, ahogyan felsóhajtott.
- Hát nem vagy valami könnyű ellenfél! -nézett rád- Sok technikát ismersz és megpróbálod a képességeidhez alakítani a harcot, előnybe kerülni az ellenfeleddel! - jelentette ki, ahogyan egy pillanatra nézett csak rád.-Bár elégé béna vagy ezen a téren, de nemcsak ez van. Észrevettem mást is! Nem gondolkozol előre, minden csak az adott lehetőség leküzdésére koncentrálsz és nem másra! De.... érdekes módon ez hozza ki belőled azt az erőt, melyre felfigyeltem. A shinobik között ritka az olyan, aki úgy harcol mind te! Bár igaz, hogy őket szokták ostobának nevezni,... én úgy gondolom, hogy ez nem igaz, ők a legrosszabb ellenfél, mert nem tudod, hogy mi lesz a következő lépésük! Nem látsz bele a fejükbe és ez hátborzongató! - mosolyodott el. - De most már itt az ideje, hogy befejezzük! Egy jounin szintjén állsz! De megmutatom milyen az, mikor egy olyan shinobi ellen harcolsz, aki képes szembenézni egy Kage-val is! Megmutatom, mi az erőnk közötti különbség!

Hát nem adtad át magadat Ruken szavainak. Nem támadtál egyből, nem tudod felhergelni azzal, hogy nyiltan beismerte, hogy mostantól fog csak komolyan és mindent beleadva harcolni. Sőt, sőt imsét meglepve őt, szó szerint kijelentetted, hogy te is mindent beleadsz. De ami legjobban tetszett neki az volt, amit mondtál, az a pár szó. „soha nem adom fel!” és ahogyan ezt elkiabáltad Ruken csal barátságosan elmosolyodott. De az helyett, hogy törődtél volna ezzel, kijelentetted, hogy nincs értelme tovább beszélni, itt az idő a harchoz. Azonban Ruken nem így gondolta, mert az helyet csak elmosolyodott és rád nézett barátságos arckifejezéssel.
- Akkor álljunk neki barátom! - mosolyodott el, ahogyan abban a pillanatban megjelent a semmiből egy kuani a jobb kezében és te már arra számoltál, hogy ilyen közelről rád hajítja, mikor a víz a semmiből megelevenedett allattad. Azonnal lefelé tekintettél, ahogyan nem hagytad el, az előre megírt tervet. Azonnal a használtad a Kawarimit, ahogyan a négy darab, vízből kiemelkedő forgó agyar, csak a fába állt bele (Suiton: Suigadan) és te Ruken mellet teremtél.
- Ennyi lett volna? -halottad Ruken szavait a hátad mögül, ahogyan érezted, hogy egy kunai kés szorul a torkodhoz. De a másik, az akinek a kezében a kunai kés volt mindig előtted állt. Szóval ő lenne az igazi, vagy pedig az aki a hátad mögött állt. Nem! Az volt aki előtted állt, tisztán érezted a sazgát, ahogyan a klón abban a a pillanatban hozta létre, mikor te a Kawrimi-hez nyúltál. Pontosan tudta, hogy hogyan fogsz lépni! Megértetted, hogy ez teszi a Kage szintű harcot veszélyesé. Nem a technikák, hanem az, hogy a shinobik képesek egymás fejébe látni és mielőtt megcsinálod a kiöltött tervet, ő már megelőzött és te estél csapdába. - Nem! - nézett rád a veled szemben lévő jounin, ahogyan abban a pillanatban, hogy megmozdultak a pikelyek, hirtelen hatalmasat robbant valami. A mögötted lévő vízklón robbant fel (Suiton: Mizu Bunshin Daibakuha), ahogyan ez megakadályozta a technikádat, de ez miatt túlélted a robbanás egy karclás nélkül, egyedül a teljes felsőruházatod szakadt le rólad. A kisebb eső támadt, ahogyan a lehulló cseppek között meglátad a Ruken-t, aki már szemben állt veled, de még mindig közel volt hozzád, a robbanás nem is ártott meg neki, el sem érte. De azonnal támadott is. A kezében még midnig ott volt a kunai kés, ahogyan a víz meegelevednett mögötte, a magasba emelkedett, majd hirtelenjében Ruken feje mellett süvítve el, egy hatalmas cápa alakját felvéve telibe kapot (Suiton: Suikoudan no Jutsu), ahogyan ujabb sérülések nélkül usztad meg ugyan a támadását, de ennek köszönhetően a távolság nőt köztettek, hiszen a cápalővedék messzire repített, nekivágva egy fának. A testeden lévő pikelyek azonban egyre jobban nem voltak képesek ellenállni ennek a sorozatos támadásoknak. A porcikáid sajogtak. - Szedd össze magad, mert különben meghalsz! -közölte veled nyugodt hangon Ruken, ahogyan félig eltakarta előled az eredeti testet, mely még mindig ott állt, ahol te az előbb. Egy újabb klón és te nem is láttad, hogy mikor hozta létre, sőt semmilyen kézjelet nem láttál tőle. Egyszerűen nem lennél képes vele tartani a lépést

Végre teljesen elszántad magadat! Hiszen a harc eddig nem csak arról szolt, hogy Ruken felméri a képességeidet, hanem arról is, hogy te is megpróbálod kiismerni őt. És mire jutottál? Hogy Ruken víz és föld típusú, ami azt jelenti, hogy a te villám elemű technikáid ellen, elméletben semmi esélye. És mi a másik? Hogy ideje közelharcba bontakoznod, amire eddig konkrétan Ruken sem vállalkozót. És itt az ideje, hogy te kezdeményez, még ha veszélyes, sőt őrültség is.
Az ellőtted lévő vízklónt egy villámgyors vágással vágtad ketté, szinte még a villámnyalábok sem izzottak fel teljes mértékben a kard körül. De az első megvan, most jöhet a második. Vagyis az eredeti test. Gyorsan szedted a lábaidat és a legnagyobb megdöbbenésedre nem is ütközöl ellenállásba. Ruken nem támadott meg téged, hanem csak téged nézett, elszántan és rezzenéstelen arccal. De amit elterveltél, arra lehet, hogy ő sem volt felkészülve.
Az utolsó pillanatban, az egyik kardodat, mely körül már jól láthatólag szikráztak az elektromos töltések, a vízbe vágtad és a kitörő elektromosság egy pillanat alatt itatta át a vizet és így azokat is akik kapcsolatban voltak vele. Azonban ez se téged, se Ruken-t nem érintette. Szinte egyszerre ugrottatok el a víz felszínéről, ahogyan ő a magasba, míg te felé. Oldalra rántottad a kardodat, hogy erőt gyűjts a vágáshoz, de abban a pillanatban a fejed mellett zúgottt el az a kunai kés, melyett eddig szorított, megkarcolva az arcodat. És a mi utána történt, egy pillanat alatt történt, ahogyan szinte biztos volt a vágás, de valami mégis megakasztotta. Kisebb pukkanás közepette jelent egy kis wakizashi Ruken tenyerében, mellyel tökéletesen védte a csapásodat és ami ennél is meglepőbb volt, hogy a szikrák nem rázták meg őt, hanem eltűntek a kardod pengéje körül, ahogyan a két kard találkozásakor egy kisebb villanás még el is vakított. Nem láttad csak érezted, hogy valaki mellkasba rúg, majd a hűs víz és a kemény talaj vágódik a hátadhoz. De a pikkelyek még mindig kitartottak, ahogyan a jounin fiú visszaért oda, ahonnét elugrott.
- Most már remélem érted, hogy az én erőm nem egy fegyverre vagy egy stílusra koncentrálódik...

Újra támadtál, és mondhatjuk, hogy megint, vagy inkább ismét, nem jöttél rá arra, mit Ruken akart. Nem azt akarta, hogy rágyere a technikáira és ezt kihasználva egy ellentámadást tervelj ki, hanem arra, ami hét nincs messze az előbb leírt igazságtól, hogy próbálj meg előre gondolkodni. Egy pillanat alatt teremtél ellőtte, ahogyan megpróbálkoztál a csellel, de a tüzes kardod, ismét lepattant a fiú kardjáról, ahogyan ő kihasználva a te erődet és lendületedet, a kardot csapását védve távolodott is.
- Ezt nevezem, ilyen könnyedén váltottál?! -mosolygott rád a levegőből, ahogyan földet, vagyis vizet érve, még csúszott is néhány métert. - De még így is túl lassú vagy!- jelentette ki- Ha egyszer megpróbálod a kardot erejét teljesen kihasználni, félelmetes mi lesz belőled, de addig csak megizzasztani leszel képes, vagy azt sem! - közölte veled magabiztosan, ahogyan feléd emelte a kardját és abban a pillanatban megelevenedett ellőtte a víz. Mintha a kardra reagált volna, úgy emelkedett ki és zúdult rád egyenes irányban, ahogyan ezt, immáron a távolság miatt képes voltál védeni, úgy, hogy elugrottál előle, de ahogyan felugrottál, úgy termett ellőtted Ruken is – Mondtam, hogy kiszámítható vagy! -kiáltott rád, ahogyan a kardja fellizott és abban a pillanatban lecsapott. Pikkelyek kettétörtek, ahogyan a kard felszántotta, bár nem mélyen, de véresen az egész mellkasodat. A földre zuhantál és teljesen kimerültél. - Ne légy elkeseredve, sokan még eddig sem bírták volna!- közölte veled mosolyogva, ahogyan föléd hajolt- Egyedüliként képes vagyok mind az öt ellem teljes körű manipulálásra! A ninjutsuk és az ilyen technikák teljesen haszontalanok ellenem!

//Ez a post csak amolyan lezárás szerűség, szóval nem kell rá válasz!//

A kérdésed és igazából a szavaid csak annyit fejtettek ki ruken-nen, hogy elmosolyodott barátságosan és a kezét feléd nyújtva felsegített a földről. Bár kisebb volt nálad, jó két fejjel, így felkellet rád néznie, mégis olyan érzésed volt, hogy kettőtök közül te vagy kisebb és valójában ez fordítva van.
- Hát persze, hogy segítek! -közölte veled- Most már Kirigakure-t szolgálód, ha erősebbé válsz, azzal a falúnak teszel jót!- mondta mosolyogva és bár nem mondta ki, tudtad, hogy mit mondott volna még. „Ha elárulod Kiirgakure-t, én öllek meg!”.

Az edzésért ajándék jár:
+ 15 ch színtel gazdagodtál!

//SAI//

Touya szinte egy szót sem szolt! Egész útón szótlan és amolyan bús volt. Bár az elején a sensei karjaiban próbálta adni a lazát, de most, hogy a társai elmentek, egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy olyan legyen. Majdnem meghalt és ez annyira friss és új volt neki, hogy talán fel sem fogta mi történt az előbb vele. Ha egy kicsit később érkezik a jounin, akkor nem sétálhatna most Kirigakure utcáin és nem beszélgethetne senkivel, egyszerűen mindennek vége lett volna és mindazon tett, melyet eddig véghezvitt, vagy éppen azok, melyeket el akart érni, immáron semmivé váltak volna, úgy eltűntek volna, mintha nem is lettek volna ezen a világon.
És bár az orvosnál, a sérülések ellátásakor egy kukkott sem adottki, a magában tartott fájdalom és az összeszorított fogak megmutatták a jounin-nak, hogy milyen is Touya valóban. Nem akarta a genin megmutatni, hogy fáj neki, vagy éppen szenved tőle. A sérülései bár nem voltak komolyak, egy tizenkét éves gyereknek, főleg hogy ezek voltak az első komolyabb sérülési, megmutatták neki, hogy milyen sérülékeny is az emberi test. De lassan ellátták a sérüléseket és ahogyan a jounin-nal kiléptek a kórház ajtaján és az elmondta a fiúnak azokat a szavakat, talán azóta először, felvidult az arca.

- Ha kell is, tudom majd használni!- mosolygott a férfira, ahogyan az eltűnt a város tömegében, Touya pedig hazamehetett.

Haza, ahol senki sem várta. Egyedül, a kihűlt lakásban, próbálkozott a kötések épen tartásával, ahogyan ez jobbára sikerült is neki, de mégis, először csinált ilyent, és ilyenkor egy szülő nagyon is lekélne. De ennek hiányában az ember saját maga tanul. Lezuhanyzott, és a kötés bár kissé elázott, fontos információkkal gazdagodott Touya, ahogyan a reggeli napfényben a tegnap megbeszélt helyre indult, a felszerelésével és az ugyanazon sínnel és sállal melyet tegnap este kapott.

~Tegnap, majdnem meghaltam! Ez nem fordulhat elő még egyszer! Nem lehetek gyenge... de mégis, ez a tudat miért zavar? Miért félek attól, hogy meghalok, hiszen eddig tisztában voltam azzal, mit is jelent ez a szó, tudtam mit von maga után, átéltem, de most mégis félek attól, hogy velem is megeshet!~

Ezen gondolkodott, ahogyan megérkezett a kiképzőterepekre, de hogy ott mi vár rá, az már nem rajta áll.

Touya némán állta a két társa kérdéseit. Vagyis csak Oichi-ét, hiszen a kunoichi nem nagyon mutatta ki, mit érez, de a szemeiből még a genin is látta, hogy kissé megnyugodott, hogy minden rendben van láthatólag. De észrevehették, hogy Touya megváltozott. A szemei sokkal borúsabbak voltak. Nem olyanok, mind amilyenek tegnap. Nem egy magabiztos emberré, akként megismerték a Kirigakurei genin-t.

- Nincs semmi baja, ne aggódjatok!- emelte le a kötésről, ahogyan meglóbálta a levegőben, ahogyan erőltetett mosollyal, próbálta elnyomni a fájdalmat, kevés sikerrel. Egy könnycsepp jelent meg a szemében- Auauauau... na jó még nem 100%-kos!- rakta vissza a kötésre, ahogyan megvakarta zavarában a tarkóját. - De köszönöm szépen, hogy aggódtatok! -sütötte le a szemeit, hiszen nem várta, hogy a másik két genin ilyen lesz.

Gondolatai azonban innentől kissé máshol jártak, újra azon gondolkodott, mitől félt. A haláltól. Gondolkodott, elmélkedett a halálról, pedig egy ilyen gyereknek mind ő, ezzel nem nagyon keltet volna foglalkoznia. De nem volt mit tenni, egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből.

~ Láttam az apám holttestét, láttam milyen amikor eltemetnek valakit, tisztában vagyok vele mit jelent a halál és mégis félek tőle. Nem a fájdalomtól, nem a szenvedéstől, a másokban hagyott űrről, hanem attól, hogy én magam megszűnök létezni! Ettől az egy dologtól félnék ennyire! Nem tehetném! Nem tehetem, shinobiként akármikor meghalhatok, de valamiért nem akarok, annyira félek, hogy... nem... erre nem is gondolhatok! Sohasem hagyhatom cserbe a társaimat... de mégis, érzem, hogy erre is képes lennék azért, hogy ne haljak meg?~

Touya nem szolt semmit a két genin szavaira, túlságosan is magába volt roskadva. Még azt sem vette volna észre, hogy eggyel többen lettek, ha a sensei nem szólalt meg. Touya kicsit unott, de inkább fájdalmas arccal nézett fel rá, ahogyan halott a mind mond, de felfogni nem nagyon tudta. De ez két okra volt visszavezethető. Elsőnek is! Annyira a gondolataiba merült, hogy szinte addig a percig nem is törődött azzal, mit mond a jounin, annak ellenére, mind ahogyan írtam, hallotta azokat a bizonyos szavakat. De a második az volt, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit is beszél a férfi. Értetlenül nézte a Muramasa-t, ahogyan összeráncolta a szemöldökét, majd halkan felsóhajtva az előbb mondott félszavakból próbált valamilyen érthető- általa kreált választ kinyögni.


- Hát..- vakarta meg az épp kezével a tarkóját- Ez egy...- zavarban volt, mert egyáltalán nem tudta mit is kéne mondania- … chakra koncentrációs gyakorlat! -nyögte ki, de honnan vette ezt az ötletet, arról fogalma sem volt, de mivel kicsit várva nem észlelte, hogy a jounin ellentmondott volna neki, ezért folytatta, persze az előbbi ötletéből kiindulva- A segítségével pontosabban leszünk képesek alkalmazni a chakránkat! Az adott helyre vezetni és megfelelő energiában kiáramoltatni! Sokkalta kevesebb energiát felhasználva mind korábban!- jutott eszébe az akadémia, mikor a chakra-ról tanultak és ott megemlítették ezt. Milyen jó, hogy az ember figyel az órán nem igaz? - De hogy ez hogyan is kapcsolodik a vízen járáshoz, ahhoz nincs ötlelem!

Touya egy csöppet n a jó egyáltalán nem csöppet de hozzá képest mégis furcsán elpirult a férfi szavain, melyet csak neki intézett Masamune, de egyben a közelség miatt a két genin is hallotta ezeket a szavakat és érthetően a helyzethez, nem értettétek, mi is zajlik le a két shinobi között. De Touya nagyon is értette. A sensei erőt próbált bele önteni, mert ami látható volt az látható volt még ha a másik két genin nem is vette észre. Touya pedig csak elmosolyodott, ahogyan határozottan bólintott egyet.

- Ezt én is tudom! - mondta, mosollyal az arcán a jounin-nak, ahogyan a hangjából öröm visszhangzott vissza. A jounin erőt öntött bele és teljesen elvette azt az érzést, mely annyira zavarta.

De ahogyan a sensei közölte mi is a technika lényegének az alapja Kirigakurei genin a ízhez sétált, de megállva ellőtte csak a vízfelszínt nézte. Nem megriadt, nem félt attól sem, hogy esetleg vizes lesz, hanem csal elgondolkodott, elgondolkodott azon, hogy mi is ennek a technikának a lényege.

~Azt mondta, hogy „ talpatokba kell koncentrálnotok a chakrátokat, majd fennmaradni a víz tükrén”, de ha ilyen könnyű lenne, akkor már az akadémián megtanultuk volna! Azt mondtam, hogy a chakra koncentrációját tanuljuk meg ezzel, a megfelelő helyre, a megfelelő időben, a megfelelő mennyiségben! Ami azt jelenti, hogy a víz felszínére lépésem, ellőt a talpamba kell koncentrálnom a chakrámat!~

Kezeit összeérintve, alkotta meg magában a chakrát, ahogyan azt annak idején a shunsin no jutsu tanulásakor tanulta meg, majd ugyanazon az elven továbbhaladva , csak a lábbába, pontosabban csakis a talpába vezette a chakráját. Lassan, nem kapkodva tette ezt, ahogyan amikor érezte, hogy a talpát átjárja a chakra, kinyitotta a szemét.

~Megvagyunk! Most csak elég lenne a víz felszínére lépnem? Nem! A megfelelő helyre, a megfelelő időben! Szóval most, hogy összegyűjtöttem, akkor kell kiengednem, mikor a víz felszínére lépek!~

Teste lassan megmozdult, még mindig nem kapkodott, ahogyan óvatosan csak az egyik lábát helyezte a vízre, de nem nehezedett rá egyből.

~A megfelelő mennyiségben! Akkor próbálkozzunk kicsit többel!~

És a lábbából kivezetve kicsit talán túl sok chakrát is, aprónként ránehezedett a lábára, hogy meglássa, vajon megáll-e a víz felszínén! Azért ilyen óvatosan, mert nem akart vizes lenni, de ami késik, az biztos nem múlik!

//Egyenlőre ennyi, hagyom, hogy eldöntsd, vajon jól gondolkodtam-e, ha igen, akkor a köv postban már nagyobb lelkű leszek a vizes résszel! //

Touya első próbálkozás óvatos és egyben nagyon, nagyon lassú volt. Nem kapkodott el semmit, nem akart vizes lenni, talán éppen ezért húzta annyira az időt, pedig bár a külső szemlélőnek úgy nézhetett ki, hogy elégé vacillál azon, amit tenni akar, egyfolytában gondolkodott, főleg azután, amikor az első próbálkozása után visszahőkölt. Ahogyan a víz nagyon cseppekben kiszorult a lábba alól, olyan volt, mind a menekülni kívánó víz a chakra elől és bizony Oichi-nél is hasonlót látott.
Leguggolt a víz partjára, ahogyan a vizet bámulta, egy szó nélkül, ahogyan tisztán hallotta a társai-t akiknek nem nagyon ment, de ez nem is csoda, ez nem éppen egy hétvégi gyakorlat.

~Értem! Ha túl sok chakrát használok fel, akkor a többlet kiszorítja a vizet a lábam alól, mert a víz nyíltan reagál a tömény chakrára is, ha azonban túl keveset használok fel, egyszerűen elsüllyedek mind Yukitomo! De ez még nem minden! ~ szántotta végig a kezével a víz felszínét ~A víz hullámzik és mindig változik! Sohasem állandó, nem egy szilárd anyag! Ha egyenlő erővel, egyetlen egy pontba koncentrálom majd a chakrát, akkor nagy valószínűséggel semmit sem fogok elérni vele, ha azonban elosztom egyenletesen a lábam minden részében, akkor az tökéletesen fog illeszkedni a víz felszínére! Erre akart rávezetni minket a sensei?~

Nézte a férfit egy pillanatra, ahogyan elmosolyodott.

~Akárhogy is, ameddig nem próbálom meg, nem fogok sikert vagy kudarcot elérni!~

Állt fel, ahogyan teljesen nyugodt volt. Nem zavartatta magát, tudta, hogy úgysem fog sikerülni neki elsőre, fizikai képtelenség, hogy valaki elsőre képes legyen hasonlóra, hiszen lényegében a chakra irányítási módszer alapjait tanulta most csak. Lassan megalkotta a chakrát, ahogyan a lábában, immáron egyenletesen elosztva, újra kissé nagyobb energiákat összegyűjtése emelte a víz fölé, ahogyan a víz reakciója sem maradt el. Újra pörögni kezdet a lába alatt, ahogyan a genin lassan csökkentette a kiengedett chakra mértékét, és a a víz hullámzása is kisebbé vált ezáltal. Tudom, tudom, elégé pazarló dolog ez, de ezen mennyiséget csakis így tudta tökéletesnek mondhatóan belőni! És amint ezzel készen volt, megpróbálkozott a víz felszínére lépni és a ráterhelni a testsúlya egy kicsit részét a lábára, ahogyan nézte a reakciót, hogy vajon a lábba süllyed, vagy nem süllyed tovább.

A víz nem volt szilárd, bár más formában képes szilárd formában is jelen lenni ebben a világban, ez nem egy földrajzóra, és ha többet írnék erről, az sem juttatna közelebb ahhoz, ami következni fog. A víz hullámzása okozta meglepödötség kissé váratlanul érte Touya-t. Teljesen olyan érzés volt, mint a futóhomok. Megállt rajta az ember, de lassan, ahogyan a testsúly is előjött, megmozdult az ember alatt és magába akarta rántani. Így érezte magát a Kirigakure-i genin is, ahogyan a lábba lassan ugyan, de elkezdett süllyedni, miközben ez elég volt ahhoz is, hogy az egyensúlyából kimozdítsa őt. Kapálózva dőlt egyre jobban hátra, ahogyan reflexből cselekedett. Hátravette a másik lábát, hogy megtartsa magát, ami viszonylag sikerült is. Nem vágódott háttal a vízbe, de cserébe, főleg ha erővektorokat nézzük, a többletsúlynak hála azon lábba is jobban kezdett süllyedni és Touya-nak gyorsan kellett reagálnia.

~Ez így nem lesz, több chakrát kell a lábamba vezetnem, hogy megtartsam magam, a testsúllyal nem számoltam!~

Állt meg a süllyedés, ahogyan így is jó sípcsont közepéig állt a vízben. Lassan kifuja a levegőt, ahogyan érezte nem ezt rontotta el. Lassan ugyan de tovább süllyedt még akkor is, ahogyan a vizet nézte, mely a térdét verdeste.

~Értem! Nem elég szétosztani a talpam minden részében a chakrát, hanem változtatott menyiségben kell használnom! A víz egyenlőtlen a talpam alatt, ami azt jelenti, hogy a víz hullámzásához kell igazítanom a kiáramlás mennyiségét is! Nincs mit veszteni, próbáljuk, hogy valóban működik-e ez a trükk!~

Alkalmazta az elméletét a gyakorlatban is, ahogyan a többi abban a pillanatban már nem rajta múlt.

Akármilyen jó volt, akármilyen könnyűnek nézett ki az amit a fiatal Kirigakure-i genin kigondolt, lassan megmutatkozott az, hogy a gyakorlat és az elmélet közötti különbség, bizony ég és föld. Hiába próbálta meg Touya a gyakorlatban azt amit kigondolt, az lett a vége, hogy csak a vízet nyelhette egy másodperccel később és bizony fél kézzel nehezen tudott csak kikalinpálódni a vízből. Csurom víz és a hideg levegő az emberre különös hatással volt mindig is. A genin esetében pedig csak újabb eltökéltséggel, hogy irány előre megállás nélkül. Újabb próbák sorozata és alig érzett javulás volt az eredmény, ahogyan a jéghideg víz lassan melegnek tűnt és az egész gyakorlat csak időpazarlásnak. De mindegy, Touya nem adat fel, ennyi minden után, ennyi fájdalom és erőlködés után, már nem volt képes abbahagyni. De nemhiába gyerek ő is és az utolsó csobbanás után, ahogyan partra ért, mérgesen dobta le magáról az átázott kötését.

- A francba már! -kiáltotta el magát, ahogyan egy pillanatra mindenki rá nézett, majd Masamune intésére és a szavaira mindenki odasomfordált, csurom vizesen és fáradtan.

Táskájából néhány fonnyadt szemlét vett elő, melyet még reggel csinált magának és hát aki ránézett az egyből észrevette, hogy nem gusztusos darabok. Hát Touya egyedül élt már és nem is volt egy szakácsmester, éppen ezért néha összecsapott néhány gyorsan előkerült alapanyagból készült ételt és kész is. Ahogyan kicsomagolta, szinte érezte magán, hogy a másik két genin őt nézi, majd ahogyan rájuk nézett értetlenül követte a tekintetüket az étkére.

- Most mi van?- kérdezte tőlük- Nem volt más otthon! -fakadt ki, mivel fáradt volt kissé és nyűgös és vizes is- Egy kis narancs, szárított fafülgomba, hagyma, citrom leve kis kínaikel levél szójaszószal és rizzsel! -hadarta el az összetevőket, ahogyan ez inkább méregnek tűnhetett, mind valódi ételnek! Touya jóízűen harapott belőle egy falatott, ahogyan kérdően rájuk nézett- Kértek ti is?- kérdezte mosollyal az arcán, ahogyan mindenki visszautasította. Gyorsan megette mindenki, de mindenképp Touya az étkét, majd kissé sziesztázott a nagy evésre. Közben Masamune-t nézte, ahogyan vett egy mély levegőt és megkérdezte azt amit akart- Sensei, miért nem haladunk?- kérdezte Masamune-től váratlanul- Rájöttünk hogyan is kell, biztosan tudjuk már, de mégsem sikerül egyikünknek sem! Ennyíre nem lehetünk bénánk! És ez a tudat miatt egyre-egyre jobban mérgesebb vagyok! Szinte érzem már, hogy itt van a kezemben a cél, de mindig kicsúszik onnét és ez zavar!

// Urami //

Unottan dőlök neki az egyik fa törzsének, révén, hogy túl hamar értem ide. ~ Mindig én kések, de persze, amikor valami olyan van, ami nekem is fontos, akkor nekem kell hamarabb ideérnem. Istenem, miért büntetsz? ~ - motyogom magamban, és a fejemet fogom.
- Annyi jobb dolgom lenne! Csajozni, bevágódni csajoknál, csajozni... Kevés szabadidőm van, ki se lógok a randevúkból, aztán, amikor a helyes kis Sakurával találkoznék, BUMM! - gondolkodom hangosan - Persze, hogy most kapok csapatot. Nem akkor, amikor azzal a kis mitugrásszal találkoztam. Nem. Ó, mond, miért büntetsz, Istenem?
Belerúgok a fába, amin eddig támaszkodtam, majd vörös fejjel tántorodok vissza. Nagyon kemény ez a fa! Fél lábamon ugrálva visongok, és Bakuchiku oldalra döntött fejjel szemlél engem. Mintha kuncogást vélnék benne felfedezni.
- Nem vicces... - morgom, majd miután lenyugodtam, kifújok egy tincset a hajamból, és újra neki dőlök a fának. Csak lennének már itt!