Kiképzőterepek

Lassan helyreálltak nálam a dolgok. Mire ez bekövetkezett, vége volt a tesztnek. Felegyenesedtem, majd hátra dőltem, így már ültem a földön. Fejemet előre szegeztem, ezzel próbálva pihenni egy kicsit. Mire gondoltam akkor? Őszintén, semmire. Csupán üldögéltem magamban, bámultam magam elé, miközben vártam, hogy történik-e valami még. Mondjuk nálam ez nem ment furcsaságban. Világéletemben ilyen voltam. Csak ültem és vártam.

Amikor a sensei egy kérdést intézett felénk, egyenes választ adtam, a kérésnek megfelelően.
- Nem.
Ez volt a válaszom, de ez messze nem jelentette azt, hogy ezzel minden el van intézve. Volt valami, amiért nem tudtam zöld ágra vergődni ezzel a lánnyal. Persze ez nem abban keresendő, hogy éppenséggel most törölte fel velem a földet. Én nem vagyok valami hisztis hülyegyerek, hogy ezek alapján ítéljek. Nem, volt valami, amiért egyszerűen nem tudtam tisztelni a mellettünk álldogáló jounint. Ez meg is mutatkozott abban, hogy nem magáztam, szemben más sensei-ekkel. Ha pedig valakit már én sem tudok tisztelni... nos, akkor ott bizony problémák vannak.

A füstbombákat nem tudtam a földre dobni, mivel a sensei megfogta a csuklóm, majd én is megkaptam a gyomrosom. Erőtlenül zuhantam volna a földre, ha Hana nem tart továbbra is. Nem volt erőm ellenkezni vele, így könnyedén kivette a kezemből a füstbombákat. Utána elengedett, és kinyúlhattam a földön. A tünetek szinte teljesen megegyezetek Kazuyaeval: légszomj, fájdalom, és persze úgy éreztem, hogy az összes erő elszállt belőlem. Kellett hozzá némi idő, hogy egyáltalán föl tudjak térdelni. Lassan kezdett helyreállni a légzésem, és a fájdalom is alább hagyott. Majd a sensei föltett nekünk egy kérdést, amire Kazuya egyszerű, és rövid választ adott. Hanara néztem, aki egy fának támaszkodva állt. Eléggé meglepett a kérdése.
- Miért érdekel, hogy gyűlölünk-e? – kérdeztem vissza, hiszen fura volt, hogy egy ilyen zárkózott ember nyíltan megkérdezi, hogy hogyan viszonyulunk hozzá. Ahogyan eddig megismertem inkább arra számítottam volna, hogy egyáltalán nem fogja érdekelni a véleményünk. Főleg nem az érzéseink… Talán mégsem olyan megközelíthetetlen és embertelen, mint gondoltam? Talán mégsem olyan rideg legbelül, mint amilyennek mutatja magát? Talán tévedtem vele kapcsolatban? Bármi is legyen a válasz, Somoko nem véletlenül nem bízik meg benne. De ez az egy nap kevés ahhoz, hogy levonjam a következtetésem. A gyűlölet erős szó, és nem szoktam feleslegesen dobálózni ilyen szavakkal.

Hana most viszonylag barátságosabb arckifejezéssel nézett a két geninre, akiket láthatólag meglepett ez a kérdés. ~Gyűlöltök-e? Ez egy egyszerű kérdés, és a válasz is egyszerű kell hogy legyen, de ha van egy kis sütnivalótok, akkor rájöttök, hogy ez a teszt legfontosabb kérdése... ha eddig nem is értettétek meg, mi is ennek a feladatnak a lényege...~. És Kazuya úgy felelt, ahogyan azt Hana várta. ~Ahogy gondoltam, a gyűlölet kialakulásához ennyi még nem elég, így természetes, hogy a válasz nem! Még nem gyűlölsz Kazuya, de ez még változhat...~ mosolyodott el egy kicsit, ahogyan Hikari a válasz helyet, egy újabb kérdéssel felelt és ez volt az a pillanat, ami meglepte Hana-t. ~Nocsak, látom kezdett tapintani, hogy ezek a szavak, nem egyszerűen csak egy kérdést jelentettek...~ nézett a kunoichi-re.
- Azért, mert akit gyűlölsz, annak a közelsége is bántó, ingerlő! Akit meggyűlöl az ember, legyen akármilyen közeli vagy távoli, annak a szíve sohasem lesz képes elérni a másikat! - válaszolt nevetve, hiszen ezek a szavak az ő szájából kissé viccesen hangzott. - Így pedig egy csapatban sem fognak megférni! Nem fognak bízni egymásban, nem fogják megértenie egymást és ez,nagyban, sőt katasztrofálisan rontja a csapatmorált és a csapatmunkát. Ha pedig ez így alakul, akkor éles helyzetben egyenlő lehet a bukással! -lökte el magát a fától, ahogyan felétek kezdett sétálni. - Így gondolom már rájöttetek, hogy ha a válasz igen lett volna, annak a személynek nem lett volna helye ebben a csapatban. - ért Hikari mellé, ahogyan a zsebébe és leguggolt a lány elé- A gyűlölet pedig a haragból születik és kint és szenvedést von maga után...- nyújtotta oda a lánynak az imént elkobozott két füstbombát és az amint kivette a kunochi kezéből felállt. - Ezeket a szavakat tartsátok észben, hiszen a harag és a gyűlölet mindennapos dolog lesz az életekben. Háború van! -jelentette ki- És az én feladatom hogy felkészítselek tieteket az előttetek álló küzdelemre. Ez a teszt arra szolgált, hogy rájöttetek, hogy mi a különbség a ti és egy jounin szintje között, hogy mennyire gyengék vagytok és hova fejlődhetjek! - közölte veletek a teszt igazi lényegét, bár erre már rájöhetettek volna korában is, hiszen ő mondta az első szavainál, hogy „… olyan genineket akartam, akik képzettek, szófogadók és ugyanúgy küzdenek értem, mind Kirigakure-ért!” szóval ha tudta, hogy képzettek vagytok, akkor semmi értelme sem lett volna, hogy felmérje a képességeiteket. - Nem anyáskodni fogok feletettek! Én vagyok ennek a csapatnak a parancsnoka és ti vagytok a katonák! Nem tűrőm, hogy megkérdőjelezzétek a parancsaimat, de nem várom el azt sem, hogy ostobán eldobjátok az életeteket. Bennetek láttam a legnagyobb potenciállt arra, hogy valaha túlszárnyaljatok engem! Ennek megfelően pedig nőjetek fel a feladathoz, váljatok felnöté és járjátok azt az utat, amelyiket akarjátok és én támogatlak majd titeket, míg Kirigakure vagy ellenem nem fordúltók! Álljatok fel! - kiabált rátok, ahogyan befejezte azt amit akart, ahogyan Kazyua mondta volna, befejezte a monologját és most már minden tiszta lehet előtettek.

Miközben hallgattam a sensei-t, akarva akaratlanul is szöget ütött valami a fejemben. Valamit ugyanis Hana elfelejtett megemlíteni a gyűlölettel kapcsolatban, sőt, a szavaiból ismerve nem is tudott róla: a szeretetet. A gyűlölet és szeretet ugyanis mindig egy kézben jár. Tekintettel arra, hogy mindkettőben érzelmi többlet van, ez érthető is. Gyűlölni csak olyan embert lehet, akit egyrészt ismerünk, ráadásul nem is volt valami rossz kapcsolatunk az illetővel. Írt is régen valami költő erről egy verset. Ki is volt az... á, most nem fontos. Éppen ezért volt az, hogy én nem gyűlöltem azokat a ninjákat, akik annak idején meggyilkolták az apámat. Igen, valószínűleg nem lettem volna velük puszipajtás, de gyűlölni nem tudtam őket, pont ebből az okból kifolyólag.

Engedelmeskedve felálltam. Tekintettel arra, hogy már jó sok idő eltelt a hasba vágás óta, mostanra már nem sok bajom volt. Ergo nem okozott különösebb nehézséget az, hogy egyenes háttal álljak ott a sensei előtt, miközben vártam, hogyan folytatódik a dolog.

Miután visszakaptam az elkobzott füstbombákat, és Hana abbahagyta a mondandóját, fölálltam. A senseit néztem, de a tekintetem mostmár barátságos volt. Sőt Hana kezdett egészen szimpatikussá válni. Amiket mondott, nos, a legtöbbel egyetértettem, és néhány dolognak örültem is. A szavai nem azt sugallták, hogy valami gond lenne vele, vagy az értékrendszerével. A véleményem róla percről percre változik, de ez betudható annak, hogy nem tiszta lappal indult. Hiszen amiket Somoko, és Kazuya is mondott róla… De annak ellenére, hogy milyen a természete, még nem feltétlenül következik, hogy rossz ember lenne. Amiket elmondott azokat ésszerűnek tartom. Vajon tényleg csak ennyi lenne az egész, hogy „nehéz eset”, vagy többről van szó?
Vajon miért hangsúlyozza ki már megint magát. Hogy ellene vagy Kirigakure ellen fordulunk… talán a kettő nem ugyanaz? Ha ellene fordulunk, akkor Kirigakure ellen is fordulunk, vagy nem így van? Elmosolyodtam, talán mindent túlkomplikálok. De ilyen a természetem, kicsit bizalmatlan vagyok azokkal szemben, akiket nem ismerek, és hajlamos vagyok a legrosszabbra gondolni. De csak egy kis időre van szükségem, és arra, hogy megszokjam a személyiségét, és nem lesznek gondok. Végül is biztos vagyok benne, hogy sok mindent meg tud nekünk tanítani, és mellette erősebbé válhatunk…

Mind a ketten feláltatok, ahogyan Hana elégedetten arckifejezéssel nézett rátok. Kicsit közelebb engedett titeket magához, megismerhettétek a kedvesebb oldalát is, még ha egy pillanatra is. De az a kis pillanat elég volt ahhoz, hogy mind a ketten kissé közelebb érezzétek őt magatokhoz és ez is volt a terve. A csapatmunka egyik alapja, hogy a csapat tagjai ismerjék és elfogadják egymást.
De abban mind a kettőtöknek igaza volt, igazatok volt abban amire gondoltatok. Igaza volt Kazuya-nak, hogy a gyűlöletet csak az érezhet, aki ismeri is azt, akit gyűlöl, és a szeretett és a gyűlölet között csak egy halszálnyi a választóvonal. És Hikari is észrevette, hogy Hana saját magát néha Kirigakure helyébe mondja, vagy úgy mondja, mintha ő maga Kirigakure felett állna. Ki tudja, van-e ennek igazsága, majd az idő elmondja.
De ez most olyan lényegtelenek tűnt. Hana rátok nézett, ahogyan intett a fejével, hogy ideje menni. És ahogyan az ajtóhoz ért és kinyitotta a lakatott, megtudtátok, hova is mentek.
- Annak alkalmából, hogy ma töltitek a következő hetek utolsó napját Kirigakure-ban, meghívlak titeket ebédelni! -közölte veletek a hírt, ahogyan utatok a Fáradt ninja éterem felé zajlott és addig megtudtatok, néhány érdekes dolgot.
- A következő egy hónap nem a küldetésekről szól majd, hanem az edzésről. Fejlődnötök kell ez tény! - közölte veletek út közben- A Mizukage engedélyével egy eldugod és titkos helyen fogunk edzeni... a Szent vizek templománál! Azt a helyet, csakis a klánom ismeri, mivel rengeteg titkot rejt és máskülönben onnan származnak a gyökereim is. De nem ez a lényeg, hanem hogy az edzés után, egy chuunin szintjén kell majd lenetek! Kemény, fárasztó és tapasztalatokkal gazdag hónap vár titeket, így a mai napot a kapcsolatok megismerkedésére szánóm! - értettek a helyszínre és belépve helyett is foglaltatok.
- Kérjetek, amit akartok, én fizetem! -mosolyodott el, ahogyan az ételek megrendelése után, Hana figyelme újfent felétek fordult. - Mondjatok el minden-t magatokról, minden amire úgy gondoljátok, hogy szükségünk van. A képeségeiteket, az álmaitokat és mindent, amit szeretnétek megosztani velünk.

//A köv. post a Fáradt ninja éterembe mehet! Mivel tudjátok, hogy jövő hét csütörtökig nem lezsek, ezért több posztott is irhattok oda... //

Ruken végre megérkezett a kiképzőterepre és a szemét és az idegeit sem kellett húznia azzal, hogy a fiú-t keresse. Ott ült az egyik farönkön, kitámasztva magát nézte a felhőket, ahogyan amin észrevett téged integetni kezdett, hogy meny már oda, illetve ezzel tudatosította benned, hogy észrevett.
- Örülők, hogy eljöttél! -közölte veled mosolyogva, ahogyan mellé értél, de ő továbbra is a tönkön üldögélt, így most az egyszer kellett felnézned rá mióta ismered, ami zavaró volt- A Mizukage sama megkért, hogy foglalkozzak veled. Szeretné, hogy megismerd Kirigakure szokásait és tanításait, bár alapból véve szerintem azért választott téged Hana, mert a te stílusod és felfogásod éppen hogy eltért a miénktől, de ez van! Szóval...- ugrott le a melléd a földre- A mai egész nap arról fog szólni, hogy ellenem küzdesz...- mosolygott rád- Minden technikád és fegyveredet használhatod, ahogyan a teljes erődet is vesd be! Hiszen ez kiváló gyakorlás lesz arra, hogy lásd Kirigakure shinobi-jainak az erejét és stílusát. Szóval szólj ha van kérdésed, ha nincs akkor kezdhetjük is. -állt meletted, ahogyan mosolygott.

(A Kuchiyose no Jutsu elsajátítása - Karin)

Az út végére értünk, melynek eredményeként reggelre már ott álltunk Kiri főkapujában. Két hónapja nem láttuk már a falut, de valahogy olyan érzésem volt akkor, mint ha csak tegnap indultunk volna el a templomba. Mondjuk ez nem meglepő, utólag belegondolva elég hamar elrepült ez a két hónap.
- Kaptok egy hét pihenőt, utána találkozunk a falu főterén - közölte velünk Hana, majd egy villanás kíséretében eltűnt.
- Egy hét? Na ez kedves volt tőle - jegyezte meg Hikari.
- Aham - válaszoltam a magam módján. - Nos, én megyek is. Jó pihenést!
Intettem búcsúzóul a lánynak, majd elindultam hazafelé. A jól megszokott úton haladva hamarosan már ott is álltam a bejárat előtt. Halványan elvigyorodtam arra a gondolatra, hogy most már nem kell az ablakon keresztül bemásznom, mert büdös munkát végeztem. Kinyitottam az ajtón, és beléptem. Már éppen kiáltottam volna, hogy ,,megjöttem", amikor észrevettem, hogy anyám ott áll az előtérben. Mire feleszméltem, már magához is ölelt engem.
- Isten hozott - suttogta a fülembe, miközben visszaöleltem őt.
Majd öt percig álltunk így az előszobában, mire kibontakoztunk egymás karjaiból, és anyám beinvitált a konyhába. Az előszobában hagytam a táskámat, majd be is mentem a már említett helységbe. Míg anyám azon volt, hogy reggelit készítsen, én részletesen beszámoltam neki a történtekről. Néha ijedten fel is szisszent, amikor egy-egy hajmeresztőbb részéhez értem a történetnek. Mire a reggeli elkészült, én is végeztem, szóval egyből rá is vethettem magam az élelemre. Jól is esett, mit ne mondjak. Elég sokat gyalogoltunk az elmúlt pár napban, szóval a szervezetem szinte követelte a megfelelő utánpótlást. Ne mintha éheztünk volna, de a templomban megszokott rendszeres étkezést után az, amit az úton ettünk, kicsit kevés volt.
- Nézd, tudom, hogy csak most értél haza, de megkérhetnélek rá, hogy menj el a boltba, amint ez lehetséges?
- Persze, de ha nem gond, akkor aludnék előtte egy kicsit.
- Rendben. De addigra én már nem leszek itthon, szóval hagyni fogok egy cetlit neked a beszerzendőkről.
- Értettem.
Miután befejeztük a reggelit, hátamon a táskámmal beballagtam a szobámba. Ledobtam a táskámat, és azzal lendülettel estem be az ágyamba. Azonnal elaludtam.

Négy óra múlva ébredtem fel. Miután ruhát cseréltem és a fürdőben nagyjából rendbe szedtem magam, megtaláltam a cetlit, rajta a beszerzendőkkel. Több se kellett nekem, kezemben egy szatyorral elindultam a közeli boltba. Odaérve viszont nem várt meglepetés fogadott. Éppenhogy elkezdtem gyűjtögetni a szükséges dolgokat, valaki odalépett hozzám.
- Szép napot, Kazuya!
Ránéztem az illetőre, és meglepetten tapasztaltam, hogy Somoko sensei az.
- Jó napot, Somoko sensei! - köszöntöttem meghajolva a nőt.
- Hol voltál az elmúlt két hónapban? Többször kerestelek, de sosem találtalak meg.
- Fujishima sensei-el voltunk egy hosszabb tréningen. Elnézést, hogy hiába fáradozott - vakartam meg zavartan a tarkómat.
Egy árny suhant át a sensei arcán, de nem kommentálta a dolgot.
- Nézd, a legutóbb nem volt alkalmam ezt elmondani, mert siettem. Tekintettel arra, hogy hosszabb ideig dolgoztunk együtt, arra gondoltam, hogy búcsúajándékként megtanítalak téged egy jutsu-ra. Már amennyiben érdekel ez téged.
Gondolkodóba ejtettek Somoko szavai. Eléggé kíváncsi voltam rá, hogy vajon milyen technikát szeretne megtanítani nekem a jounin. Mindenesetre gondom nem származhat belőle, elvégre nincs sehol se megírva, hogy csak a saját sensei-emtől tanulhatok.
- Megtiszteltetés lenne, ha megtanítana rá, Somoko sensei.
A nő elmosolyodott.
- Rendben, találkozunk fél óra múlva a 4-es kiképzőterepen. Ennyi idő talán elég lesz, hogy elintézd az ügyes-bajos dolgaidat - nézett a kezemben levő szatyorra, majd elsétált.

Gyorsan összeválogattam, amire szükség volt, fizettem a pénztárnál, és már rohantam is haza. Hazaérve mindent kipakoltam a helyére, hogy ne anyunak kelljen vacakolnia vele. Hagytam neki egy cetlit, arra vonatkozóan, hogy elvégeztem, amit kért, illetve hogy hová mentem. Ezt követően rohamléptekben, a házak tetején ugrálva indultam meg a 4-es kiképzőterep felé, mely az 5-öshöz hasonlóan a falu falain kívül volt. Hamarosan átrepültem a városfal felett, és bevetettem magamat az erdőbe. A fák ágain ugrálva közlekedtem, míg meg nem érkeztem az edzőtérre. Alighogy földet fogtam lábaimmal, már meg is jelent Somoko.
- Sejtettem, hogy hamar itt leszel - mosolyogott a nő. - Mennyi időd lesz előreláthatólag a tanulásra?
- Kaptunk egy szabad hetet Hanától - válaszoltam.
- Értem. Nos, nem is húzom az időt, mert szükséged is lesz erre az egy hétre. Ugyanis nem kisebb technikára foglak megtanítani téged, mint a Kuchiyose no Jutsu-ra, vagyis az idéző technikára. Gondolom hallottál már róla.
- Igen, de a pontos működését nem ismerem.
- Hát most majd fogod. Első lépés: ki kell választanod, hogy milyen állatot szeretnél megidézni - a sensei itt tapsolt egyet, mire több tucatnyi, eléggé vastag tekercs jelent meg a semmiből - Ezek az irattárból vannak, rögzítve vannak bennük az, hogy melyik shinobi milyen állatot idézhet meg. Keresd ki, melyik szeretnéd.
Bólintottam, majd elkezdtem részletesen átnézni az előttem heverő tekercseket. Végül megakadt a tekintetem az egyiken: Farkas. Ezt látva eszembe jutott valami. Egy szövegrészlet, ami apám egyik számomra hagyott levelében volt benne: ,,Nincs is jobb társ a farkasnál".
- Ezt választom - mutattam a farkasos tekercsre.
Somoko bólintott, majd egy tapssal eltüntette a többi tekercset.
- Nyisd ki, és írd be a nevedet a legelső üres helyre.
Kioldottam a tekercs zsinórját, majd kihajtottam. Elég sok név volt benne, kellett egy darabig tekerni, mire megtaláltam az első üres helyet. Somoko adott egy tollat, amivel felírtam a nevemet az rublikába… egyenesen egy Sirokori Namito nevű, a kézírásából ítélve fiú neve alá. Miközben visszaadtam a tollat, eszembe jutott, hogy mintha Hikarinak is ez lett volna a vezetékneve.
- Még a véredre is szükség lesz.
Először nem értettem, miről beszél, de azután megnéztem Namito rublikáját, és láttam, hogy véres nyomokat hagyott a neve mellett. Fogtam hát az egyik kunai-omat, elvágtam az egyik ujjamat, majd rányomtam párszor a papírra. Amint megvoltam, Somoko összegurgatta a tekercset, majd ezt is eltüntette.
- Oké, ez volt a könnyebbik része. A technikához, mint azt sejtheted, nagy fokú chakra-koncentráció szükséges. Tény, hogy te megfelelsz ennek a követelménynek, de figyelmeztetlek: ez nem lesz egyszerű menet. Mindent bele kell adnod, ha sikerrel akarsz járni - tartott egy kis szüntet, majd: - Készen állsz?
- Hai! - bólintottam.
- Akkor a szükséges kézjel kombináció: I, Inu, Tori, Saru, Hitsuji. Sok szerencsét.
Míg beszélt, a véremmel keresztet rajzoltam a bal tenyeremre, hogy ha beforrna a seb időközben, akkor ott még legyen belőle. Vettem egy mély levegőt, és nekikezdtem a gyakorlásnak.
,,I Inu Tori Saru Hitsuji - Ninpou - Kuchiyose no Jutsu!"
Lecsaptam a földre a kézjelek elvégzését követően. Láttam, ahogy furcsa jelek jelennek meg a földön, majd egy pukkanást követően gőzfelhő jelent meg. Az hamar elült, ahogy lenéztem a földre. Valami kis szőrgombolyag jelent meg, ami élénken mozgolódott.
- Hát, sejtettem, hogy elsőre nem fog sikerülni - jegyezte meg Somoko, miközben egy újabb pukkanással eltűnt a szőrpamacs.
- De legalább megjelent valami.
- Az is igaz.
Egész nap ez ment. Akárhányszor hajtottam végre a jutsu-t, egyszer sem akart összejönni valami normálisabb végeredmény. Mindig csak ugyan az a rángatózó szőrpamacs jelent meg. Talán ez néhány óra távlatából már egyesek számára elszakadhat a cérna, ha még mindig semmi eredmény nincs. De én nem tartoztam ezen emberek közé. Szívósan, minden idegszálammal koncentrálva folytattam tovább a gyakorlatozást, töretlenül. Újra és újra elismételtem a jutsu-t, ráverve a földre.
- Jól van, elég lesz - szólt Somoko, aki egész nap türelmesen szemlélte a szerintem csapnivaló produkciómat.
A Nap már időközben erősen közeledett a horizonthoz, ezért igazat is adtam neki. Kissé megszédültem, ahogy kihúztam magam és elindultam felé.
- Ne szomorkodj, első nap senkinek sem sikerül még ezt végrehajtania. Nálad idősebbek is rengeteget szenvednek vele, mire érdemi eredményt fel tudnak mutatni. Az első nap még csak az ismerkedés volt a technikával. A tapasztaltak alapján próbálj rájönni, hogy mik a hibáid, és akkor garantálom neked, hogy ezen a héten meg tudod majd idézni a kívánt állatot.
Bólintottam neki, ennél több reakcióra most nem tellett tőlem.
- Holnap találkozunk - kacsintott nekem a sensei, majd eltűnt.
Jómagam gyalogszerrel indultam el a falu felé. Elég fáradt voltam, és nem akartam magam tovább gyötörni a fán való ugrálgatással.

Aznap éjszaka nem jött álom a szememre. Csak feküdtem az ágyamban, hanyatt, ahogy folyamatosan törtem a fejemet a megoldáson, miközben bámultam a sötét plafont. Talán még életemben nem járattam ennyire az agykerekeimet, mint ekkor. Minden eddigi ismeretemet igyekeztem felvonultatni megoldást keresve. Talán-e miatt nem bírtam aludni végül. Ilyen fokú gondolkozás mellett egyszerűen ez nem lehetséges.
,,Minden jutsu alapja a megfelelő adagolás. Chakra-felépítés, -formázás, -kontroll, illetve a megfelelő mennyiség. Ez mind szükséges ahhoz, hogy jól ki tudjak vitelezni egy technikát. Ha ezek közül valamelyik hibádzik, akkor fújhatom az egészet, mert csak fárasztom magam. Ma pedig pontosan ezt csináltam. Fogalmam sem volt róla, hogyan fogjak hozzá, csak körülbelüli értékeket használtam. Holnaptól rendszereznem kell, és sokkal jobban oda kell figyelnem, mit csinálok. Különben Somoko túlságosan is derülátó lesz azzal az egy hetes időhatárral."
Éjfél is elmúlt már, mire álom jött a szememre.

Az elkövetkezendő két nap ezeknek a bizonyos értékeknek a meghatározásával telt el. Utólag belegondolva el se hiszem, hogy mennyiszer ismételtem el ugyan azt a néhány mozdulatot, lassan már gépiesen. Nem merek számot mondani, de a száz talán jó irányszám lehet. Ahogy próbálkozásról próbálkozásra alakítgattam a mércét, igyekezve eltalálni a pontos adatokat, lassan, de biztosan éreztem, hogy igen, össze fog jönni lassan.
Ami a leghamarabb összejött, az a chakra-felépítése volt. Igaz, ez annyira nem ördöngös, révén, hogy minden jutsu alapját ez képzi. Nem sajnáltam az időt. Képes voltam akár tíz percen keresztül is koncentrálni a bennem levő elemi életenergiát, csak hogy a megfelelően összeállítsam. Ennél már jóval nagyobb fejfájást okozott a chakra-formázás. Azután jött a mennyiség beállítása. Anyám, mennyit képes voltam szöszmötölni ezekkel, mikor is apránként, lépésről lépésre próbáltam kipuhatolni a jó beállításokat.
Ahogy teltek az órák, úgy fejlődtem én is. Hogy mi volt a bizonyítéka ennek? Az, hogy az eredetileg csak szőrcsomóként megidézett valami folyamatosan változott. A második napon már apró lábai nőttek, sőt, a végére már megvolt a farok is. A harmadik napon halk, nyüszítő hangot hallatott. Apró változások, de tudtam, hogy fontos mérföldkövek a tanulásomban. Bár igazából nem mertem jobban belegondolni, hogy mi a fene lehet ez, amit egyfolytában idézgetek. Mert hogy nem farkas, az egyszer biztos.
Somoko folyamatosan figyelte a teljesítményemet. Viszont nem szólt közbe, hanem csak halkan szemlélt. Hálás is voltam érte neki, fölösleges magyarázással valószínűleg csak összezavart volna. Jól tudta, hogy rá fogok jönni a megoldásra, valószínűleg csak ezért szólított meg ritkán. Akkor is csak azért, hogy pihenésre szólítson fel.

Végül a negyedik napon történt valami. Már három kritériumot megfelelőnek tartottam, és a negyediken, a chakra-kontrollon dolgoztam. Délután négy fele járhatott, amikor furcsa érzés kerített hatalmába.
,,I Inu Tori Saru Hitsuji - Ninpou - Kuchiyose no Jutsu!"
Szinte éreztem, hogy minden együtt van. Mind a négy kritérium, amit az első nap végén felsoroltam magamban. Ott lüktetett a fejemben a felirat: ,,cél". Rácsaptam a földre, és az eddiginél jóval nagyobb füstfelhő jelent meg. Ahogy ott álltam, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy szempár villan a füstben. Ijedtemben hátráltam vagy két lépést, miközben le se vettem a tekintetemet a szemekről.
- Na végre, hogy alkottál valamit - hallottam a szarkasztikus hangot. - Halálra untam magamat!
A fűst elillant, én pedig megláttam a szempár gazdáját… és azt hittem, menten hanyatt vágódok döbbenetemben. Egy sötétszürke szőrzetű, hatalmas farkas állt velem szemben. A magassága majdhogynem akkora volt, mint én, és széltében sem volt apró ám. Ha nem lettem volna nehezen meglephető, akkor valószínűleg leesett állal bámultam volna a lényt.
- Ejha - sétált oda mellém Somoko. - Ez bizony nagy példány.
A farkas elvigyorodott.
- Mielőtt még fejedbe szállna a dicsőség: nem engem idéztél meg. Én csupán azért vagyok itt, mert azt az utasítást kaptam, hogy amint meg tudsz idézni valakit, jöjjek el és beszéljek veled. Az én nevem Hyomaru, és a farkasok urának egyik testőre vagyok. Seimitsu Kazuya, az urunk üzent neked.
- Nekem? - lepődtem meg.
- Hát, hacsak ismersz más Kazuyát, akkor nem. Mindenesetre: akárcsak apádnak, neked is rendelkezésedre áll mostantól a Shikon-farkastörzs.
- Ezt hogy érted? Apám is…
- Hát nem is tudtad? Édesapád szintén a farkasokkal kötött szövetséget annak idején. De én nem múltidézés végett jöttem ide. Bemutatom neked azt a farkast, akit egyedül csak te idézhetsz meg. Azt ajánlom, jól gondoskodj róla, és légy vele türelemmel. Csak nemrég született, szóval még lehetnek gondok vele.
- Értem - körbenéztem. - Deee… hol van?
- Mi az hogy hol? Itt áll mell…
Hyomaru oldalra nézett, de ott bizony senki sem állt. Szinte láttam, hogy egy izzadtságcsepp jelenik meg a farkas halántékánál.
- Kidi, gyere már elő, ne szégyenlősködj!
Egy ideig nem történt semmi. Aztán mozgolódás támadt Hyomaru mögött. Egy alacsony, acélszürke szőrű farkas lépett ki a testőr mögül. Kissé félénken nézett rám, de azért közelebb sétált.
- Ő itt Kidi, a társad, Seimitsu. Adok egy tanácsot: jól vigyázz rá. Az anyja megnyuvaszt téged, ha történik vele valami. De én búcsúzom is. Majd még találkozunk… már ha elég tökös leszel ahhoz, hogy meg bírj idézni.
Azzal Hyomaru eltűnt. Közelebb sétáltam Kiddi-hez, majd leguggoltam előtte. Félve nézett fel rám. Mondjuk érthető, jóval magasabb voltam nála, még térdelve is.
- Szervusz, a nevem Seimitsu Kazuya.
- Ki… Kiddi vagyok - dadogta a farkaskölyök.
Elmosolyodtam.
,,Na ezen még dolgoznunk kell." - gondoltam, miközben megcirógattam az állat fejét.
- Szép volt, Kazuya - mosolygott ránk Somoko. - Van még három napod. Mit gondolsz, megpróbálsz még két farkast megidézni?
- Igen. Ráéreztem a titok nyitjára.
- Rendben. De már csak holnap.

Így hát a következő napon folytattam az idézést. Gyakorlásként rögtön az elején előhívtam Kiddit. Szegény még mindig eléggé zavarban volt, de legalább most már rám mert nézni félelem nélkül. Sőt, meg is szólított.
- Izé… Kazuya… biztos meg akarod idézni a következő farkast?
- Igen. Miért kérdezed?
- Csak mert… sejtem, ki lesz az.
- Értem.
Bár hallgattam volna rá. Megint csak négy óra magasságában jártam, amikor a próbálkozásaimat újabb siker koronázta. Újra jóval nagyobb füst tört elő a földből. Először azt hittem, hogy megint Hyomaru jött elő, a megfelelő instrukcióival. De tévedtem. Ugyanis amikor elült a füst, csak egy kisebb alakot véltem felfedezni.
- Hali főnök, megjöttem!
Még egy kölyökfarkas jelent meg. Ugyan akkora volt nagyjából, mint Kiddi, csak ő fekete színű… és a hangjából ítélve nőstény.
- A nevem Urufu, a Shikon törzsből. Én vagyok a legerősebb fiatal farkas!
- Jaj, már megint kezded? - szólalt meg Kiddi.
Urufu rá emelte a tekintetét, majd gonoszul elvigyorodott.
- Jé, szeva' öcsi!
Mire egyet pislantottam, Urufu már rávetette magát Kiddire, és elkezdték marni egymást. Lehet, hogy csak a szokásos gyerekkori marakodás volt a két kölyök között. De közbeléptem. Elkaptam a nyakuknál levő vastag bőrrészt, majd felemeltem őket.
- Hé, mit művelsz? - rivallt rám Urufu.
- Kazuya, tegyél le, tériszonyom van! - nyüszített Kiddi.
- Na idefigyeljetek, odahaza azt csináltok, amit akartok, de itt ne essetek már egymásnak!
- Jaj, főnök, mi csak játszottunk, ennyire nem lehetsz poéngyilkos! - méltatlankodott Urufu.
Vártam még egy kicsit, majd leraktam őket a földre.

- Rendben, eddig jól szerepeltél - mondta nekem Somoko a hatodik nap reggelén. - De most emelünk a téten. Idézd meg Kiddit és Urufut!
Eleget tettem a kérdésének.
- Mondjátok csak, van még testvéreket?
- Igen, egy idősebb - válaszolt Urufu.
- Ő jóval erősebb nálunk - tette hozzá Kiddi.
- Értem - Somoko felém fordult. - Adott a feladatod. Próbáld megidézni a testvérüket. Mivel ő erősebb náluk, ezért jóval nagyobb erőfeszítésre lesz szükséged az idehívásához. Ez egy jó alkalom, hogy felkészülhess a további, erősebb farkasok megidézéséhez majd. Na, láss hozzá, két napod van.
Azonnal észrevettem, hogy ez valóban nehezebb lesz. Minden próbálkozásom ellenére nem sikerült megidéznem azt a bizonyos farkast. Hiába koncentráltam keményebben, toltam feljebb a szükséges mennyiségeket, csak nem jött elő a farkas. Mondjuk nem segített a dolgon, hogy Kiddi és Urufu olykor összekaptak, és pedig odamentem hozzájuk szétválasztani őket.
- Majd holnap folytatjuk - állított le Somoko. - Amúgy lehet, hogy lesz egy kis társaságunk holnap, szóval ne lepődj majd meg.
- Rendben.
Eléggé kíváncsi voltam, ki lehet az a bizonyos vendég. Nagyot néztem, amikor megláttam másnap reggel az illetőt?
- Chame?
- Szia Kazuya, rég láttalak - vigyorgott a lány.
- Hát igen. Mi szél hozott erre?
- Közelednek a genin vizsgák, és megkértem Somokot, hogy mérje fel a képességeimet. Nem szeretnék még egy évet halasztani.
- Értem - vakartam meg zavartan a tarkómat, elvégre én ütöttem el az előző évtől.
Hamarosan mindenki a maga dolgával kezdett foglalkozni. Kissé arrébb vonultam, hogy nagyobb helyet hagyjak nekik, és ott dolgoztam. Kiddi és Urufu már jött is, és dolgoztam a továbbiakon. Talán már túlvoltam a kétszázadik leütésen is a hét folyamán, de még mindig semmi a harmadik testvérrel kapcsolatban. Fokoztam a koncentrációt, mindent beleadtam, hogy az utolsó napon fel tudjam tenni az i-re a pontot. Éreztem, ahogy verejtékcseppek folydogálna lefelé az arcomon. Lassan pedig már más is.
Ugyanis eleredt az eső, nem is kicsit. Szakadt, mint ha dézsából öntötték volna. De ez nem érdekelt. Csak folytattam a gyakorlást. Viszont ezen a napon eléggé elhagytam magam. Gyakorlatilag nem pihentem, nem is ettem. Csak álltam és folyamatosan próbáltam megidézni a farkast. Ez pedig nem maradt büntetlenül. Már vagy egy órája gyakoroltam az esőben, amikor éreztem, hogy kimegy a lábaimból az erő. Térdre zuhantam, és valószínűleg el is terültem volna a földön, ha nem támaszkodok meg.
Miközben próbáltam visszafojtani a zihálásomat, rájöttem, hogy rengeteg chakrát elhasználtam a nap során. Léptekre lettem figyelmes.
- Kazuya, elég volt - hallottam Chame hangját, aki a hang alapján ott guggolt mellettem.
- Nem… még nem végeztem.
- Túl fogod hajszolni magad, ha nem vigyázol, akkor…
- Chame, hagyd! - hallottam Somoko szigorú hangját.
Vettem egy mély levegőt, ahogy ránéztem a kezemre. Az eső miatt lekopott róla a vér, a seb pedig, amit reggel ejtettem magamon, beforrt. Ahhoz már nem volt erőm, hogy kivegyek egy kést a tartóból és belevágjak a kezembe. Inkább felemeltem, majd a szemfogammal elharaptam a bőrt.
- Utolsó nekifutás - suttogtam magam elé.
Elkezdtem formálni a kézjeleket.
,,Soha. Sohasem fogok megfutamodni. Aki meghátrál, az elbukik, és minden erőfeszítése hiábavalóvá lesz. Ezt pedig nem akarom. Végig fogom csinálni, amit elterveztem. Mert én… ezt az utat választottam!
- NINPOU - KUCHIYOSE NO JUTSU! - ordítottam, ahogy rávertem a földre.
Talán az eltökéltségemnek, talán a megfelelő számú gyakorlásnak volt köszönhető. Fogalmam sem volt róla. De a lényeg: sikerült. Ahogy eloszlott a gőzfelhő, egy Kiddinél és Urufunál jóval nagyobb termetű, de még mindig alacsony farkas jelent meg. Bundája hófehér, tekintete pedig élénk.
- Üdvözöllek, Seimitsu Kazuya. A nevem…
De itt nem bírtam tovább. A szemeim felakadtak, én pedig elterültem a földön.

Mikor magamhoz tértem, egy sóhajt hallottam.
- Végre magadhoz tértél.
Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Chame üldögél mellettem.
- Hol vagyok?
- Nálatok. Somoko sensei-el hazahoztunk. Neki sajnos el kellett mennie, de megkért, hogy elmondjam: meg van veled elégedve.
Lehunytam a szememet, ahogy igyekeztem feldolgozni azt a sok információt, ami most ért. Valóban, a saját ágyamban feküdtem, a szobámban. Aztán bevillant egy emlékkép: az utolsó pillanatban, mielőtt elájultam volna, ott állt a harmadik farkastestvér is.
- Amúgy azt a farkast Rakurai-nak hívják - jegyezte meg a lány.
- Pont ezen gondolkoztam.
Chame elmosolyodott, miközben felállt.
- Hagylak pihenni. Jobbulást!
Elindult kifelé.
- Chame! - szóltam utána, mire a lány megtorpant. - Sok sikert a vizsgához.
- Arigatou - mosolygott még egy utolsót, majd kisétált az ajtón.
Újfent lehunytam a szememet. Szóval végül sikerült, mindhárom farkastestvért meg tudtam idézni. Most már koncentrálhatok a pihenésre is… ami az órára pillantva, már csak egy negyed nap hosszúságú lesz. De nekem ennyi bőven elég.

Farkasok:

Név: Kiddi
Nem: hím
Státusz: kölyökfarkas
Elem: ismeretlen
Szín: acélszürke
Leírás: Kiddi-nek, mivel csak nemrég született, nincsenek nagyobb harci tapasztalatai. Viszont a szaglása nagyon éles, szinte bármit képes megtalálni. Emellett meglehetősen szégyenlős és félénk.
Megjegyzés: Kiddi az egyetlen, akit csak Kazuya idézhet meg.

Név: Urufu
Nem: nőstény
Státusz: kölyökfarkas
Elem: ismeretlen
Szín: fekete
Leírás: Urufu teljesen ellentéte Kiddinek. Beszédes és bátor, bárkinek képes nekimenni. Ez viszont kockázatos az ő korában, mivel fizikailag nem sokkal erősebb Kiddinél.

Név: Rakurai
Nem: hím
Státusz: kölyökfarkas
Elem: ismeretlen
Szín: fehér
Leírás: Rakurai a legidősebb a három testvér közül, de még ő sem fejlődött ki teljesen. Fizikai ereje arányos a korával, viszont nagyon gyors, aminek köszönhetően rövid időben belül odaérhet bárhová. Mivel ő a legidősebb, ebből érthető, hogy nagyon komoly személyiség, általában megfontoltan cselekszik.

ELfogadva!!!! -Karin

// Bocsi a késésért! //

Ruken azonnal reagált a mozdulataidra, de mért ne tette volna, révén, hogy nem éppen egy újonc geninnel harcik-t, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy nagy előnyt adjon neked. De mégis a szavaid hallatán kissé meglepődött, de ezen sem volt mit csodálkozni. Hiszen kijelented, hogy rajta fogsz kipróbálni egy új technikát!
- Alig várom! – kiabált vissza mosolyogva és végignézte a sikertelen kikísérletezett.
A kis villámnyalábbók megjelentek az ujjaidon, kisebb kisülés formájában, majd egy összeálltak egy pillanatra, de abban a pillanatban szinte semmivé is váltak. Nem tudtad olyan jól összpontosítani a chakrádat, hogy egyszerre több helyre is figyelj. Igen többre, mert Ruken sem fogta vissza magát.
- Suiton: Taihoudan // Víz elem: Nagy Lövedék ! - mondta ki a kézjelek utána a technika nevét, ahogyan a szájából egyenes sugárban, egy erőteljes vízsugarat küldött feléd, mely szerencsédre nem kapott telibe. Sikeresen változtattad meg a súlypontodat és tértél ki a támadás ellő, mely a fejed fölölt zúgott el, de ennek volt köszönhető, hogy technikád sem jött létre. És abban a pillanatban, hogy földet értél, kezdődhetett a teszt újra.

Egy kézzel hajítottad el a késeket és mindegyik a megfelelő hely felé tartott, de ezen nincs semmi különös, a te szinteden egy ilyen alapszintű mozdulat még megerőltetést sem jelenhet. Ahogyan Ruken-nek sem a kivédése. Villámgyorsan fedődött oldalra, így a kések csak a hűlt helyét szántották keresztül, ahogyan veled közösen egyértelműen ő is kézjelekbe fogott. De te végeztél ellőbb.
Ahogyan a földre csaptad a kezedet, hatalmas légnyomás támadt, ahogyan a föld megemelkedett alattad, vagyis nem a föld, hanem te, hiszen a sárkányod hátán voltál, mely néhány csapással a magasba is emelet téged. De a lenti porfelhő csak lassan tűnt el és a legnagyobb megdöbbenésedre, Ruken is hasonló szintű technikával rukkolt elő.
- Suiton: Suiryuuben // Víz elem: Vízsárkány korbács - mondta ki a technika nevét.
Kezét magasba emelve, a keze felett egy hatalmas vízbuborék lebegett, ahogyan a csodálatos látvány megelevenedett és több száz apró kis csáp szabadult ki, melyek mind az égbe törtek. Kanrou ide-oda cikázva próbálta elkerülni a halálos nyalábokat, ahogyan minél magasabbra kelet menekülnie és te alig tudtál megállni a hátán. De megussztátok. A csápok megálltak alattatok és nem tudtak feljebb jönni, de a jutsut Ruken még mindig nem oldotta fel. De most van időd valamit kitalálni.

Ruken némán állt ellődet, ahogyan te a sárkány hátán meglovagolva a szelet, felülről próbáltál a társaddal együtt hatásos támadást inidtani ellene. Az ujjaid végén létrejövő kis szikrák lassan összeálltak apró kis gömbökbe, de a technika nem volt valami teljes, Csak két ujjad végén állt össze teljesen és masszívan a gömb. A másik hárman inaktív volt a gömb.
Eközben pedig a sárkány is aktivizálta magát és ahogyan a szája megtelt vízzel, abba chakrát vegyítve lőtte ki az ellenfeled ellen. És bizony ő sem maradt rest a válasszal. A gömb is megelevenedett, ahogyan az egész egy sugárban tört ki és lassan egy hatalmas szörny alakját felvéve megpróbálta felfalni a Teppoudama-t (Suiton: Suishuu Gorugon )! Sikertelenül.
A vízgömb szó szerint áthasította a vízszörny-et és becsapódott a földbe, ahogyan a környéken fél percig zuhogott az eső és téged is betelített. Ruken sehol sem volt, a füst eltakarta előled őt. Éppen ezért ezt az időt kihasználva megpróbálkozhatsz a technika mégjobani elkészítésével.

//Ruken nem a vízsárkány jutsut alkalmazta! //

A füst csak lassan kezdett oszlani, de te nem vártad meg azt, hogy az ellenfeled előnybe kerüljön és kockáztattál. Ügyesen észrevetted, hogy a rád fröccsent víz bizony negatív hatással lesz rád is, ezért nem kockáztattál, hanem az elsődleges fegyveredhez nyúltál és egy erős technikával mutattad meg, miért is vagy te olyan veszélyes, mind az hírlik.
A villámcsapás lecsapott az égből és telibe találta Ruken helyét, olyannyira, hogy kisebb légnyomásváltozás megmutatta, mi is van a füst alatt. A nagy semmi. A villámtámadásod és a víznek hála a föld szikrázott alattatok, elég nagy távolságban, de Ruken-nek a nyomát sem láttad. Aggasztó és két kivitel létezik ebben a helyzetben! Vagy annyira bekapta a támadás, hogy egyszerűen a testét is elpusztítottad, mondjuk ez a legrosszabb számodra és a legjobban el nem képzelt dolog. A másik, hogy megúszta a támadást és most elrejtőzött ami annyit jelent, hogy előnybe került veled szemben.
És abba is került. A következő pillanatban a sárkányod megdermedt, ahogyan a szárnyai nem mozdultak, de mégsem zuhant le. Ott lebegett, ahogyan csak morgott és remegett.
- Ez egy pecsét technika...- dörmögte, ahogyan a szárnyain és az egész testén piros jelek jelentek meg és futottak egészen a földig, összekapcsolva őt azzal. A jelek pedig mozogtak és feléd tartottak. - Menekülj! Ha elkapnak a jelek téged is, akkor véged!- kiáltott rád! De hogy mit csinálsz, az csak rajtad áll.

A sárkány egy pukkanás kíséretében eltűnt a szemed elől, ahogyan ezzel a tetteddel, egyben megmentetted a pecséttechnika esetleges mellékhatásai alól is. De volt még valami, amit orvosolni kezdett. Lényegében a lehető legegyszerűbb fizikai törvény. Magasról zuhansz és ha földet érsz kilapulsz. De erről is gondoskodtál és a kézjeleket után, a testeden megjelenő pikkelyeket még Ruken is csak egy pillanatra látta, mielőtt beleépültél volna a földbe, hatalmas krátert hagyva magad után. A föld felrepedt, ahogyan Ruken előlépve az egyik fa mögül, elkezdett feléd sétálni. Lassan és óvatosan, nem akart meglepetést, de nem tudta mire vélni a technikádat sem. Sőt abban sem volt biztos, hogy túlélted a zuhanást.
De túlélted és mind egy szuperhős kisétáltál a kráterből, újból szembe állva az ellenfeleddel. Ruken arcára csak egy mosoly ült ki, ahogyan körbepillantott.
- Értem, szóval, egy keményítő technika?- kérdezte tőled mosolyogva- Ez a csata elég sok kárt okoz a környezetben...- jegyzete meg és valóban. Már két nagyobb kráter is torzította az összképet és még alig kezdtétek el- … de mindegy. A lényeg, hogy rájöttem, most már másképpen harcolsz mind a kunoichi ellen múltkor. A technikáid és a stílusod egyértelműen nem közelharci. Szeretsz nagy teret hagyni magad és az ellenfeled között. Vagyis szűk helyen a technikáid és te magad is, semmire nem mész. - elemzett, helyesen vagy helytelenül egyenlőre, révén, hogy eddig a pillanatig nem harcoltatok túl sokat közelharcban. De újból esélyt add, hogy te támadj először! De az csak rajtad áll, hogy élsz-e vele.

Nem akartál előnyt adni az ellenfelednek, ezért kihasználtad az első adandó alkalmat, hogy támad az ellenfeledet, még úgy is, hogy egyáltalán nem voltál biztos abban, hogy nem Ruken valamilyen csapdájába estél bele esetleg! De az események nem erre engednek következtetni. Ruken-nek a szem sem rebben, ahogyan a kardodat a földbe szúród, de mikor már a kézjeleket formázod, teljesen más helyzet alakul. Elkezd feléd rohanni, kezében pedig megvillan a kunai kés. Ilyen egyszerű és átlátszó támadással akarna sarkalnia arra, hogy megszakítsa a kézjeleket? Hát meglehet.
Hiszen ahogyan a már csak néhány lépésnyire van tőled, a villámok felcsapnak föld alól és a jounin fiúnak, egy nagyon is elegáns és egyben veszélyes mozdulattal ugrik el előle. És ezzel kerül föléd, a levegőben, melyet te ki is használsz. Egy szempillantás alatt kerülsz mögé, ahogyan a kézfejedet a villámburok veszi és mellyel erőteljesen ütőd vállba. Látod, ahogyan a fiú még rád néz, de az arcára nem ül ki semmilyen érzelem. Majd pedig megtörténik az,mire számíthattál volna.
Sejthetted volna, hogy egy jounin szintű ninja, míg teljesen ki nem ismer, nem fog nyíltan támadni. Ruken teste egy pukkanás kíséretében válik füsté (Árnyék klón technika) ahogyan te már a környéked vizslatod, hogy vajon honnan is fog ellentámadásba lendülni. Ahogyan földet érsz már nyílt titok, hogy sehonnan. Nem látott a fiút sehol, ami annyit jelent, hogy nem esik neked most sem. Körbeforogsz, és egy pillanatra sem lankad a figyelmed. De sajnos, még ennek köszönhetően sem vagy képes észrevenni azt a csapdát, melybe beleestél.
Hírtelen a föld alól két kéz nyúl ki és ragadja meg a bokádat, ahogyan ezzel máris lebénított a fiú, de mielőtt akármit csinálhatnál vele, a föld felreped körülötted és zsinegek tömkelege jelenik meg belőle, ahogyan egy kézjelre sincs időd és a máris teljesen mozgásképtelen vagy. Se oldalra, se felfelé, se megmozdulni nem vagy képes, úgy lekötöztek a zsinegek, ahogyan a kezek is eltűnnik egy pukkanás kiséretében és az eredeti Ruken jelenik meg az egyik fa mögül.
- Úgy látszik mindent kiderítettem rólad.- közli veled- Az elemeidet, a technikáid és stílusodat. És elég volt egy egyszerü technika, hogy legyözzelek! - lép közelebb hozzád -Bár ez egy kicsit nagyképű volt. Hiszen ha van valami még a tarsolyodban, az most vedd elő!

Ruken jól láthatólag meglepődött a szavaidon, ahogyan abban a pillanatban, hogy a testedet borító pikkelyek megmozdultak, hogy elugrott előled, hogy újra minél nagyobb távolságot tudjon felvenni. De láthatólag lassú volt. A pikkelyek kilökődtek a testedből és felnyársaltak mindent ami az útjukba került. Elszakították a drótokat, melyek lehulltak rólad egy pillanat alatt és néhány még Ruken-t is eltalálta, de ekkor újabb váratlan esemény történt.
A teste egy pukkanás kíséretében tűnt el, ahogyan csak egy egyszerű farönk hullott csak a földre, benne a pikkelyekkel. Újra sikerült csőbe húznia, ahogyan újra szem ellől is tévesztetted, ami valljuk be nem éppen a legjobb dolog. Ez pedig csak egyvalamit jelent! Ruken még mindig fél attól, hogy szemtől szembe harcoljon veled, éppen ezért méri fel a képességeidet teljesen, ezért hitette el veled, hogy az előbbi technika volt a célja, pedig erről a jelek szerint szó sem volt. És bizony a következő lépésre számíthattál.
A levegő elnehezült, ahogyan lassan köd vonta be az egész területet. Átláthatatlan és sűrű köd, ahogyan semmi nesz-t nem hallottál, csak Ruken szavait, ahogyan hangja bezengte a környéket és visszhangot vert, ezáltal nem tudtad kikövetkeztetni, hol is lehet.
- Talán alábecsültelek! A lehető legjobb taktika, hogy Kirigakure ősi technikáit és harcmodorát vettem be! - jelentette ki, ahogyan hogy most mit is teszel.

Takashi érzékszervei annyira kiéleződtek, hogy szinte mindent hallott és érzett, nemcsak a közvetlen környezetében, hanem onnan távolabb is. Érezte Ruken szagát, kiválóan tudtad megállapítani, hogy hl is helyezkedik el. Egy helyben volt, nem mozdult. Láthatólag kiválóan érezte magát a köd rejtekében és biztos volt benne, hogy nem tudod pontosan a helyét. De ha ez így van, akkor nagyon is nagyot tévedett.
Hiszen ahogyan lekerültek a lábadról a sulyok és megrohamoztad őt, teljesen meglepődött. A semmiből repültél elé a ködből, ahogyan előre halotta a mozgásod hangjait, de nem számolt arra, hogy ilyen tökéletesen megtudod majd állapítani azt is, hogy hol van. A kezed körül cikáztak a villámok, ahogyan lecsaptál rá, de ő egy ügyes mozdulattal ugrott el a csapás elől, de ennyivel nem volt vége. Sokkal gyorsabb voltál nála, így pedig tidé volt már az előny. Ahogyan az első támadás után újra ellepte őt újra a köd és vartalanul még pocizóit is cserélt, hogy elveszítsd a helyzetét, de mindhiába. A következő csapással újra tudtad hol van, és ekkor számára is biztos lett, hogy a köd már nem hoz neki védelmet. De ennek ellenére nem oldotta fel, hanem megpróbálta kihasználni. A ködhöz ugyanis ő jobban hozzá volt szokva, jobban tudott benne harcolni, míg te pontosan tudtad hol van és gyors is voltál, a köd annyira zavarta az másik érzékszerveidet, hogy öntudatlanul is gyengítetlen a reakcióidődet. Azonban lassan, körülbelül a harmadik sikertelen támadásod után betalált a kezed. Elérte Ruken vállát, ahogyan az elektromosság végigjárta a testét, majd egyszerűen szétloccsant a vízzé. De mégis valami más is történt. A vízklón kabátja könnyedén úszott a létrejött vízfelszinenn, ahogyan rájöttél. Csak ezt az egy szagot érzed, ami annyit jelent, hogy megint túljárt az eszeden! De mikor és hogyan? Ezt gondoltad, ahogyan a köd szertefoszlott és ekkor jöttél rá, hogy eddig észre sem vetted, de vízben állsz, az egész környéket víz árasztotta el, a köd lécsápódása miatt. A levegőnek súlya volt, ahogyan a környékhez mérten túlságosan is meleg volt. Nem érezted Ruken szagát sehol, ahogyan a következő cselekedett mi lesz?