Re: Kirigakure Fegyháza

**Hazukage Kurono** Csüt. Nov. 08 2018, 15:53

Kurono küzd felfelé és a becsületesen megszerzett pengével hárítja a felé érkező dobófegyvereket, aztán egyszer csak puff. Az utolsó rikácsolás Sayától érkezett pontosan egy lépcsőfordulóval lejjebbről. Kurnonak ideje sem volt reagálni a rikácsolásra, hisz a feléje közeledő elemi támadással kellett kezdeni valamit, valami ami egy egyszerű meglapulás, hogy a forró tűzgolyó ne égesse fekete hamuvá, amúgy hősünk csinos testét. A védő angyaloknak hála, vagy valami felsőbb erő védelme által ez sikerült is, de a neki szánt elemi csapás még is így is a mögötte lévő falnak csapta Kuronot, az elszállt tűzgolyó pedig akadályba ütközik, egyenesen a kőzetbe és tartógerendába. ~ A fenébe! ~ Jegyzi meg Kurono, miközben négykézláb támaszkodva próbálja összeszedni magát. Feje felül apró törmelékek kezdenek hullani, a megrongálódott szerkezetből, mely a ki hullott apró darabok után kiszakad a födémből. A reá hulló repesz áradat pedig felvágja Kurono szemöldökét mély sebet ejtve azon, felvágja arcának jobb oldalát, és olya erővel vágja hátba egy nagyobb darab, hogy szájüregében felgyűlik a vér, melyet rögtön ki kell köpnie, hogy az amúgy levegőért kapkodó shinobi egyáltalán hozzá jusson a hétköznapi kincshez. Az ellen sem rest rögtön dobófegyverek tömegét zúdítja rá, ám valami vagy inkább valaki megragadja bokáját és lejjebb húzza pár lépcsőfokot, így a fémek csak a mögötte lévő falba csapódnak egyfajta csilingelő kánont alkotva. Ahogy Kurono térérzékelése egyre inkább kitisztul, úgy próbálja egyre inkább a lehető leggyorsabban felmérni azt a reménytelen helyzetet, amibe belecsöppent. A felettük lévő shinobi hadtest mozgása egyértelműen meghatározható, legalább is az biztosan, hogy a felfelé vezető út tovább fokozza a veszélyek és halálos lehetőségek sokaságát. A másik szituáció mit még észre vesz, hogy a szeszélyes nő abból a lyukból integet ahonnan ő elindult, tőle lejjebb. ~ Hát ez meg ki a francnak integet? ~ Alig hogy gondolata végig futott az agyán, már észre is vette a folyósba ugrándozó körülbelüli 10 rabot. Továbbá a több szinttel felettük lévő központi helyről lelógó kábelek megfeszülnek és láthatóan a mélyből húznak fel valamit. ~ Nem pöcsölhetek itt tovább…~ Jegyzi meg magában, majd egy biccentéssel megköszöni a patkányképűnek, hogy megmentette életét, majd Kurono felállva vissza veti magát oda ahonnan elindult, persze igyekszik minél gyorsabban úgy visszajutni oda, hogy magának ne okozzon kellemetlen sérüléseket a már meglévők mellé, majd beveti magát arra a folyósóra ahol Saya is tartózkodik és ahova a további szökött rabok is mennek. Tekintete összetalálkozik Sayáéval, aki talán megvető pillantással nézhet rá. – Legalább nyertem nektek egy kis időt. – Mosolyodik el a kellemetlen szituáció ellenére. ~ Remélem meglesztek…~ Gondol itt a Raiken párosra, majd a rabsor végére beállva követné őket és velük keresné tovább a kivezető utat.

//Bocsánat az írás mennyiségért, még vissza kell szereznem a rutinom karakteremmel//

**Hyuuga Shakaku** Kedd Nov. 20 2018, 22:55

Saya csípőre tett kézzel várja be a két érkezőt: - Nahát, mégiscsak úgy döntöttél, hogy az élők között maradnál inkább? – Kérdezi gúnyosan, majd még a bajsza alatt megjegyzi: - Legalább a hálát ismerhetnéd, ha hírből is... – Azonban ekkor már fordul tovább. Fejét egy vadidegen felé fordítva vet reá érdeklődést kifejező tekintetet, afféle néma kérdést, melyre az idegen rab csupán egy szótlan, de kifejezetten – és egyben észrevehetően – határozott biccentéssel reagál.
A szakadt nő ekkor Kurono grabancát megmarkolva tuszkolja őt maga előtt, talán egyfajta pajzsként, de meglehet, hogy óvatlan kölkét igazgató nőstényállatként, aki mindenképpen tudni akarja, merre kószál az ifjú titán. Kurono ekkor tapasztalhatja csak – tekintettel arra, hogy szinte hősies csatakiáltással elloholt a lehetetlenségként leírandó statisztikák által jellemezhető harcba, ami mégiscsak inkább gyepálás volt -, hogy a járat, ahonnan kijöttek, bizony nyúlik is valahová, nem csak egy koporsóból ugrott elő az ellenséges shinobi, mint holmi akciós vámpír. A járat pedig, mint általában a legtöbb, vezet valahová, jelen esetben egy őrszobára. A helyiség szűkös, egyértelműen minimalista berendezéssel rendelkezik: a bútorzat egyetlen célja természetesen nem az esztétikai igények kielégítése, hanem a fegyverek, eszközök és egyéb kiegészítők tárolása, méghozzá úgy, hogy az egyébként földalatti, nyirkos közegben egyik anyagnak – legyen az bármilyen megmunkált fém, rajzolt, illetve festett papír, esetleg orvosi kötszer, sterilizáló alkoholos folyadék üvegcsébe zártan – se essen bántódása, egyikre se hasson a cudar környezet pusztító hatása.
A szekrények egyikében több tucat kunai sorakozik, a másikban shurikenek és senbonok, megint másikban katanák vannak felfüggesztett állványon elhelyezve, következőben kötegelt, üres jegyzetek, melyek mellett közel húsz darab a ténylegesen felfestett pecséttel ellátott, használatra kész robbanójegyzet – illetve használatra kész lenne, amennyiben rendelkeznének jelenleg a chakrafelszabadítás képességével; egy gyors teszt (noha nem a robbanójegyzeten) egyértelműen ismeretessé teszi, hogy chakrát még mindig nem tudnak használni.
Saya – míg a többi, talán 20 shinobi a fegyverek felé nyúl, ő megelégszik egy toknyi senbonnal – az egyik fiókból többé kevésbé sterilnek tűnő gézt szed elő, és Kuronohoz lépve próbálja felitatni, egyben letisztítani a fiatal férfi arcát, sebeit, bár tény, hogy mind a chakrahasználat kényszerű mellőzése, mind pedig az eszközök csekély minősége és mennyisége igencsak megnehezíti, sőt talán ellehetetleníti a dolgot.
- Na de akkor mi van ezzel a chakrás dologgal? – Kérdezi Saya attól a férfitől, akitől korábban biccentés formájában nyert megerősítést. A névtelen férfit ekkor veheti igazán szemügyre Kurono: az őrszoba falait bevilágító lámpások rávetülnek öreg, ráncok által barázdált ábrázatára, ősz, és egyben helyenként hiányos arcszőrzetére és zsíros tincsekben lógó hajára. A tekintetében azonban valami határozott, sok szörnyűséget megélt fény csillan.
- Tehát, ahogy említettem, nem mi vagyunk megpecsételve. Hanem a terület, de nem is egyben, hanem szakaszonként, nehogy a strukturális hiba folytán az egész fegyház egy efféle védelemként maradjon. Tehát, mivel omlik az egész, így a leomlott részeken a pecsételés meggyengült, illetve megszűnt. Na ilyen helyeken tudunk chakrát használni, de mint itt is, ahol állnak a falak, ez lehetetlenné válik. – Magyarázza a korosodó férfi, miközben Saya Kurono sebeit igyekszik ellátni; a homlokán lévő sérülést nyomókötéssel el tudja látni ugyan, de az arcfalán ütött konkrét lyuk egyértelműen csak varrattal orvosolható, de akkor is – feltételezhetően – sebhelye lesz majd. Már ha egyáltalán túléli, bár jelenleg igencsak rosszul áll a szénájuk.
-Na és te mégis honnan tudod mindezt?! – Kérdezi egy hang a szekrények irányából, de Kurono nem tud arcot fűzni hozzá.
- Nemes egyszerűséggel onnan, édes fiam, hogy őr voltam itt. Még persze mielőtt rab lettem volna. Innen tudom azt is, hogy az igazgatónak van hajója, ami a közelben állomásozik... Legalábbis még mikor jól ment neki, mindig itt állomásozott. Régebben volt járat, ami arra vezetett, de azt építési munkálatok végett lezárták. Na hát a felújítást sose fejezték be, sőt, el se kezdték, de talán még járható az út. Ámbár ez egy nagyon erős talán... Na meg... ott van a csatorna, ami... hát fogalmazzunk úgy, igencsak necces dolog. Szerencse kérdése úgymond: ha a víz állása olyan, akkor ellepi, de ha éppen apály van, akkor nem lepi el plafonig és talán van elég idő kiúszni a nyílt vízre, ahonnan már szinte köpés a szárazföld; úszva vagy vízen futva. – A férfi mindeközben mutogat az őrszoba távoli járatára, a bejárattal szembenire. -A folyosón elágazik a két irány.
Kurononak ekkor nyílik lehetősége egyfelől felfegyverkezni, másfelől kérdezni, tervezni, kivitelezni, irányt választani, illetve arra toborozni. Jelenleg az öreg által felvázolt irányokon túlmenően még van lehetősége visszafordulni, azonban csupán csak sejtheti, hogy ez a későbbiekben nem lesz talonban.
- Szóval akkor mindenki arra, amerre éppen szerencsét próbálna? Jól értem? – Kérdezi Saya némi hitetlenkedéssel a hangjában. Kurono már ekkor felmérheti, hogy a banda igencsak megoszlik az irányválasztás terén: vannak, akik a járatok egyikét szemrevételezik, míg mintha akadnának páran, igaz elszórtan, akik mintha visszakacsingatnának a gyűjtő irányába, ahonnan jöttek. Az idő mindenesetre vészesen fogy.

**Hazukage Kurono** Pént. Nov. 30 2018, 15:34

Kurono követi a többi hozzá hasonló delikvenst. „Nahát még is úgy döntöttél, hogy az élők között maradnál?” Teszi fel a gúnyost kérdést Saya. – Igen. – Válaszolok határozottan és elsétálok mellette. Hősünk mögött hagyott, bezárt időszak, egyértelmű következménye, hogy Kurono tesztoszteron és hormon szintje is az egekben van, mondjuk ezt nem lehet a börtönre fogni ugyan is zűrös bezárt élete miatt nem volt még nővel, így nem is meglepő, hogy Saya mellett elhaladva felkelti érdeklődését a nő, legyen az bármilyen leharcolt állapotban. Ennek jelét nem mutatja csak sietve halad tovább a többiek után. ~ Biztos bejövök neki, ha ennyire gúnyos. ~ Jegyzi meg magában Kurono, főleg hogy a nő gyermekét óvó anyaként lökdösi maga előtt. – Vegyél vissza. Tudok menni magamtól is… - Jegyzi meg neki Kurono, és próbál a többiek tempója alapján nyomulni előre. A folyosó ténylegesen egy őrszobába vezet ahol több felszerelés is található. ~ Na végre valami szerencse. ~ Kurono hagyja a többieket elsődlegesen felfegyverkezni, míg Saya a sebeit látja el. – Kemény kézhez gyengéd érintés párosul? Nem is gondoltam volna. – Mondja mosolyogva a nő-re, akit kötözés közben alaposan végig is mér különleges figyelmet szentelve a női idomokra. Végig hallgatja a többiek beszélgetését, mialatt ő is felfegyverkezik. Az öreg ex őr nagyon jól látja a helyzetet, és sok információval is rendelkezik. ~ Váratlan helyzetben ő a leginformáltabb ahhoz, hogy döntést hozzon. ~ Méri fel a helyzetet Kurono.
- Nem hiszem, hogy az az igazgató már itt lenne. – Mondja Kurono a többieknek, miközben két tok után kutakodik a katanának. ~ Hol vagy? ~ Kérdezi magától, hátha megtalálja is a Raikent párost.
- Ha már őr voltál, akkor biztos tudod, hogy hol tartják az elkobzott tárgyakat – Saya biztos tudja, hogy hősünk a Raiken párosra gondol, és valószínűleg most már érezheti, hogy mennyire is fontosak neki a pengék, bár sok szimpatizálást nem vár tőle. Kurono ezek után nyilván arra fog majd indulni amerre a pengék találhatóak, már ha megkapja ezt az információt. Ő is most jött rá, vagy is inkább érzi, hogy mennyire fontos neki a családi ereklye, hisz ezek az utolsók amik családjából megmaradtak számára. Tehát Kurono most inkább kivár az információra és a többiek reakciójára, mint sem fejjel rohanjon a falnak. Alapvetően a csatornás út tűnik könnyebbnek, viszont a csatorna csapdákat rejthet, mivel egy ilyen helyen ilyenre is gondolhattak és valószínűleg a csatorna is a pecsét hatása alatt lehet, viszont a másik úton egy befejezetlen út biztosan nincs megpecsételve, amíg maga a szerkezet sincs kész. Kurono próbál szorosan Saya mellett maradni. Nem akarja elhagyni sem a nőt, így bajban lesz ha az másik utat választ, és nem arra fog menni amerre hősünk.

**Hyuuga Shakaku** Szer. Jan. 02 2019, 17:54

– Az elkobzott tárgyakat a középső egységben tartják, elpecsételve, míg hajó nem érkezik, hogy elvigyék őket. Az ilyen kis őrszobában, mint amiben mi is vagyunk most, csakis kizárólag a sorszámozott, nyilvántartott, nemzeti alapból finanszírozott eszközöket tartják. Miről viszont nem tudják, hogy mi, mit tud, és egyebek, illetve azokat, amiket a rabok személyéről vesznek el, illetve koboznak el, azokat a központi egységben tartják. Jól láthattátok, hogy ez egy hengerépület, egy cső, amiben az alsó szinteken vannak a cellák. A középső szintek csak lépcsősorok, néhol elszórva kisebb őrszobákkal. Legfelül van a központi egység: oda az egyik lépcsősor felvezet a középső szintről, az egységből pedig egy lépcsősor vezet ki fölfelé az épületből. Ott hoznak be minket, ott viszik ki a szajrét, meg a hullákat is. Úgyhogy ha van bármid, ami értékes, akkor az ott van. Vagy volt, ha már elvitték. – Magyarázza az öreg őr, miközben a körülöttük lévők folyamatosan fegyverkeznek fel, és nézelődnek a lehetséges irányokba. –Viszont majdhogynem őrültség volna arra menni. Nem árt elfelejteni, hogy erőfölényben vannak.

//Egy rövidebb posztot kérnék a választásról, és az esetleges felszerelés és fegyverválasztásról.

**Hazukage Kurono** Csüt. Jan. 03 2019, 16:33

-Érdekes felépítés. Egy függőleges labirintus. – Mint mindennek az épületnek is biztos megvan a gyenge pontja, de Kuronak már nem marad több ideje a gondolkodásra. A balul járt shinobitól lopott shuriken tartó táskát megtömi shurikennel, illetve a ténylegesen megpecsételt robbanó jegyzetekkel. ~ Ha tudnám, az épület fő tartó pilléreinek helyét lazán összeomlasztanám az egészet.~ Hiába vannak főfalak a födémeket akkor is tartani kell valaminek egy ekkora alapterületű intézményben. Bár ez a jövő zenéje. ~ Útközben figyelnem kell és le kell raknom ezeket a jegyzeteket. ~ Jegyzi meg magában Kurono.
~ Jobbhíján a Raikent csak felfele találom meg. Talán arra lesz egy lépcső ami felvezet a központi egységbe. ~ Ugyan akkor Kurono szeme megakad Sayán a felfegyverzés közben.
~ Nem akarok elszakadni tőle. ~ Bár ez Saya választásától függ. Kurono még túl fiatal és túl gyerek arcú, ahhoz, hogy bárki tekintélyét is csak szóval kivívja. Erővel valószínűleg jobban menne, de ebben a helyzetben az tenné a legrosszabbat a egymásnak ugrasztaná a kedves népet. – Akkor hát irány az alagút. – Jegyzi meg Saya mellett állva. – Velem tartasz? – Ha neki nem is, de a nőnek van tekintélye és hangja a csapatban. Olyan, mint egy elveszett amazon a férfi tömegben. Ha Saya igent mond Kurononak és a többiek látják, hogy látszólag Kurono hozza erre a döntésre, akkor ebből a tekintélyből Kurono is kaphat a tömeg részéről, és egyike lehet a „lázadás” vezető egyéniségeinek.
- Vagy te jobbnak látod magad megfullasztani? – Szól oda a magát volt őrnek valló egyénnek is, akit annyira azért nem szívlel. – Valaki még megakar fulladni? – Teszi fel a kérdést kicsit hangosabban. – A járat ha nem készült még el, akkor még lepecsételve sincsen. Onnan már vagy átrobbantjuk magunkat, vagy bármilyen más chakra módszerrel megoldjuk a problémát. – Kurono körbenéz a tömegben. – Van itt valaki aki járatos a Dotonban? – Reméli lesz legalább egy ember aki előlép, és csatlakozik hozzájuk, mivel ő jobban megtudja oldani az alagút problémáját. – Akkor emberek hagyjuk el ezt a koszféket és szerezzük meg újból a szabadságunkat. – Mondja határozottan és erőteljesen. Reméli, hogy Saya és az volt őr is mellé áll, mivel akkor az emberek legjavát magáénak tudhatja. Kell az embereknek ilyen helyzetben egy olyan személy aki fellép és kiáll értük, és azt mondja amit hallani akarnak. Ezek a rabok pedig nem akarnak mást csak szabadságot.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Jan. 13 2019, 11:34

A nő arcára egy élcelődő félmosoly ül ki főhősünk szavai hallatán: – Jajj, édesem, igazán tudhatnád, hogy én azért megyek az alagút irányába, mert egy magamfajta nő nem tapicskol csatornaszennyben. – Egy kiadó vállveregetés után ő maga is felvértezi magát, méghozzá észrevehetően kevés eszközzel. A válla fölött hátravetve természetesen folytatja mondandóját: – Úgyhogy inkább akként fogalmaznék, hogy én is az alagút felé tartok, és ha már mindketten így teszünk, akár egyesíthetnénk erőinket. Persze pusztán gazdaságossági szempontból.

A fiatal férfi csapatkovácsoló szavai több-kevesebb sikerrel érnek célba: s talán inkább kevesebb, mint több, ami úgy önmagában nem is csoda, elvégre bűnözők gyülekezetéről van szó. Az ilyen embereket márpedig az efféle retorika aligha hatja meg – a pénz és vérszomj viszont annál inkább. Ebből majdhogy evidensen következik, hogy a leginkább magányos farkasokból összevergődött gyülekezet frakciókra oszlik: Kurono legalább tíz rabon láthatja, hogy feléjük tendál, még ha kimondatlanul is, azonban öten, a patkányképűvel együtt inkább a csatornán keresztül indulnának útnak. Vannak azonban heten, főleg azok, akik a legvégén csatlakoztak az eredeti kvartettjükhöz, akik egyértelműen a közeli, és egyben azonnal konfrontációra készülnek, fegyverkeznek fel, nem pedig az esetleges menekülés esetében előnnyel járó könnyű-fegyverzetet preferálják.

– Fussatok, gyávák, ha akartok, de én és a fivéreim itt maradunk. Túl sokat vettek már el tőlünk, itt az ideje, hogy visszaüssünk nekik. – A férfiak mindegyike vasgyúrónak hat; mind magas, széles vállú és kifejezetten izmos, bőrük enyhén napbarnított és tetovált: látszik rajtuk, hogy nemrég kerülhettek be a fegyházba, és a rablét még nem harcolta le a testüket. Nem is csoda tehát, hogy a legnagyobbnak tűnő fegyvereket veszik magukhoz és egyben a legtöbbet is, legalábbis a többiekhez képest.

Ők szinte egyként indulnak meg abba az irányba, ahonnan jöttek, egyesével libasorba fejlődve tűnnek el a „gyűjtő” árnyékában és szinte azonnal csatározások hangja érkeznek irányukból. – Nincs sok időnk. Aki a csatorna felé veszi az irányt, annak sok szerencsét, aki pedig az alagút irányába tartana, az pedig kövessen minket! – Indul meg a jelzett irányba ő maga is, de még a falról útközben lekap egy feltekert dróthuzalt.

Úgy tűnik, hogy az öreg, korábbiakban őr szerepet betöltő shinobi is velük tart, de csak akkor szólal meg Sayát címezve, amikor már az alagút száját átlépve haladnak a sötétedő pokolba: az egyedüli fényforrást az öreg shinobi által tartott, az őrszobából leemelt lámpás biztosítja számukra, így haladásuk igencsak nehézkes. – Meglepőnek tartom, hogy nem kovácsolt belőlük egy egységet, Saya-sama, elvégre egységben az erő.

Az idős shinobi rekedtes hangja kísértetiesen visszhangzik a nedves, kopár és élesen csipkézett obszidiánszerű falak között. Vagy a kőzet ásványai, vagy pedig annak nedvessége folyamatosan csillan, így egészen olyan, mintha ezernyi pókszem követné útjukat. A helyzeten az sem segít, hogy a talaj, amerre rátéved lábuk, igencsak egyenetlen, a járat pedig maga hol leszűkül olyannyira, hogy egyszerre csak egy személy fér át rajta és az is csak úgy, ha átpréseli magát, máskor pedig kitágul, de van, hogy a mennyezet olyan magasan van, hogy a lámpás gyér fényében nem is látszódik, míg van, hogy olyan alacsonyra nyúl, hogy kénytelen összekuporodva, összegörnyedve haladni.

– Így volna, hogyne, de ha már szökni próbálunk, és lebukunk, akkor legalább legyen más, aki el tudja vonni rólunk a figyelmet. Így tehát... – a nő szavait azonban több dolog is megszakítja: egyfelől a lámpásban pislákoló gyertyafény hirtelen elalszik, így teljes sötétségbe burkolja őket, másfelől szinte ezzel egyszerre az idős férfi hangosan felszisszen, hogy „Megállj!”, megragadva Saya karját, saját lábait pedig legyökereztetve a talajba, aminek következtében egymásba ütköznek a mögöttük lévők.

– Ha jól számlálom a lépteket, akkor nagyjából most érhetünk oda, ahol a kiépítés megszakadt. Ezt talán a légmozgás is alátámasztja. Várjatok egy kicsit. – A ruhájába nyúlva kotorászni kezd egy olyasvalami iránt, amit korábban az őrszobán rakhatott el. Pár pillanatnyi feszült várakozás után valami csörgős dolgot húz elő, azt megrázza, majd pedig ismét pár pillanat után gyufát gyújt és azzal lobbantja be ismét a lámpást.

Pár lépést még megtéve egy mélyre nyúló szikla alatt préseli át magát. – Igen, szerencsére nem tévedtem. Jól van, jól figyeljetek... Úgy tűnik, hogy a szerencse istennője reánk mosolygott, végre. Nem vészes a dolog, csak másznunk, préselődnünk kell. De a lényeg, hogy ne nagyon érjünk a sziklatestekhez, mert nem hiszem, hogy túl sokat kibírnának összeomlás előtt. És itt már a huzat is jobban érezhető. Közel járunk!

Maga a kijutás művelete kitartást és türelmet igényel, azonban a végére érve nemcsak fény fogadja őket, hanem a chakrahálózatuk revitalizálódása is. A fény először elvakítja őket; milyen csalóka, hogy a sötét és nedves pokolból jövet a szikrázóan kék égbolt maga a mennyország. A levegő tiszta, üde és friss, és egyben sós. Az ég felhőtlen, a Nap pedig gyönyörűen ragyog, ezen túlmenően délre járhat.

A távolból füst emelkedik, a sziklák takarásában, de feltételezhető, hogy arra van a torony. Még ennél is távolabb mintha hajók haladnának, de talán inkább távolodnak, mintsem közelednek. Saya ekkor váratlanul fordul Kurono felé, mintha olvasni tudna gondolataiban. Talán nem is csoda, hogy aggodalom, sőt, egyenesen paranoia csillan tekintetében: – Jól gondold meg, hogy mit teszel most. – Kapja el Kurono figyelmét, mintha a fiatal shinobi tilosban járna, és rajta kapta volna. Még egy dolog, ami a nő furcsaságainak listájára felkerülhet.

**Hazukage Kurono** Hétf. Jan. 14 2019, 16:38

Miután az őrszobában a párbeszédek lezajlottak mindenki megindul a maga útján, kisebb csapatokban összeverődve. Kurono beszéde túlságosan nem hatotta meg a tömeget, de ez nem is zavarja. Nem várható el idősödő, meglett emberektől, hogy egy tizennyolc éves fiatal shinobi beszédére akár ügyet is vessenek. Kurono megvan elégedve a jelenlegi létszámmal. Őt, mint a többieket is, a szabadság táplálja és ennek megfelelően cselekedik, habár neki magán tárgyai sem utolsó szempont, mivel nagy becsben tartja őket. Akadtak páran akik a nyílt egyenes harcot választották.
~ Na ők tuti itt purcannak meg, de legalább nyernek nekünk egy kis időt. ~ Méri végig az elfele tartó vasgyúrókat. Hát igen. Rájuk nézve biztos, hogy elég időt nyernek nekik ahhoz, hogy épségben elhagyják ezt az istenek verte koszfészket. Kurono sajnálattal halja, hogy a patkányképű, akinek szinte életét köszönheti a másik irányba megy.
~ Neki való útvonal. ~ Jegyzi meg magában amolyan búcsúképpen. Jól tudja, hogy soha többé nem találkozik vele.
~ A legfurcsább egyén vagy, akivel valaha is találkoztam. Sok szerencsét. ~ Fűzi előző gondolataihoz még, aztán megindul a többiek után sereghajtóként.

A járat nem meglepően sötét, és a rabok egymást követve haladnak az olykor nagyon is szűk járatban.
~ Ahh csak legyetek meg. ~ Gondolja magában Kurono a körülményekhez képes, békés séta közben. Gondolataiból az öreg felszisszenése és a tömeg megállása szakítja ki. A lámpás kialudt. A sor sereghajtójaként Kurono nem sokat észlel a történésekből, így csak követi a többieket. Miután az öreg újra gyújtotta a lámpás Kurono előtt kikörvonalazódtak az alakok és az út egy része. Az előtte lévő raboktól kapta meg az információ egy részét, miszerint a kiút tiszta csupán préselődniük kell, anélkül, hogy a falakhoz érnének.
~ Nem is csodálom. Ezen a részen mindjárt ránk dől az egész kóceráj. ~ Jegyzi meg magában, miközben követi a többieket, oda ahol a fény várja az alagút végén. Az út hosszú volt és megerőltető ami a mászást és kúszást illeti. Kurono már a türelme végén járt, de ahogy érezte a testében szétáradó chakrát felemelőnek érezte. Nem érezte már magát védtelennek.
Kijutva az útvesztőből Kurono kinyújtóztatja elgémberedett és megfáradt végtagjait, majd felméri a helyzetet, hogy hol is állnak. A távolban látszik a füstölgő torony épület, és kicsivel távolabb a másik irányban egy pár hajó halad, ami inkább távolodik tőlük.
~ „Az elkobzott tárgyakat a középső egységben tartják, míg hajó nem érkezik és el nem szállítja őket. „ ~ Jut eszébe az öreg megjegyzése a egyéni felszereléseket illetően.
~ Minden bizonnyal ott lesz. ~ Jegyzi meg magában Kurono. Arca haragos és harcra készülő kifejezésre vált, míg nyakcsigojáit megmozgatva kiroppantja azokat.
- „Jól gondold meg, hogy mit teszel most” – Vonja magára Saya Kurono figyelmét, viszont Kurono az eddig oldalára kötözött katanát a kezébe fogja.
~ Már tudom a chakrámat használni. Nem hagyhatom elveszni őket. Azok a hajók nem köthetnek ki. ~ Tekintete még haragosabbra vált.
- Köszönöm az eddigi segítséget. Jól tudod, hogy mit fogok tenni. – Fordul Saya felé mosolygós arccal, elrejtve eddigi haragos kifejezését. Hangján elhatározása tisztán hallható.
- Remélem Ossan azok, azok a hajók amiket emlegettél. – Jegyzi meg Kurono az öregnek, biztosítást kérve feltevésére.
~ Azért nem kéne akkora feltűnést kelteni. Ha itt idézem meg valamelyik sárkány, akkor biztos az egész Kirigakurei haderő felvonul ellenem. Őket most nem használhatom. ~ Morfondírozza magában tervét, de hát mindig arra jut amire szokott.
~ Majd improvizálok. ~ Belülről mosolyog fiatal hősünk. A biztonság kedvéért még le ellenőrzi mennyire képes irányítani ennyi idő után a chakráját, így egy kis röpke teszt következik a Hien Godai No Ikivel, hogy áttudja e járatni az egyszerű katanát villám chakrájával. A Raikennel feltételezhetően ez könnyebb lenne, mivel alapjáraton érzékeny a villám chakrára, de hát ha nincs ló jó a szamár is.
~ Nem süllyeszthetem el a hajókat, mert azzal a Raiken is a tenger fenekére süllyed. ~ Bizonyos, hogy meg kell valahogy állítani a hajót.
~ El kell törnöm az árbócokat. ~ Terve halvány folytja és menete kezd körvonalazódnia előtte, de nem vesztegetheti tovább az idejét. Be kell érnie a hajókat, ahhoz, hogy megszerezze amire vágyik.
- Örültem a találkozásnak. – Szólal meg, miközben a fél tigris pecsétet mutatja.
- Remélem Saya-chan még összefutunk. – Egy utolsó mosoly, ami csak a védelmező anyukának szól, aztán Kurono alkalmazza a Raiton: Shunshin no jutsut. A sima Shunshin no jutsu villám elemű változatát, amivel reméli egy kettőre beéri a hajókat.
Természetesen mielőtt nekik esve, közelebbről már jobban szemügyre tudja venni a helyzetet. Megpróbálja még viszonylag emberi távolságból felmérni az ellenség létszámát, ami saját szemével lát, révén, hogy nem rendelkezik szenzor képességekkel. Reméli a kellő információ birtokában, már jobban a hajónak tud esni.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Jan. 21 2019, 19:55

[Kurono]

- Hát már ne haragudjon, fiatalember, de honnan tudnám én azt megmondani ilyen távolról?! De ha azok a hajók, ha más bárkái, mindenféleképpen öngyilkosság egyedül megostromolni őket a nyílt vízen! – Kiált még a fiatal férfi után az aggastyánnak ható volt őr.

Mindazonáltal úgy tűnik, hogy Kurono az efféle körülményeket háttérbe helyezve, illetve háttérbe száműzve veti bele magát a feladatába, ami mintha szentebb és sérthetetlenebb lenne saját sorsánál is. Persze nem kizárt, hogy többre tartja a kardpárost a hús és vér emberi társaknál is, akik, hogyne, bűnözők és egyben megbízhatatlanok, mégis a jelenlegi sikerük egy közös törekvés eredménye. Szinte társakká kovácsolódtak. Ha valaki azonban egyszer magányos farkas, az a legnagyobb valószínűséggel az is marad majd egész életére.

Illetve kereshet az ember fia társat állatban vagy idézésben, esetleg eszközben vagy fegyverben, és noha a kommunikáció nem feltétlenül folyik azonos frekvencián, ezen tényezők is rejthetnek mély benyomásokat, összefonódó emlékképeket. Feltételezhetően ez már önmagában elég motiváció a fiatal shinobi részére, elvégre nem mindennapos az a látvány, hogy a magányos alkat egyedül, csakis önmagára számítva megrohamozza az ismeretlen eredetű, távolban sorakozó, és még ilyen távolságból is méretes foltnak tűnő hajósort.

Egyre közeledve – mert ugye közel kell érnie, tekintettel arra, hogy jelenleg semmilyen felmérési készség vagy eszköz nem áll rendelkezésére – tudatosulhat csak, hogy ezek a hajók kifejezetten méretes bárkák; nem holmi ladikok, sem divatos yachtok, hanem egyértelműen távolsági közlekedésre, és a nyílt víz viszontagságaira kifejlesztett hadihajók. A fedélzeten nyüzsgő foltok apró hangyák csupán egyfelől a távolság, másfelől a hajótest méretei miatt. A szokásos zöldes árnyalatú mellényeken, sötétes alsóruházaton túlmenően azonban fejpántokat nem lát még ebből a távból, ahogyan lobogót sem a hajótesten, illetve árbocon.

Amit viszont tökéletesen láthat, hogy négy méretes hadihajó sorakozik legközelebb hozzá, a két szélső jóval nagyobbnak tűnik: igaz, mind méretes, mégis a két szélső többemeletesnek tűnik, vagy legalábbis ahhoz hasonló szerkezettel rendelkezik. A rettentő méretarányokra való tekintettel – a hajó mint egy többemeletes ház, a shinobi mint egy ház falát ugató, acsargó kopó – a víz felszínéről fölfelé tekintő szögből nem látja jobban a legénység ruházatát.

Jelenleg még több irányba haladhat főhősünk, de kérdés az, hogy vajon meddig lesz erre lehetősége?

//Fizikai állapot: a kiszabadulás okozta adrenalin miatt 85%-ra emelkedik vissza a fizikai állapot (81%-ról, bár ez csak addig tart, amíg a szervezet flight or fight válaszreakciója működik), chakraállapot: 97% (villám elemű változata a fürge testnek. Még a karakter információt gyűjthet, annak mikéntjét várnám, vagy ha rögvest támadna, akkor melyik hajótestet és hogyan.

**Hazukage Kurono** Kedd Feb. 05 2019, 12:51

//Személyes okokból váltok E/1-re//

A felmérés rövidke idejét kihasználva gyorsan végig mérem a helyzetet, ami nem kecsegtet túl rózsásan számomra. Négy hadi hajó, több száz aprócska hangyával rajta kontra én, mint egyedül álló elveszett shinobi aki kedvenc játékszerét óhajtaja visszaszerezni.
~ A Raiken nélkül ez jóval nehezebb lesz. ~ Jegyzem meg magamban. A két szélső lényegesen nagyobb „hajócska”, amibe már beletörhet a fogam, vagy is jelen esetben a villámom.
~ Fel is gyújthatnám az egészet. ~ Ámbár ez nem érné el a kellő hatást. Feltételezhetően nem csak egyszerű civilek tartózkodhatnak ott, hanem számíthat az ember sárkánya chakra használó ninjákra is. A vég kifejletekig vezető út bizony nagy fejtörőt okoz, bár a vég kifejlett elég egyértelmű opciói már látszik. Vagy élek vagy halok, és mindent csak a kedvenc játékomért. Az egyszerű gyermek is képes napok sírni és hisztizni, hogy vissza kapja a szüleitől az elvett játékot. Az biztos, hogy itt lesznek szülők, de nem az én szüleim, hanem olyan embereké akik valószínűleg a mai napon fognak árvává válni.
~ Hát akkor essünk neki. ~ Egy utolsó mély levegő, és elkezdődhet a következő felvonás. Ahogy említve lett kereshetnék társat fegyverben, de hát sajnos azért megy a küzdelem, illetve kereshetek társat idézésben. Az utóbbi opció az egyetlen járható út, főleg az én esetemben, aki olyan legendás lények birtokában áll, mint a sárkányok. Klánok évszázadokkal ezelőtt hajtotta uralma alá ezeket a lényeket. Ahogy én hallottam Hazukage Enzo műve volt, de ezeket talán 10 évesen hallhattam utoljára apám egyik történetében. Bárhogy nézzük életem során sok közöm nem volt a klánomhoz. Elhagytam megvetve őket, megvetve Kumogakurét és az élet olyan vizekre sodort, ahol ez már nem vissza fordítható. Ne is legyen. A szabad élet vonzott mindig is. Próbáltam már visszatérni gyökereimhez, de talán ha egy hónapig bírtam otthon.
Hoppá elnézést a kis kitérőért, csak néha nem árt megemlékezni az efféle dolgokról is megválaszolva talán a felmerülő miérteket és hogyanokat.
~ Majd Godan segít felgyújtani ezt az egészet. ~ Jegyzem meg magamban, miközben egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Sokat látott, sokat használt könnyek ezek, mivel nem a bánatról szólnak, hanem egyszer chakrahatására elcsöppent csepp, mely klánunk legféltettebb kincsének, a sárkány idézés feltétele.
~ Így egyszerű lesz letudni a dolgot. ~ Hát hogyne lenne, egy legendás lénnyel az oldalamon minden bizonnyal pillanatok alatt zúzom porrá az összes hajót.
~ Kouhchiyouse no jutsu. ~ Mondom ki gondolatban az idéző technika nevét, míg tenyeremet a víz felszínére teszem és várrom a szokásos puffanást és, hogy a levegőbe emelkedjek társam hátán. A baj csak ott van, hogy ez most valami oknál fogva nem történik meg. Talán egy pillanat vagy annyi sincs az egész, mikor egy fura érzés kerít hatalmába. Az idézést, mint egy chakra fonalat köztem és a sárkányok között, valami mintha elszakította volna.
~ Ez vajon mi lehetet? ~ Teszem fel magamban a kérdést. A jó mesterek az idézést, mint egy mechanikus folyamatot úgy tanították meg. A megjelenő pecsétet sem tudnám rendesen értelmezni, még ha valamicskét konyítok is hozzá. Főleg ha már van egy saját pecsét technikám, de az egy egyszerű kivitel. El is dobom magamtól ezt az érzést, talán Godan nem akar most harcolni, de nekem mindenképpen az ő képességeire van most szükséges.
~ Ha valaki nem akar jönni tegyél bele több chakrát, hogy akarata ellenére rántsd ki. ~ Hangzanak el a fejemben a nagyszerű tanítások, amik most is meghatározzák másodszori próbálkozásom okát.
Ezúttal több chakrát hagyok felszabadulni a technikához, mert nekem minden képen Ő kell.
- Kouchiyouse no Jutsu! – Mondom ki ezúttal hangosan a technika nevét, és reméljük ezúttal lesz eredménye az idézésnek.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Feb. 17 2019, 10:33

Kurono

A talpa alatt lévő tenger – vagy talán óceán ez már inkább? - folyamatosan hullámzik, enyhén ringatva testét, álnok módon kétszínű, színlelt nyugalom érzetét keltve. Képzett és gyakorlatias shinobiról van szó azonban, így Kurono képes eltekinteni a befolyásoló tényezőtől, és szúrós tekintetét lankadatlan intenzitással veti a hajótestekre, gyengepontot, ideális célpontot keresve szüntelen.

Természetesen jól látja a méretes hajókon, hogy leginkább fából vannak – és talán ez az egyetlen tényező, ami még valamilyen szinten visszatartó erővel rendelkezik azon a téren, hogy a nagyobb shinobi nemzetek elkerüljék a nyílt és közvetlen vízi konfliktust. Már maga a puszta gondolat is szörnyű, hogy milyen is volna, amennyiben a nemzetek vízen úszó fémbárkákkal környékeznék meg egymást, különféle fém és gépesített eszközökkel... A fa viszont igenis éghető anyag, persze függhet a dolog attól is, hogy be van-e kenve, le van-e festve olyan anyaggal, ami esetlegesen pont az ilyen behatás ellen védene.

A kérdésre sosem kaphatunk választ, mivel a könnycsepp, mely megindul a fiatal férfi orcáján és a napfényben gyémántként csillogó kristályként hull alá, mégsem hozza el az elvárt hatást. Nincs füst, nincs enyhe pukkanás, nincs drámai belépő. Sőt, semmilyen belépő. A fiatal elveszett shinobi, aki úgy tűnik, igencsak sok módon elveszett a világban, idézés nélkül marad. Ironikus, tényleg, ha belegondolunk, hogy míg a férfi elhagyta a klánját annak talán legbecsesebb titkával a zsebében, addig ugyanez a titok ugyanilyen véglegességgel, és nem kevés könyörtelenséggel hagyja most magára őt.

Sem a könnycsepp, sem pedig a vércsepp általi hívás nem kerül meghallgattatásra. Egyedül marad a nyílt hullámokon, feje fölött az éggel, előtte a méretes hajótestekkel. Az istenek azonban úgy tűnik, szemmel kísérik a fiatal férfi viszontagságos kalandjait, és a sorsát a kegyeltek köré sorolják, mert valljuk be őszintén, ez a helyzet jelenleg igencsak elveszett már akkor, amikor elhagyta társainak kötelékét pár perccel korábban. Egyedül ugyanis senki nem tud csatázni ilyen ellenféllel, ilyen bizonytalanságban – senki.

Így hát szinte kegyes megváltás is lehet, amikor az egyfajta véráldozat egy egészen más reakciót indít be: ugyan a sárkányokkal köttetett szerződésnek hűlt helyét sem érzi, ténylegesen mintha felszívódott volna egészében, mégis a saját chakratestére szinte azonnal reagál a céltalan idézőtechnika. Egy pillanatra mintha a szervei a testén kívülre kerülnének, és mintha a puszta levegőben dobogna szíve. Mintha a vére ellentétes irányban kezdene el keringeni ereiben. Mintha a fenn lenne a lenn. A világ a feje tetejére áll, megfordul saját tengelye körül a másodperc töredéke alatt, és a végén, mintha semmi sem történt volna, elpattanó gumiként rántja vissza magát minden a helyes pozícióba.

Egy nagyon lényeges körülményt leszámítva minden változatlan: a talpa alatt most nem a hullámokat érzi, hanem a szilárd talajt, illetve a lehullott levelek puhaságát. Arcát nem a tenger sós levegője cirógatja, hanem az erdőség aromákkal teli lehelete. A szúró napsütést most fák sűrű lombozata takarja, így a váratlan fényviszonyok változása miatt pár másodpercig csak pislogni tud, hogy a szemei hozzászokjanak a fényes, csillogó közegről a homályban gazdag sötétségre.

Az viszont bizonyos, hogy nem csupán délibáb, vagy egyéb hallucináció mindez, és ennek felfedezésére nem is kell magát megcsípnie, mint ahogyan azt az emberek szokták, mikor bizonytalan képzettel szembesülnek. A szervezete elvégzi mindezt maga, méghozzá igencsak sajátos módon, ugyanis a gyomra a különleges érzés nyomán felfordul, és a következő pillanatban ő már a talajon térdelve adja vissza mindazt a keveset, amit raboskodása során ehetett.

– Nocsak, nocsak... különös ez, roppant különös. Nem illik másnak a kertjébe hányni, ugye tudod, te ki bőrképű szőrtelen maki. Úgyhogy áruld el nekem szépen, hogy mégis miféle szél fújta ide a kis fürtös fejedet.

A hang a férfi talaj irányába hajtott és fordított feje fölül, egyben egyre közelebbről érkezik. Mikor Kurono felemeli a fejét a görnyedő helyzetéből, egyben tekintetét is fölfelé fordítja, csak ekkor láthatja, hogy nem egy emberi alaktól érkeznek a szavak. Ugyan még mindig kusza a látása, azonban a sötét foltot - ami masszív fekete lyukként nyeli el ezt a kevés fényt is – ha körvonalaiban is, de könnyedén ki tudja venni, ahogyan az alakhoz tartozó szempárt is, amiről először könnyűszerrel hiheti azt, hogy az a leveleken átszűrődő Nap. Azok sárgásan villannak a sötétben, szinte világítva mérve fel az előtte heverő embert.

Ilyen hát az ember és kígyó találkozása, igaz, talán már sokadik felvonásban.

//Következő posztra nyitottam már új témát: https://narutohun.all-up.com/t3801-ryuchi-barlang#63625
A Tűzbe nyitottam, tekintettel arra, hogy elvileg Tűz-Fű határon található a barlang. Erre konkrét információ elvileg nincs, viszont a meglévő adatokból lett levonva a következtetés. Egyeztetve Főadminnal.

Ajánlott tartalom