Kanasabi - Kereskedő Város

A tervem sikerült. Nem vártak arra, hogy valaki csak úgy beugrik az ablakon. Ugyan a chakrám fogyóban van s hamarosan menekülnöm is kell, hiszen rá fognak jönni, hogy itt vagyok és a klónok sem bírják már sokáig. Ugyan a hajamat nem tudom annyira megerősíteni, mintha tenném azt akkor, ha védelmemre használnám, de éppen elég. Ugyan a valószínűsíthetően testőr, aki nem ugyanaz, mint aki korábban megmérgezett, egy rövid ideig ellenáll, de nem sokat tehet a haj ellen és hamarosan az le is győzi, így tehetetlen az ellen, hogy én bármit is tegyek a mesterével. Nem bántom, nagyon, hiszen nem azért vagyok itt, hanem, hogy meggyőzzem arról, hogy senkinek, beleértve őt is, nem jó a háború. A monológom nem annyira tetszik, bár lehet, hogy a hajam szorítása túl erős a számára, nem tudom, de a vörösödő fej és a felháborodott tekintet nem éppen a boldogság jele. Nem számít, ha elmondtam a monológom remélhetőleg nem látom többet. Leütöm, igen, valóban élveztem a dolgot, hiszen korábban ők sem kíméltek, így volt a mozdulatban egy kis bosszú, bár ha nagyon akartam volna, akár meg is ölhettem volna őket, némi plusz chakra befektetésbe került volna, amit az ütésbe kellett volna pumpálnom. Meg vagyok és ki is ugrom az ablakon, majd futásnak eredek. Néhány őrrel ugyan összefutok, de nem jelentenek sok akadályt, egy- egy pofon pont elég, hogy jobb belátásra bírjam a katonákat. Már csak méterekre vagyok a kaputól, amikor ismerős érzés kerít hatalmába és megtorpanok. Nem önszántamból, már megint az a ninja ugyanazzal a technikával. Az érzés ismerős, mégis nem tudom, hogy milyen technika lehet. Rövid gondolkodás és eszembe jut egy lehetséges technika, ugyan a genjutsu ismereteim inkább elméleti síkon mozognak, mint valódi gyakorlatom lenne bennük, de van egy technika, aminek ismerem a hatásmechanizmusát, sőt én is létre tudom hozni, viszont ahhoz kellene valami közvetítő közeg. Ekkor viszont eszembe jut, hogy olvastam már egy technikáról, ami az én ishibari // kőtűk nevezetű technikámnak a tovább fejlesztése és ahhoz nem szükséges közeg, ami továbbít, szimplán chakrával létrehozható a hatás. A nevére most nem emlékszem, de talán a megtörése meg van. Mivel a testem alapvetően a tai jutsura van kiképezve és az a testen belüli chakrairányítással erősen összefügg, így nem kell sokat gondokodnom hogy mit teszek. A chakrámat egyre gyorsabban kezdem el keringetni a testembe, így próbálva kitörni a technikából, remélhetőleg sikeresen. Ha sikerül, akkor abból az ellenfelem számára komoly gondok fognak adódni. Nem azért jöttem, hogy erőszakot alkalmazzak, de az engedélyt megkaptam, hiszen meg kell védenem magam. Amint kiszabadulok kézpecsétekbe kezdek, de nem egy szeld, védelmi technikát hajtok végre a hajammal, mint korábban, hanem egy jóval durvább, támadó jellegű hajtechnikával állok elő, ami a ranji shigumi no jutsu // vad oroszlán sörény technika névre hallgat. A maradék chakrámat ugyan nem, de jó részét, hogy még ne ájuljak el a technikába adom és így remélhetőleg megszabadulok mindenkitől, aki a közelembe van és menekülhetek. Így ugyan már nincs erőm az idézéshez, de még menekülni tudok, hogy aztán hamarosan kidőljek, remélhetőleg minél messzebb a bázistól.

// Akira //

Súlyos mozdulatlanságra kárhoztatva az ember könnyedén kifordulhat magából, pláne, hogy egyszer már átélte ugyanezt a dolgot. Kifejezetten kellemetlen érzés lehet tudni, hogy pillanatokon belül érkezhet a könyörtelen halál. Nem sok kérdés marad hátra, mindössze annyi, hogy mégis milyen lesz majd? Kunai, lángcsóva, vagy kard által érkezik? Esetleg megint a méreg lesz, mi elhozza majd? Az emberben ilyenkor rendszerint megjelenik valami. A rettegés. A rettegés, mely talán rejtve, de belerágja magát az ember lelkébe, aljas módon tűnik fel, s a legváratlanabb pillanatban... megmutatja magát. Mint valami könyörtelen hadúr, hiszen valójában az is, érzi, hogy eljött az Ő ideje. Bár Genki megpróbálkozik még egy utolsó trükkel, de nem sokat használt. Valami más lehet a dologban. Amikor az arcát eltakaró fekete árny egy méterre Akirától megjelenik, akkor, Kumogakure Shinobijai, a Kami no Yuugen ügynöke furcsa dolgot érez. Mellkasából iszonyú kín árad. Az érzelmek egyvelege. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy az ember lebénuljon, de ott van még az a rejtélyes Jutsu is. Az ellenség úgy áll ott, mintha maga volna a halál, s Akira lelkéért jött volna. Kis megfigyelés után Akira rájön, hogy a Ninja kezében egy kormozott, fekete penge van. A vég csak egy lépésnyire az egykori Djukától.
Nem tud reagálni, moccani sem. És az Akirábam dolgozó gonosz erő ezt a pillanatot választja, hogy előtörjön. Ennek az erőnek a neve: rémület!


Eltart egy darabig, amíg felfogja, hogy megidézték. A menyéteknél van. A fiú életének talán legjobb döntése volt, hogy hazaengedte Yukino-t. Ez megmentette az életét, mert az éles eszű menyét úgy döntött keres egy jóbarátot, akivel megidézteti a fiút. Hogy a szerencse is közrejátszott? Nos, igen. Talán Akira túl sokszor hagyatkozik a szerencse erejére. Túl sokszor. S ha Yukino nem gondolkodott volna előre? Vagy később találja meg Wazarashit? Akirának van mint gondolkodnia, ha életben akar maradni további küldetései során. Így ebből az akcióból nem csak a félelem emésztő emléke marad, hanem a heg a vese fölött. Akira, a Béke Lovagja, szerzett magának néhány ellenfelet, noha nem nagyon ismerik egymás kilétét.


// Mint mondtam, életed legjobb döntése volt hazaküldeni Yukinot. Moon visszajutott Kumogakurébe, többnyire sértetlen. Te szereztél egy heget - még a sátortáborban - a veséd fölé. 16 chakrával jutalmazlak. Mivel KnY-s küldetés volt, ezért péntjutalom nincs. További sok sikert! //