Erdőszéli Város

//Miszage - Danzou//

A fickónak az arcára volt írva, hogy hülyének tart. Vagy szimplán csak gyereknek. Végül is, lehet, hogy igaza is volt. Vagy nekem volt igazam. Nem vártam el, hogy valaki, akinek az enyémtől különböző élete volt megértsen. Senki sem érthetett meg. Sok mindenre célozhatott volna azzal a félmosollyal. Szörnyen sok mindenre. De nem érdekelt a véleménye. A küldetést el kell végezni, az ellenfelet ki kell iktatni és ennyi. Minden egyéb dolog teljesen felesleges és szimplán csak irritáló.
-Megértem, ha nem értesz velem egyet. Ez mindenkinek a magánügye. Azt is megértem, ha őrültnek nézel. Az is vagyok. De egy dolgot nem tűrök. Nem tűröm, ha valaki tudatlan fiatalnak néz. Igen, vannak azok a Geninek, akik az első küldetésükön elbuknak. De van egy hatalmas különbség köztem és köztük. Én tisztában vagyok az erőm határaival és nem képzelem, hogy a Hokagét is elverném. –mondtam végül újdonsült barátomnak, majd elindultam az oldalán. Ahogy beért az árnyékba, gyorsan felmértem a felszerelését, a testi adottságait, a haját, a mozgását és minden mást is. Örömmel konstantáltam, hogy nem csak nálam van kardszerű fegyver. Ez után a pillantásom a fejpántjára vándorolt, amit a bokáján hordott. Erre csak felvontam a szemöldökömet, de nem tettem semmi megjegyzést. Mindenki ott hordja, ahol akarja. Nekem sem a homlokomon volt, hanem a nyakamban lógott. Az ekkor következő kérésére felnevettem.
-Nos, mesélhetek, de nem lesz egy túl szép történet. 16 éve születtem és nagy eséllyel a fejemre ejtettek, ezért lettem ilyen agresszív kismalac. Anyám belehalt a szülésbe, így a legjobb barátaihoz kerültem, akik felneveltek. Addig még viszonylag normális voltam. Aztán amikor nevelőanyám meghalt, egyre magányosabb lettem. Nevelőapám Jounin, így keveset volt otthon, és én inkább kijárkáltam és elkezdtem verekedni. Mikor elvertek, de azért én is okoztam nekik kis gondot, akkor jöttem rá, hogy ezt akarom csinálni. Végső soron azért iratkoztam be az akadémiára, hogy megtanuljak harcolni és hogy elég erős legyek, hogy ne tudjanak többé elverni. Nevelőapám segítségét kihasználva osztályelső lettem és maximum ponttal átmentem a Genin vizsgán. Utána szokás szerűen beosztottak egy csapatba, akikkel csináltam pár unalmas küldetést. Most pedig csak két célom van. Az első, hogy olyan harcos legyek, akit nem lehet megverni. Tudom, hogy sokaknak ez a célja, de a legtöbbjükkel ellentétben én teszek is érte és nem képzelem magamról, hogy most akár ellened nyerhetnék. A másik pedig, hogy megtaláljam és megöljem azt az alávaló fickót, akit az apámnak nevezhetek. Gyengeségek, hmmm, körülbelül mint minden Geninnek az erőm túlbecsülésén kívül. Kevés Chrakra, kevés tudás, alaszintű Justuismeret, nem túl profi taktikai érzék. Erősségek? Hát azokból jóval kevesebb van. Talán csak az, hogy képes vagyok ésszerűen felmérni az erőviszonyokat, illetve van kis harci tapasztalatom, de az verekedésekből áll nagy részt. –fejeztem be a történetemet. Kicsit összefoglaltam a dolgokat, de azért ki is fejtettem, mert nem akartam kihagyni semmit. Közben tovább figyeltem és egy érdekes dolgot szúrtam ki. A járása olyan könnyed volt, mintha nem is lenne súlya a testének. Ebből kifolyólag olyan hangtalan volt, hogy csak néztem.
-Ez milyen technika, amivel ilyen légiesen mozogsz? –kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Érdekesnek és hasznosnak tűnt.
-Árulj el nekem valamit Shikogo-san. Az emberi élet olyan törékeny és értéktelen dolog. Könnyen jön, könnyen megy. Akkor az emberek miért ragaszkodnak ennyire ehhez az élethez? Csak fájdalom van benne, ami az öröm pillanataihoz képest jelentős többségben van jelen. A halál pedig egyszer így is-úgyis eljön. Akkor mondd meg, hogy mi értelme az életnek, ha egyszer gyenge vagy élni?

// Miszage //

Shikogo félmosolya visszatért szavaid után, de szeme felcsillant. Olyasfajta módon, mint ha valaki ellentmondást talál és az emiatt felgyülemlő hevesség arra készteti, hogy rögtön lecsapjon rá. Tekintetében megértés, elfogadás, ám némi kárövendés szikrája is felfedezhető. Miért? Talán nem vesz téged komolyan? Nem. Ő ért téged, szavaidat nem tartja viccnek. De van benne egyfajta felsőbbrendűség tudat, ami az olyanok sajátja, akik már átélték azt, amit mások nem. Akik mások egyszerű igazságában meglátják és kinevetik régi önmagukat. Lenéz téged? Nem. Bolondnak tart? Nem. Kinevet téged? A szeme igen.
- Mit akarsz elérni azzal, ha azt mondod, hogy nem tűröd? Ha én most tudatlan fiatalnak nézlek, akkor mégis csak eltűröd, hiszen csak beszélsz nem pedig cselekszel. Nem gondolod, hogy ez nem a legjobb példa volt? Nem tudod elverni a Hokagét... Maradjunk annyiban, lehet már a genintársaidat sem tudnád elverni. Ne! Ne háborodj fel ezen, de ha elhiteted magaddal, hogy tisztában vagy a képességeiddel, akkor meghalsz. Négy barátom és három társam halt meg emiatt. Nincs különbség köztük és közted. Beszélni ők is tudtak...
Szavait sértésnek szánta? Lehet, de nem valószínű. Hangszíne sokkal inkább őszinte, emlékekből beszélő volt. Tudja mit beszél ez érezhető. Persze nem jelenti azt, hogy el fogadod amit mond. Miért is tennéd, hiszen most ismerted meg... Azt sem tudod igazából kicsoda. Talán csak egy nagyszájú krónikás, aki azt hiszi hamis szavakkal mindenkit meg tud téveszteni... De ha nem? Ha jogosan viseli az oly nehezen megszerezhető Chunnin mellényt? Akkor mi van? Az már bizonyítja, hogy igaza van? Azt mindenképpen, hogy a saját szempontjából igaza van, de a tiédből? És hogyan hatnak rád szavai? Félre dobod őket, ellenálsz nekik, vagy szótlanul magadban viaskodsz? S miután elmesélted életed történetét, némi szünet után reagál rá:
- Tehát verekedtél és mivel sokszor te húztad a rövidebbet, ezért nagyobb erő reményében beálltál shinobinak? Annak viszont örülök, hogy nem azért mert így könnyűszerrel bosszút állhatnál a gyermekkori ellenfeleiden. Konoha shinobijának védenie kell a falu lakosságát, ezt sose felejtsd el. Őszintén beszélsz a képességeidről, emiatt úgy tűnhet, hogy szerény vagy. De ez nem igaz, ugye? Talán az előbb nem fogalmaztam jól. Az nem baj ha tisztábban vagy a képességeiddel, de sose alapozz kizárólag erre. Az ember mindig máshogy teljesít, néha jobban, néha rosszabbul. Nem ismersz sok jutsut, de ezeket meg kell tanulnod sokoldalúan használni ahhoz, hogy előre tudj lépni. Ez fontos, különben nem lesz belőled igazán jó ninja. A Tűz akaratáról hallottál már, azt hiszem némely akadémiai tanár fontosnak tartja elmesélni mi is ez...
Járását figyelted. Nem csoda, hogy felkeltette az érdeklődésed a dolog. Nesztelen, hangtalan. Olyan léptek, amikre nem ébrednél fel, s azután már semmire sem, csak a torkodba mélyedő pengére, de akkor már késő. Veszélyes ember léptei ezek, Konohagakure no satou Chunninjáé. De kevesen járnak így, még nem láthattál ilyet. Esetleg egy-két Jouninnál, de az sem valószínű. Időközben az úton haladtok előre. Jobbról is, balról is fák vesznek körbe. Madarak csiripelnek, innen-onnan állatok neszét fújja felétek a szél. Mókusokat láthatsz a fákon. A távolban egy Konoha felé közeledő karaván van. Shikogo felnevet:
- A faluban ritkán találkozni ilyen technikával, ugye? De ez nem is igazán technika... inkább stílus. Muon satsujin no jutsunak hívják. Kirigakure minden shinobija ismeri, majdnem mindegyik... Amikor ott voltam kém, körülbelül öt évig, akkor sajátítottam ezt el. Nehéz volt, évekig tartott és már szabadulni sem tudnék tőle. A mozdulataimba ivódott Miszage-chan. 
Rád vigyorog, ez nem az a bizonyos félmosoly, hanem nosztalgikus mimika. Olyan dolgok juthattak eszébe, amikről neked tudomásod sem lehet, hiszen nem voltál ott. De ettől Ő még nem kezel kivülállóként. Következő szavaid viszont eltörlik arcvonásait, bőre kisimul. Tekintet hideg lesz, szeméből semmi sem kiolvasható.
- Ha így gondolod, akkor miért nem végzel magaddal? - elővesz egy kunait és feléd nyújtja - Ha csak szenvedés van és a halál úgy is eljön, akkor miért várnál ifjú shinobi? Vagy öljelek meg én? Azt mondod az élet értéktelen, akkor miért is tartanád meg? Hát ha az ember gyenge élni... Statuálj példát, végezz magaddal és akkor azzal bizonyítod szavaid igazát! Na, gyerünk, csak egy vágás Miszage-chan, miért kapaszkodsz ennyire a fölösleges, gyenge életbe? Szúrjak én?
Keze megindul wakizashija felé. Mozdulatai nem darabosak, egyszerűek. Céltudatos. Látszik rajta, hogy mindent komolyan gondolt, vagy mondott. Talán megérted szavaival mit akar elérni, vagy egyszerűen csak a halálodat akarja? Egy Chunnin? Nem valószínű.

//Danzou//

Társam arcára visszaköltözött az az általam már most meggyűlölt félmosoly. Láttam rajta, hogy nem néz bolondnak, csak szimplán más problémája van. Jól tippeltem és meg is kaptam rá a magyarázatot. Kezdett felmenni bennem a pumpa, de bírtam magammal. Elvégre mégis csak egy Chunnin  volt a fickó.
-Nálam a nem tűröm azt jelenti, hogy ha nem lennél Chunnin és nem a társam lennél, akkor most találkoznál egy pengével mondjuk a torkod előtt. De mivel mindkettőnek nevezheted magad, így bírok magammal. Azt én is tudom, hogy van, amikor jobban, meg van amikor rosszabbul teljesítesz. Én a rosszabbhoz mérem magam, így tudom, hogy melyik az a szint, amit biztosan elérek. Természetesen sokszor lehet belőle gond, ha valaki túlzottan a határok között marad, de az én szememben a határok azért vannak, hogy átlépjük őket. -válaszoltam neki, majd a társai halálának megemlítésére bólintottam egyet. –Én is tudom, hogy milyen érzés, amikor valaki olyat veszítesz el, aki fontos neked. De ilyen az élet. Legyen minél kevesebb ember, aki számít és akkor a fájdalom is kevesebb lesz. –árultam el neki az eddig tökéletesen bevált taktikámat. Volt egy olyan tippem, hogy nem fog neki tetszeni, de nem különösebben érdekelt.
-Félreértesz. Csak az első pár verekedésben húztam én a rövidebbet. Utána már nem. Nem akarok bosszút állni. A bosszú egy kicsinyes és teljesen üres dolog. Semmivel nem lenne jobb, ha most bosszút állnék. Apámat sem azért akarom megtalálni és megölni, mert haragszok rá, habár az is igaz. Én azért akarom mindezt megtenni, mert a törvénysértésért büntetés jár. Azért, mert képes volt megerőszakolni egy nőt, aztán magára hagyni a születendő gyermekkel. Azért, mert elrabolta a saját lányát a kórházból, miután az anyánk meghalt. Az ilyennek minimum börtönben a helye, habár ha rajtam múlik, akkor a hullaházba kerül. De kíváncsi lennék arra, hogy mi volt az indoka minderre. A falu lakosságának védelme szerintem is egy fontos dolog. –tartottam én is kiselőadást. Mikor a Tűz akaratáról kérdezett, megvontam a vállam.
-Mintha valamit motyogott volna róla az álla alatt, de nem fejtette ki túl részletesen. Azt mondta, hogy majd úgyis rájövünk magunktól. –feleltem. Viszont mikor a technikáról kezdett magyarázni, felcsillant a szemem. Tetszett a dolog, habár ahogy elnéztem, nem olyan fickónak tűnt, aki könnyen megosztja az ilyen titkait. Az életről szóló kissé sajátos gondolkodásom említésére felhozott egy kérdést, amit sokan mások is, majd meglepetésemre felém nyújtott egy kunait, amit nem fogadtam el, viszont mikor a keze a wakizashihoz ért és kihúzta, ráfogtam a csuklójára és a fegyvert egyenesen a mellkasomhoz vezettem oda, ahol a szívem van és beillesztem két bordám közé. Szemrebbenés nélkül húztam a fegyvert egészen addig, amíg annak a hegye a húsomba nem vájt. Ekkor megállítottam.
-Én nem félek a haláltól Shikogo-san. Tedd meg! Vedd el az életem! Én azért nem teszem meg, mert az öngyilkosság gyávaság. Én pedig nem vagyok gyáva. Nem fogok a könnyebb megoldásba menekülni. Az élet üres és értéktelen, de a büszkeség nem. Tedd meg! De ne így! –mondtam  hidegen és kihúztam a pengét a mellkasomból, majd hátraléptem és elővettem a saját kardomat.
-Az öngyilkosság gyávaság. Hagyni, hogy megöljenek szintén gyávaság. Nem félek a haláltól és ha jön valaki, aki megöl, akkor boldogan lépek a túlvilágra, de nem fogok gyáván oda menekülni.

// Miszage //

Shikogo tekintetében láthatod azt, amit precíz, érzelemmentes céltudatosságnak neveznek. Ez a jellemvonás egy shinobi sajátja. De a hamarosan újra megjelenő félmosoly tönkreteszi a gyilkoshangulatú pillanatot, amelyet feszült, de barátságosabb csend követ. Társad érezhetően a szavaidon rágódik, vagy csak azon, hogy miként fogalmazza meg azt, amit mondani akar. A távolban lassan döcög egy szekér, komótosan, ahogy az elé befogott bikák húzzák. Elég közel ért már ahhoz, hogy ha odanézel, akkor három embert pillants meg rajta. Egytől egyig férfiak. Tagbaszakadt, vállas emberek. De vajon vagy-e olyan könnyelmű, hogy egy ilyen feszült hangulatú pillanatban odanézz? Naív botorság volna, de lehet eme tulajdonság a sajátod is, ki tudja, akár ilyen is lehetsz... Ha oda is nézel, akkor sincs sok időd vizsgálódni, mert Shikogo döntött, szavai vaskeményen csattanak a csend falain és az hamar össze is dől. Szigorú pillantását, ó, vajh' állod-e?
- Ez esetben ne azt mond, hogy nem tűröd el, hanem, hogy nehezedre esik elviselni. Így nem hazudsz, hanem ténylegesen lefested a valóságot. Az apáddal kapcsolatos érzelmeidet megértem, indokaid helyesek és könnyebben elfogadom így őket, hogy bővebben kifejtetted. Első hallásra, nos nem tűnt túlzottan... - Ezt a mondatot nem fejezi be, helyette Wakizashiját visszacsúsztatja hüvelyébe - Sok mindent gondolsz az élet dolgairól. - Újra felvette a menetsebességet - De kevés saját tapasztalatod lehet. Mások elbeszéléseiből, történeteiből szűröd le az igazságot. S hogy erre miből következtetek? Abból, hogy azt mondtad az öngyilkosság gyáva dolog. Ilyet csak az állíthat, aki még sosem találkozott a jelenséggel. Merő ostobaság ez a felvetés. Több bátorság kell a saját torkod elmetszéséhez, mint ahhoz hogy valakit megölj. S még csak nem is mindenki önös elhatározásból teszi...
Int neked, hogy azért-e mert azt akarja állj arrébb a szekér miatt, vagy egszerűen csak azért, mert lezártnak tekinti a témát, nos ezt nehéz eldönteni.

Utatok további részében semmi eseménydús nem történik, talán csak akkor, ha folytatni kívánod a beszélgetést. A város, ahova érkeztek nem nagy, sőt kifejezetten kicsi. Egyszerű, szegényesebb házak sokasága fekszik a főút mentén, de Ti nem arrafelé igyekeztek. Egy kisebb elágazásban letértek jobbra. Nem telik bele sok idő és egy kúria kezd körvonalazódni előtted. Nem nagy, még csak nem is túl díszes. De mindenképpen nemes család lakhat benne, mások nemigen engedhetnének meg maguknak ilyesmit errefelé. Acélrudakból szőtt kerítés veszi körbe a birtokot, melynek kiterjedése nagy. Egy inas, vagy komornyik jön elétek. S a szokásos üdvözlési formák lebonyolítása után a kúria egyik mellékbejáratához vezet, azon keresztül pedig egy vörös selyemmel ékesített szobába. A tolóajtók rizspapírja kimondottan jó minőségű, s az olajgyertyák kellemes, nyugtatóhatású illatot árasztanak. Tosuke ez ember neve, aki fogadott titeket. A teremben több kard-, páncélállvány van. Ám csak három vértezet, két remekmívű íj és öt katana található a szobában. Rövid megfigyelés után észreveheted, hogy a tatami véres. Ez Shikogo figyelmét sem kerüli el, legalábbis tekintetéből ítélve. Egyetlen bejárat van, az a kúria belsejéből nyílik a "Fegyverek Csarnokába" - ez a terem neve Tosuke állítása szerint. De, mint az könnyen észrevehető, lyuk tátong a falon. Vajon miért? Sok lehetőség van, de ez nem fogas kérdés. Majdhogynem egyértelmű a feladatotok ismeretében. A helyszínen vagytok, itt történt a rablás, viszont lehetnek benned kérdőjelek. Talán ideje volna ezeket feltenni kérdés formájában, nemdebár? 


// Ha vannak kérdéseid, akkor egyben tedd fel őket - vagy ha akarod a kérdezek-válaszolok részt húzhatjuk is, rajtad múlik - s ha nincsennek, akkor írd le mit akarsz cselekedni, esetleg milyen tervet tanácsolsz Shikogonak. A Chunnin a küldetés vezetője, tehát az engedélye nélkül nem tehetsz semmit - legalábbis hivatalosan, de ki tudja téged ez mennyire zavar... viszont a parancsmegtagadásnak vannak következményei ^^ //

//Danzou//

Shikogo szemében valami olyat láttam, amit csak a legjobb shinobikéban. Nem tudtam volna megnevezni, hogy mi lehetett az, de láttam, hogy ott van. Tetszett az a komor hangulat, ami megtöltötte a levegőt. Teljesen gyilkos hangulatba kerültem tőle. Ám sajnos Shikogo idegesítő félmosolya ezt is tönkre tette. Utána pedig az egyik legjobb barátom, a csend következett. Közben lassan megérkezett a szekér is. Nem zavartattam magam a társammal, felnéztem és alaposan végigmértem a szekéren ülőket. Három férfi. Egytől egyig kemény legénynek tűntek. Vizsgálódásomnak társam szavai vetettek véget. Visszafordultam felé és farkasszemet néztem vele, miközben hallgattam a szavait.
-Rendben. Akkor nehezemre esik elviselni, ha valaki csak egy tudatlan kölyöknek néz. – válaszoltam neki, majd tovább hallgattam a mondandóját.
-Igen. Sokan azt hiszik, hogy csak a kicsinyes bosszú hajt. Pedig ez nem igaz. Semmit nem érnék el vele ha csak bosszúból megölném. Sőt, ha tud megfelelő indokkal szolgálni, akkor békén is hagyom. Mármint nem ölöm, meg, csak börtönbe juttatom. Az öngyilkossággal kapcsolatban pedig lehet, hogy igazad van, de számomra ebben a világban maradni a nehezebb. Persze tudom, hogy a többség pont fordítva van ezzel, de minden ember más. – fejeztem be, majd követtem. Az út többi része teljesen megszokottan telt, az egyetlen dolog, ami megzavarta, az a kérdésem volt:
-Megtanítanád egyszer ezt a Muon satsujin no jutsut? Felkeltette az érdeklődésemet.
Ez után semmi érdekes nem történt, amíg meg nem érkeztünk a faluba. Elég szegényes környezetnek tűnt, habár én is tisztában voltam vele, hogy az emberek legnagyobb része nem választhatja meg magának azt, hogy milyen életmódot éljen. Ők vagy szegénységbe születtek, vagy valamiért abba kerültek. Egy kisebb elágazásban jobbra fordultunk és rövid idő múlva feltűnt az úti célunk. Ahogy közelebb értünk, az acélkerítést is felfedeztük. Mikor már oda is értünk, az üdvözlőbizottság is feltűnt egy komornyik képében. Megszokott módon üdvözöltük egymást, majd bevezetett minket egy terembe. Egy fegyverteremnek tűnt és a neve is arról árulkodott. A szegényes berendezésből ls a falon tátongó lyukból arra következtettem, hogy ezt a termet rabolták ki. Szépen lassan odasétáltam a véres tatamihoz.
-Nincs olyan szerencsénk, hogy a kutyák klánjával légy szövetségben, ugye Shikogo-san? – kérdeztem, majd nemleges válasz esetén Totsukéhoz fordultam.
-Érdekelne, hogy pontosan mit vittek el, illetve, hogy van-e a szemtanú? A vérből ítélve valaki összetűzésbe keveredett a behatolókkal. Sikogo-san, nem bánod, ha körülnézek egy kicsit. – kérdeztem és Shikogo igenlő válasza estén a lyukhoz sétáltam, megnéztem, hátha találok nyomokat, esetleg valami utalást, hogy mivel vághatták. A lyuk vizsgálata után követtem a behatolók nyomát visszafelé, ha a lyuk a házba vezetett, ellenkező esetbn kint elkezdtem vizsgálni a földet letaposott növények, fűcsomók, vakondtúrások, vagy egyszerűen csak lábnyomok után kutatva. Ha Shikogo nemleges választ adott, akkor kerek perec rákérdeztem, hogy van-e valami ötlete.

//Danzou//

Társam bólintott a változtatásomra. Úgy tűnt, örül magának, amiért sikerült megváltoztatnia a mondandómat.
~Hát ha annyira akarja, akkor legyen meg az öröme. – gondoltam és magamban elmosolyodtam. A csend, drága barátom pedig minden más gondot megoldott. Elfeledtette a problémákat és néma ürességgel ajándékozta meg a gondolataimat. Mikor a jutsu tanulásra tett kérdésemre megkaptam a választ, hangosan felnevettem.
-Nem kell a köntörfalazás Shikogo-san. Nem sértődök meg a nemleges válasz esetén se. Ráadásul nem is a te dolgod, hogy taníts. – válaszoltam az övéhez hasonló idegesítő félmosollyal az arcomon.
A házban a kérdésemre nemleges választ kaptam, ami nem igazán lepett meg. Elvégre miért is kéne könnyűnek lennie a dolgoknak?
-Rendben. Ha a többi nyom nem ad megfelelő támpontot a kereséshez, akkor a szemtanút is kikérdezzük. – feleltem, majd elkezdtem körülnézni, mivel megkaptam az engedélyt. A falat megvizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy feltehetőleg baltával vágták.
~Micsoda igénytelen munka. Ilyen ronda lyukat vágni. legalább valami technikával csinálták volna, nem csak nekiesek és most kivágom alapon.
Erre nem is szenteltem több figyelmet, mivel kint lábnyomokat és vércseppeket találtam. Könnyűnek ígérkezett.
-A falon a lyukat vélhetőleg baltával vágták. A nyomelrejtésben nagyon bénák voltak, néhány vércsepp és lábnyom az erdőbe vezet. – mondtam el Shikogonak az általam megtudott dolgokat, mikor megjelent. Uána szépen követtem egy fához, ahol egy hullát találtunk, nem messze pedig két Tantot. A Tantokat az övemre erősítettem, majd elfogadtam az adóvevőt és társam eltűnése után visszasétáltam a hullához. A földet alaposabban megvizsgálva egyenesen és jobbra is lábnyomokat találtam. Szívem szerint jobbra mentem volna, mert miért ne, de az ösztöneim azt súgták, hogy menjek előre.
-Baj nem lehet belőle. Maximum megfordulok. – motyogtam az orrom alatt és megindultam előre, miközben kivontam a ninjatomat. Nem lett volna túl kellemes, ha felkészületlenül ér egy támadás.

// Miszage //

Egyedül sétálsz tovább egyenesen. Nyár, alma, valamint körtefák alkotják nagyrészt azt a természetes közeget, ahol jársz. Alacsony nagylevelű növények bujtatják a fák gyökereit. A talaj száraz, néhol enyhén nedves. Régen eshetett eső. Ezért nem is egyszerű eligazodnod, mert a lábnyomokat is keresgélned kell. Bár a tolvajok nagy súlyokat cipelhettek, s így a föld is jobban engedett a tömeg vonzásának. Két, vagy három különböző méretű nyomott tudsz elkülöníteni és ezek többé kevésbé újra megjelennek, így hát nincs kizárva, hogy hárman biztosan erre jártak. Ninjato-d kezedben, miközben előrefelé haladsz. Elég sok levél található a földön, ahhoz képest, hogy tavasz van. Mókusokat vélsz felfedezni itt-ott a fákon, különféle madarak hangját hozza feléd a szél, vagy egyszerűen csak a forrás van közel. Mindkettő igaz lehet, mert néhány szárnyas lényt látsz egyik fáról a másikra repkedni.
Süvítő hangra leszel figyelmes. Egy nyílvessző száguld el melletted, apró vágást ejtve karodon. Szemből jött, s el kell telnie egy kis időnek, amíg észreveszed forrását. Egy fa tetején rejtőzik az íjász. Míg tekinteted megtalálja, újabb vesszőt küld feléd, ha nem teszel semmit, akkor az szívedet fogja kettészúrni. Talán ki kellene térned, vagy hárítanod. Már persze, ha sikerül. 
Történjék bármi egy másik alakot is felfedezel. Az íjászt rejtő fa alól pattan fel, a nagylevelű növények takarásában volt eddig. Kezében egy Kusari-gama van. Több kérdés, gondolat is átfuthat rajtad. Vajon miért támadtak rád? Mit kellene tenned? Szólj esetleg Shikogonak, vagy vedd fel a harcot? Lenne-e esetleg lehetőséged használni a Headsetet? És még sok kérdés, de a Döntés a tiéd. Választásod talán halálodat hozza el, vagy dicsfényt vet majd rád.

//Yamato//

Utam ugyan a Homok országába vezet, de meg kell majd állnom Konohába, ugyanis ott is dolgom lenne, ha sikerül, de előtte kell egy kis pénz, mert hát az utazásnál és a bábok drágák, már pedig ha nagy bábos akarok lenni, akkor szükségem van majd a bábokra, hogy tudjak kombinálni velük, így megálltam egy kis faluban nem messze a "fővárostól", már ha nevezhetünk így egy shinobi rejtek falut, hogy valami kicsi, de talán jó fizető, egyszeri munkát vállaljak. Kereskedők, kereskedők mindenhol, árulják a ruhából, gyümölcsből, zöldségből és egyéb termékekből álló készletüket. Ugyan megszólíthattam volna valamelyiket, hogy esetleg nincs-e valami feladata a számomra, de inkább arra vártam hogy esetleg ők kezdeményezzenek. Ayanéval sétáltam és beszélgettem a falut járva esetleges munkát remélve, még a homok fejpántomat is a nyakamba kötöttem, hátha ez valakinek felhívja a figyelmét. de valamiért senkinek nem volt szüksége rám, vagyis szinte minden kofa az eladással volt elfoglalva és ha meg is szólítottak, akkor is inkább a portékájukat próbálják rám sózni, ami nem érdekel, csak egy kis élelem és valami feladat érdekelne némi pénzért. Ahogy így járom a zsibongó tömeget egyszer csak egy ráncos kéz kerül a vállamra, majd meg is szólít. Hangja érdekes keveréke egy idősödő nő és egy fiatal lány selymes hangjának, amivel segítséget kér. Megfordulok és szinte az a nő néz szembe velem, akit a hangja alapján elképzeltem. Korosodik, mégis elegánsan öltözik, látszik rajta, hogy felső középosztálybeli, ha nem a felső osztály tagja. Természetesen segítek neki, de egyelőre nem tudom ezt kifejezni, hiszen választ ne vár, hanem egyből folytatja, ahogy említi a nevet, először azt hiszem, hogy az unokája vagy egy szerette, mint kiderül az utóbbival nem tévedtem sokat, mert egy macskáról van szó, aki pár napja eltűnt. Sajnálom az öregasszonyt és ezt ki is fejteném, ha hagyná, de ismét folytatja, hogy a lányának adjak át egy levelet. Végre abbahagyja és választ vár. Lehető legnagyobb tisztelettel közlöm a válaszomat.
- Természetesen segítek asszonyom, társammal mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a cicáját. Azonban lenne néhány kérdésem, ha szabad. - Várok egy kicsit, hogy engedélyt adjon majd folytatom. - Ha esetleg megtaláljuk a cicust önt hol találjuk? Hova vigyük? A macsek merre szokott sétálni, ha kisétál a faluból? - Kinézetét már tudtuk, de az utóbbi kérdés is fontos, ha egyáltalán a nő tudja ezt, bár nem hiszem, hiszen mégis csak egy macskuszról van szó, akit nem szoktak pórázon sétáltatni, mint mondjuk én szoktam Takeshit. Ugyan nem tudom, hogy a két állat, hogy fogja egymást bírni, de erre a rövid időre muszáj lesz nekik. És ekkor eszembe jutott még valami. - Takeshi a kutyám, esetleg kaphatna valamit, amit megszagolhat, hogy könnyebben találjuk meg. - Remélem segítségünkre tud tenni a néhány kérdésban, amit feltettem.

//Yamato//


//A gombolyag csak a falu határáig fog elvezetni, ott eltűnik a szag. Írd le, hogyan próbálnál mégis a macska nyomára bukkanni. Ha egyből a keresésére indulsz, a következő posztot az Erdőségekhez kérem!//

//keresésre indultam, de jelenleg a faluban maradtam még, így ide írtam//

A kérdéseimre meg is érkezett a válasz és még kaptam is egy gombolyagot, amivel a macska szokott játszani. Egyelőre nem volt tervben az erdőbe menet, inkább a városban szeretnék érdeklődni, hogy valaki látott-e valamit és csak utána megyek ki a faluból, ha esetleg nem találok valakit, aki útba tud igazítani vagy esetleg tudja, hogy pontosan hol is van a macsek. Megköszönöm a néninek a segítséget és a feladatot, majd elveszem a gombócot és ahelyett, hogy megszagoltatnám Takeshival, zsebre teszem. Ha esetleg érdeklődne a néni, hogy miért is, meg amúgy is gondolom, hogy tájékoztatom a terveimről, akkor elárulom.
- Először körbekérdezem a faluban az embereket, hogy mégis tudnak-e valamit Hakazeméről, hiszen ha a faluban járkált valaki biztos látta az elmúlt pár napban.
Remélem megnyugtattam az asszonyt és útamra indulhatok. Először a kufároknál próbálkozom, hiszen ők szinte mindennap itt vannak és szinte mindenről tudnak mindent, még az utolsó falubeli hátfájásáról is tájékozottak. Remélem valamit tudnak mondani, de hát el kell kezdeni valahol, így egyből a nem messze lévő kelme árust veszem célba, miközben Ayanét is útnak indítom, hogy próbálkozzon, több szem többet lát, bár most jobb lenne a több fül többet hall, de ezen most nem veszünk össze.
- Te próbálkozz azon az oldalon, enyém ez. Negyed óra múlva annál a fánál. - Fordulok Ayanéhoz, mutatva neki a piac szélén lévő öreg fára, majd elindulok szerencsét próbálni.
- Elnézést a zavarásért, nem látott egy nagy fehér macskát piros masnival a nyakában?
Ha nem tud vagy nem akar mondani semmit, esetleg rám akarna valamit tukmálni, akkor a mellette lévő gyümölcs árushoz lépek és tőle is ugyanezt kérdezem, miközben Ayane a msik odalon egy péket faggat ugyanebben a kérdésben. Ha a kofáktól nem tudok meg semmit, akkor a járókelőknél próbálkozok, hátha valaki mégis tud segíteni.

Indulás előtt még a fülembe suttogott valamit, ami egy kicsit aggasztó volt, hiszen két dolgot is jelenthet, ami a megnyugtatóbb, hogy hiányzik neki a macskája, de talán tudhat valamit, ami kevésbé megnyugtató, hiszen ha valami komolyabb dolog húzódik meg az eltűnés mögött, az nem túl örömteli. El is indultunk ketten kétfelé. Nem tudom, hogy Ayane mit tudott meg, de az első kereskedő, ahogy vártam, nem nagyon vette figyelembe a kérdésemet, inkább egy faliszőnyeget akart rám sózni. Ugyan van lakásom ahova felrakhatnám, de az messze van és nem is tervezek rövid időn elül visszatérni, mert más feladatom van. Kérdezősködésem végül sikerrel járt egy másik öregasszony személyében, aki csak megerősítette bennem, hogy körülbelül 3 napja látták utoljára a macsekot, de jót nem mondott róla. Megköszöntem, vettem egy szál rózsát és tovább kérdezősködtem. Utamba egy járókelő is került, aki megerősítette a korábbi híreket, annyival kiegészítve, hogy talán egy lánnyal látta utoljára. Lassan letelt a kijelölt idő, így a fához sétáltam a megtudott infókkal és megjelent Ayane is. Átnyújtottam neki a virágot, majd egyből meg is kérdeztem mit tudott meg, megvártam míg elmondja, majd én is kiegészítettem a saját információimmal, de valószínű, hogy ő sem tud többet, mint én. Amikor összeszedtük az összegyűjtött tudást, bár sokat nem tudtunk meg, végre Takeshin lett a sor, hogy kivegye a részét a keresésben, így az orra alá dugtam a gombolyagot, amire ő először csak morgott, hiszen mégis csak egy cica szaga volt rajta, de mikor lenyugodott és kiadtam a parancsot, hogy kövesse a szagot egyből a földet kezdte szagolni. Eléggé kacskaringós utat tettünk meg a faluban, de aztán a határhoz érve elveszett a szag és Takeshi csak értetlenül nézett, hogy mégis mi történhetett. Kisétáltam a városból, hogy megpróbáljam kitalálni a további teendőket. Amennyiben van a falu határán valami felügyelet, akik nézik, hogy kik jönnek- mennek a faluba és faluból, így még tőlük is megkérdezem, hogy nem láttak-e egy nagy, fehér macskát, akár kimenni, akár valakit, akinél egy olyan macska volt, amire illik a leírás. Amennyiben nincs akkor egyelőre tanácstalan vagyok, de talán lesz valami isteni sziktra, de addig is leülök a falu határán lévő egyik padra.

Ugyan a városban mondták, hogy utoljára egy kislánnyal látták, de álmomba sem gondoltam volna, hogy bármi http://narutohun.niceboard.org/post?t=2321&mode=replyköze lehetne a macska eltűnéséhez, hiszen mindennap játszik egy kislány egy kiscicával, amit az utcán talál. A város szélén eltűnt a cica szaga, aminek nem örültem, hiszen ez akár azt is jelentheti, hogy valaki elvitte, hiszen mint megtudtam már korábban a macsek eléggé kövér és ne juthat messze egyedül, főleg három napig, hiszen ilyen súllyal a vadászat is nehéz. Az ügy lezárását végül a falu kapujában lévő őröktől kaptam meg, akik közölték, hogy valóban láttak egy ilyen macskát, ami egy szekéren, egy kislány társaságában távozott, bár hogy erőszakkal vitték volna el, azt nem mondhatják, hiszen a macsek dorobolva a kislány ölében feküdt, ami legalább hasznos, hogy tudom merre ment. Szerencsémre azt is tudták, hogy körülbelül merre mehettek, de ha akkor indultak, akkor gyakorlatilag már szinte képtelenség behozni őket és Konoha hattalmas ahhoz, hogy megtaláljunk egy kislányt egy macskával, bár a cicus nem egy mindennapi látvány, ki figyelne meg egy kislányt kedvenc cicájával. Megköszöntem az őröknek az újabb információkat, már csak a hölgyet kell megtalálni az egyszerre jó és rossz hírrel, hogy tudjuk hol van kedvence és ez a hely Konoha. Sajnos már nem tudok sok mindent tenni, de legalább a levelet elvihetem Konohába és ha már ott vagyok, akkor akár tudakolódhatok a kislány és a macsek után, mert nem éppen szép dolog, ha elvesszük valaki háziállatát, még ha nem is tudjuk, hogy valakié, a nőről látható, hogy törődik kedvencével és ez az állaton is látszódik, márpedig, ha másból nem, akkor ebből le kéne szűrni, hogy nem egy kóbor macska. Ayanéval és Takeshival az oldalamon visszatértem a piacra, ahol a nő által leírt helyre mentem, ahol állítása szerint tartózkodni szokott és elmondom neki a híreket, hogy ugyan az állatot nem találtuk meg, de tudjuk hol van, bár ez nem épp közelben. Valószínű, hogy elkeseredik, de nem tudok mit tenni, maximum annyit, hogy elmegyek Konohába és a levelet kézbesítem és azzal egy időben megpróbálok a Tűz országának rejtekébe is kérdezősködni. Ha megnyugszik, akkor elköszönök, hogy indulnék és amint tudok valamit értesítem valahogy, akár vissza is jövök ide.

//A következő poszt az utazásról szóljon, az Erdőségekbe kérem. Nem messze Konoha kapujától megtalálod a macska masniját.//

Aisu szerencséjére, sikerült némi információt szereznie, pár nappal korábban arról, hogy mégis ki lehet az a Sachiko és hol találja. Kiderítette, hogy a Kikötővárosban van a lakóhajója és egyáltalán nem olcsó mulatság bejutni hozzá. Aisunak azonban koránt sem volt elegendő pénze, Konoha pedig nem hajlandó egy vándorra pazarolni a zsírosabb munkákat. Egy geninnek meg aztán pláne nem jut a zsírosabb falatokból. A fiúnak, így nem jutott más, mint tovább állni Konohából, hogy valami munkával pénzt keressen. Így jutott el, ebbe, a Konohától két órára lévő erdei városkába. Amint beért a városba, nem sok reményt érzett, hogy talál valami munkát. Az utcák jelenleg csendesek voltak, nem sok ember lézengett és azok se tűntek úgy, hogy bármilyen munkával is tudnának szolgálni. Azonban Aisu, nagy ellenségére talált, egy kocsma képében. A kisvárosokban a kocsma az a hely, ahová betérve az ember mindig belebotlik valami olyasmibe, ami hozhat pár ropogós bankót a konyhára. Már, amennyiben ebben a városkában, bárki is hajlandó költeni egy Vándor Ninja szolgálataira. Kockázat nélkül, azonban nincsen győzelem, ez pedig egy olyan igazság, ami mindenkor és mindre érvényes. Az ifjú shinobi gyomra, arra a következtetésre jut, hogy be kell térni a kocsmába. hangos kordulás jelzi Aisu számára, hogy bizony megéhezett és jó lenne szerezni, valamilyen élelemet. Kénytelen-kelletlen, így végül benyit a kocsmába. A kocsmáról kiderül, hogy inkább fogadó, étkezde és ivó semmint egyszerű kocsma. Ez jó hír Aisunak, ahogyan az is, hogy a helyiség jelenleg tele van. A telt ház jó jel, azt jelenti, pénz állhat a házhoz. Vajon talál magának megbízót?

/ Nos, a posztodban írd meg, hogy mit szándékozol tenni a kocsmában. Ehetsz, ihatsz, megpróbálhatsz vendégekkel beszédbe elegyedni. Írd le, hogy mit teszel. /

 
Mai reggelem nem indult valami kellemesen, még a korai ébredésem is külső okokból történt, mivel az eső az ablakomat verte. Visszaaludni már nem is bírtam pedig jól esett volna így inkábba felöltöztem, és hogy valami hasznossal töltsem hirtelen kapott plusz időmet, a szobám takarításába fogtam. Éppen hogy belekezdek, valaki csönget.
* Ki lehet az ilyen korán, hisz még az egész falu alszik, kivéve az olyan szerencsétlenek, mint én.
Gyorsan megyek és ajtót nyitok, hogy legalább a szüleim had aludjanak, ha már nekem ez nem adatott meg, a már félig kinyitott ajtóban a kissé megázott Kai sensei áll, aki kissé mintha nyugtalan lenne.
- Üdv, kerüljön beljebb!
- Helló! Nem lehet, még el kell mennem a többiekhez is! Azért jöttem, szóljak egy óra múlva a szokott helyen kell találkoznunk, egy küldetés végett. A többit majd később elmondom, ha a többiek is jelen lesznek. Majd távozott, ezután összeszedtem minden szükséges holmit a hátizsákomba így már készen álltam az indulásra, de előtte még írtam egy levelet az ősöknek. Kint bár esett az eső azért nem volt olyan vészes, mint elsőre hittem, de azért amint a falu bejáratához értem menedéket kerestem előle az egyik fa alatt, hamarosan megérkezett Takeshi is.
- Helló!
- Szevasz!
- Tudsz valamit, miért kellet ilyen korán összegyűlnünk?
- Nem, de mivel a sensei nyugtalannak tűnt valószínűleg a háborúval kapcsolatos.
- Sziasztok! Kiállt oda hozzánk Ayame, miközben jön felénk a mesterrel, aki még mindig idegesnek tűnik.
- Helló!
- Szia! Hogy aludtál? Bár mielőtt válaszolni tudott volna, átkarolom és megcsókolom. Takeshi pedig csak figyel minket, valószínűleg még mindig nem bírta megemészteni, hogy a két csapattársa egy pár.
- Na, akkor most, hogy így összejöttünk. Elmondok mindent. Egy távolabbi városba kell mennünk, ahol meg kell keresnünk egy Onazaki Haruda nevű visszavonult ninját keresünk, aki elég jó volt a munkájában, de a családalapítás miatt felhagyott vele. Meg kell majd győznünk, hogy térjen vissza előző hivatásához, és segítse falunkat a háborúban erejével.
Most hogy mindenki értesült arról mi a feladatunk, neki is vágtunk az útnak, ami ilyen háborús időkben sok veszélyt tartogathatnak. Az utazás szerencsére veszélytelenül telt, de mivel a városba csak nyugatról simán bejutni , mi kénytelenek voltunk átkelni egy erdőn. Itt mindenki jobban odafigyelt a környezetre, hisz ezen a területen jól meg lehet bújni egy meglepetés támadáshoz. Az utazás zökkenőmentesen haladt, és mikor az erdő végénél jártuk megpillantottuk a várost védelmező falat.

 
Az erdő végéből már az a pár száz méter, amíg beértünk a városba szinte észrevehetetlen volt eddigi utazásunkhoz képest. A falon túli látvány, eléggé emlékeztetett sajátunkéra, bár szinte mindenhol ugyan ez a helyzet utcát utca követ, melyekben különböző épületek ékeskednek, eme különbségek megmutatkozhatnak, méretben, színben, vagy ami feltehetőleg mindegyiknél más a tulajdonosban. Az utcákon mindenfelé járókelők, de azért nem olyan nagy a nyüzsgés, kisebb hangzavarok is voltak melyeket a gyerekek játszadozása okozott. Ahogy haladunk beljebb Kai sensei megáll és elővesz egy képet, a taktikai mellénye egyik zsebéből. Elmondja, hogy ez az a férfi, akit keresünk, és hogy hogyan tovább, bár mintha más lehetőségek közül nagyon válogathatnánk. Így hát el is kezdjük a helyiek kikérdezését, kisebb nagyobb sikerekkel, de van, aki szóba sem akar állni velünk, és úgy ott hagy minket, hogy legalább viszonozná köszönésünket. Majd végre egy, hölgy meghallgat minket.
- Jó napot! Nem ismer véletlenül egy Onazaki Haruda nevű férfit? - Majd megmutatjuk neki a képet.
- A név ismerős, de nem tudom ki ez az ember. Ne haragudj.
- Köszönjük a segítséget! - Közben már tovább is indult, mi pedig folytattuk a járókelők leszólítását, már a kitudja hányadik, hagy faképnél, mikor pont a gyerekekre pillantok, miközben játszanak egy labdával, majd az egyik nem tudja elkapni és egy sötétebb sikátorba nem gurul.
- Na, látod mondtuk, hogy figyelj oda jobban, most akkor hozd ki onnan!
- De nagyon ijesztő az a hely!
Egy kicsit megsajnáltam, úgyhogy bementem helyette a labdáért.
- Tessék! Legközelebb legyél kicsit ügyesebb. - Nyújtom neki a labdát egy bíztató mosollyal az arcomon, majd kissé félénken, de átveszi tőlem.
- Köszönöm.
- Gyerekek nem ismertek egy Onazaki Haruda nevű bácsit? - Megmutatom nekik a fényképet is, amire egy együttes fejcsóválás a válasz. Persze nem is számítottam másra, de azért megért egy próbát.
Viszont a következő kiszemelt járókelő már jobb információval tudott szolgálni.
- Bocsánat a zavarásért. Tudna nekem segíteni? Egy Onazaki Haruda nevű férfit keresek? - Erre bólogatni kezd, úgyhogy megmutatom neki a képet
- Igen, igen. Láttam már párszor, de a város túloldalán lakik induljanak tovább egyenesen és hamar odaérnek. Sajnos többet nem tudok róla.
- Köszönjük ez már így is elég, hogy tovább folytathassuk leszűkítve a kört. - Aztán elindultunk a város túl felébe, ahol már az első ember tudott egy címet is adni nekünk, csak nem volt biztos a dolgában.
- Kérem, uram szánna ránk egy percet? Ezt a férfit keressük. - Nyújtom át a fényképet. – A neve Onazaki Haruda.
- Igen tudom merre lakott, de nem tudom ott van-e még. Azt beszélik, hogy egy ideje már nem látták a környéken, de talán csak nem járkál sokat. Őszintén szólva nem ismerem. Majd leírt egy címet, ahol remélhetőleg megtaláljuk.
- Köszönjük. - Innentől kezdve már könnyebb volt elvégre nem valakit, hanem egy címet kellett keresnünk. Rövid időn belül meg is érkeztünk a házhoz.

 
Ahogy a ház ajtajához értünk látni lehetett, hogy itt már rég nem járt senki, egy ember kivételével, akinek tenyere nyoma kirajzolódik a kilincs porában, ami arra utal valaki már járt itt. Először megpróbáltam csak simán kinyitni az ajtót, de az be volt zárva.
- Zárva! Mos mi elegyen?
- Keressünk egy másik bejáratot, ha nincs, akkor erővel behatolunk.
- Rendben egy perc és körbenézek.
Mondom, majd baloldalról megkerülöm a házat, hátul az egyik fa ága pont egy ablakhoz nyúlik, ami az emeleten van.
* Most egy normális ember megpróbálna a fán mászva bejutni a házba, de fenn áll a veszélye hogy az ág vége nem elég erős és letörik alattam így inkább, a chakra pazarlósabb utat választom.
Belevezetem a lábamba a chakrám, majd nyugodtan felsétálok az emeleti ablakhoz, kinyitom, bár kicsit be van ragadva hisz régen használták, majd bemászok. Egy folyosón találom magam, mely elég poros és pókok által szőtt hálókkal teli, két oldalra több ajtó is vezetett. Jobbra kettő, balra három, de mielőtt körbenézek, elindulok a velem szemben lévő lépcső felé, majd onnan lefelé, de az első lépés után már óvatosan lépkedtem a nyöszörgő és hiányzó padlózat miatt, bár a helyzet lent sem jobb, itt a padló tele összetört üvegekkel és cserepekkel volt elterítve mindössze egy asztal volt a szoba közepén, de még nem foglalkozom vele, inkább kinyitom a többieknek az ajtót.
 - A lépcsővel vigyázzatok, ha lehet egyszerre csak egy ember használja, mert már eléggé rozoga.
 Tudatom velük észrevételem majd körbenézek az alsó szinten, az előszobában az asztalhoz megyek melyen egy széttépett fénykép található összeillesztjük és megpillantjuk rajta a férfit és valószínűleg a családját, valami erdős helyszínen, egy faház mellett, plusz még egy női név. Megfordítjuk a kép darabjait, melyek hátulján egy érdekes szöveg olvasható.
- Valószínűleg ide mentek.
- Igen, de ennyi még kevés lesz ahhoz, hogy megtaláljuk őket, keressünk még efféle nyomokat!
Ebben a teremben már csak egy, szakadt kabát volt, nem valószínű, hogy tartalmaz bármit is, de azért átnézem, utána a másik helységbe megyek, a látszatból ítélve ez lehetett a konyha, de már csak egy pók készítgeti itt a vacsoráját, de semmi más. Most visszatértem a többiekkel az emeletre és együtt átnéztük a szobákat, a három jobb oldalival kezdtük. Az első egy hálószoba volt, melyben csak egy ágy és egy szekrény kapott helyet. A szekrény tartalmának nagy része a földön hevert.
- Talán sietve távoztak. Jegyezte meg Takeshi
- Vagy valaki távozásuk után itt járt és keresett valamit.
Továbbmentünk a középső szobába mely egy fürdő volt, melyben csak összetört üvegdarabok hevertek a padlón. Benyitottunk a harmadik helységbe is, ami mint kiderült csak egy kis tároló lehetett, de ez a hely is tátongott az ürességtől. Majd a másik oldallal folytattuk az ablaktól a lépcső irányába, az elő szoba egy kisgyermeké lehetett, mivel teli volt játékokkal, ruhákkal, és egy érintetlen gyerek méretű ággyal. Látszott, hogy elhalmozzák gyermeküket minden jóval. Az utolsó helység ruhaanyagokkal, volt tele. Valószínűleg, a felesége Minako varrónő volt.
- Sajnos semmi egyebet nem találtunk, amin elindulhatnánk annak a képnek a kivételével.
- Kéne vennünk egy térképet, ami jobban leírja a környező területeket, ha mást nem legalább, majd bejelölhetjük rajta mely helyeken kerestük a faházat. Sensei velem tartana?
Ketten indultunk tovább a vásárlásra, a boltba vezető úton még azon töprengek mit hagyhattunk figyelmen kívül.
*A kép és a hátán lévő írásból egyértelmű, hogy itt a város közelében kell lenniük, hisz gyermekük is még kicsi lehet, ha egyáltalán megszületett nekik, az újszülöttek és kisebb gyerekek pedig gyakran szorulnak orvosi ellátásra. Ami itt nem világos miért hagyták el a házukat, talán valaki megfenyegette őket és az a romos belső egy dulakodás eredménye, ami még távozásuk előtt történt, vagy utána kutatta át valaki. És itt a sensei is, aki már küldetés elején is elég ideges volt, talán tud valamit, amit nekünk genineknek nem mondhat el, mert bizalmasan kezelendő.
A térképvásárlás után visszafelé a házba rá is kérdeztem.
 - Kai sensei ugye nem titkol el előlünk valamit a küldetéssel kapcsolatban, ami esetleg magasabb prioritású mintsem, hogy néhány genin tudomást szerezzen róla?

//  Nem tudom ilyen nyomozásra gondoltál? A szobákat elhelyezkedése, pedig azért van kétféle képen leírva, mert egyszer mindkétszer más szemszögből láttam. //

/ Aokaze Atsushi /



- Nem tudok többet mint ti, ne kételkedj bennem. - Válaszolt a mestered. - De azt hiszem, a házat ismerem. Láttam már, többször is elhaladtam mellette amikor régebben a város közelében voltam. Nincsen messze, induljunk.
Sietve távoztatok a város falai közül. A városlakk közül többen furcsállták is, mi ez a nagy loholás, de ki tudja, mennyi időt vesztegethettek, s ki tudja meddig lesznek ott a faház rejtekében, már ha ott vannak egyáltalán. De mégis, ez a sietség, a mestered ismét furcsa volt, pedig azt mondta , semmit sem tud, amit ti nem tudtok. 
 Amikor kiértek, a városból, annak déli része felé veszitek az irányt, ott is eleinte közvetlenül a városfal mellett haladtok, majd beljebb az erdős rész felé veszitek az irányt. Lassan találkoztok egy kisebb folyóval, s annak mentén haladtok tovább. Zubogó hangot hallasz, mintha csak tömérdek víz zúdulna le egyetlen helyre, s hamarosan szemeid elé tárul egy vízesés, mely a piciny patakba ömlik. De furcsa, baljós sírtömbök állnak a víz mellett.
- Ez eddig nem volt itt. - Állt meg mestered, majd közelebb sétált, hogy szemügyre vehesse őket. A sírok teteje még viszonylag friss volt, így nem lehetett több 1 - 2 hónaposnál, a fű még alig-alig sarjadt ki rajta. A sírok végében egy, egy kézzel készített sírkő állt, melyen látszott a hosszadalmas munka. Mindkettőn állt egy évszám, melynél az elhalálozás dátuma megegyezett, 1,5 hónappal ezelőtt. A nevek, melyek rajtuk álltak ismerősek lehettek, mivel még nemrég hallottak őket : Onazaki Minako , Onazaki Ushio .

 Mestered szemei mintha kissé könnyesek lettek volna amint egyre csak figyelte a két sírt.
- Szóval ezért nem voltatok ott. - Mondta ki halkan, majd megtörölte a szemeit. - Gyertek srácok, a ház már közel van, és most már biztos vagyok benne, hogy ott lesz...



/ A feladatod az eddig leírtak, és egyébként igen, így gondoltam  ^^ A postod csak addig menjen, hogy onnan a síroktól tovább indultok. /