Erdőszéli Város

+10
Hyuuga Oyoki
Hyuuga Shakaku
Unazaki Ashura
Fuu
Aokaze Atsushi
Gato
Yamato
Pein
Misage
Shimura Danzou
14 posters

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Kedd Aug. 16 2022, 22:34

// Gedo, Inako, Kaito - A nagyságos asszony kocsiútja //
 
Mikor már kezdett volna a honvágy úrrá lenni rajtam a Sunagakuréban töltött idő alatt már indulhattam is vissza szeretett otthonomba. Természetesen erőltetett ninja tempóban haladtam végig, kisebb pihenőkkel még az alvási időt is megrövidítettem, hogy előbb érhessek haza az én drága Asamimhoz. Utolsó nap úgy döntöttem lassítok a tempón, mégse a nyúzott képem legyen az, amit megpillant a szerelmem. Belépve az ajtón megéreztem a főztjének az illatát óvatosan letettem a hátizsákom és megszabadultam a ninja szandáltól, ami már lassan rárohadt a lábamra. Belopakodtam a konyhába, feleségem szerencsére háttal volt nekem így meglephettem egy hazaértem öleléssel. Ez lett volna a tervem, de az utolsó lépéseknél hirtelen megfordult és a nyakamba vetette magát.
- Üdv itthon!
- Megjöttem! - válaszoltam miközben szorosan magamhoz öleltem, majd megcsókoltam - De mégis honnan tudtad, ügyeltem, hogy nesztelen legyek.
- Ha a fülemmel nem is hallhattalak azért az orrom még nincs fából, sajnálom drágám, de bűzlesz. - válaszol egy ártatlan mosollyal
- Az meglehet. - válaszolok kedvesen, az üdvözlés után elmentem zuhanyozni, az fürdőben a tükörből egy borostás fazon nézett vissza rám, így a zuhany után egyből a borotváért nyúltam. Miután rendbe szedtem magam visszatértem Asamihoz, aki már éppen az ebédhez terített. Ebéd közben elmeséltük egymásnak mi történt abban a néhány napban, amíg távol voltam.
Néhány nappal később az újságot olvasva egy hirdetésre lettem figyelmes. Leginkább azért, mert egy munkafelkérés volt olyan, amit általában inkább egy ninja falunak küldenek el, hogy hivatalos küldetés legyen. Mivel a napjaim mostanában elég nyugisan teltek, nem kaptam munkát a Hokagétól úgy döntöttem elvállalom a felkérést. Az Asamival való egyeztetés után elkezdtem átnézni és összepakolnia felszerelésemet holnapra. Mivel a készleteim megfogytak úgy döntöttem elmegyek a boltba és feltöltöm készleteimet. A bevásárlás során vettem 2 kicsi chakra tekercset, 1 kis üveg chakra tintát valamint 10 db kunait és 1 headsetet. Hazaérve a 10 kunait belepecsételtem a már korábban meglévő chakra tekercsbe, valamint előkészítettem a shuriken tartómba 5 robbanójegyzettel ellátott senbont.
Másnap korán indultam a munkaadó otthonához, mivel távol van Konohától. Néhány gyaloglással töltött óra után megérkeztem egy kis faluba, ahol a helyiek segítségét kértem. Az útbaigazítás után hamar elértem a kúria és a hozzá tartozó kert határához, amit egy jól látható masszív, díszes kovácsoltvas kapu jelzett.
* Azt hiszem, jó helyen járok, ez a kerítés biztos nem volt olcsó így csakis egy tehetős ember, vagy éppen asszony birtokát határolhatja.
A már művészi alkotásnak mondható kapu megcsodálása után kerestem valamit, amivel jelezhetem érkezésemet, a munkaadómnak.
 
// Bocsánata soványka postért, nem igazán volt ihletem a kezdéshez. //

[/size][size=13]Felszerelés[/size][size=13]:
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Csüt. Aug. 18 2022, 21:35

A nagyságos asszony kocsiútja

Az utóbbi időben számos dolog történt a világban, melyekről csak keveset tudok. Amióta elveszítettem a testemet, nem igazán kaptam feladatot a faluban. A legtöbb ember nem igazán állja a társaságomat, akárhova megyek csak szörnyülködő pillantásokat kapok. Majd jött a hír, hogy Konohát támadás érte. Eleinte csak minimális információt szivárogtattak ki, így eltelt nem kevés idő, mire rájöttünk, hogy a falu megsemmisült. Ezt követően megkezdték a segítő csapatok toborzását, de ilyen-olyan okok miatt egyikbe sem fértem be.
Eléggé el voltam már keseredve, amikor egy újság keveredett az orrom elé. Először el akartam hajítani, de valami azt súgta, higgadjak le és olvassak. Így találtam rá a felhívásra. A Tűz Országában egy idős nemesasszony kért segítséget: el akarja hagyni az országot, de az emberei mellé kell még neki némi erősítés. Mivel nem igazán bíztak rám az utóbbi időben küldetést, így azonnal jelzem a feletteseimnek, hogy távozok a faluból egy független küldetés miatt. Valahogy nem lepett meg, hogy elengedtek. Ezt követően elszaladtam az egyik kereskedőhöz, hogy bevásároljak nála ezt-azt. Vettem egy széles övtáskát, 20 robbanó cetlit, egy elsősegély és egy szanitéc készletet. A következő állomásom az otthonom volt. A szobámban összeszedtem a cuccaimat, majd egy gyors búcsú után távoztam otthonról. Ezúttal nem Utenában indultam el, hanem a normális alakomban. Persze utazó köpenyben vettem fel, aminek a csuklyáját mélyen a szemembe húztam, majd erőltetett menetben már mentem is a kijárathoz...

Maga az utazás nem tart sokáig, szerencsére nem egy elhagyatott koszos kis falucskába kellett jönnöm. Az utcán hamar észre vesznek az emberek, így azonnal átváltok lopakodó módra és próbálok észrevétlenül közlekedni. Nagyjából egy órát töltök azzal, hogy hallgatózok és a főbb utakat átvizsgálom, hogy tudjam mi merre van. Majd már megyek is az öregasszony otthonához. Mielőtt még a kapuhoz érnék, a Henge no Jutsu-val átalakítom a külsőmet. Így teljesen élőnek tűnök, pont úgy, mielőtt átváltoztam volna.
- Jó napot! - kiabálok. - A küldetés miatt vagyok itt!
Ekkor jön egy eléggé kiöltözött ember, aki közli velem, hogy ne hangoskodjak. Ezután viszont beenged, majd előttem haladva mutatja, hogy hova kell mennem.

Felszerelés: 5 kunai,5 shuriken, 5 robbanócetli(+20), 2 tekercs (bennük Hitogoroshi és Utena), 1 katana, 1 könnygáz bomba, 1 elsősegély készlet, 1 szanitéc készlet.

Élelem: Nincs rá szükségem

Vásárlás: 20 Robbanó cetli = 4000 Ryo,  Széles Övtáska = 2500 Ryo, Elsősegély készlet = 500 Ryo, Szanitéc készlet = 1000 Ryo
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Vas. Aug. 21 2022, 22:42

[Független küldetés - A nagyságos asszony kocsiútja]

Konoha pusztulása óta, Inako számára gyakorlatilag minden nap ugyan olyannak tűnt. Hiába lépett rögtön két rangot előre, valahogy nem akaródzott kimozdulnia a faluból. Inkább az újjáépítésben segédkezett, pedig Tokubetsu Jouninként már egyedül is vállalhatott volna küldetéseket. A Chuunin Vizsga óta szinte mindig küldetésen volt, egy bűnszervezet miatt a Tűz országának határvidékén, aztán pedig eltűnt embereket próbált megkeresni, több-kevesebb sikerrel. Aztán jött Konoha ostroma és pusztulása.
A Yamanaka birtok sem úgy nézett ki, mint néhány hónappal ezelőtt, pedig ide csak részben jutott el a pusztító jutsu hatása. A szőkeség körbenézett, majd elindult arra, amerre a régi Konoha központját sejtette. Alapvető felszereléseket magához vett, ám bízott benne, legalább egy kis ideig nyugtuk lesz. Leszámítva a szokásos gondokat, amiket a szökött ninják és a banditák jelentettek. A poros úton sétálva egyre több felhívást látott. Plakátokon hirdették a Tűz országában lakó egyik nemes küldetését. Az idős hölgy már nem érezte magát biztonságban az országban, és shinobi kíséretet keresett a testőrsége mellé.
*Megértem, civilként lehet nekem is inkább a költözésen járna az eszem.* Miközben erre gondolt, az egyik hirdetést letépte, gondosan összehajtogatta és nadrágzsebébe gyűrte. Némi hezitálás után elindult.
Folytatta tovább az útját és egyenesen a falu vezetőségéhez ment. Megmutatta a nemes hölgy felhívását és engedélyt kért elvállalni a küldetést. Elengedték, hiszen már semmi akadályát nem látták annak, hogy Tokubetsu Jouninként elvállalja a megbízást. Hazament összepakolni a szükséges felszerelést, hiszen nem erre készült, út közben változott a terve.
A szüleinek is szólt, hogy távol lesz egy ideig küldetés miatt. Előkereste a hátizsákját, amibe fegyvereket és egyéb eszközöket pakolt. Néhány váltás ruhát és a hálózsákját pecsételte le a tekercsébe, amit szintén a hátizsákba rakott. Két napra elegendő vizet és élelmet vett magához. A hölgy ugyan viszonylag közel lakott, mégis inkább biztosra ment. Mivel már délutánra járt az idő, ezért úgy döntött, inkább vár és a következő nap reggelén indul útnak. Korán kelt, az első napsugarak csak most kezdték el megvilágítani a tájat. Elköszönt szüleitől, aztán elindult a megbízó lakhelye felé.
Kihasználta az erdő nyújtotta adottságokat, a fákon ugrálva haladt. Amikor változott a terep és sík vidék váltotta fel az erdőt, gyorsabb sétára váltott. A futást hanyagolta, hiszen a Nap még nem járt magasan. Néhány óra múlva észrevette a falut, ahová meg kellett érkeznie. A lakosoktól kért útba igazítást, akik segítettek Inakonak. Nagyon sokáig úgysem kellett keresnie, mert a díszes palotát és a kovácsoltvas kaput messziről észrevette.
*Ezek után mondja nekem bárki is, hogy a Yamanaka birtok puccos.* Jegyezte meg magában a kék szemű kunoichi. Belemarkolt hátizsákja mindkét pántjába és közelebb lépett a kapuhoz. Már csak valahogy be kellett jutnia a palotába.


Spoiler:
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Gedo Mazo Szomb. Aug. 27 2022, 10:24

A Nagyságos Asszony Kocsiútja

Szépen lassan mindhárman megérkeztetek a délelőtti órákban a felhívásban szereplő birtokra aminek a bejárata egy míves vaskapu volt. A kaput körbe ölelő falon, amely kívül kívánta tartani az illetékteleneket, a Taira családnév díszesedett jelezve, hogy kinek is a birtoka ez. Elsőként Arata érkezett meg a birtokra, aki a kapuhoz lépve észrevette, hogy az nincs zárva, így könnyedén keresztül tudott menni rajta. A kapun túl egy hatalmas park volt aminek csak a végében volt látható az "apró" kastély ami a célállomás volt mindhármatok számára. A park kikövezett úttal volt végig rakva, talán még igényesebben mint az az út ami a várost szelte keresztül, az út mentén mindkét oldalt zöldellő, formára vágott sövény kísérte, mellettük igényesen gondozott gyep, szobrok és mintára vágott bokrok ékesítették. Közel tíz perc kényelmes gyaloglás után oda is értetek a kastélyhoz aminek bejáratán egy hatalmas kopogtató lógott. Más alternatívát nem találva Arata bekopogtatott rajta, majd kisvártatva egy szemüveges idősödő férfi komornyik öltözetben nyitott ajtót.
Erdőszéli Város - Page 4 51b4353b9ca349669d856f7986f9cce8
- Üdvözlöm uram a Taira birtokon, miben segíthetek?
Miután jelezted neki, hogy a felkérés miatt érkeztél, a férfi beinvitált az épületbe és megkért, hogy kövesd. Miközben az épületben haladtatok ajtóról ajtóra, a férfi megelőzve az esetleges kérdéseket, felvázolta a tényeket.
- Az én nevem Homuramaru. A Taira család szolgálatában állok idestova ötven éve. Jelenleg a család a reggelijét fogyasztja - itt fejével bólint az egyik ajtó irányába ahonnan nevetés szűrődött ki - az asszonyság később fogja majd fogadni az érkezőket, kérem ezt ne vegyék udvariatlanságnak. Homuramaru végül megáll az egyik szoba előtt, melynek ajtaját kitárva egy hosszú patinás asztalon akad meg mindenki szeme. Az asztal meg volt rakva különböző ételekkel mint a főtt rizs, húsgolyók, szeletelt sonka, nigirik, sőt még sushi is helyet kapott rajta, valamint különféle italok mint a friss víz, forró víz és teaörlemények sokasága, borok és különböző gyümölcsdzsúszok.
- Ez a szolgálók étkezője amit az érkezők számára terítettünk meg, kérem fogyasszon kedvére. A szolgáló ekkor hátat fordít és otthagy téged.
Inako másodikként érkezik a kastély ajtajához, szintén a komornyik nyit ajtót és végig vezet téged is az épületen akárcsak Aratát és neked is elmondja ugyanazokat. Ha esetleg kérdést tennétek fel, Homuramaru csak annyit válaszolt, hogy az asszonyság majd minden egyéb kérdésükre válaszolni fog.
Kaito utolsóként érkezik meg a kastélyhoz, hála a "kutatómunkájának" amit a faluban végzett. A hallgatózása folyamán eleinte nem hallott semmi lényegeset, csak azt vette észre, hogy általános jókedv jellemző a lakosokra ám amikor indulnál vissza a kastélyhoz egy beszélgetést csípsz el tizenéves gyerekek között.
- Végre az a francos nő és a beképzelt családja elmegy.  - Csíít, még meghallanak és téged is megbüntetnek, nem szabad ilyet mondani! - Nem érdekel, végre eltűnnek innen és nem lesz mitől félnünk. Anya és apa is végre újra ki tudnak nyitni a boltjukkal, ennél jobb nem is lehetne ez a mai nap! - A beszélgetésből többet nem hallottál mert eltávolodtak tőled és mivel már így is sok időt töltöttél az utcán idejét érezted, hogy te is tiszteletedet tedd a munkaadódnál. A vaskapu neked is nyitva állt, a kertbe belépve viszont te nem mentél el egészen az ajtóig, kiabálással adod mindenkinek a tudtára, hogy a küldetés miatt érkeztél. A kiáltozást követően a komornyik előtted is megjelent, arca egyszerre volt ideges és dühös.
- Kérem! Micsoda modor ez... odabent épp egy családi összejövetel zajlik maga pedig idekint kiabál. Nem látja az ajtón a kopogtatót?!... Minek is tépem a számat... Kérem kövessen! Téged is magával vitt, azonban amíg a többiekhez nem értetek, egy szót sem szólt hozzád. - Itt várakozzon kérem! - Szinte belökött az ajtón a többiekhez majd faképnél hagyott.
Közel három óráig nem történik semmi, nem keres titeket senki, az emberek a kastélyon belül sürögnek forognak, a cselédek összeszedik az általatok használt tányérokat és poharakat és minduntalan újakat helyeznek le ha esetleg folytatnátok az étkezést. Ha esetleg kérdeznétek a cselédektől, senki sem válaszol csak illedelmesen meghajol és folytatja dolgát.



//Amíg várakoztok, lehetőségetek nyílik beszélgetni egymással, ismerkedni, Kaito te ha szeretnéd, megoszthatod a többiekkel azt amit a faluban hallottál.//
Arata: +1 szimpátia
Inako: +1 szimpátia
Kaito: -1 szimpátia
A kaland folyamán különböző bónuszokat illetve levonásokat fogtok kapni, mint most Kaito, ezek befolyásolni fogják pozitív illetve negatív irányba a történet alakulását, a megszerezhető információkat és bizalmat. Kérlek titeket, hogy a postotok végén mindég jelezzétek hogy mennyi bónusszal vagy éppen levonással rendelkeztek. Let's te fun begin!//
Ad2: Kaito, tőled kérnék a következő postod elején egy leírást arról, hogy hogyan is nézel ki jelenleg átalakulva, mert az adatlapodon erről nem találtam semmit Very Happy Segítene a munkámban hogy miképp képzeljelek el. Hajszíntől lábujjkörömhosszig kérlek részletesen írd le azt is amit magadon viselsz. Smile //
Gedo Mazo
Gedo Mazo
Adminisztrátor

Állóképesség :
Erő :
Gyorsaság :
Ügyesség/Reflex :
Pusztakezes Harc :


Adatlap
Szint:
Rang: Túlvilági
Chakraszint: 8.667 / 10.000

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Szomb. Szept. 10 2022, 21:33

// A nagyságos asszony kocsiútja //

Az utat, ami a munkaadómhoz vitt volna egy szépen díszített magas vaskapu zárta el, és a mellette húzódó falakkal jelölték meg a birtokhatárt. Mikor közelebb értem hozzá csengőt kerestem, de nem találtam, így egy a kertben ténykedő alkalmazott után leselkedtem, aki beengedhet. Mivel azt sem találtam, így kénytelen voltam megpróbálni beengedni magam. Rányúltam a kilincsre, és ahogy lenyomtam azt ki tudtam nyitni a kaput.
* Nahát, itt ez a nagybirtok, biztosan tehetősek és mégsem zárják a kaput? Bár egy ninját vagy egy ügyesebb betörőt egy zárt kapu úgysem tartana távol. Költözési szándék ide, vagy oda azért még itt laknak.
Miután beléptem a birtokra visszazártam a kaput, és tovább indultam a köves úton. Az utat jól egységesre nyírt sövény szegélyezte. A gyep is gondozott volt és nem hagyták, hogy magasra nőjön nem úgy, mint a kerítés külső oldalán az erdőben. Olyan volt a kert mint, egy jól gondozott park, ékköve pedig a középen elhelyezkedő kúria volt. Mérete ugyan meg sem közelítette egy nagyobb földesúr kastélyát, de még így is jóval nagyobb volt a Konohában található házamnál. Az épület ajtajában közepén egy hatalmas kopogató lógott, kettőt kopogtattam vele, majd vártam hogy valaki fogadjon.  
Hamarosan nyílt is az ajtó és a túloldalon egy a szépkor közelében álló férfi fogadott, ősz haja alatt szemüveget viselt, komornyik ruházata elegáns volt jól mutatva, hogy munkaadója tehetős. Üdvözlését viszonoztam és bemutatkozással folytattam:
- Jó napot kívánok! A nevem Aihara Arata a meghirdetett munka miatt jöttem.
Miután hallotta érkezésem okát, félrelép az ajtóból, hogy helyet adjon a belépésre, ami után visszazárja az ajtót. A szoba olyan volt, mint amilyenre számítottam a berendezések, az ajtók mind mesteremberek kezeinek munkája. Miközben vezet a férfi bemutatkozik, és elmondja hol van most munkaadóm, miközben követem igyekszem nem feltűnően bámészkodni, de amikor az étkező irányába biccent én magam is arra fordítom fejem. Önfeledt kacagásuk ajtó túloldalán kicsit úgy hat mintha csak egy átlagos család fogyasztaná a reggelit. A körbevezetés folytatódott, és a megállónk a személyzeti étkező volt. Terített svédasztal fogadott a szoba közepén, ami mint kiderült nekünk lett előkészítve.
- Köszönöm!
Ezután magamra hagyott a szobában, amit jobb dolgom híján egyszer körbejárok, végignézve az ételeket és italokat, valamint a berendezéseket is, majd az ablaknál megállok.
* Úgy tűnik elsőként érkeztem, már ha egyáltalán jön még bárki más. Annyira nem vagyok éhes, de úgy vélem udvariatlanság lenne nem fogyasztani semmit, ha már ennyit készültek.
Kicsit még csodáltam az ablakból a kertet, végül hátizsákomat letettem egy szék mellé ahová majd ülni akarok és elmentem tányér, pohár és evőeszközért, mivel a sushin akadt meg a szemem így evőpálcikát vettem magamhoz. Végül két tojásos makit, két lazacos makit és két garnélás nigirit vettem a tányérra, mellé szeletelt gyömbért, wasabit és szójaszószt tettem, üdítőnek pedig almalét. Mielőtt enni kezdtem volna azért kicsit megvizsgáltam az ételt és italt, igaz csak megszagoltam őket nem e érzek rajtuk valami mérget. Tudom nem szép dolog ilyet feltételezni a munkaadómról, de munka közben óvatosnak kell lennie a ninjának.
Miközben ettem váratlanul kinyílt az ajtó és belépett rajta Homuramaru, őt egy fiatal szőke lány követte, neki is elmondta, amit nekem és ismét elvonult. Mikor a komornyik elhagyta az étkezőt csak akkor pillantottam meg lány derekára erősített Konohagakure fejpántot.
* Nocsak, egy falubeli, akkor ezzel a jellegzetes hosszú szőke hajjal valószínűleg egy Yamanaka klán tagot köszönthetek.
Föl is álltam a székből, hogy illően mutatkozhassak be.
- Helló! Látom te is konohai shinobi vagy, ennek ellenére azt hiszem mi még nem találkoztunk a nevem Aihara Arata, rangban chuunin! Ha kérdésed van,ne haboz. – mosolygok rá kedvesen
Általában, ha bemutatkozom a rangomat kihagyom, de mivel most egy másik konohai ninjával van dolgom jobbnak láttam, ha ezt is közlöm vele. A bemutatkozások után visszaültem enni.
- Egyél nyugodtan finom, nem mérgezett legalábbis a sushi és az almalé nem.
Miután végeztem az étellel, ismét beszélgetést kezdeményeztem a lánnyal.
- Te találkoztál már Taira úrnővel? Nekem még nem volt rá lehetőségem, amikor én érkeztem a reggelijét fogyasztotta a családjával.
Várakozás közben kintről kiáltás hallatszik, hangja egy férfihoz tartozik a szöveg alapján pedig ő is a küldetés miatt érkezett.
* Úgy tűnik lesz még egy csapattagunk, aki látszólag nem fél hallatni a hangját.
Pár perc múlva ő is csatlakozik hozzánk a komornyik kíséretében, a srác rejtélyes és nyugtalanító volt tekintettel furcsa öltözetére. Az utazóköpeny még oké lett volna, de a házban eltakarni az arcát annak csuklyájával már annál inkább. Azonban azt már megtanultam, hogy ne ítéljek elhamarkodottan, így félelem nélkül lépek oda elé.
- Helló! A nevem Aihara Arata konohai shinobi! Ha bármi másra kíváncsi vagy kérdezz nyugodtan.
Miután Kaito is megérkezett több jelentkező nem érkezett a feladatra, Homuramaru sem jelent meg. Néhány óráig, csak egy-egy szobalány jött be, aki szétnézett használt étkészletek iránt, ha talált akkor elvitte azokat. Amikor az úrnőről kérdeztem őket, hogy mikor fogad minket csak udvariasan annyit osztottak meg velünk, hogy ők sem tudják.
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Kedd Szept. 13 2022, 21:44

A nagyságos asszony kocsiútja


A falusi körutam alatt megtudom, hogy annyira nem szeretik a helyiek a gazdag nőt és családját. Ráadásul a hallottak alapján úgy tűnik, nem éppen egy jó embert kell megvédeni. Ez nem igazán tetszik... ebből még lehet probléma.
Végül megérkezem a házhoz. Azonnal bekiabálok a kapunk, mire egy ideges pasas jön ki és mérgelődve betessékel. Ezután nem szól hozzám egészen addig, amíg ki nem nyit egy újabb ajtót. Ekkor szinte már belök, mire halkan én is morogni kezdek az orrom alatt. Szép egy szolgáló... Na szóval, belépek az ajtón és két másik shinobit veszek észre: egy lány és egy fiú. Először csak biccentek egyet feléjük, majd lendületesen leveszem magamról az utazóköpenyemet és egy picit megrázom, hogy kihulljon belőle a por. A Szél Országában sikerült egy keveset összeszedni... remélem a komornyik látni fogja.
Ezután leteszem egy székre a köpenyt, így mindenki láthatja hogyan is nézek ki. Jelenleg egy fekete ujjatlan felső van rajtam, szintén fekete nadrág és lábbeli. Kócos homokszínű hajam van, bár ez csak műhaj, mint a báboknál úgy általában. A bőröm jelenleg a technikának köszönhetően fehér és piros pozsgás.
Eközben a srác oda jön hozzám, hogy bemutatkozzom. Aihara Arata Konohából. Először csak biccentek egyet, majd kezet nyújtok felé.
- Obake Kaito, Sunagakure - mutatkozom be neki, majd hosszú idő után először újra megcsodálom a karomat, hiszen most az is úgy néz ki, mint régen. - Nem szívesen mutatom az arcomat, de most egy kicsit kicsinosítottam magam. Ha nem gond, a küldetés alatt is inkább a fejembe húznám a köpenyt.
Ezt követően leülök és várakozok. Mivel ételre nincs szükségem, így nem is veszek el belőle. Helyette megfigyelem a szolgálólányokat és próbálom az arcuk alapján eldönteni, hogy mennyire élvezik az itteni munkát. Amikor a konohai srác kérdezgeti őket, akkor még jobban figyelek a reakcióikra. Szerintem már abból is sokat megtudhatok a küldetésadónkról.
- Remélem nem akarnak sokáig váratni minket. Otthon is tudnék ücsörögni, vagy jobban is eltölthetném ezt az időt.
Ezután felállok és elkezdek fel alá járkálni. Ettől nem lesz jobb, de legalább csinálok valamit.

Erdőszéli Város - Page 4 Genos10
A karim lényegében úgy néz ki, mint Genos. A fém karokat persze nem kell figyelembe venni. Ha nincs Henge alatt a kari, akkor kinézetre olyan báb jellegű, mint Sasori, csak szőke hajjal.
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Vas. Szept. 18 2022, 22:42

[Független küldetés - A nagyságos asszony kocsiútja]

Inako nagyobb biztonságra számított, azt hitte, testőröket, szamurájokat és más harcosokat fog látni. Ehelyett simán besétált a hatalmas kapun, ami egy még nagyobb kertbe vezette. Gyönyörű virágok tették még színesebbé az udvart, a szőke hajú kunoichi meg is állt egy kicsit, mert nem győzött betelni a látvánnyal.
*Lehet valaki a Yamanaka klánból adott tanácsot a kertésznek.* Elég kis esélyt látott erre, mégis mosoly jelent meg az arcán. A falu pusztulása óta talán most először. Jót tett neki, hogy elvállalta a küldetést és kicsit kimozdult Konohából.
Követte a kiszélesedő utat, ami a palotáig vezetett. Némi keresgélés után megtalálta a kopogtatót, majd hármat koppintott vele az ajtón. Mintha csak erre várt volna a jól öltözött úriember, szélesre tárta a bejáratot előtte.
- Jó napot! - köszönt illedelmesen, és meg is hajolt a kék szemű lány. Jobbnak látta minden kedvességét és udvariasságát bevetni, elvégre nemesi családhoz érkezett. - Yamanaka Inako vagyok Konohából, a küldetés miatt érkeztem.
A komornyik beengedte, aztán végigvezette a palotán. Megszámlálhatatlan számú szobát hagytak maguk mögött, Inako kezdte úgy érezni, ha egyedül hagynák, elég könnyen eltévedne. A komornyik, Homuramaru tájékoztatta a kunoichit, az úrnő jelenleg a reggelijét fogyasztja és csak utána tudja fogadni. Emiatt a szolgálóknak fenntartott étkezőben kellett várakozni.
*Érkezők, tehát többen leszünk.* Jegyezte meg magában a levélfalusi lány. *Kiestem már a csoportos küldetés gyakorlatából, legalább ilyet is megtapasztalok újra.*
Az idősebb férfi kinyitotta az étkező ajtaját. Az ifjú Yamanaka igyekezett semlegességet erőltetni az arcára. Ez persze nehezen ment, mert életében most látott ennyi ételt és italt egy helyen. Kifújta az eddig benntartott levegőt, aztán Homuramaru felé fordult.
- Köszönöm!
Belépett a helyiségbe és eltelt néhány pillanat, mire észrevette a másik shinobit, aki a teremben tartózkodott. Pedig amúgy egészen könnyen ki tudta volna szúrni, annak ellenére, hogy éppen egy széken ült. Ahogy a szőke hajú lány belépett, a fiú felállt a székről. Ahogy közelebb ért, úgy érezte magát egyre kisebbnek, a fekete hajú ninja jó egy fejjel magasabb volt nála, ha nem többel.
- Üdv! Yamanaka Inako - vette kicsit kurtára a bemutatkozást. - Tokubetsujounin - tette még hozzá halkan és hadarva a rangját.
*Arata.* A fekete hajú fiú nem tehetett róla, mégis a neve keserű szájízt hagyott maga után. *Jaj, ne csináld ezt Inako, minden Arata nevű fiút utálni fogsz a nyamvadt esőfalusi miatt!?* Korholta le saját magát a szőkeség. Egyébként az jóval nagyobb zavart okozott nála, hogy a másik shinobi idősebb nála, mégis rangban alatta áll. Közben észrevette magát, túlságosan csöndben volt, tőle szokatlanul. Szerencsére a chuunin témaváltása átbillentette és felvette közvetlenebb személyiségét.
- Ezt jó tudni, köszönöm! - biccentett Inako, apró mosollyal az arcán. Körbenézett, bár tanácstalan volt, mit kóstoljon meg először. Amikor elfordult, eszébe jutott, táskája még mindig a hátán van, ezért gyorsan lepakolta a cuccait. A hozzá legközelebb eső szék mellé pakolt.
Felvett egy tányért, majd elindult megszemlélni a kínálatot. Pár szem húsgolyót és rizst tett a tányérjára, illetve amikor megpillantotta a lazacos nigirit, annak sem tudott ellenállni. Aztán visszasétált az asztalhoz és leült elfogyasztani az ételt.
- Ez érdekes - fordult Arata felé, aki megkérdezte, találkozott-e az úrnővel. - Nekem is azt mondták, a reggelijét fogyasztja és később fogadja az érkezőket.
Kissé különösnek találta ezt Inako, hiszen különböző időpontban érkeztek, mégis ugyan azt az információt osztotta meg velük a komornyik. Bővebben azonban nem tudta kifejteni mondandóját, mert érkezett egy újabb csapattag, méghozzá elég hangosan. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a teremben. Inako felállt a székről és követte a másik konohait. Viszonozta a most érkező biccentését. Először furcsának találta, hogy az épületben is viseli a köpenyét, de elég gyorsan levette magáról.
- Üdv! Yamanaka Inako, konohai kunoichi - zavarta le gyorsan a bemutatkozást. A homokfalusi ninja szintén magasabb volt nála, kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát emiatt.
Órák teltek el, de Taira úrnő felől nem hallottak. A szolgálók sürögtek-forogtak, azonban ők sem tudtak információval szolgálni. Kizárólag a használt tányérokat és evőeszközöket vitték el. Inako közben töltött magának egy pohár forró vizet, aztán a kis teafű áztatóba, amit az asztalon talált, némi teafüvet rakott és elkezdte áztatni az őrleményt. Ha már várniuk kellett, legalább kihasználta az alkalmat, mostanában úgysem tudott friss, forró teát inni. Kaito nem bírta tovább a tétlenséget és elkezdett a helyiségben fel-alá járkálni.
- Hivatalosan lett meghirdetve a munka, csak nem hagyja el az úrnő a palotát nélkülünk. Tudom, elég kellemetlen ez a várakozás, de biztos jó oka van rá, hogy még nem találkozott velünk.
*Legalább is, remélem.* Tette még hozzá, de már csak gondolatban.
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Gedo Mazo Szomb. Okt. 01 2022, 19:30

[Arata, Kaito, Inako]
Miután mindhármótok megérkezett és kényelembe helyeztétek magatokat, elég sokáig kellett élveznetek még egymás társaságot. Szerencsére az étel amit kikészítettek nektek, íncsiklandó volt, a shushik egyenesen gyönyört okoztak evés közben, különleges fűszerezésük mámoros ízt szolgáltattak nekik, a teafüvek frissek voltak és zamatos ízt szolgáltattak Inako teájának. Látszott, hogy a család mindenből megengedheti magának a legjobb minőséget és törekedett is rá. Miután Kaitot és magára hagyta a komornyik közel egy órán keresztül nem történt semmi azon kívül, hogy a szolgálok ki is bejártak az étkezőbe. Az egyikük, egy középkorú cseléd megpillantotta a padlón a homokot amit Kaito korábban magáról rázott le és nagy gondal takarítani kezdte azt, először felseperte az utolsó porszemig, majd nedves ronggyal fel is mosta annak helyét. Takarítás közben a nő félszemmel néha néha rátok pillantott, mintha csak méregetett volna benneteket, miután végzett egy mély meghajlást követően távozni készült de megbotlottak a lábai és az ajtónak csapódot, rögvest utána a földön kötött ki térdelve. Szerencsére nem lett komolyabb baja, de jobb csuklóját szorongatta, látszott az arcán hogy fájt neki, de nem adott szót neki.
- Mélységesen sajnálom a történteket- kért elnézést a nő - nagyon kérem önöket, ne szóljanak erről senkinek. Könyörgöm! - Nézett rátok kétségbeesetten miközben felállt és távozott az ajtón
Az incidenst követően újra kinyilt az ajtó és a komornyik lépett be rajta. - Elnézést kérek amiért megvárattuk magukat, az úrnő fogadni kívánja magukat, kérem kövessenek. - Homuramaru megvárta még összeszeditek magatokat, majd bevezetett titeket az épület társalgójába, ahonnan korábban a jókedélyű hangokat is hallottátok.
A társalgóba belépve egy széles helyiség tárult elétek ami díszes oszlopokkal, festményekkel és szobrokkal voltak tarkítva. A helyiség ablakánál, amely a hátsó kertre nézett, egy idős hölgy ült és a beszűrődő fényáradatban fürdőzött. A komornyik egyenesen hozzá vezetett titeket, de a helyiségben rajta kívül még ott tartózkodott még páran.
- Asszonyom, engedelmével... meghoztam a shinobikat. Yamanaka Inako Konohából, Aihara Arata - a komornyik kissé zavarba jött mert nem emlékezett, hogy a férfi honnan jött, de a fejpántját megpillantva rögtön vissza is zökkent - szintén Konohából, illetve egy harmadik shnobi aki a nevét még nem árulta el. - A férfi legjobb tudása szerint bemutatott benneteket, majd meghajolt és hátrálva magatokra hagyott benneteket.
- Köszönöm, hogy idefáradtak kérésemre. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Taira Akiko vagyok, a nagy múltra tekintő Taira család vezetője. Családunk már évszázadok óta a Tűz országának egyik legnemesebbikének számít, maga a Daimiyo is nagy becsben tartja nevünket. - A hölgy vett egy légvételnyi szünetet, majd karjával maga mellé mutatva egy fiatal lányra mutat, aki tőletek nem messze egy festőállvány előtt ült kezében ecsettel. - A drága egyetlen unokám, Taira Reiko. Az örökösöm - a hölgy kezével egy másik személyre mutat akik egy fotelben egy díszes üvegpohárral a kezében iszogatott, - A vejem és egyben Reiko apja, Kiritsugu Ao. Másokat a hölgy nem említett meg ugyan, de egy másik cseléd volt még jelen a szobában akik egy ezüsttálcával a kezében állt, közel Akiko úrnőhöz.
- Még egyszer köszönöm, hogy idefáradtak - tette vissza kezét enyhén az ölébe - azért hívattam ide magukat, mert családunk úgy érzi, nincs már többé biztonságban a Tűz országában. A közelmúltban történtek miatt úgy érezzük Konoha többé nem tudja a védelmünket biztosítani, hisz a sajátjukat is alig tudják, ezért a költözés mellett döntöttünk. Ehhez az utazáshoz, kérjük az önök segítségét, kérjük, védjenek bennünket az út alatt és ígérem, busásan megfizetem a szolgálataikat.
- Nagymama, az engedelmeddel! - várta ki a felszólaláshoz alkalmas időt Reiko, aki egy pillanatra abbahagyta a festést. - Homurasuke nem azt mondta, hogy ketten is Konohai ninják? Biztonságban leszünk velük? - érkezett a kérdés ami kettőtök számára kissé kellemetlen lehetett, ettől függetlenül választ vártak a kérdésükre.
- Igaz, ez tényleg jogos felvetés. - Fejét most Arata és Inako irányába fordította. - Képesek lesznek megvédeni minket?
Válaszotok után az asszonyság arra kér benneteket, hogy töltsetek velük egy kis időt, mert a hintók megpakolása még csak most kezdődött el. - Az utazás nagy valószínűséggel csak másnap fog elkezdődni, rengeteg emlékünk és mégtöbb műtárgyunk van amit magunkkal kívánunk vinni, ezeknek a bepakolása időigényes. Kérem ez idő alatt érezzék jól magukat, családunk vendégül látja magukat. Érezzék otthon magukat szerény hajlékunkban. - A szerény szóra Ao köhhentett egyet miközben az italát ízlelgette.
//Az egész épületben szabadon járhattok kelhettek, információt gyűjthettek, beszélgethettek a többiekkel. Szabad foglalkozást kaptok egészen az est leszáltáig, postotok addig tartson, hogy leszáll az éj, foglaljátok bele, hogy akkor éppen hol vagytok és mivel foglalatoskodtok. Nyugodtan írjatok nekem Pm-et ha interakcióba, beszélgetésbe akartok elegyedni valakivel, Pm-en keresztül megválaszolom a feltett kérdéseket így azt bele tudjátok már venni a postotokba is. Ha az épületet akarjátok felfedezni, szintén Pm-ben írhattok nekem ezzel kapcsolatban, ott részletesen levezetem mit merre találtok. Smile
Ui2.: A nevek és egyes cselédek képlinkeket tartalmaznak Wink //
Gedo Mazo
Gedo Mazo
Adminisztrátor

Állóképesség :
Erő :
Gyorsaság :
Ügyesség/Reflex :
Pusztakezes Harc :


Adatlap
Szint:
Rang: Túlvilági
Chakraszint: 8.667 / 10.000

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Pént. Okt. 14 2022, 19:45

A nagyságos asszony kocsiútja

Nem szeretek várakozni, most viszont elég sokat kell... Egyszerűen nem történik semmi, ami nagyon zavaró. Nem tudom mennyi idő telik el, amikor megjelenik egy cseléd és elkezdi feltakarítani a homokot, amit a ruhámból szórtam ki. Kissé elszégyellem magam... azt hittem, hogy a vénségnek fogok kellemetlenséget okozni. Helyette egy fiatal lány takarítja fel a mocskomat. Szomorúan figyelem ahogy dolgozik, majd a szemem akkor sem veszem le róla, amikor meghajol és távozni készül.
Miután látom, hogy a lány megbotlik, azonnal oda ugrok hozzá. Már mentegetőzésbe is kezd, majd hirtelen távozik. Na most aztán tényleg kellemetlenül érzem magam. Nagyon szeretnék segíteni neki, de így most nem tudok... Majd a következő pillanatban újra nyílik az ajtó és megjelenik a komornyik. Kissé bosszúsan nézek rá, de nem mondok semmit, szimplán csak bólintok egyet. Ekkor megvárom, míg a többiek is csatlakoznak, majd mindenkit magam elé engedve már megyünk is a megbízónkhoz. 
A komornyik a társalgóba vezet minket. Egy meglehetősen nagy terembe érkezünk, ami túl csicsás az én ízlésemnek. Otthon szinte minden homokszínű, nagyon kevés dísz van a házunkban. Erre itt... Kissé el is fintorodok a látottakon. Közben hallom, hogy az idős férfi épp bemutat minket. Így eszembe is jut, hogy be sem mutatkoztam. Akkor majd most!
- Üdvözletem! - szólalok meg. - A nevem Obake Kaito, sunagakurei medikus vagyok! 
A bemutatkozásom után a lehető legudvariasabban meghajlok a hölgy előtt. Ekkor a munkaadónk is bemutatkozik, illetve bemutatja nekünk a családját. Alaposan megfigyelem őket és próbálom megjegyezni, hogy kik azok, akiket meg kell védenünk. A Hölgy azt is elárulja, hogy pont Konoha miatt akarják elhagyni az országot. Nem tudom biztosan, hogy mi történt, csak annyit, hogy a falu megsemmisült. Azt viszont kétlem, hogy ugyanolyan kaliberű ellenfél venné célba ezt a családot, mint aki a pusztítást okozta. Ez viszont az ő döntésük. Az viszont érdekel, hogy a többiek mit válaszolnak. Éppen ezért érdeklődve nézek rájuk. Ha esetleg nem tudnának egyenes, vagy határozott választ adni, akkor átveszem a szót és mosolyogva azt mondom: Higgyék el, így hárman biztos el tudjuk látni a feladatot!
A beszéd végén próbálom jelezni, hogy szeretnék még mondani valamit. Ha szólhatok, akkor próbálok a lehető legudvariasabb lenni. Tanultunk etikettet, de nem tudom, hogy az ilyen gazdag embereknél mit illik...
- Mint említettem, medikus vagyok. Éppen ezért már most szeretném közölni, hogy küldetések alatt páncélt szoktam viselni. Nem szeretnék senkinek sem kellemetlenséget, ezért csak akkor veszem fel, ha elindulunk. 

A nap további részét a háttérben töltöm. Próbálom megkeresni a cselédet, aki feltakarította utánam a homokot. Ha megtalálom, akkor ellátom a sérülését. Ha nem akar beegyezni, akkor is ráerőszakolom magam és addig nem hagyom, amíg meg nem gyógyítom. Közben kikérdezem, hogy milyen embereknek tartja a megbízóinkat. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek ezek a nemesek, hiszen a lakosoknak nincs túl jó véleményük Akiko-ról. Amennyire lehetséges és meg tudom oldani úgy, hogy senki ne vegye tolakodásnak, akkor a személyzettől lényegében ezt próbálom megtudni, illetve azt, hogy van-e bármilyen haragos, akire figyelnünk kell. 
Az estét, ha nincs rá külön programunk, a szobámban töltöm és Hitogoroshi-t, illetve a páncélomat, Utenát készítem elő a küldetésre.


Szimpátia: -1


A hozzászólást Obake Kaito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 15 2022, 14:48-kor.
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Szomb. Okt. 15 2022, 10:18

// A nagyságos asszony kocsiútja //
 
A személyzeti étkezőben várakozva sorra érkeztek az útitársak, az Inakoval való beszélgetésből, már ha annak lehet mondani azt a pár mondatot, amit váltottunk megtudtam, hogy a család még mindig a reggeliét folytatja. Ami még időben belefért, ha pont akkor kezdtek el enni amikor én érkeztem. Rövidest megérkezett Homuramaru kíséretében Kaito is, előbbi arca komorabb volt, mint mikor Inakot, vagy éppen engem kísért. De ez érthető volt a fiú nem mindennapi érkezése után. Valószínűleg az sem segített, hogy ez után a szoba közepén porolta le magáról a szél országának homokját, amit lássuk be már jó ideje megtehetett volna.
* Úgy látom a rövid találkozás mély benyomást tett mindkettőre, valószínűleg nem lesz unalmas a munka!
Miután lepakolt a srác, bemutatkoztam mire ő is így tett, majd baráti jobbot nyújtott, amit természetesen viszonoztam.
- Nem tudom Inako, hogy van vele engem különösebben nem fog zavarni, ha játszod a rejtélyest. Csak annyit árulj el csak azért csinálod, hogy kiborítsd a komornyikot, vagy csak szimplán szégyenlős vagy?
Az idő lassan telt, csak az időnként benéző szobalányokból lehetett tudni, hogy nem állt még meg az idő a szobán kívül. Az elsőnek bejövő szobalány az étkészletet jött csak összeszedni. Kaito végül nem bírta tovább hangot adott türelmetlenségének és elkezdett járkálni a helységben.
- Mikor mi érkeztünk még reggelizett a család, vagy nagyon lassan teszik, vagy megbeszélik a munka részleteit esetleg felfrissítik magukat. Vagy csak a maguk szórakoztatására teszik ezt velünk, mint valami nemes hóbort. - Folytatom a társalgást Inako után
A később érkező második cseléd már seprűvel érkezett és a Sunagakurei srác Szél országából hozott szuvenírjét jött eltakarítani.
* Értem én, hogy előkelő embereké a kúria, de ez a tisztaságmánia nem túl extrém? Alig jött le valami piszok a srác köpenyéről mégis úgy takarítják föl mintha jól látható sáros lábnyomokat hagyott volna a padlón.
Az hogy közben ránk-ránk pillantott nem volt meglepő, a ninjákat gyakran bámulják meg a civilek, engem legalábbis meg szoktak. A harmincas éveiben járó vörös hajú nő a takarítás után illedelmesen maghajolt azonban, ahogy elindult kifelé megbotlott és térdre is esett. Azonnal a segítségére siettem.
- Jól van, nem esett baja fel tud állni?
Kérdéseim közben már nyújtom is a segítő kezem felé, miután felállt kezét fogta fájlalva, de nem tette szóvá. Csak annyit kért tőlünk, hogy ezt nem említsük meg senkinek, lélektükreiben félelemmel.
- Rendben! De miért ez a félelem? - Kérdezem a nőtől, halkan
* Mitől félhet ennyire, és miért hajt ilyen keményen, hogy a kimerültség határaira sodorja magát? A komornyik hajtja őket ennyire, esetleg összefüggésben van ezzel a nagy rendmániával?
Miután a hölgy elhagyta a szobát éppen csak annyira volt időm, hogy belegondoljak vajon miért fél ennyire, de társaimmal már nem tudtam megbeszélni, mivel szinte azonnal megérkezett az egyébként már jó ideje várt Homuramaru, hogy munkaadónk elé kísérjen minket. A társalgóban a család nagy része ott volt, és egy cseléd, aki valószínűleg azért volt bent, hogy bármikor a rendelkezésükre álljon. Miután a komornyik bemutatott Inakot és engem, Kaitot nem tudta mivel, neki a fiú korábban nem mutatkozott be, de most megtette azt a családfő előtt, ez követően a komornyik kisétált a szobából. Ezután a ház feje, munkaadónk Akiko asszony bemutatkozott nekünk, majd családjával is így tett, végül a meghirdetett munkáról kezdett beszélni nekünk. A költözés okát Konohaiként nehéz volt végighallgatni, de nem engedtem, hogy bármilyen érzelem is kiüljön arcomra. A beszélgetés kezdett egyre kedvezőtlenebbé alakulni számunkra Inakoval amikor Reiko kisasszony is beszállt a társalgásba.
* Remek, megkérdőjelezik hozzáértésünket, így aztán tényleg kellemes lesz ez az utazás. De még nem küldtek el minket, ami annyit tesz lesz esélyünk bizonyítani a Konohai shinobik megbízhatóságát. Viszont nem látom Taira úrnő lányát, ami furcsa tekintve, hogy most készülnek elköltözni.
Amikor szót kaptunk vártam egy kicsit, hátha Inako akar szólni, mint Tokubetsu Jounin az ő rangjával bizonyára nagyobb bizalmat tud kelteni. Ám azt sem akarom, hogy sokáig várakoztassuk őket, így mivel ő nem vette magához a szót nekem kellett.
- Üdvözlöm önöket! Sajnálom, hogy csak most teszem meg, de faragatlanságnak tartottam volna, ha félbeszakítom önöket. Sajnálattal hallom, hogy elvesztették falunkban a bizalmat, és remélem az út alatt képesek leszünk visszaépíteni belőle valamennyit. Úgy vélem képességeink vannak olyan jók, hogy az esetleges veszélyeket elhárítsuk, ha pedig arra kerülne a sor testi épségünket nem féltve védelmeznénk önöket! A védelmezéssel kapcsolatban még egy kérdést szeretnék feltenni, ami lehet egy kicsit fájó lesz. – itt várok egy kicsit, mivel sejtem, hogy szomorú, esetleg kényes témára kérdezek rá tapintatosan - A lányát, Reiko úrnő édesanyját nem említette meg. Vele mi a helyzet?
Ha esetleg meghalt, vagy történt vele valami úgy elnézést kérek a téma felhozataláért:
- Nagyon sajnálom, hogy felhoztam a témát, csak tisztában szerettem volna lenni vele, hogy nincs más, akit még védelmeznünk kell.
MIután kitárgyaltuk a konohaiakat érintő témát Kaito vette magához a szót, hogy elmondja medikus és a küldetés alatt páncélt fog hordani. A munkaadóinkkal a társalgásnak Akiko asszony vetett véget, szabadkozott kicsit a lassú pakolásért, a várakoztatás ellenében vendéglátásról biztosít minket, majd a későbbi jutalmakra is tesz utalást, mire veje köhint egyet, még szerencse hogy épp nem az italát fogyasztotta, mert fenn ált volna a veszély, hogy félrenyel.
A szobából távozva először a személyzeti étkezőbe térek vissza, abban reménykedve, hogy a többiek is majd hasonlóképp tesznek és tudok, majd beszélni velük a helyzetről.
- Nem furcsa számotokra egy kissé a család? Költöznek éppen mégis olyan tisztaságot várnak el most is a cselédektől, hogy még azt a kevés homokot is ami Kaito köpenyéről lejött feltakaríttatják, arról nem is beszélve, hogy ez a személyzeti étkezőben történt. És ki is lehetnek hajtva rendesen, de ami a legfurcsább az a félelme volt.
Ha társaim nem jönnek utánam úgy, később összehívom őket megbeszélni ezt. Egyébként szabadidőmben a házban járkálok és nézelődök, több szobában is látható, hogy bizonyos berendezések hiányoznak, a falakon üresen álló akasztók meredeznek. Ha látom, hogy valami nehezebbet visznek még a cipekedésben is megpróbálok segíteni. Ám a ház körbejárásának nem csak az idő elütése volt a célja, azt a szobalányt kerestem, aki elesett. Amint megtaláltam egy ürüggyel félre is hívom.
- Bocsánat el tudna vezetni a mosdóhoz?
- Kérem erre kövessen. - A lány mit sem sejtve tervemről örömmel vezet el a mellékhelységhez., megfordul és utat mutatva távozik a nagy teremből egy kétszárnyú ajtón én. Az ajtón túl egy folyosó és egy lépcsősor volt az emeletre, amin fel is mentünk ott balra a negyedik ajtó volt a végállomás. A mellékhelységhez érve, szétnézek és kiélesítem érzékeimet, hogy meggyőződjek óla, hogy senki sincs a közelünkbe. Normál esetben egy cseléddel történő beszélgetésnél nem lennék ennyire óvatos, de korábbi reakcióit látva inkább megteszem, hogy meg tudjam nyugtatni csak ketten vagyuk.
- Hogy van a keze? – érdeklődök állapotáról - Nem kell félnie most nem lát, vagy hall minket senki. Gyakran van ilyen hajtás és tisztaságmánia a háznál? Tudna mesélni a Taira családról kicsit? Bocsánat, ha sokat kérdezek csak szeretem tudni milyenek a megbízóim, hogy a kedvükben tudjak járni.
Utóbbi állításom csak félig igaz, normális esetben amúgy is hidegen hagyna milyenek megbízóim, de sok a furcsaság, a hosszú várakoztatás, az alkalmazottak viselkedése. És ha azt veszem alapul, hogy egy közös utazáson kell velük részt vennem azért mégis jobb tisztában lenni a dolgokkal.
Miután keze állapotáról kérdezem, a nő megfogja a kérdéses végtagját és gyengéden dörzsölni kezdi azt.
- Ami azt illeti, eléggé beütöttem és elég nehezen tudom ellátni miatta a feladataimat. - Közölte lesütött szemmel. - A nagyságos asszonyt sokan gonosz embernek tartják azért amiket tesz, de valójában csak a tökéletességet várja el. Az emberek odakint sok mindent mondanak róla és rólunk is, de az igazság az az, hogy az emberek ellenszenvet éreznek a vagyona miatt, irigység tölti el őket a sikerei miatt. Én árva voltam, amikor a Taira család felkarolt és gyerekkorom óta a szolgálatukban állok, amit meghálálnak azzal, hogy van hol laknom és van mit ennem... 
Hirtelen lépések hangját hallom meg a lépcső felől, mivel érzékeim kifinomultabbak az átlagemberekénél, így még volt annyi időm, hogy mutató ujjamat szám elé tudjam tenni jelezvén, hogy maradjon csöndben.  Röviddel ezután egy férfi jelent meg és megszólította a lányt.
- Madoka?!
A srácon látszódott a meglepődöttség, és őt látva a lány is meghökkent kicsit, de gyorsan összeszedi magát, meg hajol és távozik, hogy további teendőit végezze.
- Köszönöm a segítséget Madoka! Szólok felé, miközben távozik az érkező férfi is vele tartott és a következő párbeszéd hallatszódott távozásuk közben:
- Sajnálom Daisuke, az egyik vendégünk útba igazítást kért a mosdóhoz. - Látszólag kellemes társaság volt számára a fiú, olyan hangnemben beszéltek mintha barátok lennének. - Menjünk, még egy csomó teendőnk van holnapig.
Az egyik ajtón befordulva eltűntek a szemem elől.
* Szóval Madoka és Daisuke, látszólag elég közeli a kapcsolatuk, talán közelebbi is, mint szimpla barátság. Ha így van, remélem nem értette félre a szituációt, és okoztam ezzel kellemetlenséget Madokának. Ha holnap ők is velünk tartanak az utazás során lehet beszélnem kéne a sráccal. Viszont az alapján, amit mondott a falubeliek sem szívlelik őket túlságosan, lehet az irigység már tettlegességgé is fajult korábban. Amit viszont még egyáltalán nem tiszta az, hogy vajon akik neki dolgoznak azokat, miért veszik a szájukra?
Ezután még sétálgattam a rezidencián, próbálgattam diszkréten hallgatózni, majd amint kint sötétedni kezdett ismét visszatértem a személyzeti étkezőbe, ha volt még ott étel ettem egy kicsit miközben arra vártam, hogy kiosszanak nekünk egy szobát. Mikor újra találkozok társaimmal úgy a következőt kérem tőlük:
- Később el tudnátok, majd jönni a szobámba? Jó lenne átbeszélni a holnapi napot.

Szimpátia: 1 (az előző postból lemaradt, bocsi nincs megszokva Embarassed)
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Hétf. Okt. 17 2022, 00:09

[Független küldetés - A nagyságos asszony kocsiútja]

Cselédek sürögtek-forogtak mindenfelé, gyakorlatilag alig hagyták őket egyedül az étkezőben. Inako élvezte a teáját, és saját magán is meglepődve, jóval kevésbé volt beszédesebb, mint ahogy az tőle elvárható lett volna. Persze Konoha pusztulásának utóhatásait mindenki érezte, ám azt hitte, a kimozdulás majd segít. Persze még el sem hagyták a Tűz országát, így nehezebben tudott kikapcsolni. Az sem segített túl sokat, hogy Kaito eléggé titokzatoskodott, Arata pedig szóvá tette. Akár a virágüzletről volt szó, akár a küldetéseiről megannyi emberrel hozta össze az élet, ezért nem tulajdonított különösebb jelentőséget a homokfalusi ninja szófukarságának.
- Hé, mind egy oldalon állunk! - megvárta, amíg a fekete hajú fiú befejezte a mondanivalóját, csak utána szólalt meg. - Ha Kaito éles helyzetben kezd el rejtélyeskedni és hátráltatni a küldetést, az már zavarni fog, addig viszont, tegyen belátása szerint.
Aratára pillantott, aki úgy érezhette, ellen szólalt fel, pedig inkább békítő beszédnek szánta.
- Félre ne értsd, ez nem ellened szólt! - jobbnak látta hangosan is kimondani.
- Bármi is legyen, hóbort vagy szándékos várakoztatás, már illene fogadniuk bennünket. Úgy halottam, a nemesek szeretik elnyújtani az étkezéseket, de ezt már túlzásnak érzem.
Hamarosan egy újabb cselég érkezett a helyiségbe, aztán ahogy meglátta a homokot a padlón, rögtön elkezdte feltakarítani. Furcsa volt, ahogy fél szemmel figyelt, bár néhány hónappal ezelőtt pont olyan küldetésen vett részt, ahol az ellenséges ninják azt tervezték, a civil lakosságot a shinobik ellen fordítják. Talán erre a helyre is eljutottak a hírek, pletykák. A szőke hajú kunoichi igyekezett minél kevesebbet odapillantani. Makulátlanul ragyogott a padló, miután a hölgy végzett a takarítással, már-már túlzásba vitte az egészet. Csendben igyekezett távozni, amikor megbotlott és a térdre esve a földön kötött ki. Mindkét fiú szinte egyszerre indult felé, a Yamanaka kicsit várt. Persze segíteni akart, de úgy érezte, inkább rontana a helyzeten. Kissé távolabb állt meg. Tekintetében sajnálat és kíváncsiság tükröződött, amikor a cseléd kérlelte őket, ne szóljanak erről senkinek. Inako biccentett, ezzel jelezve, tőle semmit sem fognak megtudni.
*Azért ez nagyon furcsa volt. Biztos attól fél, már egy apró hibáért elbocsátják. Ki tudja, milyen követelményeknek kell megfelelni, ha egy ilyen gazdag család szolgálatába szegődik valaki. A nő arckifejezéséből ítélve, lehet ez keményebb munka, mint shinobinak lenni.*
Inako valószínűnek tartotta, mindenkinek ugyan az járt a fejében, viszont arra már nem maradt idő, hogy megbeszéljék, mert végre megjelent Homuramaru. A megbízó hosszú órák után, végre fogadta a csapatot. A társalgóba vezette őket. Amikor Inako megérkezett, elhaladt a helyiség ajtaja mellett és határozottan emlékezett rá, innen szűrődött ki a beszélgetés. Belépve, szinte elállt a lélegzete, gyönyörű terembe lépett be. Kezdte úgy érezni magát, rossz helyre érkezett, mert még sosem látott ilyen díszes helyiséget. Az ikebana ehhez képest jóval szerényebb művészetnek tűnt. Miután a komornyik bemutatta Aratát és őt, Kaitot nem tudta, hiszen neki nem mutatkozott be. A megbízó hölgyön kívül többen is helyet foglalta a teremben. Mint kiderült, az unokája és a veje ült vele az asztalnál. Az ifjú Yamanaka megértette, miért döntöttek a távozás mellett, mégis szomorúság fogta el. Ebből persze semmit sem mutatott a külvilág felé, arcára semlegességet erőltetett. A beszélgetés kezdett rossz irányba fordulni, amikor a fiatal lány kétségbe vonta alkalmasságukat. A kék szemű kunoichi nyugalmat erőltetett magára.
*Jól van, ez olyan, mint amikor mindenbe belekötnek a virágüzletben! A vevő, vagy jelen esetben a megbízó az első, neki kell kedveznem, még ha legszívesebben a torkának ugranék.* Apró mosoly jelent meg arcán. Közben Arata vette magához a szót, aminek örült, mert így volt ideje jobban összeszedni a gondolatait. Elég váratlanul érte, amikor a fekete hajú ninja rákérdezett Taira úrnő lányára. Várt a megfelelő alkalomra, akár kikerülték a választ, akár nem.
- Konoha Tokubetsu Jouninjaként állok itt, biztosíthatom Önöket afelől, mindent megteszünk a védelmük érdekében. Ahogy Arata mondta, reméljük a bizalmat sikerült legalább részben visszaépíteni az út alatt - meg is hajolt egy kicsit, így fejezve ki tiszteletét a nemesi család előtt.
Talán Kaito medikusi képesítése jobban meggyőzte őket, mint a két Konohai ékes szavai, mindenesetre hálás volt azért, hogy az ellátásukra és a jutalmazásra terelődött a szó. Hamarosan elhagyhatták a szobát, és Inako csak ekkor vette észre, hosszú ideje bent tartja tüdejében a levegőt. Hosszan kifújta, mintha ezzel nyugtatta volna magát. Arata elindult a személyzeti étkező felé, a lány követte oda.
- Valóban furcsa, de a nemesek észjárását sosem tudtam követni. Talán valamelyik családtag tisztaságmániás és ezért kell mindennek ragyognia, nem törődve a személyzet épségével - válaszolt társa kérdésére. - Egyébként, ha ennyire elvesztették Konohában és a ninjákban a bizalmat, civil testőrséget is felkérhettek volna a védelemre. Talán valami nagyobb támadásra számítanak, csak ezt elfelejtették közölni velünk? - a kérdés és a kijelentés között volt a hangsúlya.

A nap hátralévő részében Inako a házban járkált, figyelte, ahogy készülnek az útra, pakolásznak. Még mindig nehezen tájékozódott ebben a hatalmas kastélyban, legalább a szolgálók étkezőjét nagyjából megjegyezte merre van. A felszerelését az étkezőben hagyta, így szerencsére hátizsákja nélkül, jóval könnyedebben tudott mozogni. A ház felfedezését viszonylag hamar megunta, inkább más irányba kezdett kacsintgatni. Amikor megérkezett, feltűnt neki, milyen gyönyörű a kert, biztosan sok munkába és időbe telt ilyenre megcsinálni. Sétálgatott a növények között, persze egyéb célok is mozgatták. A főkapu irányába gyakran kanyarodott a sétája során, mintha attól tartana, még az indulás előtt rajtuk ütnek. Sötétedés előtt tért vissza az épületbe, ahol hamarosan találkozott a csapat másik két tagjával. Az ellátás saját szobával is járt. Inako összeszedte a felszerelését és elindult a szoba felé, amiben az éjszakát tölthette. Arata megkérte őt és Kaitot is, látogassanak el hozzá, hogy átbeszéljék a részleteket.
- Rendben, lepakolok és megyek.
Ahogy az egy ilyen helytől elvárható volt, hatalmas, két személynek is elegendő ágy állt a szobában. Egy nagyobb szekrény szintén helyet kapott, ahová a Yamanaka hátizsákja kényelmesen befért. Ugyan megígérte levélfalusi társának, lepakolás után átmegy, mégis inkább ledőlt az ágyra és élvezte egy kicsit a kényelmet. Hetek óta először feküdt normális ágyban. Néhány percig bámulta a mennyezetet, aztán felpattant és elindult Arata szobája felé. Bekopogott és amikor a fiú szólt, hogy beléphet, megtette.

Szimpátia: 1
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Vas. Nov. 06 2022, 10:30

// A nagyságos asszony kocsiútja //

Kis visszakanyarodás a délelőttbe:
Miután én hangot adtam annak, hogy nem bánom ha Kaito csuklyában lesz legtöbbször, Inako is becsatlakozott és szavaiban pedig az enyémmel ellentmondásos tartalom volt. Majd azt is kifejtette az nem ellenem van.
- Nem is veszem annak. Sőt, még ha úgy nézzük jó is, hogy ezt felhoztad, mert ez azt mutatja félreérthető voltam. Mikor én azt mondtam nem bánom, ha rejtélyeskedik az csak az arcának eltakarására irányult.

A jelen: 
Miután megmutatták a szobáinkat lepakoltam a cuccaimat és vártam társaim érkezését. Nem telt el sok perc,amit elmélkedéssel tölthettem volna, hogy mit és hogyan adjak elő a többieknek. Kaito érkezett először, de Inako sem várakoztatott minket túl sokáig. Mivel nem volt túl sok ülő alkalmatosság így az ágyamat tudtam csak felajánlani, illetve egy széket. Én oda ültem ahol helyet hagytak.
- Köszönöm, hogy átjöttetek hozzám. Igazából van egy másik oka is annak, hogy ide hívtalak titeket. Nem lett volna jó a folyosón megvitatni a dolgot, vagy az étkezőben ahová, bármikor betoppanhat valaki. - tartok egy kis szünetet a beszédemben - Először is beszéltem a lánnyal, aki az étkezőben elesett, akitől megtudtam, hogy a faluban többen a szájukra veszik a családot, de még az alkalmazottakat is. Szerinte ez csak irigységből van, de ha már az alkalmazottakat is véleményezik szerintem több is lehet a háttérben. Az is kiderült, hogy árvaként fogadták, be és azóta is itt dolgozik. Tudom ezek nem tartoznak a feladatkörünkbe, és nem is foglalkoznék vele magam sem, csak meg akartam osztani veletek, ha netalán az utazás során történne valami gyanús. Esetleg valami észrevétel, javaslat? Az is megteszi, ha csak annyit mondotok, hagyd ne foglalkozz vele. - zárom le, egy kisebb baráti mosollyal
Miután befejeztem Kaito elmondta mit tapasztalt a faluban mielőtt a birtokra jött volna, részben megerősítette amit Madokától hallottam és olyan új információkat osztott meg miszerint több helybeli megélhetését is tönkretette a család. Inako ugyan új információkat nem osztott meg, de jó volt hallani, hogy maga is hasonlóan gondolkozik és érez a házzal és lakóival kapcsolatban. Valamint újabb furcsaságokra vonta fel figyelmünket, és mutatott rá dolgokra.
 
- Ha már nem akartok tovább a témával foglakozni, akkor kezdjünk bele a holnapi felállás megbeszélésébe. Először is ismerjük meg egymást kicsit, ki miben jó, aztán mehet a taktikai megbeszélés! Én nin-és tai jutsuban vagyok jártas, katon és fuuton elemmel rendelkezek. Általában súlyokat használok, de még így is képes vagyok gyorsan reagálni, szóval nem foglak visszatartani titeket.
Ismét Kaito folytatta a megbeszélést, maradva ez előző sémánál elmondta miben jártas, és hogy a medikus képességein kívül bábokat használ.
* Azt hiszem ez érthető is, így távol tud maradni valamelyest a harctértől, de mégis részt tud venni benne.
Igazán csak akkor lepődtem meg, amikor felfedte valódi testét, a Henge no jutsu megszűnését egy puffanás és némi füst követte. Ami meglepett és beindította védekező reflexeimet, egyből a még övemen pihenő vadászkésemért nyúltam, nem rántottam, ki de erősen markoltam, hogy ha kell használni, tudjam. Ahogy a füst szétoszlott, egy mechanikus test állt előttünk, aminek arca hasonlított Kaitoéra. Meglepett a látvány, és ahogy a srác elkezdte mesélni, hogyan tett szert ilyen testre lassan eleresztettem a fegyver markolatát.
* Kész csoda hogy él, ilyen sérüléseket szenvedett, és még ezek után is shinobi maradt, ez aztán az elhivatottság. De ami most igazán fontos, hogy ez az igazi bizalom jele, örülök, hogy felfedte kilétét.
Inako néhány képessége számomra nem volt igazán nagy újdonság, konohaiként tudom miről híresek a Yamanakák, de örültem, hogy a többi adottságáról is szerzek információt. A jó taktika megalkotásához elengedhetetlen, a társak ismerete, még ha felületes is.
- Köszönöm, hogy megosztottátok ezeket. Neked pedig külön köszönöm Kaito, hogy bizalmadba fogadtál minket - felállok és a fiú bábtestének vállára helyezem a kezem - azzal, hogy megmutattad igazi alakod. Nem hinném, hogy sokan képesek lennének továbbra is ninjaként dolgozni, ha átestek volna azon, amin te.
Elengedtem a fiút és Inako felé fordultam.
- Tudom normál esetben a Jouninnak kellene a taktikát kifejtenie, de mivel ezt nem tetted meg bátorkodom felvázolni a saját ötletem. A karaván méretétől függően kellene majd szétválnunk. Ha három vagy kevesebb kocsi alkotja majd, akkor szerintem maradhatunk együtt közel a családhoz. Ha Négy és hat között akkor azt javaslom, te és Kaito legyetek elől, és a család is, bár ők a második kocsitól előrébb ne helyezkedjenek el. Ketten jobban tudjátok védeni őket, Kaito medikus képességei pedig bizonyára jobban megnyugtatná őket, te pedig Inako ahogy korábban mondtad rendelkezel felderítő technikával, ami elől hasznosabb, mint hátul! Ha pedig hattól is több kocsi lenne, akkor kénytelenek lennénk három részre szakadni! Elől Inako, középen Kaito, aki közelében lenne a család indokaim nem változtak. - várok egy kicsit - Tudom, úgy hangozhat, nem akarok elől lenni, ez nem így van, csupán tényleg úgy gondolom ezek a legmegfelelőbb formációk. De ha a csapat máshogy szavazza meg simán bevállalom az első kocsik

Szimpátia: 1
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Szomb. Nov. 12 2022, 16:12

A nagyságosasszony kocsiútja
 
Délelőtt:
Úgy tűnik, a konohai srácot nem igazán érdekli a titokzatoskodásom, míg a kunoichi megszól érte. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, majd kedvesen megszólalok:
- Ne aggódj, hamarosan mindent megtudsz! - válaszolom neki, majd ezzel zárom is a témát.

Este:
Miután megtörtént a beszélgetés a gazdag küldetésadónkkal, megmutatják nekünk a szobákat. A szobámban előveszem a bábjaimat és azok tisztításával töltöm az időt, egészen addig, amíg Arata nem hívat. Mivel egyedül vagyok, nem tartom fel tovább az emberi külsőmet, újra olyan vagyok, mint mindig. A hívást persze elfogadom, így újra megváltoztatom a külsőmet a Henge segítségével.
A társam ajtajához érve óvatosan kopogok, majd gyorsan elrejtem a kezem. Ezután egy laza mozdulattal belibbenek a szobába. Miután mindannyian bent vagyunk, Arata belekezd a mondandójába. Miután befejezi, én is előadom, hogy mit tapasztaltam odakint:

- Ami azt illeti, mielőtt idejöttem volna, körbe jártam kicsit a települést. Nem igazán szeretik a munkaadónkat a lakosok. Nem tudom, hogy ez mennyire fog gondot okozni, de ha szerencsénk van, akkor hagyják őket elmenni és nem próbálják elzavarni őket. Nem akarok civilekkel harcolni.

Csendben hallgatom Aratát, hogy mit szeretne a holnapi napra tervezni. Majd elárulja, hogy miben jó. Bólogatok neki, majd én is elárulom hogy mihez értek.
- Nos, én bábmester vagyok, de a közelharchoz is értek valamennyire. A páncélomban hatékony leszek. Illetve medikus képzésben is részesültem, szóval bizonyos sérüléseiteket meg tudom gyógyítani!
Ezután felállok és a szoba közepére sétálok.
- Engedjétek meg, hogy mutassak valamit, mielőtt folytatnánk a megbeszélést - ekkor a lányra nézek és ledobom magamról a köpenyt. - Tudni akartad, hogy mi ez a titokzatoskodás nálam. Hát ez!
 Ekkor feloldom a Hengét és egy pukkanást követően láthatóvá válik az igazi külsőm. A "bőröm" sötétebb, mint élő koromban, ráadásul bambuszból van kialakítva, a szemeimből pedig hiányzik az élet. Párszor körbe fordulok, hogy meg tudjanak nézni maguknak.
- Az egyik küldetésem során súlyos égési sérülést szereztem és ez volt az egyetlen módja, hogy túléljem. Néha vannak fantom fájdalmaim... Viszont nem foglak hátráltatni titeket és nem származik majd bajotok belőlem!
Ezután felöltözök, közben Arata előadja az ötletét, a taktikát. Miután befejezi, rövid ideig várok, közben gondolkodok.
- Részemről rendben van. A páncélomban ott leszek a család mellett és védelmezem őket. A bábommal pedig közepes távolságig képes vagyok segíteni nektek is.

Szimpátia: -1
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Vas. Nov. 20 2022, 21:05

[Független küldetés - A nagyságos asszony kocsiútja]

Inako belépett a szobába és helyet foglalt. Arata rögtön a tárgyra tért, elmondta, mit derített ki a cselédlánytól.
- Igazad van, jó ötlet volt átbeszélni, ahol senki sem nyithat ránk csak úgy. Ez az egész család furcsa nekem - tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Persze, a gazdag nemesek felé elég gyakran sugárzik egyfajta ellenszenv, irigység. Az tényleg érdekes, hogy az alkalmazottakat sem kerülik el ezek a negatív megjegyzések. Nem csoda, hogy a szegény nő annyira kétségbe volt esve, amikor megbotlott és elesett. A lekötelezettjüknek érzi magát és fél hibázni.
Mély levegőt vett és két társára nézett. Kicsit még rágódott rajta, vajon felhozza-e, de aztán belekezdett.
- Konoha pusztulása se egy napja történt. Bármennyire is sok holmijuk van, ha ennyire félnek, már régen el kellett volna hagyniuk a Tűz országát. Az unoka, Reiko, kétségbe vonja a képességeinket. Szamurájokat és testőröket is felkérhettek volna, viszont ők shinobi kíséretet kértek. Mintha attól tartanának, az út egyáltalán nem lesz biztonságos és kizárólag ninják tudják megfelelően ellátni a védelmet. Lehet csak túl sokat látok bele.
Várta, mi lesz Arata és Kaito reakciója. A homokfalusi ninja se tapasztalt túl sok jót, Inako aggodalma még tovább erősödött, miután kiderült, a faluban sem szeretik a családot. Az egész küldetés egyre jobban bonyolódott, pedig még el sem indultak a Tűz országából.
- Lehet túlságosan óvatos vagyok, vagy csak a rengeteg rossztól, ami történt az elmúlt hónapokban, paranoiássá váltam, azt mondom, legyünk körültekintőek az út elején is, hátha a faluból várható támadás.

Miután új témára terelődött a szó, sokkal könnyebben beszélt.
- Jó ötlet, könnyebb lesz tervezni, kinek milyen feladat jut az úton. Mint azt bizonyára tudjátok, a Yamanaka klánnak vannak bizonyos titkos technikái. Ezek főleg kémkedésre, összezavarásra, távolsági kommunikációra valók. Képes vagyok a tudatomat áthelyezni egy másik ember testébe, gyakorlatilag ez az alapja mindennek. Ezen kívül még elég sok Katon jutsut ismerek és értek kicsit a közelharchoz, bár inkább a gyorsaságomra támaszkodom. Főként a Ninjutsuban vagyok jártas. Van egy remek felderítő technikám, ami talán nem olyan precíz, mint a szenzor ninják képessége, de bízom benne, hasznosan tudom majd alkalmazni, ha arra kerül a sor.
Az ifjú Yamanaka azt hitte, a délelőtti megjegyzésével elérte, hogy Kaito még inkább bezárkózzon, pedig nem ez volt a célja. Szerencsére a lehető legjobban alakult az egész bemutatkozás, ugyanis Kaito a képességein kívül mást is megosztott a két Konohaival.
*Rendben, szóval mégis beavat minket, miért ennyire titkolozó.* Jegyezte meg magában a szőke hajú kunoichi. Amikor a fiú feloldotta a Henge no Jutsut és megmutatta igazi alakját, a kék szemű lány kissé elszégyellte magát a korábbi megnyilvánulásáért.
*Nos, ez volt az oka.* Belső hangja hidegen csengett, miközben figyelte a báb testet.
- Oh... - bár nem akarta, mégis kicsúszott a száján. Megállta, hogy ne kapja a szájához a kezét, mint egy kisgyerek, aki a hazugságot próbálja magában tartani. Helyette csupán kicsit oldalra pillantott, mintha így akarná megtörni az egész jelenetet.
- Igen, én is köszönöm mindkettőtöknek - úgy érezte, ki kell mondania neki is, Arata után.
Figyelmesen hallgatta a Chuunin tervét, sok mindenre gondolt, talán olyan apróságokra is, ami lehet elkerülte volna Inako figyelmét.
- Tokubetsu Jounin, és csak nemrég neveztek ki, Konoha lerombolás után, úgyhogy sok tapasztalatom még nincs, miként kéne küldetést vezetnem. Ezért sem kezdeményeztem a tervvel, és maradjunk meg olyan csapatnak, ahol mindenki egyenrangú - úgy érezte, muszáj lesz ezt megosztania. Valóban ez volt az első küldetése az új rangjával, ráadásul nem is olyan régen még Genin volt, saját Jounin kiképzővel.
- Valóban, sok minden függ attól, mennyi kocsival indulunk meg. Remélem beérik kevéssel, bár ki tudja, mennyi holmit akarnak magukkal szállítani. Kaito, ha már úgyis jártas vagy gyógyító technikákban, támadás esetén igyekszem magamra vonni a figyelmet. A Chuunin Vizsgán hasznos volt a csapattársam Irio Ninjutsu ismerete, összerakott két forduló között. Jól jöhet még, hogy két fronton is számíthatunk rád. Ha jól raktam össze az információkat, egyikünk se rendelkezik igazán erős védelmi technikákkal, mondjuk Doton vagy Suiton elemmel, erre se ártana odafigyelni. A bábokat sem lehet minden technika ellen bevetni. A felderítő technikát viszonylag frissen tanultam, de azért igyekszem majd használni, hogy inkább kerüljük el a harcot, főleg a család miatt.

Szimpátia: 1

//Elnézést, a késésért, igyekszem ezentúl hamarabb írni!//
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Gedo Mazo Hétf. Dec. 05 2022, 11:32

Társalgó a fogadás időpontjában:

Miután Reiko, a nagyságos asszony unokája rákérdezett a kényes témára, miszerint a Konohaiak megfelelően el tudják-e majd látni a feladatukat, egy pillanatra megdermedt a lebegő. A két Konohai shinobi vállára hirtelen nagy teher helyezkedett amit még Kaito, a falu egyik szövetségese is magáénak érezhetett. Rövid várakozás után Arata vette magához a szót és egy rendkívül diplomatikus választ adott, amit Inako sem volt rest megtenni. Az asszonyság láthatóan elmosolyodott, számára tetsző válasz érkezett amit egy elismerő bólintással is jelzett, ám a mosolya egy szempillantás alatt lefagyott az arcáról. A kellemes választ egy annál kellemetlenebb kérdés váltotta fel.
- A lányom sajnálatos módon már nincs köztünk. - Pusztán ennyivel kommentálta a dolgot, láthatóan fájó pont volt számára a kérdés. Letette a kezéből a teát, amit eddig kényelmesen kortyolgatott, a mellette álló cseléd tálcájára aki azt rögvest ki is vitte magával a társalgóból. - De ez már a múlt. - Csapta gyengéden össze a tenyerét maga előtt  - Egy medikus jelenléte mindig megnyugtató egy nagyobb léptékű utazás alatt, ezért örülök, hogy ön is csatlakozott hozzánk Obake Kaito. Nincs kétségem a felől, hogy jó munkát fognak végezni, pláne ha egy ilyen jó kiállású vezetőjük van mint Aihara Arata. Munkájuktól függően talán megfontoljuk a jövőben, hogy újra bizalmat adjunk az országuknak, viszont ezért a legkevesebb amit elvárok, az a tökéletesség. - Mosolyodott el újra, végezetül még megemlítette azok nevét akik védelmét biztosítanotok kell majd az út alatt. - Mielőtt félreértenénk egymást, a feladatuk nem csak a családom és jómagam védelméből áll, hanem minden velünk utazó személy és értéktárgy védelme is. A szolgálóink védelme, Hinami, Daisuke és Madoka, a szakácsunk Ooboro védelme és természetesen ne felejtkezzünk meg a komornyikunkról, Homuramaruról sem. Ők azok akik velünk tartanak még az út folyamán, a többi tizenhét... nem, nem, tizenkilenc cseléd és munkás csak bérelt munkaerő az országtól, tőlük búcsút intünk amint megkezdődik az utazás.
- Említsük meg a megvédendők oldalán apám alkoholgyűjteményét ami akár egy teljes kocsit is kitehet. - Nevetett fel Reiko, aki amolyan gúnyolódásnak szánta eme megjegyzést. - Ugyan, ugyan lányom. Viseltess tisztelettel apád iránt, jóformán nincs is más dolga mint, hogy a szenvedélyének éljen...  - mindketten kuncogni kezdtek, miközben a szúrkálódásra Ao morgott egyet magában és mint sértődött kisgyerek, keresztbe tette kezét mellkasa előtt.

Késő délután:
Inako, Yamanaka lévén a virágok között találta meg magának a legkellemesebb légkört, így nem is csoda, hogy hamar a kertben találta magát ami a bejárat és az épület között volt. A gyep gondosan karban volt tartva, folyamatosan vágva és egyeselve voltak, egy kóbor dudvát vagy fűbe nem illő növényt sem lehetett benne találni. Ennek hatására mintha végtelen zöld tengeren járhatott volna a Kunoichi. A sövények ápolása is gondos volt, négyzetre voltak vágva mely a kikövezett utat ölelte körbe. A szobrok melyek elszórtan helyet kaptak, kúszó moha ékesített, persze csak a talapzatnál ahol ténylegesen emelte a szobor fényét, annál tovább terjedni sosem engedték.
Amíg a kunoichi a növényekben gyönyörködött, társasága akadt. Az a cseléd lépett be a kertbe szürkületkor, aki Akiko asszony mellett állt a bemutatkozás alatt. A cseléd miután észrevette Inakot, sóhajtott egyet és a fejét csóválva a kert egy távolabbi pontjába sétált, láthatóan nem volt hangulata a bájcsevejhez. Egy doboz cigarettát vett elő zsebéből, majd rá is gyújtott egy szálra. Ezen a jeleneten kívül a Kunoichi nem tapasztalt semmi szokatlant, a kapu irányában sem észlelt semmilyen mozgolódást, teljes nyugalom ölelte körül a kúriát.

Kaito, nem sokkal Arata után találkozott a cseléddel akit szándékában is állt megtalálni. Egy másik szolgálóval, korban tőle fiatalabb férfival volt és egy nehéznek tűnő ládát cipeltek ketten a kijárat valamint a kocsik felé, amerre a többi szolgáló is sürgött-forgott egész nap. Miután felajánlottad neki, hogy megvizsgálod és meggyógyítod a kezét, a lány örömmel fordult hozzád. A sérült kezét odanyújtotta neked amit közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy egy egyszerű zúzódással van csak dolgod. A Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika segítségével pillanatok alatt meg is gyógyult a seb, még különösebb erőfeszítést sem kellett tenni érte. A nő a gyógyítást követően nagyon meglepődött, arra számított, hogy kap egy kötést a kezére ami szorosan tartja majd azt, de arra nem számított, hogy varázsütésre elmúlik a fájdalma. Csuklóját körbe forgatta, tekerte, csavarta de semmi jele nem volt annak a fájdalomnak ami a napját jellemezte. A nő és a férfi hálásan meghajoltak előtted ezzel kifejezve a köszönetüket, majd visszatértek a munkájukhoz, a nehéz ládák cipeléséhe. Ha esetlegesen segíteni akarnál nekik, abban az esetben a segítséget már nem fogadják el, ketten is megtudnak birkózni a feladattal.

//Köszönöm, hogy vártatok rám és elnézést a megcsúszásért. Szeretném megköszönni a szép játékotokat, illetőleg a második forduló beiktatását is. Jó volt látni, hogy a szerepjáték nevében a saját meglátásotok alapján szükségét éreztétek még egy fordulónak amit én díjazok is. + 10 chakrát adok mindhármatoknak, illetve a társalgóban történt jó szereplés miatt mindhárman +1 szimpátiában részesültök. A továbbiakban nem kötelező a postotok alatt ezt feltüntetni, de azért érdemes fejben tartani ki hogyan áll, mert nagyban befolyásolhatja a történéseket Wink .
A következő postotok foglalja magában az éjszakát, tervezzétek meg ki mit fogtok csinálni, akár folytatólagosan a megbeszélésetekbe ezt beépíthetitek. Ha szeretnétek magánakciózni és kell hozzá a segítségem, vagy szeretnétek beszélgetni valakivel a család és a szolgálók közül, pm-ben nyugodtan keressetek.//
Gedo Mazo
Gedo Mazo
Adminisztrátor

Állóképesség :
Erő :
Gyorsaság :
Ügyesség/Reflex :
Pusztakezes Harc :


Adatlap
Szint:
Rang: Túlvilági
Chakraszint: 8.667 / 10.000

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Pént. Dec. 30 2022, 22:48

// A nagyságos asszony kocsiútja //
 
Délelőtt a társalgóban:
 
Sajnálatos módon fájó pontra tapintottam, amikor a hölgynél a lányáról kérdeztem. Legalábbis a testbeszéde erről árulkodott, a kellemetlen kérdés miatt le is hajtottam egy kicsit a fejem miután elnézést kértem miatta. Szerencsére nem túlérzelgős a munkaadónk, vagy csak pusztán racionális és nem foglalkozik sokat a fájó múlttal. Összeszedi magát egy szinte varázserejű taps után és ismét a korábbi hangvitelben folytatódik a társalgás. Szerencsére elégedett volt a csapatunkkal, amiben valószínűleg az is közre játszott, hogy Kaito egy medikus. Szavaiból úgy tűnt még  minket konohagakurei shinobikat is szívesen látnak, sőt esélyt kapunk a faluban elveszett bizalmukat is visszaszerezni. Ám mikor csapatvezetőként engem emelt ki az egy cseppet meglepett, de igyekeztem pókerarcot vágni hozzá. Mindössze csupán annyit tettem, hogy gyorsan társaimra pillantottam. Elvégre Inako rangban felettem áll, még ha ezt munkaadóink nem is tudják neki rosszul eshet, Kaitonak pedig azért eshet rosszul, mivel másik falu ninjái alá osztják be, persze nincs kizárva, hogy rangban is zavarja, de azt nem tudhatom mivel bemutatkozáskor nem ezt nem osztottuk meg egymással.
Közben Akiko asszony folytatta és elmondta a pontos feladatkörünket, mi is az amit védelmeznünk kell majd az út során. Amihez unokája viccesen hozzátette az apja italait is, ami az idős hölgy reakciójából ítélve inkább az apja bosszantására jegyzett meg Reiko.
- Bocsánat, bár jól esett, hogy csapatvezetőnek vélt, de nem vagyok az, ez a kérdés még nem merült fel köztünk mivel nem egy faluból valók vagyunk. De ezt akkor később megbeszéljük társaimmal. Azonban eme rang nélkül is szerintem nyugodtan szólhatok társaim nevében is, hogy mindent megteszünk, testi épségük, vagyonuk és a személyzet védelmében.
 
Este a megbeszélésen:
 
- Volna még valami, amit meg szeretnék vitatni veletek. Korábban a társalgóban Akiko asszony tévesen engem vélt csapatvezetőnek. Remélem ez senkit sem érintett rosszul. Bár abban igaza van, hogy kellene egy vezető, hogy koordináltabban tudjunk dolgozni, mert ha az imént megbeszélt tervbe egy nagyobb hiba csúszik, nem biztos, hogy lesz időnk leülni megbeszélni egy tervet, taktikát. Bár én ezt a vezetőt inkább csak vészhelyzeti vezetőnek nevezném, aki tényleg csak a legkilátástalanabb helyzetben válik parancsnokká.
Kis szünetet tartok a mondandómban, amíg végig nézek arcukon bár Kaito báb így tekintete semmit sem árul el, egy tökéletes pókerarc.
- Félre értés ne essen, nem azért hoztam fel, hogy én legyek az. Nincs túl nagy gyakorlatom a csapatvezetésben, egyszer kényszerültem csak rá. Inako rangban felettem vagy, neked bizonyára több tapasztalatod van. Kaito neked ugyan nem tudom a korodat, vagy rangodat, de a korábbi Henge no jutsus alakod elnézve nem lehet túl sok év köztünk, így te is lehetsz magasabb rangú ninja. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán akarod e, hogy másik falubéli parancsokat adjon neked. Ha nem akartok vezetőt választani nekem az is megfelel, ha simán megkérjük a családot, hogy jelöljenek ki ők egyet közülünk holnap. Ebben az esetben én természetesen elmondom nekik hogy csak egy chuunin vagyok. Ha magunk közt akarunk dönteni akkor én rád szavazok Inako! A te képességeiddel akár távolabb is lehetünk egymástól, úgy is tudsz parancsokat adni.
 
A megbeszélés végeztével felkeresem a fürdőszobát és lezuhanyozok elalvás előtt, mivel az utazás során kitudja, mikor lesz rá ismét lehetőségem. Ezután, ha nem történik semmi az éjszaka folyamán reggelig alszok.
 
Szimpátia: 2 (Bár azt mondtad nem kell kiírni inkább folytatom, így biztos nem felejtem el Smile )
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Szomb. Jan. 07 2023, 09:51

A nagyságos asszony kocsiútja

A fogadáson:
Csendben hallgatom a beszélgetést, ami a megbízónk és egyik társam között zajlik. Úgy tűnik nagyon nincsenek kibékülve a konohaiakkal. Aratát elismerik ugyan vezetőnek, meg még egy kényszeredett bókot is elsütnek, de úgy érzem, hogy ez amolyan ha ló nincs, jó a szamár is dolog. Otthon engem is hasonlóan kezelnek. Elismerik, hogy a közösség tagja vagyok, tudják, hogy nem tettem semmi rosszat a falu ellen, de a külsőm miatt mégis viszolyognak tőlem. Vajon annak idején Gaara-val hogy bántak? Azt tudom, hogy féltek tőle, elvégre ő volt Sunagakure fenevadja, aki bármikor tombolásban törhetett ki, de ha meglátták, akkor a Kazekage fiát látták benne, vagy pusztán egy szörnyet?
Merengésemből végül a viccelődés zökkent ki. Úgy tűnik elég sok embert kell majd megvédenünk, illetve lényegében a kocsikat. Így elsőre ez egy sima karavánkísérő munkának tűnik. Az viszont érdekelne, hogy a szokásos banditákon kívül számíthatunk-e komolyabb támadásra...

A megbeszélésen:
Azt hiszem az egész sokkal jobban ment, mint vártam. A kezdeti félelem átment együttérzésbe. Úgy érzem, hogy nem lesz problémájuk a külsőmmel kapcsolatban.
- Ami azt illeti - nézek Inako-ra - szívesen meggyógyítalak, ha arra kerül a sor. Viszont, ha lehet próbálj meg vigyázni magadra, én sem vagyok mindenható, nem biztos, hogy a halál torkából vissza tudlak hozni! 
Kezdek kicsit izgulni a küldetés miatt. Régen voltam már csapatban, ráadásul az utolsó alkalommal majdnem meghaltam, de ez a mostani küldetés kezd felvillanyozni. Aratával mindketten járatosak vagyunk a Taijutsuban, így mi ketten leszünk elől a közelharcban. Közben persze a bábommal is apríthatom az ellent, míg Inako hátulról támogat minket a Ninjutsu tudásával. Remélem megmutathatjuk majd az ügyfélnek, hogy Konoha nincs elveszve, hiába rombolta le az ellenség. Konoha és Sunagakure a mai napig erős szövetséget alkot és ezt most ők is láthatják!
Majd a megbeszélés azzal folytatódik, hogy Arata elnézést kér, amiért őt tartják a csapat vezetőjének. Jó ideig nem is szólalok meg, hagyom, hogy befejezze amit mondani akar, majd a fejemet vakarva, kissé kuncogva szólalok meg.
- Ööö az a helyzet, hogy én még csak genin vagyok. A tudásom persze magasabb, de sajnos nem volt még alkalmam chuunin vizsgára menni. Szóval, ha azt nézzük, én nem nagyon parancsolgathatok itt senkinek. Én elfogadom, hogy te legyél a parancsnokunk - nézek Aratára. - Viszont én azt mondom, hogy ha a helyzet olyan, akkor inkább döntsünk közösen. Dolgozzunk össze, mutassuk meg nekik a csapatszellemet, amit Konoha és Sunagakure belénk nevelt. Ha kell, leszek én, aki beszél Akiko asszonnyal és a többiekkel. Szóval, ha Inako-nak is megfelel, akkor lehetsz a csapat feje, Inako a szeme, én pedig a szócsöve. 

A megbeszélés után:
Miután visszatérek a szobámba, Hitogoroshi-t befektetem az ágyamba és betakarom, mintha én lennék benne. Ha valaki bekukkant, akkor azt fogja hinni, hogy itt vagyok. Ezután kimászok az ablakon és nagyon óvatosan körbejárom a birtokot. Próbálok az árnyak között mozogni, hogy véletlenül se tudják meg, hogy kémkedek. Próbálom kideríteni, hogy merre vannak a szekerek, illetve a pakolást szeretném megfigyelni. Ha nem látok semmi különöset, akkor visszatérek a szobámba, majd meditálással töltöm a maradék időt. Alvás helyett nekem már csak ez maradt.

Szimpátia: 0
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Kedd Jan. 10 2023, 19:24

[Független küldetés - A nagyságon asszony kocsiútja]

A társalgóban:
Inako csodálta Arata bátorságát, hogy rákérdezett Reika édasanyjára, mert a kunoichi sejtette, bonyolultabb okról van szó, mint egy egyszerű távollét. Akiko asszony elmesélte, a lánya már nincs köztük. A szőke hajú lány picit lehajtotta a fejét, így kívánt szavak nélkül részvétet a családnak. Megbízójuk Aratát vélte a csapat vezetőjének, amin a kunoichi egyáltalán nem csodálkozott. Valóban nagyszerű fellépése volt, a Yamanaka csak reménykedhetett benne, egyszer majd neki is sikerül ilyen remek első benyomást kelteni. Az idő sürgette, ranglépése miatt számíthatott olyan küldetésekre, amin el kell vállalnia a vezető szerepet. Ám most még inkább a háttérben maradt.
Mint kiderült, az egyszerű megbízás, miszerint a családot kell elkísérni egy biztonságosabb helyre, csupán az egyik részét képezte a feladatnak. Inako pár emberrel számolt, amikor megtudta a részleteket. Az idős hölgy viszont a személyzetet és a holmijuk nagy részét is magával akarta vinni.
*Tehát lassabban fogunk haladni, több emberre kell vigyázni és rengeteg fölösleges kacatot viszünk magunkkal.* Áldotta azt a sok órát, amikor a virágüzletben segített ki, mert megtanulta, mindig a vevőnek - jelen esetben a megbízónak - mindig igaza van, jó képet kell vágni, akkor is, ha eltér a véleménye.
Szerencsére a levélfalusi fiú ismét diplomatikus választ adott, ezzel biztosítva, Akiko asszony nem dobja ki őket az első adandó alkalommal és kér fel másokat a küldetés elvégzésére. Inako kedvesen mosolygott, arca összes izma azt sugározta, teljesen rendben van minden.
- Így igaz, Önök, a személyzet és a vagyonuk védelme a legfontosabb, ezért vagyunk itt, hogy biztonságban eljussanak az úti céljukhoz.
Azért a kék szemű kunoichi sem hagyhatta szó nélkül a helyzetet.
- Még az este megbeszéljük, ki legyen a csapatvezető.

A megbeszélésen:
- Az egy alkalom több, mint a nulla. Ugyanis nekem eddig semmilyen küldetésen nem hozta úgy a helyzet, hogy el kellett volna vállalnom a vezető szerepét - nézett mindkét shinobira, miközben beszélt. Kifújta a levegőt, aztán folytatta. Kaito helyzete némileg könnyebbséget jelentett ahhoz, hogy teljesen őszintén beszéljen. Igazából ezalatt a pár óra alatt megkedvelte mindkettejüket, esze ágában sem volt titkolózni előttük.
- Kaito, említetted a Chuunin Vizsgát. El kell áruljak valamit. Részt vettem a legutóbbi vizsgán, amit pont Sunagakure rendezett. Csúnyán elhasaltam - az utolsó szónál inkább a földet nézte. - Nem kell szépíteni, megbuktam, hiába neveztem be. Azért lettem Tokubetsu Jounin, mert Konoha ostrománál belekeveredtem a sűrűjébe. Ha nincs a támadás, még mindig Genin lennék, akárcsak te.
Jól esett kimondani, talán azért is, mert ezáltal könnyebben megérthették, miért vonakodik annyira vezetőnek állni.
- Rendben, vigyázni fogok magamra! - tette még hozzá mosolyogva, kicsit oldva a saját feszültségét.
- A Chuunin Vizsga írásbeli tesztje után a vizsgáztatók megkérdezték, van-e béke a világban. A nemet választottam, akárcsak sokan mások. Még mindig fenntartom a véleményem, ugyanakkor tényleg jó lenne bebizonyítani Konoha és Sunagakure szövetsége erős, megbirkózunk a feladattal. Akiko asszony és a családja befolyásos, ha kitudódik a hírünk, az talán némi stabilitás érzetét keltheti a világban.
Mint oly' sokszor, most is igyekezett pozitívan szemlélni a helyzetet.
- Támogatom Kaito ötletét, persze ha neked is megfelel Arata - fordult a Chuunin felé. - Egyébként némileg bonyolultabb lett a küldetés, a szolgálókkal és a rengeteg holmival jóval lassabban fogunk haladni, mint azt korábban gondoltam - hangjába némi aggodalom vegyült.
- Hm, még valami. Holnap reggel indulás előtt szeretném megmutatni, milyen az, amikor a Shindenshin no Jutsuval összekapcsolódnak a gondolataink. Akiken próbáltam és nem a Yamanaka klán tagjai, azt mondták, fura érzés. Jobb lenne, ha nem az éles helyzetben tapasztalnátok először.
Miután végeztek a megbeszéléssel, Inako és Kaito visszaindultak a szobájukba.

Este, a megbeszélés után:
A Yamanaka ellátogatott a fürdőszobába és lezuhanyozott. Kényelmes váltás ruhába bújt, és azt tervezte, a lehető leghamarabb aludni tér. Csakhogy nem hagyta nyugodni, amit korábban tapasztalt. A Nap már lemenőben volt, amikor meglátta a cselédet a kertben, akit korábban Akiko asszony mellett látott. A nő láthatóan kerülte, hozzá se szólt és elsétált az udvar egy távolabb részébe. Egy másik cseléd, Madoka jóval közlékenyebb volt velük. Utólag már bánta, hogy nem ment oda a szolgálóhoz. Talán ha elég kitartóan próbálkozott volna, kiderít valamit. Viszont ehhez még nem volt késő, elhatározta, reggel, vagy az indulás után beszél vele.
Egyre álmosabb lett, végül sikerült elaludnia.

//Köszönöm a türelmet! A szimpátiát vezetni fogom, így könnyebb észben tartani. Smile //

Szimpátia: 2
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Gedo Mazo Hétf. Jan. 30 2023, 09:04

A nap lassan alább kúszott a horizonton, utolsó fényei még bevilágított a szoba ablakán ahol a megbeszéléseteket tartottátok. Mikor végeztetek és mindenki a hálószobája felé vette az irányt, a cselédek és szolgálók még szorgosan dolgoztak a kúriában, hogy minden készen álljon a holnapi indulásra. A kinti neszek szépen lassan alábbhagytak ahogy a fejeteket álomra hajtottátok, míg végül teljesen elcsendesedett az épület, talán Kaito volt az egyetlen aki ébren maradt.
Kaito lefekvés helyett az ágyába helyezte bábját és betakarta azt mintha ő maga feküdne benne, mindezt azért ha valaki benézne hozzá az éjszaka folyamán, azt lássa, hogy alszik. Mondjuk senki se lenne olyan botor, hogy egy Shinobi szobájába lépjen invitálás nélkül, hisz ez akár komoly félreértésre adna okot, sőt talán még baleset is lehetne belőle ez pedig olyan kockázat amit senki se engedhet meg magának. A fiú kimászott a szobája ablakán a hátrahagyott báb pedig az igazak álmát aludhatta helyette is háborítatlanul. Az árnyak között mozogva térképezte fel a birtoknak azon részét melyet nem volt lehetősége a nap folyamán szemrevételezni és csakhamar meg is találta a kocsikat amik a másnapi utazáshoz már meg is voltak pakolva. Három kocsi állt készenlétben a kúria északi oldalán ami ellentétesen helyezkedett el a főbejárattal ahol megérkeztetek. Amint jobban szemügyre vetted a hátsó udvart, láthattad, hogy egy kikövezett út vezet ki a birtokról az északi irányba is, amolyan hátsó kijáratként szolgálva és mivel maguk a kocsik is ezen álltak, valószínűleg ezt az utat terveztél igénybe venni az induláskor. A három kocsi közelebbről megnézve hintók voltak, már csak a lovak hiányoztak előlük. Mindhárom hintó ugyan úgy nézett ki, bár kívülről nem keltették a prémium érzetet a fa elemek, belülről a kényelmes szövet ülések, a kialakított asztalkák és a dekoráció már azt a megszokott érzést nyújtotta mint maga a kúria. Négy ember részére kényelmes utazást nyújthattak, eggyel több személy már kényelmetlenséget okozna a kocsikban. Amit még észrevehettél a vizsgálódás közben, hogy mindhárom kocsi egy-egy vontatmánnyal volt felszerelve szorosan a kocsi mögött, ahova a szolgálók is pakoltak.
Miközben a hintókat vizsgáltad, a kúria ajtaja hirtelen kinyílt és fény szűrődött ki az udvarra. Egy gyors mozdulattal el tudtál még rejtőzni az egyik magasra nyúló terebélyes növény takarásában anélkül, hogy megláttak volna. Madoka támolygott ki a kocsikhoz mozdulatai lassúak voltak, szokatlanul nehézkesek és egyenesen a harmadik kocsihoz ment, hogy annak vontatmányából egy üveg bort elővegyen. A lány a félhomályban megnézte a palack címkéjét, megfordult és ugyan azokkal a fáradt mozdulatokkal és a palackkal visszament az épületbe.

Telt-múlt az idő Kaito pedig nem talált már más érdekességet ezért visszatért a hálójába, hogy aztán ott meditálva várja a reggel beköszöntét. Késő éjszaka, talán hajnali kettő felé járhattak az órák mutatói amikor egy hangos, éles csörrenés verte fel az éjszaka csendjét. Kaito volt az első aki reagálhatott először erre a fura hangra, de Arata és Inako is felkapták a felyüket az álomból. Az éles csörrenést egy hosszú és kétségbeejtő sikoly követett amit már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mindhárman kiugrottatok a szobátokból és a hang forrása felé igyekeztetek, egy szobába ahonnan halvány gyertyafény szűrődött ki. Reiko kisasszony szobája előtt találtátok magatokat aki pánikba esett és folyamatosan sikított ugyanis rajta kívül még valaki más is tartózkodott a szobában. Madoka állt vele szemben kezében egy törött palackot szorongatva és a kisasszony felé tartott, ám mozgása különös volt, nehézkes és kába. Kaito ugrott elsőként Reiko és Madoka közé ezzel megállítva őt és látta, hogy a lány szemei üvegesek voltak, mintha elvarázsolták volna és nem is lett volna jelen, a következő pillanatban pedig elájult és a földre esett volna ha Inako nem siet a segítségére és el nem kapja.
Kisvártatva a a teljes kúria megjelent a hölgy szobája előtt, mire Reiko zavarba jött és feljebb húzta magán a takarót. Amikor megkérdeztétek tőle, hogy mi is történt pontosan a következőt felelte:
- Arra ébredtem, hogy kinyílik a szobám ajtaja és Madoka sétál be a kezében egy palackkal. A falhoz ütötte azt amitől széttört és a szilánkos részét a kezében szorongatva megindult felém. Ekkor jelentetek meg és állítottátok meg. Nagyon féltem, az a lány... sose csinált még ilyet. Miközben mesélt a hölgy, Ao és Daisuke lépett be a szoba ajtaján. Ao szinte azonnal a lányához sietett átkarolva őt amitől a takaró kelletlenül lejebb csúszott, s bár a lány keblei szerencsére nem kerültek ki a takarásból a mezítelen mellkasa arra utalt, hogy nem viselt magán hálóinget. Daisuke aki meglátta ezt, elvörösödött és kifordult a szobából, illetve a többi szolgáló is távozni készült, Ao pedig megkérte Inakot, aki az eszméletlen lányt fogta a karjaiban, hogy távolítsa el őt szobából.
Egyedül Akiko és közvetlen szolgálója Hanami nem voltak jelen az incidens során, bár ez nem volt teljesen igaz, Hinami ugyanis az egyik távoli szoba ajtajából figyelte az eseményeket, vagy legalábbis az ajtó előtt tébláboló tömeget és amikor meglátta az eszméletlen Madokát, csettintett egyet a nyelvével és visszafordult a szobájába mielőtt bárki megláthatta volna, ám Arata felfigyelt erre az apró jelenetre.



//Ismét elnézést kérek a csúszásért. ^^'' Na srácok, elérkezett az első izgalmasabb fordulópontja a mesélésnek. Sok sikert Wink //
Gedo Mazo
Gedo Mazo
Adminisztrátor

Állóképesség :
Erő :
Gyorsaság :
Ügyesség/Reflex :
Pusztakezes Harc :


Adatlap
Szint:
Rang: Túlvilági
Chakraszint: 8.667 / 10.000

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Szer. Feb. 08 2023, 21:43

// A nagyságos asszony kocsiútja //
 
Örömmel töltött el, hogy a többiekben nem hagyott tüskét az, hogy engem véltek vezetőnek. Meglepetést pedig az okozott, hogy a szavazás azzal zárult, hogy tényleg megszavazták nekem ezt a pozíciót, szerencsére abban is egyetértettünk, ez a kinevezés inkább csak névleges és csak a legrosszabb helyzet bekövetkeztéig csapatként döntünk.
- Akkor legyen így! - ennyivel le is zárom a választ, köszönetet a bizalmukért csak azért nem mondok, mert őszintén remélem, nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy parancsnokként kelljen viselkednem.
 
Mielőtt lefeküdtem volna, levettem övemet és combtokomat, hogy kényelmesebben tudjak feküdni. Azért a biztonság kedvéért az övemről leszereltem vadászkésemet, könnyű volt mert a tokja mindössze egy klipsszel volt felcsatolva rá, és a párnám alá helyeztem. Ninjaként idővel az ember megtanul, vagy jobban mondva inkább kénytelen megtanulni éberen aludni. Ez a készség most jól jött, az éjszaka közepén ugyanis csörömpölés hallatszott. Szemeim egyből kipattantak, és reflexből nyúltam a párnám alatt pihenő vadászkésemért, és már pattantam is ki az ágyból. Már éppen azon gondolkoztam volna, hogy valószínűleg csak egy fáradt szolgáló volt ügyetlen, mint korábban Madoka is, de hirtelen egy az egész házat felverő sikoly ismét megtörte az éjszaka csendjét. Ez pedig azt jelentette a korábbi zaj sem véletlen. Kirohantam a szobámból, kezemben a tokjában elzárt fegyveremmel és a hang irányába indultam. Nem volt nehéz megtalálni honnan jött a hang hiszen a folyosón sötétség volt és csak egy szobának volt tárva az ajtaja, ahonnan gyenge pislákoló fény világított. Szinte egyszerre értem oda társaimmal az ajtóhoz, a szobában különös látvány tárult elénk, Madoka egy törött palackot tartott a kétségbeesetten sikoltozó Reiko kisasszony felé. Ahogy megpillantottam őket, már készültem hogy félrehúzva az előttem lévő társaimat közéjük ugrok és lefegyverezem a lányt. Ezt nem kellett megtennem, mivel a többiek is gyorsan kapcsoltak, Kaito közéjük lépett, a szolgálólány furcsán lépdelt majd teste elgyengülve esett volna össze, bele a kezéből kipottyanó törött palackba, ha Inako nem kapja el.
Látszólag társaim jól kezelték a helyzetet, így maradtam az ajtóban és kint tartottam az érkező személyzetet, kivéve Daisukét, aki Aoval érkezett így átengedtem. De hamar ki is jött amint látta, hogy a kisasszony mezítelen a takaró alatt, legalábbis fölülről biztosan. Ahogy kilépett és végigmértem a folyosón tébláboló személyzetet, távolabb megpillantottam, ahogy Hanami a távolból követi az eseményeket, csettintett nyelvével majd visszatért a szobába.
- Kérem mindenki távozzon, társaimmal kivizsgáljuk a helyzetet! Ez önre természetesen nem vonatkozik Ao úr. Sőt szeretném megkérni, hogy pár percig maradjon a lányával és nyugtassa meg, addig mi az ajtó előtt megbeszéljük, miként folyjon a nyomozás! Madokát mindenképpen, be kell zárni valahova, legjobb lenne a szomszéd szobába, hogy közel legyen, addig míg ki nem hallgatjuk, a fegyvert pedig meg kell vizsgálni.
Ahogy ezt kimondtam beléptem a szobába és felvettem, a törött palackot megforgattam, jól megfigyelve, mi volt benne, és a címkéjét. ezután gyorsan szét is néztem a többi darabja után, és hogy találok e bármilyen folyadékot körülötte. Majd kisétáltam a szobából, várva a többiekre, hogy ők is megnézzék, amit akarnak és átbeszéljük a dolgokat. Ahogy kiléptek halkan bele is kezdek, úgy hogy csak ők hallják.
- A támadás elég különös, miért most próbálkozott ezzel Madoka? Valaminek lennie kell a háttérben, mert épeszű ember nem olyankor próbál gyilkolni, amikor ninják vannak a házban, ráadásul úgy hogy erre számtalan alkalma lett volna már. Ki kell hallgatni és megvizsgálni mindkét lányt, - Inakora néztem és talán még halkabban folytattam - ezt meggyorsítani lehetséges volna valamelyik Yamanaka technikával? - tekintetem ezután a fiúra vándorolt - Testi épségük vizsgálatára pedig rád, gondoltam Kaito, medikus ismereteiddel ez könnyebb volna. Ja - itt ismét még visszavettem hangerőmből - és Hanamival vigyázzatok, korábban megpillantottam, ahogy a tömegtől távol nézelődik, de nem éppen tűnt úgy mintha meghökkentette volna az eset. Van valami amit, kihagytam esetleg valami, amit másképp csinálnátok, vagy észrevételetek?
 
Szimpátia: 2
 
// Kaito második alkalommal a te karaktered is kapott 1 szimpátia pontot, így már a tiéd sem 0  Very Happy //
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Pént. Feb. 10 2023, 19:20

A nagyságos asszony kocsiútja

Miután este elcsendesedik az épület, beteszem az ágyba a bábomat, majd távozok az ablakon. Újabb felderítésre megyek, hátha megtudok valamit a kocsik rakományáról.
Szerencsére könnyedén elhagyom az épületet, majd észrevétlenül körbejárom a birtokot. Így találom meg a rakodás helyét is. Az árnyakba olvadva megközelítem a munkálatokat, majd megfigyelem a történéseket. Elég sokáig nem történik semmi érdekes, a szolgálók megállás nélkül dolgoznak, a környék pedig csendes. Kis idő múlva megjelenik Madoka, hogy egy üveg bort vegyen el az egyik kocsiról. Kicsit furán mozog, de miután megnézi a palackon lévő címkét, már megy is vissza. Ami azt illeti, hamarosan én is így teszek.
A szobámba vissza érve leülök a földre és meditálni kezdek. Talán órákig vagyok ebben az állapotban, amikor valamilyen furcsa zaj üti meg a fülem. Azonnal felugrok és az ajtóhoz sietek. Már épp kinyitnám, amikor eszembe jut a külsőm. Azonnal felveszem az emberi alakomat, majd úgy lépek ki a szobámból. Pár pillanatig hallgatózok, majd meghallom a sikolyt, így már rohanok is a hang irányába. Így érek Reiko szobályához. Egy pillanatig sem habozok, belépek az ajtón, majd villámgyorsan felmérem a terepet. 
Reiko épp Madoka elől próbál elhúzódni, miközben a lány egy törött üveget szorongat. Azonnal közéjük állok és felkészülök arra, ha esetleg meg kellene állítani a támadást. Ekkor feltűnik, hogy a lány szemei nem épp életszerűek. Olyan, mintha valaki irányítaná. Az egyértelmű, hogy nincs magánál. A következő pillanatban pedig Inako fogja meg, hogy ne essen össze. Reiko ekkor elmondja, hogy mi történt. Arate ekkor megkér mindenkit, hogy távozzon, így hamarosan jobban megkezdhetjük a nyomozást.
Amint mindenki távozik, Arate előadja a tervét. Csendben hallgatom, közben bólogatok. Az én dolgom lesz az egészségük vizsgálata. Ez sima munka lesz, könnyen elintézem.
- Ami azt illeti, miközben mindenki lefeküdt aludni, én kilógtam egy kicsit - mondom a társaimnak. - Oda kint folyamatosan megy a pakolás, eléggé belemerültek. Viszont láttam, hogy Madoka is kijön. Elég furcsán mozgott, majd levett egy üveg bort és bejött a házba. Amikor bejöttem, akkor is furcsán mozgott, ráadásul a tekintete üres volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy valamilyen úton módon irányították. Először őt kellene megvizsgálni. Én nem vagyok jártas ilyen technikában... de valaki esetleg ismer olyan technikát, amivel irányítani lehet másokat? Ha van ennek valamilyen nyoma, akkor először arra utaló jelt kellene keresni - ekkor Inako-ra nézek. - Egyéb ötlet?


Szimpátia: 0

//-1 szimpátiám volt, ahhoz kaptam 1-et, azért van 0 Smile //
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Yamanaka Inako Vas. Feb. 26 2023, 17:04

[Független küldetés - A nagyságos asszony kocsiútja]

Inako bármilyen hamar aludt is el, ninja ösztöneinek egy része folyamatosan működött. A kisebb zajokra, neszekre nem ébredt fel, ám amikor csörömpölést és kiáltást hallott, azonnal felpattant az ágyból. Előző este az ágy mellett lévő kis éjjeliszekrényre pakolta a fegyvertartóját. Gyorsan érte nyúlt és felkapta, hiszen nem tudhatta, milyen helyzet várja ott, ahonnét a hang jött. Megszaporázta lépteit, majd mielőtt még a szobához ment volna, jobb combjára erősítette a fegyvertartót. A csörömpölés még magában nem adott volna okot az aggodalomra, azonban a kiabálás miatt a lehető legrosszabbra készült fel. Követte a hang forrását és Reiko szobája előtt találta magát. Szinte egyszerre értek oda Aratával és Kaitoval, ők is azonnal ide siettek.
Csak néhány pillanat múlva fogta fel, mit is lát. Reiko kisasszony azért sikított, mert a szobában ott volt Madoka is. A szolgáló egy törött üveget szorongatott, az ifjú nemes felé tartva veszélyesebbik felét. A három shinobi azonnal közbe lépett, Kaito ugrott a két nő közé. Madoka hirtelen elájult, a szőke hajú kunoichi éppen időben kapta el ahhoz, hogy ne essen a földre.
*Ez nem vall Madokára, azok alapján, amit Arata mesélt, képtelen lenne ártani a családnak. Mi folyik itt?* Gondolatai folyamatosan cikáztak, miközben igyekezett körülnézni a szobában. Semmi rendkívülit nem vett észre, mintha a cselédlány tényleg saját akaratából cselekedett volna, pedig Inako megpróbálta ennek lehetőségét teljesen kizárni.
Ahogy az várható volt, a házból szép lassan odasereglett mindenki. Közben Reiko elmesélte, mi történt, gyakorlatilag pár perccel később értek oda, Madokának nem volt ideje semmit tenni, azon kívül, hogy összetörte a palackot. Ao úr a Yamanaka felé fordult, és megkérte, vigye ki a szolgálót a szobából, amit a kék szemű lány megértett. Kicsit még szorosabban fogta Madokát és elindult vele kifelé. Közben Arata megkérte a ház lakóit, hagyják őket nyomozni, menjenek vissza a szobáikba. Szerencsére nem kellett messzire vinni az ájult nőt, csak a szomszédos szobáig. Inako lefektette a földre, ügyelve arra, ne legyen semmi baja. Párszor már került hasonló helyzetbe a Shintenshin miatt, ezért vigyázott a cseléd testi épségére. Két társa mintha tőle várt volna valamilyen magyarázatot Madoka viselkedésére.
- A Yamanaka technikákon kívül létezik más irányítási forma is. Kaito, azt mondtad, furcsán mozgott és üres volt a tekintete. A klánom jutsujával jóval könnyebben el lehet hitetni mindenkivel, teljesen rendben van minden, hiszen erre találták ki.
Inako továbbra is kétségbe vonta, hogy bárki olyannak lenne köze az esethez, akinek a Shintenshin no Jutsu a birtokában van. Továbbá Arata megfigyelései újabb aggodalomra adtak okot.
- Azt sem zárhatjuk ki, Genjutsu befolyása alá került. Lehet nem is Reiko kisasszonyt akarta megtámadni, hanem azt hitte, teljesen máshol van - tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Megpróbálhatok valamit, bár nem garantálom a sikert.
*Amikor utoljára egy eszméletlen ember elméjébe hatoltam be, csúnya vége lett.* Ezt már csak gondolatban tette hozzá.
- Kérlek, figyeljetek a testemre! És lehetőleg ne engedjetek be addig senkit! Igazán nem hiányzik, hogy bármilyen pletyka szárnyra kapjon velem kapcsolatban, remélem megértitek. Főleg, ha Hanaminak esetleg köze van a történtekhez.
A szőke hajú kunoichi vett egy mély levegőt, aztán lassan kifújta. Madoka mellé ült törökülésbe és megformálta a jellegzetes kézpecsétet, úgy hogy az arcát látta ujjai közt.
- Shintenshin no Jutsu!
Lelke elhagyta testét és egyenesen Madokáét vette célba.

Spoiler:

Szimpátia: 2
Yamanaka Inako
Yamanaka Inako
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 893
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 470 (B)
Erő : 360 (B)
Gyorsaság : 673 (A)
Ügyesség/Reflex : 500 (A)
Pusztakezes Harc : 390 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Gedo Mazo Vas. Júl. 02 2023, 22:27

Bár történések után a tömeg eloszlott,  jól hallható volt, hogy mindenki a hozzá közelesővel tárgyalja ki a történteket, teljes csönd nem tudott szállni újra a kúriára. Ao lánya segítségére sietett és nyugtatgatni kezdte, eleinte csitítgatta, majd halkan motyogott neki valamit, végül dúdolni kezdett miközben a lányt a karjaiban tartotta.  Madoka átkerült a szembe nyíló szobába, így megkezdődhetett a nyomozás, melynek kezdete nem más volt mint a "tettes" kivallatása/megvizsgálása. Mivel a lány eszméletlen volt így csak a korábban látott viselkedésére lehetett alapozni, amely azt sugallta, hogy nem volt teljesen beszámítható. Kaito és Arata egyenlőre tanácstalanok voltak így jobbára a mellettük lévő Yamanaka képességeire támaszkodhattak. Inako le is ült törökülsébe Madoka mellé, majd végrehajtotta technikáját. A Shintenshin sikeres volt melyre bizonyítékul szolgált, hogy az Inako uralta Madoka szemei kinyíltak, majd lassan felült a földön. Inako érezte, hogy a technikája zökkenőmentesen működik ami arra utalt, hogy a megszállt lány civil volt, nem lehetett ellenálló chakrát tapasztalni mint abban az esetben amikor egy képzett ninja a jutsu célpontja.
Miután Inako elhagyja a lány testét, az mintha egy pillanatra magához térne, azonban a következő pillanatban újra elterül a földön, légzése lelassul, de stabil marad.
Nem sokkal később Ao kopogtatott be a szobába, majd miután bebocsátást nyer, némi aggódó pillantást vet a földön fekvőre.
- A lányom, Reiko... sikerült megnyugtatnom. Még sosem láttam ennyire kiborulva, bár az éjszaka közepén arra felriadni, hogy valaki az életedre tör... nos nem hibáztathatom, hogy megviselte. Gondolom nektek ninjáknak, ez majdhogynem mindennapos megszokott dolog, nem is értem, hogy képes valaki leélni így az életét. - Elmélkedett el egy pillanatra a férfi, majd miután kizökkent belőle, visszatért látogatása eredeti céljához. - Ha szeretnétek kérdezni tőle valamit, vagy körülnézni a szobájában, most nyugodtan megtehetitek. Értesítettem a fő házvezetőnőt, hogy adja ki parancsba a cselédeknek, hogy nem nyúlhatnak hozzá semmihez amíg le nem zárjátok a nyomozásotokat. - A férfi csak ennyit szeretett volna közölni, majd sarkon fordult és kilépett a szobából, azonban most nem Reikohoz indult, hanem kilépve az ajtón, balra indult el, feltételezhetően a saját szobája felé.

// Kedves játékosok. Elsősorban a kaland következő pár postjára reflektálva. Szeretném, ha rövid tömör pár soros postok lennének, melyben a nyomozás a fő célotok. Korábbi illetve jelenlegi postomban is elrejtettem több nyomot amit érdemes lehet megvizsgálni és talán egy teljesebb képet kaptok majd a történésekről, ha sikerül ezekre rátalálnotok. Amint megérkezett mindhármótok postja, úgy saját magam egy 4 napos határidőhöz fogom tartani magam, hogy a nyomozásos rész ne húzódjon el sokáig, ezért is kérek minimalista postokat./
Másrészt pedig szörnyen röstellem az elmulasztott időt, ami teljes értékben az én hibám, kérlek engedjétek meg, hogy 40-40-40 chakrával előzetesen kárpótoljalak titeket a kiesett időért. <3

Ad2: Inako. Ha a Shintenshin közben esetleg szeretnél másmilyen technikákkal információhoz jutni, úgy valószínűleg sikerrel fogsz járni, hisz a sikeres elmetranszformáció után zavartalan kapcsolatba kerültél Madokával, viszont maga a Shintenshin csak a megszállt test irányítására szolgál, információt általa nem lehet kinyerni.//
Gedo Mazo
Gedo Mazo
Adminisztrátor

Állóképesség :
Erő :
Gyorsaság :
Ügyesség/Reflex :
Pusztakezes Harc :


Adatlap
Szint:
Rang: Túlvilági
Chakraszint: 8.667 / 10.000

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Aihara Arata Vas. Júl. 09 2023, 16:08

// A nagyságos asszony kocsiútja //

Miközben Ao úr lányához sietett és próbálta nyugtatgatni atyai öleléssel és dúdolással, mi gyorsan megosztottuk egymással észrevételeinket és ötleteinket a nyomozás kapcsán. Ezután megkértem a személyzet egyik tagját, hogy hozzon két poharat és egy kancsó vizet, lehetőleg egy nagyobb tálcán, majd a szomszédos szobába mentünk, ahol Madokát megkötözve egy székbe helyeztünk, előkészítve társunk Inako jutsujához, és hogy később akár még mi is ki tudjuk kérdezni, vagy vizsgálni. Ám mielőtt a lány még aktiválta volna a jutsut intéztem pár szót a csapathoz.
- Mivel Inakonak szüksége van valakire aki vigyáz a testére, egyikünknek itt kellene maradni. Szeretném, ha ez te lennél Kaito mivel, ha ő végzett akkor te is meg tudod vizsgálni, nem-e állt drog hatása alatt. Mert ez sem kizárható, hisz elmondásod szerint imbolyogva ment. Én pedig kikérdezem, majd Reiko kisasszonyt.
Megvárom társaim, hogyan fogadják az ötletet, és amint lehet elindulok az áldozat szobája felé. Közben Ao úr is megjelenik, biztosít minket arról, hogy a szobát érintetlenül fogják hagyni az alkalmazottak, és arról is értesít, hogy a lánya kihallgatható állapotban van.
- Köszönjük, éppen oda indultam! Ígérem ezentúl mindig lesz mellette valaki, ha mi nem is tudunk akkor két alkalmazottat is megkérünk arra, hogy vigyázzanak rá.
A folyosón, ahogy átmentem, volna a szobába megjelent a szobalány, akit korábban elküldtem, és ott volt a kezében minden, amit kértem átvettem tőle, és beléptem Reiko szobájába.
A tálcát leraktam egy kis asztalra, megvizsgáltam a poharakat és a vizet, biztos ami biztos majd ha biztonságos az egyikbe töltök. Azt odavittem a lánynak.
- Igyon kicsit! - Mondom neki lágy megnyugtató hangon.
Ezt követően a tálcára fölszedem a borosüveg darabjait, a bor maradékét, már ha nem üres volt a palack a másik pohárba csöpögtetem, hátha tudunk még találni benne valamit. Ezután odamentem az ágyhoz, és óvatosan leültem az egyik távolabbi sarkába.
- Tudom ez most nehéz lesz, de addig kell megkérdeznem, amíg friss az emlék, az élmény. Mi történt pontosan? És kérem legyen nagyon részletes, minden információ számít, ha tudja akár még azt is elmondhatja a dolgok között kb mennyi idő telt el ön szerint.

Szimpátia: 2

// Mivel a történetbe nagy beleszólása nincs vettem a bátorságot, hogy irányításom alá vonjak egy NJK-t. Ettől rövidebbre nem tudtam tömöríteni. //
Aihara Arata
Aihara Arata
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1272
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 400 (B)
Erő : 500 (A) / 300 (B) - súlyokkal
Gyorsaság : 800 (S) / 500 (A) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 472 (B)
Pusztakezes Harc : 350 (B)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 758

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Obake Kaito Hétf. Júl. 17 2023, 22:34

A nagyságos asszony kocsi útja

Miután távoztak az emberek, hozzá is kezdhetünk felgöngyölíteni a dolgokat. Inako valami speciális technikával próbál nyomozni, ami miatt a teste védtelenné válik. Arata kérésére bólintok és a kunoichihez közel állok meg. Ezután átállok őrző-védő üzemmódba és a környezetem kezdem figyelni. Viszont szerencsére nem történik semmi. Megszállja a lányt, majd távozik. Ezután Madoka pár pillanatra magához tér, majd el is ernyed. Ekkor letérdelek hozzá, majd mindkét kezem ráteszem a fejére. Lényegében az egyik a lány homlokán, a másik pedig az állánál pihen. Ezt követően aktiválom a Diagnózis technikát és felmérem, hogy mi a helyzet a szervezetével. Ez akár korábban is az eszembe juthatott volna... Ha az én vizsgálatom talál valamit, akkor azt jelzem a többieknek. Legyen az valamilyen toxin, vagy bármi, ami a szervezetét befolyásolja(és nem jutsu), azt nekem észre kell vennem.
- Ha úgy van, én a lánnyal maradok az éjszaka hátra lévő részére. Nekem nincs szükségem alvásra, ti pihenjetek le, ha végeztetek a nyomozással. Őrködés közben pedig megpróbálok kitalálni valamit, amivel ennek az egésznek a végére érhetünk.

//Használt technika:
Shindan // Diagnózis
Alapvető orvosi ninja képesség, enélkül szinte lehetetlen nekikezdeni bárminek is. A károk, sérülések felmérésére szolgál. A ninja chakrát irányít a kezébe, majd miután a jellegzetes zöld aura megjelenik, végighúzza azt az áldozat, páciens teste felett, ezzel képes megállapítani és kiértékelni a külsérelmi nyomok mellett az esetlegesen nem látható belső sérüléseket, töréseket stb.
Chakraszint: 50
Besorolás: D//
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Erdőszéli Város - Page 4 Empty Re: Erdőszéli Város

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.