Hana Fujishima vs Hyuuga Aikan

(Bocsánat a késésért! Megpróbálok sűrűbben írni mostantól... )

A hatalmas és kietlen pusztaságon kívül semmi más nem terült Hana szemei elé, talán egyedül az örök homokdűnék újra és újra feltűnő alakját lehetne kiemelni, melyet a szél minden pillanatban örökös mozgásban tartott. De Hana-t, ahogyan mindig is, nem a táj és az ott megélő apró, tüskés és hihetetlenül veszélyes állatok kötötték le, még csak nem is a néha felbukkanó fák, melyek fehér kérge és tövises ágai olyan látványt tudtak nyújtani neki, melyet már régen látott Még a forrón rá néző nap sem igazán érdekelte, mely minden pillanatban egyre jobban és jobban fűtötte nem csak őt, hanem a száraz és nyirkos levegőt is.
Gondolatai ugyanis a Mizukage furcsa parancsán álltak, melyet nem adhatott át neki személyesen át, sőt semmilyen dokumentáció nem készült erről az útjáról. Egyszerűen egy apró kis cetli jelentett minden parancsot, melyen egy kunoichi neve volt. Egy nőé, akivel már korábban találkozott és aki ellen személyesnek is mondható viszony fűzte. Hyuuga Aikan, a vörös hajú némber, aki cserbenhagyta őt az utolsó küldetésén. Bár azt is hozzátartozik az igazsághoz, hogy éppen Hana akarta cserbenhagyni őt, azzal, hogy ha vége annak a felfordulásnak, melyet ők ketten okoztak, szépen elveszi a lány értékes szemeit is. De máshogy alakultak a dolgok és ez addig a napig bántotta Hana-t. És az Oinin shinobi gyors é halak szavai, melyek útjára engedték őt.
Igen, talán megérthető az a bizonytalanság is, melyet akkor Hana érzett. Nem értett egyet a Kage döntésével, még a módszereivel sem, melyet neki mutatott, de visszautasítani mégsem tudta a kínálkozó lehetőséget. Bár nem érzett ellenszenvet, se dühét még forrongó bosszút sem a kunoichi ellen, de a kínálkozó lehetőséget mégis megakarta ragadni. Önös céljait emelve előtérve. De akkor mégis zavarta őt annyira? Valahol mélyen úgy érezte, hogy Kirigakure kihasználja, sőt motoszkált benne egy apró kis gondolta, hogy a múltbeli szavai és tettei miatt már nem kívánatos lett a víz országában és a legegyszerűbb mód arra hogy eltüntessék, egy öngyilkos küldetés.
- Valahol itt lenne? - állt meg a nagy semmi közepén. A fejére tekert hófehér selyemszál árnyékot vetett a tekinteére, ahogyan a dűnék mozgását vizslata átható tekintetével és azt várta, hogy a préda valahol feltűnik előtte. - Az informátorok szerint erre tart, de vajon miért? - kérdezte magától, ahogyan eszébe jutott azoknak az ijedt férfiaknak az arca akik akaratuk ellenére, de mégis kiadták neki a tudásukat. Ugyanis azt el kelett ismerni, hogy Hana nem mozgott otthon az alvilág köreiben, de azt nagyon is jól tudta, hogy ha elakar indulni valamerre azt hol tegye meg. Maga mögött nem hagyott mást, mint véres arcokat, betört fejeket, eltört karokat és egy sértetlen nőt, akire elég volt mogorván ránéznie. - Itt nincs semmi ami felkelthette az érdeklődését. Sőt az utolsó találkozásunkkor mutatott viselkedése alapján nem is feltételeztem hogy belépne egy ilyen unalmas és száraz vidékre...- csukta a le szemeit és újra próbálkozott a chakraérzékelő képességei segítségével a lány nyomára akadni. - … de ha mégis megtette valamit nagyon akarhat, de mi lehet az? - Jó néhány kilométeres területet pásztázott át maga körül, mivel nem akart csapdába sétálni és azt sem akarta igazán, hogy kellemetlen vagy éppen kellemes meglepetésben legyen része.

Az elmúlt egy órában semmi különös esemény nem zavarta meg Kirigakure-i shinobit. Úgy öt vagy tíz percenként megállt, majd a chakráját széterjesztve körülpásztázta a területet. Lehunyt szemmel, pont úgy, mind amikor egy tengeralattjáró szonárja pásztázza végig a tenger alját, különös és megmagyarázhatatlan épületekre és élőlényekre találva, tökéletes képet kap mindarról ami körülveszi őt. De Hana a nagy semmin kívül semmi mást nem talált csak kisebb állatokat és chakrajeleket, melyet ugyan nem tudott hova rakni, így betudta annak, hogy ő bizony még mindig nem mesterre ennek a technikának. Hiszen mi is a lényege a Kagura Shingan-nak? Hogy kilométeres távolságból is megtaláljuk a kívánt célpont chakráját, hogy a sötétben is nyíltan megleljük az ellenfelet, hogy a shinobi az adott helyzetben jól használva elkerüljön minden lehetőséget mely váratlanul érhetné őt. Igen, a mesterek ilyen szinten még arra is képesek, hogy megérezzék valaki hazugságát, vagy hogy elrejtsék a saját jelenlétüket. De Hana korántsem volt ennek a technikának a mesterre. Nagy távolságon mindig becsapta ez a technika, hiszen ő végig úgy fejlesztette, hogy akár közelharcban is képes legyen használni. Így pedig sokkal inkább volt a mesterre közelérzékelésnek, mind a távolinak. De amit közelről tudott, az már más téma volt. Közelről teljes biztonságban volt képes irányítani a technikát, rájönni mások hazugságaira, rájönni ha tervez valamit, mindezt úgy, hogy alig volt szüksége egy apró kis kézjelre. Ennek fényében pedig nyugodtan aggódhatott, hogy az értékes szemű lány meglepi őt. És ő ennek örült volna legkevésbé.
- Valami nem stimmel...- gondolkozott el azon, hogy az ahol van, akit keres és ahogyan történnek az események, az nagyon nincs rendjén. - … ez a hely messze van mindentől! Nincs semmi itt, amire szüksége lenne, rajtam kívül. Vagy talán tényleg hallgatnom kellene a megérzéseimre? - túrt bele a hajába, miközben hátra simította azokat a rakoncátlan tincseket, melyek a szemébe lógtak. - Nem, még nincs rá semmi bizonyítékom, de ha beigazolódok a gyanúm, akkor komolyan mérges leszek. - halvány mosoly ült ki az arcára- És annak örülnék a legkevésbé!
Indult tovább kimért léptekkel, de kicsit talán sietősebben, mind korábban. Maga sem tudta igazán, hogy merre tart és a helyzet is inkább kezdett arra hasonlítani, amit a legtöbb esetben úgy azonosítanak, hogy valaki tűt keres a szénakazalban. És hogyan kell megtalálni? Na erre a kérdésre igazán kevesen tudnak válazsolni, Néhányan belevetnék magukat a szénába, hogy a testükkel érezzék meg a tűt, fájdalmas, csúnya és barbár módszer, de néha hatásos. Néhányan szétterítenék a szénát és egyenlő kockákra osztva lassan és folyamatosan, lassan haladva kutatnák át az egészet. Szintén nem rossz, de túl lassú megoldás. Akkor mi lehet a legjobb? Hát a mágnes! Akárhova is állsz, akkor hova is rakod, ha elég erős és távolra ér magához húzza a kívánt tárgyat. És lényegében ebben a pillanatban Hana volt a z apró kis tű, míg a Kagura Shingan a mágnes ereje, Aiken pedig a mágnes Pólusa, mely magához húzta őt, lassan és észrevétlenül. De mit sem változott maga az erő. Mely tíz perceként végig járta a szénát és kereste a mágnest, hogy lassan újra vonzani kezdjék egymást. Ezzel talán egy sordöntő találkozást elidézve.