Re: Felső Szintek

**Hattori Arata** Pént. Szept. 08 2017, 20:31

/Tobirama/

//No, most, hogy sikeresen hazaértem, itt az ideje belevetnem magam a dolgok közepébe. Előre is elnézést, hogyha a poszt egy kicsit rövidebb lesz a megszokottnál, fura még visszaszokni a magyar billentyűzethez//

A hosszú és rögös út, amelyen Arata elindult talán most vált még rögösebbé. Átvészelt egy nehéz akadályt, átkelt egy olyan függőhídon, amely jobban imbolygott alatta, mint eleddig bármelyik másik, de tudta, hogy az útja innentől kezdve nem csak nehezebb, de még annál is jobban megerőltetőbb lesz, mint azt először gondolta. Azzal, hogy birtokába került egynéhány olyan technika, amelyek megtanulásáról még álmodni sem mert eleddig - hiszen például a buboréktechnikák létezéséről nem is igazán tudott - bizony nagy felelősség is hárult rá. Dédapja a széles tudástáron kívül a klán sorsát is a kezébe helyezte, legalábbis Arata így érezte, mivel generációk óta rajta mutatkozott meg először az a vérvonal, amely valaha a Hattorik sajátja volt. A szülei természetesen büszkék voltak rá, apja egy hosszú levélben tudatta vele, hogy Arata méltó a Hattori névre, és nem kívánhatna magának jobb fiúgyermeket nála. Persze Arata mérhetetlen örömöt érzett magában eme sorok olvasása közben, de ezalatt végig azon gondolkozott, hogy családjának az elvárásai mekkorát ugrottak az irányába. Innentől kezdve nem lazsálhatott, no nem mintha ilyet bármikor is megengedett volna magának, egyedül a hosszú betegsége alatt volt... nos, használhatatlan. És azt soha többé nem akarta érezni, mert kis híján abba az érzésbe és nem a betegségébe halt bele.

Valaki figyelte... ez biztos volt. Arata égető szempárokat érzett a háta közepén. A fiú nem állt meg, hanem dohányozva ment tovább, mintha mi sem történt volna, de érzékei azonnal kiélesedtek. Az utcát most már nem csak egy szürke, esőfüggöny által határolt betonfolyosónak látta, hanem lelki szemei előtt megjelentek a különböző mértékegységek, vektorok, vetületek... egy szóval, felmérte a teljes környezetét, négyzetcentiméterre pontosan igyekezett behatárolni mindent. Az épületek legkisebb hibáit is megjegyezte, ugyanis létfontosságú lehetett akár egy repedés is, amelyen keresztül egy jó víztechnikával akár szét is tudta volna bontani az adott házat... persze, csak akkor, hogyha az anyag is kellően laza volt már, s Amegakurében azért gondoltak arra, hogy a víz ne árthasson a lakótömböknek. Mindazonáltal... azért figyelt a környezetére. Keze óvatosan, lassan, de biztosan a shurikentokja felé vándorolt, míg másik kezét folyamatos készültségben tartotta, hogy egy pillanat alatt kiránthassa a kardját, ha akarja. Igyekezett bemérni, hogy merről figyelhetik... és követhetik, hiszen az érzés továbbra is fennmaradt... de egyelőre nem tudta belőni. Lett volna egy technika, amelynek segítségével könnyen meghatározhatta volna az őt követő helyzetét, de egyelőre nem akarta használni, hiszen küldetés előtt kimeríteni a chakrakészletet nem éppen a legbiztonságosabb cselekedetek közé tartozott. Nem, a chakrájával tartalékolnia kellett, hogyha nem akart gondot magának a későbbiekben. Akkor...

Eddig jutott gondolatmenetében, ugyanis valamelyik ház tetejéről egy papírba csomagolt kő esett le, s ekkor még csak a cigaretta felénél járt nagyjából. Nem hajolt le érte, hanem lábával felrúgta a levegőbe és úgy kapta el; a lehajolás túlzottan is védtelenné tette volna őt a fentről jövő ellenséggel szemben, túl nagy felületet kínált fel volna támadásra. Elolvasta a kis üzenetet, s abban a pillanatban fel is nézett, majd meglátta a kusarigama-val felszerelt leányzót. Ha az ebben az esetben is szemére hányta a késést, úgy Arata meghajolva üdvözölte és elnézést kért, de nem magyarázkodott; a magyarázkodás csak súlyosbította volna a helyzetet, amelynek a fiú így sem örült, hiszen nem volt szokása a késés. Valószínűleg annyira kifáradt, hogy nem érzékelte teljesen az idő múlását. Mindenesetre követte a lányt, és nemsokára meg is látta a csapatokat; kérdés nélkül beállt a csonka csapatba, majd, amikor Domoshi, a küldetés vezetője elkezdett beszélni, figyelmesen hallgatta.

A beszéd végeztével mindenki egymást szemlélte, s ez várható is volt; Arata is jól megnézte tekercses csapattársát, de ő sem szólt egy szót sem. Nem volt miért kérdést feltennie, az eligazítást majd úgyis meg fogják kapni, addig meg... hát, csak lesz valami. Azt viszont eltökélte, hogy ezen a küldetésen megmutatja, hogy mit is tud... persze, csak akkor, hogyha lesz arra lehetősége, ha nem... hát, oda se neki. Azt hozza a jövő, amit hoznia kellet, nem szabadott siettetni. Ahogy Arata felmérte az erőviszonyokat, tényleg nagyjából egy szinten lehetett mindenki, legalábbis ránézésre... azért kíváncsi volt arra, hogy a falu pontosan mit tudott arról, hogy milyen kiképzést kapott a dédapjától, de valószínűleg az öreg nem rejtette véka alá, hogy dédunokája milyen képességekkel bírt. Nem csak a klán, de a falu számára is nagy lehetőség volt egy Kekkei Genkai-al rendelkező shinobi, hiszen a katonai potenciált is növelte, s ha nevet szerez magának, akkor még több megbízást is kaphat a falu a későbbiekben, mivel egy híres shinobi nagyban megnövelte a megbízások számát... legalábbis, ahogy apja írta neki a levelében, ugyanis a férfi ódákat zengett arról, hogy mennyiben megváltozhat az életük ettől a "kis" felfedezéstől. Arata egyelőre azonban csak várt az eligazítás további részleteire.

**Senju Tobirama** Pént. Szept. 08 2017, 21:29

/Arata/

Parancsnokotok beszéde nem hozott oly nagy lázba, mint társaitokat, így talán te egyedül, nem a szégyenlősséged miatt tartózkodtál a kérdések feltételével. Miután egy pár másodperces csend következett, a férfi nyugtázta a helyzetet, s elindította az akciót. A többiek már meg is indultak, s csak közben végezték el a tájékoztató részt, ti azonban még helyben maradtatok.
-Rendben, fogjuk rövidre. Egy, a frontról dezertált shinobik alkotta csoportosulás nyomára akadtunk, mely talán elég erővel rendelkezik, hogy lebénítsa az ország ki-be irányuló kereskedelmét. Nem is kell mondanom talán, hogy a Daimyo nem túlzottan örült ennek, ezért azonnali közbeavatkozást követelt meg. Viszont... a képzett shinobik nagy része harcképtelen vagy a fronton van, így minket nyugalmazottakat is visszaállítottak, valamint titeket genineket is besoroltak. Bár tény, háborús időket élünk, a geninek talán egy erősebb chunnin szintjét is meghaladják -már békeidőben-, de ellenfeleink épp olyan képzettek mint mi, szóval nem vehetjük fél vállról! Mint hallottátok, más-más irányból közelítjük meg a feladatot. Ez nem azt jelenti, hogy három oldalról támadunk, azaz azt, de csupán képletesen. A többi szakasz feladatáról maximum a küldetés végén szereztek tudomást, a miénk a raktárként funkcionáló helység megszüntetése lesz. A központként szolgáló község, falu -hívd ahogy akarod- eléréséig együtt haladunk a többiekkel, ott viszont leválunk és megpróbáljuk megbénítani a szívüket. Ez a mi feladatunk... A településről annyit elég tudni, hogy egy rég elhagyatottként fekvő nyaralófalu volt, míg a termálforrások el nem apadtak hirtelen, így elnéptelenedett. Taktikailag azonban egyáltalán nem került rossz helyre, de a legjobbra se.. egy egyszerű erdőbéli település. Egyébként a társatok ismerete nem túlzottan lényeges. Hattori Arata, bemutatom Shikotét, Shikote, ez itt Arata. Arata eddigi küldetésein főleg suitont használt, Shikote, viszont dotont, szóval próbáljatok valamit kitalálni, hogy dolgozhattok együtt. Bár feladatunkból adódóan, ha minden simán megy, nem lesz rá szükség...- Darálta le a szöveget, mintha csak könyvből olvasta volna.
Pár másodpercet várt az esetleges kérdésekre, melyekre aztán válaszolt is, amennyiben feltettél. // két részes poszt, haladjunk tudod-tudod//

A kérdések után, vagy épp helyett, megindultatok előre. Viszonylag hamar felzárkóztatok a többiekhez, majd pár óra múlva az emlegetett faluhoz. Szemed elé tárulva egy romos épületekkel tűzdelt, látszólag néptelen település bontakozott ki, melyről tényleg elhitted, hogy senki nem járt már ott, több mint tíz éve... Késlekedést nem tűrve, egyből megkezdődött a már ismertetett terv. A három csapat háromfelé indult meg innentől. Ti jobbról kezdtétek megkerülni a védőfal nélküli falut, ám a fák takarásában mozogva. Haladva előre számos csapda tárult elétek, melyeket sikeresen kerültetek ki, hála a csapat együttes tapasztalatának. Elérkezve a keleti részhez, három lehetőség tárult elétek.
-A háztetőkön át... a sikátorokban... vagy a tágasabb, főúton... Nehéz kérdés, mindnek meg van a hátránya és a csapdára tökéletes helyek.. kivéve a tető, ám ott a legkönnyebb kiszúrni minket.. bár tény, a nap már kezd lemenni, nem várhatunk addig, gyanítom attól függetlenül, hogy nem tudhatunk róla, a többiek feladata a miénkkel kapcsolatos...- Szólalt fel halkan, de érthetően, eddig először Shikote.
A kapitány látszólag vacillált a lehetőségek között, azonban itt volt az ideje, hogy javaslattal állj elő, amennyiben persze akad...

**Hattori Arata** Pént. Szept. 08 2017, 22:45

/Tobirama/

Arata figyelmesen hallgatta a parancsnok eligazítását, melyben viszonylagosan részletekbe menően ismertette a küldetést, de közben agya másik szegletében a feldolgozott információkat elemezgette. ~ Lássuk csak... háborús idők, nyugalmazottak és geninek behívása, ez nem meglepő, ahogy az sem, hogy többen jóval egy átlagos chuunin szintje fölött állunk... vagy legalábbis annak a környékén. Viszont ezek a dezertőrök... ~ nos igen, Arata ha valakit jobban utált az Öt Nagy Nemzet tagjainál, azok a dezertőrök voltak. Gyáva kutyák, akik megfutamodtak a harc elől, olyan, féregnek sem nevezhető létformák, akik még a halál tisztaságát sem érdemelnék meg. Persze... ezt a véleményét inkább nem fejtette ki, hiszen valószínűleg úgyis az lesz a végső feladatuk, hogy le tudjanak számolni ezekkel az undorító, a szövetséget, az országot és a falut megkárosító parazitákkal... és egyelőre nem akarta kifejteni, hogy centinént, lassan kéne az ilyen genetikai hulladékok bőrét lenyúzni és behinteni őket sóval, hogy tovább szenvedhessenek. Őszintén szólva, nem akart szadistának tűnni, és az ilyesfajta kivégzés túlzottan is időigényes lett volna, s általában az idő az, amiből egy shinobinak éppen csak elég volt; ha kevés, vagy sok, akkor valamit rosszul csinált. Úgyhogy, a továbbiakban is figyelmesen hallgatta a dolgokat, és közben pörgött az agya ezerrel. ~ Szóval egy falu, és nem fogjuk tudni, hogy a többiek pontosan mit is fognak csinálni. Ez jó, mivel, ha elkapnak valamelyikünket, akkor maximum csak a saját csapatunknak a feladatát tudjuk kiadni egy esetleges kínvallatás során, a többiekét nem. Viszont, még így is több információval rendelkezünk, mint amennyi egészséges lenne egy elfogásnál. ~

Gondolatainak hullámából a társának bemutatása zökkentette ki Aratát; természetesen illően üdvözölte Shikotét, s közben azon pörgött agya másik része, hogy miként lehetne kombinálni a Suiton és a Doton elemeket. Legutóbb a Gufuu Suika no Jutsu-t hozta létre egy kombinált támadás esetében, de az Suiton és Fuuton volt... a Dotonnal maximum egy jófajta sárlavinát indíthattak volna el együttesen, de ez túl nagy... túl feltűnő... persze adott helyzetben jól jöhet, de... és megint kizökkentették, ezúttal a kérdésekre irányuló csenddel. Most viszont volt neki is kérdeznivalója. - Nekem lenne egy, méghozzá az, hogy rendelkezünk-e a falu alaprajzával? Mert, ha igen... akkor szeretném látni, amennyiben az megengedett számomra - mondta és várta a választ. Hogyha a válasz helyeslő volt és megengedték neki az alaprajz megtekintését, akkor néhány szempillantás alatt áttanulmányozta azt és elméjébe vésett minden egyes, apró részletet a helyről, ugyanis ez létfontosságú lehetett a későbbiek folyamán. Ha nem kapta meg, akkor csak megvonta a vállát és úgy volt vele, hogy majd a helyszínen fogja tanulmányozni a látóviszonyoknak megfelelő módon a célterületet.

Néhány órás menetelés Amegakuréből, természetesen shinobi tempóval... nos, nem volt se közel, se túl messze a hely, legalábbis úgy nézett ki, de Arata gyanította, hogyha nem kellett volna a csapdákat kerülgetniük, akkor hamarabb odaértek volna. Így viszont... nos, csak a csapat hathatós együttműködésének volt köszönhető, hogy nem hagyták ott a fogukat néhányszor az erdő kellős közepén. Úgy látszott, a "védők" jól tudták, hogy el akarják majd kapni őket, kellően fel voltak készülve mindenre... viszont nem teljesen mindenre. Ha ő lett volna a helyükben, akkor úgy állított volna csapdákat, hogy azok egy teljes csapatot készek legyenek megakasztani, például robbanójegyzetekkel és egyéb finomságokkal szerelte volna fel a fél erdőt. Ezek vagy arra mentek, hogy egy-egy magányos vadászt kiiktassanak, vagy pedig... időt akartak nyerni. Elvégre, a csapdák miatt lassan haladtak, ezáltal pedig a dezertőröknek... azaz lélek nélküli biológiai zsákutcáknak... volt idejük kellően berendezkedni a védelemre, s így még jobban megnehezíteni az ő dolgokat.

Odaértek, s a fák takarásában igyekeztek szemrevételezni a helyet. Ha Arata a korábbiak folyamán megkapta az alaprajzot, akkor pontosan tudta, hogy mi-merre van, hány méterre tőlük, ha nem, akkor most mérte fel a helyet, amíg a többiek is - remélhetőleg - ezt tették. Hamarost meghallotta Shikotét elmélkedni, aki némiképp tanácstalan volt, hogy merről kéne behatolniuk az épületek közé... bár Arata meg tudta érteni a kapitányukat, hiszen a nap még fenn volt, a hely pedig túlzottan is... csendes volt. A sikátorok közt csapdák tömkelege leshetett rájuk, a nyílt utcákon szintén, a tetőn pedig egy jó íjász le tudta szedni őket. S bár a shinobik szerettek tetőkön mászkálni, egyelőre túlzottan nyílt volt a terep ahhoz, hogy ezt megjátsszák. Arata minden lehetőséget átgondolt, legalább több száz különböző terv futott át az agyán, mire néhány másodperc múlva előállt eggyel; azaz kettővel, de ezt össze lehetett vonni eggyé, viszont időhiány esetében ketté is lehetett szedni, továbbá még több résztervre bontani, hogyha valahol buktató lett volna.

- Nekem lenne egy ötletem. Ha van még... nagyjából két fertályóránk, de talán egy is elég, akkor beküldök valakit, aki körül tud nézni nekünk. A tető túlzottan is nyílt terep egyelőre, amíg nem megy le a nap, én nem javasolnám azt, hogy ott közlekedjünk. Bár a sikátorok tele lehetnek csapdákkal, de... ha előre tudjuk a csapdák helyét, akkor nem érhet minket nagy meglepetés. Akár még a javunkra is fordíthatjuk azokat. Szóval, ha ezt elfogadja senpai, akkor akcióba is lendülök. Ha megvannak az információk, akkor szerintem meg kéne oldanunk, hogy külön-külön, de mégis együtt haladjunk, azaz nem egymás hátában, de egymásra rálátva. Én szívesen vállalom a felderítő szerepét - fejtette ki tervét, ha pedig a senpai rábólintott, akkor Arata kézpecsétekbe kezdett, és levágta a tenyerét a földre.

- Kuchiyose no Jutsu - mondta ki a technika nevét, a kifutó jelek következtében pedig megjelent egy tenyérnyi méretű fekete özvegy. - Remélem senki sem arachnofóbiás. Ő itt Yua. Yua, feladatod van. Nézz körül nekünk, csapdák és miegymás után. Pontos elhelyezkedésük, kinézetük, mechanizmusuk. A szokásos felderítőmeló, ebben jó vagy - adta ki idézett lényének a parancsot Arata, aki csak fújt egyet és feltűnően oldalra billentette a fejét, közben lefogta a csáprágóit az egyik első lábával. - Büdösek vagytok. Legközelebb meg ne merészeljél idézni menetelés után, vagy megnézzük, milyen az, amikor a bőröd alól kelnek ki a petéim! - közölte vele a pók, de elindult. Innen már csak várni kellett arra, hogy mit fog mondani, ha visszatér. Amennyiben Aratának ezt a tervét nem fogadták el, akkor nem idézte meg a pókot és várt arra, hogy a kapitány milyen tervvel fog előállni.

//Yua egy tipikus úriasszony pókocska ^^ Természetesen kalandmesteri belátásra bízom, hogy Yua egészen pontosan mit képes felderíteni a falun belül, ha persze Aratának elfogadják a tervét.//

**Senju Tobirama** Szomb. Szept. 09 2017, 01:01

Kérdésedre az alaprajzról rövid választ kapott.
-Papírformában nincs meg, csupán elbeszélés alapján tudjuk, mit keresünk és merre. Tudom, nem a legjobb, ám lehetne rosszabb is...-
Később, a kérdéses résznél, felajánlottad segítséged, észrevételeiddel együtt.
-Igen, a tető egyértelműen a legjárhatatlanabb, azonban nincs időnk várakozni... Shikote, te mész előre az Iwagakure no jutsu segítségével és megpróbálod felderíteni a csapdákat.. Arata tervét fogjuk módosítva használni. Az idézés több chakrát emészthet fel, mint egy mondhatni alapszintű rejtőző jutsu. Miután megkaptuk a jelzést, megindulunk a sikátor felé, s atpaszírozzuk magunk rajta. A célterület közvetlen a túloldalon lesz, a Habichi fűrdőház egykori épülete... Készen állunk? Akkor nyomás!- Vázolta fel az összeollózott rögtönzésből fakadó tervet a kunoichi, majd elindította társatokat.
Pár perc elég volt, néhány dróttal kivitelezett, robbanójegyzetes csapdát észlelt, melyeket így szürkületben nehezen szúrtatok volna ki, ám tudván hol vannak, egyáltalán nem okozott nehézséget. Mielőtt azonban a szűk utca végére értetek volna, megálltatok a biztonság kedvéért körbenézni, hányan is őrzik a helyet. Ekkor érdekes szituáció lépett fel. Senki nem volt a falu ezen részén... Óvatosan ugyan, de megközelítettétek a raktárat, majd bent megannyi "fegyver és "ellátmány" felirattal rendelkező dobozt vettetek észre. Megfogalmazódhatott benned... valami egyáltalán nem stimmel. Csapatotok kapitánya, valamint társad is ugyanígy vélekedhetett, ugyanis eléggé töprengő arcot vágtak...

**Hattori Arata** Kedd Nov. 28 2017, 16:01

/Tobirama - zárókezdő/

//Köszönöm az előző játékot ^^ A poszttal egyszerre zárom le azt játékosi szemszögből, és nyitom meg az újat is egyúttal, méghozzá az általad kapott instrukciók alapján//

Taktikai visszavonulás. Talán ez volt a lehető legjobb döntés, amit jelen esetben hozhattak a csapatvezetők, Arata pedig követte a parancsot természetesen, ráadásul most még teljes mértékben egyet is értett azzal. A küldetés ezáltal félbemaradt, és nem igazán örült neki, hogy nem tudott kellőképpen bizonyítani a falu, és főként dédapja számára. A csapatvezető kiadta, hogy valószínűleg az ANBU fogja átvenni az ügy kezelését, ami bizony S besorolású küldetést sejtetett magában; rosszul mérték fel először a terepet és ez kis híján az életükbe került. Ott, és amikor lebénították őket, egy pillanat alatt véget érhetett volna minden; minden álom, minden célkitűzés... az eltervezett, szép jövő vége egy szempillantás alatt elérkezhetett volna, ha ellenségeik nem csak az erejüket demonstrálják irányukba. Ha valami, akkor ez bizony megmutatta Aratának, hogy mi fán terem is valójában egy shinobi élete, ami csak egy pillanaton múlott. A fronton egy eltévedt kunai, egy rosszkor, rossz helyen történt vágás, vagy éppenséggel egy robbanás utóhatása következtében kialakult, belső szervi probléma jelenthette a véget, viszont egy átlagos küldetés során... egyszerűen bármi. Sosem lehetett tudni, hogy egy alapvetően némileg nehezebbnek induló küldetés mikor válik halálossá, ahogy ez most is történt, és kész csoda volt, hogy elengedték őket ellenségeik.

Arata kicsit bosszús volt, de szinte rögtön átlátta ő is a helyzetet és elengedte magában a dolgot. Csapatvezetőik valószínűleg az ügyeletes shinobinál jelentést tettek, ő addig pedig hazament... mármint apja és anyja házába. Való igaz, apja még mindig nem jött haza a háborúból, de anyja tárt karokkal várta őt, hiszen fia napok óta nem volt otthon, és a tervek szerint ezek után sem igazán lesz majd. Várta őt dédapja, várta őt az az okítás, ami hetekkel ezelőtt vette kezdetét, de még mindig sokmindent kellett elsajátítania az öregtől. Épp ezért Arata nem sokáig akart időzni szülei otthonában, azonban nem sejtette, hogy pontosak mik fognak történni az elkövetkezendő időkben... és azt sem, hogy ezek őrá milyen hatással lesznek, de hát... senki sem lát a jövőbe, az mindig képlékeny volt, egy örök homályba vesző valami, amiről csak akkor hullott le a lepel, ha az ember már benne volt és jelenné nem változott. Milyen meglepetéseket fog tartogatni neki a holnap? Erre és még sok más kérdésre hiába kereste a választ, mert bár támpontjai lehettek - megmondhatták neki, hogy másnap mit fog tanulni - de azt nem tudhatta, hogy mégis mik azok az ismeretlen dolgok, amelyekkel szembe kell majd néznie. De egyelőre ez nem is érdekelte... annyira. Leginkább arra a nagy tányérnyi húsos pitére összpontosított csak, amely előtte hevert a tálcán.

*

Két hónap. Bizony, két hónap alatt sok minden történik, de az elmúlt hatvan nap talán túlzottan is eseménydús volt. Az újságok az eltelt idő elején folyamatosan arról cikkeztek, hogy a háború a tetőpontjára ért, Kirigakure megostromolta Kumogakurét... aztán csend lett. Sunagakure és a Kazekage megmenekült Iwagakure vaskezű uralma alól, a csapatok kivonultak... béke jött erre a földre. A háború véget ért. Amegakure frontszolgálatos shinobijai visszatértek a faluba, így Arata apja is nemsokára megjelent a szülői házban. Nagy volt az öröm, de a fiú - ha ez lehetséges - még búskomorabbá vált, mint eddig. Az elmúlt időben jobbára csak elméleti képzést kapott az öregtől, aki megismertette őt klánjának részletekbe menő történelmével azokból az időkből, amikor még a Hattoriak nagy megbecsültségnek örvendtek és a vérük sem hígult fel túlzottan. Fontos része volt ez a tanulmányainak, hiszen az elmélet nélkül nem sajátíthatta el kellően a gyakorlatot sem, ezért becsülettel készült és küzdte le az elé gördített akadályokat. Persze, már várta, hogy az öreg mikor fogja tényleges gyakorlati képzésben részesíteni őt, de mostanság egyre több időt töltött tényleges otthonában is, főként azóta, amióta apja hazatért a frontról.

Miért volt búskomor? Arata nem hitt a békében. Azáltal, hogy véget ért a háború, nem lett egy csapásra minden szép és jó. Ahogy azt sejtette, a kis Nemzetek jártak a legrosszabbul, hiszen nekik nem volt meg az a hatalmas kapacitás, amivel könnyen és gyorsan talpra állhattak egy ilyen hosszú csatározás után. Persze azok is megsínylették az elmúlt időszakot, de még mindig jobb helyzetben voltak, mint ők, akik nehezebben pótolták az elvesztett élőerőt, amiből amúgy sem volt olyan sok, mint a Nagy Nemzeteknek. Ha valamikor, hát a későbbiekben ez meg fog látszódni; míg Konoha akár egy háború után is válogathatott a küldetésfelkérések közül, addig nekik minden alkalmat meg kellett ragadniuk, ami bevételt hozott a falunak. Egy háború pedig vészesen megfogyatkoztatta az elérhető emberanyagot, ez pedig nem igazán jött jól, amikor eljött az úgynevezett béke, ami nem volt más, csak két háború közötti, kicsit nyugalmas, de mégis feszült időszak. Mire kinevelték a shinobik új generációját, több év telt el, és a kiképzés sem volt igazán olcsó mulatság egy falu számára, pláne akkor, ha még speciális képzést is nyújtottak az Akadémia falain belül, hogy a frissen végzett geninek képességei ne maradjanak el a riválisok képességeitől.

Béke nem volt, csak háború és hidegháború. Most beléptek a hidegháborús korszakba, abba az időbe, amikor a shinobik dolga nem volt más, mint a status quo fenntartása, a hatalmi egyensúlyt a lehető leginstabilabb mérlegen megtartani és megőrizni, hiszen egy kis billenés és újra kezdetét veheti a hadakozás. A billenés pedig előbb-utóbb megtörtént, az ő feladatuk pedig abból állt, hogy ezt az időt a lehető legtovább tolják ki. Hogy mikor fognak újfent csörögni a fegyverek, és ezrek elhullani ismeretlen, hazájuktól távol földeken, hogy mikor fogják újra az apák temetni fiaikat, azt nem lehetett megmondani... egy nap? Egy hét? Egy év? Netán egy évtized? Valamikor eljött a periódus, az ördögi körforgás ezt garantálta, és Arata jól tudta, hogy Amegakure egyik legígéretesebb geninjeként - ahogy apja nevezte őt - nem lesz könnyű dolga az elkövetkezendő időkben. Ilyen, és ehhez hasonló dolgokon gondolkozott, amíg a kopogó esőben oda nem sétált dédapja lakásához, és a kapott kulccsal ki nem nyitotta annak ajtaját. Most előrelátóan több szett ruhát is hozott magával, hiszen az elmúlt időszakban nem egyszer történt olyan, hogy napokra, vagy akár hetekre is be kellett rendezkednie itt. Kíváncsi volt, hogy az öreg mit tartogatott neki a mai napon...

**Senju Tobirama** Szomb. Dec. 02 2017, 18:40

/Arata/

A háborúnak talán vége papíron, ám elveid, gondolkodásmódod azt mondatta veled, nincs. Hisz valahol jogos, nincs olyan, hogy valós béke, nincs olyan, hogy felszínen ontott vér nélkül ne folyna valamilyen harc, legyen az egy fegyverkezési verseny, vagy bármi más. Naiv gondolat, hogy vége szakadt a harcoknak csak úgy maguktól, hisz ha a Víz Szövetsége nem szerzett volna tetemes hátrányt, még mindig folynának a küzdelmek, még mindig egymás vérét ontanák az emberek. Te pedig ezt pontosan jól tudtad. Pontosan tudtad, hogy míg vannak vesztesek, kik sérelmeket szenvedtek, lesz háború..., hogy míg vannak shinobik, akik csatára edzettek, lesz háború..., hogy míg az a nagyobbaknak anyagilag kedvező... lesz háború. Bár azt sem szabad elfeledni, hogy maguk a falvak azért jöttek létre, hogy a shinobik valamiképp békésebb létformaként legyenek képesek létezni, hogy a tíznél is fiatalabb gyermekek ne legyenek veszélyeztetve pusztán hatalmi harcok végett, hogy a klánháborúk véget érjenek, s mindössze egy-egy nép, ország különlegesebb igényeiből fenntartsák maguk. Ugyanúgy megbízásokért folyt hát a versengés napjainkban is, ahogy az ezelőtti korban, ám itt már nem klánok voltak, falvak, népek. A falu maga volt a család, a klán, melyet óvni kellett, melyet fent kellett tartani. Ám mi van, ha ez veszélybe kerül? Ez vezetett a shinobiháborúkhoz, a rejtett falvak harcaihoz. Hogy azóta ezen jelenség viszont mit képvisel, milyen célt szolgál... ki tudhatja? Talán a vezetők maguk sem értik a miértjét.

A faludban megszokott, zuhogó esőben ballagtál dédapád lakására, próbálva magad elégedettségét, elismerését kivívni, erősebbé válni. Tanulni kívántál hát, mely mellett egyéb céljaid is voltak természetesen. A klán nevének visszaszerzése, felállítani a Hattorikat újból a helyi ranglétra tetejére, de kár volt tagadnod. Jelenlegi, egyetlen rövidebb távú, s talán egyetlen valós célod az volt, hogy te magad válj erősebbé. Hogy mi okból? Talán a shinobi neveltetés, mely erre sarkalt, talán az, hogy még mindig nem bizonyítottál magadnak eleget, betegséged óta, talán csak egyszerűen a részeddé vált már a folyamatos fejlődés. Erre még előfordulhat, hogy te magad sem tudtad a választ. Belépve hát a házba, mely már oly ismerős érzést adott vissza, melynek már minden pontját úgy ismerted, mint tenyered, mely már otthonod helyett is szinte otthonoddá nőtte ki magát, megpillantottad mestered. Szokottan fogadott, egy csésze teára invitálva, majd lefutva a "kötelező" köröket, rá tért a lényegre.
-Tehát ismét tanulni jöttél. Természetesen van olyan, ami még lapul a tarsolyomban, van még mit mutatnom. Feltételezem a kirigakure no jutsut ismered, hisz tanítják általában az akadémián. Nem egy rossz jutsu, azonban nem árt, ha tud vele trükközni az ember. Mutatom...- Formált kézpecséteket, melyben felfedezhető volt némi hasonlóság az előbb említett jutsuval.
A jelek hatására buborékok jöttek elő, ám nem egyszerű, kis buborékok. Belsejük zavaros volt, egyfajta tejüveg hatását keltette, mikor átnéztél rajtuk. Majd mikor kipukkantak, jött az igazi hatás. A szobát elkezdte belengeni a sűrű köd, melyen alig lehetett átlátni. Mintha egy kirigakure no jutsut hajtottak volna végre.
-Maga a technika lényegi része egyszerű, így nem is nagyon magyaráznám túlzottan, alkalmazása viszont okos döntés lehet. Egy szimpla kirigakure no jutsu esetében a köd elkezd bekúszni, a használó felől terjed szét. Ezzel azonban ezt a jelenséget felszámolhatod, hisz nem a testedből szivárgó chakra lesz, vagy a közeli víz, amiből szivárog a köd, hanem egy teljesen általad megadott pont. Tapasztaltabb shinobik érzékeinek megzavarására, hamis információk leközlésére tökéletesen alkalmas. Igaz, vízzel is képes vagy ezt megtenni, ha mondjuk a víz "A" ponton van, te "B" ponton az ellenfél meg "C" ponton, így ugyanez a hatás felléphet. Ám ezt akkor is képes vagy használni a semmiből, mikor egyáltalán nincs víz a közeledben. Nem egy világmegváltó technika, ám hasznos is lehet bizonyos esetekben. Ritka, de van, hogy kifejezetten hasznosabbnak bizonyul a sima Kirigakure no Jutsunál. Kezdj hát neki.- Magyarázta el a dolgokat, s tájékoztatott a technika szintjéről, hogy alapvetően nem lesz vélhetőleg nehéz dolgod, nem is egy hihetetlen technika, ám inkább ismerd és ne kelljen, minthogy jól jöhetne, de nem ismered.
Elhangzott hát az "utasítás", neki is kezdhettél az edzésnek.

// Nem egy nagy technika, a karakter szintjéből ítélve pedig elég gyorsan pár próba alatt menni fog neki. Főleg hogy csinált már hasonlót, így egyértelmű hogy gyerekjáték lesz számára. Jó munkát, hajrá! //

**Hattori Arata** Kedd Dec. 26 2017, 01:44

/Tobirama/

//Ilyen se volt még, hogy JK-val több mint két hetet késsek, ezt is megértük : D Bocsi, de nagyon összeszaladtak a fejem fölött a dolgok így az ünnepek és a vizsgák közeledtével//

Természetesen ismét tanulni jött ide... mint szinte mindig. Már hiányoztak neki a folyamatosan összefolyó napok, az állandó fizikai és pszichikai megterhelés, amelyet az öreg okítása nyújtott neki, amikor itt vendégeskedett. Tudta, minél jobban megerőlteti magát, az annál jobban a hasznára fog válni, persze azért... határok voltak, és azokat Arata jól tudta feszegetni, adott esetben akár át is lépni, de vigyáznia kellett magára. Olyan dolgokat tanult itt, amelyek mindig feladták neki a leckét, ha chakrairányításról volt szól, és sosem múlt el úgy nap a dédapjánál, hogy Arata chakrahálózata nem lett olyan leterhelt, mintha csak egyedül kellett volna elbírnia a hátán az eget évezredek óta. De hát... ezzel járt a tudás megszerzése, és a tudás mindennél fontosabb volt az ifjú Hattori számára; a tudás jelentette számára a menedéket, amelybe hosszas betegségét követő felépülése után menekülni tudott. Kezdődött ez régen Yukimura-senpai-al, folytatódott Hamachiko-sannal, Daikival... és végül itt kötött ki. Valahogy azonban azt érezte, hogy dédapja volt minden tanulásának az alfája és omegája, hiszen ő vezette be a Hattori Klán... azaz most már csak család... valódi rejtelmeibe, és mutatta meg neki, hogy mire is lehet képes azzal az örökséggel, amelyet generációkon keresztül való lappangását követően a magáénak tudhatott.

Bár elvárásai magasak voltak azt illetően, hogy mit fog tanulni, - A szintű technikára gondolt legalább - az öreg ma egy nagyon egyszerű jutsut mutatott neki. Azonban, Arata nem bosszankodott, ugyanis ezek az egyszerű, de nagyszerű technikák sokszor bizony hatásosabbnak bizonyultak, mint egy látványosabb, és nagyobb szintű jutsu. Ahogy az öreg magyarázta neki a dolgokat, Arata csak bólogatni tudott. Való igaz, a technika tényleg egyszerű, már-már nevetségesen könnyű volt első ránézésre, de Arata igazat adott abban az öregnek, hogy pont egyszerűségében rejlik eme jutsu nagyszerűsége. A férfiú csak bólintott egyet, jelezve, hogy a kézpecséteket megjegyezte, a magyarázatot pedig megértette, mikor pedig dédapja magára hagyta őt, akkor nekiállt a technika összetevőit végiggondolni, ahogy azt mindig is tette. Bár egyszerű volt a dolog, ettől függetlenül alapos átgondolást kívánt, hiszen a legegyszerűbb lépések mentén lehetett a leghatalmasabbat hibázni, ezt Arata jól tudta.

~ Az alapja a dolognak a buborék felszabadítása. A buborék belsejébe anyagot kell létrehoznom, akárcsak a Baburu Suishi esetében, de figyelnem kell arra, hogy ezt a vizet, amit létrehozok benne, rögtön úgy kell kezelnem, mintha a Kirigakure no Jutsut alkalmaznám. Ezáltal, egy buborékba sűrített ködöt kell létrehoznom, a buborék falát pedig erőssé, és rugalmassá tenni, hogy aztán a kidurrantásnál a benne feszülő energia kiszabaduljon, és lefedje az adott területet. Természetesen a hatás teljes eléréséhez több buborékot kell majd felszabadítanom, de egyelőre csak próbáljuk meg eggyel, az kezdetnek elég lesz, utána majd lépésről-lépésre kell haladni a szokásos metódus alapján... ~ gondolta át Arata a technikát, és remélte, hogy működni fog a felépített metódus. Eddig mindig bejött neki a felvázolt terv, persze itt-ott azért ki kellett egészítenie útközben. Azonban... úgy érezte, hogy most erre nem igazán lesz szüksége, bár sosem lehetett tudni.

Az első lépés nagyon egyszerű volt, Arata létrehozott egy buborékot; ez már könnyen ment neki, nem egyszer csinált ilyet nagyobb léptékekben is. A buborék ott lengedezett körülötte, de egyelőre semmi elváltozás nem látszott rajta. A férfiú egy bólintással nyugtázta magának, hogy ezzel nem volt problémája, és feloldotta a buborékot, csak azért, hogy utána újfent létrehozzon egyet; ennél azonban már elkezdett ügyelni a buborék falának rugalmasabbá tételére is; ez volt az első lépés. A célja az volt, hogy még mielőtt belekezdene a buborék belsejének viszkozitásának kialakításába, a buborék fala kellően rugalmas legyen, nehogy egy véletlen ütődéstől durranjon ki, ezáltal kellemetlenséget okozva neki. Ahogy dédapja mondta, ez egy egyszerű, de nagyon hasznos technika volt, azonban a hasznát csak akkor lehetett kiaknázni, hogyha az ember kellően kézben tartott mindent. Ez minden egyes technikára igaz volt a maga nemében, de az egyszerűeknél hatványozottan jelen lévő jelenségnek számított.

A fal könnyen ment, könnyebben, mint gondolta. Csak két órányi megfeszített gyakorlásra volt szüksége, hogy a falat rugalmassá és erőssé tegye, így rátérhetett a második lépésre, amely a buborék belsejének viszkozitásának megoldása volt. Csinált már ilyet nem egy ízben, például a Baburu Suishi esetében, ahol a buborék belsejét vízzel kellett feltöltenie az ellenség nyaka körül; ilyenkor a harmadik elemben harmóniában lévő szél és víz típusú chakrából a víz típusú egy kicsit előrébb kerül, felbillentve a mérleget, de mégis megtartva az egyensúlyt. Az összetartó erő megmarad, de a víz felgyülemlik a buborékban. ~ Lássuk csak... a második lépés első részlépése az, hogy a buborékban vizet teremtsek, majd a következő az, hogy ezt a vizet elkezdjem atomjaira szedni és ködöt alkotni belőle, ami folyamatosan nyomja a buborék falát. Végül, a harmadik lépés az lesz, hogy ezt a buborékfajtát azonnal létre tudjam hozni, és ne kelljen lépésekbe vennem a dolgot ~ gondolta át újfent Arata, most azonban engedett magának egy gyors cigiszünetet, de csak egy szálnyit, mivel jelen esetben nem kellett olyan sokat filóznia a technikán. Percek alatt ott állt a válaszfalak között, és most inkább az erős, áradó cigarettaszag dominált, nem az izzadtságszag, ami egy-egy tanulásnál folyamatos kísérője volt. Eddig tényleg gyerekjáték volt a dolog...

Mivel ilyet már csinált, így nagyjából fél órájába telt, hogy a megfelelő harmóniát kialakítva, fel tudja tölteni vízzel a buborék belsejét. Mikor ez már jól és egyszerűen ment, akkor kezdett neki Arata a technika nehezének, ami a buborék belsejében lévő vizet molekuláris szinten szétbontotta, és lényegében köddé tette azt; ez volt a Kirigakure no Jutsu létrehozási metódusának egyik alapja... és pontosabban nem is molekuláris szinten való szétbontás volt, hanem a chakra által kialakított víz vízcseppjeinek az átmérője közelített az egy milliméter ezredrészéhez. Aratának most ezt kellett egy viszonylag kicsi buborékon belül megoldania, és ez volt a dolog neheze. Most is csak egy buborékkal gyakorolt, nem többel, mivel így könnyebb volt kivitelezni első körben. Persze, eztán jöhetett majd a többi buborék felszabadítása is, de egyelőre elég volt ez.

A következő két óra a sikeresség és a sikertelenség jegyében egyszerre telt el. Első körben Arata gyakorlatilag kidurrantotta a buborékot, de még másodikban is. A következőnél már elkezdte megdolgozni a vizet a chakrájával rendesen, és kisebb ködszerű képződmény ki is alakult benne, de a fele még így is víz volt. Miután egy cigiszünet alatt végiggondolta újfent a lépéseket, újult erővel veselkedett neki, és végre köszönthette régi ismerősét, a homlokán lévő izzadtságcseppeket, de még nem akkora mértékben, mint régen. Az első óra végére a buborékban megjelent a köd, de túl hamar kidurrant, és szétterült, majd lecsapódott a földre... tehát nem maradt meg. Ez várható volt, de a második óra végére Aratának sikerült a buborékban kialakítania a ködöt teljesen. Érezte, hogy a ruganyos, de mégis kemény buborékfalat feszíti az energia, már-már ki akarna durranni, úgyhogy ő adta meg a "kegyelemdöfést" és pukkasztotta ki azt. Az eredmény szemmel láthatóan sikeres volt, a ködpászma szétterült a szobában. Arata nyugtázta sikerét, de tudta, hogy ez még nem a vége, hátra volt pár lépés, így a harmadik és a negyedik is.

Ha azt hitte, hogy a második lépés lesz a legnehezebb, tévedt. A harmadik lépés az elkövetkezendő három órában izzasztotta meg nagyon, de még mindig nem túlzottan. Arata itt azt próbálta meg megoldani, hogy egyből létre tudja hozni ezt a fajta buborékot, és ne egy buborékban keljen lépésenként végigmenni rajta. Sok próbálkozásába és sikertelenségbe telt, az idő már rég délutánra járt, de végül nagy nehezen ez is összejött neki... csak a negyedik lépés volt hátra, a legutolsó. A negyedik lépésben Arata már nem egy, hanem több buborékot akart létrehozni; eleddig csak eggyel próbálkozott, azzal sajátította el a technika különböző lépéseit, de itt volt az ideje a tényleges technika létrehozásának. Első körben kettő, aztán négy, aztán nyolc... egyre erősebben és hatványozottabban tornázta a fel a számot, majd mikor már eljött a vacsoraidő, Arata egy utolsó lökettel megpróbálta lezárni a mai napot. - Awaton: Baburu Enmaku!

**Senju Tobirama** Vas. Jan. 07 2018, 15:42

/Arata/

Utolsó próbád sikerrel zárult, bár nem volt ez olyan meglepő, elvégre egy efféle technikánál nem is volt kérdéses, hogy eltudod-e sajátítani. Mestered ehhez mérten fogadta a hírt is, nem volt olyan büszke tekintete, mint mikor egy A szintű technikát tanultál, mondjuk úgy, hogy inkább tudomásul vette, hogy megtanultad. Viszont korábbi itt töltött napjaidból sejthetted, itt még korántsem állt meg minden, folytatódik a képzésed.
-Szép... akkor tovább is léphetünk a következő technikára, amely talán minden shinobinál az alap technikák közé sorolható, a legjobb megtévesztő technikák egyike, a bunshin no jutsu. Ezen belül is, ahogy minden fizikai testtel is rendelkező elem manipulálása esetében, úgy az awaton esetében is létezhet klón technika, ezt fogod megtanulni most... Mivel a mizubunshin no jutsut, valamint a kagebunshin no jutsut is ismered már, nem akarok különösebb magyarázatot adni. Az előbbiek közül inkább a mizubunshinra hasonlít felépítésileg, a kagebunshint meg sem közelíti, de.. tapasztald ki magadtól, s miután megtanultad állj elém azzal, hogy miért is alkalmasabb egy Hattorinak ezt használni ahelyett, hogy a mizubunshint használná! Jó munkát!-
Foszlott szét azzal buborékokra teste, s egész egyszerűen eltűnt. Működés közben is láttad hát a technikát már, nem volt más ezután, csak megtanulni magát a jutsut...

// Elnézést a késésért, azonban chakrát nem igazán tudok felírni, mert kicsit sok lett már mostanság és ugye azt beszéltük, hogy visszaveszünk belőle, ám a Genjutsu Kai technikát felírhatod a kárpótlás gyanánt. A kari koncepciója alapján egy alapjutsunak minősül, s amúgyis beszéltük hogy a későbbiekben szeretnéd tanulni is. A tanulás pedig egy fél napot vesz igénybe. Jó munkát!//

**Hattori Arata** Vas. Jan. 07 2018, 17:49

/Tobirama/

//Köszönöm szépen ^^//

A Baburu Enmaku végül sikerült, Arata számított is arra, hogy menni fog neki. Kifáradva, de büszkén mutatta meg a dolgot az öregnek, de nem is várt túlzott dicséretet tőle, sőt, jól tudta, hogy folytatódni fog a dolog. Ahogy azt sejthette, az öreg csak annyit mondott, hogy "szép, lehet lépni a következőre". A fiú már várta, hogy mi lesz a következő technika - hiszen az elmúlt időkből arra tudott következtetni, hogy az előzőt egy új követi, és nem is tévedett - mire az öreg bejelentette a dolgot. A fiú csak bólintott, mikor az magyarázott, és szétesett tucatnyi buborékra a teste. Arata elmosolyodott; a klóntechnikák voltak a shinobik eszköztárának legalapvetőbb részei, azok, amelyekkel a megtévesztést - a shinobi igazi harcmodorát - kivitelezni tudta mindig, és minden körülmények között. Egy jól elhelyezett, sima bunshin, netán egy elemi klón, avagy egy jó Kage Bunshin bizony hatalmas és behozhatatlan helyzeti előnybe keríthette a használót, hogyha tudta, hogy hol, és mikor kell alkalmazni azt... tehát épp idejében. Arata ezzel tisztában is volt, ahogy azzal is, hogy a különböző klónoknak mindig van előnyük és hátrányuk is. A sima bunshin nem tudott semmilyen fizikai hatást kivitelezni, a Mizu Bunshin nem távolodhatott el túl messzire... a legtökéletesebbnek nevezhető Kage Bunshin pedig ugyebár a fél chakráját felemésztette az embernek, és hiába tért vissza a chakra a használóba, egy rosszul időzített feloldás, vagy az árnyékklón messzesége akár a befektetett chakramennyiség elvesztését is eredményezhette, ez pedig nagy kockázattal járt a használó számára.

Agya ezerrel és ezerrel pörgött, hogy miként kéne megoldania ezt a technikát, és természetesen arról is, hogy mire használható még azon kívül, hogy lemásolhatja magát egy újabb, különb módon. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Arata újfent egy jó szál cigaretta mellett állt neki a folyamatos gondolkozásnak, de most már lefőzött magának egy kávét is, hogy bírja szusszal a továbbiakban. ~ Lássuk csak... Ha jól értelmezem, akkor ez a Baburu Bunshin lesz. A klón alapjaiban véve buborékokból áll, és egyelőre csak annyit láttam róla, hogy feloldódásakor több tucatnyi, apróbb buborékká esik szét. Ez természetesen alapvetően zavaró lehet az ellenség számára... Tulajdonságaiban, a dédapám szavai szerint megegyezik a Mizu Bunshinnal, de kicsit több is annál, így vélhetően ez a klón sem távolodhat el túlzottan messzire a használójától - bár ezt majd kitapasztalom a későbbiekben, egyelőre el kell sajátítani a dolgot - és határozottabb tervvel kell létrehozni, hiszen ez az elemi klónok alapvető sajátossága, mivel önálló tudata nincs. De hol lehet benne a plusz? Egyelőre álljunk neki, aztán majd meglátom útközben... ~ gondolta át Arata a technikát, és mint azt szokta, most is lépésekre bontotta tanulnivalóját; máshogy nem is ment volna neki a dolog.

Amint visszaállt a válaszfalak közé - két cigaretta és egy kávé után - rögtön belekezdett a gyakorlásba, hiszen nem volt vesztegetni való ideje. A kézpecséteket követően - amelyeket természetesen megjegyzett elsőre, ahogy mindig is tette, és tenni is fogja a jövőben - elkezdte gyűjteni a chakráját. A felállított terve alapján, az első lépés a buborékfelszabadítás volt, mivel ez a technika, véleménye szerint a chakra testen kívüli irányítása volt, mint a sima Bunshin no Jutsu, továbbá egy kicsit a Mizu Bunshin is, bár ott a chakráját a vízbe, mint közvetítőközegbe vezette bele. Ez azt jelentette, hogy a teste mellett kellett felszabadítania a buborékokat, végül pedig azokat úgy formáznia, hogy kihozzák a Bunshint... de lehet, hogy ez a terv nem volt megfelelő. Egyelőre csak felszabadított egy pár tucatnyi, kisebb-nagyobb buborékot, és hagyta azokat szabadon lebegni, amíg gondolkozott, hogy innen pontosan miként is tovább. Végül arra jutott, hogy ezeket a buborékokat egybe kell terelnie, hogy azok emberalakot adjanak ki, és onnan esetleg valami más chakramanipulációs folyamattal végül létrehozza a klónt... egyelőre meg kellett próbálni ezt, ha pedig így nem lesz jó, akkor majd felállít egy másik tervet... csak a szokásos. Ez kicsit feladta neki most a leckét, mert bár egyszerű technika volt, ettől függetlenül kicsit más chakramanipulációt kívánt, mit az eddigi buboréktechnikák, amiket elsajátított az öregtől.

Próbálkozásait, amelyeket másfél-két órán keresztül ejtett meg, nem igazán koronázta túlzott siker, azon kívül, hogy a felszabadított buborékokat be tudta rendezni olyan alakba, mintha ember lenne; ennek ellenére a többi része nem igazán ment neki, pedig gondolt már mindenre, a buborék felszíni képének megváltoztatásától kezdve, egészen a külső chakrahéj kialakításáig... tényleg minden fontos eshetőség az eszébe jutott, mígnem úgy döntött, hogy elszív egy újabb szál cigit. Agya csak a szokásos ebességgel pörgött-forgott, mire végre-valahára eszébe jutott a dolog; alapvetően úgy kéne felszabadítania azokat a buborékokat, hogy mellette már a klónt hozzá ki, és egyszerre a külső chakrahéjjal, amely a buborékokhoz kapcsolódva létrehozza a burkot, amelynek a megtörésével végül kiszabadulnak az összeállt buborékok... Hogy ez miért nem jutott rögtön eszébe? ~ Lényegében egy elemi klón ez is, hiszen az Awaton nem más, mint egy újabb elem, amely két másik elemből áll össze... mintha csak egy szél és víz kombinációs klónt hoznék létre, egészen pontosabban... egy harmadik szintet. Úgy kell rögtön létrehoznom a klónt, hogy klónként is gondolok rá, nem csak egy rakat buborékként... mintha tényleg egy elemi klónt csinálnék, csak most buborékkal, nem vízzel, mint közvetítőközeggel! ~ gondolta át újfent a technikát Arata, és a második szál cigarettát követően vissza is tért a válaszfalak közé, csakhogy kipróbálja ezt az elméletét is.

Végtére is, megestek az ilyenek; egy rosszul felállított elmélet bármikor összejöhetett, de az ember az ilyen hibákból okult, és tudott kivitelezni egy újabb, jobb elméletet. Ráadásul... inkább most jöjjön rá a problémákra, mint élesben... ha régen egy rossz elméletet állított volna fel, amikor a Ja no Kuchit kellett az élete árán elsajátítania, akkor most nem lenne itt és nem próbálgatná ezt a technikát megtanulni, nem ütközne bele a hibákba. Persze, ha az élete múlna megint rajta, akkor lehet, hogy jobban megerőltette volna magát, vagy legalábbis gyorsabban és intenzívebben próbálkozott volna a dolog elsajátításával, de azért így sem igazán lehetett lustának nevezni Aratát, aki a jó körülmények ellenére is igyekezett kihozni magából a maximumot, és még annál is többet. Persze, az ilyen, kicsikét egyszerűbb technikák során ez nem minden esetben jött össze, de ettől függetlenül azért megpróbálta... és remélhetőleg ment is a dolog. Mert hát... még át kellett azt is gondolnia, hogy miért is jobb ez a technika a Mizu Bunshinnál, és a válasz bár már ott volt az elméjének egy rejtett zugában, egyelőre nem akart ezen kattogni, mivel most az elsődleges és legfontosabb dolog a technika elsajátítása volt, csak azután következhetett végül az egyéb dolgokon való filozofálgatás.

Új tervével állt hát neki a gyakorlásnak, ami kezdetben igen nehéz volt, hiszen élből, maga mellé úgy kellett felszabadítania a buborékokat, hogy azok gyakorlatilag egyből a klónjává álljanak össze; utoljára ilyen metódust tán a Kage Bunshinnál csinált, ahol a chakráját irányította így, de természetes módon ez a két technika nem volt összehasonlítható egymással, se nehézségben, se semmi másban; tán csak annyiban, hogy mindkettő alapvetően egyfajta chakramanipulációval készített másolatot a használójáról, de ennyi. Ettől függetlenül, Arata fel tudta használni az akkori tapasztalatait, de igyekezett nem túlzottan azok mentén haladni; régen azért futott már mellékvágányba, amikor egy víztechnika helyett egy másikat akart létrehozni, csak mert azt vette alapul a tanulásánál, most pedig nem igazán akart maga mellé egy árnyékklónt, az túlzottan is kivenné a készleteit, no meg... hogy venné már ki magát, hogy ilyen alapvető technikát ennyire túlkomplikált? Ez volt az ő egyetlen baja, mindent túlkomplikált, túldimenzionált, még a lehető legegyszerűbb dolgokat is, és ezek miatt tartott sokszor sokkal tovább megtanulni valamit, mint alapesetben kellett volna. Most viszont ezt ki akarta kerülni... akarta, de hát két órára mellékvágányra futott, viszont ez is benne volt abban a bizonyos pakliban, amit egyelőre még nem ő kevert, de idővel meglesz az a képessége is, hogy ráláthasson a lapokra... de addig még sokat, és még annál is többet kellett tanulnia, hogy letehessen valamit az asztalra.

Az idő telt és múlt, Arata pedig nagyjából öt óra múlva eljutott már odáig, - természetesen sok buktatóval, jónéhányszor esett szét a létrehozandó klón - hogy a mellette álló buborékhalmaz kívülről már áttetszően, de az ő alakját kezdte el felvenni. Itt-ott még nagyon-nagyon foltos volt, továbbá nem mozdult egy centit sem, de Arata ebből tudta, hogy jó úton haladt. Itt volt az ideje annak, hogy elindulhasson a kettes fázison, ami nem más, mint a klón végleges megalkotása, és tervvel való felruházása, mivel a technika legalapvetőbb részei már megvoltak, ezzel kész volt az egyes fázisa a tervének. Most nem tartott cigiszünetet, hiszen kész tervvel rendelkezett, ráadásul hamarabb is akart végezni a technikával, ezzel is megmutatva az öregnek azt, hogy képes lesz idő előtt elsajátítani azt. Bár dédapja nem adott neki időintervallumot, ettől függetlenül Arata felállította magában, hogy tizenkét órán belül meg kell legyen a dolog, és ebből eltelt már hét... alig maradt a saját maga által kitűzött szintidőből öt óra, kevesebb, mint a fele, úgyhogy bele kellett húznia, hogy megmutathassa, ő egy igazi Hattori, és méltó a klán nevére! Méltó arra, hogy továbbvigye a Klán örökségét, azt az örökséget, amelyet dédapja bízott rá, amivel felélesztheti és újra dicsővé teheti a Hattori nevet, hogy láthassa a világ, kik is ők! Hogy Amegakure erejét növelni tudja... minden egyes lépésével, minden elsajátított technikával ehhez járt közelebb, és taposta a nehéz út ösvényét, gördítette el maga elől az akadályokat...

Telt és múlt az idő, és végre megjelent régi jó barátja, az izzadtság, de nem olyan mértékben, mint az eddigiek folyamán. Most csak kísérője volt az edzésnek, és Aratában kellemes érzés áradt szét, mivel ez mutatta meg számára azt, hogy keményen edzett, és a kemény edzésből fakadó fáradtság érzését semmire nem cserélte volna el, tán még egy leány ölének melegére sem... na jó, talán arra igen. De nem biztos... Mindenesetre most már csak egy órája volt hátra addig, hogy meglegyen a tökéletes technika, és Arata az eddigiek folyamán eljutott odáig, hogy a mellette álló klón, végre úgy nézett ki, ahogy ő, most már csak fel kellett ruházni némi értelemmel, azaz megadni egy tervet, és kicsit több chakrát ölni bele a technikába... amit az elkövetkezendő idők során meg is tett. Mikor vére eljutott idáig, akkor sem mondhatta igazán késznek a dolgot, ugyanis dédapja az előzőek folyamán bizony feladta neki a leckét, nagyon is, hiszen... azt mondta, hogy egy Hattorinak inkább ezt kell használnia, mint a Mizu Bunshint. Vajon mire gondolhatott? Arata ezt természetesen egy jó szál cigaretta mellett igyekezett átgondolni újfent.

~ A buboréktechnikák alapja, hogy minden kombinálható mindennel. Ez a klón alapvetően csak egy elemi klón lenne, ha egy egyszerű fizikai behatás éri, megsemmisül a héj és több buborékká szóródik szét. Ezek a buborékok alapjaiban véve zavaróak lehetnek egy ember számára, hiszen lecsökkentik a látóterét... a látóterét... ~ Nos, ha Arata egy képregényben élt volna, akkor most úgy ábrázolta volna a készítő, hogy egy villanykörte felgyullad a feje fölött, úgy hasított belé a felismerés. ~ Hát persze! A technikát kombinálhatom a többi buborékkal, bármelyik technikámmal, például a nemrég megtanult Baburu Enmakuval! Így az ellenség gyakorlatilag saját magát helyezi bele a csapdába, amit én állítok fel! ~ jutott végre eszébe a dolog, és ezek mentén igyekezett a továbbiakban gyakorolni. A maradék egy óráját arra használta fel, hogy létrehozza a Baburu Bunshint, méghozzá úgy, hogy a Buborék Ködfelhő buborékjai alkossák annak vázát... Amennyiben ez sikerült neki, akkor a klón odament volna a dédapjához, és megszólalt volna. - Erre gondolt, Hisateru-sama? - kérdezte volna meg, és feloldódáskor a ködbuborékok kidurrantak volna, amikor a klón megsemmisült. Arata csak remélni merte, hogy ez a terve működni fog...

**Senju Tobirama** Vas. Jan. 07 2018, 19:18

/Arata/

Logikusan levezetted magadban a tanulásod folyamatát, s jól helyt állt az elmélet, hisz a gyakorlatban is sikerült minden, ahogy kellett. A klón dédapádhoz sétált, elmondta a tervezett mondatot, majd szó szerint köddé vált. Amit te láttál, hogy mestered kisétál az ajtón, s csak néz rád kicsit szigorúan.
-Kicsit kevesebb ködöt is csinálhattál volna, az egész házat belepte..., de szép munka. Megfejtetted hát, miért van szükség egész pontosan ezekre a jutsukra. Könnyedén képes vagy őket egybefűzni és egy-egy kombinációt alkotni belőlük, melyek nem emésztenek sok chakrát, ám mégis kétségtelenül hasznosak lehetnek... Akkor nézzük mára az utolsót.- Sétált közvetlenül eléd, majd tenyerében létrehozott egy kisebb adag buborékot, melyet az arcodba nyomott.
A szemedbe kerülve égetett, mintha csak sampon vagy valami hasonló került volna bele. Majd másodpercekkel később, mikor ki tudtad végre nyitni vöröslő szemeid dédapád kezében egy adag sülthús maradékát láttad egy tálcán, melyet egyenesen a nedvszívó szőnyegre dobott, melyen gyakorlataitokat végzitek.
-A jutsu nyitja, hogy egyfajta szappanszerű anyagot készítesz magából a chakrából, nem egyszerű vizet. Ugye több olyan technika is van, mely suiton, mégsem kizárólag csak vizet használ fel. Ez a helyzet áll fent itt is. Hozz létre egy adag vizet, ám olyat, amilyenből képes vagy ilyen buborékot teremteni. Amennyiben sikerül, ezt a szép adag zsíros foltot is ki fogod tudni szedni a szőnyegből. Az alapból suitonnal létrehozott szobahőmérsékletű víz kizárt, hogy kihozza, így próbálkozz csak nyugodtan tovább. Bár van egy kis borom is, de azért nem pazarolnám, ha nem kell... Mindenesetre amikor kész vagy, ugyanazzal az anyaggal magad előtt hozz létre buborékokat. Utálom beismerni, de ez a jutsu egyfajta passzív képessége azoknak akik nem vérvonalképességként használják a stílusunkat. Persze ők a nagyobb jutsukra sose lesznek képesek, viszont nekünk hogy elérjük a hatást, külön ki kell gyakorolni az anyagot amit ők használnak. Jó munkát most is... Ja és ha kedved támadna tesztelni...- Rángatta elő a már régebben megismert segédjét. -Véletlen se próbáld meg rajtam kipróbálni...-
Hallottad a hangján, hogy bizony komolyan mondja, és ha netán rajta akarnád ezt is kipróbálni, nem feltétlenül lennél alkalmas egy jó darabig küldetést teljesíteni.

**Hattori Arata** Vas. Jan. 07 2018, 20:15

/Tobirama/

Végtére is, sikerült Aratának elsajátítania a buborékklónt, és teljesen meg is értette dédapja dorgálását a ködöt illetően, mindenesetre örült a dolognak. Mikor az öreg bejelentette, hogy mára az utolsó technika következik, Arata némiképpen elszontyolodott, de nem mutatta ki, hiszen a jó shinobi sosem mutatta ki az érzelmeit. Amikor megkapta az arcába a buborékot, Arata össze-vissza elkezdett prüszkölni, mire pedig ki tudta végre nyitni a szemét, akkor meglátta, amint a sülthúst az öreg ledobta a szőnyegre, és elkezdett magyarázni a technikáról. A fiú igyekezett kikaparni az égető érzést a szeméből, mindemellett pedig párhuzamosan odafigyelni Hisateru-sama magyarázatára is, szerencsére fel tudta fogni a dolgokat. Ha jól vette le, akkor ez nem volt más, mint egy egyszerű, zavaró technika, ami jó időben, jól elhelyezve igen magas helyzeti előnyhöz juttathatta a használót, és inkább a viszkozitáson, mintsem a buborékfelszabadításon múlott.

A folt kiszedését kicsit övön alulinak tartotta, de itt sem szólt egy szót sem, hanem megacélozta magát, és bólintott egyet, bár a szeme még mindig úgy égett, mintha valaki egy adag paprikát dörgölt volna bele. - Eszemben sem volt egy pillanatra sem, hogy önön próbáljam meg alkalmazni a technikát, Hisateru-sama - jegyezte meg Arata, reagálva dédapja azon megjegyzésére, ahol kerek-perec kijelentette neki, hogy nem használhatja rajta a technikát, és a férfiú érezte, hogy abban az esetben néhány csontjáról a szilánkokat kaparhatná. Az öreg hiába volt tényleg... öreg, ettől függetlenül a tartása és az ereje még mindig ugyanaz volt, és bár nem igazán bántotta volna Aratát, hiszen egy klánból valók voltak, ettől függetlenül a fiú jól tudta, hogy kellemetlen heteket okozna neki egy szilánkos, spirális lábszárcsonttörés, de le nem bénítaná és meg nem ölné... de meg sem erősítené.

Se szó, se beszéd, belekezdett a technika elsajátításába, hiszen az ideje dárga volt és véges, de a kezdés nála azt jelentette, hogy elszívott egy szál cigit, ahol igyekezett átgondolni a technikát, és felépíteni a lépéseket. ~ Lássuk... alapvetően a viszkozitáson múlik minden, egyfajta szappanszerű anyagot kell kialakítanom. Hisateru-sama elmondása szerint ezt azok a Shanbondama no Ninjutsu-s shinobik képesek főként elvégezni, és bármennyire is rossz bevallania, nekünk külön el kell sajátítanunk a dolgot. Alapból először létre kell hoznom egy jó adagnyi vizet, amiből aztán buborékot formázok, végül pedig egy ilyen anyagú buborékot, és abban az esetben kész is leszek. A srác meg ott lesz kísérleti alanynak, hogyha nagyon muszáj... majd meglátom mi lesz... lássuk csak a medvét... ~ gondolta át, és most úgy érezte, ennyi átgondolás elég is lesz az egészre, hiszen nem igazán kellett többet. Szerencsére viszonyítási alapja volt, a Mizume Nabara technika esetében elsajátított már egy olyan technikát, ahol a viszkozitáson múlott a dolog, úgyhogy... nem lesz túlzottan tájidegen neki ez az egész... ettől függetlenül azonban

Nekiveselkedett hát a feladatnak, és először igyekezett létrehozni a vizet, amely elsőre sikerült - mármint a sima Suiton- de ebben még nem volt megváltoztatva annak viszkozitása, de elégedetten konstatálta, hogy az egyszerű Suiton felszabadítás már így ment neki. A következőkben a felállított terve alapján igyekezett a víz viszkozitását megváltoztatni, azt úgy kialakítani, hogy kicsit sikamlósabb legyen, és olyan hatást érjen el, mintha szappan lenne. Persze... könnyebb lenne egy buborékfújóval, de ő sosem alacsonyodna le odáig, hogy olyat használjon, és dédapjától is megkapná rendesen a magáét abban az esetben. Egy szóval... Aratának most kicsit nehezebb dolga volt. A viszkozitást elérnie legalább három órájába került, ezalatt pedig rendesen megszenvedett a dologgal, annak ellenére, hogy az elméletét már ismerte a dolognak, de hát... ilyen ez. Mikor végre sikerült, nagyjából a nyolcadik-kilencedik teljesértékű próbálkozásra, Arata ledobta a vízgömböt a földre, és elégedetten konstatálta, hogy a zsíros foltot elkezdte az feloldani, de még mindig nem volt teljesen tökéletes. No nem gond... próbálkozott hát tovább, és egy óra múlva sikerült elérnie, hogy az a vízgömb eltüntesse a foltot, de persze akadhatott hiba, amit ő nem látott... majd a dédapja meg fogja mondani neki, hogy jól csinálta-e, avagy sem.

Elérkezett az utolsó fázis, ahol egy ilyen buborékot kellett létrehoznia, és ez volt a legnehezebb az egészben. Nekiveselkedett ennek is, és mivel magát az anyagot már létre tudta hozni, így nem igazán esett túlzottan nehezére, de ettől függetlenül megszenvedett vele. Ahogy dédapja mondta, a legegyszerűbb technikák voltak a legnehezebbek adott esetben. Ez most úgyahogy összejött, de Arata hozta a formáját. Sok sikertelenség, és sok idő múltán, de végül sikerült - remélhetőleg - kialakítania abból az anyagból a buborékot, amiből kellett. Odahívta végül azt a segítőt, akit dédapja tolt elé, és a mellette lebegő buborékot beleküldte volna egyenesen az arcába, és megnézte volna, hogy sikerült-e a kívánt hatás. Amennyiben igen, úgy odament volna dédapjához, és közölte volna vele, hogy kész van a dologgal. Hátha tartogatott az öreg még valamit, de amennyiben úgy határozott, hogy mégsem, Arata engedélyt kért volna arra, hogy lefeküdhessen aludni.

**Senju Tobirama** Vas. Jan. 07 2018, 21:49

/Arata/

Technikád ismét megtanultad, nem lehetett kifogni rajtad ma, simán vettél minden akadályt ezzel együtt is. Ahogy dédapád segédjén tesztelted a dolgot, kicsit felderülhettél, mikor arra gondoltál, te is pont ilyen reakcióval voltál nem is oly rég. Talán leszámítva az ordítást, ami követte. Ám mindennek van pozitív oldala, pont emiatt nem kellett szólnod már mesterednek, hisz a segédjének jajveszékelése hamarabb odacsalta őt. Közelebb lépve egy gyengébb pofont legyintett meg a fiúnak, felszólítva közben, hogy csendesebben szenvedjen már csakugyan... Miután végre ki tudta nyitni a szemét szegény pára, Hisateru jól meg is nézte azt, s a vörös mart nyomból megállapította, hogy tényleg sikerrel jártál.
-Jól van, hát ezzel is megvolnánk... viszont elég korán van még.. talán van itt valami.-
Azzal kézpecsétekbe kezdett, s kifújt egy adag buborékot. Ugyan viszonylag újnak számítottál még tapasztalatod terén a buborékokat illetően, ám észrevetted egyből, hogy korántsem egyszerű buborékok azok. Ahogy kipukkantak, nem tűntek el teljes mértékben, sokkal inkább egyfajta felületet hagytak maguk után. Ezután fogta az előbb is használt tálcát, s beledobta.
-Próbáld meg kiszedni!- Hangzott el feléd az utasítás.
Amikor megpróbáltad végrehajtani a kapott feladatot, szinte minden fizikai erődre szükséged volt ahhoz, hogy ki tudd húzni a ragadós anyagból.
-A jutsu lényege az előzőn alapszik. Mondhatni ugyanaz, mégis egy teljesen más szint és más anyag. Értelemszerűen egyfajta ragadós vízalapú anyagból kell felépítened a buborékokat. Majd abból kiindulva a többi már magától megy... Az előző jutsu ismereteire alapozva most sem lesz gond. Mondjuk tény, hogyha valakinek leragasztod a lábát, legtöbbször képes belőle egy kicsit jobb chakrakontrollal máris kilábalni, ha belevezeti a lábába, de ez már általában jouninok szintjén esik meg, hogy képesek rá. Alattomos egy technika... - Kaptad meg az információkat.
A nap végére jártál, este hét-nyolcóra lehetett, ám még mindig volt egy feladatod. Természetesen dönthettél úgyis, hogy elteszed magad és majd másnap kezdesz bele, ezesetben nem történt semmi gond. Amennyiben a Mizume Nabara-hoz próbáltad hasonlítani, s esetleg végre is hajtottad a lakásban, úgy ezúttal a te fejeden landolt a tasli, dédapád pedig felszólított, hogy "Még egyszer meg ne lássam a házamban egy konohai kis suhanc technikáját!"

// Nos akkor itt most legyen egy zárás. Szép játék volt, hosszú és tartalmas irományokkal, megér számomra 35 chakrát! ^^ Jó játékot továbbra is! //

**Hattori Arata** Szer. Okt. 24 2018, 01:25

/Senju Tobirama/

//Potom fél év, elnézést érte. Az okokat már mondtam, de ég az arcom ettől függetlenül. Rövid poszt lesz, ezúttal érzékeltetve, hogy az egyszerűbb feladatok már könnyebben mennek Aratának//

Sikerült. Arata már sokszor mondhatta ezt el, azonban most valahogy más volt. Egy egyszerű, de igen hasznos technikát sajátított el, amely segítségével bármikor képes lehet megzavarni az ellenségeit. Kimondottan örült neki, hiszen... mindig a legegyszerűbb dolgokban volt a legnagyobb potenciál, akárcsak most is. Viszont... úgy nézett ki, hogy Arata nem fog most elmenni aludni, előtte állt még egy éjszaka egy újabb technikával. Dédapja megint egy példán keresztül mutatta meg neki a következő jutsu alapjait, és Arata nem igazán lepődött meg, amikor nem tudta kiszedni a tálcát a ragadós anyagból; ismert már egy ehhez hasonló technikát, azonban sejtette, hogy az öreg nem igazán fog örvendeni annak, hogyha ahhoz hasonlítja azt. Ismerte már annyira az öreget, hogy... nem örült volna neki, no. Mindettől függetlenül, Arata akaratlanul is ehhez hasonlítgatta a dolgot, hiszen nem tudott nagy hirtelenjében más kiindulópontot találni a technika alapjaira, mint a Mizume Nabarát. A "ragadós víz" kifejezéséről az embernek automatikusan az jutott eszébe, és ott is leginkább a viszkozitással kellett eljátszadozni, mint itt. Az összehasonlítási alap szűkre szabott lehetőségeinek Arata nem igazán örült, mivel ez beskatulyázta őt, egy dobozba helyezte a gondolatait... és ő mindig is a dobozon kívül szeretett gondolkodni, emiatt tudott ilyen könnyen és ilyen gyorsan tanulni.

Most sem akarta ezt másként. Az volt a terve, hogy a mai nap folyamán nem csak ezt, hanem még más technikát is el fog majd sajátítani, szóval... erre a technikára alig adott magának néhány órácskát. Nem akart annál többet tölteni az elsajátításával... ismerte már vérvonalának képességeit, és az ilyen egyszerű kis trükköket - amelyek azért kimondottan hasznosak is voltak - bizony hamar meg kellett tanulnia. Dédapja sem örült volna annak, hogyha egy egész napot eltöltött volna azzal, hogy egy ilyen kis... egyszerű technikát próbál megtanulni. Nem. Ezt gyorsan kellett. Lehetőleg még éjfél előtt. Ahogy az lenni szokott, Arata elvégezte a kézpecséteket, és meg is jelentek most már a buborékok elsőre; ez könnyen ment, ez gyakorlatilag nem volt más, mint az Awaton: Kaitou. Ez volt szinte minden buboréktechnika alapja, a buborékok felszabadítása és szétszórása egy adott területen. Zsigerből ment neki már, gyakorlatilag már-már elég volt az, hogy kicsit koncentrált és meg is jelentek körülötte az apró kis buborékok, amelyek ott lebegtek mindenfelé. Kicsit rápróbált azért, hogy mennyire tudja az akarata szerint mozgatni azokat.

Ez is rendesen ment, ahogy az lenni szokott. Feloldotta a technikát, és újra belekezdett a kézpecsétekbe, ezúttal azonban a létrehozás után rögtön belekezdett a buborékok viszkozitásának megváltoztatásába. Nehéz feladat volt, de nem olyan nehéz, amilyenre először gondolt. No persze... elsőre nem igazán ment, ahogy az lenni is szokott, de Arata nem adta fel. ~ Nézzük csak... bár Hisateru-sama nem kimondottan örülne valószínűleg annak, hogyha a Mizume Nabarához hasonlítanám, ettől függetlenül muszáj lesz egy kicsit azt használni kiindulási pontnak. A buborékok lényegében a szél és a víz elemek kombinációjából állnak össze, a kettő harmóniájából. Itt a víz elemi részét úgy kell adagolnom, hogy élből megváltoztatom a viszkozitását, és nem később; gyakorlatilag már úgy hozom létre, hogy a technika azonnal bevethető legyen. A folyamatos, később való megváltoztatás túlontúl sok chakrát venne ki belőlem, túlzottan sok és felesleges koncentrációba kerülne. Pazarlás. Rögtön úgy kell megalkotni, ahogy ezt már a többinél is kitapasztaltam. Igazából.... csak sűríteni kell a vizet, más nem is kell. Egyszerű, mint annak a rendje. Egyszerűbb is, mint a Mizume Nabara...

Természetesen ezt Arata egy jó szál cigaretta mellett gondolta át, és már igen későre járt az idő. Volt egy pár próba mögötte, és két óra alatt eljutott odáig, hogy nehezebb, vaskosabb buborékokat hozott létre, de most már ideje volt pontot tenni az i-re. Be akarta fejezni, hogy éjszaka is tanulhasson valamit, vagy eltegye magát estére, és reggel újult erővel küzdhesse le az akadályokat. Bement hát, vissza a jó öreg válaszfalak közé, és belekezdett a gyakorlásba. Este tíz felé járt az idő, a kitűzött célig pedig összesen két óra volt már csak hátra. Kevés... kevés idő, de meg kellett tanulnia kevés idő alatt elsajátítani bizonyos dolgokat. Gyorsan vágott az esze, de mindig túlkomplikálta a feladatokat, és ezért tartott néha olyan sokáig, egy egyszerű kis C-B szintű technikát is elsajátítania. Le kellett ezt redkuálnia végre, és ez volt a legjobb alkalom erre. Az ő terepén mozgott, egy olyan jutsut tanult éppen, amelynek az alapjait mind tudta... már ez is sok volt, amit eddig ezzel töltött. És... már szinte meg sem izzadt, tán ez volt a leginkább meglepő az egészben.

Kézpecsétek, koncentráció... a buborékok kieresztése... ezúttal végre úgy pattant el, hogy enyhén ragacsos lét hagyott maga mögött. Arata büszkén nézte, de nem állt le elgondolkodni rajta, hiszen tudta, hogy jó úton haladt. A metódusra ráérzett, a kivitelezést pedig kimondottan jól csinálta. Most már csak folytatni kellett. Nem is számolta, hogy az elkövetkezendő másfél órában mennyi próbát csinált, de fokozatosan és gyorsan haladt. Ez volt a titok nyitja, a fokozatos, de gyors haladás... Először a sűrűbb, nehezebb buborékok, majd pedig szétpattanáskor végre levet eresztettek, nem csak vizet. Látta, amint a "lé" egyre inkább sűrűbb, egyre inkább ragadósabb lesz... és utána elkezdett arra koncentrálni, hogy ne csak a frontális, általa látható buborékok legyenek ilyenek, hanem az összes.

Összetett, logikus elmét kívánó feladat volt ez, figyelmét egyszerre kellett mindenfelé fordítania, de örült annak, hogy megdolgozhatta az agyát, és nem csak egyszerűen... csinálta. Jól esett neki, hogy még egy ilyen egyszerű kis technikán is el kellett gondolkodnia, hogy most is használhatta legjobb fegyverét... az elméjét. Mikor végül úgy érezte, hogy eljött az idő, tett egy utolsó próbát. Kézpecsétek, koncentráció... - Awaton: Shanbondama Suraimu! - mondta ki a technika nevét, és várt. Várta, hogy milyen lesz, várta, hogy dédapja bejöjjön és jelezzen... várt és figyelt. Ahogy szokott. Türelmes ember volt, eljutott idáig, s úgy érezte, eljutott a végére ennek a technikának. Ebből már nem hozhatott ki többet...

**Senju Tobirama** Szer. Jan. 02 2019, 18:34

/Arata/

// Késésért választhatsz Egy B és egy C vagy három darab MAXIMUM C szintű technikát, melyeket a következő posztodban kérlek jelezz. //

-Hát ez is megvan...- Bólintott elismerően az öreg. -Lám nem sok dolog maradt, melyre megtaníthatnálak már... De ne szálljon a fejedbe! Nem a technikák száma teszi a mestert, hanem a gyakorlás, a tapasztalat és az akarat, a tettvágy visz minket előrébb, a célunk, mely kikövezi az utat, melyre rá kell lelnünk...- Sóhajtott egyet, majd kézpecsétekbe kezdett.
Ahogy a végére ért tucatnyi apró buborékot fújt ki száján keresztül. A buborékok egy -idő közben segédje által behozott- gyakorlóbábu köré gyűltek, majd ahogy ahhoz hozzá érintkeztek robbanás zaját keltették. Hatalmas porfelhő keletkezett, egy-két repeszdarab pont fejed mellett repült el, ahogy szétvetette a nyomás a bábut.
-Minden buborék egy-egy külön bomba, ami a kipukkanáskor aktiválódik. Nem olyan erős, mint egy robbanójegyzet, de akkor is létrehozhatod ha nincs nálad semmilyen eszköz. A levegőt és a nyomást kell felhasználnod a kívánt hatás elérésére, de biztos vagyok benne, hogy megfogod tudni csinálni magadtól is...-
Indult be jól megszokottan a belső szobába, magadra hagyva a technikával.

// A karakter egy napot töltsön a technika megtanulásával. Jó munkát! ^^ //

Ajánlott tartalom