Suijin Benzaiten

Mikor rájöttem, hogy a könyv amit apám rám hagyott, emlékek feljegyzésére van, akkor döntöttem el, hogy talán ideje lenne elkezdeni naplót írnom, kiskoromban lányos dolognak tartottam, de gondolom nem véletlenül hoztak létre egy ilyen könyvet, ki tudja, talán majd a leszármazottaim hasznos információt nyernek tőlem a könyv segítségével.
Az első alkalom, mikor följegyeztem emlékeimet egy edzésen volt, a vízenjárás technikáját tanultuk, pont miután beléptünk a Bishamonba. Ez a szervezet nem volt más, mint egy idegenlégió, más országok ninjáit foglalta magába, akik menedéket kaptak a Víz Országától, hűségükért cserébe. Persze a belépés nem volt teljesen szabad akaratból, de a helyzetünkben pont kapóra jött, így hát érkezésünk után egyből egy raktárépületben, kis kínzás után, beléptünk Motoival a szervezetbe. Jókor, ugyanis épp ekkor indult egy adag genin, oktatásra egy ködbe burkolt szigetre. Utunkon a kikötő felé egy kunoichiba botlottunk, aki egészen impozáns látványt nyújtott, bár hangulata erősen változékony volt, mit mondjak, mint aféle kunoichi. Kis chakrakontrollra tanított minket, kicsit egyedi módon. A fáramászás egyszerű dolog, ha az embernek nem kell figyelnie a társának ütemére, erre tanított emg a kunoichi, méghozzá úgy, hogy összekötött minket, persze mondanom sem kell, hogy a jutalmunk azért, hogy először sikerült "fölsétálnunk" a fára az volt, hogy másodszor már súlyokkal kellett ugyan ezt megtennünk. Kis gondolkodás és próbálkozás után én és Motoi is megtaláltuk a megfelelő chakraszintet, ami még nem roppantotta össze a fát és nem is engedte, hogy arcon csókoljon minket a földanya. A következő lépés, amit sikerrel teljesítettünk, pedig az összehangolt mozgás volt. Hosszú ideje ismerem Motoit, így hát nem volt probléma ezzel a ponttal sem. A kunoichi egy kellemes vállonveregetéssel jutalmazott, ami egészen a fa tövéig küldött, talán csak meg akarta könnyíteni az utamat a táskámig. Persze volt egy kellemesebb jutalom is, egy vacsorameghívás, amit valószínűleg következő találkozónknál be is váltunk, miután elhagytuk a falunkat, nem sok pénz jutott arra, hogy éttermekben együnk, legtöbbször Motoi madarait ettük. Nem volt ez másképp akkor sem, mikor Yaibashima szigetére igyekeztünk, ahol a kiképzés volt. Utunkon elfogyasztottunk pár madárkát, amitől új erőre kaptunk. Sok ismeretlen geninnel találkoztunk, nem nagyon figyeltem rájuk, ha fontos lesz, cselekedeteikből úgy is megismerem őket. Nem kell bemutatozniuk, szeretem ha az emberek helyett a tetteik beszélnek. A kiképzés előtt jöttem rá, hogy is működik a könyv, amibe most írok. Eléggé különleges, a véremet ismeri fel, mintha csak a klánunk olvashatná az információt, amit beleírnak. Kívülről egy egészen hétköznapi könyvnek tűnik, mindaddig, amíg egy Benzaiten sarj vére nem kerül a papírra. Az információ ami bele van zárva, csak annak fedi fel magát, akit a könyv méltónak talál rá. Nem fura? Egy könyv dönti el ki méltó és ki nem, arra, hogy olvashassa. Az írást vérrel oldottam meg, míg a vízenjárást tanultam, kevés sikerem volt a kezdeti kísérletekkel. Mikor elmentem kicsit pihenni, az egyik tavon egy gyíkot láttam meg a vízen futni. Ekkor ötlött eszembe a módszer, amivel a vízen akartam járni, méghozzá a chakra gyors áramoltatásával, amivel valójában ugráltam a víz tetején. Persze nem ez volt az egyetlen dolog, amihez hozzájutottam a tónál. Találtam pár piócát is, aminek a nyálát összekevertem egy kis fiolányi véremmel, így megakadályoztam, hogy megalvadjon, és mindig volt kéznél "tinta" ha meg akartam nyitni a könyvet, esetleg írni bele. A vízenjárás technika tanulásakor kellemes meglepetésben volt részem, hisz a kunoichi aki tanított inkább egy strandolónak nézett ki, mintsem egy vérszomjas Shinobinak. A többi genin is erősen edzett és meditált, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Este midnenki egy házban tért nyugovóra, mesterünk elmondta, hogy másnap a vizisí technikát tanuljuk meg. Kis időm volt magam, kicsit unatkoztam is, hát elővettem a fiolát és elkezdtem írni a könyvbe. Mikor megjöttünk a szigetre egy régi ismerős jutott eszembe a kunoichiról. Még mikor a régi falunkban teljesítettünk szolgálatot, akkor ismertem meg. A Vas Országából származó hölgyeményt akkor ismertük meg, mikor egy információszerző küldetésre mentünk. Természetesen meg volt tiltva mindkettőnk számára, hogy harcba keveredjünk, hisz nem voltunk elég képzettek arra, hogy más Shinobik ellen harcoljunk, de azt mégsem nézhettem tétlenül, hogy egy lányt rabolnak el a szemem láttára. Végül kiderült, hogy a falut zaklató férfiak valójában csak ittas állapotuk miatt fedték fel kilétüket, és az igazi célpont a lány volt. Nagy szerencsével, és hosszú előkészülettel sikerült megszöknünk a lány elrablóitól az erdőn keresztül, amiben a rablók szerszámaiból és felszereléseiből állítottam csapdákát. Az egyik férfi, feltehetőleg ninja, majdnem kerezstülhúzta számításainkat, mikor kis híján cafatokra robbantott minket. Motoi pont időben érkezett ahhoz, hogy elterelje a figyelmét míg én kereket oldottam a lánnyal. Miután visszaértem Motoiért, a férfit már nem láttam, csak Motoit, eléggé gyatra állapotban, valami szerkezettel a kezében. Pár nap kötelező kórházlátogatás után Motoi útra kelt, hogy megjavítsa a fegyvert, és pedig ezt az időt egy újabb küldetéssel töltöttem. A lányt, akit kiszabadítottunk, kellett elkísérni a határig, ahol szövetséges ninják kísérték tovább. Utunk elég eseménytelen volt, de sikerült jobban megismernem. Rájöttem, miért szökött el otthonról, viszont nem tudtunk rájönni, hogy miért akarták elrabolni. Egy éjszakát töltöttünk el a régi edzőterepünkön, ahol kiskoromban edzettünk Motoival. Nosztalgikus volt a régi viskóban üldögélve nézni a tavat az esőben. Rájöttem, hogy a lány apja, apám szekrényéhez hasonló szekrényeket gyárt, és ő rendbe tudja hozni az ilyen szekrényeket használat után. Megígérte, hogy ha egyszer szükségem lesz rá, akkor majd rendbehozza. Lehet ideje lenne fölkeresnem újra, bér nem tudom, hogy most mre mennék egy olyan szekrénnyel.
Na de már ideje befejeznem az írást, holnap hosszú nap vár rám, ideje bezárni a könyvet.
*Pár ecsetmozdulattal később*
A tinta lassan beszívódik a papírba, és mintha mi sem történt volna, a papír fehér marad. Én fogom magam, elrakom a könyvemet a táskámba, és nyugovóra térek.


-------
Élmény-Második küldetés: Kirándulás az imeretlenbe +4chakra +1000Ryo
+5 ch - Bishamonba történő bélépés
+5 ch - Fára mászás
+5 ch - Vizen járás
-------

Egy esős estén, közelebb húzódva a tűzhöz elővettem naplómat. A pecsétet véremmel feloldottam, majd elkezdtem bele írni, hogy az utókornak meghagyjam miket tanultam, benyomásaimat, érzéseimet. Jó volt tudni, hogy ha nem leszek, valaki, aki méltó rá, elolvashatja majd, és talán segít neki, mint nekem segített képzéseim során.
Az első dolog egy visszaemlékezés volt. Visszaemlékezés egy régi kalandomra egy ismerős lánykával, aki életem során többször fölbukkant.
Nem is beszélhetek másról, csakis kedvenc időtöltésemről, a kardkészítésről. Az első alkalom, mikor szememmel láttam a kard születését, ahogy belelehelték az életet úgymond. Az öreg kardkészítő történetei kardjairól és a régimódi élet, amit folytatott, ami telis-tele volt régi hagyományokkal, és talán babonával is.
Az egész babonáskodás már azzal kezdődött, mikor egy Buddha szobor mellett kellett elmennünk, hogy eljussunk a házikóig, a házikó mérete összehasonlítva az épülettel, amiben a kardok készültek mindent elárult a mesterről. A műhely legalább akkora volt, mint a ház, ez annyit jelentett számomra, hogy életében akkora szerepet kapott a kardkészítés, mint az otthon, ami mindenki számára a legfontosabb dolgok között van. Így visszagondolva sajnálom, hogy nem kérdeztem többet életéről, nem volt lehetőségem megtudni, van e fia, lánya, milyen élete volt, viszont az egész monológja annyira megragadó volt, és annyira lekötött, hogy abban a pillanatban eszembe sem jutott ilyen dolgokról faggatni őt. Talán azért sem, mert számomra is nagyon érdekes téma volt, és én is hagyománytisztelő vagyok. A kardkészítés pedig a történelemben sokszor fölbukkant, és sok kardkészítő vált híres személlyé, ezt nem azért mondom, mert szeretnék azzá válni, inkább csak azért, hogy mennyire fontos a társadalomban.  
A hagyományőrzés és a régi technikák alkalmazása egyben a kihalásuktól való megmentését is jelentette számomra, ezért is érdekelt annyira amit mond, számomra még mindig a misztikummal határos volt, ahogy elkészítette a különleges kardot a kereskedőnek. Igaz nem szívét tette bele, szóval számos ettől sokkal tetszetősebb kardja is lehet, sokkal jobban kimunkált, esetleg nagyobb háttértörténettel rendelkező, amit szívesen látnék, de ez még a jövő, nem tudni mennyit fed fel tudásából, viszont amennyit most láttam, már rengeteg.
A következő bejegyzésemet pedig a fiatal shinobiknak szánom, akik víz elemű chakrával rendelkeznek. Egy képzésen vettem részt, amiben a technika, amit elsajátítottam, a Mizu Bunshin no Jutsut. Egy sajátos képzés volt, ugyanis elveszett ninjáknak szólt, ami sok veszélyt jelentett, hisz sohasem lehet tudni mi történik, és hogy kivel hoz össze a sors. Mi Motoival, hűséges társammal, önszántunkból, saját magunk keresése érdekében lettünk elveszett ninják, nem szerettünk volna a falunkban megöregedni, világot szerettünk volna látni. Visszatérve a képzéshez, először elég szkeptikus voltam, nem tudtam mire számítsak a sok ninjával, viszont hamar több csoportba osztottak minket, ami megnyugtatott kissé, és a környéken nem is találkoztam rám veszélyt jelentő személyekkel. Az első dolog rögtön egy kis feleltetés volt, ami kicsit meglepett, és természetesen én lettem az, akit vizsgáztattak. A válaszom nem volt teljesen helyes, a kérdés viszont nagyon tág volt, így mondhatnánk azt is, hogy nem adtam rossz választ, csak nem volt teljes. Később, mint kiderült, Motoinak is hasonló szerencsében volt része, mint nekem
Egy kicsit beszélnék akkor a technikáról, hogy az olvasó ne csak az élettörténetemet olvassa, és aludjon el e könyv fölött.
Tehát a Mizu Bunshin no Jutsu lényegében egy testen kívüli chakra manipuláció és chakra formálás egyben. Megformázzuk a hozzánk hasonló, mi esetünkben víz elemből, halmazt, amit alakunkra formálunk, és chakránk segítségével irányíthatjuk. Az én trükköm az volt, hogy a chakra formálási technikát a testhelyettesítő technika alkalmazásával ötvöztem egy bizonyos szintig, így nem esett nehezemre hozzám hasonló dolgot létrehozni. A chakra manipuláció volt a nehezebb része az egésznek, amit úgy oldottam meg, hogy egy élettelen tárgyba helyeztem chakrámat, ami igaz, hogy körülményesebb, de könnyebb irányítást tesz lehetővé, hisz koncentrált helyen található, így kevesebb figyelmet kell fordítani a helyes mértékekre. A technika biztosan továbbfejleszthető, de erre még nem volt időm, hogy elgondolkodjak rajta, viszont biztosan van benne potenciál. Miután a chakra formálás és irányítást is kellő -képpen elsajátítottuk és képesek vagyunk koncentrálni a testen kívüli chakra megtartására, a belső magot eltávolíthatjuk, és az irányításra használt chakrát egyenesen a megformázott chakrahalmazra kötjük, amivel a technika teljessé válik, és képesek vagyunk mag nélkül létrehozni, működő, klónjainkat.
Viszont, ha az olvasót érdeklik a különféle történetek, és nem csak tanulás céljából olvassa ezt a könyvet, hanem időtöltés miatt, akkor elmondom, hogy a technikához az ötletet egy szitakötő szolgáltatta. Mindig is mondtam, a tanulásban sokat segít a természet, visszagondolva a vízenjárás is egyike volt azoknak a technikáknak, amiket úgy sajátítottam el, hogy a természetből merítettem ihletet.
A továbbfejlesztésről, tehát céljaimról, pedig annyit szeretnék még ide írni, hogy elképzelhető lehet, hogy a jövőben, a chakra módosításával módosíthassam a klónt, tehát egy sor érdekes technika lesz elérhető, tehát a technika ilyen módon való alkalmazása jó alappal szolgál a különféle, klónokat használó, technikák elsajátításához.

Az éneklő kard
Mizu Bunshin no Jutsu
//Ezt a bővítményt kicsit megkésve postolom, ugyanis a technika tanulása szeptemberben végén végződött (még szeptemberi bővítmény).//