Yamada Kaito

Név: Yamada Kaito
Ország: Villám Országa
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Férfi

Felszerelések:
- Ninja ruházat
- Ninja szandál
- Ninja fejpánt
- Hátizsák (1 db)
- Széles övtáska (1 db)
- Robbanó jegyzet (10 db)
- Elsősegély készlet (1 db)
- Szerszámok (1 készlet)
- Kunai (5 db)
- Shuriken (5 db)
- Wakizashi (1 db)

Kinézet: Haja alapjában véve fekete, de legelöl természetes módon fehér színű. Szeme sötétbarna, átlagos, vagy talán picit, nem túl feltűnően izmos testalkatú. Általában hosszú ujjú felsőt, és térdnadrágot, szandált viszel, melyek sötétkék, és fehér színekben pompáznak. Esetleg itt-ott feketében.

Jellem: Leginkább vigyorogni szokott, szeret másokkal elbeszélgetni, viccelődni. Viszont eléggé komoly is tud lenni. Néha hajlamos a legapróbb jel nélkül is hirtelen, halálosan komollyá válni, de mindenféle képen van oka ezeknek. Szeret segíteni másoknak, főleg, ha ő is jól jár vele. Az edzéseket nem szokása normál esetben túlzásba vinni, kivéve, ha valamire nagyon készülni akar.

Előtörténet: A Villám Országában, Kumogakureban születtem, egész kellemes körülmények között. Édesapám kereskedő volt, anyám pedig csak a háztartást vezette, de így is tökéletesen megéltünk. Egyedüli gyermekként kezdtem el felcseperedni, és mindent meg is kaptam, ami csak kellett, persze nem azt, amit akartam, hanem amire szükségem volt. Kaptam néhány játékot, ételt, ruhákat, szállást, és sok szeretetet. Aztán azért ez az egyedüllétem is megváltozott, amikor három éves voltam. Született egy öcsém, Kazuto. Kezdetben persze én is azt hittem, hogy ezért most kevesebbet fognak törődni velem, de aztán kiderült, hogy mégsem. Sőt, édesapám egyre többet kezdett el foglalkozni velem, bár ahhoz képest, hogy kereskedő volt, meglepően sokat mondogatta, hogy legyen belőlem ninja, és hogy vigyek végbe valami olyat, amire ő nem volt képes. Ezért is volt az, hogy hat éves koromban, elkezdett velem edzeni. És bár kezdetben semmi kedvem sem volt hozzá, apám nem engedett ebből. Bár édesanyám sem nézte túl jó szemmel, de be kell vallanom azt is, hogy sokat segített. Bár harcban, illetve hasonlókban nem sokat tudott tanítani nekem, de a fizikai erőmet sikerült megnövelnünk, és még néhány kunai kést is beszerzett a számomra, hogy azokkal is gyakorolhassam a dobást. Ilyenkor még nem jöttem ki túl jól öcsémmel, bár már viszonylag egész értelmesnek volt mondható kora ellenére, na meg az akkori gondolatmenetem ellenére, de mégsem kedveltem túlzottan. Persze ez, ahogy cseperedtünk kezdett megváltozni, és nagyjából újabb három év elteltével, amikor ő is hat éves lett, apánk őt is elkezdte ugyan úgy edzeni, mint egykoron engem. Persze én sem hagytam abba, sőt én néha még magamtól is, egyre nehezebb, és nehezebb edzéseket csináltam. Igaz ez még meg sem közelítette azokat, amiket a későbbiekben kellett kiállnom, viszont dobálni nagyon is szerettem. Jól eltudtam, vele szórakozni, és egyre jobban is ment, ami miatt még jobban tetszett a dolog. Igazából, már egész jól is tudtam célozni ahhoz, hogy, ha akartam, akkor a legtöbb dolgot már eltudtam, találni. Még hozzá nem is olyan kis távolságból. Talán tehetségesnek is mondhattam volna magamat. Hála annak, hogy öcsém végre elég idős lett, így egymással is tudtunk gyakorolni, ami általában abból állt, hogy versenyeztünk egymással, ki mit tud többet csinálni, vagy tovább. Igen, persze hogy mindig én győztem, mert volt háromévnyi előnyöm vele szemben, de akkor is jó volt az a kis versenyszellem akkoriban. Az edzések mellett néha még apám boltjában is besegítettünk, amiért egy kis zsebpénz is járt a számunkra. Mondanom sem kell, én személy szerint azokat sem éppen játékokra költöttem. Sőt igazából nem is nagyon költöttem belőle, hacsak nem ajándékot vettem valakinek a családból. Már akkor is úgy voltam vele, hogy majd csak akkor veszek bármit is magamnak, ha ninja leszek. És mily meglepő, nem csak én spóroltam erre az alkalomra, csak ezt olyankor még nem tudtam. Na, de essen pár rövidke szó a barátokról is, hiszen ők eddig nagyon kimaradtak. Röviden, nem voltak. Az edzések mellett, sosem volt időm barátkozni, vagy, ha lett volna, akkor sem nagyon foglalkoztam vele. Persze, ha mentünk valahova, mert a szüleimet meghívták, és vittek minket is magunkkal, hogy az ottani gyerekekkel játszunk addig, vagy valami hasonló, akkor tökéletesen jól ki tudtam velük jönni, és ugyan úgy nevettem továbbra is, mint általában. Mondhatni ráfagyott már addigra a vigyor az arcomra. Szép lassan, csak elérkezett, azaz idő, amikor végre jelentkezhettem az akadémiára, és fel is vettek természetesen. Itt már végre olyan edzésben is részt vehettem, ami valóban hasznos volt, és sokat is hajszoltam magamat kezdetekben, a tanulás is egész jól ment, és még egy-két barátra is sikerült szert tennem végre. Bár ez a része kicsit furcsa volt számomra kezdetben, hiszen néhányan szívesen beszélgettek velem, és keresték az én társaságomat is. Igazán boldog évek voltak ezek. Apám, és anyám büszkék voltak rám, hiszen tényleg ninja lesz belőlem, Öcsém persze irigykedett rendesen, nagyjából két évig. Amikor is úgy döntött, hogy mégsem lesz belőle ninja. Inkább olyan kereskedő lesz, mint apánk, és majd átveszi tőle az üzletet. Ezt persze, hogy akkor sikerült eldöntenie, amikor a genin vizsgámra készültem, és zavart is vele eléggé sűrűn, de nem bántam. Rengeteget edzettem a vizsga előtt, néha addig, ameddig össze nem estem. Egyszer azt hiszem úgy edzettem, hogy már észre sem vettem mennyire is vagyok fáradt, aztán edzés közben talált meg az álom. Vagy lehet, hogy ezt pont, hogy csak álmodtam? Fogalmam sincs már. Még a vizsga előtti napon is annyit edzettem, hogy az este nem is volt időm aggódni a másnap miatt, mert, ahogy fejem a párnához ért, már el is aludtam. Másnap, azaz a vizsga napján viszont úgy pattantam ki ágyamból, mintha csak puskából lőttek volna ki. Ebben persze az is közre játszott, hogy tovább aludtam egy kicsivel, mint ahogy terveztem, és ezért futnom kellett az akadémiáig, hogy odaérjek időben, mielőtt elkezdik az elméleti részét a vizsgának. Éppen utolsóként értem be, de nem maradtam le semmiről, csak egy szigorú nézéssel leültettek, és elém helyezték a vizsgalapot. Körben a falak mentén számos vizslató szempár, melyek a puskázók kiszűrésén ügyködtek. Már az első kérdésnél fel is állítottak valakit mögöttem. Még jó, hogy én nem vetemedtem ilyesmire. Eleget tanultam ahhoz, hogy bár nem tökéletesen, de kellő mértékben tudjam, amit kell, és át tudjak menni ezen a teszten. Aztán következhetett a klónjutsu, hát ezt igazán könnyedén sikerült kiviteleznem, amiért meg is dicsértek, pont, mint számos más gyereket is közölünk. Az alakváltás kicsit nehezebb tészta volt, mert előző nap, amikor próbálkoztam, nem nagyon akart jól sikerülni, viszont amikor megkértek, hogy vegyem fel a vizsgabiztos alakját, habozás nélkül formáztam a kézjeleket. Sajnos ez már nem sikerült olyan jól, mint az előző, de az előző napinál sokkal jobban. Egyedül annyi volt a bajuk, hogy a szem színe, és a haj hossza nem volt megfelelő. A páros küzdelemben, viszont nem volt nehéz dolgom, az kifejezetten jól ment. Sőt mi több. Az ment számomra a legjobban az összes közül. Végeredmény képen, valahogy csak sikerült megkapnom a fejpántomat, melynek hála igazolva is lett, hogy átmentem, és hogy végre igazi ninjává válhattam. Édesapám, és édesanyám is nagyon boldogok voltak. De kezdetben egy szót sem szóltak, csak apám nekem dobott valamit. Szinte oda sem néztem az apró tárgyra miközben elkaptam, csak amikor már magam elé tartottam, és szétnyitottam tenyeremet. Egy kulcs volt benne, rajta egy spárgával, ami egy papírlapot erősített hozzá. Nem nagyon értettem eleinte, hogy ez mi lenne, de aztán apám azokkal a szavakkal, hogy „Egy igazi férfi, ha munkát szerez, elköltözik a családi házból, és saját életet kezd.” Elmagyarázta gyorsan a lényeget, majd fojtatta azzal, hogy az a lakás, aminek a kulcsát megkaptam, még az övé volt régen, csak a mi családunknak túl kicsi lenne, de a számomra újból berendezték. És, hogy nem kell aggódnom, hiszen nem költözök így olyan messzire tőlük. Ezt a papír cetli is igazolta, amit hozzá kötözött, és amin a cím volt található. Lényegében nagyjából három utcával költözhettem arrébb. Szívem szerint azonnal rohantam is volna megnézni, de azért előtte még barátaimmal a beígért módon meglátogattuk a kedvenc rámenezőnket, hogy megünnepelhessük a sikeres vizsgáinkat, és csak utána vizsgáltam meg új lakhelyemet. Egy kicsi, lakást, mely nagyjából csak egy konyhával egybenyitott szobából, és egy fürdőszobából áll.