Togashi Kaito

Név: Togashi Kaito
Ország: Szél Országa
Rang: Souryo
Szint: D (Souryo)
Kor: 16
Nem: férfi
Felszerelések:
- Elsősegély készlet: 1db
- Közepes chakra tekercs: 3db (jelenleg mind üres)
- Egy kis doboz író készlet: tinta és ecset
- Tarisznya: 1db
- Bábkar(konkrétan a bal karja)
Kinézet: Átlagos magassággal és testfelépítéssel rendelkező fiatalember. Haja sötét, enyhe kékes árnyalattal, a szeme pedig sötétkék. A bal szeme körül sötét sebhely éktelenkedik, illetve a bal szeme világos színű, mely a gyermekkori sérülésének nyoma. Ruhatára változatos, de általában szeret olyat viselni, ami emlékezteti nemesi származására. A bal karját elrejti, hisz báb végtaggal van helyettesítve.
Jellem: Meglehetősen nagyképű és lenéző. Rég elvesztette a nemesi rangját, de még mindig úgy viselkedik, mintha rangban mindenki más fölött lenne. Ha megbízzák valamivel, azt próbálja minden áron teljesíteni. Nem igazán kedveli a ninjákat, hiszen ők okozták a családjának a vesztét. Yoroi szerint sötétség lakozik a szívében.
Előtörténet:
16 évvel ezelőtt születtem, a Szél országának északkeleti részén, az Eső Országának határához közel. A város neve azt hiszem Echigo volt, a szüleim vezették. Az apám Togashi Yamato, Echigo ura, híres kereskedő volt, míg az édesanyám Hiruko gyógyító volt.
Nagyon könnyű gyermekkorom volt, nem kellett semmit sem nélkülöznöm. Mivel nem született testvérem, így minden az enyém volt amit megkívántam. Ezek után persze azonnal adja magát a kérdés, hogyan lettem szerzetes? Sohasem akartam azzá válni, nem is ábrándoztam arról, hogy valaha az leszek. Tizenkét éves koromig éltem világomat: elkísértem az apámat néhány üzleti útjára, láttam ninjákat és valljuk be, boldog voltam. Egészen a végzetes napig nem tudtam semmit a világ dolgairól, azt hittem, hogy mindenki hasonló idilli életet él. Majd jött az Awa Odori fesztivál.
Ez volt a végzetes pillanat, ami megváltoztatta az életem. Mindenki a tánc fesztiválra készült, az egész város felbolydult. Számos ember érkezett Echigo-ba, de sajnos voltak közöttük olyanok is, akik nem ünnepelni jöttek.
Emlékszem, én is teljesen be voltam zsongva. Egész nap az esti mulatságra készültem. Táncoltunk a többi gyerekkel, játszottunk és hasonlók. Majd eljött az este... Egymás után több robbanás rázta meg a várost, majd hamarosan az egész lángokban állt. Egy ninja csapat támadt a városra, ráadásul a fő célpontjuk az otthonom volt, a palota. Nem emlékszem sok mindenre a támadásból. Épp egy színházi előadásra készültem, pont öltözködtem, amikor egy fickó belépett a szobámba. Nem mondott semmit, egyszerűen csak kiköpött egy hatalmas tűzlabdát, ami nem sokkal mellettem robbant fel. Ezután már csak annyi rémlik, hogy belemar a fájdalom az arcomba és a bal karomba. Végül elájultam, így az otthonom pusztulásáról nincs emlékem.
Ezt követően kerültem a Szél Templomába, egyenesen Yoroi miko keze alá. Az útról kevés emlékem van, többnyire ájult voltam. Néha láttam egy férfit, aki fölém hajolt, hallottam egy hangot ami próbált megnyugtatni. Majd nem tudom mennyi idő után magamhoz tértem. Ekkor már a templomban voltam, egy kevésbé kényelmes ágyban. A bal karom hiányzott, ráadásul a fél arcomat is kötés fedte. Nem voltam jól, nagyon nem.
Hetek teltek el, mire felépültem. Nehezemre esett beszélni, alig tudtam járni, ráadásul alaposan lefogytam. Viszont éltem! A mai napig nem tudom ki volt a megmentőm és ki vitt a templomba. Az biztos, hogy az egyik szerzetes, de a kilétére nem derült fény. Ezt követően a szerzetesek befogadtak maguk közé és megkezdték a kiképzésem. Úgy gondolták én is egyike vagyok azon árváknak, akik rászorulnak a segítségükre. Mivel nemesi családból származom, számos olyan dolgot már tudtam, amit a többiek nem: matematika, történelem, kultúra és hasonlók. Így számomra elég könnyen ment a felzárkózás a többiekhez. Megtanultam számos rítus elvégzését, a vallásunkat, ráadásul nem csak szellemileg, testileg is képeztek. Yoroi miko-tól kaptam egy bábkart, amit megtanított használni. Ennek köszönhetően mondhatni én is teljes életet élhetek. Ezen kívül a papnő megtanított az alapvető báb irányításra. Azt mondta, igaz hogy nincs saját bábom, de ha egyszer eljön a napja, akkor akár Fuji szobrát is képes leszek irányítani. Majd egy nap jött a hír, hogy hatalmas háború tört ki.
A templomban minden megváltozott. Számos menekültet fogadtunk be, számos sérültet láttunk el. Én is kivettem a részem a segítségből. Számos sebet bekötöztem, számos gyermeket megetettem, megitattam és próbáltam tartani bennük a lelket. Gyakran járt azon az eszem, hogy vajon mi lehet az egykori otthonommal. Végül rákérdeztem Yoroi-ra, aki elárulta, hogy a háború kitörését követően egyike volt azon településeknek, amit az ellenséges erők elsöpörtek. Ettől még jobban elmélyült a gyűlöletem a ninják iránt.
Végül a háború befejeződött, a legtöbb menekült pedig hazatért. Yoroi ekkor úgy döntött, ideje megtartani a Souryo vizsgát. Az elméleti vizsgán leginkább vallástörténeti kérdéseket kaptam, illetve számos rítust be kellett mutatnom, amit szerzetesként tudnom kellett. Ezt követően harci bemutatót kellett tartanom. Mindenki mást és mást választott, jómagam a bottal való harcot. A vizsgán sikeresen átmentem, azonban az öregek nem igazán akartak megadni nekem a Souryo rangot. Mind egyet értettek abban, hogy sötétség lakozik bennem. Így hát még egy vizsgán át kellett esnem. Különböző kérdéseket tettek fel nekem, mint például mit csinálok, ha egy éhezővel találkozok az utam során. Végül egy több órás megbeszélés után én is tovább léphettem rangban.
Ezután viszont már nem maradhattam sokáig a Templomban. Yoroi úgy döntött, összeállít egy csapatot, akik Sunagakure-ba mennek, hogy segítsenek a falu lakóinak visszatérni a régi kerékvágásba. Én is a csapat tagja lettem, így kerültem ide.