Kuroba Kaito

Név: Kuroba Kaito 
Ország: Tűz országa
Rang: Chuunin
Szint: C
Chakraszint: -
Nem: Fiú
Kor: 20
Elsődleges elem: Katon
Kinézet: Vöröses haj, benne fehér melírral. Otthoni öltözete a lila szerkója, különböző mintával és egy térd alattig érő szintén lila nadrág. Általában ezt szokta viselni, ritkán bújik Chuunin öltözetbe.
Jellem: Gyerekkorában még nem volt komoly a természete. Akár csak a társai, inkább a szórakozással foglalkozott. Szerette a kreatívoskodást, így amihez ez kellett abban tudott ügyeskedni. Chuuninként már sokkal komolyabb és társaival is jobban foglalkozik. Nemtörődömsége ritkán kerül csak elő, de ha ellenkeznek vele akkor mindent megtesz, hogy a maga elveit kövesse.
Felszerelések: 1 Katana
Technikák: 
E szint:
Shushin no jutsu (Fürge Test technika)
Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
Bunshin no jutsu (Klón technika)
Kawarimi no jutsu (Testhelyettesítő technika)
D szint:
C szint:
Katon: Ryuuka no Jutsu
Katon: Housenka no Jutsu
B szint:
A szint:
S szint:
Előtörténet:
Konoha egyik eldugottabb részében születtem. A családom sose szerette a városi nyüzsgést így a falu szélén kerestünk még jó régen otthont magunknak. Én itt születtem és láttam meg a napvilágot. Apám, Kuroba Nasaki és anyám, Kitsune Sora. Mindketten ninjaként tevékenykedtek és az életükbe én csak úgy beestem. No nem szó szerint csak egy bizalmas estén megtörténtek a dolgok és úgy döntöttek felőlem, hogy kelleni fog egy olyan személy a családban, aki tovább viszi a nevet.
Nem éltünk olyan szegényes környezetben, mint ahogy azt bárki láthatná. Habár házunk nem egy puccos villa, de mégis jól élünk ott. Egy egyszerű, japán építésű házikó, ami körül szinte teljesen erdő van. A legtöbb lakó mára már beljebb költözött, nehogy idegen ninjak áldozatává essenek, hiszen itt könnyen lecsaphatnak rájuk, ha nem tartózkodnak annyira bent. Érdekes mód, nekünk sok bajunk még nemvolt ezzel. Bár... Amikor háborúztak még az emberek eléggé nehéz volt hazatérni, valamikor hónapokig nem jártunk otthon, mert nem volt biztonságos, de akkor még kicsi voltam és ezeket csak apám mesélte nekem amikor idősebb lettem. Apámról szólva mindig is nagyra becsültem, de amikor 16 éves voltam elbukott egy A osztályú küldetésen. Anyámmal azóta egyedül élek, bár manapság nem igazán vagyok otthon.

Az akadémia, avagy a Genin rang megszerzése:

7 évesen írattak be az akadémiára. Kezdetben mindenki az ellenszenvesem volt, mert mindig késtem az órákról és emiatt kaptunk a tanítások végén, persze sose késtem egyedül. Volt pár nagyon jó barátom, akikkel mindig elmentünk egy kicsit a játszótérre tanítás előtt. Bármennyire is próbált az apám nevelni, ebben a korban nekem nehezemre esett kimaradni a buliból. Egyik nap Kotoki elhozta a kutyáját, hogy majd azzal eljátszunk egy kicsit tanítás előtt és mielőtt elkezdődik az óra sebtiben hazavisszük és visszamegyünk, hogy max 10 perc késésünk legyen. Lett abból fél óra is, mert megálltunk enni egy rament, ha már útba esett. Ketten ettünk egyet, mert csak összedobtuk a pénzünket és ennyire futotta, de aztán a suliba is beértünk végül a reggeli után. A sensei természetesen rendesen leordított minket, de ezt addigra már megszoktuk, de azt nem, hogy most a nap végén bent tartott minket - ilyenkor olyan 9 éves lehettem - és parancsba adta, hogy tegyük rendbe az osztálytermet és a késésünk végett kaptunk fél óra edzést. Konkrétan szólva az alakváltást kellett annyira begyakorolnunk amennyire lehetett. A sensei alakját kellett fölvenni kisebb nagyobb sikerrel. Ez a technika jóformán csak attól függ mennyire kreatív az ember. Attól persze még nem sikerült. A chakránkat is fuccsba dobtuk, mert jó párszor eljátszatta velünk a sensei az alakváltást, de akárhogy próbáltuk ez csak egyikünknek jött össze. Miután a plusz tanításnak vége lett mindannyian Hiroka köré gyűltünk, pontosan csak hárman, hogy kérdőre vonjuk.
- Tudjátok apám mindig is edzett velem. Ahogy leadom neki mi volt mondjuk ma a suliban ő rögtön számon kéri és szó szerint bevasalja rajtam, amíg nem tanulom meg. A jutsukkal is így van, bár ez a technika még nem került elő annyiszor, de mégis sikerült megcsinálnom most. Ez csak ennek köszönhető.
Mindenki megértette az üzenetet, de ettől függetlenül a maradék időnket az akadémián végig hülyéskedtünk. Mondjuk ezután a történet után én is volt, hogy félénken, de megkértem apámat, hogy segítsen nekem a tanulásba így év végén sikerült letennem a Genin vizsgát, amin a Bushin no jutsu volt a tételünk. Két éve kezdtük el csak tanulni ezt a jutsut, de így is akadtak benne nehézségek. Az elején létre se tudtuk hozni a másolatot és utána is csak félre sikerült. A plusz óráknak köszönhetően megtanultuk használni, a vizsga időszak közeledtével egyre inkább pedig mi akartuk, hogy foglalkozzunk velünk a sensei, hogy fejleszteni tudjuk a képességeinket. A Genin vizsgát lezáróan beosztottak egy három fős csapatba Hagano Yuki és Takahata Misaki társaságában.

Genin élet:

A mesterünknek Yusaki Ren lett beosztva. Első küldetésünknek az ő legyőzése volt a tét. Előtte még a senseiről annyit, hogy mikor belépett az akadémiára mi már alig vártuk és Yuki még virágot is hozott neki, megköszönni, hogy felügyel majd minket. Ren-senseit persze meglepte eléggé a dolog, de mi örültünk annak, hogy legalább nála jól indíthattunk, nem úgy mint az akadémián. Habár Yuki és Misaki ritkán voltak a baj közepén, de velük is előfordult néha, hogy bele lettek rángatva a bajba. Visszatérve. A tanárunk egy jól kidolgozott, láthatólag nem agresszív természetű egyén volt. Mondjuk a virágokon meglepődött szóval akkor már valahogy értettük azt, hogy nem az ilyesmihez van hozzászokva. Ezután megbeszéltük, hogy egy ismerkedéssel fogunk kezdeni. Kimentünk az akadémia mögötti kis erdőbe, hogy ott társalogjunk. Leültünk hárman egy farönkre a sensei pedig elénk egy nagyobb kőnek támaszkodva figyelt ránk.
- Akkor? Ki lesz az első? Amit tudni szeretnék egyrészt a nevetek, másfelől viszont az hogy mit szerettek csinálni... mik a gondolataitok a jövőre tekintve? És még amit el tudtok mondani magatokról - magyarázta el a bemutatkozást.
- Majd én! - kelt fel Misaki. - A nevem Takahata Misaki. A kedvenc időtöltésem hát... az akadémián mindig az volt, hogy végig aludtam az órákat és csak az eleje, vége maradt meg..., de ezenkívül meg a szórakozások, amiket együtt töltöttem a barátaimmal. Hogy ha tényleg valami konkrétra céloz akkor a dolgok gyűjtése. Mindig összeszedek magamnak valamit, ami emlékeztet egy régi emlékre vagy vicces pillanatra. A jövőről meg csak annyit, hogy jó ninjava akarok válni, akinek egyszer lesz egy olyan szép lány az életében mint... - nézett vörös képpel Yukira.
- Rendben van. Következő?
- A nevem Hagano Yuki! Kezdve az álmommal... Egy olyan ninja akarok lenni, aki jól ért a számára kiszabott elemhez. A kedvenc időtöltésem amikor a macskámmal vagyok vagy pedig amikor egy könyvben mélyedek el az is jó nekem.
- Értem. Utolsó...
- Hm. A nevem Kuroba Kaito. Kedvenc időtöltésem manapság az edzés. Ha haza megyek akkor is ezen jár az eszem vagy az alváson, ha éppen a kimerültség magaslatán állok. Az álmom az, hogy... Hát... Nem tudom... Talán... Csak szeretnék én is egy olyan jó ninja lenni, aki képes kiállni a falujáért és megvédeni azokat, akik mindig vele vannak, akár testben akár lélekben, de mindig számíthat rájuk - persze... én mondtam akkor a legnyálasabb szöveget talán, de nem érdekelt. Az álmom úgy is változott már azóta. Amúgy is régen történt ez az egész... Majd kitalálom egyszer mi az életcélom, még fiatal vagyok. 
A bemutatkozásunk után vette kezdetét a komoly dolog és most vissza is térünk ahhoz, hogy 3 - 1 meccset kell játszanunk Ren ellen.
- Ha nem sikerül legyőznötök mind megbuktok és kezdhetitek elölről a sulit! Ezzel kezdjük is el a küldetéseteket! - majd a szemünk láttára eltűnt a semmibe. Barátok voltunk, de most a tét nagyon fontos lett. Ha vissza küld minket akkor mi faragunk rá. Szerencsére se Yura, se Misaki nem voltak önfejűek, hogy most elkezdjék keresni.
- Yuki! Te figyeld, nem e támad minket valamelyik oldalról vagy fáról! Misaki! Állj készenlétben a shurikeneiddel hátha ő is fegyvert fog használni! - én pedig előkaptam a katanam, hogy azzal indítsuk el a támadó-védelmi vonalunk, ami ha három fős is volt, de legalább egy kicsit kiterveltebb mint az, hogy mind induljunk neki fejjel a falnak. Nem tudtuk hol rejtőzhetett el a sensei mégis lesből figyelhetett ránk, mert egyik pillanatban a bozótból fegyverek szálltak ki. Erre én nem mozdultam, Misaki meg hárította a támadásokat. Már majdnem elértük az erdő végét amikor füstbombák állták az utunkat és mire észbe kaptunk Yuki eltűnt mellőlünk. Misaki egyből utána ugrott, de egy fa az útját állta. A füstben nem látta, hogy van ott bármi is és a szemét is zavarta így eléggé nehézkes volt. Ahogy elkezdett feloszlani mi már futottunk kifele. Csapdába estünk! A "kedves" tanárunk lerakott egy drótot mialatt mi a füstben bolyongtunk, hogy biztosan megbotoljunk benne és újabb fegyvereket kaptunk támadásnak. A kardommal úgy ahogy tudtam hárítani, de leginkább a lábamat érték csak vágások és Misaki is hasonlóan volt.
- Most merre Kaito?
- Feloszlott a füst, de Yuki nem tud most segíteni nekünk. Biztosan volt annyi esze, hogy lekötözze és elvigye valahová. Szóval te elmész és kiszabadítod őt én pedig...
- Na ne is álmodj róla! Együtt mentjük meg Yukit és hárman majd befejezzük a küldetést - nem álltam le vitatkozni. Próbáltunk jeleket keresni, amik arra utalhattak, hogy arra vittek netalántán valakit, de volt olyan okos, hogy a fákon ugrált el és nem a talajon. A minap esett így biztosan meghagyott volna pár nehézkes lépés nyomot. Egyik pillanatban mindketten megfordultunk. Éreztük, hogy ott van mögöttünk és minket figyel. Misaki eldobott kettő shurikent, de semmi reakció nem lépett fel. Gondoltuk, csak a képzeletünk játszik velünk, de akkor már nem így véltük amikor Yuki hangjára lettünk figyelmesek. Egyből a hang irányába eredtünk és ott volt a barátunk, de már kábultan.
- Az a szemét... Ezért elkapom!
- Várj! Misaki, nyugodj meg és koncentrálj. Megtaláltuk Yukit, úgyhogy most annyit tehetsz, hogy figyelsz rá és én elindulok megkeresni a senseit - társam most is meg akart akadályozni, de már előtte eliszkoltam, hogy Ren-re bukkanjak.
- Oh... A kis bátor egyedül vágott neki az erdőnek... - szólalt fel egy fa mögül.
- Hm... Ha már itt vagyok legalább lejátszhatnánk! - rántottam elő ismét kardom és nekirontottam. Persze hárította a támadásomat és mire észbe kaptam már a többiekkel együtt ültem ugyanazon a farönkön, ahol a megismerkedés zajlott le.
- Gratulálok! A csapat holnap elkezdi az első küldetését! Yuki, a szabaduló képességed lenyűgözött, mondjuk egy lánytól nem is várhatok mást. Misaki, te kicsit lobbanékonyan vetted fel sokszor a helyzetedet, de legyen! Nem rohantál végül is Kaito után, hanem a csapattársad mellett maradtál, aki ki volt ütve. Kaito, jó volt a vezetői és taktikai képességed, de itt a végén ejtetél egy kisebb hibát, hogy egyedül próbáltál meg kiállni velem, holott tudtad semmi esélyed nem lesz. Szép kis csapat leszünk majd mi, én most távozok! - köszönt el tőlünk és hármasban elmentünk falatozni egy jót.
Otthon apám nagyon örült, hogy 12 évesen elvégeztem az akadémiát és csapatba is tudtam lépni, ráadásul a gondolkodásom miatt is kaptam külön dicséretet.
Igen... Mondhatjuk, hogy akkor még minden szép és jó volt.

Csapatban voltunk..., de egyszer minden véget ér:

Számos küldetésünk közül ritka volt a nagyobb feladatok közé sorolható. Mondjuk még frissen végzettek voltunk így nem is gondolhattam, hogy egyből belecsapnak majd minket egy olyan küldetésbe, ami fontos dolgokról fog dönteni. Sokszor mondjuk egy egyszerű vadászat vagy segítés is boldogan alakult és legalább boldogan értek véget. Mint mondtam ritkán kaptunk erősebb kategóriájú küldetéseket mint D szint, de egyszer Misaki kierőszakolta, hogy most már ideje lenne valami kemény dolognak, amin rendesen megizzad az ember, amiben van harc és izgalom. Nagyjából így vázolta fel akkor nekünk. A Hokage elgondolkodott mit is tehetne ez ügyben, de éppenséggel semmi olyan feladat nem volt, amire minket beoszthattak volna. B vagy A szintű küldetésre mégse küldhettek volna egy frissen végzett Genin csapatot. Egy hónapig így ment az egész utána át álltunk a Ren-nel a küldetések mellett az edzésre is. Kezdetben csak annyiról szólt ez a bizonyos edzés, hogy tartsuk szinten a chakránkat és fussunk fel a fákra. Először őrült ötletnek hangzott, de miután a sensei megcsinálta valahogy nem tűnt annyira könnyűnek a dolog. Sokszor nekirugaszkodtunk a fára mászásnak és pár nap alatt, de végül elsajátítottuk. Jött a következő menet a vízen járás. Ezen még én is kacagtam egy csöppet, de ezt is bemutatta Ren így biztosak voltunk benne, hogy már nem tréfál. Ázott kutyát csinált belőlünk ezen edzés alatt, de elsajátítottuk és ez volt a fő.
- Kitudja... Lehet mégis csak kicsikarok belőletek valamit, ami erőnek nevezhető. Még nem mondtam nektek és bemutatni se nagyon volt lehetőségem, de akkor most elárulok magamról valamit. Jól bánok a tűz és szél justukkal, amik ha jól használod őket együtt akkor halálos fegyverek is lehetnek. Persze sok erőmbe telt és két elem irányítása egy egyszerű ninjanak nem is könnyű dolog, de látjátok! Talán ti is képesek lehettek egyszer erre. Fogjátok ezeket! - dobott mindhármunk kezébe egy-egy chakra érzékeny papírt. - Áramoltassatok ebbe egy kis chakrát és akkor megtudjuk kihez milyen elem való.
Az én papírom elégett, Yukié kettészelődött és Misakié pedig összemorzsolódott.
- Rendben, ezek szerint Kaito tűz, Yuki szél és Misaki föld elemet birtokol. Ha gondoljátok mindhármótoknak meg tudok tanítani majd egy technikát. De csak miután lezajlott a Chunin vizsga, ami jövőhéten lesz. Ha úgy gondoljátok titeket is benevezhettek rá, de ha visszamondjátok a felkérést akkor maradhattok és végignézzük majd mire jutnak a többiek. Nem fut el az idő... Csak engem is megbíztak felügyelőként a vizsgán és egy ilyen jeles eseményen muszáj részt vennem, ha megkérnek.
Értettük Rent, de így most magunkra maradtunk és önmagunkat edzhettük. Apám örült persze, hogy az ő génjeit örököltem és nem anyámét, aki víz elem használó volt. Hát igen a két ellentét, ritkán jöttek ki jól, de mivel alig voltak otthon így nem is torkollott minden beszélgetésük óriási nagy csatákba. Azért csak megértették egymást, ha már több mint... 13 éve házasok... Asszem... De gondolom több. Reggel a mellettünk lévő tónál kötöttem ki.
- Gyerünk fiam ne aludj! Ma megtanítalak egy olyan technikára, ami jól fog jönni neked majd a csatákban - apám erre felugrott a levegőbe és kézjeleket formálva belőtt három tűz gömböt a vízbe. - Na? Mit szólsz?
- Tök király! Taníts meg rá!
Elmagyarázta a használatát és hogy a számban kell létrehoznom a kis tűzgömböket egymás után, de ha nem vigyázok könnyen megégethetem magam. Hiába fogtam fel ezt a megégetés dolgot nem akart egyből létre jönni a technika és ha igen is maximum egy, a második már a számban ragadt és megégetett. Így zajlott ez nagyjából két hétig. Amikor sikerült elsajátítanom végre akkor rettentően boldog voltam, hogy egy ilyen jutsu van a birtokomban.

Eljött a Chuunin vizsga:

Miután az elsőnek vége volt és ki lettek hirdetve az az évi Chuunin választottak a következő évi helye is meg lett jelölve Sunagakureban. Neki vágott kis csapatunk az útnak és a sok felkészülés ellenére is izgultunk, féltünk. Az út alatt a sensei nyugtatott bennünket, hogy nem kell félnünk, nem lesz semmi gond és ha nem megyünk át legközelebb majd újra próbáljuk. Cseppet sem lettünk nyugodtabbak. Amikor elértük a homokkal telített övezetet már tudtuk nincs mesze a város, főleg mert ninjakba futottunk bele, akik szintén a városba tartottak. Velük tartottunk és a kijelölt vizsga helyszínre fáradtunk. Nem kerítem a szót. Csupa ismeretlenbe botlottunk bele, akikről ezelőtt még csak fogalmunk se volt. Az  első vizsga részben egy homok alatti barlangba vezettek minket. Onnan kellett kijutni a másik kijáraton keresztül. A vak sötétben persze nehézkes volt, de sok falat is felállítottak nekünk vagy valami olyasmit, tapintásból megállapítva. Párszor zsákutcába is futottunk és néha még emberekbe is belefutottunk. Elég nagy volt és nehéz lett volna elsőre megtalálni a kijáratot. Mikor kiértünk már két csapat kint volt így mi lettünk a harmadikak.
A második fordulóban küzdelem volt, és az első meneten végül 13 csapat jutott csak tovább a meghatározott időértéken belül. A küzdelem 3-3 elleni volt. Kiegyenlített, de mégis... az egyik csapattal akivel éppen végeztünk már megjelent egy másik és ez megnehezítette a dolgunk, szerencsére nekik ez volt az első éve és még kisebb volt érezhetően a tapasztalatuk. Miután elbántunk velük is a hatalmas homok tömbök között megpróbáltuk a kijutást. Mivel ezek között folytak le a küzdelmek egyfajta arénaként szolgálva nekünk. A homok vissza húzott és nehezen lehetett rajta felmenni, sőt először lehetetlennek bizonyult, de egy kicsit tudott segíteni a talpunkba koncentrált chakra. Kiértünk végül nagy nehezen és büszkén bejutottunk a top háromba. Itt elosztották a csapatokat és mindenki mással harcolt egyéni küzdelemben. A taktikus gondolkodás most is segített ellenfelemmel szemben. Felülkerekedtem rajta és a győzelemmel együtt a Chuunin megnevezést is elértem. A csapatból Yukinak is sikerült és a legközelebbi vizsgán már Misaki is átment és ekkor jött el a búcsú ünnepségünk is.

Kezdet, az első küldetés mint Chuunin:

A csapatunk feloszlása előtt megünnepeltük, hogy mind a hárman átléptük ezt a szintet. Misaki nehezen küszködött a könnyeivel, mert tudta holnaptól már alig fogunk találkozni.
- Ne sírj Misaki! Légy büszke magadra, hogy eljutottál idáig a társaiddal. Aggódnod pedig nem kell, egyedül is elég erős leszel majd és ha olyan feladatra leszünk beosztva egyszer akkor talán újra összehoznak minket. Mindenesetre most mennyünk haza. Holnap érdekes nap fog rátok várni.
Na igen. Amíg Misaki nem teljesítette a Chuunin rangot addig visszavonultam és megtagadtam a parancsokat, amikre engem osztottak be mint csapatvezetőt. Nehezen értette meg a Hokage, hogy nem vállalok el bizonyos feladatokat, de a búcsúzó utáni időben már magamtól is elmentem, hogy küldetést vállaljak és az első egyedüli feladatomon egy 4 fős csapatba osztottak be. C osztályú küldetés, amin részt vett 2 Chuunin és 2 Genin is. Nevük megjegyzésére nem volt sok időm, mert azonnali felderítésként indult el a küldetés. A falu környékére elméletileg betolakodók érkeztek és az Anbuval könnyen elbántak. Persze itt nem is értettem, miért csak C besorolást kapott a küldetésünk és miért küldtek mellénk kettő Genint?
- Kaito! A két Genin csak elterelésre fog kellenni mialatt mi a háttérben meghúzódunk. Talán veszélyesebb lesz mint gondolnánk, de ha minden igaz akkor elég hamar be tudjuk fejezni. Alig 13 km-re van az ellenség a falutól és az Anbu infói szerint csak 5-en vannak és csak kettő rendelkezik elemmel a többi a háttérben maradt az ellentámadások során. A küldetésünk az elpusztításuk lesz. Ehhez kaptunk kettő kisegítőt. Jegyezted mi lesz a feladat? Mi megvárjuk, amíg a Genineink eljátsszák a szerepüket, ami az lesz, hogy az ellenségnek nekirontanak, de el is menekülnek - komoran néztem rá, hogy ezt mégis hogy gondolja... - Nyugalom! Nem lesz semmi bajuk. Attól, hogy fölényben van az ellenség még nálunk lesz az irányítás. Főleg, mert mielőtt az ellenség ide ér használom a Heves Vízhullám jutsumat, így a környéken lesz annyi víz, hogy egy elég sűrű ködöt hozzak létre. Innentől már csak az a kérdés, hogy mennyire tudsz fülelni az ellenfeledre, hogy aztán létre csald. Eközben a Geninek megbújnak valahol, hogy mi gondtalanul végezzük a dolgunkat. Különleges technikával nem rendelkeznek és egyenlőre még nem annyira képzettek így ez a legjobb, amit tehetünk az érdekükben - fejezte be.
Ahogy elmondta, az 13 km-re azon a helyen ahol ellenségeink el fognak haladni, használta a jutsuját, de a köd egyenlőre még távol maradt. A két Genin leugrott a fáról és az erdőben sétálgattak, mint akiknek semmi dolga nincsen most. Fejükről persze előtte levették a fejpántot, hogy egyszerű embereknek tűnjenek és ne keltsenek majd gyanút az ellenségnek, legalábbis az első pillanatban. A támadóink végtére is nem tudhatják, hogy esett e itt a napokban vagy pedig sem. Minden kész volt, a földön ott voltak a kellő kisebb-nagyobb pocsolyák, a két ifjú pedig lent várt az ellenségre, akik hamarosan megérkeztek. Amint kiszúrták őket a Geninjeink eldobtak feléjük pár fegyvert majd a háttérben közben Chunin társam használta a Köd rejtek jutsut és hamarosan nagy palást fedte a környéket. A két ifjú már biztonságos helyen volt, mi ketten pedig harcba lendültünk. Előzőleg megbeszéltük, hogy a Housenka no Jutsuval fogok becélozni a ködbe közben táram figyelte, nehogy véletlenül is meglógjon egy is akár. Ezt követően a már kifeszített dótokat lobbantottam lángra, minek az lett az eredménye, hogy két üvöltés hallatszott a köd rengetegjében. A támadás következő fázisában beugrottam a ködbe és kardomat biztosan tartva haladtam a fáról fára, míg egy földön fekvő emberre nem bukkantam. Égési sérülés volt rajta így biztosan ő lehetett az egyik, akit sikerült eltalálnom. Beleszúrtam a kardomat ezzel biztosítva azt, hogy többé már nem kel fel. Újabb üvöltést hallottam és egy test esett le a fáról. Szerencsére nem társam, hanem egy újabb ellenfél, de ha társam itt van akkor én nekem is vigyáznom kell nehogy esetleg ellenségnek gondoljon. Gyorsan felszedtem a sátorfámat és eltűztem onnan. Miután megálltam egy kissé biztosabb helyen utána számoltam és már csak két ellenfél maradt, ha társam el nem intézte őket. Kinézem mondjuk belőle, mert ha a fákon le tudott verni így valakit... Nem folyattam tovább a támadást és inkább a Genineket kezdtem el keresni, akik egy szikla mögé rejtőztek el. Miután a köd feloszlott Chuunin társam vissza is tért hozzánk, hogy közölje végeztünk a feladattal és mehetünk jelenteni. Nem volt annyira rémes a küldetés, de attól még eléggé bizonytalan volt, hogy mi lesz majd. A lényeg, hogy megcsináltuk és nem esett senkinek baja.

Most:

20 éves vagyok és jelenleg is Chuunin. Első csapatom óta már rengeteg küldetésen és megannyi más feladatban volt részem. Az apám 16 éves koromban meghalt, de ezt már az elején is megemlítettem. Megrázott a dolog és komolyabban kezdtem venni a dolgokat. A küldetésekkel is így voltam, próbáltam a társaimra vigyázni, hogy nekik ne ez legyen a sorsuk. Párszor még összefutok régi társaimmal és jó visszagondolni azokra az időkre, amiket együtt töltöttem velük. Anyámmal törődök a feladataim mellett, hogy ne mindig apán bánkódjon, de ha azt veszem sokszor eszébe se jut. Mindenesetre büszke vagyok magamra, hogy eljutottam idáig és még az utamnak nincs vége.