A nagy vízesés

3 posters

Go down

A nagy vízesés Empty A nagy vízesés

Témanyitás  Kanmiru Szer. Márc. 31 2010, 22:56

Takigakure tavának levezető vízesése, amiről a falu a nevét kapta. A vízesés a magas területről lefelé menet eltűnik a hegységben, majd később tűnik újra elő a hegység lábánál, egy hatalmas tó formájában.
Kanmiru
Kanmiru
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándorló szerzetes ninja
Chakraszint: 310

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Pént. Aug. 27 2010, 15:06

A magasból alázúduló víz páráját messzire fújta a szél, a partot apró vízcseppek permetezték végtelen mennyiségben. Genji a vízesésnek helyt adó magaslaton. Utcai szerelésben, kissé álmosan támasztotta hátával a fát, ami árnyékot vetett ülőhelyére. Valami lágy elektrojazzt hallgatott, közben egy frissen kiadott regényt olvasott egy távoli föld írójától. Kora délután volt, a Nap sugarai halvány szivárványt képeztek a vízesés sűrű párájában. Genji a regény sorai közé merült, szinte teljesen kirekesztve a külvilágot. Furcsa módon a dallamok mintha a regényhez igazodtak volna, a cselekmény mozgalmasabb részein felerősödött, lüktetni kezdett a zene. Már-már idilli helyzet volt, és Genjit le is nyűgözte volna az érzés, csak hát... szinte minden álló nap ezt csinálta, és sokat veszített így varázsából az egyébként csodás elfoglaltság. De mindez nem kedvetlenítette el, és kitartóan olvasott tovább és tovább a lombkorona által megszűrt napsütésben.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Kedd Dec. 14 2010, 18:33

Genji lassan feltápászkodott az edzőterep talajáról, hátára kapta zsákját, és követte tanárát. Végighallgatta a gyorstalpalót, első blikkre nem tűnt túl nehéznek. Nem bízta el magát, de az esetleges problémák jelentős részét sikerült figyelmen kívül hagynia - végtére is relatíve kezdő volt. Lassan a vízeséshez értek, pontosabban az aljánál található tóhoz, melyben a magasból lezúduló víztömeg gyűlt össze. A megszokott gőzfüggöny ma kivételesen vékonyka volt a vizes sportokhoz megfelelőnek egyáltalán nem nevezhető időjárás miatt. Kicsit távolabb álltak meg a dühösen hullámzó területtől, mivel egyenletes vízfelületen azért még mindig könnyebb megállni, mint azon. Genji lehajolt, kezével megvizsgálta a víz hőmérsékletét. Idegein enyhe hideghullám csapott végig, úgy gondolta, ideje felkészülni egy kellemes megfázásra. A shinobik ugyan képesek természetfeletti erők kifejtésére, és átlagemberek számára ismeretlen akadályok leküzdésére, de az immunrendszerük épp olyan, mint az átlag halandóké.
Ahogy ebbe beletörődött, kiegyenesedett, és megszabadult a táskájától és a kabátjától.
- Mit javasol, mennyit tartsak magamon a ruháim közül? - kérdezte Youjintől. - Nem áll szándékomban mindenemet eláztatni, de nincs kedvem az elkövetkezendő napot meztelen rohangászással tölteni. - folytatta mosolyogva. Nem volt szégyenlős, de a pár napja ismert tanárokkal kapcsolatban azért voltak fenttartásai.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Szomb. Dec. 18 2010, 12:12

Nos a sensei kicsit nehezen fogadta a kérdést, megjelent a kis mangacsepp a feje felett. Úgy tűnik ő azért kevésbé szereti a meztelen embereket, legalábbis ilyen helyen.
- Én jobban érezném magam, ha mindent magadon hagynál...heh - mondja kicsit zavarban, de utána kihúzza magát - Nos, akkor emlékszel arra amit mondtam? Csak áramoltasd helyesen a talpad körül a chakrát, és próbálj ne sziklára esni.
Nos igen, a gyorstalpaló tényleg gyors volt az előbb, de nem mintha többre lenne szükség hozzá, nem egy S szintű technika amit csak a jouninok ismernek, szóval nem bonyolult. Nekidől a korlátnak, és figyeli, hogyan próbálkozol, és közben még egy magazint is elővesz a divatról, bár mivel állandóan jounin ruhában van ezért kevés ideje lehet hasonló ruhákban pompázni, mint ami abban az újságban van.
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Szer. Dec. 22 2010, 17:45

Megelégedett a kabáttól történő megszabadulással, és a partra állt. Becsukta a szemét, bemelegítésként a teste minden pontján végigküldte a chakraáramlatokat. Aztán az egészet a talpaihoz koncentrálta, és az egyik lábát a vízre helyezte. Lassan ráengedte a súlyt, és a víz megtartotta. Áthelyezte a súlypontját a vízen tartott lábra, de ekkor a víz egy pillanat alatt utat engedett a súlynak, és bokáig a hideg folyadékba süppedt. Agyán két szó haladt végig ekkor: vízhatlan bakancsok. Most már mindegy volt, kilépett a hidegből és csöpögő lábfejét a másik mellé helyezte a szárazföldre. Újrakezdte az egészet, elölről. Kicsit több chakrát eresztett a vízen tartott lábába. Lassan ismét fellépett a vízre a másik lábával is, és a víz most megtartotta. Igaz, az erek pattanásig feszültek a testében, annyira koncentrált. Két lábbal szilárdan a vízfelszínen, nem rossz. A kellemetlen rész persze ezután jött: amint elemelte az egyik lábát a vízről a másik lábon létrejövő súlytöbblet egy pillanat alatt keresztültolta a genint a hideg vízfelszínen, és bár a víz nem volt túl mély, a furcsa helyzetből adódó egyensúlyvesztés nyakig elmerítette. A hideg miatt magában szitkozódva, víztől csöpögő ruháiban a partra mászott, és újra kezdte, most valami köztes chakramennyiséggel, hátha az jó lesz. Nem látott fejben kidolgozható megoldást a helyzetre, ez a feladat a hibákból való tanulásra alapozódott.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Szer. Jan. 05 2011, 15:51

A sensei kicsit aggódva nézett téged, ahogy próbálod megoldani a dolgot. Egyszer még vicces volt ahogy elmerültél, de másodszorra és sokadszotta már inkább csak aggasztó volt, nehogy megfázz vagy valami. Egy ön-arconcsapást hajtott végre a sensei ezen a gondolaton, elvégre ő a sensei, te pedig ninja akarsz lenni, nem lehet még a széltől is védeni téged. Persze hozzá tartozott a személyiségéhez, hogy a fiatalabbakat védi minden erejével, de azért vállalt el téged hogy megtanítson önvédelemre, és minden másra amik segíthetnek ebben. Egy idő után már jól ment a dolog, de eléggé szívta a fogát amikor azt látta, hogy annyira koncentrálsz hogy majd össze rogysz, de úgy döntött, hogy hagyott megtanulni a dolgokat maguktól. Amikor teljesen belesüllyedtél akkor már indult volna kimenteni, de látta, hogy el tudod intézni. Sóhajtott egyet, majd egy kisebbet nevetett. Inkább magán, mint rajtad, bár lehet hogy félre érthetted. Újra neki rugaszkodtál, és ő az állát tartva nézett téged ahogy szenvedsz.
- Próbáld először úgy helyezni a lábaidat, hogyha esetleg megcsúsznál egy hullám miatt akkor kevesebb esélye legyen annak hogy el is esel- mondja, csak hogy mondjon valamit a nagy csöndben, elvégre csak a vízesés által keltett hangzavart lehet hallani, beszédet nem igazán. Néha-néha elmegy mellettetek (persze a parton) egy-egy ember vagy egy pár, és egy pillanatra rátok néztek, hogy mit csináltok, aztán valószínűleg elkönyvelik magukban, hogy megint a ninják tanítják egymást. Egy lány azonban eléggé sok idő óta már ott álldogált a korlátnál, egy kicsit távolabb, és téged nézett. Szépen néz ki, bár most az edzéssel kéne törődnöd.
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Szer. Jan. 05 2011, 22:24

Genji igazából eléggé beleélte magát az edzésbe ahhoz, hogy szinte tökéletesen elzárkózzon a külvilágtól. A sensei mozdulatait észre sem vette, csak a tanácsot engedte át, arra is egy szimpla bólintással felelt. Menet közben úgy döntött, fölösleges lesz minden alkalommal kimásznia a vízből, elég ha egyszerűen visszalép a felszínére, mintha lépcsőzne. Idő- és energiatakarékosság, hasznos az ilyesmi. A lányt a parton sikerült észrevennie, de nem gázolt ki a vízből a második, mélyebben elhelyezkedő agyát követve szerelmet vallani neki, mint azt sok, magasabb tesztoszteronszintű társa tette volna, hanem folytatta az edzést. Elvégre is a feladat nem változott. A lépcsőzésre hajazó technika meghozta gyümölcsét, pár perc alatt sikerült elég stabillá varázsolni a chakrát a talpai alatt, hogy megtehesse első lépéseit. A vízen. Kissé bizonytalan volt még, de nem szteppelnie kellett, csak járnia, az meg ugye mégiscsak könnyebb. Végre érezte amikor hibát készült elkövetni, és enyhén lassítva, a problémát korrigálva folyamatossá tudta tenni haladását a vízfelszínen. Jórészt háttal operált két megfigyelőjének, ám amikor úgy érezte, van mit jelentenie, úgy döntött egy rendkívül hatásos hátraarcos tisztelgéssel jelenti majd sikereit. Valahol sejtette, hogy nem fog menni, de akkor már csak a vicc kedvéért is muszáj volt megtennie. Szóval hátrapördülés az egyik sarkán, tisztelgés, szájnyitás:
- Sensei, lépé... - placcs. Tarkóval a hideg vízbe, de nem fontos, nem volt már olyan testrésze ami ne lett volna lúdbőrös a fázástól. Mintha az apró hibát észre sem vette volna, felállt a sekély vízben és folytatta mondanivalóját, miközben Hyoujin felé indult.
- ... Szóval "lépéseket" tettem az elsajátítás útján, van hozzáfűznivaló? - kérdezte, és közben keserves harcot vívott a lelkével, hogy elő ne törjön belőle a nevetés.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Szer. Jan. 12 2011, 16:30

A sensei is észrevette a lányt, és már aggasztotta egy kicsit, bár nem lehetett látni rajta. Természetesen nem azért aggódott, hogy itt hagyod őt érte, csak azért hogy teljesen elvonja a figyelmedet. Azonban egy nagyon széles mosolyt csapott az arcára a "lépcsőzős" megoldás, elvégre igazad van, egyszerűbb, csak "fel kell mászni" a vízfelületre hozzá. Vicces látni téged ahogy ezt a módszert alkalmazod, a távolban figyelő lány is elkuncogta magát. Úgy látszott egy idő után fenn tudtál maradni és járni is tudtál, ami ígéretesnek tűnt. Hamar beletanultál, gondolja magában a mester, majd meglátja, hogy készülsz valamire. Amikor megfordulsz, akkor felpattan a korlátból való támaszkodásból, és próbál figyelmeztetni téged, de te eddigre már a vizet taposod. Aztán visszaverekedted magad odáig, hogy lásson téged, és jelentetted a helyzeted. Hyoujin is alig bírt magával hogy ne kezdjen el nevetni, de végül is megemberelte magát, és ő is tisztelgett egyet.
- Vettem, most már menj kicsit beljebb, hátha nem fog menni a nagyobbak között! - mutat a kicsivel nagyobb hullámokra mögötted.
Közben elindult a lány felé. Kíváncsi lehettél, hogy mit akar tőle, de talán nem. A lényeg, hogy leáll beszélgetni a csajjal, majd elköszönnek egymástól, a lány elmegy, és a sensei visszajön a korlátjához, ismét támaszkodik.
- Van kedved randizni? Épp most ajánlottalak be a lánynak!- mondja nevetve, várva a reakciód.
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Csüt. Jan. 13 2011, 19:07

Apró bólintással jelezte, hogy megértette a további instrukciókat, és visszament a vízhez. Most már nem volt szüksége felkészülésre a vízre lépés, előtt, persze nem sietett el semmit, mert az továbbra is csak komplikációkat szült volna. Begyalogolt nagyjából tíz métert a felszínen, és közben két fontos dolgot vett észre, mielőtt csobbant volna egy szépet - egy: ilyen hullámzás mellett tényleg nehezebb fenn maradni, kettő: itt bizony nem fog tudni kilépcsőzni a vízből. Erős rúgásokkal taposta maga alatt a vizet, és gondolkodott, megpróbáljon-e az uszodában látotthoz hasonló módon kikönyökölni a vízből és kimászni, vagy visszaússzon a sekélyebb részekre. A tanulás szempontjából mindenképp az előző volt hasznosabb, így nekilátott. Annyira nem is volt nehéz, mint gondolta, de könyökével többször áttörte a vékony, átlátszó falat, mielőtt sikerült volna kimásznia a vízre. Szóval tett pár kört a zavaros, hullámzó felületen, közben látta, hogy Hyoujin a másik szemlélődővel beszélget. Tulajdonképpen eddig nem sok időt töltött a másik nem tagjaival való kapcsolatának elmélyítését - a barátságon túl -, és nem volt biztos benne, hogy egyáltalán szüksége lenne-e erre most. De mivel az ellenkezőjében sem volt meggyőződve, az egész témát elhelyezte egy képzeletbeli fiókban, majd az egészet képzeletbeli föld alá temette és gyorsan átsétáltatta gondolatait egy másik területre: a feladatára. Egész biztosan, különösebb egyensúlyozás és bűvészkedés nélkül tudott mindenfelé kolbászolni, elérkezettnek látta a következő lépcsőfok idejét, úgyhogy kipróbálta a kocogást is. Ebben a tempóban ment vissza senseiéhez is.
- Van-e kedvem? - kérdezett vissza egy helyben futva a most már sekély vízfelszínen. - Őszintén, fogalmam sincs. Kérdezze meg az edzés végén, és akkor igennel válaszolok majd. Addig is... további feladat?
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Hétf. Jan. 24 2011, 17:12

A sensei kicsit furcsán vette a válasznak azt a részét, hogy "kérdezze meg az edzés végén és akkor igent mondok", de megpróbálta megérteni, bár inkább hagyta. Tudni illik most már a sensei-ről, hogy vannak nagyon szőke pillanatai. De nem baj, ezért lehet szeretni. Bármilyen "szőke" nőt amúgy sem vesznek be a sensei-ek soraiba, még akkor sem kritikus hiányok vannak a tanítók sorai közt. Szóval legalább a Kagéban bízni lehet, hogy tudja mit csinál, ha Hyoujin nem is. A nő rámutatott a vízesésre.
- Ideje kicsit izgalmasabbá tenni a dolgokat! A vízesés körüli hullámzást próbáld meglovagolni, ha az sikerül, akkor elismerem, hogy képes voltál elsajátítani a technikát. Ha úgy érzed pihenned kell, akkor holnap is folytathatjukk
Természetesen a lehetőség mindig ott van. Legalábbis amíg nem egy S szintű küldetésen vagy, hanem csak edzel.

//Bocs a rövidért//
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Szer. Feb. 09 2011, 19:24

- Azért ennyi idő elteltével pihenőidőt hirdetni még geninként is húzós lenne... - húzta össze szemöldökét mosolyogva Genji, miközben kicsit kinyújtóztatta végtagjait. - mondjuk be kell valljam, semmiképp sem állíthatom, hogy sokáig bírom még. Szóval, azt hiszem vissza is térek teendőimhez. - hátat fordított, és besétált a vízfelszínen. A sekélyebb területeken magabiztosan, billegés nélkül haladt végig, az enyhébben hullámzó területeken is csak kicsit kellett lassítania. Ahogy a vízeséshez közeledve egyre jobban kellett az egyensúlyban maradásra koncentrálnia, a haladási sebessége is csökkenni kezdett. Egyre több dolog nehezítette a koncentrálást: a magasból lezúduló víztömeg nem csak több és erősebb hullámot hozott létre, de nőtt a levegő páratartalma, romlottak a látásviszonyok, és még zúgott is az egész, mint a fene. Normális körülmények között persze egyetlen genin sem kezdene ilyesmin siránkozni, de egy új technika elsajátításakor ez semmiképp nem segíti a haladást. Szóval lassított és koncentrált, aztán újra lassított és még jobban koncentrált, de ezek egyikét sem tudta a végtelenségig fokozni, úgyhogy pár perc után csobbant egy jót a hullámok közé. Ilyen felszínre ráadásul nehezebb volt kimászni is, mint a külső területeken. Vizet köpködve, szeméből a vizet törölve állt újra a lábára, és újra nekilátott a járkálásnak. Közben a fejébe egy újabb gondolatsor úszott: talán zenével, illetve a hallgatásával jobban tud majd koncentrálni. Semmi sem megy persze könnyen, hiszen a vízben legfeljebb egy lövése lehetne ezzel a technikával, az utána következő rövidzárlat után meg vehetne másik adathordozót. Úgyhogy szépen elképzelte magának a nemrég hallott, szívet melengető basszustémával ellátott tech-houset, és a ritmussal eggyé válva helyezte egyik lábát a másik elé, ide-oda. Rövid időn belül rájött, könnyebb tánclépésekkel igazán szórakoztató a vízen járás gyakorlása, és ezzel folytatta próbálkozásait...
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Hétf. Feb. 14 2011, 23:08

//Jól van, most megemberelem magam, majd vegyél fel msn-en(címet megadom pm-ben), és szólj rám mindig amikor írtál, és kínozz engem hogy írjak neked vissza xD A lustaságnak véget kell vetni //

Érdekes volt látni téged ahogy a vízesés felé közeledtél. Valószínűleg valami olyasmit várt a sensei, hogy az első pár hullám után már hullasz is bele a vízbe. Ami nem lett volna vicces, tekintve hogy neki kellett volna kimentenie a vízesés által keltett hullámok alól, és úgy tűnt félti a haját a felesleges ártalomtól. Szóval gyakorlatilag magadra voltál utalva amíg nem kerülsz olyan helyzetbe ami nagy kárt okozna számodra. Mókás lehet a hullámokon állni, tisztára olyan érzés lehet mint amikor az embert feldobják a magasba egy nagy nekikészülés után. Felkeltette próbálkozásod pár arra járó figyelmét többen is nézték ahogy lassan eléred a vízesés körüli területet, és egy-két ember meg is kérdezte-e a sensei-től, hogy normális-e hogy hagyja hogy egy gyerek ilyen veszélyes dolgot műveljen. Csak legyintett nekik, hogy hagyják már békén, tudja mit csinál. Vagyis inkább abban reménykedett hogy te tudod.
Az egyik pillanatban csodálkozva nézett az irányodba. Azt látta, ahogy hiba nélkül mozogsz a vízfelszínen, tánc-mozdulatokat imitálva. Egy hangosat nevetett először, de rögtön eltakarta száját és abbahagyta. Inkább csak tovább nézte ahogy ott fejezed ki magad a vízesés mellett. Mostmár tökéletesen elsajátítottad a technikát, de a sensei nem siettet, megvárja amíg magadtól lejössz a porondról. Amint oda érsz, megkérdi.
- Na, most mi a válaszod a lányra?- kérdi nevetve.
Megütögeti a vállad, jelezve, hogy jól teljesítettél. Válaszodtól függetlenül elindul valamerre.
- Nos, két nap múlva várlak ugyanitt, reggel 9 körül! Szia! - azzal lelépett.
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Kedd Feb. 15 2011, 03:41

Genji nagyon sajnálta, hogy sosem tanult meg moonwalkolni, az feltette volna a pontot az i-re, de ez van, valahol mindenképp abba kell hagyni. Amikor a nehezebb táncmozdulatok is mentek csobbanás nélkül, a fáradtságtól kicsit szédelegve, görnyedt háttal indult vissza a part felé. Hajából a vizet csavargatva, a sok víztől vöröslő szemmel bandukolt halk slattyanásokkal a távolabb álló nézőközönség és senseie felé. Nagyot sóhajtott, ahogy a partra ért: végre elereszthette az agyát. A közelben állók néhol kissé rosszallóan néztek rájuk, így hát nem volt rest, és jól megrázta haját és vizesebb végtagjait, beterítve környezetét jéghideg vízcseppekkel.
- Ha jól emlékszem, azt mondtam, ha végeztem majd igennel válaszolok. Tartom magam ehhez - kacsintott a senseire. A vállveregetésre meghajlással, és egy rövid "Addig is szép napokat!"-al válaszolt, integetve Hyoujin felé. Aztán magára kapta kabátját, és a többi felszerelését, majd maga is elindult az addigra már délutáni napsütésben haza, hogy végre tényleg kipihenhesse magát.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Csüt. Feb. 17 2011, 18:53

Lejöttél a "korcsolyapályáról", és oly módon fejezted ki "elismerésed" a közönség felé, hogy megráztad minden részed, hogy a víz rájuk is jusson azért. A sensei amint meglátta mire készültél, rögtön hátrafordult, leguggolt, és tarkóját két kezével eltakarta. Ez nem másért volt, mint hogy megvédje a haját. Nos igen, lehet, hogyha eltalálod a sensei-ed, akkor egy kicsit megölt volna téged. De szerencsére védekezni tudott. A többi népség elment csak annyit mondogatva:
- Bunkó!
- Paraszt!
- Tudod kit locsoljál le...
- Paraszt! - hallatszott másodszorra is.
Mire lelépett a sensei az előbb megjelent lány ismét ott állt nem messze tőled.

//Választhatsz leakarod-e játszani a randit, vagy inkább ugorjunk, és leírod az eredményt? //
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Genji Saiba Hétf. Feb. 21 2011, 23:05

//Játsszuk le, történetrészt ugrani nem menő.//
Genji búcsút intett Hyoujinnak, majd lassan a parton hagyott holmijához sétált, táskáját a hátára vette, kabátját pedig átvetette a vállán, hiszen most úgyis csak átáztatta volna. Épp-hogy csak mosolyogva lányhoz lépdelt, remélve, hogy közben az addigi nézelődők kicsit szétoszlanak.
- Szépjóreggelt! - köszönt a másiknak, még mindig nehezen lélegezve az eddigi megpróbáltatásoktól. Oldalzsebéhez nyúlt, ahol a halálrudakat tartotta, de meggondolta magát: egy kis idegesség, meg a gyomrát összehúzó furcsa erő még nem számítottak elég súlyos oknak tüdője roncsolásához. Többet nem szólt, kíváncsi volt, mivel is sikerült felhívnia magára a figyelmet a lány részéről.
Genji Saiba
Genji Saiba
Játékos

Tartózkodási hely : Mindenfelé


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Zetsu Hétf. Feb. 28 2011, 17:54

A tömeg már tényleg eloszlott, de felmerülhet a kérdés, az emberek többségének tényleg ennyire kevés dolguk van? Elvégre elég nagy konfliktus alakult ki az országok között, talán tehetnének is valamit a falujukért, nem csak az "érdekes" dolgokat kell bámulni.
Ott álltál a lány mellet, egy kicsit fáradtan, és ő érdeklődve vizsgált meg téged. Sikeresen végig tudtad vizsgálni te is őt, szóval mindketten átpásztáztátok egymást a szemeitekkel.

A nagy vízesés Sunset_girl_by_Azalea_the_Phantom

A köszönésedre csak egy lágyan csengő hang válaszolt.
- Neked is...bár már rég nem reggel van - utal itt a nap helyzetére. Már késő délután volt.
Úgy látszik nem igazán akar kezdeményezni, talán fel kéne jönnöd egy témával, vagy meghívni valamire.

//Bocs a szegényes postért, nem vok jó az ilyenben xD //
Zetsu
Zetsu
Inaktív


Vissza az elejére Go down

A nagy vízesés Empty Re: A nagy vízesés

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.