A nagy találkozás

/Miuru azt hozol, akit akarsz, de ha lehet, női karakter legyen./
/Katana kezdő chakra 140, Genin, D/

Ez a nap is pont ugyanúgy indultam, mint a többi. Reggel felkeltem szememből kidörgöltem a fáradságot majd első utam a fürdőszobába vezetett. Elintéztem ott a reggeli teendőimet, mint fésülködés felöltözés miegymás majd lementem reggelizni. Egyszerű bundás kenyér és tej várt az asztalon mikor ezeket elfogyasztottam elköszöntem édesapámtól majd elindultam, hogy felvegyem a következő küldetést. Édesanyámtól azért nem búcsúztam el, mert már napok óta nem láttam egy küldetésen volt. Egy hozzá hasonló Jouninnnak nagyon kevés szabad ideje volt folyton csak a munka és a munka. Mikor megérkeztem közölték velem, hogy kaptak egy felkérést és külön engem kértek végrehajtóként. Ez egy kicsikét meglepett ugyanis nem olyan régóta lettem genin így nem szerezhettem elég nagy hírnevet e fajta kitüntetéshez. Mikor átvette a cetlit majdnem elejtettem annyira meglepődtem még a számat is eltátottam a csodálkozástól. A küldetést nem más bízta ránk, mint az egyik közeli büfés, akinél néha szoktam ebédelni mikor apám túl elfoglalt volt ahhoz, hogy főzzön. Remek férfi volt azonban szerintem egy kicsikét túl sokat beszélt azonban ennek ellenére szimpatikusnak találtam. Azon kevesek közé tartozott, akik láttam engem mosolyogni, ami abban az időben elég ritka látvány volt. Mindig arról beszélt, hogy csak a küldetésekkel foglalkozom és az nem egészséges, hogy nincs rendes magánéletem. Folyton azzal nyaggatott, hogy keresnem kéne egy szép lányt, mert már abban a korban vagyok, amikor fellángol a tűz. Bennem semmiféle tűz nem égett legalább is a másik nemmel kapcsolatban. Visszatérve a küldetésre azt a feladatot kaptam, hogy el kellett mennem egy étterembe méghozzá egy vakrandira. Az asztalt már előre lefoglalták és a hölgy is meg lett győzve. Normál esetben azonnal nemet mondtam volna azonban ez egy küldetés volt, és mint shinobi nem hunyhattam szemet fölötte. Nem tehettem mást, mint lenyelni a békát és elmenni abban az étterembe. Szerencsémre nem volt valami puccos öt négyes asztal foglalt helyet mindegyik hétköznapinak nézett ki. Leültem hát az egyikhez kezembe egy szál vörös rózsával, mert, hogy ez volt az ismertető és vártam. Várakozás közben néztem a körülöttem lévőket. rajtam kívül egy szerelmes pár volt helyen meg pár magányosan reggeliző fiatal.

Néhány percnyi várakozás után abban kezdtem reménykedni, hogy a nő mégsem fog elmenni én pedig megúszok egy rendkívül kínos és meglehetősen fárasztó pillanatot. Megpróbáltam, hogy a másik felet vajon mivel vehették rá, hogy találkozzon egy tökéletesen idegen férfival. Talán egy rendkívül magányos nőszemély, aki másképpen nem tud kapcsolatba lépni másokkal. Az is lehet, hogy az-az idióta büfés lefizetett valakit, hogy találkozgasson velem. Meglehet nem voltam valami nagy társaságkedvelő azonban én így éreztem jól magamat. Ha beszélgetni akartam mindig ott voltak a szüleim és nekik bármit elmondhattam. Rajtuk kívül még a csapat társaimmal szoktam csevegni bár nekik nem árultam el annyit, mint édesanyáméknak. Álmodozásomból akkor ébredtem fel mikor az a gyönyörű nő betette a lábát az étterembe. Annak ellenére, hogy nagyon csinos volt rendkívül furcsa érzés kerített hatalmába mindenkit, aki csak a közelébe ment. Tisztán láttam az arcán, hogy nincs jó kedve és nem érdemes vele szórakozni. Édesanyámnak is ilyen szokott lenni és akkor nem volt ajánlatos hozzá szólni. Szó nélkül leült hozzám azt asztalhoz, de nem szólt egy árva szót sem. Így közelebbről csinosabbnak tűnt azonban sokat rontott az összképen, hogy nem mosolygott. Olyan volt akár egy nagyon dühös kis angyal. Vagy fél percen keresztül néztem meredten mikor hirtelen eszembe jutott az etikett. Kissé megkésve felálltam az asztaltól enyhén meghajoltam és bemutatkoztam.
-          Kawaii Katana. Nagyon örvendek a találkozásnak.
Visszaültem a helyemre utána pedig bárgyún bámultam magam elé, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne csinálnom.
-          Ö ízé. Ezt önnek hoztam. –mondtam majd átnyújtottam az asztal fölött a rózsát és letettem eléje.
-          Nagyon csinosnak tetszik lenni?

Minden egyes mondatot úgy kellett kipréselnem magamból, ugyanis ha nem ez lett volna a feladat biztos nem mentem volna el arra a randira. Mindenki, aki rám nézett bizonyára azt kérdezte mit keres egy ilyen idióta egy olyan meseszép lány mellett, mint az-az idegen.

Igyekeztem kedves lenni a lánnyal ugyanis egy nő egy hasonló találkán ezt várná el egy férfitól. Tudom még elég fiatal voltam azonban halottam olyanokat, akiknek ilyen idős korban már több barátnőjük is volt. Mivel nem volt valami sok tapasztalatom a nőkkel igyekeztem a legjobb formámat nyújtani annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Mikor viszont arról kezdett beszélni, hogy ha esetleg megpróbálnék rámozdulni, meg fogja a vázát és valami nagyon csúnya és fájdalmas dolgot fog vele csinálni. Ezen kissé meglepődtem ugyanis egyetlen embert sem halottam ilyen ocsmányul beszélni ráadásul minden ok nélkül. Közölte velem, hogy se a saját akaratából volt ott ráadásul valami pingálást is végeztek rajta. Nyomatékosan felszólított, hogy zavarjuk le ezt a marhaságot gyorsan, hogy minél előbb véget ´érjen ez a komédia. Először fogalmam sem volt róla mire is gondolhatott majd végül rájöttem, hogy az arcfestékre gondolhatott. Bár én is más parancsára voltam ott úgy gondoltam semmi oka nem volt rá, hogy így kiakadjon. Ráadásul megpróbált a becsületembe gázolni, amit mégsem hagyhattam nem számít, hogy ő egy nő emellett még én is éreztem, hogy a belőle áradó rosszindulat nöttön nött. Apám azt szokta mondani a nőkkel mindig udvariasan kell bánni, mert könnyen megsértődnek, és ha esetleg egy erős személyiséggel hoz, össze a sors azt nem úszod meg épp bőrrel. Anyám viszont azt tanította, hogy ha valaki packázni akar, velem annak mossak be egy jó nagyot mindegy, hogy vannak-e mellei vagy sem. Miközben én ezen tanakodtam a lány unalmában az egyik kést kezdte el forgatni valószínűleg a célból, hogy engem megijesszen.
-          Most te figyelj ide hajas baba. Te egy akkora nagy pokróc vagy, hogy még egy barlangi medve se próbálna hozzád nyúlni. Én sem magamtól vagyok itt, hanem küldtek, bizonyára azért mert mindenkit elüldözöl magad mellől. Végül pedig nem érdekelnek, a pitiáner fenyegetőzéseid nem ijedek meg tőled.

Azt elfelejtettem mondani, hogy mikor elindultam leadtam a fejpántomat és a fegyvereimet így úgy jelentem meg, mint egy hétköznapi tizenöt éves fiú. Amíg nem szólalt meg a leányzósokkal csinosabbnak tűnt. Intettem a pincérnek, hogy jöjjön ide, mert rendelni akartam mindkettőnknek valamit utána pedig haza akartam menni.

Lehetséges, hogy túl keményen bántam vele, mint már említettem sosem voltam a szavak embere nem tudtam ilyen szituációban mit kell tenni. Azonban bizonyára néhányan egyetértenének velem, hogy még egy udvarias fiúnak is meg kell védenie a becsületét. Másokat utánozva jobb kezemet felemeltem és szememmel a pincért kerestem és mikor nem találtam figyelmemet a morcos némber felé fordítottam ám meglepő látvány terült elém. Ha addig csak dühös volt a kis monológom után már pokolian dühös mondhatni égetett a tekintete. Szerencsémre csak a szeme sarkát láttam, mert ha rám szegezte volna azt a pokoli tekintetét bizonyos, hogy szénné égtem volna. Korábban említettem azt a bizonyos határt, nos, úgy tűnt én is átléptem azonban nála másmilyen hatást váltott ki, mint nálam. A lány valamiféle ocsmányságot mondott, amire így utólag nem is nagyon emlékszem csak arra, hogy megmozdul a keze. Abban a pillanatban mintha valami varázslat alá kerültünk volna ugyanis úgy mozgott a lány akár egy lassított felvétel. Természetesen semmi mágia nem volt a dologban csak a szervezetemben felgyülemlett adrenalin fejtette ki ezt a hatást. Nem tudom miért az ösztöneim miatt vagy esetleg a kiképzés számlájára lehet írni, de önkéntelenül ellöktem magamat az asztaltól, aminek következtében elkezdtem hátra fele dőlni. Ahogy zuhantam láttam az arcom előtt elsuhanó kést, ami épphogy csak elkerült engem. Mikor hangos puffanással földet értem a révület véget ért és az idő ismét úgy haladt, ahogyan annak mennie kellett. Kissé fájt a földet érés azonban sokkal rosszabbul járhattam volna szemeim között egy pengével. Csak pár pillanatig tanakodhattam azon, hogy vajon mit is kéne tennem. Az teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy ez a némber az életemre tört. Egy gyors mozdulattal guggoló állásba helyezkedtem majd a vállamat nekitámasztottam az asztal aljának és nyomni kezdtem. Az volt a célom, hogy az egészet ráborítom a támadóra, és ha valami oknál fogva nem járok sikerrel, akkor is védve leszek a csapásaitól. Bármi is történjék, igyekszem majd végig fedezékben maradni, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Beszélni nem akartam ugyanis nem láttam értelmét a szavak ideje lejárt. Nem kiáltok segítségért vagy, hogy hívjanak erősítést ugyanis kirigakurei shhinobiként az én feladatom volt  a rend bontok helyrerakása.