Nagy Fenyves

Hideg van. Megint esik a hó. Bár mindig is ilyen körülmények között életem valahogy melegebb éghajlatra vágyom ahol nem kell három réteges öltözet. Utálom ezt a helyet. Ezeket gondoltam miközben a fenyvesben bóklászom. Három nappal ezelőtt egy fura fickó talált meg engem. Elvileg valami Hanami nevű bűnszervezet tagja é egy munkát ajánlott fel ami jól fizet. Kevés pénz csörgedezett a a pénztárcámba és hát valamiből élni is kell. Csak azt nem tudom, hogy honnan tudta, hogy elveszett ninja vagyok. Hát ez hihetetlen. Komolyan az embert nem hagyják nyugodni míg meg nem döglik. Akkor meg jön a nyugodj békében mi. Nyugszik a halál ha ötven méter hó alá temetik. Legalább a bogarak nem eszik meg. Nem azok megfagynának mire akár bele haraphatnának a halott emberbe. Nem tudom, hogy jutnak efféle hülyesége az eszembe, de mióta vándorolok a havas semmibe azóta ilyenek jutnak az eszembe. Lehet, hogy hiányzik valamiféle emberi kapcsolat. Áhh nekem csak Erei hiányzik. Mikor ez a gondolta átfut az agyán egy kicsit megáll. Ninjaként azt tanulta, hogy ne mutassa ki az érzelmeit. Az ilyen tanítások akaratlanul is bennmaradnak az emberben. Ezért is küzdöttem a könnyeimmel. Hihetetlen, hogy egy ember elvesztése mennyire fáj és, hogy milyen ürességet hagy maga után az emberben. Újra elindultam mikor már sikeresen elnyomta a könnyeimet. A fák lombjairól időnként leesett egy-egy darab hókupac, amitől néha megijedve hátrafordulok, hogy megbizonyosodjak, hogy nem-e követ valaki. Szerencsére sehol nem volt senki. Lassan megláttam azt a házacskát amit kerestem. Nem volt túl nagy. Úgy tíz ember férőhelyes volt. Az ajtóra ki volt írva, hogy Hanami. Ekkor lúzereket ha jönnek a ninják és őket keresik kkor ezt a helyet direkt kihagyják majd. Biztos. Mosolyodtam el majd bekopogtam. Vagy túl erős voltam, vagy az ajtó volt rossz, de kinyílt. Én beléptem az ajtón még nem tudva, hogy mi vár engem ott bent.

Benyitottam a házba ahol több ember is csinálta a maga dolgát. Elém lépett egy ember aki rögtön mondani kezdte a magáét. Látom milyen fontos munkát végezhetnek. Térképet bámulnak és esznek. Ennél fontosabb dolguk nem is nagyon akad. Az ismeretlen kínálgatni kezd némi étellel és teával, d nekem most nincs túl sok kedvem itt lenni. -Nem kell semmi. Térjünk rögtön a tárgyra. Először mi lenne a munka és mennyit fizetnének érte? Más most nem érdekel. Nem vagyok kíváncsi egy ilyen hely vendégszeretetére. Ha munkát ajánlanak akkor bökjék ki gyorsan mert nincs kedvem itt tölteni az éjszakát.- Ilyen kedves szavakkal szóltam ahhoz az emberhez aki az imént még étellel és itallal kínált. Igazat megvallva nem igazán érdekel. Amíg ad munkát és érte pénzt hajlandó vagyok eltűrni. Nem szeretem az olyan embereket akik állandóan mosolyognak. Olyan hamis. Az ember természeténél fogva olykor szomorú olykor dühös. Ez a természetes.

//Sry én sem tudtam valami túl sokat írni.//

Kicsit elgondolkoztam azon, hogy mit is tegyek. mind a kettő elég jónak nézett ki.
-Úgy gondolom, hogy megyek a faluba. Ott pontosan kitt is kell elintézni? Jah és még valami. Mennyi pénzt kapok érte? Mert tudod nekem ez a fontos.- Mondtam neki. Elgondolkoztam, hogy milyen nehéz lehet ez a küldetés. Úgy véltem, hogy nem lesz nehéz. Hiszen a katonák még ki sincsenek képezve rendesen. Én meg ninja vagyok. nem fogom hagyni őket nyerni. Remélhetőleg jól fognak fizetni a szolgáltatásokért amit tőlem kapnak. Láttam, hogy nagy nyüzsgés van ezen a helyen bár nincsenek túl sokan. Kicsit zavart mivel hosszú utazásom során hozzászoktam a csendhez és a nyugalomhoz.

//ááh valahogy ma sehogysem jött több.//

Újra a fenyvest járom. A hó még mindig esik. Nem vészesen, de azért számomra elég zavaró. Arcom csupa vér, de nem az én vérem. Azoké akiket most öltem meg. Fura érzés volt, ahogy mindenki életét kioltottam. Persze nem rossz értelembe véve. Vicces volt látni, ahogy küzdene azért ami a feladatuk, de a végén már csak az életükért próbálnak küzdeni. Aztán minden elsötétül örökre. Ez történt vele is. Fura, hogy már hosszú évek teltek el és még mindig ebben az országba rohadok. El kéne mennem, de nem tudom, hogy hova. Hallottam egy nagy shinobiról aki ugyanezt a nevet viseli Unazaki. Kíváncsi vagyok ki ő és, hogy tényleg a rokonom lehet. Fura lenne, hogyha megtalálnám és kiderülne, hogy vele együtt az igazi családomat is megtaláltam. Nem is tudom. Már láttam a jól álcázott rejtekhelyet. Megint csak mosolyogni tudtam az egészen. Belépet a banditák közé és odasétáltam a szemüveges emberhez majd a vállára támaszkodva kicsit ijesztő arccal szóltam hozzá. -Hello barátom. A küldetés befejezve az összes őr meghalt. Szóval mennyit is kapok a szolgáltatásaimért?

Elég kevésnek tűnt, de egy ilyen könnyű küldetésért nem vártam volna többet. A másik, hogy honnan tudja, hogy elakarok menni? Persze ez teljesen így van, de akkor is. Kinyitottam a borítékot majd átszámoltam a pénzt ami benne volt. -Nem ismersz valami jó fegyverkereskedést a közelben?- Kérdeztem az embertől. Elkezdtem a térképet bámulni. Elgondolkoztam, hogy hova is menjek majd. Úgy gondoltam, hogy a vízesésbe nem érdemes menni mert az csak egy sziget. Viszont a fű országa egész csábítónak hangzott főleg, hogy arra fele van a hely ahol érdemes keresni.

//sry, hogy ilyen kevés lett//

Kellemes hideg. De azért jó lenne ha melegebb lenne. Na jó inkább legyen sok hó és kevésbé hideg.
Morgok magamban miközben fát gyűjtöttem, hogy tűzet gyújtsak. Száraz apró ágak. Szinte már fogpiszkálók. De akadtak nagyobb darabok is. Száraz mohával és taplóval terveztem, hogy begyújtom a tűzet. köveket raktam körbe és havat el söpörtem a közelből. Majd pár perc után Fellobbantak az első lángok. Oda figyeltem, hogy csak vékonyat rakjak a tűzre majd mikor a lángok elégé meghíztak jöhetek a vastag ágak és fa darabok is.
Táborhelyet megközelítve útközben sikerült két nyulat fognom. Most az egyik nyárson sült míg a másik félig a hóba temetve aludta az öröklét álmát.
Körbejártam a tábor még a tűz gyújtás előtt. A biztonság kedvéért, hogy egy kis sugarú körben tudjam, hogy milyen a környezetemben.
Egyszerű taktikai előny. Nem nagy és ha meg támadnak hasznát se veszem. De én legalább nyugodt vagyok.
Vastagon öltöztem fel pulóver nadrág és az egészet egy köpeny takarja csukjával. Hátam egy fának támasztom ami közel van a tűzhöz. Mellettem ott pihen két kard és a felszerelésem. Körülöttem pedig a fenyves. Gyönyörű környezet aminek meg van a maga varázsa. Táskámban kotorászva egy könyvet veszek elő tintát és tollat. Majd látszólag teljesen bele feledkezek a könyvbe amibe újabb sorok kerülnek.

"Lassan leszállt az éjszaka még nem sötétedett be de már lóg a lába. A mostani tábor helyem teljesen elbűvölt. Havas fenyves a szél halk susogása. Van egy fajta sajátos varázs a helynek. olyan vad és zabolázatlan. Talán ijesztő is mikor leszáll az éj és mindent a sötétség borít el. De akkor is a szépségét nem lehet le írni szavakkal. Tipikusan az a hely amit látni kell."

- Hmpf?
Néztem fel a könyv takarásából. Tollat kezemben tartva a könyv előtt. Már percek óta nem írtam semmit. A tinta már száraz volt.
Ahogy felnéztem az égből pottyant áldásra vérvörös szemeimen meg csillant a tűz fénye. Be csuktam a könyvet halk tompa puffanás hallatszott.
Nem kell tartanom tőle egyenlőre. Ha valami tolvaj lenne már rám rontott volna. Nem álltam fel de test tartásom meg változott. Aki már harcolt vagy van tapasztalata fel ismerheti, hogy ugrásra készen voltam. Annak ellenére, hogy látszólag lustán támaszkodok a fának.
- Nagyon meg ütötted magad?
Szóltam halkan és elő kotortam egy üveg vizet nagyot kortyoltam belőle. Majd sóhajtva felálltam az üveg vizet a lánynak nyújtottam. Majd egy kunai tőrrel meg piszkáltam a nyulat.
- Azt hiszem már jó lesz. Nem sok de a semminél több.
Húzom mosolyra ajkaim miközben hátra lököm a csukját. Látható lesz tisztán a vér színében pompázó szempár és a fekete haj. A szemek az arc összességében szavatosságot tükröznek. Látszik nem nagyon bízok az idegenben. De ezek ellenére semlegesen kezelem.
- A hús víz talán jót tesz a fej fájásnak. Vagy tegyél rá egy kis havat.
El veszem a nyulat és gyakorlót mozdulattal ketté vágom. Majd a a másik felét nyársa tűzöm. És a nyársat a tűz mellé rakom. Úgy, hogy ne érjen a földre de a melegben legyen még és a sült hús ne hűljön ki.

Felemelem a fejem az égre tekintek és levegőbe szimatolok. Megrögzött rossz szokásnak tartom. De nem bírom nem tudom megállni.
Hideg lesz ma éjjel. Holnap faluba is be kell mennem elvégre fel kel töltenem a készletem.
Fel kapom a fejem a dallamra. Nem sok zenészt láttam eddig. Keveset halottam zenélni. Ezért is nem tűnt fel, hogy a nő talán még csak kezdő. Táskámban kotorásztam aprócska bőr táska került elő benne egy levél.
~ Az utolsó szem~
Felálltam és a lányhoz sétáltam.
- Hideg lesz ma éjjel. Jobb lenne ha a tűz mellet ülnél. Fájdalommal az egész csak még rosszabb. Talán ez enyhíti egy kicsit. Egy egész nyulat amugy sem tudok egyedül megenni.
Egyenesen az ölébe pottyantom a kis bór tasakot. Majd vissza ülök a helyemre és onnan figyelem a lányt. Néha egy falatot bekapok a nyusziból majd jól meg rakom a tűzet.

- Ja a tasakban fájdalom csillapító van. Egy gyógynövény levele amit megkel rágni és lenyelni. Nem akarlak meg mérgezni.
De hogy ezt be bizonyítsam Tessához lépek kibontom a kis tasakot és a levél egyik felét megeszem. Annak jeléül, hogy nincs semmilyen hátsó szándékom.
Lehuppanok a tűzz mellé elő veszem a kis könyvecském és újra írogatni kezdek.

" Talán ma éjjel mégsem lesz magányos. az égből pottyant le egy lány. Fura szeret de az ő szemében biztos én vagyok a fura szerzet.
Van egy gitárja és zenél is. nem tudom, hogy jól tud rajta játszani vagy sem. nincs mivel össze hasonlítsam. De a lány rá nézésre kedves. vagy csak tart az idegen kunoichitöl?"

Néhány falatka hús után folytatom az írást. De teljesen más milyen témában.


Le tettem a tollat a földre és fel néztem.
- Azumi vagyok. Nem tesz semmit tényleg túl sokat sütöttem meg belőle és tűznél is elférünk ketten.
Felállok és Tessához sétálok könyvel a kezemben. Szerencsére nem ellenséges ezért kardokkal nem kell törődnöm. Eléje guggolok és a vér szín szempár a szemeibe néz. Majd a könyvet nyitva a versnél szem magasságba emelem neki.
- Te zenész vagy. Mi a véleményed?

- Ah értem. Akkor át írom itt és itt. Így tényleg más lett van ritmusa vagy is dallama. De a lényeg ugyan az maradt.
Kösz a segítséget.
Felálltam volna épp mikor meg mutatta, hogy ő mit csinált. Egy rajz és milyen szép. Na lehet csak az én szememben szép mert nem igen látok hasonló dolgokat. De szerintem akkor is jól meg van rajzolva és szép.
- Szép vagy is jól meg van rajzolva. Nem sokszor látok ilyeneket vagy is rajzokat. Nekem tetszik.
Nem ülök vissza a helyemre csak Tessa közelében maradok.
- Tudod amerre járok mindig le írom, a tájat a tábor helyemet. Emlékek és leírások, hogy egyszer vissza találjak a helyekre. Vagy, hogy meg találjam az embereket vagy emlékezek azokra akikkel találkoztam.
Nagyot nyeltem és folytattam.
- Szóval szeretnék rólad néhány sort írni.

Rövid beszámoló alatt végig lázasan jegyzeteltem. A leglényegesebb vagy is mindent le írtam amit csak tudtam. A könyvem írás végeztével élre tettem.
Tessa kérdése nem lepett meg. Vártam, hogy hasonlót fog kérdezni. Hiszen ez a dolog oda vissza játszik.
- Azumi Yuurei vagyok. Egyeseknek meglepő a nevem. Szelem... nem túl kedves és babonás emberek szerint egyenesen rosszat jelentő név.
De ez engem nem érdekel. Szintén Kunoichi de ez gondolom első pillantásra látszott.
Fejemmel a táska és a két kard felé böktem.
- Csapat társaimmal nem volt semmi gond. Csak velem úgy éreztem. Bizonyos okok miatt nem illetem közéjük. Nem a jutsuk tanulását értem itt ez alatt. Csak nekem mindig is volt valamim ami csak kevés embernek. Talán a kétségeim vagy a gondolatok a tapasztalat és a meg döbbentő felismerés saját magammal kapcsolatban.
Tessa mellett ülve a tűzet bámulva meséltem életem rövid történetét. Hangom néha tompa volt semleges.
- Írni mindig is szerettem. Egy küldetés után pedig elhagytam a falum. Persze a főnökség engedélyét kérve. Röviden befejezés ként a volt csapat társaimnak sose mutattam meg azt. Vagy is a maximumot amit kitudok hozni ebből a testből.

Mosolyogva nyugtázom, hogy Tessa bízik bennem. Legalább is annyira, hogy az ételből amit felkináltam mert venni. Nagyot sóhajtok. Látszik, hogy van valami egy dolog, vagy dolgok amik szívem nyomják. Ezt pedig tekintetem és arcom is tükrözi.
- Lehet nem itt születtem. Vagy is ilyen helyen. De el árulok egy titkot amit nem sok embernek mondtam el. Családom vagy is az őseim eredetileg a Fagy országából származnak. Talán a gyökereim. Vagy valamit ami bennem van. De csak a vándorok életét élve találhatom meg.
Belsőmben lelkemben mosolygok látva, hogy Tessa esik. nem tudom mért. De ez a pillanat. Ez a beszélgetés nagyon jól esik most. Kicsit felszabadított a társasága. nem csoda egy ideje már egyedül voltam. Tudtam mikor ő elmegy akkor én újra egyedül leszek. De lesznek szép emlékeim. lesz mire vissza emlékezek az egyedül töltött percekben.
Fejem egy fura páros érkezésére. Hangjára emelem fel és egyenesen rájuk nézek vér piros szemeimmel. Csak figyelem őket. Hirtelen meg jelenésük váratlan volt. Mint ahogy észre vettem nem békés a közeledés. Már kattanák ki is pattantak tokjukból.
- Tessa lehet nem sokára kellemetlen perceink lesznek. Ha harcra kerülne a sor. Kérlek húzódj hátra búj el.
Katanákrol Tessára vándorol a szemem. Majd tipikus kislányos cicás mosolyt láthat.
- Mert nem szeretném, hogy ha egy ismerősömnek, jövőbeli barátomnak baja esne.
Fel állok és a tűzz mellé lépek Majd le veszem magamról a köpenyem. Egy sima hétköznapinak mondható utazó nadrág van rajtam. Felette viszont egy felső aminek úja csak könyékig ér. Az anyaga pedig erős meleget adó. Tűzz mellet elég közel vagyok kardokhoz. De laikus szemnek még is távol. Talán egy méter lehet maximum a távolság.
- Yuurei vagyok. Nem szeretnék harcolni. A tűz mellet mindenkinek van hely. Van pár jó falat is. Nem szükséges, hogy a vér szennyezze a havat.
Próbáltam békésen lerendezni a dolgot. De tudtam, hogy ez nem fog menni. Nem is talán inkább sejtettem. Az érzékek őszeségé súgta.

Lehunytam szemeimet. Láttam ahogy Tessát megüti az az ismeretlen férfi. újra leperget a szemeim előtt. Majd újra és újra és újra.
Egy kis olaj egy kis láng és már tombolt is a bosszú vágy. Kezdtem meg kedvelni a még idegen Tessát. Még nem bírtam benne teljesen de rövid idő alatt eldöntöttem. Érdemes arra, hogy védjem úgy mintha a vérem lenne.
Szemeim fel pattantak a vér szín izzót benne és halványan látszót. Majd hirtelen teljesen tisztán kivehető volt a vér színében játszó szemeimben egy-egy kör ami a kifényesített ezüst fényében pompázót.
- Én szóltam előre te kutya.
A sértést férfinak címeztem mivel az ö szemeibe néztem. Kezeimen is meg jelentek a jellegzetes minták. Mintha tetoválás lenne. De még sem az mert a minta leginkább a testbe futó erekre emlékeztet. Csak itt sokall sűrűbb a minta és az is ezüstös színű.
A két ninjato magától mozdult és lebegve állt meg a levegőben. Kezemben pedig két kunai tör. Egy szív dobbanásnyi idő volt amit vártam.
Idő, hogy meg gondolja magát. Majd rá támadtam. A férfira nem cseleztem és trükköztem. A két kard egy szere lendült Fentről jobb irányba és lentről bal irányba. Majd hirtelen az egyik kard a földre pottyant és a láthatatlan szelem kezek egyikével próbáltam meg ragadni vagy lehető legerősebben meg ütni. Ezzel ki zökkentve a koncentrációból. Amire rá tett talán egy lapáttal a különös harc modor is. Mert nem minden nap látni lebegő látszólag maguktól mozduló kardokat. Az egyik kunnai tört a férfi felé dobom. Míg a cse után ha sikerül ha nem a szelem kezekben újra két kard lesz. Közben pedig a másik kunaira egy robbanó cetlit rögzítek. Arra az esetre ha a nő hátulról támadna. Igy ha azt feléje dobom elég időm lesz, hogy váltsak vagy alkalmazkodjak a két ellenfélhez talán.