Árnyékfogadó és környéke

Mugetsu a ködön átszűrődő holdfény segítségével, követni tudta az ösvényt, ezzel elérve a különös fogadóhoz, melyről informálódni akart. Az eső kis cseppekben sűrűn kezdett szitálni, ezért Mugetsu egy fa alatt telepedett le ideiglenesen, melynek lombjai némileg megszűrték az esőcseppeket. Egy tervet akart kieszelni, melyben zavarta az ismeretlen környék és az időjárás, a hangok pedig egyre közelebbről hallatszódtak. Nem is kellett több, amikor az ismeretlen hangokból kivehető farkas vonyítás és üvöltés lett, felállt és elindult a fogadó bejáratához. Amint átért a pocsolyás, sáros úton, már egy eresz alatt állt ami felfogta a vizet. Vetett pár pillantást a fogadóra: kívülről egy átlagos fogadónak tűnt, melyhez nappal akár egy barátságos környezet is társulhat, a fogadó alapja fából készült, a teteje pedig cserepek egyenes sorából volt kirakva. Mugetsu kinyitotta az ajtót és a fogadóból áradt a meleg, a hőség és semmi aggodalomra méltó ok nem volt felfedezhető, egy kicsit kocsmaszerű fogadó volt, de egészen kulturált. A pulthoz lépett, majd egy fiatal recepciós hölgy, aki nagyjából egyidős volt Mugetsuval, várta a rendelést, vagy a szobafoglalást. „Miben segíthetek?” – kérdezte. „A szokásosat szeretném.” – mondta Mugetsu, abban reménykedve, hogy hasonlít valakire aki már törzsi szinten száll meg ebben a fogadóban. „Elnézést, de én új vagyok itt.” – mondta kicsit szégyenlősen, elpirulva. *Sóhajtás* „Ezek a mai fiatalok, na mindegy egy szobát szeretnék.” A lány kicsit félénken odanyújtott egy kicsit rozsdás, hajlott kulcsot. Mugetsu kikapta a kezéből, majd amint egy csigalépcső aljához ért, a fiatal hölgy utána szólt: „Uram, nem is mondtam, melyik szoba kulcsa és.. és elfelejtett fizetni is.” Mugetsu, aki már egészen belenyugodott abba, hogy egy új, fiatal, naiv kislánnyal beszél ennyit felelt: „Igaz is, a szobaszámot elfelejtettem, de fizetni távozáskor fizetek.” A lány már nagyon kellemetlenül érezte magát és halkan, vékony hangon válaszolt: „Öm, a tizennégyes szoba lesz az, uram.” Mugetsu kicsit átfagyva sétált fel a lépcsőn, de érdeklődése a fogadó iránt mit sem csökkent. Meglátta a tizennégyes számot az első folyosó végén, pont középen. Oda sétált, lassú, megfontolt léptekkel, majd benyitott. Egy ágy volt ott, egy éjjeli szekrény és egy gardrób szekrény. Az ablak az erdőre nézett, mely kicsit frusztráló lehet alvás közben. A fiatal veszett ninja fáradtan, átfagyva töltötte első éjszakáját a Folyó országbeli Árnyékfogadóban.

- Jó reggelt! Kérem, elfogyaszthatnám én is itt a reggelimet? - kérdezte kedvesen, mosolyogva. Ha megengedik, hogy leüljön, akkor egy percig hallgat, megvárja, hogy bemutatkozik-e neki a két illető, ha nem, akkor ő kezdi meg a beszélgetést, megtörve a jeget. - Shiba lennék, egy fiatal harcos, aki ma randizik egy gyönyörű lánnyal, és ha szabad kérdeznem, ti kik vagytok? - nem félt megmondani a saját nevét, tekintve, hogy mindenki halottnak hiszi azt az embert, aki ő valójában, és láthatóan nagyon is él, olyannyira, hogy mások életét viszont elveszi, ha egy fantáziadús író meghallaná ezt a történetet, egyből valami élő-halott szörnyről beszélnének, aki mások élete által hosszabbítja meg a sajátját, no de mindegy. Ha a két delikvens még leülése előtt elküldené a magányos harcost, akkor következő célja az ismeretlen kereskedő lenne, akinek előadja ugyanazt, amit tervezett, és mondott a beszélgetni kívánó teázó és harcos párnak.

- Kereskedő uram, ha szabad kérdezném, mivel kereskedik, és ennek a fogadónak milyen árut hoz, tudja nincs munkám, és ha veszélyes az öné szívesen szegődnék testőrnek maga mellé, csak szeretném tudni a részleteket, és mennyit adna érte, hogy átgondolhassam. - mosolyog, és teszi még ezt a mondatot hozzá, ha a kereskedő engedi leülni. Ha a kereskedő is melegebb éghajlatra szánja, akkor utolsó úti célja egy magányos szemüveges férfi, aki macskájával jött le reggelizni (Mirubi), és neki is elmondja a meséjét, ki tudja, talán ő a harmadik árnyék.

Mugetsu az első éjszakát sikeresen átaludva ébredt a tizennégyes számú szobában. A napfény lágy sugarai világították be a szobát az enyhén ködös kinti világból. Kissé megfáradva, reggeli frissessége érdekében, Mugetsu reggeli tornába kezdett, melyben megszakította, egy halk zaj, melyre felkapta a fejét. Az ajtó felől jött, Mugetsu magához vett két darab kunait, az egyiket eldobásra készen tartotta, míg a másikat közelharci támadások alkalmazására tartotta készen. A zaj eltompult, így Mugetsu is visszahelyezte kunai késeit eredeti helyükre. Kinyitotta az ajtót, először szétnézett a folyosón, de nem látott semmi szokatlant. Elindult végig a folyosón, majd le a csigalépcsőn, hogy elfogyasszon egy ízletes reggelit. Illemtudóan köszönt a fogadós hölgynek, majd helyet foglalt egy sarokasztalnál, ezt követően három rizsgombócot rendelt, a hölgytől. Mugetsu az étel kihozatala és megrendelése közötti időben három fura alakot vett észre, akik csuklyában ültek és valamiről sugdolóztak. Mugetsu egész jól tudott szájról olvasni, ezért pár szót kikövetkeztetett. Ezek a szavak épp elegek voltak Mugetsu érdeklődésének felkeltésére, ezért két rizsgombócot gyorsan elfogyasztott, majd a szobájából elhozta kardját, hogy biztonságban érezze magát, amikor megpróbálja kideríteni, hogy mire készül ez a három gyanús alak. Mire Mugetsu felsietett, majd le a kardjával a fickók eltűntek. De Mugetsu épp elég információt gyűjtött ahhoz, hogy tudja, mit kell tennie. Körbe kell szaglásznia ebben a fogadóban. Elindult, egy ajtó felé, melyen az állt, *Belépés csak a személyzet tagjainak.* Hidegen hagyta és halkan beosont az ajtón. Az ajtó mögött nem sokkal egy lépcsősor volt, a levegő hideg volt és rossz érzés kapta el ezen a helyen, tudta, hogy valami nem stimmel, de ez még inkább hajtotta arra, hogy utána járjon a furcsa dolgoknak. A lépcső rozoga volt, meg volt az esély rá, hogy leszakad, ezért Mugetsu lassan és megfontoltam tette meg első lépését, az első, azaz legfölső lépcsőfokra. A lépcső tetejéről semmit nem lehetett látni, ugyanis sötét volt, ezért nem túl magabiztos lépésekkel elindult lefelé a sötét, elhagyatottnak látszott, pókhálókkal teli pincébe…

Mugetsunak nyugalomra volt szüksége, ezért elhagyta a fogadót. Amint kilépett az ajtón, a köd karjai közé fogadta és szinte húzta maga után. A fiú nem tudta merre megy, hiszen az orráig sem látott. Csak ment és ment, nagyon távolra került a fogadótól, míg végül rá nem eszmélt, hogy ez az a hely, ahonnan a fura hangokat hallotta. A köd eloszlott, a fiú szétnézett, de nem látott semmit, csupán valamiféle hangokat hallott közeledni. A fiú rémülten kapkodott és forgott, teljesen pánikba esett, ami a lehető legrosszabb egy ilyen helyzetben. A hangokat már nagyon közelről hallotta, a háta mögül. Megfordult és még ő sem hitte el, amit a hold fényei elé tártak...