Yasuo Yori

Név: Kenshiro Yori

Ország:  Eső országa

Rang: Elveszett ninja

Kor: 17

Nem: Férfi

Felszerelések: 
10 darab Kunai
5 darab Suuriken
5 Robbanó cetli
10 méter Dróthuzal
1 Szerszámos felszerelés
1 Elsősegély készlet
3 Füstbomba
1 Kasza

Kinézet: Yasuo arcát egy fehér törött maszk takarja el. Az álarc alatt vöröses barnás lángoló szempár világítja rá társalgó feleit és ellenségeit céltudatosságára. Fekete köpenyt visel mely bokáig ér, egy az ifjú korában félresikerült csínytevése, megégett teste eltakarása végett. Lábán fekete ninja szandált visel. Derekán ninja felszereléseket tároló erszények. Hátán egy átlagos kaszával.
Yasuo bal szeme idegrángásba kezd ha nem az igazat vallja / hazudik. A fiú ha az árvákra gondol vagy meghallja az árva szót elkapja a köhögő roham.

Jellem: Yasuo megtesz bármint, amit megtehet. Egyszerűen szólva csak magával törődik, s volt csapatával. Minden álma az hogy újra együtt lehessen társaival bármilyen formában. Öljön bár sportból, haszonért, vagy kényelemből nem ejt könnyeket áldozatai után. Nem kedveli a törvényeket, s nincsenek olyan illúziói,hogy a törvények, hagyományok, rendelkezések betartásával jobb, vagy nemesebb jellem lehetne. Jellemformálódása a körülötte minden szerettének halála és gyermekkora sanyarú sorsa nyomta rá a bélyeget.



Előtörténet:

Egy új világ kezdete

                Ha létezik egyáltalán itt, az eső országi nyárutón olyan nap, melyre a "legszebb" jelzőt aggathatnánk, úgy minden bizonnyal a mai lenne az.
                 Elmúlt egy időre az örökké hulló eső. Az enyhét hozó szellő beletúr a hajamba, incselkedik az elszabadult tincsekkel. Arcomat megsimogatják a nap utolsó sugarai. Ám a közelgő alkonyról még nem hajlandóak tudomást venni az erdő madarai. Lehunyt szemmel hallgatom, amint versenyt fütyülnek egymással. A levegő tele a virágok illatával, alattam bársonyos a fű, színe a smaragdéval vetekszik, csak még annál is értékesebb, hiszen él.
Távolból idehallik az esti imára szólító harang kongása. És egy másik hang is eljut a fülemig. Hallom a kasza suhintását....
Éjféltájt támadt fel a szél, és lassan odébb görgette a lomha fellegeket az égbolton. A telihold sápadt fénye végigömlött a falu utcáin. Senki nem mozdult a városban, csak a zászlók lobogtak a csillagok előtt. A szél zúgása és a lassan eleredő eső hangja elnyomott mindeni éji neszt. Amegakure faluja kihaltnak tetszett. Aztán mégis mozgás kélt a falu hatalmas kapuja felől; nem harc vagy egyéb, csupán egy apró szekér hagyta el a falakat mély csíkot hagyva maga után a sárban. Láthatóvá vált egy feketébe öltözött alak, aki kötőféken vezette lovát. Egy kosarat helyezett a földre.
                Hangos sírás törte meg az éjszaka magányát. A hangra felfigyelt egy nő, aki a kosárhoz sietett, utána járni, hogy honnan is jön ez a gyermeki lárma. A kosár tartalma nem volt mindennapi. Egy bebugyolált, magára hagyott csecsemő, arcáról sós könnyei és az eső cseppjei mosódtak össze apró állán. A pokrócára egy törött maszk volt helyezve. A nő felkapta a kosarat és a zuhogó esőben térdig érő pocsolyákban, hazarohant a gyermekkel, hogy esélyt adjon a magára maradt csecsemőnek az életre. A nő, aki ettől a pillanattól kezdve, az anyjának vallotta magát, egy bordélyházban dolgozott, kenyerét kevés jövedelem mellett, prostitúcióval próbálta megkeresni. Emellett próbálta felnevelni a gyermeket és minél jobb sorsot biztosítani neki, nem olyat, mint amilyen neki jutott.
               Pár év leforgása alatt a fiú nevelőanyja életét vesztette, egy nemes munkájával való elégedetlensége miatt kioltotta az életét. A halálhír úgymond megváltoztatta rálátását a jó és rossz dolgok közti viszonyra. Tudatában felcserélődött a jó és a rossz szavak jelentése. Valamiből fent kellett tartania saját életvitelét, ennek érdekében a mások szemében rossz út kitaposására vetemedett. Identitása megőrzése érdekében a kosárban mellette hagyott maszkot, minden tette közben viselte. Amegakure utcáin pedig csak a legagresszívabb, legerősebb kölykök maradtak életben. Az utca életkörülményei megedzették az évek során, mind testileg, mind lelkileg. Rengetegszer került olyan szituációba, melyből csak hazugságok árán tudott kikeveredni. Egy éjszakán a dolgok rosszul alakultak, a fiút lopáson érték és a hazugságai most nem vezették előrébb. A meglopott személy átlátva a hazugságán egy jókora ütést mért a fiú szemtájékára. Azóta a nap óta a fiú bal szeme reflexszerűen reagál hazugságaira, a szeme alatti ideg rángása árulja el, hogy nem az igazat vallja. A szemsérülést követően a feltűnésmentesség megőrzése érdekében a fiú egy kést kapott elő szakadtas nadrágja mellső zsebéből, majd ezt használva a segítségért kiáltó férfi torkába döfte kését. Erre a tettére egy helyi fiatalokból álló banda figyelt fel. Ez elégnek látszott arra, hogy közéjük tartozzon, pár nappal később felkeresték. Felajánlották neki, hogy tartson velük és éljenek a közös otthonukban, amit csak Bunkernek emlegetnek. A fiú, akire ráragasztották a nevet: Maszkos, tétovázás nélkül rábólintott a dologra, gondolván egy próbát megér. Nem sok idő kellett, hogy jól összebarátkozzanak és úgy éljenek, mint egy nagy család. A kis rablóakciók és egyéb illegális tevékenységek kialakították köztük a feltétlen bizalmat. Mindenki megismerte a másikat és elmesélték egymásnak életeiket, titkaikat, a Maszkos elmesélte, hogy ha hazudni próbál, a szeme alatti ideg rángani kezd. Az évek elteltével a pitiáner bűncselekedetek egyre kezdtek elfajulni. Nem érezték tetteik súlyát, rablógyilkosságokba és egyéb emberi normáknak ellentmondó ügyekbe keveredtek. Bűncselekményeik óriási tragédiába torkollottak. Egy árvaházat szemeltek ki maguknak, gondolták jó tréfa lenne, ha felgyújtanák. Tudatában voltak annak, hogy az árvaház lakói kirándulni mentek hosszabb időre, ezért nyugodt szívvel kezdték el a csínytevésüket. A házhoz különféle tűzveszélyes eszközökkel indultak el, fáklyákkal, alkohollal és rongyokkal. A ház ablakain keresztül hajították be lángoló eszközeiket, majd látták, hogy bent is lángra kaptak a bútorok és nagy füst gomolygott ki az ablakokon. Pár percre rá, már a lángcsóvák is egyre magasabbra szöktek, már távolról is láthatóvá vált, hogy a ház lángokban áll. Hirtelen sikoltások hallatszottak odabentről, kiderült, hogy az árvaház beteg lakói és gondozóik kimaradtak a kirándulásból. Mikor a jajveszékeléseket meghallották, az összes fiú elszaladt, de a maszkos mozdulatlan maradt, ledermedt. Csak állt és hallgatta a kiáltásokat, végig futott a fején, hogy valójában ő is árva, mint a barátai. Valójában ők is lehetnének azok akik bent égnek. A fiú berohant a házba, tudván, hogy most az egyszer tényleg elvetették a sulykot. Odabent a füstben bolyongva kereste a túlélőket. A keresés eredménytelen volt, de annyi füstöt nyelt a tüdejébe, hogy elájult.
                  Lassan kúszott fel ájult sötét elméje mélyéről. Arcát víz hűsítette, könnyű szellő simogatta; a távolból beszédhangok értek el hozzá. Kezét lábát nem bírta mozdítani, és nem látott.
- Megvakultam ...- Nyögte fel rekedten.
- Nyisd ki a szemed! - utasította egy hang.
- Megvakultam! - kiáltotta immár sokkal hangosabban és rémültebben. - Ne parancsolgass egy vaknak, bárki is vagy!
- Nyisd ki a szemed! - A hang erélyes és határozott volt, ugyanakkor megnyugtató.
A fiú felnyitotta szemeit. Forgott vele a szoba, alig bírt a szürke alakra fókuszálni, aki ott magasodott előtte. Ám néhány perc múltán kitisztult a látása.
- Öregapó, maga meg kicsoda? - Kérdezte összezavartan a fiú ahogy végigmérte az ősz hajú férfit. Az öreg arcát tömérdek heg és sebhely tarkította. Erős, masszív embernek nézett ki az idős ember. Shinobi fejpántja nyakában lógott melyen falvának jelképe többszörösen is át volt húzva.
- Pihenj most, fiam! - duruzsolta az öreg. - Lazulj el! Ne beszélj! Sok minden elébe nézel és fel kell épülnöd. - Mondta nyugtató hangon ahogy végig nézett a fekvő ifjú testén, kinek zúzódások és maradandó égésnyomok sokasága lepte el azt. A fiúnak nem kellett kétszer mondani, újból álomba szenderült. Így ment ez az elkövetkezendő két hétben, amíg fel nem épül. Az öreg minden napját végigkísérte, a fiú vele ébredt és vele aludt el, tervei voltak a fiúval. Az idős úr egy napon sétálni vitte a fiút, egy közeli elhagyatott genin gyakorlópályára. A fiú értetlenkedett, de követte megmentőjét. Az öreg bejelentette, hogy megfogja tanítani a fiúnak a chakrája használatát, mert több rejtőzik benne, mint ami kívülről látszik.
Először megtanulod felszabadítani a chakrádat! A chakra azon energia, ami minden élőlény testében organikusan tárolódik:
A test minden egyes sejtjében rejlő, és kivonható energia, aminek az aktiválásához testi és lelki gyakorlat szükséges, amit a chakrát használni kívánó folyamatos testedzéssel, és tapasztalatszerzéssel szerezhet meg. Ha a chakrahasználó eljut arra a gyakorlati szintre, hogy képes lesz a testében rejlő energiát felszabadítani, akkor a feloldott energiát szabadon használhatja a testében. Ahhoz, hogy a chakrát a testén kívül használhassa, meg kell tanulnia, és ki kell tapasztalnia a chakra irányítását, előbb a testén belül, majd egyre kifelé haladva. A chakrahasználat legalapvetőbb műveleteit kezdték el tanulni, az öreg jól sejtette, hogy egy-kettőre alkalmazni tudja majd az összes chakra áramoltató gyakorlatot a testében, látta benne a tehetséget. Taijutsut, chakra felszabadítást, testen belül és azon kívüli irányítást. Mozgatást és átalakítást tanított a fiúnak az összes többi alap kiképzéssel egyetemben.
                  A hosszas edzések után, mely hónapokba telt, addigra tökéletesen kezelte chakráját. Ezt követően mestere sétálni vitte, egy közeli domb tetejére, melyről lenézve egy kivégzőhelyre kaptak rálátást. Az öreg dróthuzallal készült a fiú visszatartására, mielőtt odairányította volna, mert tudta mit fog ott látni. A fiatal maszkos izgatottan bámult le a dombról, amikor meglátott pár ismerős arcot, szempárt és meghallotta barátai hangját. Az öreg amikor észlelte, hogy a fiú egy Shunshin no jutsu-val próbálkozik, hogy minél gyorsabban odaérjen, segíteni a barátain, mozgásképtelenné tette a dróthuzallal. A barátait eddig elkövetett bűncselekményeik miatt, sorban, egymás után kivégezték. A fiúból az összes jóindulat és sajnálat kihalt, szótlanul bámult maga elé, könnyei örök életére elfogytak.
- Látod ott hátul azokat a kalapos urakat? Ők a földesurak, minden egyes szál mozgatói, ők uralkodnak, ők a törvény, ők az igazság. Én nem akarok uralkodó lenni. Az nem az én világom. Nem akarok senki felett ítélkezni vagy irányítani valakit. Mindenkinek szeretnék segíteni ha lehetséges, mindannyian másnak akarunk segíteni. Az emberi lények ilyenek. Egymás boldogságából akarunk élni, nem mások szenvedéséből. Nem akarunk gyűlölni és megbántani senkit. Ebben a világban mindenki számára van hely. A föld gazdag, rengeteg hely van és mindez mindenki számára elérhető. Az élet gyönyörű lehetne és szabad. De körbevették a világot gyűlölettel, és az egész emberiség díszlépésben halad a szenvedés és vérontás felé. Túl sok mindenen gondolkozunk de túl keveset érzünk és tapasztalunk. Korlátok között élünk, hogy mit látunk helyesnek és igaznak. Ez amit valóságnak hívnak. Habár a helyesség és igazság csak homályos kifejezések. Mindenki a saját feltételezései szerint éli az életét. És mint látod a barátaid a felsőbbrendű igazságszolgáltatás áldozatai lettek. Megértem ha bosszúra szomjazol, s tudom, hogy a jövőben képes leszel betölteni azt az ürességet melyet a földesurak ástak a lelkedbe ezzel a tettükkel.
Az öreg szavait meghallgatva, megértve, de nem válaszolva rájuk, egy egészen új szemmel látva a világot, elindult egy határozott céllal szeme előtt. Az éjszaka leszállt. Barátai halálát végignézve gyűlölte saját gyengeségeit, becstelenségét. Gyűlölte magát azért is mert nem tett semmit hogy megmenthesse azokat akik számára fontosak, noha tudta hogy mind mennyi bűnt követtek el. Hitvány senkiházinak tartotta önmagát, s egy pillanatra felmerült benne, hogy talán mindenkinek azzal tenné a legjobbat, ha ott nyomban öngyilkos lenne. De még ahhoz is gyengének érezte magát, hogy megtegye. Meg egyébként is, mi módon? Kardja sincs csak egy apró kése, talán vesse le magát a falu falairól vagy fojtsa magát egy folyóba? Helyette a falhoz botorkált, és heves öklendezések közepette kiadta gyomrából a feltoluló fájdalmat. Betért otthonába s mélyen eltűnődött az öreg szavain. Arra az elhatározásra jutott, hogy jobbá teszi ezt a világot. Otthonába érve csak a fontosabb dolgait pakolta össze és hátat fordítva korábbi nem túl fényes életének, elhagyta a falut, egy új, szebb és jobb élet reményében, mely más, fontosabb alappilléreken fog állni mint jelen világunk. Fehér maszkját felöltötte s a barátai által kapott becenevével: A maszkos útra kelt.
Ha létezik egyáltalán itt, az eső országi nyárutón olyan nap, melyre a "legszebb" jelzőt aggathatnánk, úgy minden bizonnyal a mai lenne az.

                     Elmúlt egy időre az örökké hulló eső. Az enyhét hozó szellő beletúr a hajamba, incselkedik az elszabadult tincsekkel. Arcomat megsimogatják a nap utolsó sugarai. Ám a közelgő alkonyról még nem hajlandóak tudomást venni az erdő madarai. Lehunyt szemmel hallgatom, amint versenyt fütyülnek egymással. A levegő tele a virágok illatával, alattam bársonyos a fű, színe a smaragdéval vetekszik, csak még annál is értékesebb, hiszen él.
Távolból idehallik az esti imára szólító harang kongása. És egy másik hang is eljut a fülemig. Hallom a kasza suhintását. Késő már ezen tépelődni. Itt fekszenek körülöttem ellenfeleim. Vértől mocskos alattuk a föld, s elhagyva tetemeiket, lelkük az ég felé száll. Intenek nekem, hívnak magukkal: " Te mire vársz még, Maszkos?"
- Mire várok? Mit felelnék, amikor a választ magam sem tudom. Megváltás? Hol a megbocsátás? Sehol, csak megvetés, a hiány és fájdalom..