Yori

// Pályázat célja: Kuchiyose no jutsu elsajátítása, szerződés a Sólymokkal.
Időbeli elhelyezése: Ahol a part szakad- kaland előtt //


A sziget, ahol jelenleg élek kicsit olyan, mintha megállt volna rajta az idő. Kezdem úgy érezni magam, mintha egy véget nem érő időhúrokban lennék. A nappalok és éjszakák váltakozása, a mindennapi rutin, monoton szürkére festi az idilli tengerpartot. Lassan kezdem rosszul érezni magam. Nem találom már a helyem. Kotaroval is nehezebben megy a kommunikáció és a többi falusi is kezdi éreztetni, hogy én vagyok a plusz egy fő. Tudom, hogy mennem kell… Mennem kell, de nem tudom hova, és hogyan? Magam maradtam a világban, nincs senkim és semmim. Sötét múltam nem enged szabadulni, jelenleg nem látom a fényt. Úgy tűnt ez a sziget új otthonként szolgálhat majd nekem, de az idő múlásával ténylegesen kívülállónak érzem magam. Megkaptam ettől a helytől mindent amire szükségem volt. Részletes és kielégítő tudást, apám múltját, az örökségemet és a tudatot, hogy bár magányos vagyok mégsem vagyok egyedül, akármennyire is terhükre vagyok, a szigeten élőkre számíthatok. Maradásom viszont akkor sincs. Vár az ismeretlen, az új tanulási lehetőség, a fejlődés. De ez egy sziget… Egy olyan sziget, ahonnan nem lehet csak úgy kihajózni, hiszen akkor nem lenne annyira rejtélyes és elszigetelt hely. A helyzetem az eddiginél is kilátástalanabb kezdett lenni. Végső elkeseredésemben Kotarotól kértem segítséget. Felkerestem a vezetőt, és egy tea mellett beszélgetésbe bonyolódtunk, végre újra úgy, mint régen. - Kotaro, a segítségedet szeretném kérni! - mondtam neki, majd mielőtt válaszolt volna, és az élet nagy dolgairól kezdett volna beszélni azonnal folytattam is. - El szeretném hagyni a szigetet, és ebben szeretném a segítségedet kérni. Az egyik régi beszélgetésünk során említetted, amikor apámról meséltél, hogy a hagyományok szerint hagyta el a szigetet családalapítási céllal. Mi is pontosan ez a hagyomány? - tettem fel a kérdést a vezetőnek, majd vártam a válaszát. - Hát eljött ez a pillanat is... Sejtettem, hogy nem sokáig fogsz maradni, miután elsajátítottad apád tudását, és megtudtál mindent arról, hogy kik és mik vagyunk mi. De ennek így kell történnie. Szóval, amire kíváncsi vagy az nem más, mint.... - fejezte be itt a mondatát Kotaro, és megkezdte az elmém cincálását. - ... mint a ... a ... ajj, nem jut eszembe... – igazán folytathatta volna Kotaro a mondatát, de inkább úgy döntött keringőzik egyet az agyammal. – Szóval, amit az előbb mondani akartam, az a hagyomány. Na de milyen hagyomány, ugye? Mostanra átadtunk neked minden tudást, megtanítottunk arra, amire mi képesek voltunk, eljött az idő, hogy a sziget őslakóitól tanulj… hatásszünetet tartott… de kik is az őslakók? Amióta itt vagy velünk soha nem beszéltünk még a sziget nevéről. Ezt a szigetet úgy hívják, hogy Furakon sziget, azaz Sólyom sziget. – arcomon lehetett látni a csodálkozást, és a meglepettséget. – Ezt eddig miért nem mondtad!? – förmedtem rá Kotarora úgy, hogy igazából ez a név nem mondott nekem semmit. – Ori!!! Vagyis Yori, vagy, hogy is hívnak már, ne szólj közbe, ha nem érted mi van, engedd, hogy végig mondjam. Szóval, Sólyom sziget, azaz, ezt azt jelenti, hogy a sziget eredeti lakói a sólymok. Ha kinézel az ablakon láthatod a sziget legmagasabb pontját. Az a Sólyom szírt. Egész eddig azért nem engedtük, hogy oda menj, mert nem jött még el az ideje. Úgy néz ki azzal, hogy most itt vagy elérkezett az idő, hogy felkeresd a szirten lakókat, de vigyázz, eléggé kellemetlen természetű egy-kettő. – Fejezte be Kotaro, majd magamra is hagyott. Nem mondott sok mindent az eredeti kérdésemről, de ahhoz pont eleget, hogy útnak tudjak indulni.

Miután megtudtam új úti célom, összeszedtem minden felszerelésemet, és magam mögött hagytam a falut, ahol eddig éltem. Egy cél lebegett előttem. A Sólyom szírt. Nem néztem vissza mit hagyok magam mögött, csak az előttem álló úttal, és az ismeretlennel foglalkoztam. A sziget eddig ismeretlen területére tévedtem. Folyamatosan a lábam elé kellett néznem, hogy a sűrű aljnövényzetben nehogy kitörjem a bokám. Szerencsére a sólyom szírt annyira magas volt, hogy a fák lomkoronája felett is látható volt, így mindig láttam a célt magam előtt. Nem sokkal elindulásom után a szírt lábánál találtam magam. Jobb alternatívát nem találva elkezdtem felmászni, célom a legteteje volt. Embert próbáló órák álltak előttem, ugyanis az út nem volt kipárnázva, nem vezetett oda sárga-köves út. Nem sokkal azután, hogy elhagytam a lombkoronák szintjét szemmel láthatóvá vált a szírt nagysága. Sok erőmet felemésztette a mászás, de volt még annyi energiám, hogy azon gondolkodjak, eddig miért nem tűnt fel ennek a hegynek a létezése. Sok időm nem volt ezen gondolkodni. Ahogy a következő fogódzkodási pont felé nyúltam volna, feltűnt, hogy elértem egy olyan szakaszhoz, ahol már gyalogosan is tudok haladni. Talán jó úton vagyok. Elfáradtam a hegymenetben, így a felszerelésem nagy részét hátra hagytam, hiszen úgy is ezen az úton megyek majd visszafelé, meg amúgy sem gondolnám, hogy ebben a magasságban bárki is ellopná az értékeimet. Egy kulacs vízzel és a kusarigamámmal mentem tovább. Alig pár perc után feltűnt, hogy egyre több madár repül át felettem. Olyan érzés volt, mintha figyelnének. Nem álltam messze a valóságtól. A következő pillanatban egy közel 2 méter magas madár szállt le elém. – Ki vagy te? Mit keresel a területünkön? – kérdezte, de nem tudtam neki válaszolni mert a fáradt agyam nem tudta feldolgozni a látottakat. – Te beszélsz!?- csodálkozva néztem rá. – Igen beszélek, de a kérdéseimre válaszolj!!! – utasított egyre feszültebben. – Te miért beszélsz? ~ Úristen!!! Biztosan leestem a szikláról és meghaltam, vagy közel állok hozzá…. ez a madár beszél!!! ~ Egyszerűen nem tudtam észhez térni, ám az előttem álló madár ekkor suhintott egyet a szárnyával és hirtelen elsötétült minden.
~ Úgy fáj a fejem… mi történt velem? Hol vagyok? ~ Kezdtem magamhoz térni, ám annyi erőm még nem volt, hogy kinyissam a szemem, sőt igazából mozdulni se volt erőm. – Hoztam egy bolondot. – jelentette ki a madár, akivel előzőleg találkoztam. – Na de Kilu, hogy mondhatsz ilyet? – szólt egy férfihang. – Addig míg nem ismerünk valakit nem ítélkezhetünk ilyen durván felette. – mondta. – De mondom bolond… azóta figyeltem minden lépését, hogy elért a szírt lábához, amikor már nagyon közel került leszálltam hozzá, feltettem neki pár egyszerű kérdést, és nem volt képes válaszolni rá. – mondta a madár, akiről közben kiderült, hogy Kilu a neve. – Akkor bolond. – mondta egy női hang. – Piko, ne legyél már ilyen, adjál neki egy esélyt. – szólt újra közbe az előző férfihang. Ekkor kezdtem úgy érezni, hogy valami életjelet kéne adnom magamról, mielőtt halottnak hisznek, és ledobnak a szirtről. – Kon! Már megint csak a jót látod… - mondta ismételtem a női hang. – Szerintem halott. – jelentette ki ezután. Ekkor vettem egy mély levegőt, szemeimet kinyitottam, és felkiáltottam. – Még élek!! – Ám, ezután jött a felismerés pillanata. Akiket eddig halottam beszélgetni mind madarak voltak. Fáradt és meggyötört szemeim zavarosak lettek. – Látjátok én mondtam, hogy tök bolond! – mondta Kilu. – Kilu elég legyen! Mi a neved ember? – kérdezte Kon. – A nevem Yori. – válaszoltam. – Na látod Kilu, mégse annyira bolond, mint ahogy te azt gondoltam… Üdvözöllek Yori, én Kon vagyok a Sólyom szírt királya, ő a párom Piko, Kiluval pedig már találkoztál. – mutatott be mindenkit illedelmesen a király. – Üdvözletem felség, ne haragudjon az iménti illetlen viselkedésem miatt, csak, amikor Kotaro mesélt erről a helyre hagyott némi kérdőjelet bennem, ezért lepett meg a fogadóbizottság mérete, és a képessége, hogy tud beszélni, de ahogy látom ezek a dolgok itt minden naposak. – Mondtam, majd leültem, mert Kilu szárnycsapása nem tett jót a fáradt testemnek. – Áh, szóval Kotaro küldött téged. Mi a helyzet azzal a kölyökkel? ~ Kölyök… az a vén szivar? ~ De mindegy is, ha itt vagy akkor minden bizonnyal érdemesnek talált téged arra, hogy ide gyere, és szerződést köss velünk. Ennek igazából semmi akadálya. – jelentette ki Kon. – Na azért álljunk csak meg egy szóra! Idejön ez a félkegyelmű, csak annyit mond, hogy Kotaro küldte, és mi már szerződést is kötünk vele?? Ennyire ne legyél jó fej drágám. – mondta Piko, majd rám nézett. – Mondj el magadról mindent, hogy tudjuk érdemes vagy e.
A mondókám végéhez közeledve Kon rám nézett, megvárta míg befejezem, és közölte, hogy Kilu hasonló helyzetben van, mint én. Én a szervezet következő vezető jelöltje vagyok, Kilu pedig a Sólymok leendő királya, csak még mind a kettőnknek szüksége van tapasztalatra és tudásra. – Yori, a szerződést vérrel megköttetjük, és ezennel, mint a szírt királya melléd rendelem Kilut, hogy együtt váljatok azzá, akik lenetek kell. – mondta Kon, majd elém gördített egy tekercset elmondta az instrukciókat, és megkötöttük a szerződést. – Azért ebbe beleszólnék én is. Nagyon szép, amit elmondott, de én még nem bízom benne. Nézd meg, nem is lenne képes megidézni engem. Sokkal felette állok. – tért ki a hitéből Kilu. – Rendben van, akkor a következőt fogjuk tenni. Kilu vidd el Yorit a hasadékhoz, és tanítsd meg neki az idéző technikát. Kezdetben idézzen egy pár hírnököt, majd próbálkozzatok Kararakával. Szerintem vele jól kifogtok jönni. – mondta Kon, és jelezte az ifjú Kilunak, hogy ez nem opcionális lehetőség volt, hanem egyenes parancs. – Menjünk.
Kilu, bár nem akarta, elmagyarázta az idézés lényegét, a kézjeleket, és a metódust. Megkezdtem a gyakorlást. Az első pár sikertelen kísérletem után megjelent egy fióka. Míg én boldog voltam, Kilu azonnal rám parancsolt, hogy koncentráljak jobban, mert ha így folytatom veszélybe sodrom a fiókákat. Éjszakába nyúló edzésemet követően másnap folytattam onnan, ahol abbahagytam. Többszöri próbálkozásaim eredményesek lettek, és stabilan megtudtam idézni zsinórban többször is a kistestű sólymokat/vándor sólymokat. Kilu jelezte, hogy emelni kell a szintet, mert így nem leszek majd képes megidézni őt. Elmagyarázta, hogy mielőtt kivitelezem a technikát arra a személyre kell gondolnom, akit szeretnék megidézni. Mesélt egy pár szót Kararakáról, és elmondta, hogy ő már egy magasabb szintű sólyom, ezért összpontosítanom kell. Végre hajtottam az idézést, a füst fel szállt, és megjelent egy derékig érő madár, furcsa módon kidolgozott felsőtesttel, és ököl szerű szárnyakkal. – Kilu.. hükk.. te vagy? Miért idéztetek ide, éppen komoly italozást folytattam hükk… - mondta a bohókás madár. – Üdvözöllek Yori vagyok, én idéztelek meg. -  mondtam udvariasan. – Na! Azt majd én eldöntöm. – mondta Kararaka.  – Kilu, ez a tag veled van? – kérdezte. – Velem, bár én sem örülök neki. – mondta Kilu. – Akkor mindjárt megoldjuk a problémát. – jelentette ki Kararaka és azzal a lendülettel felém fordult és rám akart támadni, ám alkoholos befolyásoltságában nem engem, hanem Kilut találta el, aki eszméletét vesztette és eldőlt, pont a hasadék irányába. – Azt hiszem nekem itt nincsen más dolgom. – jelentette ki Kararaka, és egy pukkanással eltűnt. Nem volt már választásom, Kilu után vetettem magam. Igyekeztem minél hamarabb utolérni a zuhanó testét. Mikor mellé értem megragadtam és igyekeztem valamiben megkapaszkodni. Kilu, méretéből adódóan nem volt pehelysúlyú, ezt akkor éreztem meg, amikor egy kunai segítségével sikerült a megállítanom a zuhanásunkat. A Kilut tartó oldalamon a vállam kiugrott a helyéről, de tudtam, hogy nem engedhetem el a társam. Nem sokkal alattunk volt egy kis sziklapárkány. Igyekeztem Kilut biztonságba odajuttatni, ám miután ez a művelet sikerült, egy lezuhanó szikla/kődarab fejbe talált, és eszméletlenül a mélység felé kezdtem zuhanni.
Miután eltalált egy kő, a földön tértem magamhoz. Fejem bekötözve, a vállam pedig a helyére ugrasztva. Rögtön Kilut kezdtem keresni, aki éppen tollászkodott. – Megmentettél. Köszönöm. – fejeztem ki hálámat. – Csak törlesztettem. – mondta Kilu először végre úgy, mint aki közeledni próbál. – Na menjünk tegyünk jelentést. – mondta, majd az egyik szárnyát lehajtotta, ezzel jelezve, hogy ő felrepít, így nem kell újra felmásznom. Amikor újra Kon és Piko előtt álltunk, a királyi pár, már látta a különbséget rajtunk. Nem kellett semmit se mondanunk, ők megelégedtek azzal, amit látnak.
- Yori, ha el akarod hagyni a szigetet, én majd elviszlek, ha pedig visszaszeretnél jönni, az is megoldható. – mondta Kilu, majd a hosszú nap után mindketten nyugovóra tértünk.


// Egyenlőre tisztában vagyok azzal, hogy maga a Sólyom Kódex még nem került elfogadásra, de nem akartam többet várni ezzel az irománnyal. Maga a beadott kódex: Sólyom Kódex //

Pályázat célja: Fegyverszállítási szerződés kötés Takigakuréval, megismertetni magam a világgal, hogy milyen eszközöket készítek és akár egy üzlet nyitása 
Időbeli elhelyezés: Takigakuréba költözés után 

//  Ismételten egy kellemes beszélgetésbe elegyedtem magammal- Yori Tomi //

Mert az életpénz az úr!




Belegondoltatok már, hogy mennyire költséges fenntartani egy kovácsműhelyt? Nem, még nem. Te honnan is tudnád, otthon a nappalid kényelméből fogalmad sincs, hogy milyen dolgok vannak a nagyvilágban. Most ez azért durva volt. Nem tudom már megint mit szóltam be neked, de nem kéne rögtön bunkózni, jó? Jaj most belemásztam a kis lelkivilágodba? Ne hari, de amúgy meg kit érdekel. Nem is erről akartam beszélni most itt, csak kizökkentettél. Akkor már megint mit akarsz? Újabb Yori -féle bölcseletet akarsz megosztani? Ezt most szarkasztikusan mondtad? Mert ha igen akkor átnyúlok és nyakon váglak! Semmi ilyesmi. Csak kezd már el, vagy folytasd, vagy bánom is én, csak legyen valami. Én már elkezdtem, de belepofáztál! Az elején egy költői kérdéssel kezdtem, erre neked meg muszáj volt válaszolnod. De most meg ne szólalj, folytatom!
Mellőzzük akkor a költői kérdéseket, a homályos utalásokat, és a nem egyértelmű megfogalmazást, mielőtt még valaki megint közbe szólna. Na! Mivel már belaktam a kis jutalom műhelyemet ezért elkezdtem aktívan tevékenykedni és minden időmet arra szenteltem, hogy keményen dolgozzak, mert csak úgy lesz elég árum, hogy legyen mit eladni, amiből pedig meg lehet majd élni. Ennyit szerettél volna most csak mesélni? Ez így eléggé karcsú, nem gondolod? Ezt most ha megnéznénk, hogy mekkora terjedelem szerintem mind a ketten sírva fakadnánk. Tudod vannak alap feltételek és szabályok amit be kell tartani, igen még neked is, bár tudom, te úgy vagy vele, hogy a te korodban már minden szabad. Na el mész te a picsába. Csak szólok, hogy mivel basztad rendesen vezetni az adatlapom ezért én fiatalabb vagyok, mint te. Úgy zárójelesen. Az egy dolog, de ha körbenézel magad körül csak gyerekeket látsz. Mi volt az előző küldetéseden is, nem? Na jó hanyagoljuk ezt a témát. Akkor mit kéne írni még szerinted? Én már az alapfelvetést sem értem, hogy pontosan mit is kezdtünk el most gépelni. Mi a célod? Mit szeretnél? Szerinted? Egy kis bevételt, hogy legyen miből megélnem, az én életem nem olyan egyszerű, mint a tiéd. Na segítek, de ne személyeskedjünk, jó? A kapcsolatunk maradjon inkább ilyen munkakapcsolat szintem, rendben? Rendicsek főni -.- . Akkor addig amíg én írok addig menj és csináld a dolgod én meg majd szépen megírom a dolgokat. Vettem vettem.
Na most, hogy ez a szerencsétlen elment ütni a vasat, mert csak ahhoz ért, elmesélem nektek, hogy mennyit dolgozik ez az állat, és milyen fegyvereket készít. Már egy ideje ebben a faluban tartózkodik, így kezdi kiismerni magát a környéken, ám a helyieknek még teljesen új, hogy saját kováccsal bővült a falu infrastruktúrája. Kezdetben senki nem mert közelebb menni a műhelyéhez, mert már messziről ijesztő volt. Nagyon magas hőség, a forró acél, a kalapácsolás hangja, és még megannyi tényező ami miatt egy egyszerű falusinak ijesztő lehetett. Yori hiába dolgozott éjt nappalá téve, egyszerűen nem keresték a munkáit. Háború nélkül egy fegyverkovács nem több egy patkoló kovácsnál. Mondjuk nem sok lovat látni errefelé, így még annak sem nevezhette magát. Miután már a nagyon sokadik ládát töltötte meg kunai késekkel azon kapta magát, hogy elfogyott az alapanyaga. Választás elé került. Pénze nem nagyon volt, legalábbis arra, hogy fölöslegesen vásároljon alapanyagot és készítsen belőle fegyvereket. Úgy döntött, hogy komoly értékesítésbe kezd és eladja a felhalmozott ninja eszközöket, fegyvereket amiket az elmúlt időszakban készített. Mivel többnyire tényleg csak fegyverekről van szó, ezért úgy gondolta, hogy a faluvezetőséget keresi fel, és igyekszik náluk értékesíteni a portékáját. Fel is kereste a faluvezetőt.
Te Yori itt vagy? Miért hol lennék? Mondjad! Mi volt a faluvezetőnél? Na várjál előbb megnézem mit írtál eddig. Igen… anyád… mi az, hogy ijesztő?… igen… igen. Na! Először is. Lépj hátra és jó erősen bazd arcon magad! És mielőtt megkérdeznéd miért? Mi az, hogy ijesztő és félelmetes? Egy kovács műhely pont ilyen, ha ennél „barátságosabb” lenne akkor ott nem történne igazi munka. De mindegy, nagyon szépen leírtad, csak kicsit szűkszavúan fogalmaztál. Így leírva nem adja át annyira a fáradtságos munkát, azt a szenvedést és élvezetet amit a sok századik kalapácslendítéskor érez az ember, vagy amikor az olvadt fém illata megcsapja az ember orrát. Szép amit leírtál, lényegre törő, de a kovácsolás szépségeiről, a folyamatokról nem nagyon írtál. Mondjuk azért mert ahhoz te értesz?! Ha gondolod akkor írd le, hogy hogyan készül egy kunai, meg egy katana, aztán mindenki boldog lesz, csak ne felejtsük el, hogy hol tartottunk. Hát jó, amúgy is szeretek erről beszélni, szóval miért is ne. Az első és legfontosabb, a megfelelő széntartalmú acél kiválasztása, hiszen a széntartalom határozza meg a későbbi penge tulajdonságait. A széntartalom leginkább a tartosságát határozza meg, a többi különböző szennyező/ötvöző anyag felel az elkészült acél rugalmasságáért, hőállóságáért és még sok másik kisebb nagyobb módosításáért. Én személy szerint obszidiánt is használok, ami nem egy elterjedt ötvöző anyag, de mondjuk azt, hogy ez az én védjegyem. Még apám jegyzeteiből tanultam meg a Sólyom szigeten és azóta is előszeretettel használom. Az obszidián, vagy vulkanikus üveg, egy borzasztóan éles anyag, ami bár érzékenyebb anyag, mint egy sima szénacél de még így is megéri használni mert páratlanul éles eszközöket kapunk a használatával. Mondjuk a gyártási idő megnövekedik és egy kicsit drágább is, de én mondom nektek megéri. Nézzünk csak egy konkrét példát. A fegyverkészítők szövetsége által forgalmazott kunai kések ára darabonként 200 ryo, ami nem nevezhető se túl olcsónak, se túl drágának. Mondjuk annak tükrében, hogy ezek a mihaszna ninják csak úgy elszórják és soha senki nem szedi össze, ha így vesszük akkor nagyon is drága. Ezt most nem teljesen értem. Hogy érted azt, hogy elszórják? Mikor láttál olyat, hogy valaki összeszedte maga után a használt kunai-okat? Ugye? Elmondom neked, hogy miért. Azt nem mondanám, hogy silány minőségűek, de nem éppen a legjobb acélból készültek. Sokuk tényleg az első használat után mondhatni használhatatlan lesz, mert sérül az élük, vagy egyszerűen repedések keletkeznek rajtuk. Ha így vesszük ez pénz kidobás, szó szerint. Most akkor nézzük az én obszidián ötvözetemet. Mivel nem csak obszidiánt használok hozzá, hanem kobaltot wolframot és molibdént ezért egy olyan tartós anyagú kést kapok ami nem csak élesebb, mint az üzletekben kapható társaik, de még azt is kimerem jelenteni, hogy az énáltalam készített kunai-okat érdemes összeszedni. Tényleg! Amúgy ez így egy tök jó reklám szöveg lenne, így jobban eltudnád adni a dolgaidat. Amúgy most, hogy mondod, pont ezeket a szavakat mondtam a faluvezetőnek is és így győztem meg arról, hogy én legyek a beszállítójuk. Na, az igen! Ha nem pofátlan a kérdés milyen árban egyeztettek meg? Nem indiszkrét a kérdés. Ha valaki magánszemélyként keres fel akkor kedvezményesen 400 ryo/db áron adom el, a faluval más a helyzet nekik 300 ryo/db áron állapodtunk meg. Persze ez drágább, mint a sima, de a minőség és tartósság szerintem megér ennyi plusz kiadást. Amúgy szerintem nem annyira vészes az ára, főleg, ha azt mondod, hogy érdemes összeszedni őket. Mondom, ezek legalább háromszor tovább bírják, mint a boltokban kapható társaik. Amúgy ez tényleg jól hangzik. De nyugtass meg, hogy nem csak kunai-okat készítesz, mert azért ez elég egysíkú lenne. Természetesen minden eszközt el tudok így készíteni. Katana, wakizashi, meg… pontosan tudod, hogy milyen fegyvereket tudok készíteni, szóval miért túráztatsz? Bocsánat, csak végre élvezettel mesélsz valamiről, és nem akartam, hogy abba hagyd. Kösz, ez most jól esett. Amúgy tudom, hogy drágább vagyok, mint a többi fegyverkereskedő de szerintem azért az áraim megfizethetőek. Figyi itt hagyok neked egy listát, hogy tud terjeszteni az igét, hogy itt egy fasza kovács aki mindent (is) el tud készíteni, akár rendelésre is.




* (Ahol a part szakad fórumkalandon készítettem először azóta nem készült belőle)


Na szerinted milyen? Amúgy esküszöm menő. Bár ez a Robbanó Katana elégé megtévesztő de emlékszem, hogy ilyet csináltál annak a pöffeszkedő iwa-i majomnak is. Vajon mi lehet vele? Nem tudom, szerintem ha használta már akkor nem tudjuk tőle megkérdezni, hogy milyen volt. Arra amúgy nem gondoltál, hogy létre kéne hozni valamilyen maszkot, hogy megvédd magad a gázoktól? Azért eléggé veszélyes művelet. Láttam, hogyan csináltad legutóbb és azért nem éreztem magam biztonságban közben. Gondolkodtam rajta, de nem egyszerű művelet. Mivel ezek évszázadok alatt alakulnak ki vulkanikus környezetben ezért az összetétele a gáznak nem ismert teljesen így nem tudom, hogy milyen szűrő lenne a legalkalmasabb. Tudsz követni? Persze, ha tudnék neked segíteni akkor elvinnék egy párat a munkahelyemre és kromatográffal megvizsgáltatnám neked, hogy milyen anyagokat tartalmaz a gáz. Rendes vagy, de kroma, mi? Nekem itt érhetően beszélj! Bocsánat, nálatok olyan nincs és szerintem nem is lesz soha, szóval bocs még egyszer a szóhasználatért. Hát jó. Nem lettem okosabb, de most végre tényleg tudtunk együtt dolgozni. Ennek azért örülök. Én is. Amúgy mi volt ezzel most a célod? Az, hogy tudjanak rólam, hogy létezek és milyen eszközöket árulok, mert a későbbi terveimhez kell a bevétel. Sőt lehet, hogy nyitok is egy üzletet. Ahova felveszek majd valami bögyös eladót. Az üzlet az jó ötlet szerintem, biztosan jól menne, de az, hogy megint csak a nőkre gondolsz... látom ám, hogy mit művelsz az oldalon. Na jól van elég volt ennyi, mehetsz alukálni, pápá!