Yori
3 posters
1 / 1 oldal
Yori
Yori Kedd Dec. 08 2020, 14:55
Hová tűnt három év?
~...Merre tovább? ~ Hangzik fejemben a sokszor ismételt kérdés, mely egész eddigi életemben végig kísért. Mindig is voltak hasonló gondolatok kérdések bennem, de szerintem ez természetes, hogy keressük a helyünket a világban. Igen, természetes, de az, hogy valakivel annyiszor kitoljon az élet, mint ahányszor velem, azért az már nem egészséges. Annyiszor kellett már újra terveznem, a semmiből újra valami jót, valami kézzelfoghatót csinálnom, hogy lassan kezdek bele fáradni...
De nézzük csak az elejétől. (Kedves olvasó, most kérlek foglalj helyett, készíts be magad mellé zsebkendőt, valami italt és készülj fel egy olyan történetre, ami teljesen megváltoztatta egy ember életet)
Ködlő hajnal volt mikor elindultam új megbízatást, új munkát, új célt keresni. Szívemben a teljes bizonytalanság, hogy mit is kezdjek az életemben. Annyit tudtam, hogy a legutóbbi megbízatásom után el kell hagynom az eddigi helyet, ahol voltam, ugyanis felfigyeltek a mozgolódásomra, és tudtam nem maradhatok tovább. Egyre jobban távolodtam, magam mögött hagyva azt az életet, amit igazából nem is én választottam magamnak, az választott engem. Céltalan utazásom kezdetét vette, minek célja (kis irónia) egy jobb élet reménye volt.
Kezdett ki világosodni mikor elértem a határt. A nap erőt vett magán és átszakította a sűrű köd fátylat. Menetelésem alatt a percek órák lettek, a nappalok éjszakák. Nem volt velem más, csak a felszerelésem, némi étel, és egy kevés magány. Több naposra duzzadt utam a vége felé közeledett mikor megpillantottam a távolban egy kicsiny tengerparti kereskedő falut. A közeli tenger sós levegőjét fújta arcomba a szél. Ez egy jó hely lesz. Ahogy közeledtem a faluhoz az eddigi csöndes, nyugodt természet hangját egy nyüzsgő, élettel teli hangzavar zavarta meg. Ez a dolgos hétköznapok hangja volt. Szívemben furcsa melegséget éreztem. Talán megtaláltam azt a helyet, amit eddig kerestem. Amint beértem a faluba megcsapott a frissen fogott tengeri gyümölcsök “szaga”, a pékségekből kiáramló friss kenyér és egyéb pék áruk illata. Nagyon kedves, barátságos helynek tűnt, ahol az emberek jókedvűen üdvözölik egymást, segítenek egymásnak. Ahogy körbe sétáltam a falut, feltűnt, hogy valami hiányzik belőle. Nem volt egy kovácsműhely, vagy egyéb más üzlet, ahol az emberek beszerezhették a mindennapi munkájukhoz szükséges eszközöket. Azonnal megláttam benne a potenciált, és a falu vezetőjéhez vettem az irányt. Amint elértem a vezető irodájához, nagyon szívélyes fogadtatásban részesültem és azonnal fogadni is tudott a vezető.
- Örvendek, a nevem Yori, azért kerestem fel önt, hogy egy fontos a faluja jövőjét befolyásoló kérdést tárgyaljak meg önnel. - kezdtem meg a beszélgetést az, egyébként elsőre nagyon szimpatikus vezetővel.
- Üdvözletem kedves Yori, az én nevem Monoga Moia. - mondta és a bemutatkozása végére egy kedves mosolyt is varázsolt az arcára.
- Kérem ossza meg velem a gondolatát, hiszen a falum jóléte számomra mindennél fontosabb. - mondta a vezető, és innentől át vettem az irányítást a beszélgetésbe.
- Kezdem az elején. Igaz, még csak a mai nap érkeztem a faluba, de feltűnt, hogy a falu többnyire halászatból, mezőgazdaságból és a megtermelt termények eladásából tartja fenn magát. Ezzel önmagában semmilyen probléma nem lenne, hiszen egy ekkora falut ezen tevékenységek teljesen jól ellátnak és stabilan tudják tartani a gazdaságát, lehetőséget adva a fejlődésre. Na, de! Feltűnt, hogy a felsorolt munkákhoz szükséges eszközöket a falu úgy szerzi be máshonnan, és itt érkeztünk el ahhoz, amiről beszélni szerettem volna önnel. Az elején csak a nevemet mondtam, azt nem, hogy pontosan ki, és mi vagyok. Én egy jelenleg keveset foglalkoztatott kovács vagyok, és megláttam a potenciált a faluban. Az ajánlatom az, hogyha támogat egy műhely kialakításában és biztosítja nekem a termékeim forgalmazását én ezekért cserébe én ellátom a falut a szükséges eszközökkel teljes mértékben ingyen. Mi a véleménye Moia-sama? - kérdeztem a vezetőt és vártam, hogy végig gondolja az általam felvázolt ajánlatot. Hosszú percek teltek el és közben azon gondolkodtam hogyha esetleg nemet mondana az ajánlatomra szám adatokkal együtt vázolom fel neki a tervet, hiszen, ha az ember látja miként fog megtérülni a befektetése könnyebben hoz jó döntést.
- Yori-san! - szólalt meg asztala mögül a vezető.
- Elnézést ezért a hosszan tartó kínos csendért, de egy olyan témát boncolgat, ami már régóta szívem vágya, így nem tudok mást mondani, mint igen. De! A falutól semmilyen anyagi támogatást nem kap, a parthoz közel van egy tökéletes állapotú épület, azt tudom fel ajánlani. Ez az épület nem csak a munkára kiváló helyszín, ott lakhat is, és akár családot is alapíthat. - fejezte be a vezető.
- Moia-sama kezet rá! A héten meg is kezdem a műhely kialakítását. - mondtam a vezetőnek, majd távozásomkor egy segítőt küldött velem, aki megmutatta az új otthonomat. Amíg kísérőmmel a faluban sétáltunk Moia-sama szavai jártak a fejemben. Család. Be kellett látnom, hogy abba a korba léptem, hogy ideje lenne tényleg komolyan elgondolkodom a családalapításon. Ismerve a múltam nehéz lesz bárkit is találnom magam mellé, aki úgy is velem akar lenni, hogy az igazi valómat soha nem ismerheti meg. Míg ezen elmélkedtem megérkeztünk újdonsült műhely/házamhoz. Moia tényleg nem hazudott egy remek állapotban levő épület volt tengerre néző kilátással. A falu apró, de annál forgalmasabb kikötője csak pár perc sétára volt. Éreztem, hogy valami kezd bennem megváltozni. Az évek óta tartó sötétségből kezdtem látni a fényt. Azt a fényt, ami talán egy jobb jövő fele vezet. Miután kísérőm ellátta a feladatát magamra is hagyott. Be szabadultam a házba és ki pakoltam. Egy halk sóhajtással nyugtáztam magamnak, hogy amit látok az nem sok. Hát igen, szó mi szó azokon a dolgokon kívül, amit egy táskába el tudok rakni nem volt semmim. Igaz ez csak a kisebbik baj volt, hiszen pénzem sincs sok, így nehéz lesz elkezdeni a műhely kialakítását és felszerelését. Éreztem, hogy megint olyat kell tennem, amit normális, rendes értékrenddel rendelkező ember nem tenne meg. A nap lezárása képpen megágyaztam magamnak, és kényelmesen, és hosszú idő után először, aludtam egyet. Másnap korán kezdtem a napot, ugyanis ki akartam érni a kikötőbe mielőtt a helyiek ki hajóznak, hogy információkat gyűjtsek arról, hogy egyes eszközöket (üllő, kemence) hol, és kitől tudok beszerezni. Épp egy indulni készülő halásszal beszélgettem mikor egy szakadt vitorlájú törött árbocú hajó kötött ki. A helyieket szemmel láthatóan nem viselte meg annyira a látvány, mint engem. Beszélgető partneremtől megtudtam, hogy a közelben kalózok ténykednek és a most kikötött hajó még szerencsésnek mondható. Mindezek mellett megtudtam, hogy komoly pénzjutalom ütheti annak a markát, aki elüldözi őket. Tudtam, hogy ez az én nagy lehetőségem, és ha csak elzavarni kell őket akkor még vér sem fog tapadni a kezemhez, több. Megköszöntem a fontos információkat, elköszöntem és azonnal haza siettem. Magamhoz vettem szokásos eszközeimet és elindultam. Minden fontos tudnivalót megkaptam, így bérletem magamnak egy csónakot és “kihajóztam”. Úgy készültem, hogy a tengeren éjszakázok. Bátor vállalkozás volt egy kis lélekvesztőn, de a cél szentesíti az eszközt. Szerencsémre nem került sor a csónakban éjszakázásra. Nem sokkal azután, hogy eltűnt a horizontról a szárazföld egy nagyjából közepes méretű viseltes fekete árbocú hajó jelent meg előttem. Ahogy mellém értek a meglepetés erejét kihasználva a hajóra ugrottam és kardot rántottam a fedélzeten. Meglepetten tapasztaltam, hogy a kapitányon kívül három középkorú matróz volt, akik látva a fegyvert a kezemben rám támadtak. (Hogy is fejezem ki magam) képzetnek nem nevezhető módon a levegőbe hadonászva rohantak felém. Miközben, mondhatni, játszi könnyedséggel fegyverzetem le őket és egy-egy tőrrel a térdkalácsuk fölé szúrva a fedélzetre szögeztem őket, azon gondolkodtam, hogy csak azért lehetnek sikeresek mert a helyiek, akiket eddig terrorizálták egyszerű, békés halász emberek. Miután végeztem a legénységgel a kapitány felé vettem az irányt. Katanámat eltettem egy és újabb tőrt vettem a kezembe. Nekem támadt és mire észbe kaptam már háttal az árbocnak voltam. Az öreg kapitány fiatal korában biztos kemény ellenfél lett volna, de az öregedés rajta is kifogott, így mikor lesújtott volna rám, megrándult a háta és magatehetetlenül zuhant a földre.
- Most komolyan?! Ti lennének a helyieket zaklató hírhedt kalózok? - jegyeztem meg gúnyosan. Felsegítettem az összeesett kapitányt és nem kicsit, de legalább nagyon megfenyegettem. Választhatott, hogy kihajózunk a szárazföldre és feladják magukat, vagy hullámsírban vesznek mind. Nyilvánvaló volt, hogy melyiket választják, így meg is indultunk a szárazföld felé. A csónakot, amivel érkeztem a hajó mögé kötöttem, ne vesszen el a bérleti díj. Mielőtt ki kötöttünk feltettem a maszkomat, hogy elfedjem vele a kilétemet. A kikötőben teljes pánik vette kezdetét mikor megláttak a fekete árbocú hajót. A pánik akkor csillapodott mikor a parthoz közel értünk és megpillantottak engem, vagyis egy zöldbe öltözött alakot, akinek a kezében egy katanára fel volt tűzve a kapitány kalapja. Mire dokkolásra került sor a falu őrei már vártak minket. Elvitték a megkötözött legénységet a kapitánnyal együtt engem pedig a vezetőhöz kísértek, hogy kifejezhesse a háláját. Lassan de biztosan elértük Moia-sama irodáját.
- Fáradj beljebb fiam, a falu hatalmas hálával tartozik neked amiért elfogtad az évek óta a készleteinket dézsmáló kalózokat. Itt van a jutalmad, amit megérdemelsz. De fiam, kit rejt az az álarc?
- Moia- sama én vagyok az a falu kovácsa. - mondtam mikor félre húztam a maszkom és elvettem a jutalmamat tartalmazó borítékot. Moia és én egyszerre mosolyodtunk el, majd meg beszéltünk mi is történt. A mai nap után mert lett elég pénzem, hogy felszereljem a műhelyemet és elkezdjek dolgozni. Néhány kapitánnyal szerződést kötöttem, a beszállított alapanyagok ért cserébe én javítom a felszerelésüket. Végre kezdett egyenesbe érni az életem. Apám hivatását vihettek tovább, volt hol laknom, a közösség megbecsült tagja lettem. Annak, hogy a faluban mindenki ismert és tisztelt megvolt az előnye. Elkezdtek érdeklődni irántam a nők. Úgy gondolták, hogy egy jól szituált fiatal férfi jó partner lesz. Ennek köszönhetően erősen megnőtt irányokba az érdeklődés. Sokan tényleg csak a pozíció miatt, de volt egy lány, akivel én is szimpatizáltam. Az egyik halász lánya volt, Ao Hana. Soha nem gondolkodtam el azon, hogy milyen típusú lányok jönnek be nekem. Hana Viszont egy földre szállt angyal volt nagyszerű humor érzékkel kedves természettel és lenyűgöző testi adottságokkal. Úgy éreztem ha lenne számomra tökéletes nő akkor biztos ő lenne az. Elkezdtünk ismerkedni az elején minden a lehető legjobban alakult, A folytatás annál is sokkal jobb lett. Három négy hónap randizás után hatalmas elhatározás született bennem. Meg fogom kérni a kezét. Annak rendje módja szerint kiválasztottam a legszebb gyűrűt, megkerestem a tökéletes helyszínt és feltettem a nagy kérdést. A lány azonnal igent mondott és már a szertartás részleteiről kezdett beszélni. Így teltek boldogan a napjaink, a szertartáson az egész falu részt vett, az utána rendezett bulin három napig mulatott mindenki. Nagyszerűen alakult minden hiszen Hana apjának köszönhetően a vállalkozás szárnyalni kezdett és lassan mi lettünk a falu legtehetősebb családja. Nem is történhetett volna velünk ennél jobb dolog, míg nem egy nap ki nem derült, hogy Hana gyermeket vár. Amikor megtudtam a jó hírt a fellegekben jártam és boldog boldogtalanok elújságoltam a nagy hírt. A gyerek érkezése teljesen felforgatta az addigi életünket. Ahogy teltek a hónapok és a pocakninja egyre nagyobb lett bővíteni ő kellett a házunkat, hogy legyen hely az apró jövevénynek. Míg élek nem fogom elfelejteni, gyönyörű szép tavaszi reggelre virradt a falu mikor megszületett a kisfiam. Az anyja család nevét kapta, de az én apám keresztnevét, így lett Ao Naga a fiunk neve, aki egy életerős egészséges csöppség lett. Egy gyerekkel most már igazi család lettünk. Úgy éreztem a fiam megszületése után teljesen elfelejthetem a zord múltamat. Ám túlságosan mesébe illő lett volna az életünk, ha minden így marad. A világban tomboló háború a mi békés vidékünket is életre. Álig felfegyverzett katonák kezdtek garázdálkodni a faluban, és miután mi egyre csak ellen álltunk egy éjszaka tömegesen támadtak ránk. Képzett fegyver forgatóként és családapaként a családom védelme volt az elsődleges. Hana a gyerekkel a kikötő felé menekült, míg én igyekeztem időt nyerni nekik. Hana apja a halászhajón indulásra készen várta az unokáját és a lányát. Éreztem, hogy nekem nem lesz már helyem a hajón, de ha elég időt nyerek nekik akkor ők meg menekülhetnek. Kezdetét vette hát az élet halál harc. A támadók felkészültebbek és képzettebbek voltak, mint én, de én a családomért küzdöttem és a többi falusi életéért, tehát nem volt választási lehetőségem, ha itt kell meghalnom annyit viszek magammal amennyit csak tudok. Hana, Naga és még páran a faluból elindultak a hajóval. Volt még annyi időm míg közelebb értek a támadók, hogy a Doton: Moguragakure no Jutsu- t használva elhelyezzek több robbanójegyzetet a kikötő felé vezető út alá, így még több időt nyerve a menekülőknek. Miután végeztem a csapda állítással katanát és tantot ragadtam és készültem a legrosszabbakra. Tudtam, hogy több ellenfél ellen nem lesz esélyem, hiszen csak a kínzáshoz és a lesből való támadásokhoz értek. Ekkor jött az ötlet, hogy a műhelyemet használom majd katalizátornak a robbanójegyzetek aktiválásához. Nehéz idők, nehéz döntésekkel járnak. Amit vérrel és verejtékkel építettem magamnak, most saját kezűleg készülök elpusztítani. Megtagadtam pár acélrudat és újra használtam a csapda készítéséhez használt technikát ezúttal viszont egy acélrudakkal bélelt gödröt hoztam létra. Miután ki másztam a földből megcsapta az orrom a tömény füst szag. A falu lángokban és egyre közelebb vannak. Nem tudtam mennyi idom van még hátra ezért ameddig még volt rá lehetőségem gyorsan alá kapcsoltam a kohónak, hogy a benne levő vas minél hamarabb elkezdjen olvadni. Ide értek. Hangos kiabálás, mondhatni csatakiáltást hallottam amikor rám rúgták a műhely ajtaját.
- Mi van kovács? Te miért vagy még itt? - kérdezte az egyik támadó majd a társaira nézett és felnevetett.
- Na gyertek fiúk intézzük el gyorsan!!!- intett a társainak, és elkezdődött az elkerülhetetlen. Nem várt előnyből indultam, hiszen semmi nem utalt arra, hogy képzett lennék, egyszerű kovácsnak néztek, így nem is vettek komolyan. Nagy bánatukra. Miközben felém tartottak volt időm rá pillantani a kohón levő hőfokmérőre. 1538 fok. Ezen a ponton az amúgy szilárd vas megolvad és formálható lesz. Nekem nem az volt a fontos, hogy meg formáljam. Gyorsan a kohó mellé ugrottam, kinyitottam az ajtaját és tantomat a forró olvadt vasba mártottam, és a támadóim felé vágtam egyet a levegőbe. Vaktában csapkodásnak tűnt, de a cél az volt, hogy akkora lendülettel sújtsak le, hogy a megolvadt vas a pengéről a támadóim felé csapódjon. Nagy kiabálás és az égett textil és hús szaga jelezte, hogy a tervem sikerült. A fele társaságot mozgás képtelenné tettem, de a másik fele rendületlenül támadt felém. Sötét volt, a hold fénye nem tudta átvágni magát az égő házak generálta füstön. Mivel hónapok, sőt évek teltek el azóta, hogy éles helyzetbe kerültem volna, nem voltam képes minden támadást kikerülni, vagy hárítani, így csúnyán megsérült a bal karom. Igaz rég volt már, de amit az emberbe egyszer az életet nem sajnálva bele nevelnek azt nem felejti el, így én is komoly károkat okoztam a támadóimnak. Egyik sérülések se volt halálos, de arra elegendők voltak, hogy megpróbálják elmenekülni előlük. A kijárat felé indultam mikor még több támadó érkezett, ám ők másabbak voltak. Nem volt náluk annyi fegyver, elszántabbnak és nem utolsó sorban képzettebbnek nézték ki, mint az előzők. Biztos ninjak. Nem volt mit tennem egy robbanójegyzetet erősítettem egy kunaihoz és azzal próbáltam aktiválni a “halál vermet”, amit előzőleg készítettem. Mikor eldobtam volna az egyik ninja eltűnt a szemem elől, hirtelen előttem termet, megragadta a kezem.
- Azt hiszed mi is ilyen kispályások vagyunk, mint ez a söpredék itt? - jegyezte meg gúnyosan, ám nem tudta folytatni mert egy füstfelhő után az, aki előtt állt egy zsákká változott vissza.
- Te kis rohadék! Gyere elő merre vagy?!- akadt ki a ninja miközben engem kereset.
- A soha viszont nem látásra. - intettem nekik a műhely ablakából egy-egy kunaira rögzített robbanójegyzetet dobtam a lassan már 2000 fokos kohóba. A robbanás, mint vártam aktiválta a többi robbanójegyzetet, amit előzőleg elhelyeztem így egy hatalmas robbanás pusztította el a hazámat és remélhetőleg a támadókat is. A robbanás ereje engem sem kímélt. Sérült kézzel és legyengülve nem tudtam elég messzire menekülni egy majdnem a robbanás epicentrumában voltam. Éreztem, hogy több helyen megégtem, valószínűleg eltört jó pár bordám, de még éltem. A kikötő felé vettem az irányt és igyekeztem utolérni a családomat. Nem hittem volna, hogy lehetőségem lesz újra látni a szeretteimet, de az élet mindig tud meglepetést okozni. Ahogy a dokkokhoz értem borzalmas látvány tárult elém. A családom minden tagja meg kötözve térdelt az előtt a ninja előtt, akit az előző robbanás sorozattal szerettem volna kiiktatni.
- Na mi van kovács? Nem sokkon múlott, hogy a mocskos kis terved beváljon. - mondta, és a leszakadt karjára nézett.
- Tudod te mennyi emberem veszett oda abban a robbanásban? De nem baj, szemet szemért, életet életért. - mondta és gondolkodás nélkül végzett Hana apjával. Hana felsikított Naga csak sírt, sírt, de igazán szívbe markolóan.
- Elég legyen! Elég pusztítást okoztatok, ölj meg engem, de a családomat ne bántsd! - kiáltottam a férfinak, akin egyáltalán nem látszódott a kegyelem szikrája sem.
- Ne aggódj veled is végezni fogok, de először végig nézed ahogy megölöm azokat, akiket valaha is szerettél! Hahaha!!!!
- Ne tedd!!!- kiáltottam, de már késő volt, a hideg acél egyszerre hatolt át Hanán és a kezében síró Nagán. Elég közel voltam ahhoz, hogy hajlam ahogy a penge át hatolt a húson, a belső szerveken. Életem szerelme és a fiam a szemem láttára lehelték ki a lelküket. A férfi arcán csak a megelégedést láttam. Összetörtem, nem csak testileg, de lelkileg is. Nem volt már értelmem élni. Szinte könyörögtem a férfinak, hogy öljön meg. Túl szép lett volna egyszerűen meghalni. A férfi ennél kegyetlenebb volt. Utasításba adta a megmaradt embereinek, hogy kötözzenek meg és tegyenek egy hajóra a halott családommal együtt. A kegyetlensége csak fokozódott.
- Utolsó utad a családoddal, nem is örülsz? Milyen egy hálátlan vagy kovács. - mondta, majd el oldotta a hajót rögzítő kötelet és hagyott minket elsodródni a nyílt tengerre. Búcsú ajándékként egy Katon: Karyuu Endan jutsuval felgyújtotta a hajót. Már elég messze voltunk a parttól, le voltam gyengülve, de annyi erőm még volt, hogy el oldjam magam egy Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika használatával. Amint szabad lettem a kezembe vettem a feleségem és fiam élettelen testét, és úgy elkezdtem sírni, hogy abban benne volt a világ összes fájdalma. Ebben az állapotomban vártam, hogy a tűz áldozatául essek, vagy a hullámsír ragadjon magával. A hajó szépen lassan leégett és süllyedni kezdett. Én még ekkor is szorítottam a családomat és vártam, hogy a túloldalon újra együtt legyünk. Újra, csak mi és semmi háború. Ahogy magával ragadott a mélység lehunytam a szemem és vártam, hogy jöjjön a kaszás. Elájultam....
~Madár csicsergés, lágy szellő. Ez lenne másik oldal? Vajon Hana és Naga is itt vannak és várnak rám? ~ Gondoltam, mikor kinyitottam a szemem és körülöttem egy rakás embert láttam meg.
- Ti kik vagytok? Hol vagyok? Hol a családom?
- Nyugodj meg ifjú és ne erőltesd meg magad, a gyógyszerek még nem tisztultak ki belőled rendesen így még elég zavaros lehet minden. - mondta egy öreg, akin ugyanolyan zöld ruha volt, amit én is hordtam.
- Pihenj még egy kicsit, utána egy tea mellett megbeszélnünk mindent. - folytatta az öreg, de a történtek után nem tudtam várni.
- Mi történt? Csak arra emlékszem, hogy süllyedek a mélybe.
- Ez így is volt, de szerencsédre mi rád találtunk egy meg mentettünk. - mondta, majd miután látta, hogy nem fogok tovább feküdni készített nekem egy teát.
- Na, gyere fiam beszélgessünk egy kicsit. - szólt hozzám. Látta rajtam, hogy ingerült vagyok a történtek miatt, arra biztatott, hogy igyak a teából. Pár korty után éreztem, hogy a bennem felgyülemlett feszültség kezd távozni belőlem, kezdtem megnyugodni.
- Finom, igaz? - kérdezte majd rögtön folytatta is.
- A nevem Kotaro, én vagyok ennek a szigetnek a rangidős vezetője. Ha körbe nézel láthatod, hogy rajtunk kívül csak a társaim laknak ezen a szigeten. Ez a hely teljesen el van szigetelve a külvilágtól semmilyen kapcsolatban nem állunk velük, teljesen önellátóak vagyunk. - mondta Kotaro majd mielőtt folytatta volna a szavába vágtam.
- Hogy kerültem ide? Mi történt miután elsüllyedt a hajónak?
- A pontos részleteket sajnos nem tudom, a parttól nem messze a vízen lebegve találtunk meg téged, és a családodat. Alig éltél már, de nem eresztetted őket. Téged még meg tudtunk menteni, de a családodat sajnos nem. Őket a szokásaink szerint temettük el.
- Hol vannak? - kérdeztem és azonnal elindultam, hogy felkeressék a feleségem és a gyerekem sírját. Kotaro nem tartott vissza, útba igazított és tisztes távolságból követett. Nem sokkal ezután megpillantottam a parton két sírt, és tudtam, hogy ők azok. Amint odaértem patakokban kezdett folyni a szememből a könny, nem találtam szavakat, csak hosszú percekig sírtam a sírok mellett. Kotaro tiszteletben tartotta a gyászom, így csak azután jött közelebb, hogy könnyeimet felitatva felálltam a síroktól.
- Mennyi ideig nem voltam magamnál?
- Miután rátok találtunk és kezelésbe vettünk téged két hét telt el. A sebeid szépen begyógyultak és a lázad is elmúlt. Helyi növényekből készítettünk gyógyszert és szerencsére hatott is.
- Két hét???- akadtam ki, mikor megtudtam mennyi ideig voltam kiütve. Körbe néztem. Parton és láttam, hogy a végtelennek tűnő tengert a láthatár végén heves viharok támadják.
- Hogy jutok vissza a szárazföldre?
- Fiam. Ne siess annyira, nem rég tértél vissza, és rengeteg dolgot kell még megbeszélnünk.
- Engem ez nem érdekel, a többi falusi még veszélyben van!
- Maximum csak volt. Két hét hatalmas idő, és innen amúgy se olyan egyszerű eljutni a szárazföldre. Gyere menjünk vissza és beszéljük meg a dolgokat. - mondta Kotaro. Még egy ideig néztem a távolban dúló vihart, majd beláttam, hogy igaza van a vezetőnek és visszamentem vele a sziget közepén levő faluba. Most már, hogy tudatában voltam a történteknek jobban megtudtam nézni a falut. Nem volt hétköznapi, a falu központját egy kolostor képezte, az volt mindennek a közepe, körülötte épült ki maga a falu. Szokatlan látvány volt, nem mindennap lát ilyesmit az ember.
- Kotaro-sama maguk pontosan kicsodák? - kérdeztem mikor beértünk a kolostorba és helyet foglaltunk.
- Mi csak úgy hívjuk magunkat, hogy Rend. Mi a ninja világ hajnalán szakadtunk el a társadalomtól, mivel nem tudtunk azonosulni a ninjak által felépített rendszerhez. A Rend, mindig az összképet nézi, és az egyetemes jóságot, rendet őrzi. Igyekszünk kimaradni a világ eseményeiből csak akkor teszünk lépéseket, ha az emberiség forog veszélyben.
- Ha ez a Rend a jóságot védelmezi a rendet akkor miért hagytátok, hogy háborúk robbanjanak ki a világban?
- Az, hogy a shinobik a hatalomért egymást ölik, az nekünk csak jó, hiszen az ő értékrendjük szerint ez normális. Nekünk nem tisztünk megváltoztatni az emberek értékrendjét.
- A háborúkban nem csak shinobik halnak meg, vannak ártatlanok is!!!- fakadt ki belőlem és újra a sírás kerülgetett a szeretteim elvesztése miatt. Az egykor meg törhetetlen akaratom romokban hevert és elvesztettem minden reményem, ami volt. Újra egyedül maradtam, eltűnt a fény a sötétségből, eltűnt a boldogság az életemből. Kotaro ezután folytatta a monológját.
- Minden ártatlan embert nem tudunk megmenteni, nem is lehetséges. A mi feladatunk ennél sokkal több rétübb. Amúgy fiam mi is a neved?
- Yori. - hangzott kérdésre a válasz.
- Hmm érdekes. Mi volt apád neve?
- Ez most, hogy jön ide? Egész eddig a szervezetekről beszélt most pedig hirtelen az apám érdekli. Mi az összefüggés?
- Nos fiam, feltűnt mikor ki húztunk a partra és elkezdtük ellátni a sebeidet egy érdekes heg a válladon. Az nem egy sima heg. Az a jel amit az a régi seb mintáz a Rend jele. Ezért kérdeztem apád nevét.
- Ahhoz a régi sebhez apámnak semmi köze. Egy barlangban szereztem, ahol egy hozzátok nagyon hasonló férfi megtanított a fegyverek használatára és a fájdalom elviselésére. Akkor szereztem azt a sebet.
- Lee? - nézett rám Kotaro.
- Nem tudom, hogy hívták. Tőle kaptam a zöld ruhát és az életét áldozta értem.
- Lee meghalt? - ekkor látszódott Kotaron, hogy összeomlott.
- Ki volt ez a Lee? - kérdeztem, mert most már kíváncsivá tett.
- Lee egy nagyszerű ember volt, aki egy volt tagunk megkeresésére indult.
- Ki volt az a tag?
- Naga...- amint meghallottam rég elfeledett apám nevét fal fehér lettem és csak bámultam magam elé. Nem értettem, nem tudtam olvasni a sorok közt, kétségbe esésem egyre drasztikusabb lett.
- A reakciódból ítélve nem most hallod először ezt a nevet.
- Naga volt az apám.... és róla neveztem el a fiamat is.
- Érdekes, felettébb érdekes. Fiam biztos, hogy Yori a neved, amit apád adott neked? Csak azért, mert apád hű volt a Rend értékeihez szabályaihoz, és nem törte volna meg a hagyományt. - néztem kitágult pupillával Kotarora mert már tényleg semmit nem értettem. Régen megfogadtam magamban, hogy soha nem használom a születési nevem hiszen azt az embert, aki voltam mindenki halottnak hiszi. Mivel érdekelt mi lesz ennek az egésznek a vége vettem egy mély levegőt és így szóltam.
- A név, amit apám adott nekem az Ori.
- Tudtam, hogy Naga nem szakít a hagyományokkal. Fiam, de is a Rend leszármazottjai közé tartozol. Apád Naga, gyerekkori barátom volt, ám úgy döntött szeretne családot és ezért a hagyományokhoz híven elhagyta a szigetet, hogy családot alapítson, ám nem tért vissza a fiú gyermekével. Azt hittük nem sikerült fiút nemzenie és szégyenében nem mer haza jönni, ezért küldtem érte Leet.
- Apámnak én lettem az egyetlen fia, de mellettem volt két lánya is. Sajnos mikor én Leevel találkoztam apám addigra már meghalt. Egyszerű kovács volt, boldog családdal.
- Lee és Naga is... hiányukat a Rend érezni fogja, de a sors kegyes volt velünk és elküldött téged.
- Engem? Mit akartok tőlem?
- Nálunk a Rendnél az a hagyomány, hogy a fiú gyerekeinket az ABC következő betűjével nevezzük el. Innen tudjuk a generáció váltásokat. Te, aki az Ori nevet viseled a Rend újabb generációját képviseled, így neked kell tovább vinned az örökségünket.
- És mi van akkor, hogyha én ezt nem akarom?
- Ez fiam, már egy eldöntött kérdés. Itt léted alatt megtanítunk mindenre, amit tudnod kell. Elsajátítod a tudást, ami változást hoz majd a világra. - mondta Kotaro és elindult körbe a kolostorban.
- Mi egy különleges technikát használunk, ami még a shinobik előtti időszakból származik. Ennek a technikának a neve Áramlás. Ezzel a technikával képes lehetsz változást hozni a világba. - mondta Kotaro és a kolostor falán levő festményeket nézte.
~Hogy kerültem megint ilyen helyzetbe? Előre eldöntött kérdés? Nekem megint nincs beleszólásom? ~ Futottak át bennem a gondolatok miközben Kotarot hallgattam a technikákról, amit, ha akarok, ha nem meg kell tanulnom. Elmondta, hogy a technika lényegében segít a használjanak megérteni a chakra áramlását, és a megfelelő mozdulatokkal lehetővé teszi a használóinak, hogy egy jutsut visszafordítson vagy akar semlegesítsen. Innen a neve, hogy Áramlás.
Kotaro megkezdte az intenzív edzéseket én pedig csak úsztam az árral. A tanítást azzal kezdte, hogy megmutatta az alap mozdulatokat. Kotaro felvett egy közepes terpeszállást, két kezét össze érintette majd a balkezével fentről lefelé a jobb kezével lentről fölfelé irt le egy félkört. Ezután közepén össze illesztette a két kezét, úgy, hogy a bal tenyere lefelé nézett a jobb pedig fölfelé. Ezután ellépett jobbra, a két kezét az oldalához húzta és két kezét egyszerre használva az ellentétes irányba ütött nyitott tenyérrel. Majd ugyan ezt megismételte a másik irányba is.
- Fiam, jól jegyezd meg a látottakat, ez az Áramlás alap lépései és mozdulat sorai. Ezt mindennap gyakorold és egy idő után magától menni fog. Érezni fogod. Ha pedig eljutsz egy magasabb szintre nem lesz olyan technika, amit ne lennél képes visszafordítani hárítani vagy semlegesíteni. De ez még messze van. Gyakorolni!
Kotaro a gyakorlati oktatás mellett rengeteg régi olvasmányt adott át nekem. Ezek a jegyzetek a mai ismert ninja világ hajnalából. Az ebben olvasott leírások teljesen másabbak voltak, mint anno az akadémián olvasottak. Így teltek a szigeten a mindennapjaim. Rengeteg tanulással és gyakorlással.
// Ui 1.: A történet nem ért itt véget az aktuális játékbeli idősíkig még van pár hónap azt egy következő élményben szeretném kidolgozni.
Ui 2 .: Ezzel a történettel szeretném kitölteni a kiesett 3 évet és szeretném a szigetről való kijutást a játéktéren kijátszani. Abban az esetben, ha a szigeten tanult gyakorlat elfogadásra kerül, részletes kidolgozását és szintezését egy hozzáértő Staffal karöltve tenném meg. Köszönöm //
~...Merre tovább? ~ Hangzik fejemben a sokszor ismételt kérdés, mely egész eddigi életemben végig kísért. Mindig is voltak hasonló gondolatok kérdések bennem, de szerintem ez természetes, hogy keressük a helyünket a világban. Igen, természetes, de az, hogy valakivel annyiszor kitoljon az élet, mint ahányszor velem, azért az már nem egészséges. Annyiszor kellett már újra terveznem, a semmiből újra valami jót, valami kézzelfoghatót csinálnom, hogy lassan kezdek bele fáradni...
De nézzük csak az elejétől. (Kedves olvasó, most kérlek foglalj helyett, készíts be magad mellé zsebkendőt, valami italt és készülj fel egy olyan történetre, ami teljesen megváltoztatta egy ember életet)
Ködlő hajnal volt mikor elindultam új megbízatást, új munkát, új célt keresni. Szívemben a teljes bizonytalanság, hogy mit is kezdjek az életemben. Annyit tudtam, hogy a legutóbbi megbízatásom után el kell hagynom az eddigi helyet, ahol voltam, ugyanis felfigyeltek a mozgolódásomra, és tudtam nem maradhatok tovább. Egyre jobban távolodtam, magam mögött hagyva azt az életet, amit igazából nem is én választottam magamnak, az választott engem. Céltalan utazásom kezdetét vette, minek célja (kis irónia) egy jobb élet reménye volt.
Kezdett ki világosodni mikor elértem a határt. A nap erőt vett magán és átszakította a sűrű köd fátylat. Menetelésem alatt a percek órák lettek, a nappalok éjszakák. Nem volt velem más, csak a felszerelésem, némi étel, és egy kevés magány. Több naposra duzzadt utam a vége felé közeledett mikor megpillantottam a távolban egy kicsiny tengerparti kereskedő falut. A közeli tenger sós levegőjét fújta arcomba a szél. Ez egy jó hely lesz. Ahogy közeledtem a faluhoz az eddigi csöndes, nyugodt természet hangját egy nyüzsgő, élettel teli hangzavar zavarta meg. Ez a dolgos hétköznapok hangja volt. Szívemben furcsa melegséget éreztem. Talán megtaláltam azt a helyet, amit eddig kerestem. Amint beértem a faluba megcsapott a frissen fogott tengeri gyümölcsök “szaga”, a pékségekből kiáramló friss kenyér és egyéb pék áruk illata. Nagyon kedves, barátságos helynek tűnt, ahol az emberek jókedvűen üdvözölik egymást, segítenek egymásnak. Ahogy körbe sétáltam a falut, feltűnt, hogy valami hiányzik belőle. Nem volt egy kovácsműhely, vagy egyéb más üzlet, ahol az emberek beszerezhették a mindennapi munkájukhoz szükséges eszközöket. Azonnal megláttam benne a potenciált, és a falu vezetőjéhez vettem az irányt. Amint elértem a vezető irodájához, nagyon szívélyes fogadtatásban részesültem és azonnal fogadni is tudott a vezető.
- Örvendek, a nevem Yori, azért kerestem fel önt, hogy egy fontos a faluja jövőjét befolyásoló kérdést tárgyaljak meg önnel. - kezdtem meg a beszélgetést az, egyébként elsőre nagyon szimpatikus vezetővel.
- Üdvözletem kedves Yori, az én nevem Monoga Moia. - mondta és a bemutatkozása végére egy kedves mosolyt is varázsolt az arcára.
- Kérem ossza meg velem a gondolatát, hiszen a falum jóléte számomra mindennél fontosabb. - mondta a vezető, és innentől át vettem az irányítást a beszélgetésbe.
- Kezdem az elején. Igaz, még csak a mai nap érkeztem a faluba, de feltűnt, hogy a falu többnyire halászatból, mezőgazdaságból és a megtermelt termények eladásából tartja fenn magát. Ezzel önmagában semmilyen probléma nem lenne, hiszen egy ekkora falut ezen tevékenységek teljesen jól ellátnak és stabilan tudják tartani a gazdaságát, lehetőséget adva a fejlődésre. Na, de! Feltűnt, hogy a felsorolt munkákhoz szükséges eszközöket a falu úgy szerzi be máshonnan, és itt érkeztünk el ahhoz, amiről beszélni szerettem volna önnel. Az elején csak a nevemet mondtam, azt nem, hogy pontosan ki, és mi vagyok. Én egy jelenleg keveset foglalkoztatott kovács vagyok, és megláttam a potenciált a faluban. Az ajánlatom az, hogyha támogat egy műhely kialakításában és biztosítja nekem a termékeim forgalmazását én ezekért cserébe én ellátom a falut a szükséges eszközökkel teljes mértékben ingyen. Mi a véleménye Moia-sama? - kérdeztem a vezetőt és vártam, hogy végig gondolja az általam felvázolt ajánlatot. Hosszú percek teltek el és közben azon gondolkodtam hogyha esetleg nemet mondana az ajánlatomra szám adatokkal együtt vázolom fel neki a tervet, hiszen, ha az ember látja miként fog megtérülni a befektetése könnyebben hoz jó döntést.
- Yori-san! - szólalt meg asztala mögül a vezető.
- Elnézést ezért a hosszan tartó kínos csendért, de egy olyan témát boncolgat, ami már régóta szívem vágya, így nem tudok mást mondani, mint igen. De! A falutól semmilyen anyagi támogatást nem kap, a parthoz közel van egy tökéletes állapotú épület, azt tudom fel ajánlani. Ez az épület nem csak a munkára kiváló helyszín, ott lakhat is, és akár családot is alapíthat. - fejezte be a vezető.
- Moia-sama kezet rá! A héten meg is kezdem a műhely kialakítását. - mondtam a vezetőnek, majd távozásomkor egy segítőt küldött velem, aki megmutatta az új otthonomat. Amíg kísérőmmel a faluban sétáltunk Moia-sama szavai jártak a fejemben. Család. Be kellett látnom, hogy abba a korba léptem, hogy ideje lenne tényleg komolyan elgondolkodom a családalapításon. Ismerve a múltam nehéz lesz bárkit is találnom magam mellé, aki úgy is velem akar lenni, hogy az igazi valómat soha nem ismerheti meg. Míg ezen elmélkedtem megérkeztünk újdonsült műhely/házamhoz. Moia tényleg nem hazudott egy remek állapotban levő épület volt tengerre néző kilátással. A falu apró, de annál forgalmasabb kikötője csak pár perc sétára volt. Éreztem, hogy valami kezd bennem megváltozni. Az évek óta tartó sötétségből kezdtem látni a fényt. Azt a fényt, ami talán egy jobb jövő fele vezet. Miután kísérőm ellátta a feladatát magamra is hagyott. Be szabadultam a házba és ki pakoltam. Egy halk sóhajtással nyugtáztam magamnak, hogy amit látok az nem sok. Hát igen, szó mi szó azokon a dolgokon kívül, amit egy táskába el tudok rakni nem volt semmim. Igaz ez csak a kisebbik baj volt, hiszen pénzem sincs sok, így nehéz lesz elkezdeni a műhely kialakítását és felszerelését. Éreztem, hogy megint olyat kell tennem, amit normális, rendes értékrenddel rendelkező ember nem tenne meg. A nap lezárása képpen megágyaztam magamnak, és kényelmesen, és hosszú idő után először, aludtam egyet. Másnap korán kezdtem a napot, ugyanis ki akartam érni a kikötőbe mielőtt a helyiek ki hajóznak, hogy információkat gyűjtsek arról, hogy egyes eszközöket (üllő, kemence) hol, és kitől tudok beszerezni. Épp egy indulni készülő halásszal beszélgettem mikor egy szakadt vitorlájú törött árbocú hajó kötött ki. A helyieket szemmel láthatóan nem viselte meg annyira a látvány, mint engem. Beszélgető partneremtől megtudtam, hogy a közelben kalózok ténykednek és a most kikötött hajó még szerencsésnek mondható. Mindezek mellett megtudtam, hogy komoly pénzjutalom ütheti annak a markát, aki elüldözi őket. Tudtam, hogy ez az én nagy lehetőségem, és ha csak elzavarni kell őket akkor még vér sem fog tapadni a kezemhez, több. Megköszöntem a fontos információkat, elköszöntem és azonnal haza siettem. Magamhoz vettem szokásos eszközeimet és elindultam. Minden fontos tudnivalót megkaptam, így bérletem magamnak egy csónakot és “kihajóztam”. Úgy készültem, hogy a tengeren éjszakázok. Bátor vállalkozás volt egy kis lélekvesztőn, de a cél szentesíti az eszközt. Szerencsémre nem került sor a csónakban éjszakázásra. Nem sokkal azután, hogy eltűnt a horizontról a szárazföld egy nagyjából közepes méretű viseltes fekete árbocú hajó jelent meg előttem. Ahogy mellém értek a meglepetés erejét kihasználva a hajóra ugrottam és kardot rántottam a fedélzeten. Meglepetten tapasztaltam, hogy a kapitányon kívül három középkorú matróz volt, akik látva a fegyvert a kezemben rám támadtak. (Hogy is fejezem ki magam) képzetnek nem nevezhető módon a levegőbe hadonászva rohantak felém. Miközben, mondhatni, játszi könnyedséggel fegyverzetem le őket és egy-egy tőrrel a térdkalácsuk fölé szúrva a fedélzetre szögeztem őket, azon gondolkodtam, hogy csak azért lehetnek sikeresek mert a helyiek, akiket eddig terrorizálták egyszerű, békés halász emberek. Miután végeztem a legénységgel a kapitány felé vettem az irányt. Katanámat eltettem egy és újabb tőrt vettem a kezembe. Nekem támadt és mire észbe kaptam már háttal az árbocnak voltam. Az öreg kapitány fiatal korában biztos kemény ellenfél lett volna, de az öregedés rajta is kifogott, így mikor lesújtott volna rám, megrándult a háta és magatehetetlenül zuhant a földre.
- Most komolyan?! Ti lennének a helyieket zaklató hírhedt kalózok? - jegyeztem meg gúnyosan. Felsegítettem az összeesett kapitányt és nem kicsit, de legalább nagyon megfenyegettem. Választhatott, hogy kihajózunk a szárazföldre és feladják magukat, vagy hullámsírban vesznek mind. Nyilvánvaló volt, hogy melyiket választják, így meg is indultunk a szárazföld felé. A csónakot, amivel érkeztem a hajó mögé kötöttem, ne vesszen el a bérleti díj. Mielőtt ki kötöttünk feltettem a maszkomat, hogy elfedjem vele a kilétemet. A kikötőben teljes pánik vette kezdetét mikor megláttak a fekete árbocú hajót. A pánik akkor csillapodott mikor a parthoz közel értünk és megpillantottak engem, vagyis egy zöldbe öltözött alakot, akinek a kezében egy katanára fel volt tűzve a kapitány kalapja. Mire dokkolásra került sor a falu őrei már vártak minket. Elvitték a megkötözött legénységet a kapitánnyal együtt engem pedig a vezetőhöz kísértek, hogy kifejezhesse a háláját. Lassan de biztosan elértük Moia-sama irodáját.
- Fáradj beljebb fiam, a falu hatalmas hálával tartozik neked amiért elfogtad az évek óta a készleteinket dézsmáló kalózokat. Itt van a jutalmad, amit megérdemelsz. De fiam, kit rejt az az álarc?
- Moia- sama én vagyok az a falu kovácsa. - mondtam mikor félre húztam a maszkom és elvettem a jutalmamat tartalmazó borítékot. Moia és én egyszerre mosolyodtunk el, majd meg beszéltünk mi is történt. A mai nap után mert lett elég pénzem, hogy felszereljem a műhelyemet és elkezdjek dolgozni. Néhány kapitánnyal szerződést kötöttem, a beszállított alapanyagok ért cserébe én javítom a felszerelésüket. Végre kezdett egyenesbe érni az életem. Apám hivatását vihettek tovább, volt hol laknom, a közösség megbecsült tagja lettem. Annak, hogy a faluban mindenki ismert és tisztelt megvolt az előnye. Elkezdtek érdeklődni irántam a nők. Úgy gondolták, hogy egy jól szituált fiatal férfi jó partner lesz. Ennek köszönhetően erősen megnőtt irányokba az érdeklődés. Sokan tényleg csak a pozíció miatt, de volt egy lány, akivel én is szimpatizáltam. Az egyik halász lánya volt, Ao Hana. Soha nem gondolkodtam el azon, hogy milyen típusú lányok jönnek be nekem. Hana Viszont egy földre szállt angyal volt nagyszerű humor érzékkel kedves természettel és lenyűgöző testi adottságokkal. Úgy éreztem ha lenne számomra tökéletes nő akkor biztos ő lenne az. Elkezdtünk ismerkedni az elején minden a lehető legjobban alakult, A folytatás annál is sokkal jobb lett. Három négy hónap randizás után hatalmas elhatározás született bennem. Meg fogom kérni a kezét. Annak rendje módja szerint kiválasztottam a legszebb gyűrűt, megkerestem a tökéletes helyszínt és feltettem a nagy kérdést. A lány azonnal igent mondott és már a szertartás részleteiről kezdett beszélni. Így teltek boldogan a napjaink, a szertartáson az egész falu részt vett, az utána rendezett bulin három napig mulatott mindenki. Nagyszerűen alakult minden hiszen Hana apjának köszönhetően a vállalkozás szárnyalni kezdett és lassan mi lettünk a falu legtehetősebb családja. Nem is történhetett volna velünk ennél jobb dolog, míg nem egy nap ki nem derült, hogy Hana gyermeket vár. Amikor megtudtam a jó hírt a fellegekben jártam és boldog boldogtalanok elújságoltam a nagy hírt. A gyerek érkezése teljesen felforgatta az addigi életünket. Ahogy teltek a hónapok és a pocakninja egyre nagyobb lett bővíteni ő kellett a házunkat, hogy legyen hely az apró jövevénynek. Míg élek nem fogom elfelejteni, gyönyörű szép tavaszi reggelre virradt a falu mikor megszületett a kisfiam. Az anyja család nevét kapta, de az én apám keresztnevét, így lett Ao Naga a fiunk neve, aki egy életerős egészséges csöppség lett. Egy gyerekkel most már igazi család lettünk. Úgy éreztem a fiam megszületése után teljesen elfelejthetem a zord múltamat. Ám túlságosan mesébe illő lett volna az életünk, ha minden így marad. A világban tomboló háború a mi békés vidékünket is életre. Álig felfegyverzett katonák kezdtek garázdálkodni a faluban, és miután mi egyre csak ellen álltunk egy éjszaka tömegesen támadtak ránk. Képzett fegyver forgatóként és családapaként a családom védelme volt az elsődleges. Hana a gyerekkel a kikötő felé menekült, míg én igyekeztem időt nyerni nekik. Hana apja a halászhajón indulásra készen várta az unokáját és a lányát. Éreztem, hogy nekem nem lesz már helyem a hajón, de ha elég időt nyerek nekik akkor ők meg menekülhetnek. Kezdetét vette hát az élet halál harc. A támadók felkészültebbek és képzettebbek voltak, mint én, de én a családomért küzdöttem és a többi falusi életéért, tehát nem volt választási lehetőségem, ha itt kell meghalnom annyit viszek magammal amennyit csak tudok. Hana, Naga és még páran a faluból elindultak a hajóval. Volt még annyi időm míg közelebb értek a támadók, hogy a Doton: Moguragakure no Jutsu- t használva elhelyezzek több robbanójegyzetet a kikötő felé vezető út alá, így még több időt nyerve a menekülőknek. Miután végeztem a csapda állítással katanát és tantot ragadtam és készültem a legrosszabbakra. Tudtam, hogy több ellenfél ellen nem lesz esélyem, hiszen csak a kínzáshoz és a lesből való támadásokhoz értek. Ekkor jött az ötlet, hogy a műhelyemet használom majd katalizátornak a robbanójegyzetek aktiválásához. Nehéz idők, nehéz döntésekkel járnak. Amit vérrel és verejtékkel építettem magamnak, most saját kezűleg készülök elpusztítani. Megtagadtam pár acélrudat és újra használtam a csapda készítéséhez használt technikát ezúttal viszont egy acélrudakkal bélelt gödröt hoztam létra. Miután ki másztam a földből megcsapta az orrom a tömény füst szag. A falu lángokban és egyre közelebb vannak. Nem tudtam mennyi idom van még hátra ezért ameddig még volt rá lehetőségem gyorsan alá kapcsoltam a kohónak, hogy a benne levő vas minél hamarabb elkezdjen olvadni. Ide értek. Hangos kiabálás, mondhatni csatakiáltást hallottam amikor rám rúgták a műhely ajtaját.
- Mi van kovács? Te miért vagy még itt? - kérdezte az egyik támadó majd a társaira nézett és felnevetett.
- Na gyertek fiúk intézzük el gyorsan!!!- intett a társainak, és elkezdődött az elkerülhetetlen. Nem várt előnyből indultam, hiszen semmi nem utalt arra, hogy képzett lennék, egyszerű kovácsnak néztek, így nem is vettek komolyan. Nagy bánatukra. Miközben felém tartottak volt időm rá pillantani a kohón levő hőfokmérőre. 1538 fok. Ezen a ponton az amúgy szilárd vas megolvad és formálható lesz. Nekem nem az volt a fontos, hogy meg formáljam. Gyorsan a kohó mellé ugrottam, kinyitottam az ajtaját és tantomat a forró olvadt vasba mártottam, és a támadóim felé vágtam egyet a levegőbe. Vaktában csapkodásnak tűnt, de a cél az volt, hogy akkora lendülettel sújtsak le, hogy a megolvadt vas a pengéről a támadóim felé csapódjon. Nagy kiabálás és az égett textil és hús szaga jelezte, hogy a tervem sikerült. A fele társaságot mozgás képtelenné tettem, de a másik fele rendületlenül támadt felém. Sötét volt, a hold fénye nem tudta átvágni magát az égő házak generálta füstön. Mivel hónapok, sőt évek teltek el azóta, hogy éles helyzetbe kerültem volna, nem voltam képes minden támadást kikerülni, vagy hárítani, így csúnyán megsérült a bal karom. Igaz rég volt már, de amit az emberbe egyszer az életet nem sajnálva bele nevelnek azt nem felejti el, így én is komoly károkat okoztam a támadóimnak. Egyik sérülések se volt halálos, de arra elegendők voltak, hogy megpróbálják elmenekülni előlük. A kijárat felé indultam mikor még több támadó érkezett, ám ők másabbak voltak. Nem volt náluk annyi fegyver, elszántabbnak és nem utolsó sorban képzettebbnek nézték ki, mint az előzők. Biztos ninjak. Nem volt mit tennem egy robbanójegyzetet erősítettem egy kunaihoz és azzal próbáltam aktiválni a “halál vermet”, amit előzőleg készítettem. Mikor eldobtam volna az egyik ninja eltűnt a szemem elől, hirtelen előttem termet, megragadta a kezem.
- Azt hiszed mi is ilyen kispályások vagyunk, mint ez a söpredék itt? - jegyezte meg gúnyosan, ám nem tudta folytatni mert egy füstfelhő után az, aki előtt állt egy zsákká változott vissza.
- Te kis rohadék! Gyere elő merre vagy?!- akadt ki a ninja miközben engem kereset.
- A soha viszont nem látásra. - intettem nekik a műhely ablakából egy-egy kunaira rögzített robbanójegyzetet dobtam a lassan már 2000 fokos kohóba. A robbanás, mint vártam aktiválta a többi robbanójegyzetet, amit előzőleg elhelyeztem így egy hatalmas robbanás pusztította el a hazámat és remélhetőleg a támadókat is. A robbanás ereje engem sem kímélt. Sérült kézzel és legyengülve nem tudtam elég messzire menekülni egy majdnem a robbanás epicentrumában voltam. Éreztem, hogy több helyen megégtem, valószínűleg eltört jó pár bordám, de még éltem. A kikötő felé vettem az irányt és igyekeztem utolérni a családomat. Nem hittem volna, hogy lehetőségem lesz újra látni a szeretteimet, de az élet mindig tud meglepetést okozni. Ahogy a dokkokhoz értem borzalmas látvány tárult elém. A családom minden tagja meg kötözve térdelt az előtt a ninja előtt, akit az előző robbanás sorozattal szerettem volna kiiktatni.
- Na mi van kovács? Nem sokkon múlott, hogy a mocskos kis terved beváljon. - mondta, és a leszakadt karjára nézett.
- Tudod te mennyi emberem veszett oda abban a robbanásban? De nem baj, szemet szemért, életet életért. - mondta és gondolkodás nélkül végzett Hana apjával. Hana felsikított Naga csak sírt, sírt, de igazán szívbe markolóan.
- Elég legyen! Elég pusztítást okoztatok, ölj meg engem, de a családomat ne bántsd! - kiáltottam a férfinak, akin egyáltalán nem látszódott a kegyelem szikrája sem.
- Ne aggódj veled is végezni fogok, de először végig nézed ahogy megölöm azokat, akiket valaha is szerettél! Hahaha!!!!
- Ne tedd!!!- kiáltottam, de már késő volt, a hideg acél egyszerre hatolt át Hanán és a kezében síró Nagán. Elég közel voltam ahhoz, hogy hajlam ahogy a penge át hatolt a húson, a belső szerveken. Életem szerelme és a fiam a szemem láttára lehelték ki a lelküket. A férfi arcán csak a megelégedést láttam. Összetörtem, nem csak testileg, de lelkileg is. Nem volt már értelmem élni. Szinte könyörögtem a férfinak, hogy öljön meg. Túl szép lett volna egyszerűen meghalni. A férfi ennél kegyetlenebb volt. Utasításba adta a megmaradt embereinek, hogy kötözzenek meg és tegyenek egy hajóra a halott családommal együtt. A kegyetlensége csak fokozódott.
- Utolsó utad a családoddal, nem is örülsz? Milyen egy hálátlan vagy kovács. - mondta, majd el oldotta a hajót rögzítő kötelet és hagyott minket elsodródni a nyílt tengerre. Búcsú ajándékként egy Katon: Karyuu Endan jutsuval felgyújtotta a hajót. Már elég messze voltunk a parttól, le voltam gyengülve, de annyi erőm még volt, hogy el oldjam magam egy Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika használatával. Amint szabad lettem a kezembe vettem a feleségem és fiam élettelen testét, és úgy elkezdtem sírni, hogy abban benne volt a világ összes fájdalma. Ebben az állapotomban vártam, hogy a tűz áldozatául essek, vagy a hullámsír ragadjon magával. A hajó szépen lassan leégett és süllyedni kezdett. Én még ekkor is szorítottam a családomat és vártam, hogy a túloldalon újra együtt legyünk. Újra, csak mi és semmi háború. Ahogy magával ragadott a mélység lehunytam a szemem és vártam, hogy jöjjön a kaszás. Elájultam....
~Madár csicsergés, lágy szellő. Ez lenne másik oldal? Vajon Hana és Naga is itt vannak és várnak rám? ~ Gondoltam, mikor kinyitottam a szemem és körülöttem egy rakás embert láttam meg.
- Ti kik vagytok? Hol vagyok? Hol a családom?
- Nyugodj meg ifjú és ne erőltesd meg magad, a gyógyszerek még nem tisztultak ki belőled rendesen így még elég zavaros lehet minden. - mondta egy öreg, akin ugyanolyan zöld ruha volt, amit én is hordtam.
- Pihenj még egy kicsit, utána egy tea mellett megbeszélnünk mindent. - folytatta az öreg, de a történtek után nem tudtam várni.
- Mi történt? Csak arra emlékszem, hogy süllyedek a mélybe.
- Ez így is volt, de szerencsédre mi rád találtunk egy meg mentettünk. - mondta, majd miután látta, hogy nem fogok tovább feküdni készített nekem egy teát.
- Na, gyere fiam beszélgessünk egy kicsit. - szólt hozzám. Látta rajtam, hogy ingerült vagyok a történtek miatt, arra biztatott, hogy igyak a teából. Pár korty után éreztem, hogy a bennem felgyülemlett feszültség kezd távozni belőlem, kezdtem megnyugodni.
- Finom, igaz? - kérdezte majd rögtön folytatta is.
- A nevem Kotaro, én vagyok ennek a szigetnek a rangidős vezetője. Ha körbe nézel láthatod, hogy rajtunk kívül csak a társaim laknak ezen a szigeten. Ez a hely teljesen el van szigetelve a külvilágtól semmilyen kapcsolatban nem állunk velük, teljesen önellátóak vagyunk. - mondta Kotaro majd mielőtt folytatta volna a szavába vágtam.
- Hogy kerültem ide? Mi történt miután elsüllyedt a hajónak?
- A pontos részleteket sajnos nem tudom, a parttól nem messze a vízen lebegve találtunk meg téged, és a családodat. Alig éltél már, de nem eresztetted őket. Téged még meg tudtunk menteni, de a családodat sajnos nem. Őket a szokásaink szerint temettük el.
- Hol vannak? - kérdeztem és azonnal elindultam, hogy felkeressék a feleségem és a gyerekem sírját. Kotaro nem tartott vissza, útba igazított és tisztes távolságból követett. Nem sokkal ezután megpillantottam a parton két sírt, és tudtam, hogy ők azok. Amint odaértem patakokban kezdett folyni a szememből a könny, nem találtam szavakat, csak hosszú percekig sírtam a sírok mellett. Kotaro tiszteletben tartotta a gyászom, így csak azután jött közelebb, hogy könnyeimet felitatva felálltam a síroktól.
- Mennyi ideig nem voltam magamnál?
- Miután rátok találtunk és kezelésbe vettünk téged két hét telt el. A sebeid szépen begyógyultak és a lázad is elmúlt. Helyi növényekből készítettünk gyógyszert és szerencsére hatott is.
- Két hét???- akadtam ki, mikor megtudtam mennyi ideig voltam kiütve. Körbe néztem. Parton és láttam, hogy a végtelennek tűnő tengert a láthatár végén heves viharok támadják.
- Hogy jutok vissza a szárazföldre?
- Fiam. Ne siess annyira, nem rég tértél vissza, és rengeteg dolgot kell még megbeszélnünk.
- Engem ez nem érdekel, a többi falusi még veszélyben van!
- Maximum csak volt. Két hét hatalmas idő, és innen amúgy se olyan egyszerű eljutni a szárazföldre. Gyere menjünk vissza és beszéljük meg a dolgokat. - mondta Kotaro. Még egy ideig néztem a távolban dúló vihart, majd beláttam, hogy igaza van a vezetőnek és visszamentem vele a sziget közepén levő faluba. Most már, hogy tudatában voltam a történteknek jobban megtudtam nézni a falut. Nem volt hétköznapi, a falu központját egy kolostor képezte, az volt mindennek a közepe, körülötte épült ki maga a falu. Szokatlan látvány volt, nem mindennap lát ilyesmit az ember.
- Kotaro-sama maguk pontosan kicsodák? - kérdeztem mikor beértünk a kolostorba és helyet foglaltunk.
- Mi csak úgy hívjuk magunkat, hogy Rend. Mi a ninja világ hajnalán szakadtunk el a társadalomtól, mivel nem tudtunk azonosulni a ninjak által felépített rendszerhez. A Rend, mindig az összképet nézi, és az egyetemes jóságot, rendet őrzi. Igyekszünk kimaradni a világ eseményeiből csak akkor teszünk lépéseket, ha az emberiség forog veszélyben.
- Ha ez a Rend a jóságot védelmezi a rendet akkor miért hagytátok, hogy háborúk robbanjanak ki a világban?
- Az, hogy a shinobik a hatalomért egymást ölik, az nekünk csak jó, hiszen az ő értékrendjük szerint ez normális. Nekünk nem tisztünk megváltoztatni az emberek értékrendjét.
- A háborúkban nem csak shinobik halnak meg, vannak ártatlanok is!!!- fakadt ki belőlem és újra a sírás kerülgetett a szeretteim elvesztése miatt. Az egykor meg törhetetlen akaratom romokban hevert és elvesztettem minden reményem, ami volt. Újra egyedül maradtam, eltűnt a fény a sötétségből, eltűnt a boldogság az életemből. Kotaro ezután folytatta a monológját.
- Minden ártatlan embert nem tudunk megmenteni, nem is lehetséges. A mi feladatunk ennél sokkal több rétübb. Amúgy fiam mi is a neved?
- Yori. - hangzott kérdésre a válasz.
- Hmm érdekes. Mi volt apád neve?
- Ez most, hogy jön ide? Egész eddig a szervezetekről beszélt most pedig hirtelen az apám érdekli. Mi az összefüggés?
- Nos fiam, feltűnt mikor ki húztunk a partra és elkezdtük ellátni a sebeidet egy érdekes heg a válladon. Az nem egy sima heg. Az a jel amit az a régi seb mintáz a Rend jele. Ezért kérdeztem apád nevét.
- Ahhoz a régi sebhez apámnak semmi köze. Egy barlangban szereztem, ahol egy hozzátok nagyon hasonló férfi megtanított a fegyverek használatára és a fájdalom elviselésére. Akkor szereztem azt a sebet.
- Lee? - nézett rám Kotaro.
- Nem tudom, hogy hívták. Tőle kaptam a zöld ruhát és az életét áldozta értem.
- Lee meghalt? - ekkor látszódott Kotaron, hogy összeomlott.
- Ki volt ez a Lee? - kérdeztem, mert most már kíváncsivá tett.
- Lee egy nagyszerű ember volt, aki egy volt tagunk megkeresésére indult.
- Ki volt az a tag?
- Naga...- amint meghallottam rég elfeledett apám nevét fal fehér lettem és csak bámultam magam elé. Nem értettem, nem tudtam olvasni a sorok közt, kétségbe esésem egyre drasztikusabb lett.
- A reakciódból ítélve nem most hallod először ezt a nevet.
- Naga volt az apám.... és róla neveztem el a fiamat is.
- Érdekes, felettébb érdekes. Fiam biztos, hogy Yori a neved, amit apád adott neked? Csak azért, mert apád hű volt a Rend értékeihez szabályaihoz, és nem törte volna meg a hagyományt. - néztem kitágult pupillával Kotarora mert már tényleg semmit nem értettem. Régen megfogadtam magamban, hogy soha nem használom a születési nevem hiszen azt az embert, aki voltam mindenki halottnak hiszi. Mivel érdekelt mi lesz ennek az egésznek a vége vettem egy mély levegőt és így szóltam.
- A név, amit apám adott nekem az Ori.
- Tudtam, hogy Naga nem szakít a hagyományokkal. Fiam, de is a Rend leszármazottjai közé tartozol. Apád Naga, gyerekkori barátom volt, ám úgy döntött szeretne családot és ezért a hagyományokhoz híven elhagyta a szigetet, hogy családot alapítson, ám nem tért vissza a fiú gyermekével. Azt hittük nem sikerült fiút nemzenie és szégyenében nem mer haza jönni, ezért küldtem érte Leet.
- Apámnak én lettem az egyetlen fia, de mellettem volt két lánya is. Sajnos mikor én Leevel találkoztam apám addigra már meghalt. Egyszerű kovács volt, boldog családdal.
- Lee és Naga is... hiányukat a Rend érezni fogja, de a sors kegyes volt velünk és elküldött téged.
- Engem? Mit akartok tőlem?
- Nálunk a Rendnél az a hagyomány, hogy a fiú gyerekeinket az ABC következő betűjével nevezzük el. Innen tudjuk a generáció váltásokat. Te, aki az Ori nevet viseled a Rend újabb generációját képviseled, így neked kell tovább vinned az örökségünket.
- És mi van akkor, hogyha én ezt nem akarom?
- Ez fiam, már egy eldöntött kérdés. Itt léted alatt megtanítunk mindenre, amit tudnod kell. Elsajátítod a tudást, ami változást hoz majd a világra. - mondta Kotaro és elindult körbe a kolostorban.
- Mi egy különleges technikát használunk, ami még a shinobik előtti időszakból származik. Ennek a technikának a neve Áramlás. Ezzel a technikával képes lehetsz változást hozni a világba. - mondta Kotaro és a kolostor falán levő festményeket nézte.
~Hogy kerültem megint ilyen helyzetbe? Előre eldöntött kérdés? Nekem megint nincs beleszólásom? ~ Futottak át bennem a gondolatok miközben Kotarot hallgattam a technikákról, amit, ha akarok, ha nem meg kell tanulnom. Elmondta, hogy a technika lényegében segít a használjanak megérteni a chakra áramlását, és a megfelelő mozdulatokkal lehetővé teszi a használóinak, hogy egy jutsut visszafordítson vagy akar semlegesítsen. Innen a neve, hogy Áramlás.
Kotaro megkezdte az intenzív edzéseket én pedig csak úsztam az árral. A tanítást azzal kezdte, hogy megmutatta az alap mozdulatokat. Kotaro felvett egy közepes terpeszállást, két kezét össze érintette majd a balkezével fentről lefelé a jobb kezével lentről fölfelé irt le egy félkört. Ezután közepén össze illesztette a két kezét, úgy, hogy a bal tenyere lefelé nézett a jobb pedig fölfelé. Ezután ellépett jobbra, a két kezét az oldalához húzta és két kezét egyszerre használva az ellentétes irányba ütött nyitott tenyérrel. Majd ugyan ezt megismételte a másik irányba is.
- Fiam, jól jegyezd meg a látottakat, ez az Áramlás alap lépései és mozdulat sorai. Ezt mindennap gyakorold és egy idő után magától menni fog. Érezni fogod. Ha pedig eljutsz egy magasabb szintre nem lesz olyan technika, amit ne lennél képes visszafordítani hárítani vagy semlegesíteni. De ez még messze van. Gyakorolni!
Kotaro a gyakorlati oktatás mellett rengeteg régi olvasmányt adott át nekem. Ezek a jegyzetek a mai ismert ninja világ hajnalából. Az ebben olvasott leírások teljesen másabbak voltak, mint anno az akadémián olvasottak. Így teltek a szigeten a mindennapjaim. Rengeteg tanulással és gyakorlással.
// Ui 1.: A történet nem ért itt véget az aktuális játékbeli idősíkig még van pár hónap azt egy következő élményben szeretném kidolgozni.
Ui 2 .: Ezzel a történettel szeretném kitölteni a kiesett 3 évet és szeretném a szigetről való kijutást a játéktéren kijátszani. Abban az esetben, ha a szigeten tanult gyakorlat elfogadásra kerül, részletes kidolgozását és szintezését egy hozzáértő Staffal karöltve tenném meg. Köszönöm //
Yori- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 425
Elosztható Taijutsu Pontok : 65
Állóképesség : 375 (B)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 250 (C)
Ügyesség/Reflex : 400 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 560
Re: Yori
Nohara Rin Pént. Jan. 22 2021, 16:04
Hello!
A bővítményt elfogadom, azonban engedd meg, hogy adjak néhány tanácsot előbb:
- Az igekötőt az igével alapvetően egybeírjuk, pl.: kipakoltam, nem: ki pakoltam
- néhol ugráltál a jelen, és a múlt között, noha egy időre vonatkoznak: ....kisebbik baj volt, pénzem sincs sok...
- előfordult néhány vesszőhiba, valamint elírás is (pl: személyrag a szó végén), néhol még szórendi hiba is
- pl.: A mai nap után mert lett elég pénzem, hogy felszereljem a műhelyemet és elkezdjek dolgozni. - nyelvileg nem helyes, a kötőszavak nincsenek rendben.
Gyanítom, hogy telóról írtad az élményt, ezért fordult elő ennyi ilyen hiba, azonban ilyen esetben sem árt egy átolvasás, ugyanis az élmény minőségéből sokat vehet el sajnos.
A történet alapvetően engem egy mesére emlékeztetett, az elején kicsit fura volt a beilleszkedése, és a kalózos történet, valamint az, hogy szintedhez képest mennyi emberrel sikerült megküzdenie, de elfogadom, ugyanis a támadást illetően kreatív megoldást találtál.
Jutalmul: +5 chakrát és +5 TJP-t adok.
A bővítmény elfogadása felülbírálásra kerülhet, amennyiben ha maga a Rend, vagy a technika nem kerül elfogadásra.
Rin
A bővítményt elfogadom, azonban engedd meg, hogy adjak néhány tanácsot előbb:
- Az igekötőt az igével alapvetően egybeírjuk, pl.: kipakoltam, nem: ki pakoltam
- néhol ugráltál a jelen, és a múlt között, noha egy időre vonatkoznak: ....kisebbik baj volt, pénzem sincs sok...
- előfordult néhány vesszőhiba, valamint elírás is (pl: személyrag a szó végén), néhol még szórendi hiba is
- pl.: A mai nap után mert lett elég pénzem, hogy felszereljem a műhelyemet és elkezdjek dolgozni. - nyelvileg nem helyes, a kötőszavak nincsenek rendben.
Gyanítom, hogy telóról írtad az élményt, ezért fordult elő ennyi ilyen hiba, azonban ilyen esetben sem árt egy átolvasás, ugyanis az élmény minőségéből sokat vehet el sajnos.
A történet alapvetően engem egy mesére emlékeztetett, az elején kicsit fura volt a beilleszkedése, és a kalózos történet, valamint az, hogy szintedhez képest mennyi emberrel sikerült megküzdenie, de elfogadom, ugyanis a támadást illetően kreatív megoldást találtál.
Jutalmul: +5 chakrát és +5 TJP-t adok.
A bővítmény elfogadása felülbírálásra kerülhet, amennyiben ha maga a Rend, vagy a technika nem kerül elfogadásra.
Rin
_________________
Aktív mesélések:
Tsunomi Ai- Elrejtve
Hyuuga Shakaku
Hyuuga Emiko
Fagyasztott:
Djuka Orimi- Kút mélyén
Yurasuhina Kaiji - Előre a múltba
Hamacho Yoshitaro - A feltámadt ifjú
Nohara Rin- Kalandmester
- Specializálódás : Lila
Tartózkodási hely : Temető/ Végtelen Tsukuyomi
Adatlap
Szint: B
Rang: Shalalalala
Chakraszint: Chidori
Re: Yori
Yori Szer. Feb. 10 2021, 21:05
Kimaradt hónapok I.
A titokzatos szigeten, ahol a Rend tagjai éltek nem volt hétköznapi semmi. Elszigetelt zárt közösség volt a maguk kis hagyományaival és tradíciójukkal. Minden reggel a falusiak közös gyakorlattal kezdték a napot, majd mindenki ment a saját dolgára. Volt, aki a földeken dolgozott, volt aki halászott, és voltak a gondolkodó bölcsek. Kezdetben én is kivettem a részem minden munkából, hogy itt tartózkodásom alatt hasznos tagja legyek a falusiaknak. Kétkezi munkásember voltam világ életemben, így nem állt tőlem távol semmilyen fizikai munka. Először a földeken dolgoztam, majd a tengeren dolgozók támogatásáért feleltem. Mindenhol helyt álltam és már kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok a terhükre. Kotaro mindennap erőltette a gyakorlást, és a tudás elsajátítását. Nem tudtam ellene mit tenni, ő volt a vezető az ő parancsa szent. Az egyik ilyen Kotaroval való találkozásom során leültem vele egy teára. - Mesélnél az apámról? - kértem meg Kotarot. - Mire vagy kiváncsi fiam? - Mindenre ami vele kapcsolatos. - Nos, hol is kezdjem. N vagyis Naga, az apád kimagasló tagja volt a Rendnek. Tudása elméleti és gyakorlati szinten is az alapító Akira szintjén volt, ám őt más dolgok érdekelték. Régi feljegyzésekből hosszú évek alatt kitanulta a kovácsmesterséget, és a Rend számára kezdett különleges fegyvereket és eszközöket készíteni. A specialitása az obszidián, más néven vulkanikus üveg ötvözése volt acéllal. Ez a folyamat annyira bonyolult volt számomra, hogy igazából soha nem értettem meg igazán. Apád ezzel a technológiával készített fegyverei a mai napig a Rend fegyvertárának az alapját képezi. - Ha ennyire megbecsülték itt akkor miért hagyta el ezt a helyet? - kérdeztem Kotarot. - Ha jobban megnézed, mi itt a szigeten csak férfiak vagyunk. Ahhoz, hogy családunk legyen, el kell hagynunk a szigetet. Hagyományaink szerint, vissza kell térjünk ide a fiú gyermekünkkel és ezzel biztosíthatjuk a Rend tovább létezését. Jogosan kérdezhetnéd, hogy miért csak a fiúgyermek számít? A válasz nagyon egyszerű. A Rend a ninja világ előtt alakult, abban az időben amikor a csatározás még csak a férfiak tisztsége volt, a nők pedig csak a gyerek neveléssel foglalkoztak. Több generáció után alakult ki egy plusz kromoszóma a Rend férfi tagjai között így csak azok voltak képesek használni a titkos technikánk. - fejezte be Kotaro a mondandóját, kortyolt a teájából és folytatta. - Apád is eljutott arra a pontra, hogy szeretne gyereket, így felszámolta az itteni dolgait és annak rendje módja szerint elindult. Innentől pedig szerintem te jobban tudod a történet véget. Mondjuk azt nem értem miért nem tért vissza veled? - Apám nagyon szerette anyámat és a két nővéremet. Már elég idős volt, mikor én születtem ezért gondolom nem akarta hátra hagyni a családját. - magyaráztam Kotaronak, majd én is ittam a teámból. ~ Vajon apámnak voltak jegyzetei? Képes lennék én is arra a szintre jutni, mint ő? ~ Elmélkedtem magamban, aztán eszembe jutott, hogy végtére is én egy kovács mester vagyok a legjobbtól tanultam, így biztosan képes leszek elsajátítani azt a tudást amit apám hagyott hátra. - Apám régi jegyzetei meg vannak még valahol? - Természetesen nagy becsben őrzöm őket amióta elment. - mondta Kotaro majd eltűnt egy pár percre. Miután visszajött rengeteg irat volt nála. Kezembe adta apám “hagyatékát”, én gyorsan megittam a maradék teámat, elköszöntem és elindultam a szállásomra. Amint visszatértem neki álltam átnézni a jegyzeteket. Rengeteg vázlatot találtam olyan fegyverekről melyeket apám álmodott meg de nem tudta kivitelezni. Sok más egyéb papír is volt az iratok között, ám engem a kupac alján levő papír érdekelt, ahol részletezve volt az acél és az obszidián ötvözése. ~Hmm érdekes, erre apám mennyi idő alatt jöhetett rá?~ Pontos hőfokok, nyomások, hőkezelési idők, hűtő közeg, minden. Egyszerűen minden pontosan le volt írva. Egy hozzáértő által könnyen reprodukálható az összes eszköz, csak a megfelelő helyre és alapanyagra van szükség. Apám eljárása a damaszkuszi acél készítési elvén alapult, ezzel az eljárással keresztezte a két különböző elemet. Olvasás közben többször kellett megtörölnöm a szemem, csodálattal olvastam apám kézírását. Nem akartam elhinni, hogy ennyi mindenre egy maga jött rá teljesen egyedül egy eldugott szigeten.
Miután tüzetesen elolvastam mindent elérkezett az idő, hogy átültessem az egészet gyakorlatba. Kotaro elmondta hol találom apám régi műhelyét, én azonnal oda siettem és munkához láttam. Az eszközök, berendezések elavultak voltak, de tudva azt, hogy a szigeten található anyagokból készült minden amit látok nem tudtam szóhoz jutni. Apám egy igazi mester volt. Körbe néztem és majdnem minden szükséges alapanyagot megtaláltam ami a munkafolyamatokhoz kelleni fog. Kivéve egyet. Az obszidián. Ennek az egy elemnek a hiánya fölöslegessé tette a próbálkozásomat. Gondolkodóba estem. Szinte az egész szigetet bejártam már, feltűnt volna a felszínen egy fekete ásványi anyag. Kutatásba kezdtem tehát, apám hol találhatott rá arra az anyagra, ami ötször élesebb az acélnál. Kutatásom alatt nem feledkeztem mag a napi gyakorlatokról elméleti képzésről sem, ám az idő, mint legnagyobb ellenségem csak úgy elrepült felettem. Egyszer a reggeli torna után a sziget nyugati része felé vettem az irányt. A sűrű aljnövényzetben nem vettem észre egy korhadt fát, megbotlottam, és egyenesen egy gödörbe estem, amit előtte nem láthattam, mert be nőtte a természet. Miután felálltam és leporoltam magam felmértem a helyzetem kilátástalanságát. A gödör mély volt, ám a kiút helyett egy alagutat találtam, ami a föld alá vezetett. ~ Talán itt lehet a forrás? Ezért nem találtam eddig, mert csak a felszínen kerestem, de most a sziget gyomra felé tartok. ~ Gondoltam magamban miközben ténylegesen egyre mélyebbre kerültem a sziget alá. A fényviszonyok nem voltak ideálisak, sőt inkább semmilyenek voltak. Egyszer csak fény tűnt fel az alagút végén. Ahogy közelebb értem jól láthatóvá vált, hogy egy láva tengert találtam. ~ Hmm, akkor jól éreztem az előbb a gáz szagot... nem maradhatok itt sokáig. ~ Nyugtáztam magamban, hogy ez a gáz akár veszélyes is lehet. Ahogy közelebb értem a lávához megpillantottam a fekete ásványt amit kerestem. Elővettem kalapácsom, és meg pakoltam a táskámat egy ideig elegendő obszidiánnal, majd elindultam visszafelé. A visszavezető út egészen a bejáratot jelentő gödörig zökkenőmentes volt, ám a gödörből kijutás annál macerásabb volt. ~ Ajjj, anno mit is magyaráztak az akadémián....? ~ Merengtem a múlton, amikor eszembe jutott, hogyha sikerülne a lábamba koncentrálni a chakrámat akkor könnyűszerrel kijutnék a gödörből. Elkezdtem koncentrálni a chakra áramlásra. Eszembe jutott Kotaro tanítása a chakra áramlásáról annak irányításáról, használatáról. Ezen tudás keveredett a fejemben a régi akadémiai emlékeimmel, és miután felkészültnek éreztem magam elindultam. Mondjuk azt, hogy nem sikerült úgy, ahogy terveztem. Többször zuhantam vissza a gödörbe, párszor kellemetlenül a hátamra ahol a táska is volt. Nem volt éppen kellemes érzés rá esni a kőzetekkel teli zsákra. Nem adtam fel, ki kellett jutnom onnan. Apám is megcsinálta, nekem is menni fog. Összeszedtem minden erőmet és újra megpróbáltam. A második lépés után éreztem, hogy ez most menni fog. Széles mosollyal és sajgó testtel értem vissza apám műhelyébe. Elkezdtem a munkát. A nappalok éjszakák lettek, a kohóban izzót a forró fém én pedig csak ütöttem az üllőn az acélt. Így teltek napjaim. Ki kerestem apám tervét egy olyan eszközről, amit kimondottan a Rend technikájához fejlesztett ki. Dolgoztam. Rengeteget dolgoztam, minden apró részletre odafigyelve és követve a terveket. Minden egyes mozdulattal ahogy közelebb kerültem a végeredményhez rá csodálkoztam, hogy apám amikor gyerekkoromban tanított engem a szakmára mennyi mindent nem tanított meg. Egyszerűen hihetetlen volt olvasni a jegyzeteit és az alapján elkészíteni azt, ami neki sem sikerült. Persze ehhez a művelethez kellett az, hogy a kezemben legyen a szakma. Körülbelül egy hét fáradhatatlan munkanap után a kezembe vehettem a fegyvert, ami több jelentőséggel bírt, mint egy hagyományos eszköz. Ez volt apám életműve. Büszkélkedve vittem megmutatni Kotaronak az elkészült alkotást. A vezető először nem tudott szóhoz jutni, majd miután feleszmélt a csodálatból elkérte kipróbálása. Ahogy a fegyver életre kelt a kezében miközben úgy használta, ahogy azt apám megálmodta láttam magam előtt a célt, hogy én is el szeretném érni ezt a szintet, amit Kotaro jelenleg képvisel.
A fegyver:
Alapjaiban egy Kusarigama, annyi extrával, hogy az obszidián ötvözetnek köszönhetően élesebb a sima acélból kovácsolt társainál. Nehezebb, mégis Yorinak könnyebb forgatnia, mint egy sima kusarigama-t vagy más, hasonló kaliberű fegyvert. A lánc végén elhelyezésre került egy kis tároló, ami jelenleg még kihasználatlan, csak a támadó funkcióját látja el.
// Hátralévő idő még a sziget elhagyásáig ( becsatlakozni a jelenbe) 1,5-2 hónap //
Yori- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 425
Elosztható Taijutsu Pontok : 65
Állóképesség : 375 (B)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 250 (C)
Ügyesség/Reflex : 400 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 560
Re: Yori
Nohara Rin Csüt. Feb. 11 2021, 17:56
Hello!
Sokkal összeszedettebnek éreztem az írásod, főleg az első felét. Kevesebb volt jóval az előző értékelésben említett hibákból. A történet maga rendben volt, nem volt hosszú, de ha ezt ennél hosszabban írtad volna le, már könnyen válhatptt volna unalmassá... így még nem vált azzá, viszont a minimum szószám is megvolt. A fegyvert felírhatod az adatlapodra, további jutalmad: +5 chakra és + 6 TJP.
Sokkal összeszedettebnek éreztem az írásod, főleg az első felét. Kevesebb volt jóval az előző értékelésben említett hibákból. A történet maga rendben volt, nem volt hosszú, de ha ezt ennél hosszabban írtad volna le, már könnyen válhatptt volna unalmassá... így még nem vált azzá, viszont a minimum szószám is megvolt. A fegyvert felírhatod az adatlapodra, további jutalmad: +5 chakra és + 6 TJP.
_________________
Aktív mesélések:
Tsunomi Ai- Elrejtve
Hyuuga Shakaku
Hyuuga Emiko
Fagyasztott:
Djuka Orimi- Kút mélyén
Yurasuhina Kaiji - Előre a múltba
Hamacho Yoshitaro - A feltámadt ifjú
Nohara Rin- Kalandmester
- Specializálódás : Lila
Tartózkodási hely : Temető/ Végtelen Tsukuyomi
Adatlap
Szint: B
Rang: Shalalalala
Chakraszint: Chidori
Re: Yori
Yori Szer. Aug. 23 2023, 23:35
Azt még megiszod?…
Egy kis összefoglaló sajátos stílusban a fórum kalandról.
- Az ember nem is gondolná, hogy egy ital mennyire megváltoztathatja az életét. Egyszer még a csapostól kéred a következő kört, a következő pillanatban meg már a robbanásoktól hangos zavarodott Iwagakuréból kell menekülnöd. Egy biztos, én sem hittem, hogy ez fog velem történni egy pár nappal ezelőtt, de látod mégis itt vagyok. Úgy néz ki, az élet most ezt dobta elém. Amúgy azt még megiszod? - tettem a fel a nagy kérdést a szekéren mellettem utazó, feltételezhetően vándorkereskedőnek. - Végre már kifelé tartunk a faluból, ahol, hogy is mondjam csak, nem volt éppen kellemes a látogatásom. Tudom nagyon jól én vállaltam, ráadásul önként, hogy beszivárgok a faluba és információt gyűjtök, de nem hittem volna, hogy halálra dolgoztatnak, mondjuk az nem baj, a munka nemesít, és még be is zárnak egy páncélozott szobába. Mondjuk az már a küldetés miatt volt, de legalább a hivatalos dokumentumom és a hivatalos bélyegző is meg lett. Ja, persze és képzeld, úgy megszivattam azt a nyikhaj kis ficsúrt… mondjuk a nevére már nem is nagyon emlékszem. Képzeld el. Az volt a feladatom, hogy készítsek neki egy fegyvert, egy díszes katanát. Meg kell, hogy mondjam ez számomra nem akkora kihívás, hiszen régebben egy egész falunak készítettem használati tárgyakat és fegyvereket egyaránt, csak az már régen volt, mondjuk elmesélhetném azt is, de ahhoz ez az üveg kevés lenne, szóval térjünk is vissza a jelenbe, vagyis inkább a nagyon közeli múltba. Na! Tudni kell rólam, hogy képes vagyok fémeket vulkanikus üveggel, magyarán mondva obszidiánnal, ötvözni. Ez egy nagyon alattomos anyag. Sokkal élesebb tud lenni, mint egy acél fegyver, ám a benne rejlő igazi veszélyforrás az nem a végeredményben mutatkozik meg, hanem a gyártási folyamat alatt. Mivel vulkanikus kőzetről beszélünk ezért előfordulhat, hogy a belseje üreges és abban a kis üregben előfordulhat mérgező vulkanikus gáz. Na és ez az ami gáz. Öcsém az, ha az arcodba robban, akkor nem az lesz a bajod, hogy mindjárt kiürül az üveg. Na, de egy szó, mint száz, ennek a kis bugrisnak elkészítettem egy nagyon szép katanát amihez felhasználtam az előbb említett anyagot, persze úgy, hogyha azt valaha is élesben szeretné az a majom használni, akkor az üreges része az arcába robban. Tudom elég kegyetlen, de te nem találkoztál azzal a felfuvalkodott hólyaggal. Fúúú hallod, amikor megláttam, hogy szegény öreg kováccsal mit műveltek, azt hittem felrobbanok. Az a kis öreg annyira rendes volt. Egy csomó hasznos információt megosztott velem. Tényleg erről meséltem már? Elmesélem, de ez kettőnk közt marad, mert annyira nagyon titkos, hogy még én magam sem tudom a pontos részleteket. Szóval, az imént nem véletlenül mondtam, hogy egy ital megváltoztathat mindent. Most képzeld csak el, éppen magányosan iszogatok, mikor egy csávó mellém csapódik és olyan részeg, mint az állat, és elkezd mesélni nekem egy nagyon fontos küldetésről, meg arról, hogy valószínűleg meg fog halni, de megéri ez neki, mert a dicsőség, meg a pénz az nagyon is jó. Olyan szinten szétcsapta magát az ürge, hogy… annyira azért nem vagyok büszke most magamra, de fogtam és átvettem a helyét. Minden fontos dolgot elmondott így nem volt nehezemre átvenni a szerepét. Mondjuk és kovácsnak tartom magam, de attól még rendelkezek egy kis ninja tudással. Tudod az akadémiát elvégeztem, de utána nem nagyon volt kedvem ehhez az egészhez, és inkább apám hivatását választottam. Na de térjünk is vissza. Hol is tartottam, már megint nem vagyok képes egy csapáson tartani a beszélgetéseimet. Tudod ez a legnagyobb baj velem, hogy szeretem ha a teljes képet látja valaki. Elmondhatnám ezt úgy is, hogy ,, Azt mondták menjetek be. Bementem, majd kijöttem.” de nekem ez furcsa lenne, így, te mint hallgató nem tudod azt, hogy ki monda, vagy azt, hogy hova is kell bemenni. Ezért szeretem azt, hogy inkább tartson sokáig a történetem, de abban ne legyen kérdőjel, még azt is megbeszéljük, hogy a férfi akinek a helyébe léptem virágos alsóneműt viselt. Mert az volt rajta. Csórikámat ott hagytam egy kocsma mögött a bokorban. De akkor folytatom is, ha már a fontos dolgokat átbeszéltük. Szóval. Rajtam a csávó ruhája, nálam a fejpánt, ami még most valahol a táskám mélyén van, ott van rengetek eladásra készített árum. Elindultam arra a helyre amiről mesélt, ám odaérve nem akartam megjátszani magam, úgy voltam vele, hogy vagyok annyira jó szakember, hogy így is hasznára lehetek annak a sok embernek. Hallod, nagyon durva volt, annyi ember volt ott a … na, azért na! Majdnem elmondtam, hogy a vízesés országában volt egy titkos helyen… na bazd meg. Mindegy, most már ezt is tudod, jól van így még teljesebb lesz a kép. Szóval. Oda mentem, mondtam, hogy én vagyok az aki, aztán rögtön kaptam is munkát. Végre volt egy kis tenni valóm, aztán megjelent egy csomó kis ninja több különböző faluból. Mondom én nem tartom magam ninjának, ezért nem is értem annyira a dolgaikat, de összesodort a szél egy csomó gyereket akiket a felnőttek küldtek maguk helyett, hogy beszivárogva a faluba információt gyűjtsenek. Nem tudom te erről mit tudsz, de remélem az feltűnt, hogy egy puccs történt éppen a szemünk előtt? De mindegy is, maradjunk a témánál, bár már kezdek kiszáradni, szóval egy kicsit gyorsítok a tempón. A feladatuk adott volt, én pedig jelentkeztem, hogy a tábor építésben és egyéb feladatokban segítsek nekik. Igazából nem volt szívem egyedül hagyni őket, na meg persze a csávó aki miatt odakerültem beszélt egy drágakő bányáról a falu mellett… a büdös picsába… a bánya! Oooo, hogy én azt mennyire elfelejtettem. Ezt nem hiszem el! Mindegy. Vissza a történethez. Megbíztak a sátortábor építésével, ehhez minden anyagot biztosítottak a számomra, és e mellé nem kevés lóvét is ígértek. Szóval hülye lettem volna kihagyni. Na de ami utána jött. Ezt nem fogod elhinni. Volt itt öcsém minden. Bombáztak minket az égből, az egyik kislány belelépett valami húsdaráló csapdába ami majdnem szétszelt mindet, voltak itt furcsa fehér lények is, szóval én mondom cimbora ezért nem fognak nekem eleget fizetni. Persze felmerülhet benned, hogy mennyi igaz abból amit elmondtam, de ez úgy sem fog kiderülni, mert nincs itt senki aki ellenem beszélne. De akkor menjünk is tovább. Valahogy túléltünk mindent és elérkeztünk ide a faluhoz. Itt aztán már úgy éreztem, hogy ideje mellékszereplőből, fontos mellékszereplővé válnom, és vállaltam, hogy egyedül, mint kereskedő bejutok és gyűjtöm az infót. Ez így is történt, az pedig, hogy bent mi volt az öreg kováccsal meg ilyenek azt már úgy emlékszem meséltem. - fejeztem be, hosszúra nyúlt monológomat, majd kortyoltam egyet, vagyis ittam volna mert az üveg amit már hosszú percek óta a kezemben tartok már kitudja mióta üres. Úgy tűnik belefeledkeztem a történetembe és nem tűnt fel, hogy elfogyott a kis itókám. Mondjuk az sem tűnt fel, hogy akihez egész eddig beszéltem kiütve alszik, vagyis reméljük, hogy csak tintás és alszik, nem pedig meghalt. Mivel féltem attól, hogy a kijutásom, ha már ennyire egyszerűen ment, veszélybe kerül ezért gyorsan ellenőriztem, hogy utazótársam alszik, vagy halott. Ahogy hozzáértem, hogy megbökjem egy kicsit oldalra fordult, horkantott egy hatalmasat és aludt tovább. ~ Huh rendben van még él… de az meg mi az ott mellette?~ Nyugtattam meg magam és ezzel egy időben tettem fel a nagy kérdést, mikor megláttam, hogy egy bőrkötéses könyv és díszes medál esett ki a férfi táskájából ahogyan az átfordult. Gyorsan eltettem a könyvet amin az állt: Roshi tanításai és gyorsan megvizsgáltam a medált amin egy kalapács volt, amit már jól ismerek. Tudtam jól, hogyha ennek az egésznek vége akkor ez lehet az életem új célja, hogy rájöjjek ki, vagy mi az a Roshi és mit is jelent ez a kalapács szimbólum. Ahogy forgattam a medált a kezembe feltűnt, hogy vésetek vannak benne, ám sehogy sem tudtam elolvasni azt, majd mikor a szekér amin utaztunk áthajtott egy nagyobb kövön és kiesett a kezemből akkor láttam meg, hogy valójában fordítva kell tekinteni a kalapácsra és úgy máris olvashatóvá vált. ” Roshi minden kovács Istene, a fémek ura.” Az eddig mellettem szunyókáló férfi lassan ébredezni kezdett, így gyorsan eltettem a medált és úgy tettem, mintha régóta beszélgetnénk, csak ő közben belealudt. - Szóval ahogy mondtam az imént jobb lenne, ha nem innál annyit, mert így nehezen fogjuk megbeszélni, hogy ki a győztes az oroszlán és a cápa küzdelmében. - láttam, hogy ezzel egy kicsit összezavartam de pont ez volt a lényeg. Ekkor a szemem sarkából kiszúrtam a többieket akikkel eredetileg a küldetésre érkeztem. - Ne haragudj, de mennem kell. De szó, mi szó, hogyha egy oroszlán és egy cápa összecsapna, akkor a medve lenne a győztes. - mondtam a férfinak, majd összeszedtem minden saját, illetve most már az én tulajdonomat képező dolgot és otthagytam a szekeret, ami szépen lassan eltűnt a szemünk elől, én pedig csatlakoztam a többiekhez.
// Ezzel a kis élménybeszámolóval szeretném elindítani jómagam egy kevésbé rövid de legalább nehézségekkel teli úton. //
Egy kis összefoglaló sajátos stílusban a fórum kalandról.
- Az ember nem is gondolná, hogy egy ital mennyire megváltoztathatja az életét. Egyszer még a csapostól kéred a következő kört, a következő pillanatban meg már a robbanásoktól hangos zavarodott Iwagakuréból kell menekülnöd. Egy biztos, én sem hittem, hogy ez fog velem történni egy pár nappal ezelőtt, de látod mégis itt vagyok. Úgy néz ki, az élet most ezt dobta elém. Amúgy azt még megiszod? - tettem a fel a nagy kérdést a szekéren mellettem utazó, feltételezhetően vándorkereskedőnek. - Végre már kifelé tartunk a faluból, ahol, hogy is mondjam csak, nem volt éppen kellemes a látogatásom. Tudom nagyon jól én vállaltam, ráadásul önként, hogy beszivárgok a faluba és információt gyűjtök, de nem hittem volna, hogy halálra dolgoztatnak, mondjuk az nem baj, a munka nemesít, és még be is zárnak egy páncélozott szobába. Mondjuk az már a küldetés miatt volt, de legalább a hivatalos dokumentumom és a hivatalos bélyegző is meg lett. Ja, persze és képzeld, úgy megszivattam azt a nyikhaj kis ficsúrt… mondjuk a nevére már nem is nagyon emlékszem. Képzeld el. Az volt a feladatom, hogy készítsek neki egy fegyvert, egy díszes katanát. Meg kell, hogy mondjam ez számomra nem akkora kihívás, hiszen régebben egy egész falunak készítettem használati tárgyakat és fegyvereket egyaránt, csak az már régen volt, mondjuk elmesélhetném azt is, de ahhoz ez az üveg kevés lenne, szóval térjünk is vissza a jelenbe, vagyis inkább a nagyon közeli múltba. Na! Tudni kell rólam, hogy képes vagyok fémeket vulkanikus üveggel, magyarán mondva obszidiánnal, ötvözni. Ez egy nagyon alattomos anyag. Sokkal élesebb tud lenni, mint egy acél fegyver, ám a benne rejlő igazi veszélyforrás az nem a végeredményben mutatkozik meg, hanem a gyártási folyamat alatt. Mivel vulkanikus kőzetről beszélünk ezért előfordulhat, hogy a belseje üreges és abban a kis üregben előfordulhat mérgező vulkanikus gáz. Na és ez az ami gáz. Öcsém az, ha az arcodba robban, akkor nem az lesz a bajod, hogy mindjárt kiürül az üveg. Na, de egy szó, mint száz, ennek a kis bugrisnak elkészítettem egy nagyon szép katanát amihez felhasználtam az előbb említett anyagot, persze úgy, hogyha azt valaha is élesben szeretné az a majom használni, akkor az üreges része az arcába robban. Tudom elég kegyetlen, de te nem találkoztál azzal a felfuvalkodott hólyaggal. Fúúú hallod, amikor megláttam, hogy szegény öreg kováccsal mit műveltek, azt hittem felrobbanok. Az a kis öreg annyira rendes volt. Egy csomó hasznos információt megosztott velem. Tényleg erről meséltem már? Elmesélem, de ez kettőnk közt marad, mert annyira nagyon titkos, hogy még én magam sem tudom a pontos részleteket. Szóval, az imént nem véletlenül mondtam, hogy egy ital megváltoztathat mindent. Most képzeld csak el, éppen magányosan iszogatok, mikor egy csávó mellém csapódik és olyan részeg, mint az állat, és elkezd mesélni nekem egy nagyon fontos küldetésről, meg arról, hogy valószínűleg meg fog halni, de megéri ez neki, mert a dicsőség, meg a pénz az nagyon is jó. Olyan szinten szétcsapta magát az ürge, hogy… annyira azért nem vagyok büszke most magamra, de fogtam és átvettem a helyét. Minden fontos dolgot elmondott így nem volt nehezemre átvenni a szerepét. Mondjuk és kovácsnak tartom magam, de attól még rendelkezek egy kis ninja tudással. Tudod az akadémiát elvégeztem, de utána nem nagyon volt kedvem ehhez az egészhez, és inkább apám hivatását választottam. Na de térjünk is vissza. Hol is tartottam, már megint nem vagyok képes egy csapáson tartani a beszélgetéseimet. Tudod ez a legnagyobb baj velem, hogy szeretem ha a teljes képet látja valaki. Elmondhatnám ezt úgy is, hogy ,, Azt mondták menjetek be. Bementem, majd kijöttem.” de nekem ez furcsa lenne, így, te mint hallgató nem tudod azt, hogy ki monda, vagy azt, hogy hova is kell bemenni. Ezért szeretem azt, hogy inkább tartson sokáig a történetem, de abban ne legyen kérdőjel, még azt is megbeszéljük, hogy a férfi akinek a helyébe léptem virágos alsóneműt viselt. Mert az volt rajta. Csórikámat ott hagytam egy kocsma mögött a bokorban. De akkor folytatom is, ha már a fontos dolgokat átbeszéltük. Szóval. Rajtam a csávó ruhája, nálam a fejpánt, ami még most valahol a táskám mélyén van, ott van rengetek eladásra készített árum. Elindultam arra a helyre amiről mesélt, ám odaérve nem akartam megjátszani magam, úgy voltam vele, hogy vagyok annyira jó szakember, hogy így is hasznára lehetek annak a sok embernek. Hallod, nagyon durva volt, annyi ember volt ott a … na, azért na! Majdnem elmondtam, hogy a vízesés országában volt egy titkos helyen… na bazd meg. Mindegy, most már ezt is tudod, jól van így még teljesebb lesz a kép. Szóval. Oda mentem, mondtam, hogy én vagyok az aki, aztán rögtön kaptam is munkát. Végre volt egy kis tenni valóm, aztán megjelent egy csomó kis ninja több különböző faluból. Mondom én nem tartom magam ninjának, ezért nem is értem annyira a dolgaikat, de összesodort a szél egy csomó gyereket akiket a felnőttek küldtek maguk helyett, hogy beszivárogva a faluba információt gyűjtsenek. Nem tudom te erről mit tudsz, de remélem az feltűnt, hogy egy puccs történt éppen a szemünk előtt? De mindegy is, maradjunk a témánál, bár már kezdek kiszáradni, szóval egy kicsit gyorsítok a tempón. A feladatuk adott volt, én pedig jelentkeztem, hogy a tábor építésben és egyéb feladatokban segítsek nekik. Igazából nem volt szívem egyedül hagyni őket, na meg persze a csávó aki miatt odakerültem beszélt egy drágakő bányáról a falu mellett… a büdös picsába… a bánya! Oooo, hogy én azt mennyire elfelejtettem. Ezt nem hiszem el! Mindegy. Vissza a történethez. Megbíztak a sátortábor építésével, ehhez minden anyagot biztosítottak a számomra, és e mellé nem kevés lóvét is ígértek. Szóval hülye lettem volna kihagyni. Na de ami utána jött. Ezt nem fogod elhinni. Volt itt öcsém minden. Bombáztak minket az égből, az egyik kislány belelépett valami húsdaráló csapdába ami majdnem szétszelt mindet, voltak itt furcsa fehér lények is, szóval én mondom cimbora ezért nem fognak nekem eleget fizetni. Persze felmerülhet benned, hogy mennyi igaz abból amit elmondtam, de ez úgy sem fog kiderülni, mert nincs itt senki aki ellenem beszélne. De akkor menjünk is tovább. Valahogy túléltünk mindent és elérkeztünk ide a faluhoz. Itt aztán már úgy éreztem, hogy ideje mellékszereplőből, fontos mellékszereplővé válnom, és vállaltam, hogy egyedül, mint kereskedő bejutok és gyűjtöm az infót. Ez így is történt, az pedig, hogy bent mi volt az öreg kováccsal meg ilyenek azt már úgy emlékszem meséltem. - fejeztem be, hosszúra nyúlt monológomat, majd kortyoltam egyet, vagyis ittam volna mert az üveg amit már hosszú percek óta a kezemben tartok már kitudja mióta üres. Úgy tűnik belefeledkeztem a történetembe és nem tűnt fel, hogy elfogyott a kis itókám. Mondjuk az sem tűnt fel, hogy akihez egész eddig beszéltem kiütve alszik, vagyis reméljük, hogy csak tintás és alszik, nem pedig meghalt. Mivel féltem attól, hogy a kijutásom, ha már ennyire egyszerűen ment, veszélybe kerül ezért gyorsan ellenőriztem, hogy utazótársam alszik, vagy halott. Ahogy hozzáértem, hogy megbökjem egy kicsit oldalra fordult, horkantott egy hatalmasat és aludt tovább. ~ Huh rendben van még él… de az meg mi az ott mellette?~ Nyugtattam meg magam és ezzel egy időben tettem fel a nagy kérdést, mikor megláttam, hogy egy bőrkötéses könyv és díszes medál esett ki a férfi táskájából ahogyan az átfordult. Gyorsan eltettem a könyvet amin az állt: Roshi tanításai és gyorsan megvizsgáltam a medált amin egy kalapács volt, amit már jól ismerek. Tudtam jól, hogyha ennek az egésznek vége akkor ez lehet az életem új célja, hogy rájöjjek ki, vagy mi az a Roshi és mit is jelent ez a kalapács szimbólum. Ahogy forgattam a medált a kezembe feltűnt, hogy vésetek vannak benne, ám sehogy sem tudtam elolvasni azt, majd mikor a szekér amin utaztunk áthajtott egy nagyobb kövön és kiesett a kezemből akkor láttam meg, hogy valójában fordítva kell tekinteni a kalapácsra és úgy máris olvashatóvá vált. ” Roshi minden kovács Istene, a fémek ura.” Az eddig mellettem szunyókáló férfi lassan ébredezni kezdett, így gyorsan eltettem a medált és úgy tettem, mintha régóta beszélgetnénk, csak ő közben belealudt. - Szóval ahogy mondtam az imént jobb lenne, ha nem innál annyit, mert így nehezen fogjuk megbeszélni, hogy ki a győztes az oroszlán és a cápa küzdelmében. - láttam, hogy ezzel egy kicsit összezavartam de pont ez volt a lényeg. Ekkor a szemem sarkából kiszúrtam a többieket akikkel eredetileg a küldetésre érkeztem. - Ne haragudj, de mennem kell. De szó, mi szó, hogyha egy oroszlán és egy cápa összecsapna, akkor a medve lenne a győztes. - mondtam a férfinak, majd összeszedtem minden saját, illetve most már az én tulajdonomat képező dolgot és otthagytam a szekeret, ami szépen lassan eltűnt a szemünk elől, én pedig csatlakoztam a többiekhez.
// Ezzel a kis élménybeszámolóval szeretném elindítani jómagam egy kevésbé rövid de legalább nehézségekkel teli úton. //
Yori- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 425
Elosztható Taijutsu Pontok : 65
Állóképesség : 375 (B)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 250 (C)
Ügyesség/Reflex : 400 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 560
Re: Yori
Gamabunta Csüt. Nov. 02 2023, 19:32
Kedves Yori!
Én vagyok a szerencsés, aki megnyerte magának az élményed ellenőrzését. Röviden hosszra nincs gondom a posttal, viszont tartalmilag akadt néhány kisebb baki. Az élményed időrendben a fórumkalanddal egy időben történt, mely során a karaktered nem volt ittas, de enyhe utalások történtek erről az élményedben. Erre nagyon figyelj, kérlek, mert ez egyfajta ellentmondást szül az élmény és a valós szál között. Ezen felül épp aktív katonai helyzet volt ekkor iwagakuréban és egy élesebb fülű shinobi könnyedén észre is vehette volna a dolgokat. Ezek viszont apróságok. Összességében néhol kicsit kuszának találtam a megfogalmazást, melyet azonban a karakter ittas állapotának akár fel is írhatunk. Ezen felül ügyelj arra, hogy bár ez csak egy élmény, gyakorlatilag ez a post valós történetnek minősül és egy ilyen titkos küldetés ilyen könnyen való „kihirdetéséért” könnyedén a (jövőbeli) fejpántoddal fizethetne a karakter, ha nem többel. Mindent összegezve az élmény elfogadható volt, melynek jutalma +20 chakra.
Utóiratként pár tipp, személyes jótanács:
- Javasolt az ilyen hosszúra nyúlt párbeszédeket némi egyéb szerepjátékkal fokozni, mely könnyebben emészthetővé teszi az írást.
- Figyelj a friss elemek bevezetésére, mivel főleg a végén a könyv és az ékszer megjelenése és rövid leírása nekem túlságosan véletlenszerűnek tűnt, kissé indokolatlan felvezetésként.
- Az említett ellentmondások nyoma a már fix karaktertörténésekbe.
Én vagyok a szerencsés, aki megnyerte magának az élményed ellenőrzését. Röviden hosszra nincs gondom a posttal, viszont tartalmilag akadt néhány kisebb baki. Az élményed időrendben a fórumkalanddal egy időben történt, mely során a karaktered nem volt ittas, de enyhe utalások történtek erről az élményedben. Erre nagyon figyelj, kérlek, mert ez egyfajta ellentmondást szül az élmény és a valós szál között. Ezen felül épp aktív katonai helyzet volt ekkor iwagakuréban és egy élesebb fülű shinobi könnyedén észre is vehette volna a dolgokat. Ezek viszont apróságok. Összességében néhol kicsit kuszának találtam a megfogalmazást, melyet azonban a karakter ittas állapotának akár fel is írhatunk. Ezen felül ügyelj arra, hogy bár ez csak egy élmény, gyakorlatilag ez a post valós történetnek minősül és egy ilyen titkos küldetés ilyen könnyen való „kihirdetéséért” könnyedén a (jövőbeli) fejpántoddal fizethetne a karakter, ha nem többel. Mindent összegezve az élmény elfogadható volt, melynek jutalma +20 chakra.
Üdvözlettel Gamabunta.
Utóiratként pár tipp, személyes jótanács:
- Javasolt az ilyen hosszúra nyúlt párbeszédeket némi egyéb szerepjátékkal fokozni, mely könnyebben emészthetővé teszi az írást.
- Figyelj a friss elemek bevezetésére, mivel főleg a végén a könyv és az ékszer megjelenése és rövid leírása nekem túlságosan véletlenszerűnek tűnt, kissé indokolatlan felvezetésként.
- Az említett ellentmondások nyoma a már fix karaktertörténésekbe.
_________________
Meséléseim:
- Mellékszálkaland felügyelet - Zauki és Karu
- Katsumi Kawachi - Az Árulás Mocsarában
- Kamizuru Misaki
- Ginoo Yukizaki
- Skarlát Hegység
Gamabunta- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Békafőnök
Chakraszint: 667
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.