Kiképzőterep

Miután Getsugakure elfoglalta a Szigetet, egy nagyobb területen rengeteg fát irtott ki és teljesen elsimította a talajt. Célja ezzel egy Különleges Kiképzőtér felépítése volt, amire a fedezetet az Ország Turizmusa jelentette. A Kiképzőtér négy részre van osztva, amivel a vezetőség célja az volt, hogy Getsugakure Ninjáit sokrétű terepen és szituációban képezzék ki, hogy mindenhol megállják a helyüket. A változatos élővilágot és terepet drága gépezetekkel és persze Chakrával tartják fent. Kiképzőterepek:
- Erdős Kiképzőtér, amely tele van rovarokkal és vadállatokkal (Terület nagysága: 5km²)
- Szikes talajú és Sziklás területű Kiképzőtér, ahol hideg és csak a strapabíróbb, bundás állatok élőhelye (Terület nagysága: 8km²)
- Esőerdő Kiképzőtér, amely teli van mindenféle csúszómászó élőlénnyel (Terület nagysága: 5km²)
- Sivatagi Kiképzőtér, ahol az elviselhetetlen meleg uralkodik. Itt a legnagyobb kihívás a természet (Terület nagysága: 8km²)

Bár sok időbe telt, de a Djuka klán megkapta azt, amit megérdemelt, és Nazo sziget hivatalosan is végre valahára Getsugakure fennhatósága alá került. Eszméletlen egyetlen úton mekkora területeket szereztünk, és ez még csak a kezdet... legalábbis szerintem. A háború úgy vélem csak gyermekcipőbe jár még, de ha jól gondolom lesz egy-két bevetésem, szól fel kell készüljek. Eme logikai következtetésnek hála tértem be az újonnan felhúzott Kiképző terepre. Az hétszentség, hogy a Getsugakurék tudják mi fán terem a kemény kiképzőterep. Azon gondolkozva vajon mennyi Ryu mehetett ezekre a nagyszabású fejlesztésekre, és mennyi ment másra. Azért tényleg nagyon durva mennyi minden változott ezen a kis szigeten, ilyen viszonylag kevés idő alatt... legalábbis a teljes elfoglaláshoz képest kis idő. A mai napon úgy gondolom megfelelő idő lesz a próbakörútnak, így miután megvolt minden dolog, az Erdei Kiképzőteret választottam ki gyakorlásnak. Nagyon meglepően ért, mikor feltűnt mennyit fejlődtem a Szigeten történtek alatt. A chakrám megugrott, és az állóképességem is csöppet javult ennek hála. Az anyagi gondok pedig mintha elszálltak volna. Azon töröm most a fejemet, hogy vajon mi legyen a mai edzésem első számú pályázottja. Az biztos, hogy a chakrakontrollt kéne gyakorolni, mert minél inkább erősödök majd a jövőben, annál jobban kell majd összepontosítanom, hogy a jutsukat el tudjam majd sajátítani. Azonban inkább úgy vélem a fegyverekkel való edzést jobban élvezném most. Az egyik Katanamat a jobb kezemben tartottam, míg a másik kezemben a Katart szorongattam. Az biztos, hogy érdekes látvány nyújthattam, de jobban belegondolva nem rossz taktika. Míg a katanaval arra koncentrálva, hogy blokkoljak, vagy  esetleg ellentámadjak, addig a Katarral annak is elejét venném, ha az ellenfél túl közel kerülne. A kardomat magam elé emelve a hegyét az egyik ágra célozva álltam meg. A Katar pengéje a mellkasom előtt volt éllel a föld felé. És ekkor megindultam. Nem volt harcpartnerem, küzdőbábut meg nem tudtam szerezni, így maradt a jó öreg püföljük a levegőt. A kardom hegyével való szúrás megállította a képzeletbeli ellenfelem, mire én egy hirtelen oldalról vágással próbálkozok, ám mivel az én fantáziám szüleménye a lény, így természetesen időben reagált, és lehajolva elkerülte a csapást, majd kardjával a mellkasom felé kap. Hárítottam, majd félrecsaptam kardját, ám ő már talpon volt, és elkezdett csépelni. A katana akkor fejti ki a legjobb hatását, ha meglendítik, igaz kisebb lendülettel is súlyos kárt okoz, azért mégiscsak lendülettel okoz kárt. Ekkor jött képbe a Katar. Az egyik képzeletbeli csapást hárításának helyet arrébb bukfencezek, és a Katart pont az ellenfelem gyomrába szúrom. Szinte már-már tényleg hallom, ahogy nyögve összeesik. Nem bírtam magammal, és felnevettem.
- [colro=blue]Na legalább a képzeletemet le tudom győzni.[/color] - mondom fáradt kacajjal - Öregem az a múltkori dög kis híján tintaplaccsnitt hagyott belőlem. Ej na mindegy folytassuk az edzést.
Mondom miután elhessegetem a "lidérceimet" amelyek tintahal képében jártak körém. A Katart elrakva Fantom Csapásokkal kezdtem erősíteni (fölöslegesen vágunk a levegőbe, majd megállítjuk mielőtt a penge túlfutna, ezzel a vágásért felelős izmokat lehet megdolgoztatni)

Éppen edzésem közepén járok, mikor hangot hallok a közelből. Olyannyira meg voltam lepődve, hogy ugrottam egyet meglepődöttségemben, és fegyverrel a kézben a hang irányába fordultam harcra készen. Mikor megpillantom Kodot leszúrom a földbe a kardom és fújva egyet.
- Hú Kodomo kis híján szívbajt kaptam tőled. - mosolygok a testvérem felé - [colro=blue]Nagyon hálás lennék érte.[/color]
És már jöttek is a klónok... eh.. egy Kodo is bőven elég hogy egy újjal a földbe tiporjon, nemhogy hat? Ráadásul karddal. Felvettem harci állásomat, melyet az előbb említettem. A kardom hegye az első támadó felé fordult, majd mikor vágott egy arrébb bukfencel próbálom kikerülni, hogy aztán felállva rárontsam magam. Pengéink összecsapnak. Nála volt az előny, hisz ő két kézzel forgathatta, míg én eggyel, azon nálam annyi előny volt, hogyha túl közel kerülne hozzám, akkor ledöfhetem. Sajnos azonban Kodomo nem olyan ostoba, mint képzeletbeli árnyaim, és Klónjai is hasonló harctudással rendelkeznek elvileg. Így hát ideje volt az én helyzetemet növelni. Erdőben voltunk, ahol nem egyszerű a védekezés, ha sarokba szorítanak. Így bár bajosabb lesz a tervem ,azért megpróbálkozok. Egy hárítást követve felugrok a levegőbe, majd kardomat visszahelyezve tokjába, a Drótcsévélő tekikával gyors arrébb rántom magamat az egyik ág és egy drót segítségével, mielőtt szép kis sebet kapnék a klóntól. Amint elég távol voltam előkaptam  Kusari Gamat, mely eddig az oldalamon lógott. Forgatni kezdtem a pengét. A túl bonyolult mozdulatok, egyenlőre még várattak magára, mert ezt a fegyvert még tanulnom kell forgatni, de ahhoz bőven elég, amit most akarok. A klón rögvest támadásba kezdett, ám mielőtt támadhatott volna a Gama láncát a kardra tekerve felfele rántom a kardot. Persze a klónnak volt annyi sütnivalója, hogy kiszabadítsa a kardot, de én a felrántás pillanatában a Katart a bordái közé szúrom. És jött a holló felhó, mely nem elég hogy megzavart, mivel benn álltam a sűrűjében az éles csőrök, és karmok végigkaristolták a kezemet, arcomat. Lihegve, az arcomat takarva álltam most már nyugodtan, mikor avar robbanásra leszek figyelmes, és éles fájdalmat érzek a hátamon végig. Egyik klón mögém lopakodott, és úgy támadott rám.
- Francba...
Megpróbáltam visszanyerni egyensúlyomat, ugyanis a csapást követve dőlni kezdtem. Sajnos nem sikerült, ugyanis testsúlyom túl dőlt a súlypontján, így csak egy irány volt, egyenesen előre. Nyögve egy nagyot még hallottam felém közeledő lépteket, és ösztönösen arrébb gurultam, pont mikor egy újabb vágás érte azt a helyet, ahol éppen feküdtem. Mit ne mondjak friss sebbel a koszos avarba gurulni, ahol kövek, ágak és minden miegymás van nem kellemes... Könnyek gyűltek szemeimben a fájdalom miatt, mikor egyik kő pont a sebemen ment végig. Kicsit túlgurltam, neki egy fának, ahol hatalmasat sziszegve álltam meg. Mielőtt Kodomo klónja rám támadna gyors felkiáltok.
- Kis pihenőnek örülnék... - mondom, de azért felülve, sérült hátamat a mohás fának támasztva, ismét előhúzom a kardomat, hátha a klón nem akar békén hagyni, de a tokot leakasztom hátamról, mert igencsak zavart, mikor állandóan neki-nekicsapódott a sebnek. Már bántam, hogy nem hoztam magammal a másik katanamat. Bár X-be rakva nehezítik a mozgást, és bukfencekre nagy eséllyel nem sok esélyem maradna, de védik éppen eléggé a hátadat vágások ellen, vagy legalábbis akadályként szolgálva nem lesznek akkorák a sebek...

// úgy gondolom 1 klón is bőven elég, tekintve hogy a te szinteden vannak, és még ha visszafogtad is őket, akkor is még túlzásnak venném magamtól ezt az 1-et //

A jounin leül a fáradt és sebesült testvére mellé.
- Mondd, Ryuu. Mindig is magányosan láttalak, eddig nem tudtam rád annyi időt szánni, mint Amera és Hiashira, akikkel egy csapatként harcolok. Most azonban megváltozik - mosolyodik el a szőke hajú ifjú. - Számomra is egy társ hozta meg a kezdő löketet, hogy élni kezdjek, hogy magamat edzhessem és megerősödjek. Egy társra van neked is szükséged. 
Ekkor egy fehér holló szállt le a magasból. A fehér holló a szőke hajú shinobi vállára szállt, károgott egyet, majd összehúzta magát.
- Nekem Shirokage volt az első igaz társam. Igaz, nem nin-juu, mégis megértetem magam vele és remekül tudunk összedolgozni. A ninjuuk azon állatok közössége, kik hasonlóan az emberekhez közösségben élnek, képesek beszélni és képesek a chakra különböző irányításmódjához is. Állat shinobik, ha így tetszik. A ninjuuk szövetséget kötnek a shinobikkal, ezáltal képesek lehetnek kiragadni egymást a szükség esetén saját közösségükből, és a megsegítésükre hívni. Megmutatom, hogyan - kelt fel mellőled, majd ujjába harapott. Kézpecséteket formált, végül tenyerét a földre helyezte.
Hatalmas füst támadt, majd a füstből két fekete szárny emelkedett ki.
- Most pedig elmegyünk arra a helyre, ahol megismertem az első társaimat a ninjuuk világából. Gyere, Ryuu.

A füstből egy nagy varjú lépett. Kodomo a hátára ült, majd megvárta, hogy te is felszállj mellé. A nagy varjú ekkor kezd csapkodni szárnyaival, és egy pillanat alatt a magasba kerül, majd elindul a végtelen tengerek fölött, sebesen. Észak felé veszitek az irányt.

Az eddigi észrevételeid, gondolataid, illetve az út első feléről szeretném olvasni a postot. A tengeren túl néhány óra repülés után megpillantod a kontinenst, melyen a nagyhatalmak tartózkodnak, majd a végtelen sivatag felett haladtok át. Végül elértek egy ország határára, melynek a fái magasra nyúlnak. Egy fa tűnik ki a több közül, melynek lombszintje a felhők fölött terebélyesedik ki.
Ide írd a következő kört.