Shirou Tavara

Név:Shirou Tavara
Nem: Férfi
Kor: 12
Vércsoport: AB +
Születési dátum: Március 14
Kaszt: Shinobi/ Iwagakure/ Genin

Felszerelések:
- 5db Kunai
- 5db Shuriken

- 10db Robbanó cetli
- Elsősegély készlet (E)

- Homlok pánt
- Ninja szandál
- Övtáska
- Shuriken tartó tok

Kinézet:
- Magassága: 123 cm
- Testsúly:41 kg
- Szeme színe: barna fekette árnyalattal
- Haja színe: fekete (hosszú, cofba van kötve)
- Bőrszín: fehér

- a fejpántját a kezére erősítve hordja
- a shurikentok a jobb lábára van erősítve

[b]Jellem:
A valódi jelleme, melyet igen kevesen ismertek meg eddig (és akik megismerték azok már mind hallotak)hátborzongató és rémisztő is egyben. Shirou ugyanis egy gyerekkori (bár még mindig gyerek)baleset során, agyának azon fele sérült, amelynek fő feladata az érzelmek irányítása. Így azt is lehet mondani, hogy Shirou egy olyan ember aki nem ismeri, nem tudja felismerni, mi a szeretett, a félelem, a harag, az öröm. Teljesen érzelemmentes, pont olyan mint egy tökéletes shinobi.
És most? Egy aranyos, aki bár kicsit komor és néha melangólikus, mégis sokat mosolyog, barátságos mindenkivel és mindenkit szeret. Persze ez csak a látszat, amely elfedi az igasságot és Shioru „gonosz” terveit.

Előtörténet:

Hát március 14, egy nap híján március idusán született Shirou. Pontosan reggel 6 órakor… amikor a felkelő nap első sugarai ép megvilágították a domboldalban lévő kis házuk ablakait. Gyereksírás hangja visszhangzott azon a reggelen a házban és a völgyben is. Shirou hangja. Eközben pedig Katsumi pedig örömmel vette ölébe gyermekét és babusgatta, annak rendje és módja szerint, ahogy Hatagama örömmel teli arccal ölelte át feleségét és újszülött gyermekét. A kis házban azonban volt még valaki, Megumi. A család idősebbik gyermeke, pontosabban lánya, egy aranyos, akkor még 7 éves lány, aki reszketve nyitót be szülei szobája és remegő térdekkel nézegette hosszú percekig kisöcsét. Talán már akkor tudta, hogy mi vár ár.
De még mielőtt elkezdeném, néhány szót is kellene ejteni a családról, melybe Shirou született. Először is Katsumi Sakei, Shirou édesanyja. Földművelő családból származó, de mégis egy arányosan „összerakott” nő volt. Nőiesen izmos alak, világos, de nem betegesen sápadt arc, kékesfekete, hullámos, a derekáig érő hajkorona, sötét színű mandulavágású szemek. Más szóval egy átlagos nő volt, aki egy átlagos férfihoz ment hozzá, hogy örökké szeressék egymást, felneveljék a gyerekeiket és öregen egymás karjában haljanak meg békésen.
De ki az a férfi, akibe ez a nő beleszeretet? Nos őt Hatagama Tavara-nak hívták. Feleségéhez hűen földművelő családból származó ember, aki egész életében nem értett máshoz, mint a termőföld megműveléséhez. De hát gondolhatjátok, nem is ezért szeretett bele Katsumi, hanem azok miatt a zöld szemek miatt, amelyek fia is örökölt. Szemek, melyek megbabonázták a nőket és Katsumit is. A férfi sem jóképű, sem izmos, csupán egy átlagos munkás ember volt, de ezek a szemek miatt nők tudtak volna ölni.
Végül pedig Megumi, az újszülött nővére, hát róla még később esik szó, így nem lövöm le a poént. Ha jól tudom így szokták mondani… nem?
Nos elérkeztem Shirou életének kezdetéhez. De vajon mi történhetett egy csecsemővel? Semmi! Teltek, múltak az évek, a kisgyerek pedig cseperedett. Lassan lábra ált, megszólalt és az egész család boldog volt az eddigi életével, úgy ahogy éltek. De Shirou alig lett négy éves, amikor történt valami… valami említésre méltó. A takaros kis ház előtt volt egy aranyos kis kert, tele virágokkal, melyekre Katsumi olyan büszke volt és olyan gondosan rendben is tartott. De nem az a lényeg most, hanem a nem messze lévő kis kút, nem nagyobb az átmérője 1 méternél, körülötte pedig gondosan kirakott sáncfal, hogy nehogy valaki beleessen. Már szinte csak ki kellet volna írni, de tudjátok hogy mondják! Amit el akarunk kerülni minél jobban, annál jobban elkerülhetetlen. És nocsak de igaz is volt. Hisz nem lenne történet, ha az alig ötéves Shirou bele nem pottyan ebbe a lyukba. Hogyan jutott oda? Ki tudja, hisz a gyermeki elme határtalan, de nem is a lényeg. Hanem a végkifejlett. Shirou kiabált miközben fuldokolt, körmei beletörtek a kőfalba mely a víz tisztaságát próbálta őrizni. Lassan, de biztosan merült csöppnyi teste egyre mélyebbre, ahogy lassan de biztosan elfogyott a levegője. Már nem jött ki a hang a torkán, már nem tudott semmit sem csinálni. Másfél percig volt a víz alatt, amikor Megumi kimentette a víz fogságából. Amikor szülei segítségével pedig kiemelték a kútból, egy másik gyermek születésének lehettek szülei. Túl sokáig volt a víz alatt, az oxigén hiány pedig maradandó sérülést okozott neki. Megváltozott teljesen. Érdekelni kezdték olyan dolgok, amelyek túlmutattak egy gyermeki elmén. Az orvosok szerint rendben volt, maradandó agyi sérülést nem szenvedett, de nem jöttek rá az igaságra. Shirou többé nem érzett semmit, de bánatot, se haragot, se fájdalmat, se szeretett… olyan lett mind egy tökéletes shinobi, érzelemmentes ember.
Egy év sem telt bele, és Katsumi rájött az igaságra.

A szív, amelyet keresett:
Katsumi lassú mozdulattal húzta félre a lakás bambuszajtaját. A korhadt faajtó recsegve mozdult csak meg az asszony kezei alatt, miközben próbálta egyenesben tartani a hatalmas gyékényvödröt, amelyben az új termést cipelte a szántóföldről, amelynek szürete ép csak hogy néhány napja kezdődött el és még jó háromnegyede még is vissza is volt. Miközben ide-oda dülöngélt csomagjával, az ajtó csak megadta magát, és szinte nekivágódva tokjának engedett szabad utat a ház úrnőjének. Katsumi apró kis szemei, amelyek megremegetek a meglepetéstől olyan angyalian ragyogtak, mind minden év tavaszán, mikor rádöbben, hogy itt az idő, hogy felújítsák szeretet otthonukat. Arcán izzadságcseppek csorogtak végig, ahogy nehéz csomagját a földre dobta és kifújta magát.
- De nehéz. Úgy látszik öregszem. - mondta nevetne, miközben megragadta a teli gyékénytáskát a füleinél fogva, majd egy hatalmas nyögés közepette megemelte.
Lassú gépies mozdulattal lépkedett a kamra felé, miközben nagyokat fújtatott minden egyes lépésnél. A kamra csak alig volt két méterre, mégis úgy érezte, hogy egy öröké valóság az út. De minimum a gyerekek játszanak valahol és nincsenek láb alatt. Bár Megumi már elég idős volt hogy segítsen a szüleinek, valahogy mindig az öcsével foglalkozott, ami kifejezetten tetszett Katsumi-nak, de Hatagama-nak már kevésbé. Ő azon a véleményen volt, hogy a gyerekeknek ár itt az ideje, hogy megízleljék a munka izét és segítsenek is már valamiben. Gyakran történt, hogy éjjelente hosszú órákig vitatkoztak erről, de végül mindig kiegyeztek abban, ráér még ez.
Katsuminak ahogy eszébe jutott férje mogorva de mégis nevetséges arca, amiket veszekedésük közepette vág és ez elég volt ahhoz elkacagja magát. Azonban hírtelen megfordult a Katsumi körül a világ, majd kicsúszott alóla a talaj. A növények ide-oda gurultak a fapadlón, miközben Katsumi másodpercekig a plafont nézte. Feje, a nyaka, a háta egészen a lábfejéig minden sajgott. A kosát, hát a fülei a háziasszony kezében maradtak, illetve a kosár egésze a lábain hevert. Feljajdult, ahogy megpróbált felállni, de kezei újra kicsúsztak alóla. Ruhája átázott, de mitől? Ezen is gondolkodott Katsumi, ahogy magasba emelte kezeit.
Torkát hatalmas üvöltés hagyta el, ahogy meglátta kezeit. A kezeit, amelyekről csurgott a vér…a vér, amely nem az övé volt. Lassan fordította oldalra a fejét és vette észre, hogy az egész folyosó úszik a vöröslő vérben. Néhány helyet már megolvadt és hártyaként fedte be a fapadlót. Katsumi remegő ajakkal ált fel újra, de ekkor már figyelt a mozdulataira. Szíve a torkában dobogott, ahogy felállt és körül nézett. A falakon véres újlenyomatok díszelegtek, néhol egészben, néhol elmosódva vagy ép elhúzva. De egyben mindegyik megegyezett, a konyhába vezetettek. Katsumi egész testében remegett, ahogy minden egyes lépéssel közelebb került a konyhához. Már csak két lépés a konyha, már csak egy és a kezei rászorultak az ajtókilincsre. Nyelt egy nagyot, ahogy felkészült, mindenre ami odabent várhatta. Gyermeki holteste vérben hever a padlón… fölötte egy baltás útonálló…arcán széles vigyorral… képzelte el a jelenetet, ami odabent várja. Talán ennek a rémképnek is köszönhető, hogy erőt vett magán, és egy hatalmasat rántva az ajtón feltárult előtte a valóság.
A padlón egy a halvány vércsík húzódott már csak, vércsík amely végighaladta konyhán és megállapodott a végében. A vérben egy fekete farok éktelenkedett most már vörösre festődve, a farokhoz pedig egy csöppnyi test csatlakozott. Egy csöppnyi kiskutya teste, amely kifordított helyzetben feküdt Shirou ölében. A mellkasa széthasítva, a csontokon látszott hogy kézzel vagy egy éles tárgyal törték széjjel. A kiskutya szemein ködfátyol burkolózott miközben a messzeségbe bámultak. Shirou mellet pedig egy hatalmas konyhakés aludt, szépen gondosan letisztítva. Katsumi a szája elé kapta a kezeit, ahogy elfogta a hányinger a látványtól. Ahogy elkapta a fejét, érezte, hogy megszédül a látványtól. Hogy volt képes a fia ilyesmire? Hogyan? Kérdezte magától, ahogy megemberelve magát elindult a kisfia fellé. A gyerek nem is törődve anyával, szinte belefeledkezve a külvilágba, vizsgált valamit a kezében. Ide-oda forgatta, miközben néha nyomot rajta egyet.
Hírtelen gyengéd kezek ragadták mega fiú kezét, ahogy szétnyitották azt és feltárulhatott mindaz, ami irányította az egész szörnyűséget. Shirou kezében nem más volt mint a kutya szíve, ezt vizsgáltatta mindedig. Ahogy felnézet édesanyjára, Katsumi megpróbált mosolyogni, akármennyire nem tudott akkor, majd barátságosan megsimogatta fia fejét:
- Mért tetted ezt?- kérdezte fiától, aki lehajtotta a fejét a válaszon gondolkozva.
- Apa… apa azt mondta szeret engem, és hogy te is…de én…én nem érzek semmit, nem tudom mi az a szeretett, honnan jön, milyen érzés…- mondta halkan, ahogy ellengette a meggyötört szívet. – Azt mondta…hogy a szeretett nem kell keresni az szívből jön…ezért tettem, kíváncsi voltam, mi az a szív, amelyből a szeretettett nyerjük– folytatta szomorú arccal, ahogy ránézett anyjára.
Katsumi megrettent egy pillanatra fia okfejtésétől, de ahogy azokba a zöld szemekbe nézett, azokba a szemekbe melyek ugyanolyanok voltak mind férjének, szemek melyekbe annakidején szerelmes lett. Lassan, de egyre erőssebben szorította magához gyermekét, miközben könnyei patakokban hullottak alá. Már tudta, gyermeke nem az, aki egykoron volt.

Az eset hamar elterjedt a faluban és még a közeli ninjavárosba, Takigakure (Vízesésbe rejtett város)-ba is eljutott. A gyermek, aki kereste a szeretett. Évekkel később is mesélték a környéken, de csak egyvalamiben nyilvánult meg a valóság, Shirou-t szörnyetegnek tartották mindenhol ahol megjelent. De lassan az idő kereke is tovább pördült, Shirou nyolc éves lett, magasabb érettebb, jobbképüb és csak gyönyörű szemei maradtak a régiek. de semmi sem változott. Már több mint két éve volt annak az esetnek, de Shirou még mindig rögeszmésen kereste a miértekre a választ. Barátok híján azonban csak nővérére számíthatott, aki mindezek ellenére szívből szerette. És ez a veszte neki és családjának. Egyetlen egy rossz válasz hozta el a végzettet nekik, egyetlen rossz válasz. „Érezni a szeretet egyedül csak az emberek tudják” mondta neki Megumi egyszer. És Shirou utána már csak egyetlen válaszra kereste a választ.

Nap, mely a lelket nyomja:
Megumi a sötétben kuksolt és egész kis testében remeget. A házuk mögötti kis élelem raktárban lévő asztal alatt bújt el, ahova a fenti ablakon besütő hold fénye sem ért el, így teljes volt a sötétség körülötte. Úgy hajnali négy körül járhatott már az idő. Jó fél órája ült görnyedve a földön, mégis úgy érezte, hogy már napok óta egy helyben van, a szája teljesen kiszáradt, a kicsiny kis ajkaiból vér csordogált, ahogy idegességében harapdálta. Szíve a torkában dobogott, ahogy lélegzetet vett.
„Miért velem történik ez…. anya…apa… öcskös…. Valaki segítsen” kiabálta volna magából ki, hogy az egész világ, de legalább a szerettei halják. De akárhányszor csak neszt halót odakintről, összerezzent és szinte levegőt sem mert venni. „Itt van, itt van, itt van” idegesítette magát, ahogy a neszeket meghallotta, majd hallgatta ahogy lassan eltűntek a messzeségben.
Apró kezeiben egy elhasznált tantot szorongatott, amelyet még apja használt a kifogott halak megpucolására. Igen Megumi apja halászni is szokott néhanapján, és ekkor gyermekeit is magával szokta vinni, akárhogy sem volt ez Megumi kedvére. De most valahogy mégis szívesebben lett volna abban a kis csónakban, vagy a kis fabódénál, ahol csendben szoktak üldögélni apjával és öcsével. A kis tavacska ahova jártak tele volt hallal, de ez csak mellékes szórakozás volt csupán, mivel Megumi családjának semmiben nem volt hiányossága. Ő is így gondolkodott, nem érheti semmi baj, még csak 14 éves, az apja megvédi, majd később az helyes srác a faluból, aki annyira tetszett neki és úgy gondolta feleségül megy hozzá. Hát igen Megumi egyáltalán nem volt csúnya, vékonyka arc és testalkat mégis nőies és kecses test, hosszú fekete haj, angyali szemek.
Szemek amik felvillantak, ahogy az ajtó hirtelen kitárult. Megumi megszorította a kést a kezében, ahogy levegőt sem mert venni. Látta ahogy a beszűrődő hold fényében egy árnyék vetül az asztal elé, majd lassan léptek zajával karöltve egy mezítelen láb jelenik meg előtte. „Itt van, Itt van…. most megöllek, nem hagyom, hogy megölj te bandita, elvágom a torkodat… nincs más megoldás” határozta el magát, ahogy megszorította a kést minden erejével felkészült, hogy akármi történhet. Az árny hírtelen a Megumi feletti asztal irányába fordult, mintha meghallotta volna a gondolatokat. Látta ahogy egy hüvelyk új jelenik meg az asztal lapja alatt, majd szinte lassítva látta, ahogy egy halvány álkapocs jelenik meg előtte. Megumi hírtelen becsukta a szemét, majd elkiáltva magát kést előretolva kirontott az asztal alól.
Érezte ahogy ellöki az alakot, majd nekidőlnek a nádnak, ami a asztallal szemben volt felállítva. Kicsiny kis teste szinte rongybaba módjára repült le a testről, majd por és agyag hűs érzése járta át a vállait és állát, ahogy lassan kinyitotta a szemeit. Gyorsan az ellensége, a gyilkos felé nézett, azonban megkövülten látta ahogy a sötét alak őt nézi és semmi baja. De ami még ennél is megrázóbb volt, az ellenség akit meg akart ölni. Shirou a kisöccse volt. Szavai megakadtak, ahogy ránézet, de a szemeiben nem gyűlölet, harag, hanem megnyugvás érződött.
- Shirou tényleg te vagy. – dadogta Megumi, ahogy hírtelen felpattant és szinte beleugrott bátyja karjaiba.
- Igen. Nyugodj meg már nincs semmi baj, a fosztogatókat már elmentek. Már biztonságban vagy. – mondta ahogy átölelte a nővérét és magához szorította. - én… én azt hittem hogy te is meghaltál, már órák óta téged kerestelek odakint… - mondta dadogva, ahogy ball keze megmozdult.
Megumi zokogó görcsöt kapva szorította öcsét, mintha el sem akarná soha engedné. Fejében ezernyi kérdés nyert értelmet. „Shirou engem keresett, őt halottam odakintről, őtőle féltem… és őt akartam megölni.” Gondolta ahogy kicsiny kis ajkait megmozdította.
- ÉN meg… meg akartalak ölni az előbb, azt hittem …- mondta ahogy hírtelen nem tudott megmozdulni bátyja szorításában, majd egy hűvös fájdalmat érzett a nyakán. Érezte, ahogy a nyakából lassan vér kezd szivárogni, és a tompa fájdalom helyét lassan égető bizsergés veszi át. Megpróbált felnézni de az izmai nem engedelmeskednek.
- Tudod növérkém, én is meg akartalak ölni. - halotta Shirou hangját, majd lassan az oldalára dőlt.
Csodaszép arca az anyag és vér keveréke áztatta, ahogy próbált levegőt venni, de mindhiába. Távolról csak annyit halott, ahogy Shirou ennyit mond magának, ahogy őt nézi az ajtóban.
„Szóval ez az érzés a szeretett amit mondtál? Érdekes csupán most érzek valamit és ezt neked köszönhetem buta lány… felnyitódtad a szemem. Köszönöm” visszhangzottak másodpercekig az elméjében öccse szavai, majd örökre lehunyta gyönyörű szemeit a lány, aki megteremtette az igazi Shirou Tavarát.

Aznap éjjel vöröslött a völgy melyben Shirou addig élt. A kis ház melyben nevelkedett, a termőföld melyet szülei olyan nagy becsben tartottak és gondoztak. És mindennel elégtek azok is, akik teljes szívükből szerették őt, bár ő sohasem viszonozhatta ezt az érzést. Azon az éjszakán született meg az igazi Shirou Tavara és kezdődött el az ő igazi története.
A fiú eltűnt az erdőben és mindenki halottnak hitte. Az egész falú abban a hitben élt, hogy a „szörnyeteg” Shirou Tavara meghalt azon az éjellen, pedig ha tudták volna merre tart, ha csupán sejtették volna hogy mi lakozik ennek a gyermeknek az elméjében, lehetséges, sőt biztos az egész falú utána ered, hogy még ott az isten háta mögötti helyen felkoncolják és elegyét vegyék a további szörnyűségeknek. De még a szikrája sem lobbant fel senkiben és évek múlva ez lesz a veszte a falúnak, de az még odébb van és az egy másik történet.
És térjünk vissza a gyermekhez, aki négy napig bolyongott az erdőben. Étele ugyanaz volt mind az álatoknak, itala pedig a vadon vizei. De hogy élhetne egy nyolcéves gyermek az erdőben a vadállatok között? Hát a válasz roppant egyszerű: SEHOGY! Shioru azonban akaratlanul egyre közelebb került a jövőjéhez. Minden egyes nappal, minden egyes lépéssel, egyre közelebb Iwagakure-hez. És a negyedik napon hajnalán meglátta azt akit egész életében félrevezethet és kihasználhat. Akit anyjának szólathat majd és aki újra szereti. Őt hívták Ninomiya Mitsuko-nak.
Mitsuko Iwagakure-i chuunin volt, amikor rátalált a kiéhezett és teljesen legyengült fiúra. Nem kérdezett tőle semmit, nem érdekelte Shiruo múltja, hogy honnan jött, mit történt és ehhez hasonló kérdések sem rakott fel neki. Csupán egyvalamit kérdezett sőt inkább mondott neki: „Szegény gyermek. Még a kutyának sem kellesz mi? Na gyere velem biztonságban leszel…. mire vársz na? Ha bántani akarnálak már rég megtettem volna nem?” ezek azok a szavak, amelyek elhozták Shirou számára azt a reményt, hogy azt csinálhat amit akar. És Mitsuko-ban olyan nőre talált, aki csak egyet akar, csak egyvalamit látott benne. Az öcsét. Igen Mitsuko-nak volt egy öccse, aki még haja danán tűnt el mindörökké egy Iwagakure-hoz közel eső erdőben. A kisfiú alig lehetett hat éves, ép ezért Mitsuko azt a feladatott kapta, hogy vigyázzon rá minden áron, de ő inkább ninjásat játszott magában és egy pillanat veszet a semmibe a gyermek, akit soha nem találtak meg. Mitsuko utána saját magát hibáztatta mindenért, hát mit mondja igaza is volt, és ép ezért minden évben meglátogatta azt a tisztást. Talán a sors poénja, de pont abban az erdőben találta meg napra pontosan tizenöt évvel később Shirou-t. Talán ennek is köszönhető, hogy örökbe fogadta és mindent tudását- szeretetét a fiúra pazarolta.
Alig telt el év és a semmiből feltűnt gyermek a ninja akadémia tanulója lett. És senki az ég világon nem ismert volna rá. Shirou a komor melankolikus jellemét félredobva, nevetős, barátságos, szóval igazi jó fiú lett. De nem véletlenül, az egészet eltervelte, ha lehet ezt mondani egy nyolc éves gyerekről persze. Nem akarta hogy valaki megismerje igazi természetét, nem akarta hogy senki sem ismerje meg azt az énjét ezért kitalálta a jófiút, akit mindenki szeret és megbecsül. És így sokkal könnyebb lesz minden, amit a fejébe vesz. De akárhogy is viselkedett, nem ezzel tünt ki társai közül, hanem a tehetségével. Az akadémiét alig két év alatt végezte el, de így született volna. Nem! Nehéz munka árán fejlesztette a képességeit és szerencséjére Mitsuko mindenben a segítségére volt. Szinte egész álló nap edzett, hogy fejlessze a képességeit, de neki sem volt elég. Egyre jobb és erősebb tecnikákat akart megtanulni, még akkor is próbálkozott velük ha teljesen elképzelhetetlen volt, hogy az akkori szintjén a meg is tanulja tecnikát és hát nem is tudta, de azért nem adta fel és ez becsülésre méltó.
Végül pedig tízenkét évesen sikeres záróvizsgát tett, ami nem lepett meg senkit. Shirout-hoz már fiatal kora ellenére is, nagyszerű jövőt josolnak. Ja ép mi volt a záróvizsgán? A tesztkérdésen kívül, a Kawarimi no jutsu bemutatása.